2021 júniusában két vezetőt elbocsátottak a gyülekezetünkből, mert nem végeztek tényleges munkát. Miközben a viselkedésük elemzéséről vállaltam közösséget, az egyik nővér feltett egy kérdést: „Mielőtt ezt a két hamis vezetőt elbocsátották, mi valamennyire tudatában voltunk a problémáiknak. Ezenkívül nem olyan rég a gyülekezet a hamis vezetők felismerésének igazságáról vállalt közösséget, tehát mindenki értette valamennyire a viselkedésüket. Akkor miért nem jelentette senki ennek a két vezetőnek a problémáit az elbocsátásuk előtt?” Mélyen felkavartak a szavai. Elgondolkodtam magamon. Annak ellenére, hogy számos igazságalapelvet hallottam a hamis vezetők felismeréséről, még mindig nem ismertem fel tudatosan a hamis vezetőket magam körül a való életben. Néha, még ha észre is vettem problémákat a vezetőknél, közömbös magatartást tanúsítottam. Rájöttem, hogy ez a magatartás nem igazodik Isten szándékaihoz, így meg akartam változni. Tudatosan meg kellett különböztetni a körülöttem lévő az embereket, eseményeket és dolgokat, felügyelnem a vezetők munkáját Isten követelményeinek megfelelően, útmutatást és segítséget nyújtanom, ha azt vettem észre, hogy a vezetők az alapelvek ellenében végzik a munkát. Ha beazonosítottam egy hamis vezetőt vagy antikrisztust, jelentenem kellett a felsőbb vezetőknek a gyülekezet védelmének érdekében.

Később Wendy nővérrel, egy másik gyülekezet vezetőjével laktam együtt. Először azt hittem, hogy kedves, nem hordta fenn az orrát, mert ő egy vezető, és nagyon könnyű volt kijönni vele. Ám egy idő után észrevettem, hogy szegényes emberi mivoltot élt meg. Úgy tűnt, hogy nagy hangsúlyt helyez az evésre, és elég lusta volt. Amikor úgy látta, hogy kosz van, nem kezdett el takarítani, csak megemlítette a dolgot. Néha másokat kért meg olyan dolgokra, amiket maga is könnyen elvégezhetett volna. A körülötte lévő nővéreknek nem nagyon tetszett a viselkedése. Először azt gondoltam, hogy Wendynek csak az emberi mivolta megélésével vannak problémái, ami nem függött össze az alapelvekkel, így nem vettem a szívemre. Később észrevettem, hogy gyakran vesz részt online közösségvállaláson a szobájában, néha még az étkezőasztalhoz is odahozta a laptopját, és evett a közösségvállalás során. Néha az éjszakába nyúlt a közösségvállalása, de a testvérek azt mondták, hogy ritkán oldotta meg a kötelességükben felmerülő problémáikat és nehézségeiket. Először úgy éreztem, hogy gyülekezetvezetőként a munka különböző aspektusaival kell foglalkoznia, ami nem könnyű. Nem gondoltam, hogy túl nagy dolog, ha vannak hiányosságok a munkájában, ezért nem figyeltem oda ezekre a dolgokra. De később úgy éreztem, hogy valami nincs rendben. Gyülekezetvezetőként az volt az elsődleges kötelessége, hogy az igazságról vállaljon közösséget, és megoldja a testvérek problémáit és nehézségeit. Gyakran tartott online összejöveteleket a testvérekkel, nagyon elfoglaltnak tűnt, de nem oldott meg tényleges problémákat. Ez vajon nem csak üres doktrínák prédikálása volt anélkül, hogy valódi munkát végzett volna? Felidéztem Isten közösségvállalását, amely leleplezte, hogy egyes hamis vezetők az egész napot online összejövetelekkel töltik, úgy tűnik, elfoglaltak, de csak szavakat és doktrínákat hangoztatnak, és csak felületes munkát végeznek. Ami az igazságalapelvekkel kapcsolatos valódi problémákat illeti, azokat nem látják, és nem tudnak egyértelműen közösséget vállalni ezekről, ami késedelmet okoz számos munkában. Azon gondolkodtam, hogy vajon Wendy is egyike-e azoknak a hamis vezetőknek, akiket Isten leleplezett? Később azt hallottam az egyik nővértől, hogy Wendy nem tud közösséget vállalni az igazságvalóságokról, és nem tud megoldani tényleges problémákat az összejöveteleken. Egyszer ez a nővér elég negatív állapotba került, és ez befolyással volt a kötelességeire. Wendy tudta ezt, de csak Isten szavainak néhány passzusát küldte el neki, közösséget nem vállalt vele. Volt néhány másik nővér, akik nem tudtak harmonikusan együtt dolgozni, és ezt jelentették Wendynek, de ő nem vállalt velük közösséget, hogy megoldja ezeket a problémákat. Később rájöttem, hogy Wendy nem volt körültekintő, és nem követte az alapelveket a dolgok elrendezése során. Volt egy nővér, akinek videókészítés volt a kötelessége. Wendy azt gondolta, hogy ez a nővér az új hívek öntözésére is alkalmas. Anélkül, hogy előzetesen megvizsgálta volna a nővér kötelességeit, vagy megbeszélte volna a felettessel, hogy ez helyénvaló-e, Wendy azonnal beosztotta őt részmunkaidőben az új hívők öntözésére. Mindenki úgy érzete, hogy Wendy túlságosan leegyszerűsíti a helyzetet, mert az öntözői kötelesség megköveteli az új hívők állapotának és nehézségeinek kellő időben történő megértését és megoldását. Ennek a kötelességnek a megfelelő ellátása jelentős mennyiségű időt és energiát követel. A nővér értett a videókészítéshez, és a megfelelő koordináció nélkül az új hívek öntözésére való kijelölése késleltetni fogja a fő kötelességét. Wendy azonban mégis megbízta őt az új hívek öntözésével. Wendy munkaszervezését látva kissé hitetlenkedve azt gondoltam: „Olyan gondatlan a dolgok megszervezésében, hiányzik belőle a kommunikáció és a keresés. Hogyan kezelné akkor a gyülekezeti munka jelentős ügyeit? Vajon megvan benne a képesség és a munkabírás ahhoz, hogy vezető legyen? Valóban képes