Ling Hszin egy kihalt utcán biciklizett. A tél leghidegebb időszaka volt, és a csontig hatoló szélben megállás nélkül reszketett. A szíve tele volt nyugtalansággal. Úton volt egy összejövetelre néhány öntözővel, és azt hallotta, hogy a testvérek közül ketten különösen komolyan veszik a munkájukat, és mindig készek a problémák feszegetésére. Ling Hszin aggódott, és ezt gondolta: „Olyan fiatal vagyok, és épphogy csak elkezdtem felügyelőként gyakorolni. Mi lesz, ha nem tudom megoldani a problémáikat? Micsoda szégyen lenne!” Szeretett volna lassabban tekerni, de az arcába vágó hideg széllökések nem engedték, hogy tovább időzzön az úton. Felgyorsított, és sietett az összejövetelre.

Amikor Ling Hszin megérkezett a vendéglátó házába, mindenki köszöntötte egymást, majd elkezdtek közösséget vállalni és beszélgetni a munkájukról. Később a közösség a kötelességvégzés közbeni szenvedés jelentőségére terelődött. Ling Hszin beszélt a saját megértéséről ebben a témában. Miután meghallgatta, Szu Zsuj testvér, az egyik öntöző, így szólt: „Hogy megoldjuk a kötelességünk végzése közbeni szenvedéstől való félelem problémáját, nemcsak a szenvedés jelentését kell megértenünk, hanem azt is boncolgatnunk kell, hogy romlott beállítottságunk melyik aspektusa vezet oda, hogy mindig átadjuk magunkat a kényelemnek. Korábban én is a hús-vér testtel törődtem, és kerültem a szenvedést, de aztán Isten szavait olvastam...” Ahogy Ling Hszin hallgatta, úgy érezte, mintha Szu Zsuj közvetlenül hozzá beszélne, és hirtelen érezte, hogy arca kipirul a forróságtól. Ezt gondolta: „Szu Zsuj észrevette a hiányosságaimat? Azt gondolja, hogy nem vagyok elég rátermett felügyelő? Azt gondolja, hogy az életbe való belépésem nagyon sekélyes, és mégis én beszélek nekik!” Ling Hszin nyugtalanul fészkelődött.

A délután folyamán a testvérek számos kérdést tettek fel, és Ling Hszin megállás nélkül gondolkodott, egy pillanatra sem mert lazítani. Ekkor Szu Zsuj újabb kérdést vetett fel, amire Ling Hszin nem tudott egyértelműen válaszolni. Miután közölte a gondolatait, Szu Zsuj még mindig nem értette, és mindannyian elhallgattak. Az óra tovább ketyegett, és halk járásának hangja abban a pillanatban különösen hangos és tiszta volt. „Akkor most mit is kellene tennünk?” Így törte meg a csendet Li Jang testvér. Szu Zsuj így válaszolt: „A felügyelő közösségére várunk. Erről a kérdésről még nem kaptunk egyértelmű közlést.” Ling Hszin zavartan elmosolyodott, és próbált nyugodt maradni, miközben azt mondta: „Még gondolkodom rajta.” De az agyában már teljes volt a zűrzavar, szorongás és aggodalom öntötte el. „Mi lesz, ha nem tudom megoldani ezt a problémát? Micsoda szégyen lenne!” Szerencsére egymás után mindenki elkezdett beszélni, és a probléma valamennyire megoldódott. Ling Hszin mélyet sóhajtott, rápillantott a számítógépen az időre – már késő volt –, ezért gyorsan összepakolta a holmiját, és kisietett.

Mire visszafelé indult, a nap már lement, és az alkonyat utolsó fénysugarai is lassan elenyésztek, Ling Hszin arcán pedig csak csalódottság és levertség tükröződött. Ezt gondolta: „Egy hosszú nap után a testvérek már átlátnak rajtam. Jó benyomást akartam kelteni, de nem hittem volna, hogy ez lesz a vége. Vajon azt fogják mondani, hogy nem végzem jól a felügyelői munkámat? Vajon azt fogják mondani, hogy sekélyes az életbe való belépésem, és a képességeim sem valami jók? Miért van ennyi kérdésük? Nem tudnának kevesebbet kérdezni?” Ling Hszin a szívében panaszkodott: „Többé nem megyek ebbe a csoportba. Minél többet megyek, annál jobban szégyellem magam. Különben is, ott van a társam. Inkább egyszerűen hagyom, hogy ő menjen.”

