Régebben boldog családom volt, és a férjem nagyon jó volt hozzám. Nyitottunk egy családi éttermet, ami elég jól ment. A barátaink és rokonaink mind irigyeltek minket. De zavarba ejtő módon mindig olyan üresnek éreztem magam belül. Minden nap ugyanolyan volt, mint az előző, mintha nem lenne értelme az életnek, de fogalmam sem volt, hogy mi az élet helyes útja. Aztán 2010 végén, amikor szültem, nehéz vajúdásom volt, és ez bevérzéssel végződött. A kórház olyan jelentést adott ki, hogy kritikus az állapotom. Anyukám, aki nagyon aggódott, a fülembe súgta: „Drágám, imádkozz Mindenható Istenhez!” Szívem mélyén Mindenható Istent hívtam, hogy mentsen meg, mintha egy mentőkötélbe kapaszkodnék. Nemsokára a vérzés elállt, és én teljes szívemből hálát adtam Istennek. Onnantól kezdve mindennap olvastam Mindenható Isten szavait, és állandóan összejöveteleket és közösséget tartottam a testvérekkel. Idővel megtanultam, hogy az embert Isten teremtette, és hogy minden, amije az embernek van, Istentől származik. Hinnünk kell, imádnunk kell Istent, és teremtett lényként végeznünk kell a kötelességünket; csak így van értelme az életnek. Úgyhogy elvállaltam az evangélium hirdetésének kötelességét, és minden napot valóban teljesnek éreztem. A családom nem fogadta el az evangéliumot, de nem ellenezték a hitemet.

2012 végén a Kínai Kommunista Párt újabb őrült elnyomási hullámot indított a Mindenható Isten Egyháza ellen, és mindenféle híreszteléseket koholt, hogy az egyházat hamisan megvádolja és bemocskolja. Rengeteg rádióállomás és televíziós csatorna terjesztette ezeket a hazugságokat. Attól kezdve a férjem kelletlen arcot vágott és duzzogott, valahányszor hazajöttem egy összejövetelről. Egy nap ebédidő körül tértem vissza az étterembe egy összejövetelről, ő megragadott és odavonszolt a tévéhez, és ezt mondta: „Nézd ezt az Istent, akiben hiszel!” Láttam, hogy éppen közvetítik a Kínai Kommunista Párt mindenféle istenkáromló szavait és rágalmait a Mindenható Isten Egyháza ellen, amelyek teljesen alaptalanok, és a feje tetejére állítják az igazságot. Nagyon mérges lettem, megfordultam és ezt mondtam neki: „A hírek tele vannak hazugságokkal. Ezek csak a kommunista párt által kitalált híresztelések. Gyűlölik Istent, és mindennél jobban ellenállnak neki, és brutálisan üldözik a vallási meggyőződéseket, mióta hatalomra kerültek. Hogyan hihetsz el bármit, amit mondanak, ami elítéli az egyházat? Láttunk már eleget, miután ennyi éve foglalkozunk az üzlettel, így nem mintha nem tudnád, hogy milyen ez a kormány, milyen ez a párt. Mindenféle igazságtalan, hamis, törvénytelen ügyeket, hamisított jelentéseket koholtak. A kulturális forradalomról nem is beszélek, de csak az utóbbi években ott volt a Tienanmen téri incidens, a tibeti tiltakozások brutális elfojtása, és így tovább. Mindig azt csinálják, hogy először hazugságokat találnak ki, kiforgatják az igazságot, hogy egy csoportot rossz színben tüntessenek fel, és felháborodást keltsenek, majd jön az erőszakos fellépés. Ugyanígy bánnak a Mindenható Isten Egyházával is. Ez a párt szokásos taktikája az ellenvélemény felszámolására. Különben is ott voltál, amikor a testvérek összejöveteleket tartottak az otthonunkban. Tudod, hogy mi csak összegyűlünk, és Isten szavait olvassuk, közösséget vállalunk az igazságról, és himnuszokat énekelünk. Olyanok vagyunk talán, mint amit a Párt állít?” De a férjemet túl alaposan félrevezették a kommunista párt hazugságai, ezért süket füleknek beszéltem. Folyton szidott engem, azt mondta, hogy éljek inkább szép életet, ahelyett, hogy ragaszkodom az Istenben való hithez, és hogy ha a kormány azt mondja, hogy nem lehet hited, akkor hagyd el! A férjem