Kiskorom óta láttam az újságokban és a tévében, hogy vállalkozónők és erős nők az élet minden területén hírnévre és nyereségre tesznek szert. Olyan ragyogóak voltak, nagyon irigyeltem őket! Azt reméltem, hogy egy nap én is sikeres női vállalkozó leszek, így a barátaim és a rokonaim csodálni fognak, és nagyra tartanak majd. Micsoda dicsőséges, boldog élet lenne az! Hogy mielőbb megvalósítsam az álmomat, férjemmel 1997-ben otthagytuk a gyári állásunkat, és egy új kalandba vágtunk bele: ruházati vállalkozásba kezdtünk. A reformok és a nyitás hullámával hamarosan kerestünk is némi pénzt, és az üzletünk fokozatosan stabilizálódott. A barátaink és rokonaink mindannyian nagyra tartottak minket, és hízelegtek nekünk. A férjemmel hirtelen népszerűek lettünk a családunkban. Nagyon boldog voltam. De nem voltam elégedett, még nagyobb üzletet szerettem volna, és amikor eljött az idő, biztosítani akartam a helyünket az üzleti világban. Később egy üzletemberrel nagykereskedelembe fogtunk, de mivel csaló volt, minden megtakarításunkat elvesztettük. Nem volt más választásunk, mint eladni a boltunkat, és visszaköltözni a szülővárosunkba. Kétségbeestem. De soha nem adtam fel az álmomat, hogy vállalkozó legyek. Azt terveztem, hogy pénzt kérek kölcsön, és visszatérek. Soha nem gondoltam volna, hogy amikor a rokonaink meglátják, hogy nagy bajban vagyunk, attól félnek majd, hogy nem fogjuk tudni visszafizetni a kölcsönt, ezért megtagadják a segítséget. Nagyon szánalmasnak és tehetetlennek éreztem magam. Látva, hogy ilyen levert vagyok, a férjem így vigasztalt: „Gyakran mondják, hogy »ha gazdag vagy, rengeteg barátod van, de ha szegény vagy, senki sem törődik veled«. Ilyen könyörtelen ez a társadalom – ha nincs pénzed, még a szüleid is megvetnek. A barátaink és a rokonaink csak akkor fognak tisztelni minket, ha gazdagok leszünk!” Mikor visszaemlékeztem arra, hogy korábban milyen csodálatosak voltak a dolgok ahhoz képest, hogy mennyire kínos volt, amikor a barátok és rokonok elutasítottak minket, megfogadtam magamnak, hogy visszatérek az üzleti életbe. Kölcsönkértem a városon kívüli barátaimtól, innen is meg onnan is egy keveset, és elindítottam egy márkakereskedést. A szorgalmas irányításom alatt az üzlet fokozatosan felvirágzott. Néhány évvel később már volt autóm, házam és megtakarításom. A gazdag vevőim nagy rajongással bántak velem, és a férjem mindenben engedelmeskedett nekem, mert képes voltam pénzt keresni. A barátok és a rokonok újra elkezdtek hízelegni nekem, dicsértek, hogy okos, rátermett és erős nő vagyok. Bár tudtam, hogy ez nem őszinte bókolás, mégis nagyon élveztem, ahogyan hízelegtek nekem. A dolgok mások voltak most, hogy volt pénzem, és az, hogy ennyi ember csodálatát elnyerhettem, nagyban kielégítette a hiúságomat. Úgy éreztem, hogy megérte annyi éven át keményen dolgozni.

