2023 februárjában kerületi vezetőként végeztem a kötelességemet. Egy nap levelet kaptam a felsőbb vezetőtől, amelyben az állt, hogy a hszincsengi gyülekezeten rajtaütött a KKP, és több házból, ahol Isten szavainak könyveit őrizték, a rendőrség elkobozta a könyveket. Két másik ház, ahol a könyveket őrizték, még mindig veszélyben volt, ezért a könyveket sürgősen át kellett helyezni; így azt az utasítást kaptuk, hogy gyorsan találjunk új biztonságos házakat. Ezután gyorsan írtam a felügyeletem alatt álló gyülekezeteknek, kérve őket, hogy bocsássanak a rendelkezésünkre biztonságos házakat. Miután elküldtem a levelet, hirtelen az jutott eszembe: „Ha rosszul szervezem meg a dolgokat, és a testvérek a könyvek áthelyezése közben lebuknak, nem nekem kellene vállalnom ezért a felelősséget? Ezeket az Isten szavait tartalmazó könyveket az Istennek szánt felajánlásokból nyomtatták, és ha a könyveket a rendőrség lefoglalja az áthelyezésük közben, annak súlyos következményei lennének. Lehet, hogy el is bocsátanak ezért.” Eszembe jutott, hogy Ma Hsziao vezetőként hogyan merült el a státusz előnyeiben. Mindig a saját feje után ment, és mindig ő akarta meghozni a végső döntést, ami miatt a felajánlások nagy veszteséget szenvedtek. Ezután még a felelősséget is elhárította, és egyáltalán nem tanúsított megbánást, végül pedig kizárták. Az Isten szavait tartalmazó könyvek őrzése jelentős dolog. Sok körülöttem lévő testvér veszélyben volt, így tudtam, hogy nehéz lesz biztonságos házat találni. Azt gondoltam: „Mi van, ha valami történik? Akkor végül engem is ki fognak iktatni, mint Ma Hsziaót? De a levelet már elküldtem, mit tegyek most? Ha azt mondtam volna a vezetőnek, hogy nincsenek biztonságos házak, akkor már vége lenne. Nos, mivel már megírtam, azt hiszem, hagyom, hogy a dolgok a maguk útján menjenek.” Néhány nappal később a gyülekezetvezetők leveleket küldtek, mondván, nem találtak megfelelő házakat. De az igazság az volt, hogy tudtam három gyülekezetről, ahol a helyzet nem volt olyan súlyos, és ha óvatosak vagyunk, találhattunk volna néhány házat, hogy ideiglenesen elhelyezzük a könyveket. De nem akartam ezért felelősséget vállalni, ezért azt írtam a felsőbb vezetőnek: „A helyzet nem jó errefelé, és sok ház sem biztonságos, a legjobb lenne más gyülekezetekhez fordulni, hogy biztonságos házakat találjunk.”

Néhány nappal később a felsőbb vezető levelet küldött, amelyben az állt, hogy ebben a döntő pillanatban nem óvjuk Isten házának érdekeit, és bár más gyülekezetek szintén nehezen találtak biztonságos házakat, imádkoztak Istenhez, valóban együttműködtek, és sikerült találniuk néhányat. Látták Isten útmutatását. A levél elolvasása után egyszerre éreztem szégyent és bűntudatot, és arra gondoltam: „Ugyanazt a kötelességet végezzük, de amikor mások nehézségekkel szembesülnek, képesek Istenre támaszkodni a munka elvégzésében, de amikor én nehézségekkel szembesülök, elfutok, és úgy viselkedem, mint egy teknős, aki behúzza a fejét a páncéljába. Tényleg nem érhetek fel hozzájuk!” Így hát Isten elé járultam, és imádkoztam: „Istenem, ebben a létfontosságú ügyben, a Te szavaidat tartalmazó könyvek áthelyezésében, egyáltalán nem vettem figyelembe Isten házának érdekeit, és nem működtem együtt aktívan a biztonságos házak megtalálásában. Egyszerűen olyan fajta ember vagyok, aki nem nyújt segítő kezet, amikor a dolgok rosszra fordulnak. Ha a vezető nem metszett volna meg, és nem figyelmeztetett volna, nem gondolkodtam volna el magamon. Annyira érzéketlen voltam!”

