Egy nap kaptam egy levelet a felső vezetéstől, amelyben arra kértek, hogy írjak egy értékelést Liu Liről, a gyülekezet egyik vezetőjéről. Azt kérték, hogy három napon belül írjam meg és küldjem el. Nem tudtam megállni, hogy ne találgassak: „Miért kért meg a felső vezetés hirtelen arra, hogy értékeljem Liu Lit? Talán azért, mert a munkaképessége gyenge, és gyűjtik az értékeléseket, mert az elbocsátását fontolgatják? Vagy talán azt látják, hogy felvállalja a terhet, valódi munkát végez, és elő akarják léptetni? Ha Liu Lit előléptetik, és én rávilágítok a hiányosságaira, a vezetőség azt fogja mondani, hogy igazságtalanul bánok az emberekkel? Azt mondanák, hogy mindenkinek vannak hiányosságai, és hogy ha valakit, akiben van potenciál, ilyen negatívan jellemeznek, az a tisztánlátás hiányáról tanúskodik? De ha el akarják bocsátani Liu Lit, és én kiemelem az erősségeit, akkor a vezetőség vajon azt fogja mondani, hogy gyenge a képességem? Vajon megkérdőjeleznék azt, hogy én, a szövegalapú munka egyik felügyelője, aki gyakran közösséget vállalok a testvérekkel az emberek felismerésének alapelveiről, de amikor valakit értékelek, egy elbocsátandó személyt ilyen pozitívan írok le, a tisztánlátás képességének hiányát mutatva, hogyan végezhetek jól egy ilyen fontos kötelességet ilyen képességgel? Ha ez megtörténne, a vezetőségnek biztosan rossz benyomása lenne rólam.” Ezt szem előtt tartva emlékeztettem magam arra, hogy óvatosan kezeljem ezt a dolgot, és hogy Liu Li értékelését pontosan kell megírnom, mielőtt elküldöm. Mivel tudtam, hogy Vang Jing, Liu Li társa másnap meglátogat, támadt egy ötletem: „Miért ne kezdhetném azzal, hogy megpróbálok puhatolózni Vang Jingről, és egy kicsit utánajárni a dolgoknak, hogy kiderítsem, Liu Li előléptetéséről vagy elbocsátásáról van-e szó. Ha rájövök, hogy Liu Li milyen irányba tart, könnyebb lesz megírni az értékelést. Ha elő akarják léptetni, akkor az erősségeit fogom hangsúlyozni, ha pedig el akarják bocsátani, akkor a hiányosságait fogom kiemelni. A felső vezetés szándékainak megfelelően írom meg az értékelést. Így a vezetőség biztosan azt fogja mondani, hogy felügyelőként képes vagyok tisztán látni, és végül nem csinálok bolondot magamból.”

Másnap Vang Jing eljött, hogy a munkával kapcsolatos ügyekről beszéljünk, de én nem arra koncentráltam, hogy beszámoljak neki a munkáról, hanem inkább azon tűnődtem: „Mit mondjak, hogy rávegyem Vang Jinget, hogy elmondja, mi fog történni Liu Livel, anélkül, hogy észrevenné?” Amint Vang Jing befejezte a mondandóját, tudatosan elkezdtem faggatózó kérdéseket feltenni: „Mostanában csak te jöttél el hozzánk, hogy megbeszéljük a munkát. Liu Li miért nem jött? Sok a munkája?” Vang Jing csendesen válaszolt: „Más munkával van elfoglalva.” Azt sejtettem, hogy talán el akarják bocsátani Liu Lit, de nem lehettem biztos benne. Nem mertem egyenesen megkérdezni, mert féltem, hogy Vang Jing azt mondaná, hogy nem a munkámra koncentrálok, ezért közvetett módon folytattam a kérdezősködést: „Csak ti ketten vagytok vezetők errefelé, hogyan bírjátok a munkaterhelést?” Miután megkérdeztem, nagyon figyeltem Vang Jing minden pillantását és arckifejezését beszéd közben, próbáltam megtalálni a legapróbb nyomot is, amiből megállapíthatnám, mi történik Liu Livel. De meglepetésemre Vang Jing egyszerűen azt válaszolta: „Elég sok munka volt mostanában.” A válasza még mindig nem adott egyértelmű információt, így nagyon nyugtalan voltam. Mit kellene tennem? Még mindig nem tudtam, hogy Liu Lit elő akarják léptetni vagy el akarják bocsátani. Közeledett az értékelés benyújtásának határideje, de nem tudtam rávenni magam, hogy megírjam, mert nem tudtam, hogyan csináljam megfelelően. Azt gondoltam: „Mi lenne, ha csak azt írnám le, amit tudok, és aztán elmagyaráznám a vezetőségnek, hogy csak néhányszor találkoztam Liu Livel, és nem ismerem jól, így az értékelésem talán nem pontos?” De aztán meggondoltam magam: „Vajon a felső vezetés azt fogja mondani, hogy ha én felügyelőként néhány találkozás után sem tudok tisztán látni egy embert, akkor gyenge képességem van, és nem tudom átlátni a dolgokat? Az olyan kínos lenne! Hagyjuk! Talán inkább meg sem írom az értékelést, így a felső vezetés nem fogja látni, hogy van-e tisztánlátási képességem.” Tehát nem írtam meg az értékelést. De amikor később elgondolkodtam ezen a kérdésen, nagy bűntudatom volt. Rájöttem, hogy Isten háza megköveteli tőlünk, hogy tisztességesen és objektíven értékeljük az embereket, elsősorban azért, hogy megértsük, hogy egy személy megfelel-e a művelési és kiválasztási alapelveknek, vagy hogy felügyeljük és ellenőrizzük, hogy egy személy ténylegesen elvégzi-e a munkáját, és alkalmas-e a munkájára. A megfelelő személy kiválasztása egy munkára döntő fontosságú, mivel ez közvetlenül befolyásolja a munka hatékonyságát, és kapcsolódik az Isten háza által végzett munka oltalmához, valamint az értékelés megírása belépést biztosíthat számomra a becsületes emberi lét igazságába. Akkor miért vonakodtam annyira, hogy tollat ragadjak? Miért voltam ennyire zaklatott? Imádkoztam Istenhez: „Istenem! Liu Li értékelésének megírása olyan ellentmondásos érzéseket keltett bennem. Tétova és túlságosan óvatos voltam ebben a kérdésben, és attól féltem, hogy ha nem látok tisztán, és az értékelés nem pontos, a vezetőség le fog nézni, ezért nem voltam hajlandó megírni. Istenem, kérlek, vezess engem, hogy felismerjem a romlott beállítottságomat!”

