Még kicsi voltam, amikor a szüleim meghaltak. Sokan voltunk testvérek, nagy szegénységben éltünk, és a szomszédok mind lenéztek bennünket. Néha, amikor átmentem, hogy játsszak a szomszéd gyerekekkel, a szomszédok valamilyen ürüggyel elzavartak. Ettől nagyon elszomorodtam, és úgy véltem, biztos azért néznek le minket, mert szegények vagyunk. Az egyik évben tavasszal, amikor már melegedett az idő, nem volt az évszaknak megfelelő ruhám, amit felvehettem volna, így még mindig azt a bélelt kabátot és nadrágot hordtam, amiből már kilógott a tömés. Ha emberek közé mentem, ujjal mutogattak rám, és azt mondták: „Nézzétek ezt a szegény, anyátlan árvát!” Nagyon irigykedtem azokra, akik jól esznek és szépen öltöznek, és azt gondoltam: „Ha nagy leszek, sok pénzt fogok keresni, hogy úgy ehessek és öltözködhessek, ahogy csak akarok, és soha többé ne nézzenek le.” Később férjhez mentem, de a férjem családja is szegény volt. A rokonok és a szomszédok lenéztek bennünket, de nekem az járt a fejemben: „Ha keményen dolgozunk, biztosan meg tudjuk változtatni a helyzetünket, és meggazdagodhatunk.” A férjem és én alkalmi munkákat vállaltunk, kisebb vállalkozásokba kezdtünk, és mezőgazdasági terményekkel kereskedtünk. Ha pénzkereseti lehetőségről hallottunk, bármi volt is az, megpróbáltuk. De pár év elteltével is épphogy csak a megélhetésre futotta, és nem volt sok megtakarításunk. Egyszer, amikor a barátainkkal ettünk, az egyikük így gúnyolódott rajtunk: „Nem mintha lenéznélek titeket, de ha még tíz évig dolgoztok, akkor sem fogtok tudni úgy élni, ahogy én most!” A szavai iszonyúan feldühítettek. Úgy éreztem, mintha pofon vágtak volna, és égett az arcom. Azt gondoltam: „Ne beszélj ilyen zagyvaságokat! Ahogy a mondás tartja: »A szegénységnek nincs gyökere, ahogy a gazdagságnak sincs magja.« Nincs kőbe vésve, ki gazdag és ki szegény, és ha keményen dolgozunk, nem maradunk örökké szegények!” Mondtam is a férjemnek: „Nem hagyhatjuk, hogy ez letörjön minket! Túl kell szárnyalnunk őt, és el kell érnünk, hogy beismerje, tévedett.”

Később kölcsönből elindítottunk egy vegyesáru-nagykereskedést. Hogy az ügyfeleink elégedettek legyenek, házhoz szállítottuk az árut; a férjemmel mi magunk cipekedtünk, és jártunk házról házra értékesíteni. Hogy vevőket szerezzünk, nyomott áron vagy hitelbe adtuk el a portékát. Néhány vevő sértő megjegyzéseket tett, de nekünk mosolyogva tűrnünk kellett, ha pénzt akartunk keresni. Legalább napi tíz órát dolgoztam. Napközben annyira fáradt voltam, hogy önkéntelenül is elbóbiskoltam, de még így sem engedtem meg magamnak a pihenést. Ahogy az üzlet beindult, bővítettük a tevékenységi körünket. Nem vettünk fel alkalmazottat, hogy ezen is spóroljunk, inkább mi magunk rakodtuk ki és be az árut. Minden egyes nap annyira kimerültünk, hogy a végén még beszélni sem volt erőnk. Miután néhány évet így töltöttünk, végre kerestünk egy kis pénzt, visszafizettük a kölcsönöket, és vettünk egy áruszállító autót. Még házat is építettünk, és valamennyire ismertek lettünk a környéken. A rokonok és barátok csodáltak és dicsértek minket, hogy milyen ügyesek és rátermettek vagyunk. Mindez büszkeséggel töltött el, és arra gondoltam: „Végre vége azoknak a napoknak, amikor az emberek lenéztek, és most már emelt fővel járhatok mások előtt. De jó, hogy van pénzem! Amíg fiatal vagyok és bírom a munkát, még több pénzt akarok keresni, jobb házat és autót venni, és olyan magas színvonalon élni, ami miatt az emberek még jobban csodálnak!” Ezután még keményebben dolgoztam, és annyira sok dolgom volt, hogy még a rendszeres étkezésre sem volt időm. Amikor este lefeküdtem, az agyam még mindig az üzleti ügyeken járt, és néha egész éjjel le se tudtam hunyni a szemem, hiába vettem be altatókat. Már napkelte előtt hívogattak a kiszállítások miatt, én pedig rohantam, hogy elintézzem őket. Mindennap feszült voltam. Mivel gyúlékony árukat is tartottunk, néha, amikor éjjel aludtam, és egy autó fényszórója bevilágított a házba, felriadtam, mert azt hittem, kigyulladt valami, és rohantam ki megnézni, nincs-e tűz. Az idegeim folyamatosan pattanásig feszültek, és kimerítő volt így élni. De örömmel töltött el az, hogy mennyi pénzem lett, és szerettem volna még több pénzt keresni, hogy megszégyenítsem azokat, akik lenéztek.

