2021 januárjában Csang Fangot és engem is gyülekezetvezetőnek választottak. Reggeltől késő estig sokat dolgoztunk a gyülekezetben. Mivel azonban korábban nem vettem részt a szövegalapú és a tisztogatási munkában, és mivel új voltam abban a gyülekezetben, és sok szempontot nem ismertem, a munka nem volt túl hatékony. Egy idő után Li Jen visszatért a máshol végzett kötelességéből, és őt is gyülekezetvezetőnek választották. Nagyon boldog voltam. Már ismertem Li Jent. Korábban ebben a gyülekezetben végezte a kötelességét, és jól értette az összes szempontot. Ráadásul jó képességű volt, és rendelkezett munkaképességgel. És sok kötelességet is végzett már. Azt gondoltam: „Most, hogy Li Jen együttműködik velünk a gyülekezet munkájában, képesnek kell lennünk arra, hogy megoldást találjunk a testvérek problémáira és nehézségeire, és amikor a munka hatékonysága javul, az rám is jó fényt fog vetni.” Ezért sietve elmondtam Li Jennek mindent a gyülekezet helyzetéről. Li Jen nagyon gyorsan megismerkedett a munkával, és a feladatok felosztásával elkezdtünk együtt dolgozni. Csang Fanggal mi elsősorban az evangelizációs és az öntözési munkáért voltunk felelősek. Li Jen a tisztogatási munkáért és a gyülekezeti életért volt felelős. Amikor Csang Fanggal olyan problémákkal találkoztunk, amelyeket nem tudtunk megoldani, mindig Li Jen volt az, aki közösséget vállalt velünk. Az ő segítségével számos problémára tudtunk megoldást találni. Li Jen a gyülekezetünk fő támasza is lett. A felső szintű vezetők munkatársi megbeszélést tartottak velünk, hogy ellenőrizzék a gyülekezetünk munkáját, és amikor látták, hogy aktívan együttműködünk és rendezett módon végezzük a különféle munkákat, folyamatosan helyeslően bólogattak. Visszaemlékeztem, hogy amikor a vezetők korábban eljöttek, hogy megismerjék a munkánkat, megmetszettek minket, mert nem végeztünk jól néhány kulcsfontosságú feladatot, ami késedelmekhez vezetett. Szégyelltem magam, és nem tudtam felemelni a fejem. Most, hogy Li Jen együtt dolgozott velünk a kötelességeinkben, a munka hatékonysága egyértelműen megváltozott. A felső szintű vezetők most már ritkán metszettek meg minket, és jó színben tűntem fel a munkatársi értekezleteken. Azt gondoltam: „A jövőben jól kell együttműködnöm Li Jennel, és arra kell törekednem, hogy minden feladatot még jobban elvégezzek a gyülekezetben.”

Egy júliusi estén a felső szintű vezetők levelet küldtek, amelyben arra kértek bennünket, hogy ajánljunk valakit, aki elég jó, és át tudja venni a gyülekezeti munka irányítását. Azt gondoltam magamban: „Li Jen a legjobb a képességei és a munkaképessége tekintetében, és több gyakorlatot is fog szerezni, ha előléptetik. De ha őt ajánlom, a gyülekezetünk el fogja veszíteni az egyik alappillérét. Csang Fanggal még mindig nem vagyunk elég jók a munkánkban. Ha a gyülekezet munkája kevésbé lesz hatékony, a felső szintű vezetők biztosan azt fogják mondani, hogy nincs munkaképességünk, és nem tudunk tényleges munkát végezni. Még az is lehet, hogy elbocsátanak minket. Mit fognak akkor a testvéreink gondolni rólunk? Nem javasolhatom, hogy Li Jen menjen el. De ha nem ajánlom őt, azzal nem óvnám a gyülekezet munkáját, és nem venném figyelembe a nagyobb összefüggéseket.” Egyik lehetőség sem