Régen boldog családom volt, és a férjem nagyon kedves volt hozzám. Egyedül azt bántam, hogy az esküvőnk után sokáig nem született gyermekem. Sok neves orvosnál jártam, és rengeteg pénzt költöttem, de minden hiába volt. Emiatt az időm javarészét fájdalomban és kétségbeesésben töltöttem. 2015-ben egy nap egy nővér eljött hozzánk, hogy beszélgessen az anyósommal. Megosztotta velem Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliumát, és sokat olvasott fel Mindenható Isten szavaiból. Isten szavaiból megértettem, hogy az embert Isten teremtette, hogy az emberek sorsa Isten kezében van, hogy mindent Isten adott, amije egy embernek van, és hogy azt, hogy mikor lesz gyermekünk, szintén Isten rendelte el előre. Fokozatosan sikerült megszabadulnom a fájdalmamtól, már nem voltam szomorú amiatt, hogy nem lehet gyerekem, és a hangulatom is sokkal jobb volt, mint korábban. Később született egy gyermekem. Akkoriban a férjem, bár nem hitt Istenben, támogatta a hitünket. A családunk boldog és harmonikus volt, és a szomszédaink nagyon irigyek voltak.

De a szép idők nem tartottak sokáig. 2017-ben a férjem szülei látták a tévében, ahogy a KKP rágalmazza és káromolja a Mindenható Isten Egyházát, és látták, hogy a KKP elnyomja és letartóztatja azokat, akik hisznek Mindenható Istenben. Féltek a letartóztatástól, és nem merték többé vendégül látni a testvéreket. Aztán megpróbáltak meggyőzni, hogy én is hagyjak fel a hitemmel. Egy nap az apósom komoly hangon azt mondta: „Láttam a tévében, hogy a KKP mindenütt letartóztatja a Mindenható Istenben hívő embereket. Sok embert letartóztattak, és azt hallottam, hogy a letartóztatásuk után megkínozzák őket, és hogy az egész családjuk, a felnőttektől a gyerekekig, mind szenvednek, és hogy a jövőben ezeknek az embereknek a gyerekei nem mehetnek főiskolára, nem léphetnek be a hadseregbe, és nem lehetnek köztisztviselők. A családunk érdekében ne engedd többé, hogy a testvéreid a házunkba jöjjenek összejövetelekre! Neked is fel kellene hagynod a hiteddel!” Az anyósom is megerősítette, amit mondott: „Van egy nővér, akit a KKP köröz, és ezért menekül előlük, és még mindig nem tud hazamenni. A fia jelentkezett a hadseregbe, de mivel az anyja hisz Mindenható Istenben, megbukott a politikai átvilágításon, és nem vették fel. A KKP most nagyon keményen lecsap. Nem szabadna tovább hinned!” Miután meghallottam a szavaikat, arra gondoltam: „Az embereket Isten teremtette, és helyes, hogy Istent imádjuk. Ha az üldöztetéstől való félelem miatt nem hiszünk többé Istenben, azzal nem áruljuk el Istent?” Így azt mondtam: „Mi úgy hiszünk Istenben, hogy összegyűlünk Isten szavait olvasni, és hogy a helyes úton járunk az életben. Nem teszünk semmi illegálisat. A KKP letartóztatja és üldözi a hívőket, mert ez egy ateista párt, amely ellenáll Istennek. Egyszerűen csak óvatosabbnak kell lennünk ezentúl.” Az anyósom azt mondta: „Istenben hinni jó dolog, de hiába próbálsz a KKP ellen harcolni. A KKP nem engedi, hogy az emberek higgyenek, és ha ragaszkodsz a hithez, és egy nap letartóztatnak, akkor tönkre fog menni a családunk!” Láttam, hogy nem tudom meggyőzni őket, ezért nem szóltam többet. Később a férjemet is félrevezették a KKP szóbeszédei, és attól félt, hogy a hitem miatt letartóztatnak, és a család is belekeveredik, ezért gyakran megakadályozta, hogy részt vegyek az összejöveteleken, és végezzem a kötelességemet. Az anyósom hozzám való hozzáállása is drasztikusan megváltozott. Nemcsak hogy nem segített többé a gyermekemmel, de még meg is figyelt. Valahányszor elmentem egy összejövetelre, elmondta a férjemnek, amiért ő gyakran mérges lett rám, azzal fenyegetett, hogy ha továbbra is eljárok az összejövetelekre, megkeresi a testvéreket, hogy bosszút álljon rajtuk. Az egész családom akadályozta, hogy higgyek Istenben, és senki sem segített nekem a gyermekkel. Nem tudtam elmenni az összejövetelekre, nem tudtam végezni a kötelességemet, nagyon gyenge voltam, és gyötrődtem. Gyakran sírtam szomorúságomban, nem tudtam, mikor érnek véget ezek a napok. Néha még azt is gondoltam: „Ha hallgatok rájuk, és nem megyek el az összejövetelekre, nem fognak megszűnni a viták? Lehet újra olyan boldog családi életünk, mint korábban?” De tudtam, hogy nem helyes így gondolkodni. Nem árulhattam el Istent, hogy a kedvükben járjak. Ha ezt tenném, tényleg nem lenne lelkiismeretem.

