2017-ben szövegírással kapcsolatos kötelességet végeztem a gyülekezetben. Egy összejövetel során azt hallottam, hogy Csen Hsziát leváltották, hogy antikrisztusnak tekintik, és hogy készítik elő az anyagokat a kizárására. Csen Hszia közelgő kizárásának a híre nagyon feldúlt, nem volt nyugtom; egyszerűen nem tudtam elfogadni. Csen Hsziát azután ismertem meg, hogy mindketten rátaláltunk az Úrra, és együtt végeztük a kötelességeinket, miután elfogadtuk Isten utolsó napokbeli munkáját. Csen Hszia nagyon lelkes volt akkoriban. A férje ellenezte a hitét, és Csen Hszia sok könnyet hullatott emiatt. Végül elvált a férjétől. A válás után tovább végezte a kötelességeit, nagyon tudatosan viselt terhet. Különösen az tűnt fel számomra, hogy Csen Hszia mennyire szereti olvasni Isten szavait, és amikor közösen dolgoztunk, télen már hajnalban talpon volt, hogy Isten szavait olvassa. Még ki is másolt fontos passzusokat Isten szavából egy noteszbe, és elővette ezt olvasni, amikor csak ideje engedte. Gyakran mondogatta nekem: „Többet kell olvasnunk Isten szavait, és több energiát kell fordítanunk rájuk, különben nem fogjuk tudni jól végezni a kötelességeinket.” Azt gondoltam magamban: „Annyira szereti olvasni Isten szavait, tehát biztos olyan ember, aki az igazságra törekszik.” Nagyra becsültem őt a szívem mélyén, és azt gondoltam, hogy nemcsak áldozatokra és a kötelességei elvégzésére képes, de Isten szavainak az olvasására is nagy energiát tud fordítani, és ebben a tekintetben nem vehetem fel vele a versenyt. Ezután amikor nehézségekkel kerültem szembe, vagy nem értettem valamit, szívesen kerestem Csen Hszia közösségét, és hallgattam meg a véleményét és a tanácsait. Később, amikor Csen Hsziát egy másik helyre osztották be a kötelességeit végezni, úgy éreztem, ez nagy veszteség a számomra. Arra gondoltam, hogy éppen az elmúlt évben segített az emberek eltakarításához szükséges anyagok rendszerezésében. Alig telt el azóta egy kis idő, és most őt fogják kizárni? Lehet, hogy tévedés történt? De azután arra gondoltam, hogy a gyülekezetnek megvannak a maga alapelvei az emberek eltakarítására, és hogy ok nélkül nem készítenének elő anyagokat a kizárására. Sajgott a szívem, és nem tudtam koncentrálni az összejövetelen. A vezető megkért, hogy írjak egy értékelést Csen Hsziáról, én pedig felületesen beleegyeztem, de nem mondtam ki a valódi gondolataimat, mert attól tartottam, hogy a vezető azt fogja mondani, hogy hiányzik belőlem a tisztánlátás.

Amikor hazaértem, és Csen Hsziára gondoltam, nyugtalanság fogott el. Azt gondoltam: „Csen Hszia annyira odaadó, feláldozta a családját és a karrierjét a kötelességei érdekében. Olyan sok energiát fektetett Isten szavaiba, de most kizárják. Mit jelent ez számomra? Nem szenvedtem, és nem áldoztam fel magam annyira, mint ő, annyi kötelességet sem végeztem, és egész biztosan nem fektettem annyi energiát Isten szavaiba. Ez azt jelenti, hogy a végén engem is kizárnak majd?” Ezek a gondolatok lelohasztották a motivációmat a kötelességeimben. Amikor láttam, hogy a nővérek a munkáról beszélgetnek, nem akartam részt venni benne. Úgy éreztem, nincs értelme több energiát fektetni bele vagy megfizetni az árat, mert ki tudja, mi lesz végül a sorsom? Nem tudtam már terhet viselni a kötelességeimben, ami késedelmekhez vezetett a munkában.

