2023 májusában megválasztottak gyülekezetvezetőnek. Amikor arra gondoltam, hogy egy vezető felelősséggel tartozik a munka minden aspektusáért, én pedig még soha nem voltam vezető, és nem vagyok tisztában a különböző feladatokkal, eltűnődtem azon, hogy mennyi erőfeszítést igényel majd, hogy jól végezzem a munkát, és milyen árat kell majd fizetnem érte. Fontolgattam, hogy valamilyen kifogással visszautasítom a pozíciót, de a testvérek engem választottak, így túl észszerűtlen lenne kifogásokat keresni, és nemet mondani. Erre való tekintettel nem szóltam semmit. Láttam, hogy a nővér, akivel együttműködtem, Csen Csing már évek óta vezető volt, és a munka minden aspektusát ismerte, így amikor kérdésem volt, mindig hozzá fordultam, ő pedig elmondta, hogyan kezeljem a dolgokat. Nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy számíthattam a segítségére. Korábban, amikor egyetlen feladatból álló munkát végeztem, én voltam a fő irányító, és mindent nekem kellett kézben tartanom, de most, hogy Csen Csing együttműködött velem, ő kezelte és oldotta meg a nehéz és kényes problémákat, nekem csak követnem kellett őt, és kisegítenem. Bár a munkateher jelentős volt, Csen Csing mellett nem éreztem túl nehéznek. Csen Csing több munkáért felelt, mint én, és néha láttam, hogy túlterhelt. Azt gondoltam: „Mivel nem ismerem Csen Csing feladatait, nem tudok neki segíteni, és különben is, ő már régóta vezető, így aki több munkára képes, annak többet is kell végeznie!” Ezért, amikor Csen Csing nehézségekbe ütközött a munkájában, én csak néha mondtam el a véleményemet, és nem igazán foglalkoztam a problémákkal.

Egy augusztusi napon Csen Csinget váratlanul előléptették. Amikor meghallottam, hogy áthelyezik, azonnal éreztem a nyomást. Még csak néhány hónapja gyakoroltam, és sok mindennel még nem tudtam, hogyan kell megbirkózni. Amíg Csen Csing ott volt, meg tudtam őt kérdezni, amikor nehézségekbe ütköztem, de ha elmegy, hogyan tudom majd átvenni ezeket a feladatokat? Nem akartam, hogy Csen Csing elmenjen, de a felsőbb vezetők már intézkedtek, így el kellett fogadnom a helyzetet. De a gondolattól, hogy az összes munkát egyedül kell kézben tartanom, túlterheltnek éreztem magam, és szörnyű hangulatba kerültem. Azt gondoltam: „Fogalmam sincs arról a munkáról, amiért Csen Csing felelt, és mindent az alapoktól kell majd elsajátítanom. Mennyi szenvedést kell majd elviselnem? Milyen árat kell majd fizetnem ezért?” Nagyon lehangoltnak éreztem magam. Miután Csen Csing elment, nekem kellett beszámolnom a munkáról, de mivel sok feladatról nem érdeklődtem, vagy nem nagyon foglalkoztam velük, amíg Csen Csing ott volt, nem voltam tisztában ezekkel, és sok időt kellett arra fordítanom, hogy megismerkedjek velük, és eligazodjak rajtuk. Fizikailag fáradtnak, szellemileg pedig még kimerültebbnek éreztem magam, és önkéntelenül is ellenállást és elégedetlenséget éreztem a felsőbb vezetőkkel szemben. Azt gondoltam: „Miért nem nézitek a dolgokat az én szemszögemből? Még soha nem voltam vezető, és csak rövid ideje képezem magam, így nem tudom önállóan végezni ezt a kötelességet. Csen Csing már sok éve volt vezető, és jártas volt a munka minden területén, miért helyeztétek át, és hagytatok itt engem teljesen egyedül?” Minél többet gondolkodtam ezen, annál nagyobb fájdalmat és lehangoltságot éreztem. Úgy éreztem, mintha egy nehéz kő nyomná a mellkasomat, és nehezemre esett a légzés. Rájöttem, hogy a hús-vér testemet szolgálom, ezért Istenhez imádkoztam a szívemben, kérve Őt, hogy világosítson meg és vezéreljen, hogy megismerjem magam, és alávessem magam Neki.

