Vidéken nőttem fel nyolc testvéremmel. Anyám egészségi állapota rossz volt, nem tudott dolgozni, apám pedig nem gondoskodott rólunk, és egyáltalán nem keresett pénzt. Csak mezőgazdasági munkákból tudtunk megélni. Körülöttünk mindenki kinevette anyámat és apámat, amiért nem értettek semmihez, még a rokonaink is lenéztek minket, és nem akartak kapcsolatba kerülni velünk. Ahogy telt az idő, azt éreztem, hogy mivel ebben a családban élek, a társadalmi rangom alacsony, és alsó osztályú egyén vagyok. Még ha el is mentem valahova, általában nem mertem szóba állni más emberekkel. Aztán férjhez mentem, és a férjem egyszerű munkás volt. Minden társa ígéretesebb volt nála, és valahányszor megláttak minket, mindig nagyképűen viselkedtek; néha gúnyosan beszéltek, vagy akár le is hordtak minket. Ez nagyon nehéz volt számomra, és keveset gondoltam magamról. Így volt, amíg el nem kezdtem hinni Istenben, és olvasni az Ő szavait. Akkor felismertem téves nézeteimet, és a szívem felszabadult.

2021-ben kezdtem az evangélium terjesztését. Később találkoztam az evangélium néhány lehetséges befogadójával, akik főnökök vagy káderek voltak: mindannyian valamilyen ranggal és kiemelt helyzettel rendelkeztek. Korlátozva éreztem magam, arra gondoltam, hogy a családom szegény körülmények között él, hogy nincs képzettségem vagy rangom, és hogy nem érek fel ezekhez a magas rangú és helyzetű emberekhez. De rájöttem, hogy ez a kötelességem, hogy ezt nem tehetem félre, ezért Istenhez imádkoztam, és elmondtam Neki, hogy kész vagyok megtenni.

Egyszer egy igazgatónőnek készültem hirdetni az evangéliumot. Amikor megtudta, hogy munkás vagyok, kereken visszautasított. Azt mondta: „Ne engedjék ide! Csak rangos és tekintélyes emberekkel találkozom.” Amikor ezeket a szavakat hallottam, eléggé megviselt a dolog. Azt gondoltam: „A rangom és a helyzetem alacsony; még arra sem vagyok méltó, hogy az evangélium egy lehetséges befogadójával találkozzak. Hogyan terjeszthetném így az evangéliumot? Ha lenne némi státuszom és rangom, ha a családi hátterem egy kicsit jobb lenne, talán mások nem néznének le így.” Amikor erre gondoltam, nem nagyon akartam neki hirdetni az evangéliumot. Vissza akartam térni oda, ahol korábban éltem. Sokan voltak ott külsős munkások, a rangjuk és a helyzetük nagyjából ugyanolyan volt, mint az enyém, ők nem néztek volna le engem. Elmondtam a vezetőnek, hogy itt az evangélium terjesztése nehéz, hogy az itteni embereknek pénzük és befolyásuk van, míg én csak egy külsős munkás vagyok, így nehéz kapcsolatot teremtenem velük, ráadásul a járvány komoly, és nincs lehetőségem együttműködni. A vezető egyetértett. Miután visszatértem, nem végeztem önvizsgálatot, így az ügy rendezetlen maradt.

