Egy átlagos földműves családba születtem, és gyerekkoromban mindig azt láttam, hogy anyám főz és takarít, apámat pedig soha nem láttam főzni vagy házimunkát végezni. A nagyapám is ugyanilyen volt. Néha, amikor nagyanyám egész nap nem volt otthon, a nagyapám inkább éhezett, mint hogy főzzön, mivel úgy gondolta, hogy a főzés női munka. Láttam, hogy más családokban is többnyire a nők főznek, míg a férfiak a kinti munkával foglalatoskodnak. Miután megnősültem, a feleségem magától értetődően vállalta az összes házimunkát. Néha megkért, hogy végezzek némi házimunkát, de én nem szívesen tettem, és folyton vonakodtam. Mindig úgy gondoltam, hogy a főzés és a házimunka a nőiesség jele, és minden, amit láttam és hallottam, azt az elképzelést erősítette, hogy „a férfiaknak az otthonukon kívül kell dolgozniuk, a házimunkát pedig a nőknek kell intézniük”.

2020 nyarán több testvérrel együttműködve elektronikus gépeket javítottunk. Egy nap a vezető azt mondta, hogy egy csapatnak sürgősen szüksége van vendéglátókra, és megkértek, hogy vállaljak vendéglátási kötelességet. Nem mondtam semmit, de magamban azt gondoltam: „Soha nem végeztem vendéglátási kötelességet, még főzni sem tudok.” De mivel nem volt elég vendéglátójuk, beleegyeztem. A vendéglátási kötelességem ideje alatt minden napot a konyhában, és mosással, takarítással töltöttem, miközben azt gondoltam: „Ez nővéreknek való kötelesség, miért kényszerítenek erre engem? Még az is kínos egy felnőtt férfi számára, hogy gyakran jár a piacra zöldséget venni, és néha még alkudoznia is kell a zöldségesekkel!” Ezért minden alkalommal, amikor a piacra mentem zöldséget venni, aggódtam, mert féltem, hogy mások lenéznek majd. Mindig csak berohantam és kirohantam, nem akartam túl sokáig maradni. Néha a testvérek megjegyezték, hogy a zöldségek túl sósak vagy ízetlenek, vagy emlékeztettek, hogy takarítsak, amit kínosnak éreztem, és magamban vitatkoztam velük: „Otthon mindig a feleségem végezte a házimunkát és a főzést, nem én. Különben is, én férfi vagyok, és ezek női teendők, miért nem tudjátok az én szemszögemből nézni a dolgokat?” Nem tehettem róla, de egy kis keserűséget éreztem, és azon tűnődtem, vajon mikor ér már véget ez a kötelesség. Gyakran láttam, ahogy a testvérek beszélgetnek és nevetgélnek a munkáról, de én egyszerűen nem tudtam örülni. Úgy éreztem, mintha egy nehéz követ cipelnék a hátamon, és csak arra a napra vártam, amikor nem kell többé ezt a kötelességet végeznem. Akkoriban nem nagyon erőltettem meg magam, hogy jó ételeket főzzek, és minden reggel csak tésztát készítettem. Láttam, hogy nem sokat esznek, de sosem kérdeztem meg, hogy elég jó-e az étel. Abban az időben sok káposzta volt, amit csak megfőztem, és bár a testvérek nagyon keveset ettek, engem nem érdekelt. Arra gondoltam: „Mindegy, hogyan főzöd meg, a káposzta nem lesz valami jó ízű.” Később a testvérek más kötelességeket kaptak, és elköltöztek, de a felügyelő megkért, hogy továbbra is végezzem a vendéglátási kötelességet. Egyszerűen nem értettem: „Miért van az, hogy engem, egy felnőtt férfit, állandóan arra kérnek, hogy vendéglátási kötelességet végezzek? A főzés, mosás és takarítás általában a nővérek dolga. Vajon a többiek így csodálkoznak majd: »Miért egy férfi testvér végzi ezt a kötelességet?