igazi munkát végezni?” A szívemben folyton kétségek gyötörtek, és homályosan éreztem, hogy Wendynek gondjai vannak. Arra gondoltam, hogy jelentést teszek a felsőbb vezetőknek, hogy vizsgálják ki és értsék meg a tényleges teljesítményét. De azután azt gondoltam: „Ha a jelentésem megállja a helyét, és Wendy valóban hamis vezető, akkor ez egy olyan igazságos cselekedet, amely megvédi a gyülekezeti munkát. De ha a meglátásom egyoldalú, nincsenek komoly problémái, és képes valódi munkát végezni, akkor vajon nem azt fogják mondani a testvérek, hogy hiányzik belőlem az igazság megértése, vakon jelentek, és vakmerően beavatkozom? Ha ez akadályozást és megzavarást okoz, vajon nem azt fogják-e mondani, hogy rossz az emberi mivoltom, és nem tudok egy vezetőt megfelelően kezelni, csak könnyelműen elítélem? Akkor vajon a felsőbb vezetők el fognak bocsátani? Ha Wendy rájön, hogy jelentem a problémáit, akkor vajon neheztelni fog rám, és lecsap a problémáimra? Wendyvel egy fedél alatt lakunk, és mindennap találkozunk. Milyen kellemetlen helyzetet eredményezne ez!” Ezekre a dolgokra gondolva tétováztam, és azzal vigasztaltam magam: „Amiket tapasztaltam, azok nem jelentős problémák, csak kisebb hibák az emberi mivolt megélésében és a munkaképességben. Látva, hogy mindennap részt vesz az online közösségvállalásban, úgy tűnik, van némi fogalma a teherről. Felejtsd el! Nem fogom jelenteni. Ha valóban nem végez tényleges munkát, a testvérek a gyülekezetében majd jelentik. A vezetők és dolgozók nyomon követik és felügyelik a munkáját, tehát bizonyára megértik a problémáit. Nem kéne annyit aggódnom és beleavatkoznom ebbe.” Miután meghánytam-vetettem a dolgot, úgy döntöttem, hogy nem jelentem a problémáit. De amikor úgy döntöttem, hogy annyiban hagyom a dolgot, a szívemben nyugtalanságot éreztem, és a lelkiismeretem háborgott. Világosan láttam a jeleit annak, hogy nem végez tényleges munkát, és tudtam, hogy ez egy probléma, de nem akartam tudomást venni róla, és meg akartam kerülni. Ez felelőtlenség! Ha valóban hamis vezető lenne, aki nem végez tényleges munkát, az közvetlenül befolyásolná a testvérek életbe való belépését, és hátráltatná a gyülekezeti munkát. Elgondolkodam magamon: miért vonakodom jelenteni Wendy problémáit? Mi aggaszt? Milyen romlott beállítottság korlátoz?

Később Isten ezen szavait olvastam: „A ravaszság az ember világi ügyekre vonatkozó filozófiáinak a legkiemelkedőbb aspektusa. Az emberek azt gondolják, hogy ha nem ravaszak, akkor hajlamosak lesznek megsérteni másokat, és képtelenek lesznek megvédeni magukat; azt gondolják, hogy elég ravasznak kell lenniük ahhoz, hogy ne bántsanak vagy sértsenek meg senkit, ezzel biztonságban tartva magukat, megvédve megélhetésüket, és szilárdan megvetve lábukat a többi ember között. A nem hívők mind a Sátán filozófiái szerint élnek. Mindannyian embereknek akarnak tetszeni, és nem sértenek meg senkit. Eljöttél Isten házába, olvastad Isten szavát és hallgattad Isten házának prédikációit, akkor miért vagy képtelen gyakorolni az igazságot, szívből beszélni és becsületes ember lenni? Miért akarsz mindig embereknek tetszeni? Akik embereknek akarnak tetszeni, azok csak a saját érdekeiket védik, a gyülekezet érdekeit nem. Amikor azt látják, hogy valaki rosszat tesz és sérti a gyülekezet érdekeit, figyelmen kívül hagyják. Szeretnek olyanok lenni, akik embereknek akarnak tetszeni, és nem sértenek meg senkit. Ez felelőtlenség, az ilyen ember pedig túl ravasz és megbízhatatlan. Saját hiúságuk és büszkeségük védelme, valamint hírnevük és státuszuk megőrzése érdekében egyesek szívesen segítenek másokon, és áldoznak barátaikért, bármi áron. De amikor Isten házának, az igazságnak és az igazságosságnak az érdekeit kell megvédeniük, jó szándékaik elszálltak, teljesen eltűntek. Amikor gyakorolniuk kellene az igazságot, egyáltalán nem gyakorolják azt. Mi folyik itt? Saját méltóságuk és büszkeségük védelme érdekében bármilyen árat megfizetnek, és elviselnek minden szenvedést. De amikor valódi munkát kell végezniük és gyakorlati ügyekkel kell foglalkozniuk, meg kell védeniük a gyülekezet munkáját és pozitív dolgait, meg kell védeniük Isten választott népét és gondoskodniuk kell róla, miért nincs többé erejük megfizetni bármiféle árat és elviselni bármi szenvedést? Ez elképzelhetetlen. Valójában egy olyan beállítottságuk van, amely idegenkedik az igazságtól. Miért mondom, hogy a beállítottságuk idegenkedik az igazságtól? Mert valahányszor valami azzal jár, hogy tanúságot tegyenek Isten mellett, gyakorolják az igazságot, védjék Isten választott népét, harcoljanak a Sátán tervei ellen, vagy védjék az gyülekezet munkáját, akkor menekülnek és elrejtőznek, és nem foglalkoznak semmiféle megfelelő dologgal. Hol van hősiességük és lelkük a szenvedés elviselésére? Hol alkalmazzák ezeket a dolgokat? Ezt könnyű látni. Még ha valaki megfeddi is őket, mondván, hogy ne legyenek ennyire önzőek és alantasak, és ne védjék magukat, és hogy a gyülekezet munkáját kellene védeniük, nem igazán törődnek vele. Azt mondják magukban: »Én nem csinálom ezeket a dolgokat, és semmi közük hozzám. Mi haszna lenne az ilyen viselkedésnek a hírnévre, nyereségre és státuszra irányuló törekvésemben?