2023 áprilisának végén levelet kaptam a felsőbb vezetőimtől, amelyben az állt, hogy egy bizonyos gyülekezet vezetőjét elbocsátották, mert nem végzett tényleges munkát. Mivel nem találtak megfelelő utódot, ideiglenesen engem bíztak meg, hogy vegyem át a gyülekezet munkáját. A levél elolvasása után nem sok időm maradt a gondolkodásra, így gyorsan a gyülekezetbe siettem. Megtudtam, hogy néhány öntöző lusta és hanyag a kötelességében, ezért le kell őket cserélni, és sok újonnan érkezett negatív, gyenge, és nem jár rendszeresen összejövetelekre, ami miatt azonnali öntözésre és támogatásra van szükségük. A gyülekezet evangelizációs munkája is eredménytelen volt. Arra gondoltam: „A vezetés miért pont engem küldött ebbe a gyülekezetbe, ahol ilyen rosszak a munka eredményei? Ha sokáig itt maradok, és nem tudok javítani a munkán, mit fognak gondolni rólam a vezetőim? Azt fogják mondani, hogy nem vagyok alkalmas erre a kötelességre? De ha már itt vagyok, Istenre támaszkodom, és minden tőlem telhetőt megteszek az együttműködésért.” Mivel úgy gondoltam, hogy a munka megfelelő elvégzéséhez először át kell helyeznem a munkatársakat, napkeltétől napnyugtáig dolgoztam, és mindennap ezekkel a feladatokkal voltam elfoglalva.

Kis idő múlva a személyzeti kiigazítások befejeződtek, és az öntözési munka fokozatosan némi eredményt mutatott. Később Li Ming nővért, egy evangéliumi munkást, gyülekezetvezetővé választottak. Nagyon boldog voltam, mert ez a nővér teherérzettel végezte a kötelességét, és az életbe való belépésre összpontosított, és nagyszerű volt, hogy együttműködhetek vele a gyülekezeti munkában. De váratlanul, nem sokkal azután, hogy Li nővért megválasztották, hirtelen levelet kaptunk a felsőbb vezetőségtől, amelyben az állt, hogy a KKP vadászik Li Mingre, és nem biztonságos számára, hogy azon a környéken végezze a kötelességét, ezért át kell helyezni. A levelet olvasva arra gondoltam: „Épp hogy sikerült gyülekezetvezetőt választanunk, és most máris el kell mennie. Azt reméltem, hogy ha Li Ming felügyeli az evangelizációs munkát, a terhem egy kicsit könnyebb lesz, de most nemhogy nem csökkent a terhem, hanem még egy tapasztalt evangéliumi munkást is áthelyeznek. Ha a munka továbbra is eredménytelen marad, mit fognak gondolni rólam a felsőbb vezetőim?” Bár vonakodtam, nem volt más választásom, mint alávetni magam. Később találtam két evangéliumi munkást, hogy együttműködjenek az evangelizációs munkában, de aztán egy nagyszabású letartóztatási hullám tönkretette a terveimet. A következő napokban folyamatosan hallottam a híreket arról, hogy a testvéreket sorra tartóztatják le, köztük azokat az evangéliumi munkásokat is, akiket épp hogy megtaláltam. Mindettől teljesen megbénultam, és arra gondoltam: „Miért vagyok én ilyen szerencsétlen? Mióta két hónapja ebbe a gyülekezetbe jöttem, annyi kudarccal szembesültem! Végre sikerült kiigazítanom a személyi ügyeket, de most meg ez történik! Nemcsak hogy a munka eredményei nem javultak, de még azokat a munkatársakat is letartóztatták, akik együtt tudtak volna működni. Úgy tűnik, egyszerűen nincs szerencsém! Amikor az előző vezető itt végezte a kötelességét, az zökkenőmentes és stabil időszak volt. Én miért vagyok ilyen peches, hogy pont velem történnek ezek a rossz dolgok? Minden eddigi erőfeszítésem kárba veszett! A felsőbb vezetés biztosan azt fogja gondolni, hogy rosszak a munkaképességeim.” Ahogy ezen gondolkodtam, nem tudtam visszatartani a könnyeimet, és teljesen elcsüggedtem. A munka eredményei nélkül elvesztettem a motivációmat a problémák nyomon követésére, sőt, még el is akartam menni onnan. Miközben ebben az állapotban éltem, azt tapasztaltam, hogy a lelkem egyre mélyebbre süllyed a sötétségbe és a kétségbeesésbe.

