2021 szeptemberében egy gyülekezeti munkáért voltam felelős, és Csao Ting volt a csapat vezetője. Amikor a munkát közösen megbeszéltük, Csao Ting mindig ragaszkodott a saját véleményéhez, és nem hallgatott másokra. Ez gyakran holtpontra juttatott minket, és megakadályozta a munka előrehaladását. Beszélni akartam vele erről, de megakadtak a szavak a torkomon, amikor eszembe jutott, hogy Csao Ting azelőtt gyakran leplezett le amiatt, hogy arrogáns, önelégült vagyok, és túlságosan ragaszkodom a nézeteimhez. Bár tudtam, hogy amit mond, az igaz, őszintén utáltam ezt. Úgy éreztem, mintha ezáltal feltárná a sebeimet, és azt akartam, hogy hagyja abba. Ha most rámutatok, milyen probléma van vele, nem érzi majd ugyanazt a fájdalmat, amit én? Úgy gondoltam, jobb, ha hallgatok, hogy egyikünk se érezze magát rosszul. Továbbá nem szívesen kértem volna másokat, hogy változzanak meg, miután mások lelepleztek és rámutattak, milyen problémák vannak velem, én pedig nem változtam meg – ez nem azt mutatná, hogy teljesen észszerűtlen vagyok? Ha Csao Ting az érvelésemet ellenem fordítva azt mondaná, hogy „te még tanácsot sem szívesen fogadsz el másoktól, akkor mi jogon kritizálsz engem?”, akkor nem tudnék mit válaszolni. Emellett általában nagyon jól kijöttünk egymással, elég jó volt a kapcsolatunk, és udvariasan beszéltünk egymással. Mi van akkor, ha nyíltan beszélek a hibáiról, és ő utána már nem ugyanúgy tekint rám, és nem akar majd együttműködni velem a munkában? Mindezeket szem előtt tartva nem mutattam rá a hibáira.

Nem sokkal később egy Vu Hszin nevű nővér csatlakozott a csapatunkhoz. Egy idő után rájöttem, hogy Vu Hszin semmit nem fejlődik. Mindig másokkal versenyzett, és amikor nem tudott helytállni, akkor duzzogott. Elmondtam neki Isten néhány szavát, amelyek az ő hibáira vonatkoztak, az alapelvekre támaszkodtam, hogy vezessem és segítsem őt. De ő nem gondolkodott el azon, milyen problémák vannak vele, és azt mondta, hogy azért nem ért el eredményeket, mert nem közöltük vele világosan az alapelveket. Amikor így láttam, szerettem volna beszélgetni vele és boncolgatni a hírnévre és státuszra törekvő lényegét, és azt, hogy milyen következményekkel jár, ha így folytatja. De aztán eszembe jutott, hogy egy összejövetelen szóba hozta a romlottsága feltárását, azt mondta, hogy nem szeret rámutatni, milyen problémák vannak másokkal, és nem szereti, hogy mások mindig rámutatnak vele kapcsolatos problémákra. Így gondolkodtam: „A hírnév és a státusz nekem is fontos, fokozatosan keresek ezzel kapcsolatban én is, és igyekszem belépni. Nem akarom, hogy mások leleplezzenek és rámutassanak a velem kapcsolatos problémákra. Ha túl keményen beszélek, Vu Hszin nem fog örülni. Legjobb, ha beszélgetéssel kezdem, és segítek neki. Talán ha felfogja az alapelveket, és eredményeket ér el, akkor az a tény, hogy nem tudja kielégíteni a hiúság és a státusz iránti vágyát, nem teszi majd olyan negatívvá.” Ezt gondolva többé nem mutattam rá a hibáira. Később rájöttem, hogy Vu Hszin elég gyenge emberi mivolttal rendelkezik. Gyakran lekicsinylően és gúnyosan beszél az emberekkel, amitől azok korlátozva érzik magukat, és néha megtámadja és kirekeszti a más véleményen lévőket. Amikor problémák merültek fel a munkájában, egyáltalán nem gondolkodott el, és megpróbált kibújni a felelősség alól, és nem ért el semmilyen eredményt a kötelességében. Az alapelvek szerint el kellett bocsátani. Úgy gondoltam, hogy ezzel talán megsérteném őt, ezért jelentettem a helyzetét egy vezetőnek. De a vezető túl elfoglalt volt ahhoz, hogy eljöjjön, ezért rám bízta Vu Hszin elbocsátását. Amikor találkoztam Vu Hszinnel, boncolgatni akartam a hírnévre és státuszra való állandó törekvését, azt, hogy támadja és kirekeszti az eltérő véleményeket, és azt, hogy egy antikrisztus útját járja, hogy megismerje a hibái lényegét és következményeit, de visszafojtottam a szavakat, amelyeket ki akartam mondani. Arra gondoltam, hogy mennyire fontos neki a hírnév és a státusz, és hogy mennyire sérülékeny. Ha leleplezem és boncolgatom a hibáit, és ő ezt nem bírja elviselni, és elfogulttá válik velem szemben, akkor mi lesz? Úgy gondoltam, jobb, ha csendben maradok. Így hát csak azt hoztam fel, hogy nem ér el eredményeket, aztán elbocsátottam, mondtam neki néhány vigasztaló szót, és megkértem, hogy gondolkodjon el önmagán. Amikor a vezető rájött, hogy nem boncolgattam Vu Hszin viselkedését, megmetszett, és ezt mondta: „Nagyon komoly problémák voltak vele, de te nem leplezted le és nem boncolgattad azokat! Túlságosan is meg akarsz felelni az embereknek!” Elég rossz volt hallanom ezt. Tudtam, hogy nem tettem eleget a kötelezettségemnek, de akkor nem gondolkodtam el magamon. Csak egy későbbi eset után kezdtem el végre elgondolkodni.