Az eset után Ling Hszin sokáig nem érezte magát felszabadultnak. Amikor csak szóba került egy összejövetel az öntözőkkel, legszívesebben elfutott volna. Tudta, hogy egy romlott beállítottságban él, ezért tudatosan ette és itta Istennek az állapotára vonatkozó szavait. Ezt olvasta Isten szavaiban: „A teremtett lény megfelelő helyén állni és hétköznapi embernek lenni: könnyű ezt megtenni? (Nem könnyű.) Hol rejlik benne a nehézség? Ez az: Az emberek folyton úgy érzik, hogy a fejük felett rengeteg glória és titulus van. Még nagyszerű alakok és szuperemberek identitását és státuszát is maguknak tulajdonítják, és mindenféle megjátszott, hamis gyakorlatokba és külsőségekbe merülnek. Ha nem engeded el ezeket a dolgokat, ha a szavaidat és a tetteidet mindig ezek a dolgok korlátozzák és irányítják, akkor nehéznek fogod találni, hogy bemenj Isten szavának a valóságába. Nehéz lesz abbahagyni a türelmetlenkedést olyan dolgok megoldása miatt, amelyeket nem értesz, valamint az ilyen dolgokat gyakrabban Isten elé vinni és őszinte szívet ajánlani fel Neki. Nem leszel képes megtenni ezt. Pontosan azért van az, hogy ezek a dolgok úgy megkötöznek, hogy nem tudsz Isten elé járulni, mert a státuszod, a titulusaid, az identitásod, valamint az összes efféle dolog hamis és valótlan, mivel ellenkeznek Isten szavaival, és ellentmondanak azoknak. Mit hoznak neked ezek a dolgok? Általuk jó leszel abban, hogy álcázd magad, megértést színlelj, színleld, hogy okos vagy, hogy nagyszerű alak vagy, hogy úgy tegyél, mintha híresség lennél, színleld, hogy alkalmas és bölcs vagy, sőt még színleld azt is, hogy mindent tudsz, mindenre képes vagy, és mindent képes vagy megcsinálni. Ezáltal mások isteníteni és csodálni fognak. Az összes problémájukkal hozzád fognak jönni, számítva és felnézve rád. Így ez olyan, mintha tűzre tennéd magad perzselődni. Mondd meg Nekem, jó érzés a tűzön sülni? (Nem.) Nem érted, de mégsem mered megmondani, hogy nem érted. Nem látod át, de nem mered megmondani, hogy nem látod át. Nyilvánvalóan hibát követtél el, de nem mered beismerni. A szíved gyötrődik, de nem mered azt mondani: »Ez alkalommal tényleg az én hibám, adósa vagyok Istennek és a testvéreimnek. Olyan nagy veszteséget okoztam Isten házának, de nincs bátorságom kiállni mindenki elé és beismerni.« Miért nem mersz beszélni? Azt hiszed: »Meg kell felelnem annak a hírnévnek és glóriának, amelyet a testvéreim adtak nekem, nem árulhatom el az irántam táplált nagyrabecsülésüket és bizalmukat, még kevésbé azokat a lelkes elvárásokat, amelyeket annyi éven át támasztottak felém. Ezért továbbra is színlelnem kell.« Milyen egy ilyen álca? Sikeresen nagyszerű alakot és szuperembert csináltál magadból. A testvéreid hozzád akarnak jönni kérdezni, konzultálni és még könyörögni is a tanácsodért, bármilyen problémával szembesülnek is. Úgy tűnik, hogy még élni sem tudnak nélküled. De vajon nem gyötrődik-e a szíved? Természetesen egyesek nem érzik ezt a gyötrődést. Egy antikrisztus nem érzi ezt a gyötrődést. Ehelyett gyönyörködik benne, azt gondolva, hogy státusza minden más felett áll. Egy átlagos, normális ember azonban érzi a gyötrelmet, amikor a tűzön perzselődik. Úgy érzi, ő semmi, akárcsak egy közönséges ember. Nem hiszi, hogy erősebb másoknál. Nemcsak azt gondolja, hogy semmilyen gyakorlati munkát nem tud elvégezni, hanem még azt is, hogy a gyülekezet munkáját is késleltetni fogja és késlelteti Isten választott népét