azt mondta, ha továbbra is összejövetelekre járok, összetöri az elektromos motorkerékpáromat, így nem lesz módom eljutni oda. Még azt is mondta, hogy otthon tart majd bezárva. Eleinte ez nem zavart túlságosan. Azt hittem, hogy a családomat csak átmenetileg vezették félre a párt hazugságai, és hogy a haragjuk az értem való aggodalomból fakad, és az egész néhány nap alatt el fog múlni. De a dolgok nem egészen ilyen egyszerűen alakultak. A tévében és az interneten egyre több hazugságot sugároztak, amelyek a Mindenható Isten Egyházát támadták és rágalmazták, és rengeteg beszámoló volt arról, hogy hívőket tartóztatnak le. A családom még jobban szorongatott, amikor ezt látták. A férjem széttépte az Isten szavait tartalmazó könyvemet, hogy megpróbáljon rávenni, hogy elhagyjam a hitemet, és összetörte az MP3-lejátszót, amin himnuszokat hallgattam. Megismételte a kommunista párt összes hazugságát a szomszédainknak is, így nem hirdethettem nekik az evangéliumot. Őket is félrevezették a hazugságok, és kerültek engem, mintha leprás lennék. A férjem viselkedése nagyon megdöbbentett. Mindig is olyan egyszerű és jámbor volt – hogyan változhatott meg ennyire, ilyen drámaian? Hogy lehet, hogy több évnyi házasság után ennyire hiányzott belőle a megértés és a tisztelet? Telt-múlt az idő, és ő folyamatosan piszkált engem, sőt mindenért, ami otthon rosszul ment, engem okolt, és a hitemet. Amikor az üzletmenet lelassult, a hitemet okolta emiatt, és nem engedett be az étterembe, mondván, hogy balszerencsét hozok. A szülei mindig csúnyán néztek rám és szidtak, és gyakran összetörtek dolgokat dühükben. Megakadályozták, hogy kimozduljak, és abban a pillanatban, hogy kitettem a lábam, hívtak, és tudni akarták, hogy hol vagyok, és kivel vagyok. Egész idő alatt rajtam tartották a szemüket. Nem olvashattam Isten szavait, és nem léphettem kapcsolatba a testvérekkel. Semmiféle személyes szabadságom nem volt. Ez nagyon próbára tett engem, és azon tűnődtem, hogy miért olyan nehéz a hit, miért olyan küzdelmes, és hogy mikor lesz az, hogy nem kell többé így élnem. Néha azt gondoltam, hogy egy időre abbahagyhatnám az összejövetelekre járást és a kötelességem végzését, de úgy éreztem, hogy ez nem lenne összhangban Isten szándékával. Fájdalmamban kétségbeesetten imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy vezessen. Felidéztem Isten szavainak egy részletét: „Ma a legtöbb emberben nincs meg ez a tudás. Azt hiszik, hogy a szenvedésnek nincs értéke, a világ elutasítja őket, otthoni életüket gondok terhelik, Isten nem szereti őket, és kilátásaik lehangolóak. Egyesek szenvedése szélsőséges méreteket ölt, és gondolataik a halál felé fordulnak. Ez nem Isten iránti igaz szeretet; az ilyen emberek gyávák, nincs bennük állhatatosság, gyengék és tehetetlenek! [...] Így ezekben az utolsó napokban bizonyságot kell tennetek Istenről. Nem számít, milyen nagy a szenvedésetek, el kell mennetek a legvégsőkig, utolsó leheletig hűségesnek kell lennetek Istenhez, s alávetni magatokat Neki; csakis ez az Isten iránti igaz szeretet, és csakis ez az erős és messze hangzó bizonyságtétel” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szeretetreméltóságát csak fájdalmas próbatételek megtapasztalása által ismerheted meg). Nagyon meghatódtam, ahogy Isten szavain elmélkedtem. Felismertem, hogy Isten szándéka nem az volt, hogy szenvedésre kényszerítsen bennünket, hanem az, hogy az üldöztetés és a megpróbáltatás által tökéletesítse a hitünket, hogy esélyünk legyen tanúságot tenni Isten mellett. Nem engedhettem a Sátánnak a szenvedéstől való félelmem miatt; hinnem kellett Istenben, és a végsőkig ezen az úton kellett maradnom, bármilyen nehéz is ez.

