2018-ban grafikai munkát végeztem a gyülekezetben, de a gyenge képességem miatt nem tudtam jól végezni ezt a kötelességet, ezért áthelyeztek. Később forgatókönyvek írásában vettem részt, és 2021 végén A gyenge képességem és a csekély élettapasztalatom miatt ismét áthelyeztek. Miközben vártam, hogy új kötelességet jelöljenek ki számomra, láttam, hogy körülöttem két nővér egymás után vette át a kötelességeket. Az egyiket gyülekezetvezetőnek választották, a másikat pedig az újonnan érkezők öntözésével bízták meg. Én voltam az egyetlen, aki nem kapott szerepet. Látva a nővérek elfoglaltságát a kötelességeikkel, némi szorongást éreztem. Azt hittem, hogy a grafikai munka és a forgatókönyvírás olyan kötelességek, amelyeket élvezek, és amelyekben jó vagyok, de most, hogy a gyenge képességem miatt áthelyeztek, milyen kötelességet tudnék végezni? Az újonnan érkezők öntözését? Nem értettem az igazságot. Az evangélium hirdetését? Nehézkes volt a beszédem, és nem tudtam jól kommunikálni az emberekkel. A vezetők talán látták a gyenge képességemet, és nem tudták, milyen kötelességet adjanak nekem. Isten munkája a végéhez közeledik, én pedig nem tudtam semmilyen kötelességet végezni, sem jótetteket előkészíteni. Így hogy lehetne engem megmenteni? Minél többet gondolkodtam ezen, annál nyugtalanabbnak éreztem magam.

Később, körülbelül egy hónap elteltével a vezetők végül kijelöltek nekem egy kötelességet, tisztogatási munkával bíztak meg a gyülekezetben. Nagyon boldog voltam, úgy gondoltam, hogy ezúttal mindenképpen keményen fogok dolgozni, hogy jól végezzem a kötelességemet. A gyakorlatban azonban azt tapasztaltam, hogy soha nem tudtam felfogni az alapelveket. Többször is átnéztem egy tisztogatással foglalkozó dokumentumot, de még mindig nem tudtam, hogyan kell értékelnem és besorolnom azt. Egyszer a vezetők átadtak nekünk egy tisztogatási dokumentumot, hogy elemezzük, és miután mindenki elolvasta, a többiek sorra elmondták a véleményüket, de én még a dokumentumban szereplő összes információra sem tudtam visszaemlékezni, még kevésbé véleményt mondani. Tehetetlennek és negatívnak éreztem magam, és azt gondoltam: „Miért ilyen gyenge a képességem? Úgy tűnik, hogy ezt a kötelességet sem fogom tudni sokáig végezni.” Anélkül, hogy észrevettem volna, kissé elcsüggedtem. Később, folyamatos képzés révén végül sikerült némi fejlődést elérnem. Abban az időben több nővért, akik már régóta végezték a kötelességüket a csapatunkban, áthelyeztek más kötelességek végzésére, azok a testvérek pedig, akik röviddel azelőtt kezdték a képzést, még nem voltak járatosak a munkában, ezért ideiglenesen engem választottak meg csapatvezetőnek. Az nagy stressz lehetett. Féltem, hogy ha nem jól végzem a feladatomat, az kihat a munka eredményére, és újra áthelyeznek, és akkor nyilvánosan elismerik, hogy gyenge képességű vagyok, és bármikor kiiktathatnak. Annak érdekében, hogy jól végezzem a munkát, hajnaltól alkonyatig dolgoztam a tisztogatási dokumentumok rendszerezésén, és válaszoltam a testvérek kérdéseire. Bár szorgalmasan együttműködtem, mégsem tudtam mindent egyszerre kezelni. Ráadásul csak a munka végzésére koncentráltam, a problémák összefoglalása nélkül, és nem is tereltem mindenkit az alapelvek elsajátítása felé, emiatt számos dokumentumot tévesen soroltak be, ami késleltette a tisztogatási munkát. Nem sokkal később felmentettek. Bár továbbra is tisztogatási munkát végeztem a gyülekezetben, nagyon szomorú voltam, és azt gondoltam: „A képességem annyira gyenge, hogy semmit sem tudok jól csinálni, tényleg menthetetlen vagyok! Bármelyik pillanatban kiiktathatnak.” Önmagam meghatározásának állapotában éltem, mindennap rutinszerűen végeztem a kötelességeimet. Amikor láttam, hogy a velem dolgozó nővérek nehézségekbe ütköznek a munkájuk során, nem akartam segíteni. Így gondolkodtam: „Milyen problémákat láthatok én át a gyenge képességemmel? Ha valami rosszat mondok, az nem csak egy további bizonyíték lesz a gyenge képességemre?” Még panaszkodtam is, hogy Isten miért adott másoknak olyan jó képességet, míg az enyém olyan gyenge. Akkoriban a testvérek emlékeztettek arra, hogy az életbe való belépésre koncentráljak, és írjak tapasztalati tanúságtételről szóló cikkeket, amikor az időm engedi, de én azt gondoltam: „Az életbe való belépés csak a jó képességű embereknek sikerülhet. Az én gyenge képességemmel mi mást tehetnék azon kívül, hogy valamennyire igyekszem? Felejtsük el! Mivel Isten úgy rendelte el, hogy gyenge képességű legyek, egyszerűen csak alávetem magam, és teszek némi erőfeszítést a gyülekezetben.” Bizonyos mértékig feladtam. Később rájöttem, hogy az állapotom helytelen volt, ezért imádkoztam Istenhez: „Istenem, nem akarok eljutni arra a pontra, hogy kiiktassanak, én is az életbe való belépésre akarok összpontosítani és az igazságra törekedni, de a gyenge képességemmel még azt sem tudom, hogyan keressem az igazságot. Istenem, kérlek, világosíts meg, és vezess engem, hogy megváltoztassam ezt az állapotot!”

