2016-ban gyülekezetvezetőnek választottak. Igazán motivált voltam, és elhatároztam, hogy megfelelően végzem ezt a kötelességet, és mindent megteszek azért, hogy az összes gyülekezeti munkát jól kezeljem, hogy a testvérek lássák, hogy a megfelelő embert választották. De hamarosan rájöttem, hogy Li Hszin nővér, akivel együtt dolgozom, régebb óta végzi a kötelességét, mint én, jobb képességű, és tisztábban tud beszélni az igazságról. Amikor együtt vettünk részt az összejöveteleken, a testvérek által feltett kérdések többségét meg tudta oldani, és a testvérek élvezettel hallgatták a közösségét. Mindezt látva kissé nyugtalan lettem, és arra gondoltam: „Li Hszin közössége az igazságról tényleg elég világos, de ha ez így folytatódik, a többiek fel fognak rá nézni. Akkor ki fog rám figyelni? Ez nem lesz így jó, meg kell találnom a módját, hogy bizonyítsak.” Ezután gyakran sokáig fennmaradtam, hogy még többet egyek és igyak Isten szavaiból, és felvértezzem magam az igazsággal. Az összejövetelek során, amikor valakinek a közössége Isten szavairól megvilágító volt, sietve jegyzeteltem, hogy aztán a többi csoporttal való összejöveteleken beszélhessek róla, hogy azt lássák a testvérek, hogy én is elég sok mindent megértettem. Később, mivel Li Hszin egy viszonylag távol élt, a testvérek nehézkesen tudtak hozzá fordulni a kérdéseikkel, ezért megragadtam az alkalmat, hogy a gyülekezet minden munkáját a saját kezembe vegyem, és néha anélkül intézkedtem, hogy Li Hszinnel megbeszéltem volna. Idővel Li Hszin úgy érezte, hogy nem játszik jelentős szerepet, és a kötelességei iránti motivációja kezdett alábbhagyni. Ráadásul a súlyos családi terhei miatt egyre negatívabb lett az állapota, és többször, amikor meglátott engem, még egy nehéz sóhaj is kifakadt belőle, és azt mondta, hogy nem képes végezni ezt a kötelességet. Bár úgy tűnt, hogy közösséget vállalok vele, magamban azt reméltem, hogy negatív marad, mert azt gondoltam, hogy így még jobban ki tudnék tűnni. Később Li Hszint a tartósan rossz állapota miatt elbocsátották, és a gyülekezet új vezetőt választott, Vang Ling nővért. Látva, hogy Vang Ling jó képességű, veszélyben éreztem magam, és úgy éreztem, hogy némi képzés után talán felülmúlhat engem, ezért nem akartam, hogy kitűnjön. Történetesen Vang Ling, mivel újonnan választották meg, nem volt járatos a munkában, így ezt ürügyként használtam fel arra, hogy átvegyem a teljes irányítást a gyülekezet munkája felett, megtagadva tőle a lehetőséget, hogy használja a tehetségét. Egyszer egy gyülekezeti feladat sürgős közösségvállalást és végrehajtást igényelt, de mivel Vang Ling nem volt helyi lakos, nem ismerte az összejövetelek helyszíneinek egy részét. Nem vittem magammal, hogy megismerhesse a környéket, és hogy együtt hajtsuk végre a munkát, ehelyett kirekesztettem őt, és elvégeztem a munkát azokon a területeken, amelyek elvileg az ő felelősségi körébe tartoztak. Később még azt is megemlítettem a testvéreknek, hogy Vang Ling nem vállalja a terhet a munkában, és elmondtam, hogy egyedül én rohangásztam a munka megvalósításáért. Ez azt eredményezte, hogy egyes testvérek előítéleteket kezdtek el táplálni Vang Linggel szemben, és nem szívesen hallgatták a közösségét. Ennek következtében Vang Ling negatív lett. Éreztem egy kis bűntudatot, de nem gondolkodtam el magamon. Ehelyett továbbra is azzal dicsekedtem a testvéreknek, hogy mennyi áldozatot hoztam és mennyit tűrtem a kötelességemben. A testvérek gyakran megdicsértek azért, mert a munkában felvállalom a terhet és a felelősséget, és azt mondták, hogy a gyülekezet nem tudna meglenni nélkülem. Amikor ezt hallottam, nagyon elégedett voltam magammal. Később rájöttem, hogy már nem kapok semmilyen megvilágosítást és megvilágítást Isten szavaiból, és nem volt mit mondanom az imáimban. Napjaimat zavarodott és céltalan állapotban töltöttem, és a gyülekezeti munka eredményei is hanyatlani kezdtek. Ekkor végre rájöttem, hogy az állapotom nem helyes, ezért Isten elé járultam imádkozni és keresni, kérve Őt, hogy világosítson meg és vezessen, hogy megismerjem önmagam.

