2021 májusában gyülekezetvezetővé választottak, és főként a videókészítési munkákért lettem felelős. Kissé aggódtam emiatt a kötelesség miatt, és arra gondoltam magamban: „Korábban már foglalkoztam videókészítéssel, de a képességeim ezen a területen még kissé hiányosak. Tényleg képes leszek jól felügyelni ezt a munkát? Ha alulteljesítek, és leváltanak, mit fognak gondolni rólam a testvérek? Ráadásul azok, akiket felügyelek, mind jobban értenek a technikához, mint én – ha nem veszem észre a hibákat a kötelességeikben, és nem tudok érdemi javaslatokat tenni, biztosan amatőrnek fognak tartani, aki nem hatékony felügyelő, és nem alkalmas vezetőnek.” Ettől a gondolattól kissé szorongani kezdtem, de tudtam, hogy először el kell fogadnom ezt az új kötelességet, és alá kell vetnem magam a gyülekezet rendelkezéseinek.

Hogy a lehető leghamarabb felvegyem a munka ritmusát, részt vettem minden megbeszélésen, amit a testvérek a munkáról tartottak. Eleinte szorgalmasan figyeltem, de fokozatosan rájöttem, hogy sok szakmai fogást nem értek, és nem tudtam szóhoz jutni. Aggódtam, hogy ha a testvérek a véleményemről kérdeznek, és nem tudok érdemi javaslatokkal előállni, talán azt gondolják majd, hogy túlértékelem a saját képességeimet, és nem vagyok alkalmas arra, hogy ellenőrizzem a munkájukat, miközben én magam semmit sem értek belőle. Vajon kevesebbre fognak tartani? Hogy megőrizzem a vezetői imázsomat, azon kívül, hogy megosztottam, hogyan értelmezem Isten szavait, egyetlen szót sem szóltam az összejöveteleken, amikor a munka megbeszélésével és áttekintésével foglalkoztunk. Nem akartam részt venni a videókészítés szakmai oldalát érintő megbeszéléseken, sem különösebb figyelmet fordítani rájuk. Már a legcsekélyebb terhet sem éreztem, és mindig azt gondoltam: „A technikai részéhez úgysem értek, így főleg az életbe való belépéssel kapcsolatos problémáikat fogom megoldani. Ami a technikai kérdéseket illeti, hagyom, hogy támaszkodjanak Istenre, imádkozzanak Hozzá, és vitassák meg egymás között.” Emlékszem, egyszer egy nővér elküldött a csoportnak egy videót, amin dolgozott, és javaslatokat kért. Akkor arra gondoltam, hogy mivel nem értek a készítés technikai oldalához, úgysem találnék hibát a videóban, ráadásul teljesen leégnék, ha valami rosszat mondanék mindenki előtt, így nem is terveztem javaslatokat tenni, és nem is néztem meg a videót túl alaposan. Később egy csoportvezető talált egy hibát a nővér videójában, és megkérdezte tőlem, észrevettem-e. Éreztem, hogy elpirulok, mert nem néztem meg figyelmesen a videót. Hogy ne derüljön ki a dolog, mindig csak a megbeszélések legvégén foglaltam össze, amit mindenki mondott, vagy csak egy rövid, felületes megjegyzéssel szóltam közbe, mint például: „Nagyjából egyetértek mindennel, ami elhangzott, nincs mit hozzáfűznöm.” Alig mondtam valamit az egész összejövetel alatt, és szörnyen zavarban éreztem magam és gyötrődtem – még azt is éreztem, hogy semmi szükség arra, hogy ott legyek. Ezután még inkább elkezdtem kerülni a munka technikai aspektusait, és ritkán ellenőriztem a csoportvezető munkáját. Az összejövetelek alatt csak felmértem az emberek aktuális állapotát, figyeltem, hogy teherrel végzik-e a kötelességüket, vagy csak felületesen. Ami a videókészítéssel kapcsolatos problémákat és nehézségeket illeti, nem fáradtam azzal, hogy a részletekbe menjek velük, gondolván, hogy a csoportvezető majd foglalkozik vele, és tulajdonképpen hagyhatnám, hogy a megfelelő technikai tudással rendelkezők oldják meg a problémákat. Így legalább az sem derülne ki, hogy haszontalan vagyok, ha netán nem tudnám megoldani a problémáikat. Hogy azt a benyomást keltsem, mégis tudok valami tényleges munkát végezni, amikor észrevettem vagy hallottam, hogy valaki rossz állapotban van vagy negatív lett, gyorsan kerestem Isten szavait, hogy közösséget vállaljak vele, és így támogassam őt. Azonban amint felhozták a munkájukban tapasztalt nehézségeket, csak felületesen válaszoltam: „Amikor helyreigazítjuk az állapotunkat, és Istenre támaszkodunk, Isten elvezet minket ezeknek a problémáknak a megoldásához.” Amikor ezt mondtam, a testvérek állapota átmenetileg javult, de amint egy újabb problémával találkoztak a kötelességükben, és a gondjaik megoldatlanok maradtak, újra negatívak lettek. Mivel nem oldottam meg a tényleges problémákat, és nem ellenőriztem és felügyeltem a munkát, sok probléma merült fel a videókészítési munkában, a testvérek nem mutattak észrevehető javulást a technikai készségek terén, nem értették a kötelesség vonatkozó alapelveit, újra és újra elkövették ugyanazokat a hibákat, és ennek eredményeként a munka minősége romlott. Annak ellenére, hogy a felsőbb vezetőm rámutatott erre a problémára, és próbált segíteni, nem volt valódi ismeretem önmagamról. Nem sokkal később leváltottak, mert nem végeztem tényleges munkát a kötelességemben.

