2023 júniusának közepén gyülekezetvezetővé választottak. Miután néhány napig ismerkedtem a munkával, a társam, Jang Hszin nővér és én felosztottuk egymás között a gyülekezeti munkát. Én főként az evangéliumi és a megtisztítási munkáért feleltem. Eszembe jutott, hogy nem sokkal korábban néhány, az evangéliumi munkáért felelős vezetőt és dolgozót azért bocsátottak el, mert nem végeztek valódi munkát. Egyes tetteiknek rosszindulatú volt a természete, szembeszegültek a munka elrendezéseivel és a saját útjukat járták, becsapták a feletteseiket és a beosztottjaikat is, ezzel súlyosan megzavarták és akadályozták a gyülekezet munkáját, és végül ki is zárták őket. Aggódni kezdtem, hogy ha nem végzem jól az evangéliumi munkát, engem is hamis vezetőként lepleznek le. Ha kárt okoznék a munkában, és túl sok vétket halmoznék fel, akkor talán nem lenne jó a sorsom és a rendeltetési helyem. Erre gondolva már nem akartam felelős lenni az evangéliumi munkáért. De azt is éreztem, hogy egy ilyen gondolkodásmód nincs összhangban Isten szándékával, ezért vonakodva elfogadtam a felelősséget.

Néhány nappal később egy felsőbb vezető levelet küldött, amelyben megmetszette Jang Hszint, amiért korábban, az evangéliumi munkáért felelve hanyagul végezte a kötelességeit, és nem működött együtt harmonikusan az evangéliumi munkásokkal, ezzel késleltetve az evangéliumi munkát. Miután Jang Hszin elolvasta a levelet, annyira zaklatott lett, hogy sírva fakadt. Beszélgettem vele arról, hogy helyesen kell kezelnie a helyzetet, de legbelül nagyon nyugtalan voltam, és arra gondoltam: „Most én felelek az evangéliumi munkáért. Képes leszek jól végezni? Ha késleltetem a munkát, legközelebb engem fognak megmetszeni. Hiányzik belőlem a munkaképesség, és abban is hiányosságaim vannak, hogy miként kezeljem az evangélium lehetséges befogadóinak az elképzeléseit és nehézségeit. Ha késleltetném az evangéliumi munkát, az gonosz cselekedet lenne, és ha a felsőbb vezetők felelősségre vonnak, nemcsak megmetszenek, de talán még el is bocsátanak. Ha a kötelességeim elvégzése során jó cselekedetek helyett gonosz cselekedeteket halmozok fel, elnyerhetem-e még Isten jóváhagyását?” Kezdem úgy érezni, hogy a vezetői kötelességeket nem könnyű végezni, és azt terveztem, hogy lemondok, amint találnak egy megfelelő embert a helyemre. Ezután nagyon passzív lettem a kötelességeimben. Jang Hszin emlékeztetett, hogy helyezzem át az alkalmatlan evangéliumi munkásokat, és emlékeztetett arra is, hogy hogyan kövessem nyomon és valósítsam meg az evangéliumi munkát, de én csak hallgattam, és nem adtam bele a szívemet. Egy nap hirtelen kipirosodott és megduzzadt az arcom, és két nap múlva a duzzanat még mindig nem múlt el. A szívemben azon kezdtem tűnődni: „Ezzel talán Isten fegyelmez engem? Isten kegyelmet adott nekem a lehetőséggel, hogy vezetőnek képezzenek, én mégis megfutamodom, és ki akarok bújni a kötelességem alól. Ez nem Isten elárulása?” Ezután az állapotom miatt imádkoztam Istenhez, és kerestem Őt.