Isten szavát olvastam: „Bármilyen kötelességet is végeznek az antikrisztusok, meg fogják próbálni magas pozícióba emelni magukat, elsőbbségi helyzetbe kerülni. Soha nem tudnak megelégedni a hétköznapi követő helyével. [...] A kötelességük végzésében mindig ott vannak a személyes szándékaik, és mindig különbözni akarnak, kielégítendő abbéli igényüket, hogy legyőzzenek másokat, és eleget tegyenek a vágyaiknak és ambícióiknak. Miközben a kötelességüket végzik, amellett, hogy igen versengők – minden tekintetben versengenek, hogy kitűnjenek, hogy a csúcson legyenek, hogy mások fölé kerekedjenek – azon gondolkodnak még, hogy miként őrizzék meg az aktuális státuszukat, hírnevüket és tekintélyüket. Ha van bárki, aki veszélyezteti a státuszukat és a hírnevüket, semmitől sem riadnak vissza és nem irgalmaznak, hogy eltapossák az illetőt és megszabaduljanak tőle. Akár hitvány eszközökhöz is folyamodnak, hogy elnyomják azokat, akik képesek az igazságra törekedni, akik hűséggel és felelősségteljesen teszik a kötelességüket. Irigység és gyűlölet tölti el őket azokkal a testvérekkel szemben, akik kiválóan teljesítenek a kötelességükben. Különös gyűlölettel viseltetnek azok iránt, akiket a többi testvér helyesel és elismer; azt hiszik, hogy az ilyen emberek súlyos fenyegetést jelentenek arra nézve, amiért ők küzdenek, a hírnevükre és a státuszukra, a szívükben pedig megesküsznek, hogy: »Vagy te, vagy én, vagy én vagy te, kettőnk számára nincs hely, és ha nem taposlak el és nem szabadulok meg tőled, nem tudok együtt élni magammal!« Kérlelhetetlenek azokkal a testvérekkel szemben, akik másféle véleményt fejeznek ki, akik leleplezik őket, vagy akik fenyegetik a státuszukat: bármit kitalálnak, amit csak tudnak, hogy valamit rájuk fogjanak, hogy ítéletet mondjanak felettük és elítéljék őket, hogy lejárassák és eltapossák őket, és nem nyugszanak, amíg meg nem teszik” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész)). „Ha valaki azt mondja, hogy szereti az igazságot és az igazságra törekszik, de lényegében arra a célra törekszik, hogy kitűnjön, hencegjen és elérje, hogy az emberek nagyra tartsák és hogy a saját érdekeit érvényesítse, továbbá, ha a kötelességének teljesítése nem azt jelenti, hogy aláveti magát és eleget tesz Istennek, hanem azt, hogy hírnévre, nyereségre és státuszra tesz szert, akkor a törekvése nem jogos. Ebben a helyzetben – az egyház munkájának vonatkozásában – vajon az ő cselekedetei akadályt jelentenek vagy segítenek előmozdítani a munkát? Egyértelműen akadályt jelentenek; nem mozdítják elő a munkát. Egyesek lengetik a zászlót, hogy ők az egyház munkáját végzik, mégis a saját személyes hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, a saját tevékenységüket végzik, létrehozzák a saját kis csoportjukat, a saját kis királyságukat – az efféle ember vajon a kötelességét teszi? Minden általuk végzett munka lényegében megszakítja, megzavarja és károsítja az egyház munkáját” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). Amit Isten szava leleplezett, az pontosan az én állapotom volt. Amióta vezető lettem, mindig arra koncentráltam, hogy mások hogyan látnak engem. Amikor rájöttem, hogy a nővérem, akivel együtt dolgozom, jobb nálam, ezt nem tudtam elfogadni, versenyezni akartam vele, és összehasonlítgattam magunkat. Egyszerűen muszáj volt túlszárnyalnom a többieket, és elérni, hogy mindenki jó véleménnyel legyen rólam. Amikor Li Hszinnel dolgoztam együtt, láttam, hogy