Később rájöttem, hogy rossz az állapotom, ezért imádkoztam, és Istent kerestem ezzel kapcsolatban. Isten szavait olvastam: „Számos gondolat, eszme és állapot van az emberekben, amelyek gyakran befolyásolják véleményüket, szemszögüket és álláspontjukat. Ha ezeket a gondolatokat, eszméket és állapotokat meg tudod oldani egyesével az igazság keresése által, akkor nem fogják befolyásolni az Istennel való kapcsolatodat. Lehet, hogy az érettséged most még alacsony szintű, felületesen érted az igazságot, és nagyon sok igazságot nem értesz, mivel csak nem régóta hiszel Istenben, vagy különböző más tényezők miatt, egyetlen elvet azonban fel kell fognod: alá kell vetnem magam mindannak, amit Isten tesz, függetlenül attól, hogy kívülről jónak vagy rossznak, helyesnek vagy helytelennek tűnik-e, és hogy összhangban van-e az emberi elképzelésekkel vagy sem. Nincs jogom azt kritizálni, felmérni, elemezni vagy tanulmányozni, hogy ez helyes vagy helytelen. Annyit kell tennem, hogy teremtett lényként teljesítem a kötelességemet, és aztán gyakorlom azokat az igazságokat, amelyeket megértek, hogy megfeleljek Istennek, és ne térjek le az igaz útról” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerjük meg Isten szuverenitását?). „A való életben először át kell gondolnod, hogy mely igazságok kapcsolódnak az emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, amelyekkel és akikkel találkoztál; ezen igazságok között találhatod meg Isten szándékait, és összekötheted az Ő szándékaival azt, amivel találkoztál. Ha nem tudod, hogy az igazság mely aspektusai kapcsolódnak azokhoz a dolgokhoz, amelyekkel találkoztál, hanem ehelyett közvetlenül keresed Isten szándékait, ez egy vak megközelítés, amely nem vezethet eredményre. Ha az igazságot akarod keresni és meg akarod érteni Isten szándékait, először is meg kell nézned, hogy milyen dolgok történtek veled, azok az igazság mely aspektusaihoz kapcsolódnak, és meg kell keresned Isten igéjében azt a konkrét igazságot, amely ahhoz kapcsolódik, amit te tapasztaltál. Ezután megkeresed a számodra megfelelő gyakorlás útját abban az igazságban; ily módon közvetett megértést nyerhetsz Isten szándékairól” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.). Isten szavaiból megértettem, hogy amikor olyan dolgokkal találkozom, amelyek nem felelnek meg az elképzeléseimnek, meg kell őriznem istenfélő szívemet, és először is alá kell vetnem magam, és nem panaszkodhatok Isten ellen. Azt is látnom kell, hogy az igazságalapelvek melyik aspektusával kapcsolatos ez a dolog, és meg kell keresnem benne az igazságot, hogy megértsem Isten szándékait. Ha visszagondolok magamra, amikor Csen Hszia kizárásáról hallottam, egyáltalán nem kerestem az igazságot. Azt gondoltam, hogy mivel feláldozta a családját és a karrierjét, hogy a kötelességeit végezze, és olyan sok energiát áldozott Isten szavaira, sőt, még vezetőként és dolgozóként is szolgált, ő egy olyan ember, aki az igazságra törekszik, tehát úgy éreztem, hogy rosszul bántak vele. Panaszokkal illettem Istent és félreértettem Őt, és már nem érdekeltek a kötelességeim. Rájöttem, hogy egyáltalán nincs istenfélő szívem, és hogy amikor olyan dolgokkal szembesültem, amelyek nem feleltek meg az elképzeléseimmel, ellenálltam, és panaszkodtam Istenre, és egyáltalán nem kerestem az igazságot. Az állapotom nagyon veszélyes volt, és ha nem engesztelem ki Istent, akkor Ő vissza fog utasítani. Azt hallottam, hogy amikor az emberek kitakarításához szükséges anyagok rendszerezésében vett részt, gyakran kisebb szívességekkel vesztegette meg a testvéreket, hogy a csapatvezetővel versenyezzen a státuszért, és hogy viszályt is szított, hogy a testvérek negatív véleményt alakítsanak ki a csapatvezetőről. Gyakran mondogatta a többiek előtt, hogy a csapatvezetőből hiányzik a belépés az életbe, nem lát tisztán az emberekkel kapcsolatban, és nincs meg benne a Szentlélek munkája. Ezeket azért mondta, hogy aláássa a csapatvezető pozícióját. Gyakran eltúlozta a testvérek romlottságának megnyilvánulásait, hogy kritizálja őket, ami mindenkinek lelohasztotta a lelkesedését a kötelességeikkel kapcsolatban. A felső vezetés és a testvérek több alkalommal is közösséget vállaltak vele, hogy segítsenek neki, de egyáltalán nem ismerte magát, és kitartott amellett, hogy védelmébe vegye a tetteit. Miután átnéztem több testvér róla szóló értékelését, rájöttem, hogy Csen Hsziával problémák voltak, és részletesen felidéztem a viselkedését abból az időből, amikor még együtt dolgoztam vele. A 2012-es gyülekezeti választások során mind Csen Hsziát, mind Vang Huj nővért vezetővé választották. Ugyan Vang Huj kissé gyengébb képességekkel rendelkezett, de tudott terhet viselni kötelességeiben, és képes volt problémákat megoldani. Azonban azért, hogy az általa támogatott nővért válasszák meg, Csen Hszia kidomborította Vang Huj hiányosságait, és nagy ügyet csinált belőlük, lekicsinyelte Vang Hujt a testvérek előtt, mondván: nem alkalmas vezetőnek a gyenge képességei miatt. Sőt, a szemébe mondta Vang Hujnak, hogy mondjon le a hiányos képességei miatt. Amikor Csen Hszia azt látta, hogy Vang Huj nem mond le, elkezdett bajt keverni, mondván: Vang Huj túlságosan ragaszkodik a pozíciójához és vonakodik azt feladni még a hiányos képességei ellenére is. Néhány testvért félrevezetett Csen Hszia, és az ő oldalára álltak, azt állítva, hogy Vang Huj alkalmatlan a vezetésre, és újabb választásokat követeltek. Ez felfordulást eredményezett a gyülekezetben, és Vang Huj negatív állapotba került emiatt. Egy másik alkalommal 2013-ban Csen Hszia vezetése alatt az egyik testvér észrevette, hogy egy másik vezető szembemegy az alapelvekkel a kötelességei teljesítése során, és tett egy javaslatot, de amikor Csen Hszia tudomást szerzett erről, azt mondta ennek a másik vezetőnek, hogy szemmel kellene tartaniuk azt az embert, és rögzíteni mindent, amit mond, mivel ez bizonyítékként szolgálna, amikor a későbbiekben az anyagokat rendszerezik a kitakarításához. Sőt, Csen Hszia még bírálta is ezt a testvért, amiért az megítélte a vezetőt, és megzavarta a gyülekezet munkáját. A testvérek féltek javaslatokat tenni a vezetőknek, miután ezt hallották, mert attól tartottak, hogy kizárhatják őket. Később azt is hallottam, hogy a vezetése alatt Csen Hszia a hírnévért és előnyökért versengett, és hogy a munkatársai megkérdezése nélkül végezte a munkát, gyakran elutasította a munkatársai javaslatait, és a saját felelősségére cselekedett. Ez ártott a gyülekezeti munkának, és a leváltásához vezetett.