Miközben kerestem, rátaláltam Isten szavaira: „Vannak, akik félnek a felelősségvállalástól, miközben a kötelességüket végzik. Ha a gyülekezet feladatot ad nekik, akkor először mérlegelni fogják, hogy a feladat megköveteli-e, hogy felelősséget vállaljanak, és ha igen, akkor nem fogadják el. A kötelességük végzésének feltételei a következők: először is, lazsálós munkáról legyen szó; másodszor ne legyen mozgalmas vagy fárasztó; harmadszor pedig bármit is tesznek, nem vállalnak semmilyen felelősséget. Egyedül ilyen kötelességet vállalnak el. Miféle ember ez? Nem sikamlós, csalárd ember? A legkisebb felelősséget sem akarja vállalni. Még attól is fél, hogy a levelek betörik a koponyáját, amikor leesnek a fáról. Milyen kötelességet tud egy ilyen ember végezni? Mi haszna lehet Isten házában? Isten házának munkája a Sátán elleni küzdelem munkájával, valamint a királyság evangéliumának terjesztésével kapcsolatos. Melyik kötelesség nem jár felelősséggel? Azt mondanátok, hogy vezetőnek lenni felelősséggel jár? Nem annál nagyobb-e a felelősségük, és nem kell-e annál inkább felelősséget vállalniuk? Függetlenül attól, hogy az evangéliumot hirdeted, bizonyságot teszel, vagy videókat készítesz és így tovább – bármilyen munkát végzel –, mindaddig, amíg az igazságalapelvekhez kapcsolódik, felelősséggel jár. Ha a kötelességed végzése híján van az alapelveknek, az ki fog hatni Isten házának munkájára. Ha pedig félsz a felelősségvállalástól, akkor semmilyen kötelességet nem tudsz végezni. Vajon az, aki fél felelősséget vállalni a kötelessége végzésében, az gyáva, vagy a beállítottságával van baj? Képesnek kell lenned különbséget tenni. Valójában ez nem gyávaság kérdése. Ha ez az ember a gazdagságra hajtana vagy a saját érdekében tenne valamit, hogyan lehet ennyire bátor? Bármilyen kockázatot vállalna. De amikor a gyülekezetért, Isten házáért tesz dolgokat, akkor egyáltalán nem vállal kockázatot. Az ilyen emberek önzőek és aljasak, mind közül a legalattomosabbak. Aki nem vállal felelősséget a kötelesség végzésében, az a legkevésbé sem őszinte Istenhez – a hűségéről nem is beszélve. Miféle ember mer felelősséget vállalni? Miféle ember az, akinek van bátorsága súlyos terhet viselni? Olyasvalaki, aki vállalja a vezetést, aki bátran megy előre a legkritikusabb pillanatban Isten házának munkájában, aki nem fél súlyos felelősséget viselni és nagy nehézséget elviselni, amikor a legfontosabb és döntő jelentőségű munkát látja. Ez olyasvalaki, aki hűséges Istenhez, aki Krisztus jó katonája. Vajon mindenki, aki fél felelősséget vállalni a kötelességében, azért tesz így, mert nem érti az igazságot? Nem: ez az emberi mivoltukkal kapcsolatos probléma. Nincs igazságérzetük, illetve felelősségérzetük, önző és hitvány emberek, nem igaz szívű istenhívők, és a legkevésbé sem fogadják el az igazságot. Emiatt nem lehet megmenteni őket” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Isten szavai nagyon világosak: Azok, akik félnek a felelősségvállalástól, csak a saját érdekeikkel törődnek. Nem hajlandóak szenvedni vagy áldozatot hozni a kötelességük teljesítése során. Az ilyen emberek önzők és aljasak, és ők a legravaszabbak. De azoknak, akik hűségesek Istenhez, van bátorságuk nehéz terheket vállalni, és képesek előrelépni és vállalni Isten házának munkáját a kritikus pillanatokban. Elgondolkodtam magamon, és azon, hogy amikor meghallottam, hogy vezetővé választottak és az evangéliumi munkáért leszek felelős, folyton ezen rágtam magam, gondosan mérlegelve a döntést, azon gondolkodva, hogy ez a kötelesség előnyös-e számomra, attól tartva, hogy ha megzavarom és bomlasztom a munkát, lehet, hogy elbocsátanak vagy eltávolítanak. Emiatt vonakodtam elfogadni ezt a kötelességet. Később, bár vonakodva elfogadtam, úgy éltem a napjaimat, mint egy megriadt madár, féltem felelősséget vállalni a rosszul végzett munkáért, és még a lemondáson is gondolkodtam. Már egy egyszerű kötelességbeli megbízatás is arra késztetett, hogy folyton töprengjek és számolgassak. Igazán csalárd voltam! Azt is felismertem, hogy Isten házában bármilyen kötelességet akkor végzünk jól, ha ezt az igazságalapelvek szerint tesszük. Ha valaki meggondolatlanul és elvek nélkül cselekszik, és ezzel késlelteti a munkát, akkor viselnie kell a felelősséget. Ez nemcsak a vezetői kötelességre igaz, hanem minden egyes kötelességre, amit végez az ember. Ezért imádkoztam Istenhez: „Istenem, az állandó vágyam, hogy kibújjak a vezetői kötelességem alól, nincs összhangban a szándékaiddal. Nem akarok többé menekülni a felelősség elől. Arra kérlek, adj nekem hitet és erőt, ami szükséges ahhoz, hogy vállaljam ezt a kötelességet.” Ezután proaktívabb lettem a kötelességeimben, aktívan részt vettem az evangéliumi munkában, megismertem a munka részleteit, nyomon követtem és felügyeltem az ügyeket. Miután egy ideig így tettem, az evangéliumi munka némi előrehaladást mutatott.