jó képességű, hogy jó munkaképességgel rendelkezik, hogy az igazságról való közössége világos, és hogy képes megoldani a testvérek problémáit. Féltékeny voltam, nem tudtam ezt elfogadni, féltem, hogy a testvérek mindannyian nagyra fogják tartani őt, és le fognak nézni engem. Így hát körbejártam, és megtanultam a mások közösségében megjelenő fényt, hogy azzal ékesítsem magam, remélve, hogy ezzel elérhetem, hogy mások jó véleménnyel legyenek rólam. Ez odáig fajult, hogy azért, hogy megmutassam, jobb vagyok Li Hszinnél, magamra vállaltam az összes gyülekezeti munkát, és nem engedtem, hogy Li Hszin beavatkozzon, így titokban háttérbe szorítottam őt. Emellett közömbös voltam, amikor láttam, hogy Li Hszin állapota nem jó, mert attól tartottam, hogy ha javul az állapota, akkor a munkaeredményei felülmúlják az enyémet. Amikor Vang Linggel dolgoztam együtt, akkor is a versenyszellem vezérelt. Tisztában voltam vele, hogy Vang Ling csak akkor kezdte el a vezetői képzést, hogy segítenem és támogatnom kellene őt, de amikor láttam, hogy jó képességű, féltem, hogy ha egyszer belejön a munkába, akkor felül fog múlni engem, és hatással lesz a státuszomra. Ezért egyedül dolgoztam, hogy megmutassam a saját munkaképességemet, és semmi esélyt nem adtam neki, hogy teljes mértékben kihasználhassa a tehetségét. Sőt, még a háta mögött becsméreltem is őt, miközben magamat magasztaltam, ami azt eredményezte, hogy a testvérek előítéleteket tápláltak vele szemben, és kirekesztették őt, míg végül megadta magát a negativitásnak. Amikor arra gondoltam, hogy ezeket a dolgokat tettem, tényleg úgy éreztem, hogy nincs emberi mivoltom, és igen hitvány vagyok. A testvérek vezetőnek választottak, és meg kellett volna becsülnöm ezt a lehetőséget. Együtt kellett volna működnöm a testvérekkel, hogy jól végezzem a gyülekezet munkáját. De nem gondoltam arra, hogyan tudnék harmonikusan együttműködni másokkal a kötelességeimben, és hogyan lehetnék hűséges. Ehelyett folyamatosan versenyeztem a hírnévért és a haszonért, hogy az emberek jó véleménnyel legyenek rólam. Nemcsak a két nővért korlátozta a viselkedésem, hanem a gyülekezet munkájára is hatással volt. Most a sötétségbe estem, és ezzel Isten fenyített és fegyelmezett engem, és rájöttem, hogy ha nem gondolkodom el és nem térek meg, akkor Isten vissza fog utasítani. Ez a gondolat nagyon megijesztett, ezért azonnal imádkoztam Istenhez: „Istenem! Szeretnék megtérni Hozzád. Soha többé nem fogok versenyezni a testvéreimmel.” Amikor ezután a kötelességeimet végeztem, elkezdtem tudatosan háttérbe szorítani a saját érdekeimet, és abbahagytam a versengést Vang Linggel. Ehelyett megtanultam, hogyan működjek együtt vele a gyülekezeti munkában, és elkezdtem segíteni neki abban, hogy a lehető leggyorsabban beletanuljon a kötelességeibe. Vang Ling állapota javult, elkezdte aktívan végezni a kötelességeit, és képes volt megoldani néhány tényleges problémát. Amikor ezt megláttam, elszégyelltem magam. Tudtam, hogy Vang Ling csüggedtségét az okozta, hogy állandóan versenyeztem vele, és soha nem adtam neki lehetőséget a tanulásra. Most, hogy együttműködtünk, Vang Ling teljes mértékben ki tudta használni a tehetségét, és a gyülekezeti élet eredményei is javultak. Ennek nagyon örültem, és úgy éreztem, hogy ezen a téren sikerült némi belépést elérnem, de mivel a romlott beállítottságom mélyen gyökeret vert bennem, nem telt el sok idő, mire ismét versengeni kezdtem a hírnévért és a haszonért.