Később a többiek látták, hogy márkás termékek értékesítéséből gazdagodtam meg, ezért ők is elkezdtek márkákkal kereskedni. Hirtelen úgy éreztem, hogy válság fenyeget. Ahhoz, hogy legyőzzem a versenytársaimat, nemcsak figyelnem kellett őket és védekeznem ellenük, hanem mindenféle módon közelednem is kellett az ügyfeleimhez, mindennap felhívtam őket, hogy érdeklődjek utánuk, és különböző akciókat szerveztem, hogy vonzzam a vásárlókat. Mindennap megjátszottam magam, miközben nyíltan és titokban is versenyeztem a kereskedőtársaimmal, és az ügyfelekkel bájologtam. Belül nagy fáradtságot és elnyomottságot éreztem. A nap végére olyan fáradt voltam, hogy fájt a hátam. Nem is akartam beszélgetni, amikor hazaértem, csak egy jót aludni. De amikor lefeküdtem az ágyba, csak forgolódtam, és nem tudtam aludni, azon gondolkodtam, vajon mit tervezhetnek ellenem titokban a versenytársaim, és milyen promóciós eseményt tudnék indítani, hogy legyőzzem őket. A fejem tele volt számításokkal és küzdelmekkel, az elmém a végletekig feszült volt. A túlhajszoltság miatt gyakran szenvedtem álmatlanságban. Rengeteg nyugtató és agysegítő táplálékkiegészítőt szedtem, de hiába. Néha, mikor végre elaludtam, rémálmok riasztottak fel. Gyakran éreztem megmagyarázhatatlan ürességet és szorongást. Aggódtam, hogy ha csak egy kicsit is lazítok, a versenytársaim legyőznek, és akkor én tönkretett hírnévvel kiesek a piacról. Kívülről sikeresnek tűntem, de csak én tudtam, hogy belül mennyit szenvedek. Az éjszaka közepén gyakran azon gondolkodtam: „Ez az a boldog élet, amire annyi éven át vágytam?” Össze voltam zavarodva. De még mindig nem akartam középszerű életet élni, és nem akartam, hogy mások lenézzenek. Szóval, bár fizikailag és szellemileg is kimerült voltam, mégsem mertem kicsit sem lazítani. Minden vágyam az volt, hogy bővítsem a céget. A fáradságos irányításomnak köszönhetően néhány év alatt a márkakereskedésem népszerűvé vált a helyi térségben. A kitüntetési ünnepségeken a központok mindig meghívtak, hogy mondjak beszédet, és osszam meg a sikeres tapasztalataimat. Amikor az előadói emelvényen álltam, hallottam a tapsvihart, és láttam a csodálatot mások szemében, úgy éreztem, hogy végre valóra vált az álmom, hogy vállalkozó legyek. Nagyon izgatott és boldog voltam. Olyan volt, mintha belekóstoltam volna a hírességek életébe, a fellegekben jártam, és úgy éreztem, hogy megérte az a sok évnyi szenvedés és kemény munka. De senki sem tudta, hogy a siker mögött milyen kimerültséget és szenvedést éreztem. A túlhajszoltság miatt romlott a látásom. Az orvos azt mondta, hogy az üvegtest homályos, és súlyos szürkehályogom van, és hogy meg kell műteni, hogy ne vakuljak meg. Bár elnyertem a barátaim és a rokonaim csodálatát, nem tudtam enyhíteni a fájdalmat és az ürességet, amit legbelül éreztem. Minden ismerősöm óvakodott tőlem, és én is óvakodtam tőlük. A mi iparágunk hatalmas volt, de nem volt egyetlen ember sem, akiben megbízhattam volna. Mindennap szerepet játszottam, és a szívem arra a napra vágyott, amikor nyugodt, boldog életet élhetek.

2007-ben történt. Egy nővér tanúskodott nekem Mindenható Isten utolsó napokbeli munkájáról. Isten szavait olvasva megértettem, hogy Mindenható Isten szavai az igazság, és hogy Mindenható Isten a visszatért Úr Jézus. Azt is felismertem, hogy Isten azért öltött testet az utolsó napokban, hogy elvégezze az ítélet munkáját az emberiség megmentése érdekében, és hogy csak Mindenható Isten ítéletének és megtisztításának elfogadásával, valamint romlott beállítottságaink levetésével menthet meg minket Isten, és léphetünk be az Ő királyságába. Akkoriban hallottam Isten szavainak egy himnuszát, ami nagyon meghatott.

2  A Mindenható megkönyörül ezeken az embereken, akik nagyon megszenvedtek; ugyanakkor idegenkedik ezektől az emberektől, akik tudat híján vannak, mivel túl sokáig kellett válaszra várnia az emberiségtől. Arra vágyik, hogy keressen, keresse a szívedet és a lelkedet, élelmet és vizet hozzon neked, és felébresszen, hogy többé ne éhezz és ne szomjazz. Amikor elcsigázott vagy, és amikor elkezdesz valamit megérezni e világ sivár elhagyatottságából, ne légy elveszve, ne sírj. Mindenható Isten, az Őriző mindenkor tárt karokkal fogadja az érkezésedet.

3  Ott figyel melletted, arra várva, hogy megfordulj. Arra a napra vár, amikor hirtelen visszatér az emlékezeted: amikor rájössz, hogy Istentől származol, hogy egy ismeretlen időpontban eltévesztetted az irányt, egy ismeretlen időpontban az út során elvesztetted a tudatodat, és egy ismeretlen időpontban szereztél egy »atyát«; amikor ráeszmélsz arra is, hogy a Mindenható mindvégig figyelt téged, és sokáig, nagyon sokáig várt a visszatérésedre.

4  Kétségbeesett vágyakozással figyelt, válaszra várva, felelet nélkül. Az Ő figyelme és várakozása megfizethetetlen, és az emberi szívért és az emberi lélekért teszi azt. Lehet, hogy ez a figyelem és várakozás végtelen, és az is lehet, hogy véget ér. De pontosan tudnod kell, hogy ebben a pillanatban hol van a szíved és a lelked.