Abban az időben Csao Ting és a csoportja összegyűjtött néhány információt a kiközösítendő személyekről, de több pont nem volt világos. Normális körülmények között ilyen alacsony szintű hibák nem fordulnak elő. Megkérdeztem a többieket, hogy mi folyik itt, és azt mondták, hogy Csao Ting ragaszkodik a saját álláspontjához. Mindegy, hogy ki mit javasol, ő elutasítja őket. Mindannyian korlátozva érzik magukat, azt kell tenniük, amit ő mond. Bűntudatom volt, amikor ezt hallottam. Már régóta tudtam, hogy ilyen probléma van vele, de mivel féltem, hogy megsértem őt, soha nem lepleztem le, és emiatt a munka késedelmet szenvedett. Végre elkezdtem keresni az igazságot, és elgondolkodtam magamon. Elolvastam Isten szavainak következő részletét: „A lelkiismeret és az ész egyaránt a személy emberi mivoltának összetevői kell, hogy legyenek. Ezek a legalapvetőbbek és a legfontosabbak. Miféle ember az, akinek nincs lelkiismerete és nincs meg a józan esze, amit a normális emberi mivolt megkövetel? Általában véve olyan ember, akiből hiányzik az emberi mivolt, egy rendkívül szegényes emberi mivoltú személy. Részletesebben kifejtve, az elveszett emberi mivolt milyen megnyilvánulásait mutatja ez a személy? Próbáld meg elemezni, hogy milyen tulajdonságok találhatók az ilyen emberekben, és milyen konkrét megnyilvánulásokat mutatnak. (Önzők és alantasok.) Az önző és alantas emberek felületesek a cselekedeteikben, és tartózkodnak mindentől, ami nem érdekli őket személyesen. Nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, és nem tanúsítanak figyelmet Isten szándékai iránt. Nem vállalják a kötelességük végrehajtásának vagy az Istenről való tanúságtételnek a terhét, és nincs felelősségérzetük. [...] Vannak olyan emberek, akik nem vállalnak semmilyen felelősséget, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet teljesítenek. Nem jelentik azonnal a felettesüknek az általuk felfedezett problémákat sem. Amikor azt látják, hogy az emberek megszakítóak és megzavaróak, szemet hunynak. Amikor gonosz embereket látnak, akik gonoszságot követnek el, nem próbálják megállítani őket. Nem védik Isten házának érdekeit, és nem gondolják át, mi a kötelességük és felelősségük. Amikor a kötelességüket teljesítik, az ilyen emberek nem végeznek valódi munkát; az embereknek akarnak megfelelni, mohón vágynak a kényelemre; csak a saját hiúságuk, arcuk, státuszuk és érdekeik érdekében beszélnek és cselekszenek, és csak olyan dolgokra hajlandóak időt és energiát fordítani, amelyek hasznukra válnak” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Átadva a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot). Isten szavai pontosan leleplezték az állapotomat. Láttam, hogy Csao Ting arrogáns beállítottságú, és másokat korlátoz, ami már hatással volt a munkára. Felügyelőként rá kellett volna mutatnom a hibájára, és le kellett volna lepleznem azt, de aggódtam, hogy nem fogadja el, és aztán rossz véleménye lesz rólam, így valahányszor rá akartam mutatni a hibájára, úgy éreztem, mintha valami megakadt volna a torkomon, és nem tudtam kimondani a szavakat. A munkát csak ürügyként használtam, azt gondoltam, hogy ha a kapcsolatunk megromlik, ő nem fog együttműködni velem a munkámban. Miközben úgy tűnt, hogy a munkára vagyok tekintettel, valójában csak nem akartam tönkretenni a baráti és jó kapcsolatunkat, és jó benyomást akartam tenni a testvérekre. Emellett világosan láttam, hogy Vu Hszinnel komoly problémák vannak, de féltem, hogy ha leleplezem és rámutatok ezekre a problémákra, rossz szemmel néz majd rám, így hát továbbra sem tártam fel azokat, ennek eredményeként nem ismerte meg magát, és a romlott beállítottsága változatlan maradt, akadályozta és megzavarta a gyülekezeti munkát, és korlátozta a többieket. Kötelességem végzésekor csak a saját érdekeimet és a mások szívében elfoglalt helyemet tartottam szem előtt. Láttam, hogy mások akadályozzák és megzavarják a munkát azzal, hogy a kötelességükben a romlott beállítottságukra támaszkodnak, én pedig egyszerűen figyelmen kívül hagytam ezt, és egyáltalán nem vettem tekintetbe a gyülekezet munkáját. Nagyon önző voltam, minden lelkiismeret és józan ész nélkül való!

