2015 augusztusában gyülekezetvezetővé választottak. Akkoriban a gyülekezetben volt néhány jelentéslevél, amiket kezelni kellett, de én még új voltam a gyülekezeti munkában, és korábban soha nem foglalkoztam ilyenekkel. Nem ismertem a jelentések kezelésének alapelveit, és nem tudtam, hogyan kellene eljárnom velük, ezért nagyon aggódtam. Ezt követően a felsőbb vezetőség Vang Csinget bízta meg a jelentésekkel kapcsolatos munkával. Azt hallottam, hogy már közel húsz éve hívő, szolgált vezetőként is, és most őt bízták meg a jelentésekkel kapcsolatos munka felügyeletével. Arra gondoltam magamban: „Biztosan sokat ért az igazságból, és rendelkezik az igazságvalósággal. Nagy segítségünkre lesz.” Később azt tapasztaltam, hogy Vang Csing nagyon világosan és racionálisan elemezte a jelentéseket. Nemcsak a jelentésekben felvetett problémákat oldotta meg, hanem valós példákon keresztül világos közlést is adott a felismerés igazságáról, és megtalálta Isten szavainak megfelelő szakaszait, hogy foglalkozzon mindannyiunk kötelességeivel kapcsolatos problémáival. Ez nagyon jó benyomást tett rám Vang Csinggel kapcsolatban, és úgy tűnt számomra, hogy rendelkezik az igazságvalósággal, és a lehető legtöbbet kellene tanulnom tőle. Ezt követően az összejöveteleken Vang Csing megvitatott néhány nehéz jelentést, hogy mások hogyan kezelték azokat helytelenül, és ő hogyan orvosolta a problémákat az alapelvek alkalmazásával, és végül hogyan oldotta meg őket. Egy idő után úgy tűnt számomra, hogy nincs olyan probléma, amit ne tudna megoldani, és öntudatlanul is csodálni kezdtem őt. Egy másik alkalommal kaptunk egy jelentést, amely egy nagyon összetett problémát tartalmazott, de Vang Csing mindössze néhány szóval azonosította a probléma lényegét, és gyorsan megoldotta azt. Egy nővér csodálattal mondta neki: „Egyikünk sem tudott mit kezdeni ezzel a levélben leírt problémával, és még a felügyelőnk sem tudta megoldani, de elég volt egy közlés tőled, és a probléma megoldódott. Te vagy a legjobb.” Vang Csing izgatottan bólintott, láthatóan élvezve a dicséretet, sőt, még néhány, a felügyelőt bíráló megjegyzést is tett nekünk. Homályosan éreztem, hogy mintha önmagát magasztalná, a felügyelőt pedig lebecsülné, de aztán arra a következtetésre jutottam, hogy minden, amit mondott, igaz, így nem gondoltam tovább a dolgot. Ehelyett azt gondoltam, hogy ha a jövőben én is úgy tudom majd megoldani az emberek problémáit, mint Vang Csing, akkor biztosan jól fogom tudni végezni a kötelességemet. Vang Csing soha nem beszélt arról, hogy milyen problémái vagy kudarcai voltak a kötelességében, vagy milyen romlottságot és gyengeséget mutatott, és hogyan kereste az igazságot, hogy megoldja ezeket a problémákat, így idővel mindenki csodálni kezdte őt. Én is úgy éreztem, hogy a Vang Csinggel való összejövetelek révén többet tudok megérteni az igazságból. Mivel én is úgy akartam megoldani a problémákat, mint Vang Csing, minden összejövetelre elmentem, amelyen ő is részt vett, hogy lássam, hogyan elemzi a jelentéseket, Isten mely szavait hozza kapcsolatba a testvérek állapotával, és hogyan vállal közösséget. Mindent feljegyeztem tollal és papírral. Ezt követően, amikor a munkatársakkal tartottam összejöveteleket, a közléseim nagy része olyasmi volt, amit Vang Csingtől tanultam. Látva, hogy a munkatársak figyelmesen hallgatják a közlésemet, sőt jegyzetelnek is, úgy éreztem, hogy tehetséges dolgozó vagyok, akárcsak Vang Csing, és hogy a többiek biztosan elégedettek a munkámmal, és Isten is jóváhagy engem.

