2021 augusztusában a vezetők a videós munka felügyeletére jelöltek ki. Általában amellett, hogy magam is készítettem videókat, ellenőriznem kellett a testvéreim által készítetteket is, meg kellett oldanom minden problémát vagy nehézséget, amivel a kötelességük során találkoztak, továbbá közösséget kellett vállalnom velük, és segítenem kellett megoldani bármilyen helytelen állapotukat. Kezdetben képes voltam minden tőlem telhetőt megtenni a kötelességemben, de egy idő után már terhesnek és fárasztónak találtam. Azt gondoltam magamban: „Minden nap rengeteg munka van, és ha egyenként próbálok megbirkózni mindennel, az túl kimerítő! Jobb lenne csak csapattagnak lenni, és saját videókat készíteni, akkor elkerülném ezt a sok aggodalmat és kimerültséget.” Azt is láttam, hogy a testvéreim általában meglehetősen komolyan veszik a kötelességeiket, így azt gondoltam, felesleges állandóan utánajárnom a dolgaiknak; végül is, miért fárasztanám ki magam ennyire? Ezután, a videók ütemterv szerinti készítésén kívül, a csapat többi ügyére nem sok figyelmet fordítottam. Ritkán foglaltam össze a testvéreimmel a kötelességeinkben előforduló eltéréseket vagy problémákat, és szinte soha nem foglalkoztam a helytelen állapotaikkal. Néha a testvéreim emlékeztettek, hogy időben fejezzek be bizonyos feladatokat, de én ezt már sürgetésnek éreztem, és ha még néhányszor sürgettek, ellenállást éreztem: „Hát nem éppen azt csinálom? Én ennyivel haladok, akárhogy is sürgettek, nem tudok gyorsabb lenni!” Ebben az állapotban élve egyre inkább hiányzott belőlem a kötelességem iránti teherérzet, és egy idő után teljesen unalmasnak találtam a kötelességemet, és ürességet éreztem a szívemben. Azonban akkoriban teljesen elfásult voltam, és soha nem gondolkodtam el magamon.

Egy alkalommal a vezetők észrevették, hogy Paula nővér videókészítése napok óta nem haladt előre, és emlékeztettek, hogy kövessem nyomon, és nézzek utána a helyzetnek, hogy lássam, milyen nehézségekkel néz szembe Paula nővér, és segítsek megoldani azokat. Így gyorsan érdeklődtem az állapota felől, és rájöttem, hogy az utóbbi időben meglehetősen passzív volt a kötelességeiben, és ritkán keresett közösséget vagy beszélt a munkájában felmerülő problémákról. Úgy gondoltam, részletesen utána kellene néznem a helyzetnek, de aztán arra gondoltam: „Ha problémákat találok, közösséget kell vállalnom, és meg kell oldanom őket, ami igazán macerás lesz. A munka haladása nem túl lassú, így nem lehet akkora nagy a baj.” Így nem mélyedtem el komolyan ezekben a dolgokban, és az ügyet annyiban hagytam. Egészen addig a napig, amíg a vezetők észre nem vették, hogy az adott havi videóink száma közel a felére csökkent az előzőhöz képest, ami közvetlenül késleltette a videós munka előrehaladását. Így arra ösztönöztek minket, hogy találjuk meg az okot, és megmetszettek és lelepleztek minket, amiért felületesen végezzük a kötelességeinket, és hiányzik belőlünk a felelősségtudat, sőt azt mondták, hogy a kötelességek ilyen módon való végzése nem hűséges, és ha nem tartunk bűnbánatot, Isten meg fog utálni minket. Igazán kényelmetlenül éreztem magam, és különösen akkor estem még inkább kétségbe, amikor hallottam, hogy a vezetők megemlítik a „lassú haladás”, „nem hűséges” és „Isten meg fog utálni” szavakat, ekkor még a fejemet sem tudtam felemelni. Később, a munka összegzése során, a testvéreim megnyíltak az állapotukról. Azt mondták, hogy az utóbbi időben a kötelességeikben belemerültek a testi kényelembe, sietség nélkül végezték a kötelességeiket, nem törekedtek a hatékonyságra, és a fél nap alatt elvégezhető feladatok egy egész napot vagy még többet vettek igénybe, ami közvetlenül befolyásolta a videókészítés előrehaladását. Miután hallottam a testvéreim állapotáról és a kötelességeikhez való hozzáállásukról, mély bűnbánatot éreztem, és folyton azt kérdeztem magamtól: „Egyes problémákat egyértelműen észre tudtam venni, akkor miért nem néztem utána és oldottam meg őket időben?”