Áhítataim során Isten e szavait olvastam: „Az antikrisztusok vakok Istenre, Neki nincs helye a szívükben. Amikor Krisztussal találkoznak, nem bánnak Vele másképp, mint egy hétköznapi emberrel, folyamatosan az Ő arckifejezéséből és hanglejtéséből következtetnek, úgy változtatják a hangnemet, ahogy a helyzet megkívánja, soha nem mondják el, mi is történik valójában, soha nem mondanak semmi őszinte dolgot, csak üres szavakat és doktrínákat beszélnek, megpróbálják megtéveszteni és becsapni a szemük előtt álló gyakorlati Istent. Egyáltalán nincs istenfélő szívük. Még arra sem képesek, hogy szívből beszéljenek Istenhez, hogy bármi igazat mondjanak. Úgy beszélnek, ahogy a kígyó siklik, szavaik folyása tekervényes és nem egyenes. Olyan a szavaik módja és iránya, mint a dinnye indája, amely egy póznán kapaszkodik felfelé. Ha például azt mondod, hogy valaki jó képességű és előléptethetnék, rögtön arról beszélnek, hogy milyen jó is az illető, mi nyilvánul meg és tárul fel benne; ha pedig azt mondod, hogy valaki rossz, akkor gyorsan arról kezdenek beszélni, hogy az illető milyen rossz és gonosz, hogyan okoz bomlasztásokat és megzavarásokat a gyülekezetben. Amikor bizonyos konkrét helyzetekről érdeklődsz, nincs mit mondaniuk; mellébeszélnek, azt várják, hogy következtetésre juss, figyelve a szavaid jelentésére, hogy a szavaikat a te gondolataidhoz igazíthassák. Minden, amit mondanak: szépen hangzó szavak, hízelgés és szolgalelkűség; egyetlen őszinte szó sem hagyja el a szájukat. Így érintkeznek az emberekkel és így bánnak Istennel – pontosan ennyire csalárdak. Ez a beállítottsága egy antikrisztusnak” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Második rész)). „A Sátán szavainak van egy bizonyos jellemzője: Amit a Sátán mond, attól csak vakarhatod a fejedet, nem tudod azonosítani a szavai forrását. Néha a Sátánnak vannak indítékai, és átgondoltan beszél, néha pedig a természete irányítja: az ilyen szavak spontán módon törnek elő, és egyenesen a Sátán szájából jönnek. A Sátán nem tölt sok időt ezeknek a szavaknak a mérlegelésével, hanem inkább gondolkodás nélkül mondja ki őket. Amikor Isten megkérdezte tőle, honnan jön, a Sátán néhány kétértelmű szóval válaszolt. Teljesen tanácstalannak érzed magad, sohasem tudhatod pontosan, honnan való a Sátán. Van köztetek bárki, aki így beszél? Miféle beszédmód ez? (Kétértelmű, és nem ad határozott választ.) Milyen szavakkal írhatnánk le ezt a beszédmódot? Elterelő és félrevezető. Tegyük fel, hogy valaki nem szeretné, ha mások megtudnák, mit csinált tegnap. Te megkérdezed az illetőtől: »Láttalak tegnap. Hová mentél?« Ő nem mondja el neked egyenesen, hogy hová ment. Ehelyett azt mondja: »Micsoda nap volt tegnap! Annyira fárasztó volt!« Megválaszolta a kérdésedet? Igen, de nem olyan választ adott, amilyet te hallani akartál. Ez a »zseniális« az emberi beszéd trükkjeiben. Soha nem jössz rá, mire céloz, és nem tudod azonosítani a szavai forrását vagy szándékát. Nem tudod, mit próbál elkerülni, mert a szívében megvan a maga története – ez alattomos. Van köztetek bárki, aki szintén gyakran szokott így beszélni? (Igen.) Ilyenkor mi a célotok? Néha a saját érdekeitek védelme, néha a saját büszkeségetek, pozíciótok, imázsotok fenntartása, a magánéletetek titkainak védelme? Bármi is a cél, elválaszthatatlanul kapcsolódik az érdekeitekhez. Hát nem ilyen az ember természete? Mindazok, akiknek ilyen a természete, közeli rokonságban állnak a Sátánnal, ha nem egyenesen a családtagjai. Így is megfogalmazhatjuk, nemde? Általánosságban szólva ez a megnyilvánulás megvetésre méltó és visszataszító” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok az Istennel való ügyleteikben mindig csalárdul cselekszenek, és az Ő kifejeződéséhez igazodnak, mielőtt eldöntenék, hogyan cselekedjenek. Nem beszélnek becsületesen Krisztus előtt, és az emberi szűklátókörűséget használják fel, hogy becsapják Istent. A beállítottságuk valóban csalárd és elvetemült, és ezért Isten meggyűlöli őket. Átgondolva rájöttem, hogy én is ugyanígy viselkedtem. A felső vezetés megkért, hogy írjak értékelést Liu Liről, és függetlenül attól, hogy Liu Lire előléptetés vagy elbocsátás vár, az értékelésemet a vele kapcsolatos megértésem alapján, objektíven