Később ettem és ittam Isten szavainak egy, az állapotomhoz kapcsolódó részletét. Isten szavait olvastam: „Mi a probléma azokkal az emberekkel, akik mindig szerencsétlennek hiszik magukat? Mindig a szerencse mércéjével mérik, hogy a cselekedeteik helyesek-e vagy helytelenek, és ennek alapján mérlegelik, hogy melyik útra térjenek, mit kell megtapasztalniuk, valamint a problémákat, amelyekkel szembekerülnek. Helyes ez vagy helytelen? (Helytelen.) A rossz dolgokat szerencsétlenként, a jó dolgokat szerencsésként vagy előnyösként jellemzik. Helyes vagy helytelen ez a nézőpont? (Helytelen.) Helytelen dolog ilyen perspektívából mérlegelni a dolgokat. Ez a dolgok mérésének szélsőséges és helytelen módszere és mércéje. Ez a fajta módszer gyakran oda vezet, hogy az emberek csüggedésbe süllyednek miatta, és gyakran kelt bennük nyugtalanító érzéseket, hogy nekik soha semmi nem úgy sikerül, ahogy szeretnék, soha nem kapják meg, amit akarnak, aminek következtében pedig végül állandóan szorongani fognak, ingerlékenyek és nyugtalanok lesznek. Ha ezek a negatív érzelmek nem oldódnak fel, akkor ezek az emberek egyfolytában mély csüggedésbe süllyednek, és úgy érzik, hogy Isten nem kedvez nekik. Úgy gondolják, hogy Isten másokkal kegyelmesen bánik, velük azonban nem, másoknak gondját viseli, nekik azonban nem. »Miért vagyok mindig nyugtalan, miért szorongok mindig? Miért történik velem mindig valami rossz? Miért nem jut nekem soha semmi jó? Legalább egyszer juthatna, csak ennyit kérek!« Ha ezzel a téves gondolkodásmóddal és szemlélettel nézed a dolgokat, a szerencse és balszerencse csapdájába fogsz esni. Ha folyton ebbe a csapdába esel, egyfolytában csüggedtnek érzed magad. A csüggedtség közepette különösen érzékeny leszel arra, hogy a téged érő dolgok szerencsések-e vagy szerencsétlenek. Ha ez történik, az azt bizonyítja, hogy eluralkodott rajtad ez a szemléletmód és a jó és balszerencse gondolata. Ha ez a szemléletmód irányít téged, az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatos hozzáállásod és nézeteid már nincsenek a normális emberi mivolt lelkiismeretének és észszerűségének tartományán belül, hanem egyfajta szélsőségbe csaptak át. Amikor ebbe a szélsőségbe esel, nem fogsz kivergődni a csüggedtségből. Újra meg újra elcsüggedsz, és még ha rendszerint nem is érzed magad lehangoltnak, de mihelyt valami félremegy, mihelyt úgy érzed, hogy valami szerencsétlen fordulat történt, azonnal csüggedésbe esel. Ez a csüggedtség kihatással lesz a normális ítélőképességedre és döntéshozatalodra, sőt, a boldogságodra, dühödre, szomorúságodra és örömödre is. Amikor a boldogságodra, dühödre, szomorúságodra és örömödre is kihatással van, megzavarja és tönkreteszi a kötelességed végzését, valamint az Isten követésére irányuló akaratodat és vágyadat is. Ha ezek a pozitív dolgok megsemmisülnek, az a néhány igazság, amelyet megértettél, szertefoszlik, és többé egyáltalán nem segít rajtad” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Isten azt mondja, hogy aki minden rosszat szerencsétlenségnek és minden jót szerencsének vagy előnyösnek tart, az szélsőségekbe eső, helytelen nézőpontokkal rendelkező ember. Én pontosan ilyen voltam. Amikor ebbe a gyülekezetbe jöttem, hogy a kötelességemet végezzem, és megtudtam, hogy a gyülekezet különféle munkáinak eredményei gyengék, hogy az öntözőkből hiányzik a teherérzet a kötelességük iránt, hogy sok újonnan érkezett negatív és gyenge, és hogy az evangelizációs munka nem hoz jó eredményeket, szerencsétlennek éreztem