Az egyik áhítatom során Isten szavait olvastam: „Vajon milyen megnyilvánulásokat és jellemzőket mutatnak azok, akik túlzottan lusták? Először is, bármit csinálnak, felületesen cselekszenek, piszmognak, kényelmes tempóban haladnak, pihengetnek és halogatják a dolgokat, amikor csak lehet. Másodszor, nem törődnek a gyülekezet munkájával. Bárki, aki szeret ilyen dolgok miatt aggódni, az felőlük megteheti. Ők nem fognak. Ha valami miatt aggódnak, az a saját hírnevük, nyereségük és státuszuk érdekében van – számukra csak az számít, hogy képesek legyenek élvezni a státuszból származó előnyöket. Harmadszor, visszariadnak a munkájukban jelentkező nehézségtől; nem tudják elfogadni, hogy a munkájuk akár csak egy kicsit is fárasztó legyen, ha pedig az, akkor nagyon neheztelnek, képtelenek elviselni a nehézséget, illetve megfizetni az árat. Negyedszer, képtelenek kitartani bármilyen munkában, mindig félúton feladják, és képtelenek véghezvinni a dolgokat. Ha átmenetileg jó kedvük van, akkor lehet, hogy szórakozásból végeznek valamilyen munkát, ha viszont valami hosszú távú elköteleződést igényel, és lefoglalja őket, sokat kell gondolkodni rajta, a hús-vér testüket pedig kifárasztja, akkor idővel zsörtölődni kezdenek. Egyes vezetők például a gyülekezeti munkáért felelnek, és ezt eleinte újnak és frissnek találják. Nagyon motiváltak, amikor az igazságról beszélnek, és ha látják, hogy a testvéreknek problémáik vannak, képesek segíteni és megoldani azokat. De miután egy ideig kitartottak, kezdik a vezetői munkát túl kimerítőnek találni, és negatívvá válnak – könnyebb munkára szeretnének váltani, és nem hajlandóak elviselni a nehézségeket. Az ilyen emberekből hiányzik a kitartás. Ötödször, egy másik jellemző, ami megkülönbözteti a lusta embereket az, hogy nem hajlandóak valós munkát végezni. Mihelyt a hús-vér testük szenved, kifogásokkal állnak elő, hogy kibújjanak a munka alól, illetve másra hárítsák azt. És amikor az a másik befejezi a munkát, szégyentelenül maguk aratják le a babérokat. Ez a lusta emberek öt fő jellemzője. Ellenőriznetek kellene, hogy a gyülekezetek vezetői és dolgozói között vannak-e ilyen lusta emberek. Ha ilyet találtok, azonnal el kell bocsátani azt. Vajon tudnak-e a lusta emberek vezetőként jó munkát végezni? Bármilyen képességűek is, illetve bármilyen minőségű is az emberi mivoltuk, ha lusták, akkor képtelenek lesznek jól végezni a munkájukat, és hátráltatni fogják a munkát és a fontos ügyeket. A gyülekezet munkája sokrétű; minden egyes aspektusa sok részletes feladatot foglal magában, és a problémák megoldásához beszélgetni kell az igazságról, hogy jól végezzük. Ezért a vezetőknek és a dolgozóknak szorgalmasnak kell lenniük – sokat kell beszélniük és rengeteget kell dolgozniuk nap mint nap, hogy biztosítsák a munka hatékonyságát. Ha túl keveset beszélnek vagy tesznek, akkor nem lesz eredmény. Ha tehát egy vezető vagy dolgozó lusta, akkor minden bizonnyal hamis vezető, és képtelen valós munkát végezni. A lusta emberek nem végeznek valós munkát, még kevésbé mennek el maguk a munkaterületekre, és nem hajlandóak problémákat megoldani, illetve részt venni valamilyen konkrét munkában. Egyáltalán nem értik meg vagy fogják fel a problémákat semmilyen munkában. A fejükben csupán egy felszínes, homályos elgondolás él abból, amit másoktól hallottak, és csupán átevickélnek rajta egy kis doktrínát prédikálva. Képesek vagytok-e felismerni ezt a fajta vezetőt? Képesek vagytok-e megmondani, hogy hamis vezetők? (Valamelyest.) A lusta emberek felületesek, bármilyen kötelességet is végeznek. Bármilyen kötelességet is végezzenek, hiányzik belőlük a kitartás, ötletszerűen dolgoznak, és panaszkodnak, valahányszor valamilyen nehézség éri őket, és véget nem érő sérelmek áradnak belőlük. Szidalmazzák azt, aki kritizálja vagy megmetszi őket, házsártos asszonyként sértegetik az utcán az embereket, mindig másokon akarják levezetni a haragjukat, és nem akarják végezni a kötelességüket. Vajon mit jelez az, hogy nem akarják végezni a kötelességüket? Azt jelzi, hogy nem viselnek terhet, nem hajlandóak felelősséget vállalni, és lusták. Nem akarnak nehézségeket elszenvedni, illetve megfizetni az árat. Ez különösképpen vonatkozik a vezetőkre és a dolgozókra: Ha nem viselnek terhet, akkor eleget tudnak-e tenni a vezetők és