2022. április 15-én este, valamivel 10 óra után kaptam egy levelet a vezetőtől, amelyben közölte, hogy négy testvért letartóztattak a szülővárosom gyülekezetéből. Az ismerős nevek láttán különösen nehéznek éreztem a szívemet. Az egyik nővér valamikor velem együtt végezte a kötelességét, és mindkettőnk után telefonon nyomozott a rendőrség. Vajon az ő letartóztatása rám is hatással lesz? Kicsit megijedtem. Később hallottam, hogy további öt testvért tartóztattak le, akik közül ketten gyülekezetvezetők voltak. 21-én délben újabb levelet kaptam a vezetőtől, amelyben azt írta, hogy megszakadt a kapcsolat a szülővárosom gyülekezetével, és megkérdezte, hogy oda tudnék-e menni, hogy átlássam a helyzetet, ellenőrizzem, veszélyben vannak-e Isten szavainak ott tárolt könyvei, és megnézzem, hogy át lehetne-e költöztetni őket. A levél elolvasása után különösen nyugtalanná váltam. Ha a rendőrség lefoglalná Isten szavainak könyveit, az nagy veszteséget jelentene. De én tíz évvel ezelőtt eljöttem a helyi gyülekezetből, és nem tudtam, hol tárolják a könyveket. Hirtelen édesanyám jutott eszembe, aki mindig is a gyülekezet tagja volt, és valószínűleg tudja, mi a helyzet. De aztán egy önző gondolat támadt a szívemben: „Ha azt mondom, hogy anyám meg tudja találni a házat, ahol a könyveket őrzik, a vezető biztosan úgy intézné, hogy visszamenjek. A Kommunista Párt most nagyon keményen lép fel; ha most visszamennék, nem sétálnék-e egyenesen a tűzvonalba? Ha letartóztatnának és bebörtönöznének, kibírnám-e a kínzást? Már az is megrémít, ha arra gondolok, ahogyan a rendőrség megkínozza a letartóztatott testvéreket. Jobb, ha itt maradok, visszamenni túl veszélyes!” Erre gondolva nem válaszoltam azonnal a vezetőnek, nem egyeztem bele, hogy visszamenjek. De aztán arra gondoltam, hogy az évek során Isten rengeteg kegyelemmel halmozott el, és ellátott az igazsággal, anélkül, hogy én sokat tettem volna Érte. Külömösen most, amikor a kötelességeim végzésére irányuló erőfeszítéseim nem sok eredményt hoztak, és gyakran a romlott beállítottságom szerint éltem. Már így is túl sokkal tartoztam Istennek. Most, hogy a szülővárosom gyülekezetéből sok testvért letartóztattak, és megszakadt velük a kapcsolat, ezt nem nézhettem tétlenül, és nem hagyhattam, hogy a nagy vörös sárkány lefoglalja Isten szavainak könyveit. Ebben a pillanatban egy himnusz egyik sora jutott az eszembe: „Eljött az idő, hogy megmutassuk Isten iránti hűségünket; szenvedni fogunk azért, hogy bizonyságot tegyünk Róla.” Isten remélte, hogy a veszélyek és nehézségek idején képes leszek Isten családjának érdekeit előtérbe helyezni. Én azonban féltem, hogy letartóztatnak, ha visszamegyek, és csak a saját érdekeimre gondoltam. Egyáltalán nem voltam hűséges Istenhez, túlságosan önző voltam! Amikor a gyülekezet üldöztetéssel és nehézségekkel nézett szembe, én csak a saját bőrömet próbáltam menteni. Tényleg hiányzott belőlem a lelkiismeret! Ha nem állnék ki egy ilyen helyzetben, amikor a gyülekezet munkájához szükség van rám, akkor később biztosan bűntudatom lenne, és mélységesen megbánnám. Nem lehettem többé gyáva; mindent meg kellett tennem, hogy megvédjem Isten szavainak könyveit. Miután rájöttem erre, gyorsan visszaírtam a vezetőnek, és közöltem vele, hogy vissza tudok menni, és megkereshetem az édesanyámat, hogy jobban megértsük a helyzetet.