Később Isten szavainak egy olyan részletét olvastam, amely segített végre némi megértést nyernem magamról. Mindenható Isten azt mondja: „Vannak, akik félnek a felelősségvállalástól, miközben a kötelességüket végzik. Ha a gyülekezet feladatot ad nekik, akkor először mérlegelni fogják, hogy a feladat megköveteli-e, hogy felelősséget vállaljanak, és ha igen, akkor nem fogadják el. A kötelességük végzésének feltételei a következők: először is, lazsálós munkáról legyen szó; másodszor ne legyen mozgalmas vagy fárasztó; harmadszor pedig bármit is tesznek, nem vállalnak semmilyen felelősséget. Egyedül ilyen kötelességet vállalnak el. Miféle ember ez? Nem sikamlós, csalárd ember? A legkisebb felelősséget sem akarja vállalni. Még attól is fél, hogy a levelek betörik a koponyáját, amikor leesnek a fáról. Milyen kötelességet tud egy ilyen ember végezni? Mi haszna lehet Isten házában? Isten házának munkája a Sátán elleni küzdelem munkájával, valamint a királyság evangéliumának terjesztésével kapcsolatos. Melyik kötelesség nem jár felelősséggel? Azt mondanátok, hogy vezetőnek lenni felelősséggel jár? Nem annál nagyobb-e a felelősségük, és nem kell-e annál inkább felelősséget vállalniuk? Függetlenül attól, hogy az evangéliumot hirdeted, bizonyságot teszel, vagy videókat készítesz és így tovább – bármilyen munkát végzel –, mindaddig, amíg az igazságalapelvekhez kapcsolódik, felelősséggel jár. Ha a kötelességed végzése híján van az alapelveknek, az ki fog hatni Isten házának munkájára. Ha pedig félsz a felelősségvállalástól, akkor semmilyen kötelességet nem tudsz végezni. Vajon az, aki fél felelősséget vállalni a kötelessége végzésében, az gyáva, vagy a beállítottságával van baj? Képesnek kell lenned különbséget tenni. Valójában ez nem gyávaság kérdése. Ha ez az ember a gazdagságra hajtana vagy a saját érdekében tenne valamit, hogyan lehet ennyire bátor? Bármilyen kockázatot vállalna. De amikor a gyülekezetért, Isten házáért tesz dolgokat, akkor egyáltalán nem vállal kockázatot. Az ilyen emberek önzőek és aljasak, mind közül a legalattomosabbak. Aki nem vállal felelősséget a kötelesség végzésében, az a legkevésbé sem őszinte Istenhez – a hűségéről nem is beszélve. Miféle ember mer felelősséget vállalni? Miféle ember az, akinek van bátorsága súlyos terhet viselni? Olyasvalaki, aki vállalja a vezetést, aki bátran megy előre a legkritikusabb pillanatban Isten házának munkájában, aki nem fél súlyos felelősséget viselni és nagy nehézséget elviselni, amikor a legfontosabb és döntő jelentőségű munkát látja. Ez olyasvalaki, aki hűséges Istenhez, aki Krisztus jó katonája. Vajon mindenki, aki fél felelősséget vállalni a kötelességében, azért tesz így, mert nem érti az igazságot? Nem: ez az emberi mivoltukkal kapcsolatos probléma. Nincs igazságérzetük, illetve felelősségérzetük, önző és hitvány emberek, nem igaz szívű istenhívők, és a legkevésbé sem fogadják el az igazságot. Emiatt nem lehet megmenteni őket. Az Istenben hívőknek nagy árat kell fizetniük azért, hogy elnyerjék az igazságot, és sok akadályba ütköznek, amikor gyakorolni akarják. El kell hagyniuk dolgokat, fel kell hagyniuk hús-vér testi érdekeikkel és el kell viselniük némi szenvedést. Csak ekkor lesznek képesek az igazságot gyakorlatba ültetni. Gyakorolhatja-e tehát az igazságot, aki fél a felelősségvállalástól? Biztosan nem gyakorolhatja az igazságot, nemhogy képes lenne elnyerni. Fél az igazság gyakorlásától, attól, hogy érdekeinek veszteséget okoz. Fél a megaláztatástól, a becsmérléstől és az ítélettől, és nem meri gyakorolni az igazságot. Következésképpen elnyerni sem tudja, és akárhány évig is hisz Istenben, nem tudja elérni az Ő