a dolgozók felelősségeinek? Egyáltalán nem” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). „A lusta emberek semmit sem tudnak csinálni. Két szóval összefoglalva: hasznavehetetlen emberek; másodrendű fogyatékosságuk van. Nem számít, mennyire jó képessége van a lusta embereknek, az nem egyéb, mint puszta kirakat; még ha jó képességűek is, semmi haszna. Túlságosan lusták – tudják, hogy mit kellene tenniük, de nem teszik, és még ha tudják is, hogy probléma valami, nem keresik az igazságot a megoldása végett, és noha tudják, hogy milyen nehézségeket kellene elszenvedniük azért, hogy hatékony legyen a munka, mégsem hajlandóak ilyen érdemleges szenvedést elviselni – így aztán nem nyerhetnek el semmilyen igazságot, és nem végezhetnek valóságos munkát. Nem szeretnék elviselni azokat a nehézségeket, amelyeket viselniük kellene az embereknek; csak a kényelemben való elmerülést, az örömteli idők és a szabadidő élvezetét, valamint a szabad és nyugodt élet élvezetét ismerik. Hát nem hasznavehetetlenek? Azok az emberek, akik nem tudnak nehézséget elviselni, nem érdemlik meg az életet. Akik folyton csak parazitaként akarnak élni, lelkiismeret és józan ész nélkül valók; vadállatok, és az ilyen emberek még munkavégzésre is alkalmatlanok. Mivel nem tudnak nehézséget elviselni, még ha végeznek is munkát, nem képesek jól végezni azt, és ha el szeretnék nyerni az igazságot, erre még kevesebb remény van. Az, aki nem tud szenvedni és nem szereti az igazságot, hasznavehetetlen ember; még munkavégzésre sem alkalmas. Vadállat, és szemernyi emberi mivolt sincs benne. Az ilyen embereket ki kell iktatni; csakis ez felel meg Isten szándékainak” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)). Isten szavaiból megértettem, hogy amikor egy nagyon lusta ember végzi a kötelességét, mindig lazítani akar, és átadni magát a testi kényelemnek. Képtelen teherérzetet vagy felelősségtudatot érezni a kötelessége végzése közben, és még ha jó képességekkel vagy munkaképességgel is rendelkezik, nem megbízható, és nem tud tényleges munkát végezni. Elgondolkodtam magamon. Nem kezeltem jól a csapat munkáját, ami a videós munka eredményeinek jelentős hanyatlásához vezetett, és láttam, hogy ennek fő okai az én nagyfokú lustaságom, a testi kényelembe való belemerülésem, és az, hogy nem voltam hajlandó szenvedni és áldozatot hozni. Visszatekintve láttam, hogy nem sokkal azután, hogy elkezdtem felügyelni a videós munkát, már kezdtem úgy érezni, hogy túl sok dolog miatt kell aggódni, és ha minden feladatot aprólékosan elvégzek, akkor szenvednem kell és ki kell fárasztanom magam, ezért mindig csak a saját videóimat akartam készíteni, és elkerülni, hogy ezekkel a dolgokkal kelljen törődnöm. Arra is lusta voltam, hogy utánajárjak a testvéreim állapotának és nehézségeinek a kötelességükben, vagy érdeklődjek ezek felől, ezt mindig túl fáradságosnak találtam. Amikor mások sürgettek a munkám előrehaladása miatt, bosszankodtam, és úgy éreztem, túl szigorúak velem, és nem értik meg a nehézségeimet. Különösen ez volt a helyzet, amikor a vezetők megkértek, hogy nézzek utána, hogy áll Paula a kötelességével: bár felismertem, hogy probléma van, nem akartam részletesen utánajárni, mert féltem, hogy ha problémát fedezek fel, akkor aggódnom kell miatta és meg kell oldanom. Ahogy elgondolkodtam a kötelességemhez való hozzáállásomon, láttam, hogy valahányszor fizikai szenvedéssel vagy törődést igénylő feladatokkal szembesültem, mindig megpróbáltam kibújni alóluk és lazsálni, és elkerülni az áldozatvállalást. Pontosan ilyen az a lusta és haszontalan ember, akit Isten leleplez! Lustaságom, lomhaságom és felelőtlenségem miatt nem felügyeltem és nem követtem nyomon a testvéreim munkáját, ami ahhoz vezetett, hogy csökkent mindenki kötelességének hatékonysága, és mindenki a kényelembe merült, nem törekedve a fejlődésre, ez pedig súlyosan befolyásolta a videós munkát. A felügyelői címet viseltem, de egyáltalán nem tettem eleget egy felügyelő felelősségének. Igazán ártottam magamnak és másoknak is! Ekkor láttam be, hogy a lusta embereknek rossz a jellemük, semmilyen munkát nem tudnak jól elvégezni, és nem megbízhatóak! Ha nem oldom meg a lustaságom problémáját, soha nem leszek képes megfelelően végezni a kötelességemet, és végül Isten meg fog utálni és eltávolít!

