A videós munkát felügyelem több mint két éve. Nemrég, a munka által támasztott követelmények miatt, a csoportunk két kisebb csoportra lett osztva. Layla nővér felelt az egyik, én pedig a másik csoportért. Bár Layla nővér csak akkor kezdte felügyelni ezt a munkát, mindig kulcsfontosságú javaslatokat tett a videókészítéssel kapcsolatban, és gyakran vezette a testvéreket a munka közös felülvizsgálatában és a technikai készségek elsajátításában. Nem voltam túl boldog emiatt, azt gondolván: „Ilyen ütemben biztos, hogy gyorsan haladnak, és nemsokára az én csoportom rosszul fog kijönni a velük való összehasonlításból.” A válság előérzete söpört végig rajtam, és azt mondtam magamban, hogy minden egyes videót jót kell elkészítenem, nehogy lemaradjak Layla és a csoportja mögött. Akkoriban egy olyan videó elkészítésével foglalkoztunk, amely technikai kihívást jelentett, és a többi testvérrel alaposan tanulmányoztuk a szükséges készségeket. Amikor nehézségekbe ütköztünk, Istenhez imádkoztam, és a többiekkel együtt kerestem a megoldást. A videó rengeteg kemény munka árán elkészült, és a testvérek, akik látták, azt mondták, hogy jól sikerült. Ez örömteli volt, mivel azt sugallta, hogy számolni kell velem, és rátermettebb vagyok, mint Layla és a csoportja. Továbbküldtem a videót más csoportbeli testvéreknek, akik pár nappal később azt mondták róla, hogy nagyon életszerű, és arról kérdeztek, hogy miként fejlesztem a technikai készségeimet. Örömmel hallottam ezt, és magamban azt gondoltam: „Most, hogy a testvérek mindannyian látták, hogy mire vagyok képes, biztos felnéznek rám, és csodálnak.” Megfogadtam, hogy minden további videót a legnagyobb igyekezettel fogok kezelni.

Később Laylának és a csoportjának nehézségei támadtak az egyik videóval, és a segítségemet kérték az ügyben. Azt gondoltam magamban: „Ez a videó a ti felelősségetek. Ha ezeknek a problémáknak a megoldásával töltöm az időmet, azért nem fogok elismerést kapni, és a saját munkámban is hátráltatni fog. Jobban tenném, ha abba a videóba fektetnék több energiát, ami az én felelősségem ahelyett, hogy nektek segítsek megoldani a problémáitokat.” Ezért úgy döntöttem, hogy nem segítek nekik. Később, amikor Layla továbbra sem talált megoldást, újra hozzám fordult. Azt mondta, hogy különféle megközelítéseket próbáltak, de nem jártak sikerrel, és megkérdezte, hogy én miként birkóztam meg az ilyen nehézségekkel a múltban. Azt gondoltam: „Ha a te csoportod problémáival töltöm az időmet, és végül te jobb munkát végzel, mint én, akkor vajon nem azt fogja hinni mindenki, hogy jobb csoportvezető vagy nálam, jóllehet, csak most kezdted a dolgot? Én meg alkalmatlannak fogok tűnni.” Ennek fényében annyit vetettem oda neki félvállról, hogy semmit sem tehetek érte. Laylának nem volt más választása, mint visszamenni, és tovább próbálkozni magában a nehézségek megoldásával. Később küldött egy videórészletet a csoportos csevegőfórumra, hogy nézzük meg, találunk-e benne hibákat. Nem akartam válaszolni, azt gondolván, hogy csak időpocsékolás lenne, ha megnézném a videót. Ugyanakkor aggódtam, hogy ha nem nézem meg, a testvérek azt mondhatják, hogy elmulasztom a munka ellenőrzését, és felelőtlen csoportvezető vagyok. Ezért kelletlenül megnyitottam a fájlt, és megnéztem a videót. Több helyen is találtam problémákat, de nem gondoltam át őket alaposan. Ezután Layla elküldte a videót a vezetőnek, aki jó pár problémára rámutatott, emiatt át kellett dolgozni, és ki kellett javítani a videójukat. Ez hátráltatta a munka előrehaladását. Később, amikor a vezető eljött, hogy átnézzük a munkát, rámutatott a hibáimra, és azt mondta: „Amikor a gyülekezetben a kötelességeinket végezzük, felosztjuk a munkát, de ez nem azt jelenti, hogy egymástól függetlenül dolgozunk. Te csoportvezető vagy, ezért több terhet kell viselned. Layla csak nemrég kezdett csoportvezetőként gyakorolni, ezért alaposabban kell ellenőrizned a videókat, amiket a csoportjával készítenek, hogy elébe lehessen menni egyes problémáknak.” Ekkor ráébredtem, hogy nem háríthatom el magamról a felelősséget ezért a késedelemért, mivel ez az egész azért volt, mert túl önző voltam, csak a saját munkámmal foglalkoztam, és nem voltam hajlandó együttműködni Laylával. Ugyanakkor nem mélyedtem túlságosan bele ebbe a dologba. Valahányszor videókat készítettem ezután, a gondolataim ködösek voltak, kábultnak és zavarodottnak éreztem magamat. Nem voltam képes meglátni a problémákat a testvérek kötelességeiben, sőt, azt sem tudtam, mit mondjak, amikor imádkoztam. Rájöttem, hogy nem vagyok megfelelő állapotban, és hogy Isten elrejtette előlem az arcát. Ezért Isten elé járultam keresésben és imádságban, arra kérve Őt, hogy vezessen el saját magam megértéséhez.