Később a vezető eljött hozzám, és részletesen elmondta, hogy mit tegyek, miután visszatértem a szülővárosomba. Többször a lelkemre kötötte, hogy ne lépjek közvetlenül kapcsolatba a gyülekezet tagjaival vagy az édesanyámmal, miután visszamentem, mivel nem lehet tudni, hogy rendőrségi megfigyelés alatt állnak-e. Azt is mondta, hogy először tudjam meg, hogy anyukám biztonságban van-e, mielőtt találkoznék vele, hogy Isten szavainak könyveiről beszéljünk. Ekkor idegesség és rémület töltött el. Féltem, hogy letartóztat a rendőrség, és ideges voltam, mert még soha nem voltam ilyen helyzetben, és nem tudtam, hogy jól tudnám-e kezelni. Miután a vezető elment, sietve olvastam Isten szavait. Isten azt mondja: „Nem kell félned ettől meg amattól; nem számít, mennyi nehézséggel és veszéllyel szembesülhetsz, szilárdan meg kell maradnod Énelőttem, gátló körülményektől nem korlátozva, hogy akaratom akadálytalanul végrehajtható legyen. Ez a te kötelességed, [...]. Mindent el kell viselned; Értem készen kell állnod arra, hogy lemondj mindenről, és minden erőddel kövess Engem, készen kell állnod arra, hogy minden árat megfizess. Itt az ideje, hogy próbára tegyelek téged: Felajánlod-e Nekem hűségedet? Tudsz-e hűségesen követni Engem az út végéig? Ne félj; az Én támogatásom mellett ki tudná valaha is eltorlaszolni ezt az utat? Emlékezz erre! Emlékezz! Mindenben ott vannak az Én jó szándékaim, és minden az Én átvizsgálásom alatt áll. Tudod-e követni az Én szavamat mindenben, amit mondasz és teszel? Amikor a tűz próbatételei rádtörnek, letérdelsz-e és felkiáltasz-e? Vagy meglapulsz és képtelen vagy továbblépni?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 10. fejezet). Amikor Isten e szavait olvastam: „Itt az ideje, hogy próbára tegyelek téged: Felajánlod-e Nekem hűségedet?” „Amikor a tűz próbatételei rádtörnek, letérdelsz-e és felkiáltasz-e? Vagy meglapulsz és képtelen vagy továbblépni?” úgy éreztem, mintha Isten világosan közölné velem, hogy a jelenlegi körülményeket Ő rendezte el, és így tesz próbára engem. Úgy éreztem, Isten a szívemet vizsgálja, hogy lássa, vajon a saját érdekeimet helyezem előtérbe, és az üldöztetés és a nehézségek idején félve meghátrálok, vagy pedig Isten házának érdekeit tekintem elsődlegesnek, és biztonságosan átköltöztetem Isten szavainak könyveit. Éreztem azt is, hogy Isten reméli, hogy jól fogok teljesíteni. Nem akartam meghiúsítani Isten szándékát, és nem akartam gyáva lenni, aki csak a túlélésre törekszik, ezért gyorsan letérdeltem és imádkoztam Istenhez: „Istenem, az érettségem túl csekély; még sosem tapasztaltam meg ilyen helyzetet, és nagyon ideges vagyok, félek, hogy nem fogom jól végezni ezt a kötelességet. Istenem, kérlek, vezess engem, és segíts megnyugtatni a szívemet!” Imádkozás után sokkal nyugodtabbnak éreztem magam.