Isten szavait olvastam: „Hogyan zárják ki és támadják az antikrisztusok azokat, akik az igazságra törekednek? Gyakran olyan módszereket használnak, amelyeket mások észszerűnek és megfelelőnek látnak. Akár az igazságról folytatott vitákat is arra használják, hogy befolyásra tegyenek szert, hogy másokat támadjanak, elítéljenek és félrevezessenek. Egy antikrisztus például úgy gondolja, hogy ha társai olyasvalakik, akik az igazságra törekednek, akkor fenyegethetik a státuszát. Az antikrisztus ezért magasröptű prédikációkat tart és szellemi elméleteket taglal, hogy félrevezesse az embereket, és elérje, hogy nagyra tartsák. Ily módon lekicsinyelheti és elnyomhatja a társait és a kollégáit, és azt éreztetheti az emberekkel, hogy bár vezetőjük társai olyan emberek, akik az igazságra törekednek, képesség és tehetség tekintetében nem érnek fel a vezetőjükhöz. Egyesek még azt is mondják: »A mi vezetőnk prédikációi magasröptűek, és senki sem ér fel hozzá.« Egy antikrisztust rendkívül elégedetté tesz, ha efféle megjegyzést hall. Magában ezt gondolja: »A társam vagy, nem rendelkezel néhány igazságvalósággal? Miért nem tudsz olyan ékesszólóan és emelkedetten beszélni, mint én? Most alaposan megszégyenültél. Hiányzik belőled a képesség, mégis versengeni mersz velem!« Ezt gondolja az antikrisztus. Mi az antikrisztus célja? Minden lehetséges eszközzel megpróbál elnyomni és lekicsinyelni másokat, valamint mások fölé helyezni magát. [...] Az antikrisztus azokat gyűlöli a legjobban az egyházban, akik az igazságra törekednek, különösen azokat az igazságérzettel rendelkező embereket, akik le merik leplezni és jelenteni a hamis vezetőt és az antikrisztust. Egy antikrisztus az ilyen emberekre úgy tekint, mint szálkára a szemében, mint tüskére az oldalában. Ha véletlenül meglát valakit, aki az igazságra törekszik és készségesen teljesíti a kötelességét, rosszindulat és ellenségeskedés támad a szívében, a szeretet legcsekélyebb nyoma nélkül. Egy antikrisztus nemcsak, hogy nem fogja segíteni vagy támogatni azokat az embereket, akik az igazságra törekednek – függetlenül a nehézségeiktől, vagy attól, hogy mennyire gyengék és negatívak – nem fogja egyszerűen félresöpörni őket, ehelyett titokban örülni fog ennek. És ha valaki vádakat fogalmazott meg ellene vagy leleplezte, akkor megragadja az alkalmat, hogy belerúgjon, amikor a földre került. Mindenféle bűncselekménnyel vádolja meg, hogy megleckéztesse, hogy elítélje, hogy ne maradjon előtte út, és hogy végül olyan negatívvá tegye, hogy ne tudja teljesíteni a kötelességét. Az antikrisztus ekkor büszke lesz magára, és elkezd ujjongani az adott ember szerencsétlenségén. Az antikrisztus az ilyesmiben a legjobb: az igazságot követők kizárásához, támadásához és elítéléséhez ért a legjobban. [...] Mindent összevetve az antikrisztusok ilyen megnyilvánulásai alapján megállapíthatjuk, hogy nem teljesítik a vezetői kötelességüket, ugyanis nem vezetik az embereket Isten szavainak evésében és ivásában, sem az igazságbéli közösségvállalásban, valamint nem öntözik és nem táplálják az embereket, lehetővé téve számukra, hogy hozzájussanak az igazsághoz. Ehelyett akadályozzák és zavarják a gyülekezeti életet, bomlasztják és tönkre teszik a gyülekezet munkáját, valamint akadályozzák az embereket az igazságra való törekvés és az üdvösség elnyerésének útján. Tévútra akarják vezetni Isten választott népét, és elérni, hogy elveszítse az esélyt az üdvösségre. Ez a végső cél, amelyet az antikrisztusok a gyülekezet munkájának megszakításával és megzavarásával el akarnak érni” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik tétel: Kirekesztik és támadják azokat, akik az igazságra törekednek). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok uralkodni akarnak a gyülekezetben, doktrínákat és szavakat használnak arra, hogy félrevezessék azokat, akikben nincs tisztánlátás, és hogy semmitől sem riadnak vissza, hogy megtámadják és kizárják azokat, akik az igazságra törekszenek. Még azokat is gyűlölik, akik javaslatokat tesznek nekik. Akadályként kezelik ezeket az embereket, kiragadják a hiányosságaikat és a romlottságuk megnyilvánulásait, és eltúlozzák ezeket a dolgokat, szándékosan lekicsinylik és megítélik őket, és igazságtalanul megbélyegzik őket. Ez azt eredményezi, hogy ezek a testvérek marginalizálódnak és elnyomottak lesznek, míg végül annyira negatívvá válnak, hogy nem tudják elvégezni a kötelességeiket. Ezzel az antikrisztusok céljai megvalósulnak, és lehetővé válik számukra, hogy tetszésük szerint gyakorolhassák a hatalmat a gyülekezetben. Láttam, hogy Csen Hszia pont így viselkedik. Arra törekedett, hogy uralkodjon a gyülekezetben, szándékosan kiragadva Vang Huj hiányosságait, hogy lekicsinyelje, megítélje és támadja őt, hogy megpróbálja őt szégyenében lemondásra bírni, félrevezetve a testvéreket, hogy Vang Huj ellenében az ő oldalára álljanak a próbálkozásai során. Később, amikor Csen Hszia gyülekezetvezető lett, ha valaki olyan javaslatokat tett, amelyek Csen Hszia pozíciójára kihatással voltak, Csen Hszia megtalálta a módját, hogy gyötörje az illetőt, igazságtalan vádakkal bélyegezve meg őt, hogy eltakarítsa. Miután áthelyezték az új kötelességébe, le akarta váltani a csapatvezetőt, ezért a csapatvezető romlottságának megnyilatkozásait gyakran arra használta fel, hogy lekicsinyelje, megítélje és támadja őt, félrevezetve az embereket, hogy az ő pártját fogják, ezzel elszigetelve a csapatvezetőt. Ez súlyosan megzavarta a munkát. Látva Csen Hszia kíméletlen becsvágyát a státuszért, rájöttem, hogy valójában mennyire alattomosak, ravaszak és rosszindulatúak a szavai és tettei. A vezetők boncolgatták tetteinek lényegét és az azokból fakadó következményeket, de ő ezt nem volt hajlandó elfogadni, és csak folytatta a visszavágást és az önigazolást. Ez nemcsak egy személyes vita volt, hanem kifejezetten Isten ellen fordult! Rájöttem, hogy Csen Hsziával komoly problémák vannak, és hogy ő egy antikrisztus, aki megzavarta Isten házának munkáját. Amikor ezt felismertem, nagyon elkeseredtem. Láttam, hogy mennyire ostoba, vak és zavaros fejű voltam, hogy hiányzott belőlem a tisztánlátás, hogy valóban kiálltam emellett az antikrisztus mellett, és az, hogy a negativitás és a félreértés állapotában éltem, késleltette a kötelességeimet. Imádkoztam Istenhez bűnbánatért, és jelentettem Csen Hszia gonosz tetteit a gyülekezetnek. Végül az alapelvek alapján megállapították, hogy Csen Hszia antikrisztus, és kizárták a gyülekezetből.