Később elolvastam Isten szavainak egy passzusát, és az állapotom némileg megváltozott. Isten azt mondja: „Ma a legtöbb emberben nincs meg ez a tudás. Azt hiszik, hogy a szenvedésnek nincs értéke, a világ elutasítja őket, otthoni életüket gondok terhelik, nincsenek Isten kedvére, és kilátásaik lehangolóak. Egyesek oly mértékben szenvednek, hogy meg akarnak halni. Ez nem Isten iránti igaz szeretet; az ilyen emberek gyávák, nincs bennük állhatatosság, gyengék és alkalmatlanok! Isten buzgón akarja, hogy az ember szeresse Őt, de minél inkább szereti Őt az ember, annál nagyobb az ember szenvedése, és minél inkább szereti Őt az ember, annál nagyobbak az ember megpróbáltatásai. Ha szereted Őt, akkor mindenféle szenvedés utolér téged – és ha nem, akkor talán minden simán megy neked, és körülötted minden békés lesz. Amikor szereted Istent, mindig úgy érzed majd, hogy körülötted sok minden leküzdhetetlen, és mivel érettséged túl csekély, finomításon mész keresztül; ráadásul képtelen leszel megfelelni Istennek, és mindig úgy fogod érezni, hogy Isten szándékai túl magasak, és elérhetetlenek az ember számára. Mindezek miatt finomításon mész keresztül – mivel sok gyengeség van benned és sok olyasmi, ami nem képes megfelelni Isten szándékainak, bensődben finomításon esel át. Tisztán kell látnotok azonban, hogy a megtisztulás csak finomítás által érhető el. Így ezekben az utolsó napokban bizonyságot kell tennetek Istenről. Nem számít, milyen nagy a szenvedésetek, el kell mennetek a legvégsőkig, utolsó leheletig hűségesnek kell lennetek Istenhez, és ki kell szolgáltatnotok magatokat Isten vezénylésének; csakis ez az Isten iránti igaz szeretet, és csakis ez az erős és messze hangzó bizonyságtétel” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szeretetreméltóságát csak fájdalmas próbatételek megtapasztalása által ismerheted meg). Isten szavait olvasva mélyen meghatódtam. A családom elhitte a KKP szóbeszédeit, üldözött engem, és akadályozott az istenhitemben, azt akarták, hogy megalkudjak. Annyira gyenge voltam, és csekély volt az érettségem! A Kommunista Párt ellenáll Istennek, és abban az országban, ahol ez a párt uralkodik, az Istenben való hit, Isten követése és az élet helyes útján való járás minden bizonnyal tele van akadályokkal. Az, hogy a családom üldözött, egy próbatétel is volt számomra, hogy kiderüljön, Isten vagy a Sátán oldalán állok. Erre gondolva elhatároztam, hogy bármennyire is üldöz a családom, soha nem fogok megalkudni, és bármennyit szenvedek is, a végsőkig követni fogom Istent. Később egy másik házba költöztem a gyermekemmel, és már nem voltam a férjem családjának felügyelete alatt. A férjem napközben nem volt otthon, mert dolgozott, így én részt tudtam venni az összejöveteleken, és újra végezni tudtam a kötelességemet. Igazán boldog voltam.

