Írta: Ronald, Mianmar

2019 októberében elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Az összejöveteleken láttam, hogy a testvérek közösséget tudtak vállalni a tapasztalati megértéseikről. Minden romlottságukról és hiányosságukról aggályok nélkül meg tudtak nyílni, és én annyira irigyeltem őket. Én is becsületes akartam lenni, és egyszerűen megnyílni, mint ahogy ők tették, de amikor valóban sor került erre, nem tudtam őszintén beszélni. Egyszer a testvéreim megkérdezték tőlem: „Fiatal vagy, még diák vagy?” Az igazság az volt, hogy már jó ideje nem voltam diák, és csak főztem és takarítottam egy étteremben, de féltem, hogy a többiek lenéznének, ha ezt megtudnák, ezért azt feleltem, hogy még diák vagyok. Nem sokat gondoltam rá, miután kimondtam, és egyszerűen továbbléptem. Egy nap megláttam Isten szavának egy szakaszát egy tapasztalati tanúságtétel-videóban, ami arra késztetett, hogy elgondolkodjak önmagamon. Isten szava így szól: „Tudnotok kell, hogy Isten azokat szereti, akik becsületesek. Isten a hűség lényegével rendelkezik, ezért mindig meg lehet bízni a szavaiban. Továbbá, az Ő cselekedetei hibátlanok és megkérdőjelezhetetlenek. Ezért szereti Isten azokat, akik teljes mértékben becsületesek Vele. A becsületesség azt jelenti, hogy Istennek adjátok a szíveteket, nem vagytok hamisak Vele semmiben, mindenben nyitottak vagytok Felé, soha nem rejtitek el a tényeket, nem próbáljátok megtéveszteni a fölöttetek lévőket, és nem titkoltok el dolgokat az alattatok lévők elől, és nem tesztek olyan dolgokat, amelyek pusztán kísérletek, hogy elnyerjétek Isten jóindulatát. Röviden, becsületesnek lenni nem más, mint cselekedeteitekben és szavaitokban tisztának lenni, és nem téveszteni meg sem Istent, sem embert” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem). Miután elolvastam Isten szavait, megértettem, hogy Isten szereti a becsületes embereket, hogy a becsületes emberek egyszerűen meg tudnak nyílni Isten előtt, hogy világosak tetteikben és szavaikban, és nem próbálják meg becsapni sem Istent, sem más embereket. De ami engem illet, amikor a többiek azt kérdezték tőlem: „Még diák vagy?” Még az igazat sem tudtam elmondani, nemhogy becsületes legyek Isten előtt. Egyáltalán nem voltam becsületes! Ezért meg akartam nyílni a többieknek, de féltem, hogy kigúnyolnának, ugyanakkor az, hogy nem szólaltam fel, mélységesen nyugtalanított. Ezért imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy segítsen gyakorolni az igazmondást és a becsületes emberi létet. Egy későbbi összejövetelen megnyíltam a romlottságomról, és lelepleztem a szándékomat, hogy hazugságokat és csalárdságot használjak. A többiek nemcsak hogy nem néztek le, de még üzeneteket is küldtek, mondván, hogy a tapasztalatom jó volt. Ez még nagyobb önbizalmat adott ahhoz, hogy becsületes ember legyek. Annak ellenére, hogy ezen alkalommal gyakoroltam a becsületes emberi létet és az igazmondást, továbbra sem voltam tudatában sátáni beállítottságomnak, és amikor a hírnevemmel és az érdekeimmel kapcsolatos dolgokról volt szó, még mindig muszáj volt álcáznom magam.