és tényszerűen kellett volna megírnom, mivel a célja a gyülekezet munkájának fenntartása volt. De amikor megtudtam, hogy értékelést kell írnom Liu Liről, ahelyett, hogy azon gondolkodtam volna, hogyan beszéljek becsületesen, és hogyan írjam meg tisztességesen és objektíven, amit tudok, teljesítve a felelősségemet, először azt találgattam, mit jelent az értékelés bekérése, és hogyan írjam meg azt a magam javára. Féltem, hogy ha az értékelésem pontatlan, a felső vezetés meg fogja látni a hiányosságaimat, és azt gondolja majd, hogy nem vagyok képes tisztán látni a dolgokat, és rossz benyomást fogok kelteni bennük. Hogy megóvjam a rólam alkotott képet és a státuszomat a vezetőség szemében, ki akartam találni a vezetőség szándékát, és abból kiindulva akartam cselekedni. Amikor Vang Jing eljött, hogy megvizsgálja a munkámat, nem arra koncentráltam, hogy megfelelő jelentést adjak, és megtaláljam a kötelességemben lévő eltéréseket, hogy együtt megoldhassuk őket, hanem inkább azon törtem a fejem, hogy hogyan vehetném rá Vang Jinget, hogy elmondja, mi történik Liu Livel. Ha Liu Lit elő akarják léptetni, akkor ebből kiindulva dicsérném őt, kiemelném az erősségeit, és kisebbíteném a hiányosságait, de ha el akarják bocsátani, akkor a hiányosságait hangsúlyoznám. Úgy gondoltam, hogy egy ilyen értékelés benyújtásával a felső vezetés azt gondolja majd, hogy jó képességű felügyelő vagyok, hogy pontosan látom az embereket, és alkalmas vagyok. Amikor valakit jónak vagy rossznak értékeltem, az nem tényeken és igazságalapelveken alapult, hanem inkább azon, hogy az illetőt előléptetni vagy elbocsátani akarták. Úgy fordultam, ahogy a szél fúj, az értékelésem nem volt sem objektív, sem igazságos. Minden embernek vannak erősségei és gyengeségei, ezért az értékeléseket tisztességesen, objektíven és az igazságnak megfelelően kellett megírnom. Ha az illető nem jó, és én pozitív értékelést írok, akkor megtévesztést követek el, és ha ez másokat félrevezet, hátrányos következményeket von maga után, akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját, akkor ezzel gonoszságot követek el, és Isten ellen fordulok. De ha az illető az igazságra törekszik, és én negatív értékelést írok, akkor igazságtalan vagyok vele, ártok neki, és megtagadom tőle a képzés lehetőségét. Azért kérte a vezetőség, hogy értékeljek egy személyt, mert meg akarták vizsgálni azt a személyt, és átfogóan értékelni akarták a többség értékelése szerint, mivel ez biztosítja a pontosságot és az objektivitást. Ezért minden egyes értékelés fontos. De engem a romlott beállítottságom vezérelt, hogy a saját hasznom érdekében megpróbáltam eltúlozni vagy kisebbíteni egy személy erősségeit és gyengeségeit, ami alkalmas arra, hogy félrevezesse az embereket, és megnehezíti a vezetés számára, hogy pontos és objektív megértést kapjon egy személyről. Akaratlanul is akadályoztam és megszakítottam Isten házának az emberek kiválasztására és művelésére vonatkozó munkáját. Láttam, hogy a beállítottságom ugyanolyan, mint egy antikrisztusé, és hogy a saját érdekemben próbálok beszélni, hallgatni másokat, és megpróbálok a sorok között olvasni, és nagy erőfeszítéseket teszek, hogy információt találjak. Annyira csalárd voltam, és minden méltóság és tisztesség nélkül éltem. „A becsületesség azt jelenti, hogy Istennek adjátok a szíveteket, mindenben őszinték vagytok Hozzá, mindenben nyitottak vagytok Felé, soha nem rejtitek el a tényeket, nem próbáljátok megtéveszteni a fölöttetek és alattatok lévőket, és nem tesztek dolgokat csak azért, hogy hízelgéssel elnyerjétek Isten jóindulatát. Röviden, becsületesnek lenni nem más, mint cselekedeteidben és szavaidban tisztának lenni, és nem téveszteni meg sem Istent, sem embert” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem). Isten velünk szemben támasztott követelményei nem magasak. Egyszerűen csak azt reméli, hogy egyenesen beszélünk és cselekszünk, a nevén nevezzük a dolgokat, becsületes, gyakorlatias és nyílt emberként kerüljük a hazugságot, a megtévesztést és a titkolózást. Nem ismertem jól Liu Lit, és nem tudtam pontosan felismerni őt, ezért az értékelésemet annak megfelelően kellett volna megírnom, amit tudtam, és az igazat kellett volna mondanom. Csak annyi