Mire megérkeztem a szülővárosomba, már elmúlt este 8 óra. Miközben az utcán gyalogoltam, nyugtalan voltam, nem tudtam, hogy hogy vannak a testvérek, hogy Isten szavainak könyvei biztonságban vannak-e, és hogy nem fenyeget-e valamilyen veszély. A szívemben folyamatosan kértem Istent, hogy segítsen megőrizni a szívem nyugalmát. Amikor az öcsém lakásának ajtajához értem, tétováztam, mert tudtam, hogy az öcsém ellenzi az Istenben való hitemet. Amikor apám betegségben elhunyt, nem mentem haza, és az öcsém nyíltan azt mondta: „Mostantól kezdve nem vagy többé a nővérem.” Nem tudtam, vajon fog-e segíteni nekem. A szívem újra összeszorult, és percekig álltam a folyosón, nem mertem bemenni. Csendben imádkoztam a szívemben, aztán lassan megnyugodtam, és bátorságot nyertem, hogy bekopogjak az ajtón. Meglepetésemre az öcsém egyáltalán nem viselkedett ellenségesen. Azt is megtudtam tőle, hogy édesanyám egyelőre biztonságban van. Azon a napon, amikor a testvéreket letartóztatták, történetesen éppen költözött, és a gyülekezetből már senki sem tudta, hogy hol lakik. Gyorsan elmentem hozzá. Arra gondoltam: „Anyám hét évig élt az előző házában, és a gyülekezetből minden testvér tudta, hogy hol lakik. A rendőrségnek nagyon könnyű lett volna megtalálnia, ezért szerencse, hogy elköltözött – különben nem tudtam volna kapcsolatba lépni vele. Hát nem Isten vezénylése és elrendezése, hogy anyukám pont jókor költözött el?” Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy túl csekély az érettségem, és hogy egyáltalán nem bízom Istenben. Kezdetben nem mertem visszatérni, mert féltem, hogy letartóztatnak, és hogy nem találom meg a házat, ahol a könyveket biztonságban őrzik. Most láttam, hogy Isten mindent elrendezett. Látva Isten mindenhatóságát és szuverenitását, hitet nyertem. Édesanyám azt mondta, hogy négy házról tud, ahol két évvel ezelőtt Isten szavainak könyveit őrizték, de nem tudta, hogy azóta történt-e valami változás. Egy Li Han nevű nővér felelt ezért az ügyért, így pontosabb információért hozzá lehetett fordulni. Ezenkívül, ha Li Han mutatna be minket a könyvek őrzőinek, akkor azok megbíznának bennünk. Azt gondoltam: „Li Han háza egy bolt, amit szinte minden letartóztatott testvér ismer. Ha ő rendőrségi megfigyelés alatt áll, akkor nem fognak engem és édesanyámat is letartóztatni?” Azok a rendőrök ördögök, akik bántalmazzák az embereket. Néhány letartóztatott testvért leforráztak, másokat meztelenre vetkőztettek, és elektromos sokkolóval kínozták az egész testüket, megint másokat pedig megbilincseltek, és fejjel lefelé fellógattak. Ezeknek a kegyetlen jeleneteknek a puszta gondolatától is remegni kezdtem. Arra gondoltam: „Ha letartóztatnak, nekem is el kell majd viselnem ezt a fajta kínzást? Ha agyonlőnének, és gyorsan végeznének velem, az nem lenne baj, és különösebb szenvedés nélkül halnék meg. Talán mártírrá válnék, és a lelkem megmenekülne. De ezek az ördögök alattomosak és ádázak. Arra kényszerítik a letartóztatott testvéreket, hogy megtagadják Istent, és kiadják a gyülekezet vezetőit és anyagi javait. Ha a testvérek nem hajlandóak beszélni, különböző kínzásoknak vetik alá őket, és ha még akkor sem beszélnek, akkor börtönbe kerülnek, ahol a többi rab kínozza őket. A rendőrség különféle ádáz módszereket alkalmaz, és valóban pokollá teszi a földi életet, ahol az emberek sem élni, sem meghalni nem tudnak, és gyötrelmes kínokat kell elszenvedniük! Én nem sokat szenvedtem életem során, és még egy fejfájás vagy láz miatt is elég kellemetlenül érzem magam. Hogyan tudnám elviselni ezt az embertelen kínzást? Édesanyám is idős, és ha letartóztatják, akkor iszonyúan fog szenvedni, még ha nem is hal meg.” Ezen gondolkodva azt mondtam anyámnak: „Ha Li Hant figyeli a rendőrség, lehet, hogy minket is letartóztatnak. Szerintem nem kéne kapcsolatba lépnünk Li Hannal.” Ennek hallatán anyám nem erőltette tovább a dolgot.