Mivel továbbra is hirdettem az evangéliumot, később a férjem fokozta az elnyomást. Egy nap, amikor hazaértem egy összejövetelről, nagyon rám támadt, és kiabált velem: „Mit csinálsz, éttermi vendégeknek prédikálsz? Mindenki arról beszél, hogy te hívő vagy. Hogy tudtál így megalázni engem? Láttad, mit mondanak a tévében. Ha így folytatod, várj csak, majd letartóztatnak!” Láttam, hogy egyre jobban felizgatja magát, ezért nem szóltam semmit válaszul, csak bementem a szobámba. Amit ott láttam, megdöbbentett. Összetépte az Isten szavait tartalmazó könyveimet, és a padlót papír borította el. Az apósom éppen akkor jött át, és amint belépett, ezt mondta: „Azt akartuk, hogy a fiunk megházasodjon, hogy szép élete legyen. Ez a család tönkremegy, ha téged letartóztatnak a hited miatt. Vagy add fel a hited, vagy válj el azonnal!” Aztán istenkáromló dolgokat kezdett mondani. Nem tudtam visszatartani a dühömet, és félbeszakítottam: „Mióta beházasodtam a családodba, csak tisztelettel bántam veled. Soha nem haragudtam rád, és soha nem vitatkoztam veled. Ha nem teljesítettem a család iránti kötelességemet, jogod van megszidni engem, de a hitemmel nincs semmi baj, és nem szabadna az utamba állnod, még kevésbé káromolnod Istent...” Mielőtt befejezhettem volna, megváltozott az arckifejezése, és így kiabált: „Mi a baj azzal, ha elmondom a véleményemet a te Istenedről? Nem hiszem, hogy nem tudok veled elbánni!” Elkezdte rángatni a ruhámat, és megpróbált elvonszolni a rendőrségre, de én kirántottam magam a kezei közül. Látva, hogy mennyire elszánt vagyok, és hogy nem fogok engedni, sértődötten távozott. Rögtön ezután egy puffanást hallottam, és ahogy megfordultam, láttam, hogy a férjem felém jön, és úgy pofon vágott, hogy a földre zuhantam. Csillagokat láttam, a fülem csengett, és az arcom égett a fájdalomtól. Az agyam teljesen kikapcsolt. Nagyon megdöbbentett, hogy ezt tette. Közel tíz éve voltunk együtt, és még soha nem ütött meg, de aznap mégis megtette, a hitem miatt. Ahogy ránéztem, úgy éreztem, mintha idegen lenne. Mintha elvesztette volna az eszét, erőszakkal felrántott a padlóról, a falhoz szorított, és vadul így szólt: „Én mondom neked, ezt még ma elintézzük. Vagy feladod a hitedet, vagy azonnal elválunk. Mondd meg, még mindig hinni akarsz, vagy már nem? A hitedet akarod, vagy ezt a családot?” Miközben beszélt, mániákusan a falhoz lökdösött. Látva, hogy az az arc, amit olyan jól ismertem, milyen démoni lett, nyugodtan válaszoltam: „Én a hitemet választom.” Feldühödve az ágyra lökött, és kezeit szorosan a nyakam köré kulcsolta. Nem kaptam levegőt, és menekülni akartam, de túl erős volt. Nem volt rá esély, hogy megküzdjek vele. Ahogy küzdöttem a levegőért, nagyon megijedtem, és ezt gondoltam: „Valószínűleg ma fogok meghalni így.” Éppen ekkor a hároméves fiam hirtelen felébredt. Felkelt, és elkezdett kiabálni: „Anyu! Anyu!” Látva, hogy a férjem fojtogat, elkezdte ütni és lökdösni, majd kétségbeesetten próbált a karjaimba bújni. Ennek láttán a férjem elengedett, és gonoszul ezt mondta nekem: „Ha nem lett volna a fiunk, ma a kezem által haltál volna meg.” Elment, én pedig átgondoltam, mi történt az imént. Meghűlt bennem a vér. Mivel a hitem üldözése az ő személyes érdekeit csorbította, megdöbbentő módon kész volt megfojtani engem. Hát nem az történt, hogy egy ördög fedte fel magát? Minél jobban vert, annál inkább láttam, hogy milyen ember is ő, és annál inkább Istent akartam követni a végsőkig.