tűnt helyesnek, és ez nagyon nyugtalanított. Végül vonakodva azt mondtam Li Jennek: „Azt fogom javasolni, hogy te menj.” Li Jen habozott, és nem szólt semmit, de éreztem, hogy nem akar elmenni. Először meg akartam kérdezni, mit gondol, és beszélni akartam vele, de aztán arra gondoltam: „Mi van, ha a közösségünk után beleegyezik, hogy elmenjen? Akkor a gyülekezetünk munkájának eredményei romlani fognak, és én rossz színben tűnök majd fel. Hagyjuk! Nem fogom megkérdezni őt, és nem beszélgetek vele. Úgy teszek, mintha nem láttam volna semmit. Nem az lenne a jobb nekem, ha nem menne el?” Ezért nem válaszoltam a felső szintű vezetőknek. Miután hazaértem, az ágyamban feküdtem, forgolódtam, és nem tudtam aludni. Arra gondoltam, hogy a vezetők arra kértek minket, hogy gyorsan írjunk vissza, de én késlekedtem, és nem válaszoltam. Vajon késleltetni fogja ez a munkát? Minél többet gondolkodtam rajta, annál nyugtalanabb lettem. De a szívem mélyén még mindig nem akartam Li Jent ajánlani. Nagyon sok tennivaló volt a gyülekezetben, és ha eggyel kevesebb ember működne együtt, a munka hatékonysága biztosan nem lenne olyan jó. Erre gondolva nem ajánlottam őt.

A második nap reggelén, amikor felkeltem, gyengének és erőtlennek éreztem magam, és egy falatot sem tudtam enni. A szívemben nyugtalan voltam. Imádkoztam Isten színe előtt, és keresés közben megláttam Isten e szavait: „Bármit is tesznek, az antikrisztusok először a saját érdekeiket tekintik, és csak akkor cselekednek, amikor az egészet átgondolták; nem vetik magukat alá az igazságnak igazán, őszintén és teljesen, kompromisszum nélkül, hanem szelektíven és feltételekhez kötötten teszik azt. Mi ez a feltétel? Az, hogy a státuszukat és hírnevüket meg kell védeni, és nem szenvedhetnek semmilyen veszteséget. Csak miután ez a feltétel teljesült, akkor fognak dönteni és választani, hogy mit tegyenek. Vagyis az antikrisztusok komolyan mérlegelik, hogyan bánjanak az igazságalapelvekkel, Isten megbízatásaival és Isten házának munkájával, illetve hogyan foglalkozzanak azokkal a dolgokkal, amelyekkel szembesülnek. Nem gondolkoznak azon, hogyan tegyenek eleget Isten szándékainak, hogyan akadályozzák meg, hogy Isten házának érdekei kárt szenvedjenek, hogyan tegyenek eleget Istennek, illetve hogyan váljanak a testvéreik hasznára; nem ezek a dolgok azok, amelyeken gondolkodnak. Min gondolkodnak az antikrisztusok? Azon, hogy kihat-e majd saját státuszukra és jó hírükre a dolog, valamint azon, hogy a tekintélyük csorbul-e. Ha valaminek az igazságalapelvek szerinti elvégzése hasznos a gyülekezet munkája és a testvérek számára, ám saját hírnevük megsínylené, és ezáltal sok ember felismerné valódi érettségüket és megtudná, milyen fajta természetlényeggel rendelkeznek, akkor biztosan nem fognak az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni. Ha némi valódi munka elvégzése által több ember becsüli őket nagyra, néz fel rájuk és csodálja őket, lehetővé téve számukra, hogy még nagyobb tekintélyre tegyenek szert, vagy azt, hogy szavaik tekintélyt hordozzanak, és az emberek alávessék magukat nekik, akkor úgy döntenek, hogy megteszik; ellenkező esetben azonban soha nem választják azt, hogy figyelmen kívül hagyják saját érdekeiket Isten házának munkájára, illetve a testvérekre való tekintettel. Ez az antikrisztusok természetlényege. Hát nem önző és megvetendő ez?” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Ami az állapotom leleplezését illeti, Isten szavai fején találták a szöget. Az általam feltárt beállítottság olyan önző és megvetendő volt, mint egy antikrisztusé. Hogy megóvjam a saját imázsomat és státuszomat, egyáltalán nem gondoltam Isten házának érdekeire. A felső szintű vezetők arra kértek minket, hogy javasoljunk valakit, aki átvenné a gyülekezeti munka szélesebb körű irányítását. Egyértelmű volt számomra, hogy Li Jen képessége jó, hogy rendelkezik munkaképességgel, és hogy megfelelő jelölt. Az alapelvek szerint ajánlanom kellett volna őt, de féltem, hogy Li Jen távozása után nem fogom tudni jól végezni a munka egy részét, a munka eredményei romlani fognak, a vezetők meg fognak metszeni, és nem fogok jó színben feltűnni. Ezért nem akartam Li Jent ajánlani. Amikor láttam, hogy Li Jen nem akar elmenni, nem kérdeztem a nehézségeiről, és nem beszélgettem vele, hogy segítsek. Titokban boldog voltam, és mohón azt kívántam, hogy ne menjen el. Ha arra gondolok, hogy a gyülekezet munkájának most sürgősen szüksége van az emberek együttműködésére, gyülekezeti vezetőként figyelembe kellett volna vennem Isten szándékát, és közösséget kellett volna vállalnom Li Jennel, és segítenem kellett volna neki, hogy proaktívan együttműködjön. De én tényleg nem gondoltam a gyülekezet munkájára. Tényleg önző és aljas voltam! Nyoma sem volt bennem az emberi mivoltnak! Nagy bűntudatom volt, gyorsan írtam a vezetőknek, és ajánlottam Li Jent.

Egy ideig a felső szintű vezetők nem válaszoltak, így feltételeztem, hogy találtak valakit egy másik gyülekezetből, és nincs szükség arra, hogy Li Jen elmenjen. Titokban egy kicsit boldog voltam. Egy nap váratlanul a vezetők levelet írtak, amelyben arra kérték a testvéreket, hogy írjanak értékelést Li Jenről. Ezt a levelet látva összeszorult a szívem, és arra gondoltam: „Értékelést akarnak Li Jenről, vagyis úgy tűnik, hogy a vezetők valóban elő akarják őt léptetni.” Kicsit csalódott voltam. „Az evangéliumi diakónus épp súlyos beteg, és nem tudja végezni a kötelességeit. Én foglalkozom az evangelizációs munkával is az egyéb kötelességeim mellett. Ráadásul az evangelizációs munkában nem sok előrelépés történt az utóbbi időben, és nagyon nyugtalan vagyok. Lehet, hogy egy ideig nem találom meg a megfelelő személyt. Eredetileg úgy volt, hogy miután Li Jen befejezi a saját munkáját, segít nekem az evangelizációs munkában. Ha áthelyezik, ki fog segíteni nekem az evangelizációs munkában? Li Jen összes munkáját is át kell majd vennünk. Hogyan tudnánk Csang Fanggal ketten viselni ennek az összes feladatnak a terhét? Ha a munka eredményei nem javulnak, hogyan fognak ránk nézni a testvérek?” Mindezekre gondolva itt akartam tartani Li Jent. Egyértelműen tudtam, hogy ha őszinte értékelést írok Li Jenről, akkor nagyon nagy az esélye annak, hogy előléptetik. Ezért arról írtam, hogy milyen negatív és elesett lett, amikor korábban eltávolították a kötelességéből, és arra gondoltam, hogy ha a vezetők látják, hogy ilyen, akkor nem fogják előléptetni. Miután megírtam a levelet, nem gondoltam többé erre, és lezártam az ügyet.