Egy este lefekvés előtt elgondolkodtam a közelmúltbeli teljesítményemen. Arra gondoltam, hogy Isten leleplezi az antikrisztusokat, akiket csak a saját munkájuk érdekel a kötelességeik végrehajtása során. Erre a passzusra bukkantam Isten szavaiban: „Az antikrisztusoknak nincs lelkiismeretük, józan eszük és emberi mivoltuk. Nemcsak hogy szégyenérzet nélküliek, hanem van egy másik jellemzőjük is: szokatlanul önzőek és aljasak. »Önzésük és aljasságuk« szó szoros értelmét nem nehéz felfogni: a saját érdekeiken kívül semmi mást nem látnak. A teljes figyelmüket felkelti minden, ami a saját érdekeiket érinti, és hajlandóak szenvedni érte, megfizetni az árat, belefeledkezni és annak szentelni magukat. Szemet hunynak minden felett, ami nem a saját érdekeikkel kapcsolatos, és nem vesznek tudomást róla; mások azt csinálhatnak, amit csak akarnak – az antikrisztusokat nem érdekli, ha valaki akadályozó vagy zavaró, nekik ahhoz semmi közük. Udvariasan fogalmazva, a saját dolgukkal törődnek. Pontosabb lenne azonban azt mondani, hogy az ilyen ember aljas, közönséges és hitvány; mi úgy jellemezzük, hogy »önző és aljas«. Hogyan nyilvánul meg az antikrisztusok önzése és aljassága? Igyekeznek megtenni, illetve kimondani, ami csak szükséges bármivel kapcsolatban, ami a státuszukra vagy a hírnevükre nézve előnyös, és bármilyen szenvedést hajlandóak elviselni ezekért. Ha azonban az Isten háza által szervezett munkáról van szó, illetve olyan munkáról, amely Isten választott népének életben való növekedését szolgálja, teljesen figyelmen kívül hagyják azt. Sőt, amikor a gonosz emberek bomlasztanak, megzavarnak és mindenféle gonoszságot elkövetnek, súlyosan befolyásolva ezzel a gyülekezet munkáját, ők még akkor is érzéketlenek és közömbösek maradnak, mintha ennek semmi köze sem lenne hozzájuk. Ha pedig valaki felfedezi és jelenti egy gonosz ember gonosz tetteit, azt mondják, hogy nem láttak semmit, és tudatlanságot színlelnek. [...] Függetlenül attól, hogy milyen munkára vállalkoznak, az antikrisztusok soha nem törődnek Isten házának érdekeivel. Csak arra gondolnak, hogy az a munka a saját érdekeikre hatással lesz-e, csak arra az előttük lévő kis munkára gondolnak, amely a hasznukra van. Számukra a gyülekezet elsődleges munkája pusztán olyasvalami, amit ők a szabadidejükben végeznek. Egyáltalán nem veszik komolyan. Csak akkor mozdulnak, amikor cselekvésre ösztökélik őket, csak azt teszik, ami nekik tetszik, és csak olyan munkát végeznek, amely a saját státuszuk és hatalmuk fenntartásának érdekét szolgálja. Az ő szemükben bármely, Isten háza által elrendezett munka, az evangéliumterjesztési munka és Isten választott népének életbe való belépése lényegtelen. Nem számít, milyen nehézségeik vannak másoknak a munkájuk terén, hogy milyen problémákat azonosítottak ők maguk vagy jelentettek nekik, hogy mennyire őszinték a szavaik, az antikrisztusok nem foglalkoznak vele, nem avatkoznak bele, mintha annak semmi köze sem lenne hozzájuk. Akármilyen nagy problémák merülnek is fel a gyülekezeti munkában, az teljesen hidegen hagyja őket. Még ha közvetlenül előttük következik is be egy probléma, felületesen foglalkoznak csak vele. Csak akkor fognak vonakodva egy kis valóságos munkát végezni és valami láthatót produkálni a Fennvalónak, amikor közvetlenül megmetszi és egy probléma elrendezésére utasítja őket a Fennvaló; nem sokkal később már újra a saját dolgaikkal foglalkoznak. Ami a gyülekezet munkáját és a szélesebb körben fontos dolgokat illeti: ezek nem érdeklik őket, és figyelmen kívül hagyják ezeket a dolgokat. Még az általuk felfedezett problémákról sem vesznek tudomást; felületes válaszokat adnak vagy hímeznek-hámoznak, amikor a problémákról kérdezik őket, és csak nagy vonakodással foglalkoznak velük. Ez az önzés és az aljasság megnyilvánulása, nemde? Azonkívül bármilyen kötelességet is végeznek, az antikrisztusok csak arra gondolnak, hogy az vajon lehetővé teszi-e számukra, hogy reflektorfénybe kerüljenek; amíg növeli a jó hírüket, törik a fejüket, hogy rájöjjenek, miként tanulhatnák meg elvégezni és végrehajtani azt; csak azzal törődnek, hogy az a kötelesség vajon majd megkülönbözteti-e őket. Bármit is tesznek vagy gondolnak, csak a saját hírnevükkel, nyereségükkel és státuszukkal törődnek. Bármilyen kötelességet is végeznek, csak azon versengenek, hogy ki áll jobban és ki rosszabbul, ki győz és ki veszít, kinek van nagyobb jó híre. Csak azzal törődnek, hogy hány ember imádja őket és néz fel rájuk, hány ember engedelmeskedik nekik és hány követőjük van. Soha nem beszélnek az igazságról vagy oldanak meg valódi problémákat. Soha nem mérlegelik, hogy a kötelességük