Erre az állapotomra reagálva ettem és ittam Isten vonatkozó szavait. Mindenható Isten azt mondja: „Ha az emberek nem tudják kifejezni azt, amit a szolgálat során ki kellene fejezniük, vagy nem tudják elérni azt, ami eredendően lehetséges a számukra, és ehelyett inkább csak színlelik a dolgokat, akkor elvesztették azt a funkciójukat, amivel egy teremtett lénynek rendelkeznie kellene. Az ilyen embereket »középszerűeknek« nevezik; ők haszontalan söpredék. Hogyan lehet az ilyen embereket méltán teremtett lényeknek nevezni? Ők vajon nem romlott lények-e, akik kívülről ragyognak, de belülről rothadtak? [...] Amikor az emberek kudarcot vallanak kötelességük teljesítésében, bűntudatot és lekötelezettséget kell érezniük; gyűlölniük kellene gyengeségüket és haszontalanságukat, lázadásukat és romlottságukat, sőt, életüket Istennek kellene adniuk. Csak így lesznek olyan teremtett lények, akik igazán szeretik Istent, és csak az ilyen emberek méltók arra, hogy élvezzék Isten áldásait és ígéretét, és hogy Általa tökéletessé váljanak. És mi a helyzet a többségetekkel? Hogyan bántok a közöttetek élő Istennel? Hogyan teljesítettétek Előtte kötelességeteket? Megtettétek-e mindazt, amire hivatottak voltatok, akár a saját életetek árán is? Mit áldoztatok fel? Hát nem kaptatok sokat Tőlem? Tudtok-e különbséget tenni? Mennyire vagytok hűségesek Hozzám? Hogyan szolgáltatok Engem? És mi van mindazzal, amit nektek adtam, és amit értetek tettem? Felmértétek már mindezt? Megítéltétek-e mindezt, és összevetettétek-e azzal a csekély lelkiismerettel, ami bennetek van? Kihez lehetnek méltók a szavaitok és tetteitek? Lehetséges-e, hogy a ti ily jelentéktelen áldozatotok méltó mindahhoz, amivel megajándékoztalak benneteket? Nincs más választásom, és teljes szívemből odaadó voltam irántatok, ti mégis gonosz szándékokat dédelgettek, és fél szívvel vagytok irántam. Ez a ti kötelességetek mértéke, a ti egyetlen feladatotok. Vajon ez nem így van? Hát nem tudjátok, hogy teljesen elbuktatok a teremtett lény kötelességének teljesítése során? Hogyan lehet teremtett lénynek tekinteni titeket? Nem világos számotokra, hogy mi az, amit kifejeztek és megéltek? Ti elbuktatok a kötelességetek teljesítésében, de igyekeztek elnyerni Isten toleranciáját és bőséges kegyelmét. Ez a kegyelem nem az olyan értéktelen és alantas embereknek készült, mint ti, hanem azoknak, akik nem kérnek semmit, és boldogan hoznak áldozatot. Az olyan emberek, mint ti, az ilyen középszerűek, teljesen méltatlanok arra, hogy élvezzék a mennyei kegyelmet. Csak megpróbáltatások és végtelen büntetés kíséri majd a napjaitokat! Ha nem tudtok hűségesek lenni hozzám, szenvedés lesz a sorsotok. Ha nem tudtok felelősséggel viseltetni az Én szavaim és az Én munkám iránt, akkor a ti kimeneteletek a büntetés lesz. Minden kegyelemben, áldásban és a királyság csodálatos életében nem lesz részetek. Ez az általatok megérdemelt vég és a saját művetek következménye!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség). Szembesülve Isten ítélő szavaival, nagyon szégyelltem magam. A múltban mindig azt gondoltam, hogy egy kicsit lustának lenni és kevesebb áldozatot hozni a kötelességeimben nem olyan nagy probléma, de Isten szavainak elolvasása után rájöttem a probléma súlyosságára. Isten szemében az jelenti egy teremtett lény életének értelmét és értékét, ha valaki képességei legjavát nyújtva jól végzi a kötelességét, igazán aláveti magát Istennek, és hűséges Hozzá. Ha valaki gyakran felületesen végzi a kötelességét, és még azokat a feladatokat sem tudja teljesíteni, amelyeket kellene, akkor az ilyen ember méltatlan arra, hogy embernek vagy teremtett lénynek nevezzék. Ahogy Isten szavain