2017-ben én feleltem a gyülekezet megtisztításának munkájáért. Július 2-án számos vezetőt, dolgozót és testvért letartóztattak. Akkoriban érkezett néhány bejelentés a gyülekezethez, amelyekkel sürgősen foglalkozni kellett, de azt a kevés embert, aki erre alkalmas lett volna, mind letartóztatták. Jang Csen nővért, aki ezért a munkáért felelt, szintén letartóztatták. A felsőbb vezetők úgy rendezték, hogy én foglalkozzak a bejelentésekkel, én azonban kissé vonakodtam, és azt gondoltam magamban: „Ezeket az embereket azért figyelte és fogta el a rendőrség, mert folyton eljártak otthonról a kötelességüket végezni. Mindenhol megfigyelőeszközök vannak, és némelyik arcfelismerő funkcióval is rendelkezik. Ha elfogadom ezt a kötelességet, gyakran kell találkoznom a testvérekkel, és még olyanokkal is kapcsolatba kell lépnem, akik biztonsági kockázatot jelentenek. Ha a megfigyelőberendezések beazonosítanak, a rendőrségnek nem lesz nehéz követnie és elfognia engem. A KKP úgy bánik az Istenben hívőkkel, mint akik súlyos államellenes bűncselekményt követtek el, így ha letartóztatnak, még ha nem is vernek agyon, legalábbis megnyomorítanak. Ha maradandó sérüléseim lesznek, akkor idős koromban nemcsak fizikai szenvedés vár rám, hanem mások megvetését és érzéketlen megjegyzéseit is el kell viselnem.” Az is eszembe jutott, hogy a rendőrség mindenféle kínzást bevet a testvérek gyötrésére, és hogy a módszereik mennyire brutálisak. Csekély volt az érettségem, és ha nem bírnám a kínzást, és júdássá válnék, akkor nem lenne esélyem a megmenekülésre, és még meg is büntetnének. Minél többet gondoltam erre, annál jobban féltem, és úgy éreztem, túl veszélyes ezt a kötelességet végezni. Úgy gondoltam, hogy a jelenlegi kötelességem jobb, mivel nem kell eljárnom otthonról miatta, és biztonságosabb. Ezzel a gondolattal a fejemben vissza akartam utasítani a kötelességet, de ha csak úgy egyszerűen kimentem magam alóla, az azt mutatná, hogy nem vagyok észszerű, ezért azt válaszoltam a felsőbb vezetőknek, hogy a képességem gyenge, nem látom tisztán az embereket, alacsony hatékonysággal dolgozom, és ha én foglalkoznék ezzel, az hátráltatná a munkát. Néhány nappal később a vezetők levelet küldtek, hogy beszéljenek nekem Isten szándékáról, mondván, hogy sürgősen szükség van valakire a bejelentések feldolgozásához, és remélik, hogy figyelembe tudom venni Isten szándékát. Nem tudtam tovább kibújni ez alól a kötelesség alól, így vonakodva beleegyeztem, hogy megcsinálom, de magamban még mindig panaszkodtam kicsit, és azon tűnődtem: „Miért rám osztanak ilyen veszélyes kötelességet?” De aztán eszembe jutott, hogy nem szerepelek a KKP bűnügyi nyilvántartásában, és jelenleg én vagyok a legalkalmasabb személy. A vezetők ténylegesen a helyzetem átfogó értékelése alapján hozták ezt a döntést, ezért osztották rám ezt a kötelességet. De én vajon miért akartam mindig kibújni alóla és visszautasítani? Rájöttem, hogy az állapotom nem megfelelő, ezért imádkoztam Istenhez, kérve Őt, hogy vezessen engem szándéka megértésében.

