2023 júliusában videókat készítettem a gyülekezet számára. De mivel még nem régóta gyakoroltam, és a technikai készségeim átlagosak voltak, néhány nehéz videót a társam, Csiang Hszin nővér készített el, míg én csak egyszerű, könnyen elkészíthető videókon dolgoztam. Azt gondoltam magamban: „Még csak most kezdtem, nem ismerek sok alapelvet, és a készségeim sem túl jók, de itt van Csiang Hszin, így majd idővel fokozatosan megtanulom.” Némi tanulás után sikerült kicsit fejlődnöm, de valahányszor egy nehezen elkészíthető videót találtam, valamilyen kifogással mindig kibújtam az elkészítése alól, miközben így gondolkodtam: „Ezt a típusú videót túl nehéz lesz elkészíteni, rengeteg erőfeszítést igényel, és nagy áldozatot kellene hoznom érte!” Mivel csak a könnyű videókat választottam, a munka kellemes volt, és nem éreztem semmilyen nyomást. Láttam, hogy Csiang Hszin folyamatosan kutat, keres és töpreng, és azt gondoltam: „Csiang Hszin sokkal képzettebb nálam, és időnként még neki is kutatnia kell. Ha nekem kellene elkészíteni ezeket a videókat, akkor még több áldozatot kellene hoznom érte. Annyira nehéz és kimerítő lenne! Inkább maradok az egyszerű videók készítésénél.” Így egy ideig mindenféle nyomás nélkül végeztem a kötelességemet. Később, amikor Csiang Hszin nehézségekbe ütközött a videók készítésében, megkért, hogy nézzek utána, és beszéljem meg vele a problémákat. Ezt nagyon nehéznek és idegesítőnek találtam, ezért egyszerűen nem segítettem ebben. Az összes nehéz videót magától értetődően Csiang Hszinre hárítottam, és egyáltalán nem próbáltam kihívás elé állítani magam. Amikor láttam, hogy Csiang Hszin nővérre rengeteg munka szakadt, és nagy nyomás nehezedik rá, nem akartam segíteni neki. Idővel kezdtem álmosságot érezni a kötelességem végzése közben, és sokáig nem haladtam előre. Éreztem, hogy az állapotom nem helyes, és feltettem magamnak a kérdést: „Mindig azzal takarózom, hogy új vagyok, és még nem vagyok tisztában ezzel a feladattal, ezért folyamatosan elnéző vagyok magammal, az összes nehéz videót Csiang Hszin nővérre hárítom, és nem akarok áldozatot hozni, sem pedig erőfeszítést tenni. Nem arról van szó, hogy menekülök a nehézségektől, és összeomlok a megpróbáltatásokkal szembesülve?”

Később kikerestem Isten idevágó szavait. Isten azt mondja: „Az emberek kötelességük végzésekor mindig könnyű munkát választanak, olyan munkát, amely nem fárasztó, és amelyhez odakint nem kell dacolniuk az elemekkel. Ez a könnyű munka választása és a nehezek alóli kibújás, és ez a testi kényelmek utáni sóvárgás megnyilvánulása. És még micsoda? (Állandó panaszkodás, ha egy kissé nehéz, egy kissé fárasztó a kötelességük, ha árat kell fizetni érte.) (Az étellel és a ruházattal, valamint a testi gyönyörökkel való elsődleges foglalkozás.) Ezek mind a testi kényelmek utáni sóvárgás megnyilvánulásai. Amikor egy ilyen ember azt látja, hogy túl fáradságos vagy kockázatos egy feladat, valaki más nyakába varrják; ők maguk csak könnyed munkát végeznek, kifogásokat keresnek, mondván, hogy ők gyenge képességűek, nem elég rátermettek a munkára, és nem tudják elvállalni ezt a feladatot – miközben valójában azért tesznek így, mert a testi kényelmek után sóvárognak. [...] Alkalmasak-e kötelességvégzésre azok, akik elmerülnek a testi kényelmekben? Amint valaki felhozza a kötelességük végzésének témáját, vagy az ár megfizetéséről és nehézségek elszenvedéséről beszél, egyre csak csóválják a fejüket. Túl sok problémájuk van, tele vannak panasszal, és tele vannak negativitással. Az ilyen emberek hasztalanok, nem alkalmasak a kötelességük végzésére, és ki kellene vetni őket” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (2.)). Isten leleplezi, hogy egyesek