Az anyósom másnap meglátogatott, és ahogy belépett, így szólt: „Nem tudnád ezt abbahagyni, hogy higgy Istenben? Tudom, hogy hinni jó dolog, de ez azt jelenti, hogy a párt majd letartóztat és szörnyű dolgokat tesz veled. Mit szólsz hozzá?” Ezt mondtam: „Tudod, milyen nehéz volt a szülésem, a kórház jelentésében az állt, hogy kritikus az állapotom. Mindenható Isten volt az, aki megmentett engem és a fiamat is. Viszonoznom kell Isten szeretetét; nem cselekedhetek lelkiismeret nélkül. Mindenható Isten az egyetlen igaz Isten, aki megteremtette az eget, a földet és minden dolgot, és Ő a Megváltó, aki visszajött, hogy megmentse az emberiséget. A katasztrófák egyre nagyobbak, és csak Isten tudja megmenteni az embereket. Még ha le is tartóztatnak minket, és szenvedünk azért, mert Istent követjük, az csak átmeneti lesz. Ez még mindig jobb, mint a pokolra jutni a Sátánnal.” Így válaszolt: „Értem, amit mondasz, de nőként gondolnod kell a gyerekedre és a férjedre is. A fiad még nagyon kicsi. Tényleg el tudnád viselni, hogy csak úgy félredobod őt?” Ennek hallatán valóban sírni támadt kedvem, de nem jöttek a könnyeim. Erre gondoltam: „Csakugyan én vagyok az, aki félredobja őt? A kommunista párt az, ami letartóztatja és üldözi a hívőket. És a te fiad az, aki elhiszi a párt hazugságait, és ragaszkodik a váláshoz, és szétszakítja ezt a családot. Hogyan okolhatod ezért a hitemet?” De ahogy néztem őt, ősz haját és fájdalmas arckifejezését, és arra gondoltam, hogy a fiamat ilyen fiatalon elveszik az anyjától, egyre nyomorultabbul éreztem magam. Kezdtem egy kicsit elgyengülni. Csendben Istent szólítottam, és kértem Őt, hogy vezessen engem. Az Ő szavainak egy részlete jutott eszembe: „Isten embereken végzett munkája minden lépését illetően kívülről úgy tűnik, mintha emberek közti interakciókról lenne szó, mintha emberi elrendezésből vagy emberek általi zavarásból születne. A színfalak mögött azonban a munka minden lépése és minden történés egy-egy fogadás, amelyet a Sátán tesz Isten előtt, és amely szükségessé teszi, hogy az emberek szilárdan álljanak az Isten melletti bizonyságtételükben. Vegyük például Jób próbatételét: a színfalak mögött a Sátán fogadást kötött Istennel, a Jóbbal történtek pedig emberek tettei és emberi zavarások voltak. Isten bennetek végzett munkájának minden egyes lépése mögött ott van a Sátán fogadása Istennel – az egész hátterében egy csata dúl. [...] Amikor Isten és a Sátán a szellemi birodalomban vívják csatájukat, hogyan kellene eleget tenned Istennek, és hogyan kellene szilárdan megállnod a Mellette való bizonyságtételedben? Tudnod kell, hogy mindaz, ami veled történik, egy nagy próbatétel és olyan alkalom, amikor Istennek szüksége van a te bizonyságtételedre” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). Isten szavaira gondoltam, és láttam, hogy mindaz, ami ma velem történt, látszólag arról szól, hogy emberek állnak az utamba és üldöznek, de az egész mögött a Sátán trükkjei állnak. A Sátán a családomat használja arra, hogy akadályozzon engem, hogy megzavarjon, a fiam és a családtagjaim iránti érzéseimet használja fel arra, hogy megfenyegessen, próbál rávenni, hogy eláruljam Istent, és elveszítsem az esélyemet az üdvösségre. Tudtam, hogy nem dőlhetek be a Sátán trükkjeinek, hinnem kell Istenben, bizonyságtételemben szilárdan kell állnom, és meg kell aláznom a Sátánt. Így hát ezt mondtam az anyósomnak: „Az embert Isten teremtette, ezért hinnünk kell, és imádnunk kell Őt. Emellett az életemet Isten adta nekem, így bármi történjék is, a végsőkig követni fogom Őt. Ne pazarold az energiádat arra, hogy megpróbálj meggyőzni ennek az ellenkezőjéről.” Megrázta a fejét, aztán megfordult, és elment.