is, úgyhogy felvállalja a felelősséget és lemond. Az ilyen ember értelmes” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten szavainak becsben tartása az Istenbe vetett hit alapja). Ling Hszin eltöprengett Isten szavain, és ráébredt, hogy a hírnévnek és a státusznak élt, és minden helyzetben azt fontolgatta, hogyan őrizze meg felügyelői státuszát és pozícióját. Visszagondolt arra az időre, mielőtt felügyelő lett. Akkoriban nem érzett nyomást, akár az igazságról beszélt, akár olyan kérdéseket vitatott meg és tárt fel másokkal, amelyeket nem értett. Annyit osztott meg, amennyit tudott, nem félt attól, hogy rosszat mond, és nem volt ideges a hiányos megértése miatt. Tudta, hogy az életbe való belépése sekélyes, és hogy néhány alapelvet nem fogott fel teljesen, ezért többet kell beszélgetnie és keresnie, hogy pótolja a hiányosságait. De felügyelőként már más volt a helyzet. Úgy érezte, hogy mindig jobbnak kell lennie a többi testvérnél, hogy az igazságról szóló közösségének mélyebbnek kell lennie, és a munkképességei sem lehetnek túl gyengék. Azt gondolta, képesnek kell lennie arra, hogy megoldásokat közöljön a mások által felvetett kérdésekre, máskülönben a testvérek lenéznék. Amikor összejöveteleken vett részt, Szu Zsuj rámutatott az igazságról szóló közösségének hiányosságaira. Olyan problémákkal is szembesült, amelyeket nem értett tisztán, és bár nem tudta a válaszokat, ezt nem volt hajlandó beismerni. A saját büszkeségével és státuszával volt elfoglalva, és kényelmetlenül érezte magát. Attól is tartott, hogy ha továbbra is tart összejöveteleket az öntözőkkel, még jobban megszégyenül, ezért vonakodott elmenni, mert azt hitte, hogy ez segít elrejteni a hiányosságait és a hibáit, illetve megőrizni a felügyelői imázsát. Ling Hszin ráébredt, hogy piedesztálra emelte magát, és hogy megpróbálta magát egy nagyszerű, hiányosságok nélküli embernek álcázni. Igazán arrogáns volt, és nem volt önismerete! Teljesen normális volt tőle a saját problémáinak és hiányosságainak leleplezése, mivel új volt felügyelőként, és Isten ezeket a problémákat és nehézségeket használta fel arra, hogy lehetőséget adjon neki a gyakorlásra. Buzgón kellett volna keresnie az igazságalapelveket, hogy megoldja ezeket a problémákat, ahelyett, hogy a menekülést választja, mert alkalmatlannak tartja magát; ráadásul azzal, hogy így tett, nem tett eleget a felelősségének. Ling Hszin meglátta, hogy mit követel Isten az emberektől: „Ne légy türelmetlen olyan dolgok megoldása miatt, amelyeket nem értesz; vidd gyakrabban Isten elé az ilyen ügyeket, és ajánlj fel Neki őszinte szívet” (Isten közössége). Ling Hszin megértette, hogy Isten azt akarja, hogy az emberek, amikor olyan dolgokkal szembesülnek, amiket nem értenek, gyakran járuljanak Elé, hogy őszinte szívvel imádkozzanak és keressenek. De őt szorosan gúzsba kötötte a büszkeség és a státusz iránti aggodalma, és mindig azon gondolkodott, hogyan őrizze meg az imázsát és a státuszát. Tudta, hogy sok hiányossága van, de nem gondolt arra, hogyan oldja meg a problémákat a munka előmozdítása érdekében. Az, hogy a testvérek meglehetősen komolyan vették a munkájukat, jó dolog volt; míg ő, aki nem értette az igazságot, és nem tudta megoldani a problémákat, másokat hibáztatott, amiért túl sok kérdést tesznek fel – egyáltalán nem hatott rá a józan ész! Miután felismerte ezeket a dolgokat, Ling Hszin tovább olvasta Isten szavait, és megtalálta a gyakorlás útját.