Később Csen Ping nővér eljött, hogy beszélgessen velem, de a férjem rájött, és elzavarta, majd dühösen azt mondta nekem: „Ezek az emberek többé nem jöhetnek hozzánk összejövetelekre. Ha a rendőrség rájönne, az egész családunk megszenvedné. Ha még egyszer itt találom őket, hívom a rendőrséget!” Dühös voltam, és vitába szálltam vele, de bármit mondtam, a férjem nem engedte, hogy tovább higgyek Istenben. Arra gondoltam, hogy Csen Ping nővér többet nem tud eljönni velem beszélgetni, és mivel a gyermekem még olyan kicsi, nem tudtam elvinni őt az összejövetelekre, sem pedig végezni a kötelességemet. Gyengének éreztem magam, és úgy éreztem, hogy a hit útja túl nehéz, és hogy talán egy időre abba kellene hagynom a kötelességvégzést, és várnom kellene, amíg a gyermekem felnő, hogy újrakezdhessem. Később olvastam Isten szavait, és némi tisztánlátást nyertem az állapotomról. Isten azt mondja: „Amikor Isten munkálkodik, gondjaiba vesz valakit, megvizsgálja őt, és amikor támogatja és jóváhagyja ezt a személyt, a Sátán ott ólálkodik a nyomában, igyekszik félrevezetni és súlyosan károsítani az illetőt. Ha Isten meg kívánja nyerni ezt az embert, a Sátán minden tőle telhetőt megtesz, hogy akadályozza Istent, mindenféle elvetemült csellel kísérti, zavarja meg és hátráltatja Isten munkáját, hogy megvalósítsa saját rejtett célját. Mi ez a cél? Ő nem akarja, hogy Isten bárkit is megnyerjen; ő akarja megkaparintani azokat, akiket Isten meg kíván nyerni, ellenőrizni akarja őket, átvenni fölöttük az irányítást, hogy azok őt imádják, csatlakozzanak hozzá a gonosz cselekedetek elkövetésében, és ellenszegüljenek Istennek. Nem ez a Sátán baljós indítéka? Gyakran mondjátok, hogy milyen elvetemült és rossz a Sátán, de láttátok-e valaha? Láthatjátok, milyen rossz az emberiség; de nem láttátok, milyen rossz az igazi Sátán. Jób esetében azonban világosan megfigyelhettétek, mennyire elvetemült a Sátán. Ez az eset nagyon is világossá tette a Sátán ocsmány ábrázatát és lényegét. Miközben a háborúját vívja Istennel, és a nyomában ólálkodik, a Sátán célja, hogy leromboljon minden munkát, amelyet Isten el akar végezni, hogy megszállja és ellenőrzése alá vegye mindazokat, akiket Isten meg akar nyerni, hogy teljesen megsemmisítse azokat, akiket Isten meg akar nyerni. Ha nem semmisülnek meg, akkor a Sátán birtokába kerülnek, hogy használja őket – ez az ő célja” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.). Isten szavai által világosan megláttam a Sátán gonoszságát és aljasságát. Isten azért dolgozik, hogy megmentse az embereket, de a Sátán mindent megtesz, hogy megakadályozza az embereket abban, hogy Istent kövessék. Mindenféle szóbeszédeket talál ki, hogy befeketítse a Mindenható Isten Egyházát, és a hívőket az állam főbűnözőiként kezeli, letartóztatja és üldözi őket, még a keresztények családjait is belekeveri, megfélemlíti a nem hívő rokonainkat, és arra használja őket, hogy megzavarjanak és akadályozzanak minket a hitünkben. A nagy vörös sárkány aljas célja mindezzel az, hogy mindannyian eláruljuk Istent, és vele együtt a pokolra kerüljünk. A családom félt attól, hogy a KKP letartóztatja őket, nem mertek hinni Istenben, és összefogtak, hogy akadályozzanak a hitemben. Amikor üldöztetéssel szembesültem, gyengének éreztem magam, és le akartam mondani a kötelességemről, hogy megóvjam a boldog kis családunkat. Ez azt jelentette volna, hogy belesétálok a Sátán csapdájába! Ezt megértve elhatároztam, hogy bármilyen nehéz is az előttem álló út, nem fogok megalkudni, és hogy Istenre kell hagyatkoznom, hogy szilárdan megálljak a bizonyságtételemben. Később titokban elvittem a gyermekemet az összejövetelekre. Meglepő módon elaludt, amint a nővér házához értünk, és csak az összejöveteleink végeztével ébredt fel, ami azt jelentette, hogy nyugodt lélekkel tudtam részt venni az összejöveteleken. Később gyülekezetvezetőnek választottak, és nagyon lefoglalt a gyülekezeti munka, így óvodába küldtem a fiamat, és tovább végeztem a kötelességemet.