Aznap este a férjem rájött, hogy még mindig Isten szavait olvasom, és nagyon mérges lett. Ezt mondta: „Még mindig van merszed ezt csinálni? Hát nem tudod, hogy ezért börtönbe kerülsz? Nem érdekel, hogy élsz-e vagy halsz? Ha nem érdekel, az rendben van, de engem és a gyerekünket hagyj ki ebből. Ha tudtam volna, hogy hívő leszel, eleve nem vettelek volna feleségül!” Aztán kituszkolt a bejárati ajtón, és gyűlölettel ezt mondta: „Ha továbbra is ragaszkodsz a hitedhez, akkor takarodj ebből a házból!” Azzal becsapta az ajtót, és bezárta. Láttam, hogy a férjem milyen lelketlen, és hallottam, hogy a fiam teli torokból kiabálja, hogy „anya!”, és a szívem majdnem megszakadt. Késő volt, hajnali 2 óra múlt, és nem volt nálam pénz. Azon tűnődtem, hogy tényleg elhagyom-e az otthonom, és végleg elhagyom-e a fiamat. Nem tudtam, mitévő legyek, és hihetetlenül magányosnak éreztem magam, ahogy erre gondoltam. Észrevettem, hogy nálam van a telefonom, ezért felhívtam anyámat. Abban a pillanatban, ahogy meghallottam a hangját, könnyek folytak végig az arcomon, a fájdalom és a sérelmek, amiket oly sokáig elfojtottam, felszínre törtek. Visszatartva zokogását, anyám ezt mondta: „Drágám, nyugodj meg! Ő nem vinne el idáig, hogy aztán elhagyjon. Csak higgy Őbenne, és támaszkodj Rá.” Azzal, hogy anyukám vigasztalt és bátorított, és azt mondta, hogy higgyek Istenben és bízzak Őbenne, a szívemben lévő fájdalom enyhült.

Másnap fázva és éhesen bolyongtam céltalanul az utcákon, amikor véletlenül összefutottam egy nővérrel. A nővér hazavitt az otthonába, és felolvasott nekem néhány részletet Isten szavaiból, ami segített nekem megérteni, hogy min megyek keresztül. Mindenható Isten azt mondja: „Egy ilyen sötét társadalomban, ahol a démonok könyörtelenek és embertelenek, az ördögök királya, aki szemrebbenés nélkül öl embereket, hogyan tűrhetné egy olyan Isten létezését, aki szeretetre méltó, jóságos és szent? Hogyan tapsolhatna és ujjonghatna Isten érkezésén? Ezek a talpnyalók! A jóságért gyűlölettel fizetnek, már régen ellenségként kezdték kezelni Istent, visszaélnek Istennel, rendkívül vadak, a legkevésbé sincsenek tekintettel Istenre, rabolnak és fosztogatnak, minden lelkiismeretüket elvesztették, minden lelkiismerettel szembemennek, az ártatlanokat pedig értelmetlenségre csábítják. A régiek ősapái? Szeretett vezetők? Mind szembeszállnak Istennel! Az ő beavatkozásuk miatt van a menny alatt minden a sötétség és káosz állapotában! Vallásszabadság? A polgárok törvényes jogai és érdekei? Ezek mind csak trükkök a bűn elleplezésére! [...] Miért gördít ilyen áthatolhatatlan akadályt Isten munkája elé? Miért téveszti meg Isten népét különféle trükkökkel? Hol az igazi szabadság, hol vannak a törvényes jogok és érdekek? Hol a tisztesség? Hol a vigasztalás? Hol a melegség? Miért sző csalárd terveket, hogy csőbe húzza Isten népét? Miért fojtja el erőszakkal Isten eljövetelét? Miért nem engedi, hogy Isten szabadon járjon-keljen az Általa teremtett földön? Miért zaklatja Istent, amíg már nincs hova fejét lehajtania?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (8.)). „Isten fel fogja ébreszteni ezeket az embereket, akiket súlyosan megterhel a szenvedés, fel fogja kelteni őket, míg teljesen fel nem ébrednek, kivezeti őket a ködből, és eléri, hogy elutasítsák a nagy vörös sárkányt. Felébrednek majd álmukból, felismerik a nagy vörös sárkány lényegét, képesek lesznek teljes szívüket Istennek adni, felemelkedni a sötét erők elnyomásából, felkelni a világ keleti részén és Isten győzelmének bizonyítékává válni. Csak így fog Isten dicsőséget nyerni” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (6.)). Isten szavai segítettek nekem megérteni, hogy Isten azért lett testté és jött