Később olvastam egy másik részletet Isten szavából: „Amíg az emberek meg nem tapasztalták Isten munkáját, és meg nem értették az igazságot, addig a Sátán természete irányítja és uralja őket belülről. Konkrétan mit foglal magában ez a természet? Például miért vagy önző? Miért véded a saját pozíciódat? Miért vannak ilyen erős érzéseid? Miért élvezed ezeket az igaztalan dolgokat? Miért szereted ezeket a gonoszságokat? Mi az alapja annak, hogy ennyire odavagy az ilyesmikért? Honnan jönnek ezek a dolgok? Miért fogadod el őket ilyen boldogan? Mostanára már mind megértettétek, hogy mindezek mögött fő okként az áll, hogy a Sátán mérge ott van az emberben. Tehát mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – egyesek azt felelik: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan járjunk Péter útján?). Isten szava leleplezte számomra, hogy elsősorban azért hunytam mindig szemet és féltem túlságosan rámutatni mások hibáira, mert olyan sátáni filozófiákra támaszkodtam, mint „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „a hosszú és jó barátság titka, hogy ne tedd szóvá a barátaid hibáit”, és „Ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”. Mindig úgy gondoltam, hogy csak akkor kell valamit megtennem, ha hasznom származik belőle, és ha rámutatok valaki más hibáira, és leleplezem azokat, az őt sérti, nekem pedig nem használ, ezért nem akartam ezt megtenni. Nagyon önző, megvetendő, megbízhatatlan és csalárd voltam. Láttam, hogy Csao Ting arrogáns, erősködő, és nem hallgat másokra, és hogy ez hatással van a munkára, de inkább megvédtem a vele való kapcsolatomat, semmint hogy leleplezzem vagy boncolgassam a hibáit. Mindig attól féltem, hogy megsértem őt, és mindig engedékeny voltam, hogy a kedvében járjak. Attól féltem, hogy megsértem az embereket, nem pedig attól, hogy megsértem Istent, és nem vettem tekintetbe a gyülekezet érdekeit. Hitvány és értéktelen életet éltem, lelkiismeret és józan ész nélkül. A lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező ember képes beszélni az igazságról, hogy segítsen másokon, amikor látja, hogy azok rossz állapotban vannak, és amikor látja, hogy valaki akadályozza és megzavarja a gyülekezeti munkát, ki tud állni, hogy leleplezze és megállítsa az illetőt. Felügyelőként még nagyobb terhet és felelősséget kell viselnem. Akár egy testvér állapotával, akár a munkájával van probléma, beszélgetnem kell vele és segítenem kell neki. Ha valaki akadályozza és megzavarja a gyülekezeti munkát, meg kell metszenem, le kell lepleznem és időben meg kell állítanom. Így kell egy felügyelőnek végeznie a munkáját. De hogy megóvjam azt a jó benyomást, amit mások szereztek rólam, még az alapvető feladataimnak sem tettem eleget. Felelőtlen voltam a munkával kapcsolatban, és egyáltalán nem vettem tekintetbe a testvéreknek az életbe való belépését. Láttam, hogy azzal, hogy meg akarok felelni az embereknek, valójában rosszindulatú és álnok vagyok. A kötelességem ilyen módon való végzése undorító és visszataszító Isten számára. Ha így folytatom, Isten a végén leleplez és kirekeszt. Mindezek felismerése nagyon felzaklatott. Nem akartam így tovább élni, ezért Istenhez imádkoztam: „Istenem, szeretném gyakorolni az igazságot, de a romlott beállítottságom nagyon súlyos. Kérlek, világosíts meg, hogy megismerjem önmagam, és megtaláljam a gyakorlás útját!”