« Ők nem olyan emberek, akik az igazságot keresik. Csak a hírnevet, nyereséget és státuszt szeretik keresni, és egyáltalán nem végzik el azt a munkát, amit Isten rájuk bízott. Tehát amikor szükség van rájuk a gyülekezet munkájához, egyszerűen a menekülést választják. Ez azt jelenti, hogy szívük szerint nem szeretik a pozitív dolgokat, és nem érdekli őket az igazság. Ez annak az egyértelmű megnyilvánulása, hogy idegenkednek az igazságtól” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). „A legtöbb ember akar törekedni az igazságra és akarja gyakorolni azt, ám legtöbbször csak az elhatározás és a vágy van meg bennük erre; az igazság nem vált az életükké. Ennek eredményeként, amikor gonosz erőkre akadnak vagy gonosztetteket elkövető gonosz emberekkel és rossz emberekkel találkoznak, illetve amikor az alapelveket sértő módon cselekvő – ezáltal a gyülekezet munkáját zavaró és Isten kiválasztottainak ártó – hamis vezetőkkel és antikrisztusokkal találkoznak, elveszítik a bátorságukat, hogy kiálljanak és felszólaljanak. Mit jelent az, amikor nincs bátorságod? Azt jelenti, hogy félénk vagy és nem tudod kifejezni, amit szeretnél? Vagy arról van szó, hogy nem érted alaposan a helyzetet, ezért nincs meg a magabiztosságod, hogy felszólalj? Egyik sem; ez elsősorban a romlott beállítottságok általi korlátozás eredménye. Az általad felfedett romlott beállítottságok egyike egy csalárd beállítottság; amikor valami történik veled, a saját érdekeidre gondolsz elsőként, elsőként a következményeket veszed fontolóra, hogy azok vajon előnyösek lesznek-e számodra. Ez egy csalárd beállítottság, nemde? Egy másik az önző és alantas beállítottság. Arra gondolsz: »Mi közöm nekem ahhoz, ha Isten házának érdekei sérülnek? Nem vagyok vezető, miért kellene, hogy érdekeljen? Semmi köze hozzám. Nem az én felelősségem.« Az efféle gondolatok és szavak nem olyasmik, amiket tudatosan gondolsz, hanem a tudatalattid termékei – ez a romlott beállítottság nyilvánul meg, amikor az emberek egy problémával találkoznak” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai leleplezték a romlott beállítottságomat. Valóban önző és álnok voltam. Láttam, hogy Wendy sok dologban nem oldott meg tényleges problémákat, és nem végzett tényleges munkát, és tettei máris ártottak a gyülekezet érdekeinek. Én mégis azon aggódtam, hogy ha tévesen jelentem őt, a testvérek rosszat gondolnak majd rólam, hogy esetleg elbocsátanának, és még jobban féltem attól, hogy megsértem Wendyt, és megromlik a kapcsolatunk, ami megnehezíti a jövőbeni viszonyunkat. Ezért nem voltam hajlandó jelenteni őt. Hogy megvédjem magam és a saját érdekeimet, hallgattam azokról a problémákról, amiket láttam. Egyáltalán nem gyakoroltam az igazságot, és nem védtem meg a gyülekezet munkáját, ami valóban utálatos és gyűlöletes Isten előtt. Belegondolva, hogy Wendy cselekedetei nélkülözték az alapelveket, nem látta át a fontossági sorrendet a munkájában, és nem végzett tényleges munkát, bár nem lehettem száz százalékig biztos benne, hogy hamis vezető, láttam, hogy a problémái már kihatottak a testvérek életbe való belépésére és a gyülekezet munkájára. Ezeket a problémákat a lehető leghamarabb jelentenem kell a felsőbb vezetőknek, hadd ismerjék meg, vizsgálják ki és ellenőrizzék a helyzetet. Ha bebizonyosodna, hogy hamis vezető, akkor az alapelvek szerint el kell bocsátani. Ha csak némi eltérés lenne a munkájában, a vezetők segíthetnének neki ezekben a kérdésekben közösségvállaláson keresztül. Ellenkező esetben, ha továbbra is így dolgozna, az hátráltatná a gyülekezet munkáját, és ártana a testvérek életébe való belépésnek. Korábban azonban úgy gondoltam, hogy Wendy problémái nem közvetlenül velem kapcsolatosak, és ha tévedésből jelentem őket, az árthat a saját hiúságomnak és jövőmnek. Mivel nem láttam át a problémáit, azt használtam kifogásként arra, hogy nem jelentettem őt a felső vezetőknek, hogy „nem látok át a problémáin, és félek, hogy tévesen jelentem”. Azzal is mentegetőztem, hogy ha valóban hamis vezető lenne, aki nem végez tényleges munkát, a többi testvér jelentené őt. A „megsértését” másokra akartam hárítani, és gyáván elbújni. A Wendyvel való kapcsolatom fenntartása és a saját hiúságom, kilátásaim és sorsom védelme érdekében egyáltalán nem vettem figyelembe a gyülekezet érdekeit vagy a gyülekezeti munka védelmét. Borzasztóan önző és csalárd voltam, olyan sátáni filozófiákat követtem, mint „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „az okos ember jól védi magát, mert csak arra törekszik, hogy ne hibázzon”, és „ha téged személyedben nem érint, inkább hunyj szemet!” Ezek a dolgok mélyen gyökeret vertek a szívemben, és uralták a gondolataimat, ami miatt mindig a személyes előnyöket vettem figyelembe abban, amit mondtam és tettem, és túl óvatos és határozatlan voltam. Még akkor sem voltam hajlandó jelenteni egy vezetőt, amikor problémákat láttam vele kapcsolatban, csak tétlenül néztem, és figyeltem a dolgok alakulását, miközben a gyülekezet érdekei sérültek. Láttam, hogy miközben sátáni beállítottságok és filozófiák szerint élek, valóban alávalóvá és hitvánnyá váltam, és hogy teljesen hiányzik belőlem az integritás vagy az emberi hasonlatosság. Ha így folytatnám, és nem térnék meg, akkor Isten csak visszautasítana és kiiktatna. Ezek a gondolatok megijesztettek, és rájöttem, hogy gyorsan meg kell szabadulnom a sátáni beállítottság kötelékeitől, és nem szabad, hogy a továbbiakban ez irányítson.