Egy napon, miközben a problémáimon gondolkodtam, hirtelen eszembe jutott egy sor egy dalból: „Bár képességem gyenge, a szívem őszinte.” Azt hiszem, Isten részletesen beszélt erről a sorról. Akkoriban olvastam ezt a részt Isten szavaiból. Mindenható Isten azt mondja: „A dal következő sora így szól: »Bár képességem gyenge, a szívem őszinte.« Ezek a szavak nagyon is valóságosan hangzanak, és egy olyan követelményről szólnak, amelyet Isten az emberekkel szemben támaszt. Vajon mi ez a követelmény? Hogy ha az emberek híján vannak a képességnek, az még nem a világ vége, de becsületes szívvel kell rendelkezniük, és ha az megvan, akkor képesek lesznek elnyerni Isten jóváhagyását. A helyzetedtől vagy a hátteredtől függetlenül becsületes embernek kell lenned, őszintén kell beszélned, becsületesen kell cselekedned, képesnek kell lenned teljes szívedből és elmédből teljesíteni a kötelességedet, hűnek kell lenned a kötelességedhez, nem szabad trükköznöd, nem szabad megbízhatatlan és csalárd embernek lenned, nem szabad hazudnod vagy csalnod, és nem szabad köntörfalaznod. Az igazságnak megfelelően kell cselekedned, és olyan valakinek kell lenned, aki törekszik az igazságra. Sokan úgy gondolják, hogy gyenge képességűek, és hogy soha nem teljesítik jól vagy megfelelő színvonalon a kötelességüket. A tőlük telhető legjobbat nyújtják abban, amit tesznek, de soha nem képesek felfogni az alapelveket, és még nem tudnak nagyon jó eredményeket produkálni. Végső soron csak arra képesek, hogy panaszkodjanak, hogy túlságosan gyenge képességűek, és negatívvá válnak. Nos, vajon nincs előre vezető út, ha valaki gyenge képességű? A gyenge képesség nem halálos betegség, és Isten soha nem mondta azt, hogy nem üdvözíti a gyenge képességű embereket. Amint Isten korábban megmondta, Ő azok miatt bánkódik, akik becsületesek, de tudatlanok. Mit jelent tudatlannak lenni? A tudatlanság sok esetben a gyenge képességből fakad. Ha az emberek gyenge képességűek, akkor sekélyes a megértésük az igazságról. Nem elég konkrét vagy gyakorlati, és sokszor csak felszínes vagy szó szerinti megértésre korlátozódik – a doktrínára és előírásokra korlátozódik. Ezért sok problémát nem tudnak tisztán látni, és a kötelességük teljesítése során soha nem képesek felfogni az alapelveket, illetve nem tudják jól végezni a kötelességüket. Akkor vajon Isten nem akarja a gyenge képességű embereket? (De igen.) Vajon milyen utat és irányt mutat Isten az embereknek? (Azt, hogy becsületes emberek legyenek.)” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). a gyenge képesség nem halálos betegség, és az a legfontosabb, hogy becsületes szívünk legyen, amely szereti az igazságot. Lehet, hogy az ilyen emberek nem érnek el nagyon jó eredményeket a kötelességükben a képességükkel kapcsolatos problémák miatt, de a szívük Isten felé fordul, és nem sajnálják az erőfeszítést, hogy a lehető legjobban végezzék a kötelességüket. Ily módon Isten elégedett lesz. Elgondolkodtam azon, hogy gyenge képességem ellenére a gyülekezet nem fosztott meg annak lehetőségétől, hogy végezhessem a kötelességemet, hanem újabb, a képességemnek megfelelő kötelességet bízott rám. Alá kellett vetnem magam Isten vezényléseinek és elrendezéseinek, becsületes szívvel kellett viszonyulnom ehhez az Istentől kapott kötelességhez, és a legjobbat kellett nyújtanom abban, amire képes voltam. Én azonban nem pozitív szemlélettel mentem be, mivel amikor láttam, hogy a vezetők nem gondoskodnak azonnal kötelességről számomra, azt hittem, azért nem teszik, mert a képességem annyira gyenge, hogy nem tudják, milyen kötelességet bízzanak rám. Emiatt naphosszat a negativitásban és a félreértésben vergődtem, és a jövőm és a sorsom miatt aggódtam. A munkaképességem hiánya megakadályozott a csapatvezetői feladat ellátásában, és az, hogy a vezetők áthelyeztek, kizárólag a gyülekezet munkájának javát szolgálta, de én azt hittem, Isten ezt arra használja, hogy felfedjen, így egyszerűen feladtam. Amikor