üdvösségét. Azoknak, akik Isten házában kötelességet végezhetnek, olyan embereknek kell lenniük, akiknek a gyülekezet munkáját illetően van teherérzetük, akik felelősséget vállalnak, akik az igazság alapelveit fenntartják, valamint akik képesek szenvedni és megfizetni az árat. Ha valakinek ezeken a területeken hiányosságai vannak, akkor alkalmatlan a kötelesség végzésére, és nem rendelkezik a kötelességvégzés feltételeivel. Sokan vannak, akik félnek felelősséget vállalni a kötelességvégzésben. Félelmük három fő módon nyilvánul meg. Az első, hogy olyan kötelességeket választanak, amelyek nem igényelnek felelősségvállalást. Ha egy gyülekezetvezető beosztja őket egy kötelesség végzésére, először megkérdezik, hogy kell-e felelősséget vállalniuk érte. Ha igen, akkor nem vállalják el. Ha a kötelesség nem követeli meg tőlük, hogy felelősséget vállaljanak és felelősek legyenek érte, akkor vonakodva elfogadják, de továbbra is utána kell nézniük, hogy a munka fárasztó vagy zavaró-e, és annak ellenére, hogy vonakodva elfogadják a kötelességet, nem motiváltak abban, hogy jól végezzék azt – szívesebben maradnak felületesek. Kényelem, kevés fáradozás és semmi testi nehézség – ez az alapelvük. A második, hogy ha nehézség éri őket vagy problémával találkoznak, az első dolguk, hogy jelentik egy vezetőnek, hogy a vezető kezelje és oldja meg, azt remélve, hogy így megőrizhetik a nyugalmukat. Nem érdekli őket, hogy a vezető hogyan kezeli a problémát, és nem is törődnek vele – amíg ők maguk nem vállalnak felelősséget, addig minden rendben van a számukra. Hűséges-e Istenhez az ilyen kötelességvégzés? Ezt hárításnak, kötelességmulasztásnak, trükközésnek nevezik. Ez mind csak beszéd: nem tesznek semmi valóságosat. Azt mondják magukban: »Ha ezt a dolgot nekem kell elintéznem, mi van, ha a végén hibát követek el? Amikor megvizsgálják, hogy ki a hibás, nem engem fognak elővenni? Vajon először nem engem fog terhelni a felelősség?« Ez az, ami miatt aggódnak. De te vajon hiszel abban, hogy Isten mindent átvizsgál? Mindenki követ el hibákat. Isten látja, ha valakinek, akinek a szándéka helyes, nincs tapasztalata és korábban nem foglalkozott valamilyen dologgal, de a legjobb tudása szerint járt el. Hinned kell, hogy Isten mindent és az ember szívét is átvizsgálja. Ha valaki még ebben sem hisz, az nem álhívő?” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Isten pontosan leleplezte az állapotomat, és borzasztóan gyötrődtem, mintha a szívemet átszúrták volna. A hszincsengi gyülekezetben a KKP többeket letartóztatott, és sürgősen két biztonságos házat kellett találniuk. Bárki, akinek van lelkiismerete, figyelembe vette volna Isten házának érdekeit, és még ha nehézségek is adódtak volna, Istenre támaszkodott volna, és nem kímélt volna semmilyen erőfeszítést, hogy a könyveket időben biztonságos helyre szállítsa. De én a saját érdekeimet tettem első helyre, és mindig azon aggódtam, hogy valami baj történhet a könyvek áthelyezése közben, és akkor felelősségre vonnának, és végül vétket követnék el, és ha a vétkeim tovább sokasodnának, elveszíteném az üdvösség lehetőségét. Hogy megóvjam magam, mindig próbáltam kiskaput hagyni magamnak, és kifogásokat kerestem, hogy eltoljam magamtól a kötelességemet. Pontosan az a ravasz és csalárd ember voltam, akit Isten leleplezett. Egyáltalán nem voltam hajlandó semmiféle felelősséget vállalni, és nem volt sem lelkiismeretem, sem józan eszem! Ekkor Isten szavainak könyveit az az állandóan veszély fenyegette, hogy a rendőrség lefoglalja őket, de én ezt figyelmen kívül hagytam, és csak a saját érdekeimre gondoltam. Milyen értelemben volt bármi emberi mivoltom? Olyan önző és aljas voltam!