Mindenható Isten azt mondja: „Mondjátok meg Nekem, hogyan tudtok olyan emberek lenni, akik átlagosak és normálisak? Hogyan tudjátok ti, ahogy Isten mondja, felvenni egy teremtett lény megfelelő helyét – hogyhogy nem próbáltok meg felsőbbrendű emberek vagy valami nagyszerű alakok lenni? Hogyan kellene gyakorolnotok, hogy átlagos és normális emberek legyetek? Hogyan lehet ezt megtenni? [...] Először is, ne adj magadnak egy titulust és kösd magad ahhoz, mondván: »Én vagyok a vezető, én vagyok a csapat feje, én vagyok a felügyelő, nálam jobban senki nem ismeri ezt az ügyet, senki sem érti jobban a készségeket, mint én.« Ne ess az önjelölt titulusod fogságába. Amint ezt teszed, megköti a kezed-lábad, és hatással lesz arra, amit mondasz és teszel. A normális gondolkodásodra és ítéletedre szintén hatással lesz. Meg kell szabadítanod magad ennek a státusznak a korlátozásaitól. Először is, fokozd le magad erről a hivatalos címről és pozícióról, és állj egy átlagos ember helyére. Ha megteszed, a gondolkodásmódod valamelyest normálissá válik. Azt is el kell ismerned és ki kell mondanod, hogy »Nem tudom, hogyan kell ezt csinálni, és nem értem ezt sem – kell egy kis kutatást és tanulmányozást végeznem«, vagy »Soha nem tapasztaltam ezt, tehát nem tudom, mit tegyek.« Amikor képes vagy azt mondani, amit valójában gondolsz, és becsületesen beszélni, akkor normális értelemmel bírsz majd. Mások a valódi önmagadat fogják ismerni, és így normális képük lesz rólad, nem kell majd színészkedned, és nem is lesz rajtad semmiféle nagy nyomás, és így képes leszel normálisan kommunikálni az emberekkel. Így élni szabad és könnyű; bárki, aki kimerítőnek találja az életet, magának okozta ezt. Ne színlelj, és ne nagyzolj. Először is nyílj meg arról, amit a szívedben gondolsz, a valódi gondolataidról, hogy mindenki tisztában legyen velük, és megértse őket. Ennek eredményeképpen az aggodalmaid, valamint a közted és mások között lévő akadályok és gyanakvások mind megszűnnek. Valami más is korlátoz téged. Mindig úgy tekintesz magadra, mint egy csapat fejére, vezetőre, dolgozóra, vagy olyasvalakire, aki titulussal, státusszal és állással bír: Ha azt mondod, hogy nem értesz valamit, vagy nem tudsz megcsinálni valamit, vajon nem hozod rossz hírbe magad? Amikor félreteszed ezeket a szívedben lévő bilincseket, amikor felhagysz azzal, hogy vezetőként vagy dolgozóként gondolj magadra, és amikor felhagysz azzal a gondolattal, hogy jobb vagy, mint más emberek, és úgy érzed, hogy átlagos ember vagy, ugyanolyan, mint bárki más, és hogy vannak területek, ahol gyengébb vagy másoknál – amikor ezzel a hozzáállással közlöd az igazságot és a munkával kapcsolatos dolgokat, a hatás más, ahogyan a légkör is. Ha a szívedben folyton aggályok vannak, ha folyton stresszesnek és akadályoztatva érzed magad, és ha meg akarsz szabadulni ezektől a dolgoktól, de nem tudsz, akkor komolyan kellene imádkoznod Istenhez, elgondolkodni magadon, látni a hiányosságaidat, és az igazság felé törekedni. Ha gyakorlatba tudod ültetni az igazságot, lesznek eredményeid. Bármit is teszel, ne egy bizonyos pozícióból, vagy egy bizonyos címet használva beszélj vagy cselekedj. Először tedd félre ezt az egészet, és helyezd magad egy átlagos ember helyébe” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten szavainak becsben tartása az Istenbe vetett hit alapja). Isten szavaiból Ling Hszin felismerte, hogy el kell engednie a felügyelői státuszát, és hogy ő csak egy hétköznapi ember, ugyanolyan, mint mindenki más, csak más kötelességet végez. Most, hogy felügyelő lett, ez egyszerűen csak több felelősséget jelentett, de az érettsége ugyanaz maradt, mint eredetileg volt. A felügyelővé válás nem jelentette azt, hogy az érettsége megnőtt volna, vagy hogy világosabban értette volna az igazság különböző aspektusait – irreális volt ezt gondolni. Ráadásul, mivel oly sokáig szolgált öntözőként, a testvérei már tudták, hogy valójában milyen; az a tény, hogy felsőbbrendűnek akart tűnni, nem azt jelentette vajon, hogy megpróbálta becsapni magát és másokat is, és saját magának okozott szenvedést? Ling Hszin megértette, hogy el kell engednie a felügyelői címet, helyesen kell kezelnie a hiányosságait, beszélgetnie és kutatnia kell másokkal arról, amit nem értett, vagy magának kell keresnie az igazságot, hogy megoldja a problémákat, és minden feltárulást jó lehetőségnek kell tekintenie az élete növekedésére.