2023 júliusában a gyülekezetet letartóztatások érték a KKP részéről, és sok testvért letartóztattak. Közöttük volt egy Júdás, aki harminckét embert árult el, sőt, még a rendőrségnek is megmutatta ezeknek a testvéreknek az otthonát. Nagyon dühös voltam. Amikor arra gondoltam, hogy a következmények kezelése milyen munkával jár majd, kissé aggódni kezdtem, és arra gondoltam: „Ennyi testvért elárultak, hogyan fogom kezelni a következményeket? Ha nem kezelem jól, és Isten szavainak könyvei megsérülnek, vagy még több testvért letartóztatnak, az súlyos vétek lenne!” Ezekre a gondolatokra nagyon feszült lettem, és úgy éreztem, hogy a vezető által viselt kockázatok valóban nagyon nagyok. Szerencsére Jang Hszin velem együtt kezelte a következményeket. Ő már hosszabb ideje végezte a kötelességeit, és mivel ő vette kézbe a dolgok irányítását, a rajtam lévő nyomás egy kicsit enyhült. De meglepetésemre alig néhány nappal később Jang Hszinnek hirtelen közbejött valami, és el kellett mennie. Pánikba estem, és arra gondoltam: „Hogyan fogom egyedül kezelni ezt a sok munkát? Ha nem kezelem jól, és kárt okozok, minden felelősség engem fog terhelni!” Megbánás fogott el, és arra gondoltam: „Ha nem vállaltam volna el ezt a kötelességet, nem kellene ilyen súlyos felelősséget viselnem.” De most már nem volt senki más, aki kezelte volna a következményeket, és nem hagyhattam egyszerűen parlagon heverni a munkát. Ezért imádkoztam Istenhez, arra kérve Őt, hogy őrizze meg és nyugtassa meg a szívemet, és ezt mondtam: „Istenem, nem hagyhatom figyelmen kívül ezt a munkát, amennyire csak tőlem telik, tovább kell vinnem. Arra kérlek, távolítsd el belőlem ezt a félelmet, és adj nekem hitet.”