Egy nap az áhítataim során olvastam, hogy Isten szava így szól: „A gyülekezetben állj meg szilárdan a Mellettem való bizonyságtételedben, védelmezd az igazságot; az igaz az igaz, a hamis pedig hamis. Ne téveszd össze a feketét a fehérrel. Harcban kell állnod a Sátánnal, és teljesen le kell igáznod azt, hogy soha többé ne keljen fel. Mindenedet oda kell adnod azért, hogy megvédd az Én bizonyságtételemet. Ez legyen a cselekedeteitek célja – ezt ne feledjétek” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 41. fejezet). Isten szava megmutatta nekem a gyakorlás útját. Mindenben meg kell tartanom az igazságalapelveket és óvnom kell a gyülekezet érdekeit. Csao Ting már azzal is akadályozta és megzavarta a gyülekezet munkáját, hogy romlott beállítottságára támaszkodott a kötelességeiben. Beszélgetnem kell vele, lelepleznem és elemeznem őt, hogy felismerje a hibáit. Ha még mindig nem gondolkodik el vagy nem tart bűnbánatot, akkor azonnal át kell helyeznem vagy el kell bocsátanom. Később megmondtam Csao Tingnek, hogy milyen problémák vannak vele, és felolvastam neki Isten szavának néhány részletét, amelyek leleplezik az arrogáns beállítottságot. Isten szavát olvasva némi ismeretre tett szert arrogáns beállítottságáról, és ezután javult és változott. Amikor egy vitában mindenki más-más véleményt terjesztett elő, képes volt keresni és meghallgatni őket, és nem ragaszkodott többé a saját nézeteihez. Azáltal, hogy nem óvtam a másokkal való kapcsolataimat, és kötelességemet az igazságalapelvek szerint végeztem, megnyugodtam. Végre volt némi emberi hasonlatosságom azáltal, hogy így éltem.

Később eltűnődtem: „Az önzőségemen, aljasságomon, és a saját érdekeim megóvásának vágyán kívül még mi más kényszerített, hogy mindig meg akarjak felelni az embereknek?” Egy nap egy összejövetelen olvastam Isten szavait, amelyek így szólnak: „Szó szerinti értelemben az, hogy »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, azt jelenti, hogy ha te nem szeretsz valamit, vagy nem szívesen csinálsz valamit, arra másokat se kényszeríts. Ez okosnak és észszerűnek tűnik, de ha ezt a sátáni filozófiát használod minden helyzet kezelésére, akkor sok hibát fogsz elkövetni. Valószínű, hogy sok embert fogsz megsérteni, félrevezetni, sőt, ártani fogsz nekik. Például sok szülő nincs oda a tanulásért, de szívesen elérnék, hogy a gyermekeik tanuljanak, mindig megpróbálnak a lelkükre beszélni, és unszolják őket, hogy tanuljanak szorgalmasan. Ha itt azt a követelményt alkalmaznád, hogy »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, akkor ezeknek a szülőknek nem kellene rávenniük a gyermekeiket a tanulásra, mert azt ők maguk nem élvezik. Aztán vannak olyan emberek, akik hisznek Istenben, de nem törekednek az igazságra; a szívükben mégis tudják, hogy Istenben hinni az élet helyes útja. Ha azt látják, hogy a gyermekeik nem hisznek Istenben, és nem a helyes úton járnak, akkor győzködik őket, hogy higgyenek Istenben. Bár ők maguk nem törekednek az igazságra, mégis azt akarják, hogy a gyermekeik törekedjenek rá, és áldottak legyenek. Ebben a helyzetben, ha betartanák a mondást: »Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, akkor ezeknek a szülőknek nem kellene rávenniük a gyermekeiket arra, hogy higgyenek Istenben. Ez megfelelne ennek a sátáni filozófiának, de ugyanakkor elvenné a gyermekeiktől az esélyt az üdvösségre. Ki a felelős ezért a kimenetelért? Nem árt-e az embereknek az az erkölcsi magatartással kapcsolatos hagyományos mondás, hogy ne erőltessük másokra azt, amire mi magunk nem vágyunk? [...] Például bizonyos emberek nem szeretik az igazságot; a hús-vér test kényelmét keresik, és