a földre az utolsó napokban, azért munkálkodik és fejezi ki az igazságot, hogy megtisztítsa és megmentse az embert. A kommunista párt attól fél, hogy majd mindenki elfogadja az igazságot, követi Istent, és általa üdvözül, és akkor a Párt nem tudja többé irányítani az embereket, és ártani nekik. Ezért nyomják el és tartóztatják le eszeveszetten a hívőket, és mindenféle hazugságokat gyártanak, hogy elítéljék és rágalmazzák a Mindenható Isten Egyházát, félrevezetve és lázítva az embereket, hogy velük együtt megtagadják Istent, és ellenálljanak Neki. A kommunista párt valóban gyűlöletes! A családom csak azért bánt velem így, mert a kommunista párt félrevezette őket. A párt ezeket a hazugságokat és téveszméket használja fel, hogy port hintsen az emberek szemébe, hogy mindenki ellenálljon Istennek velük együtt, és végül a pokolban bűnhődjön. Ez a Sátán fortélya volt. Ekkor vált számomra kristálytisztán világossá, hogy a kommunista párt csak démonok csapata, amely ellenáll Istennek, és árt az embereknek. Tudtam, nem dőlhetek be a trükkjeinek, és bármennyire is üldözne a családom, soha nem árulhatom el Istent, továbbra is követnem kell Őt, és végeznem kell a kötelességemet.

Később a férjem, hogy rávegyen a hitem feladására, felhívta néhány rokonomat és barátomat a szülővárosomból, hogy megkérje őket, győzzenek meg. Felhívtak, körbeadták a telefont, és egymás után faggattak. A bátyám ezt mondta: „Ilyen fiatalon bármit megtehetsz. Miért kell hinned Istenben? Te háziasszony vagy, tehát a te felelősséged a gyereknevelés és a családról való gondoskodás. Minek törődnél az Istenben való hittel? Ha hiszel, a kommunista párt letartóztat és börtönbe zár. Mi csak hétköznapi emberek vagyunk – hogyan tudnánk harcolni ez ellen?” A nagynéném átvette a telefont, és rám kiabált: „Elment az eszed? Egy tökéletesen jó otthont nem szabadna a hited miatt tönkretenni! Nem törődsz a családoddal? Hihetetlenül keményfejű vagy!” Egy másik nagynéni rám kiabált: „Még nem is vagy olyan régóta házas, és a fiad még nagyon kicsi. Ha a végén börtönbe kerülsz, mi lesz vele? Fogadd meg a tanácsunkat – ez a te érdekedben van!” Aztán a bátyám kapta el a telefont, és hozzátette: „Ha ragaszkodsz ehhez, a férjed el fog válni tőled, és akkor eszedbe se jusson visszajönni hozzánk! Meg fogjuk szakítani veled a kapcsolatot!” Még a 80 éves nagymamám is sírva mondta a telefonba: „Nem szabad hinned Istenben. Mi lesz, ha letartóztatnak? Figyelj rám! Mi a legjobbat akarjuk neked.” Miután letettem a telefont, nagyon zaklatott lettem. Annyi mindent akartam mondani nekik, például: „Azt mondjátok, ez a saját érdekemben van, de tényleg ez a helyzet? Már régen meghaltam volna, ha Mindenható Isten nem mentett volna meg, és akkor itt lennék ma egyáltalán? Ki teszi tönkre valójában ezt a tökéletesen jó otthont? Ki szakítja szét valójában ezt a családot? A kommunista párt, nem én. A kommunista párt letartóztatja és üldözi a hívőket, de ti, ahelyett, hogy a pártot gyűlölnétek, az ő oldalukon álltok, üldöztök engem, és megpróbáltok rávenni, hogy áruljam el Istent, még azzal is fenyegetőztök, hogy megszakítotok velem minden kapcsolatot, és kitagadtok engem. Hogyhogy nem tudjátok megkülönböztetni a jót a rossztól? Tényleg a legjobbat akarjátok nekem? Miféle család vagytok ti? Az életemet Isten adományozta, mi a baj azzal, ha végzem a kötelességemet, hogy viszonozzam Isten szeretetét? Mi a baj azzal, ha van hitem, és a helyes utat választom az életben?” Néhány napig a családom hívogatott és szüntelenül zaklatott. Igazán gyötrődtem, ezért komolyan imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy őrködjön a szívem felett. Végül továbbra is eljártam az összejövetelekre, és végeztem a kötelességemet.