Ezt követően egyre jobban Vang Csingre támaszkodtam. Amikor nehéz jelentésekkel vagy a jelentésekkel foglalkozó dolgozók problémáival szembesültem, nem csendesedtem el Isten előtt, hogy imádkozzak Hozzá és keressem az igazságot. Azt gondoltam, amint Vang Csing eljön beszélgetni, minden problémám megoldódik. Isten fokozatosan elvesztette a helyét a szívemben, Vang Csing pedig egyre nagyobb teret kapott benne. Jobban támaszkodtam egy emberre, mint Istenre. Idővel már a gyülekezeti munka legegyszerűbb problémáinak a megértése is nehézséget okozott. Miközben az összejöveteleken ettem és ittam Isten szavait, képtelen voltam közölni a Szentlélek megvilágosítását. Csak szavakról és doktrínákról beszéltem, és nem tudtam megoldani az emberek életbe való belépéssel kapcsolatos problémáit. Úgy éreztem, mintha Isten hátat fordított volna nekem, és nagyon szenvedtem. De akkoriban nem gondolkodtam el magamon.

Egy összejövetel előtt az utakat elzárta a hó, és egyetlen autó sem tudott áthaladni. Vang Csing azt mondta, hogy nem tud eljönni, és megkért engem és a társamat, hogy mi tartsuk meg az összejövetelt. Amikor ezt meghallottam, mintha kihúzták volna a talajt a lábam alól. Az összejövetel alatt nem tudtam rájönni a jelentésben leírt gyülekezeti zűrzavar forrására, és teljesen pánikba estem. De nem vezettem a többieket arra, hogy imádkozzanak és Istenre támaszkodjanak, hogy keressék az igazságalapelveket Isten szavaiban; ehelyett csak azt kívántam, bárcsak Vang Csing megjelenne, és megoldaná a sürgős helyzetet. Amikor az összejövetel véget ért, bűntudatot éreztem, mert nem volt eredményes, és nem végeztem jól a kötelességemet. Mégsem kerestem Isten szándékát, csak együgyűen azt reméltem, hogy Vang Csing eljön és megoldja a problémát. Egy másik alkalommal Vang Csing azt mondta, hogy összejövetelt tart nekünk, de egész délelőtt nem is láttuk, és pánikolni kezdtem, rettegve, hogy az előző alkalomhoz hasonlóan most sem tud eljönni. Aggódtam, hogy nem fogom tudni megoldani mindenki problémáját, ha nem jön el. Ebéd után hirtelen hallottam, hogy nyílik az ajtó, és tudtam, hogy Vang Csing megérkezett. Örömömben, hogy megérkezett a megmentőm, sietve mentem ki üdvözölni, de miközben átsétáltam az udvaron, elvesztettem az egyensúlyomat, és kificamítottam a bokámat. A bokám lufi nagyságúra dagadt, és annyira fájt, hogy nem tudtam járni. De azt gondoltam, hogy mivel Vang Csing megérkezett, gyorsan értesítenem kell mindenkit, hogy jöjjenek az összejövetelre, nehogy bárki lemaradjon arról, hogy ő megoldja a problémáikat. Aztán a fájdalmat legyűrve elindultam egy nővér otthonához, de éppen amikor kopogni akartam az ajtón, valahogy újra elvesztettem az egyensúlyomat, és a földre zuhantam. Miután kínkeservesen talpra álltam, láttam, hogy a jobb tenyeremet vér és szénsalak borítja. Ez az eseménysorozat félelemmel töltött el, és homályosan felismertem, hogy a Vang Csingre való várakozás közben érzett vágyakozásom kissé abnormális volt. Vajon Isten fegyelmez engem? Így hát Istenhez imádkoztam, választ keresve. Ezt követően megláttam ezt a részt Isten szavaiban: „Azoknak az embereknek, akik hisznek Istenben, alá kell vetniük magukat Istennek, és imádniuk kell Őt. Ne magasztalj fel senkit, és ne nézz fel senkire; ne azt