Elolvastam két szakaszt Isten szavaiból: „Talán mindannyian emlékeztek ezekre a szavakra: »Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk.« Mindannyian hallottátok már ezeket a szavakat, de egyikőtök sem értette meg valódi értelmét. Ma már mélyen tudatában vagytok ezek valódi jelentőségének. Ezeket a szavakat Isten az utolsó napokban fogja beteljesíteni, és azokon fognak beteljesedni, akiket a nagy vörös sárkány kegyetlenül üldözött azon a földön, ahol föltekeredve fekszik. A nagy vörös sárkány üldözi Istent, és Isten ellensége, ezért az emberek ezen a földön megaláztatásnak és üldöztetésnek vannak kitéve az Istenbe vetett hitük miatt, és ennek következtében ezek a szavak beteljesednek rajtatok, az emberek eme csoportján” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája olyan egyszerű lenne, ahogyan azt az ember képzeli?). „Az áldásokat nem lehet egy-két nap alatt megszerezni; azokat nagy áron kell kiérdemelni. Ez azt jelenti, hogy olyan szeretettel kell rendelkeznetek, amely finomításon ment keresztül, nagy hitetek kell, hogy legyen, és rendelkeznetek kell azzal a sok igazsággal, amelyek megszerzését Isten megköveteli tőletek; mi több, képesnek kell lennetek az igazságosság felé fordulni, anélkül, hogy gyávák lennétek vagy visszahúzódnátok, és Istent szerető szívvel kell rendelkeznetek, amely mindhalálig változatlan marad. Elszántaknak kell lennetek, az életfelfogásotoknak meg kell változnia, ki kell gyógyulnotok a romlottságból, panasz nélkül kell fogadnotok Isten minden vezénylését, és még arra is képesnek kell lennetek, hogy a halálig alávessétek magatokat. Ezt kellene elérnetek, ez Isten munkájának végső célja, és ezt követeli meg ettől az embercsoporttól. Mivel Ő ad nektek, cserébe bizonyára kérni is fog tőletek, és biztosan megfelelő követelményeket fog támasztani veletek szemben. Tehát oka van minden munkának, amit Isten végez. Ebből látható, hogy miért végez Isten újra és újra olyan munkát, amely magas követelményeket és szigorú elvárásokat támaszt. Emiatt kell nektek Istenbe vetett hittel telve lennetek. Röviden, Isten minden munkája értetek történik, hogy méltóvá váljatok örökségének elnyerésére. Ahelyett, hogy azt mondjuk, hogy ez Isten saját dicsősége érdekében történik, helyesebb azt mondani, hogy a ti üdvösségetekért és az emberek e csoportjának tökéletesítése érdekében történik, akiket mélyen megsebeztek a tisztátalan földön. Meg kell értenetek Isten szándékát” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája olyan egyszerű lenne, ahogyan azt az ember képzeli?). Isten szavai megértették velem, hogy a nagy vörös sárkány lényege az Isten iránti gyűlölet, és hogy mindig is szembeszegült Istennel, csúcstechnológiás eszközöket használva a keresztények megfigyelésére, nyomon követésére és elfogására, minden eszközzel megpróbálja akadályozni és üldözni Isten választott népét, és hiábavaló kísérletet tesz Isten egyházának megsemmisítésére. De Isten a nagy vörös sárkány általi üldöztetést használja fel hitünk és szeretetünk tökéletesítésére. Eszembe jutottak a korszakokon át élt apostolok. Rágalmakat és gúnyt szenvedtek el a világtól, amiért Isten evangéliumát hirdették, de nem hagyták el Isten megbízatását, még akkor sem, amikor az életük forgott kockán. Ezek az emberek valóban követték Istent. Elgondolkoztam magamon: amikor láttam, hogy a testvéreket letartóztatták, és némelyiket még meg is kínozták, megijedtem, és hogy megóvjam az életemet, ki akartam bújni a kötelességem alól azzal, hogy nem dolgozom fel a bejelentéseket, és egyáltalán nem vettem figyelembe a gyülekezet érdekeit. Valóban önző és aljas voltam, és hiányzott belőlem minden emberi mivolt! Ekkor, bár még sose tartóztattak le, annyira féltem, hogy még a kötelességemet se mertem végezni. Vajon nem váltam-e gyávává, aki ragaszkodik az élethez és fél a haláltól? Hogyan is állíthattam, hogy hiszek Istenben? A Jelenések könyve kijelenti, hogy a gyávák nem léphetnek be a mennyek országának kapuin, tehát ha továbbra is ilyen gyáva lennék, és nem merném végezni a kötelességemet, mert csak a saját életemet félteném és azt akarnám menteni, végül kirekesztenének. Ebben a pillanatban végre megértettem, hogy Isten ezt a környezetet használja fel a hitem tökéletesítésére és a romlottságom megtisztítására, és hogy mindez az én megmentésem érdekében történik.