megtalálják a módját, hogyan bújjanak ki a kötelességük teljesítése alól. Nem hajlandók szenvedni vagy megfizetni az árat. Úgy gondolják, hogy a mondás: »Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, jól fogalmazza meg a dolgot, és azt mondják másoknak: »Meg kellene tanulnotok jól érezni magatokat. Nem kell megfelelően teljesítenetek a kötelességeteket, nehézségeket elviselnetek, árat megfizetnetek. Ha tudtok lógni, lógjatok, ha össze tudtok csapni valamit, hát csapjátok össze. Ne nehezítsétek meg annyira a saját dolgotokat. Nézzétek, én így élek – hát nem nagyszerű? Az életem egyszerűen tökéletes! Ti meg kimerítitek magatokat az életmódotokkal! Tanulhatnátok tőlem.« Nem teljesíti ez azt a követelményt, hogy »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«? Ha így cselekszel, lelkiismeretes és értelmes ember vagy? (Nem.) Ha valaki elveszíti a lelkiismeretét és a józan eszét, akkor nem hiányzik belőle az erény? Ezt hívják az erény hiányának. Miért nevezzük így? Mert kényelemre vágynak, hanyagul végzik kötelességüket, másokat pedig arra biztatnak és sarkallnak, hogy csatlakozzanak hozzájuk a felületességben és kényelemszeretetben. Mi a probléma ezzel? A kötelességetekben tanúsított hanyagság és felelőtlenség a trükközés és az Istennel szembeni ellenállás cselekedete. Ha továbbra is hanyag leszel, és nem tartasz bűnbánatot, le fogsz lepleződni, és ki leszel iktatva” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (10.)). „»Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, rendkívül problémás mondás. A benne lévő hézagok és hibák ordítóan egyértelműek, nem is érdemes boncolgatni és taglalni. A legcsekélyebb vizsgálat nyomán is világosan láthatóak a hibái és nevetséges volta. Mégis sokan vannak köztetek, akiket ez a mondás könnyen meggyőz és befolyásol, és akik gondolkodás nélkül elfogadják azt. Amikor másokkal érintkezel, gyakran használod ezt a mondást, hogy figyelmeztesd magadat és buzdíts másokat. Emiatt úgy gondolod, hogy a jellemed különösen nemes, a viselkedésed pedig nagyon észszerű. De, bár észre sem veszed, ezek a szavak felfedték az alapelvet, amely szerint élsz, és az ügyekkel kapcsolatos állásfoglalásodat. Ugyanakkor félrevezettél és tévútra vittél másokat, hogy az embereket és körülményeket ugyanazzal a szemlélettel és alapállással közelítsék meg, mint te. Igazi kétkulacsos módon cselekedtél, és teljes mértékben a középútra tértél. Azt mondod: »Bármi is a probléma, nem kell komolyan venni. Ne nehezítsd meg a magad vagy mások dolgát. Ha megnehezíted mások dolgát, akkor a magad dolgát is megnehezíted. Másokhoz jónak lenni annyi, mint magadhoz jónak lenni. Ha másokkal szemben kemény vagy, akkor magaddal szemben vagy kemény. Miért hoznád magad nehéz helyzetbe? Nem erőltetni másokra azt, amire te magad nem vágysz, a legjobb és legfigyelmesebb dolog, amit megtehetsz magadért.« Ez a hozzáállás nyilvánvalóan arról szól, hogy semmiben ne legyünk alaposak. Semmilyen problémával kapcsolatban nincs helyes alapállásod vagy perspektívád; mindenről csak zavaros nézeteid vannak. Nem vagy alapos, egyszerűen csak szemet hunysz dolgok felett. Amikor a végén Isten színe előtt állsz, és számot adsz önmagadról, egy nagy katyvasz lesz az egész. Miért van ez? Mert mindig azt mondod: ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz. Ez nagy kényelem-és örömérzettel tölt el téged, ugyanakkor azonban nagy bajt is okoz neked, mert ennek eredményeként sok mindenről nem lehet világos véleményed vagy álláspontod. Természetesen ennek következtében arra is képtelen leszel, hogy világosan megértsd, melyek Isten követelményei és mércéi veled szemben, amikor ilyen helyzetekkel