2018 szeptemberében a gyülekezetünk összeolvadt egy közeli gyülekezettel, és engem újra vezetőnek választottak. Nagyon boldog voltam, mert úgy éreztem, hogy az, hogy a gyülekezet-összeolvadás után is vezető maradok, azt bizonyítja, hogy alkalmas vagyok rá. De aztán eszembe jutott a két nővér, akikkel együtt kellett dolgoznom. Az egyikük Pang Csing nővér volt, aki sok éve szolgált vezetőként. Sok alapelvet megértett, gazdag tapasztalattal rendelkezett, gyakran tudott közösséget vállalni az igazsággal, és képes volt megoldani a testvérek problémáit. A másik Csen Min nővér volt, akinek mind a képessége, mind a munkaképessége igen jó volt. Ezért úgy éreztem, nagy nyomás nehezedik rám, és aggódtam, hogy a testvérek lenéznek majd, hiszen ők mindketten jobbak nálam, én pedig a leggyengébb leszek közöttünk. Emiatt titokban elkezdtem megduplázni az erőfeszítéseimet, és mindennap több időt szorítottam arra, hogy csoportos összejövetelekre menjek, mivel úgy gondoltam, hogy ha többet dolgozok és szenvedek, nagyobb áldozatot hozok, mint ők, felülmúlhatom őket. Külön erőfeszítéseket tettem, hogy főleg azokkal a testvérekkel töltsek több időt, akik Pang Csing felelősségi körébe tartoztak. Minden egyes csoportos összejövetelen részt vettem, remélve, hogy elnyerhetem azoknak a testvéreknek az elismerését, akikért a két nővértársam volt felelős. Egyszer hallottam, hogy Pang Csing azt mondja, hogy van egy csoport a körzetében, ahol a testvérek soha nem tudnak harmóniában dolgozni, és bár többször is beszélt velük, nem tudta megoldani a problémát. Azt gondoltam: „Meg kell ragadnom ezt a lehetőséget, hogy beszéljek erről a problémáról, és megoldjam azt. Ezzel megmutathatom, hogy jobb vagyok, mint Pang Csing.” Ezért azonnal időt szakítottam arra, hogy meglátogassam azt a csoportot. Türelmes közösségem révén végül feloldottam a testvérek állapotát. A vendéglátó nővér még meg is dicsérte a problémamegoldó képességemet Pang Csing előtt. Amikor ezt hallottam, nagyon elégedett voltam magammal, és úgy éreztem, igencsak hozzáértő vagyok. Később, hogy jó imázst alakítsak ki magamról, gyakran töltöttem a napjaimat azzal, hogy részt vettem különböző csoportok összejövetelein, és hajnali 1-ig fennmaradtam, hogy Isten szavait olvassam és anyagok után kutassak, hogy azonnal tudjam kezelni a problémákat. Minden egyes összejövetel előtt úgy készültem fel, mintha egy óravázlatot író tanár lennék, abban a reményben, hogy a testvérek látni fogják, hogy jó vagyok az igazságról való közösségvállalásban. Egyszer, mivel egy másik környéken vettem részt egy összejövetelen, lemaradtam egy csoportos összejövetelről. Azért, hogy a testvérek úgy gondolják, hogy van felelősségérzetem, miután másnap hazaértem, igyekeztem időt szorítani arra, hogy bepótoljam az elmaradt összejövetelt. De váratlanul az összejövetelre menet hirtelen defektet kapott az elektromos kerékpárom hátsó kereke. A semmi közepén ragadtam az esőben és a hóban, és egy ideig nem tudtam, mit tegyek. Amikor teljesen tanácstalan voltam, hirtelen eszembe jutott, hogy minden embert, eseményt és dolgot, amivel napi szinten találkozunk, Isten engedélyez, és hogy talán ebben a helyzetben van tanulság, amit le kell vonnom. Miután elgondolkodtam, rájöttem, hogy a szándékom, ami miatt részt akartam venni az összejövetelen, nem volt helyes. Nem azért mentem, hogy Isten szavaival közösséget vállaljak és megértsem az igazságot a testvérekkel, hanem inkább arra használtam ezt az összejövetelt, hogy lássák, hogy felvállalom a terhet, van felelősségtudatom, és hogy felnézzenek rám. Még mindig a hírnév, a haszon és a státusz kedvéért cselekedtem.

