A gyülekezetben két csoport evangelizációs munkájáért feleltem. Nem sokkal korábban néhány testvért elbocsátottak a környezetemből, mert nem végeztek valódi munkát és mindig felületesen hajtották végre a kötelességüket. Ennek láttán eléggé nyugtalan lettem. Azt gondoltam, hogy ügyelnem kell rá, hogy valódi munkát végezzek és valódi problémákat oldjak meg, vagy engem is elbocsátanak. Egyszer egy összejövetelen a vezető azt kérdezte tőlem: „Beszéltél már a kötelességvégzés alapelveiről azokkal a testvérekkel, akiket mostanában helyeztek át más gyülekezetekből?” Meglepett a dolog. Az volt a gond, hogy csak a munkafolyamatokról beszéltem nekik, az alapelvekről nem. Mit mondjak a vezetőnek? Ha azt mondanám, hogy nem vállaltam közösséget velük, vajon azt gondolná, hogy nem végeztem valódi munkát? Viszont ha azt mondanám, hogy közösséget vállaltam velük, az nem lenne igaz. Kissé bűntudatom támadt, és azt hebegtem: „Egy kicsit beszéltem velük arra alapozva, amiben hiányosságaik voltak.” A vezető egyből így válaszolt: „Ha nem osztod meg velük az alapelveket, nem tudnak mihez igazodni a kötelességükben. Vajon jó eredményeket fognak így elérni? Arra kell összpontosítanunk, hogy gondozzuk ezeket a testvéreket.” Amikor a vezető rámutatott a problémámra, éreztem, hogy ég az arcom. Azon tanakodtam, hogy vajon mit fog gondolni rólam ezután. Azt, hogy még egy ilyen alapvető feladatot sem végzek el, és hogy nem végzek valódi munkát?

Nem sokkal később elkezdett hanyatlani az egyik rám bízott csoport teljesítménye, és elég sok probléma merült fel a munkámban akkoriban. Figyelembe véve, hogy ha ez így folytatódna, az hatással lenne a munkánk hatékonyságára, a vezető kettőről egyre csökkentette a rám bízott csoportok számát. A hír hallatán nagyon zaklatott lettem. Folyamatosan azon tűnődtem, hogy vajon a vezető azt gondolja-e, hogy olyan ember vagyok, aki nem végez valódi munkát. Különben nem csökkentené le a felelősségi körömet. Az utóbbi időben szorosan nyomon követte a munkámat. Vajon azt gondolta, hogy nem vagyok szorgalmas a kötelességemben, hogy megbízhatatlan vagyok? Vajon elbocsátana, ha a jövőben még több problémára bukkanna nálam? Ebben az időben, valahányszor azt hallottam, hogy a vezető eljön az összejövetelünkre, azon kezdtem rágódni, hogy miféle kérdéseket fog feltenni, és melyik munkát fogja nyomon követni. Azt gondoltam, hogy a vezető valószínűleg minden alkalommal meg fogja kérdezni, hogy a testvérek hogyan boldogulnak a kötelességeikkel, így fogtam magam és gyorsan utánakérdeztem ennek az összejövetel előtt. Néha úgy adódott, hogy voltak más sürgős problémák, amiket meg kellett oldani, de amikor arra gondoltam, hogy nem leszek képes megválaszolni a vezető kérdését másnap, elfogott a félelem, hogy felfedik, hogy nem végzek valódi munkát. Emiatt félretettem azokat a problémákat, amiket sürgősen meg kellett oldani, és mindenkivel egyesével megbeszéléséket folytattam. Egy idő után állandóan azokon a feladatokon dolgoztam, amelyeket a vezető a legtöbbször középpontba állított, és bár egész nap elfoglalt voltam, nem értem el jobb eredményeket a kötelességemben – valójában rosszabbul teljesítettem. Egy alkalommal a vezető azt kérdezte tőlem az egyik összejövetelen: „Joannának korábban igazán jól ment az evangélium hirdetése, miért teljesít akkor mostanában rosszul? Tudod az okát?” Megrökönyödtem. Ó, ne! Teljes mértékben a többi probléma megoldására összpontosítottam. Nem tudtam, miért nem teljesít jól Joanna az evangélium hirdetésében. Ezután a vezető azt kérdezte: „Megvizsgáltad, hogy mely igazságokról beszél Joanna, amikor az evangéliumot hirdeti, és hogy tisztázta-e az emberek elképzeléseit?” Ettől a kérdéstől még inkább pánikba estem. Erre nem kérdeztem rá – mitévő legyek most? Ha nem tudom megmondani, vajon azt fogja gondolni a vezető, hogy nem követem nyomon Joanna munkáját, hogy nem fedezem fel és nem oldom meg a problémáit időben, és emiatt romlik Joanna teljesítménye? Egyből küldtem tehát egy üzenetet Joannának, de ő nem vette észre. Annyira nyugtalan voltam, hogy a tenyerem is izzadt. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy Joanna említette korábban, hogy miről vállal közösséget az evangélium hirdetése során, amit egyből el is mondtam a vezetőnek. A vezető nem mondott semmi mást, és végül megnyugodtam. Egy darabig féltem attól, hogy üzenet érkezik a vezetőtől, és az is előfordult, hogy az összejövetel előtti éjszakán nem tudtam jól aludni. Folyton az járt az eszemben: „Mit fog a vezető kérdezni tőlem? Hogyan válaszoljak?” Még idegesebb voltam, amikor eljött az összejövetel ideje, mert aggódtam, hogy ha még több probléma merülne fel a munkámban, akkor elbocsátanának. Sikerült valahogy végigcsinálnom minden egyes összejövetelt, de belül szörnyen éreztem magam, és kimerített a dolog. Nem volt energiám a kötelességemhez, és amikor problémák merültek fel a testvérek munkájában és csökkent a teljesítményük, nem éreztem hozzá kedvet, hogy helyrehozzam a dolgot. Ekkor rájöttem, hogy nem vagyok megfelelő állapotban, így gyorsan Isten elé járultam imádságban és keresésben: „Istenem, mostanában félek attól, hogy a vezető felügyeli a munkámat. Aggódom, hogy el fognak bocsátani, ha problémák lépnek fel. Tudom, hogy ez nem a helyes perspektíva. Készen állok rá, hogy elgondolkodjak magamon és megismerjem magamat. Kérlek, adj útmutatást!”

Ezután elolvastam egy passzust Isten szavaiból az áhítatom során: „Némelyek nem hiszik, hogy Isten háza igazságosan bánik az emberekkel. Nem hiszik el, hogy Isten uralkodik a házában, és hogy ott az igazság uralkodik. Azt hiszik, mindegy, milyen kötelességet végez egy személy, ha közben probléma adódik, Isten háza azonnal elbánik vele, megfosztja az arra való jogosultságától, hogy kötelességet végezzen, elküldi vagy akár ki is takarítja az egyházból. Valóban ez a helyzet? Biztosan nem. Isten háza minden embert az igazságalapelveknek megfelelően kezel. Isten minden emberrel igazságosan bánik. Nem csak azt nézi, hogy valaki egyetlen alkalommal hogyan viselkedik; az emberek természetlényegét nézi, a szándékaikat és a hozzáállásukat. Különösen pedig azt figyeli, hogy amikor valaki hibázik, képes-e elgondolkodni önmagán, hogy tanúsít-e megbánást, és hogy képes-e átlátni a probléma lényegét az Ő szavai alapján, ezáltal pedig megérteni az igazságot, meggyűlölni magát és igazán megtérni. [...] Mondd meg Nekem, ha egy ember hibát követett el, de eljut a valódi megértésre és hajlandó megtérni, nem adna-e neki esélyt Isten háza? Ahogy a végéhez közeledik Isten hatezer éves irányítási terve, sok-sok kötelességet szükséges végezni. Ám ha nincs lelkiismereted vagy józan eszed, és nem végzed a magad megfelelő munkáját, ha lehetőséget kaptál egy kötelesség végzésére, de nem tudod megbecsülni, a legkevésbé sem törekedsz az igazságra, hagyva, hogy elszálljon melletted a legjobb idő, akkor fel fogsz tárulni. Ha állandóan felületesen teszed a kötelességed, és egyáltalán nem veted alá magad, amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, vajon Isten háza tud-e továbbra is használni téged kötelesség végzésére? Isten házában az igazság uralkodik, nem pedig a Sátán, és mindenben Istené a végső szó. Ő az, aki az ember üdvözítésének munkáját végzi, Ő az, aki szuverenitást gyakorol mindenek felett. Szükségtelen elemezned, hogy mi helyes, és mi helytelen, csak figyelned kell és alávetned magad. Amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, el kell fogadnod az igazságot, és ki kell javítanod a hibáidat. Ha így teszel, Isten háza nem fog megfosztani az arra való jogosultságodtól, hogy kötelességet végezz. Ha mindig a kirekesztéstől félsz, mindig igazolni próbálod magad, mindig