Elmélkedésem során arra is rájöttem, hogy rossz a nézőpontom. Azon aggódtam, hogy esetleg nem látom a dolgokat pontosan vagy átfogóan, és hogy ha valamit tévesen jelentek, az akadályozásokat és megzavarásokat okozna. Emiatt nem mertem jelenteni Wendy problémáit. Később elcsendesítettem a szívemet, és elgondolkodtam: „Helyes ez a nézőpont? Megfelel az igazságalapelveknek?” Isten ezen szavai jutottak eszembe: „Vajon kellőképpen képesek az Isten háza által előléptetett és művelt tehetséges emberek a munkájuk elvállalására és arra, hogy jól végezzék a kötelességüket az előléptetés és a művelés időszaka alatt, vagy az előléptetést és művelést megelőzően? Természetesen nem. Így aztán elkerülhetetlen, hogy a művelés időszaka alatt metszésben, ítéletben, fenyítésben, valamint leleplezésben, sőt akár elbocsátásban is részük legyen ezeknek az embereknek; ez normális, ez a képzés és művelés. Az embereknek nem lehetnek magas elvárásaik vagy irreális követelményeik azokkal szemben, akiket előléptetnek és művelnek; ez észszerűtlen lenne, valamint igazságtalan az irányukban. Ti felügyelhetitek a munkájukat. Ha problémákat vagy az alapelveket sértő dolgokat vesztek észre a munkájuk során, akkor felvethetitek a problémát és kereshetitek az igazságot ezeknek a problémáknak a megoldása végett. Megítélnetek, elítélnetek, támadnotok vagy kirekesztenetek azonban nem szabad őket, mivel még csak a művelés időszakában vannak; nem szabad olyan emberként tekintenetek rájuk, mint akik már tökéletesítve lettek, és még kevésbé feddhetetlen emberekként vagy olyanokként, akik birtokában vannak az igazságvalóságnak. [...] Mi tehát a velük való bánásmód legészszerűbb módja? Az, ha hétköznapi embereknek tekintitek őket, és ha akkor, amikor ki kell kérnetek valakinek a véleményét egy problémával kapcsolatban, beszélgettek velük, tanultok egymás erősségeiből, és kiegészítitek egymást. Azonkívül mindenkinek felelőssége felügyelni a vezetőket és a dolgozókat, hogy lássák, végeznek-e valódi munkát, tudják-e problémák megoldására használni az igazságot; ezek azok a normák és alapelvek, amelyek mentén felmérhető, hogy megfelelő színvonalú-e egy vezető vagy dolgozó. Ha egy vezető vagy dolgozó képes általános problémákkal foglalkozni és azokat megoldani, akkor kompetens. Ám ha még hétköznapi problémákat sem tud kezelni és megoldani, akkor nem alkalmas arra, hogy vezető vagy dolgozó legyen, és akkor gyorsan el kell távolítani a pozíciójából. Valaki mást kell kiválasztani, Isten házának a munkája pedig nem szenvedhet késedelmet. Aki késlelteti Isten házának a munkáját, az magának és másoknak is árt, ez pedig senkinek sem jó” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Isten szavaiból megértettem a vezetőkkel és dolgozókkal szembeni bánásmód alapelveit. A vezetők és dolgozók még mindig a kiképzés időszakában vannak, még nem érték el az üdvösséget vagy a tökéletességet, ezenkívül romlott emberek. Megfelelően kell őket kezelni: ha egy vezető csak romlottságot tár fel vagy eltéréseket a munkájában a rövid kiképzési idő következtében, és ezek nem jelentenek lényegi problémát, szeretettel kell neki segíteni vagy megmetszeni őt. Ugyanakkor ha egy vezető vagy dolgozó gyenge képességű, hiányzik belőle a munkaképesség, és képtelen tényleges munkát végezni, vagy ha egy vezető emberi mivoltával problémák vannak, és a rossz utat követi, és nem végez tényleges munkát, akkor az ilyen vezető további alkalmazása hátráltatni fogja a testvérek életbe való belépését és a gyülekezeti munkát. Amikor ilyen hamis vezetőket fedezünk fel, le kell lepleznünk és jelentenünk kell őket. Isten soha nem mondta, hogy ha valamit nem látunk tisztán, akkor hátradőlhetünk, és figyelmen kívül hagyhatjuk, vagy nem kell gyakorolnunk az igazságot. Ehelyett az olyan nehézségekkel és problémákkal, amelyeket nem látunk át tisztán, meg kell keresnünk azokat, akik értik az igazságot, hogy közösséget vállaljunk, az igazságalapelveket kell keresnünk, vagy jelentenünk kell ezeket a dolgokat a felsőbb vezetőknek. Még ha tévesen is jelentünk valamit, sem számít; a legfontosabb, hogy a probléma megoldódjon. Ha hátradőlünk, és nem teszünk semmit, mert nem látunk valamit tisztán, vagy félünk attól, hogy valamit tévesen jelentünk, és a dolgok komolyra fordulnak, ami árt a gyülekezet érdekeinek, és hátráltatja a gyülekezeti munkát, akkor a végén már túl késő lesz bármit is mondani, és a kár helyrehozhatatlan lesz. Korábban nem voltam tisztában azzal, hogy mi számít akadályozásnak és megzavarásnak, de később, a keresés és a közösségvállalás által többet értettem meg. Az, hogy egy személy cselekedete akadályozásnak és megzavarásnak minősül-e, elsősorban attól függ, hogy a szándékai helyesek-e, és hogy az általuk jelentett problémák igazak-e, és az egyház érdekeit vagy alapelveit érintik-e. Ha a szándékaik helyesek, ha az, amit jelentenek igaz, és a gyülekezet érdekeinek védelmét szolgálja, akkor még ha nem is látják világosan, hogy egy vezető hamis-e az adott időben, az általuk észlelt problémák tényeken alapuló bejelentése a gyülekezet munkáját védi, és nem akadályozás és megzavarás. Ha azonban a szándékuk rossz, és hátsó szándékkal, például hatalomvágyból, a vezető munkájában mutatkozó eltéréseket kihasználva igyekeznek bolhából elefántot csinálni, hogy megbuktassák és átvegyék a helyét, vagy a vezető részéről történt megmetszés miatt neheztelnek, hibákat keresve és a tényeket elferdítve támadják és ítélik el a vezetőt, hogy személyes sérelmeiket verjék le rajta, vagy a vezetőt a saját arrogáns beállítottságuk miatt piszkálják, kidomborítva a vezető feltárt romlottságát, eltévelyedéseit, problémáit, hiányosságait vagy a kötelességei ellátásában mutatkozó hiányosságait, és minden alkalommal kifogásokat emelnek, és állhatatosan a befolyás megszerzésére törekszenek, az akadályozásnak és megzavarásnak számít. Amikor ráébredtem erre, jobban megértettem, hogy mi a különbség a normális keresés és a problémák jelentése, valamint az akadályozás és megzavarás között.