Az időjárás fokozatosan melegedett, és a szél is sokkal szelídebb lett. Ling Hszin levette a nehéz pamutruháit, felszabadultnak és elégedettnek érezte magát.

Nem sokkal ezután Ling Hszint megbízták az prédikálási munka vezetésével. Amikor látta, hogy néhány testvér már írt korábban prédikációt, és hogy némelyiküknek sokéves tapasztalata van az evangélium hirdetésében, nem tudta megállni, hogy ne panaszkodjon: „Melyikük nem jobb nálam? Hogyan felügyeljem én ezt a munkát?” Ling Hszin egészen megrendült, és attól tartott, hogy ha nem tudja megfelelően irányítani a munkát, a testvérek talán nem fognak benne bízni, és azt mondják: „Te vagy a felügyelő, de tényleg el tudod így látni a felügyelői feladatokat?” Aggódott, hogy ha az eredmények gyengék lesznek, és végül elbocsátják, az maga lenne a teljes megszégyenülés. Ling Hszin elnyomásban és aggodalomban élt.

Odakint napok óta szüntelenül szitált az eső, bár nem volt erős. Ling Hszin észrevette, hogy a testvérek által benyújtott prédikációk minősége nem túl jó, és szeretett volna velük beszélni az alapelvekről. Azonban habozott, és ezt gondolta: „Legutóbb az összejövetelen csak oldalt ültem, alig tudtam néhány szót szólni. Rendkívül szégyenletes volt. Azt sem tudom, mit gondolnak rólam a testvérek. Ha most elmegyek, és még mindig nem tudok megoldani semmilyen problémát, mit tegyek? Talán nem kellene elmennem, így nem fogok szégyenben maradni.” Ling Hszin kinézett az ablakon; az eső egyre csak esett. Ezzel vigasztalta magát: „Bár nem megyek el közösséget vállalni, levélben még mindig beszélgethetek velük. Így mindegy lesz, hogy elmegyek-e, vagy sem.”

Egy nap a vezető időpontot egyeztetett Ling Hszinnel egy összejövetelre. Miután érdeklődött a munkahelyzet felől, a vezető rámutatott, hogy Ling Hszin nem felelősségteljes a kötelességében, és nem követi nyomon ténylegesen a munkát, valamint nem oldja meg a problémákat, ami a prédikációk gyenge minőségét eredményezi. Ling Hszin mélységesen szégyellte magát, és gyűlölte magát, amiért mindig a büszkesége és a státusza miatt aggódott, ami késleltette a munkát. A vezető ezután megosztotta vele Isten néhány szavát, és egy bizonyos szakasz eléggé meghatotta Ling Hszint. Mindenható Isten azt mondja: „Nem számít, milyen tehetséges vagy, milyen szintű képességgel és végzettséggel rendelkezel, hány szlogent tudsz kiabálni, vagy hány szót és doktrínát ismersz; függetlenül attól, hogy mennyire elfoglalt, illetve mennyire kimerült vagy egy adott napon, vagy milyen messzire utaztál, hány gyülekezetet látogattál meg, vagy mennyi kockázatot vállalsz, és mennyi szenvedést viselsz el – ezek egyike sem számít. Az számít, hogy a munkarendek alapján végzed-e a munkádat, hogy azokat a munkarendeket pontosan valósítod-e meg; hogy a vezetőséged alatt részt veszel-e minden konkrét munkában, amelyért felelős vagy, és hány valós problémát oldottál meg ténylegesen; hogy hány ember értette meg az igazságalapelveket a vezetésed és útmutatásod révén, és mennyire haladt előre és fejlődött a gyülekezet munkája – az számít, hogy elérted-e ezeket az eredményeket vagy sem. Függetlenül attól, hogy milyen konkrét munkában veszel részt, az számít, hogy következetesen nyomon követed-e és irányítod-e a munkát, ahelyett, hogy nagyzolóan viselkednél és