« Hogy fogom ezt túlélni?” Amikor erre gondoltam, kisebbrendűnek éreztem magam. Abban az időszakban rossz állapotban voltam, és úgy éreztem, hogy tényleg elvesztettem a tekintélyem. Úgy éreztem, hogy ha felhagynék ezzel a megbízatással, akkor észszerűtlenül cselekednék, de nem tudtam, hogy ha folytatnám, akkor hogyan tudnám végigcsinálni. Látszólag végeztem a kötelességemet, de legbelül úgy éreztem, hogy megfulladok, és semmilyen tettemben nem voltam kezdeményező vagy figyelmes. Láttam, hogy takarítani kell, de nem akartam megcsinálni, és többször odáig fajult a dolog, hogy mások nem bírták ki, és segítettek takarítani. A gyülekezet által küldött ételt sem szárítottam meg időben, és ennek következtében az étel megromlott, és ki kellett dobni. Miután a vezető rájött erre, így metszett meg engem: „Az ételek mind megpenészedtek. Ha odafigyeltél volna, megszárítottad volna őket, és gondoskodtál volna arról, hogy a romlandó ételeket időben elfogyasszák, és nem ment volna kárba. Ha ilyen problémák merülnek fel, el kell gondolkodnod a kötelességedhez való hozzáállásodon.” Amikor hallottam, hogy a vezető ezt mondja, kis bűntudatom lett. Valóban az én hanyagságom miatt ment tönkre az étel, de aztán elkezdtem kifogásokat gyártani magamnak: „Otthon mindig az anyám és a feleségem szárította az ételt, én soha nem vettem részt benne. Olyan kínos, hogy ilyen dolgokra kérnek!” Mindig úgy éreztem, hogy megaláznak, és nem akartam elfogadni ezt a helyzetet, ezért csak abban reménykedtem, hogy a vezető elintézi, hogy más kötelességeket végezzek. Annyira negatív lettem, hogy nem tudtam, mit mondjak, amikor Istenhez imádkoztam, és amikor Isten szavait olvastam, nem találtam semmi fényt. Mindennap kimerült voltam, és úgy éreztem, megfulladok.

Egy összejövetelen egy nővér észrevette, hogy rossz állapotban vagyok, és emlékeztetett, hogy gondolkodjak el magamon, és vonjam le a tanulságokat. Egy nap Isten szavainak egy passzusát olvastam. „Mi a kötelesség? Az Isten által az embernek adott megbízatás az a kötelesség, amelyet teljesítenie kell az embernek. Bármit bíz is rád, az a kötelesség, amelyet teljesítened kell. [...] Mindenkinek meg kell találnia és pontosan meg kell határoznia a maga szerepét és pozícióját – ezt teszi az értelmes ember. Azután jól kell végeznie a kötelességét, azzal a szilárdan megalapozott hozzáállással, hogy viszonozza Isten szeretetét és eleget tesz Neki. Ha valaki ezzel a hozzáállással végzi a kötelességét, nyugodt és békés lesz a szíve, el fogja tudni fogadni az igazságot a kötelessége terén, és fokozatosan eljut oda, hogy Isten követelményeinek megfelelően végzi a kötelességét. Le fogja tudni vetni romlott beállítottságait, alá tudja vetni magát Isten rendeléseinek, és megfelelően tudja végezni a kötelességét. Így lehet elnyerni Isten jóváhagyását. Ha igazán képes vagy áldozatot hozni Istenért és a helyes gondolkodásmóddal, az iránta való szeretetből és a neki való megfelelés szándékával végezni a kötelességed, akkor vezetni és irányítani fog a Szentlélek munkája, akkor hajlandó leszel gyakorolni az igazságot és az alapelveknek megfelelően cselekedni, miközben a kötelességed végzed, és olyan ember leszel, aki féli Istent és kerüli a rosszat. Ily módon teljességgel meg fogod élni az igazi emberi hasonlatosságot. Az emberek élete fokozatosan növekszik, ahogy a kötelességeiket végzik. Akik nem végeznek kötelességeket, nem nyerhetik el az igazságot és az életet, nem számít, hány éve hisznek, mivel híján vannak Isten áldásának. Isten csak azokat áldja meg, akik igazán feláldozzák magukat Érte, és a legjobb tudásuk szerint végzik a kötelességeiket. Bármilyen kötelességet végzel, bármire vagy is képes, tekintsd azt felelősségednek és kötelességednek, fogadd el és végezd jól! Hogyan végezheted jól? Ha pontosan úgy végzed, ahogy Isten megköveteli – teljes szíveddel, teljes elméddel és minden erőddel. Gondolkodj el e szavakon, és fontold meg, hogyan végezheted teljes szíveddel a kötelességed!” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból láttam, hogy bármilyen megbízatást is kapnak az emberek, azt felelősségüknek és kötelességüknek kell tekinteniük, és teljes szívükkel és teljes elméjükkel kell végezniük. Csak akkor nyerhetik el Isten jóváhagyását, ha a gondolkodásmódjukban arra összpontosítanak, hogy eleget tegyenek Istennek a kötelességeikben. De én azt gondoltam, hogy a vendéglátási kötelesség a nővéreknek való, és mivel én férfi testvér vagyok, nem kellene ezt a kötelességet végeznem. Úgy éreztem, hogy az, hogy vendéglátási kötelességre kértek, azt jelenti, hogy alábecsülnek és lenéznek. Ilyen rossz szemlélettel nem éreztem a buzgóságot vagy a felelősséget a kötelességemben, és amikor vendégül láttam a testvéreket, mindig csak tésztát vagy főtt káposztát készítettem. Láttam, hogy a testvéreknek nem ízlik, de nem gondoltam arra, hogy változtassak a recepteken, hogy a testvérek jót és eleget ehessenek. Később nem takarítottam ki időben a vendéglátási kötelességemben, és nem kezeltem időben a gyülekezet által küldött ételt, aminek következtében az megromlott. Mindez azt mutatta, hogy nem teljes szívemből és teljes erőmből végeztem a kötelességemet. Egyértelmű, hogy hanyag és felületes voltam, akadályozásokat és megzavarásokat okoztam. Nem becsültem meg a lehetőséget, amit a gyülekezet adott nekem, hogy végezzem a kötelességemet, folyton panaszkodtam, ellenállást éreztem, és csak felületesen összecsaptam a munkámat. Ez valóban bántotta Istent, és csalódást okozott Neki! Ha nem változom meg, végül elveszítem az esélyt, hogy végezzem a kötelességeimet. Amikor erre rájöttem, elhatároztam, hogy mostantól hajlandó leszek Isten szavait a gyakorlatba átültetni, és buzgón végezni a vendéglátási kötelességemet. Így hát elkezdtem főzni tanulni, aktívabban takarítottam, és igyekeztem mindent jól elintézni, ami a vendéglátási kötelességembe tartozott.

Később olvastam Isten néhány szavát, és némileg megértettem ennek a problémának a gyökerét. Mindenható Isten azt mondja: „Ha korábban rád bíztak egy kötelességet, hogy hajtsd végre azt, de nem voltál képes alávetni magad, most mennyire tudod alávetni magad? Ha például testvér vagy, és megkérnének, hogy készíts naponta ételt más testvéreknek és mosogass el utánuk, alávetnéd magad? (Azt hiszem, igen.) Rövid távon talán képes lennél rá, de vajon akkor is alávetnéd magad, ha arra kérnének, hogy hosszú távon végezd ezt a kötelességet? (Alkalmanként alá tudnám magam vetni, de az idő múlásával talán nem lennék rá képes.) Ez azt jelenti, hogy nem vetetted alá magad. Mi miatt nem vetik alá magukat az emberek? (Azért, mert hagyományos elképzelések vannak a szívükben. Azt gondolják, hogy a férfiaknak a házon kívül kellene dolgozniuk, és a nőknek kellene intézniük a házi munkát, hogy a főzés a nők dolga, és egy férfi elveszíti a tekintélyét a főzéssel. Ezért nem könnyű alávetni magukat.) Így van. Nemi előítéletek befolyásolják a munkamegosztást. A férfiak ezt gondolják: »Nekünk, férfiaknak odakint kell megélhetést teremtenünk. A főzéshez és a mosáshoz hasonló dolgokat a nőknek kell végezniük, és nem szabad, hogy velünk végeztessék azokat.