2018-ban a KKP újabb különleges műveletet indított a Mindenható Isten Egyháza ellen, és az összes utcát „A Mindenható Isten Egyháza elleni súlyos rajtaütés” és „A csapatok nem vonulnak vissza, amíg a tisztogatás be nem fejeződik” feliratú transzparensekkel látták el. A lakónegyedek hangszórói reggeltől estig folyamatosan harsogták a közleményeket, hogy felhergeljék a lakosságot, és rávegyék őket, hogy jelentsék azokat, akik Mindenható Istenben hisznek, és minden egyes letartóztatásért 2000 jüan jutalmat tűztek ki. Ez idő alatt sok testvért letartóztattak, és a pánik sötét felhői ülték meg a várost. A férjem rettegett attól, hogy letartóztatnak, és még keményebben kezdett üldözni. Egy nap, amikor el akartam menni, a férjem azt mondta: „Ne hidd, hogy nem tudom, hogy titokban összejövetelekre jársz! Látom, milyen elfoglalt vagy, mostanra már biztosan vezető lettél! A rendőrség kiemelten letartóztatja azokat, akik hisznek Mindenható Istenben. Nézd, az utcákon mindenütt térfigyelő kamerák és megfigyelőberendezések vannak, és a rendőrség bármelyik pillanatban elkaphat téged. Nem szabad többé hinned, különben magaddal rántasz minket is! Most azonnal adj nekem írásos garanciát, amelyben megígéred, hogy nem hiszel többé Mindenható Istenben! Ha nem adsz, kidoblak ebből a házból, és soha többé nem látod a gyermekünket!” Megdöbbentett, hogy ezt mondta. Csak a KKP ördögei kényszerítenének valakit arra, hogy írásos garanciát adjon arról, hogy nem hisz Istenben. Micsoda egy ördög! Határozottan azt mondtam: „Mindenható Isten a Szabadító, aki azért jött, hogy megmentse az emberiséget, én soha nem fogom elárulni Istent, nemhogy garanciát írni!” Ettől a férjem dühbe gurult, és a bal kezével megragadta a nyakamat, a jobb kezével pedig kétszer erősen megpofozott. Az arcom azonnal égett a fájdalomtól, és megállíthatatlanul csorogtak a könnyeim. Az együtt töltött évek alatt a férjem soha nem ütött meg, de azon a napon megütött, mert elhitte a KKP által terjesztett szóbeszédet. Nagyon megbántottnak és gyengének éreztem magam. Könnyeimen keresztül imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy adjon nekem hitet és erőt. Amikor láttam, hogy eljött az idő, hogy összejövetelre menjek, ürügyet kerestem, hogy elmenjek otthonról. De a férjem megállított, és azt mondta: „Az egyetlen dolog, amit ma tenni fogok, az az, hogy követlek téged. Ha összejövetelre mersz menni, hívom a rendőrséget, és elintézem, hogy mindenkit letartóztassanak!”

De ezek után is megtaláltam a módját, hogy részt vegyek az összejövetelen. A férjem látta, hogy nem hallgatok rá, ezért szörnyű dolgokat mondott rólam a szüleimnek és a rokonaimnak, és megpróbálta elérni, hogy a családom rávegyen, hogy ne higgyek. Az anyám azt mondta: „Tudom, hogy milyen. Amióta a házadba ment, nem veszekedett veled, és mindent megtett, amit kellett. Csak hisz Istenben. Mi a baj ezzel?” A bátyám is megpróbálta meggyőzni a férjemet. Látva, hogy a családom nem áll mellé, a férjem dühbe gurult. Megtalálta az MP5 lejátszómat, amelyen Isten szavait olvastam, és összetörte. A Bibliát is összetépte, aztán összetörte a fürdőszoba üvegajtaját, a konyhai eszközök nagy részét, és még számos más dolgot. Amikor megtudták, a férjem családtagjai odarohantak hozzánk, és dühösen így kritizáltak: „A Kommunista Párt nem engedi, hogy az emberek higgyenek Istenben, hát nem lehetne, hogy ne higgyél? Ha továbbra is ragaszkodsz az istenhitedhez, és elkapnak, az nagy csapás lenne a családunknak. A férjed nem fog többé szerződést kapni egy építkezésen sem, a vagyonunkat elkobozzák, és akkor az egész családnak nem lesz miből megélnie. Ennek az egésznek vége lesz ma! Szabadulj meg a könyvektől, és ne higgy tovább!” Az anyósom el is küldte az apósomat Csen Ping házába, hogy bosszút álljon rajta. Arra gondoltam, hogy Csen Ping a felelős a gyülekezeti munkáért, és hogy ha valami történne vele, az az egész gyülekezetre hatással lenne, így dühösen azt mondtam: „Az Istenben való hit a saját döntésem. Ne futkossatok, és ne zavarjatok másokat! Mostantól Csen Ping nem fog idejönni, és én sem megyek hozzá.” Amikor ezt hallották, azt hitték, hogy megalkudtam, és elmentek. De később a férjem mégis elment Csen Ping házához, hogy zaklassa őt, és nem hagyott neki más választást, el kellett hagynia az otthonát, hogy végezze a kötelességét. Mikor arra gondoltam, hogy Csen Ping miattam nem tud hazamenni, bűntudatom volt, kényelmetlenül éreztem magam, és arra is gondoltam, hogy azért nem tudok kapcsolatba lépni a testvéreimmel, mert a családom üldöz. Napjaimat a mély elnyomottság állapotában töltöttem. Óvatosnak kellett lennem, amikor Isten szavait olvastam, mert féltem, hogy a férjem felfedezi, és amikor a nagy szobánkra néztem, úgy éreztem magam, mint egy kalitkába zárt madár. Bár az élet kényelmes volt, nem éreztem semmi boldogságot. Mennyire szerettem volna hinni Istenben, és szabadon olvasni az Ő szavait!