parancsokat osztogatnál. Ezenkívül az is számít, hogy van-e életbe való belépésed a kötelességed végzése közben, hogy képes vagy-e az alapelvek szerint kezelni az ügyeket, hogy rendelkezel-e bizonyságtétellel az igazság gyakorlatba ültetéséről, és hogy képes vagy-e kezelni és megoldani azokat a valós problémákat, amelyekkel Isten választott népe szembesül. Ezek és más hasonló dolgok mind annak megítélésére szolgáló kritériumok, hogy egy vezető vagy dolgozó eleget tett-e a felelősségeinek, vagy sem. Mondanátok-e azt, hogy ezek a kritériumok gyakorlatiasak? És azt, hogy méltányosak az emberekkel szemben? (Igen.) Mindenkivel szemben méltányosak. Nem számít a végzettséged szintje, hogy fiatal vagy idős vagy-e, hogy hány éve hiszel Istenben, nem számít a rangidősséged, vagy hogy Isten szavából mennyit olvastál, ezek egyike sem fontos. Az számít, hogy milyen jól végzed a gyülekezeti munkát, miután vezetőnek választottak, hogy mennyire vagy hatékony és eredményes a munkádban, és hogy a munka minden tétele szervezett és hatékony módon halad-e előre, és nem szenved-e késedelmet. Ezek a fő dolgok, amelyek értékelésre kerülnek annak vizsgálatakor, hogy egy vezető vagy dolgozó eleget tett-e a felelősségeinek, vagy sem” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (9.)). Ling Hszin látta, hogy Isten arról beszél, hogy a vezetők és dolgozók kötelessége útmutatást adni a testvéreknek, hogy megértsék az igazságalapelveket, és előmozdítani Isten háza minden munkájának előrehaladását. Isten nem aszerint ítéli meg az embert, hogy látszólag mennyit szenved, hanem sokkal inkább aszerint, hogy a kötelességei hoznak-e valós eredményeket, és hogy eleget tesz-e a felelősségének. Isten szavainak olvasása után Ling Hszin megkérdezte magától: „Mióta felügyelő lettem, mennyi valós munkát végeztem? Megoldottam minden problémát, amit találtam? A munka hozott valós eredményeket, és haladt előre?” Ling Hszin egyik kérdésre sem tudott válaszolni. Vezetőként és dolgozóként, ha az ember észreveszi, hogy a munka nem hoz jó eredményeket, akkor ki kell vizsgálnia a rossz eredmények okait, és attól függően, hogy az emberek a romlott beállítottságukban élnek-e, vagy értik-e az alapelveket, célzottan kell megoldania a problémákat. Mivel azonban Ling Hszin attól félt, hogy nem tudja majd megoldani a problémákat, és mások átlátnak rajta, csak leveleket írt, hogy röviden közölje az alapelveket, aminek az lett az eredménye, hogy a problémák megoldatlanok maradtak, a munka eredményei pedig folyamatosan gyengék voltak. Hát nem az okozta mindezt, hogy nem végzett valódi munkát? Az összejövetel után Ling Hszin azonnal elment találkozni a prédikációkat író testvérekkel. Részletes kivizsgálás után rájött, hogy valóban nem az alapelvek szerint írtak, ezért néhány alapelvről mindenkivel közösen közösséget vállalt. Alig néhány nap múlva egy jobb minőségű prédikációt nyújtottak be. Ling Hszin nagyon boldog volt, de egyúttal némi lelkiismeret-furdalást is érzett. Ha korábban foglalkozott volna ezekkel a problémákkal, a munka nem késett volna ennyit. Megkérdezte magától: „Miért nem tudtam elengedni a büszkeségemet? Miért volt olyan nehéz gyakorolnom az igazságot?” Eltökélve, hogy megoldja ezt a problémát, Ling Hszin Isten további szavait kereste ebben a témában.