Egy nap, amikor a férjem nem volt otthon, egyedül pakoltam le egy nagy teherautónyi árut, és aznap éjjel alvás közben nagyon fájt a hátam. Másnap reggelre annyira felerősödött a fájdalom, hogy nem tudtam lehajolni, sőt járni is alig. Elmentem a kórházba, és az orvos gerincsérvet állapított meg nálam. Azt mondta, hogy pihennem kell, és nem végezhetek többé nehéz fizikai munkát, és ha újra megerőltetem magam, rosszabbodhat az állapotom, és akár le is bénulhatok. Az orvos szavai kicsit megijesztettek. Felmerült bennem, hogy átadom az üzletet a férjemnek, és pihenek valamennyit, de aztán eszembe jutott, milyen hanyag a férjem. Nem törődött az üzletünkben árult termékek beszerzési és eladási árával, és nélkülem a bolt nem tudott volna működni. Az üzlet annyira jól ment, hogy egyetlen nap kihagyása is jelentős veszteséget okozott volna. Úgy gondoltam, csinálom addig, amíg bírom, és csak akkor hagyom abba, amikor végül összeesek. Így hát folytattam a munkát, miközben kezelésekre jártam, amikor csak tudtam. Később szívbetegség, méhmióma, allergiás rinitisz és neuraszténia alakult ki nálam. Néha egész éjjel nem tudtam aludni, nagyon ingerlékeny lettem, mindenki és minden idegesített, és gyakran kikeltem magamból. Volt ugyan pénzem, a betegség gyötrelmei miatt mégis úgy éreztem, nincs értelme az életnek. Egy emlék különösen élénken él bennem: a tavaszünnep előestéje volt, és már nagyon későre járt. A körülöttünk lévő boltok mind bezártak már, egyedül én voltam nyitva az egész utcában. Láttam egy nagy halom árut a bolt előtt, amit be kellett hordani, de annyira kimerült voltam, hogy még járni sem volt erőm. Rám tört a magány és az elhagyatottság, és nyomasztott az érzés, hogy milyen kemény és fárasztó ez az élet. Könnyes szemmel az égre néztem, és felkiáltottam: „Ó, egek! Annyira belefáradtam abba, hogy így éljek. Tényleg csak a pénzkeresésről szól az élet? Mi az élet valódi célja?”