a kötelességük végzésekor mindig a könnyű feladatokat választják, a nehéz feladatok alól pedig kibújnak, és valahányszor nehéz munkát látnak, azt másokra hárítják, maguknak pedig csak a könnyű és egyszerű feladatokat választják. Az ilyen emberek a fizikai kényelemben tobzódnak, és méltatlanok a kötelességvégzésre. Elgondolkodva magamon rájöttem, hogy én is ezt a viselkedést tanúsítom. Csiang Hszin munkatársaként láttam, hogy a bonyolult videók készítése keresést, átgondolást, kutatást és áldozatvállalást igényel, amit bosszantónak és nyűgnek találtam, ezért a tapasztalatlanság ürügyét használtam arra, hogy ezeket a teendőket Csiang Hszinre hárítsam. Csak egyszerű és könnyen elkészíthető videókat választottam, így nem éreztem nyomást, és nyugodt voltam. Később, amikor Csiang Hszin nehézségekbe ütközött a videók készítése során, és a segítségemre volt szüksége, hogy utánajárjunk a dolgoknak, és megbeszéljük őket, ezt idegesítőnek találtam, és nem akartam vesződni vele. A kötelességem végzése során az erőfeszítést és áldozatot igénylő feladatokat másokra hárítottam, kényelemben tobzódtam, és sunyi, elkerülő magatartást folytattam. Ezzel a viselkedéssel minden integritásomat és méltóságomat elvesztettem. Ha így végezném a kötelességemet, az biztosan oda vezetne, hogy Isten visszautasítana és kiiktatna. Csak ezen a ponton kezdtem egy kicsit megijedni. Nem folytathattam a munkát ilyen motiválatlan és felületes hozzáállással, csak a hús-vér testemmel foglalkozva.

Később, amikor egy tapasztalati tanúságtételről szóló videót néztem, megláttam egy részt Isten szavaiból, amely jól illett az állapotomhoz. Mindenható Isten azt mondja: „Egyszer az Úr Jézus azt mondta: »Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van« (Máté 13:12). Mit jelentenek ezek a szavak? Azt jelentik, hogy ha még a saját kötelességedet vagy munkádat sem végzed el, illetve nem szenteled magad annak, Isten el fogja venni, ami egyszer a tiéd volt. Mit jelent az, hogy »elvétetik«? Hogy érzik magukat ettől az emberek? Lehetséges, hogy nem éred el azt, amit a képességed és adottságaid lehetővé tettek volna számodra, és semmit sem érzel, és épp olyan vagy, mint egy nem hívő. Ilyen az, amikor Isten mindent elvesz. Ha hanyag vagy a kötelességedben és nem fizeted meg az árat, és nem vagy őszinte, Isten el fogja venni, ami egyszer a tiéd volt, vissza fogja venni a kötelességed végzéséhez való jogodat, nem fogja megadni neked ezt a jogot. Mivel Isten adottságokat és képességet adott neked, de te nem végezted megfelelően a kötelességedet, nem áldoztad magad Istenért, sem árat nem fizettél, nem tetted bele a szívedet, nemcsak hogy nem fog Isten megáldani, hanem azt is el fogja venni tőled, amid egyszer volt. Isten adottságokkal ruházza fel az embereket, különleges készségeket ad nekik, valamint intelligenciát és bölcsességet. Hogyan kellene az embereknek használniuk ezeket a dolgokat? A különleges készségeidet, adottságaidat, intelligenciádat és bölcsességedet a kötelességednek kell szentelned. Használnod kell a szívedet, és mindent, amit tudsz, megértesz, és amit el tudsz érni, fel kell használnod a kötelességedhez. Ha így teszel, áldott leszel. Mit jelent Isten áldásában részesülni? Hogy érzik magukat ettől az emberek? Úgy, mint akiket Isten megvilágosított, akiket vezet, és akiknek van ösvényük, amikor a kötelességüket végzik. Mások számára úgy tűnhet, hogy a képességed és azok a dolgok, amelyeket tanultál, nem teszik lehetővé, hogy elvégezz dolgokat – de ha Isten munkálkodik és megvilágosít téged, nem csak arra leszel képes, hogy megértsd és elvégezd azokat a dolgokat, hanem arra is, hogy jól végezd azokat. Végül csodálkozva mondod magadnak: »Korábban nem voltam ilyen ügyes, de most már sokkal több jó dolog van bennem – egytől egyig pozitív. Soha nem tanultam azokat a dolgokat, de most hirtelen értem őket. Hogyan lettem hirtelen ennyire okos? Hogy van ennyi minden, amit most meg tudok tenni?