Később elkezdtem töprengeni: „Miért félek mindig a felelősségvállalástól? Milyen romlott beállítottság okozza ezt?” Isten következő szavait olvastam: „Amíg az emberek meg nem tapasztalták Isten munkáját, és meg nem értették az igazságot, addig a Sátán természete irányítja és uralja őket belülről. Konkrétan mit foglal magában ez a természet? Például miért vagy önző? Miért véded a saját pozíciódat? Miért vannak ilyen erős érzéseid? Miért élvezed ezeket az igaztalan dolgokat? Miért szereted ezeket a gonoszságokat? Mi az alapja annak, hogy ennyire odavagy az ilyesmikért? Honnan jönnek ezek a dolgok? Miért fogadod el őket ilyen boldogan? Mostanára már mind megértettétek, hogy mindezek mögött fő okként az áll, hogy a Sátán mérge ott van az emberben. Tehát mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – azt felelik: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet már a romlott emberiség létezésének alapjává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy amikor csak történt velem valami, mindig féltem a felelősségvállalástól, és a saját érdekeimet helyeztem előtérbe, mert a „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” sátáni mérge szerint éltem, és ezek a dolgok a természetemmé váltak. A múltban, amikor másokkal érintkeztem vagy dolgokat intéztem, először azt vettem fontolóra, hogy valami hasznomra válik-e, vagy hogy felelősséget kell-e vállalnom. Még a kötelességemben is ugyanilyen voltam. Amikor a vezető megbízott, hogy találjak helyet a könyvek áthelyezésére, tele voltam aggodalmakkal, újra és újra átgondoltam a dolgokat, attól féltem, hogy ha találok egy helyet, és valami baj történik az áthelyezés során, vagy a rendőrség lefoglalja a könyveket, akkor nekem kell viselnem a felelősséget. Ha ez jelentős veszteségeket okozna, talán még el is bocsátanának. Hogy semmilyen kárt ne okozzak magamnak, eltoltam magamtól ezt a felelősséget azzal a kifogással, hogy nem találok megfelelő helyet. Tisztában voltam vele, hogy a hszincsengi gyülekezetben súlyos a helyzet, júdások árulták el őket, és hogy a könyveket őrző házakat bármikor átkutathatja a rendőrség. Azt is tudtam, hogy ebben a kritikus pillanatban vezetőként az én felelősségem volt megvédeni Isten szavainak könyveit, és mindent meg kellett volna tennem, hogy megóvjam Isten házának érdekeit. De én csak a saját érdekeimre gondoltam, féltem a felelősségvállalástól, és kibújtam a kötelességem alól. Olyan önző voltam, és nem volt emberi mivoltom! Ezt felismerve mély adósságérzetem volt, és legszívesebben megpofoztam volna magam.