magam. Hogy jól végezzem a munkát, napkeltétől napnyugtáig sokat dolgoztam, gyűléseket tartottam, közösséget vállaltam, és elvégeztem a szükséges személyi kiigazításokat. Egy idő után, amikor láttam, hogy az öntözési munka fokozatosan jó irányba halad, boldognak és motiváltnak éreztem magam, hogy végezzem a kötelességemet. De később, amikor egy tapasztalt evangéliumi munkást áthelyeztek, majd röviddel ezután egy nagyszabású letartóztatási hullámra került sor, és evangéliumi munkásokat tartóztattak le, és senki sem tudott együttműködni az evangelizációs munkában, a csüggedés érzése kerített hatalmába, és nem tudtam erőt venni magamon, hogy bármit is tegyek. Ez a viselkedésem a helytelen nézőpontomból fakadt. Amikor a munka jó eredményeket hozott és minden simán ment, úgy éreztem, elnyertem a felsőbb vezetők csodálatát, és ez boldoggá tett. De amikor a munka nem hozott jó eredményeket, és a dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna, negatívnak és gyengének éreztem magam, a balszerencsémet okoltam, sőt, még a kötelességemet is fel akartam adni. Eszembe jutott, hogy az álhívők soha nem fogadnak el semmit Istentől, ami velük történik, és amikor kedvezőtlen helyzetek adódnak, panaszkodnak Istenre, félreértik sőt, el is árulják Őt. Megértettem, hogy ha az állapotom nem változik meg, akkor én is valóban veszélyben vagyok. Ezért imádkoztam Istenhez, remélve, hogy útmutatást fog adni az állapotom megváltoztatásához.

Később Isten további szavait olvastam: „Ezek az emberek, akik mindig azzal foglalkoznak, hogy jó vagy balszerencséjük van-e – helyes az a mód, ahogyan a dolgokat szemlélik? Létezik jó szerencse és balszerencse? (Nem.) Milyen alapon állítjátok, hogy nem létezik? (Hogy kikkel találkozunk és mi történik velünk napról napra, azt Isten szuverenitása és rendelkezései határozzák meg. Nincs olyan, hogy jó szerencse vagy balszerencse; minden szükségszerűen történik, és mindennek jelentősége van.) Így van ez? (Így van.) Ez a szemlélet helyes, és ez az elméleti alapja annak az állításnak, miszerint szerencse nem létezik. Bármi történik veled, akár jó, akár rossz, az mind normális, éppúgy, mint az időjárás a négy évszak során – nem süthet mindig a nap. Nem mondhatod, hogy a derűs napokat Isten rendeli el, a felhős napokat, esőt, szelet, vihart pedig nem. Mindent Isten szuverenitása és rendelkezései határoznak meg, és mindent a természetes környezet hoz létre. Ez a természetes környezet az Isten által elrendelt és lefektetett törvényeknek és szabályoknak megfelelően keletkezik. Mindez szükségszerű és elengedhetetlen, így bármilyen is az időjárás, azt a természeti törvények okozzák és hozzák létre. Nincs benne semmi jó vagy rossz – csak az emberek vele kapcsolatos érzései jók vagy rosszak. Az emberek nem érzik jól magukat, ha zuhog az eső, fúj a szél, felhős az ég vagy jégeső esik. Elsősorban az esős, nedves időt nem kedvelik az emberek: fájnak az ízületeik, és gyengének érzik magukat. Lehet, hogy rossz érzésed van az esős napokkal kapcsolatban, de mondhatod-e, hogy az esős napok szerencsétlenek? Ez csak egy érzés, amelyet az időjárás kelt az emberekben – a szerencsének semmi köze annak tényéhez, hogy esik az eső. Mondhatod, hogy a derűs napok jók. Ha három hónapon át süt a nap és egy csepp eső sem esik, az emberek jól érzik magukat. Mindennap látják a napot, az idő száraz és meleg, néha enyhe szellő fújdogál, és az kimehetnek a szabadba, amikor csak akarnak. A növények azonban nem bírják ezt, a termés elhal a szárazság miatt, így abban az évben elmarad az aratás. Ezek szerint az, hogy te jól érzed magad, azt jelenti, hogy tényleg jó? Amikor eljön az ősz, és nincs mit enned, ezt mondod majd: »Ó, jaj! A túl sok derűs nap sem jó. Ha nem esik az eső, a termés megszenvedi, nincs élelem, amit learassunk, és az emberek éhezni fognak.