Később gyakran elgondolkodtam ezen a kérdésen: „Annyi éven át érintkeztem Csen Hsziával, hogy lehet, hogy teljesen hiányzott belőlem a tisztánlátás vele kapcsolatban? Sőt, azt gondoltam, hogy olyan ember, aki az igazságra törekszik, nagyra becsültem és imádtam őt.” Később, a keresésem során két olyan passzust találtam Isten szavaiban, amelyek felfedték ennek okát. Mindenható Isten azt mondja: „Egyesek képesek elviselni a nehézségeket, meg tudják fizetni az árát, látszólag nagyon jól viselkednek, eléggé megbecsültek és élvezik mások csodálatát. Szerintetek az effajta látszólagos viselkedés az igazság gyakorlatba ültetésének tekinthető? Megállapítható az, hogy az ilyen emberek eleget tesznek Isten szándékainak? Miért van az, hogy ilyen embereket látva az emberek újra és újra azt gondolják, hogy ők eleget tesznek Istennek, az igazság gyakorlatba ültetésének útját járják és követik Isten útját? Miért gondolkodnak egyesek így? Erre csak egy magyarázat van. Mi az a magyarázat? Arról van szó, hogy nagyon sok ember számára bizonyos kérdések – például, hogy mit jelent az igazság gyakorlatba való átültetése, mit jelent Istennek eleget tenni, és mit jelent az igazságvalóság hiteles birtoklása – nem igazán világosak. Így vannak olyan emberek, akiket gyakran félrevezetnek azok, akik kívülről spirituálisnak, nemesnek, magasztosnak és nagyszerűnek tűnnek. Ami azokat az embereket illeti, akik ékesszólóan tudnak beszélni a szavakról és a doktrínákról, és akiknek beszéde és tettei csodálatra méltónak tűnnek, az ő cselekedeteik lényegét, a tetteik mögötti elveket, vagy azt, hogy mik a céljaik, soha nem vizsgálták meg azok, akiket megtévesztenek. Sőt, soha nem vizsgálták meg, hogy ezek az emberek valóban alávetik-e magukat Istennek, és azt sem állapították meg, hogy ezek az emberek valóban félik-e Istent és kerülik-e a gonoszt. Soha nem ismerték fel ezen emberek emberi mivoltának lényegét. Ehelyett a velük való megismerkedés első lépésétől kezdve, apránként eljutottak oda, hogy csodálják és tisztelik ezeket az embereket, akik végül a bálványaik lettek. Ráadásul egyesek fejében azok a bálványok, akiket imádnak – és akikről azt hiszik, hogy képesek elhagyni a családjukat és a munkájukat, és akikről a felszínen úgy tűnik, hogy képesek megfizetni az árat –, azok, akik valóban eleget tesznek Istennek, és akik valóban jó kimenetelt és jó rendeltetési helyet érhetnek el. Az ő elméjükben ezek a bálványok azok, akiket Isten dicsér” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan ismerhetjük meg Isten természetét és munkája eredményeit?). „Mi a különbség az antikrisztusok Isten szavaiba fektetett erőfeszítése és azok erőfeszítése között, akik az igazságra törekszenek? (A szándék és a cél különböző. Az antikrisztusok a saját hasznuk és státuszuk érdekében tesznek erőfeszítést Isten szavaiba, hogy személyes ambícióiknak tegyenek eleget.) Milyen erőfeszítést fektetnek az antikrisztusok Isten szavaiba? Megjegyzik Isten szavainak azokat a részeit, amelyek összhangban vannak az elképzeléseikkel, megtanulják Isten szavait emberi nyelven magyarázni, és írnak néhány szellemi jegyzetet és meglátást. Továbbá kivonatolják, összefoglalják és rendszerezik Isten különféle kijelentéseit, például azokat, amelyekről az emberek úgy vélik, hogy viszonylag megfelelnek az emberi elképzeléseknek, azokat, amelyek könnyen Isten beszédhangjaként érzékelhetők, néhány szót a misztériumokról, valamint Isten néhány népszerű szavát, amelyeket egy ideig gyakran prédikálnak az egyházban. A memorizáláson, rendszerezésen, összefoglaláson és a meglátások leírásán kívül természetesen vannak még egyebek, beleértve néhány sajátos tevékenységet is. Az antikrisztusok bármilyen árat megadnak azért, hogy státuszt szerezzenek, kielégítsék ambícióikat, és elérjék azt a céljukat, hogy irányítsák a gyülekezetet és istenek legyenek. Gyakran késő éjszakáig dolgoznak, hajnalhasadáskor ébrednek, éjjeleznek, és kora reggeli órákban gyakorolják a prédikációikat, valamint feljegyzik mások briliáns mondásait, mindezt azért, hogy felszerelkezzenek a magasztos prédikációkhoz szükséges doktrínával. Nap mint nap azon töprengenek, hogyan tartsák meg ezeket a magasztos prédikációkat, mérlegelve, hogy Isten szavai közül melyiket lesz a leghasznosabb választani, amely csodálatot és dicsőítést fog kiváltani Isten választott népe körében, majd ezeket a szavakat kívülről megtanulják. Aztán azon gondolkodnak, hogyan tolmácsolják ezeket a szavakat úgy, hogy az bemutassa az éleslátásukat és a zsenialitásukat. Azért, hogy Isten szava valóban a szívükbe vésődjön, igyekeznek minél többször meghallgatni az Ő szavát. Mindezt olyan