találkozol, vagy hogy milyen kimenetelt kellene elérned. Mindez azért történik, mert semmiben nem vagy alapos; mindezt zavaros hozzáállásod és szemléleted okozza. Az, hogy nem erőlteted másokra azt, amire te magad nem vágysz, vajon az a toleráns hozzáállás, amellyel az emberekhez és dolgokhoz viszonyulnod kell? Nem, nem az. Csupán egy elmélet, amely kívülről nézve helyesnek, nemesnek és jóindulatúnak tűnik, de valójában mélységesen negatív dolog. Nyilvánvalóan még kevésbé nevezhető igazságalapelvnek, amelyet az embereknek be kell tartaniuk” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (10.)). Isten szavai leleplezik, hogy a Sátán a „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz” mondást használja, hogy megrontson és félrevezessen minket, hogy elhitesse velünk, hogy nem szabad másokra erőltetnünk olyasmit, amit mi nem szeretnénk vagy nem tudunk megtenni, és hogy ez racionális viselkedés. Ebben a meggyőződésben éltem. Világosan tudtam, hogy Csao Ting arroganciája és önelégültsége hatással van a munkára, így rá kellett volna mutatnom a hibájára, és lelepleznem azt, de arra gondoltam, hogy én is milyen gyakran mutatom ki arrogáns beállítottságomat, és hogy mennyire nem szeretem, hogy mások mindig kritizálnak, ezért úgy gondoltam, hogy ha valami olyat, amit nem szeretek, egy másik emberre erőltetek, az észszerűtlen, ezért túlságosan féltem rámutatni Csao Ting hibájára. Világosan tudtam, hogy Vu Hszin csak a hírnévért és a státuszért dolgozik, arroganciája korlátozza a többieket, akadályozza és megzavarja a munkát. Le kellett leplezni és meg kellett metszeni, de arra gondoltam, hogy mennyire nagyra értékelem a hírnevemet és a státuszomat, és nem akartam, hogy mások rámutassanak a hibáimra, vagy leleplezzék azokat, ezért a „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz” szemlélet szerint éltem, és így nem lepleztem le őt. Úgy gondoltam, hogy lelepleződni és kritikát kapni fájdalmas és megalázó, és reméltem, hogy mások nem fognak megmetszeni vagy kritizálni engem, ezért nem akartam ugyanezt tenni másokkal. Valójában csak saját magamnak kedveztem, és megóvtam magam. Óvtam a hiúságomat és a státuszomat, nem fogadtam el az igazságot, ráadásul cinkos voltam, és mások kedvére tettem. Lázadó voltam, ellenálltam Istennek, és megengedtem másoknak is, hogy ugyanezt tegyék. Lényegében azt reméltem, hogy senki sem fogja gyakorolni az igazságot, vagy megtapasztalni Isten ítéletét és fenyítését, és senki sem lesz megmetszve. Valóban megvetendő és erkölcstelen voltam! A Sátán megrontott minket, és tele vagyunk sátáni hajlamokkal. Természetünk arrogáns, önhitt, önző, csalárd, és hajlamos a hírnév és a státusz hajhászására. Az Isten szavában foglalt ítélet és leleplezés nélkül, megmetszés nélkül, és mások kritikája vagy segítsége nélkül, óhatatlanul akadályozzuk a gyülekezet munkáját. Csao Ting és Vu Hszin romlott beállítottságot mutattak, és rossz úton jártak, és ha senki sem kritizálja vagy leplezi le őket, akkor megzavarják a gyülekezet munkáját. Ha a szabályszegésük kisebb, akkor elbocsátják, de ha súlyosabb, akkor kiközösítik őket. Sátáni filozófiák szerint éltem, láttam a problémákat, de nem tettem szóvá azokat. Ez titokban lehetővé tette mások számára, hogy a sátáni beállítottságuk szerint cselekedjenek, és ez végül kárt okozott nekem és másoknak is. Mivel a „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz” sátáni mérge szerint éltem, nemcsak hogy nem jól végeztem a kötelességemet, hanem a Sátán cinkosaként is cselekedtem, és megzavartam a gyülekezeti munkát. Mindezek felismerése nehéz volt, meg akartam vallani Istennek és bűnbánatot akartam tartani.