Nem sokkal később a férjem azt mondta: „Egy barátom a rendőrségről azt mondta, hogy a kormány különleges akciót indít ellenetek, Mindenható Istenben hívők ellen, és hogy ha egyszer elkapnak, semmilyen pénzösszeg nem segíthet ki. Nemcsak te fogsz odabent szenvedni, hanem az egész családunkat is magaddal rántod. A kormány be akar tiltani minden vallási meggyőződést. Még a Három-Önálló Egyházat is le fogják rombolni. Azt hiszed, hogy jó életet élhetsz, ha nem hallgatsz a KKP-ra? Kínában Istenben hinni halálos kívánság! Nem akarok állandó félelemben és szorongásban élni a hited miatt. Két választási lehetőséged van: Az egyik, hogy feladod a hitedet, és otthon maradsz, hogy gondoskodj a fiunkról. Ha ezt megteszed, te leszel a család feje, és én mindenben rád fogok hallgatni. A második, hogy megtartod a hitedet, de hátrahagyod a fiunkat, és üres kézzel elhagyod ezt a házat.” Világos volt számomra, hogy a házasságunknak vége. Nagyon szomorú voltam, és mikor arra gondoltam, hogy a gyermekemnek ilyen fiatalon el kell válnia az édesanyjától, különösen gyengének éreztem magam, és némán sírtam. Mikor szembenéztem a családom közelgő felbomlásával, filmként pörögtek le előttem a múlt pillanatai. Tényleg fel tudnám-e adni a családot, amelynek a felépítéséért évekig oly keményen dolgoztam? Különösen, amikor arra gondoltam, hogy el kell válnom a gyermekemtől, és nem láthatom őt felnőni, tízezerszer nehezebbnek tűnt a távozás. A szívem úgy fájt, mintha kést forgattak volna benne, a fejem pedig kába volt. Fájdalmas vívódásomban egy gondolat pattant ki a fejemből: „Ha nem hiszek többé Istenben, a férjem nem fog elválni tőlem, a gyermekem mellett tölthetem a napjaimat, és az egész család visszatérhet a régi kerékvágásba, és családi boldogságban élhet.” Amikor erre gondoltam, rájöttem, hogy ezzel elárulnám Istent. Arra gondoltam, hogy amikor nem hittem Istenben, napjaimat sötétségben és ürességben töltöttem, és hogy Isten volt az, aki megmentett a tengernyi szenvedésből, ellátva engem az igazsággal, és megadva nekem a lehetőséget, hogy megmeneküljek. Ha úgy döntenék, hogy a családom kedvéért elárulom Istent, méltatlan lennék Isten üdvösségére! Ezért szívemben így imádkoztam Istenhez: „Istenem! Nem akarlak elárulni Téged, hinni akarok Benned, végezni a kötelességemet, és meghálálni a szeretetedet, de nem bírom elviselni, hogy elhagyjam a gyermekemet. Olyan gyenge vagyok! Kérlek, adj nekem hitet és erőt!” Miután imádkoztam, felidéztem Isten szavainak egy himnuszát, amelynek címe: „Mindenről le kell mondanod az igazságért”:

1  Nehézségeket kell elszenvedned az igazságért, fel kell áldoznod magad az igazságért, el kell viselned a megaláztatást az igazságért, és még több szenvedésen kell keresztülmenned ahhoz, hogy még többet elnyerj az igazságból. Ezt kellene tenned. Nem szabad eldobnod az igazságot a családi harmónia élvezetének kedvéért, és nem szabad elveszítened egy egész élet méltóságát és integritását az ideiglenes élvezet kedvéért.