2022 nyarán valaki, akit kitakarítottak, továbbított hozzám egy vallási felekezetből származó embert, aki az evangélium lehetséges befogadója volt. Amikor találkoztam azzal a személlyel, akit kitakarítottak, úgy gondolta, hogy nem vagyok kifinomult, és az öltözködésem közönséges, ezért ezt kérdezte tőlem: „Tudsz evangéliumot hirdetni? Érted a Bibliát?” Akkor még nem fogtam fel, hogy mi rejlett a kérdései mögött, ezért őszintén válaszoltam: „Már hirdettem az evangéliumot vallásos embereknek, és egy kicsit értem a Bibliát.” Így folytatta: „Nem arról van szó, hogy lenézlek; az evangélium lehetséges befogadója néz le téged. A családi körülményei jók, magas ranggal és helyzettel rendelkezik!” Ez nagyon rosszul esett nekem, és azt gondoltam: „A megjelenésem rendezett és ízléses, csak éppen nem viselek pazar ruhákat, és ezért lenéz engem. Ha ő lenne az evangélium lehetséges befogadója, biztosan lenézne engem. A rangom és a helyzetem nem ér fel hozzá, így nehéz lesz terjeszteni az evangéliumot!” Azt gondoltam, hogy ha jó háttérrel rendelkeznék, ha a rangom és helyzetem egy kicsit magasabb lenne, és ha lenne pénzem és befolyásom, akkor az evangélium terjesztése nem feltétlenül lenne ilyen nehéz. Eléggé le voltam törve, ezért imádkoztam Istenhez, és kerestem Őt, kértem, hogy vezessen, hogy tanulhassak ebből. Keresésem közben Isten szavainak egy szakaszát olvastam. „Az evangélium terjesztése közben az ember gyakran találkozik ilyen gúnyolódással, csúfolódással, megvető mosolyokkal és rágalmazással, vagy akár veszélyes helyzetekbe is kerülhet. Néhány testvért például gonosz emberek feljelentenek vagy elrabolnak, másokra kihívják a rendőrséget, és átadják őket a kormányzatnak. Egyeseket talán letartóztatnak és bebörtönöznek, másokat pedig akár halálra is vernek. Ezek mind olyan dolgok, amelyek megtörténnek. De most, hogy tudunk ezekről, vajon meg kellene változtatnunk a hozzáállásunkat az evangélium terjesztésének munkájához? (Nem.) Az evangélium terjesztése mindenkinek felelőssége és kötelessége. Bármikor, függetlenül attól, hogy mit hallunk, vagy mit látunk, vagy milyen bánásmóddal találkozunk, mindig fenn kell tartanunk az evangélium terjesztésének ezt a felelősségét. Semmilyen körülmények között nem mondhatunk le erről a kötelességünkről a negativitás vagy gyengeség miatt. Az evangélium terjesztésének kötelessége nem sima ügy, hanem veszélyekkel teljes. Az evangélium terjesztése során nem angyalokkal, idegenekkel vagy robotokkal fogsz találkozni. Csak gonosz és romlott emberiséggel, élő démonokkal, fenevadakkal fogsz szembesülni – ők mind emberek, akik tovább élnek ebben a gonosz térben, ebben a gonosz világban, akiket a Sátán mélyen megrontott, és ellenállnak Istennek. Ezért az evangélium terjesztése során minden bizonnyal sokféle veszély leselkedik ránk, nem is beszélve a kicsinyes rágalmakról, gúnyolódásokról és félreértésekről, amelyek gyakran előfordulnak. Ha valóban felelősségnek, kötelezettségnek és a kötelességednek tekinted az evangélium terjesztését, akkor képes leszel helyesen tekinteni ezekre a dolgokra, sőt helyesen kezelni őket. Nem fogsz lemondani a felelősségedről és a kötelességedről ezek miatt, sem pedig eltérni eredeti szándékodtól, hogy terjeszd az evangéliumot és tanúságot tegyél Isten mellett, és soha nem fogod félretenni ezt a felelősséget, mert ez a kötelességed. Hogyan kell érteni ezt a kötelességet? Ez az emberi élet értéke és elsődleges kötelezettsége. Isten utolsó időkben végzett munkája jó hírének és Isten munkája evangéliumának terjesztése az emberi élet értéke” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az evangélium terjesztése az a