Ezután elolvastam egy újabb szakaszt Isten szavaiból: „Egykor, amikor Isten elküldte Mózest, hogy vezesse ki Egyiptomból az izráelitákat, hogyan reagált Mózes arra, hogy Isten ilyen megbízatást adott neki? (Azt mondta, hogy nem ékesszóló, hanem lassú a beszéde és a nyelve.) Volt ez az egy apró aggodalma, hogy nem ékesszóló, hanem lassú a beszéde és a nyelve. De vajon ellenállt Isten megbízatásának? Hogyan kezelte azt? A földre borult. Mit jelent az, hogy a földre borult? Azt jelenti, hogy alávetette magát és elfogadta. Teljesen a földre borult Isten előtt, figyelmen kívül hagyva a személyes preferenciáit, és nem említette az esetleges meglévő nehézségeit. Kész volt azonnal megtenni azt, amit Isten elvár tőle. [...] Mit jelent az, hogy nekilátott? Azt jelenti, hogy valódi bizalma volt Istenben, igazán Őrá támaszkodott, és igazán alávetette magát Őneki. Nem volt gyáva, és nem hozott saját maga döntést, vagy próbálta meg visszautasítani. Inkább teljes mértékben hitt, és nekilátott, hogy Isten megbízatásával cselekedjen, bizalommal telve. Hitt abban, hogy »ha Isten bízott meg ezzel, akkor minden úgy lesz, ahogy azt Isten megmondta. Isten azt mondta nekem, hogy hozzam ki Egyiptomból az izráelitákat, úgyhogy megyek is. Mivel ez az, amivel Isten megbízott, Ő munkához lát, és erőt fog adni nekem. Nekem csupán együtt kell működnöm.« Ilyen volt Mózes éleslátása. Akik híján vannak a lelki megértésnek, azok úgy gondolják, hogy maguk is meg tudják tenni azokat a dolgokat, amelyeket Isten rájuk bíz. Vannak az embereknek ilyen képességeik? Egyáltalán nincsenek. Ha az emberek gyávák, akkor még ahhoz sincs bátorságuk, hogy az egyiptomi fáraóval találkozzanak. A szívükben azt fogják mondani: »Az egyiptomi fáraó gonosz király. Hadsereg várja a parancsát, és egyetlen szavával megölhet. Hogyan tudnék elvezetni oly sok izráelitát? Vajon hallgatna rám az egyiptomi fáraó?« Ezek a szavak elutasítást, szembeszegülést és lázadást jelentenek. Nem mutatnak Istenbe vetett hitet, és ez nem valódi bizalom. Az akkori körülmények sem az izráelitáknak, sem Mózesnek nem kedveztek. Az izráeliták kivezetése Egyiptomból az ember szemszögéből egyszerűen kivitelezhetetlen feladat volt, mivel Egyiptomot a Vörös-tenger határolta, amelyen nagy kihívás lett volna átkelni. Vajon Mózes tényleg nem tudta, milyen nehéz lesz teljesíteni ezt a megbízatást? A szívében tudta, azonban csupán azt mondta, hogy lassú a beszéde és a nyelve, hogy senki nem fog hallgatni a szavaira. A szívében nem utasította el Isten megbízatását. Amikor Isten azt mondta Mózesnek, hogy vigye ki Egyiptomból az izráelitákat, ő a földre borult és elfogadta. Miért nem említette a nehézségeket? Vajon a pusztában töltött negyven év után nem ismerte az emberek világának veszélyeit, vagy azt, hogy meddig fajultak a dolgok Egyiptomban, illetve az izráeliták jelenlegi helyzetét? Nem látta világosan ezeket a dolgokat? Ez történt? Semmiképp