Miközben ebben a fájdalomban és zavarodottságban vergődtem, 2014 tavaszán a lányom, aki épp akkor fogadta el Isten utolsó napokbeli munkáját, hirdette nekem Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliumát. Ekkor olvastam egy részt Isten szavaiból, amely mélyen megérintette a szívemet. Mindenható Isten azt mondja: „A Mindenható irgalmaz ezeknek az embereknek, akik nagyon megszenvedtek; ugyanakkor idegenkedik ezektől az emberektől, akikben egyáltalán nincs tudatosság, mivel túl sokáig kell várnia, míg választ kap az emberektől. Keresni akar, keresni a szívedet és a lelkedet, élelmet és vizet hozni neked, hogy felébredj és többé ne éhezz és ne szomjazz. Amikor elcsigázott vagy, és amikor megérzel valamit e világ sivárságából, ne érezd magad elveszve, ne sírj. Mindenható Isten, az Őrző mindenkor Magához öleli az érkezésedet. Ott őrködik melletted. Arra vár, hogy megfordulj, arra a napra vár, amikor hirtelen visszatér az emlékezeted: amikor rájössz, hogy Istentől származol, és hogy egy ismeretlen időpontban eltévesztetted az irányt, egy ismeretlen időpontban az út során elvesztetted a tudatodat, és egy ismeretlen időpontban lett egy »apád«; amikor ráeszmélsz arra is, hogy a Mindenható mindvégig őrködött, és sokáig, nagyon sokáig ott várt a visszatérésedre. Kétségbeesetten vágyakozik, felelet nélkül válaszra vár. Az Ő őrködése megfizethetetlen, ami az emberi szív és az emberi lélek érdekében van. Lehet, hogy ez az őrködés határozatlan időre szól, vagy az is lehet, hogy már véget ért. De tudnod kell, hogy ebben a pillanatban pontosan hol van a szíved és a lelked” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Mindenható sóhajtása). Miután Isten szavait olvastam, mélyen megrendültem, és önkéntelenül is sírva fakadtam. Kiderült, hogy Isten mindig ott volt mellettem, és várta, hogy visszatérjek. A pénzre való törekvésem teljesen kimerített és megbetegített. Napjaim állandó feszültségben teltek, üresnek éreztem az életemet, és tele voltam fájdalommal. Isten a lányomat használta fel arra, hogy hirdesse nekem az evangéliumot, hogy ezáltal meghallhassam Isten hangját, és visszatérjek Isten házába. Abban a pillanatban olyan volt, mintha a szüleim ismét mellettem lennének; szívemet béke és nyugalom töltötte el, és úgy éreztem, hogy van kire támaszkodnom.

Miután megtaláltam Istent, a lelkiállapotom egyre javult, és a szívverésem is fokozatosan normalizálódott. Az allergiás rinitiszem is javult, és már tudtam aludni éjszakánként. Tudtam, hogy Isten vette el a betegségemet, és a szívem hálával telt meg Iránta. Később elvállaltam a gyülekezetben azt a kötelességet, hogy öntözöm az újonnan érkezetteket. Így egyszerre végeztem a kötelességemet és vezettem az üzletet, de a szívem legtöbbször még mindig az üzletre összpontosított. Úgy gondoltam, ez mindaddig rendben van, amíg nem hátráltatja az összejöveteleket az újonnan érkezettekkel. Néha az összejövetel előtti estén vevők jöttek átvenni az árut, és hogy többet adjak el, több terméket is mutattam nekik. Mire hazaértem, már nagyon késő volt, és a fáradtságtól mindenem fájt; konkrétan bealudtam imádkozás közben, térden állva. Mivel nem pihentem ki magam, másnap az újonnan érkezettekkel tartott összejöveteleken álmos voltam. Akkoriban az egyik nővér, akit öntöztem, szintén el volt foglalva az üzletével. Mindig késett az összejövetelekről, de én csak szavakat és doktrínákat közöltem vele, és nem orvosoltam az állapotát. Néha az összejövetelek alatt azon járt az eszem, hogy sietnem kell haza árut szállítani a vevőknek, mert aggódtam, hogy ha késem a szállítással, a vevők már nem fogják átvenni. A szívem nem tudott megnyugodni, és türelmetlenül vártam, hogy az összejövetel véget érjen. Egy másik alkalommal a férjem elutazott árut beszerezni, és több napig távol volt. Azokban a napokban öntöznöm kellett az újonnan érkezetteket, de ha elmentem végezni a kötelességemet, be kellett zárnom a boltot. Arra gondoltam: „Naponta több mint ezer jüant is megkereshetek. Mennyi pénzt veszítenék, ha több napra bezárnám a boltot?” Így hát csalárd módon azt mondtam a vezetőnek: „Ha zárva tartom a boltot, a szomszédok gyanítani fogják, hogy hiszek Istenben, és ez biztonsági kockázatot jelenthet.” Így rávettem a vezetőt, hogy helyettem ő tartson összejöveteleket az újonnan érkezetteknek. Egy este vacsora után hirtelen szédülni kezdtem, és rossz volt a gyomrom, majd mindent kihánytam, amit ettem. Először azt hittem, valami rosszat ehettem, de hányás után a szédülés csak rosszabbodott. A férjem kórházba vitt, én pedig magamban folyamatosan Istenhez imádkoztam: „Istenem, Te engedted meg, hogy ma utolérjen ez a betegség. Kérlek, világosíts meg, hogy megértsem a szándékodat, és felismerjem, miben hibáztam! Hajlandó vagyok bűnbánatot tartani.”