kötelesség, amely alól egyetlen hívő sem bújhat ki). Isten szavai azt üzenik nekünk, hogy az evangélium terjesztése során normális, hogy kigúnyolnak, nevetségessé tesznek, és megaláznak minket, mert azok, akikkel az evangélium terjesztése közben találkozunk, mind a Sátán által megrontott emberek. De függetlenül attól, hogy milyen körülményekkel vagy nehézségekkel találkozunk, vállalnunk kell az evangélium terjesztésének a felelősségét. Akkor, amikor megtudtam, hogy az evangélium lehetséges befogadója nem akar találkozni velem, úgy éreztem, hogy mivel a rangom és a helyzetem nem ér fel hozzá, és ezért lenézne és megszégyenítene, jobb lenne, ha nem terjeszteném neki az evangéliumot, így elkerülhetném a megaláztatást. Most is ez történt. A ruháim közönségesek voltak, és nem volt semmilyen rangom vagy helyzetem; mások lenéztek engem, és úgy éreztem, hogy ha meg akarnám osztani az evangéliumot ezzel a lehetséges befogadóval, ő lenézne és megszégyenítene engem. Úgyhogy elkezdtem visszakozni, mert féltem, hogy negatív hatással lehet a jó hírnevemre és büszkeségemre, és mindezt a szegényes hátteremre fogtam. Nem vettem észre, hogy ez hiábavaló, hogy a hírnév és státusz iránti vágyam okozta a bajt. Azokra a testvérekre gondoltam, akiket a sátáni rezsim letartóztatott és megkínzott az evangélium terjesztése miatt. Sok megpróbáltatást kellett elviselniük, és néhányan majdnem életüket vesztették, de Istenre tudtak támaszkodni, és szilárdan meg tudtak állni a bizonyságtételükben. Mikor kiszabadultak a börtönből, továbbra is terjesztették az evangéliumot, és tanúságot tettek Isten mellett. Hozzájuk képest az én megpróbáltatásaim semmiségek voltak. Amint egy kicsit lealacsonyítóan bántak velem, már el is vesztettem a hajlandóságom az evangélium terjesztésére. Rájöttem, hogy nem teljesítettem őszintén a kötelességemet – egyáltalán nem vállaltam a bizonyságtételt. Isten az utolsó napokban végzett munkája során milliónyi szót fejezett ki, hogy megmentse azokat, akik őszintén hisznek Benne, és keresik az Ő megjelenését. Mint teremtett lénynek, figyelembe kell vennem Isten szándékát, terjesztenem kell az evangéliumot, és tanúságot kell tennem Isten mellett, hogy az emberek hallhassák Isten hangját, és láthassák az Ő megjelenését. Ez a legigazságosabb dolog, és ez az én küldetésem és felelősségem. Bár lehet, hogy ez idő alatt nehézségeket kell elszenvednünk, és megszégyenítenek, mindez értékes és jelentőségteljes. Most, hogy megértettem Isten szándékát, nem akartam többé menekülni vagy visszakozni. Nem számít, hogy az evangélium lehetséges befogadója mennyire lenézett vagy megszégyenített engem, el kellett engednem a hírnevem fényezését, és teljesítenem kellett a kötelességemet. Ezzel egy időben arra is rájöttem, hogy miután az emberiséget megrontotta a Sátán, csak az ember külső megjelenését nézik, hogy van-e státusza és rangja: ha igen, akkor az emberek felnéznek rá, és tisztelik őt, de ha nincs státusza, tekintélye, pénze és befolyása, akkor lenézik őt. Mindez azért van, mert a Sátán megrontotta az emberiséget. Az a személy, akit kitakarítottak, és az evangélium lehetséges befogadója is lenézett engem a státuszom és a helyzetem miatt, de ez normális volt. Amikor erre rájöttem, az állapotom némileg megváltozott. Később újra felvettem a kapcsolatot azzal a személlyel, akit kitakarítottak, és ő hajlandó volt együttműködni velem. Felvettem vele a kapcsolatot, és felfedeztem, hogy nagyon abszurd nézetei vannak, és különösen erősen ragaszkodik a saját elképzeléseihez és képzelgéseihez. Fel kellett adnunk. De ezeken a körülményeken keresztül valamivel többet megtudtam magamról – ez Isten szeretete.