Már késő este volt, amikor befejeztük ezt a beszélgetést, és az ágyban fekve nem tudtam aludni, mert arra gondoltam: „Anyám nem tudja pontosan, hol tartják a könyveket, és ha hirtelen megjelenünk a könyveket őrző családoknál, vajon ők könnyen átadják majd nekünk a könyveket? Biztosabb megoldás lenne, ha felvennénk a kapcsolatot Li Hannal.” Rájöttem, hogy azért vonakodtam kapcsolatba lépni Li Hannal, mert féltem, hogy belekeveredek az ügybe, és még mindig a saját érdekeimet védtem, ezért gyorsan Isten szavait kerestem, hogy feloldjam az állapotomat. Ezt a részt olvastam Isten szavaiból: „Az antikrisztusok rendkívül önzők és hitványak. Nem hisznek igazi hittel Istenben, és még kevésbé hűségesek Istenhez; amikor problémával találkoznak, csak magukat védik és óvják. Semmi sem fontosabb számukra, mint a saját biztonságuk. Mindaddig, amíg élni hagyják és nem tartóztatják le őket, nem foglalkoznak azzal, hogy mekkora kár éri a gyülekezet munkáját. Ezek az emberek rendkívül önzőek, egyáltalán nem gondolnak a testvérekre, sem a gyülekezet munkájára, csakis a saját biztonságukra. Ők antikrisztusok. Amikor tehát ilyen dolgok érik azokat, akik hűségesek Istenhez és igazi hittel hisznek Istenben, ők hogyan kezelik azokat? Miben különbözik az, amit ők tesznek, attól, amit az antikrisztusok tesznek? (Amikor ilyen dolgok érik azokat, akik hűségesek Istenhez, akkor ők azon gondolkodnak, hogy miként védhetnék meg Isten házának érdekeit, hogy miként óvhatnák meg az Istennek szánt adományokat a veszteségektől, és a vezetők és a dolgozók, valamint a testvérek vonatkozásában megteszik a veszteségek minimalizálásához szükséges intézkedéseket. Az antikrisztusok ezzel szemben a saját védelmükről gondoskodnak először. Nem törődnek a gyülekezet munkájával és Isten választott népének biztonságával, és amikor a gyülekezet letartóztatásokkal szembesül, az a gyülekezeti munka szempontjából veszteséget eredményez.) Az antikrisztusok feladják a gyülekezet munkáját és Isten felajánlásait, és nem tesznek arra vonatkozó intézkedéseket, hogy az emberek kezelni tudják az utóhatásokat. Ez ugyanaz, mintha megengednénk a nagy vörös sárkánynak, hogy elragadja Isten felajánlásait és az Ő választott népét. Ez vajon nem Isten felajánlásainak és választott népének burkolt elárulása? Amikor az Istenhez hűségesek világosan tudják, hogy veszélyes környezetben vannak, akkor is bátran vállalják a kockázatot, hogy kezeljék az utóhatásokat, és a lehető legkisebbre csökkentsék az Isten házát ért veszteségeket, mielőtt visszavonulnának. Nem a saját biztonságukat helyezik előtérbe. Mondd meg Nekem, a nagy vörös sárkány ezen elvetemült országában ugyan ki tudná biztosítani, hogy egyáltalán ne legyen veszélyben az Istenbe vetett hit és a kötelesség végzése? Bármilyen kötelességet is vállal valaki, az némi kockázattal jár – a kötelesség teljesítése azonban Isten megbízásából történik, és Istent követve az embernek vállalnia kell a kötelessége végzésével járó kockázatot. Az embernek bölcsnek kell lennie, és meg kell tennie bizonyos intézkedéseket a biztonsága érdekében, de nem szabad a személyes biztonságát előtérbe helyeznie. Isten szándékait kell figyelembe vennie, és az Ő házának munkáját, illetve az evangélium terjesztését kell előtérbe helyeznie. Isten megbízatásának