végzése során miként tegyék a dolgokat elvszerűen, és azon sem tűnődnek, hogy hűségesek voltak-e, teljesítették-e a feladataikat, voltak-e eltérések vagy tévedések a munkájukban, vagy hogy létezik-e bármilyen probléma, továbbá még kevésbé gondolnak arra, amit Isten kér, illetve arra, hogy mik Isten szándékai. A legkisebb figyelmet sem fordítják mindezen dolgokra. Csak lehajtják a fejüket, és a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében cselekednek, hogy eleget tegyenek a saját ambícióiknak és vágyaiknak. Ez az önzés és az aljasság megnyilvánulása, nem igaz? Ez teljesen leleplezi, hogy a szívük mennyire csordultig van a saját ambícióikkal, vágyaikkal és irracionális követeléseikkel; mindent, amit tesznek, az ambícióik és a vágyaik uralnak. Bármit is tesznek, a motivációt és a forrást a saját ambícióik, vágyaik és a irracionális követeléseik jelentik. Ez az önzés és az aljasság archetipikus megnyilvánulása” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész)). Isten leleplezi az antikrisztusokat, mint rendkívül önző embereket. Azokban a dolgokban, amelyek a saját érdekeikhez kapcsolódnak, vagy amelyek lehetővé teszik, hogy kiemelkedjenek, szorgalmasan és örömmel dolgoznak, függetlenül attól, hogy milyen árat kell fizetniük, vagy mennyit kell szenvedniük. De ha valami nem kapcsolódik a saját érdekeikhez, egyszerűen nem vesznek róla tudomást. Az ilyen esetekben nem lesznek hajlandóak figyelmet szentelni neki, függetlenül attól, hogy másoknak mennyi nehézséggel kell szembenézniük, vagy hogy milyen veszteség éri így a gyülekezeti munkát. Minden, amit tesznek, a saját személyes hírnevük és státuszuk érdekében történik, és egyáltalán nem veszik figyelembe a gyülekezet érdekeit. Ekkor rájöttem, hogy én is így viselkedem. Miután kettéosztották a csoportunkat, láttam, hogy Layla gyorsan halad, és viseli a terhet a kötelességében. Aggódtam, hogy túl fog szárnyalni, ezért nem voltam hajlandó segíteni neki, amikor nehézségekbe ütközött, és segítséget kért tőlem. Úgy éreztem, hogy ez nem tartozik az elsődleges feladataim közé, és ha segítenék neki, az felemésztené az időmet és az energiámat. Ráadásul még ha a videó jól is sikerülne, a kemény munkám észrevétlen maradna – ehelyett azt gondolnák a többiek, hogy Layla ugyanolyan szinten van, mint én, annak ellenére, hogy csak most kezdett gyakorolni csoportvezetőként. Ebben az esetben nem tudnám megcsillogtatni a tudásomat. Azután, amikor Layla megkért, hogy nézzem meg a videójukat, és tegyek javaslatokat, eszemben sem volt ezzel vesződni. Nem akartam időt és energiát áldozni arra, hogy megnézzem. Végül megnéztem, de vonakodva, csak a rend kedvéért, mert aggódtam, hogy a többiek felelőtlennek fognak nevezni. Emiatt a videót, amivel számos probléma volt, át kellett dolgozni. Ha csak egy kicsivel több erőfeszítést tettem volna, hamarabb felfedezhettem és orvosolhattam volna azokat a problémákat. De mivel túlságosan önző voltam, és csak a saját érdekeimre gondoltam, a gyülekezeti munka késedelmet szenvedett. Nagy bűntudatom támadt erre a gondolatra. A gyülekezet megbízott azzal, hogy csoportvezető legyek, így teljesítenem kellett volna a feladataimat, és figyelnem kellett volna rá, hogy megoldjam a különféle nehézségeket és problémákat, amelyekkel a testvérek a kötelességeikben szembesültek. De én egyáltalán nem törődtem Isten szándékaival. Csak az érdekelt, hogy azok a videók elkészüljenek, amelyekért én vagyok felelős, és hogy több ember csodálatát kivívjam. Amikor Layla nehézségekbe ütközött, természetesen volt pár ötletem, hogy miként lehetne ezeket megoldani, de egyáltalán nem segítettem. Még rosszindulatúan azt is gondoltam: „Jó, hogy nehézségekbe ütköztek. Ha rosszak az eredményeik, az jobb színben fog feltüntetni engem. A testvérek azt fogják gondolni, hogy én vagyok a csoportunk tartóoszlopa, és hogy nélkülem nem tudnak boldogulni.” Igazán megvetendő volt, ahogy gondolkodtam és cselekedtem! Amikor később újra átnéztem a munkát, hallottam, hogy néhány nővér olyanokat mond, hogy: „Ez a videó nem sikerült túl jól, és emiatt kissé negatívnak érzem magam. Azt hiszem, nincs elég jó képességem ehhez a kötelességhez.” Felzaklatott, hogy ezt hallom, és megerősített abban az érzésben, hogy mennyire önző vagyok. Csak a hírnevem és a státuszom érdekelt. Jól tudtam, hogy még csak akkor kezdtek gyakorolni, és hogy segítéségre és együttműködésre van szükségük. De én csak hátradőltem, és egy cseppnyi szeretet sem volt bennem. Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább úgy éreztem, hogy hiányzik belőlem az emberi mivolt. Hogy tehettem ilyen megvetendő és nyomorult dolgot?