Egy nap Isten szavainak egy passzusára bukkantam, és megértettem ennek a viselkedésemnek a természetét és a következményeit. Mindenható Isten azt mondja: „Isten választott népét központilag Isten házának kellene elosztania. Ennek semmi köze nincs semmilyen vezetőhöz, csoportvezetőhöz vagy egyénhez. Mindenkinek az alapelvek szerint kell cselekednie; ez Isten házának szabálya. Az antikrisztusok nem Isten házának alapelvei szerint cselekednek, hanem folyton saját érdekeik és státuszuk érdekében mesterkednek, és jó képességű testvéreket kényszerítenek arra, hogy őket szolgálják, hogy megszilárdítsák hatalmukat és státuszukat. Hát nem önző és aljas dolog ez? Kívülről nézve úgy tűnik, hogy azért tartanak maguk mellett jó képességű embereket, és azért nem engedik, hogy Isten háza áthelyezze azokat, mert a gyülekezet munkájára gondolnak, valójában azonban csak a saját hatalmukra és státuszukra gondolnak, és egyáltalán nem gondolnak a gyülekezet munkájára. Attól félnek, hogy rosszul végzik majd a gyülekezeti munkát, leváltják őket, és elveszítik a státuszukat. Az antikrisztusok nem törődnek Isten házának szélesebb körű munkájával, csak a saját státuszukra gondolnak, védelmezik a saját státuszukat, nem törődve azzal, hogy Isten házának érdekei mennyibe kerülnek, védik a saját státuszukat és érdekeiket a gyülekezet munkájának kárára. Ez önző és aljas dolog. Amikor valaki ilyen helyzettel szembesül, az a legkevesebb, hogy a lelkiismeretével kell gondolkodnia: »Ezek az emberek mind Isten házához tartoznak, nem az én személyes tulajdonaim. Én is Isten házának tagja vagyok. Milyen jogon akadályozhatom meg, hogy Isten háza embereket helyezzen át? Isten házának általános érdekeit kellene szem előtt tartanom, ahelyett, hogy csak a saját felelősségi körömön belüli munkára összpontosítanék.« Ilyen gondolataik kellene, hogy legyenek azoknak, akik lelkiismerettel és józan ésszel rendelkeznek, és ilyen józan ésszel kellene rendelkezniük azoknak, akik hisznek Istenben. Isten háza az egész munkájával foglalkozik, a gyülekezetek pedig a részek munkájával. Ezért, amikor Isten házának különleges szükséglete van, a vezetők és a dolgozók számára az a legfontosabb, hogy engedelmeskedjenek Isten háza rendelkezéseinek. A hamis vezetők és az antikrisztusok nem rendelkeznek ilyen lelkiismerettel és józan ésszel. Mindannyian nagyon önzőek, csak magukra gondolnak, és nem gondolnak a gyülekezet munkájára. Csak a saját közvetlen előnyeiket veszik figyelembe, nem gondolnak Isten házának szélesebb körű munkájára, így pedig teljesen képtelenek engedelmeskedni Isten háza rendelkezéseinek. Rendkívül önzőek és aljasak! Sőt, még ahhoz is van elég merszük, hogy Isten házában akadályozóak legyenek, még a sarkukat is meg merik vetni; ezekből az emberekből hiányzik a leginkább az emberi mivolt, gonosz emberek. Ilyen emberek az antikrisztusok. Mindig úgy kezelik a gyülekezet munkáját, a testvéreket, sőt Isten házának az ő felelősségi körükbe tartozó összes vagyonát is, mintha a saját magántulajdonuk volna. Úgy gondolják, hogy rajtuk múlik, hogyan osztják el, ruházzák át és használják fel ezeket a dolgokat, és hogy Isten házának nincs joga beleavatkozni. Ha már egyszer a kezükben vannak, olyan, mintha a Sátán birtokába kerültek volna, senki sem nyúlhat hozzájuk. Ők a nagykutyák, a főmuftik, aki pedig az ő területükre lép, annak jólnevelten és simulékonyan engedelmeskednie kell a parancsaiknak és a rendelkezéseiknek, illetve igazodnia kell az arckifejezéseihez. Ez az antikrisztusok jellemében az önzés és aljasság megnyilvánulása. Nem veszik figyelembe Isten házának munkáját, a legkevésbé sem követik az alapelveket, csak a saját érdekeikre és státuszukra gondolnak – mindezek az antikrisztusok önzésének és aljasságának jellemzői” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész)). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok különösen önzőek és aljasok, akik a testvéreket eszközként kezelik, őket használják fel a hírnevük és státuszuk érdekében, és nem törődnek Isten házának munkájával. Összehasonlítva magamat az antikrisztusokkal, a viselkedésünk ugyanaz volt. Nagyon jól tudtam, hogy Li Jen az elbocsátása után némi önismeretre és változásra tett szert, és hogy most már hatékonyan végzi a kötelességeit. De attól féltem, hogy ha ajánlom őt, a gyülekezetünk munkájának eredményei nem fognak javulni, és el fogom veszíteni a tekintélyemet, ezért a vezetők megtévesztésére azt hoztam fel, hogyan viselkedett Li Jen, amikor rossz állapotban volt, remélve, hogy itt tarthatom Li Jent, hogy továbbra is felhasználhassam őt. Li Jen nem nagyon akart elmenni, de én nem ajánlottam neki közösséget és segítséget, sőt, titokban örültem is neki, remélve, hogy továbbra is rossz állapotban fog élni, így nem fogják áthelyezni. Nagyon jól tudtam, hogy a gyülekezet munkájához emberek kellenek, de csak a saját érdekeim megóvásával törődtem, és egyáltalán nem foglalkoztam a gyülekezet átfogó munkájával. Hogyan lehetett volna ez a kötelességem végzése? Annak érdekében, hogy egy illető maradjon, hogy engem szolgáljon, és hogy megőrizzem a saját hírnevemet és státuszomat, teljesen figyelmen kívül hagytam a gyülekezeti munka szükségleteit. Hát nem akadályoztam ezzel a gyülekezet munkáját? Az út, amelyen jártam, az antikrisztusok útja volt, az Istennek való ellenállásé. Ha nem vetem el a gonosz módszereimet, és nem térek meg Istenhez, akkor végül ki fog iktatni engem. Minél többet gondolkodtam ezen, annál jobban féltem, és eléggé gyűlölni kezdtem az önző és aljas sátáni természetemet, ezért imádkoztam Istenhez, és elmondtam Neki, hogy kész vagyok megtérni.

Olvastam egy passzust Isten szavaiból: „Akik át tudják ültetni az igazságot a gyakorlatba, azok el tudják fogadni azt, hogy Isten alaposan megvizsgálja, amit tesznek. Ha elfogadod Isten alapos vizsgálatát, akkor rendbe lesz téve a szíved. Ha mindig csak azért teszel dolgokat, hogy mások lássák, és mindig mások dicséretét és bámulatát szeretnéd kivívni, és nem fogadod el Isten alapos vizsgálatát, akkor vajon ott van-e még Isten a szívedben? Az ilyen embereknek nincs istenfélő szívük. Ne mindig saját magadért tegyél dolgokat, és ne fontolgasd állandóan a saját érdekeidet; ne fontolgasd az ember érdekeit, és ne gondolj a saját büszkeségedre, hírnevedre, illetve rangodra. Először Isten házának az érdekeit kell fontolóra venned, elsősorban ezekkel kell törődnöd. Figyelembe kell venned Isten szándékait, és kezdd annak az átgondolásával, hogy volt-e tisztátalanság a kötelességed végzésében, hogy hűséges voltál-e, elvégezted-e a feladataidat, minden tőled telhetőt megtettél-e, és vajon teljes szívvel gondoltál-e a kötelességedre, valamint az egyház munkájára. Fontolóra kell venned ezeket a dolgokat. Ha gyakran gondolsz rájuk és megfejted ezeket, akkor könnyebb lesz jól végezned a kötelességedet. Ha nem vagy valami rátermett, ha felszínes a tapasztalatod, vagy ha nem vagy jártas a szakmádban, akkor