Általános ügyekkel foglalkoztam a gyülekezetben. Egyszer egy beszélgetés során hallottam, ahogy egy gyülekezetvezető azt mondta: „Csen Hszin nővérnek jó a képessége, tiszta megértéssel rendelkezik a dolgokról, és gyakorlatiasan közöl az igazságról. Azt tervezem, hogy művelés alá veszem az öntözési munkára.” Nem sokkal ezután Csen Hszint vezetővé választották. Amikor meghallottam ezt a hírt, összeszorult a szívem. Korábban Csen Hszin és én is általános ügyekkel foglalkoztunk, de mostanra ő vezető lett, míg én továbbra is ugyanazt a munkát végeztem. Hogy lehetek én ennyire hiányos? Azon az egész délelőttön nagyon levert voltam, és nem tudtam a munkámra koncentrálni. Később a vezető megkérdezte, hogy át akarom-e venni az általános ügyekkel kapcsolatos munkát Csen Hszintől. Kicsit zaklatott lettem. Bár megkaptam volna a felügyelői címet, az még mindig csak általános ügyekkel kapcsolatos munka volt. Mindegy, milyen jól végzem, senki sem fogja tudni, nem úgy, mint egy vezető esetében, akit a gyülekezet kiemelten művel, és akit a testvérek mind tisztelnek és támogatnak. Úgy éreztem, az általános ügyekkel kapcsolatos munka alacsonyabb rangú, ezért nem igazán akartam elfogadni. Aggódtam, mit gondolnak majd rólam a testvérek, ha elvállalom. Vajon azt gondolnák, hogy azért végeztem mindvégig általános ügyeket, mert a hitem évei alatt soha nem törekedtem az igazságra, és nem fejlődtem? Milyen kínos lenne! De jobban belegondolva, ez a kötelesség Isten engedélyével jutott el hozzám. Még ha nem is felelt meg a vágyaimnak, alá kellett vetnem magam, és nem cselekedhettem a személyes preferenciáim alapján, így kelletlenül azt válaszoltam a vezetőmnek, hogy kész vagyok elfogadni ezt a kötelességet.

Kis idő múlva hallottam, ahogy a vezető azt mondta: „Sang Csin testvér jó képességű, és ha kicsit többet fáradozik az életbe való belépésén, akkor vezető vagy dolgozó lehet belőle. Fordítsatok több energiát a művelésére!” Ennek hallatán még rosszabbul éreztem magam. Én felügyeltem Sang Csin munkáját, és még ő is olyasvalaki volt, akit a vezető művelni akart. Az én nevemet miért nem említette senki? Én felügyeltem a munkáját, de engem nem léptettek elő – egy helyben toporogtam. Hogyan fognak rám nézni a többiek? Tényleg ennyire hiányos vagyok? Volt némi képességem a munka irányításához, a problémák feltárásához és megoldásához. Néha, amikor a vezető megbeszélést tartott, képes voltam véleményt nyilvánítani és javaslatokat tenni. A vezető miért nem látta az erősségeimet? Ha a vezető csak megemlítette volna a nevemet, mondván, hogy művelhető lennék, de az általános ügyek felügyeletéhez van szükség rám, az bizonyította volna, hogy nem vagyok annyira rossz, és jobban érezném magam. Néhány napig, amikor csak eszembe jutott, annyira feldúlt lettem. Teljesen erőtlennek éreztem magam, nem akartam a testvérekkel beszélgetni, és nem volt teherérzetem a kötelességemben. Amikor mások problémákat jelentettek nekem, nem gondoltam át őket olyan gondosan, mint korábban.

