2020 áprilisában megválasztottak prédikátornak, és két gyülekezet munkájáért lettem felelős. Bár sem a képességeim, sem a munkaképességem nem volt túl jó, tudtam, hogy Isten megengedte, hogy ezt a kötelességet rám bízzák, ezért készen álltam Istenre hagyatkozni, és mindent tőlem telhetőt megtenni, hogy elvégezzem. Az evangéliumi munka terjedésével a gyülekezetnek sürgősen szüksége volt evangéliumi munkások és öntözők kiképzésére. Részt kellett vennem a szövegalapú munkában és a gyülekezet megtisztításának munkájában is. Egyszerre csak egy dologra tudtam koncentrálni, és úgy éreztem, hogy teljesen túl vagyok terhelve. Volt néhány probléma is, amit nem tudtam átlátni, és a munka sem hozott semmi eredményt. Ezzel a helyzettel szembesülve óriási nyomást éreztem. Az előző prédikátorra gondoltam. Jó képességű és jó munkaképességű nővér volt, és sok munkát el tudott végezni. Hozzá képest az én képességeim sokkal rosszabbak voltak. A gyenge képességeimmel nem tudtam jól végezni semmilyen munkát, és bármelyik nap elbocsáthattak. Nagyon elgyötörtnek éreztem magam. Később kerestem a módját annak, hogy miként javíthatnám a hatékonyságot a kötelességemben. Amikor problémát találtam, gyorsan feljegyeztem, és megkerestem a kapcsolódó igazságalapelveket. De az eredmények továbbra sem javultak. Egyszerűen azt gondoltam, hogy a képességeim gyengék, és bármennyire is próbálkozom, ennél jobbra nem leszek képes. Nem sokkal később a felső vezetés eljött a gyülekezetbe, hogy közvélemény-kutatást végezzen. Amikor látták, hogy a képességeim gyengék, és hogy nem tudok tényleges munkát végezni, elbocsátottak.

Miután elbocsátottak, nagyon negatív lettem, és azt gondoltam magamban: „Miért ilyen gyengék a képességeim? Ha Isten jobb képességeket adott volna, nem végeztem volna ilyen rosszul a kötelességemet. A jó képességű emberek a feladatok egész sorát el tudják látni, bárhová is vetődnek. Ezek az emberek több jócselekedetet halmoznak fel, és nagyobb az esélyük az üdvözülésre. Annyira gyengék a képességeim, hogy semmilyen munkát nem tudok jól végezni. Ha nincs hasznom Isten házában, és nem tudom végezni a kötelességemet, nem lesznek jócselekedeteim, és nem lesz reményem az üdvözülésre.” Később a gyülekezet úgy döntött, hogy vegyem át az evangelizációs munkát, és egy kicsit reménykedve arra gondoltam: „Régebben mindenféle feladatom volt prédikátorként, és a rossz képességeim miatt nem teljesítettem jól. Most már képesnek kell lennem arra, hogy jól végezzem ezt az egyetlen feladatból álló kötelességet.” Mivel nem voltam túlságosan jártas az evangelizációs munkában, igyekeztem megtanulni a vonatkozó alapelveket. Egy idő után már képes voltam néhány egyszerűbb problémát kezelni, de nem tudtam átlátni egyes összetettebb problémákon. Az evangelizációs munka még mindig nem hozott jelentős eredményeket, így még negatívabbá váltam, és azt gondoltam: „Még ezt az egyetlen feladatot sem tudom jól elvégezni. Vajon nekem való ez? Vajon Isten arra használja ezt a kötelességet, hogy felfedje, rosszak a képességeim, és haszontalan vagyok? Azt tervezi, hogy kiiktat? Isten