2023 áprilisában öntöző diakónusként szolgáltam a gyülekezetben. Akkoriban sok testvért, akik a kötelességüket végezték, letartóztatott a KKP, és a gyülekezet munkája a bénultság állapotába süllyedt. Bár néhány testvérrel együttműködve próbáltuk kezelni az utóhatásokat, a haladás így is nagyon lassú volt. Egy idő után Csen Ping nővért választották meg gyülekezetvezetőnek, amiről azt gondoltam: „Ez nagyszerű, egy vezetővel a munka sokkal gyorsabban fog haladni.”

Egy napon a felsőbb vezetők egy levélben arra kértek minket, hogy írjunk értékelést az egyik prédikátorról, Szu Csing nővérről. Mivel Szu Csing felelt a gyülekezetünkben zajló munkáért, mindannyian jól ismertük őt, de Csen Ping semmit sem akart írni, sőt, kijelentette, hogy nem ismeri jól Szu Csinget. Zavarba ejtett a dolog, és elgondolkodtam: „Mi van Csen Pinggel? Korábban elég sokat érintkezett Szu Csinggel, így objektív értékelést adhatna az alapján, amit megértett róla a vele való interakciók során. Miért nem akar írni semmit?” Néhány nappal később találkoztam Csen Pinggel, aki azt mondta nekem: „Tudod, miért nem akartam aznap értékelést írni Szu Csingről? Nem tudom, a vezetők milyen kötelességet szánnak neki, de nem hiszem, hogy megfelelő személy lenne.” Részletesebb magyarázatot kértem tőle, mire Csen Ping dühösen így válaszolt: „Neked fogalmad sincs róla, de 2012-ben Szu Csing vezetőként szolgált, és soha nem végzett igazi munkát. Egyszer gondosan előkészítettük a szükséges anyagokat egy antikrisztus kitiltásához, de Szu Csing minden magyarázat nélkül leállította a folyamatot. Az a személy teljes káoszt okozott a gyülekezetben, Szu Csing mégsem engedte, hogy összeállítsuk a róla szóló anyagokat. Hát nem hátráltatta ezzel a gyülekezet tisztogatási munkáját? Nem hamis vezető volt?” Csen Ping, attól tartva, hogy nem fogok hinni neki, még azzal is dicsekedett, hogy korábban már végzett tisztogatási munkát, és van némi érzéke az emberek felismeréséhez. De az én megértésem szerint Szu Csing nem olyan ember volt, amilyennek Csen Ping leírta. Volt egy homályos sejtésem, hogy Csen Ping és Szu Csing között valamilyen személyes ellentét lehet, különben miért lenne Csen Pingnek ilyen erős ellenérzése Szu Csing iránt? De nem tudtam, mi történt, ezért nem mondtam semmit. Csen Ping folytatta: „Az utóbbi időben jelentettem Szu Csingnek a gyülekezetben felmerült problémákat, de ő nem reagált rájuk. Prédikátorként nem oldja meg a valódi problémákat!” Ennek hallatán kissé meglepődtem, mert úgy éreztem, hogy Csen Ping néhány állítása nem felel meg a valóságnak. Több mint egy éve dolgoztam együtt Szu Csinggel, és bár a képessége kissé gyenge volt, így is érdemi munkát tudott végezni. Ráadásul jelen voltam, amikor Csen Ping jelentette a problémákat, és bár Szu Csing akkor még nem talált rájuk megoldást, tovább tárgyalt, kereste a megoldásokat mindenkivel, és néhány tényleges problémát sikerült megoldania. Nem úgy volt, ahogy Csen Ping mondta, hogy Szu Csing nem végzett valódi munkát. Egy idő után Csen Ping óvatosan megkérdezte tőlem: „Lehet, hogy a véleményem nem teljesen pontos. Te régóta ismered Szu Csinget, úgyhogy biztosan jobban érted őt. Mit gondolsz?” Erre én felsoroltam Szu Csing erősségeit és gyengeségeit. Amikor Szu Csing hiányosságait említettem, Csen Ping nagyon elégedettnek tűnt, de amikor az erősségeiről beszéltem, Csen Ping láthatóan elkomorult, és nem akart meghallgatni. Végül vonakodva azt mondta: „Lehet, hogy elfogult vagyok vele szemben.” Ezután Csen Ping többé nem hozta fel előttem ezt a témát. Úgy éreztem, hogy Csen Ping elfogult Szu Csinggel szemben, és úgy tűnt, hogy a háta mögött ítélte meg őt, amikor ezeket a dolgokat elmondta nekem, és láthatóan ellentétet próbált szítani. Elgondolkodtam: „Nem kéne ezt jelentenem a felsőbb vezetőknek, hogy megoldják a helyzetet? Ellenkező esetben a harmonikus együttműködés hiánya hatással lesz a munkára.” De aztán így gondolkodtam: „Nem értem teljesen a helyzetet, viszont ha jelentem ezt, és Csen Ping rájön, akkor nem fog árulással vádolni, és nem fogja megnehezíteni az életemet?” Ezt szem előtt tartva nem mertem jelenteni.