Egy nap a vezető megkért, hogy vigyek el valamit Csen Hszin egyik csoportösszejövetelére. Igazán nem akartam elmenni, féltem, mit gondol majd rólam Csen Hszin. Korábban ugyanazt a kötelességet végeztük, de mostanra ő vezető lett, míg én még mindig általános ügyekkel foglalkoztam. Vajon lenéz majd, és haszontalannak tart? De aggódtam, hogy ha nem megyek, az feltartja a munkát, így le kellett nyelnem a békát. Amikor odaértem, hogy Csen Hszin ne ismerjen fel, összegörnyedve ültem a nappali kanapéján, és több mint fél órán keresztül a telefonomba temetkeztem. Néhány testvér szólt hozzám, de nem mertem felemelni a fejem, mert féltem, hogy Csen Hszin felismer. Teljesen haszontalannak éreztem magam, és annyira szörnyen, hogy sírni akartam. Nem tehettem mást, átfutottam egy másik szobába, és némán sírtam, miközben az éjszakai eget bámultam. Azon gondolkodtam, hogy nem vagyok érdemes a művelésre. Míg mások vezetőkké válhattak, én megrekedtem az általános ügyek végzésében. Mi értelme van így élni? Megdöbbentem, amikor rajtakaptam magam ezen a gondolaton. Hogy juthattak eszembe ilyenek? Abban a pillanatban halványan felidéződtek bennem Isten szavai: „Az antikrisztusok számára a státusz és a hírnév az élet. [...] Kitehetnéd őket a hegyek mélyén egy őserdőbe, még akkor sem engednék el a hírnévre és státuszra való törekvést.” Úgy éreztem, ezek a szavak az állapotomat írták le, így hát megkerestem ezt a szakaszt, és elolvastam. Mindenható Isten azt mondja: „Az antikrisztusok számára a státusz és a hírnév az élet. Nem számít, hogyan élnek, nem számít, milyen környezetben élnek, nem számít, milyen munkát végeznek, nem számít, mire törekednek, mik a céljaik, mi az életük iránya, minden a jó hírnév és a magas státusz körül forog. Ez a cél pedig nem változik; soha nem tudják az ilyen dolgokat félretenni. Ez az antikrisztusok valódi arca és lényege. Kitehetnéd őket a hegyek mélyén egy őserdőbe, még akkor sem engednék el a hírnévre és státuszra való törekvést. Bármilyen embercsoportba helyezhetnéd őket, még mindig csak a hírnévre és a státuszra tudnak gondolni. Habár az antikrisztusok hisznek Istenben, egyenlővé teszik a hírnévre és státuszra való törekvést az Istenbe vetett hittel, és egyenrangúként kezelik ezt a két dolgot. Ami annyit tesz, hogy miközben az Istenben való hit útját járják, a saját hírnevükre és státuszukra is törekszenek. Elmondható, hogy az antikrisztusok szívében az igazságra való törekvés az Istenben való hitben a hírnévre és státuszra való törekvést jelenti, és hogy a hírnév és státusz hajszolása egyben az igazságra való törekvés – hírnevet és státuszt nyerni annyi, mint elnyerni az igazságot és az életet. Ha úgy érzik, hogy nem tettek szert hírnévre, nyereségre vagy státuszra, hogy senki sem néz fel rájuk, nem értékeli nagyra és nem követi őket, akkor elcsüggednek, azt hiszik, nincs értelme hinni Istenben, nincs értéke, és belül így tűnődnek: »Kudarcot vallottam, amiért így hiszek Istenben? Nincs remény a számomra?