Forrás: Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Mindenható sóhajtása

Isten szavai mélyen megérintettek, és elgondolkodtam azon a fárasztó utazáson, mellyel a világi üzletemet vezettem. Bár volt autóm és házam, és kielégítettem a vágyaimat, még mindig nyugtalan voltam. Hogy napról napra több pénzt keressek, hízelegtem és nyaliztam az ügyfeleimnek, a versenytársaimmal pedig ármánykodtunk egymás ellen a profitért; szellemileg és fizikailag kimerültem. Csodálatosnak tüntettem fel magam, de belül nagyon szenvedtem. Most, hogy meghallottam Isten hívó szavát, úgy éreztem magam, mint egy árva, aki hosszú évekig kóborolt odakint a világban, és aki végre visszatért édesanyja meleg ölelésébe, hogy soha többé ne érezze magát egyedül és gyámoltalannak. Az összejöveteleken a testvérek egyszerűek és nyíltak voltak, közösséget vállaltak Isten szavainak megértésével, egyenesek és őszinték voltak egymással. Nem volt ott semmi az üzleti világban tapasztalható cselszövésből, semmi féltékenység és viszály. Amikor nehézségekbe ütköztem, a testvérek beszéltek velem Isten szavairól, fényt gyújtottak a szívemben, és utat mutattak a gyakorláshoz, amitől nagyon nyugodtnak és felszabadultnak éreztem magam. Még soha nem éreztem ilyet. Istenben hinni csodálatos!

Később az áhítataim során Isten e szavait olvastam: „Ha valóban van lelkiismereted, akkor terhed és felelősségérzeted is kell, hogy legyen. Azt kell mondanod: »Függetlenül attól, hogy meghódítottá vagy tökéletessé válok-e, a tanúságtételnek ezt a lépését megfelelően kell megtennem«. Teremtett lényként az ember teljesen meghódítható Isten által, és végül képessé válik arra, hogy eleget tegyen Istennek, viszonozva Isten szeretetét egy Istent szerető szívvel és azzal, hogy teljesen átadja magát Istennek. Ez az ember felelőssége, ez az a kötelesség, amelyet az embernek teljesítenie kell, és az a teher, amelyet az embernek viselnie kell, az embernek pedig teljesítenie kell ezt a megbízatást. Csak ekkor hisz az ember valóban Istenben. Ma, amit a gyülekezetben teszel, az vajon a felelősséged teljesítése? Ez attól függ, hogy viselsz-e terhet, és ez a saját tudásodtól függ” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (3.)). Újra és újra elolvastam Isten szavait, és az önvád mardosott. Miután elfogadtam Isten utolsó napokbeli munkáját, mindennap élveztem Isten szavainak ellátását. Amikor a dolgok nehézzé váltak, a testvérek Isten szavairól beszéltek, hogy segítsenek nekem. Ez Isten szeretete volt. Nem élvezhettem ingyen Isten ellátását, és nem lehetett, hogy ne végezzem a kötelességemet. Ha így tennék, az lelkiismeretlenség lenne. Teremtett lényként végeznem kell a kötelességemet, ez a felelősségem és a kötelezettségem. Isten szavai által meghatva elkezdtem végezni a kötelességemet, ahogyan csak tudtam.

Két évvel később megválasztottak az öntözési csapat vezetőjének, és mindennap sok munkám volt az újonnan érkezők öntözésével és támogatásával. Mivel nem volt olyan sok energiám, hagytam, hogy a bolt dolgozói intézzék az üzletet. Néha az eladás visszaesett, és a férjem így veszekedett velem: „Ha nem vagy a boltban, előbb-utóbb csődbe megy az üzlet, és akkor mit fognak gondolni rólad?” Amit mondott, azzal a legérzékenyebb pontomat bántotta. Eszembe jutott, hogy a rokonok és a barátok mind lenéztek, amikor tönkrementem. Nagyon nehéz volt elérni, hogy idáig jussak a vállalkozással; továbbra is megfelelően kellett működtetnem. De aztán arra gondoltam, hogy a kötelességvégzésem az én felelősségem és kötelezettségem. Nem lehetek annyira lelkiismeretlen, hogy nem végzem a kötelességemet. Szétszakított a belső vívódás. Mikor láttam az eladásaim folyamatos csökkenését, egyre jobban aggódtam: „Ha az üzletet tényleg be kell zárni, ki fog akkor engem tisztelni? Nem, a legfontosabb, hogy ki kell találnom, hogyan tudnám az eladásokat növelni.” Ezért újra belevetettem magam a vállalkozásomba, és nem fektettem annyi energiát a kötelességembe. Gyakran elkéstem az összejövetelekről, és néhány újonnan érkezett, akit nem öntöztem jól, nem akart többé eljönni. Amikor korábban hallottam, hogy egy testvérem negatívnak és gyengének érzi magát, siettem segíteni és támogatni őt. De most már csak rohanni akartam az üzletbe. Valahányszor összeütközésbe került a kötelesség és az üzlet, nem tudtam meghozni a helyes döntést, sőt, egy könnyebb kötelességre akartam váltani. Akkoriban nyugtalannak éreztem magam, és Isten szavainak egy passzusa jutott eszembe: „Rendkívül fontos, hogy hogyan tekintetek Isten megbízatásaira, ez nagyon komoly dolog. Ha nem tudod teljesíteni azt, amit Isten az emberekre bízott, akkor nem vagy alkalmas arra, hogy az Ő jelenlétében élj, és büntetést érdemelsz. Tökéletesen természetes és indokolt, hogy az embereknek teljesíteniük kell minden megbízatást, amelyet Isten rájuk bíz. Ez az ember legfőbb kötelezettsége, és ugyanolyan fontos, mint a saját élete. Ha nem veszed komolyan Isten megbízatásait, akkor a legsúlyosabb módon árulod el Őt. Ez esetben szánalmasabb vagy, mint Júdás, és átkozottnak kell lenned. Az embereknek alapos megértést kell nyerniük arról, hogy hogyan viszonyuljanak ahhoz, amit Isten rájuk bíz, és legalább azt fel kell fogniuk, hogy a megbízatások, amelyeket Ő az emberiségre bíz, Istentől kapott felmagasztalások és különleges kegyek, és hogy ezek a legdicsőségesebb dolgok. Minden másról le lehet mondani. Még ha az embernek fel is kell áldoznia a saját életét, akkor is teljesítenie kell Isten megbízatását” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?). Isten szavai éreztették velem a kötelesség különleges jelentőségét. Az ember kötelessége Isten által adott megbízatás, és teremtett lényekként jól kell végeznünk a kötelességeinket – ez a mi felelősségünk. Isten kegyelmet nyújtott nekem azzal, hogy lehetőséget adott a testvérek öntözésének megtanulására. De én csak a saját üzletemmel törődtem, nem öntöztem és nem támogattam őket. Néhány testvér nem kapta meg a szükséges öntözést, ezért visszatért a világi életbe. Hát nem okoztam kárt nekik? Könnyelműen és felelőtlenül bántam a kötelességemmel. Elárultam Istent. Minél többet gondolkodtam ezen, annál nagyobb önvádat és bűntudatot éreztem, ezért imádkoztam Istenhez, kész voltam bűnbánatot tartani, és jól végezni a kötelességemet. Később elkezdtem aktívan öntözni és támogatni a testvéreket. Olyan nővérek, akik korábban nem akartak részt venni az összejöveteleken, megértették Isten szavait, és elkezdtek eljárni oda. Végre kezdett megnyugodni a szívem.