Utána elolvastam egy részt Isten szavaiból, és szereztem némi ismeretet a saját állapotomról. Mindenható Isten azt mondja: „Nem számít, milyen az identitásod és a státuszod – mindezt Isten eleve elrendelte. Nem számít, milyen családot vagy családi hátteret rendelt el neked eleve Isten, az ettől örökölt identitásod se nem szégyenteljes, se nem tiszteletreméltó. Annak alapelve, hogy hogyan kezeled az identitásodat, nem alapulhat a tisztelet és a szégyen elvén. Nem számít, Isten milyen családba helyez téged, nem számít, milyen családból származhatsz Általa, Isten előtt csak egyetlen identitásod van, az pedig a teremtett lény identitása. Isten előtt teremtett lény vagy, Isten szemében tehát bárki mással egyenlő vagy a társadalomban, aki más identitással és társadalmi státusszal rendelkezik. Mindannyian a romlott emberiség tagjai vagytok, és mindannyian olyan emberek, akiket Isten meg akar menteni. És persze Isten előtt mindannyiótoknak ugyanolyan lehetősége van, hogy teljesítse teremtett lényi kötelességét, és mindannyiótoknak ugyanolyan lehetősége van az igazságra való törekvésre és az üdvösség elérésére. Ezen a szinten, az Isten által neked adott teremtett lényi identitás alapján nem szabad sem nagyra tartanod, sem lenézned a saját identitásodat. Ehelyett helyesen kell kezelned az Istentől kapott identitásodat – amely az, hogy teremtett lény vagy, és képesnek kell lenned harmonikusan kijönni bárkivel – egyenlő alapon, és azon alapelvek szerint, amelyeket Isten tanít az embereknek, és amelyekre inti őket. Nem számít, hogy mások társadalmi státusza és identitása milyen, és az sem, hogy milyen a saját társadalmi státuszod és identitásod – aki Isten házába jön és Isten elé járul, annak csak egy identitása van, ami a teremtett lényé. Ezért az alacsony társadalmi státusszal és identitással rendelkezőknek nem szabad alacsonyabb rendűnek érezniük magukat. Nem számít, van-e tehetséged vagy nincs, nem számít, milyen nagy a képességed, és az sem számít, hogy van-e képességed, el kell engedned a társadalmi státuszodat. Az emberek rangsorolásáról és besorolásáról, illetve arról szóló eszméket és nézeteket is el kell engedned, hogy a családi hátterük és családtörténetük alapján előkelőnek vagy alacsonyrendűnek minősítik őket. Nem szabad alacsonyabb rendűnek érezned magad az alacsony társadalmi identitásod és státuszod miatt. Örülnöd kell, hogy bár a családi háttered nem oly erős és látványos, valamint az örökölt státuszod alacsony, Isten nem hagyott el téged. Isten felemeli az alázatos embereket a trágyadombról és a porból, és ugyanazt az identitást adja neked, mint másoknak: a teremtett lényét. Isten házában és Isten előtt az identitásod és a státuszod egyenlő az Isten által kiválasztott összes többi emberével. Amint rájössz erre, el kell engedned a kisebbségi komplexusodat, és nem szabad többé ragaszkodnod hozzá” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (13.)). Miután elolvastam Isten szavait, nagyon meghatódtam. A múltban úgy gondoltam, hogy a társadalmi státusszal és jó családi körülményekkel rendelkező emberek előkelő rangot élveznek, hogy egy magasabb osztályba tartoznak, és hogy a státusz és rang nélküliek közönségesek és alacsonyrendűek. Ez a nézet nincs összhangban az igazsággal. A családom körülményei kiskorom óta rosszak voltak. Nem kaptam jó oktatást, és nincs semmilyen képzettségem, egész gyerekkoromban és felnőttkoromban lenéztek az emberek. Miután férjhez mentem, és mivel a férjemnek szintén nem volt se pénze, se társadalmi státusza, úgy éreztem, hogy a státuszom és rangom nagyon alacsony, és kifejezetten alsóbbrendűnek éreztem magam. És különösen irigyeltem, és nagyra becsültem azokat, akiknek rangjuk és tekintélyük volt. Miután Isten híve lettem, az evangélium egy lehetséges befogadója nem engedte, hogy terjesszem neki az evangéliumot, mert egy munkás voltam, így még inkább korlátozva éreztem magam. Azt hittem, hogy a hátterem szegényes, a rangom alacsony, és hogy mások csak megszégyenítenének, és így nehéz lenne terjeszteni az evangéliumot, ezért el akartam menekülni, és annyiban akartam hagyni. Valójában Isten szemében mindenki teremtett lény, mindenkinek ugyanaz a státusza és helyzete, és nincs különbség magas és alacsony rangúak között. Az emberek a családi háttér és a társadalmi státusz alapján különböző osztályokba sorolják magukat, de Isten mindenkivel igazságosan bánik. Az embereknek csak el kell fogadniuk az igazságot ahhoz, hogy Isten megmentse őket. Én egy teremtett lény vagyok, ezért teljesítenem kell a kötelességemet, nem szabad, hogy a státusz és a rang korlátozzon.