Néhány nappal később Csen Ping előadta a Szu Csinggel kapcsolatos előítéletét egy másik gyülekezet vezetőjének, Vu Hszinek, sőt még Li Junt, az evangelizációs diakónust is bevonta, és azt mondta nekik, hogy Szu Csing hamis dolgozó. Kicsit meglepődtem, és elgondolkodtam: „Hogy keveredett bele Li Jun is ebbe a helyzetbe? Most már ő is Csen Ping oldalán áll. Ez nem tűnik apró ügynek. Azonnal jelentenem kellene a dolgot a felsőbb vezetőknek, különben zavar keletkezik a gyülekezet munkájában.” De ugyanakkor aggódtam is, és azt gondoltam: „Csen Ping felel a munkámért. Ha jelentem a problémát, és ő megtudja, nem fog elnyomni vagy meggyötörni miatta?” Erre gondolva kicsit megijedtem, így nem mertem jelenteni az ügyet.

Néhány nappal később Tan-csün nővér, aki a tisztogatási munkáért felelt, levelet küldött nekem, amelyben leírta, hogy Csen Ping neki is előadta a Szu Csinggel szembeni előítéletét, és azt állította, hogy nem tud jól együttműködni Szu Csinggel, aki nem fogad el semmilyen javaslatot másoktól. Csen Ping még meg is kérte Tan-csünt, hogy nézzen utána, hogyan viselkedik Szu Csing általában. Nagyon meglepődtem, mert eleinte azt hittem, hogy Csen Ping elfogultsága Szu Csing iránt pusztán személyes természetű, de miután megtudtam ezeket a dolgokat, rájöttem, hogy ez az ügy nem ilyen egyszerű; Csen Ping szándékosan klikkeket próbált kialakítani, és zűrzavart akart kelteni. Találtam egy passzust Isten szavaiban: „Minden gyülekezetben gyakran feltűnik az a jelenség, hogy valakit önkényesen kárhoztatnak, megbélyegeznek és gyötörnek. Egyesek például előítéletet táplálnak egy bizonyos vezetővel vagy dolgozóval szemben, és a bosszúállás érdekében megjegyzéseket tesznek rá a háta mögött, az igazságról való beszélgetés leple alatt leleplezve és boncolgatva őt. Az efféle tettek mögötti szándék és célok rosszak. Ha valaki valóban az igazságról beszél azért, hogy tanúságot tegyen Isten mellett és mások javát szolgálja, a saját igazi tapasztalatairól kellene beszélnie, és önmaga boncolgatásával és megismerésével kellene mások javát szolgálnia. Az ilyen gyakorlat jobb eredményeket hoz, és Isten választott népe helyeselni fogja. Ha valakinek a közlése leleplez, támad és becsmérel egy másik embert, abbéli próbálkozásában, hogy lecsapjon rá vagy bosszút álljon rajta, akkor a közlés szándéka rossz, indokolatlan, Isten utálja, és nem építő jellegű a testvérek számára. Ha valakinek az a szándéka, hogy kárhoztasson másokat vagy gyötörje őket, akkor az gonosz ember és gonoszságot tesz. Isten választott népe összességének rendelkeznie kell tisztánlátással, amikor gonosz emberekről van szó. Ha valaki készakarva csap le emberekre, leplezi le vagy becsmérli őket, akkor szeretettel kell segíteni, el kell beszélgetni vele és boncolgatni kell, vagy meg kell metszeni. Ha képtelen elfogadni az igazságot és makacsul nem hajlandó javítani a szokásain, akkor az egy teljesen más dolog. Amikor gonosz emberekről van szó, akik gyakran önkényesen kárhoztatnak, megbélyegeznek és gyötörnek másokat, alaposan le kell leplezni őket, hogy