Az egyik áhítatom alatt Isten e szavait olvastam: „Amikor Krisztus szavaival, parancsaival vagy az Általa közölt alapelvekkel szembesülnek – amint azok nehézségeket okoznak nekik, illetve megkövetelik tőlük, hogy szenvedjenek vagy árat fizessenek – az antikrisztusok első reakciója az ellenállás és az elutasítás, szívükben undort éreznek. Amikor azonban olyan dolgokról van szó, amelyeket hajlandóak megtenni, vagy amelyek előnyösek számukra, a hozzáállásuk nem ilyen. Az antikrisztusok vágynak a kényelemre és arra, hogy kitűnjenek, de vajon örülnek-e és hajlandóak-e boldogan vállalni, ha a hús-vér test szenvedésével szembesülnek, ha árat kell fizetniük, vagy akár azt kockáztatják, hogy megbántanak másokat? Elérhetik-e tehát a feltétlen alávetettséget? A legkevésbé sem; hozzáállásuk teljes mértékben az engedetlenség és az önfejűség. Amikor az antikrisztusokhoz hasonló emberek olyan dolgokkal szembesülnek, amelyeket nem akarnak megtenni, amelyek nem felelnek meg a preferenciáiknak, ízlésüknek vagy önérdeküknek, akkor hozzáállásuk Krisztus szavaihoz teljesen elutasítóvá és ellenállóvá válik, az alávetettségnek nyoma sincs meg benne” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Negyedik rész)). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok az Isten által vezényelt és elrendezett helyzeteket a saját preferenciáik és vágyaik szerint kezelik, mindig azt mérlegelve, hogy azok kedveznek-e a hús-vér testüknek, és csak azt fogadják el, és annak vetik alá magukat, ami számukra előnyös. Ha egy helyzet nem előnyös számukra, vagy szenvedést okoz nekik, akkor nem tudják alávetni magukat, sőt, panaszkodnak, ellenállást éreznek, és sérelmeiket fejezik ki Istennek. Úgy viselkedtem, mint egy antikrisztus; a kötelességeimben csak a testi érdekeimet tartottam szem előtt. Amikor Csen Csinggel együttműködtünk, ő minden nehézséget kezelt és megoldott, így nem kellett túl sok erőfeszítést tennem, és képes voltam az elfogadásra és az alávetettségre. Miután Csen Csinget előléptették, egyedül kellett kezelnem a gyülekezet munkáját, ténylegesen szenvednem kellett, áldozatot kellett hoznom a munka minden területén, és így nem tudtam alávetni magam. Nem akartam, hogy Csen Csing elmenjen, és panaszkodtam, hogy a vezetők nem érzik át a nehézségeimet. Bár úgy tűnt, hogy el vagyok foglalva a kötelességeimmel, a szívem tele volt ellenállással és panasszal, és mindig úgy éreztem, hogy túl nagy nyomás nehezedik rám e kötelesség végzésével kapcsolatban. Elgondolkodva azon, hogy a felsőbb vezetők a gyülekezeti munka igényei alapján helyezték át Csen Csinget, rájöttem, hogy ez az intézkedés összhangban van az alapelvekkel, én azonban ellenálltam, és elégedetlen voltam. Ezzel nem vetettem magam alá az igazságnak, hanem ellenállást tanúsítottam Istennel szemben.