« Gyakran számítgatnak ilyen dolgokat a szívükben. Számítgatják, hogyan hasíthatnának ki egy helyet maguknak Isten házában, hogyan lehetne előkelő hírnevük a gyülekezetben, hogyan érhetik el, hogy az emberek figyeljenek rájuk, amikor beszélnek és dicséreteket zengjenek nekik, amikor cselekszenek, hogyan érhetik el, hogy az emberek kövessék őket, bárhol is vannak; és miként lehet befolyásos hangjuk a gyülekezetben, és hogyan legyen hírnevük, nyereségük és státuszuk – valójában ilyen dolgokra összpontosítanak a szívükben. Ezekre törekednek az ilyen emberek” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten szavaiból megtudtam, hogy az antikrisztusok minden tettükben először a saját tekintélyüket és státuszukat veszik figyelembe, soha nem adják fel a hírnév és a státusz hajszolását, és számukra a státusz olyan fontos, mint a saját életük. Önvizsgálatot tartottam: „Miért nem akarok soha általános ügyekkel foglalkozni? Miért érdekel annyira, hogy vezető legyek?” Rájöttem, hogy a fő ok az volt, hogy úgy éreztem, a vezetőknek van státuszuk. Nemcsak a testvérek csodálták őket, hanem a felsőbb szintű vezetők is nagyra értékelték őket, és a gyülekezet kiemelten művelte őket. Úgy éreztem, jó dolog vezetőnek lenni, megmutatni magam, és hogy csak a vezetői pozíció jelenti azt, hogy van bennem ígéret. Azt is éreztem, hogy az általános ügyekkel kapcsolatos munka csak külső dolgok intézése, hogy csak azok végeznek ilyen kötelességeket, akik nem törekednek az igazságra, és senki sem néz fel rájuk. E téves elképzelések miatt, amikor láttam, hogy körülöttem mindenkit előléptetnek és művelnek, sőt néhányukat vezetővé is választják, az igazi csapás volt számomra, és mindig azt akartam, hogy a vezető megemlítse a nevemet. De amikor a vezető másokat művelt helyettem, annyira elkeseredtem, hogy senkit sem akartam látni, és már nem volt kedvem a kötelességemet végezni. Szörnyű volt minden napot a tekintély és a státusz gyötrelmében tölteni, ami odáig fajult, hogy úgy éreztem, az életet nem érdemes élni. Vajon a tekintélyre és státuszra való ilyen törekvés nem ugyanaz, mint az antikrisztus útján járni? Ennek felismerése kissé megijesztett, ezért gyorsan imádkoztam Istenhez, hogy bűnbánatot tartsak: „Istenem, a tekintély és státusz iránti vágyam túl erős. Nem akarok ebben a lázadó állapotban élni. Kérlek, vezess engem, hogy megszabaduljak a hírnév és a státusz béklyóitól.”

Egy nap Isten néhány szavát olvastam, amelyek segítettek megértenem a törekvésemmel kapcsolatos téves nézőpontomat. Mindenható Isten azt mondja: „Mindig felsőbbrendűek akartok lenni másokkal szemben, ki akarjátok tárni a szárnyaitokat és felszállni, inkább sasok akartok lenni, nem pedig kismadarak? Ez milyen beállítottság? Ez a magatartás alapelve? A magatartásotoknak Isten szavain kell alapulnia; csak Isten szavai az igazság. Titeket túl mélyen megrontott a Sátán, és mindig a hagyományos kultúrát – a Sátán szavait – tekintitek az igazságnak, a törekvésetek tárgyának, ami megkönnyíti számotokra, hogy rossz útra térjetek, és az Istennel való ellenkezés útján járjatok. A romlott emberiség gondolatai és nézetei, valamint azok a dolgok, amelyekre törekednek, mind ellentétesek Isten vágyaival, az igazsággal és azzal a törvénnyel, hogy Isten minden felett szuverén, mindent vezényel, és irányítja az emberiség sorsát. Tehát bármennyire is helyénvaló és észszerű a törekvésetek az emberi gondolatok és elképzelések szerint, Isten szemszögéből ez nem pozitív dolog, és nincs összhangban az Ő szándékaival. Mivel szembemész azzal a ténnyel, hogy Isten szuverenitást gyakorol az emberiség sorsa felett, és a saját utadon szeretnél járni, a saját kezedbe véve sorsodat, mindig falakba