csináld, hogy Istent teszed az első helyre, az embereket, akikre felnézel, a másodikra, magadat pedig a harmadikra. Egy ember sem foglalhat el helyet a szívedben, és nem szabad az embereket – különösen azokat, akiket mélyen tisztelsz – Istennel egyenrangúnak vagy egyenlőnek tekintened. Ez Isten számára tűrhetetlen” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A tíz adminisztratív rendelet, amelynek Isten választott népének engedelmeskednie kell a Királyság Korában). Isten szavain töprengtem, és a Vang Csinggel való interakcióim számos jelenete mint filmkockák peregtek le az elmémben. Mióta megismertem Vang Csinget, láttam, hogy tehetséges, ékesen szóló, jó a prédikálásban, és különösen jó a problémamegoldásban. Olyan levelek, amelyek engem tanácstalanná tettek, egymás után könnyedén megoldódtak az ő elemzése és közössége révén. Öntudatlanul imádni kezdtem őt, azt gondolva, hogy ha vele gyűlök össze és hallgatom a közlését, megragadom az igazságot és belátást nyerek. Ha nem gyűlnék össze vele, az olyan lenne, mintha elvesztettem volna egy lehetőséget az igazság elnyerésére. Elkezdtem előnyben részesíteni a Vang Csinggel való összejöveteleket és közösséget, az Istenhez való imádkozással és az igazság keresésével szemben. Teljesen Vang Csingre támaszkodtam, és amikor problémák merültek fel, nem imádkoztam Istenhez és nem kerestem az igazságot, hanem csak vártam, hogy ő eljöjjön, közöljön, és megoldja őket. Amikor az utakat elzárták és nem tudott eljönni, úgy éreztem, nélküle nem tudjuk végezni a munkát. Minél többet gondolkodtam, annál jobban elborzadtam. Az istenhívőknek tisztelniük kell Isten nagyságát. Imádnunk kell Őt, és fel kell néznünk Rá. Egyetlen embernek sem szabadna helyet kapnia a szívünkben, de az én szívemben nem volt hely Isten számára. Ehelyett felmagasztaltam az általam imádott személyt, és bálványt csináltam belőle. Bár Istenben hittem, egy embert imádtam, és tudtomon kívül megsértettem Isten természetét. Ez a helyzet emlékeztető és oltalom volt számomra Istentől. Sietve imádkoztam Istenhez, és készen álltam a bűnbánatra.

Ezt követően Isten ezen szavaira bukkantam: „Nem számít, hogy milyen szintű egy vezető vagy dolgozó, ha imádod azért, mert ért egy keveset az igazságból, és van néhány ajándéka, és azt hiszed, hogy birtokában van az igazságvalóságnak és segíthet neked, továbbá ha minden dologban felnézel rá és rá hagyatkozol, és ezen keresztül próbálsz üdvösségre jutni, akkor ez ostobaság és tudatlanság a részedről. Végül nem lesz semmi az egészből, mivel eredendően téves a kiindulópontod. Nem számít, hány igazságot ért valaki, nem léphet Krisztus helyébe, és akármennyi ajándéka van is, az nem azt jelenti, hogy birtokában van az igazságnak – így bárki, aki más embereket imád, követ, vagy másokra néz fel, az végül ki lesz rekesztve és el lesz ítélve. Az Istenben hívők egyedül Istenre nézhetnek fel, és csak Őt követhetik. A vezetők és a dolgozók, legyenek bármilyen rangúak, akkor is csak közönséges emberek. Ha a közvetlen feletteseidként látod őket, ha úgy érzed, hogy feljebbvalók nálad, hogy kompetensebbek, mint te vagy, és hogy nekik kellene vezetniük téged, hogy minden tekintetben mindenki másnál különbek, akkor tévedsz – ez egy téveszme. És milyen következményekkel jár