2013-ban gyülekezetvezető lettem. Tudtam, hogy Isten felemel engem, de megint úgy éreztem, hogy belül kettészakadok: akármennyire is elfoglalt voltam az öntözési csapat vezetőjeként, mindig találtam időt a vállalkozásom működtetésére. Gyülekezetvezetőként felelős lennék a gyülekezet teljes munkájáért, és nem lenne időm arra, hogy a vállalkozásommal foglalkozzak. Ahogy telik az idő, a régi ügyfeleim vajon máshová mennek majd? Nem azt jelentené ez, hogy kiszállok, és ingyen átadom másoknak a vevőkörömet, amelyet oly nehezen tudtam megtartani annyi éven át? Arra gondoltam, hogy a férjem hogyan gondoskodott rólam, és hogy a barátaim és rokonaim mosolyogva üdvözöltek az elmúlt években, csak azért, mert pénzt tudtam keresni. Ki becsülne meg engem, ha már nem lenne karrierem? Amikor arra gondoltam, hogy esetleg elveszíthetek mindent, amit fáradságos munkával elértem, hihetetlenül gyötrődtem. De ha nem fogadnám el ezt a kötelességet, a lelkiismeretem nem lenne nyugodt, és úgy érezném, hogy lekötelezettje vagyok Istennek. Éjszaka forgolódtam, nem tudtam aludni. Az istenhitemre gondoltam az előző években, és arra, hogy mindennap ettem, ittam és élveztem Isten szavait. Amikor elhagyatottan és gyámoltalanul sodródtam a világban, Isten szavai felmelegítették a szívemet, és az Ő házába vittek, és ott a szívem menedéket talált. Amikor csak a pénzért rohangáltam és dolgoztam, és kimerítettem magam testben és lélekben, Isten szavai segítettek megérteni a kötelességet és a feladatot, amelyet teremtett lényként teljesítenem kell, és rátaláltam arra, hogyan kell viselkednem. Amikor a pénzre törekedtem, és felületesen végeztem a kötelességemet, Isten szavainak ítélete és leleplezése által megláttam, hogy a kötelességemhez való hozzáállásom Isten elárulása, és fásult, hajthatatlan szívem felébredt. Ez volt Isten szeretete, és így mentett meg engem. Hogyan helyezhetném hát ismét az üzletemet a kötelességem elé, hogyan bánthatnám meg Isten szívét? Imádkoztam Istenhez, és kértem Tőle hitet és erőt, hogy helyes döntést hozhassak.