kellett, hogy ne legyen hátsó szándékom, ne legyek csalárd, egyszerűen gyakorlatiasnak és igazságosnak kellett lennem a másokkal való bánásmódomban. De a szándékaim nem voltak megfelelőek, és arra törekedtem, hogy ezzel az értékeléssel a felső vezetés kegyeit elnyerjem, ezért megpróbáltam felmérni a preferenciáikat és a szándékaikat, és eldönteni, hogyan írjam meg az értékelést az ő kívánságaik alapján. A vezetőség úgy akart egy személyt megvizsgálni, hogy az értékelésemet kérte, de egyetlen becsületes szót sem kaptak tőlem. Az ilyen hozzáállás messze állt a becsületes emberi lét gyakorlásától! Ezt felismerve megundorodtam a csalárd beállítottságomtól.

Később Isten e szavait olvastam: „És vajon mi az, hogy félni Istent és kerülni a rosszat? Amikor például valakiről értékelést készítesz – ez összefügg az istenfélelemmel és a rossz kerülésével. Hogyan készítesz valakiről értékelést? (Becsületesnek, igazságosnak és méltányosnak kell lennünk, szavainknak pedig nem szabad az érzéseinken alapulniuk.) Amikor pontosan azt mondod, amit gondolsz, és amit láttál, akkor becsületes vagy. Először is, a becsületesség gyakorlása összhangban van Isten útjának követésével. Ez az, amire Isten az embereket tanítja; ez Isten útja. Mi Isten útja? Félni Istent és kerülni a rosszat. Vajon a becsületesség nem része az Istenfélelemnek és a rossz kerülésének? És ez nem Isten útjának követése? (De igen, az.) Ha nem vagy becsületes, akkor az, amit láttál és az, amit gondolsz, nem azonos azzal, ami a szádon kijön. Valaki megkérdezi tőled, hogy »Mi a véleményed erről az emberről? Felelősségteljes-e a gyülekezeti munkában?«, és te azt válaszolod: »Nagyszerű ember. Felelősségteljesebb és jobb képességű, mint én, az emberi mivolta is jó. Érett és stabil.« De a szíved mélyén vajon ezt gondolod? Amit valójában látsz, az az, hogy bár ez az ember rendelkezik képességgel, de megbízhatatlan, meglehetősen csalárd és nagyon számító. Ez az, amit valójában gondolsz az elmédben, de amikor itt az idő, hogy beszélj, felötlik benned, hogy »Nem mondhatom ki az igazságot. Nem szabad senkit sem megbántanom«, így gyorsan mondasz valami egyebet, és szép dolgokat válogatsz, amiket mondhatsz róla, de semmi sem az, amit valójában gondolsz; az egész hazugság és színlelés. Vajon ez azt jelzi, hogy Isten útját követed? Nem. A Sátán útjára léptél, a démonok útjára. Mi Isten útja? Az igazság, az az alap, amely szerint az embereknek viselkedniük kell, valamint az istenfélelem és a rossz kerülésének az útja. Bár te egy másik emberhez beszélsz, Isten is hallgatja; Ő figyeli a szívedet, és átvizsgálja. Az emberek arra figyelnek, amit mondasz, de Isten a szívedet vizsgálja át. Vajon az emberek képesek átvizsgálni az ember szívét? Az emberek legfeljebb azt láthatják, hogy nem mondtad ki az igazságot; azt láthatják, ami a felszínen van, azonban csak Isten láthat a szíved mélyére. Csak Isten láthatja azt, hogy mit gondolsz, mit tervezel, és milyen kis cselszövéseket, alattomos módszereket és aktív gondolatokat hordozol a szívedben. Vajon amikor Isten látja, hogy nem mondod ki az igazságot, mi az Ő véleménye és értékelése rólad? Az, hogy ebben a kérdésben nem követted Isten útját, mivel nem mondtad ki az igazságot” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból világosan kiderül, hogy Isten szereti a becsületes embereket. A becsületes embereknek istenfélő szívük van, és tisztelik az Ő nagyságát, bármivel is néznek szembe. Soha nem gondoltam, hogy az értékelések írása magában foglalja az istenfélelem igazságát, ezért nem vettem komolyan az értékelést. Most, hogy elgondolkodtam Liu Li értékelésének kérdésén, láttam, hogy Liu Linek vannak hiányosságai és hibái a kötelességében, de vannak erősségei is, és ha nem tudom pontosan felismerni őt, akkor azt kell jelentenem, amit közvetlenül megfigyeltem, el kell fogadnom, hogy Isten átvizsgál, és becsületesnek kell lennem, nem pedig csalárdnak. Ezt jelentette az igazság kimondása és a becsületes emberi lét. De hogy megóvjam a büszkeségemet és a státuszomat, attól féltem, hogy ha az értékelésem pontatlan, a felső vezetés átláthat rajtam, féltem, hogy elveszítem a tekintélyemet, és lenéznek, ezért trükkökhöz folyamodtam, és nem az igazat mondtam. Inkább nem