« Ezen a ponton rádöbbensz, hogy a végeérhetetlen napsütés sem jó dolog. Valójában az, hogy valaki jónak vagy rossznak érez valamit, a saját önző indokain, vágyain és önérdekén alapul, nem pedig magának a dolognak a lényegén. Tehát az alap, amelyből kiindulva az emberek felmérik, hogy valami jó-e vagy rossz, nem pontos. Mivel az alap nem pontos, a levont végkövetkeztetések is pontatlanok. A jó és balszerencse témájához visszatérve: most már mindenki tudja, hogy ez a szerencséről szóló mondás nem helytálló, és hogy a szerencse se nem jó, se nem rossz. Az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyekkel találkozol, akár jók, akár rosszak, mind Isten szuverenitása és rendelkezései határozzák meg, ezért megfelelően kell szembenézned velük. Fogadd el Istentől, ami jó, és azt is fogadd el Istentől, ami rossz. Ne mondd magad szerencsésnek, amikor jó dolgok történnek, és szerencsétlennek, amikor rossz dolgok történnek. Csak azt lehet mondani, hogy mindezekből a dolgokból tanulhatnak az emberek, és nem szabad elutasítaniuk vagy elkerülniük őket. Köszönd meg Istennek a jó dolgokat, de köszönd meg Istennek a rossz dolgokat is, mert ezt mind Ő rendeli el. A jó emberek, események, dolgok és környezetek is tanulságokkal szolgálnak, de még többet lehet tanulni a rossz emberekből, eseményekből, dolgokból és környezetekből. Ezek mind olyan tapasztalatok és epizódok, amelyeknek az ember életéhez kell tartozniuk. Az embereknek nem szabad a szerencse gondolatával mérni ezeket. Tehát melyek az olyan emberek gondolatai és perspektívái, akik a szerencse alapján mérik, hogy jó-e valami vagy rossz? Mi az ilyen emberek lényege? Miért szentelnek ilyen sok figyelmet a jó és balszerencsének? Azok, akik nagyon is a szerencsére összpontosítanak, azt remélik, hogy az ő szerencséjük jó, vagy azt, hogy rossz? (Azt remélik, hogy jó.) Így van. Valójában a jó szerencsére törekszenek és arra, hogy jó dolgok történjenek velük, ők pedig csak kihasználják mindezt és élvezik az előnyeit. Nem érdekli őket, hogy mennyit szenvednek mások, vagy mennyi szenvedést és nehézséget kell elviselniük. Nem akarják, hogy bármi olyasmi történjen velük, amit ők szerencsétlennek érzékelnek. Más szóval nem akarják, hogy rossz dolgok történjenek velük: ne érje őket kudarc, visszaesés, kínos helyzet, metszés, ne veszítsenek el semmit, ne maradjanak le semmiről, ne csapják be őket. Ha ezek közül bármi megtörténik, azt balszerencsének tekintik. Bárki rendezi is el, ha rossz dolgok történnek, az szerencsétlenség. Remélik, hogy mindenféle jó dolog történik velük – kezdve az előléptetéstől, a tömegből való kiemelkedéstől és a mások rovására való nyerészkedéstől egészen addig, hogy valaminek az előnyeit élvezik, sok pénzt keresnek vagy magas rangú tisztviselők lesznek –, és úgy gondolják, ez a jó szerencse. Az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyekkel találkoznak, mindig a szerencse alapján mérlegelik. A jó szerencsére törekszenek, nem a balszerencsére. Amint a legkisebb dolog is félresikerül, haragra gerjednek, bosszúsak és elégedetlenek lesznek. Őszintén szólva ez a fajta ember önző. Arra törekszik, hogy mások rovására nyerészkedjen, nyereséget szerezzen magának, nyertesként jöjjön ki a