Egy összejövetelen hallottam egy testvért, aki az egyik tapasztalatáról beszélt, és úgy éreztem, hogy ez nagy hasznomra válik. A közösségében volt egy passzus Isten szavaiból, ami mély benyomást tett rám. Isten szavai azt mondják: „Mi az a mérce, amely alapján megítéltetik, hogy az ember tette és viselkedése jó vagy gonosz? Az, hogy a gondolataiban, feltárulásaiban és a tetteiben ott van-e annak bizonysága, hogy az igazságot gyakorlatba ültette, és megéli az igazságvalóságot. Ha nem rendelkezel ezzel a valósággal vagy nem éled meg ezt, akkor kétségtelenül gonosztevő vagy. Hogyan tekint Isten a gonosztevőkre? Isten szemében a gondolataid és a külsőséges cselekedeteid nem tesznek bizonyságot Őróla, és nem alázzák meg, nem győzik le a Sátánt; inkább Őrá hoznak szégyent, és tele vannak az Őreá hozott gyalázat jeleivel. Nem Isten mellett tanúskodsz, nem Istenért áldozod fel magad, nem a feladataidat és az Isten iránti kötelezettségeidet teljesíted, hanem a saját érdekedben cselekszel. Mit jelent a »saját érdekedben«? Pontosabban azt jelenti, hogy a Sátán érdekében. Így hát végül Isten azt fogja mondani: »távozzatok tőlem, ti gonosztevők!« Isten szemében a cselekedeteid nem fognak jótetteknek tűnni, hanem gonosztetteknek fognak számítani. Nem csupán nem nyerik el Isten jóváhagyását, még kárhoztatva is lesznek. Minek az elnyerését reméli valaki az Istenbe vetett ilyen hitből? Vajon a végén nem válik semmivé az ilyen hit?” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavaiból megértettem, hogy Isten nem azt nézi, hogy valaki hány kötelességet végez, vagy hogy mennyire dicsérik őt a többiek. Isten inkább azt nézi, hogy az ember a gondolataiban, a megnyilvánulásaiban és a tetteiben rendelkezik-e azzal a bizonyságtétellel, hogy az igazságot gyakorolja a kötelessége végrehajtása során. Így ítéli meg Isten, hogy az, amit az ember tesz jó-e vagy rossz. Isten átvizsgálja az emberek szívét, és ha valaki úgy végzi a kötelességét, hogy közben nem áll szándékában bizonyságot tenni Isten mellett és eleget tenni Istennek, hanem ehelyett kárt okoz a gyülekezeti munkában a saját érdekei védelmében, akkor nem számít, mennyi áldozatot vállal az illető, Isten szemében továbbra is gonoszságot művel. Mindig úgy éreztem, hogy lelkiismeretesen és felelősségteljesen végzem a kötelességemet, és hogy nem vagyok olyan rossz. Ám amikor Isten szavainak a fényében gondolkodtam el a saját viselkedésemen, láttam, hogy bár a legjobbat akarom nyújtani, és gondosan elvégzem a rám bízott munkát, emögött az a rejtett szándék húzódik meg, hogy kivívjak egy helyet a testvérek szívében; az a szándék, hogy az emberek azt higgyék, én vagyok a csoport tartóoszlopa, és hogy nélkülem nem tudnak boldogulni. Még amikor Layla nehézségekbe ütközött, és nem tudott haladni a munkájában, akkor sem aggódtam egy kicsit sem. Épp ellenkezőleg, örültem, hogy nehézségei vannak, mert úgy éreztem, ez segít abban, hogy kitűnjek. Azzal, hogy ilyen aljas szándékkal végeztem a kötelességemet, rosszat cselekedtem, és Isten elítélt. Ha nem térnék meg, Isten végül kiiktatna, még akkor is, ha sok munkát végeznék, és nagy áldozatot vállalnék. Ez a gondolat megrémisztett, és úgy éreztem, komoly veszélyben vagyok. Istenhez imádkoztam, és elhatároztam, hogy nem fogok többé a romlott beállítottságaim szerint élni, és hogy ha valami hasonló történik velem a jövőben, a gyülekezet egészének a munkáját kell szem előtt tartanom, és a gyülekezet érdekeit kell védelmeznem.