azt láttam, hogy nővértársaim olyan problémákkal szembesülnek, amelyeket nem értenek, nem voltam hajlandó bevonódni. Amikor a testvérek arra kértek, hogy képezzem magam a tapasztalati tanúságtételről szóló cikkek írásában, akkor sem voltam hajlandó együttműködni. Úgy éreztem, hogy az én képességemmel, bármennyi erőfeszítést is teszek, a jövőben továbbra is a kiiktatás célpontja leszek, ezért nem voltam hajlandó az igazságra törekedni, és megelégedtem azzal, hogy csak egy kis fizikai erőfeszítéssel járuljak hozzá a gyülekezet munkájához. A viselkedésem távol állt egy becsületes ember hasonlatosságától. Ezt felismerve sajnáltam, hogy félreértettem Istent, és panaszkodtam Rá, és ki akartam lépni ebből a helytelen állapotból.

Egy nap megnéztem egy tapasztalati tanúságtétel-videót ezzel a címmel: Hogyan oldjuk fel a gyenge képesség okozta gyakori negativitást? Ebben idézték Isten szavainak egy passzusát, ami nagyon hasznos volt számomra. Mindenható Isten azt mondja: „Mindegy, hogy azt mondom-e nektek, hogy elmaradottak vagy gyenge képességűek vagytok, ez mind tény. Az, hogy ezt mondom, nem bizonyítja, hogy szándékomban áll elhagyni titeket, hogy elvesztettem a belétek vetett reményt, még kevésbé azt, hogy nem vagyok hajlandó megmenteni titeket. Ma azért jöttem, hogy elvégezzem az üdvösségetek munkáját, ami azt jelenti, hogy az általam végzett munka az üdvösség munkájának folytatása. Minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve: ha hajlandó vagy rá, ha törekszel rá, akkor végül képes leszel elérni ezt az eredményt, és egyikőtök sem lesz elhagyatva. Ha gyenge képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a gyenge képességeddel lesznek összhangban; ha jó képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a jó képességeddel lesznek összhangban; ha balga és írástudatlan vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudatlanságoddal lesznek összhangban; ha írástudó vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudásoddal lesznek összhangban; ha idős vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a koroddal lesznek összhangban; ha képes vagy vendégszeretetre, a veled szemben támasztott követelményeim ezzel a képességeddel lesznek összhangban; ha azt mondod, hogy nem tudsz vendégszerető lenni, és csak egy bizonyos feladatot tudsz ellátni, legyen az az evangélium terjesztése, vagy a gyülekezet gondozása, vagy más általános ügyek intézése, az Általam rajtad végzett tökéletesítés azzal a funkcióval lesz összhangban, amit végzel. Hűségesnek lenni, a végsőkig alávetni magad, és az Isten iránti legfőbb szeretetre törekedni – ezt kell megvalósítanod, és nincs jobb gyakorlat, mint ez a három dolog. Végső soron az embernek ezt a három dolgot kell elérnie, és ha el tudja érni, akkor tökéletessé válik. Ám mindenekelőtt valóban törekedned kell, aktívan előre és felfelé kell nyomulnod, és nem szabad passzívnak lenned e tekintetben. Elmondtam, hogy minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve, és mind képesek arra, hogy tökéletesedjenek, ez igaz is, de te nem próbálsz meg jobbá válni a törekvésedben. Ha nem éred el ezt a három kritériumot, akkor végül is ki kell iktatni téged. Azt akarom, hogy mindenki felzárkózzon, azt akarom, hogy mindenki rendelkezzen a Szentlélek munkájával és megvilágosításával, és képes legyen a végsőkig alávetni magát, mert ez a kötelesség, amit mindannyiótoknak teljesítenie kell. Amikor mindannyian teljesítettétek a kötelességeteket, mindannyian tökéletessé lesztek téve, hangos tanúságtételben is lesz részetek. Mindazok, akik rendelkeznek tanúságtétellel, azok, akik győzedelmeskedtek a Sátán felett, és elnyerték Isten ígéretét, továbbá ők azok, akik maradnak, hogy a csodálatos rendeltetési helyen éljenek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére). Isten szavai egyértelműek voltak. Mindenkinek van lehetősége arra, hogy megmeneküljön, amíg az illető őszintén törekszik, Isten nem fogja elhagyni vagy kiiktatni