Aztán arra gondoltam, hogy bár több mint három hónapja végeztem a vezetői kötelességeimet, még mindig nem tudtam felfogni, mit kíván a gyülekezetvezetői munka. Eltekintve attól a munkától, amiért Csen Csing felelt, azt a munkát is csak részben értettem, amiért én voltam a felelős. Az elmúlt néhány hónap alatt a kényelem állapotába merülve éltem, és úgy lavíroztam, hogy nem nagyon értettem semmit. Isten szavaiban ezt olvastam az állapotomról: „Ha az emberek állandóan a fizikai kényelmet és boldogságot keresik, ha állandóan a fizikai boldogságot és kényelmet hajszolják, és nem kívánnak szenvedni, akkor még egy kevés fizikai szenvedés, mások szenvedésénél egy kicsit több szenvedés, vagy a szokásosnál kicsit nagyobb túlterheltség is elnyomottságérzést kelt bennük. Ez az elnyomottság egyik oka. Ha az emberek nem tartanak nagy dolognak egy kis fizikai szenvedést, és nem a fizikai kényelemre törekszenek, hanem az igazságra, és igyekeznek jól végezni kötelességeiket, hogy eleget tegyenek Istennek, akkor nem fognak gyakran fizikai szenvedést érezni. Még ha időnként kissé elfoglaltnak, fáradtnak vagy kimerültnek is érzik magukat, miután alszanak, ébredéskor jobban érzik magukat, és folytatják a munkát. A feladataikra és a munkájukra fognak összpontosítani; nem fognak jelentős problémának tekinteni egy kis fizikai fáradtságot. Ha azonban az emberek gondolkodásában probléma merül fel, és állandóan a fizikai kényelemre törekszenek, minden alkalommal, amikor a fizikai testük némi kárt szenved, vagy nem talál kielégülést, bizonyos negatív érzelmek fognak bennük felszínre törni” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (5.)). „Mindegy, milyen munkát kap – legyen az fontos vagy hétköznapi, bonyolult vagy egyszerű –, mindig felületes, minden hájjal megkent, és lazsál. Amikor problémák merülnek fel, próbálja másokra hárítani a felelősséget; nem vállalva a felelősséget, de mégis folytatni akarja az élősködő életét. Hát nem haszontalan söpredék? A társadalomban kinek nem kell önmagára hagyatkoznia a megélhetésért? Ha az ember felnőtté lesz, gondoskodnia kell magáról. A szülei eleget tettek a felelősségüknek. Még ha támogatni akarnák is a szülei, akkor is nyugtalanítaná. Fel kellene tudnia ismerni, hogy a szülei befejezték a nevelésének a küldetését, és észre kellene vennie, hogy testileg ép felnőttként képesnek kell lennie az önálló életre. Egy felnőttnek nem kellene vajon legalább ennyi józan ésszel bírnia? Ha valakiben valóban van józan ész, semmiképpen nem tudná tovább szipolyozni a szüleit; félne, hogy mások kinevetik, hogy megszégyenül. Van tehát józan ész abban, aki szereti a gondtalanságot és utálja a munkát? (Nincs.) Folyton akar valamit a semmiért; soha nem akar semmilyen felelősségnek eleget tenni, és azt kívánja, hogy a sült galamb a szájába repüljön; mindig napi három teljes étkezést akar, hogy valaki felszolgálja neki, és finom ételeket és italokat fogyaszthasson, anélkül, hogy a legcsekélyebb munkát végezné. Hát nem egy élősködő gondolkodásmódja ez? És vajon van az élősködő embereknek lelkiismerete és józan esze? Van bennük integritás és méltóság? Egyáltalán nincs. Mind potyázó semmirekellők, csupa vadállat, lelkiismeret és józan ész nélkül. Egyik sem alkalmas arra, hogy Isten házában maradjon” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)). Isten azt mondja, hogy egy józan ésszel rendelkező embernek, amikor eléri a felnőttkort, és képes önállóan élni, képesnek kell lennie arra, hogy fenntartsa magát a saját munkája révén, de az, aki a könnyű életet szereti, és gyűlöli a munkát, még ha képes is a túlélésre, nem lesz hajlandó dolgozni, és a szülei nyakán fog élni. Az ilyen emberek az élősködőkhöz hasonlítanak. Hiányzik belőlük az integritás és a méltóság, és méltatlanok az életre. Én is pont úgy viselkedtem, mint azok az emberek, akiket Isten leleplez, hogy a szüleiken élősködnek. Amikor Csen Csinggel dolgoztam, motiválatlan voltam, és mindenben rá hagyatkoztam. Amikor nehézségek és problémák merültek fel a gyülekezeti munkában, azok megoldását Csen Csingre hárítottam, hogy nekem ne kelljen megerőltetnem magam, és élvezhessem a