sem. Mózes intelligens volt és bölcs. Mindezen dolgokat tudta, mivel az emberek világában személyesen átélte és megtapasztalta ezeket, és soha nem fogja elfelejteni. Nagyon is tudatában volt ezeknek a dolgoknak. Akkor vajon tudta, milyen nehéz lesz a megbízatás, amelyet Isten adott neki? (Igen.) Ha tudta, akkor hogyan volt képes ennek a megbízatásnak az elfogadására? Bízott Istenben. Az élete során szerzett tapasztalatai alapján hitt Isten mindenhatóságában, ezért bizalommal teli szívvel, a leghalványabb kétely nélkül elfogadta Isten megbízatását” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak igaz alávetettséggel lehet valakinek valódi bizalma). Isten megparancsolta Mózesnek, hogy vezesse ki az izráelitákat Egyiptomból. Abban az időben az egyiptomi fáraó rendkívüli hatalommal bírt, és nagyon kegyetlen volt. Mózesnek semmije sem volt, de képes volt engedelmeskedni Isten parancsának. Igaz hite volt Istenben, és hitte, hogy minden Isten kezében van, és hogy semmilyen erő nem akadályozhatja meg azt, amit Isten véghez akar vinni. Nem volt a szívében se félelem, se aggodalom. A tények megerősítették, hogy az egész folyamat során Isten munkáját Maga Isten végezte. Isten tíz csapást hozott, kettéválasztotta a Vörös-tengert, és végül Mózes vezetésével kihozta az izráelitákat Egyiptomból. Ezen események megtapasztalása révén Mózes látta Isten nagy hatalmát, így az Istenbe vetett hite még inkább megnövekedett. Mózes Istenbe vetett hitével szembesülve én mélységesen szégyelltem magam. A vezető úgy rendezte, hogy én dolgozzam fel a bejelentéseket, de én féltem a megfigyeléstől és a letartóztatástól, ezért nem tudtam egyszerűen alávetni magam és elfogadni ezt a kötelességet. Úgy véltem, ezek a csúcstechnológiás eszközök nagyon hatékonyak, és a rendőrség túl könnyen elkaphat. Gyakran mondogattam, hogy minden Isten kezében van, és bíznom kell Isten hatalmában, de most, amikor szembesültem a tényekkel, gyáva voltam és féltem, és semmi hitem nem volt. Rájöttem, hogy egyáltalán nem ismerem Isten szuverenitását. Bár mindenhol arcfelismerő képességgel rendelkező térfigyelő kamerák voltak, az, hogy elfognak-e, Isten szuverenitásától és elrendezéseitől függött. Ennek felismerése hitet adott nekem, és hajlandó voltam Istenre támaszkodni, hogy átvészeljem ezt a helyzetet.

A bejelentések feldolgozása során egy gyülekezetvezető mindennap találkozóra vitt minket a testvérekkel, hogy kivizsgáljuk az ügyeket, és bár a környezet veszélyes volt, imádkoztunk és Istenre támaszkodtunk, és sikeresen feldolgoztuk a bejelentéseket. Csak azután tudtuk meg, miután elhagytuk ezt a gyülekezetet, hogy a rendőrség már kitette ennek a vezetőnek a fényképét a nyilvános hirdetőtáblákra körözés céljából, de ő időben elrejtőzött, és nem fogták el. Láttam, hogy Isten munkáját Maga Isten óvja meg, és hogy Ő minket is oltalmaz. Ezen a tapasztalaton keresztül némi hitet nyertem.