teljesítése a legfontosabb számára; ez az elsődleges. Az antikrisztusok számára a személyes biztonságuk a legfontosabb; úgy gondolják, hogy nem is tartozik rájuk semmi más. Nem érdekli őket, amikor valaki mással történik valami, függetlenül attól, hogy ki az. Az antikrisztusok mindaddig nyugodtak, amíg velük nem történik semmi rossz. Hiányzik belőlük mindenféle hűség, ami az antikrisztusok természetlényegéből fakad” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten szavainak olvasása után mélyen elkeseredtem, és feldúltnak éreztem magam, azt gondolván, hogy Isten szavai elítélnek. Az a beállítottság, amelyet felfedtem, pont olyan volt, mint az antikrisztusoké. Az antikrisztusok, amikor veszélyekkel és nehézségekkel szembesülnek, csak a saját biztonságukat és önmaguk megóvását tartják szem előtt, nem mutatnak hűséget Isten iránt, és figyelmen kívül hagyják Isten családjának érdekeit és a testvérek biztonságát. Rendkívül önzőek és aljasak. Most, amikor a gyülekezet tagjai letartóztatásokkal néztek szembe, ebben a veszélyes időszakban az volt a legfontosabb feladat, hogy megóvjuk Isten szavainak könyveit, és ez olyan dolog, amit egy lelkiismerettel és emberi mivolttal rendelkező embernek meg kell tennie. Ebben a kritikus helyzetben én csak arra gondoltam, hogy megvédjem magam, nem pedig arra, hogy hogyan lehet a könyveket épségben és biztonságosan átköltöztetni. Hol volt az Isten iránti hűségem? Ha meggondolatlanul cselekednék, ha nem találnám meg a könyvek őrzőinek otthonát, vagy ha ők nem adnák át azokat nekünk, az késleltetné a könyvek átköltöztetését. Ha a rendőrség lefoglalná őket, mert nem kerülnek át időben máshová, azért én lennék a felelős! Isten szavai táplálják az emberi életet. Az igazság megértéséhez, önmaga megismeréséhez, a romlott beállítottságok levetéséhez és az üdvösség eléréséhez az ember nem nélkülözheti Isten szavait. Isten szavai még az emberi életnél is fontosabbak. A testvérek az életüket kockáztatják, hogy eljuttassák Isten szavait a gyülekezethez, hogy minél több ember olvashassa azokat, megértse az igazságot, és elnyerje Isten üdvösségét. Azok, akik őszintén hisznek Istenben, bizonyára az életüket is kockáztatnák, hogy megóvják Isten szavainak könyveit, de ebben a kritikus pillanatban én csak saját magam megóvására gondoltam. Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább úgy éreztem, hogy nincs semmilyen emberi mivoltom. Eszembe jutott Péter is, aki sok szenvedést viselt el, sőt be is börtönözték, miközben az Úrért dolgozott, és terelgette Számára a gyülekezetet. A római császár utolsó keresztényüldözése idején Péter már elmenekült a városból. Amikor az Úr Jézus felfedte magát Péternek, ő megértette, hogy ez azt jelenti, hogy az Úr Jézus azt akarja, hogy keresztre feszítsék, ezért alávetette magát, és visszatért Rómába, ahol végül fejjel lefelé keresztre feszítették, és ezáltal bizonyságot tett az Isten iránti rendkívüli szeretetről. Bár nem hasonlíthatom magam Péterhez, a gyülekezet rám bízta ezt a feladatot, és ez az én felelősségem és kötelességem volt. Hűségesnek kellett lennem Istenhez, Isten házának érdekeit kellett előtérbe helyeznem, a feladatot bármilyen módon el kellett végeznem, és minden tőlem telhetőt bele kellett adnom. Ezt felismerve bűnbánóan imádkoztam Istenhez.