írtam meg az értékelést, minthogy kockáztassam a tekintélyem elvesztését. Olyan csalárd és gyanakvó voltam! Nem voltam hajlandó becsületesnek lenni, és kimondani az igazságot, ami azt mutatta, hogy egyáltalán nem volt istenfélő szívem! Az istenfélő szívű emberek óvatosak és körültekintőek, amikor másokat értékelnek, és képesek gyakorlatiasan kifejezni a megértésüket és véleményüket egy személyről. Ezt személyes indítékok nélkül tudják megtenni, és annyit mondanak, amennyit tudnak, nem túloznak, és nem rejtegetnek dolgokat. Ez egy becsületes ember viselkedése. Amikor azonban azok az emberek, akiknek nincs istenfélő szívük, másokat értékelnek, nem mérlegelik, hogy szavaik tényeken alapulnak-e, vagy sértik-e Istent, és csak azt mondják, ami nekik előnyös, és egyetlen igazság sem hagyja el a szájukat. Az ilyen embereknek ilyen csalárd beállítottságuk van. Ezúttal az értékelés megírásán keresztül fel lettem tárva, és láttam, hogy nem tudom elfogadni, hogy Isten átvizsgáljon a kötelességemben, hogy hiányzik belőlem az istenfélő szív, és hogy az alapján cselekszem, ami a saját hasznomra van, a saját érdekeimet az igazság gyakorlása elé helyezve. Ez azt jelentette, hogy az Istennel való szembeszegülés útját jártam. Nem gondoltam volna, hogy miután annyi éven át hittem Istenben, a sátáni beállítottságom változatlan maradt, és hogy még mindig csalárd tudok lenni, ha az érdekeimről van szó. Nagyon veszélyes lenne így folytatni! Szívem mélyén imádkoztam Istenhez, hogy bűnbánatot tartsak, és kértem Istent, hogy vezessen el a sátáni beállítottságom mélyebb megértéséhez.

Egy nap az áhítatom alatt Isten e szavait olvastam: „A gonoszságot a legnehezebb felismerni, mivel már az ember természetévé vált, az ember pedig kezdi dicsőíteni azt, és még több gonoszság sem fog gonosznak tűnni a szemében. A gonosz beállítottságot tehát még a makacs beállítottságnál is nehezebb felismerni. Egyesek azt mondják: »Hogyhogy nem lehet könnyen felismerni? Mindenkinek vannak gonosz vágyai. Hát nem ez a gonoszság?« Ez felszínes. Vajon mi is az igazi gonoszság? Milyen állapotok gonoszak, amikor megnyilvánulnak? Gonosz beállítottság-e az, ha az emberek hangzatos kijelentésekkel leplezik a szívük mélyén rejlő gonosz és szégyenletes szándékokat, majd elhitetik másokkal, hogy ezek a kijelentések nagyon is jók, tisztességesek és helyénvalók, végül pedig megvalósítják hátsó szándékaikat? Vajon miért hívják ezt gonoszságnak, és nem csalárdságnak? A beállítottság és a lényeg szempontjából a csalárdság nem olyan rossz. A gonoszság sokkal súlyosabb, mint a csalárdság, ez egy olyan magatartás, amely alattomosabb és aljasabb, mint a csalárdság, és az átlagember nehezen látja át azt. Például milyen szavakkal csábította el a kígyó Évát? Tetszetős szavakkal, amelyek kifogástalanul hangzanak, és úgy tűnik, mintha a te javadat szolgálnák. Nincs tudomásod arról, hogy ezekkel a szavakkal bármi gond is lenne, vagy bármilyen rosszindulatú szándék is állna mögöttük, ugyanakkor képtelen vagy elengedni ezeket a sátáni sugallatokat. Ez a kísértés. Ha kísértés ér, és hallgatsz az ilyen szavakra, akkor önkéntelenül is elcsábulsz, és valószínű, hogy csapdába fogsz esni, megvalósítva ezáltal a Sátán célját. Ezt hívják gonoszságnak. A kígyó ezzel a módszerrel csábította el Évát. Ez vajon egyfajta beállítottság? (Igen.) Honnan származik ez a fajta beállítottság? A kígyótól, a Sátántól származik. Az ember természetében benne van ez a fajta gonosz beállítottság” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazságra törekvésben csak az önismeret segít). Isten leleplezi, hogy amikor az emberek egymással érintkeznek, gyakran hangzatos kijelentéseket használnak, és úgy tűnik, hogy helyénvaló kommunikációt folytatnak, de a valóságban ez tele van trükkökkel. Jónak és helyesnek tűnő kijelentéseket használnak, hogy leplezzék hátsó szándékaikat és elérjék céljaikat. Ez egy elvetemült beállítottság, és Isten ezeket az embereket utálja és gyűlöli a legjobban. Ezen a ponton jöttem csak rá, hogy milyen súlyos az elvetemült beállítottságom. Amikor Vang Jing eljött megvizsgálni a munkámat, a Liu Li iránti aggodalmat ürügyként használva mindent elkövettem, hogy megkérdezzem, hogy Liu Linek sok munkája van-e, és