munkája hamarosan véget ér, és ha semmilyen kötelességet nem tudok jól végezni, nincs remény, hogy megmeneküljek. Lehet, hogy a sok évnyi hit hiábavaló volt? Ahelyett, hogy itt akadályoznám az evangelizációs munkát, akár le is mondhatnék, és intézhetnék néhány általános ügyet. Talán még mindig lehetek szolgálattevő, és életben maradhatok.” Nagyon elgyötörtnek éreztem magam, naphosszat kétségbeesetten sóhajtoztam, és a kötelességemben motiválatlannak éreztem magam. Azt sem éreztem, hogy készen állok erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy felvértezzem magam az evangélium hirdetésével kapcsolatos igazságokkal, és nem akartam az igazságot keresni, hogy megoldjam az általam mutatott romlottságot. Úgy éreztem, hogy gyenge képességeimet tekintve hiábavaló a további törekvés. Ezt követően az állapotom tovább romlott. Nem tudtam megoldani a problémákat, és a munkám eredményei tovább romlottak. Minden nap végére fizikailag és szellemileg is kimerültnek éreztem magam, és este nyolcra vagy kilencre már kezdtem elálmosodni. Nagyon passzív lettem a kötelességemben, és többször még az evangélium lehetséges befogadóiról is megfeledkeztem, akiknek prédikálnom kellett volna. Ez még negatívabbá tett. Azt mondtam a lányomnak: „Olyan gyengék a képességeim, hogy semmilyen kötelességet nem tudok jól végezni. Neked továbbra is szorgalmasan kell törekedned, én pedig csak a vendéglátást vállalom, és némi szolgálatot végzek.” A lányom ekkor közösséget vállalt velem: „Anya! Isten soha nem mondta, hogy a gyenge képesség azt jelenti, hogy valaki nem üdvözülhet. Isten gyűlöli az emberek romlott beállítottságát. Mindaddig, amíg valaki az igazságra törekszik, a beállítottságának megváltoztatására összpontosít, és a legjobb képességei szerint végzi a kötelességét, addig még megmenthető, akkor is, ha rosszak a képességei. Észrevettem, hogy mostanában nem keresed Isten szándékait, amikor valami történik veled, és hogy folyamatosan panaszkodsz a gyenge képességeidre. Ez az állapot elég veszélyes, és ha nem oldódik meg, a végén nem tudnak megmenteni, és ez azért lesz, mert nem törekedtél az igazságra, és nem a gyenge képességeid miatt.” A lányom szavai megdöbbentettek. „Ez így igaz. Akkoriban, mivel a kötelességem nem hozott eredményt, behatároltam magam, és azt gondoltam, hogy mivel gyengék a képességeim, bármennyire is törekszem, az hiábavaló lesz. Nem voltam hajlandó átgondolni a kötelességemben felmerülő nehézségeket sem, és nem voltam hajlandó erőfeszítéseket tenni a tanulásra. A negatív állapot csapdájába kerültem, és képtelen voltam kijutni belőle. Ha továbbra is negatív leszek és behatárolom magam, ha nem végzem megfelelően a kötelességemet, és nem keresem az igazságot, akkor valóban kiiktatom magam. Isten szándékát kell keresnem, és azonnal meg kell oldanom a problémáimat.” Később Isten elé járultam imádságban: „Ó, Istenem! Úgy érzem, hogy a gyenge képességeimmel haszontalan, menthetetlen embernek mutatkozom. Nagyon negatívnak és gyengének érzem magam ebben az állapotban. Istenem, kérlek, vezess ki ebből a rossz állapotból!”