Borzalmasan éreztem magam a hirtelen leváltás után, és folyton azon töprengtem: „Hogyan lettem hamis vezető, aki nem végez tényleges munkát, noha minden nap eléggé elfoglalt voltam a kötelességemben? Pontosan mi volt a kudarc oka?” Abban az időben elég sok igazságot olvastam a hamis vezetők felismeréséről, és láttam, hogy a tényleges munkát nem végző hamis vezetők szinte minden olyan viselkedésformáját, amit Isten boncolgat, én magam is produkáltam. Mintha Isten személyesen leplezett volna le. Ez különösen igaz volt a következő szakaszokra: „A hamis vezetők egyik jellemzője, hogy képtelenek alaposan elmagyarázni vagy tisztázni bármilyen, az igazságalapelvekkel kapcsolatos problémát. Ha valaki hozzájuk fordul, akkor csak néhány üres szót és doktrínát tudnak mondani neki. Amikor megoldásra váró problémákkal szembesülnek, gyakran egy ehhez hasonló kijelentéssel válaszolnak: »Ti mind szakértői vagytok e kötelesség végzésének. Ha problémáitok vannak, magatoknak kell megoldanotok őket. Ne engem kérdezzetek; én nem vagyok szakértő, és nem értek hozzá. Foglalkozzatok vele ti magatok.« [...] Azért, hogy lerázzák az embereket és kitérjenek a kérdések elől, a hamis vezetők gyakran használnak ehhez hasonló indokokat és kifogásokat: »Én nem értem, soha nem tanultam ezt, nem vagyok szakértő.« Lehet, hogy egész alázatosnak tűnnek; ez azonban leleplez egy komoly problémát a hamis vezetőkkel kapcsolatban – egyáltalán nem értik a szakmai tudást igénylő problémákat bizonyos feladatok esetében, tehetetlennek érzik magukat, és rendkívül ügyefogyottnak és zavartnak tűnnek. Mit tesznek ilyenkor? Csak arra képesek, hogy kigyűjtenek néhány passzust Isten szavaiból, és azokról beszélgetnek mindenkivel az összejöveteleken, és néhány doktrínát hangoztatnak, hogy buzdítsák az embereket. Azok a vezetők, akikben van egy kis kedvesség, mutathatnak némi törődést az emberek iránt, és időről időre megkérdezhetik tőlük: »Szembesültetek mostanában valamilyen nehézséggel az életetekben? Van elég ruhátok? Volt köztetek olyan, aki rosszul viselkedett?« Ha mindenki azt mondja, hogy nincsenek ilyen problémái, akkor így válaszolnak: »Akkor nincs probléma. Folytassátok a munkátokat; nekem más dolgaim vannak«, majd sietve távoznak, mert attól félnek, hogy valaki felhoz kérdéseket és megkéri őket, hogy foglalkozzanak azokkal, és ezzel kínos helyzetbe hozzák őket. Így végzik a munkájukat a hamis vezetők – semmilyen valós problémát nem tudnak megoldani. Hogyan tudnák hatékonyan elvégezni a gyülekezeti munkát? Ennek következtében a megoldatlan problémák felhalmozódása végül hátráltatja a gyülekezet munkáját. Ez a hamis vezetők munkavégzésének egyik kiemelkedő jellemzője és megnyilvánulása” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (2.)). „Természetesen vezetőnek lenni nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenféle szakmához érteni kell, de világosan kellene beszélniük a problémák megoldásához szükséges igazságalapelvekről, függetlenül attól, hogy mely szakmához kapcsolódnak ezek a problémák. Ha az emberek megértik az igazságalapelveket, akkor a problémák is megoldhatók azoknak megfelelően. A hamis vezetők a »laikus vagyok ebben; nem értek ehhez a szakmához« szófordulatot használják arra, hogy elkerüljék a beszélgetést a problémák megoldásához szükséges igazságalapelvekről. Ez nem valódi munkavégzés. Ha a hamis vezetők következetesen a »laikus vagyok ebben; nem értek ehhez a szakmához« szófordulatot használják arra, hogy elkerüljék a problémák megoldását, akkor nem alkalmasak a vezetői munkára. A legjobb, amit tehetnek, hogy lemondanak, és hagyják, hogy valaki más vegye át a helyüket. De vajon a hamis vezetőkben van ilyesfajta észszerűség? Képesek lesznek lemondani? Nem lesznek képesek. Még azt is gondolják: »Miért mondják, hogy nem végzek semmilyen munkát? Minden nap összejöveteleket tartok, és annyira elfoglalt vagyok, hogy még enni sem tudok időben, és kevesebbet alszom. Ki mondja, hogy nincsenek megoldva a problémák? Összejöveteleket tartok, beszélgetek velük, és keresek nekik passzusokat Isten szavaiból.