őt csak azért, mert gyenge képességű. Isten mindenkivel szemben az illető képességének és érettségének megfelelő elvárásokat támaszt. A jó képességű és munkaképességű emberekből vezetők vagy felügyelők válhatnak. Következésképpen Isten magasabb követelményeket támaszt velük szemben, míg a gyengébb képességűekkel szemben támasztott elvárások az adott személyek képességeihez igazodnak. De én ragaszkodtam az elképzeléseimhez és a képzelődéseimhez, azt gondolva, hogy Isten nem menti meg a gyenge képességű embereket. Amikor láttam, hogy újra és újra áthelyeznek, azt hittem, hogy Isten felfed engem, és megpróbál megfosztani attól a jogomtól, hogy végezzem a kötelességemet, és ezt arra használja, hogy kiiktasson. Ez Isten félreértése volt, és benne voltak az én elképzeléseim és képzelődéseim is. Valójában Isten háza nem akadályozott meg a kötelességem végzésében csak azért, mert gyenge képességű voltam, hanem áthelyezésekkel tette lehetővé számomra, hogy a képességemnek megfelelő kötelességeket végezhessek. Igazából ha őszintén törekszem, ha hajlandó vagyok felfelé törekedni, ha hűségesen teljesítem a kötelességemet a jelenlegi feladatkörömben, és a legjobbat nyújtom abban, amire képes vagyok, akkor eleget tudok tenni Isten szándékainak. Én azonban nem törődtem azokkal a feladatokkal, amelyeket el kellett volna látnom, és egyáltalán nem voltam tekintettel Isten szívére. A napjaimat azzal töltöttem, hogy a jövőmön és a rendeltetési helyemen gondolkodtam, és nem voltam hasznos a kötelességemben. Még ha jobb képességű is lettem volna, akkor sem nyertem volna el Isten jóváhagyását, és végül kiiktattak volna. Miután megértettem Isten szándékát, többé nem értettem Őt félre, és nem panaszkodtam Rá. Megfelelően kell látnom a képességemet, és hűségesnek kell lennem a kötelességemben. Ha egy nap ismét áthelyeznek a gyenge képességem miatt, ahhoz is helyesen kell viszonyulnom, és nem szabad félreértenem Istent, sem őrizkednem Tőle.

Később, az egyik áhítatom során Isten szavainak két szakaszára bukkantam, amelyekből némileg megértettem a gyenge képességem miatti állandó negativitásom gyökerét. Mindenható Isten azt mondja: „Az emberek azért hisznek Istenben, hogy megáldják, megjutalmazzák, megkoronázzák őket. Vajon nincs-e ez ott mindenkinek a szívében? Tény, hogy ott van. Bár az emberek nem gyakran beszélnek róla, és még az áldások megszerzésére irányuló indítékukat és vágyukat is eltitkolják, ez a vágy és indíték a szívük mélyén mindig is rendíthetetlen volt. Nem számít, hogy az emberek mennyi spirituális elméletet értenek meg, milyen tapasztalati tudással rendelkeznek, milyen kötelességet tudnak végrehajtani, mennyi szenvedést viselnek el, vagy mekkora árat fizetnek, soha nem engedik el a szívük mélyén rejlő motivációt, hogy áldottak legyenek, és csendben mindig annak érdekében fáradoznak. Vajon nem ez az, ami a legmélyebben van elrejtve az emberek szívében? Hogyan éreznétek magatokat enélkül az áldások elnyerésére irányuló motiváció nélkül? Milyen hozzáállással hajtanátok végre a kötelességeteket és követnétek Istent? Mi történne az emberekkel, ha megszabadulnának ettől a szívükben rejlő, áldások elnyerésére irányuló motivációtól? Lehetséges, hogy sokan negatívvá válnának, míg némelyek demotiválttá válnának a kötelességeikben. Elveszítenék érdeklődésüket az Istenbe vetett hitük iránt, mintha eltűnt volna a lelkük. Olyannak tűnnének, mintha elrabolták volna a szívüket. Ezért mondom, hogy az áldásokra irányuló motiváció valami olyasmi, ami mélyen el van rejtve az emberek szívében” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az élet növekedésének hat mutatója). „Van egy mondás a nem hívők körében: »Nincs olyan, hogy ingyenebéd.« Az antikrisztusok is ezt a logikát tartogatják magukban, ezt gondolván: »Ha dolgozom neked, mit adsz cserébe? Milyen előnyökre tehetek szert?