Ezután ez az állapot újra és újra úrrá lett rajtam. Egyrészt jól akartam végezni a kötelességemet, másrészt pedig féltem, hogy ha rosszul kezelem a dolgokat, kárt okozok a munkában, ami vétek lenne, és amiért én viselném a felelősséget. Nagyon gyötrődtem, ezért Isten szavait kerestem, hogy olvassam őket, és egy szakasz igazán megérintett. Mindenható Isten azt mondja: „Nem véletlen, hogy az antikrisztusok képesek végezni a kötelességüket – a saját szándékaikkal és céljaikkal, valamint az áldások elnyerésére irányuló vágyukkal abszolút végzik a kötelességüket. Bármilyen kötelességet is végeznek, a céljuk és a hozzáállásuk természetesen elválaszthatatlan az áldások nyerésétől, a jó rendeltetési helytől, valamint a jó kilátásoktól és sorstól, amelyekre éjt nappallá téve gondolnak, és amelyek foglalkoztatják őket. Olyanok, mint az üzletemberek, akik a munkájukon kívül semmi másról nem beszélnek. Amit az antikrisztusok tesznek, az mind kapcsolatban áll a hírnévvel, a nyereséggel és a státusszal – mind kapcsolatban áll az áldások elnyerésével, valamint a kilátásokkal és a sorssal. A szívük mélye tele van efféle dolgokkal; ilyen az antikrisztusok természetlényege. Pontosan az efféle természetlényeg miatt van az, hogy mások világosan láthatják, hogy végső soron a kivetés a végük” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész)). Isten szavaiból ráébredtem, hogy az antikrisztusok mindig a saját érdekeiket veszik figyelembe, amikor a kötelességüket végzik Isten házában. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a sorsuknak és a rendeltetési helyüknek. Amikor valami ezt veszélyezteti, mindig a saját érdekeik védelmét választják, hagynak maguknak egy menekülőutat, és nem hűségesek a kötelességükhöz. Pontosan úgy viselkedtem, mint egy antikrisztus. Folyamatosan azon gondolkodtam, hogyan kerüljem el a felelősségvállalást, és hogyan biztosítsak magamnak jó sorsot és rendeltetési helyet, ahelyett, hogy a gyülekezet munkájára gondoltam volna. Amikor a gyülekezetet letartóztatások érték a KKP részéről, attól féltem, hogy felelősségre vonnak, ha a következmények kezelését rosszul végzem, és ha jelentős kárt okozok, nem lesz jó a sorsom. Ennek eredményeként meghátráltam. Amikor láttam, hogy Jang Hszin elment, és én maradtam egyedül, hogy ezzel a munkával foglalkozzak, még jobban aggódtam, mert úgy éreztem, hogy ha nem kezelem jól a dolgokat, minden felelősség engem fog terhelni, ezért már azt is bántam, hogy elvállaltam ezt a vezetői kötelességet. Jól tudtam, hogy gyülekezetvezetőként sürgősen kezelnem kellett a következményeket ebben a kritikus pillanatban, de én mégis állandóan a saját érdekeimet helyeztem előtérbe, és mérlegeltem az előnyöket és hátrányokat. Amint láttam, hogy a sorsom és a rendeltetési helyem veszélybe kerülhet, menekülőutat akartam hagyni magamnak. Láttam, milyen önző és aljas vagyok, és hogy a beállítottságom pont olyan, mint egy antikrisztusé. Tudtam, hogy ha nem tartok bűnbánatot és nem változom meg, végül Isten leleplez és kiiktat. Aztán imádkoztam Istenhez: „Istenem, nem akarok többé a saját érdekeimre összpontosítani. Hajlandó vagyok vállalni ezt a terhet.”

Ezután elolvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból: „Némelyek nem hiszik, hogy Isten háza igazságosan tud bánni az emberekkel. Nem hiszik el, hogy Isten uralkodik a házában, és hogy ott az igazság uralkodik. Azt hiszik, mindegy, milyen kötelességet végez egy személy, ha közben probléma adódik, Isten háza azonnal elbánik vele, megfosztja attól a jogától, hogy azt a kötelességet végezze, elküldi vagy akár ki is takarítja az egyházból. Valóban ez az, ahogy a dolgok működnek? Biztosan nem. Isten háza minden embert az igazságalapelveknek megfelelően kezel. Isten minden emberrel igazságosan bánik. Nem csak azt nézi, hogy valaki egyetlen alkalommal hogyan viselkedik; az emberek természetlényegét nézi, a szándékaikat, a hozzáállásukat, és különösen azt figyeli, hogy képesek-e önvizsgálatot tartani, amikor hibáznak, hogy tanúsítanak-e megbánást, és hogy képesek-e belelátni a probléma lényegébe az Ő szavai alapján, megérteni az igazságot, gyűlölni magukat és igazán megtérni. Ha