Később Isten további szavait olvastam: „Némelyek nem hiszik, hogy Isten háza igazságosan tud bánni az emberekkel. Nem hiszik el, hogy Isten uralkodik a házában, és hogy ott az igazság uralkodik. Azt hiszik, mindegy, milyen kötelességet végez egy személy, ha közben probléma adódik, Isten háza azonnal elbánik vele, megfosztja attól a jogától, hogy azt a kötelességet végezze, elküldi vagy akár ki is takarítja az egyházból. Valóban ez az, ahogy a dolgok működnek? Biztosan nem. Isten háza minden embert az igazságalapelveknek megfelelően kezel. Isten minden emberrel igazságosan bánik. Nem csak azt nézi, hogy valaki egyetlen alkalommal hogyan viselkedik; az emberek természetlényegét nézi, a szándékaikat, a hozzáállásukat, és különösen azt figyeli, hogy képesek-e önvizsgálatot tartani, amikor hibáznak, hogy tanúsítanak-e megbánást, és hogy képesek-e belelátni a probléma lényegébe az Ő szavai alapján, megérteni az igazságot, gyűlölni magukat és igazán megtérni. Ha valakiből hiányzik ez a helyes hozzáállás, és egészen meghamisítják a személyes szándékok, ha telve van ravasz tervekkel és romlott beállítottságok tárulnak fel belőle, és amikor problémák adódnak, színleléshez, magyarázkodáshoz és önigazoláshoz folyamodik, és makacsul megtagadja cselekedetei beismerését, akkor az ilyen ember menthetetlen. Egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és egészen feltárult. Azok az emberek, akiknek nincs igazuk, és akik a legcsekélyebb mértékig sem képesek elfogadni az igazságot, lényegében álhívők, és csak kivetni lehet őket. [...] Mondd meg Nekem, ha egy ember hibát követett el, de képes a valódi megértésre és hajlandó megtérni, nem adna-e neki esélyt Isten háza? Ahogy a végéhez közeledik Isten hatezer éves irányítási terve, úgy sok-sok kötelességet szükséges végezni. Ám ha nincs lelkiismereted vagy józan eszed, és nem végzed megfelelően a munkád, ha lehetőséget kaptál egy kötelesség végzésére, de nem tudod megbecsülni, a legkevésbé sem törekedsz az igazságra, hagyva, hogy elszálljon melletted a legjobb idő, akkor le fogsz lepleződni. Ha állandóan felületesen teszed a kötelességed, és egyáltalán nem veted alá magad, amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, vajon Isten háza továbbra is használni fog téged kötelesség végzésére? Isten házában az igazság uralkodik, nem pedig a Sátán. Mindenben Istené a végső szó. Ő az, aki az ember üdvözítésének munkáját végzi, Ő az, aki szuverenitást gyakorol mindenek felett. Szükségtelen elemezned, hogy mi helyes, és mi helytelen, csak figyelned kell és alávetned magad. Amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, el kell fogadnod az igazságot, és képesnek kell lenned a hibáid kijavítására. Ha így teszel, Isten háza nem fog megfosztani attól a jogodtól, hogy kötelességet végezz. Ha mindig a kirekesztéstől félsz, mindig kifogásokat keresel, mindig igazolni próbálod magad, az probléma. Ha hagyod, hogy mások meglássák, hogy a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, és hogy nem hallgatsz az észérvekre, bajban vagy. Az egyháznak kötelessége lesz kezelni téged. Ha egyáltalán nem fogadod el az igazságot a kötelességed végzése során, és mindig attól félsz, hogy felfednek és kirekesztenek, akkor ez a félelmed emberi szándékkal és romlott sátáni beállítottsággal, valamint gyanakvással, óvatossággal és tévhittel szennyezett. Ezek egyike sem olyan hozzáállás, amellyel egy embernek rendelkeznie kellene” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Abból, amit Isten szavai lelepleztek, láttam, hogy egyes emberek nem hiszik, hogy Isten háza méltányosan tud bánni az emberekkel. Nem hiszik, hogy Isten uralkodik az Ő házában, és hogy az igazság uralkodik ott. Azt gondolják, hogy ha egy ember hibát követ el a kötelességében, Isten háza megbünteti, visszavonja