Másnap kora reggel kapcsolatba léptem egy nővérrel, hogy elérjem Li Hant, és találkozót beszéltem meg vele. Amikor Li Han meglátott minket, aggódva azt mondta: „Az egyik ember, akit letartóztattak, júdássá vált. Most letartóztattak egy nővért az egyik őrző családból, és a többi család is veszélyben van. Reméljük, hogy gyorsan el tudtok jönni, és el tudjátok vinni a könyveket.” Li Han szavai hallatán felfogtam a helyzet súlyosságát, és még inkább aggódtam. Gyorsan elmentem Li Hannal, hogy azonosítsam a többi otthont, ahol a könyveket őrizték. Útközben nagyon óvatosak voltunk, állandóan figyeltük a környezetünket, és magamban folyamatosan imádkoztam. Miután azonosítottam a családokat, megszerveztem, hogy egy autóval elszállítsuk a könyveket. Amikor felértünk az autópályára, meglepetésemre szigorú rendőrségi ellenőrzéseket tapasztaltunk. Minden autót több percig vizsgáltak, mielőtt továbbengedték volna, és a környéken több közlekedési rendőr vigyázott a rendre. A helyzetet látva ismét ideges lettem. Ha elkapnának minket, nem tudnánk átköltöztetni a könyveket. A szívemben folyamatosan imádkoztam Istenhez. Istennek e szavaira gondoltam: „Minden és bármi, legyen az élő vagy holt, Isten gondolatainak megfelelően mozdul, változik, újul meg és tűnik el. Így gyakorol szuverenitást Isten minden dolog felett” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az ember életének forrása). Valóban, mind az élők, mind az élettelen dolgok Isten szuverenitása és elrendezése alatt állnak, és azoknak a gondolatai és elképzelései, akik nem hisznek Istenben, szintén az Ő ellenőrzése alatt állnak. Az, hogy aznap gond nélkül átjutunk-e, Istenen múlott, nekem pedig hitre volt szükségem. Abban a pillanatban megállították a kocsinkat ellenőrzésre. Meglepetésemre az ellenőr ismerte az autót vezető testvért, és ellenőrzés nélkül átengedett minket. Megtapasztaltam Isten oltalmát.

Utána elgondolkodtam magamon, és azt gondoltam: „Miért félek annyira attól, hogy letartóztatnak? Ha nem oldom meg ezt a problémát, nem lehet tudni, mikor bukom el.” Megláttam Isten szavainak egy passzusát: „Nehézségeket kell elszenvedned az igazságért, fel kell áldoznod magad az igazságért, el kell viselned a megaláztatást az igazságért, és még több szenvedésen kell keresztülmenned ahhoz, hogy még többet elnyerj az igazságból. Ezt kellene tenned. Nem szabad eldobnod az igazságot a családi harmónia élvezetének kedvéért, és nem szabad elveszítened egy egész élet méltóságát és integritását az ideiglenes élvezet kedvéért. Mindarra kell törekedned, ami szép és jó, és olyan életútra kell törekedned, amely értelmesebb. Ha ilyen hétköznapi és világi életet élsz, és nincs egyetlen célod sem, amelyre törekednél, akkor vajon nem pazarolod el az életedet? Mit nyerhetsz egy ilyen életből? Le kellene mondanod minden testi élvezetről egyetlen igazság kedvéért, és nem kellene minden igazságot eldobnod egy kis élvezet kedvéért. Az ilyen embereknek nincs integritásuk és méltóságuk; nincs értelme a létezésüknek!