« Ezek azonban különleges körülmények, és ha téged kérnek meg rá, mit csinálsz? Milyen gátlásokon kell felülkerekedned ahhoz, hogy alá tudd magad vetni? Ez a dolog lényege. A nemi előítéleteden kell felülkerekedned. Nincs olyan munka, amit mindenképpen a férfiaknak kellene végezniük, és olyan sincs, amelyet mindenképpen a nőknek. Ne így oszd fel a munkákat! Azt, hogy mely kötelességet kell végezniük az embereknek, nem a nemük szerint kell meghatározni. A saját otthonodban és hétköznapi életedben feloszthatod így a munkákat, de most a kötelességedről van szó. Hogyan kell tehát értelmezned? Be kell fogadnod és el kell fogadnod Istentől ezt a kötelességet, és változtatnod kell a benned lévő helytelen nézeteken. Ezt kell mondanod: »Igaz, hogy férfi vagyok, de Isten szemében az egyház tagja és teremtett lény vagyok. Bármit megteszek, amit rám bíz az egyház; nem a nemek szerint oszlanak meg a dolgok.« Először is el kell engedned a helytelen nézeteidet, azután pedig el kell fogadnod a kötelességedet. A kötelességed elfogadása igazi alávetettség? (Nem.) Ha a következő napokban azt mondja valaki, hogy túl sós az ételed, vagy hogy nem elég ízletes, esetleg hogy nem jót készítettél, és nem akarja megenni, vagy azt mondja, hogy készíts valami újat, képes leszel vajon elfogadni? Kényelmetlenül fogod ekkor érezni magad és ezt gondolod: »Olyan ember vagyok, aki tartja magát valamire, és már eddig is lealacsonyodtam, hogy ételt készítsek ezeknek a testvéreknek, de ők mégis ezeket a problémákat emelik ki. Nem maradt semmi büszkeségem.« Ekkor már nem fogod alávetni magad, vagy mégis? (Nem.) Ez nehézség. Valahányszor nem tudod alávetni magad, az amiatt van, hogy egy romlott beállítottságod megmutatkozik, gondot okoz és képtelenné tesz az igazság gyakorlására és az Istennek való alávetettségre” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az igazság gyakorlásában van belépés az életbe). „A férfiaknak ilyen soviniszta gondolataik vannak és lenéznek bizonyos feladatokat, mint például a gyermekekről való gondoskodás, a ház rendbetétele, a mosás és a takarítás. Egyesek erősen soviniszta irányultságúak és megvetik ezeket a házimunkákat, nem hajlandóak elvégezni őket, vagy ha el is végzik, húzódozva teszik azt, attól tartva, hogy mások esetleg kevesebbre tartják őket. Azt gondolják: »Ha folyton ezeket a házimunkákat végzem, nem fogok-e majd elnőiesedni?« Milyen gondolat és nézőpont uralja ezt? Nincs itt probléma a gondolkodásukkal? (De igen, van.) Problematikus a gondolkodásuk. Nézzünk meg bizonyos vidékeket, ahol a férfiak folyton kötényt viselnek és főznek. Amikor a nő hazaér a munkából, a férfi ételt szolgál fel neki, mondván: »Tessék, egyél egy keveset. Nagyon finom; ma a kedvenceidet készítettem.« A nő jogosan eszi a kész ételt, a férfi pedig jogosan készíti el, és sosem érzi magát háziasszonynak. Amint kilép a házból és leveszi a kötényét, vajon nem férfi még mindig? Bizonyos vidékeken, ahol a sovinizmus különösen erős, a családi kondicionálás és befolyás tagadhatatlanul elrontja a férfiakat. Vajon megmentette őket, vagy ártott nekik ez a kondicionálás? (Ártott nekik.) Ártalmas volt számukra. [...] A szülők által elültetett gondolatok és nézőpontok érintik az élet legalapvetőbb és legegyszerűbb szabályait, valamint az embereket illető bizonyos helytelen nézeteket is. Összegezve, ezek