Később Isten szavának ezt a szakaszát olvastam: „Annak érdekében, hogy hatalmat és státuszt szerezzenek, az antikrisztusok első dolga a gyülekezetben az, hogy megpróbálják elnyerni mások bizalmát és megbecsülését, hogy több embert tudjanak meggyőzni, és közülük többet rávegyenek, hogy felnézzenek rájuk és imádják őket, ezáltal elérve abbéli céljukat, hogy övék legyen az utolsó szó a gyülekezetben és hatalmat gyakoroljanak. Amikor a hatalomszerzésről van szó, igen ügyesek a másokkal való versengésben és küzdelemben. Az elsődleges vetélytársaik az igazságra törekvő emberek, azok, akiknek tekintélyük van a gyülekezetben és akiket szeretnek a testvérek. Mindenki a vetélytársuk, aki fenyegetést jelent a státuszukra. Rendíthetetlenül versengenek azokkal, akik erősebbek náluk; a náluk gyengébbekkel pedig bármiféle szánalom érzése nélkül kelnek versenyre. A szívük harci filozófiákkal van teli. Úgy vélik, hogy ha az emberek nem versengenek és harcolnak, akkor nem tudnak majd semmiféle előnyhöz jutni, és csakis versengés és küzdelem árán szerezhetik meg az általuk akart dolgokat. A státusz elérése, valamint annak érdekében, hogy előkelő helyet foglaljanak el egy embercsoporton belül, bármit megtesznek, amire csak szükség van ahhoz, hogy versenyre keljenek másokkal, és nem kímélnek egyetlen embert sem, aki veszélyt jelent a státuszukra. Nem számít, kivel állnak kapcsolatban, dúl bennük a harci kedv, és még akkor is küzdenek, amikor öregszenek. Gyakran kérdezik: »Legyőzhetném azt az embert, ha versenyre kelnék vele?« Aki csak ékesszóló, valamint logikus, strukturált módon és módszeresen tud beszélni, az irigységük és az utánzásuk célpontjává, sőt, még inkább a vetélytársukká válik. Az is a vetélytársuk lesz, aki az igazságra törekszik és akiben van hit, valamint képes gyakran segíteni és támogatni a testvéreket, és képessé teszi őket arra, hogy kiemelkedjenek a negativitásból és a gyengeségből, ahogyan bárki olyan is, aki egy bizonyos szakma szakértője, és a testvérek becsülik valamire. Aki eredményeket ér el a munkájában és megkapja a Fennvaló elismerését, az természetes módon még nagyobb versenyforrást jelent majd számukra. Melyek az antikrisztusok mottói, függetlenül attól, hogy mely csoportban vannak? Osszátok meg a gondolataitokat. (A másokkal és a Mennyel folytatott harc végtelen móka forrása.) Hát nem őrültség ez? Ez őrültség. Van még? (Istenem, vajon nem így gondolják: »Az egész világegyetemben egyedül én vagyok a legfőbb uralkodó«? Vagyis ők akarnak a legmagasabban lenni, és bárkivel is vannak, mindig túl akarják szárnyalni az illetőt.) Ez az egyik elképzelésük. Egyéb? (Istenem, én négy szóra gondoltam: »A győztes a király.