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Isten szavainak olvasása után rájöttem, hogy az igazságért való szenvedés a legértékesebb dolog. Csak a nehézségeken keresztül lehet elnyerni az igazságot. Vegyük például azokat a testvéreket, akik kínzásokat szenvedtek el. Megtapasztalták a kínzást és az embertelen bántalmazást, de kialakult bennük a valódi megértés és a gyűlölet a Kommunista Párt csúnya arca és gonosz lényege iránt, és a szívük szilárdabbá vált Isten követésében. Néhány testvér, amikor a halál küszöbén állt, Istenhez kiáltott, és megtapasztalta az Ő csodálatos oltalmát. Ők valóban megértették Isten mindenhatóságát és szuverenitását, és valódi hitre tettek szert. Bár sokat szenvedtek, bizonyságtételeikkel győzedelmeskedtek a Sátán felett. Mindezeket a dolgokat nem lehetett volna kényelmes körülmények között elnyerni; szenvedésüknek mélységes jelentősége volt! Korábban nem értettem az igazságot, nem ismertem a szenvedés értékét és jelentőségét, mindig féltem a testi szenvedéstől, és kerültem azokat a körülményeket, amelyeket Isten kijelölt számomra. Hát nem vakság és tudatlanság volt ez a részemről? Ez a passzus is eszembe jutott Isten szavaiból: „Az emberi faj tagjaiként és odaadó keresztényekként mindannyiunk felelőssége és kötelezettsége az, hogy az elménket és a testünket felajánljuk Isten megbízatásának beteljesítésére, mivel teljes lényünk Istentől jött, és Isten szuverenitásának köszönhetően létezik. Ha az elménket és a testünket nem Isten megbízatásának és az emberiség igaz ügyének szánjuk oda, akkor a lelkünk szégyellni fogja magát azok előtt, akik vértanúhalált haltak Isten megbízatásáért, és még inkább szégyellni fogja magát Isten előtt, aki mindent megadott nekünk” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten szuverenitást gyakorol az egész emberiség sorsa felett). Az életemet Isten adta. Isten volt az, aki Maga elé vezetett, és lehetőséget adott arra, hogy az igazságra törekedjek, és megmeneküljek. Lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező emberként Istennek kell élnem. Az Isten szavait tartalmazó könyvek áthelyezése ma az én felelősségem volt. Még ha tényleg le is tartóztatnának, és fizikailag szenvednék, akkor is végeznem kell a kötelességemet. Azokra a szentekre gondoltam a történelem során, akiket üldöztek, és akik mártírhalált haltak az Isten melletti bizonyságtételükért: Pétert fejjel lefelé keresztre feszítették Istenért, Istvánt halálra kövezték, egyeseket karddal öltek meg, kettéfűrészeltek, vagy olajban főztek meg, másokat pedig öt lóval tépettek szét. Mindannyian az emberiség igaz ügyének szentelték magukat, amiről Isten megemlékezik, és ami dicsőséges cselekedet. Ha letartóztatnának és bebörtönöznének Isten könyveinek átszállításáért, az is az igazságosságért való szenvedés lenne. E felismerés hatására elhatároztam, hogy fellázadok a hús-vér testem ellen, és kész voltam minden tőlem telhetőt megtenni a kötelességemben.

Később megtudtam, hogy a letartóztatottak egyike júdássá vált, és segített a rendőrségnek a testvérek letartóztatásában. A letartóztatottak száma tizenkilencre nőtt. A rendőrségnek volt egy listája, és a júdás az általuk használt fotók segítségével azonosította az embereket. Ezeknek a testvéreknek gyorsan el kellett rejtőzniük. Ilyen hírek hallatán azt gondoltam: „A helyzet nagyon súlyossá vált, még rosszabb, mint képzeltem. Ha most elmegyek átköltöztetni a könyveket, nagyon valószínű, hogy letartóztatnak. Vajon el bírom majd viselni a rendőrök kínzását?” Tudtam, hogy ismét bátortalan vagyok, és félek, ezért gyorsan letérdeltem, hogy imádkozzak: „Istenem, a gyülekezet helyzetének hallatán ismét félni kezdtem. Félek a letartóztatástól és a fizikai szenvedéstől. Istenem, kérlek, vezess és irányíts engem, hogy ne az önző és aljas, romlott beállítottságom szerint éljek, és elvégezhessem ezt a kötelességet!” Abban a pillanatban Isten e szavai jutottak eszembe: „A Jeruzsálembe vezető úton Jézus gyötrődött, mintha kést forgattak volna a