mind az emberek gondolatainak családi kondicionálását alkotják. Függetlenül attól, hogy mekkora hatást gyakorolnak egy ember életére az Istenbe vetett hite és a léte folyamán, vagy hogy mennyi bajjal és kényelmetlenséggel járnak, eredendően bizonyos kapcsolatban állnak a szülők ideológiai nevelésével” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (14.)). Isten szavainak olvasása után megértettem, hogy azt, hogy a vendéglátási kötelesség miatt elnyomottságot és fájdalmat érzek, valamint hogy nem vetem alá magam, főként „a férfiaknak az otthonukon kívül kell dolgozniuk, a házimunkát pedig a nőknek kell intézniük” téves nézete okozta. Otthon a földeken dolgoztunk, és miután kint dolgoztak, az anyám és a feleségem hazamentek, és még várt rájuk a mosás, a főzés, és az állatok etetése. Olyan sok dolguk volt, hogy alig győzték. Én láttam ezt, de soha nem segítettem. Azt hittem, hogy a mosás, a főzés és a házimunka mind a nők dolga, és hogy a férfiaknak csak pénzt kell keresniük a család fenntartásához, és el kell végezniük a kinti munkákat. Úgy gondoltam, hogy ha a férfiak házimunkát végeznek, akkor haszontalannak tartják és lenézik őket. Ezzel a szemlélettel élve teljesen közömbös voltam a családom iránt, nem törődtem velük, és nem voltam tekintettel rájuk. Miután megtaláltam Istent, amikor megkértek, hogy vendéglátási kötelességet végezzek, azt gondoltam, hogy a takarítás, a zöldségvásárlás és a főzés a nővérek kötelessége, és hogy a férfi testvéreknek nem szabadna ezeket a feladatokat végezniük. Ezzel a hímsoviniszta gondolkodásmóddal ellenálltam, és nem igyekeztem a kötelességemben. Teljesen normális dolog a piacra menni zöldséget vásárolni, alkudozni a zöldségesekkel, és olcsó, jó minőségű zöldséget vásárolni. De én mindig úgy éreztem, hogy ez kínos, és féltem, hogy lenéznek. Egyszerűen úgy főztem, ahogy a kedvem tartotta, és egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy a testvéreknek ízlik-e az étel. Mivel ellenálltam a vendéglátási kötelességemnek, még akkor sem takarítottam, amikor szükség volt rá, és még ha mások kezdeményezték is a takarítást, az olyan volt, mint egy pofon az arcomba. Valóban észszerűtlen voltam, és képtelen voltam megmondani, hogy mi a legjobb. Semmi emberi mivolt vagy józan ész nem volt bennem! Ez a hímsoviniszta gondolkodásmód teljesen kiforgatta a gondolataimat. Arra gondoltam, hogy a kötelességek Istentől jönnek, hogy nem tesznek különbséget státusz, nem vagy életkor szerint, és hogy el kell fogadnom Istentől, felelősségként kell kezelnem, meg kell becsülnöm és szeretnem azt, hűségesen a kötelességemnek kell szentelnem magam, és eleget kell tennem Istennek. De én aszerint a felfogás szerint éltem, hogy „a férfiaknak az otthonukon kívül kell dolgozniuk, a házimunkát pedig a nőknek kell intézniük”. Csak a saját érzéseimre gondoltam, és soha nem arra, hogy valójában mi a felelősségem és a kötelességem. Egyáltalán nem vetettem alá magam. Vajon nem ellenkeztem-e ezáltal Istennel? Ezt felismerve mély megbánást és bűntudatot éreztem, ezért Isten elé járultam, és imádkoztam: „Istenem! Azzal a gondolkodásmóddal végeztem a vendéglátási kötelességemet, hogy »a férfiaknak az otthonukon kívül kell dolgozniuk, a házimunkát pedig a nőknek kell intézniük«, semmilyen alávetettséget nem tanúsítottam, és folyamatosan ellenkezem Veled. Annyira észszerűtlen voltam! Istenem, tévedtem, de kész vagyok bűnbánatot tartani Előtted.”