mindenki megtanulhassa felismerni őket, majd pedig meg kell fékezni vagy ki kell közösíteni őket a gyülekezetből. Ez alapvető, ugyanis az ilyen emberek zavarják a gyülekezeti életet és a gyülekezeti munkát, és valószínű, hogy félrevezetik az embereket és káoszt hoznak a gyülekezetre. [...] Ezeknek az embereknek a viselkedése nemcsak hatást gyakorol a gyülekezeti életre, hanem konfliktust is gerjeszt a gyülekezetben. Még az egyház egészének munkájára és az evangélium terjesztésére is hatással lehet. A vezetőknek és a dolgozóknak ezért figyelmeztetniük kell az efféle embert, valamint meg is kell fékezniük és kezelniük is kell őt” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (15.)). Isten szavai teljesen egyértelműek. Mások önkényes megítélése és elítélése gonosz cselekedet. Ez megzavarja a gyülekezet munkáját, és azokat, akik így cselekszenek, azonnal meg kell fékezni. Elgondolkodva a közelmúlt eseményein így elmélkedtem: „Szu Csingnek van néhány problémája, de még így is képes valódi munkát végezni, akkor miért foglalkozik Csen Ping folyamatosan a hibáival és a problémáival? Ha Csen Ping látja, hogy Szu Csing valami helytelen dolgot tesz, akkor felhívhatja rá a figyelmét, vagy jelentheti azt a felsőbb vezetőknek, de miért mondja el ezeket a dolgokat nekem, és miért zúdítja rám a Szu Csinggel szemben évek óta táplált sérelmeit? Ez nem viszálykeltés? Nem Szu Csing tekintélyének aláásása? Ráadásul nemcsak előttem ítéli meg Szu Csinget, hanem megpróbálja bevonni egy másik gyülekezet vezetőjét és evangelizációs diakónusát is, és még a tisztogatási munkáért felelős nővérnek is terjeszti a nézeteit. Ezzel a tettével Csen Ping biztosan nem óvja a gyülekezet munkáját, és nem is segíti Szu Csinget. Klikkeket próbál kialakítani, és zűrzavart akar kelteni, hogy rávegye az embereket arra, hogy az ő oldalára állva elítéljék és elszigeteljék Szu Csinget, tönkretéve őt.” Ezek a gondolatok aggodalommal töltöttek el. „A gyülekezet épp most vészelte át a KKP rajtaütését, sok testvér nem tud normális gyülekezeti életet élni, és a gyülekezet egész munkája még a helyreállítás fázisában van. Ha most káosz alakul ki, azt mind a gyülekezet munkája, mind a testvérek élete súlyosan meg fogja szenvedni.” Arra gondoltam, hogy levelet írok, és jelentem az ügyet. De amikor már majdnem nekikezdtem, újra elbizonytalanodtam, és így gondolkodtam: „Csen Ping felel a munkámért, ha rájön, hogy én írtam a levelet, vajon nem fog rám támadni és kirekeszteni engem? Nem fogja megnehezíteni az életemet, vagy akár a hibáimat felhasználva meggyötörni vagy kizárni? Ha ez megtörténik, akkor nem vesztem el az esélyemet az üdvösségre?” Ez a gondolat megijesztett, és azt mondtam magamnak: „Ha más házában laksz, nincs más választásod, mint fejet hajtani. Csen Ping felel a munkámért, és ha megsértem őt, ő pedig megkínoz emiatt, azt ki venné észre? Ki segítene rajtam? Jobb, ha elfelejtem, inkább nem avatkozom bele, különben bajba keverem magam.” Így hát nem jelentettem az ügyet, de utána folyamatosan bűntudatot éreztem a lelkemben.