« Nem leszel képes megmagyarázni. Ez Isten megvilágosítása és áldása; így áldja meg Isten az embereket. Ha nem érzitek ezt, amikor a kötelességeteket teszitek, vagy a munkátokat végzitek, akkor Isten nem áldott meg titeket. Ha mindig értelmetlennek tűnik számodra a kötelességed végrehajtása, ha úgy érzed, nincs mit tenni, és nem tudod magad rávenni, hogy hozzájárulj, ha soha nem kapsz megvilágosodást, és úgy érzed, semmi intelligenciád vagy bölcsességed nincs, amit használhatnál, akkor ez bajt jelent. Azt mutatja, hogy nincs meg a helyes késztetésed vagy a helyes ösvényed a kötelességed végzéséhez, és Isten nem hagyja jóvá, az állapotod pedig abnormális” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot). Miután Isten szavait olvastam, rájöttem, hogy az utóbbi időben főleg azért nem fejlődtem a videók készítése terén, mert helytelenül álltam hozzá a kötelességemhez. Féltem attól, hogy aggódnom kell, és kimerítem magam, és nem voltam hajlandó erőfeszítéseket tenni a kötelességemért, csak a könnyű feladatokat választottam. Nem fektettem gondolkodást és energiát a kötelességembe, és mindig alamuszi, elkerülő magatartást tanúsítottam. Isten megvetette a kötelességemhez való hozzáállásomat, és elvette tőlem azt, amivel eredetileg rendelkeztem. Nem haladtam előre a kötelességemben, és még az egyszerű videókat sem tudtam jól elkészíteni. Ha nem térek meg, talán teljesen elveszítem a kötelességemet. Visszagondolva arra, amikor az újonnan érkezők öntözését gyakoroltam, kezdetben sok olyan alapelv volt, amelyet nem értettem, de a nővér, akivel együtt dolgoztam, közösséget vállalt velem, és segített nekem. Valahányszor nehézségekbe ütköztem, őt kérdeztem, összegeztem a dolgokat, tanultam, és gyakran imádkoztam Istenhez. Akkoriban gyorsan fejlődtem, és hatékonyan végeztem a kötelességemet. Ezzel szemben most, bár nem régóta gyakoroltam a videógyártást, volt néhány technika, amit el tudtam sajátítani, ha nekiláttam tanulmányozni őket. De én a fizikai kényelemnek hódoltam, hiányzott belőlem a fejlődés iránti vágy, és nem voltam hajlandó áldozatot hozni, így a szakmai készségeim nem fejlődtek, és nem láthattam Isten útmutatását a kötelességem végzésében. Isten tisztességes és igazságos az emberekkel. Ha áldozatot hozunk, és szívvel-lélekkel végezzük a kötelességünket, akkor Isten megvilágosít és vezet minket, és haladást érünk el mind az életbe való belépésünk, mind a szakmai készségeink terén. De ha nem végezzük szívből a kötelességünket, és sunyi, kitérő hozzáállást tanúsítunk, akkor végül felfednek, és hosszú távon nem fogjuk elérni azt, amit egyébként elérhettünk volna. Ezen elgondolkodva nagy bűntudatom és lelkiismeret-furdalásom támadt. Isten szándéka az, hogy áldozatot vállaljak, és szívből végezzem a kötelességemet, hogy gyakoroljam a szerepemet a kötelességemben, és hogy jobb videókat készítsek annak érdekében, hogy terjesszem az evangéliumot, és tanúságot tegyek Istenről. De én lusta voltam, és elkényelmesedtem, nem igazán hoztam áldozatot a kötelességemben, és nem tettem meg azt, amit meg kellett volna tennem. Összetörtem Isten reményeit. Tényleg hiányzott az emberi mivoltom, és nem vettem észre, hogy mi a jó nekem! Ezt felismerve sírtam, és imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Nem lett volna szabad ilyen hozzáállással végeznem a kötelességemet. Tényleg annyira megbízhatatlan vagyok! Istenem, kész vagyok megtérni Hozzád. Kérlek, vizsgáld meg a szívemet, és vezess és segíts engem!”