Kis idővel később prédikátornak választottak, és három gyülekezet munkájáért voltam felelős. Egy munkatársi összejövetelen az egyik vezető tudni akarta, hogyan öntözik az újonnan érkezőket az egyes gyülekezetekben, és megkérdezte, hogy miért nem támogattak megfelelően néhány újonnan érkezőt. Kezdtem kissé idegessé válni, mivel csupán az egyik gyülekezetben tudtam, hogyan mennek a dolgok, a másik kettőben nem. Tehát mit kellett volna mondanom? Ha elmondom az igazat, mit gondolna rólam mindenki? Vajon eltűnődnének-e azon, hogy hogyan lehetek prédikátor, ha még ezt sem tudtam tisztázni? Vagy nem mondanák-e azt, hogy nem végeztem valódi munkát, és hogy képtelen vagyok erre a kötelességre? Nagyon kínos lenne, ha elbocsátanának és áthelyeznének! Csak el akartam menekülni, de attól tartottam, hogy ha korán kijelentkezem, akkor elkapnának. Így nem volt más választásom, mint maradni és figyelni, ahogy a többi prédikátor arról a munkáról beszél, amiért felelős volt. Olyan voltam, mint egy macska a forró bádogtetőn, és nem tudtam, mitévő legyek. Amikor a vezető a nevemen szólított, nagyon ideges voltam, és úgy tettem, mintha nem is hallottam volna, ezt kérdezve: „Mit mondtál?” A vezető így szólt: „Épp az újonnan érkezők öntözéséről beszéltünk, és hallottad, mit mondtak a többiek az imént. Mesélnél nekünk az újonnan érkezőidről?” A szívemben nagy zűrzavar volt. Nem volt más választásom, mint először arról a gyülekezetről beszélni, amelyről tudomásom volt, de nem akartam beszélni a másik kettőről. Azonban attól tartottam, hogy mindenki megtudná, hogy nem végeztem utánkövetési munkát, ezért összeszorítottam a fogamat és így hazudtam: „A második gyülekezetben rengeteg újonnan érkező nem részesül megfelelő támogatásban, és nem tudjuk elérni őket a járvány miatt. Nem vagyok túlságosan biztos a harmadik gyülekezet helyzetében, mert egész idő alatt a másik két gyülekezet munkáját követtem nyomon.” Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, hogy ezt mondtam, és rettegtem attól, hogy mindenki átlát a hazugságomon, ami még megalázóbb lett volna. Az egész összejövetel alatt feszült voltam, és csak akkor tudtam fellélegezni, amikor véget ért. Meglepetésemre a vezető ekkor külön megkérdezte tőlem: „Azokkal az újonnan érkezőkkel kapcsolatosan, akiket a járvány miatt nem támogatnak megfelelően, megkérted már az öntözőszemélyzetet, hogy hívják fel és ellenőrizzék őket?” Zavarba jöttem a vezető kérdésétől. Nem ismertem pontosan a helyzetet. Ha az igazat mondanám, a vezető nem jönne rá, hogy hazudtam? Nem mondhattam, hogy nem tudom. Tehát folytattam a hazudozást: „Beszéltem velük erről, de néhányan az újonnan érkezők közül nem vették fel a telefonjukat.” A vezető ekkor megkérdezte: „Melyik újonnan érkezők?” Azt gondoltam: „Vajon a vezető nem azért faggat folyamatosan, mert rájött, hogy hazudtam?” Sietősen válaszoltam: „Azt hiszem, néhányan azok közül, akik most fogadták el Isten munkáját.” Látva, hogy nem tudom világosan elmagyarázni, a vezető lemondóan azt mondta: „Nos, szólj, ha megtudod.” Amikor bontottam a hívást, mélységes bűntudatot éreztem. Ismét hazudtam és csaltam. Miután egyszer hazudtam, több hazugsággal kellett eltakarnom azt. Annyira fárasztó hazugságokkal fedezni más hazugságokat. Visszagondolva az összejövetelre, az egyik prédikátor elmondta, hogy a három gyülekezetből, amelyekért felelős volt, az egyiket nem ellenőrizte. Ő képes volt az igazat mondani, akkor én miért nem tudtam egyetlen őszinte szót sem mondani? Hazudtam, csalárd voltam, és egy ilyen hamis látszatot keltettem, de nem tudtam becsapni Istent, mivel Isten mindent átvizsgál. Nagyon felületes voltam a kötelességemben, és előbb-utóbb felfedtek volna. Ezért imádkoztam Istenhez: „Istenem, a mai összejövetelen, amikor a vezető a munkáról érdeklődött, nem mondtam el az igazat. Féltem, hogy mindenki lenézne, és ha tudnák az igazat, azt mondanák, hogy nem végeztem valódi munkát. Istenem, kérlek, vezess, hogy megismerjem önmagam, és levethessem romlott beállítottságomat.”