A férjem adott nekem egy válási szerződést, amit ő maga készített, és ezt mondta: „Ha megtartod a hitedet, váljunk el! Nem láthatod a fiunkat, miután elváltunk. Ha azonban hajlandó vagy feladni a Mindenható Istenbe vetett hitedet, akkor úgy teszek, mintha mi sem történt volna.” Felvettem és megnéztem: a férjnek és a feleségnek nincsenek közös vagyontárgyaik, nincs közös vállalkozásuk és közös tulajdonuk; a férjé lesz a fiú felügyeleti joga, a feleség pedig üres kézzel távozik. De ha nem egyezem bele a válásba, a férjem anyámat és engem felad a rendőrségen, és feljelent minket, mert hiszünk Mindenható Istenben. Láttam, hogy mindezt már jóval korábban kitervelte, titokban átruházott mindent, amink volt, hogy amikor elválunk, ne legyen közös vagyonunk. A kezemben tartott válási szerződésre pillantva ismét elfogott a gyötrődés. Ha aláírom azt a papírt, ez azt jelenti, hogy elhagyom ezt a házat, és nem láthatom többé a fiamat. Olyan kicsi – nem tudnám elviselni, hogy elváljak tőle. Nagy kínok között voltam. Istenhez kiáltottam, és kértem, hogy vezessen, hogy szilárdan meg tudjak állni. Aztán eszembe jutottak Isten szavainak ezek a részletei: „A megpróbáltatások során normális, hogy az emberek gyengék, vagy negatívak, vagy nincsenek tisztában Isten szándékával, vagy a gyakorlathoz vezető útjukkal. De összességében legyen hited Isten munkájában, Jóbhoz hasonlóan nem szabad megtagadnod Istent. [...] A te tapasztalatod szerint, függetlenül attól, hogy milyen finomításon mész keresztül Isten szavai által, amit Isten az emberiségtől megkövetel – röviden szólva –, az a hitük és az Istent szerető szívük. Azzal, hogy így dolgozik, az emberek hitét, szeretetét és elhatározását tökéletesíti” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Akik tökéletessé lesznek téve, azoknak finomításon kell átesniük). „Nehézségeket kell elszenvedned az igazságért, fel kell áldoznod magad az igazságért, el kell viselned a megaláztatást az igazságért, és ahhoz, hogy még többet elnyerj az igazságból, még több szenvedésen kell keresztülmenned. Ezt kellene tenned. Nem szabad eldobnod az igazságot egy harmonikus családi élet élvezetének kedvéért, és nem szabad elveszítened egy egész élet méltóságát és tisztességét a pillanatnyi élvezet kedvéért. Mindarra kell törekedned, ami szép és jó, és olyan életutat kell követned, amely értelmesebb” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Isten szavai megvigasztaltak és bátorítottak engem, és a gyakorlás útjára irányítottak. Felismertem, hogy Isten engedte meg azt, hogy a férjem válással fenyegessen. Arra gondoltam, amikor Jób próbára lett téve. Mindenét elvették a rablók, és minden gyermeke egyik napról a másikra meghalt. Egy hamurakásban ült, fekélyekkel borítva. Még a felesége is elutasította, a barátai pedig gúnyolták és megítélték. De mindezen szenvedések ellenére mégis dicsérte Istent, mondván: „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” (Jób 1:21). Csak ez az igazi hit. Ünnepélyes fogadalmat tettem, és elszántan mondtam Istennek, hogy a végsőkig követni fogom Őt, bármi történjék is. De amikor szembesültem a férjem fenyegetéseivel, megrekedtem a negativitásban és a gyengeségben. Ez nem volt valódi hit Istenben. Mióta hallotta a párt hazugságait, nemcsak az Isten szavait tartalmazó könyveimet tépte szét, hanem erőszakoskodott is velem, majdnem megfojtott. Félt, hogy a hitem miatt bajba keveredik, ezért nemcsak el akart válni, hanem nincstelenül