Egy nap olvastam Isten szavának egy részletét, amely így szól: „Isten nem követeli meg, hogy az emberek ne erőltessék másokra azt, amire ők maguk nem vágynak, hanem azt kéri az emberektől, hogy legyenek tisztában azzal, milyen alapelveket kell szem előtt tartaniuk különféle helyzetek kezelése során. Ha ez helyes, és összhangban van az Isten szavaiban foglalt igazsággal, akkor ragaszkodnod kell hozzá. És nemcsak ragaszkodnod kell hozzá, hanem másokat is figyelmeztetned kell, meg kell győznöd, és kommunikálnod kell velük erről, hogy pontosan megértsék, mik Isten szándékai, és mik az igazságalapelvek. Ez a te felelősséged és kötelezettséged. Isten nem azt kéri tőled, hogy válaszd a középutat, és még kevésbé, hogy azzal hivalkodj, milyen nagy a szíved. Azokhoz a dolgokhoz ragaszkodj, amelyekre Isten figyelmeztetett és tanított, és amiről Isten az Ő szavaiban beszél: a követelményekhez, a kritériumokhoz és az igazságalapelvekhez, amelyeket az embereknek be kell tartaniuk. Nemcsak ragaszkodnod kell ezekhez és örökre beléjük kell kapaszkodnod, hanem ezeket az igazságalapelveket gyakorolnod is kell azáltal, hogy példát mutatsz, valamint meggyőzöl, felügyelsz, segítesz és vezérelsz másokat abban, hogy ezekhez ugyanúgy ragaszkodjanak, ugyanúgy betartsák és gyakorolják őket, ahogy te teszed. Isten azt követeli, hogy ezt tedd – Ő ezt bízza rád. Nem teheted meg, hogy csak magaddal szemben támasztasz követelményeket, miközben másokkal nem törődsz. Isten azt követeli, hogy problémákkal kapcsolatban helyezkedj a helyes álláspontra, ragaszkodj a helyes kritériumokhoz, és pontosan tudd, melyek az Isten szavaiban foglalt kritériumok, valamint, hogy pontosan tisztázd, mik az igazságalapelvek. Még ha nem is tudod ezt megvalósítani, még ha nem is vagy hajlandó, ha nem is fűlik hozzá a fogad, ha elképzeléseid vannak, vagy ha ellenállsz neki, akkor is a felelősségedként és a kötelezettségedként kell kezelned. Kommunikálnod kell az emberekkel az Istentől származó pozitív dolgokról, a jó és helyes dolgokról, és ezek segítségével kell segítened, befolyásolnod és vezérelned másokat, hogy az embereknek mindez hasznára váljon és épüljenek általa, és az élet helyes útján járhassanak. Ez a te felelősséged, és jobb, ha nem ragaszkodsz makacsul ahhoz az eszméhez, hogy »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, amelyet a Sátán ültetett el az elmédben. Isten szemében ez a mondás csak egy világi ügyekre vonatkozó filozófia; egy gondolkodásmód, amelyben a Sátán trükkjei rejlenek; egyáltalán nem a helyes út, és nem is pozitív dolog. Isten mindössze annyit követel meg tőled, hogy légy egyenes ember, aki világosan érti, mit tegyen és mit ne. Nem arra hív el téged, hogy megfelelési kényszerben szenvedj vagy kétkulacsos politikát folytass; nem arra hívott el, hogy a középutat válaszd. Amikor valami az igazságalapelveket érinti, mondd ki, amit ki kell mondani, és értsd meg, amit meg kell érteni. Ha valaki nem ért valamit, te azonban igen, így rá tudod vezetni és segíteni tudsz neki, akkor mindenképpen teljesítened kell ezt a feladatot és kötelezettséget. Nem szabad kiállnod a pálya szélére és tétlenül nézned, még kevésbé azokhoz a filozófiákhoz ragaszkodnod, amelyeket a Sátán ültetett az elmédbe, például, hogy ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz. Érted? (Igen.) Ami helyes és pozitív, az akkor is helyes és pozitív, ha neked nem tetszik, nem vagy hajlandó csinálni, nem vagy képes megtenni és megvalósítani, ellenállsz neki, vagy vele ellentétes elképzeléseid támadnak. Isten szavainak és az igazságnak a lényege nem változik csak azért, mert az emberiségnek romlott beállítottságai és bizonyos érzelmei, érzései, vágyai, elképzelései vannak. Isten szavainak és az igazságnak a lényege soha, de soha nem változik. Attól kezdve, hogy tudod, érted, megtapasztalod és eléred Isten szavait és az igazságot, kötelességed, hogy kommunikáld mások felé a tapasztalati tanúságtételeidet. Ez még több ember számára lehetővé teszi majd, hogy megértsék Isten szándékait, felfogják és elérjék az igazságot, megértsék Isten követeléseit és normáit, és megragadják az igazságalapelveket. Azáltal, hogy így tesznek, ezek az emberek elnyerik a gyakorlás egy útját, amikor mindennapi életük során problémákba