Később Isten szavait kerestem az állapotommal kapcsolatban. Egy nap Isten e szavait olvastam: „Mindenkiben vannak helytelen állapotok, például negativitás, gyengeség, csüggedés és törékenység; vagy vannak alávaló szándékok; illetve állandóan gondot okoz nekik a kevélységük, az önző vágyaik és az önös érdekeik; avagy azt gondolják, hogy nem jók a képességeik, és negatív állapotokat tapasztalnak meg. Nagyon nehéz lesz elnyerned a Szentlélek munkáját, ha mindig ezekben az állapotokban élsz. Ha nehéz számodra elnyerni a Szentlélek munkáját, akkor kevés aktív összetevő lesz benned, a negatív összetevők pedig előjönnek és zavarni fognak. Az emberek mindig a saját akaratukra hagyatkoznak, hogy elfojtsák ezeket a negatív és ártalmas állapotokat, azonban nem számít, mennyire fojtják el, nem tudják magukról lerázni ezeket. Ennek fő oka az, hogy az emberek nem képesek tisztán látni ezeket a negatív és ártalmas dolgokat, nem látják világosan azok lényegét. Ez nagyon megnehezíti számukra azt, hogy fellázadjanak a test és a Sátán ellen. Ezenkívül az emberek mindig megragadnak ezekben a negatív, melankolikus és elfajzott állapotokban, és nem imádkoznak, illetve nem tekintenek fel Istenre, inkább csak átevickélnek rajtuk. Ennek eredményeképp nem munkálkodik bennük a Szentlélek, így képtelenek megérteni az igazságot, semmiben nincs ösvényük, amit tesznek, és semmit nem képesek tisztán látni. Túlságosan sok negatív és ellenséges dolog van benned, amelyek betöltik a szívedet, ezért gyakran negatív és melankolikus a lelked, egyre távolabb kóborolsz Istentől és egyre inkább legyengülsz” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Amit Isten leleplezett, az az én igazi állapotom volt. Valójában Isten pontosan tudja, hogy milyenek a képességeim. Miután elbocsátottak mint prédikátort, a gyülekezet megbízott az evangelizációs munkával, mivel látták, hogy nem vagyok képes a több feladatot magukban foglaló munkák irányítására. De állandóan korlátozva voltam a gyenge képességeim miatt, és amikor nem láttam eredményeket az evangelizációs munkában, ahelyett, hogy összefoglaltam volna a problémákat, és alapelveket kerestem volna, hogy rájöjjek, miként végezzem jól a kötelességemet, azt hittem, hogy Isten haszontalan emberként fed fel, akinek semmi reménye az üdvözülésre. Annyira negatív lettem, hogy teljesen feladtam, még azt a kötelességet sem teljesítettem, amit tudtam volna. Nemcsak az életbe való belépésem károsodott, hanem a kötelességem is késedelmet szenvedett. Ha továbbra is ilyen negatív lennék, csak tovább távolodnék Istentől, és a végén tényleg nem tudnék semmilyen kötelességet végezni. Nem Isten fedne fel ekkor, hanem én iktatnám ki saját magamat.

Ekkor Isten szavaira gondoltam: „Minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve: ha hajlandó vagy rá, ha törekszel rá, akkor végül képes leszel elérni ezt az eredményt, és egyikőtök sem lesz elhagyatva. Ha gyenge képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a gyenge képességeddel lesznek összhangban; ha jó képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a jó képességeddel lesznek összhangban; ha balga és írástudatlan vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudatlanságoddal lesznek összhangban; ha írástudó vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudásoddal lesznek összhangban; ha idős vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a koroddal lesznek összhangban; ha képes vagy vendégszeretetre, a veled szemben támasztott követelményeim ezzel a képességeddel lesznek összhangban; ha azt mondod, hogy nem tudsz vendégszerető lenni, és csak egy bizonyos feladatot