2  Mindarra kell törekedned, ami szép és jó, és olyan életútra kell törekedned, amely értelmesebb. Ha ilyen hétköznapi és világi életet élsz, és nincs egyetlen célod sem, amelyre törekednél, akkor vajon nem pazarolod el az életedet? Mit nyerhetsz egy ilyen életből? Le kellene mondanod minden testi élvezetről egyetlen igazság kedvéért, és nem kellene minden igazságot eldobnod egy kis élvezet kedvéért. Az ilyen embereknek nincs integritásuk és méltóságuk; nincs értelme a létezésüknek!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

Isten szavainak megvilágosítása és vezetése által megértettem, hogy nem árulhatom el Istent, hogy megőrizzem a családomat. Arra gondoltam: annak érdekében, hogy megmentse az embereket a Sátán hatalmától, Isten óriási megaláztatást visel el azzal, hogy testté lett, hogy szóljon és munkálkodjon az emberek között, mindenféle megpróbáltatást elszenvedve. Isten meghozta az Ő fáradságos áldozatát. Ha elárulnám Istent a családom boldogságáért, hogyan lehetne akkor lelkiismeretem vagy emberi méltóságom? Az igazságra és az istenhitemben Isten üdvösségére való törekvésem a helyes út az életben, és minden szenvedés megéri, amit az igazság megszerzéséért elviselek. Nem számít az élet testi öröme és kényelme, mindez üres, és csak az igazság elnyerésével menekülhet meg és élhet tovább az ember. Nem szabad eldobnom az igazságot és elárulnom Istent a gyermekemért és a családomért. Erősnek kell lennem, az igazságra kell törekednem, viszonoznom kell Isten szeretetét, és értelmes életet kell élnem. Abban a pillanatban minden világossá vált számomra. Bármilyen nyomást is gyakorolt rám a férjem, soha nem tennék olyat, amivel elárulnám Istent. A férjem nyomást gyakorolt rám, hogy váljunk el, mert attól félt, hogy ha letartóztatnak, őt is magammal rántanám. A saját érdekei védelmében cselekedett. Láttam, hogy csak Isten szereti igazán az embereket. Hol van a szeretet az emberek között? Az emberek közötti kapcsolatokat csak a személyes érdekek vezérlik, és ha már a másik nem szolgálja az érdeküket, az emberek ellenségessé válnak. A férjem egyértelműen tudta, hogy az Istenben való hit a helyes út, mégis a KKP mellé állt, hogy nyomást gyakoroljon rám. A lényege ellenállt Istennek, és a KKP-t követve a kárhozat és a pusztulás útját járta. Eközben azáltal, hogy hittem Istenben és az igazságra törekedtem, én az üdvösség útját követtem. Az útjaink alapvetően különbözőek voltak. Az együttélés csak azt jelentette, hogy továbbra is nyomást gyakorol rám, hogy nincs módom szabadon hinni Istenben és az igazságra törekedni. Ezért nyugodtan azt mondtam: „Mivel válást javasolsz, egyetértek.” A férjem gúnyolódva azt mondta: „Ha egyszer elválunk, soha többé nem látod a gyerekünket, és ha rájövök, hogy kapcsolatba lépsz vele, hívom a rendőrséget, és elintézem, hogy letartóztassák mindannyiótokat!” Az anyósom ekkor odajött hozzám, és így próbált meggyőzni: „Ha nem hiszel többé Istenben, akkor oda viszed a gyereked, ahová akarod, és jó életet élhetsz! Különben is, olyan kicsi még, hogy bírnád elviselni, hogy elhagyod?” Anyósom szavait hallva úgy éreztem, mintha kést forgatnának a szívemben. Arra gondoltam: „Mióta megszületett, soha nem volt távol tőlem. Ki fog vigyázni rá ezután? Szenvedni fog? Vajon csúfolni fogják a többiek? Mi lesz, ha megbetegszik, és nem lesz senki, aki gondoskodna róla?” Minél többet gondoltam erre, annál jobban fájt. Ekkor eszembe jutottak Isten szavai: „Mindig meg fogom vigasztalni mindazokat, akik felfogják szándékomat, és nem engedem, hogy szenvedjenek vagy baj érje őket. A döntő dolog most az, hogy képesek legyetek szándékomnak megfelelően cselekedni. Azok, akik ezt teszik, biztosan megkapják áldásaimat, és védelmem alá kerülnek. Ki az, aki valóban és teljesen fel tudja áldozni magát Értem, és fel tudja ajánlani mindenét Énértem? Ti mindannyian félszívűek vagytok; gondolataitok körbe-körbe járnak, az otthonra, a külvilágra, az ételre és a ruházatra gondolva. Annak ellenére, hogy itt vagy Előttem, és Értem teszel dolgokat, legbelül még mindig az otthon lévő feleségedre, gyermekeidre és szüleidre gondolsz. Vajon mindez a te tulajdonod? Miért nem bízod őket az Én kezeimre? Nem bízol Bennem? Vagy attól félsz, hogy az elrendezéseim nem lesznek megfelelőek számodra? Miért aggódsz mindig a hús-vér test szerinti családod és a szeretteid miatt? Van-e egy bizonyos hely a szívedben Számomra?