megemlítettem, hogy már régóta nem láttam őt. Ez a kérdés a Liu Li iránti helyénvaló aggodalomnak tűnt, de valójában arra akartam felhasználni, hogy kiszedjem a kívánt információt Vang Jingből, és rávegyem, hogy felfedje, mi lesz Liu Livel. De amikor Vang Jing nem dőlt be a kérdéseimnek, megváltoztattam a stratégiámat, és Liu Livel kapcsolatos információkról kezdtem érdeklődni, úgy álcázva, mintha törődnék a gyülekezeti munkával. Láttam, hogy folyamatosan cseleket szövök a szavaimban és tetteimben, hogy elérjem a céljaimat, csapdát állítok Vang Jingnek úgy, hogy nem is tud róla, és mindent elkövetek, hogy egy látszólag normális beszélgetéssel rávegyem, hogy elmondja, amit akarok, hogy megszerezhessem a kívánt információt. Külsőleg nyugodt voltam, és úgy tűnt, hogy semmi baj nincs, de belül cseleket szőttem és ármánykodtam. Nem voltam őszinte, amikor beszéltem vagy másokkal érintkeztem, ehelyett a sátáni beállítottságomra támaszkodtam, mások ellen cseleket szőttem, és manipuláltam őket. Láttam, hogy a természetem valóban elvetemült! Akárcsak a kígyó, amely megkísértette Évát, hogy egyen a jó és a rossz tudás fájáról, aminek a szavai helyesen hangzottak, de finoman és közvetve félrevezette az embereket, és elrejtette a valódi szándékait. Ez a Sátán elvetemült beállítottsága. Hát nem olyan volt a szavaim és tetteim természete, mint a kígyóé? Milyen alattomos és ravasz módja volt ez az életnek! Ez csak egy értékelés megírásáról szólt, és nem érintett nagyobb érdekeket, de én ilyen hitvány és aljas módszereket használtam, hogy csalárd és ravasz legyek. Ha ez a beállítottságom változatlan maradna, és amikor olyan ügyekről lenne szó, amelyekben nagy érdekek játszanak szerepet, akkor biztos, hogy az elvetemült és csalárd beállítottságommal becsapnám az embereket és becsapnám Istent, és még nagyobb gonoszságokat követnék el, amelyek sértenék Isten természetét. Láttam, milyen veszélyes számomra, ha az elvetemült és csalárd beállítottságom változatlan marad.

Később Isten e szavait olvastam: „A királyságomnak azokra van szüksége, akik becsületesek, akik nem kétszínűek vagy álnokok. Vajon nem népszerűtlenek az őszinte és becsületes emberek a világban? Én pont fordítva vagyok ezzel. A becsületes emberek jöhetnek Hozzám; kedvemet lelem az ilyen emberekben, és szükségem is van az ilyen emberekre. Pontosan ez az én igazságom” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 33. fejezet). „Abban az időszakban, amikor valaki gyakorolja, hogy becsületes ember legyen, elkerülhetetlen, hogy sok kudarccal és olyan pillanatokkal találkozzon, ahol a romlottságát felfedik. Lehetnek olyan időszakok is, amikor a szavai és gondolatai nem igazodnak egymáshoz, illetve a tettetés és félrevezetés pillanatai is eljöhetnek. Azonban, függetlenül attól, hogy mi ér téged, ha igazat akarsz mondani és becsületes ember akarsz lenni, képesnek kell lenned elengedni a büszkeségedet és hiúságodat. Ha nem értesz valamit, mondd, hogy nem érted; ha valami nem világos, mondd, hogy nem világos. Ne félj attól, hogy mások lenéznek vagy kevesebbet gondolnak rólad. Ha következetesen a szívedből beszélsz, és ily módon igazat mondasz, örömre, békességre, a szabadság és felszabadulás érzésére fogsz lelni a szívedben, a hiúság és a büszkeség pedig nem fog többé korlátozni téged. Bárkivel is kerülsz kapcsolatba, ha ki tudod fejezni, amit valóban gondolsz, ha megnyitod a szíved másoknak, és nem tetteted, hogy tudsz dolgokat, amelyeket nem tudsz, akkor ez egy becsületes hozzáállás. Néha lenézhetnek az emberek és bolondnak nevezhetnek, mivel mindig az igazat mondod. Mit kellene tenned ilyen helyzetben? Azt kellene mondanod: »Még ha mindenki bolondnak is nevez engem, elhatározom, hogy becsületes ember leszek, és nem csalárd. Őszintén fogok beszélni, a tényeknek megfelelően. Habár mocskos, romlott és értéktelen vagyok Isten előtt, mégis az igazságot fogom szólni tettetés vagy színlelés nélkül.