Egy napon, egy áhítatom során Isten e szavaira bukkantam: „Mindannyian azt mondjátok, hogy tekintettel vagytok Isten terhére, és megvéditek a gyülekezet bizonyságtételét, de ki volt közületek valóban tekintettel Isten terhére? Kérdezd meg magadtól: Te olyasvalaki vagy, aki tekintettel van az Ő terhére? Tudsz-e Érte igazságot gyakorolni? Ki tudsz-e állni és beszélni Értem? Képes vagy-e állhatatosan gyakorlatba ültetni az igazságot? Elég bátor vagy-e ahhoz, hogy harcolj a Sátán minden cselekedete ellen? Képes lennél-e félretenni az érzéseidet és leleplezni a Sátánt az Én igazságomért? Képes vagy-e hagyni, hogy a szándékaim beteljesedjenek benned? Felajánlottad-e szívedet a legválságosabb pillanatokban? Olyan ember vagy, aki követi az Én akaratomat? Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket, és gyakran gondolkodj rajtuk!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 13. fejezet). „Az emberek elméje még mindig fürgébb, mint egy gép: tudják, hogyan alkalmazkodjanak, amikor helyzetekkel találkoznak, tudják, hogy mely cselekedetek szolgálják a saját érdekeiket és melyek nem, és gyorsan be tudnak vetni minden rendelkezésükre álló módszert. Ennek következtében, amikor bizonyos dolgokkal szembesülsz, az Istenbe vetett csekély bizalmad nem tud szilárdan megállni. Furfangosan viselkedsz Istennel, taktikákhoz folyamodsz Ellene és trükközöl, ez pedig felfedi az Istenbe vetett őszinte hited hiányát. Úgy véled, hogy Isten nem méltó a bizalomra, hogy talán nem képes megvédeni téged vagy gondoskodni a biztonságodról, és hogy Isten talán azt is megengedi, hogy meghalj. Úgy érzed, hogy Isten megbízhatatlan, és hogy egyedül önmagadra támaszkodva lehet bizonyosságod. Mi történik a végén? Mindegy, milyen körülményekkel vagy ügyekkel szembesülsz, e módszerek, taktikák és stratégiák segítségével közelíted meg őket, és képtelen vagy szilárdan megállni az Isten melletti bizonyságtételedben. A körülményektől függetlenül képtelen vagy arra, hogy alkalmas vezető vagy dolgozó legyél, képtelen vagy egy sáfár tulajdonságait vagy cselekedeteit felmutatni, és képtelen vagy teljes hűséget mutatni, ezáltal elveszítve a bizonyságtételedet. Függetlenül attól, hogy hány dologgal szembesülsz, képtelen vagy az Istenbe vetett hitedre támaszkodni, hogy hűséget tanúsíts és végrehajtsd a felelősségedet. Ebből adódóan a végeredmény az, hogy semmit sem nyersz” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (19.)). Isten szavai leleplezték a tényleges állapotomat. Amikor minden simán ment, azt hangoztattam, hogy Isten minden felett szuverenitást gyakorol, és hogy a sorsom Isten kezében van, de amikor láttam, hogy Csen Ping klikkeket próbál kialakítani, és zűrzavart akar kelteni, tudtam, hogy ezt jelentenem kellene a felsőbb vezetőknek, hogy a helyzet gyorsan megoldódjon, de nem volt igazi hitem Istenben, és a szívem tele volt aggodalommal és aggályokkal. Féltem, hogy ha Csen Ping megtudja, hogy jelentettem, akkor keresni fogja az alkalmat, hogy meggyötörjön, és bosszút álljon rajtam, és talán még ki is záratna. Hogy óvjam magam, nem jelentettem Csen Ping ügyeit. Azt állítottam, hogy hiszek Istenben, de nem bíztam az Ő szuverenitásában. Sőt, azt is elhittem, hogy a sorsom a vezetők kezében van, és hogy ha egy vezető kínoz, akkor nem biztos, hogy Isten megóv. Miben különbözött ez a nézőpont egy álhívőétől? Világosan láttam a probléma természetét, de nem voltam hajlandó jelenteni azt. Mindig a saját érdekeimet óvtam, attól tartva, hogy a vezető elnyom vagy kirekeszt. Egyáltalán nem őriztem Isten házának érdekeit. Nagyon önző és aljas voltam!