ütközöl, amitől összetörsz és megsebesülsz, és soha semmi sem sikerül neked. Miért nem sikerül neked semmi? Mert ezt az Isten által létrehozott törvényt egyetlen teremtett lény sem változtathatja meg, és Isten hatalma és ereje mindenek felett áll, és egyetlen teremtett lény sem sértheti meg. Az emberek túl nagyra tartják a képességeiket. Mi az, ami miatt az emberek mindig meg szeretnének szabadulni Isten szuverenitásától, mindig meg szeretnék ragadni saját sorsukat és megtervezni saját jövőjüket, és vezérelni szeretnék a kilátásaikat, irányukat és életcéljaikat? Honnan származik ez a motiváció? (Romlott sátáni beállítottságokból.) Mit hoznak tehát az embereknek a romlott sátáni beállítottságok? (Isten elleni harcot.) Mi lesz abból, ha az emberek harcolnak Isten ellen? (Fájdalom.) A fájdalom még a fele sem ennek – az pusztulás! Amit közvetlenül a szemed előtt látsz, az a fájdalom, a negativitás és a gyengeség, az ellenállás és a panaszok – mi lesz a kimenetele az Isten elleni harcnak? Megsemmisítés! Ez nem kis dolog, és nem játék. Azok az emberek, akiknek nincs istenfélő szívük, nem látják ezt tisztán” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A romlott beállítottságok csak az igazság elfogadásával oldhatók fel). Olyan voltam, mint ahogy azt Isten szavai leleplezték. Olyan akartam lenni, mint egy sas, nem pedig mint egy kismadár, és úgy gondoltam, az általános ügyekkel kapcsolatos munka olyanná tesz, mint egy kismadár, akit nem érdemes művelni vagy tisztelni. A vezetők számomra olyanok voltak, mint a sasok. Volt bennük potenciál, mások értékelték őket és felnéztek rájuk. Olyan sátáni mérgek szerint éltem, mint például: „Az ember felfelé törekszik, a víz lefelé folyik”, „Az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg”, „Az embernek a méltóság elérésére kell törekednie” és más ehhez hasonlók. Azt gondoltam, hogy az életben az embereknek folyamatosan törekedniük kell, és minél magasabb a státuszod, annál jobb, különben egy semmirekellő vagy. E téves elképzelések irányítása alatt nem tudtam a kötelességemet két lábbal a földön járva végezni, hanem mindig arra törekedtem, hogy vezető legyek mások csodálatáért. Amikor láttam, hogy a körülöttem lévő testvéreket vezetővé választják, nyomorult voltam, ellenálltam, és nem tudtam elfogadni. Azt gondoltam: „Én sem vagyok rosszabb senkinél. Miért lehetnek mások vezetők, miközben én megrekedtem az általános ügyek végzésénél?” Azt gondoltam, az általános ügyekkel kapcsolatos munka azoknak való, akik nem törekednek az igazságra, ezért negativitásban éltem, és elkezdtem felületesen végezni és hanyagolni a kötelességemet. A státusz iránti vágyam túl erős volt! Tudtam, hogy minden ember képessége és az, hogy milyen kötelességeket tudnak elvégezni, mind Isten által előre elrendeltetett. A jelenlegi kötelességem is Isten szuverenitása és elrendezése alatt állt, tehát el kellett fogadnom és alávetnem magam. Mindig úgy éreztem, hogy senki sem értékel azért, mert általános ügyeket végzek, és ettől elkeseredtem, de ez azért volt, mert a törekvésem mögötti nézőpontom helytelen volt, és lázadó voltam. Képtelen voltam alávetni magam Isten szuverenitásának és elrendezéseinek, negatív voltam és panaszkodtam. Lényegében szembeszálltam, ellenálltam és lázadtam Isten ellen. Ha így folytatom, csak az lehet a vége, hogy Isten visszautasít.