a kötelességvégzés jogát, sőt még ki is takarítja vagy kizárja őt. Valójában Isten háza minden egyes embert az alapelvek szerint kezel, a körülményeket figyelembe véve, valamint az illető cselekvési szándékát és a kötelességéhez való hozzáállását mérlegelve. Amennyiben egy ember állandóan felületesen látja el a kötelességét, nem keresi az alapelveket a dolgokban, és mindig a romlott beállítottságára támaszkodva végzi a kötelességét, tiszteletlenül és felelőtlenül bánva Isten házának munkájával, ezzel veszteségeket okozva Isten házának, akkor az ilyen embert nemcsak meg kell metszeni, hanem felelősségre is kell vonni. Továbbá, ha ezt nem fogadja el, sőt, továbbra is vitatkozik, ellenáll, és teljességgel visszautasítja a megbánást, akkor Isten háza ennek megfelelően fog bánni vele: elbocsátja, vagy akár ki is takarítja. Más a helyzet azonban azokkal, akik, ha problémákkal szembesülnek a kötelességükben, képesek keresni az igazságot, és ha valamit nem értenek, tanácsot kérnek másoktól, törekedve a dolgok jó elvégzésére. Bár az együttműködésük során felmerülhetnek problémák vagy eltérések, és okozhatnak némi veszteséget a gyülekezet munkájának, később megbánást és bűntudatot éreznek, és valóban bűnbánatot tartanak. Az ilyen embereknek Isten háza továbbra is ad lehetőséget a kötelességeik végzésére, és nem iktatja ki őket könnyelműen. Isten háza minden egyes embert az igazságalapelvek alapján kezel. Például Ma Hsziao vezetői ideje alatt elmerült a státusz előnyeiben, mindig a saját akarata szerint végezte a kötelességét, nem kereste az igazságot, és ezzel veszteségeket okozott a felajánlásoknak. Nem fogadta el a testvérek ismételt figyelmeztetéseit, elhárította a felelősséget, és makacsul egy antikrisztus útját járta. Isten háza, az alapelveknek megfelelően, kizárta őt a gyülekezetből; ez teljességgel Isten igazságossága volt, és semmiféle igazságtalanság nem érte őt. A gyülekezet nem egy egyszeri vétek miatt zárta ki, hanem következetes viselkedése alapján. Nekem is voltak vétkeim a múltban, de utána elgondolkodtam, megismertem magam, és hajlandó voltam megtérni, így Isten háza még mindig lehetőséget adott a kötelességeim végzésére. Láttam, hogy Isten háza mindig az alapelvek szerint cselekszik. De én az óvatosság és a félreértés állapotában éltem, nem hittem, hogy Isten uralkodik az Ő házában, és hogy ott az igazság uralkodik. Azt hittem, hogy a kötelességeimben elkövetett hiba az elbocsátásomat vagy a kiiktatásomat eredményezné, mintha Isten csak azért fedné fel az embereket, hogy kiiktassa őket. Vajon ez nem istenkáromlás volt? Ha ez az állapotom nem javulna meg, akkor előbb vagy utóbb Isten visszautasítana és kiiktatna.

Később a gyakorlás útját kerestem problémáim kezelésére. Isten néhány szavát olvastam: „Mert mindazok számára, akik kötelességet végeznek, függetlenül attól, hogy mennyire mélyrehatóan vagy felületesen értik az igazságot, az igazságvalóságba való belépés gyakorlásának legegyszerűbb módja az, ha mindenben Isten házának az érdekeire gondolnak, és elengedik önző vágyaikat, személyes érdekeiket, indítékaikat, kevélységüket és rangjukat. Isten házának az érdekei kerüljenek az első helyre – ez a legkevesebb, amit megtehet az ember. Ha még ennyit sem tud megtenni az, aki kötelességet végez, akkor hogyan mondhatnánk, hogy elvégzi a kötelességét? Ez nem a kötelességének az elvégzése. Először Isten házának az érdekeire gondolj, legyél tekintettel Isten szándékaira, és vedd figyelembe az egyház munkáját. Tedd ezeket a dolgokat az első és legfőbb helyre; csak ezután gondolhatsz a rangod stabilitására, illetve arra, hogy miként tekintenek rád mások. Nem érzitek, hogy ez egy kicsit könnyebbé válik, amikor két lépésre bontjátok és köttök némi kompromisszumot? Ha egy ideig gyakorlod ezt, akkor érezni