Később elolvastam egy szakaszt Isten szavából: „Mindennapi életük során az emberek gyakran beszélnek fölösleges dolgokat, hazudoznak, és olyan dolgokat mondanak, amelyek tudatlanságról árulkodnak, ostobák és védekezőek. A legtöbb ilyen dolgot hiúságból és büszkeségből mondják, saját egójuk kielégítésére. Az ilyen hamisságok szólása romlott beállítottságok feltárulása. Ha feloldod ezeket a romlott tényezőket, a szíved meg fog tisztulni, és fokozatosan egyre tisztábbá és becsületesebbé fogsz válni. Valójában minden ember tudja, hogy miért hazudik. Mindezt a személyes haszonért, a hiúságért és a büszkeségért, valamint a hírnévért és a státuszért teszik, hogy megpróbálnak másokkal versengeni és másnak adják ki magukat, mint amik. Azonban hazugságaikat a többiek előbb vagy utóbb felfedik és leleplezik, és végül megszégyenülnek, ahogyan elvesztik a méltóságukat és az integritásukat is. Mindezt a mérhetetlen mennyiségű hazugság okozza. Túlságosan sok a hazugságod. Minden szó, amit kimondasz, szennyezett és hamis, és egyetlen egy sem tekinthető igaznak vagy becsületesnek. Még ha úgy is érzed, hogy elkerülöd a tekintélyed elvesztését, amikor hazudsz, mélyen legbelül megszégyenülve érzed magad. A lelkiismereted vádol téged, és belül megvetést és lenézést érzel önmagad iránt, ezt gondolva: »Miért élek ilyen szánalmas életet? Olyan nehéz igazat mondani? Muszáj hazugságokhoz folyamodnom a büszkeségem kedvéért? Miért ennyire kimerítő az életem?« Nem kell, hogy ilyen kimerítő életet élj. Ha gyakorolni tudod, hogy becsületes legyél, képes leszel nyugodt, szabad és felszabadult életet élni. Te azonban azt az utat választottad, hogy fenntartod a büszkeségedet és a hiúságodat azáltal, hogy hazudozol. Következésképp kimerítő és nyomorúságos életet élsz. Ezt mind önmagadnak okoztad. Az ember talán fenntarthatja a büszkeségét a hazugságokkal, de mi az a büszkeség? Csak egy üres dolog, és teljesen értéktelen. Hazudozni annyit tesz, mint elárulni az ember integritását és méltóságát. Ez arra készteti az embereket, hogy feladják méltóságukat és elveszítsék az integritásukat. Isten ezt nem tetszőnek és utálatosnak tartja. Ez megéri? Nem. Ez a helyes út? (Nem, nem az.) Azok az emberek, akik gyakran hazudnak, a sátáni beállítottságuk szerint élnek; a Sátán hatalma alatt élnek. Nem a világosságban élnek, és nem élnek Isten jelenlétében sem. Folyton azon gondolkodsz, hogyan hazudj, majd miután hazudtál, arra kell gondolnod, hogyan fedd el azt a hazugságot. És amikor nem feded el elég jól azt a hazugságot, lelepleződik, és törnöd kell a fejed, hogy további hazugságokat kitalálva eltakard. Hát nem fárasztó így élni? Ez az egész túlságosan kimerítő. És megéri ez? Nem, tényleg nem éri meg. Azért törni a fejed, hogy hazugságokat mondj, aztán pedig elfedd őket, mindezt a büszkeség, a hiúság és a státusz kedvéért – mi értelme van ennek? Végül elgondolkodsz, és azt gondolod magadban: »Mi értelme? Túl kimerítő hazudozni és utána elkendőzni azt. Ha így viselkedek, az nem fog működni; egyszerűbb lenne, ha csak becsületes emberré válnék.