töprengtem, mélységes szorongást és félelmet éreztem. Ahogy elgondolkodtam a dolgon, megértettem, hogy bár látszólag végeztem a kötelességeimet, a szívemben nem volt sem teherérzet, sem felelősségtudat, és mindig azt éreztem, hogy ezek a dolgok túl sok nyűggel járnak és kimerítőek. Állandóan közömbös voltam a nyomon követendő munka és a megoldandó problémák iránt, és még ha érdeklődtem is róluk, csak a látszat kedvéért tettem, attól tartva, hogy ha mélyebbre ásnék és problémákat találnék, akkor gondot kellene fordítanom a megoldásukra. Hogy lazítsak és átadjam magam a testi kényelemnek, tudatosan szemet hunytam a munkában felmerülő problémák felett, ami súlyosan befolyásolta a munka hatékonyságát. Láttam, hogy mindenben, amit tettem, csak kibújtam a munka alól, lazsáltam és felületesen cselekedtem. Hogy mondhattam volna, hogy őszinte vagyok Istenhez? Hogyan is nevezhettem volna ezt a kötelességem végzésének? Nyilvánvalóan az a fajta haszontalan voltam, akit Isten úgy leplez le, hogy „kívülről ragyog, de belülről rothadt”! Eszembe jutott, hogy Isten, azért, hogy megmentse a romlott emberiséget, hatalmas megaláztatást és szenvedést viselt el, testet öltve jelent meg és munkálkodott. Bár a gonosz KKP eszeveszetten üldözi és vadászik rá, a vallási világ pedig ellenáll neki és elítéli, Isten soha nem hagyta abba a munkáját, hanem folyamatosan fejezi ki az igazságokat, hogy öntözze, táplálja és ellássa az embereket. Isten, attól tartva, hogy talán nem értjük meg, mindig türelmesen és részletesen beszél, metaforákat, példákat és különböző nézőpontokat használva, hogy minél előbb megérthessük az igazságot és elérhessük a beállítottságunk megváltozását. Isten teljes szívvel elkötelezett az emberiség megmentésének munkája iránt, és mindent feláldozott, de én, aki részesültem Isten megmentésében, nem viszonoztam Isten szeretetét semmi őszinteséggel, még egy teremtett lény kötelességét sem tudtam megfelelően végezni. Hol volt nekem bármiféle emberi mivoltom? Aztán Nóéra gondoltam, aki, miután elfogadta Isten megbízatását, fáradhatatlanul dolgozott a bárka építésén. Nem számított, milyen nehéz volt a projekt, vagy mennyi nehézség vagy akadály merült fel, 120 éven át folyamatosan kitartott, amíg a bárka el nem készült. Ahogy Nóé jellemére, Isten iránti hűségére és engedelmességére tekintettem, láttam, hogy ő egy emberi mivolttal és józan ésszel rendelkező ember, egy igazi teremtett lény, és Isten bizalmára méltó személy. Ezzel összehasonlítva még inkább láttam, hogy belőlem még a normális emberi mivolt legalapvetőbb szintje is hiányzik. Még azt sem tudtam megtenni, amit a lelkiismeretem diktált, és valóban méltatlan voltam arra, hogy embernek nevezzenek! Ha a kötelességeimhez való hozzáállásomban nem térnék meg, annak nem az lenne a következménye, hogy Isten leleplez és eltávolít? E gondolatra kissé megijedtem, valamint megbánást és bűntudatot éreztem, ezért csendben imádkoztam Istenhez, és fogadalmat tettem a szívemben, hogy a jövőben a kötelességeim végzése során mindenképpen fellázadok a test ellen, és legjobb tudásom szerint teljesítem a kötelességeimet.

E tapasztalat után jobban végeztem a kötelességeimet, mint korábban. Mindennap, a videókészítés mellett, gyakran utánanéztem, hogy állnak a testvéreim a kötelességeikkel, és bármikor, amikor nehézségeik vagy problémáik voltak, közösséget vállaltam velük a megoldásokról. Bár így egy kicsit több aggodalommal járt a kötelességemet végezni, békét és biztonságot éreztem, tudva, hogy a képességeim legjavát nyújtva végzem a kötelességeimet. Azonban, mivel nem volt sok ismeretem a saját természetem lényegéről, egy idő után újra a kényelem utáni vágy állapotába estem.