nyugalmat. Miután Csen Csinget áthelyezték, láttam, hogy minden munkát nekem kell kézben tartanom és intéznem, ezért fájdalmat és lehangoltságot éreztem, nem voltam hajlandó az elfogadásra és alávetettségre, sőt, Csen Csinget is magam mellett akartam tartani, hogy ne kelljen szenvednem és áldozatot hoznom. Isten azt mondja: „A feladataikra és a munkájukra fognak összpontosítani; nem fognak jelentős problémának tekinteni egy kis fizikai fáradtságot. Ha azonban az emberek gondolkodásában probléma merül fel, és állandóan a fizikai kényelemre törekszenek, minden alkalommal, amikor a fizikai testük némi kárt szenved, vagy nem talál kielégülést, bizonyos negatív érzelmek fognak bennük felszínre törni” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (5.)). A hús-vér testem annyira lusta volt, hogy amikor nőtt a munkából fakadó nyomás, lehangoltságot és ellenállást éreztem. A gondolataimmal és a nézeteimmel volt a legnagyobb gond. Az olyan belém ivódott sátáni gondolatok irányítottak, mint „az élet rövid, élvezd, amíg tudod” és „amíg élsz, bánj jól magaddal”, miközben nagyon önzővé és lustává tettek. Csak a hús-vér testemet akartam kényeztetni, másokra támaszkodni, és élvezni az ő munkájuk gyümölcsét. Én magam semmilyen megpróbáltatást nem akartam elviselni, úgy akartam élni, mint egy élősködő vagy a szüleit kihasználó ingyenélő, azt gondolva, hogy így élni kényelmes. Az elmúlt hónapok során a hús-vér testem nyugalomban volt, de a kötelességemben egyáltalán nem jutottam előbbre, és nagyon kevés igazságot nyertem. Vezetőként minden munkát a társammal együtt kellett volna vállalnom, de én lusta voltam, elmerültem a testi kényelemben, alig járultam hozzá a kötelességemhez, és még csak nem is dolgoztam a megfelelő színvonalon. Elgondolkodtam azon, hogy a szüleiken élősködő világi ingyenélők miként adják át magukat a hús-vér testüknek, miközben integritás és méltóság nélkül élnek, és mindenki lenézi őket, és a szüleik is szégyellik, hogy ilyen gyerekeik vannak. Ha nem változtatnék ezen a lusta, élősködő gondolkodásmódon, Isten biztosan megundorodna tőlem, és megvetne, kiiktatna a kötelességüket végzők soraiból, és elveszíteném az esélyt, hogy megmeneküljek. Látva, hogy milyen súlyos következményekkel jár, ha a Sátán gondolatai és nézetei szerint élünk, Istenre akartam támaszkodni, hogy megváltoztassam az állapotomat, amelyben a kötelességemet végzem.

Később, Isten szavait olvasva rátaláltam a gyakorlás útjára. Mindenható Isten azt mondja: „Ha eltökélt ember vagy, ha a felelősségeket és a kötelezettségeket, amelyeket az embereknek viselniük kell, azokat a dolgokat, amelyeket a normális emberi mivolttal rendelkező embereknek el kell érniük, és azokat a dolgokat, amelyeket a felnőtteknek véghez kell vinniük, a törekvéseid célkitűzéseként és céljaiként tudod kezelni, és ha vállalni tudod a felelősségeidet, akkor nem számít, milyen árat fizetsz és milyen fájdalmat viselsz el, nem fogsz panaszkodni, és amíg felismered, hogy ez Isten követelménye és szándéka, képes leszel elviselni bármilyen szenvedést és jól végezni a kötelességedet. Akkor más lesz a lelkiállapotod; békét és stabilitást fogsz érezni a szívedben, és megtapasztalod az élvezetet. Látod, ha az emberek normálisan tudják végezni a kötelességeiket, felvállalni Isten megbízatását és rálépni a helyes útra az életben, békét és örömöt éreznek a szívükben, és megtapasztalják a stabilitást és az élvezetet. Ha ráadásul képesek az igazságot követni és elérni azt a pontot, amikor az alapelvek szerint cselekednek és jól végzik a kötelességeiket, akkor átmentek némi változáson. Az ilyen embereknek van lelkiismeretük és józan eszük; egyenes emberek, akik bármilyen nehézséget le tudnak küzdeni, és bármilyen feladatot képesek felvállalni. Ők Krisztus jó katonái, megkapták a kiképzést, és semmilyen nehézség nem győzheti le őket. Mondjátok meg Nekem, mit gondoltok az ilyen magatartásról? Nincs ezekben az emberekben bátorság? (De igen.) Van bátorságuk, és az emberek csodálják őket” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (5.)). Isten szavai megmutatták számomra a gyakorlás útját. Lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező felnőttként nem számít, milyen nehézségek merülnek fel a munkában, az embernek el kell viselnie a nyomást, és vállalnia kell a munkát. Csak az tekinthető tisztességes és megfelelő embernek, aki teremtett lényként jól végzi a kötelességét. Elgondolkodtam azon, hogy amikor Isten megparancsolta Noénak, hogy építse meg a bárkát, Noé nem is tudta, hogy néz ki egy bárka, és soha nem látott nehézségekkel kellett szembenéznie, de nem gondolkodott azon, hogy mennyi szenvedést kell majd elviselnie, vagy hogy milyen áldozatot kell hoznia, és csak arra összpontosított, hogyan teljesítse az Istentől kapott megbízást. Abban az időben még nem voltak fejlett gépek, és Noénak faanyagot kellett keresnie, fákat kellett kivágnia, és hajóépítésre alkalmas anyagot kellett belőlük készítenie, és ezen lépések egyike sem volt olyan egyszerű vagy könnyű, mint gondolnánk. De Noé előtt csak egyetlen gondolat lebegett: az, hogy hogyan építse meg a bárkát a lehető leggyorsabban, Isten előírásai szerint. Összehasonlítva Noé jellemét a sajátommal, elszégyelltem magam. Isten nagyon világosan szólt minden alapelvről, amely a kötelességemhez kapcsolódik. Ha bizonytalanságok merülnének fel, útmutatást kérhetek a felsőbb vezetőktől, sok szakmai ismeret volt, amire támaszkodhattam, és amiből tanulhattam, Ha több időt és energiát áldoznék rá, akkor jól tudnám végezni a kötelességemet. A vezetői kötelességem végzése során különböző munkákat kellett volna végrehajtanom, de a lustaságom és a motiválatlanságom miatt közömbös voltam a Csen Csingre háruló munka iránt, és nem vettem részt benne. De most, hogy Csen Csinget áthelyezték, kénytelen voltam felvállalni a terhet, hogy nyomon kövessem a munkát, és megoldjam a problémákat, ami segítheti és előmozdíthatja az igazság gyakorlását és az alapelvekbe való belépésemet. Ha Csen Csinget nem helyezték volna át, akkor még mindig a másokra való támaszkodás állapotában élnék, nem értem volna el nagy előrelépést, és nem jutottam volna el odáig, hogy önállóan gondolkodjak a problémákról, és megoldjam azokat. Amikor kicsit jobban megértettem Isten szándékát, az sokat enyhített az elfojtott érzéseimen.

Egy szeptemberi napon, amikor megtudtam, hogy a KKP egyszerre több testvért is letartóztatott, ez rögtön teljesen letaglózott, és azt gondoltam: „Korábban mindig Csen Csing kezelte a letartóztatások utóhatásait a gyülekezetben, de most nekem kell majd kezelnem ezeket, közösséget kell vállalnom az igazságról, és fel kell oldanom a félelemben élő testvérek állapotát. Olyan sok erőfeszítést kell tennem, és olyan nagy áldozatot kell hoznom! Ez nagyon fájdalmas lesz. Sokkal jobb lenne, ha Csen Csing nem ment volna el, mert akkor nem kellene ezzel küszködnöm.” Amikor így gondolkodtam, rájöttem, hogy ismét a hús-vér testemről való gondoskodás állapotában élek, ezért csendben imádkoztam Istenhez. A testvérek letartóztatására gondoltam, és arra, hogy Isten szándéka az, hogy az utóhatásokat megfelelően, a lehető leggyorsabban kezeljem, hogy megóvjam az Isten szavait tartalmazó könyvek, valamint a testvérek biztonságát, valamint hogy támogassam és segítsem a negatív és gyenge testvéreket. Bár lehet, hogy fizikailag megterhelő, ez a hirtelen kialakult helyzet egyfajta próbatétel volt számomra, és fejleszthette azt a képességemet, hogy önállóan kezeljem a dolgokat. Ennek tudatában gyorsan megbeszéltem és elrendeztem az ügyeket a testvérekkel, megkérdeztem, hogy Isten szavainak könyvei biztonságban vannak-e, azonnal intézkedtem a veszélyben lévő testvérek áthelyezéséről, és bizonytalanság esetén útmutatást kértem a felsőbb vezetőktől. Az utóhatásokat gyorsan kezeltük, és a gyülekezet érdekei nem szenvedtek jelentős kárt. Később, amikor a gyülekezet ismét letartóztatásokkal szembesült, már tudtam, hogyan kezeljem a helyzetet.

A társam kötelességének átruházása felfedte a természetemet, hogy átadom magam a kényelemnek, és azt is megmutatta, hogy korábban mennyire másokra támaszkodtam. Ha nem éltem volna át egy ilyen helyzetet, akkor azóta sem jutottam volna előbbre. A jelenlegi megértésem és nyereségem Isten szavainak köszönhető. Hála Istennek!