erőfeszítésekkel teszik, mint azok a diákok, akik főiskolai helyért versengenek. Ha valaki jó prédikációt tart, olyan prédikációt, amely megvilágítást nyújt, avagy amely némi elmélettel szolgál, az antikrisztus összegyűjti és összeszerkeszti azt, és a saját prédikációjává teszi. Semmi erőfeszítés nem túl nagy egy antikrisztus számára. Mi tehát az erőfeszítései mögött álló indíték és szándék? Az, hogy képes legyen hirdetni Isten szavait, hogy tisztán és könnyedén tudja kimondani azokat, hogy folyékonyan tudja őket, hogy mások láthassák, hogy az antikrisztus szellemibb náluk, jobban becsüli Isten szavait, jobban szereti Istent. Így az antikrisztus képes elnyerni a körülötte lévő emberek egy részének csodálatát és imádatát. Az antikrisztus úgy érzi, hogy érdemes ezt megtenni, ez bármilyen erőfeszítést, árat és nehézséget megér” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Hetedik rész)). Isten szavainak olvasása után rájöttem, hogy azért becsültem nagyra Csen Hsziát és gondoltam azt, hogy az igazságra törekszik, mert két téves nézetet vallottam. Azokat, akik áldozatokat hoztak, feláldozták magukat és keményen dolgoztak, és azokat, akik sok energiát fektettek Isten szavainak olvasásába, olyan embereknek tekintettem, akiknek van valóságuk, és akik valóban az igazságra törekszenek. Most megértettem, hogy a puszta kötelezettségvégzés, az áldozathozatal, az önfeláldozás, a szenvedés és az ár megfizetése csupán jó viselkedés, és nem jelenti azt, hogy valaki valóban az igazságra törekszik, vagy azt gyakorolja. Arra is rájöttem, hogy az, ha valaki sok energiát fektet Isten szavainak olvasásába, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető becsüli Isten szavait, vagy szereti az igazságot. Ezt úgy kell felmérni, hogy megvizsgáljuk az illető szándékait a tetteiben, azt, hogy gyakorolja-e Isten szavait, és hogy megváltozott-e az életfelfogása. Miután megtalálta Istent, Csen Hszia végezte kötelességeit a gyülekezetben, és képes volt elviselni a nehézségeket, de áldozatvállalása és önfeláldozása nem az igazság gyakorlására irányultak, hogy eleget tegyen Istennek, hanem a hírnévre és a státuszra törekedett, hogy elnyerje mások csodálatát és imádatát. A zord téli időszakban Csen Hszia már hajnal előtt felkelt, hogy Isten szavait olvassa, néha akár késő estig is fennmaradt, hogy olvassa, lemásolja és kívülről megtanulja Isten szavait. Nagyon sok energiát fektetett Isten szavaiba, de a mögöttes motivációja továbbra is a pozíciója volt. Isten szavait eszközként használta arra, hogy hírnevet és státuszt szerezzen, kihasználva a lehetőségeket Isten szavainak megosztására, hogy elnyerje a testvérek csodálatát és imádatát. Visszatekintve arra, hogy miként olvasta Isten oly sok szavát, semmi jelét nem mutatta annak, hogy gyakorolta volna azokat, vagy foglalkozott volna a romlott beállítottságával. Ehelyett mindig a hírnévre és a státuszra törekedett, gyakran fölényeskedve kioktatva és korlátozva másokat. Amikor mások rámutattak a problémáira, nem fogadta el, amit mondtak, és megpróbálta elnyomni és gyötörni őket. Nyilvánvaló volt, hogy egyáltalán nem gyakorolja az igazságot, máskülönben hogyan olvashatta volna Isten oly sok szavát anélkül, hogy bármiféle változás állt volna be a beállítottságában? Ehelyett egyre arrogánsabbá vált, és egyre intenzívebben törekedett a hírnévre és a státuszra. Ez teljesen feltárta Csen Hszia lényegét: hogy idegenkedik az igazságtól, és gyűlöli azt. Azok, akik igazán szeretik az igazságot, nagyra tartják és gyakorolják Isten szavait. Pont úgy, mint Péter, aki gyakran olvasta Isten szavait, és beépítette azokat a saját életébe, képes volt szigorúan Isten szavai szerint gyakorolni, és belépni azokba a dolgokba, amelyekkel szembesült. Végül megváltozott az életfelfogása, és őszintén szeretni kezdte Istent. Ebből azt láttam, hogy annak a megítéléséhez, hogy valaki olyan ember-e, aki az igazságra törekszik, nem nézhetjük csak a külvilágnak mutatott áldozatvállalását, önfeláldozását vagy a képességét a másokkal való közösségvállalásra, hanem elsősorban arra kell összpontosítanunk, hogy képes-e gyakorolni Isten szavait egy adott helyzetben, összpontosítani az igazság keresésére, az önmagán való elgondolkodásra és önmaga megismerésére, és hogy van-e belépése az életbe. Én csak azt láttam, hogy Csen Hszia láthatóan képes áldozatokat hozni, feláldozni magát, és energiát fektetni Isten szavaiba, így imádtam, sőt bálványoztam őt a szívemben. Amikor hallottam, hogy kizárták a gyülekezetből, ki akartam állni mellette. Láttam, hogy nem értem az igazságot, és nem tudom Isten szavai szerint felmérni az embereket. Milyen ostoba voltam!