Miután megértettem az alapelveket, ismét végiggondoltam Wendy problémáit, és rájöttem, hogy nem lényeges probléma az, hogy gyenge emberi mivoltot él meg, és ez megfelelő iránymutatással és a helyes időben történő segítségnyújtással orvosolható. Ugyanakkor az elhamarkodott és elvtelen intézkedései zavaróan hatottak a testvérek kötelességeire és a gyülekezeti munkára. A fő feladataira sem figyelt, nem volt valódi fogalma a teherről, nem sikerült eredményeket elérnie az általa irányított munkában, és nem oldotta fel a testvérek állapotát és problémáit. Mindezek arra vonatkoztak, hogy képes-e valódi munkát végezni, és hogy ezt elvégezte-e. Bár én nem láttam világosan ezeket a dolgokat, és nem nevezhettem őt hamis vezetőnek, tehettem jelentést, és kérhettem útmutatást. Mivel nem az volt a szándékom, hogy megnehezítsem az életét, vagy befolyást nyerjek vele szemben, ez a fajta gyakorlat megfelelő volt. Nem használhattam azt az ürügyet, hogy „ha nem látok valamit világosan, akkor a téves jelentés akadályozást és megzavarást jelentene”, hogy valahogy átevickéljek ezen az ügyön. Ez felelőtlenség lenne a gyülekezeti munkára nézve, és annak a megnyilvánulása, hogy nem védem meg a gyülekezet érdekeit, vagy nem gyakorlom az igazságot.

Később egy másik passzust is elolvastam Isten szavaiból: „Ha egyszer az igazság életté vált benned, és megfigyelsz valakit, aki istenkáromlóan áll Istenhez, nem félve Őt, kötelességének végzése közben pedig felületes, vagy aki megszakítja és megzavarja a gyülekezeti munkát, az igazságalapelvek szerint fogsz reagálni, és képes leszel felismerni és szükség szerint leleplezni őt. [...] Ha olyasvalaki vagy, aki valóban hisz Istenben, akkor még ha eddig nem is nyerted el az igazságot és az életet, legalább Isten mellett fogsz beszélni és cselekedni; legalább nem állsz tétlenül, amikor azt látod, hogy Isten házának érdekei veszélybe kerülnek. Ha késztetést érzel arra, hogy szemet hunyj, bűntudatot érzel majd és kínosan érzed magad, s azt mondod magadnak: »Nem ülhetek itt tétlenül, fel kell állnom és mondanom kell valamit, felelősséget kell vállalnom, le kell lepleznem ezt a gonosz viselkedést, meg kell állítanom, hogy Isten házának érdekei ne szenvedjenek kárt, és ne zavarják meg a gyülekezeti életet.« Ha az igazság az életeddé vált, akkor nemcsak hogy meglesz ez a bátorságod és elhatározásod, és képes leszel teljesen megérteni az ügyet, hanem azt a felelősséget is betöltöd, amelyet Isten munkájáért és az Ő házának érdekeiért viselned kell, és ezzel teljesül a kötelességed” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megértettem, hogy azoknak, akik rendelkeznek igazságvalósággal, istenfélő szívük van. Amikor bizonyos helyzetekkel kerülnek szembe, az igazságalapelvek szerint cselekednek. Amikor olyan problémákat látnak, amelyek ártanak a gyülekezet érdekeinek, vagy akadályozzák és megzavarják a gyülekezeti munkát, nem álldogálnak tétlenül, vagy legyintenek rá, és a másokkal való kapcsolattartást vagy a saját érdekeik védelmét sem helyezik előtérbe. Ehelyett arra összpontosítanak, hogy megvédjék a gyülekezet érdekeit és munkáját. Van bátorságuk leleplezni a negatív dolgokat és az alapelvek szerint cselekedni, van fogalmuk a teherről, és felelősségteljesek a kötelességeikben. Most, hogy Isten úgy intézte, hogy lássam, mik a problémák Wendyvel, az volt a feladatom, hogy nyomon kövessem és megoldjam őket. Nem hunyhattam szemet felettük. Rá kellett világítanom ezekre a problémákra, és útmutatást kellett kérnem a felsőbb vezetőktől. Függetlenül attól, hogy a testvérek hogyan tekintenek rám, vagy hogy elnyomással és gyötrelemmel kell-e szembenéznem, az igazságalapelvek szerint kell cselekednem. Hinnem kell Istenben, és hinnem kell az Ő igazságosságában. Ezeket a gondolatokat szem előtt tartva elengedtem az aggodalmaimat. Később megkerestem egy felsőbb vezetőt, hogy jelentsem a problémákat. A vezető figyelmesen és türelmesen hallgatta, arra biztatott, hogy mondjak el nyíltan mindent, amit láttam. Azt mondta, hogy Isten háza különösen támogatja azokat, akik valóban leleplezik és jelentik a hamis vezetőket és az antikrisztusokat, és hogy az ilyen emberek vigasztalóan hatnak Istenre. Így részletesen kifejtettem Wendy összes problémáját. A vezető is úgy érezte, hogy Wendyvel vannak problémák, azt mondta, hogy mindig, amikor ellenőrizte Wendy munkáját, a nővér pozitív fejleményekről számol be, de tényleges előrelépés nem történt. A vezető arra is gondolt, hogy megvizsgálja Wendy teljesítményét.