Ezután egy testvér megmutatta nekem Isten szavainak egy passzusát, amely nagy hatással volt rám. Mindenható Isten azt mondja: „Gondoljatok bele: hogyan közelítsétek meg az ember értékét, társadalmi státuszát és családi hátterét? Mi a megfelelő hozzáállás, amelyet tanúsítanotok kell? Először is Isten szavaiból láthatjátok, hogyan közelíti meg Ő ezt a dolgot; csak így értitek majd meg az igazságot, és csak így nem fogtok olyasmit tenni, ami ellentétes az igazsággal. Hogyan tekint tehát Isten valakinek a családi hátterére, társadalmi státuszára, végzettségére és gazdagságára, amellyel a társadalomban rendelkezik? Ha nem Isten szavai alapján látod a dolgokat, és nem tudsz Isten oldalán állni és Istentől elfogadni dolgokat, akkor az, ahogyan a dolgokat látod, biztosan messze esik Isten szándékától. Ha nincs sok különbség, csak egy kis eltérés, az nem probléma; ha viszont teljesen szembemegy Isten szándékával az, ahogyan a dolgokat látod, akkor ez ellentétben áll az igazsággal. Ami Istent illeti, Ő dönti el, mit és mennyit ad az embereknek, és az emberek társadalmi státuszát is Isten rendeli el, egyáltalán nem maguk az emberek alakítják ki. Ha Isten úgy rendeli, hogy valaki fájdalmat és szegénységet szenvedjen el, az vajon azt jelenti, hogy az illetőnek nincs reménye a megmenekülésre? Ha alacsony az értéke és a társadalmi státusza, akkor vajon Isten nem menti meg őt? Ha alacsony a társadalmi státusza, akkor vajon Isten szemében is alacsony státuszú? Nem feltétlenül. Mitől függ ez? Attól függ, hogy milyen úton jár ez az ember, mire törekszik, és milyen a hozzáállása az igazsághoz és Istenhez. Ha valakinek a társadalmi státusza nagyon alacsony, a családja nagyon szegény, és alacsony a végzettsége, mégis gyakorlatias módon hisz Istenben, és szereti az igazságot és a pozitív dolgokat, akkor Isten szemében vajon magas vagy alacsony az értéke, vajon értékes vagy értéktelen? Értékes. Ebből a szemszögből nézve mitől függ, hogy valakinek az értéke magas vagy alacsony, hogy nemes vagy alantas az illető? Attól függ, hogy Isten hogyan lát téged. Ha Isten olyasvalakiként lát, aki az igazságra törekszik, akkor van értéked, értékes vagy – értékes edény vagy. Ha Isten azt látja, hogy nem törekszel az igazságra, és nem áldozod fel Érte magad őszintén, akkor értéktelen vagy, nem pedig értékes – alantas edény vagy. Bármilyen magasan képzett is vagy, bármilyen magas is a társadalmi státuszod, ha nem törekszel az igazságra és nem érted azt, akkor az értéked soha nem lehet magas; még ha sokan támogatnak, dicsérnek és imádnak, akkor is csak egy megvetésre méltó nyomorult vagy. De miért látja így Isten az embereket? Miért van az, hogy egy ilyen »nemes«, ilyen magas társadalmi státuszú személyt, akit oly sok ember dicsér és csodál, és akinek még a presztízse is oly magas, Isten alantasnak lát? Miért van az, hogy Isten teljesen ellentétes módon látja az embereket, mint ahogy az emberek szemlélik egymást? Isten talán készakarva állítja Magát szembe az emberekkel? Egyáltalán nem. Ez azért van, mert Isten igazság, Isten igazságosság, míg az ember romlott és nincs benne sem igazság, sem igazságosság, Isten pedig az Ő saját mércéjével méri