tudsz ellátni, legyen az az evangélium terjesztése, vagy a gyülekezet gondozása, vagy más általános ügyek intézése, az Általam rajtad végzett tökéletesítés azzal a funkcióval lesz összhangban, amit végzel. Hűségesnek lenni, a végsőkig alávetni magad, és az Isten iránti legfőbb szeretetre törekedni – ezt kell megvalósítanod, és nincs jobb gyakorlat, mint ez a három dolog” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére). Isten szavai mélyen megérintettek. Láttam, hogy Isten követelményei az emberekkel szemben nem magasak, és nem számít, hogy milyen képességűek, mindenki, aki Isten elé járul, élvezi Isten szavainak ellátását, és lehetősége van arra, hogy üdvözüljön. Isten a lehető legteljesebb mértékben menti meg az embereket. Az ember képességeit Isten előre meghatározza, és pontosan tudja, hogy egy ember milyen kötelességeket tud ellátni. Isten nem veti meg az embert azért, mert tudatlan vagy gyenge képességű. Az elvárásai nem egységesek mindenkire nézve, hanem minden ember számára a képességeinek megfelelő kötelességeket rendez el, és az illető képességei alapján támaszt követelményeket vele szemben. Mindaddig, amíg valaki teljes odaadással és erőfeszítéssel végzi a kötelességét, még ha nem is felel meg az Isten által megkövetelt normáknak, Isten nem fogja elítélni őt, és nem fog úgy dönteni, hogy könnyedén elhagyja vagy kiiktatja őt. De amikor dolgok történtek velem, nem kerestem Isten szándékait. Amikor a rossz képességeim miatt elbocsátottak, mint prédikátort, és nem láttam eredményt az általam felügyelt evangelizációs munkában, fetrengtem a negativitásban, azt gondoltam, hogy a gyenge képességeim miatt haszontalan ember vagyok. Lemondtam magamról, és még a felmondáson is elgondolkodtam. De valójában Isten soha nem mondta, hogy a gyenge képesség azt jelenti, hogy valaki nem üdvözülhet, és soha nem állított túlságosan magas követelményeket, amelyek meghaladnák az ember képességeit. Amikor a képességem nem volt elégséges a több feladatot magukban foglaló kötelességekhez, a gyülekezet azzal bízott meg, hogy csak az evangelizációs munkával foglalkozzam a képességeimnek megfelelően, ami lehetőséget biztosított, hogy képezzem magam. Ha a kötelességem nem vezetett eredményre, meg kellett volna vizsgálnom az okokat, több erőfeszítést kellett volna tennem, hogy pótoljam a hiányosságaimat, és minden tőlem telhetőt meg kellett volna tennem ennek érdekében. Még ha alkalmatlanság miatt végül el is bocsátanának, legalább nem sajnálnám. Miután rájöttem ezekre a dolgokra, úgy éreztem, a gyenge képességeim kevésbé korlátoznak a kötelességemben. Elkezdtem felvértezni magam az evangélium hirdetésével kapcsolatos igazságokkal, és evangelizációs filmeket és videókat nézni. Ha valamit nem értettem, akkor kommunikáltam, és megbeszéltem a dolgot a testvéreimmel. Miután egy ideig képeztem magam, kezdtem tisztábban látni a problémákat, mint korábban, képes voltam tényleges útmutatást és segítséget nyújtani a nehéz helyzetben lévő testvéreimnek, és ha eltérések adódtak a munkában, akkor azokat a testvéreimmel együtt összegeztem. Az evangelizációs munka fokozatosan javulni kezdett.