Másnap a vezető megkérte a Wendyt ismerő testvéreket, hogy írjanak értékelést. Az eredmények megdöbbentőek voltak. Wendy problémái sokkal súlyosabbak voltak, mint gondoltam. A testvérek értékeléseiből azt láttam, hogy míg Wendy elfoglaltnak tűnt, mindennap részt vett online összejöveteleken, általában időben érkezett az összejövetelekre, és sok időt is töltött ezekkel, a közösségvállalása csak szavakból és doktrínákból állt, és nem tudott megoldani tényleges problémákat. Egyszer egy nővér, aki negatív állapotban volt, aktívan kereste őt, hogy vállaljon vele közösséget, több üzenetet is hagyott neki, de Wendy soha nem ment el segíteni neki. Amikor végre megállapodtak egy időpontban, mielőtt egyáltalán belefogtak volna a közösségvállalásba, Wendy magára hagyta a nővért, és elment a saját ügyeit intézni, szokatlan hidegségről és önzésről téve tanúbizonyságot. Ritkán ellenőrizte vagy követte nyomon a testvérek kötelességeit, és amikor néha mégis megtette, akkor is csak a formaságokat követte. Nem azonosította és oldotta meg előrelátóan a különféle problémákat és nehézségeket, és egyáltalán nem töltötte be a vezető szerepét. Amikor látta, hogy a testvérek kötelességei rossz eredményt hoznak, csak figyelmeztette vagy noszogatta őket, mintha egy gyár művezetője lenne. Ami a tényleges problémákat illette, például azt, hogy hol akadtak el a kötelességeik, és hogyan találjanak megoldást, azzal soha nem törődött. Ezenkívül nem alkalmazta az alapelveket a személyzeti átcsoportosítások terén sem. Két kulcsfontosságú evangéliumi munkást átirányított az általános ügyekkel kapcsolatos kötelességek ellátására, ami hamarosan kihatással lett az evangelizációs munkára, így azután visszacsinálta az egészet. Ugyanígy járt el az öntözők kijelölésénél; soha nem vette figyelembe a testvérek kötelességeinek a helyzetét, és alapos mérlegelés nélkül választott ki bárkit, akit megfelelőnek gondolt, ami a testvérek kötelességeinek megzavarásához vezetett, és a gyülekezeti munka akadályozásához... Abból, ahogy a testvérek leleplezték Wendy viselkedését, világossá vált, hogy a nővér nemhogy nem segítette elő a gyülekezet munkáját, amelyért ő volt felelős, hanem még akadályozta is azt.