Keresésem során eszembe jutott egy szakasz Isten szavaiból: „Ha most elétek tennék egy kis pénzt, és megadnám nektek a választás szabadságát – és nem ítélnélek el benneteket a választásotokért –, akkor legtöbben a pénzt választanátok, és lemondanátok az igazságról. A jobbak közületek lemondanának a pénzről, és vonakodva az igazságot választanák, míg azok, akik a kettő között vannak, egyik kezükkel a pénzt, másikkal az igazságot ragadnák meg. Nem válna így nyilvánvalóvá a valódi énetek? Amikor az igazság és bármi más között kell választanotok, amihez hűek vagytok, mindannyian így választanátok, és a hozzáállásotok ugyanaz maradna. Nem így van ez? Sokan vannak köztetek, akik ingadoztak már a helyes és a helytelen között, nem így van? Minden küzdelemben pozitív és negatív, fekete és fehér között – család és Isten, gyermekek és Isten, harmónia és széthullás, gazdagság és szegénység, státusz és hétköznapiság, támogatottság és elutasítás, és egyebek között – bizonyára nem arról van szó, hogy ne lennétek tisztában a döntésekkel, amelyeket meghoztatok! A harmonikus és a széthullott család közül az előbbit választottátok, és ezt minden habozás nélkül tettétek; a vagyon és a kötelesség közül ismét az előbbit választottátok, még csak nem is akartatok visszatérni a rossz útról; a luxus és a szegénység közül az előbbit választottátok; amikor gyermekeitek, feleségeitek és férjeitek, illetve Én közöttem választottatok, az előbbieket választottátok; az elképzelések és az igazság közül pedig mégis az előbbit választottátok. Szembesülve mindenféle gonosz tetteitekkel, egyszerűen elvesztettem a belétek vetett hitemet, egyszerűen megdöbbentem. Váratlan, hogy a szívetek ennyire képtelen ellágyulni. A szívem vére, amit sok éven át áldoztam, meglepő módon nem adott Nekem mást, mint azt, hogy elhagytatok Engem és lemondtatok Rólam, de reményeim irántatok minden egyes nappal nőnek, mert az Én napom mindenki előtt teljesen feltárult. Ti azonban még mindig sötét és gonosz dolgokra törekedtek, és nem vagytok hajlandóak lazítani szorításotokon. Mi lesz tehát számotokra a végkimenetel? Elgondolkodtatok valaha is ezen alaposan? Ha újra választanotok kellene, akkor mi lenne az álláspontotok? Továbbra is az előbbi? Még mindig csalódással és fájdalmas szomorúsággal viszonoznátok Nekem? Szívetekben még mindig csak egy csöppnyi melegség lenne? Még mindig nem lennétek tudatában, mit tegyetek, hogy megvigasztaljátok a szívemet? Ebben a pillanatban mit választotok?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Pontosan kihez vagy hű?). Elgondolkodtam Isten szavain, megvizsgáltam a saját viselkedésemet, és felmerült bennem a kérdés: vajon nem pontosan olyan ember vagyok, akiről Isten beszél, aki egyik kezével a pénzt, a másikkal pedig az igazságot próbálja megragadni? Bár hittem Istenben és végeztem a kötelességemet, a gondolataimat mindennap az üzlet foglalta le, és folyton azon járt az eszem, hogyan keressek több pénzt. Minden időmet a pénzre való törekvéssel töltöttem, és ritkán ettem és ittam Isten szavait. A kötelességemet egyfajta szabadidős tevékenységként kezeltem, és amikor végeztem, nagyon felületesen tettem, csupán gyorsan letudtam a dolgot. Az, hogy képezhettem magam az újonnan érkezettek öntözésének kötelességében, azt jelentette, hogy Isten felemelt engem, és komolyan el kellett volna gondolkodnom azon, hogyan végezzem jól a kötelességemet, és hogyan oldjam meg a testvérek állapotát és nehézségeit. Azonban nem vállaltam felelősséget a kötelességemért, és csak az járt az agyamban, hogyan keressek