rád nézve ez a téveszme? Tudtodon kívül arra vezet téged, hogy a valóságnak nem megfelelő követelményekhez mérd a vezetőidet, és hogy ne légy képes helyesen kezelni a problémáikat és hiányosságaikat; ezzel egyidejűleg – anélkül, hogy tudnál róla – mélységesen vonzódni is kezdesz a tehetségükhöz, az ajándékaikhoz és a talentumaikhoz, olyannyira, hogy észre sem veszed, máris imádod őket, és ők lesznek a te istened. Ez az út, attól kezdve, amikor elkezdenek a példaképeddé, az imádatod tárgyává válni, odáig, amikor a követőjükké leszel, olyan út, amely tudtodon kívül eltávolít téged Istentől” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik tétel). „Egyesek irigyelnek mindenkit, aki magasröptű prédikációt tud tartani, irigyelnek mindenkit, akinek jó a beszélőkéje, és irigyelnek mindenkit, akinek tekintélyt parancsoló a fellépése, amikor prédikál. Helyes ez a nézőpont? Ez a törekvés helyes célja? (Nem.) Akkor hát mi a helyes? Milyen emberré válásra kell törekednetek? (Olyanná, aki csendes névtelenségben és két lábbal a földön járva végzi a kötelességét, aki gyakorlatias módon viseli magát és cselekszik.) Így van. Gyakorlatias módon kell viselnetek magatokat és cselekednetek; semmilyen ügyben sem szabad eltávolodnotok az imától és Isten szavaitól, és gyakran Isten elé kell járulnotok, és igaz közösségben kell lennetek Vele – ezek az Istenben való hit alapjai!” (Isten közlése). Isten szavai által megtanultam, hogy istenhívőként gyakran kell Elé járulnunk. Mindenben imádkoznunk kell Istenhez, keresnünk kell az igazságot, az Ő követelményei szerint kell végeznünk a kötelességeinket, tisztelnünk kell Isten nagyságát, és soha nem szabad egyetlen embert sem imádnunk. Nem számít a tehetségük, a munkaképességük vagy a problémamegoldó képességük, ezek mind Isten által adott különleges képességek. Az emberek Isten megvilágosítása által adnak mélyen látó közlést, és ha a közlésük utat mutat, az azért van, mert összhangban van Isten szavaival és az igazsággal. Kereshetek velük azokban a dolgokban, amiket nem értek, és tanulhatok az erősségeikből, de bármilyen jól is közölnek, végül Istentől kell elfogadnom azt, és nem csupán embereket imádnom. Ezt követően Isten szavai szerint gyakoroltam, és felhagytam azzal, hogy teljesen Vang Csingre támaszkodjak. Amikor problémáim voltak, Istenhez imádkoztam, és Isten szavaiban kerestem a vonatkozó igazságalapelveket. Néha, ha nem tudtam rájönni valamire, megkérdeztem Vang Csinget, de tudatosan elcsendesedtem Isten előtt, és arra összpontosítottam, hogy az igazságalapelvek mely aspektusait közli, ahelyett, hogy csak nyíltan csodáltam volna őt. Fokozatosan egyre normálisabb módon kezdtem tekinteni Vang Csingre, és képes lettem megoldani néhány problémát a jelentésekben. Később Vang Csinget egy másik gyülekezet vezetőjévé választották, és én már nem estem pánikba, amikor nem volt a közelemben. Az összejövetelek során, amikor nehezen megoldható problémák merültek fel, a többiekkel együtt imádkoztam és Istenre tekintettem, és az Ő szavai által megtaláltam a gyakorlás útját. Csak akkor kértem segítséget egy vezetőtől vagy valakitől, aki értette az igazságot, ha nem tudtam megoldani a problémát. A problémáink fokozatosan megoldódtak, és én is tapasztaltam némi növekedést.