Mindenható Isten azt mondja: „Az antikrisztusok minden egyes nap csak a hírnévért és a státuszért élnek, csak azért élnek, hogy elmerüljenek a státusz előnyeiben – csakis erre gondolnak. Még ha alkalmasint szenvednek is némi apró nehézséget vagy fizetnek valamilyen jelentéktelen árat, az a státusz és a hírnév megszerzése érdekében történik. A státuszra való törekvés, a hatalom birtoklása és a könnyű élet azok a fő dolgok, amelyekért az antikrisztusok folyton mesterkednek miután hisznek Istenben, és addig nem adják fel, amíg el nem érik a céljaikat. Ha lelepleződnek a gonosz tetteik, pánikolnak, mintha rájuk készülne omlani az ég. Nem tudnak enni és aludni, olyan, mintha transzban lennének, mintha depresszió kínozná őket. Amikor az emberek megkérdezik őket, hogy mi a baj, hazugságokat találnak ki, és ezt mondják: »Tegnap annyira sok dolgom volt, hogy egész éjjel nem aludtam, úgyhogy nagyon fáradt vagyok.« Valójában azonban ebből semmi sem igaz, az egész megtévesztés. Azért érzik így magukat, mert állandóan ezen töprengenek: »Leleplezték a rossz dolgokat, amelyeket tettem, hogyan állíthatom hát helyre a hírnevemet és a státuszomat? Milyen eszközök segítségével válthatom meg magam? Milyen hangvételt üssek meg mindenkivel, hogy megmagyarázzam ezt? Mit mondhatok, hogy az emberek ne lássanak át rajtam?« Hosszú időn át nem tudják kitalálni, mit tegyenek, ezért hát lehangoltak. A szemük időnként kifejezéstelenül egyetlen pontra mered, és senki sem tudja, mit néznek épp. Az ügy arra készteti őket, hogy törjék a fejüket, minden gondolatmenetet végigvegyenek, és ne akarjanak enni és inni. Ennek ellenére mégis úgy tesznek, mintha törődnének a gyülekezeti munkával, és ilyesmiket kérdeznek az emberektől: »Hogy megy az evangéliumi munka? Mennyire eredményesen hirdetik az evangéliumot? Nyertek a testvérek mostanában belépést az életbe? Okoz valaki bármilyen bomlasztást vagy zavarokat?« Ezek a kérdezősködéseik a gyülekezet munkájáról a látszatot szolgálják a többiek számára. Ha problémák jutnának a tudomásukra, nem lenne módjuk a megoldásukra, a kérdéseik tehát puszta formaságok, amelyeket csak azért tesznek fel, hogy úgy tűnjön, mintha törődnének a gyülekezeti munkával. Ha valaki esetleg beszámolna nekik a gyülekezet problémáiról, hogy oldják meg azokat, csak a fejüket ráznák. Semmilyen terv nem segítene nekik, és bár szeretnék álcázni magukat, nem tudnák, és azt kockáztatnák, hogy leleplezik és felfedik őket. Ez a legnagyobb probléma, amellyel az antikrisztusok egész életükben szembekerülnek. [...] Bár a gyülekezet munkája folytatódik az antikrisztusok uralma alatt, a hatékonysága nagyot csökkent. Egyes fontos munkákat továbbra is gonosz egyének irányítanak, Isten házának munkarendjét pedig nem hajtották végre. Bár Isten választott népének minden tagja végzi a kötelességét, nincs valódi eredmény, és különféle feladatok már régóta a bénultság állapotába süllyedtek. Mi ezeknek a problémáknak a gyökere? Az, hogy az antikrisztusok átvették a gyülekezet irányítását. Bárhol, ahol az antikrisztusok hatalmat gyakorolnak – bármekkora is a befolyásuk köre, még ha csak egy csapatról van is szó –, hatással lesznek Isten házának munkájára és Isten választott népe egy részének az életbe való belépésére. Ha hatalmat gyakorolnak egy gyülekezetben, ott a gyülekezeti munka és Isten akarata akadályoztatva van. Bizonyos gyülekezetekben miért nem lehet végrehajtani Isten házának munkarendjét? Azért, mert ezekben a gyülekezetekben az antikrisztusok gyakorolják a hatalmat. Bárki, aki antikrisztus, nem fogja őszintén feláldozni magát Istenért, a kötelességvégzése pusztán formaság kérdése és ímmel-ámmal tett dolog lesz. Akkor sem fog valódi munkát végezni, ha vezető vagy dolgozó, és csak a hírnév, a nyereség és a státusz kedvéért fog beszélni és cselekedni, a gyülekezet munkáját egyáltalán nem oltalmazva” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten leleplezte, hogy az