« Úgy vélem, hogy mindig mások fölé akarnak kerekedni és ki akarnak tűnni, akárhol is vannak, és azon igyekeznek, hogy a legmagasabban álljanak.) A legtöbb dolog, amiről beszéltetek, egyfajta elgondolás; próbáljatok valamiféle viselkedést használni a jellemzésükre. Az antikrisztusok nem feltétlenül akarják a legmagasabb pozíciót elfoglalni, akárhol legyenek is. Amikor elmennek valahová, van egy beállítottságuk és mentalitásuk, ami cselekvésre készteti őket. Mi ez a mentalitás? Az, hogy: »Versengenem kell! Versengeni! Versengeni!« Miért három »versengeni«, miért nem csak egy »versengeni«? (A versengés az életükké vált, a szerint élnek.) Ilyen a beállítottságuk. Olyan beállítottsággal születtek, amely vadul arrogáns és nehéz fékezni, vagyis felülmúlhatatlannak tekintik magukat és rendkívül egoisták. Senki sem tudja megnyirbálni ezt a hihetetlenül arrogáns beállítottságukat; saját maguk sem tudják irányítani. Az életük tehát másról sem szól, mint harcról és versengésről. Miért harcolnak és versengenek? Természetesen hírnévért, nyereségért, státuszért, látszatért és a saját érdekeikért versengenek. Nem számít, milyen módszerekhez kell folyamodniuk, amíg mindenki aláveti magát nekik, és amíg előnyöket és státuszt szereznek maguknak, elérték a céljukat. A versengési szándékuk nem átmeneti szórakozás; egyféle beállítottság, amely sátáni természetből ered. Olyan, mint a nagy vörös sárkány beállítottsága, amely harcol a Mennyel, harcol a földdel és harcol az emberekkel. Nos, amikor az antikrisztusok másokkal harcolnak és versengenek a gyülekezetben, mit akarnak? Kétségkívül hírnévért és státuszért versengenek. Ha azonban státuszt szereznek, mi hasznuk lesz belőle? Mire jó az nekik, ha mások hallgatnak rájuk, csodálják és imádják őket? Az antikrisztusok maguk sem tudják megmagyarázni ezt. Valójában szeretik élvezni a hírnevet és a státuszt, szeretik, ha mindenki mosolyog rájuk, valamint, ha hízelegve és hajbókolva köszöntik őket” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten szavai leleplezik, hogy az antikrisztusok nagyon szeretik a hírnevet, a hasznot és a státuszt, és hogy függetlenül attól, hogy kivel vannak együtt, szeretnek versenyezni, és szeretik összehasonlítani magukat másokkal. Mindig felül akarnak múlni másokat, hogy az emberek felnézzenek rájuk, imádják őket, és még gátlástalan eszközökhöz is hajlandóak folyamodni, hogy versenyezzenek és harcoljanak másokkal a hírnévért, a haszonért és a státuszért. Nincs olyan hitvány dolog, amit ne tennének meg. Mikor Isten szavainak fényében elgondolkodtam magamon, láttam, hogy az a beállítottság, amit felfedtem, megegyezik egy antikrisztuséval. Gyermekkoromtól egészen felnőttkoromig olyan sátáni mérgek szerint éltem, mint „az ember felfelé törekszik, a víz lefelé folyik” és „csak egyetlen alfahím lehet”. Bármit is csináltam, mindig jobban akartam teljesíteni másoknál, és bárhová mentem, el akartam nyerni mások csodálatát és dicséretét. Még azután is, hogy megtaláltam Istent, továbbra is folyton dicsekedni akartam, jobb akartam lenni másoknál mindenben, továbbra is a hírnévért és a státuszért küzdöttem és versenyeztem. Nem tudtam harmonikusan együttműködni másokkal, sőt, a nővértársaimat is kirekesztettem és lekicsinyeltem azért, hogy magamat jobb színben tüntessem fel. Még azokon az összejöveteleken is, ahol