Nem sokkal ezután egy felsőbb vezető írt nekem, hogy Vang Csing a tehetségére támaszkodik a munkában, és nem törekszik az igazságra. Mindig fitogtatta és magasztalta magát, hogy mások csodálják és imádják őt. Nem fogadta el a metszést, és nem gondolkodott el magán. Lelepleződött, hogy az antikrisztus útját járja, és hamis vezetőként elbocsátották. Ez mély hatással volt rám. A vele töltött időm alatt Vang Csing már mutatta ezeket a viselkedésformákat: soha nem beszélt arról, milyen romlottságot tárt fel a kötelességében, vagy milyen kudarcokat élt át. Mindig csak a sikereiről beszélt, mintha nem lenne olyan probléma, amit ne tudna megoldani. Ennek eredményeképpen mindenki felnézett rá és imádta őt. Később Isten szavainak ezt a szakaszát láttam meg: „míg mások esetleg arra használják a pozíciójukat, hogy ismételten bizonyságot tegyenek saját maguk mellett, felmagasztalják magukat és versengjenek Istennel emberekért és státuszért. Különféle módszereket és eszközöket alkalmaznak, hogy az emberek imádják őket, folyamatosan próbálják megnyerni és kontroll alatt tartani őket. Néhányan még szándékosan félre is vezetik az embereket, hogy azt higgyék, ők maguk az Isten, hogy úgy bánjanak velük, mint Istennel. Soha nem mondanák el senkinek, hogy ők meg lettek rontva – hogy ők is romlottak és arrogánsak, és ne imádják őket, s hogy bármennyire is jól teljesítenek, mindez annak köszönhető, hogy Isten felmagasztalta őket, meg hogy amúgy is azt teszik, amit kell. Miért nem mondják ki ezeket a dolgokat? Mert mélyen félnek attól, hogy elveszítik helyüket az emberek szívében. Ezért az ilyen emberek soha nem magasztalják Istent, és soha nem tesznek tanúságot Isten mellett” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.). Isten szavainak fényében látva Vang Csinget, némi felismerésre jutottam róla. Gyakran közölt arról, hogyan kereste az igazságot, amikor nehézségekkel küzdött, hogyan kezelte könnyedén a nehéz leveleket egymás után, és hogyan segített másoknak megoldani a problémáikat. De ritkán beszélt a saját eltéréseiről és hiányosságairól, vagy tárta fel a romlottságát és gyengeségét. Soha nem beszélt olyan problémáról vagy levélről, amelyet rosszul ítélt meg vagy nem tudott megragadni, és arról, hogy ez hogyan tárta fel a hiányosságait. Soha nem beszélt olyan problémákról sem, amelyeket nem értett, hogy mások hogyan segítettek neki, és hogy ez az igazságalapelvek mely aspektusainak megértéséhez vezette őt. Csak azt engedte, hogy az emberek ezt a tökéletes, hamis látszatot lássák, amit felépített. Amikor imádtuk és dicsértük őt, nem közölte velünk, hogy ne imádjunk csupán embereket, hanem úgy tűnt, igazán tetszett neki és élvezte. Viselkedését Isten szavainak fényében felismerve, láttam, hogy munkájában és prédikálásában csupán a tehetségére támaszkodott, soha nem magasztalta Istent vagy tett bizonyságot Róla, és csak magát mutogatta, hogy félrevezessen másokat, ami oda vezetett, hogy az emberek nem látták a romlottságát és hiányosságait, hanem imádták és követték őt. Azért cselekedett így, hogy helyet szerezzen magának az emberek szívében – milyen álnok és gonosz dolog! De nemcsak hogy nem volt felismerésem a viselkedéséről, hanem még csodáltam is a tehetségét, szakértelmét és problémamegoldó képességét. Azt hittem, érti az igazságot, rendelkezik az igazságvalósággal, és ezért imádtam őt. Annyira vak voltam!