magyarázkodsz, hogy megvédd magad, az probléma. Mások látni fogják, hogy a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, és hogy teljesen észszerűtlen vagy. Ez bajt jelent, és a gyülekezetnek kezelnie kell majd téged. Egyáltalán nem fogadod el az igazságot a kötelességed végzése során, és mindig attól félsz, hogy felfednek és kirekesztenek. Ez a félelmed emberi szándékkal szennyezett; ebben a félelemben romlott sátáni beállítottságok vannak, valamint gyanakvás, bizalmatlanság és félreértés. Ezek egyike sem olyan hozzáállás, amellyel egy embernek rendelkeznie kellene. Mindenekelőtt a félelmedet kell feloldanod, és fel kell oldanod az Istennel kapcsolatos félreértéseidet is” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból rájöttem, hogy azért tartottam az elbocsátásomtól, mert nem értettem meg Isten természetét és az emberek elbocsátásának alapelveit Isten házában. Amikor láttam, hogy egyeseket elbocsátanak, mert nem végeznek valódi munkát, és lelepleződött, hogy a saját munkámban jó néhány probléma van, azon aggódtam, hogy ha egyre több probléma üti fel a fejét, a vezető azt fogja gondolni, hogy nem végzek valódi munkát, és engem is elbocsát. Emiatt a félreértés és óvatosság állapotában éltem, és féltem attól, hogy a vezető megvizsgálja a munkámat. Igazából az, hogy napvilágra kerültek a munkámmal kapcsolatos problémák és hiányosságok, nem volt rossz dolog. Ez segítségemre lehetett, hogy időben megtaláljam és megoldjam a problémákat, és növeljem a hatékonyságomat a kötelességemben. De ami engem illet, kicsinyes és korlátolt voltam. Amikor a vezető felügyelte a munkámat, óvatos lettem, és elkezdtem megkérdőjelezni őt, azon tanakodva, hogy vajon azt gondolja-e, hogy nem végzek valódi munkát és megbízhatatlan vagyok. Azt gondoltam, hogy megfigyel és talán egy nap elbocsát. Tele voltam fortélyokkal és trükkökkel. A gyülekezetben megvannak az emberek elbocsátásának alapelvei. Senkit sem fognak elbocsátani azért, mert van egy kis eltérés vagy hiba a kötelességében. Ehelyett az embereknek a lehető legteljesebb mértékben lehetőséget biztosítanak a megbánásra, és ha ők makacsul nem hajlandók megváltozni és veszteséget okoznak a munkában, akkor fogják elbocsátani őket. Visszaemlékeztem, hogy voltak eltérések és problémák egyes testvérek munkájában, de a vezető nem bocsátotta el őket emiatt. Ehelyett minden tőle telhetőt megtett, hogy támogassa és segítse őket, és beszélt velük az alapelvekről. Azután az eltérések folyamatos összegzése és kijavítása révén javulást és jobb eredményeket értek el a kötelességeikben. Voltak olyan testvérek is, akik nem voltak képesek bizonyos kötelességekre a szerény képességeik miatt. A gyülekezet nekik való kötelességeket rendezett el a számukra a képességeikkel és erősségeikkel összhangban, ahelyett, hogy önkényesen elbocsátotta volna őket. Jóllehet néhány embert elbocsátottak azért, mert nem végeztek valódi munkát, ám miután elgondolkodtak önmagukon és önvizsgálatot tartottak egy ideig, és valódi megbánást tanúsítottak, a gyülekezet előléptette és újra fontos feladatokkal bízta meg őket. Ezért egyáltalán nem ijesztő, ha problémák merülnek fel a kötelességedben. Az a legfontosabb, hogy el tudd fogadni az igazságot és el tudj gondolkodni a problémáidon, majd tanúsíts őszinte megbánást és változz meg. Az jutott eszembe, hogy a vezető nem bocsátott el az eltérések és problémák miatt. Rájöttem, hogy nem szabad többé óvatoskodnom és félreértéseket táplálnom. Összegeznem kell a problémáimat és el kell gondolkodnom rajtuk, valamint ki kell igazítanom az eltéréseket. Ezután Isten elé járultam imádságban kifejezve a hajlandóságomat, hogy alávessem magamat Isten vezénylésének és elrendezéseinek azt illetően, hogy el fognak-e bocsátani vagy sem, és hogy becsületesen végezzem a kötelességemet. Az imádság után sokkal nyugodtabb lettem.