Később rátaláltam a gyakorlás útjára Isten szavaiban. Isten azt mondja: „Mert mindazok számára, akik kötelességet végeznek, függetlenül attól, hogy mennyire mélyrehatóan vagy felületesen értik az igazságot, az igazságvalóságba való belépés gyakorlásának legegyszerűbb módja az, ha mindenben Isten házának az érdekeire gondolnak, és elengedik önző vágyaikat, személyes érdekeiket, indítékaikat, kevélységüket és rangjukat. Isten házának az érdekei kerüljenek az első helyre – ez a legkevesebb, amit megtehet az ember. Ha még ennyit sem tud megtenni az, aki kötelességet végez, akkor hogyan mondhatnánk, hogy elvégzi a kötelességét? Ez nem a kötelességének az elvégzése. Először Isten házának az érdekeire gondolj, legyél tekintettel Isten szándékaira, és vedd figyelembe az egyház munkáját. Tedd ezeket a dolgokat az első és legfőbb helyre; csak ezután gondolhatsz a rangod stabilitására, illetve arra, hogy miként tekintenek rád mások. Nem érzitek, hogy ez egy kicsit könnyebbé válik, amikor két lépésre bontjátok és köttök némi kompromisszumot? Ha egy ideig gyakorlod ezt, akkor érezni fogod, hogy nem is olyan nehéz eleget tenni Istennek. Emellett arra is képesnek kell lenned, hogy eleget tegyél a felelősségeidnek, elvégezd a kötelezettségeidet és a kötelességed, és félretedd önző vágyaidat, szándékaidat és indítékaidat. Vedd figyelembe Isten szándékait, és tedd első helyre Isten házának az érdekeit, az egyház munkáját, valamint az általad elvégzendő kötelességet. Miután ezt egy ideig megtapasztaltad, érezni fogod, hogy ez jó módja annak, ahogyan viselkedj. Nyíltan és becsületesen élsz, nem vagy alantas, hitvány ember. Igazságosan és tisztességesen élsz ahelyett, hogy alávaló, alantas és semmirekellő lennél. Érezni fogod, hogy ez az, ahogy az embernek cselekednie kell, és ezt a képet kell megélnie. Fokozatosan egyre inkább alábbhagy az arra irányuló vágyad, hogy saját érdekeidnek tegyél eleget” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavaiból láttam, hogy ahhoz, hogy valaki jól végezze a kötelességét, félre kell tennie a személyes szándékait, indítékait, a büszkeségét és a státuszát, és mindig a gyülekezet érdekeit kell előtérbe helyeznie. Ezek után tudatosan Isten követelményeivel összhangban végeztem a kötelességemet, nem voltam többé önző és megvetendő ember, aki csak a saját hírnevét és státuszát veszi figyelembe. Egy alkalommal Layla nehezségbe ütközött egy videó elkészítése közben, és azt szerette volna, hogy nézzem meg, hogyan lehetne ezt megoldani. Kissé vonakodtam, és azt gondoltam magamban: „Még nem fejeztem be a videót, amin dolgozom. Vajon, ha segítek neki a probléma megoldásában, az nem lesz kihatással a munkám előrehaladásában? Ha végül nem fogom tudni időre befejezni, vajon nem azt fogják mondani a többiek, hogy eredménytelen vagyok, pedig én vagyok a csoportvezető?” Rájöttem, hogy megint a romlott beállítottságom szerint élek. Felidéztem a fogadalmat, amit Istennek tettem: hogy az egész gyülekezet munkáját fogom szem előtt tartani, és nem csak a saját munkámmal törődök – majd Istenhez imádkoztam, készen arra, hogy fellázadjak a hús-vér testem ellen, félretegyem az érdekeimet, és szorgalmasan segítsek Laylának. Figyelmesen megnéztem a videót, lejegyeztem a problémákat, majd elmentem Laylához és a csoportjához, hogy helyben nyújtsak nekik útmutatást. Layla azt mondta, hogy a közösségem megnyitott előtte egy utat, és a szívembe nagy békesség költözött. Kezdetben azt hittem, hogy ha segítek neki, az feltart a munkámban, de végül egyáltalán nem szenvedett késedelmet a munkám. A munka mindkét csoportban hatékonyabban zajlott mint valaha, és sikeresen lezárult egy hónapon belül. Ezek után, amikor testvérek segítséget kértek tőlem a nehézségeikben, többé nem utasítottam vissza őket, hanem a legjobb tudásom szerint segítettem nekik. Jóllehet több időt és energiát fektettem abba, hogy ellenőrizzek dolgokat, és javaslatokat tegyek, megnyugvást jeletetett ez a fajta gyakorlás.