2020 márciusában megtudtam, hogy Jang Csent a letartóztatása után megkínozta a rendőrség, és nem sokkal azután, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezték, meghalt. Nem sokkal ezután azt is hallottam, hogy a KKP május végén nagyszabású rajtaütést készül végrehajtani a hívőkön. Egy összejövetel során a vezető elmondta, hogy több bejelentés is érkezett, amellyel sürgősen foglalkozni kell, de még nem találtak rá embert. Miközben ezt mondta, a vezető rám nézett. A szívem megállt egy pillanatra, és arra gondoltam: „Csak azt az egyet ne kérd, hogy a bejelentésekkel foglalkozzak! A KKP májusban újabb nagyszabású rajtaütést indít, és az elmúlt években a hívők elfogása érdekében sokkal több térfigyelő kamerát helyeztek el az utcákon és a sikátorokban. Ha folyamatosan kint jövök-megyek, nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy letartóztatnak. Jang Csent ilyen fiatalon halálra kínozta a rendőrség; én több mint tíz évvel idősebb vagyok Jang Csennél, így ha elfognának, még kevésbé bírnám a kínzást. Még ha nem is ölnének meg, valószínűleg belerokkannék.” Erre gondolva némi félelem fogott el. Abban a pillanatban a vezető megkérdezte tőlem: „Te már foglalkoztál korábban is bejelentésekkel, ezért azt szeretném, ha most is te mennél. Mit szólsz?” Bár a szívem mélyén tudtam, hogy a kötelességem alól való kibújás nincs összhangban Isten szándékaival, úgy gondoltam, hogy ez a kötelesség tényleg túl veszélyes, ezért kifogást kerestem, hogy kivonjam magam alóla, és ezt mondtam: „Sen Zsan nővér tisztán látja a dolgokat, és jól beszél. Intézhetnéd úgy, hogy ő menjen. Éppen egy közeli gyülekezetben van, így praktikus lenne neki odamenni.” A vezető azonban azt mondta, hogy Sen Zsan még nem foglalkozott bejelentésekkel, és megkért, hogy menjek vele, így nem volt más választásom, mint beleegyezni. Ezután elrendeztem, hogy találkozzam a testvérekkel és Sen Zsannal a bejelentések ellenőrzése céljából, és gyorsan elintéztünk három bejelentést.

Később elgondolkoztam magamon, és azon tűnődtem: „Miért gondolok mindig először magamra, amikor veszélyes kötelességekkel szembesülök, és miért akarok kibújni a kötelességem alól? Mi irányít engem?” Később elolvastam ezt a szakaszt Isten szavaiból: „A Sátán a nemzeti kormányok, valamint a híres és a nagy emberek nevelése és kondicionálása révén rontja meg az embereket. Ördögi szavaik az ember életévé és természetévé váltak. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez egy jól ismert sátáni mondás, amely mindenkibe beleszivárgott, és mindenkinek az életévé vált. Vannak más világi ügyekre vonatkozó filozófiáknak ilyen szavai. A Sátán minden nemzet hagyományos kultúráját felhasználja az emberek nevelésére, félrevezetésére és megrontására, aminek következtében az emberiség a pusztulás feneketlen mélységébe zuhan, és végül Isten elpusztítja, mert az emberek a Sátánt szolgálják, és ellenállnak Istennek. [...] Az emberiséget mélyen megrontotta a Sátán. A Sátán mérge ott folyik minden ember vérében, és elmondható, hogy az ember természete romlott, elvetemült, ellenséges és Istennel szemben álló, tele van a Sátán filozófiáival és mérgeivel, és elmerült azokban. Teljesen a Sátán természetlényegévé vált. Ez az oka annak, hogy az emberek ellenállnak Istennek és ellenségesek Istennel szemben” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?). Isten leleplező szavaiból rájöttem, hogy újra és újra magamat próbáltam megóvni azzal, hogy kibújtam a kötelességem alól. Ez azért volt, mert az olyan sátáni mérgek, mint a „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, és „a rossz élet jobb, mint a jó halál”, mélyen a szívembe gyökereztek, és már rég a természetemmé váltak. Valahányszor valami az érdekeimet érintette, önkéntelenül is magamra gondoltam. A válságos helyzetekben a bejelentések felhalmozódtak, és a vezető úgy rendezte, hogy én végezzem ezt a kötelességet, de én folyamatosan a saját érdekeimre gondoltam. Féltem, hogy elfognak, megnyomorítanak vagy agyonvernek, és nem lesz jó kimenetelem és rendeltetési helyem, ezért kifogásokat kerestem, hogy kibújjak a kötelességem alól, és még panaszkodtam is, amiért a vezető nem másra osztotta ezt a feladatot. Arra gondoltam, hogy Sen Zsan nővérnek is voltak biztonsági kockázatai, mégis hajlandó volt végezni ezt a kötelességet, míg én csak otthon akartam