a problémák megoldása érdekében beszéltem, mindig csak az volt a célom, hogy túlszárnyaljam a nővértársaimat. Rájöttem, hogy ezen sátáni mérgek szerint élve egyre arrogánsabbá és rosszindulatúbbá váltam. Csak a hírnevemmel és a státuszommal törődtem, és nem gondoltam Isten szándékaira és a gyülekezet érdekeire. Ennek eredményeként kárt okoztam a testvéreimnek, akadályoztam és megzavartam a gyülekezet munkáját. Azokra az antikrisztusokra gondoltam, akiket kiközösítettek, akik odáig mentek, hogy kirekesztették és elnyomták a másként gondolkodókat, hogy megszilárdítsák a pozíciójukat. Akadályozták és megzavarták a gyülekezet munkáját, és végül kiiktatták őket, mert sok gonosz cselekedetükkel megsértették Isten természetét. Rájöttem, hogy ugyanazt az utat járom, mint azok az antikrisztusok. Továbbra is a hírnévre és a státuszra törekszem, és ha nem tartok bűnbánatot, akkor biztosan meg fogom sérteni Isten természetét, és Ő meg fog büntetni engem. Nagyon féltem, és azon kaptam magam, hogy elönt a megbánás és a bűntudat. Magamban elhatároztam: „Lázadnom kell a hús-vér test ellen, gyakorolnom kell az igazságot, és harmonikusan együtt kell működnöm a nővéreimmel, hogy jól végezzem a kötelességemet.”

Később olvastam Isten szavának ezt a passzusát: „Meg kell tanulnod elengedni és félretenni ezeket a dolgokat, másokat ajánlani és engedni, hogy kitűnjenek. Ne küzdj vagy rohanj azért, hogy kihasználd a kitűnésre és a csillogásra adódó lehetőségeket. Félre kell tudnod tenni ezeket a dolgokat, és a kötelességed teljesítményét sem szabad felmutatnod. Legyél olyasvalaki, aki csendes ismeretlenségben dolgozik, és nem henceg mások előtt, miközben hűségesen végzed a kötelességed. Minél inkább elengeded a büszkeségedet és a státuszodat, és minél inkább elengeded az érdekeidet, annál békésebbnek fogod érezni magad, annál több világosság lesz a szívedben, és annál jobb lesz az állapotod. Minél inkább küzdesz és versengsz, annál sötétebb lesz az állapotod. Ha nem hiszel Nekem, akkor próbáld ki és nézd meg! Ha vissza akarod fordítani ezt a fajta romlott állapotot, hogy ne irányítsanak ezek a dolgok, akkor az igazságot kell keresned, és világosan meg kell értened e dolgok lényegét, majd félre kell tenned ezeket és le kell mondanod róluk” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). „Ne mindig saját magadért tegyél dolgokat, és ne fontolgasd állandóan a saját érdekeidet; ne fontolgasd az ember érdekeit, és ne gondolj a saját büszkeségedre, hírnevedre, illetve rangodra. Először Isten házának az érdekeit kell fontolóra venned, elsősorban ezekkel kell törődnöd. Figyelembe kell venned Isten szándékait, és kezdd annak az átgondolásával, hogy volt-e tisztátalanság a kötelességed végzésében, hogy hűséges voltál-e, elvégezted-e a feladataidat, minden tőled telhetőt megtettél-e, és vajon teljes szívvel gondoltál-e a kötelességedre, valamint az egyház munkájára. Fontolóra kell venned ezeket a dolgokat” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavai a gyakorlás útját adták nekem. Az ügyek intézése során meg kell tanulnom félretenni a személyes érdekeimet, a hírnevemet és a státuszomat, és a gyülekezet érdekeit kell előtérbe helyeznem. Csak így tudom jól