valakiből hiányzik ez a helyes hozzáállás, és egészen meghamisítják a személyes szándékok, ha telve van ravasz tervekkel és romlott beállítottságok tárulnak fel belőle, és amikor problémák adódnak, színleléshez, magyarázkodáshoz és önigazoláshoz folyamodik, és makacsul megtagadja cselekedetei beismerését, akkor az ilyen ember menthetetlen. Egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és egészen feltárult. Azok az emberek, akiknek nincs igazuk, és akik a legcsekélyebb mértékig sem képesek elfogadni az igazságot, lényegében álhívők, és csak kivetni lehet őket. [...] Mondd meg Nekem, ha egy ember hibát követett el, de képes a valódi megértésre és hajlandó megtérni, nem adna-e neki esélyt Isten háza? Ahogy a végéhez közeledik Isten hatezer éves irányítási terve, úgy sok-sok kötelességet szükséges végezni. Ám ha nincs lelkiismereted vagy józan eszed, és nem végzed megfelelően a munkád, ha lehetőséget kaptál egy kötelesség végzésére, de nem tudod megbecsülni, a legkevésbé sem törekedsz az igazságra, hagyva, hogy elszálljon melletted a legjobb idő, akkor le fogsz lepleződni. Ha állandóan felületesen teszed a kötelességed, és egyáltalán nem veted alá magad, amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, vajon Isten háza továbbra is használni fog téged kötelesség végzésére? Isten házában az igazság uralkodik, nem pedig a Sátán. Mindenben Istené a végső szó. Ő az, aki az ember üdvözítésének munkáját végzi, Ő az, aki szuverenitást gyakorol mindenek felett. Szükségtelen elemezned, hogy mi helyes, és mi helytelen, csak figyelned kell és alávetned magad. Amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, el kell fogadnod az igazságot, és képesnek kell lenned a hibáid kijavítására. Ha így teszel, Isten háza nem fog megfosztani attól a jogodtól, hogy kötelességet végezz. Ha mindig a kirekesztéstől félsz, mindig kifogásokat keresel, mindig igazolni próbálod magad, az probléma. Ha hagyod, hogy mások meglássák, hogy a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, és hogy nem hallgatsz az észérvekre, bajban vagy. Az egyháznak kötelessége lesz kezelni téged. Ha egyáltalán nem fogadod el az igazságot a kötelességed végzése során, és mindig attól félsz, hogy felfednek és kirekesztenek, akkor ez a félelmed emberi szándékkal és romlott sátáni beállítottsággal, valamint gyanakvással, óvatossággal és tévhittel szennyezett. Ezek egyike sem olyan hozzáállás, amellyel egy embernek rendelkeznie kellene” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavait olvasva megértettem, hogy Isten mindenkihez igazságos, és Isten háza is mindenkit az igazságalapelvek szerint kezel. Senkit sem ítélnek el vagy iktatnak ki egyetlen hiba miatt. Eszembe jutott, hogy amikor korábban a megtisztítási munkát végeztem, arrogáns beállítottságom alapján cselekedtem, és valakit tévesen ítéltem meg, amikor nem követtem az alapelveket. Később felismertem a hibámat és mélyen megbántam, de a gyülekezet nem bocsátott el és nem iktatott ki csak azért, mert ezt az egy hibát elkövettem. Láttam, hogy hibázni önmagában nem félelmetes, a fontos az, hogy az ember képes-e elfogadni az igazságot és őszintén megbánni a hibáját. Vannak, akiket nem azért lepleznek le antikrisztusként, mert egyetlen hibát követtek el, hanem mert a kötelességeik végzése során nem tartják be Isten házának követelményeit és alapelveit, és meggondolatlanul cselekszenek. Még a közösség és a segítség után sem változnak meg, sőt, nem fogadják el a tanácsot és csak a magukét hajtogatják, ragaszkodnak a saját útjukhoz, súlyosan megzavarva a gyülekezet munkáját. Csak a teljes bűnbánat megtagadása után zárják ki őket. Vannak testvérek, akik szintén követnek el vétkeket, de képesek keresni az igazságot és rájönni, mi a gyökere az Istennek való ellenállásuknak, őszintén megbánják és megváltoznak, és a kötelességeiket az igazságalapelvek szerint végzik. Isten háza továbbra is előlépteti és használja az ilyen embereket. Láttam, hogy Isten mindenkinek rengeteg esélyt ad a bűnbánatra, és hogy Isten lényege igazságos és hűséges. Tudtam, hogy nem lehetek többé óvatos Istennel szemben, és nem kerülhetem el a kötelességeimet.