Ezt követően Isten szavainak ezen szakaszaira bukkantam: „Vannak olyan emberek, akiket gyakran félrevezetnek azok, akik kívülről spirituálisnak, nemesnek, magasztosnak és nagyszerűnek tűnnek. Ami azokat az embereket illeti, akik ékesszólóan tudnak beszélni a szavakról és a doktrínákról, és akiknek beszéde és tettei csodálatra méltónak tűnnek, az ő cselekedeteik lényegét, a tetteik mögötti elveket, vagy azt, hogy mik a céljaik, soha nem vizsgálták meg azok, akiket félrevezetnek. Sőt, soha nem vizsgálták meg, hogy ezek az emberek valóban alávetik-e magukat Istennek, és azt sem állapították meg, hogy ezek az emberek valóban félik-e Istent és kerülik-e a rosszat. Soha nem ismerték fel ezen emberek emberi mivoltának lényegét. Ehelyett a velük való megismerkedés első lépésétől kezdve, apránként eljutottak oda, hogy csodálják és tisztelik ezeket az embereket, akik végül a bálványaik lettek” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?). „Akár sekélyes dolgokra, akár mélyreható kérdésekre, akár szavakra és doktrínákra, akár a valóságra összpontosítanak az emberek, nem ahhoz tartják magukat, amihez leginkább kellene, és nem is tudják azt, amit leginkább tudniuk kellene. Ennek az az oka, hogy az emberek egyáltalán nem szeretik az igazságot; ilyeténképpen nem hajlandók időt és energiát fektetni az Isten kijelentéseiben található gyakorlati alapelvek felkutatásába és gyakorlatba ültetésébe. Helyette inkább rövidebb utat használnak, összegezve azt, amit ők jó gyakorlatnak és jó viselkedésnek értelmeznek és tartanak; ez az összegzés válik aztán saját elérendő céljukká, amelyet alkalmazandó igazságnak tekintenek. Ennek egyenes következménye, hogy az emberek az emberi jó viselkedést az igazság gyakorlatba ültetésének helyettesítőjeként alkalmazzák, ami kielégíti azon vágyukat is, hogy Istennek hízelegjenek. Ez tőkét ad nekik az igazsággal való vitatkozáshoz, és amelyet arra is felhasználnak, hogy okoskodjanak és versengjenek Istennel. Ugyanakkor az emberek gátlástalanul félreteszik Istent, és az általuk csodált bálványokat helyezik a helyére” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?). Isten szavai által láttam, hogy a sokéves hitem során mindig is ez a téves nézetem volt: azt feltételeztem, hogy az okos, tehetséges emberek, akik jól dolgoznak és prédikálnak, és képesek megoldani a problémákat, természetes módon értik az igazságot és rendelkeznek az igazságvalósággal. Rájöttem, hogy fogalmam sem volt arról, mi az igazságvalóság. Isten igazságokat fejez ki, és az ítélet munkáját végzi, hogy megtisztítsa az embereket romlott beállítottságuktól, és lehetővé tegye számukra, hogy belépjenek az igazságvalóságba, és megéljék a valódi emberi hasonlatosságot. Ha valaki csak mások problémáit képes megoldani és másokat képes felismerni, de képtelen elfogadni Isten szavainak ítéletét és fenyítését, valamint a metszést, akkor bármilyen tehetséges is, vagy bármilyen jól is dolgozik és prédikál, még mindig nem rendelkezik az igazságvalósággal. Vang Csing soha nem beszélt önmaga megismeréséről, soha nem tárta fel vagy boncolgatta a romlott beállítottságát, és nem fogadta el az igazságot, és nem vetette alá magát igazán, amikor megmetszették. Hogyan lehetett volna neki igazságvalósága? Csak azért tudta kezelni a jelentéseket, mert volt némi munkatapasztalata és egy kicsit több ismerete az alapelvekről. De ez nem jelentette azt, hogy rendelkezett az igazságvalósággal. Én nem értettem az igazságot, és nem volt felismerésem róla. Még vakon imádtam is, és bálványomnak tekintettem, próbáltam utánozni és másolni őt. Milyen ostoba voltam! Nagy veszélyben voltam amiatt, ahogyan gyakoroltam a hitet!