az embert, és az Ő mércéje, amellyel az embert méri, az igazság” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Első rész)). Isten szavaiból megértettem, hogy a helyet és családot, ahová az ember születik, mind Isten rendelte el, az ember nem választhatja meg magának, ezért az embereknek alá kell vetniük magukat Isten szuverenitásának és intézkedésének. Isten nem nézi az ember társadalmi helyzetét vagy iskolázottságát, legyen az magas vagy alacsony; Ő azt vizsgálja, hogy az ember képes-e gyakorolni az Ő szavait, és az igazságalapelvek szerint végezni a kötelességét. Ha valakinek magas társadalmi státusza van, és jó a családi háttere, de nem törekszik az igazságra, és nem fogadja el azt, Isten nem fogja megmenteni őt. Ha pedig valakinek nincs képzettsége vagy rangja, de szereti a pozitív dolgokat, el tudja fogadni az igazságot, és Isten szavai szerint cselekszik, akkor Isten értékelni fogja őt. Isten az emberek szívét és az igazsághoz való hozzáállásukat vizsgálja. Nem számít, hogy valaki milyen magas társadalmi státusszal rendelkezik, ha Isten elé járul, olvassa az Ő szavait, igyekszik megismerni Őt, és teljesíti a teremtett lények kötelességét, akkor ez a személy nemes Isten szemében. Míg akik nem járulnak Isten elé, mindazok alacsony rangúak és értéktelenek. Mivel Isten által felemelkedhettem, és részesülhettem az Ő kegyelmében, hogy teljesíthessem a teremtett lény kötelességét, meg kell becsülnöm az Istentől kapott lehetőséget, hogy teljesíthetem a saját kötelességemet.

Később Istennek szavainak egy másik szakaszát olvastam: „Mindegy, hogy a családod dicsőséget vagy szégyent hoz rád, vagy az, hogy a családodtól örökölt identitásod és társadalmi státuszod nemes vagy alantas-e, ami téged illet, ez a család semmivel sem több ennél. Nem dönti el, hogy meg tudod-e érteni az igazságot, hogy tudsz-e törekedni az igazságra, vagy azt, hogy rá tudsz-e lépni az igazságra való törekvés útjára. Az embereknek ezért nem kellene nagyon fontos dolognak tekinteniük, mivel nem határozza meg az ember sorsát, sem a jövőjét, és még kevésbé határozza meg az ember által választott utat. A családodtól örökölt identitás csak a saját érzéseidet és észleléseidet tudja meghatározni, amikor mások között vagy. Függetlenül attól, hogy a családodtól örökölt identitás olyasmi, amit megvetsz, vagy dicsekvésre érdemes, azt nem döntheti el, hogy képes leszel-e elindulni az igazságra való törekvés útján. Amikor tehát az igazságra való törekvésről van szó, nem számít, miféle identitást vagy társadalmi státuszt örökölsz a családodtól. Még ha az örökölt identitásod miatt felsőbbrendűnek és megbecsültnek is érzed magad, az szóra sem érdemes. Vagy ha szégyenérzettel, a kisebbrendűség érzésével és alacsony önbecsüléssel tölt is el, az nem fogja befolyásolni az igazságra való törekvésedet. Vajon nem így van? (De.) A legkevésbé sem fogja befolyásolni az igazságra való törekvésedet, és a teremtett lényi identitásodra sem lesz hatással Isten előtt. Épp ellenkezőleg: mindegy milyen identitást és társadalmi státuszt örökölsz a családodtól – Isten szempontjából mindenkinek ugyanolyan lehetősége van a megmenekülésre, és mindenki azonos státusszal