Később elolvastam Isten szavainak egy passzusát, ami által jobban megértettem a problémáimat. Mindenható Isten azt mondja: „Van egy mondás a nem hívők körében: »Nincs olyan, hogy ingyenebéd.« Az antikrisztusok is ezt a logikát rejtegetik magukban, ezt gondolván: »Ha dolgozom neked, mit adsz cserébe? Milyen előnyökre tehetek szert?« Hogyan kellene összegezni ezt a természetet? Nyereségvezéreltség, a nyereség minden más elé való helyezése, valamint önzés és hitványság. Ez az antikrisztusok természetlényege. Egyedül azért hisznek Istenben, hogy nyereségben és áldásokban részesüljenek. Még ha ki is állnak némi szenvedést és fizetnek is némi árat, azt mind azért teszik, hogy üzletet kössenek Istennel. Óriási bennük a vágy és a szándék, hogy áldásokat és jutalmakat kapjanak, és szorosan ragaszkodnak hozzá. Egyet sem fogadnak el abból a sok igazságból, amelyet Isten kimondott, a szívükben mindig azt gondolják, hogy Istenben hinni csak az áldások elnyeréséről és egy jó rendeltetési hely bebiztosításáról szól, hogy ez a legmagasabb rendű alapelv, és hogy semmi sem múlhatja azt felül. Azt gondolják, hogy nem kellene Istenben hinniük az embereknek, hacsak nem azért teszik, hogy áldásokban részesüljenek, és hogy az áldások nélkül értelmetlen és értéktelen lenne, vagyis elveszítené az értelmét és az értékét az Istenben való hit. Valaki más ültette el vajon az antikrisztusokban ezeket a gondolatokat? Valaki más tanításából vagy befolyásából merítenek vajon? Nem, a velük született antikrisztusi természetlényeg határozza meg őket, amely olyasvalami, amin senki sem változtathat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Második rész)). Isten szavaiból rájöttem, hogy a negativitásom és a fájdalmam az áldások iránti túlzott vágyam miatt volt. A Sátán olyan mérgei irányítottak, mint például: „jutalom nélkül soha ne mozdítsd az ujjad sem” és „a profit az első”. Mindent, amit tettem, a nyereségre való törekvés vezérelt, és az áldások megszerzésére irányult. Amikor először rátaláltam Istenre, mindennap korán keltem, és késő estig dolgoztam, készségesen tűrtem a szenvedést, és feláldoztam magam, mert úgy gondoltam, hogy a kötelességemben mutatott nagyobb szorgalom egy szép rendeltetési helyre fog vezetni. De amikor a gyenge képességeim miatt elbocsátottak, elvesztettem a motivációmat. Úgy éreztem, hogy a képesség kérdése nem olyan, mint a romlott beállítottságok, amelyeket meg lehet változtatni. Azt hittem, hogy megrekedtem ebben az állapotban, és nem érdemes engem művelni, csak egy haszontalan ember vagyok, és arra ítéltettem, hogy kiiktassanak. Különösen akkor, amikor az evangelizációs munkában nem mutatkozott eredmény, félreértettem Istent, azt gondolva, hogy fel akar fedni, és ki akar iktatni. Negatív állapotban éltem, és már nem törekedtem arra, hogy elvégezzem azokat kötelességeket, amiket el tudok, sőt, még azt is fontolgattam, hogy feladom a kötelességemet. Valóban emberi mivolt nélkül voltam! Láttam, hogy mindezen évek alatt csak azért végeztem a kötelességemet, hogy áldásokat nyerjek, és úgy tettem, mintha egy főnöknek dolgoznék a kinti világban, ahol ha fizetést kapok, keményen dolgoznék, és ha nem, akkor kilépnék. Nem az igazságra törekedtem a kötelességemben, hanem arra próbáltam felhasználni, hogy jó rendeltetési helyet alkudjak ki. Igyekeztem kihasználni és becsapni Istent ebben. A természetem teljesen hitvány és elvetemült volt, és ezzel valóban megutáltattam magam Istennel! A gyenge képességeim és a mély romlottságom ellenére Isten mégis megadta nekem a lehetőséget, hogy képezzem magam, de én nem becsültem ezt meg, és nem igyekeztem jól végezni a kötelességemet, hogy eleget tegyek Istennek. Ehelyett megpróbáltam alkudozni Vele. Igazán sokkal tartoztam Istennek! Hálás voltam, hogy Isten úgy rendezte el ezt a helyzetet, hogy felfedje a szándékaimat és nézeteimet azzal kapcsolatban, hogy az Istenbe vetett hitemen keresztül az áldásokra törekszem. Ez lehetővé tette, hogy időben felismerjem és kijavítsam az eltéréseimet, különben az igazság keresése helyett továbbra is az áldásokra törekedtem volna, és végül tényleg menthetetlen lennék.