Később olvastam Isten szavainak egy másik szakaszát: „Nem csodálod Krisztus alázatosságát, a magas pozícióban lévő hamis pásztorokat viszont mélyen tiszteled. Nem Krisztus szeretetreméltóságát és bölcsességét imádod, hanem azokat a züllött alakokat kedveled, akik a világ mocskával tartanak. Csak gúnyosan mosolyogsz Krisztus fájdalmán, hogy nincs hová lehajtania a fejét, miközben csodálod azokat a hullákat, amelyek adományokra vadásznak és kicsapongó életet élnek. Nem vagy hajlandó Krisztus oldalán szenvedni, de örömmel veted magad azoknak a meggondolatlan és akaratos antikrisztusoknak a karjába, holott ők csupán testtel, szavakkal és irányítással látnak el téged. Még most is, a szíved továbbra is feléjük fordul, az ő hírnevük felé, az ő státuszuk, az ő erőik felé. És mégis, továbbra is olyan hozzáállást veszel fel, amely bonyolultnak találja elfogadni Krisztus munkáját, és nem hajlandó elfogadni azt. Csak emiatt mondom, hogy hiányzik belőled Krisztus elismerésének a hite. Az ok, amiért máig követted Őt, csak az, hogy nem volt más lehetőséged. A fennkölt képek sora örökké ott tornyosul a szívedben; nem feledheted összes szavukat és cselekedetüket, sem pedig befolyásos szavaikat és kezüket. A szívedben vannak, örökké felsőbbrendűn és örökké hősként. A ma Krisztusát illetően azonban ez nem így van. A szívedben Ő örökké jelentéktelen, sohasem érdemli meg a félelmet. Hiszen Ő túlságosan hétköznapi, túlságosan kevés befolyással bír, és messze áll a fennköltségtől” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igazi istenhívő vagy?). Isten ítélő szavai elevenembe vágtak. Isten alázatban öltött testet, és soha nem magasztalja magát. Csak igazságokat fejez ki az emberiség megmentése érdekében. Isten alázatossága az Ő méltóságának, nagyságának és szentségének a kifejeződése. Nagymértékben méltó a csodálatunkra. De látva, hogy Vang Csing vezető volt, képes volt problémákat megoldani, és meggyőződéssel és lendülettel beszélt, csodáltam őt. Hittem Istenben anélkül, hogy imádtam volna Őt, és nem hódoltam Krisztus alázatossága és szeretetreméltósága előtt. Ehelyett impozáns és tekintélyes személyeket imádtam, többre tartva azokat, akiknek emelkedett a személyiségük, tehetségesek, és képesek dolgozni és prédikálni. Még bálványaimnak is tekintettem őket. Ez valóban megsértette Isten természetét. Nem szabad csodálnunk és felnéznünk egyetlen egyszerű emberre sem: csak Isten az igazság, és Őt kell követni és imádni. Isten szavai így szólnak: „Azt mondom, hogy mindazok, akik nem becsülik az igazságot, álhívők és az igazság elárulói. Az ilyen ember sosem kapja meg Krisztus jóváhagyását” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igazi istenhívő vagy?). Én nem törekedtem az igazságra, és a sokéves hitem ellenére a legcsekélyebb ismeretem sem volt Istenről. Sőt, egy romlott embert bálványoztam, imádtam és követtem őt, ugyanakkor nem imádtam Krisztust, és nem összpontosítottam az igazságra való törekvésre. Ezzel elárultam Istent, és úgy viselkedtem, mint egy álhívő, és ha nem tartok bűnbánatot, Isten visszautasít és kiiktat engem!