több pénzt. Mindennap sokáig fennmaradtam az üzlet miatt, ezért aztán másnap álmos voltam az újonnan érkezettekkel tartott összejöveteleken, és csak szavakról és doktrínákról beszéltem. Bár az összejövetelek alatt lett volna időm többet beszélgetni a testvérekkel, féltem, hogy ha az összejövetel későn ér véget, az késlelteti az eladást, ezért rövidre zártam az alkalmakat. Hogy több pénzt keressek, még hazudtam is a vezetőnek, és megkértem, hogy helyettesítsen az újonnan érkezettekkel tartott összejövetelek levezetésében. Mielőtt rátaláltam Istenre, mindennap a pénzért hajtottam, kimerítettem és megbetegítettem magam. Annyira gyötrődtem és olyan elviselhetetlen fájdalmaim voltak, hogy még az életkedvemet is elveszítettem. Isten volt az, aki megmentett és engedte, hogy meghalljam a hangját; hálásnak kellett volna lennem az Ő üdvösségéért, és meg kellett volna ragadnom ezt a soha vissza nem térő alkalmat, hogy jól végezzem a kötelességemet, és ezzel eleget tegyek Istennek. De az elmémet még mindig az foglalkoztatta, hogyan keressek több pénzt, és amikor a kötelességem ütközött a személyes érdekeimmel, mindig a kötelességemet tettem félre. Igazán önző és aljas voltam, és hiányzott belőlem az emberi mivolt! Isten azt mondja: „Ha újra választanotok kellene, akkor mi lenne az álláspontotok? Továbbra is az előbbi?” Korábban csak a pénzre való törekvésre összpontosítottam, és nem végeztem jól a kötelességemet, de Isten adott nekem még egy választási lehetőséget. Hajlandó voltam Istenre támaszkodni, félretenni a pénzre való törekvést, többet enni és inni Isten szavait, törekedni az igazságra, és szívvel-lélekkel végezni a kötelességemet.

Később olvastam egy másik részt Isten szavaiból: „Az emberek egész életüket a pénz, a hírnév és a nyereség hajszolásával töltik; ezeket a dolgokat mentőövként kezelik, egyetlen támaszukként, mintha ezek birtoklása azt jelentené, hogy tovább élhetnek, és elkerülhetik a halált. De csak amikor közel a vég, akkor veszik észre, hogy a pénz, a hírnév és a nyereség milyen távol állnak tőlük, és hogy a halállal szembesülve milyen gyengék és erőtlenek, milyen sebezhetők, mennyire magányosak, tehetetlenek és nincs hová fordulniuk. Rájönnek, hogy a pénz, illetve a hírnév és a nyereség nem váltható be életre, hogy bármennyire is gazdag valaki, bármennyire is magas státuszban van, a halállal szemben mindenki egyformán szegény és jelentéktelen. Rájönnek, hogy a pénzen nem lehet életet vásárolni, hogy a hírnév és a nyereség nem tehet senkit képessé a halál elkerülésére, hogy sem pénz, sem hírnév, sem haszon nem hosszabbíthatja meg az ember életét egyetlen perccel, egyetlen másodperccel sem” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.). Isten szavai megérintették a szívemet. Az életemet nem kímélve igyekeztem pénzt keresni, csak azért, hogy mások csodáljanak, miközben azt hittem, hogy a pénzkeresés mindent meg fog adni nekem. De amikor betegségben kezdtem szenvedni, a pénz egyáltalán nem enyhítette a fájdalmamat. Csak ekkor döbbentem rá: „Ha elveszítem az életemet, mire jó, ha több pénzt keresek? Ha meghalok, mire jó a múló csodálat és dicséret, amit az emberektől kapok?” Eszembe jutott a két gazdag szomszédom. Az egyikük harmincas éveiben leukémiás lett, és bár sok pénzt költött, mégsem tudták meggyógyítani. Végül elhunyt, két kisgyermeket hagyva maga után. Egy másik szomszédom, aki a negyvenes éveiben járt, agyvérzést kapott, vegetatív állapotba került, és nem sokkal később meghalt. Ezt látva rájöttem, hogy nincs az a pénz, ami meghosszabbíthatja az ember életét, és tudtam, hogy nem kockáztathatom az életemet csak azért, hogy pénzt keressek. Ezután elkezdtem a kötelességemre összpontosítani. A kötelességeimen kívül gyakoroltam az elcsendesedést Isten előtt, ettem és ittam a szavait, és felvérteztem magam az igazsággal. Fokozatosan javultak a kötelességem eredményei, és nagy élvezetet találtam abban is, hogy a többiekkel együtt gyülekezeti életet élek.