Később olvastam két passzust Isten szavaiból, ami segített jobban megérteni Wendy viselkedésének a lényegét. Isten szavai azt mondják: „Hogyan kell megítélni, hogy egy vezető eleget tesz-e a vezetők és a dolgozók felelősségeinek, vagy pedig ő egy hamis vezető? A legalapvetőbb szinten azt kell megvizsgálni, hogy képes-e valódi munkát végezni, és hogy rendelkezik-e ezzel a képességgel, vagy sem. Ezt követően azt kell megnézni, hogy rendelkezik-e a teherrel ahhoz, hogy jól végezze ezt a munkát. Hagyd figyelmen kívül, hogy milyen szépen hangzó dolgokat mond, és hogy látszólag mennyire érti a doktrínákat, és hagyd figyelmen kívül, hogy mennyire tehetséges, és milyen adottságokkal rendelkezik a külső ügyek kezelésekor – ezek a dolgok nem fontosak. A legfontosabb az, hogy képes-e megfelelően végrehajtani a gyülekezet munkájának legalapvetőbb tételeit, képes-e problémákat megoldani az igazság felhasználásával, és hogy be tudja-e vezetni az embereket az igazságvalóságba. Ez a legalapvetőbb és leglényegesebb munka. Ha nem képes arra, hogy a valódi munka ezen tételeit elvégezze, akkor nem számít, milyen jó képességű vagy milyen tehetséges, vagy hogy mennyire tudja elviselni a nehézséget és megfizetni az árat, attól még ő egy hamis vezető. Egyesek azt mondják: »Felejtsd el, hogy most nem végez valódi munkát! Jó képességű és tehetséges ember. Ha képzi magát egy ideig, biztosan képes lesz valódi munkát végezni. Különben sem tett semmi rosszat, nem tett gonoszságot, és akadályozásokat vagy bomlasztásokat sem okozott – hogyan mondhatod azt róla, hogy hamis vezető?« Miként magyarázhatjuk meg ezt? Nem számít, milyen tehetséges vagy, milyen szintű képességgel és végzettséggel rendelkezel, hány szlogent tudsz kiabálni, vagy hány szót és doktrínát ismersz; függetlenül attól, hogy mennyire elfoglalt, illetve mennyire kimerült vagy egy adott napon, vagy milyen messzire utaztál, hány gyülekezetet látogattál meg, vagy mennyi kockázatot vállalsz, és mennyi szenvedést viselsz el – ezek egyike sem számít. Az számít, hogy a munkarendek alapján végzed-e a munkádat, hogy azokat a munkarendeket pontosan hajtod-e végre; hogy a vezetőséged alatt részt veszel-e minden konkrét munkában, amelyért felelős vagy, és hány valós problémát oldottál meg ténylegesen; hogy hány ember értette meg az igazságalapelveket a vezetésed és útmutatásod révén, és mennyire haladt előre és fejlődött a gyülekezet munkája – az számít, hogy elérted-e ezeket az eredményeket vagy sem. Függetlenül attól, hogy milyen konkrét munkában veszel részt, az számít, hogy következetesen nyomon követed-e és irányítod-e a munkát, ahelyett, hogy nagyzolóan viselkednél és parancsokat osztogatnál. Ezenkívül az is számít, hogy van-e életbe való belépésed a kötelességed végzése közben, hogy képes vagy-e az alapelvek szerint kezelni az ügyeket, hogy rendelkezel-e bizonyságtétellel az igazság gyakorlatba ültetéséről, és hogy képes vagy-e kezelni és megoldani azokat a valós problémákat, amelyekkel Isten választott népe szembesül. Ezek és más hasonló dolgok mind annak megítélésére szolgáló kritériumok, hogy egy vezető vagy dolgozó eleget tett-e a felelősségeinek, vagy sem” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (9.)). „A hamis vezetők alapvetően képtelenek lényeges, kritikus gyülekezeti munkát végezni. Csak néhány egyszerű, általános ügyet intéznek; a munkájuk nem játszik kritikus vagy döntő szerepet a gyülekezet munkájának egészében, és nem hoz valódi eredményeket. A közlésük alapvetően csak néhány elcsépelt és hétköznapi témát fed le, tele van gyakran ismétlődő szavakkal és doktrínákkal, továbbá hihetetlenül üres, általános, részleteket pedig nem tartalmaz. A közlésük csak olyan dolgokat tartalmaz, amelyeket az emberek szó szerinti olvasás alapján is megérthetnek. Ezek a hamis vezetők egyáltalán nem képesek megoldani az Isten választott népének életbe való belépése során felmerülő valódi problémákat; különösen pedig még kevésbé képesek eloszlatni az emberek elképzeléseit, képzelgéseit, valamint a romlott beállítottságaik feltárulásait. A lényeg, hogy a hamis vezetők egyszerűen képtelenek vállalni az Isten háza által szervezett létfontosságú munkát, például az evangelizációs munkát, a filmgyártó munkát vagy a szövegalapú munkát. Különösen, amikor olyan munkáról van szó, amely szakmai ismereteket igényel, a hamis vezetők ugyan elég világosan tudják, hogy laikusok ezeken a területeken, de nem tanulmányozzák őket, nem végeznek kutatásokat, és még kevésbé képesek arra, hogy konkrét útmutatást adjanak másoknak, illetve megoldják az ezekkel kapcsolatos problémákat. Ennek ellenére továbbra is szégyentelenül összejöveteleket tartanak, vég nélkül beszélnek üres elméletekről, és szavakat és doktrínákat hangoztatnak. A hamis vezetők nagyon jól tudják, hogy nem képesek ilyen munkát végezni, mégis szakértőnek tettetik magukat, önhitten viselkednek, és mindig fennkölt doktrínákat használnak arra, hogy kioktassanak másokat. Képtelenek válaszolni bárki kérdéseire, mégis kibúvókat és kifogásokat találnak, hogy kioktassanak másokat, és megkérdezzék, hogy miért nem tanulják meg a szakmát, miért nem keresik az igazságot, és miért nem képesek megoldani a saját problémáikat. Ezek a hamis vezetők, akik laikusok ezeken a területeken, és semmilyen problémát nem tudnak megoldani, mégis fölényesen kioktatnak másokat. A felszínen mások szemében nagyon elfoglaltnak tűnnek, mintha képesek lennének sok munkát végezni és nagyon rátermettek lennének, de a valóságban semmik. A hamis vezetők nyilvánvalóan képtelenek valódi munkát végezni, mégis lelkesen elfoglalják magukat, és mindig ugyanazokat a közhelyeket mondják az összejöveteleken, újra és újra ismétlik magukat, anélkül, hogy egyetlen valódi problémát is meg tudnának oldani. Az embereknek