Volt egy passzus Isten szavaiban, amely mélyen megindított. Mindenható Isten azt mondja: „»Bár képességem gyenge, a szívem őszinte.« Ezek a szavak nagyon is valóságosan hangzanak, és egy olyan követelményről szólnak, amelyet Isten az emberekkel szemben támaszt. Vajon mi ez a követelmény? Hogy ha az emberek híján vannak a képességnek, az még nem a világ vége, de becsületes szívvel kell rendelkezniük, és ha az megvan, akkor képesek lesznek elnyerni Isten jóváhagyását. A helyzetedtől vagy a hátteredtől függetlenül becsületes embernek kell lenned, őszintén kell beszélned, becsületesen kell cselekedned, képesnek kell lenned teljes szívedből és elmédből teljesíteni a kötelességedet, hűnek kell lenned a kötelességedhez, nem szabad trükköznöd, nem szabad megbízhatatlan és csalárd embernek lenned, nem szabad hazudnod vagy csalnod, és nem szabad köntörfalaznod. Az igazságnak megfelelően kell cselekedned, és olyan valakinek kell lenned, aki törekszik az igazságra. Sokan úgy gondolják, hogy gyenge képességűek, és hogy soha nem teljesítik jól vagy megfelelő színvonalon a kötelességüket. A tőlük telhető legjobbat nyújtják abban, amit tesznek, de soha nem képesek felfogni az alapelveket, és még nem tudnak nagyon jó eredményeket produkálni. Végső soron csak arra képesek, hogy panaszkodjanak, hogy túlságosan gyenge képességűek, és negatívvá válnak. Nos, vajon nincs előre vezető út, ha valaki gyenge képességű? A gyenge képesség nem halálos betegség, és Isten soha nem mondta azt, hogy nem üdvözíti a gyenge képességű embereket. Amint Isten korábban megmondta, Ő azok miatt bánkódik, akik becsületesek, de tudatlanok. Mit jelent tudatlannak lenni? A tudatlanság sok esetben a gyenge képességből fakad. Ha az emberek gyenge képességűek, akkor sekélyes a megértésük az igazságról. Nem elég konkrét vagy gyakorlati, és sokszor csak felszínes vagy szó szerinti megértésre korlátozódik – a doktrínára és előírásokra korlátozódik. Ezért sok problémát nem tudnak tisztán látni, és a kötelességük teljesítése során soha nem képesek felfogni az alapelveket, illetve nem tudják jól végezni a kötelességüket. Akkor vajon Isten nem akarja a gyenge képességű embereket? (De igen.) Vajon milyen utat és irányt mutat Isten az embereknek? (Azt, hogy becsületes emberek legyenek.) Vajon lehetsz-e becsületes ember, ha csak beszélsz róla? (Nem, a becsületes ember megnyilvánulásaival kell rendelkezned.) Melyek a becsületes ember megnyilvánulásai? Először is az, hogy nem kételkedik Isten szavaiban. Ez a becsületes ember egyik megnyilvánulása. Ezenkívül a legfontosabb megnyilvánulás az, hogy mindenben keresi az igazságot és gyakorolja azt – ez létfontosságú. Azt mondod, hogy becsületes vagy, de mindig háttérbe szorítod Isten szavait, és csak azt teszed, amit akarsz. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Azt mondod: »Bár a képességem gyenge, de a szívem őszinte.« És mégis, amikor rád hárul egy kötelesség, félsz a szenvedéstől és a felelősségvállalástól, ha nem jól teszed meg, így kifogásokat keresel, hogy kibújj a kötelességed alól, vagy azt javasolod, hogy tegye meg valaki más. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Egyértelműen nem. Hogyan kell tehát egy becsületes embernek viselkednie? Alá kell vetnie magát Isten intézkedéseinek, hűnek kell lennie az elvégzendő kötelességéhez, és törekednie kell arra, hogy eleget tegyen Isten szándékainak. Ez többféleképpen is megnyilvánul. Az egyik az, hogy őszinte szívvel vállalod a kötelességedet, nem gondolva a testi érdekeidre, nem félgőzzel csinálod, és nem a saját hasznodra szövetkezel. Ezek a becsületesség megnyilvánulásai. A másik az, hogy teljes szívedet és erődet beleadod, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, hogy megfelelően végezd a dolgokat, valamint a szívedet és a szeretetedet is