Másnap reggel olvastam Mindenható Isten szavainak egy passzusát. „Ha most elétek tennék egy kis pénzt, és megadnám nektek a választás szabadságát – és nem ítélnélek el benneteket a választásotokért –, akkor legtöbben a pénzt választanátok, és elhagynátok az igazságot. A jobbak közületek lemondanának a pénzről, és vonakodva az igazságot választanák, míg azok, akik a kettő között vannak, egyik kezükkel a pénzt, másikkal az igazságot ragadnák meg. Nem válna így nyilvánvalóvá a valódi énetek? Amikor az igazság és bármi más között kell választanotok, amihez hűek vagytok, mindannyian így döntenétek, és a hozzáállásotok ugyanaz maradna. Nem így van ez? Hát nincsenek sokan köztetek, akik a helyes és a helytelen között ingadoznak? A pozitív és negatív, a fekete és fehér közötti versenyben bizonyára tisztában vagytok azokkal a döntésekkel, amelyeket meghoztatok például család és Isten, gyermekek és Isten, béke és szakadás, gazdagság és szegénység, státusz és hétköznapiság, támogatottság és félreállítás között. A békés és a széthullott család közül az előbbit választottátok, és ezt minden habozás nélkül tettétek; a vagyon és a kötelesség közül ismét az előbbit választottátok, még csak nem is akartatok visszatérni a rossz útról; a luxus és a szegénység közül az előbbit választottátok; amikor fiaitok, lányaitok, feleségetek és férjetek, valamint Én közöttem választottatok, az előbbieket választottátok; az elképzelés és az igazság közül pedig ismét az előbbit választottátok. Szembesülve mindenféle gonosz tetteitekkel, egyszerűen elvesztettem a belétek vetett hitemet. Egyszerűen megdöbbent Engem, hogy a szívetek ennyire ellenáll annak, hogy ellágyuljon. Sok évnyi odaadás és erőfeszítés nyilvánvalóan nem adott Nekem mást a részetekről, mint elhagyatottságot és lemondást, de reményeim irántatok minden egyes nappal nőnek, mert az én napom mindenki előtt teljesen kendőzetlenül feltárul. Ti mégis kitartotok a sötét és gonosz dolgok hajszolása mellett, és nem vagytok hajlandóak lazítani ezen a szorításon. Mi lesz tehát számotokra a végkimenetel? Elgondolkodtatok valaha is ezen alaposan? Ha újra választanotok kellene, akkor mi lenne az álláspontotok? Továbbra is a korábbi? Még mindig csalódást és keserves bánatot okoznátok Nekem? Szívetek még mindig csak egy csöppnyi melegséget hordozna? Még mindig nem lennétek tudatában, mit tegyetek, hogy megvigasztaljátok a szívemet?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Kihez vagy hű?). Isten szavain elmélkedve mardosást és gyötrelmet éreztem. Mióta elkezdtem hinni Istenben, küzdöttem és ingadoztam a karrier és a kötelesség között, nem akartam feladni a karriert, amit oly fáradságos munkával irányítottam, de az igazságot sem voltam hajlandó feladni. Így, amikor a kötelességem befolyásolta a karrieremet, ellenállást éreztem, sőt, még vissza is akartam utasítani a kötelességemet. Csak mikor Isten szavai lelepleztek, akkor láttam meg, hogy bár hittem Istenben és követtem Istent, a szívemben nem volt helye Istennek, és nem az igazságot vagy Isten üdvösségét, hanem a karrieremet, a pénzemet és a státuszomat imádtam. Ez nem istenhit volt, hanem az, hogy a Sátánt követtem, és elárultam Istent. Isten olyan Isten, aki irtózik a gonosztól. Az, hogy Isten üdvösségét akartam, miközben a pénzre, a hírnévre és a nyereségre törekedtem, és élveztem a hús-vér testet, azt jelentette, hogy lehetetlen számomra, hogy Isten megmentsen. Az utolsó napokban testet öltő Isten, aki kifejezi az igazságot, hogy megmentse az emberiséget, az egyetlen esélyünk, hogy elérjük a megmenekülést. Ha továbbra is vakon a pénzre, és nem az igazságra törekednék, és elveszíteném ezt az életben egyszer adódó lehetőséget, azzal nem a saját életemet tenném tönkre? Egész hátralévő életemben bánnám! Az, hogy most lehetőségem van a kötelességemet végezni és az igazságra törekedni, Isten szeretete és kegyelme volt, és hálát adtam Istennek. Arra is gondoltam, hogyan ettem és ittam Isten szavait, és hogyan élveztem Isten kegyelmét és ellátását, de nem gondoltam arra, hogy jól végezzem a kötelességemet, mindig üzletelni és pénzt keresni akartam, hírnévre, nyereségre és státuszra törekedtem. Lelkiismeret és józan ész nélkül éltem! Nem követhettem tovább a hús-vér testet, és nem lázadhattam tovább Isten ellen. Isten azt várta tőlem, hogy helyesen döntsek. Fel kellett adnom a karrieremet, hogy az igazságra való törekvésre összpontosíthassak, és jól kellett végeznem a kötelességemet. Ezután átadtam az egész üzletem irányítását a bolt dolgozóinak, és elkezdtem gyülekezeti munkát végezni. Bár mindennap elfoglalt a sok munka, a szívem nyugodt volt. Amikor láttam testvéreket a gyülekezetben, akik olyanok voltak, mint én voltam – reggeltől estig dolgoztak, rohangáltak, kétségbeesetten keresték a pénzt, fájdalomban és zűrzavarban éltek a Sátán bolondításai és ártásai között, – Istenre támaszkodtam, és az Ő szavairól beszéltem nekik. Miután megértették Isten szándékait, képesek voltak levetni a pénz béklyóit, aktívan végezni a kötelességüket, törekedni az igazságra, és sokkal nyugodtabb és felszabadultabb életet élni, mint korábban. Abban a pillanatban jobban tudtam értékelni Isten fáradságos szándékát, hogy megmentse az embereket, és mélyen meghatódtam. Ha Isten nem fejezné ki az igazságot és nem mentené meg az embereket, akkor mindannyiunkat bolonddá tenné a Sátán, ártana nekünk, és nem lenne kiút. A kötelességemet végezni a gyülekezetben sokkal értelmesebb volt, mint egy világi üzletet vezetni, mert az evangélium hirdetése az emberek megmentésének munkája, és ez a legértékesebb és legjelentősebb dolog. A múltban a saját önérdekeim miatt versengtem az emberekkel a hírnévért és a haszonért, ármánykodtam ellenük a világban, szívtelenné, ravasszá és árulóvá váltam, és egyáltalán nem is hasonlítottam emberi lényre. Most, hogy értelmes dolgokat tudtam tenni a gyülekezetben, valamint Isten szavait enni és inni, az igazságra törekedni, és a kötelességvégzésem közben megváltoztatni a romlott beállítottságaimat, úgy éreztem, hogy ez az egyetlen értelmes módja az életnek. Teljes szívemből hálát adtam Istennek.