Azt a kérdést is feltettem magamban: „Miért volt az, hogy amikor meghallottam, hogy Csen Hsziát ki akarják zárni, olyan negatívnak és gyengének éreztem magam, és már a kötelességeimet sem akartam teljesíteni?” Később Isten szavait olvastam: „Amikor az emberek elképzelései és képzelődései válnak azokká az alapelvekké és kritériumokká, amelyek alapján az embereket és a dolgokat szemlélik, valamint viselkednek és cselekszenek, akkor bárhogy hisznek is Istenben, bárhogy törekednek is, bármennyi nehézséget szenvednek is el, és bármekkora áldozatot is hoznak, az mind hiábavaló lesz. Ameddig a saját elképzelései és képzelődései szerint él valaki, addig az az illető ellenáll Istennek, és ellenséges Iránta; nincs benne igazi alávetettség sem az Isten által elrendezett körülményekkel, sem az Ő követelményeivel szemben, és végül nagyon tragikus lesz majd a sorsa. Ha sok éve hiszel már Istenben, és feláldoztad magad Érte, sokat sürgölődtél és nagy áldozatot hoztál, de a saját elképzeléseidben és képzelődéseidben rejlik minden cselekedeted kiindulópontja és fő oka, akkor igazából nem fogadod el Istent, és nem veted alá magad Neki. [...] Pont olyan ez, mint ami Pálnál megnyilvánult; sok munkát végzett és sokat sürgölődött, Európa java részében hirdette az evangéliumot, de bármennyi nehézséget szenvedett is el, bármekkora áldozatot is hozott, és bármennyit sürgölődött is, sosem voltak az igazsággal egyező gondolatai és nézetei, soha nem fogadta el az igazságot, és soha nem volt birtokában az Isten iránti alávetettség hozzáállásának és valóságos megtapasztalásának – mindig a saját elképzelésein és képzelődésein belül élt. Mi volt a konkrét elképzelése és képzelődése? Az, hogy miután befejezte a futását és megharcolta a nemes harcot, el lesz majd téve számára az igazságosság koronája – ez volt Pál elképzelése és képzelődése. Mi volt a konkrét elméleti alapja ennek az elképzelésnek és képzelődésnek? Az, hogy Isten annak alapján határozza majd meg egy illető sorsát, hogy az mennyit sürgölődött, mennyi áldozatot hozott és mennyi nehézséget szenvedett el. Pál az elképzelése és képzelődése ezen elméleti alapjára helyezkedve lépett rá – tudtán kívül – az antikrisztusok útjára. Ennek következtében aztán, amikor elért az út végére, nem volt benne semmiféle megértés sem az Istennek ellenálló viselkedését és megnyilvánulásait, sem az Istennek való ellenállása lényegét illetően, bűnbánat pedig még kevésbé. Miközben hitt Istenben, továbbra is ragaszkodott az eredeti elképzeléséhez és képzelődéséhez, és nemcsak hogy a legcsekélyebb igazi alávetettség sem volt meg benne Isten iránt, hanem éppen ellenkezőleg: úgy hitte, hogy még inkább jogosult arra, hogy jó sorsot és rendeltetési helyet kapjon Istentől cserébe. A »cserébe« kifejezés egy szépen hangzó és civilizált megfogalmazása ennek, de ez valójában nem csere volt, és még csak nem is valamiféle ügylet – Pál konkrétan kérte, sőt, egyenesen követelte Istentől ezeket a dolgokat. Hogyan követelte ezeket Istentől? Úgy, ahogy mondta is: »Futásomat befejeztem, a nemes harcot megharcoltam – most már enyém a dicsőség koronája. Ez az, amit érdemlek, és amit Isten jogosan ide kell, hogy adjon nekem.« Az az út, amelyen Pál elindult, az Istennel szembeni ellenállás útja volt, amely pusztulásba vezette őt, a végső sors pedig, amely utolérte, a büntetés volt. Ez elválaszthatatlan volt az Istennel kapcsolatos elképzelésétől és képzelődésétől” (Az Ige, 7. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (2.)). Azért éreztem negatívnak magam, amikor hallottam, hogy a gyülekezet kizárta Csen Hsziát, mert téves nézetet képviseltem. Azt gondoltam, hogy akik feláldozzák magukat, sok áldozatot hoznak, és keményen dolgoznak, azok jó sorsot és rendeltetési helyet kapnak Istentől. Így amikor láttam, hogy bár Csen Hszia áldozatokat hoz és szenved, mégis kiutasították, még sok évnyi kötelességteljesítés után is, egyszerűen nem tudtam megérteni. Arra is gondoltam, hogy én nem hoztam annyi áldozatot, mint ő, és hogy nem végeztem annyi kötelességet, mint ő, ezért úgy éreztem, hogy előbb-utóbb engem is ki fognak iktatni, és annyira negatív lettem, hogy nem akartam többé megfizetni az árat, vagy feláldozni magam. Rájöttem, hogy ennyi évnyi istenhit után még mindig a saját elképzeléseimben és képzelgéseimben élek. Isten nem az alapján határozza meg az ember sorsát, hogy mennyi ideje hisz, mennyi doktrínát tud hirdetni, mennyi munkát végzett, mennyit szenvedett, vagy mennyit tanult meg Isten szavaiból, hanem az alapján, hogy