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 59. fejezet). „A világra hozatalon és a gyermeknevelésen kívül a szülők felelőssége a gyermekeik életében csak annyi, hogy kívülről biztosítsák számukra azt a környezetet, amelyben felnőhetnek, és ez minden, mert a Teremtő eleve elrendelésén kívül semmi másnak nincs befolyása az ember sorsára. Senki sem tudja irányítani, hogy milyen jövője lesz valakinek; ez már jó előre el van döntve, és az ember sorsát még a szülei sem változtathatják meg. Ami a sorsot illeti, mindenki független, és mindenkinek megvan a saját sorsa. Tehát senkinek a szülei semmiképp nem akadályozhatják a sorsát, illetve a legkevésbé sem ösztönözhetik őt, amikor az életben játszott szerepéről van szó. Azt mondhatnánk, hogy a család, amelybe az ember sorsa beleszületni, és a környezet, amelyben felnő, nem több, mint élete küldetése teljesítésének előfeltétele. Ezek semmilyen módon nem határozzák meg egy ember sorsát az életben, vagy azt, hogy az illető milyen sors keretében teljesíti küldetését” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.). Isten szavai hitet és erőt adtak. Arra gondoltam, hogy sok éven át betegség miatt meddő voltam, még a neves orvosok sem tudtak segíteni, és amikor sötétségben és fájdalomban éltem, Isten szavai voltak azok, amelyek világosságot hoztak nekem, lehetővé tették, hogy megértsem Isten szuverenitását és eleve elrendelését, és segítettek megszabadulni a fájdalomtól. Később csodával határos módon gyermekem született. A családom és a gyermekem Isten ajándéka. Mindig azt hittem, hogy képes vagyok jól gondoskodni a gyermekemről, és soha nem bíztam őt Isten kezébe. Isten szavai megértették velem, hogy valójában Isten az, aki minden egyes emberre vigyáz, mindenkit megvéd és ellát. A gyermekem sorsa Isten kezében van, és Ő mindent elrendez számára. A sorsát, és azt, hogy szenved-e, mind Isten határozza meg. Nem úgy van, hogy csak azért, mert itthon vagyok, jól tudnék gondoskodni róla, illetve az egészségét és a biztonságát sem tudnám garantálni csupán azzal, hogy mindennap vele vagyok. Mindent, ami a gyermekemmel kapcsolatos, Istenre kell bíznom, és arra kell koncentrálnom, hogy a kötelességemet végezzem. Így gondolkodva elengedtem a gyermekemmel kapcsolatos aggodalmaim egy részét, és a szívem már nem fájt annyira. Az anyósom még mindig panaszkodott rám, de nem akartam vitatkozni vele, azt gondoltam magamban: „Nyilvánvaló, hogy a fiad akar válni, hogy megóvja önmagát, és mégis azt mondod, hogy én hagyom el a családomat és a gyermekemet az Istenbe vetett hitem miatt. Nem veszed észre, hogy kifordítod az igazságot?”

Eszembe jutott egy testvér a környékünkről, akire a KKP vadászott a hite miatt. Az életét kockáztatva titokban hazatért, hogy idős, béna apját ápolja, de csak azt érte el, hogy a KKP elfogta és halálra verte. Hogyan történhet meg, hogy a hívők elhagyják a családjukat? Nem a KKP kegyetlen keresztényüldözése vezetett ilyen sorsokhoz? Felidéztem Isten szavainak egy passzusát: „Ez a föld több ezer éve a mocsok földje. Kibírhatatlanul szennyes, tele nyomorúsággal, mindenütt szabadon portyáznak a kísértetek, becsapva és megtévesztve az embereket, alaptalanul vádaskodva, kegyetlenül és aljasul, tiporva ezt a kísértetvárost és holttestekkel tele hagyva azt hátra; az enyészet bűze lepi el a földet és járja át a levegőt, és szigorú őrizet alatt áll. Ki láthatja az egeken túli világot? Az ördög gúzsba köti az ember egész testét, fátylat borít mindkét szemére, és szorosan lepecsételi az ajkait. Az ördögök királya több ezer éve tombol, mind a mai napig, amikor még mindig éberen figyeli a kísértetvárost, mintha az a démonok bevehetetlen palotája lenne; ez az őrkutyafalka közben haragos szemekkel néz, mélyen rettegve attól, hogy Isten