beleadod a kötelességedbe, hogy eleget tegyél Istennek. Ezek azok a megnyilvánulások, amelyekkel egy becsületes embernek a kötelességei teljesítése során rendelkeznie kell” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megértettem, hogy bár a gyenge képességű emberek talán felszínesebben értik meg a problémákat, ha becsületes szívük van, ha őszintén keresik az igazságot, és teljes szívvel és erővel végzik a kötelességüket, akkor az életük fokozatosan javulhat, és végül megmenekülhetnek. A képességeim valóban gyengék voltak. Hajlamos voltam csak a problémák felszínét látni, és nem tudtam rugalmasan alkalmazni az alapelveket. De Isten azt mondja, hogy a rossz képesség nem halálos betegség, és mindaddig, amíg tudom azt gyakorolni, hogy becsületes ember legyek Isten követelményei szerint, amíg tudok imádkozni Istenhez, és jobban Rá tudok támaszkodni azokban a kérdésekben, amelyeket nem látok át, erőfeszítéseket tudok tenni, hogy felvértezzem magam a vonatkozó igazságokkal, és proaktívan tudom keresni a közösséget azokkal, akik megértik az igazságot, amikor nehézségekkel néznek szembe, akkor pótolni tudom a hiányosságaimat, és elérhetek bizonyos eredményeket a kötelességemben. Gondoltam a prédikátorra is, akit csodáltam. Képes volt az igazsághoz kapcsolódni, hogy megoldja a problémákat, és eredményeket érjen el a kötelességében, de ez azért volt, mert szorgalmasan végezte a kötelességét, és elnyerte a Szentlélek munkáját. Később azonban romlott beállítottságban élt, a hírnévért és a nyereségért versengett, nem foglalkozott a tényleges munkájával, és a kötelessége nem vezetett eredményre. Még amikor a testvérek közösséget és segítséget nyújtottak neki, akkor sem tanúsított bűnbánatot, és végül elbocsátották és kirekesztették. Ez azt mutatta, hogy hiába rendelkezik valaki jó képességekkel, ha nem törekszik az igazságra, nem fogja elnyerni a Szentlélek munkáját, és nem tud jó eredményeket elérni a kötelességében. Bár az én képességeim gyengék voltak, nem volt olyan gyenge, hogy ne tudtam volna felfogni az igazságot, vagy megérteni bármit is. Például az evangelizációs kötelességemben, ha nem a jövőbeli kilátásaimra koncentrálnék, hanem lelkiismeretesen végezném a kötelességemet, és erőfeszítéseket tennék, hogy megtanuljam és megértsem, amit nem tudok, akkor képes lennék eredményeket elérni a kötelességemben. Láttam, hogy a korábbi meggyőződésem, miszerint „a rossz képesség azt jelenti, hogy az illető nem tudja jól végezni a kötelességét, és nem üdvözülhet, és csak a jó képességűek üdvözülhetnek”, teljesen abszurd és téves volt, és egyáltalán nem volt összhangban az igazsággal!

Később olvastam egy másik passzust Isten szavaiból: „Isten oly sok szót fejezett ki, és mielőtt így tett volna, rengeteg előkészítő munkát végzett. Ha végül nem törekedsz ezekre a szavakra, illetve nem lépsz beléjük, miután Ő kifejezte őket, hogyan fog Isten tekinteni rád? Milyen ítéletet fog mondani rólad? Ez világos, mint a nap. Ezért mindannyiótoknak, függetlenül a képességeitektől, a korotoktól vagy attól, hány éve hisztek Istenben, az erőfeszítéseiteket az igazságra való törekvés útjára kell fordítanotok. Nem szabad hangsúlyt fektetned semmilyen objektív kifogásra, feltétel nélkül kell törekedned az igazságra. Ne evickélj. Tegyük fel, hogy az igazságra való törekvést életed nagy ügyének tekinted, igyekszel és minden erődet beleadod, és talán az igazságok, amelyeket elnyersz és a törekvéseddel el tudsz érni, nem azok, amiket szerettél volna; Isten azonban azt mondja, hogy az igazságra való törekvésedben tanúsított hozzáállásod és az őszinteséged alapján fog megfelelő rendeltetési helyet adni neked – milyen csodálatos lesz az! Egyelőre ne arra összpontosíts, hogy mi lesz a rendeltetési helyed vagy a sorsod, vagy hogy mi fog történni és mit tartogat a