« Ha így beszélsz, a szíved szilárd lesz és békés. Ahhoz, hogy becsületes ember legyél, el kell engedned a hiúságod és a büszkeséged, és annak érdekében, hogy az igazságot szóld, és valódi érzéseidet fejezd ki, nem szabad félned mások gúnyolódásától és megvetésétől. Még ha mások bolondként bánnak is veled, nem szabad vitáznod vagy megvédened magad. Ha így tudod gyakorolni az igazságot, becsületes emberré válhatsz” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot). Isten világossá teszi, hogy kit szeret és kit gyűlöl. Isten csak a becsületes embereket fogadja el és áldja meg. Isten szent, és nincs benne tisztességtelenség vagy csalárdság. Isten szavai mindig egyenesek és világosak. Ahogyan Isten világosan megmondta Ádámnak és Évának az Édenkertben, hogy melyik gyümölcsöt melyik fáról szabad enniük, és melyik vezet halálhoz. Isten utasításai világosak, nincs bennük titkolózás. Isten azt is megköveteli tőlünk, hogy tiszta és becsületes emberek legyünk, hiszen ez az igazi emberi hasonlatosság. A Sátán világában élve az emberek hazugsággal, csalárdsággal és trükkökkel érintkeznek egymással, mindig álarcot viselve, kimerítő módon élnek. Az lesz a vége, hogy a Sátán egyre mélyebben megrontja őket, és Isten igazságos büntetése utoléri őket. Láttam, hogy egyes testvérek körülöttem képesek gyakorolni, hogy becsületes emberek legyenek, hogy amikor látják, hogy más embereknek problémáik vannak, akkor egyenesen rájuk tudnak mutatni, hogy segítsenek nekik, amikor látják, hogy valaki olyan dolgokat tesz, amelyek nem igazodnak az igazsághoz, akkor nyíltan meg tudják metszeni őket, őszinték tudnak lenni, és fel tudják ajánlani egymásnak a kölcsönös segítséget és támogatást. Ezek az emberek tiszták, felszabadultnak és szabadnak érzik magukat, arra törekszenek, hogy becsületes emberek legyenek, és az üdvösség útját járják. Megértettem, hogy mit jelent becsületes embernek lenni, és Isten szavai a gyakorlás útját biztosították számomra. Nem tudtam tovább cseleket szőni és becsapni másokat a büszkeség vagy a státusz miatt. Az ilyen viselkedés valóban megvetendő volt! Meg kellett felelnem az Isten által megkövetelt becsületes ember mércéjének, és őszintén le kellett írnom, amit Liu Liről tudtam. Még akkor is, ha pontatlanság esetén ez azt jelentené, hogy elveszítem a tekintélyemet, amennyiben őszinte vagyok, és Istennek tetsző, akkor az elegendő lesz.

Az értékelések írásával kapcsolatban is volt egy téves nézetem, azt gondoltam, hogy a szövegalapú munka felügyelőjeként képesnek kell lennem tisztán látni az embereket és pontos értékeléseket írni ahhoz, hogy kompetensnek tartsanak, ezért vonakodtam becsületesnek lenni, mert attól féltem, hogy nem írok tisztességes értékelést, és elveszítem a tekintélyem. Később Isten e szavait olvastam: „Amikor vezetővé választanak meg valakit a testvérek, vagy előléptet valakit Isten háza, hogy egy bizonyos munkarészt vagy egy bizonyos kötelességet végezzen, az nem azt jelenti, hogy különleges státusza vagy pozíciója van az illetőnek, sem azt, hogy mélyebb igazságokat vagy több igazságot ért másoknál – azt pedig még kevésbé, hogy képes alávetni magát Istennek és nem fogja elárulni Őt. Természetesen nem jelenti azt sem, hogy ismeri Istent, és hogy olyasvalaki, aki féli Istent. Valójában ezek egyikét sem érte el. Az előléptetése és a művelése mindössze a szó egyszerű értelmében vett előléptetés és művelés, és nem egyenlő azzal, hogy Isten előre rendelkezett volna róla és elismerte volna őt. Egyszerűen azt jelenti az előléptetése és a művelése, hogy elő lett léptetve és művelésre vár. Ennek a művelésnek a végső kimenetele pedig attól függ, hogy törekszik-e az illető az igazságra, és hogy képes-e az igazságra törekvés útját választani. Így aztán, amikor az egyházban valakit vezetővé léptetnek elő és művelnek, akkor azt csak a szó legegyszerűbb értelmében véve léptetik elő és művelik; ez nem azt jelenti, hogy vezetőként már megfelelő színvonalú és hozzáértő, hogy máris képes vezetői munkát vállalni és valóságos munkát végezni – nem ez a helyzet. A legtöbb ember nem látja át ezeket a dolgokat, és a saját képzelődéseik alapján felnéznek azokra, akiket előléptettek. Ez hiba. Nem számít, hány éve hisznek Istenben, vajon valóban birtokában vannak az igazságvalóságnak azok, akiket előléptettek? Nem feltétlenül. Képesek-e végrehajtani Isten házának munkára vonatkozó rendelkezéseit? Nem feltétlenül. Van-e felelősségérzetük? Hűségesek-e? Képesek-e alávetni magukat? Képesek-e keresni az igazságot, ha problémával szembesülnek? Mindez