Később önvizsgálatot tartottam, és azt kérdeztem magamtól, hogy miért vagyok olyan szorgalmas azokban a dolgokban, amelyek a saját érdekeimet érintik, és miért nem akarok együttműködni, amikor nem az én érdekeimről van szó. Pontosan mi volt ennek a problémának a lényege? Láttam, hogy Isten szavai azt mondják: „Saját hiúságuk és büszkeségük védelme, valamint hírnevük és státuszuk megőrzése érdekében egyesek szívesen segítenek másokon, és áldoznak barátaikért, bármi áron. De amikor Isten házának, az igazságnak és az igazságosságnak az érdekeit kell megvédeniük, jó szándékaik elszálltak, teljesen eltűntek. Amikor gyakorolniuk kellene az igazságot, egyáltalán nem gyakorolják azt. Mi folyik itt? Saját méltóságuk és büszkeségük védelme érdekében bármilyen árat megfizetnek, és elviselnek minden szenvedést. De amikor valódi munkát kell végezniük és gyakorlati ügyekkel kell foglalkozniuk, meg kell védeniük a gyülekezet munkáját és pozitív dolgait, meg kell védeniük Isten választott népét és gondoskodniuk kell róla, miért nincs többé erejük megfizetni bármiféle árat és elviselni bármi szenvedést? Ez elképzelhetetlen. Valójában egy olyan beállítottságuk van, amely idegenkedik az igazságtól. Miért mondom, hogy a beállítottságuk idegenkedik az igazságtól? Mert valahányszor valami azzal jár, hogy tanúságot tegyenek Isten mellett, gyakorolják az igazságot, védjék Isten választott népét, harcoljanak a Sátán tervei ellen, vagy védjék a gyülekezet munkáját, akkor menekülnek és elrejtőznek, és nem foglalkoznak semmiféle megfelelő dologgal. Hol van hősiességük és lelkük a szenvedés elviselésére? Hol alkalmazzák ezeket a dolgokat? Ezt könnyű látni. Még ha valaki megfeddi is őket, mondván, hogy ne legyenek ennyire önzőek és alantasak, és ne védjék magukat, és hogy a gyülekezet munkáját kellene védeniük, nem igazán törődnek vele. Azt mondják magukban: »Én nem csinálom ezeket a dolgokat, és semmi közük hozzám. Mi haszna lenne az ilyen viselkedésnek a hírnévre, nyereségre és státuszra irányuló törekvésemben?« Ők nem olyan emberek, akik az igazságot keresik. Csak a hírnevet, nyereséget és státuszt szeretik keresni, és egyáltalán nem végzik el azt a munkát, amit Isten rájuk bízott. Tehát amikor szükség van rájuk a gyülekezet munkájához, egyszerűen a menekülést választják. Ez azt jelenti, hogy szívük szerint nem szeretik a pozitív dolgokat, és nem érdekli őket az igazság. Ez annak az egyértelmű megnyilvánulása, hogy idegenkednek az igazságtól. Csak akik szeretik az igazságot és birtokolják az igazságvalóságot, azok tudnak jelentkezni, ha Isten házának munkája és Isten választottjai megkívánják, csak ők tudnak bátran és kötelességtudattal felállni, hogy tanúskodjanak Istenről és kommunikálják az igazságot, a helyes útra vezetve Isten választottjait, lehetővé téve számukra, hogy elérjék az Isten munkája iránti alávetettséget. Csak ez a felelősségteljes hozzáállás és Isten szándékai iránti figyelem megnyilvánulása. Ha ti nem rendelkeztek ezzel a hozzáállással, és egyenesen hanyagul kezelitek a dolgokat, és azt gondoljátok: »Megteszem a kötelességem körébe tartozó dolgokat, de semmi más nem érdekel. Ha kérdezel valamit, válaszolok neked – ha jó kedvem van. Különben nem fogok. Ez az én hozzáállásom«, akkor ez egyfajta romlott beállítottság, nem? Csak az egyén saját státuszát, hírnevét és büszkeségét védeni, és csak azokat a dolgokat védeni, amelyek az illető saját érdekeihez kapcsolódnak – ez egy jogos ügy védelme? Isten háza érdekeinek védelme? E kicsinyes, önző indítékok mögött az a beállítottság áll, hogy valaki idegenkedik az igazságtól” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). „Ha Isten látja, hogy az embereknek gyenge a képessége, hogy vannak bizonyos hibáik, hogy romlott beállítottságokkal vagy Istennek ellenszegülő lényeggel rendelkeznek, nem taszítják vissza Őt, és nem tartja távol Magától őket. Ez nem Isten szándéka, és nem ilyen az emberhez való hozzáállása. Isten nem veti meg az emberek gyenge képességét, nem veti meg az ostobaságukat és azt sem veti meg, hogy romlott beállítottságaik vannak. Mi az, amit Isten a leginkább megvet az emberekben? Azt, amikor idegenkednek az igazságtól. Ha idegenkedsz az igazságtól, akkor csupán egyedül emiatt, Isten soha nem fog gyönyörködni benned. Ez kőbe van vésve. Ha idegenkedsz az igazságtól, ha