Ezután Isten szavainak két szakaszát olvastam el: „Ha érzed a felelősség terhét a gyülekezeti munkát illetően, és szeretnél részt venni benne, az jó; ám el kell gondolkoznod azon, hogy érted-e az igazságot, hogy képes vagy-e beszélgetni az igazságról problémák megoldása végett, hogy képes vagy-e igazán alávetni magad Isten munkájának, és hogy képes vagy-e megfelelően, a munkarendek szerint végrehajtani a gyülekezeti munkát. Ha megfelelsz ezeknek a kritériumoknak, akkor indulhatsz a választáson, hogy vezető vagy dolgozó légy. Azt akarom mondani ezzel, hogy az embereknek minimum öntudattal kell rendelkezniük. Nézd meg először, hogy képes vagy-e felismerni az embereket, hogy meg tudod-e érteni az igazságot és tudod-e elvszerűen tenni a dolgokat. Ha teljesíted ezeket a követelményeket, akkor alkalmas vagy arra, hogy vezető vagy dolgozó légy. Ha nem vagy képes felmérni magad, akkor megkérheted rá a körülötted lévőket, akik ismernek téged, vagy közel állnak hozzád. Ha mind azt mondják, hogy nincs elegendő képességed ahhoz, hogy vezető légy, és hogy már az is elég jó, ha a jelenlegi munkádat végzed, akkor gyorsan meg kell ismerned önmagadat. Mivel gyenge képességű vagy, ne töltsd azzal az egész idődet, hogy vezető akarj lenni – csak tedd meg, amit tudsz, végezd a kötelességedet megfelelően, két lábbal a földön járva, hogy lelki békéd lehessen. Ez is jó. Ha pedig képes vagy arra, hogy vezető légy, ha igazán birtokában vagy ilyen képességnek és adottságnak, ha munkaképes vagy, és ha érzed a felelősség terhét, akkor pontosan az a fajta tehetséges ember vagy, akinek híján van Isten háza, és biztos, hogy előléptetnek és művelnek majd; de minden dologban ott van Isten időzítése. Ez a kívánság – annak kívánsága, hogy előléptessenek – nem ambíció, de meg kell lennie benned a vezetővé váláshoz szükséges képességnek, és teljesítened kell annak kritériumait. Ha gyenge képességű vagy, mégis azzal töltöd minden idődet, hogy vezető akarsz lenni, valamilyen fontos feladatot akarsz elvállalni, te akarsz felelni az egész munkáért, vagy olyasvalamit akarsz tenni, amelynek köszönhetően kitűnhetsz, akkor ezt mondom neked: ez ambíció. Az ambíció katasztrófát idézhet elő, úgyhogy óvakodj tőle! Minden emberben ott a vágy az előrehaladásra, és mindannyian hajlandóak törekedni az igazság felé, ami nem probléma. Egyeseknek van képességük, megfelelnek a vezetővé válás kritériumainak, és képesek az igazság felé törekedni, ez pedig jó dolog. Másoknak nincs képességük, így ki kell tartaniuk a saját kötelességük mellett, megfelelően, elvszerűen és Isten házának követelményei szerint végezve az éppen előttük lévő kötelességet; számukra ez jobb, biztonságosabb és reálisabb” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). „Az embereknek helyes megértéssel és hozzáállással kell rendelkezniük az előléptetést és a művelést illetően; az igazságot kell keresniük ezekben a kérdésekben, nem pedig a maguk akaratát követni, vagy ambíciókat és vágyakat táplálni. Ha úgy érzed, hogy jó képességű vagy, de még sosem léptetett elő téged Isten háza, és egyáltalán nem is tervezi a művelésedet, akkor ne válj frusztrálttá és ne kezdj panaszkodni, hanem csak az igazságra törekvésre és az előre haladásra összpontosíts! Ha van némi érettséged, és képes vagy valódi munkát végezni, akkor Isten választott népe magától értetődően vezetővé fog választani téged. Ha pedig úgy érzed, hogy gyenge képességű vagy, és hogy semmi esélyed az előléptetésre és a művelésre, valamint hogy lehetetlen elérned az ambícióidat, az vajon nem jó dolog? Ez meg fog óvni téged! Mivel gyenge