végezni a kötelességemet. Amikor elgondolkodtam azon, hogy a nővértársaim nálam jobb képességűek, és hogy meg tudják oldani a tényleges problémákat, megértettem, hogy ez kedvez a gyülekezet munkájának és a testvérek életbe való belépésének, és hogy többet kell együttműködnöm velük, tanulva az erősségeikből, és így kiegészítjük majd egymást. Így a gyülekezet munkája jobb eredményeket érhet el, a saját hiányosságaimat is ki lehet pótolni, és így Isten szándékának megfelelően végezhetem a kötelességemet. Ezután Isten szavai szerint gyakoroltam, és többé nem foglalkoztam azzal, hogy a testvértársaim jobbak-e nálam, csak arra összpontosítottam, hogy a kötelességemnek megfelelő szerepet játsszam. Meg is nyíltam közösségben a nővértársaimnak a romlottságról, amit abban az időszakban feltártam, valamint arról, miken elmélkedtem, és milyen megértésekre jutottam. Miután meghallgattak, a nővérek nem néztek le, hanem közösséget vállaltak velem, és segítettek nekem. Továbblépve megbeszéltük a közös munkát, és harmonikusan együttműködtünk. Egy idő után a gyülekezet munkája fejlődést ért el.

Egy nap a felső vezetők levelet küldtek, amelyben közölték, hogy a gyülekezet vezetősége közül prédikátort fognak választani. Nagyot dobbant a szívem, mert azt akartam, hogy engem válasszanak, de aztán arra gondoltam: „Csen Min jobban érti az igazságot, mint én, jó képességű, és jó a munkaképessége is, így az alapelvek alapján ő lenne a legalkalmasabb.” De egy kicsit mégis nyugtalan voltam, és elgondolkodtam: „Ha Csen Min tényleg prédikátor lesz, mit fognak rólam gondolni a testvérek? Azt fogják mondani, hogy nem vagyok olyan jó, mint ő?” Heves belső harcot folytattam. Abban a pillanatban tisztán bevillant Isten szavainak egy passzusa: „Meg kell tanulnod elengedni és félretenni ezeket a dolgokat, másokat ajánlani és engedni, hogy kitűnjenek. Ne küzdj vagy rohanj azért, hogy kihasználd a kitűnésre és a csillogásra adódó lehetőségeket. Félre kell tudnod tenni ezeket a dolgokat, és a kötelességed teljesítményét sem szabad felmutatnod. Legyél olyasvalaki, aki csendes ismeretlenségben dolgozik, és nem henceg mások előtt, miközben hűségesen végzed a kötelességed” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavainak megvilágosítása és útmutatása felderítette a szívemet. Arra gondoltam, hogy régebben gyakran vergődtem a romlott beállítottságomban, hevesen versengtem, megpróbáltam túlszárnyalni másokat, és amikor valami olyan dolog merült fel, amivel nevet szerezhettem magamnak, azon kaptam magam, hogy versengek, és megpróbálok túlszárnyalni másokat. Ez nemcsak az embereket korlátozta, hanem a gyülekezet munkájára is hatással volt. Amikor ezekre a dolgokra gondoltam, elöntött a megbánás érzése. Most lázadnom kellett a sátáni beállítottságom ellen, félre kellett tennem a hírnevemet és a státuszomat, és a gyülekezet munkáját kellett előtérbe helyeznem. Csen Min régebb óta végez kötelességeket, mint én, és ő gyakorlatiasabban beszél az igazságról, így ha ő lesz a prédikátor, az sokkal hasznosabb lesz a gyülekezet munkájának. Erre gondolva Csen Minre szavaztam. Miután így gyakoroltam, békés és nyugodt lett a szívem. Isten szavai hozták el ezt a belső változásomat. Hála Istennek!