fogod, hogy nem is olyan nehéz eleget tenni Istennek. Emellett arra is képesnek kell lenned, hogy eleget tegyél a felelősségeidnek, elvégezd a kötelezettségeidet és a kötelességed, és félretedd önző vágyaidat, szándékaidat és indítékaidat. Vedd figyelembe Isten szándékait, és tedd első helyre Isten házának az érdekeit, az egyház munkáját, valamint az általad elvégzendő kötelességet. Miután ezt egy ideig megtapasztaltad, érezni fogod, hogy ez jó módja annak, ahogyan viselkedj. Nyíltan és becsületesen élsz, nem vagy alantas, hitvány ember. Igazságosan és tisztességesen élsz ahelyett, hogy alávaló, alantas és semmirekellő lennél. Érezni fogod, hogy ez az, ahogy az embernek cselekednie kell, és ezt a képet kell megélnie. Fokozatosan egyre inkább alábbhagy az arra irányuló vágyad, hogy saját érdekeidnek tegyél eleget” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavai nagyon világosak. A kötelességemben figyelembe kell vennem Isten házának érdekeit, és félre kell tennem saját önző vágyaimat és érdekeimet. Amikor Isten házának érdekei ütköznek a sajátjaimmal, először Isten házának érdekeit kell óvnom. Így hát elhatároztam magamban: „Mostantól fogva bármilyen ügyben, amely Isten házának munkáját érinti, nem számít, milyen nehéz, Istenre fogok támaszkodni, aktívan kezelem ezt a munkát, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megóvjam Isten házának érdekeit.”

Egy hónappal később a felsőbb vezető újabb levelet küldött, kérve minket, hogy találjunk két biztonságos házat négy testvér elszállásolására. Közülük két testvér veszélyben volt, egy másikat pedig korábban már letartóztattak, most pedig körözték. A gondolat, hogy újabb biztonságos házakat kell találnom, újra előhozta az aggodalmaimat: „A felügyeletem alatt álló gyülekezetek helyzete nem jó, és nem könnyű biztonságos házat találni. Ha az általunk talált ház nem biztonságos, és a testvéreket azalatt tartóztatják le, amíg nálunk vannak, a vezető nem vonna felelősségre? Mondjam azt neki, hogy itt nem találunk helyet, és keressen más gyülekezeteknél?” Amikor így gondolkodtam, rájöttem, hogy megint a saját érdekeimet helyezem előtérbe, ezért gyorsan imádkoztam Istenhez: „Istenem, bár a helyzet súlyos, és sok nehézség van, hajlandó vagyok elengedni helytelen szándékaimat, és biztonságos házakat keresni. Kérlek, vezess engem!” Imádkozás után eszembe jutott Isten szavainak egy részlete: „Először Isten házának az érdekeire gondolj, legyél tekintettel Isten szándékaira, és vedd figyelembe az egyház munkáját. Tedd ezeket a dolgokat az első és legfőbb helyre” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). El kellett engednem a saját érdekeimet, és Isten házának érdekeit kellett előtérbe helyeznem. Láttam, hogy azok a helyek, ahol a testvérek tartózkodnak, nagyon veszélyesek, és bármelyik pillanatban letartóztathatják őket, és ha azért óvnám magam, mert félek a felelősségvállalástól, és nem próbálnék időben biztonságos házakat találni, hogy biztonságban tudjam ezeket a testvéreket, akkor egy csepp emberi mivoltom sem lenne. Az is eszembe jutott, hogy legutóbb folyton csak a saját érdekeimmel törődtem, és féltem a felelősségvállalástól, ami mély megbánást hagyott bennem. Ezúttal nem követhettem el ugyanazt a hibát. Amikor pedig ténylegesen együttműködtem, gyorsan találtam két biztonságos házat, majd áthoztam a testvéreket.

E feltárulás révén végre megláttam, milyen igazán önző, aljas és emberi mivolt nélküli voltam. Korábban azt hittem, jó emberi mivoltom van, és képes vagyok megóvni a gyülekezet munkáját, de e helyzet által feltárult a romlottságom, ami lehetővé tette számomra, hogy megértsem magam, és némi változást érjek el. Ez Isten nagy üdvössége volt számomra, és olyasmi, amit egy kényelmes környezetben nem ismertem volna fel. Hála Istennek!