ütköznek, és a Sátán különféle eszméi és nézetei nem zavarják össze és nem verik láncra őket. Ez az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás: »Ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, valójában tényleg a Sátán ravasz cselszövése az emberek elméjének irányítására. Ha továbbra is támogatod ezt, akkor olyasvalaki vagy, aki sátáni filozófiák szerint él; olyan ember, aki teljesen sátáni beállítottságban él. Ha nem Isten útját követed, akkor nem szereted az igazságot és nem törekszel rá. Bármi történjen is, a számodra követendő alapelv és a legfontosabb teendőd az, hogy segíts másokon, amennyire csak tudsz. Ne azt gyakorold, amit a Sátán mond, hogy »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, és ne vegyél magadra »okosan« megfelelési kényszert. Mit jelent segíteni másokon, amennyire csak tudsz? Azt jelenti, hogy teljesíted a feladataidat és kötelezettségeidet. Mihelyt azt látod, hogy valami a feladataid és kötelezettségeid részét képezi, kommunikálj Isten szavairól és az igazságról. Ezt jelenti a feladataid és kötelezettségeid teljesítése” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (10.)). Isten szavából megértettem, hogy Isten megköveteli tőlünk, hogy mindenben az igazságot gyakoroljuk, és megtartsuk az alapelveket, és hogy amikor együtt végezzük a kötelességeinket, és azt látjuk, hogy valaki megsérti az alapelveket, vagy megzavarja a gyülekezeti munkát, akkor kritizálnunk kell őt, és segítenünk kell neki. Csak akkor tudunk javulni a kötelességeinkben, ha mindenki Isten szava szerint él. Ha az alapelveket érintő kérdésekről van szó, nem félhetünk attól, hogy megsértjük az embereket, és nem vehetjük figyelembe az érzéseiket. Az igazságalapelvek szerint kell cselekednünk, és meg kell óvnunk a gyülekezeti munkát. Akár elfogadják mások, akár nem, mindannyiunknak gyakorolnunk kell az igazságot, és teljesítenünk kell a feladatunkat. Felügyelőként a felelősségem az, hogy amikor észreveszem a problémákat, időben megbeszéljem és megoldjam azokat. Ha nem oldom meg a látott problémákat, csak meg akarok felelni az embereknek, és a középutat választom, akkor nem teljesítem a feladatomat, és ellenállok Istennek. Továbbá nem arról van szó, hogy nem mutathatok rá a másokkal kapcsolatos problémákra csak azért, mert magamban is romlottságot tárok fel. Amikor magamban tárok fel romlottságot, akkor keresnem kell az igazságot, és el kell gondolkodnom magamon, ez az én saját ügyem. De amikor azt látom, hogy mások megsértik az alapelveket és kárt okoznak a gyülekezeti munkában, beszélgetnem kell velük, le kell lepleznem és meg kell állítanom őket. Ez a gyülekezet munkájának megóvása, és az én felelősségem. Nem szabad összekevernem a két dolgot. Nagyra becsülöm a hírnevemet és a státuszomat, és arrogáns beállítottságú vagyok, ezen el kell gondolkodnom, és keresnem kell az igazságot, hogy megoldjam mindezeket, nem pedig kedvezni önmagamnak, és elnézőnek lenni másokkal szemben. Régebben a „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz” sátáni filozófiája szerint éltem, azt gondoltam, hogy nem szabad másokat arra kérnem, hogy tegyenek meg olyasmit, amit én magam nem szeretek vagy nem tudok megtenni. Ennek eredményeként az igazság gyakorlásának lehetőségei kicsúsztak a kezemből. Végül beláttam, hogy a nézeteim nevetségesek és abszurdak.

Később, amikor láttam, hogy mások megsértik az alapelveket, és befolyásolják a gyülekezeti munkát, lelepleztem, elemeztem őket és beszélgettem velük a hibáikról, és bár még mindig aggódtam, hogy rosszat gondolnak rólam, nem voltam túl óvatos, és nem gondoltam túl a dolgokat, mint korábban; csak azt néztem, hogyan segíthetnék nekik, és hogyan óvhatnám meg a gyülekezet munkáját. Ilyen módon gyakorolva láttam, hogy a testvérek fejlődnek a kötelességeikben, és ez örömmel töltött el. A másokkal kapcsolatos problémák megoldása közben magamon is jobban el tudtam gondolkodni, és akaratlanul felfedeztem néhány olyan romlott hajlamot, amiről korábban nem is tudtam, és ez még inkább motivált arra, hogy az igazságot keressem és megoldjam a problémáimat. E gyakorlás által közelebb kerültem Istenhez; amikor lemondtam a testi érzésekről, és többet gyakoroltam az igazságot, az békét és megnyugvást nyújtott számomra.