és identitással teljesíti a kötelességét és törekszik az igazságra. A családodtól örökölt identitásod – akár tiszteletreméltó, akár szégyenletes – nem határozza meg az emberi mivoltodat, sem az utat, amelyen jársz. Ha azonban túl nagy jelentőséget tulajdonítasz neki, valamint életed és léted lényeges részének tekinted, akkor szorosan ragaszkodni fogsz hozzá, sosem engeded el, és büszkélkedsz vele. Ha a családodtól örökölt identitásod nemes, akkor egyfajta tőkének fogod tekinteni, míg, ha a családodtól örökölt identitás alacsonyrendű, szégyenteljes dolognak tekinted majd. Nem számít, hogy a családodtól örökölt identitás nemes, dicső vagy szégyenletes, az csak a te személyes felfogásod, és mindössze annak eredménye, hogy romlott emberi mivoltod szemszögéből nézed a kérdést. Ez csak a te saját érzésed, észlelésed és felfogásod, ami nem áll összhangban az igazsággal és semmi köze az igazsághoz. Nem jelent tőkét az igazságra való törekvésedhez, és természetesen nem is akadályozza az igazságra való törekvésedet. Ha nemes és magas a társadalmi státuszod, az nem jelent tőkét az üdvösségedhez. Ha a társadalmi státuszod alacsony és szerény, az nem jelenti azt, hogy akadály az igazságra való törekvésedben, arról nem is beszélve, hogy az üdvösségre való törekvésed akadálya lenne” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.)). Isten szavainak olvasása után rájöttem, hogy a családnak és a társadalmi státusznak semmi köze ahhoz, hogy az emberek hisznek-e Istenben, törekednek-e az igazságra, és elnyerik-e az üdvösséget. Ezenfelül az evangélium terjesztésének semmi köze az ember státuszához és rangjához, viszont összefüggésben van a kötelességéhez való hozzáállásával, valamint azzal, hogy az evangélium terjesztése közben képes-e világosan közösséget vállalni Isten munkájáról, és tanúságot tenni mellette, illetve hogy az evangélium lehetséges befogadói őszintén hisznek-e Istenben, mert csak azok Isten juhai, akik őszintén hisznek Istenben, és csak ők képesek hallani és megérteni Isten hangját. Egy evangéliumi filmben látott testvér jutott eszembe, aki katolikus pap volt elég magas státusszal és tekintéllyel. Amikor a testvérek terjesztették neki az evangéliumot, nem nézte, hogy milyen a státuszuk és a rangjuk, hanem meghallotta Isten szavát, és kész volt keresni és vizsgálódni. Megállapította, hogy ez Isten hangja, és elfogadta azt. Rájöttem, hogy azok az őszinte hívők Isten szavát és az igazságot akarják hallani. Azért éreztem gyakran úgy, hogy az alacsony státuszom és rangom korlátok közé szorít, mert a szívemben nem volt helye Istennek, és nem Isten szavai alapján láttam a dolgokat. Ezen a ponton megértettem, hogy teremtett lény vagyok, és az evangélium terjesztése az én felelősségem és kötelességem. Nem számít, hogy az evangélium lehetséges befogadóinak státusza és rangja magas vagy alacsony, mind romlott emberek, akiknek szükségük van rá, hogy Isten megmentse őket. Az én felelősségem az volt, hogy tanúságot tegyek arról, amit Isten mond és tesz – hogy ezt elfogadják, vagy nem, az attól függött, hogy Isten juhai voltak-e. Ha azok voltak, akkor természetesen képesek voltak meghallani és megérteni Isten hangját.