Ez a nap néhány évvel később jött el. Amikor hazaértem, a férjem így próbált kitartóan győzködni: „Lemondtál arról, hogy megbecsült főnök legyél. Mi ez az egész hülyeség »Istennel«? Csak annyit tudok, hogy a pénzkeresés a leginkább kézzelfogható dolog. Ha pénzed van, jól ehetsz, jót játszhatsz, élvezheted az életet, és mások nagyra tartanak. Ki fog felnézni rád, ha nincs pénzed? Nem vagy a boltban, az eladások több mint felével visszaestek, ez így nem mehet tovább. Ha nem irányítod az üzletet, akkor be fog zárni. Bénultan nézed, ahogy kisodródsz, és átadod az üzletünket másoknak. Hülye vagy!” Féltem, hogy ismét a Sátán kísértésébe esek, ezért sietve mondtam egy csendes imát Istenhez. Arra gondoltam, hogy a nem hívő férjem a pénzre, a hírnévre és a nyereségre törekszik, és a Sátánt követi, míg én úgy döntöttem, hogy Istent követem, és az igazságra való törekvésnek és a megmenekülésnek az útját járom. Arra kért, hogy hagyjak fel a kötelességemmel, és térjek vissza a Sátán táborába. Megpróbált ártani nekem és tönkretenni engem. Nem hagyhattam, hogy korlátozzon. Látva, hogy nem tágítok, áthívta a nagynénémet és az apósomat. Mindannyian próbáltak meggyőzni, mondván: „Nem ellenezzük az istenhitedet, de működtetned kell a vállalkozásodat. Ki vett tudomást a családunkról azelőtt, amikor nem volt pénzünk? Most a rokonaink és a barátaink mind hízelegnek nekünk, csak azért, mert az üzletünk virágzik. Nagyon sokan irigyelnek minket, és alig várják, hogy az üzletünk megbukjon. A miénk egy régi üzlet, és már jól elterjedt a híre. Olyan sokan dicsérik az ügyességedet és a képességeidet. Ha nem gondoskodol az üzletről, az egész családunk elszegényedik, és senki sem fog felnézni ránk. Te így akarsz élni?” Arra gondoltam, hogy milyen nehéz volt elindítani a vállalkozást, és hogyan növekedett. Több mint tíz évnyi vér, verejték és könny volt benne, és nagyon nehéz volt eljutni oda, ahol vagyok. Ha tényleg le kellene mondanom róla, még mindig nem szívesen tenném. Ekkor rájöttem, hogy a Sátán kísértésébe estem, és sietve imádkoztam Istenhez. Isten szavainak egy passzusa jutott eszembe, amelyet korábban olvastam: „Ti mégis kitartotok a sötét és gonosz dolgok hajszolása mellett, és nem vagytok hajlandóak lazítani ezen a szorításon. Mi lesz tehát számotokra a végkimenetel? Elgondolkodtatok valaha is ezen alaposan? Ha újra választanotok kellene, akkor mi lenne az álláspontotok? Továbbra is a korábbi? Még mindig csalódást és keserves bánatot okoznátok Nekem? Szívetek még mindig csak egy csöppnyi melegséget hordozna? Még mindig nem lennétek tudatában, mit tegyetek, hogy megvigasztaljátok a szívemet?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Kihez vagy hű?). Isten kérdéseire erősen dobogni kezdett a szívem. Isten sok szavát olvastam, mióta elkezdtem hinni Istenben, és megértettem néhány igazságot. Tudtam, hogy az embereknek hogyan kell élniük és viselkedniük. Bár az elmúlt két évben elengedtem a pénzt, a hírnevet és a nyereséget, a mélyen legbelül érzett békét és örömet nem lehetett ezekkel mérni. Szerencsés voltam, hogy meghallottam Isten hangját és elnyertem az Ő üdvösségét; nem mehettem vissza a Sátán táborába. Így hát nyugodtan azt mondtam nekik: „Sokat gondolkodtam azon, hogy feladom a karrieremet, hogy az istenhitet és a kötelességvégzést választom. Az, hogy Isten kifejezi az igazságot és megmenti az embereket az utolsó napokban, hogy megmenekülhessünk a Sátán ártalmaitól és elérjük Isten üdvösségét, egyszeri lehetőség az életben. Most már nem akarok mást, csak teljes szívemből hinni Istenben, és nem akarok többé a hírnévért és a haszonért versengő életet élni. Remélem, hogy ti is tudjátok többet olvasni Isten szavait, és elfogadjátok az Ő üdvösségét!” Amint ezt kimondtam, meglepődésemre a nagynéném és az apósom megrázták a kezüket és a fejüket. A férjem dühösen azt mondta: „Nem fogunk hinni Istenben! Ma el kell döntened. Ha továbbra is hinni akarsz Istenben, akkor soha többé ne gyere vissza! Semmi közöd nem lesz ehhez a családhoz. Te mész a saját utadon, én pedig az enyémen! El fognak válni az útjaink!” Látva, hogy milyen szívtelen, azt mondtam: „Nem akarok semmit, és továbbra is hiszek Istenben.” Miután így döntöttem, a férjem elfogadta, és nem törődött velem többet.