Mivel a videókészítés munkaterhe megnőtt, szinte mindennap sok munkát kellett kezelni, és néhány videót meghatározott időn belül kellett befejezni. Néhány videó magasabb technikai követelményeket támasztott, és gondos megfontolást igényelt. Kezdetben meg tudtam próbálni tőlem telhetően mindent befejezni, de egy idő után elkezdtem magamban panaszkodni, azt gondolva: „Mindennap ennyi munka vár rám; mikor lesz kevesebb? Ha a munkateher csak egy kicsit csökkenne, nem lennék ennyire feszült, és a testem is nyugodtabb lenne.” Emlékszem, egyszer egy nővér több mint tíz videót küldött nekem egyszerre, és arra kért, hogy két napon belül ellenőrizzem őket. Némi ellenállást éreztem, és azt gondoltam: „Tényleg ellenőrizhetem mindezt két nap alatt? Ehhez már túlóráznom kell!” Bár kifelé nem mondtam semmit, magamban folyamatosan panaszkodtam. Később rájöttem, hogy az állapotom nem helyes, és tudtam, hogy ebből a helyzetből tanulnom kell. A következő néhány napban gyakran elgondolkodtam magamon: „Miért akarok mindig a testemnek kedvezni, amint a kötelességem munkaterhe megnő? Mi irányít engem pontosan?” Keresésem közben Isten szavainak több passzusát is olvastam. Mindenható Isten azt mondja: „Tehát mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – azt felelik: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet már a romlott emberiség létezésének alapjává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?). „Ami a hús-vér testet illeti, minél jobban kiszolgálod, annál mohóbb lesz. Alkalmas egy kis szenvedés elviselésére. Azok, akik elviselnek egy kis szenvedést, a helyes úton fognak járni és megfelelő munkát fognak végezni. Ha a hús-vér test nem visel el szenvedést, kényelemre vágyik, és a kényelem fészkében nő fel, akkor az emberek nem fognak elérni semmit, és semmiképpen sem kaphatják meg az igazságot. Ha az emberek természeti csapásokkal és ember okozta katasztrófákkal találkoznak, esztelenek és észszerűtlenek lesznek. Ahogy telik az idő, csak egyre züllöttebbé válnak. Sok példa van erre? Láthatjátok a nem hívők között a sok énekest és filmsztárt, akik viszonylag készek voltak nehézségeket elviselni, és a munkájuknak szentelték magukat, mielőtt híressé váltak volna. De ahogy hírnevet szereznek, és elkezdenek sok pénzt keresni, letérnek a helyes útról. Néhányan közülük kábítószereznek, mások öngyilkosok lesznek, és az életük lerövidül. Mi okozza ezt? Az anyagi örömök túlzásába esnek, túlságosan elkényelmesednek, és azt sem tudják, hogyan jussanak nagyobb élvezethez vagy nagyobb izgalomhoz. Némelyek közülük nagyobb izgalmat és örömöt keresve kábítószerekhez fordulnak, és az idő múlásával nem tudják abbahagyni. Vannak, akik a drog túladagolása miatt meghalnak, mások pedig nem tudnak leszokni, és végül egyszerűen öngyilkosok lesznek. Nagyon sok példa van erre. Nem számít, milyen jól étkezel, milyen jól öltözöl, milyen jól élsz, milyen jól szórakozol, vagy milyen kényelmes az életed, és nem számít, mennyire elégíted ki a vágyaidat, végül ebből sokszoros üresség lesz, és az eredménye a pusztulás. A boldogság, amelyet a nem hívők keresnek, vajon igazi boldogság? Valójában ez nem a boldogság. Ez emberi képzelgés, a züllöttség egy formája, olyan út, amely az embereket elzülleszti. Ez az emberek által hajszolt úgynevezett boldogság hamis. Ez valójában szenvedés. Nem erre a célra kellene törekednie az embereknek, és nem ez az, ahol az élet értéke van. A Sátán útjai és módszerei közül néhány, amelyek megrontják az embereket, arra késztetik őket, hogy a hús-vér test kielégülését és a bujaságban való elmerülést keressék célként. Ilyen módon a Sátán elkábítja, elcsábítja és megrontja az embereket, hogy úgy érezzék, hogy az a boldogság, és e cél hajszolásába vezeti őket. Az emberek azt hiszik, hogy ezeket megszerezve boldogságot nyernek, ezért minden tőlük telhetőt megtesznek erre a célra törekedve. Aztán, miután megszerezték, nem boldogságot éreznek, hanem ürességet és fájdalmat. Ez azt bizonyítja, hogy ez nem a helyes út; ez a halálhoz vezető út” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavain elmélkedve megértettem, hogy a testi örömök hajszolása a Sátán módja az emberek megrontására. A Sátán különféle világi filozófiákat és téveszméket használ, hogy félrevezesse és megrontsa az embereket, mint például: „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „az élet rövid, élvezd, amíg teheted”, és „idd meg ma a mai nap borát”. Ezek arra késztetik az