helyzetből és kiemelkedjen a tömegből. Akkor lenne elégedett, ha minden jó dolog csak vele történne. Ez a természetlényege; ez a valódi arca” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Isten szavaiból megláttam, hogy az emberek gyakran aszerint ítélnek valamit szerencsésnek vagy sem, hogy személyes hasznuk származik-e belőle. Ha a helyzet előnyös számukra, „jó szerencsének” nevezik, ha pedig nem, akkor „balszerencsének”. Az ilyen gondolkodású emberek csak a saját hasznukat akarják, és rendkívül önzőek. A valóságban minden helyzet, amit Isten elrendez, jó, és nem létezik olyasmi, hogy „jó szerencse” vagy „balszerencse”. Azok helyzetek, amelyek az emberek számára kedvezőnek vagy kedvezőtlennek tűnnek, mind azt a célt szolgálják, hogy ők ezekből leckéket tanuljanak, és hasznosak az életbe való belépésük szempontjából. Pontosan úgy, mint az időjárás esetében: az emberiségnek a napsütéses és az esős napokra egyaránt szüksége van. Az állandó napsütés hamar kiszárítaná a termést, a hosszan tartó eső pedig eláztatná. Tehát akár napsütés van, akár eső, mindez Isten szuverenitásának és elrendezéseinek a része, és az emberiség javát szolgálja. Amikor korábban olyan dolgokkal találkoztam, amelyek nem feleltek meg a kívánságaimnak, mindig azt gondoltam, hogy egyszerűen csak szerencsétlen vagyok, de ez azért volt, mert ambíciókat és vágyakat tápláltam, és mindig mások csodálatára törekedtem, és amikor nem kaptam meg, amit akartam, tehetetlennek és szerencsétlennek éreztem magam, panaszkodtam Istenre, zúgolódtam Ellene, és a csüggedés állapotában éltem. Elgondolkodva magamon megértettem, hogy miután ebbe a gyülekezetbe jöttem, kezdetben azért akartam jól végezni a kötelességemet, hogy elnyerjem az emberek csodálatát, ezért panaszkodás nélkül dolgoztam napkeltétől napnyugtáig. De amikor a dolgok nem a kívánságaim szerint alakultak, és evangéliumi munkásokat tartóztattak le, aggódtam, hogy ha nincsenek a munkában együttműködő emberek, nem lehet majd jó eredményeket elérni, és amikor a hírnév és státusz iránti vágyam kielégítetlen maradt, szerencsétlennek éreztem magam, és a korábbi lelkesedésem gyorsan elillant. Ennek a gyülekezetnek a különféle munkái már amúgy is késtek, mert a korábbi hamis vezető nem végzett tényleges munkát, a testvérek letartóztatása pedig tovább akadályozta a munka jelentős részének normális haladását. A felsőbb vezetőim abban a reményben helyeztek ide, hogy képes leszek tekintettel lenni Isten szándékaira, előremozdítani a munka különféle területeit, és megóvni a gyülekezet érdekeit. De a nagy nehézségek láttán, amelyekkel szembesültem, elcsüggedtem, elvesztettem a motivációmat a kötelességem iránt, és a „balszerencsémre” panaszkodtam. Ez a viselkedésem valóban undorral töltötte el Istent. Amikor egy Istenhez igazán hűséges ember azt látja, hogy a gyülekezet súlyos letartóztatási hullámmal néz szembe, és ennyi testvért letartóztattak, a legjobb tudása szerint mindent megtett volna, amit csak tud, szükség szerint áthelyezte volna a munkatársakat, és minimalizálta volna a veszteségeket. De egy ilyen kritikus időszakban én csak a saját hírnevemmel és státuszommal törődtem. Igazán önző voltam, és hiányzott belőlem a lelkiismeret és az emberi mivolt! Most már megértettem, hogy Isten azért engedte meg, hogy ebbe a helyzetbe kerüljek, hogy megváltoztassa a romlott beállítottságomat, mert túl nagy fontosságot tulajdonítottam a hírnévnek és a státusznak, és szükségem volt erre a helyzetre, hogy segítsen felfedni és átformálni engem.