« Becsületes emberré akarsz válni, de nem tudod elengedni a büszkeségedet, a hiúságodat és a személyes érdekeidet. Csak a hazudozáshoz tudsz folyamodni, valótlanságokat használva e dolgok megőrzésére. [...] Ha azt hiszed, hogy a hazugságok fenntarthatják a hírnevet, a státuszt, a hiúságot és a büszkeséget, amire vágysz, teljes tévedésben vagy. A valóságban a hazudozással nemcsak hogy nem sikerül fenntartanod a hiúságodat és a büszkeségedet, valamint a méltóságodat és az integritásodat, de ami még rosszabb, elszalasztod a lehetőséget az igazság gyakorlására és arra, hogy becsületes ember legyél. Még ha abban a pillanatban sikerül is fenntartanod a hírnevedet, a státuszodat, a hiúságodat és a büszkeségedet, eldobtad az igazságot és elárultad Istent. Ez azt jelenti, hogy teljesen elveszítetted az esélyedet arra, hogy Ő megmentsen és tökéletesítsen téged, ami a legnagyobb veszteség és örök megbánás. Azok, akik csalárdak, soha nem fogják ezt átlátni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak azáltal tudja valaki megélni az emberi hasonlatosságot, hogy becsületes ember). Isten szavai pontosan az állapotomat leplezték le. A vezető mindegyik gyülekezet öntözési helyzetéről tudni akart, ami nyilvánvalóan egyszerű dolog volt, és elég lett volna csak az igazat mondani, de számomra mi sem lehetett volna nehezebb. Tele voltam aggályokkal, és féltem, hogy miután a vezető és a többi prédikátor megtudja az igazat, azt fogják mondani, hogy nem végeztem valódi munkát, és még ezzel a kis dologgal sem tudtam megbirkózni. És ha elbocsátanának, az megalázó lenne! Hogy megvédjem hírnevemet, státuszomat és mások rólam alkotott jó benyomását, hazudtam arról, hogy ellenőriztem két gyülekezetet, holott csak az egyikről tudtam. Még részletekbe is belementem a második gyülekezettel kapcsolatban, mondván, hogy az ottani újonnan érkezőket a járvány miatt nem támogatták megfelelően. Nem volt ez egy arcátlan hazugság? Amikor a vezető megkérdezte, hogy megkértem-e az öntözőket, hogy hívják fel az újonnan érkezőket, féltem, hogy a vezető rájön az imént mondott hazugságra, ezért kitaláltam egy második hazugságot, hogy fedezzem az elsőt, és találtam egy kifogást, hogy lerázzam őt. Hogy megvédjem a nevemet és a státuszomat, az egyik hazugságot használtam a másik elfedésére. Igazán csalárd voltam! Isten és a Sátán párbeszédére gondoltam, amely a Bibliában van lejegyezve. Isten megkérdezte a Sátánt, honnan jött, mire a Sátán azt válaszolta: „A földön barangoltam, ott jártam-keltem” (Jób 1:7). A Sátán annyira ravasz. Nem válaszolt közvetlenül Isten kérdésére, kanyargós és kacskaringós módon beszélt. Lehetetlen megmondani, honnan jött a Sátán. A szája csak hazugságokkal van tele, sosem szól becsületesen, mindig csak kétértelműen és homályosan beszél. Hazugságaimmal és megtévesztésemmel nem voltam-e én is ugyanolyan, mint az ördög Sátán? Habár választ adtam a vezetőnek, az teljesen homályos és nem tiszta válasz volt, hazugsággal és csalárdsággal teli. Miután meghallotta a válaszomat, a vezető továbbra sem volt tisztában az öntözési munka pontos állapotával, amelyért felelős voltam, és nem tudta megítélni, hogy megfelelően nyomon követtem-e azt. Valójában az ilyenfajta hazudozás és csalás csupán átmenetileg őrizte meg a hírnevemet és státuszomat, de amit valójában elvesztettem, az az integritásom, a méltóságom és mások bizalma volt. Ha így folytatnám, előbb-utóbb mindenki rájönne, hogy nem vagyok becsületes ember, és megbízhatatlan vagyok. Senki sem hinne bennem, sőt, Isten sem bízna bennem. Akkor nem veszíteném-e el teljesen az integritásomat és a méltóságomat? Nem lenne-e ez ostobaság részemről?