képességű vagy, akkor ha egy csoportnyi vak és zavaros fejű emberrel találkozol, akik vezetővé választanak téged, az nem olyan lesz vajon a számodra, mintha izzó parázson kellene járnod? Képtelen vagy arra, hogy bármilyen munkát végezz, és vak a szemed és az elméd. Akadályozás minden, amit teszel; gonosz tett minden megmozdulásod. Jobban teszed, ha a jelenlegi kötelességedet jól elvégzed; akkor legalább nem fogod kellemetlen helyzetbe hozni magad, és jobb ez, mint hamis vezetőnek, valamint a színfalak mögött a kritika célpontjának lenni. Emberként fel kell mérned magad, és rendelkezned kell egy kevés önismerettel; ha így teszel, képes leszel elkerülni azt, hogy a rossz útra lépj és súlyos hibákat kövess el” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). Isten szavainak olvasása megindított. Mindig jobbnak éreztem magam a körülöttem lévő testvéreknél, és vezető akartam lenni, de vajon tényleg alkalmas voltam rá? Tényleg megvolt a képességem ahhoz, hogy vezető legyek? A vezetőknek törekedniük kell az igazságra, és rendelkezniük kell munkaképességgel és jó emberi mivolttal. Nem akárki lehet vezető. Ha valakinek nincsenek meg a vezetői képesítései, és nem tud valódi munkát végezni, még ha vezetővé is válik, nem marad sokáig az, sőt, némelyekből hamis vezető lesz. Korábban én is feleltem a gyülekezet munkájáért, de mivel gyenge volt a képességem és a munkaképességem, nem tudtam valódi munkát végezni, sem megoldani mások problémáit és nehézségeit az életbe való belépésben, és a végén áthelyeztek. Ami a képességet és a munkaképességet illeti, tényleg nem voltam alkalmas arra, hogy vezető legyek. Ezzel szemben az általános ügyekkel kapcsolatos munkában meglehetősen jártas voltam, tudtam némi valódi munkát végezni ezen a területen. A gyülekezet mindenki képességei és erősségei alapján szervezi meg a munkát. Így az emberek megfelelően ki tudják venni a részüket, és ez a gyülekezet munkájának is javára válik. De én nem voltam tisztában a saját mértékemmel. Egyértelműen hiányzott belőlem a vezetői képesség és alkalmasság, mégis mindig tehetségesnek és mások felett állónak éreztem magam, és mindig előléptetésre vágytam. Amikor láttam, hogy a vezető másokat művel, de engem nem, panaszkodtam, hogy a vezető nem értékel, és felületessé váltam a kötelességemben, negatív és ellenséges lettem Istennel szemben. Milyen arrogáns voltam, és mennyire hiányzott belőlem az öntudat! Ezt látva nagy bűntudatot éreztem, és képessé váltam arra, hogy helyesen kezeljem a jelenlegi kötelességemet, és hajlandó voltam a helyemen maradni, és két lábbal a földön járva végezni a kötelességemet.

Később hallottam Isten szavainak egy himnuszát, amelynek címe: „Csak egy parányi teremtett lény vagyok”:

1  Ó, Istenem! Akár van státuszom, akár nincs, most már értem magamat. Ha a státuszom magas, az azért van, mert Te felemeltél, ha pedig alacsony, az azért van, mert Te így rendelted. Minden a Te kezedben van. Nekem nincs sem választásom, sem panaszom. Te rendelted el, hogy ebben az országban, ennek a népnek a körében szülessek meg, és mindössze annyi a teendőm, hogy teljesen engedelmes legyek a Te uralmad alatt, mert minden azon belül van, amit Te elrendeltél.

2  Nem gondolok a státuszra; végtére is csak teremtett lény vagyok. Ha Te a feneketlen mélységbe helyezel is engem, a tűz és kénkő tavába, én nem vagyok más, csak teremtett lény. Ha Te használsz engem, teremtett lény vagyok. Ha Te tökéletessé teszel engem, még mindig teremtett lény vagyok. Ha nem tökéletesítesz engem, akkor is szeretni foglak, mert nem vagyok több, mint teremtett lény.