Néha elgondolkodtam: „Amikor csak a kötelességem és a vállalkozásom összeütközött, mindig dilemmába kerültem. Miért nem tudom rendíthetetlenül a kötelességemet választani, és eleget tenni Istennek? Pontosan mi ennek a problémámnak a forrása?” Ahogy kerestem a választ, olvastam, hogy Isten szavai így szólnak: „Minek a segítségével tartja a Sátán szorosan az irányítása alatt az embert? (Hírnévvel és nyereséggel.) Tehát a Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az ember gondolatait, amíg az emberek másra sem tudnak gondolni, mint a hírnévre és nyereségre. A hírnévért és nyereségért küszködnek, a hírnévért és nyereségért szenvednek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrnek el megaláztatást, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hoznak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókkal kötözi meg az embereket, akiknek sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, és nagy nehézségek árán vánszorognak egyre előre. E hírnév és nyereség kedvéért az emberiség kerüli Istent és elárulja Őt, és egyre elvetemültebbé válik. Így aztán egyik generáció a másik után pusztul el a Sátán hírneve és nyeresége közepette” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). Ahogy elgondolkodtam Isten szavain, a szívem megvilágosodott. Kiderül, hogy a hírnév és a nyereség a Sátán eszközei az ember megrontására. A Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy irányítsa a gondolkodásunkat, hogy a hírnévre és a nyereségre való törekvésben addig törjük a fejünket, nyeljük le a megaláztatásokat és cipeljük a súlyos terheket, míg végül kerüljük és eláruljuk Istent, és a Sátán elvisz minket a pokolba. Arra gondoltam, hogy évekig csak a hírnévre és a haszonra törekedtem. A Sátán azon mérgei, hogy „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét” és „emelkedj a többiek fölé, és öregbítsd őseid hírnevét”, mélyen gyökeret vertek bennem. Kiskorom óta csodáltam a vállalkozónőket és az erős nőket, és reméltem, hogy egy nap nagy ember leszek hírnévvel és haszonnal. A pénzt, a hírnevet és a nyereséget tekintettem életem irányának és céljainak. Keményen dolgoztam az évek során, hogy pénzt keressek, nyíltan és titokban versenyeztem a többi kereskedővel, ármánykodtunk egymás ellen, megfúrtuk egymást, egymás ellen vallottunk, mindig próbáltuk megbuktatni a másikat, és a beállítottságom egyre csalárdabbá és rosszindulatúbbá vált. Bár testben és lélekben kimerültem, nem tudtam leállni a hírnévre és a nyereségre való törekvéssel, mert a hírnév és a nyereség volt életem minden reménye, és az elvesztésükkel az életem veszítette volna el az értelmét. Ezért mikor az eladásaim csökkenését láttam, olyan volt, mintha az életemet veszítettem volna el, és ez megrémített. Inkább kibújtam a kötelesség alól, és visszamentem a Sátán táborába, mint hogy lemondjak a hírnévről és a haszonról. A hírnév és a nyereség olyanok voltak, mint a láncok, amelyek szorosan lefogtak. Akadályokká váltak az igazságra való törekvésben, és arra késztettek, hogy halogassam a kötelességem végzését, és újra és újra fellázadjak Isten ellen. A Sátán pontosan a hírnevet és a nyereséget használta arra, hogy szétmarja és felbomlassza az arra irányuló elhatározásomat, hogy az igazságra törekszem, hogy megakadályozza, hogy végezzem a kötelességemet, és hogy elveszítsem az esélyemet a megmenekülésre, míg végül ellenállnék Istennek, és ezzel együtt Isten elpusztítana. A Sátán olyan alattomos és rosszindulatú eszközöket használ az emberek megrontására! Azokra az emberekre gondoltam, akik hírnévre és nyereségre tettek szert, mégis ürességet és fájdalmat éreztek, és végül megölték magukat, hogy megszabaduljanak ettől. A hírnév és a nyereség csak átmeneti testi élvezetet hoz. Nem tudják betölteni az ember szívében lévő ürességet; nem tudják megmenteni az embereket, még kevésbé tudnak gyönyörű rendeltetési helyet adni nekik. Ha az emberek nem járulnak Isten elé, és nem fogadják el az Ő üdvösségét, akkor nem számít, hogy milyen magas a presztízsük vagy mennyi vagyonuk van, mindez teljesen értelmetlen, mindannyian büntetést fognak kapni, és elpusztulnak majd a katasztrófákban.