Egy nap, miután végeztem a kötelességemmel, visszamentem a boltba, a férjem átadta az eladási bizonylatot, és észrevettem, hogy néhány tétel nem szerepel rajta. Amikor egyeztettem a vevővel, rájöttem, hogy voltak tételek, amelyeket a férjem nem írt fel. Volt egy olyan számla is, ahol 500 jüant kellett volna felszámolnia, de csak 50 jüant írt be. Azt gondoltam: „Mindig is tudtam, hogy a férjem hanyag, gyakran kevesebbet kér, és több árut ad oda, és mivel mindennap jönnek vevők áruért, ha ezt ilyen tempóban csinálja, nincs az a pénz, ami fedezné a veszteségeinket. Úgy tűnik, a bolt tényleg nem tud nélkülem működni.” Nehezemre esett félretenni ezt a dolgot. Abban a pillanatban rájöttem, hogy megint a pénzre összpontosítok, ezért elgondolkodtam: „Tudom, hogy Isten rendeli el előre, kinek mennyi pénze van, akkor miért esik mindig olyan nehezemre félretenni a pénzre való törekvést?” Isten szavai azt mondják: „Az, hogy »a pénz mozgatja a világot«, a Sátán filozófiája. Ez nagyon elterjedt az emberek körében, minden társadalomban; mondhatnánk, hogy ez egy irányzat. Ez azért van, mert ez minden ember szívébe beleivódott, aki először nem fogadta el ezt a mondást, de aztán hallgatólagosan elfogadta, amikor kapcsolatba került a valós élettel, és azt kezdte érezni, hogy ezek a szavak valójában igazak. Ez vajon nem az a folyamat, amely során a Sátán megrontja az embert? Lehet, hogy az embereknek nem egyforma szintű tapasztalati tudása van ezzel a mondással kapcsolatban, de mindenkinek megvan a maga értelmezési és elfogadási szintje – ami ezt a mondást illeti – a körülötte történt dolgok és a saját személyes tapasztalatai alapján. Nem így van? Függetlenül attól, hogy milyen mély tapasztalata van az embernek ezzel a mondással kapcsolatban, milyen negatív hatást gyakorolt a szívére? Azt, hogy az emberek ebben a világban – és elmondható, hogy ez mindannyiótokra kivétel nélkül érvényes – felfednek valamit a beállítottságukból. Mit? A pénz imádata. Könnyű ezt kiirtani az emberek szívéből? Nem, nem könnyű! Ez azt mutatja, hogy az ember Sátán általi megrontása valóban mély! A Sátán a pénzt használja az emberek elcsábítására, és mindannyiukat megrontja, hogy a pénzt és az anyagi dolgokat imádják. És hogyan nyilvánul meg ez a pénzimádat az emberekben? Vajon nem úgy gondoljátok, hogy ebben a világban nem tudnátok életben maradni pénz nélkül, és hogy egyetlen napot sem bírnátok ki nélküle? Az, hogy kinek mennyi pénze van, meghatározza, milyen magas a státusza, és mennyire tekintélyes. A szegények nem érzik úgy, hogy emelt fővel és büszkén járhatnak, míg a gazdagok magas státusszal rendelkeznek, emelt fővel és büszkén járnak, hangosan beszélhetnek, és arrogáns, valamint féktelen módon élhetnek. Mit hoz ez a mondás és ez az irányzat az emberek számára? Vajon nem igaz, hogy sokan hajlandók bármilyen áldozatot meghozni azért, hogy pénzt keressenek? Nem veszítik el sokan a méltóságukat és a tisztességüket a több pénzre törekvés során? A pénz kedvéért nem szalasztják el sokan a lehetőséget, hogy végezzék a kötelességüket és kövessék Istent? Nem a legnagyobb veszteség az emberek számára, ha elveszítik az esélyt az igazság elnyerésére és arra, hogy üdvözüljenek? Csupán ezzel a módszerrel és ezzel a mondással a Sátán ilyen mértékben megrontja az embert. Nem aljas a Sátán szándéka?” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.). Miután Isten szavait olvastam, rájöttem, hogy nem pozitív dolog a gazdagságot keresni azért, hogy mások csodáljanak minket, és hogy ez a Sátán egyik módszere az emberek megrontására. Az emberek a pénzért élnek, és ha már szereztek valamennyit, akkor még többet akarnak. A gazdagság iránti vágyuk egyre nő, és végül belehalnak a pénzért való hajszába, elveszítve a lehetőséget az igazságra való törekvésre és a megmenekülésre. Fiatal koromban a családunk szegény volt, és a környezetünkben élők gúnyoltak minket, ezért alsóbbrendűnek éreztem magam. Amikor felnőtt koromban még mindig nem tudtam pénzt keresni, a barátok és rokonok lenéztek, és még erősebben éreztem, hogy pénz nélkül az élet elviselhetetlen. Ezért a pénzkeresést tettem meg életcélomnak. Olyan mérgek szerint éltem, mint „a pénz nem minden, de pénz nélkül tehetetlen az ember”, „a pénz mozgatja a világot”, „az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért”, és más hasonlók, amelyeket a Sátán olt bele az emberekbe. Amíg pénzt tudtam keresni, hajlandó voltam bármilyen nehézséget elszenvedni, és még akkor sem pihentem, amikor a gerincsérv miatt a bénulás szélén álltam. Aggódtam, hogy ha nem dolgozom, az kevesebb pénzt jelent, ezért folyamatosan hajtottam magam, mintha bicikliznék, és nem állnék meg addig, amíg el nem dőlök. Végül már annyira szenvedtem a betegségtől, hogy nem akartam élni. Még azután is e sátáni mérgek szerint éltem, hogy megtaláltam Istent. Bár végeztem a kötelességeimet, a szívem még mindig arra összpontosított, hogyan keressek több pénzt, és az összejöveteleken csak a látszat kedvéért, időtöltésként vettem részt. Ez kárt okozott a testvéreim életbe való belépésében, én pedig nem haladtam előre. Az, hogy a Sátán mérgei szerint éltem, csak szenvedést és vétkeket okozott a kötelességem végzésében. A gazdagságra való törekvés a csodálat elnyerése érdekében a Sátán eszköze az emberek irányítására és elpusztítására. Nem akartam, hogy a Sátán tovább kísértsen, miközben a gazdagságra való törekvésre pazarlom az időmet. Az volt az elsődleges, hogy egyem és igyam Isten szavait, és végezzem a kötelességemet. Ezután kevésbé koncentráltam az üzletre, ritkábban jártam be a boltba, és testileg-lelkileg sokkal felszabadultabbnak éreztem magam. Később Isten további szavait olvastam: „Normális emberekként, és olyan emberekként, akik igyekeznek szeretni Istent, az, hogy belépjetek a királyságba és Isten népévé váljatok, az igazi jövőtök és egy olyan élet, amely a legnagyobb értékkel és jelentőséggel bír; senki sem áldottabb, mint ti. Miért mondom ezt? Mert azok, akik nem hisznek Istenben, a testnek és a Sátánnak élnek, de ti ma Istennek éltek, és azért éltek, hogy Isten akaratát kövessétek. Ezért mondom, hogy a ti életetek a legnagyobb jelentőséggel bír” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Ismerd meg Isten legújabb munkáját, és kövesd az Ő nyomdokait). Korábban a hús-vér testért és a pénzért éltem, mások csodálatára törekedtem, és a pusztulásba vezető úton jártam. Most már képes voltam követni Istent, törekedni az igazságra, és jól végezni a kötelességemet teremtett lényként. Ez a legértékesebb és legértelmesebb élet. A gondolataimat az igazságra való törekvésre és a kötelességeimre kell összpontosítanom, és jól kell végeznem a kötelességeimet, hogy viszonozzam Isten szeretetét.