« Hogyan kellene összegezni ezt a természetet? Nyereségvezéreltség, a nyereség minden más elé való helyezése, valamint önzőség és hitványság. Ez az antikrisztusok természetlényege. Egyedül azért hisznek Istenben, hogy nyereségben és áldásokban részesüljenek. Még ha ki is állnak némi szenvedést és fizetnek is némi árat, azt mind azért teszik, hogy üzletet kössenek Istennel. Óriási bennük a vágy és a szándék, hogy áldásokat és jutalmakat kapjanak, és szorosan ragaszkodnak hozzá. Egyet sem fogadnak el abból a sok igazságból, amelyet Isten kimondott, a szívükben mindig azt gondolják, hogy Istenben hinni csak az áldások elnyerésről és egy jó rendeltetési hely bebiztosításáról szól, hogy ez a legmagasabbrendű alapelv, és hogy semmi sem múlhatja azt felül. Azt gondolják, hogy nem kellene Istenben hinniük az embereknek, hacsak nem azért teszik, hogy áldásokban részesüljenek, és hogy az áldások nélkül értelmetlen és értéktelen lenne, vagyis elveszítené az értelmét és az értékét az Istenben való hit. Valaki más ültette el vajon az antikrisztusokban ezeket a gondolatokat? Valaki más tanításából vagy befolyásából merítenek vajon? Nem, a velük született antikrisztusi természetlényeg határozza meg őket, amely olyasvalami, amin senki sem változtathat. Annak ellenére, hogy a megtestesült Isten ma olyan sok szót szól, az antikrisztusok egyet sem fogadnak el közülük, hanem helyette ellenállnak nekik és elítélik azokat. A lényük igazságtól idegenkedő és az igazságot gyűlölő természete soha nem képes megváltozni. Ha nem tudnak megváltozni, az mit mutat? Azt mutatja, hogy elvetemült a természetük” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Második rész)). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusokat kizárólag a haszon motiválja. Minden, amit tesznek, az önérdeken alapul. Még ha úgy is tűnik, hogy áldozatokat hoznak, és feláldozzák magukat, ezt csak Isten áldásaiért és jutalmaiért teszik, és ha nem kapják meg az áldásokat, akkor negatívvá és ellenállóvá válnak, sőt vitatkoznak Istennel, és lázonganak Ellene. Az antikrisztusok mindent azért tesznek, hogy áldásokat és előnyöket szerezzenek. Hát nem úgy viselkedtem, mint egy antikrisztus? Csak azért hittem Istenben, hogy áldásokhoz és előnyökhöz jussak. Amikor elkezdtem hinni Istenben, nagyon lelkesen tettem dolgokat, hogy áldásokat nyerjek, bezártam az üzletemet, és elhagytam a családomat, és soha nem utasítottam vissza semmilyen kötelességet, amivel a gyülekezet megbízott. Ez azért volt így, mert úgy éreztem, hogy minél több kötelességet végzek, annál több jótettet készítek elő, és annál nagyobb az esélyem arra, hogy a jövőben megmeneküljek. Később azonban a gyenge képességem miatt többször is áthelyeztek, és elkezdtem aggódni, azt gondoltam, hogy egyetlen kötelességet sem tudok jól végezni, sem jótetteket előkészíteni, és talán nem kapok áldásokat a jövőben, ezért negatív lettem, hanyaggá váltam, és feladtam. Láttam, hogy az Istenbe vetett hitem csupán egy próbálkozás arra, hogy üzletet kössek Vele. Igazán önző és megvetendő voltam! Engem csak más kötelesség végzésére irányítottak át, és nem fosztottak meg a lehetőségtől, hogy végezzem a kötelességeimet, de aggódtam, hogy talán nem kapom meg az áldásokat, ezért negatív lettem, és panaszkodni kezdtem. Ha egy nap Isten tényleg azt mondta volna, hogy nem fog megáldani, biztosan zúgolódtam volna ellene. Pálra gondoltam. Az ő munkájának és áldozatainak csak az volt a célja, hogy áldásokat és koronát nyerjen. Nem törődött Isten szándékával, és nem törekedett a beállítottsága megváltoztatására, és végül nyíltan zúgolódott Isten ellen, jutalmakat és koronát követelt, ami sértette Isten természetét, és büntetést eredményezett. Én ugyanazt az utat követtem, mint Pál, és ha nem összpontosítanék az igazságra való törekvésre, és nem oldanám fel az áldások keresésére irányuló tisztátalan szándékaimat, akkor nem csak egyszerűen felmentenének vagy áthelyeznének, hanem végül ellenállnék Istennek, mint Pál, és kiiktatnának. Nem akartam továbbmenni ezen a téves úton, ezért megtérésre készen imádkoztam Istenhez.