antikrisztusok kizárólag a hírnévnek és a státusznak élnek, és napjaikat azzal töltik, hogy ezek megóvására összpontosítanak. Nem törődnek Isten házának munkájával, és kerülik a konkrét munka végzését. De amikor a hírnevük vagy a státuszuk veszélybe kerül, még ha csak egy kisebb veszteségről van is szó, törik a fejüket, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy álcázzák és elrejtsék magukat. Világos, hogy az antikrisztusok nem törődnek Isten házának munkájával, elhanyagolják a valódi kötelességeiket, és hogy teljességgel önzők és aljasak. Ling Hszin ráébredt, hogy pont úgy viselkedett, mint egy antikrisztus, mindennél jobban dédelgetve a hírnevét és a státuszát. Nem érdekelte a gyülekezet munkája; amíg a hírneve és a státusza biztonságban volt, semmi más nem számított. Mintha a gyülekezeti munka elvégzése plusz teher lett volna számára. Főként a hírneve és a státusza megőrzésére összpontosított. Miután az öntözőkkel tartott összejövetelen bolondot csinált magából a testvérek előtt, annyira elnyomottnak és zaklatottnak érezte magát, hogy többé nem akart oda összejövetelekre járni. Most, a prédikációs munka nyomon követése közben rájött, hogy ahelyett, hogy a hiányosságai felismerése után a gyors tanulásra gondolt volna, csak menekülni akart, és a problémáit takargatni, hogy elkerülje, hogy hozzá nem értőnek tűnjön. Az ő felelőssége az volt, hogy azonnal azonosítsa a kötelességben felmerülő különböző problémákat, és irányt mutasson a testvéreknek az igazság keresésében és az alapelvekbe való belépésben, hogy a munka zökkenőmentesen haladhasson. Az, hogy nem értette tisztán az igazságot, és tapasztalatlan volt a munkában, nem volt jogos ok vagy mentség arra, hogy ne végezzen valódi munkát. Isten nem követel nagy eredményeket, hanem azt reméli, hogy az emberek szívüket-lelküket és minden erőfeszítésüket beleadva végzik a kötelességüket, hogy fejlődhessenek a kötelességeikben, és pótolhassák a hiányosságaikat. De Ling Hszin csak a hírneve és a státusza megőrzésére összpontosított, és nem végzett semmi valódi munkát. Hogy elfedje a hiányosságait, kivonta magát a munka alól, ezzel ártva a gyülekezet munkájának. Nemcsak hogy nem járult hozzá a munka előrehaladásához, hanem késleltette és befolyásolta is azt. Hogyan ne utálta volna Isten ezeket a tetteit? Eszébe jutottak a gyülekezetből kizárt antikrisztusok, akik mélyen aggódtak a hírnevük és státuszuk miatt, és hogy mennyire élvezték a testvérek megbecsülését, és csak olyan dolgokat tettek, amelyek megvédték a hírnevüket és a státuszukat, és még azzal sem törődtek, ha ez megzavarta a gyülekezet munkáját. A számos gonosz tettük végül a kizárásukhoz és kiiktatásukhoz vezetett. Ling Hszin felismerte, hogy ő is egy antikrisztus beállítottságát tárja fel, és ha nem tart bűnbánatot, végül ugyanaz lesz a sorsa, mint nekik. Ezen elgondolkodva Ling Hszin csendben elhatározta, hogy a továbbiakban szívét-lelkét beleadja a kötelességébe, hogy nem fogják korlátozni a büszkeségével és a státuszával kapcsolatos aggodalmak, és állhatatosan fogja végezni a kötelességét. Ha valamit nem ért, tanulmányozni fogja a vonatkozó alapelveket, vagy félreteszi az énjét, és tanácsot kér a testvérektől. Így fokozatosan eljuthat oda, hogy jól végezze a kötelességét.

A következő napokban Ling Hszin arra összpontosított, hogy ténylegesen tanulmányozza a vonatkozó igazságalapelveket, és felvértezze magát ezekkel. A többiekkel való közösségvállalásaiban tanulni vágyott, és nyíltan kommunikált. Amikor olyasmivel találkozott, amit nem értett, proaktívan tanácsot kért másoktól. Nem érdekelte, hogy mások hogyan vélekedhetnek róla. Amíg Isten követelményei felé törekedhetett, és teljes szívvel, jól végezhette a kötelességét, az elég volt.

A hosszú, borús és esős idő nyomasztóvá tette a levegőt, de mindennek vége szakad egyszer. Felsüt majd a nap, és az ég újra ragyogó és színes lesz.

Végül az eső elállt, és az ég is lassan kiderült...