Később olvastam egy másik passzust Isten szavaiból, és megértettem, hogy Isten milyen mércével méri az embereket. Mindenható Isten azt mondja: „Istennek semmiféle konkrét mondandója nincs az emberiség nemeit illetően, mivel a férfiak és a nők egyaránt Isten teremtményei és Tőle származnak. Hogy az emberiség mondotta kifejezést használjuk – »a tenyeret és a kézfejet egyaránt hús alkotja« – Isten nem különösebben elfogult a férfiakkal vagy a nőkkel szemben, és nem is támaszt eltérő követelményeket az egyik vagy a másik nem vonatkozásában: mindkettő egyforma. Isten ezért ugyanazt a néhány normát használja a megítélésedre, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő vagy-e. Azt fogja megnézni, hogy milyen az emberséglényeged, mely úton jársz, hogyan állsz hozzá az igazsághoz, szereted-e az igazságot, Istent félő-e a szíved és alá tudod-e vetni magad Neki. Amikor kiválaszt valakit és bizonyos kötelesség végzésére vagy felelősség teljesítésére neveli, Isten nem azt nézi, hogy az illető férfi-e vagy nő. Isten attól függetlenül támogatja és használja az embereket, hogy férfiak vagy nők-e, azt nézve, hogy lelkiismeretesek és értelmesek-e, hogy elfogadható képességűek-e, hogy elfogadják-e az igazságot és milyen úton járnak. Az emberiség megmentésekor és tökéletesítésekor Isten nyilván nem tart szünetet, hogy fontolóra vegye a nemüket. Ha nő vagy, Isten nem fontolgatja, hogy erényes, kedves, gyengéd és erkölcsös vagy-e, vagy jól nevelt vagy-e, és nem a férfiasságuk alapján értékeli a férfiakat – Isten nem ezek szerint a normák szerint értékeli a férfiakat és a nőket” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (7.)). Isten szavaiból megláttam, hogy Isten természete igazságos, és nem mutat nemi megkülönböztetést az emberekkel való bánásmódjában. Amikor Isten megteremtette Ádámot és Évát, nem tett nemi megkülönböztetést velük szemben, és Isten egyformán, kivételezés nélkül szerette őket, és gondoskodott róluk. A szavaik, melyeket Isten az utolsó napokban mond, hogy megmentse az emberiséget, minden emberhez szólnak, nemzetiségtől, fajtól vagy nemtől függetlenül. Sőt, én azt tapasztaltam, hogy Isten háza nem a nemet veszi figyelembe az emberek előléptetésekor és felhasználásakor, hanem inkább az alapján mérlegel, hogy az illető szereti-e az igazságot, van-e lelkiismerete és józan esze, és aszerint vizsgálja őt, hogy milyen úton jár. Nincs olyan szabály, amely azt mondja, hogy a vezetőknek és a dolgozóknak férfi testvéreknek kell lenniük, és hogy a vendéglátási kötelességet a nővéreknek kell ellátniuk. Ismertem például egy testvért, aki szintén vendéglátási kötelességet végzett, és amikor csak ideje engedte, Isten szavainak olvasására összpontosított. Az összejövetelek során közösségben megnyílt az állapotáról és a nehézségeiről, és amikor nehézségekkel szembesült, az igazságot kereste, és az igazság alapelvei szerinti gyakorlásra összpontosított. Ez a testvér a nemiséghez kötött korlátok nélkül végezte a kötelességét. Ekkor jöttem rá, hogy a hímsovinizmusnak ezen abszurd nézőpontja szerint élni helytelen és szélsőséges, és hogy ez teljesen ellentétes Istennek az emberek kezelésére vonatkozó alapelveivel. Ezen igazságok megértése során némi felismerést szereztem erről a hímsoviniszta mentalitásról, és hajlandó voltam szívemből elutasítani azt. Képessé váltam arra is, hogy teljes mértékben elfogadjam a vendéglátási kötelességemet.

Később többet olvastam Isten szavaiból, és egyre világosabbá vált számomra, hogyan kell jól végezni ezt a vendéglátási kötelességet. Isten azt mondja: „Az alapelvek, amelyeket meg kell értened, és az igazságok, amelyeket gyakorlatba kell ültetned, ugyanazok, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végzel. Kérjenek bár arra, hogy vezető vagy dolgozó legyél, főzz házigazdaként ételeket vagy kérjenek meg valamilyen külső ügy intézésére, avagy fizikai munka végzésére, e különböző kötelességek végzésekor betartandó igazságalapelvek ugyanazok, ezeket a igazságra és Isten szavaira kell alapozni. Akkor hát melyik a legnagyobb és legfőbb ezen alapelvek között? Az, hogy az ember szentelje a szívét, az elméjét és az erőfeszítését a kötelessége jó végzésének, és végezze azt a kívánt mérce szerint. [...] Ha például az a feladatod, hogy ételt készíts a testvéreidnek, akkor ez a kötelességed. Hogy kezeld ezt a feladatot? (Az igazságalapelveket kell kutatnom.) Hogyan kutatod az igazságalapelveket? A valósághoz és az igazsághoz van köze ennek. Bele kell gondolnod, hogyan ültesd gyakorlatba az igazságot, hogyan végezd jól ezt a kötelességet, és az igazság mely aspektusait érinti ez a kötelesség. Első lépésként, először is tudnod kell ezt: »Nem magamnak főzök. A kötelességemet végzem.