ismeretlen” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Isten szavaiból láttam, hogy Isten házában, akár vezető, akár felügyelő valaki, az nem jelenti azt, hogy az igazság minden aspektusát érti, vagy hogy az igazságvalóságok minden aspektusát birtokolja. Az, hogy a gyülekezet úgy intézte, hogy felügyelő legyek, csak egy lehetőség volt számomra a képzésre, és ez nem jelentette azt, hogy több igazságot értettem volna, mint mások, vagy hogy fel tudtam volna ismerni a különböző típusú embereket. Világossá vált számomra, hogy sok olyan igazság van, amit nem értek, és hogy különböző körülményeket kell megtapasztalnom ahhoz, hogy elnyerjem azokat. Rájöttem, hogy ha megbecsülném ezt a lehetőséget, imádsággal többet keresnék, és az igazság szerint cselekednék, amikor találkozom dolgokkal, akkor az életem gyorsan fejlődne. Ehelyett azonban nagyra tartottam magam a felügyelői pozíciómban, és úgy gondoltam, hogy felügyelőként a tisztánlátás képességével kell rendelkeznem, és pontos értékeléseket kell írnom. Annak érdekében, hogy dicséretet és csodálatot kapjak a felső vezetéstől, végül csalárdságba és elvetemültségbe bocsátkoztam, hogy elrejtsem magam, ahelyett, hogy beláttam volna a tisztánlátási képességem hiányát, és több igazságot kerestem volna ezen a területen. Ha így folytatnám, az nem csak abban akadályozna meg, hogy megértsem az igazságot, hanem a beállítottságomat is egyre csalárdabbá tenné, és végül semmit sem nyernék. Ezt felismerve képessé váltam arra, hogy helyesen kezeljem a hiányosságaimat.

Nem sokkal később kaptam egy levelet a felső vezetéstől, amelyben arra kértek, hogy írjak egy értékelést Szun Lan nővérről. Azt gondoltam magamban: „Csak két napja találkoztam Szun Lannal, így csak korlátozottan ismerem őt. Ha az értékelés pontatlan lesz, a vezetők vajon azt fogják gondolni, hogy nem látom tisztán az embereket, és le fognak nézni engem?” De aztán arra gondoltam: „Úgy hallottam, hogy Szun Lant érdemes művelni, ezért talán ki kellene emelnem az erősségeit. Egy ilyen értékeléssel a vezetők biztosan azt fogják mondani, hogy mivel csupán két nap után képes vagyok pontosan értékelni valakit, jól fel tudom ismerni az embereket. Ettől aztán tényleg jobb színben tűnök majd fel.” Abban a pillanatban rájöttem, hogy ismét megpróbálok csalárdsághoz folyamodni. Isten azért vezényelte le ezt a környezetet, hogy próbára tegyen, képes vagyok-e becsületes ember lenni. Az értékelések írása egy személy előléptetését vagy elbocsátását vonja maga után – ez nem jelentéktelen dolog. Nem dönthettem el a saját érdekeimre alapozva, hogy milyen értékelést írjak. Ezután Isten e szavait olvastam: „Amikor beszélsz, annyi kört teszel meg, annyi gondolatot áldozol, és olyan fárasztó módon élsz, csak azért, hogy megvédd a saját hírnevedet és büszkeségedet! Tetszenek Istennek azok az emberek, akik így cselekszenek? Isten mindenekelőtt a csalárd embereket gyűlöli. Ha meg akarsz szabadulni a Sátán befolyásától, és el akarod érni az üdvösséget, akkor el kell fogadnod az igazságot. Először is azzal kell kezdened, hogy becsületes emberré válsz. Légy őszinte, mondj igazat, ne korlátozzanak az érzéseid, vesd le színlelésedet és trükkjeidet, és beszélj és kezeld az ügyeket elvek szerint – ez egy könnyű és boldog életforma, és képes leszel Isten előtt élni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazság gyakorlásával vetheti le a romlott beállítottság béklyóit). Nem takargathattam és álcázhattam magam tovább a hiúságom és a státuszom kedvéért. Becsületesnek és gyakorlatiasnak kellett lennem. Azt kellett írnom, amit tudtam, anélkül, hogy azzal törődnék, hogy mások hogyan látnak engem. Attól, hogy így viselkedtem, megnyugodtam. Így hát írtam egy objektív és igazságos értékelést Szun Lanról, és benyújtottam. Nagy megkönnyebbülést és felszabadultságot éreztem a szívemben. Már nem úgy éreztem magam, mint korábban, amikor mérhetetlen szellemi erőfeszítést fordítottam a csalárdságra. Miután megtapasztaltam az igazmondás és az igazság gyakorlásának édességét, azt mondtam magamnak, hogy a jövőben, amikor olyan ügyekkel szembesülök, amelyek a büszkeségemet érintik, bármilyen kínossá is válnak a dolgok, nyíltnak és átláthatónak kell lennem. Hála Istennek!