2023 augusztusában egy nővér megkért, hogy terjesszem az evangéliumot egy lehetséges befogadónak. Amikor megtudtam, hogy ennek az evangéliumi befogadónak a családja gazdag és befolyásos, és az egyik családtagja katonai tisztviselő, az első gondolatom az volt, hogy a saját státuszom és rangom alacsony, hogy túl nagy a távolság köztünk, és hogy nem tudnék együttműködni vele. Mi van, ha lenéz engem, és nem hajlandó meghallgatni a tanúságtételemet? Arra az érzésre gondoltam, amikor kigúnyoltak és lenéztek, ezért nem igazán akartam kapcsolatba kerülni olyanokkal, akiknek magas státuszuk van. Aztán Isten ezen szavaira gondoltam: „Hogyan tekint tehát Isten valakinek a családi hátterére, társadalmi státuszára, végzettségére és gazdagságára, amellyel a társadalomban rendelkezik? Ha nem Isten szavai alapján látod a dolgokat, és nem tudsz Isten oldalán állni és Istentől elfogadni dolgokat, akkor az, ahogyan a dolgokat látod, biztosan messze esik Isten szándékától” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Első rész)). Rájöttem, hogy még mindig a státusz és a rang korlátozását érzem, hogy Isten szavai alapján kellene látnom a dolgokat. Függetlenül attól, hogy milyen magas az evangélium lehetséges befogadójának státusza és tekintélye, Isten szemében mindannyian teremtett lények vagyunk, romlott beállítottságaink mind egyformák, és mindannyiunknak szüksége van Isten üdvösségére. Csak annyit kellett tennem, hogy Istenre támaszkodok, és minden tőlem telhetőt megteszek az együttműködés érdekében. Az, hogy az evangélium lehetséges befogadója el tudja-e fogadni az evangéliumot, vagy sem, Isten kezében volt. Amikor erre gondoltam, már nem éreztem magam korlátozva. Később, amikor hirdetni mentem az evangéliumot ennek a lehetséges befogadónak, kifejezetten nyugodt voltam, és csak azon gondolkodtam, hogyan nyerjem meg őt. Olyan vendégszeretően fogadott minket, amire nem is számítottunk. Felolvastam neki Mindenható Isten szavait, közösséget vállalva és tanúságot téve az Ő az utolsó napokbeli munkájáról. Meghallgatta, és képes volt megérteni azt. Amikor negyedik alkalommal vállaltam vele közösséget, azt mondta: „Nővérem! Örömmel hallgatom a prédikációdat; akár minden nap meglátogathatsz. Ha másokat is hoznál összejövetelre, akkor az ötödik emeleti lakásomba gyertek. Most rögtön körbevezetlek.” Amikor láttam, hogy nem vesz semmibe, és még arra is hajlandó, hogy megvizsgálja Isten munkáját, nagyon meghatódtam. Megláttam, hogy azok, akik őszintén hisznek Istenben, meghallják Isten szavát és az igazságot, és hogy nekünk csak világosan közösséget kell vállalnunk velük, és tanúságot tennünk Isten munkájáról, hogy eredményeket érjünk el náluk. Ha ők Isten juhai, akkor képesek hallani és megérteni Isten hangját, képesek Isten elé járulni. Nem számít, hogy milyen a társadalmi rangjuk és helyzetük. Később, amikor az evangélium terjesztése során olyan lehetséges befogadókkal találkoztam, akik magas státusszal és ranggal rendelkeztek, Isten szavai és az alapelvek alapján felmértem, hogy ők olyanok-e, akiknek hirdetni lehet az evangéliumot. Az olyanokkal, akik őszintén hittek Istenben, teljes szívemből együttműködtem, közösséget vállaltam velük, és tanúságot tettem nekik Isten munkájáról. Nem éreztem azt többé, hogy korlátoz a státusz és a rang, és a szívem felszabadult. Hála Istennek!