szívében, de a legcsekélyebb szándéka sem volt visszavonni a szavát; mindig volt egy hatalmas erő, amely arra kényszerítette, hogy folytassa útját oda, ahol keresztre fogják feszíteni. Végül a keresztre szegezték, és a bűnös testhez hasonló formát vett fel, beteljesítve az emberiség megváltásának művét. Kiszabadult a halál és a Hadész bilincseiből. A halandóság, a pokol és a Hadész elvesztette hatalmát előtte, Ő legyőzte azokat” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan kell Isten szándékaival összhangban szolgálni?). Amikor az Úr Jézus a keresztet vitte a Golgotára, súlyosan megverték, a testét összezúzták, az arcát vér borította, és nagyon szenvedett. Ő azonban a megbánás legcsekélyebb jelét sem mutatta. Az egész emberiség megváltása érdekében önként vállalta ezeket a szenvedéseket, és keresztre feszítették. Végül legyőzte a Sátánt, és teljessé tette az egész emberiség megváltásának munkáját. Az Úr Jézus, aki teljesen tisztában volt azzal, hogy a keresztre feszítés milyen hatalmas szenvedést követel, nem hátrált meg. Még ha ez Számára a szenvedés elviselését is jelentette, akkor is meg akarta menteni az emberiséget a bűntől. Ez a gondolat mélyen megihletett. Aztán, amint elgondolkodtam magamon, rájöttem, hogy a veszély és a nyomorúság előtt folyton meghátrálok, és hogy a viselkedésem mennyire aljas és megvetendő! A helyzet, amellyel ma szembesültem, szintén egy próbatétel volt, amely azt vizsgálta, hogy ebben a döntő pillanatban Istenhez vagy önmagamhoz leszek-e hűséges. Nem lehettem többé önző, és nem gondolhattam csak a saját hús-vér testemre; követnem kellett az Úr Jézus példáját: át kellett kellett költöztetnem Isten szavainak könyveit még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy letartóztatnak, bebörtönöznek, vagy halálra kínoznak. Ha eleget tennék Istennek, akár csak most az egyszer, az már megérné. Amikor erre gondoltam, éreztem, hogy hirtelen erő járja át az egész testemet, és lendületet kaptam a feladat elvégzéséhez. Tudtam, hogy ez mind Istentől származik, és mélyen hálás voltam érte.

Ezután három házból biztonságosan átszállítottuk a könyveket. Mire a negyedik házból is elkezdtük kipakolni őket, már elmúlt éjfél. Az egyik szomszédos házban volt két kutya, amelyek minden hangra folyton ugattak. Annyira ideges voltam, hogy a szívem a torkomban dobogott, mert attól féltem, hogy a szomszédok felfedeznek minket, és hívják a rendőrséget. A szívemben folyamatosan Istenhez kiáltottam. Megkönnyebbülésemre, miután bepakoltunk a kocsiba, a szomszédok nem jöttek ki. Látva Isten oltalmát, buzgón köszönetet mondtam neki. Így sikeresen és biztonságosan, minden fennakadás nélkül költöztettük át a könyveket négy őrzésre kijelölt otthonból. A visszaúton megosztottuk egymással a tapasztalatainkat, és az öröm, amit éreztünk, szavakkal kifejezhetetlen volt.

Ezen a tapasztalaton keresztül némileg megértettem Isten mindenhatóságát és szuverenitását. Attól kezdve, hogy édesanyám a testvérek letartóztatásának napján költözött el, egészen addig, hogy az öcsém segített megérteni a helyzetet, és hogy gond nélkül átjutottunk az ellenőrzőpontokon, minden Isten szuverenitása és elrendezése alatt állt. A könyvek biztonságos átszállítása ezúttal teljes mértékben Isten útmutatásának volt köszönhető. Isten szavainak megvilágosítása és az Istentől kapott erő nélkül képtelen lettem volna fellázadni a hús-vér testem ellen, és nem lett volna elég hitem ahhoz, hogy elvégezzem ezt a feladatot. Mindez Isten szavainak eredménye volt.