Ezután újra megpróbáltam megérteni, miért húzódtam mindig vissza, amikor nehézségekkel szembesültem. Isten következő szavait olvastam: „Ma – bár Isten munkájának következő lépése még nem kezdődött el – semmi további nincs azokban a követelésekben, amelyeket veled szemben támaszt, és amelyeket meg kell élned. Annyi munka van, és annyi igazság; vajon nem méltóak arra, hogy megismerd őket? A fenyítés és az ítélet nem képes felébreszteni a lelkedet? A fenyítés és az ítélet nem képes arra, hogy megutáld magad? Megelégszel azzal, hogy a Sátán befolyása alatt élsz, békességgel, örömmel és egy kis testi kényelemmel? Vajon nem vagy te a legalantasabb az emberek között? Senki sem ostobább azoknál, akik látták az üdvösséget, de nem törekszenek annak elnyerésére; ezek azok az emberek, akik átadják magukat a testnek, és a Sátánt élvezik. Te azt reméled, hogy az Istenbe vetett hited nem jár majd kihívásokkal, megpróbáltatásokkal vagy a legcsekélyebb nehézséggel sem. Te mindig azokat a dolgokat hajszolod, amelyek értéktelenek, és nem tulajdonítasz értéket az életnek, ehelyett a saját szertelen gondolataidat az igazság elé helyezed. Annyira értéktelen vagy! Úgy élsz, mint egy disznó – mi a különbség közted, a disznók és a kutyák között? Azok, akik nem törekednek az igazságra, helyette a testet szeretik, vajon nem mind vadállatok? Vajon azok a lelketlen halottak nem mind két lábon járó hullák? Hány szó hangzott el köztetek? Csak egy kevés munka valósult meg a körötökben? Mennyi mindent adtam nektek? Akkor miért nem nyertétek el? Mi okotok van panaszkodni? Vajon nem azért nem nyertetek el semmit, mert túlságosan szerelmesek vagytok a testbe? És nem azért, mert túlságosan szertelenek a gondolataitok? Nem azért, mert túlságosan ostobák vagytok? [...] Egy ilyen gyáva embernek, mint te, aki mindig a testi dolgokra törekszik: van neked szíved, van neked lelked? Nem pusztán vadállat vagy-e? Az igaz utat adom neked, anélkül, hogy bármit is kérnék cserébe, de mégsem törekszel rá. Azok közé tartozol, akik hisznek Istenben? Igazi emberi életet ajándékozok neked, de te mégsem törekszel rá. Nem különbözöl egy disznótól vagy egy kutyától? A disznók nem törekszenek az emberi életre, nem törekszenek a megtisztulásra, és nem értik, mi az élet. Mindennap, miután jóllaktak, egyszerűen csak alszanak. Megadtam neked az igaz utat, de te mégsem nyerted el: üres a markod. Hajlandó vagy folytatni ezt az életet, a disznók életét? Mi a jelentősége annak, hogy élnek ilyen emberek? A te életed megvetendő és alantas, mocsokban és paráznaságban élsz, és nem törekszel semmilyen célra; vajon nem a te életed a legalantasabb az összes közül? Van képed szembenézni Istennel? Ha továbbra is ilyeneket tapasztalsz, vajon nem fogsz semmit se megszerezni? Az igaz út már megadatott neked, de hogy végül el tudod-e nyerni, az a te személyes törekvésedtől függ” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Amikor olyan szavakat olvastam, mint „gyáva” és „vadállat”, belesajdult a szívem. Pontosan az a fajta ember voltam, akit Isten leleplez: aki a hús-vér testet dédelgeti, és nem törekszik az igazságra. A kötelességem végzése közben a testi kényelemben tobzódtam, anélkül, hogy bármiért is áldozatot akartam volna vállalni. Mindig könnyű és egyszerű feladatokat akartam végezni, és csak átevickéltem a napokon. Olyan voltam, mint egy disznó, egész nap csak ettem, ittam és aludtam, mindenféle gondolat vagy célra való törekvés nélkül. Nem viseltem terhet a kötelességemben, és nem is vágytam a fejlődésre, és mindig engedtem a hús-vér testemnek. Ez azért volt így, mert mindig az olyan sátáni mérgekre hagyatkoztam, mint az, hogy „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, vagy hogy „ragadd meg a napot, és élj a gyönyöröknek, mert az élet rövid”, és ezek szerint éltem. Mielőtt hinni kezdtem volna Istenben, megelégedtem a fennálló helyzettel, a kényelmet kerestem, és hiányzott belőlem minden ambíció. Úgy gondoltam, hogy mivel az élet olyan rövid, inkább élveznem kellene minden napot ezen a világon ahelyett, hogy fárasztóvá tenném vagy megnehezíteném az életemet. Miután elkezdtem hinni Istenben, a kötelességem végzése során még mindig ragaszkodtam ehhez a nézethez. Amikor nehéz videókkal találkoztam, azokat Csiang Hszinre hárítottam, és könnyű feladatokat kerestem magamnak. Később, amikor a nővér munkája felhalmozódott, és nagy nyomás nehezedett rá a kötelességében, inkább elkerültem, és lazán vettem a dolgokat, nem voltam hajlandó részt vállalni a terhéből. Csak a saját hús-vér testemre gondoltam, nem pedig a nővér nehézségeire vagy a gyülekezet munkájára. Annyira önző és aljas voltam! Ezen elgondolkodva rájöttem, hogy ezek a Sátán által belém oltott mérgek züllötté és romlottá tettek, egyáltalán nem vágytam a fejlődésre, és egy semmirekellő életét éltem. Ilyen hozzáállással biztosan nem sokáig végezném a kötelességemet, és Isten végül felfedne és kiiktatna.