Később a kötelességeimhez való hozzáállásom javult, és a gyülekezet egy másik nővért választott, hogy együttműködjön velem. Nem sokkal később hallottam, hogy újabb körülbelül húsz testvért tartóztattak le, és a rendőrség elment megfenyegetni őket, kényszerítve őket a „Három Nyilatkozat” aláírására. Amikor ezt a hírt hallottam, újra félni kezdtem, attól tartva, hogy ha a következmények kezelését nem végzem jól, engem fognak felelősségre vonni. Amikor ezek a gondolataim támadtak, felismertem, hogy nem vagyok helyes állapotban, ezért a szívemben Istenhez imádkoztam. Eszembe jutottak Isten szavai: „Amit az emberek meg tudnak valósítani, annak végrehajtásáért mindent meg kell tenniük; a többi Istenen múlik, hogy megtegye, hogy gyakorolja felette szuverenitását, valamint vezényelje és vezérelje. Ez az, ami miatt a legkevésbé aggódunk. Isten áll mögöttünk. Nemcsak a szívünkben van Isten, hanem valódi hitünk is van. Ez nem lelki támasz; valójában Isten a sötétben is ott van, és Ő az emberek mellett van, mindig jelen van velük. Amikor az emberek bármit tesznek, vagy bármilyen kötelességet végeznek, Ő figyel; Ő ott van, hogy bármikor és bárhol segítsen neked, megtartva és megóvva téged. Az embereknek az a dolguk, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek annak érdekében, hogy elvégezzék azt, amit el kell végezniük. Amint tudatára ébredsz – érzed a szívedben, látod Isten szavaiban, emlékeztetnek a körülötted lévő emberek, vagy bármilyen jelet vagy előjelet kapsz Istentől, ami információval lát el –, hogy ez olyasmi, amit meg kell tenned, hogy ez Isten megbízatása számodra, akkor eleget kell tenned a felelősségednek, és nem szabad tétlenül ülnöd vagy a pálya széléről figyelned. Te nem vagy robot; van elméd és vannak gondolataid. Amikor valami történik, tökéletesen tudod, hogy mit kellene tenned, és határozottan vannak érzéseid és van tudatosságod. Alkalmazd tehát ezeket az érzéseket és ezt a tudatosságot a tényleges helyzetekre, éld meg őket, és alakítsd át őket a cselekedeteiddé, és így eleget tettél a felelősségednek. Azokat a dolgokat, amelyeknek tudatában lehetsz, az általad megértett igazságalapelvek szerint kell gyakorolnod. Ily módon megteszel minden tőled telhetőt, és a lehető legtöbbet teszed azért, hogy a kötelességedet végezd” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (21.)). Isten szavai hittel és erővel ruháztak fel. Először is vállalnom kellett a rám háruló felelősséget, minden tőlem telhetőt meg kellett tennem, hogy megvédjem Isten házának érdekeit, oltalmazzam a testvéreim biztonságát, és a lehető legkisebbre csökkentsem a veszteségeket. Ez volt az én felelősségem. Nem lehettem többé olyan önző és aljas, hogy csak a saját jövőmre és rendeltetési helyemre összpontosítsak. Visszagondolva arra, hogy mindig próbáltam védeni magam és elkerülni a felelősséget, rájöttem, hogy ezúttal gyakorolnom kell az igazságot, és bátran kell vállalnom a felelősséget. Még ha közben volt is néhány eltérésem, viselnem kellett a rám háruló felelősséget. Néhány bonyolultabb ügyben, amelyben nem tudtam, mi a helyes teendő, a felsőbb vezetőségtől kérhettem útmutatást, és ha hibák vagy hiányosságok voltak a munkámban, felmértem azokat, és időben kijavítottam. Később a velem dolgozó nővérrel együtt végeztük az utómunkálatokat, és közösséget vállaltunk a testvérekkel Isten szándékairól, valamint megbeszéltük, hogyan végezzük megfelelően a kötelességeinket ebben a nehéz időszakban. A testvérek aktívan együttműködtek, és az utómunka gyorsan befejeződött.

Most már nem a saját érdekeimre, kimenetelemre és rendeltetési helyemre gondolok, mint korábban. Ehelyett teljes szívemből végzem a kötelességeimet, és a szívem sokkal békésebb. Ha nem tárultam volna fel ilyen módon, nem ismertem volna fel a sátáni beállítottságomat és a törekvéseim mögött rejlő helytelen nézeteimet. Hálás vagyok Istennek, hogy elvezetett arra, hogy megtanuljam ezeket a leckéket!