ebből nagyon elegük lesz, és egyáltalán nem tudnak épülni belőle. Ez a fajta munka rendkívül alacsony hatékonyságú, és nem hoz semmilyen eredményt. Így dolgoznak a hamis vezetők, a gyülekezet munkája pedig késedelmet szenved emiatt. A hamis vezetők mégis úgy érzik, hogy nagyszerű munkát végeznek, és hogy nagyon rátermettek, holott a tény az, hogy a gyülekezet munkájának egyetlen aspektusát sem végezték jól. Nem tudják, hogy a felelősségi körükbe tartozó vezetők és dolgozók megfelelnek-e a színvonalnak, és azt sem tudják, hogy a különféle csapatok vezetői és felügyelői képesek-e vállalni a munkájukat, és nem törődnek azzal, és nem is kérdezik meg, hogy felmerültek-e problémák a testvérek kötelességvégzése során. Röviden, a hamis vezetők nem tudnak megoldani semmilyen problémát a munkájukban, mégis energikusan elfoglaltak maradnak. Mások szemszögéből nézve a hamis vezetők képesek elviselni nehézségeket, hajlandóak megfizetni az árat, és minden napjukat rohanással töltik. Amikor eljön az étkezés ideje, hívni kell őket az asztalhoz, és nagyon későn fekszenek le. Mégis, a munkájuk eredményei egyszerűen nem jók. [...] Annak, hogy egy hamis vezető már egy ideje dolgozik, az a legnyilvánvalóbb következménye, hogy a legtöbb ember képtelen megérteni az igazságot, nem tudja, hogyan ismerje fel, ha valaki romlottságot tár fel vagy elképzeléseket alakít ki, és biztosan nem érti azokat az igazságalapelveket, amelyeket be kellene tartania a kötelességvégzése során. Azok, akik végzik a kötelességeiket, és azok is, akik nem, mind lassúak, féktelenek és fegyelmezetlenek, és olyan rendezetlenek, mint a szétszórt homok. A legtöbbjük talán képes néhány szót és doktrínát mondani, de a kötelességvégzésük során csupán előírásokat követnek; nem tudják, hogyan keressék az igazságot a problémák megoldása érdekében. Mivel a hamis vezetők maguk sem tudják, hogyan keressék az igazságot a problémák megoldása érdekében, hogyan is tudnának erre vezetni másokat? Bármi is történjen másokkal, a hamis vezetők csak arra képesek, hogy figyelmeztessék őket, ilyeneket mondva: »Figyelembe kell vennünk Isten szándékait!«, »Hűségesnek kell lennünk a kötelességeink végzésében!«, »Ha valami történik velünk, tudnunk kell, hogyan kell imádkozni, és keresnünk kell az igazságalapelveket!« A hamis vezetők gyakran hangoztatják ezeket a szlogeneket és doktrínákat, és ez egyáltalán nem vezet eredményre. Miután az emberek hallják őket, továbbra sem értik, hogy mik az igazságalapelvek, és nincs gyakorlási útjuk” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). Wendy viselkedése éppen olyan volt, mint amilyennek Isten szavai leleplezték. Csak arra összpontosított, hogy elfoglaltnak nézzen ki, végigment a formaságokon, betartotta a formai követelményeket, és a kötelességteljesítés során a szlogenek, szavak és doktrínák hangoztatására helyezte a hangsúlyt. Nem vegyült el a testvérek között, és elmulasztotta megvizsgálni a tényleges állapotukat és a nehézségeiket, ahelyett, hogy az igazságot kereste volna, hogy megoldja ezeket a problémákat. Olyan volt, mint egy kommunista pártfunkcionárius, aki magasról parancsol anélkül, hogy valóban megértené az emberek helyzetét. Nyilvánvaló volt, hogy hamis vezető, aki nem végez valódi munkát. Később a vezetők összejövetelt tartottak, hogy Wendy viselkedését Isten szavai szerint vizsgálják meg. Mindenki világosabban megértette a hamis vezetők megkülönböztetésének alapelveit. Rájöttek, hogy annak eldöntésére, hogy egy vezető valódi munkát végez-e, nem az a mérce, hogy mennyire elfoglaltnak tűnik, vagy milyen hangosan kiabálja a szlogeneket, hanem az, hogy képes-e valódi problémákat megoldani és valódi eredményeket elérni a munkája során. Végül mindenki egyhangúlag egyetértett Wendy elbocsátásával. Ezt az eredményt látva nagyon izgatott lettem, de azt is megbántam, hogy nem jelentettem korábban a problémáit. Ha hamarabb jelentettem volna őket, elkerülhettük volna a gyülekezet munkáját ért veszteségeket.

Ezen a tapasztalaton keresztül megtanultam jobban megkülönböztetni a hamis vezetőket, és jobban megismertem a saját romlott beállítottságomat. Láttam, hogy milyen önző és csalárd voltam, mindig magamat védtem, és még a gyülekezet érdekeit is feláldoztam, hogy megvédjem a sajátomat a kritikus pillanatokban. Ha ezek a sátáni beállítottságaim nem oldódnának fel, Isten biztosan visszautasítana és kiiktatna. Egy téves nézőpontot is kijavítottam. A múltban nem mertem jelenteni olyan dolgokat, amelyeket nem érzékeltem tisztán, attól tartva, hogy a véleményem nem lesz átfogó, és hogy felelősségre fognak vonni, ha valamit tévesen jelentek, mintha száz százalékig biztosnak és tévedhetetlennek kellene lennem, mielőtt bármit is jelenthetnék a felsőbb vezetésnek. Azonban ha így gyakorolunk, sok hamis vezetőt, antikrisztust, gonosz embert és álhívőt nem fognak időben azonosítani és kezelni, és mire jelentős veszteségeket okoznak a gyülekezet munkájában, vagy mindenféle gonoszságot követnek el, és széles körű felháborodást váltanak ki, már túl késő lesz elbocsátani vagy eltakarítani őket, és a kár akkor már megtörtént. Láttam, hogy a korábbi aggodalmam, miszerint „ha nem látok valamit világosan, akkor a téves jelentés akadályozást és megzavarást jelentene”, nevetséges volt. Ez is egy ravasz sátáni filozófia a világi ügyletekben, és nem igazodik az igazságalapelvekhez. Ezen a tapasztalaton keresztül igazán megéreztem, hogy Isten házát az igazság és az igazságosság irányítja, hogy hamis vezetők és antikrisztusok nem állhatnak meg Isten házában, és hogy Isten háza különösen támogatja és védi az olyan jogos cselekedeteket, mint a hamis vezetők leleplezése és jelentése. Csak akkor lehet valaki összhangban Isten szándékaival, ha az igazságot gyakorolja, és a gyülekezet érdekeit védi.