Azután elolvastam egy másik szakaszt Isten szavából: „Az, hogy Isten azt követeli meg az emberektől, legyenek becsületesek, azt bizonyítja, hogy Ő valóban utálja a csalárd embereket, és ellenszenvesnek tartja őket. Isten nem szereti a csalárd embereket, nem szereti azt, ahogyan ők teszik a dolgokat, a beállítottságaikat, továbbá a szándékaikat és a csalárdságuk eszközeit sem; Isten nem szereti mindezeket a dolgokat. Ha a csalárd emberek képesek elfogadni az igazságot, beismerni csalárd beállítottságukat, és hajlandóak elfogadni Isten üdvösségét és gyakorolni az igazságot, hogy becsületes emberré váljanak, akkor arra is van reményük, hogy üdvözüljenek, mert Isten nem tanúsít elfogultságot senki iránt, ahogy az igazság sem. És így, ha olyan emberekké akarunk válni, akik Isten tetszésére vannak, először is magatartásunk alapelveit kell megváltoztatnunk, be kell fejeznünk azt, hogy sátáni filozófiák szerint élünk, hogy hazugságra és csalárdságra hagyatkozva éljük az életünket, illetve valamennyi hazugságunkat le kell vetnünk, és meg kell próbálnunk becsületes embernek lenni. Akkor Isten véleménye rólunk meg fog változni. Korábban az emberek mindig hazugságokra, csalárdságra, és színlelésre hagyatkoztak a másokkal való élet során, és úgy viselték magukat, hogy sátáni filozófiákat tekintették a létük alapjának, az életüknek és alapfeltevésüknek. Ez olyasmi volt, amit Isten utált. Ha a nem hívők között megpróbálsz becsületes ember lenni és igazat mondani, akkor rágalmazni fognak, elítélnek és elvetnek. Ezért világi irányzatokat követsz és sátáni filozófiák szerint élsz; egyre ügyesebben és ügyesebben hazudsz, és egyre csalárdabbá válsz. Álnok eszközöket használsz, hogy elérd a céljaidat, és így óvd önmagadat. A Sátán világában egyre inkább gyarapodsz, és ennek eredményeként egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedsz a bűnben, és képtelen vagy kimenteni magad. Isten házában a dolgok ennek szöges ellentétei. Minél tehetségesebb vagy a hazugságban és minél csalárdabb vagy, Isten választott népe annál inkább idegenkedni fog tőled, és el fog vetni téged. Ha nem vagy hajlandó megtérni, és továbbra is a sátáni filozófiákhoz és logikához ragaszkodsz, és ármányt, cselszövést és rafinált taktikákat használsz, hogy álcázd magad és tettess, akkor nagyon valószínű, hogy felfednek és kivetnek. Ez azért van, mert Isten utálja a csalárd embereket. Isten házában csak a becsületes emberek tudnak gyarapodni, a csalárd embereket pedig végül mind elvetik és kiiktatják. Mindezt Isten már régen előre elrendelte. Csak a becsületes emberek részesülhetnek a mennyek országában. Ha nem próbálsz meg becsületes ember lenni, és nem tapasztalsz és gyakorolsz az igazságra való törekvés irányában, ha nem leplezed le saját rútságodat, és ha nem tárulkozol ki teljesen, akkor soha nem kaphatod meg a Szentlélek munkáját és nyerheted el Isten jóváhagyását” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). Átgondolva Isten szavait, rájöttem, hogy Isten nem szereti a csalárd embereket, és nem menti meg őket. Mivel a csalárd emberek a Sátántól valók, csalárdságot és trükköket használnak minden tettükben, és becsületesség nélkül beszélnek, mindezt azért, hogy megvédjék a hírnevüket, státuszukat és érdekeiket. Ezeknek az embereknek a szándékai és az általuk használt módszerek gyűlöletesek és undorítóak Isten számára. Bár hittem Istenben, nem nyertem el semmi igazságot, és továbbra is olyan sátáni filozófiák szerint éltem, mint hogy „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, és „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”. Ezek a sátáni filozófiák már a szívemben gyökereztek, félrevezetve és megrontva engem, és arra késztetve, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés útját járjam. Úgy gondoltam, hogy az embernek önmagáért kell élnie, ki kell tűnnie a többiek közül, valamint hírnevet és nyereséget kell szereznie, és csak akkor nem nézik le. Azt hittem, hogy ha valaki mindig csak az igazat mondja és sosem hazudik, akkor az egy ostoba ember. Emiatt folyton csaltam és hazugságok hálóját fontam a saját érdekeim védelmében, egyre csalárdabbá, hamisabbá és normális emberi hasonlatosságban hiányossá válva. A hírnevet és a státuszt fontosabbnak tartottam, mint az igazságot, és hajlandó voltam hazudni és szembemenni az igazsággal, hogy megvédjem hírnevemet és státuszomat. A Sátán hazug, így amikor ekképpen hazudok és csalok, nem vagyok-e én is ugyanolyan? Ebben a gonosz világban becsületes, jámbor embernek lenni egyszerűen nem elegendő. De Isten házában ennek éppen az ellenkezője érvényes. Isten házában az igazságosság és az igazság uralkodik, és minél többet csal valaki, annál valószínűbb, hogy elbukik, és Isten végül minden csalárd embert felfed és kirekeszt. Isten mondja: „Ha az emberek azt szeretnék, hogy Isten megmentse őket, akkor először is becsületes embereknek kell lenniük” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az élet növekedésének hat mutatója). „Csak a becsületes emberek részesülhetnek a mennyek országában” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). Isten szent, és a tisztátalan emberek nem léphetnek be a mennyek országába. Amikor erre rájöttem, azt éreztem, hogy Isten szent és igazságos természete nem tűri a sértést, és valóban megbántam, hogy hazudtam a testvéreimnek. Igazán utáltam magam, és soha többé nem akartam hazudni vagy csalni. Az igazságot akartam gyakorolni, becsületes ember lenni, és mindenkivel őszintén beszélni. Ki akartam vetni a hazugságot a számból és a csalást a szívemből. Csak ha így teszek, akkor lehetek méltó Isten jóváhagyására, és csak akkor kaphatok lehetőséget az igazság elnyerésére és a megmenekülésre.

Az egyik áhítatom során elolvastam Isten szavának egy szakaszát: „A becsületes emberré válás gyakorlása számos területet foglal magában. Más szóval, a becsületes emberré válás mércéjét nem lehet csupán egyetlen területre összpontosítva elérni; számos területen meg kell felelnetek a színvonalnak ahhoz, hogy becsületesek lehessetek. Egyesek mindig azt gondolják, hogy csak annyit kell tenniük, hogy nem hazudnak ahhoz, hogy becsületesek legyenek. Helyes ez a nézet? A becsületesség csupán a nem hazudás kérdését foglalja magában? Nem – számos más területhez is kapcsolódik. Először is, bármivel kerülsz is szembe, legyen az olyasvalami, amit a saját szemeddel láttál, vagy olyasmi, amit valaki más mondott neked, legyen az emberekkel való kapcsolat vagy egy probléma elrendezése, legyen olyan kötelesség, amelyet végezned kell, vagy olyasmi, amivel Isten közvetlenül megbízott, mindig becsületes szívvel kell megközelítened azt. Hogyan kellene gyakorolni a dolgok becsületes szívvel való megközelítését? Mondd ki, amit gondolsz és beszélj becsületesen, ne mondj üres, sablonos, vagy kellemesen csengő szavakat, ne beszélj hízelgő vagy képmutató hamis dolgokat, hanem mondd ki azokat a szavakat, amelyek a szívedben vannak. Ilyen az, amikor valaki becsületes. A szívedben lévő igaz gondolatok és nézetek kifejezése – ezt kell tenniük a becsületes embereknek. Ha soha nem mondod ki, amit gondolsz, és a szavak ott maradnak eltemetve a szívedben, ha az, amit mondasz, mindig ellentmond annak, amit gondolsz, akkor ez nem az, amit egy becsületes ember tesz” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak azáltal tudja valaki megélni az emberi hasonlatosságot, hogy becsületes ember). Isten szava megmutatta nekem a gyakorlat útját. Akár a másokkal való interakcióról, akár a kötelességeim végzéséről van szó, becsületes