Később elolvastam Isten szavainak egy részletét: „Nem az életkor, a rangidősség, vagy a szenvedés mértéke alapján döntöm el, hogy kinek milyen rendeltetési helye van, és legkevésbé sem az alapján, hogy mennyire vált ki szánalmat, hanem aszerint, hogy birtokában van-e az igazságnak. Nincs más választás, csak ez. Meg kell értenetek, hogy mindazok, akik nem követik Isten akaratát, szintén bűnhődni fognak. Ez egy olyan dolog, amit senki nem tud megváltoztatni” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez). Miután elolvastam Isten szavait, rájöttem, hogy Isten nem az ember képessége alapján ítéli meg, hogy valaki megmenthető-e, hanem aszerint, hogy az illető az Ő követése során az igazságra való törekvésre összpontosít-e, feloldja-e a különböző téves gondolatait és nézeteit, valamint a romlott beállítottságát, és összeegyeztethetővé válik-e Istennel. Nem számít, milyen jó képességű egy ember, ha nem törekszik az igazságra, vagy nem változtatja meg a beállítottságát, akkor végül ki fogják iktatni. Bár vannak emberek, akiknek gyenge a képességük, ha a szívük becsületes, és hajlandóak mindenben az igazságalapelvek szerint gyakorolni, akkor Isten jóváhagyja őket. Akár jó, akár rossz képességű valaki, mindenkinek az igazságra kell törekednie, és arra kell összpontosítania, hogy megváltoztassa a beállítottságát. A külső körülmények, erőfeszítések és áldozatok nem határozhatják meg egy személy sorsát és rendeltetési helyét. A kulcs az, hogy valaki képes-e követni Isten útját, és meg tudja-e élni az Ő szavainak valóságát. Én nem értettem meg Isten igazságos természetét. Amikor láttam, hogy a gyenge képességem miatt többször is más kötelesség végzésére irányítottak át, azt gondoltam, hogy bármennyire is igyekszem, a gyenge képességemmel minden hiábavaló lesz, és végül ki fognak iktatni. Így hát negatívvá és tartózkodóvá váltam, sőt, a frusztrációmat a kötelességeimen töltöttem ki. Nem törekedtem az igazságra, csak az áldásokat kerestem, és a romlott beállítottságom mit sem változott. Még egy egyszerű kötelességváltásnak sem tudtam alávetni magam, akkor hogyan beszélhetnék üdvösségről? Ha a dolgok így folytatódnak, nem arról lenne szó, hogy Isten ki akarna iktatni, hanem inkább az elképzeléseim és a képzelődéseim, valamint az ambícióm és az áldások utáni vágyakozásom vezetnének a vesztemhez és a kiiktatásomhoz. Láttam, hogy ha valaki nem Isten szavai szerint szemléli a dolgokat a hitében, az tényleg tönkreteszi őt.