« Az itt jelenlévő aspektus a vízió. Mi a helyzet a második lépéssel? (Bele kell gondolnom, hogyan főzzem meg jól az ételt.) Mi a jó főzés kritériuma? (Ki kell derítenem Isten követelményeit.) Így van. Csak Isten követelményei alkotják az igazságot, a mércét és az alapelvet. Az Isten követelményei szerinti főzés az igazság egyik aspektusa. Először is fontolóra kell venned az igazság ezen aspektusát, majd belegondolnod ebbe: »Isten ezt a kötelességet adta nekem, hogy végezzem. Mi az Isten által megkövetelt mérce?« Előfeltétel ez az alap. Akkor hát hogyan főzz úgy, hogy az megfeleljen Isten mércéjének? Az általad főzött étel legyen egészséges, ízletes, tiszta, és ne ártson a testnek – ezekből a részletekből tevődik össze. Ameddig ezen alapelv szerint főzöl, addig Isten követelményei szerint készül el az általad főzött étel. Miért mondom ezt? Mert e kötelesség alapelveit kerested, és nem lépted túl az Isten által kijelölt hatáskört. Ez a főzés helyes módja. Jól és kielégítően végezted el a kötelességedet” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságalapelvek kutatásával végezheti jól a kötelességét). Isten szavaiból láttam, hogy bármilyen kötelességet is végzünk, az igazság alapelvei szerint kell gyakorolnunk, és szívünket és erőfeszítéseinket arra kell fordítanunk, hogy Isten szavai szerint jól végezzük azt. A vendéglátási kötelességemben például, ha az étel nincs jól elkészítve, és ezért a többieknek nehezükre esik megenni, vagy akár nemkívánatos hatással is van az egészségükre nézve, akkor nem végeztem jól a kötelességemet. Ha az ételről van szó, meg kell szárítanom azt, ami arra vár, és fel kell tálalnom azt, amit gyorsan meg kell enni, hogy ne romoljon meg, és ne menjen kárba. Ráadásul Kínában, abban az országban, amely a legsúlyosabban szembeszáll Istennel, mindig ébernek kell maradnunk a vendéglátási kötelességünk során, figyelnünk kell a környezetünket, és gondoskodnunk kell a testvéreink biztonságáról. Miután ezt megértettem, amikor újra elmentem a piacra zöldséget vásárolni, arra gondoltam, hogyan lehet jó minőségű és megfizethető árú termékeket venni, és nem érdekelt, hogy mások mit gondolnak. Alapelvemmé tettem, hogy olyan ételeket készítsek, amelyek ízletesek, táplálóak és egészségesek, és ha nem tudtam, hogyan kell elkészíteni egy fogást, megkérdeztem a testvéreimet, vagy oktatóvideókból tanultam. Egy idő után mind a főzés, mind a takarítás állapota nagymértékben javult a házban. Később egy testvéremmel együtt elektronikai javításokat végeztünk, és én felajánlottam, hogy főzök, és elvégzem a házimunkát. Néha, amikor a testvérek eljöttek hozzánk, nem tudták megállni, hogy ne dicsérjenek minket, és olyanokat mondtak: „olyan tiszta a házatok” és „ez az étel ínycsiklandónak tűnik”. Miután ezeket a dolgokat hallottam, szívem mélyéből hálát adtam Istennek.

Megértettem, hogy a kötelességek végrehajtásában nincs nemi megkülönböztetés, hogy a kötelesség Isten megbízatása az emberiség számára, és a mi felelősségünk és kötelességünk, amelyet teljesítenünk kell, és hogy feltétel nélkül el kell fogadnunk, és mindent meg kell tennünk, hogy teljesítsük. Azt is megértettem, hogy nem számít, hogy melyik kötelességet végezzük, és hogy az a fontos, hogy a kötelességeinkben keressük az igazságot, és oldjuk fel a romlott beállítottságainkat. A legfontosabb, hogy az igazság alapelvei szerinti gyakorlást keressük. Ezek a változások és nyereségek, amiket elértem, mind Isten szavainak az eredményei, amelyek vezettek engem. Hála Istennek!