maradni, azt gondolva, hogy akkor kisebb eséllyel fognak majd el. Valóban önző és aljas voltam, és hiányzott belőlem minden emberi mivolt! Öntözést és ellátást kaptam Isten szavaiból, és Isten oly sok szeretetét élveztem, ezért a kritikus pillanatokban jól kellett volna végeznem a kötelességemet, hogy viszonozzam ezt Istennek, és a lehető leghamarabb ki kellett volna takarítanom a gyülekezetből az antikrisztusokat, a gonosz embereket és az álhívőket, hogy a testvéreknek jó gyülekezeti életük lehessen, és legyen hol végezniük a kötelességüket. De én nem törődtem a gyülekezet érdekeivel, se a testvérek életbe való belépésével, csak a saját biztonságomat vettem figyelembe. Ez nem Isten elárulása volt vajon? Valóban méltatlan voltam arra, hogy Isten jelenlétében éljek! Ennek felismerése után nem akartam tovább a romlott beállítottságomban élni és lázadni Isten ellen. Isten szavaiban kerestem a gyakorlás útját, hogy feloldjam romlott beállítottságomat.

Elolvastam Isten szavainak e szakaszait: „Isten úgy tekint rád, mint az Ő házának tagjára, és mint munkája terjesztésének részesére. Ekkor már megvan a kötelességed, amelyet végre kell hajtanod. Bármi, amit képes vagy megtenni, bármi, amit képes vagy elérni, az a te felelősséged és a te kötelességed. Azt lehet mondani, hogy ez Isten megbízatása, a te küldetésed és szent kötelességed. A kötelességek Istentől származnak; ezek azok a felelősségek és megbízatások, amelyeket Isten az emberre bíz. Hogyan kell tehát az embernek megértenie azokat? »Mivel ez az én kötelességem és az Isten által rám bízott megbízatás, ez az én kötelezettségem és felelősségem. Csak úgy helyes, ha elfogadom, mint elmulaszthatatlan kötelességemet. Nem tagadhatom meg, illetve nem utasíthatom vissza; nem válogathatok. Ami rám hárul, az bizonyára az, amit nekem kell megtennem. Nem arról van szó, hogy nincs jogom választani – hanem arról, hogy nem kellene választanom. Ez az a józan ész, amellyel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell.« Ez az alávetettség hozzáállása” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). „Nem számít, mit kér tőled Isten, csak minden erődet bele kell adnod, és remélem, meg fogod mutatni az Isten iránti odaadásodat Őelőtte ezekben az utolsó napokban. Amíg látod Isten elégedett mosolyát, amint trónján ül, még ha ez a pillanat a halálod kijelölt időpontja is, nevetned és mosolyognod kell, miközben lehunyod a szemed. Amíg élsz, meg kell tenned végső kötelességedet Istennek. A múltban Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre Istenért; de neked eleget kell tenned Istennek ezekben az utolsó napokban, és ki kell merítened minden energiádat Őérte. Mit tehet egy teremtett lény Istenért? Ezért előre át kell adnod magadat Istennek, hogy Ő úgy vezényeljen téged, ahogyan szeretne. Mindaddig, amíg ez boldoggá és elégedetté teszi Istent, engedd, hogy azt tegyen veled, amit akar. Milyen joga van az embernek panaszkodni?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak kinyilatkoztatásai 41. fejezet). Isten szavain elmélkedve megértettem, hogy bármilyen kötelességet is rendez el számomra Isten háza, az az én felelősségem és kötelezettségem, és elkerülhetetlen kötelességemként kell elfogadnom. Azt, hogy mikor és milyen szenvedést kell elviselnünk, Isten mind előre elrendelte. Ha Isten megengedné, hogy elfogjanak, akkor hajlandó lennék panasz nélkül alávetni magam Isten szuverenitásának, és még ha megnyomorítanának vagy agyonvernének is, soha nem engednék a nagy vörös sárkánynak. Szilárdan meg kellett állnom a bizonyságtételemben, hogy megszégyenítsem a nagy vörös sárkányt. Eszembe jutottak a történelem során élt szentek, akiket halálra köveztek, lovakkal tépettek szét, kettéfűrészeltek vagy felakasztottak az Úr Jézus evangéliumának hirdetéséért. Talán úgy tűnt, fájdalmas halált haltak, de a lelkük nem veszett el, az életüket arra használták, hogy bizonyságot tegyenek az Úr Jézusról, és Isten elismerte őket. Ezzel szemben én, mint teremtett lény, aki élvezi mindazt, amit Isten adott, amikor veszélyes helyzetekkel szembesültem, kibújtam a kötelességeim alól, hogy megóvjam magam. Az ilyen ember gyáva áruló Isten szemében, és ha a teste tovább tengődik is, az már csupán egy üres héj. Ahogy az Úr Jézus mondta: „Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt” (Máté 10:39).