embereket, hogy ezen eszmék szerint éljenek, és a testi örömök hajszolását az élet értelmének és értékének, valamint életcéljuknak tekintsék. Ez arra készteti az embereket, hogy a kényelmet és a testi örömöket hajszolják, aminek következtében egyre züllöttebbé és elfajultabbá válnak, elveszítve emberi hasonlatosságukat. Elgondolkodtam azon, hogy bár hittem Istenben, és végeztem a kötelességeimet a gyülekezetben, és nem voltam olyan, mint a nem hívők, akik az ételt, italt és élvezeteket hajszolják, és a testüknek élnek, a Sátán mérgei, filozófiái és törvényei mégis mélyen gyökereztek a szívemben, és a gondolataim és nézeteim ugyanolyanok voltak, mint a nem hívőké. Mindig azt hittem, hogy a fizikai kényelem és élvezet egyet jelent a boldogsággal, és semmiben sem akartam szenvedni vagy áldozatot hozni. Néha, amikor a kötelességeim sok törődést igényeltek, vagy a munka besűrűsödött, időt akartam találni a pihenésre, és nem akartam annyira kifárasztani magam. Még a munka nyilvánvaló problémáiban sem mélyedtem el, és nem oldottam meg azokat, így félretettem a kötelességeimet. Ennek eredményeként anélkül késleltettem a munka előrehaladását, hogy észrevettem volna. Ez igazán veszélyes volt! Visszagondolva arra, amikor elmerültem a kényelemben, nem gondoltam arra, hogyan teljesítsem a kötelességeimet és hogyan tegyek Isten kedvére, és amikor dolgok merültek fel, az első gondolatom mindig az volt, hogy fog-e szenvedni vagy kimerülni a testem. Ez igazán önző és aljas volt, és egyáltalán nem volt lelkiismeretem vagy józan eszem. Néha, még ha tudtam is, hogy figyelembe kellene vennem Isten szándékait, a testem állandóan korlátozott, és nem voltam hajlandó szenvedni és áldozatot hozni. Mélyen legbelül erős ellenállást és ellenszenvet éreztem az igazsággal és a pozitív dolgokkal szemben, és azokat a feladatokat illetően, amelyeket meg kellett tennem, mindig megpróbáltam kifogásokat keresni, hogy elkerüljem őket. Ezzel a testem kényelemre talált és nem szenvedett, de végül nem nyertem el semmilyen igazságot. Nem hoztam-e ezzel teljes romlást magamra? Ezen elgondolkodva kezdtem egy kis megértést nyerni a kényelembe merülés veszélyes következményeiről.

Később Isten további szavait olvastam: „Azok az emberek, akik valóban hisznek Istenben, szívesen végzik kötelességüket, anélkül, hogy saját hasznukat és veszteségeiket számolgatnák. Nem számít, hogy olyasvalaki vagy-e, aki az igazságra törekszik, a lelkiismeretedre és az eszedre kell hagyatkoznod, és igazi erőfeszítést kell tenned, amikor a kötelességedet végzed. Mit jelent igazi erőfeszítést tenni? Ha megelégszel csupán azzal, hogy némi jelképes erőfeszítést teszel, és elszenvedsz egy kis fizikai megpróbáltatást, de egyáltalán nem veszed komolyan a kötelességedet, és nem keresed az igazságalapelveket, akkor ez semmivel nem több, mint felületesség – ez nem igazi erőfeszítés. Az erőfeszítés kulcsa az, hogy beleadod a szívedet, féled Istent a szívedben, tekintettel vagy Isten szándékaira, rettegsz az Isten ellen való lázadástól és attól, hogy megbántsd Istent, és bármilyen nehézséget elszenvedsz annak érdekében, hogy jól végezd a kötelességedet és megfelelj Istennek: ha ilyen Istent szerető szíved van, akkor képes leszel megfelelően végezni a kötelességedet. Ha nincs istenfélelem a szívedben, akkor nem lesz terhed, amikor végzed a kötelességedet, az nem fog érdekelni, elkerülhetetlenül felületes leszel, és közömbösen végigcsinálod azt, anélkül, hogy valódi hatást érnél el – ez pedig nem kötelességvégzés. Ha valóban van teherérzeted, és úgy érzed, hogy a kötelességed végzése a személyes felelősséged, és hogy ha nem teszed, akkor nem vagy alkalmas az életre, és egy vadállat vagy, ha úgy érzed, hogy csak akkor vagy méltó arra, hogy emberi lénynek nevezzenek, és csak akkor tudsz szembenézni a saját lelkiismereteddel, ha megfelelően végzed a feladatodat – ha a kötelességed végzése közben megvan benned ez a teherérzet –, akkor képes leszel mindent lelkiismeretesen végezni, képes leszel az igazságot keresni, és az alapelvek szerint cselekedni, és így képes leszel helyesen végezni a kötelességedet és megfelelni Istennek. Ha méltó vagy ahhoz a küldetéshez, amelyet Isten adott neked, valamint mindahhoz, amit Isten feláldozott érted, és a veled szemben támasztott elvárásaihoz, akkor igazi erőfeszítést teszel. [...] Isten házának népe legalábbis becsületes emberekből áll. Olyan emberekből, akik megbízhatóak kötelességüket illetően, akik