Egy nap a férjem, amikor hazajött, elmondta, hogy nyílt egy nagy bevásárlóközpont a környékünkön, és hogy a marketingosztály azzal akart kezdeni, hogy jól menő kereskedőket vonz be az üzlet fellendítése érdekében. Nagyon kedvező feltételeket kínáltak a hozzánk hasonló sikeres vállalkozásoknak: három évre ingyenes bérlést és raktárhelyiséget. A férjem megbeszélte velem a dolgot: azt akarta, hogy ott raktározzam és áruljam a termékeinket, mondván, hogy ez biztos nyereség. Kissé kísértésbe estem, és azt gondoltam: „Most aztán egy aranyat érő lehetőség hullott az ölünkbe! Most évente több tízezer jüant fizetünk bérleti díjra. Ha ezen az új piacon folytatnánk nagy- és kiskereskedelmet, az üzletünk biztosan fellendülne, és ha többet keresünk, vehetünk egy jobb házat és egy szebb autót. Így a rokonaink és barátaink még jobban csodálnának és irigyelnének minket!” De ha beleegyeznék, a férjemnek és nekem külön üzleteket kellene vezetnünk, és bár sokkal több pénzt keresnénk, biztosan többet dolgoznánk és kimerültebbek lennénk, mint korábban. Eszembe jutott egy szakasz Isten szavaiból: „Kívülről Isten embereken végzett munkájának minden lépése úgy tűnik, mintha emberek közti interakciókról lenne szó, mintha emberi elrendezésből vagy emberek általi zavarásból születne. Pedig a munka minden lépése és minden történés mögött egy-egy fogadás van, amelyet a Sátán tesz Isten előtt, és ezek megkövetelik, hogy az emberek szilárdan álljanak az Isten melletti bizonyságtételükben. Vegyük például Jób próbatételét: a színfalak mögött a Sátán fogadást kötött Istennel, a Jóbbal történtek pedig emberek tettei és emberi zavarások voltak. Isten rajtatok végzett munkájának minden egyes lépése mögött ott van a Sátán fogadása Istennel – a hátterében csata dúl” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). Isten szavain elmélkedve rájöttem: „Ez nem pont olyasmi, amivel a Sátán próbál megkísérteni? Ha nyitunk még egy üzletet, talán több pénzt keresünk és nő a hírnevünk, de akkor nem lenne időm enni és inni Isten szavait és végezni a kötelességeimet. Vajon nem tenné ez tönkre az esélyemet a megmenekülésre?” Eszembe jutott, amit az Úr Jézus mondott: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” (Máté 16:26). Ez teljesen igaz volt. Bármennyi pénzt is keresnék, mi haszna lenne, ha a végén elveszíteném az életemet? Isten már eléggé megáldott engem, így nem fektethettem továbbra is minden időmet és energiámat a pénzkeresésbe. Megértve Isten szándékát, lebeszéltem a férjemet arról az ötletről, hogy üzletet nyissunk az új piacon. Meglepetésemre beleegyezett, és ettől nagyon megkönnyebbültem. Az, hogy megszabadultam a pénz béklyójától, Isten bennem munkálkodó szavainak az eredménye!