Később elolvastam egy másik részt Isten szavaiból: „Ne mindig saját magadért tegyél dolgokat, és ne fontolgasd állandóan a saját érdekeidet; ne fontolgasd az ember érdekeit, és ne gondolj a saját büszkeségedre, hírnevedre, illetve rangodra. Először Isten házának az érdekeit kell fontolóra venned, elsősorban ezekkel kell törődnöd. Figyelembe kell venned Isten szándékait, és kezdd annak az átgondolásával, hogy volt-e tisztátalanság a kötelességed végzésében, hogy hűséges voltál-e, elvégezted-e a feladataidat, minden tőled telhetőt megtettél-e, és vajon teljes szívvel gondoltál-e a kötelességedre, valamint az egyház munkájára. Fontolóra kell venned ezeket a dolgokat. Ha gyakran gondolsz rájuk és megfejted ezeket, akkor könnyebb lesz jól végezned a kötelességedet” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Istent szavainak olvasása után mélyen szégyelltem magam. Isten nem támaszt magas követelményeket az emberekkel szemben, csak reméli, hogy ha valami történik, az emberek képesek megóvni az Ő házának érdekeit, és a legjobb tudásuk szerint végzik a kötelességüket. Isten így elégedett lesz. Már meggyőződtem arról, hogy Csen Ping furkál másokat, zavarja a gyülekezetet, és zűrzavart kelt, és azt is tudtam, hogy ha ezt a problémát nem oldják meg gyorsan, az jelentősen akadályozza majd a gyülekezet munkáját. De attól tartva, hogy kínzásoknak leszek kitéve, nem voltam hajlandó jelenteni ezt. Ehelyett úgy döntöttem, hogy elkerülöm és figyelmen kívül hagyom a problémát. Hol volt a lelkiismeretem és a józan eszem? A hozzáállásommal lehetővé tettem a Sátánnak, hogy megzavarja a gyülekezet munkáját, ami Isten elárulása volt! Nem törekedhettem tovább arra, hogy megóvjam magamat. Isten házának érdekeit kellett előtérbe helyeznem. Isten igazságos, és az Ő házában az igazság uralkodik. Ha megfelelően jelenteném az ügyet, Csen Ping semmit sem tehetne velem. Még ha kínzásoknak és elnyomásnak is lennék kitéve, azt a tapasztalást át kellene élnem, és le kellene vonnom belőle a tanulságot. Olvastam néhány testvér tapasztalati tanúságtételét is. Amikor antikrisztusokkal és gonosz emberekkel találkoztak, néhányan közülük eleinte önmaguk megóvására törekedtek, attól tartva, hogy megkínozzák őket, de miután imádkozás és keresés útján megértették Isten szándékát, jelentették ezeknek az antikrisztusoknak és gonosz embereknek a gonosz tetteit, és a kivizsgálás és ellenőrzés után ezeket az antikrisztusokat és gonosz embereket végül kizárták, a gyülekezet munkája pedig visszatért a rendes kerékvágásba. Miután elolvastam a tanúságtételeiket, hatalmas bátorítást éreztem. Azt gondoltam: „Istenre kell támaszkodnom, és jelentenem kell ezt a problémát, hogy a felsőbb vezetők megérthessék a helyzetet, elintézzék, hogy valaki gyorsan megoldja ezt a zűrzavart, és helyreállítsa a gyülekezet munkájának normális rendjét. Ez az én felelősségem és kötelességem, és nem térhetek ki előle.” Ezért leírtam mindent, ami történt, és elküldtem a jelentést a felsőbb vezetőknek. Így gyakorolva megnyugodtam.