Később megnyíltam közösségben egy nővér előtt az állapotommal kapcsolatban. Ő azt javasolta, hogy olvassak Isten szavaiból a felügyelet elfogadásáról. Ezt olvastam Isten szavaiban: „Csodálatos dolog, ha el tudod fogadni, amikor Isten háza felügyel, megfigyel, illetve megpróbál megérteni téged. Ez segítségedre van abban, hogy jól végezd a kötelességedet, hogy képes légy megfelelő színvonalon végezni a kötelességedet, és eleget tudj tenni Isten szándékainak. A javadra válik és segít neked, és nincs egyáltalán semmi hátulütője. Ha megértetted az erre vonatkozó alapelveket, akkor nem kellene többé semmilyen ellenállást vagy védekező hozzáállást tanúsítanod azzal szemben, amikor a vezetők, dolgozók és Isten választott népe felügyel téged, igaz? Lehet, hogy valaki időnként megpróbál megérteni téged, megfigyel téged, valamint felügyeli a munkádat, de ezt nem szabad magadra venned. Miért mondom ezt? Azért, mert a most neked adott feladatok, illetve az általad végzett kötelesség, illetve bármely munka, amelyet végzel, nem valakinek a magánügye vagy személyes feladata; Isten házának a munkáját érintik, és Isten munkájának egy adott részével kapcsolatosak. Éppen ezért, amikor valaki kicsit felügyel vagy megfigyel téged, illetve megpróbál mélyen megérteni, megpróbál nyíltan beszélgetni veled és megtudni, hogy milyen állapotban voltál ez idő alatt, és néha még akkor is, amikor a hozzáállásuk egy kicsit keményebb, és amikor egy kissé megmetszenek, megfegyelmeznek és megdorgálnak téged, ez azért van, mert lelkiismeretesen és felelősen állnak Isten házának munkájához. Nem kellene, hogy bármilyen negatív gondolataid legyenek, és nem kellene negatív érzelmekkel reagálnod” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (7.)). Isten szavainak olvasása valamennyire megvilágosított. A munkafeladataink nem személyes dolgok. Ezek a gyülekezet munkáját és a testvéreink életbe való belépését illető fontos dolgok. Amikor a vezetők és a dolgozók áttekintik és megvizsgálják a kötelességeinket, azt teszik, amit tenniük kell. Ez hasznos a kötelességeink és a gyülekezet munkája szempontjából. Mindenkiben vannak romlott beállítottságok. Mielőtt elnyerjük az igazságot, mielőtt az életfelfogásunk megváltozik, nem vagyunk megbízhatóak és szavahihetőek. Ha nem felügyelnek minket, bármelyik pillanatban elkezdenénk a saját utunkat járni. A munkánkban önkényesek, ravaszak és simlisek leszünk, és olyan dolgokat teszünk, amik megzavarják és akadályozzák a gyülekezet munkáját. Szóval ha a vezetők felügyelik a munkánkat, az azért van, hogy segítsenek jól végezni a kötelességünket, valamint hogy a gyülekezeti munka zökkenőmentesen haladjon. Emlékszem, hogy korábban, amikor a vezető megemlítette, hogy nem összpontosítottam az alapelvek megosztására az új csapattagokkal az evangélium hirdetését illetően, az tényleg egy eltérés volt a kötelességemben. Nem gondoltam a fejlődésre a kötelességemben, hanem megelégedtem a korábbi állapottal, ezért azt gondoltam, hogy azok a testvérek, akik nincsenek tisztában a munkával, majd idővel belejönnek, és ez nem fogja befolyásolni a munka hatékonyságát. Ez a hozzáállás a kötelességemhez valójában undorító volt Isten számára, és ha nem változtatnék rajta, az idővel nemcsak a gyülekezet munkáját akadályozná, hanem a saját életbe való belépésemnek is ártana. Miután a vezető észrevette ezt a problémát és rámutatott, ha képes vagyok időben önvizsgálatot tartani és kijavítani az eltéréseket, az hihetetlen nagy segítség lesz a számomra. És akárhányszor ellenőrizte a vezető a munkámat, rámutatott néhány olyan problémára, amiket rendszerint nem vennék észre. Ily módon a munkámban nagyon sok problémát késedelem nélkül meg lehetne oldani, és a kötelességemben meglenne a gyakorlás útja és az irány. Miután rájöttem erre, úgy éreztem, hogy nagyon ostoba voltam, és elöntött a megbánás. Ha képes lettem volna önként megosztani a munkámban jelentkező eltéréseket a vezetővel, ezek a problémák már rég megoldódtak volna, és az evangelizációs munkát nem érte volna kár.