Egy nap elolvastam Isten szavainak egy részletét, ami még világosabbá tette a dolgokat a szívemben. Mindenható Isten azt mondja: „Miért rendel el Isten eleve mindenféle képességű embereket Miért nem ad Isten az embereknek tökéletes képességet? Hány aspektusról beszélgettünk azzal kapcsolatosan, hogy mik Isten szándékai e tekintetben, és hogy miként kellene az embereknek ezt helyesen megközelíteniük? Foglaljuk össze őket. Az első szempont elfogadni azt Istentől. Ez a legalapvetőbb gondolat és nézőpont, amellyel az embereknek rendelkezniük kell. A második szempont felismerni és értékelni a képességedet, valamint a képességed és az adottságod alapján cselekedni és végezni a kötelességed. Ne próbálj a képességedet és az adottságodat meghaladó dolgokat tenni. Amit képes vagy megtenni, azt lelkiismeretesen és józanul tedd, és végezd jól. Amit nem vagy képes megtenni, arra ne kényszerítsd magadat. Mi a harmadik szempont? (Nem szabad mindig a képességünk megváltoztatását kívánni. Még ha átlagos, gyenge vagy nem is létező a képességünk, megfelelően kell közelítenünk hozzá. Nem szabad mindig megpróbálni bizonyítani magunknak, vagy bizonyítani Istennek. Ez nem helyénvaló.) Így van. Közelíts helyesen a képességedhez. Ne panaszkodj. Amennyit Isten adott neked, annyit fog kérni tőled. Amit Isten nem adott neked, azt nem fogja követelni tőled. Ha például Isten átlagos vagy gyenge képességet adott neked, nem kívánja tőled, hogy gyülekezetvezető, csapatvezető vagy felügyelő legyél. Ha azonban Isten ékesszólást adott neked, képességet arra, hogy kifejezd magad, vagy egy konkrét adottságot, és azt kívánja tőled, hogy ezzel az adottsággal kapcsolatos munkát végezz, akkor azt jól kell végezned. Ne legyél méltatlan azokhoz a feltételekhez, amelyeket Isten adott neked. Méltónak kell lenned Isten adományához, teljes mértékben kihasználva és jól alkalmazva azt, pozitív dolgokra használva és az emberiség javát szolgáló, értékes munkaeredményeket elérve. Ez nagyszerű lenne, nem igaz? (De igen.) Ezenkívül tudnotok kell, hogy Istennek jók a szándékai azzal, hogy az embereknek különféle képességeket ad. Pontosan azért nem adott neked Isten túlságosan jó képességet, mert meg akar menteni téged. Ez Isten részletekbe menő gondosságát tükrözi. Isten megvéd téged azzal, hogy átlagos vagy gyenge képességet ad neked. Ha az emberek túlságosan jó vagy rendkívüli képességgel bírnának, könnyű lenne számukra a világot és a Sátánt követni, és nem könnyen jutnának el oda, hogy higgyenek Istenben. Nézzétek meg azokat, akik a világon a különböző ágazatokban és területeken kiemelkednek – miféle emberek ők? Mind ravaszok, megtestesült ördögök. Ha megkéred őket, hogy higgyenek Istenben, azt gondolják: »Az Istenben való hit sehová sem vezet – csak az adottságok nélküli emberek hisznek Istenben!« A rendkívül jó képességű, nagyszerű adottságokkal és fejlett taktikai érzékkel rendelkező embereket foglyul ejti a Sátán. Ők teljesen a romlott beállítottságaik szerint és teljes mértékben a világnak élnek. Az ilyen emberek mind megtestesült ördögök. Mondjátok meg Nekem, Isten megmenti az ilyen embereket? (Nem.) Megtestesült ördögök akartok lenni vagy hajlandóak vagytok arra, hogy hétköznapi emberek legyetek, akiknek ugyan gyenge a képessége, ám képesek elfogadni Isten üdvösségét? (Hajlandóak vagyunk arra, hogy hétköznapi emberek legyünk.) [...] Ha azt választod, hogy egyszerű, hétköznapi ember legyél átlagos képességgel, aki inkább nem élvezi az anyagi jólétet ebben az életben, aki nem akar nagyszerű sikert elérni, aki nem érzékeli a jelenlétet ebben a világban, és akit mindenki lenéz, aki inkább ez a fajta ember, és megbecsüli, illetve elnyeri az üdvösség lehetőségét, amelyet Isten ad az embereknek – ha ez a te választásod, ha azt választod, hogy megmentsenek, és azt választod, hogy nem követed ezt a világot, a szívedben pedig azt kívánod, hogy ne ehhez a világhoz tartozzál, hanem Istenhez tartozzál, akkor nem szabad lenézned a képességet, amelyet Isten adott neked. Még ha nagyon gyenge is a képességed, vagy ha Isten semmilyen képességet sem adott neked, akkor is örömmel el kell fogadnod ezt a tényt, és az Isten által neked adott különböző képességekben rejlő feltételek mellett végezned kell egy teremtett lény kötelességét. Egy másik szempont az, hogy még ha az Isten által az embereknek adott képesség nem is nagyon jó – csak a hétköznapi emberek képessége –, és a Tőle kapott adottságok minden szempontból átlagosak vagy akár gyengék is, azok a legalapvetőbb igazságok, amelyeket Isten az embereknek tanít, és amelyeket az