Később elgondolkodtam: „Miért nem volt bátorságom leleplezni vagy jelenteni, hogy Csen Ping klikkeket próbál létrehozni? Milyen ok állt a háttérben?” Egy nap Isten e szavait olvastam: „Akkor hát mi a gyökere annak, hogy képtelen vagy kezelni a gonosz embereket és foglalkozni velük? Arról van szó, hogy az emberi mivoltod eredendően gyáva, félénk és félős? Ez nem a probléma kiváltó oka, és nem is a probléma esszenciája. A probléma esszenciája az, hogy az emberek nem hűségesek Istenhez; saját magukat védelmezik, a személyes biztonságukat, a hírnevüket, a státuszukat és a kiútjukat. A hűtlenségük abban nyilvánul meg, ahogy mindig saját magukat védik, teknőchöz hasonlóan visszahúzódnak a páncéljukba, amikor csak szembesülnek valamivel, és várnak, amíg elmúlik a dolog, mielőtt újból kidugják a fejüket. Bármivel is találkoznak, mindig tojáshéjon járnak, tele vannak szorongással, aggodalommal és rossz előérzettel, képtelenek felállni és megvédeni az egyház munkáját. Mi itt a probléma? Nem a hit hiánya vajon? Nincs valódi hited Istenben, nem hiszed, hogy Isten minden dolog felett szuverén, és nem hiszed, hogy az életed és mindened Isten kezében van. Nem hiszed, amit Isten mond: »Isten engedélye nélkül a Sátán egyetlen szőrszálat sem mer megmozdítani a testeden.« A saját szemeidre hagyatkozva ítéled meg a tényeket, a saját számításaid alapján ítéled meg a dolgokat, mindig önmagadat védelmezve. Nem hiszed, hogy az ember sorsa Isten kezében van; félsz a Sátántól, félsz a gonosz erőktől és a gonosz emberektől. Ez vajon nem az Istenbe vetett őszinte hit hiánya? (De igen.) Miért nincs valódi hit Istenben? Vajon azért, mert az emberek tapasztalatai túlságosan sekélyesek és nem tudnak átlátni ezeken a dolgokon, vagy azért, mert túl keveset értenek meg az igazságból? Mi az oka? Van valami köze az emberek romlott beállítottságaihoz? Azért van, mert az emberek túlságosan furfangosak? (Igen.) Nem számít, hány dolgot tapasztalnak meg, nem számít, hány tényt tárnak eléjük, nem hiszik, hogy ez Isten munkája, vagy hogy az ember sorsa Isten kezében van. Ez egy szempont. Egy másik végzetes probléma az, hogy az emberek túl sokat törődnek önmagukkal. Nem hajlandóak semmilyen árat megfizetni, vagy bármilyen áldozatot hozni Istenért, az Ő munkájáért, Isten házának érdekeiért, az Ő nevéért vagy az Ő dicsőségéért. Nem hajlandóak semmi olyat tenni, ami akár a legkisebb veszéllyel is jár. Az emberek túl sokat törődnek magukkal! A haláltól, a megaláztatástól, vagy az attól való félelmük miatt, hogy a gonosz emberek csapdába ejtik őket, vagy bármiféle kínos helyzetbe kerülnek, az emberek messzire mennek azért, hogy megőrizzék a saját testüket, igyekezve megakadályozni, hogy belépjenek bármilyen veszélyes helyzetbe. Egy szempontból ez a viselkedés azt mutatja, hogy az emberek mind túlságosan fortélyosak, míg egy más szempontból felfedi, hogy saját magukat akarják fenntartani, és önzőek” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (19.)). Isten leleplező szavai által megértettem, hogy elsősorban azért nem tudtam gyakorolni az igazságot és óvni a gyülekezet munkáját, mert a természetem valóban önző és csalárd. Az olyan sátáni mérgek, mint az, hogy „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” vagy hogy „az okos ember jól védi magát, mert csak arra törekszik, hogy ne hibázzon” átvették az irányítást felettem. Így, amikor az események megtörténtek, elsőként azt mérlegeltem, hogy az én érdekeim sérülnek-e. Kész voltam olyan dolgokat tenni, amelyek számomra előnyösek voltak, de ha valami sértette az érdekeimet, vagy veszélyeztette a biztonságomat, azt még akkor sem akartam megtenni, ha megóvtam volna vele a gyülekezet munkáját. Teljesen tisztában voltam azzal, hogy Csen