meglepetésszerűen rajtuk üt, eltörli mindannyiukat, és nem marad többé békés, boldog hely számukra. Hogyan láthatta volna valaha Istent egy ilyen kísértetváros népe? Élvezték valaha Isten kedvességét és szeretetreméltóságát? Hogyan érthetnék meg az emberi világ dolgait? Ki képes közülük megérteni Isten buzgó szándékait? Nem csoda hát, hogy a megtestesült Isten teljesen rejtve marad. Egy ilyen sötét társadalomban, ahol a démonok könyörtelenek és embertelenek, az ördögök királya, aki szemrebbenés nélkül öl embereket, hogyan tűrhetné egy olyan Isten létezését, aki szeretetre méltó, jóságos és szent? Hogyan tapsolhatna és ujjonghatna Isten érkezésén? Ezek a talpnyalók! A jóságért gyűlölettel fizetnek, már régen ellenségként kezdték kezelni Istent, visszaélnek Istennel, rendkívül vadak, a legkevésbé sincsenek tekintettel Istenre, támadnak és fosztogatnak, minden lelkiismeretüket elvesztették, minden lelkiismerettel szembemennek, az ártatlanokat pedig kómába csábítják. A régiek ősapái? Szeretett vezetők? Mind szembeszállnak Istennel! Az ő beavatkozásuk miatt van a menny alatt minden a sötétség és káosz állapotában! Vallásszabadság? A polgárok törvényes jogai és érdekei? Ezek mind csak trükkök a gonoszság elleplezésére!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (8.)). Isten szavain elmélkedve megértettem, hogy a KKP valóban egy gonosz démon, amely ellenáll Istennek, és árt az embereknek. Úgy tesz, mintha támogatná a vallásszabadságot, de titokban őrülten ellenáll Istennek, elfogja és üldözi az Ő választott népét. A KKP-t valóban átkozni és kárhoztatni kell! Isten azért öltött testet, hogy kifejezze az igazságot a földön, megtisztítsa és megmentse az embereket, de a KKP őrült módon megzavarást és akadályozást okoz. Annak érdekében, hogy elfogja és üldözze Isten választott népét, és felszámolja az Ő munkáját, az évek során a KKP nemcsak különböző különleges műveleteket hajtott végre a Mindenható Isten Egyházának elnyomására, hanem mobiltelefon-nyomkövetést is alkalmaz, és elektronikus megfigyelőrendszert telepít az utcákra, hogy megfigyelje és elfogja a testvéreket, ami miatt sok testvér képtelen hazatérni, és elszakadnak a családjuktól, és sok testvért elfogtak, börtönben megkínoztak, vagy akár halálra is vertek. A KKP megfosztja a keresztények családjait a munkához és az iskolába járáshoz való joguktól is, családi konfliktusokat szít és gerjeszt, és számtalan család széthullását okozza. A KKP valóban aljas és gonosz! Az egykor boldog családom széthullott és darabokra tört a KKP szóbeszédei és elnyomása miatt. A KKP egy démoni csoport, amely ellenáll Istennek, árt az embereknek, és felfalja őket! Azáltal, hogy átéltem ezeket az üldöztetéseket, azt is láttam, hogy Isten bölcsességét a Sátán cselszövéseire alapozva gyakorolja. Annak ellenére, hogy a KKP őrülten üldözte őket, ez nem rendítette meg Isten választott népének elszántságát, hogy kövesse Őt. Ehelyett egyre több ember fogadta el Isten utolsó napokbeli üdvösségét, és Isten utolsó napokbeli evangéliuma számos tengerentúli országban elterjedt. Ami Istentől származik, az biztosan sikerrel jár! Arra gondoltam, hogy hány embert vakítanak el még mindig a KKP szóbeszédei, akik a Sátán hatalma alatt élnek, és nem tudnak Isten utolsó napokbeli üdvösségéről. Nekem a felelősségem és a kötelezettségem, hogy megosszam Isten utolsó napokbeli evangéliumát azokkal, akik vágynak Isten megjelenésére. Megfogadtam Isten előtt, hogy a végsőkig követni fogom Őt, és terjesztem az evangéliumot, hogy viszonozzam a szeretetét. Később keresztülmentem a férjemtől való elválás folyamatán.

Most visszatekintve a tapasztalataimra, bár elvesztettem a családomat, és az életem nem olyan kényelmes, mint korábban, nem tölthetem a napjaimat és éjszakáimat a gyermekemmel, megértettem néhány igazságot, és tisztánlátást szereztem. Az, hogy ma képes vagyok Isten elé járulni, végezni a teremtett lényként rám háruló kötelességemet, terjeszteni Isten utolsó napokbeli üdvösségét, és tanúságot tenni mellette, igazán értékes és értelmes! Soha nem fogom megbánni a döntésemet.