Tovább olvastam Isten szavainak egy másik passzusát. „Amikor az embereknek valódi megértésük van Isten természetéről, amikor látják, hogy Isten természete valódi, hogy valóban szent és valóban igaz, és amikor szívükből dicsérni tudják Isten szentségét és igazságosságát, akkor valóban megismerik Istent, és elnyerik az igazságot. Az emberek csak akkor élnek a világosságban, ha ismerik Istent. Isten valódi megismerésének közvetlen következménye képesnek lenni Isten igaz szeretetére és az Isten iránti alávetettségre. Azokban az emberekben, akik valóban ismerik Istent, megértik az igazságot és elnyerik az igazságot, valódi változás van a világnézetükben és az életszemléletükben, amit követően valódi változás történik az életfelfogásukban is. Amikor az emberek helyes életcélokkal rendelkeznek, képesek az igazságot követni, és az igazságnak megfelelően viselkednek, amikor teljesen alávetik magukat Istennek és az Ő szavai szerint élnek, amikor szívük mélyéig békésnek és megvilágítottnak érzik magukat, amikor szívük mentes a sötétségtől, és amikor teljesen szabadon és korlátozások nélkül élhetnek Isten jelenlétében, csak akkor élnek valódi emberi életet, és csak akkor válnak az igazság és az emberi mivolt birtokosaivá. Ezenkívül minden igazság, amit megértettél és megszereztél, Isten szavaiból és Magától Istentől származik. Csak akkor lesz a legértelmesebb az életed, ha elnyered a Magasságos Isten – a Teremtő – jóváhagyását, és Ő azt mondja, hogy te egy alkalmas teremtett lény vagy, aki megéli emberi hasonlatosságát. Isten jóváhagyása azt jelenti, hogy elnyerted az igazságot, és olyan valaki vagy, aki rendelkezik az igazsággal és az emberi mivolttal” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?). Isten szavaiból megértettem, hogy az igazságra való törekvés, Isten megismerése, a beállítottságbeli változások elérése, megszabadulni a Sátán ártalmaitól, és az, hogy szabadon imádhatjuk Istent, az egyedüli értékkel és értelemmel bíró élet, és ezt az életet Isten dicséri és megáldja. Most járványok vannak, és gyakran előfordulnak mindenféle katasztrófák. A nem hívők a pánik és a nyugtalanság állapotában élnek, úgy érzik, hogy a jövő sivár. Amikor járványok és csapások történnek, kétségbeesnek, és csapdában érzik magukat. Mi – és a hozzánk hasonló hívők – azonban mindennap esszük és isszuk Isten szavait, és azáltal, hogy Isten szavai megvilágosítanak és vezetnek minket, megértjük annak lényegét, ahogy a Sátán megrontja az embert, képesek vagyunk elutasítani a Sátánt és követni Istent, igazi béke és öröm van a szívünkben, aktívan végezzük kötelességeinket, mindennap az igazságra törekszünk, terjesztjük Isten szavait, tanúságot teszünk az Ő munkájáról, és az Ő gondviselése és oltalma alatt élünk. Ez tesz minket a legáldottabbá, amit semmilyen anyagi dologra nem cserélhetünk el! Még mélyebben megtapasztaltam, hogy az életben csak két út van: az egyik a Sátán követése, a pénzre, státuszra, hírnévre és nyereségre való törekvés, a hús-vér test kielégítése, a pusztulás útját járva; a másik Isten követése, az igazságra való törekvés, a jó kötelességvégzés, a romlott beállítottságaink levetése, az üdvösség útját járva. A kettő között egyáltalán nincs középút. Az idő rövid, és a nagy katasztrófák már hamarosan bekövetkeznek. Még mindig annyi igazság van, amit nem értek. Most a legfontosabb megbecsülni minden napot, buzgón törekedni az igazságra, jól végezni a kötelességemet, és megélni az igaz emberi hasonlatosságot.

Most minden időmet azzal töltöm, hogy a gyülekezetben a kötelességemet végzem, eszem és iszom Isten szavait a testvérekkel, és a szívem tele van gyönyörűséggel és örömmel. Néha nehézségekbe ütközöm a kötelességem végzése közben, és romlott beállítottságokat tárok fel, de Isten szavainak megvilágosításával és vezetésével, valamint a testvérek közösségével és segítségével némileg megértettem a romlott beállítottságaimat, és törekszem arra, hogy megváltoztassam őket. Úgy gondolom, ez a legértelmesebb. Bár feladtam a karrieremet, de megértettem néhány igazságot, és egy kis emberi hasonlatossággal élek. Annyira hálás vagyok Istennek! Soha nem fogom megbánni, hogy így döntöttem.