Később elgondolkodtam magamon. Miért tartottam mindig attól, hogy a vezető felügyel, és attól, hogy elbocsátanak? Mi volt a probléma gyökere? Az áhítatom során Isten szavainak ezt a passzusát olvastam el: „Ha vezetők vagy munkások vagytok, féltek-e attól, hogy Isten háza kérdezősködik a munkátokról és felügyeli azt? Féltek-e attól, hogy Isten háza hibákat és eltéréseket fedez fel a munkátokban, és meg fog metszeni? Féltek-e attól, hogy miután a Fennvaló megismeri a valódi képességeteket és érettségeteket, más fényben lát majd benneteket, és nem fogja fontolóra venni az előléptetéseteket? Ha ilyen félelmeid vannak, az azt bizonyítja, hogy a motivációid nem a gyülekezeti munka érdekét szolgálják, hanem a hírnév és a státusz érdekében dolgozol, ami azt bizonyítja, hogy antikrisztusi beállítottságod van. Ha antikrisztusi beállítottságod van, akkor hajlamos vagy az antikrisztusok útját járni, és elkövetni minden olyan gonoszságot, amit az antikrisztusok tesznek. Ha szíved mélyén nem félsz attól, hogy Isten háza felügyelje a munkádat, és képes vagy valódi válaszokat adni a Fennvaló kérdéseire és érdeklődéseire anélkül, hogy bármit is eltitkolnál, és elmondasz annyit, amennyit csak tudsz, akkor függetlenül attól, hogy amit mondasz, az helyes vagy helytelen, függetlenül az általad felfedett romlottságtól – még akkor is, ha antikrisztusi beállítottságot fedtél fel –, egyáltalán nem leszel antikrisztusként jellemezve. Kulcsfontosságú az, hogy képes vagy-e felismerni a saját antikrisztusi beállítottságodat, és képes vagy-e keresni az igazságot e probléma megoldása érdekében. Ha olyasvalaki vagy, aki elfogadja az igazságot, akkor az antikrisztusi beállítottságodat meg lehet javítani. Ha nagyon jól tudod, hogy antikrisztusi beállítottságod van, és mégsem keresed az igazságot, hogy megoldd azt, ha még el is próbálod titkolni a felmerülő problémákat, vagy hazudni próbálsz azokkal kapcsolatban és kibújni a felelősség alól, és ha nem fogadod el az igazságot, amikor metszésnek vagy kitéve, akkor ez komoly probléma, és nem különbözöl egy antikrisztustól. Tudva, hogy antikrisztusi beállítottságod van, miért nem mersz szembenézni azzal? Miért nem tudsz őszintén hozzáállni, és azt mondani: »Ha a Fennvaló kérdezősködik a munkámról, elmondok mindent, amit csak tudok, és még ha napvilágra is kerülnek a rossz dolgok, amelyeket tettem, és a Fennvaló nem használ többé engem azután, hogy megtudja, és elveszítem a státuszomat, akkor is világosan elmondom, amit el kell mondanom«? Ha félsz attól, hogy Isten háza felügyeli a munkádat és kérdezősködik arról, az azt bizonyítja, hogy jobban becsülöd a státuszodat, mint az igazságot. Nem antikrisztusi beállítottság ez? A státusz mindenek feletti becsben tartása antikrisztusi beállítottság” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Második rész)). Isten szavai leleplezték az okot, hogy miért félek attól, hogy a vezető felügyeli a munkámat. Túlságosan odavoltam a státuszomért. Féltem attól, hogy a vezető hibákat talál a kötelességemben, azután azt gondolja, hogy nem végzek valódi munkát, és elbocsát. Ezért hogy fenntartsam a státuszomat, a kötelességemben csak a látszat kedvéért tettem dolgokat, csak felületes munkát végeztem anélkül, hogy véghez vittem volna azt a kulcsfontosságú, lényeges munkát, amit tennem kellett volna. Következésképp az evangelizációs munka eredményessége csökkent. Annyira önző és hitvány voltam! Azok, akiknek valóban istenfélő szívük van, a gyülekezeti munkát helyezik előtérbe a kötelességükben. Inkább