Egy reggel az áhítatom során Isten további szavait olvastam: „Ha elengeded az ambícióidat és vágyaidat, ha többé nem utasítod és kerülöd el a téged érő bármely balszerencsét, és többé nem aszerint mérlegeled az ilyesmit, hogy mennyire vagy szerencsés vagy szerencsétlen, akkor sok mindent, amit azelőtt szerencsétlennek és rossznak láttál, most már jónak fogsz tartani – a rossz dolgokból jó dolgok lesznek. A mentalitásod és a dolgokról alkotott szemléleted módja változik, ami képessé tesz arra, hogy másként érezz az életed tapasztalataival kapcsolatban, és egyúttal másmilyen jutalmakat is arass le. Ez rendkívüli tapasztalat, amely elképzelhetetlen jutalmakat hoz neked. Ez jó dolog, nem pedig rossz. [...] Ne hajszold az úgynevezett »jó szerencsét«, és ne utasítsd el az úgynevezett »balszerencsét«. Add át a szívedet és egész lényedet Istennek, hagyd, hogy Ő cselekedjen és vezényeljen, és vesd alá magad az Ő vezénylésének és rendelkezéseinek. Isten megadja majd neked, amire szükséged van, igazságos mértékben, akkor, amikor szükséged van rá. Ő vezényli majd a környezeteket, embereket, eseményeket és dolgokat, akikre vagy amelyekre szükséged van, a szükségleteidnek és hiányosságaidnak megfelelően, hogy le tudd vonni azokat a tanulságokat, amelyeket meg kell tanulnod az emberektől, eseményekből és dolgokból, amelyekkel találkozol. Természetesen mindezeknek előfeltétele az, hogy meglegyen benned az Isten vezénylésével és rendelkezéseivel szembeni alávetettség mentalitása” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Isten azt mondja, hogy ha felhagyunk azzal, hogy az eseményeket jó vagy balszerencsének tekintjük, akkor váratlan felismerésekre tehetünk szert azokban a helyzetekben, amelyeket Isten elrendez számunkra, és a tapasztalatainkon keresztül megláthatjuk Isten cselekedeteit és szuverenitását. Ezért, amikor kedvezőtlen helyzetekkel szembesülünk, el kell fogadnunk azokat Istentől ahelyett, hogy megpróbálunk elmenekülni vagy elkerülni őket. Amögött, amit az emberek „rossz” eseménynek tartanak, mindig ott van Isten szándéka, és azok a tapasztalatok, amelyeken keresztül kell mennünk. Isten az ilyen helyzeteket arra használja, hogy képezzen minket, lehetővé téve, hogy az életünk növekedjen – ez az Ő gondos szándéka. Rájöttem, hogy helyre kell igazítanom a helytelen nézőpontomat, és Istenre támaszkodva minden tőlem telhetőt meg kell tennem. Hittem, hogy Isten elő fogja készíteni a megfelelő embereket, hogy együttműködjenek a gyülekezet munkájában. Amikor így gondolkodtam, az állapotom sokat javult. Így hát elkezdtem embereket keresni, hogy segítsenek az evangelizációs munkában. Akkoriban volt egy nővér, aki gyengének és csüggedtnek érezte magát a családi terhek miatt. Felvettük vele a kapcsolatot, közösséget nyújtottunk neki, és támogattuk. Miután egy ideig beszélgettünk vele az állapota javult, és hajlandó volt vállalni a kötelességét. Egy másik nővér is hajlandó lett vállalni a kötelességét a közösségünk után. Rájöttem, hogy Isten ezt a környezetet azért rendezte el, hogy megtanítson tényleges munkát végezni, például közösséget vállalni a testvérek problémáinak megoldására. Amint megértették Isten szándékát, aktívan együttműködtek. Ezenkívül ez a környezet segített abban, hogy több embert műveljünk, hogy elkezdhessék végezni a kötelességüket. Hálás voltam Istennek!