3  Semmi több nem vagyok, csak egy apró teremtett lény, akit a teremtés Ura teremtett, csupán egy az összes teremtett ember közül. Te teremtettél engem, és most újra a kezedbe helyeztél engem, hogy azt tegyél velem, amit akarsz. Kész vagyok a Te eszközöd és a Te ellenpontod lenni, mert minden úgy van, ahogy Te elrendelted. Ezen senki nem változtathat. Minden dolog és esemény a Te kezedben van.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Miért nem akarsz ellenpont lenni?)

Ahogy Isten szavain elmélkedtem, a szívem felderült. A státuszom, legyen az magas vagy alacsony, Isten által előre elrendeltetett, és akár volt státuszom, akár nem, csak egy jelentéktelen teremtett lény voltam. Teremtett lény voltam, ha magas státuszom volt, és teremtett lény maradtam, ha alacsony volt a státuszom. A lényegem nem változott. A gyülekezet az általános ügyek végzésével bízott meg, ezért a helyemen kellett maradnom, teljes mértékben kihasználnom az erősségeimet, és mindent megtennem, hogy jól végezzem a munkát. Teremtett lényként ez volt a kötelességem. Ez a felismerés megkönnyebbülést hozott, és csendben imádkoztam Istenhez: „Istenem Nem akarok többé negatív lenni és ellened szegülni. A státuszomtól függetlenül alávetem magam a Te szuverenitásodnak és elrendezéseidnek, és megfelelően fogom végezni a kötelességemet.” Ezután már nem lázadtam fel az Isten által elrendezett helyzetek ellen. Azon elmélkedtem, hogyan végezzem jól a jelenlegi kötelességemet, és hogyan végezzem a munkámat gyakorlatiasan. Igazán megnyugodtam, amikor ezt a gyakorlatba ültettem.

Később elgondolkodva rájöttem, hogy volt egy másik oka is annak, hogy nem akartam általános ügyekkel foglalkozni, mégpedig az, hogy egy abszurd nézethez ragaszkodtam. Azt hittem, hogy azok, akik általános ügyekkel foglalkoznak, nem törekszenek az igazságra, hogy ők alacsonyabb rangúak, és nincs reményük az üdvösségre, és hogy csak azok törekszenek az igazságra, akiket művelnek és fontos szerepük van, és nekik van esélyük az üdvösségre. Isten további szavait olvastam, amelyek ezzel a téves nézettel foglalkoznak. Mindenható Isten azt mondja: „Isten házában folyamatosan szó van Isten megbízatásának az elfogadásáról és az ember kötelességének helyes végrehajtásáról. Hogyan jön tehát létre a kötelesség? Általánosságban szólva: Isten irányítási munkájának az eredményeképpen jön létre, amely eljuttatja az emberiséghez az üdvösséget. Konkrétabban: ahogy Isten irányítási munkája végbemegy az emberek között, különféle típusú munkák bukkannak fel, és mindegyik megköveteli az emberektől, hogy megtegyék a saját részüket és elvégezzék azokat. Így létrejönnek az emberek felelősségei és küldetései, és ezek a felelősségek és küldetések azok a kötelességek, amelyeket Isten az embereknek ad. Isten házában a különféle feladatok, amelyek megkövetelik, hogy az emberek megtegyék a saját részüket, azok a kötelességek, amelyeket végezniük kell. Van-e vajon különbség a kötelességek között olyan értelemben, hogy az egyik jobb vagy rosszabb, magasztosabb vagy alantasabb, illetve nagyobb vagy kisebb a másiknál? Nem léteznek ilyen különbségek; ha valaminek köze van Isten irányítási munkájához, ha szükséges Isten házának munkájához és ha szükség van rá Isten evangéliumának terjesztéséhez, akkor az valakinek a kötelessége. Ez a kötelesség eredete és definíciója. [...] Bármi legyen is a kötelességed, az egy küldetés, amelyet Isten adott neked. Olykor talán egy fontos tárgyra kell vigyáznod vagy felügyelned. Ez nem egy nagy jelentőségű dolog – csupán a felelősségednek