az igazságra törekszik-e, hogy romlott beállítottsága valóban megváltozott-e, és hogy a kötelezettségeiben és szenvedéseiben az-e a szándéka, hogy Istennek megfeleljen. Ha valaki egyáltalán nem gyakorolja Isten szavait, és csak azért végzi a kötelességeit, hogy megpróbáljon alkudozni Istennel, akkor még ha az ilyen ember képes is áldozatokat hozni, feláldozni magát, és keményen dolgozni, végül, ha az életfelfogása egyáltalán nem változik, és nyíltan ellenáll Istennek, akkor biztosan meg fogja sérteni Isten természetét. Pont mint Pál, aki nagy árat fizetett, és sok áldozatot hozott, de nem azért tette, hogy elnyerje az igazságot, vagy hogy változást érjen el a beállítottságában, hanem azért, hogy elnyerje az áldásokat és a koronát. Ezért arrogáns és haszonleső természete még sok évnyi munka után sem változott, és végül kemény munkáját tőkeként használta fel arra, hogy Istentől az igazságosság koronáját követelje, nyíltan háborogva Ellene. Ez megsértette Isten természetét, és Pál megbüntetéséhez vezetett. Én is szerettem volna a szenvedésemet és önfeláldozásomat egy jó rendeltetési helyre cserélni, és amikor láttam, hogy nincs reményem az áldásokra, még a kötelességemet sem akartam elvégezni. Nem voltak-e az én nézeteim is ugyanolyanok, mint Páléi? Tökéletesen indokolt és természetes, hogy a teremtett lények elvégezzék kötelességeiket, de én nem álltam helyt teremtett lényként, hogy buzgón eleget tegyek kötelességeimnek. Ehelyett a kötelességeimben való szenvedésemet és önfeláldozásomat arra akartam felhasználni, hogy jó sorsot és rendeltetési helyet nyerjek el, és amikor úgy éreztem, hogy nem kapom meg ezeket a dolgokat, azt gondoltam, hogy Isten igazságtalan. Ezzel ellenálltam Istennek, és megsértettem az Ő természetét! Rájöttem a problémáim súlyosságára, és tudtam, hogy ha nem változtatok a szemléletemen, és nem tanúsítok bűnbánatot Isten előtt, akkor Isten ki fog engem iktatni. Ennek megértése mély megbánást és bűntudatot keltett bennem, és meg akartam térni Isten előtt.

Később Isten szavait olvastam: „Teremtett lényként az embernek törekednie kell arra, hogy teljesítse egy teremtett lény kötelességét, és törekednie kell arra, hogy szeresse Istent, másféle választások nélkül, mert Isten méltó az ember szeretetére. Azoknak, akik arra igyekeznek, hogy Istent szeressék, nem szabad személyes előnyökre törekedniük, vagy azt keresniük, amire személyesen vágynak; ez a törekvés leghelyesebb eszköze. Ha az, amit keresel, az igazság, ha az, amit a gyakorlatba ültetsz, az igazság, és ha az, amit elérsz, a beállítottságodban bekövetkező változás, akkor az út, amelyen jársz, a helyes út. Ha a test áldásait keresed, és amit a gyakorlatba ültetsz, az a saját elképzeléseid igazsága, és ha nem történik változás a beállítottságodban, és egyáltalán nem vagy engedelmes Istennek a testben, és továbbra is homályban élsz, akkor amit keresel, az biztosan a pokolba visz, mert az út, amelyen jársz, a kudarc útja. Az, hogy tökéletessé tesznek vagy kiiktatnak, a te saját törekvésedtől függ, ami azt is jelenti, hogy a siker vagy a kudarc attól az úttól függ, amelyen az ember jár” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember). Visszagondoltam arra az időre, amikor csak azért hittem Istenben, hogy áldásokat kérjek. Egyszerűen fogalmazva, a személyes nyereségre és jó rendeltetési helyre törekedtem, de végül nem nyertem volna el semmilyen igazságot, és a beállítottságom sem változott volna, így Isten továbbra is kiiktatott volna. Most már látom, hogy az az út, amelyet korábban követtem, téves volt, és hogy az Istenben való hit helyes útja az, ha arra törekszem, hogy szeressem Istent, hogy elvégezzem a kötelességeimet teremtett lényként, hogy az igazságra törekedjek a kötelességeimben, és hogy valódi változást érjek el romlott beállítottságomban. Ez értékes és értelmes. Ez pont olyan út, mint amilyet Péter járt. Arra összpontosított, hogy Isten szavait mindenben a gyakorlatba ültesse, és elfogadta Isten ítéletét és fenyítését, megértette saját romlott beállítottságát, és végül képes volt megélni az Isten iránti szeretet valóságát. Ezen elgondolkodva megértettem Isten szándékát, és rájöttem, hogy az Istenben való hitnek nem lehet az a célja, hogy valaki végül áldásokban részesül-e vagy sem, hanem az igazság megértése és a romlottság levetése a kötelességeinkben a cél, és hogy ez a legértelmesebb és leghelyesebb út. Ez a tapasztalat ráébresztett arra, hogy rendkívül fontos az embereket és a dolgokat az igazságalapelvek alapján szemlélni!