Szeptemberben hirtelen levelet kaptam, amelyben az állt, hogy az evangéliumi diakónust letartóztatták. A következő napokban még több hír érkezett a testvérek letartóztatásáról. Azt gondoltam magamban: „Épp hogy sikerült kiigazítani a csapatot, és láttunk némi eredményt, most megint letartóztatják az evangéliumi munkásokat. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Ezek a szerencsétlenségek folyton velem történnek!” De aztán rájöttem, hogy az állapotom nem helyes, ezért gyorsan, csendben imádkoztam Istenhez, kérve Őt, hogy adjon útmutatást ebben a helyzetben. Eszembe jutottak Isten szavai: „Valójában az, hogy valaki jónak vagy rossznak érez valamit, a saját önző indokain, vágyain és önérdekén alapul, nem pedig magának a dolognak a lényegén. Tehát az alap, amelyből kiindulva az emberek felmérik, hogy valami jó-e vagy rossz, nem pontos. Mivel az alap nem pontos, a levont végkövetkeztetések is pontatlanok. A jó és balszerencse témájához visszatérve: most már mindenki tudja, hogy ez a szerencséről szóló mondás nem helytálló, és hogy a szerencse se nem jó, se nem rossz. Az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyekkel találkozol, akár jók, akár rosszak, mind Isten szuverenitása és rendelkezései határozzák meg, ezért megfelelően kell szembenézned velük. Fogadd el Istentől, ami jó, és azt is fogadd el Istentől, ami rossz. Ne mondd magad szerencsésnek, amikor jó dolgok történnek, és szerencsétlennek, amikor rossz dolgok történnek. Csak azt lehet mondani, hogy mindezekből a dolgokból tanulhatnak az emberek, és nem szabad elutasítaniuk vagy elkerülniük őket. Köszönd meg Istennek a jó dolgokat, de köszönd meg Istennek a rossz dolgokat is, mert ezt mind Ő rendeli el. A jó emberek, események, dolgok és környezetek is tanulságokkal szolgálnak, de még többet lehet tanulni a rossz emberekből, eseményekből, dolgokból és környezetekből. Ezek mind olyan tapasztalatok és epizódok, amelyeknek az ember életéhez kell tartozniuk. Az embereknek nem szabad a szerencse gondolatával mérni ezeket” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Isten szavaiból megértettem, hogy az emberek gyakran a személyes vágyaik és érdekeik alapján ítélik meg, hogy egy helyzet jó vagy rossz-e, és nem az igazság alapján. Az evangéliumi diakónus letartóztatása Isten engedélyével történt; Isten az Ő szuverenitása és vezénylése szerint rendezi el, hogy kit tartóztatnak le, és ezek olyan tapasztalatok, amelyeken az embereknek keresztül kell menniük. Nekem alá kell vetnem magam, gondoskodnom kell az utókezelésről, és meg kell tennem, amit csak tudok, hogy együttműködjek. Ezután elkezdtem az utókezeléssel foglalkozni. Később megtudtam, hogy az evangelizációs csapat vezetője továbbra is tart összejöveteleket, és hirdeti az evangéliumot három újonnan érkezettel együtt. Nem rettentette meg őket a nagy vörös sárkány, és az evangelizációs munkájuk még eredményesebb volt, mint korábban. Ezenkívül néhány nővér, aggódva a gyülekezeti munkára gyakorolt hatás miatt, saját kezdeményezésére elkezdte végezni a kötelességét. Mikor mindezt láttam, mélyen megérintett. Rájöttem, hogy minden helyzetnek, amit Isten elrendez, célja van. Azoknak, akiket letartóztattak, át kell esniük a szükséges tapasztalatokon, azoknak pedig, akiket nem, bizonyságot kell tenniük. Isten a nagy vörös sárkány általi üldöztetést arra használja, hogy az az emberek tökéletesítését szolgálja.

Ezen a tapasztalaton keresztül megértettem, hogy ezek a helyzetek nem „balszerencse” miatt történnek, sem azért, mert Istennek magas elvárásai vannak velem szemben. Ehelyett Isten arra használta őket, hogy megtisztítson és átformáljon engem. Amikor kiigazítottam a gondolkodásmódomat és ténylegesen együttműködtem, láttam, ahogy Isten munkája kibontakozik. Amíg őszintén imádkoztam és teljes szívemből végeztem a kötelességemet, Isten utat nyitott számomra. A jövőben is kész vagyok Istenre támaszkodni, hogy jól végezzem a kötelességeimet.