embereknek gyakorolniuk kell, akkor is elérhetők és megvalósíthatók, ha az emberek hajlandóak a szívüket beleadni a gyakorlásukba. Még ha a képességed nagyon gyenge is, és a felfogóképességed, a dolgok, ítéletek elfogadására való képességed, valamint a dolgok megkülönböztetésére való képességed nagyon gyenge vagy akár nem is létezik benned, addig, amíg birtokában vagy az elemi emberi mivoltnak és józan észnek, addig az Isten által rád bízott feladatok és munkák teljesíthetőek és jól elvégezhetőek. Sőt mi több, Isten félésének és a rossz kerülésének legalapvetőbb módja – amit Isten az embertől megkövetel –, olyasmi, amit követni tudsz; olyasmi, amit meg tudsz valósítani és el tudsz érni. Istennek ezért soha nem állt szándékában nagyon jó képességet adni neked. Ha Isten jó képességet és néhány különleges adottságot adott volna neked, lehetővé téve számodra, hogy egy megtestesült ördöggé válj a világban, akkor Isten nem mentene meg téged. Megértettétek Isten szívét ebben a dologban? (Igen.) Ha képes vagy megérteni Isten szívét, az jó; meg fogod érteni ezt az igazságot, és helyesen fogsz közelíteni a saját képességedhez; nem lesz több nehézség e tekintetben. Innentől kezdve az embereknek egyszerűen csak azt kell tenniük, amit tenniük kell. Még ha az csak egy munka is, végezd szívvel, és tedd bele az erőfeszítést, hogy jól csináld, és ne vallj kudarcot abban, hogy megfelelj Isten veled szemben támasztott elvárásainak” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (7.)). Minden egyes ember képességét Isten rendelte el. Akár jó, akár rossz képességű valaki, mindenben ott van Isten jóindulata. Isten azt mondja, hogy a gyenge képesség az Ő oltalma az adott személy számára. Ez tényleg így van. Nekem arrogáns beállítottságom volt, és amikor a feladataimban eredményeket értem el, önelégült lettem, és úgy éreztem, hogy jobb vagyok másoknál, és még le is néztem másokat, miközben azt akartam, hogy mások jó véleménnyel legyenek rólam. A természetem irányítása alatt, ha jó képességű lettem volna, végül talán az antikrisztusok útját követtem volna. Bár a képességem és a munkaképességem nem volt olyan jó, mint a velem dolgozó nővéreké, a tisztogatási anyagok rendszerezésével így is meg tudtam birkózni, így minden tőlem telhetőt meg kell tennem Isten előírásai szerint, hogy a tisztogatási anyagokat az alapelvek szerint rendszerezzem.

Később kaptam egy levelet a vezetőktől. Úgy intézkedtek, hogy egy másik régióban végezzem a kötelességemet. A levél elolvasása után boldog voltam, de aggódtam is. Boldog voltam, mert ez a kötelesség több képzésre adna lehetőséget, ami előnyös lenne az életbe való belépésemhez, de aggódtam is: „Az én képességemmel vajon megbirkózom-e ezzel? Mi van, ha nem tudom kezelni, és a végén megint áthelyeznek?” Rájöttem, hogy ismét a jövőm és a rendeltetési helyem miatt aggódom, ezért imádkoztam Istenhez, hajlandó voltam fellázadni magam ellen, és az Ő szavai szerint szemlélni a dolgokat. Olvastam egy részletet Isten szavaiból: „Ha az emberek képesek racionálisan megközelíteni saját képességüket, majd pontosan meghatározni saját helyzetüket, józanul, Isten által kívánt teremtett lényként viselkedni, eredendő képességük alapján megfelelően tenni, amit tenniük kell, valamint felajánlani hűségüket és minden erőfeszítésüket, akkor elérik Isten elégedettségét” (Az Ige, VII. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (7.)). Miután elolvastam Isten szavait, felszabadulást éreztem a szívemben. Nem folytathattam úgy, hogy folyamatosan a jövőm miatt aggódom és azt tervezgetem. Innentől kezdve csak arra kell összpontosítanom, hogy hűségesen végezzem a kötelességeimet, azokkal a dolgokkal kapcsolatban pedig, amelyeket nem értek, vagy nem tudok elvégezni, többet kell imádkoznom Istenhez, és kérdeznem kell a testvérektől. Ha egy nap valóban nem tudnék megfelelni a követelményeknek, mert gyenge a képességem, és áthelyeznének, hajlandó voltam ennek is alávetni magam. Ezt szem előtt tartva elfogadtam ezt a kötelességet.

Bár még mindig sok hiányosság és tökéletlenség van a kötelességeimben, és sok szempontot nem veszek figyelembe, többé már nem korlátoz a gyenge képességem, és teljesen nyugodtnak érzem magam a kötelességeim végzése közben. Tényleg megtapasztaltam, hogy csak úgy lehet a felszabadulást és szabadságot elérni, ha az embereket és a dolgokat Isten szavai és az igazság szerint szemléljük, és azok szerint viselkedünk és cselekszünk. Most csak kis mértékben rendelkezem ezzel a tapasztalattal, de tovább kell gyakorolnom, és még jobban meg kell tapasztalnom Isten szavait.