Később hallottam, hogy Vang Csing júdásként viselkedett, amikor a KKP letartóztatta. Feladott több testvért. Amikor szabadon engedték, még mindig nem tartott bűnbánatot, és végül kizárták a gyülekezetből. Láttam, hogy bár Vang Csing sok kötelességet végzett, tehetséges volt, jó prédikációs képességekkel rendelkezett, és képes volt Isten szavait használni a problémák megoldására, de mivel nem törekedett önmaga megismerésére és nem fogadta el az igazságot, és a sokéves hite ellenére a legcsekélyebb igazságvalósággal sem rendelkezett, amikor ezzel a helyzettel szembesült, teljesen felfedték és kiiktatták. Ezt követően Isten szavainak egy másik szakaszára bukkantam. „Neked tudnod kell, milyen emberekre vágyom; azok, akik tisztátalanok, nem léphetnek be a királyságba, azoknak, akik tisztátalanok, nem szabad bemocskolniuk a szent földet. Még ha sok munkát végeztél is, és dolgoztál sok éven át, végül, ha még mindig sajnálatosan mocskos vagy, akkor a Mennyország törvénye nem tűri majd, hogy be kívánsz lépni az Én királyságomba! A világ megalapításától kezdve egészen a mai napig soha nem kínáltam könnyű bejutást a királyságomba azoknak, akik igyekeztek behízelegni magukat Nekem. Ez egy mennyei szabály, és ezt senki sem szegheti meg! Neked az életre kell törekedned. Ma azok, akik tökéletessé tétetnek majd, Péterhez hasonlatosak: ők változásra törekszenek a saját beállítottságukban, hajlandóak tanúságot tenni Istenről, és végrehajtani kötelességüket teremtett lényként. Csak az ilyen emberek válnak tökéletessé. Ha csak a jutalmakra figyelsz, és nem törekszel rá, hogy megváltoztasd az életfelfogásod, akkor minden erőfeszítésed hiábavaló lesz – ez egy megmásíthatatlan igazság!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember). Isten szavai kimondják, hogy az, hogy valaki elnyerheti-e az üdvösséget és beléphet-e a mennyei királyságba, nem a tehetségén, a végzett munka vagy a prédikációi mennyiségén múlik, hanem azon, hogy törekszik-e az igazságra, képes-e elfogadni Isten szavainak ítéletét és fenyítését, és alávetni magát azoknak, valamint hogy változást ér-e el az életfelfogásában. Péter a hitében tisztelte Isten nagyságát, és mindenben az igazságot kereste. Az igazság és az élet elnyerését mindenek felett állónak tekintette, így bár nem végzett annyi munkát, mint Pál, miután megtapasztalta Isten ítéletét, haláláig alávetette magát, és a végsőkig szerette Istent, és végül nagy bizonyságot tett Istenről, és elnyerte az Ő jóváhagyását. A Péter által járt útból megtaláltam a gyakorlás útját: többé nem csodálom a tehetséges embereket, és nem törekszem arra, hogy olyan legyek, mint ők. Ehelyett elhatároztam, hogy komolyan törekszem az igazságra, gyakorlom Isten szavait, és teremtett lényként végzem a kötelességemet. Csak ez volt a helyes út.

Ezt követően a kötelességem végzése során arra összpontosítottam, hogy Istenre támaszkodjak és az igazságalapelveket keressem. Amikor tehetséges, prédikálni képes emberekkel találkoztam, tudatosan azon dolgoztam, hogy helyesen tekintsek rájuk. Amikor a közlésükben a Szentlélek megvilágosítása volt, azt Istentől fogadtam el. Amikor az ötleteik összhangban voltak az igazságalapelvekkel, elfogadtam azokat és engedelmeskedtem. Ha nem voltak összhangban az igazságalapelvekkel, nem hallgattam rájuk vakon, hanem inkább velük együtt kerestem az igazságot. Miután egy ideig így gyakoroltam, szabadabbnak és nyugodtabbnak éreztem magam. A kötelességemben is képes voltam megtalálni a gyakorlás útjait és némi eredményt elérni. Hála Istennek!