2023 júniusában a KKP újabb tömeges letartóztatási kampányt folytatott, és a szülővárosom több gyülekezetében több mint száz embert tartóztattak le. Sok testvér élt félelemben, normális gyülekezeti élet nélkül. Október közepén az egyik ilyen gyülekezetben történt egy eset, amikor egy hamis krisztus jelent meg, sok testvért félrevezetett, és egy júdás árulása miatt az egész gyülekezet rendőrségi megfigyelés alá került. Sürgősen szükség volt valakire az utóhatások kezeléséhez, és a vezetők úgy akarták rendezni, hogy én menjek. Arra gondolva, hogy milyen súlyos a helyzet abban a gyülekezetben, úgy éreztem, túl nagy az esélye annak, hogy elfognak az utóhatások kezelése közben, és kissé elbátortalanodtam és féltem. Azonban korábbi tapasztalataimra visszaemlékezve rájöttem, hogy Isten ezzel próbára tesz, hogy lássa, képes vagyok-e alávetni magam annak, amit Ő elrendez és levezényel, és hűséges maradni Hozzá. Ezúttal nem akartam újra csalódást okozni Istennek, ezért elfogadtam ezt a kötelességet. Később az együttműködés során szembesültem néhány nehézséggel, de Istenre támaszkodva és tényleges munkát végezve sikeresen elszállítottam Isten szavainak könyveit, és a hamis krisztus által félrevezetett testvérek többségét megmentettük.

Ezen a tapasztalaton keresztül több hitet nyertem Istenben, némi megértést szereztem Isten mindenhatóságáról és szuverenitásáról is, és rájöttem, hogy a KKP féktelen cselekedetei Isten kezében vannak. Éppen úgy, ahogy Isten mondta: „Isten engedélye nélkül a Sátán akár csak egy csepp vizet vagy egy homokszemet sem tud egykönnyen megérinteni a földön; Isten engedélye nélkül a Sátán még a földön a hangyákat sem zaklathatja, nemhogy az Isten által teremtett emberiséget. Isten szemében a Sátán alacsonyabb rendű, mint a hegy liliomai, mint a levegőben szálló madarak, mint a halak a tengerben és mint a férgek a föld színén. Szerepe a dolgok összessége között az, hogy minden dolgot szolgáljon, az emberiséget szolgálja, valamint hogy Isten munkáját és az Ő irányítási tervét szolgálja. Bármilyen rosszindulatú is a természete, bármilyen elvetemült is a lényege, mindössze annyit tehet, hogy kötelességtudóan betölti funkcióját, amely nem más, mint szolgálatot végezni Istennek – Isten ellenpontjaként jól szolgálni. Ilyen a Sátán lényege és eredeti pozíciója. Lényegének semmi köze az élethez, az erőhöz vagy a hatalomhoz; nem több ő, mint játékszer Isten kezében, csupán egy gép, amelyet Isten szolgálatra használ!” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.).