képesek elfogadni Isten megbízatását, és hűségesen végzik kötelességüket. Ha az emberek nem rendelkeznek igazi hittel, lelkiismerettel és értelemmel, és ha a szívük nem féli Istent, és nem veti alá magát Neki, akkor nem alkalmasak a kötelességvégzésre. Bár elvégzik kötelességüket, hanyagul teszik azt. Munkások ők – olyan emberek, akik nem tértek meg igazán. Az ilyen munkások előbb vagy utóbb ki lesznek vetve. Csak a hűséges munkásokat kímélik majd meg. Bár a hűséges munkások nincsenek birtokában az igazságvalóságoknak, rendelkeznek azonban lelkiismerettel és értelemmel, képesek őszintén végezni kötelességüket, és Isten megengedi, hogy megkíméljék őket. Akik birtokában vannak az igazságvalóságoknak, és akik képesek harsogó tanúságot tenni Istenről, azok az Ő népe, és ők is meg lesznek kímélve, és be lesznek vezetve az Ő országába” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ahhoz, hogy valaki jól végezze kötelességét, legalább lelkiismerettel és józan ésszel kell rendelkeznie). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten szemében csak az őszinte emberek, akik őszintén végzik a kötelességeiket, tartoznak igazán Isten házának népéhez. Az ilyen embereknek van felelősségtudatuk a munkájuk iránt, és megbízhatóak. Nem elégszenek meg azzal, hogy csak némi látható erőfeszítést tesznek, vagy hogy gépiesen dolgoznak. Ehelyett hajlandóak szenvedni és áldozatot hozni, hogy teljesítsék kötelességeiket, amiket szorgalommal és maradéktalanul végeznek. Ez a kötelesség igazi teljesítése. Isten szavaiból találtam egy utat a gyakorláshoz. Őszinte szívvel kellett kezelnem a kötelességeimet. Amikor a kötelességeim végzése közben azon kaptam magam, hogy megpróbálok kibújni a munka alól, lazsálni és a kényelembe merülni, fel kellett lázadnom a testem ellen, bele kellett adnom a szívemet minden, a kötelességeimmel kapcsolatos ügybe, aprólékosnak kellett lennem, és teljesítenem a feladataimat. Csak így végezhettem a kötelességeimet Isten szándékaival összhangban. Így imádkoztam Istenhez: „Istenem, a kötelességeim végzése során mindig a testemnek kedveztem, nem végeztem jól a kötelességeimet, és nem feleltem meg a Te szándékaidnak. Most hajlandó vagyok megtérni Előtted, és elfogadni, hogy átvizsgálsz. Gyakorolni fogom, hogy komolyan és felelősségteljesen végezzek el minden feladatot, és teljesítsem a kötelességeimet, ahogyan kell.”

Ezután a kötelességeim végzése közben erre a gyakorlásra és belépésre összpontosítottam. Emlékszem, egyszer a testvérek két videót küldtek nekem, amelyeket sürgősen ellenőrizni kellett. Az egyik videóban sok probléma volt, és sok időt és erőfeszítést igényelt az ellenőrzése, és önkéntelenül is megint panaszkodni kezdtem. De ekkor rájöttem, hogy a testemnek kedvezek, ezért gyorsan imádkoztam Istenhez, és fellázadtam magam ellen. Eszembe jutott Isten szavainak egy részlete: „Jelenleg nem sok lehetőség van a kötelesség teljesítésére, ezért meg kell ragadnod azt, amikor csak tudod. Pontosan akkor kell megerőltetned magad, amikor egy kötelességgel szembesülsz; akkor kell felajánlanod magad, feláldoznod magad Istenért, és akkor kell megfizetned az árát. Ne titkolj el semmit, ne tervelj ki semmilyen cselszövést, ne biztosíts magadnak mozgásteret, és ne hagyj magadnak kibúvót. Ha bármennyire is kibúvót hagysz magadnak, számító vagy, dörzsölt vagy és lazsálsz, akkor biztosan rossz munkát fogsz végezni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az életbe való belépés a kötelességvégzéssel kezdődik). Egy sürgős feladat szakadt rám, és pontosan most kellett fellázadnom a testem ellen és áldozatot hoznom. El kellett fogadnom, hogy Isten átvizsgál, komolyan és felelősségteljesen kellett befejeznem ezt a munkát, és teljesítenem a feladataimat, mert csak ez felel majd meg Isten szándékának. Így hát gyorsan befejeztem a videók ellenőrzését, és utána más ügyekkel foglalkoztam. Később, amikor hasonló helyzetekkel találkoztam, tudatosan elcsendesedtem Isten előtt, mint korábban, és a kötelességeimet helyeztem előtérbe. Így gyakorolva a szívem megnyugodott, és a kötelességeim sokkal nagyobb kiteljesedést nyújtottak nekem, mint korábban.

E körülmények megtapasztalása által végre megláttam a kényelembe merülés veszélyeit és következményeit, és azt is felismertem, hogy a kötelességek végzése során csak akkor lehet teljesíteni a feladatokat és kötelességeket, ha valakinek igazi teherérzete van, és hajlandó szenvedni és áldozatot hozni.