előfordulhat a munkádban hiba vagy hiányosság, és lehet, hogy nem érsz el jó eredményeket, de attól még minden tőled telhetőt megtettél. Nem a saját önző vágyaidat, illetve preferenciáidat elégíted ki. Ehelyett folyamatosan az egyház munkájának és Isten háza érdekeinek szenteled a figyelmedet. Lehet, hogy a kötelességedben nem érsz el jó eredményeket, azonban rendbejön a szíved. Ha pedig mindezek tetejében képes vagy az igazságot keresni a kötelességedben felmerülő problémák megoldásához, akkor megütöd a mércét a kötelességed teljesítésében, és ezzel egyidőben be tudsz majd lépni az igazságvalóságba. Ezt jelenti az, hogy bizonyságtételed van” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavai rámutattak a gyakorlás útjára. A kötelesség végzése során el kell engedni a személyes ambíciókat és vágyakat, és mindenben Isten házának munkáját kell az első helyre tenni. Vegyük például Li Jen ajánlását! Mivel Li Jen nővér megfelelt az Isten háza előléptetési és képzési feltételeinek, ajánlanom kellett volna őt, és hagynom kellett volna, hogy jobb gyakorlatot szerezzen egy megfelelő pozícióban, ami a gyülekezet munkájának is hasznára válhatott volna. Ezt felismerve kész voltam Li Jent ajánlani, és nem gondoltam tovább arra, hogy elveszítem a tekintélyem, mert a saját munkám eredménye gyenge lenne. Csak többet akartam imádkozni, még inkább Istenre akartam hagyatkozni, és a legjobb tudásom szerint végezni a gyülekezet munkáját.

Nem sokkal később Li Jent áthelyezték, és én vettem át az ő munkáját. Korábban ritkán vettem részt az általa irányított munkában. Amikor láttam, hogy a tisztogatási munka sok alapelvet érint, és hogy ha nem sajátítom el ezeket az alapelveket, az késleltetni fogja ezt a munkát, némi stresszt éreztem emiatt. Ekkor eszembe jutott, hogy Isten azt mondta, hogy az embernek teljes szívvel, erővel és elmével kell végeznie a kötelességét. Minden erőmet be kell vetnem, és mindent meg kell tennem, amire képes vagyok. Később, amikor a testvérek átválogatták az embereket kitakarító anyagokat, sok eltérés és probléma merült fel. Ezért mindenkivel közösséget vállaltam és tanulmányoztam az alapelveket, útmutatást kértem minden ügyben, amit nem értettem, és fokozatosan valamennyire megértettem az alapelveket. Amikor elfogadtam a megfelelő gondolkodásmódot az együttműködéssel kapcsolatban, valójában nem is volt olyan nehéz, mint gondoltam. Emlékeztem, hogy korábban, amikor Li Jen itt volt, ő volt az, aki a testvérek sok problémáját és nehézségét megoldotta azzal, hogy közösséget vállalt velük, így nekem nem kellett terhet vállalnom. Miután Li Jen elment, egyre jobban bíztam Istenben, és nagyobb teher is volt rajtam, mint korábban.

Hálát adtam Istennek a körülmények gyakorlatias elrendezéséért, amely lehetővé tette számomra, hogy némileg megértsem önző és aljas természetlényegemet. Ugyanakkor arra is rájöttem, hogy amikor a gyülekezetnek szüksége van emberekre, hogy együttműködjenek a munkában, akkor aktívan kell biztosítanunk és ajánlanunk őket, és nem szabad a saját érdekeinkre gondolnunk, hanem a gyülekezet átfogó munkáját kell szem előtt tartanunk. Ez a gyülekezet munkájának megóvása, és ez az, ami összhangban áll Isten szándékaival. Amikor félretettem a saját érdekeimet, és felvállaltam a kötelességem terhét, akkor a kötelességemmel kapcsolatos nehézségek egy részét is meg tudtam oldani, és megláttam Isten vezetését. Az így végzett gyakorlás nyugalmat és békét teremtett a szívemben.