nem szereted az igazságot, ha az igazsághoz való hozzáállásod nemtörődöm, megvető és arrogáns, sőt visszautasító, ellenálló és elutasító – ha így viselkedsz – akkor Isten kimondottan undorodik tőled, és halott vagy, menthetetlenül” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ahhoz, hogy jól teljesítsük kötelességünket, az igazság megértése a legfontosabb). Isten szavaiból láttam, hogy azok, akik nem szeretik az igazságot, és nem védik meg a gyülekezet érdekeit, hanem mindig csak a saját hírnevüket és státuszukat óvják, és készek bármire, ami a saját érdekeiket és felemelkedésüket szolgálja, miközben figyelmen kívül hagyják és elutasítják mindazt, ami nem előnyös számukra, sátáni beállítottságú emberek, akik idegenkednek az igazságtól. Nem számít, hogy az ilyen típusú ember mennyire szorgalmasak a saját érdekeiket érintő a dolgokban, hogy mennyi áldozatot hoznak, vagy milyen lenyűgöző a munkájuk eredménye, az ő szándékuk mindig a hírnév és a státusz iránti igényük kielégítése. Ha a gyülekezet érdekeiről van szó, egyértelműen tisztában vannak az igazsággal, de nem gyakorolják azt, és egyáltalán nem támogatják a gyülekezet munkáját. Mikor jobban belegondoltam, rájöttem, hogy így végzem a kötelességemet. Akkor voltam hajlandó erőfeszítést tenni és áldozatot hozni, amikor kitűnhettem, és a dolog jó fényt vetett rám. Még a nehézségekkel szemben is tántoríthatatlan maradtam, és a maximumot nyújtottam, hogy eredményeket érjek el. Ám amint azt láttam, hogy még ha jól is végzem a munkát, nem fogok kitűnni, vagy ez nem szolgálja a személyes érdekeimet, akkor kimaradtam belőle. Még akkor sem nyugtalankodtam, amikor azt láttam, hogy a gyülekezet munkája veszteségeket szenved. Az igazságtól való idegenkedés sátáni beállítottságát fedtem fel! A sok évnyi hitemből és Isten összes szavából, amit olvastam, a doktrínák szintjén tudtam, hogy teremtett lényként jól kell végeznem a kötelességemet, teljes szívemből, elmémből és erőmből, és hogy mindig a gyülekezet érdekeit kell az előtérbe helyeznem. Gyakran imádkoztam Istenhez, mondván, hogy a legjobb képességeim szerint fogom végezni a kötelességemet, hogy viszonozzam a szeretetét. De amikor egy valós helyzettel szembesültem, az önző vágyaim kielégítése mellett döntöttem ahelyett, hogy a gyülekezet érdekeit óvtam volna meg. A hírnevemet és a státuszomat mindig a gyülekezet érdekei elé helyeztem. Milyen gonosz vagyok! Ha nem foglalkozom az igazságtól idegenkedő sátáni beállítottságommal, akkor soha nem fogok változást elérni az életfelfogásomban – az üdvösség eléréséről nem is beszélve –, attól függetlenül, hogy hány évig hiszek még Istenben. Ez a gondolat rádöbbentett, hogy mennyire végzetes ez a beállítottságom. Istenhez imádkoztam, arra kérve Őt, vezessen, hogy le tudjam rázni magamról ennek a romlott beállítottságnak a béklyóit.

Egy kicsit később elolvastam egy másik passzust Isten szavaiból: „Isten házában mindazok, akik az igazságra törekednek, egységesek Isten előtt, nem megosztottak. Mindannyian közös célért dolgoznak: a kötelességük teljesítéséért, a rájuk eső munka elvégzéséért, az igazságalapelvek szerinti cselekvésért, hogy azt tegyék, amit Isten megkövetel, és eleget tegyenek az Ő szándékainak. Ha a te célod nem ennek a kedvéért, hanem a saját érdekedben van, a saját önző vágyaid kielégítéséért, akkor ez a romlott sátáni beállítottság feltárulása. Isten házában az emberek az igazságalapelvek szerint teszik a kötelességeiket, míg a nem hívők tetteit a sátáni beállítottságuk irányítja. Ez két nagyon különböző ösvény. A nem hívők a saját mesterkedéseiket dédelgetik, mindegyiküknek megvannak a saját célkitűzései és tervei, és mindenki a saját érdekeiért él. Ezért van az, hogy mindannyian tülekednek a saját előnyeikért és egy cseppet sem hajlandóak engedni abból, amire szert tettek. Megosztottak, nem egységesek, mivel nem közös cél vezérli őket. A tetteik mögött ugyanaz a szándék és természet húzódik meg. Mindannyian saját magukkal törődnek. Nincs igazság, amely uralkodna ebben, a romlott sátáni beállítottság uralkodik és irányít. Romlott sátáni beállítottságuk irányítja őket, és nem tudnak segíteni magukon, ezért egyre mélyebbre és mélyebbre süllyednek a bűnbe. Ha Isten házában a tetteitek alapelvei, motivációja és kiindulópontja nem különbözne a nem hívőkétől, ha veletek is a