mondható –, de ez egy olyan feladat, amelyet Isten adott neked, te elfogadtad Tőle, és ez most a te kötelességed” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi a kötelesség megfelelő színvonalú végzése?). „Nem az a helyzet, hogy amint az emberek elkezdik megtenni a kötelességüket, azonnal olyasvalakivé válnak, aki rendelkezik az igazságvalósággal. A kötelesség teljesítése nem több, mint egy módszer és egy út, amin járnunk kell. Kötelességeik teljesítése során az emberek arra használják az igazságra való törekvést, hogy megtapasztalják Isten munkáját, fokozatosan megértsék és elfogadják az igazságot, majd gyakorolják az igazságot. Ekkor elérik azt az állapotot, amikor levetik romlott beállítottságukat, megszabadulnak a Sátán romlott természetének kötelékeitől és irányításától, és így olyasvalakivé válnak, aki rendelkezik az igazságvalósággal és normális emberi mivolttal. Kötelességed teljesítése és cselekedeteid csak akkor lesznek építő jellegűek az emberek és kielégítőek Isten számára, ha normális emberi mivolttal rendelkezel. És csak akkor lehetnek az emberek megfelelő színvonalú teremtett lények, ha Isten elismeri őket kötelességük végzéséért” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulságokat levonnia). Isten szavai megfordították a kötelességemről alkotott téves nézetemet. Megtanultam, hogy a kötelességek Istennek az emberiség megmentésére irányuló munkájából fakadnak, és nincs különbség magas és alacsony, vagy nagy és kicsi között. Bármi legyen is a kötelesség, az az emberek számára kötelezettség és felelősség, és mindent meg kell tennünk, hogy teljesítsük. A gyülekezet munkája megköveteli az együttműködést azok között, akik az egyes kötelességeket végzik. Minden kötelesség nélkülözhetetlen. Korábban nem értettem az igazságot. Az elképzeléseimet követtem, azt gondolva, hogy az általános ügyekkel kapcsolatos munka alantas, és nincs reményem az üdvösség elnyerésére. Ez teljes mértékben Isten félreértése volt. Valójában annak, hogy valaki üdvözül-e, semmi köze a státuszához vagy kötelességéhez. Nem arról van szó, hogy ha valaki vezető, akkor birtokolni fogja az igazságot és üdvözül. Ha vezetővé válnék, de nem törekednék az igazságra, vagy nem az alapelvek szerint cselekednék, a végén elbocsátanának és kiiktatnának. Azokra az antikrisztusokra és hamis vezetőkre gondoltam, akiket felfedtek. A gyülekezet fontos kötelességek végzésére művelte őket, de ők nem törekedtek az igazságra. Tekintélyre és státuszra törekedtek, személyes vállalkozásba fogtak, ellenségesek voltak Isten házával, és a végén lelepleződtek és kiiktatásra kerültek. Isten igazságos. Nem az alapján dönti el az emberek kimenetelét, hogy művelték vagy értékelték-e őket, vagy hogy magas státuszuk volt-e. Hanem az alapján, hogy elnyerték-e az igazságot, és megváltozott-e az életfelfogásuk. Ez Isten normája annak eldöntésére, hogy valaki üdvözülhet-e.

Az akkori tapasztalataim egy kicsit világosabban megmutatták nekem a tekintélyre és státuszra való törekvés természetét. A hírnév és a státusz hajszolása nem a helyes út, hanem Istennek való ellenállás. Semmi sem fontosabb, mint az igazságra való törekvés. Ezenkívül adtak némi önismeretet, helyes nézőpontot önmagamról, és a vezetői pozícióra való törekvésem már nem olyan erős. Amikor arról hallok, hogy bizonyos testvéreket vezetővé választanak, bár néha még mindig hatással van rám érzelmileg, képes vagyok megfelelően kezelni, már nem korlátoz annyira, és képes vagyok normálisan együttműködni a testvéreimmel a kötelességemben. Hála Istennek