vállalják, hogy a saját nevük és státuszuk sérüljön, ha ezzel a gyülekezet munkáját fenn tudják tartani. A kötelességükben el tudják fogadni, hogy Isten átvizsgálja és hogy a testvérek felügyelik őket. A szívük egyszerű és becsületes. De ami engem illet, én csak arra gondoltam, hogy miként óvjam meg a nevem és a státuszom, és még azt is kész voltam elfogadni a státuszom védelme érdekében, hogy a gyülekezet munkája kárt szenvedjen. Arra gondoltam, hogy az antikrisztusok mindenek felett valónak tartják a státuszt, és semmitől sem riadnak vissza, hogy elnyerjék. A viselkedésem pontosan egy antikrisztus beállítottságát mutatta. Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább úgy éreztem, hogy amit megélek és mutatok, az egy bohócra jellemző, bármiféle integritást és méltóságot nélkülözve. Igazán undorodtam magamtól. Teljes szívemből arra vágytam, hogy egyenes, tisztességes ember legyek. Isten ezen szavaira gondoltam: „Azok, akik szeretik az igazságot, azt választják, hogy gyakorolják azt, és hogy becsületes emberek legyenek. Ez a helyes út, és Isten megáldja ezt. Ha egy ember nem szereti az igazságot, mit választ? Azt választja, hogy hazugságokat használ a hírneve, státusza, méltósága és az integritás látszatának fenntartására. Inkább lenne csalárd ember, és lenne Isten által megvetett és visszautasított, mintsem hogy gyakorolja az igazságot. Az ilyen emberek azok, akik idegenkednek az igazságtól, és elutasítják Istent. A saját hírnevüket és státuszukat választják; csalárd emberek akarnak lenni. Nem törődnek azzal, hogy Isten elégedett-e, vagy hogy megmenti-e őket. Megmentheti még Isten az ilyen embereket? Biztosan nem, mert a rossz utat választották. Csak hazugsággal és csalással tudnak élni; csak úgy tudják eltölteni fájdalmas napjaikat, hogy hazudoznak, elfedik azokat, és mindennap azon törik a fejüket, hogy igazolják magukat. Ha azt hiszed, hogy a hazugságok fenntarthatják a hírnevet, a státuszt, a hiúságot és a büszkeséget, amire vágysz, teljes tévedésben vagy. A valóságban a hazudozással nemcsak hogy nem sikerül fenntartanod a hiúságodat és a büszkeségedet, valamint a méltóságodat és az integritásodat, de ami még rosszabb, elszalasztod a lehetőséget az igazság gyakorlására és arra, hogy becsületes ember legyél. Még ha abban a pillanatban sikerül is fenntartanod a hírnevedet, a státuszodat, a hiúságodat és a büszkeségedet, eldobtad az igazságot és elárultad Istent. Ez azt jelenti, hogy teljesen elveszítetted az esélyedet arra, hogy Ő megmentsen és tökéletesítsen téged, ami a legnagyobb veszteség és örök megbánás” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak azáltal tudja valaki megélni az emberi hasonlatosságot, hogy becsületes ember). Szégyelltem magam, amikor Isten szavain tűnődtem. Amikor hazugságokra hivatkoztam, hogy megóvjam a nevem és a státuszom a felszínen, azt hittem, hogy nagyon okos vagyok, pedig attól az esélytől fosztottam meg magamat, hogy becsületes ember legyek, és még inkább attól, hogy elnyerjem az üdvösséget és az igazságot. Ez egy olyan veszteség, amit nem lehet jóvátenni. Újra és újra hazugságokat és trükköket alkalmaztam, hogy megóvjam a nevemet és a státuszomat, de Isten mindent átvizsgál. Egy ideig tudtam a bolondját járatni az emberekkel, de attól soha nem menekülhettem meg, hogy Isten átvizsgáljon. A tény, hogy nem végeztem valódi munkát és a veszteségek, amiket ez a munkában okozott, előbb-utóbb napvilágra kerülnek. Isten természete nem tűri a sértést. Ha nem tartanék bűnbánatot, hanem továbbra is