szívvel kell megközelítenem. Mivel nem végeztem utánkövetési munkát, egyszerűen el kell mondanom, és becsületesnek kell lennem ezzel kapcsolatban. Nem kellene azon gondolkodnom, hogy sérül-e a hírnevem. A becsületes emberi lét gyakorlása kulcsfontosságú. A következő munkatársi összejövetelen kezdeményezni akartam, és le akartam leplezni a romlottságomat, de aggódtam, mit gondolna majd rólam mindenki. Rájöttem, hogy ismét a hírnevemet és a státuszomat akarom védeni, és ezért csendes imát mondtam Istenhez, kérve Őt, hogy adjon útmutatást, adjon erőt, és adjon nekem bátorságot ahhoz, hogy leleplezzem a romlottságomat, gyakoroljam az igazságot, és becsületes ember legyek. Eszembe jutott Isten szavának egy szakasza, amelyet korábban olvastam: „Ha nem Isten szavainak megfelelően gyakorolsz, és soha nem is nyílsz meg és nem beszélsz másoknak a titkaidról és a nehézségeidről, nem közlöd, nem is boncolgatod és nem hozod világosságra velük a romlottságodat és a végzetes gyengeségeidet, akkor nem leszel képes levetni a romlott beállítottságaidat, sem elérni az üdvösséget” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). Rájöttem, hogy ha nem vagyok becsületes ember, továbbra is leplezem a romlottságomat és a hiányosságaimat, nem nyílok meg, fedem fel, vagy elemzem önmagamat, akkor sosem vetem le a romlott beállítottságomat, és sosem mentenek meg. Elmondtam még egy imát Istenhez a szívemben: „Istenem! Kérlek, adj erőt, hogy könnyedén meg tudjak nyílni és becsületes ember legyek.” Az imádságom után kezdeményeztem, hogy tisztázom magam a testvérek előtt, elmondva, hogy hazudtam és becsaptam mindenkit a legutóbbi összejövetelen, amikor a vezető az újonnan érkezők öntözéséről kérdezett... Miután ezt elmondtam, nem szidtak le, és nem is néztek le. Ellenkezőleg, azt mondták, jó, hogy képes voltam egyszerűen megnyílni és becsületes ember lenni. Miután így gyakoroltam, sokkal nyugodtabbnak és könnyebbnek éreztem magam.

Nem sokkal később egy felsővezető megkérdezte tőlem: „Van jelenleg tudomásod a gyülekezetvezetők állapotáról?” Kissé bizonytalannak éreztem magam ettől a kérdéstől, mivel csak az egyik gyülekezetvezető állapotáról tudtam, de a másik kettő állapotáról nem. Azt gondoltam: „Ha elmondom az igazat, azt fogja-e mondani a vezető, hogy nem végeztem valódi munkát?” És ezért azt akartam mondani, hogy van tudomásom róla. Aztán rájöttem, hogy ismét hazudni akarok, ezért imádkoztam Istenhez. Azután elmondtam az igazat: „Csak az egyik gyülekezetvezető állapotáról tudok, a másik kettő állapotáról nem.” Erre a vezető nem kritizált engem, hanem tett néhány javaslatot, mondván, hogy gyakrabban kellene foglalkoznom a gyülekezetvezetők állapotával, és ha vannak nehézségeik, segítenem kell azok gyors megoldásában, és a munkavégzés néhány módjáról is beszélt nekem a vezető. Megtapasztaltam, hogy amikor igazat mondok, akkor vagyok becsületes ember, és amikor le merem leplezni a romlottságomat és a hiányosságaimat, akkor nemcsak segítséget kapok a testvérektől és nyereséget érek el, hanem a gyülekezet munkájának és az életben való növekedésemnek is előnyére válik. Korábban hazudtam és csalárdságot használtam, hogy megóvjam a hírnevemet és státuszomat, de mindegyik hazugság kimondása után a szívemet teher nyomta, és furdalt a lelkiismeret, és ami a legfontosabb, elvesztettem az integritásomat és a méltóságomat, és Isten gyűlölt és utált is. E tapasztalat által megértettem, hogy a becsületes embereket Isten és az ember is egyaránt szereti, és minél becsületesebbek vagyunk, annál harmonikusabb lesz a kapcsolatunk másokkal, és annál nyugodtabbak és békésebbek leszünk. Nemcsak hogy nem néznek le mások minket, hanem ehelyett a testvéreink segíteni fognak nekünk. Becsületes embernek lenni igazán nagyszerű!