Később Isten szavaiból megértettem, hogy Ő milyen követelményeket támaszt az emberekkel szemben. Ezt olvastam Isten szavaiban: „Tegyük fel, hogy a gyülekezet egy feladatot szervez számodra, és te azt mondod: »[...] Bármilyen feladattal is bíz meg a gyülekezet, teljes szívemmel és erőmmel fel fogom vállalni azt. Ha van valami, amit nem értek, vagy probléma merül fel, imádkozom Istenhez, keresem az igazságot, az igazságalapelvekkel összhangban oldom meg a problémákat, és jól végzem a munkát. Bármi is legyen a kötelességem, mindenemet beleadom, hogy jól végezzem, és eleget tegyek Istennek. Bármit is érhetek el, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy magamra vállaljam a felelősséget, amelyet hordoznom kell, és legalábbis nem fogok szembemenni a lelkiismeretemmel és a józan eszemmel, nem leszek felületes, nem leszek megbízhatatlan, és nem lazsálok, illetve nem mások munkájának a gyümölcsét élvezem. Semmit sem teszek, ami elmarad a lelkiismeret normájától.« Ez a magatartás minimális normája, és az, aki így végzi a kötelességét, lelkiismeretes és értelmes személynek minősülhet. Legalább a lelkiismereted legyen tiszta a kötelességed végzése során, és legalább legyél méltó a napi háromszori étkezésedre, és ne legyél ingyenélő. Erre mondják azt, hogy van felelősségérzeted. Akár jó, akár gyenge a képességed, és akár érted az igazságot, akár nem, mindenképpen ezzel a hozzáállással kell rendelkezned: »Mivel ezt a feladatot rám bízták, komolyan kell vennem; törődnöm kell vele, valamint teljes szívemet és erőmet bele kell adnom, hogy jól végezzem. Ami azt illeti, hogy tökéletesen el tudom-e végezni, nem vállalhatok garanciát, a hozzáállásom azonban az, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól végezzem, és biztosan nem leszek felületes vele kapcsolatban. Ha probléma merül fel a munkában, felelősséget kell vállalnom, és gondoskodnom kell róla, hogy levonjam a tanulságot és jól végezzem a kötelességemet.« Ez a helyes hozzáállás” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)). Isten szavainak olvasása után rátaláltam a gyakorlás útjára. Isten felemelt engem erre a feladatra, ezért szívemből arra kellett törekednem, hogy jól végezzem azt. Amikor nehézségekkel szembesültem, nem lehettem alamuszi és elkerülő. Tényleg áldozatot kellett hoznom, és a legjobb tudásom szerint kellett végeznem a kötelességemet. Nem sokkal azelőtt kezdtem el gyakorolni a videók készítését, és nem voltam ebben jártas, így a továbbiakban keményen kellett dolgoznom a szakmai készségeim fejlesztésén. Amikor nehéz videókkal találkozom, el kell vállalnom őket, ha megfelelek a feladatnak, vagy Csiang Hszinnel együtt kell dolgoznom rajtuk, és tényleg áldozatot kell hoznom, meg kell kérdeznem őt azokról a dolgokról, amiket nem értek, és tanulnom kell lépésről lépésre. Így a megszerzett készségeket tudnám alkalmazni a kötelességemben.

Egy alkalommal újra át akartam adni Csiang Hszinnek egy nehéz videót, amin dolgoztam, de eszembe jutott a korábbi bűnbánó imám Istenhez, és rájöttem, hogy amikor ennél a videónál nehézségekkel szembesültem, ismét ki akartam bújni a felelősség alól. Hát nem féltem még mindig attól, hogy áldozatot hozzak, és nem vonakodtam a fejlődéstől? Ezért imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy vezessen arra, hogy fellázadjak a hús-vér testem ellen, és valóban áldozatot tudjak hozni. Elgondolkodtam azon is, hogy Isten reméli, hogy ezzel a nehézséggel szembesülve képes leszek fellázadni a hús-vér testem ellen, gyakorolni az igazságot, és fejleszteni a képességeimet a videók készítésén keresztül. Isten szándékának megértése után szorgalmasan kutattam információk után, megtanultam néhány technikát, és végül sikeresen elkészítettem a videót. Bár a videó elkészítése némi időt és erőfeszítést igényelt, a készségeim fejlődtek. Hála Istennek az Ő útmutatásáért!