jövő, vagy hogy képes leszel-e elkerülni a katasztrófát és nem meghalni – ne gondolj ezekre, és ne legyenek kéréseid ezekkel kapcsolatban! Csak Isten szavaira és követelményeire koncentrálj, és juss el odáig, hogy az igazságra törekedj, végezd jól a kötelességedet, tégy eleget Isten szándékainak, és ne okozz csalódást Isten hatezer éves várakozásának és az Ő hatezer éves reményének. Nyújts némi vigaszt Istennek, hadd lásson reményt benned, és hadd teljesüljenek benned az Ő kívánságai. Mondd csak, vajon Isten igazságtalanul fog-e bánni veled, ha ezt teszed? Biztosan nem. Még ha a végeredmény nem is olyan, mint amilyennek szeretted volna, hogyan kell ezt a tényt kezelned teremtett lényként? Mindenben alá kell vetned magad Isten vezényléseinek és elrendezéseinek, minden személyes terv nélkül. Hát nem ez az a perspektíva, amelyet a teremtett lényeknek választaniuk kell? (De igen.) Az a helyes, ha ilyen gondolkodásmóddal rendelkezel” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Miért kell az embernek az igazságra törekednie). Isten szavaiból láttam, hogy Isten igazságos, és hogy az alapján határozza meg az ember sorsát, hogy az illető az igazság birtokában van-e. Bár a képességeim gyengék voltak, nem kellett volna negatívan behatárolnom magam. Tovább kellett küzdenem, törekednem kellet az igazságra, és változásokat kellett eszközölnöm a beállítottságomban. Eleget kellett tennem a felelősségemnek a kötelességemben, és minden tőlem telhetőt meg kellett tennem, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, és függetlenül attól, hogy végül kedvező lesz-e a sorsom és a rendeltetési helyem, alá kellett vetnem magam Isten szuverenitásának és elrendezéseinek. Ez volt az a józan ész, amivel nekem teremtett lényként rendelkeznem kellett. Elgondolkozva a tapasztalataimon, akár prédikátorként, akár az evangelizációs kötelesség végzése során, az eredménytelenségem nem kizárólag a gyenge képességeimnek volt köszönhető, hanem annak, hogy folyamatosan behatároltam magam, abban a hitben, hogy a rossz képesség halálos betegség, és annak is, hogy nem törekedtem arra, hogy fejlődjek, és nem tettem erőfeszítéseket, hogy felvértezzem magam az igazsággal. Amikor nem tudtam átlátni a problémákat, nem kerestem az igazságot és a közösséget másokkal, így nem is haladtam előre. A jövőben, függetlenül a munkában felmerülő problémáktól, nem korlátozhatnak többé a gyenge képességeim, helyesen kell szembenéznem vele, és az igazságot kell keresnem a megoldásokhoz. Azokat az igazságokat illetően, amelyeket nem értettem, vagy azokat a kérdéseket illetően, amelyeket nem tudtam átlátni, valójában nagyobb árat kellene fizetnem, hogy felvértezzem magam velük, és tanuljak. Amíg őszintén együttműködöm Istennel, addig biztosan haladni fogok. Amikor így gondolkodtam, nyugodtabbnak és szilárdabbnak éreztem magam a kötelességemben. A múltban gyakran beszéltem a gyenge képességeimről, és ezek a szavak – „rossz képesség” – olyanok voltak, mint egy átok, amely szorosan gúzsba kötött, és ami miatt keserűségben és kimerültségben fetrengtem, és nem haladtam előre az életben. Most a felszabadulás érzése töltötte el a szívemet. Tovább haladva, a kötelességem végzése során arra összpontosítottam, hogy Isten szavai szerint gyakoroljak, és a hiányosságaimmal és tökéletlenségeimmel kapcsolatban felvérteztem magam a megfelelő igazságalapelvekkel. Ha valamit nem értettem, Istenhez imádkoztam, és a tapasztalt nővérektől tanultam. Így éreztem Isten útmutatását a kötelességem során, jobban felfogtam az alapelveket, tisztábban megértettem azokat a kérdéseket, amelyek korábban átláthatatlanok voltak, és az evangelizációs munka is hozott némi eredményt. Bár még mindig sok hiányosságom van, hajlandó vagyok Istenre hagyatkozni, hogy jól végezzem a kötelességemet. Hála Istennek!