hagyott volna, és távol tartott volna a fiamtól. Fel akart adni, ha nem egyezem bele. Miféle férj volt ez? Nem volt inkább démon? Eszembe jutottak Isten szavai: „A hívők és a nem hívők összeegyeztethetetlenek, sőt, inkább szemben állnak egymással” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt fog bemenni a nyugalomba). Láttam, hogy a férjem azért fenyeget válással, mert a kommunista pártra hallgat, és gyűlöli Istent. Így, bár férj és feleség voltunk, ő a pártot követte, és olyan úton járt, amely Isten ellen irányul, és egyenesen a pokolba vezet, míg én az Istent követő úton jártam, hogy elnyerjem az igazságot és az örök életet. A hívők és a nem hívők különböző utakon járnak. Tudtam, nem hagyhatom, hogy tovább korlátozzon. Minél jobban üldözött, annál elszántabb lettem, hogy a végsőkig kövessem Istent, bizonyságtételemben szilárdan megálljak, és megszégyenítsem a Sátánt. Ezért közöltem vele, hogy beleegyezem a válásba.

Azon a napon, amikor elmentünk a Polgári Ügyek Hivatalába, hogy véglegesítsük a válást, nem tudtam szabadulni a szorongástól amiatt, hogy nem maradt semmim. Hogyan fogok ezek után megélni? Amikor arra gondoltam, hogy milyen hihetetlenül keményen dolgoztam az otthonunkért és a vállalkozásunkért az évek során, csak azért, hogy a végén semmim se maradjon, ezt nagyon nehéz volt elfogadni. Azután Isten szavaira gondoltam: „Képes vagy-e Értem lemondani a túlélésed jövőbeni útjának megfontolásról, tervezésről vagy előkészítéséről?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (2.)). Istennek ez a kérdése igazán megszégyenített. Mindenki azt mondja, hogy a nehézségek próbára teszik az őszinteséget, de amikor üldöztetéssel és viszontagságokkal találkoztam, csak a személyes érdekeimre gondoltam. Vajon ez igaz hit volt-e Istenben? Minden, ami velem kapcsolatos, Isten kezében volt, ezért elszántam magam, hogy alávetem magam az Ő vezénylésének és elrendezésének, és nem aggódom tovább amiatt, hogy mi lesz számomra a kiút. Miután aláírtuk az összes papírt, megkérdeztem a férjemet: „Miért akartál annyira elválni?” Ezt válaszolta: „Az unokatestvérem azt mondta, hogy a kormány bizalmas dokumentumokat adott ki, melyek szerint a Mindenható Istenben hívők kiemelt bűnözők, és hogy minden olyan párttagot, akinek a családjában hívőt találnak, azonnal kirúgnak a pártból, az ilyen köztisztviselőket elbocsátják, a gyerekeiket nem veszik fel az egyetemre, a szüleik nyugdíját megszüntetik, és a családi vagyonukat elkobozzák. Régebben egy bűnöző családja kilenc generáción keresztül volt érintett; most, ha valaki hisz Mindenható Istenben, akkor az összes rokona belekeveredik. El kellett, hogy szakadjak tőled, hogy megóvjam a többieket. Különben a bátyámat kirúgnák a pártból.” Nagyon mérges lettem, amikor ezt hallottam tőle. Isten azért jött, hogy megmentse az emberiséget, ami olyan csodálatos dolog és áldás az egész emberiség számára. De a kommunista párt eszeveszetten ellenáll Istennek, és gyűlöli Istent. Minden megvetendő eszközt felhasznál, hogy megzavarja és elpusztítsa Isten munkáját, és semmi sem állítja meg. Gyilkos, hidegvérű démonok csapata! Valóban megláttam a nagy vörös sárkány igazi arcát, és többé nem tévesztett meg, és nem tett bolonddá. Elhatároztam, hogy jól végzem a kötelességemet, hogy viszonozzam Isten szeretetét, és szégyent hozzak a Sátánra. Ezután elhagytam az otthonom, és folytattam a kötelességem végzését és az evangélium hirdetését. Hála Istennek!