Ping klikkeket próbál kialakítani, és zűrzavart akar kelteni, és hogy ha ezt nem oldják meg azonnal, az nagyon megzavarhatja és hátráltathatja a gyülekezet munkáját. De folyamatosan félelem töltött el. Attól tartottam, hogy miután jelentem a problémát, Csen Ping bosszút áll majd rajtam, megkínoz, vagy akár ki is zárat, ezért nem mertem jelenteni, hanem inkább úgy viselkedtem, mint egy teknős, aki a fejét a páncéljába rejti. Nem volt valódi hitem Istenben. Olyan gyáva voltam! Sok éven át hittem Istenben, és azért végeztem a kötelességeimet a gyülekezetben, mert Ő felmagasztalt engem. Isten szándéka az volt, hogy a válságos pillanatokban óvjam Isten házának érdekeit, de amikor Csen Ping klikkeket akart létrehozni, és zűrzavart akart kelteni, ami megbéníthatta volna a gyülekezet munkáját, én csak a saját érdekeimet vettem figyelembe. Annyira önző és csalárd voltam! Hogy óvjam magam, még azt az igazságot sem voltam hajlandó gyakorolni, amit megértettem – hát nem alantas módon éltem így? Ha nem változtatnék ezen, Isten biztosan visszautasítana és kiiktatna. Különösen azért, mert a gyülekezet nemrég élte át a KKP támadását, és a munka különböző területei még nem álltak helyre. Ha újabb zűrzavar törne ki, az nemcsak a gyülekezet munkáját zavarná meg, hanem a testvérek életbe való belépése is súlyosabb veszteségeket szenvedne. Ennek tudatában már nem tudtam tovább visszatartani a könnyeimet. Azt mondtam magamnak: „Nem okozhatok több csalódást Istennek. Gyakorolnom kell az igazságot, hogy óvjam a gyülekezet munkáját, és minél hamarabb meg kell oldanom ezt a problémát.”

Később együttműködöttem a felsőbb vezetőkkel, hogy kivizsgáljuk és tisztázzuk a helyzetet. A vizsgálat után kiderült, hogy Csen Ping 2012 óta neheztelt Szu Csingre. Akkoriban Szu Csing vezető volt, és Csen Ping, aki státuszra vágyott, vezető akart lenni, ezért összefogott másokkal, hogy megpróbálják eltávolítani Szu Csinget. De a terveik nem jártak sikerrel. Később Csen Pinget elbocsátották, de ő továbbra is neheztelt Szu Csingre, és folyamatosan próbálta kihasználni a hibáit. Csen Ping Szu Csing ellen felhozott vádjainak többsége alaptalan volt. Miután mindent kiértékeltek, nyilvánvalóvá vált, hogy Szu Csing nem vétett hibát a tényleges munkájában, Csen Ping azonban folyamatosan kereste és felnagyította Szu Csing hibáit, sőt, másokat is igyekezett rávenni, hogy kirekesszék Szu Csinget. Csen Ping súlyos antikrisztusi beállítottságot tanúsított, ezért elbocsátották. A felsőbb vezetők elemezték tetteinek természetét és káros hatását, és figyelmeztették. Közösségvállalás és felismerés révén Li Jun, az evangelizációs diakónus rájött, hogy Csen Ping manipulálta őt. Rájött arra is, hogy megzavarta és akadályozta a gyülekezet munkáját, és később írt egy bűnbánó levelet. Az alapelvek alapján a gyülekezet lehetőséget adott Li Junnak a bűnbánatra, és megtartotta őt.

Miután ez az ügy lezárult, a szívemben valóban éreztem, hogy Isten házában az igazság uralkodik, és hogy Isten igazságos természete nem tűr el semmilyen sértést. Az antikrisztusokat és a gonosz embereket, akik nem gyakorolják az igazságot, hanem ellenállnak neki, vagy idegenkednek tőle, végül mind felfedik, és Isten kiiktatja őket. Megértettem azt is, hogy az igazság megértése és az igazságérzet rendkívül fontos. Ha nem leplezzük le és nem jelentjük azonnal a gyülekezetben működő gonosz embereket és antikrisztusokat, az nemcsak a gyülekezet munkájában okoz komoly zavart, hanem a testvérek életének fejlődését is hátráltatja. Ebben a konkrét helyzetben rájöttem, milyen mélyen romlott és tökéletlen, illetve mennyire önző és csalárd vagyok. Ugyanakkor ez az eset segített abban, hogy némi tisztánlátást nyerjek. Tiszta szívemből köszönöm Istennek!