a hazugságot és a státuszom megóvását választanám, csak idő kérdése, hogy mikor bocsátanának el. A hamis vezetőkre és az antikrisztusokra gondoltam. Ők csak a név és a státusz kedvéért dolgoztak, és egyáltalán nem végeztek valódi munkát. Voltak köztük olyanok is, akik még arra is készek voltak, hogy akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját a saját nevük és státuszuk megóvása érdekében, és végül sok gonoszságot követtek el, és felfedték és kiiktatták őket. Az is eszembe jutott, hogy Isten házának most az a legfontosabb munkája, hogy terjessze az Istentől származó királyság evangéliumát. De mint az evangelizációs munka felelőse, nemcsak hogy nem voltam az evangelizációs munka mozgatórugója, hanem a saját nevemet és státuszomat próbáltam megóvni, akadályozva az evangelizációs munkánkat. A viselkedésem alapján el kellett volna bocsátani engem. Az, hogy folytathattam a kötelességem végzését, Isten végtelen türelmét mutatta irányomban. Miután minderre ráébredtem, Isten elé járultam, hogy imádkozzak és bűnbánatot tartsak, készen rá, hogy megváltoztassam a téves törekvésemet, elfogadjam, hogy a vezető felügyel, és minden tőlem telhetőt megtegyek, hogy jól végezzem a kötelességemet.

Később az áhítatom során elolvastam egy passzust Isten szavaiból, ami megmutatta a gyakorlás útját. Isten szavai azt mondják: „Akik képesek elfogadni, hogy mások felügyeljék, ellenőrizzék és vizsgálják őket, ők rendelkeznek a leginkább józan ésszel; elfogadóképességgel és normális emberi mivolttal bírnak. Amikor felfedezed, hogy a megközelítésed helytelen, vagy hogy romlott beállítottságot fedsz fel, ha képes vagy megnyílni és kommunikálni az emberekkel, ez segíteni fog a körülötted lévőknek abban, hogy felügyeljenek téged. Kétségtelenül szükséges elfogadni a felügyeletet, de a legfőbb dolog imádkozni Istenhez, támaszkodni Rá, és folyamatosan önvizsgálatot tartani. Különösen akkor, amikor helytelen útra léptél vagy valami helytelent tettél, vagy amikor arra készülsz, hogy önkényes és diktatórikus módon cselekedj, és valaki a környezetedben rámutat erre és figyelmeztet téged, el kell fogadnod azt, és sietve el kell gondolkoznod magadon, be kell ismerned a hibádat és ki kell javítanod azt. Ez vissza tud tartani téged attól, hogy az antikrisztusok útjára lépj. Ha van valaki, aki ily módon segít és éberségre int, akkor a tudtodon kívül vajon nem a megóvásodat szolgálja ez? Számodra ez egyfajta oltalom” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő végzése összehangolt együttműködést kíván). Hála Istennek! Nagy megkönnyebbülés volt, amikor ráleltem a gyakorlás útjára, és már nem óvakodtam attól, hogy a vezető felügyelje a munkámat és kérdéseket tegyen fel róla. Ezenkívül már a saját problémáimat sem rejtegettem tovább, hanem inkább arra kezdtem összpontosítani, hogy valódi munkát végezzek és valódi problémákat oldjak meg. Nem éreztem magam annyira korlátozva, amikor a vezető a munkámról kérdezett, és képessé váltam annak a tudatos elfogadására, hogy Isten átvizsgál, és a becsületesség gyakorlására. Vállaltam, amikor valamilyen munkát nem jól végeztem el, és már nem óvtam a nevemet és a státuszomat. Amikor a vezető problémákat talált a munkámban, már nem azon gondolkodtam, hogy mit fog gondolni rólam, vagy hogy el fog-e bocsátani, hanem azon, hogy miként lehetne minél hamarabb jóvátenni a dolgokat és jól végezni a munkámat. Igazán felszabadultnak érzem magam, amióta mindezt a gyakorlatba ültettem, és nyílt szívvel végezni a kötelességemet csodálatos dolog.