romlott sátáni beállítottság játszadozna, az irányítana és manipulálna titeket, és ha a tetteitek kiindulópontját a saját érdekeitek, hírnevetek, kevélységetek és státuszotok adná, akkor nem végeznétek a kötelességeteket másképp annál, ahogy a nem hívők teszik a dolgokat. Ha az igazságra törekedtek, akkor változtassátok meg azt, amilyen módon a dolgokat teszitek! Hagyjatok fel a saját érdekeitekkel, a személyes szándékaitokkal és vágyaitokkal. Először is, közöljétek egymással az igazságot, amikor dolgokat tesztek, és értsétek meg Isten szándékait és követelményeit, mielőtt felosztanátok magatok közt a munkát, szemmel tartva azt, hogy ki miben jó, illetve rossz. Azt vállaljátok magatokra, amit meg tudtok csinálni, és szilárdan tartsatok ki a kötelességetekben. Ne harcoljatok és ne kapkodjatok a dolgok után. Meg kell tanulnotok kompromisszumokat kötni és toleránsnak lenni. Ha valaki épp csak elkezdte valamely kötelesség teljesítését, vagy éppen csak megtanult valamilyen területhez tartozó készségeket, de nem áll készen bizonyos feladatokra, akkor ne erőltesd. Adj neki némileg könnyebb feladatokat. Ez megkönnyíti számára, hogy eredményeket érjen el a kötelessége teljesítésében. Ezt jelenti a tolerancia, a türelem és az elvi alapon állás. Ez része a normális emberi mivoltnak; ezt követeli meg Isten az emberektől, ezt kellene gyakorolniuk” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai által megértettem, mennyire más a gyülekezetben végezni egy kötelességet, mint az, ahogy a nem hívők teszik a dolgokat. A nem hívők világában az emberek a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiáknak megfelelően viselkednek, mint például „ha téged személyedben nem érint, inkább hunyj szemet”, és „mindenki söpörjön a maga háza táján”. Csak a saját érdekeiket veszik figyelembe, és azt, hogy ezzel előrébb juthatnak-e vagy gazdagságra tehetnek-e szert. Senki nem mutat semmiféle érdeklődést vagy odafigyelést mások nehézségei iránt. Amikor átgondoltam, hogy miként viselkedtem a kötelességemben, rájöttem, hogy pontosan úgy viselkedtem, mint egy nem hívő. Teljesen tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy Layla csak nem sokkal korábban kezdett gyakorolni, és hogy nehézségei vannak a kötelességében, de féltem, hogy késedelmet szenvedek miatta, vagy hogy ő túlszárnyal, ezért nem voltam hajlandó segíteni. Emiatt nemcsak a videó átdolgozása hátráltatta a haladást, hanem én is romlott beállítottsággal éltem, Isten gyűlölt, és hiányzott az útmutatása a kötelességemben. Ez lehetővé tette, hogy meglássam, hogy Isten természete igazságos, hogy Isten átvizsgál minket a szívünk mélyéig, hogy Isten teljesen világosan látja az önző szándékainkat a kötelességünk végrehajtása során, és hogy képtelenek vagyunk elnyerni a Szentlélek munkáját, ha rosszak a szándékaink a kötelességeinkben. Isten szavaiból megértettem, hogy a gyülekezetben kötelességet hajtunk végre, és nem a saját ügyeinket intézzük, és nem folytathatunk személyes vállalkozást a romlott beállítottságunk alapján. Bármi történjék is, az igazságot kell gyakorolnunk, ki kell állnunk a gyülekezet érdekeiért, és kölcsönösen kell segítenünk és támogatnunk egymást a testvéreinkkel, hogy a gyülekezeti munka zökkenőmentesen haladjon. Élveztem, hogy Isten oly sok szava öntöz és ellát, és a gyülekezet olyan hosszú időn át képzett engem. Ha én továbbra is saját magamért mesterkedem, a saját önző vágyaimat kielégítve, miközben képtelen vagyok arra, hogy jól végezzem a kötelességemet, hogy Isten szeretetét viszonozzam, akkor valóban nincs bennem lelkiismeret, méltatlan vagyok mindarra, amit Isten adott nekem, és még kevésbé arra, hogy Isten előtt éljek. Ez a felismerés bűntudattal töltött el. Nem kellett volna így kezelnem a kötelességemet, és minél hamarabb változtatnom kell magamon. Amikor a jövőben problémákkal nézek szembe, amennyiben gyülekezeti munkáról van szó, támogatnom kell azt, és teljesítenem kell a feladataimat, függetlenül attól, hogy a munka a feladatkörömbe tartozik-e, vagy hogy jó színben tüntet-e fel engem. Ezek után soha többet nem utasítottam vissza, amikor a testvérek nehézségekbe ütköztek és a segítségemre volt szükségük, és tudtam nekik beszélni néhány jó útról, amit összegeztem a számukra. Azáltal, hogy így végeztem a kötelességemet, megkönnyebbültem és megnyugodtam.