« [...] Láthatod, hogy a hamis vezetők nem tudnak valódi munkát végezni, mégis egy csomó kifogással szolgálnak. Ez igazán szégyentelen és visszataszító! Nagyon szegényes a képességed, egyik szakmához sem értesz, és nem fogod fel a szakmai munka elemeihez kapcsolódó igazságalapelveket – mi értelme van annak, hogy vezető vagy? Egyszerűen bolond és semmirekellő vagy! Mivel semmilyen valódi munkát nem tudsz elvégezni, miért szolgálsz még mindig gyülekezetvezetőként? Egyszerűen nincs benned semmi észszerűség. Mivel nincs önismereted, meg kellene hallgatnod Isten választott népének visszajelzéseit, és fel kellene mérned, hogy megfelelsz-e a vezetői követelményeknek. A hamis vezetők mégsem veszik soha figyelembe ezeket a dolgokat. Függetlenül attól, hogy a gyülekezet munkájának mekkora része lett elodázva, és hogy mekkora veszteséget is okoztak Isten választott népének az életbe való belépés tekintetében a sokéves vezetői szolgálatuk alatt, nem törődnek vele. Ez az igazi hamis vezetők csúf arca” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (2.)). Isten szavai elevenembe vágtak. A hamis vezetők viselkedése és jellemvonásai, amelyeket Isten leleplezett, tökéletesen megegyeztek az aktuális állapotommal. Isten azt mondja, hogy a hamis vezetők a technikai tudásuk hiányát használják kifogásként arra, hogy ne vonják be magukat ténylegesen a munka minden területének felügyeletébe és ellenőrzésébe, és kifogásként arra, hogy ne oldják meg a testvérek valós problémáit és nehézségeit a kötelességeikben. Megelégszenek azzal, hogy csak szavakat és doktrínákat hangoztatnak, elkerülik a konkrét, valós problémák kezelését, vagy kibújnak az alól. Én pontosan így cselekedtem. Amióta vezetővé választottak, aggódtam, hogy mivel nem rendelkezem technikai tudással a videókészítés terén, a hiányosságaim lelepleződnek, amikor ezt a munkát ellenőrzöm. Rettegtem attól, hogy a testvérek átlátnak rajtam, és mindenki előtt megszégyenülök. Hogy megőrizzem a saját státuszomat és hírnevemet, a technikai tudásom hiányát használtam kifogásként, hogy ne vegyek részt a munkamegbeszéléseken. Ritkán vettem a fáradságot, hogy érdeklődjek a testvéreknél a problémáikról és nehézségeikről, attól félve, hogy nem tudom majd megoldani a problémáikat, és közben leégek. Néha, amikor kérdéseket tettek fel, csak leráztam őket néhány szóval és doktrínával. Hát nem csaptam be őket? Kívülről úgy tűnt, mintha eléggé elfoglalt lennék – elfoglalt az összejövetelekkel, a közösségvállalással, és látszólag az emberek problémáinak megoldásával és a tényleges munka végzésével –, de valójában csak a hírnevem öregbítésén dolgoztam, és csak szavakat és doktrínákat hangoztattam. Csak a látszatot tartottam fenn az emberek előtt, és a valóságban, amikor csak tehettem, igyekeztem elkerülni a testvérek legtöbb tényleges problémájának kezelését. Még akkor is, amikor világosan láttam, hogy a testvéreket olyan problémák terhelik, amelyek befolyásolják az állapotukat és a kötelességük eredményét, nem volt bennem teherérzet, hogy megoldjam a problémáikat. Ehelyett a technikai tudásom hiányát használtam kifogásként, hogy elhalasszam és félretegyem a problémákat, vagy akár átruházzam a felelősséget a csoportvezetőkre, hogy ők foglalkozzanak vele. A viselkedésemen elgondolkodva láttam, hogy egyáltalán nem végeztem tényleges munkát. Csak felületesen, a látszatra adva végeztem a munkám, és félrevezettem másokat. Vezetőként hát nem az voltam, akit Isten „bolondnak” és „semmirekellőnek” nevez? Viseltem a vezetői címet, de a legcsekélyebb felelősségérzet sem volt bennem, csak a saját hírnevem és státuszom megőrzéséért cselekedtem, nem végeztem el semmit abból a tényleges munkából, amit vezetőként kellett volna, és nem tettem eleget egyetlen feladatomnak sem, mindez pedig súlyosan befolyásolta a videókészítési munkát. Tetőtől talpig hamis vezető voltam, és egyáltalán nem érdemeltem meg a bizalmat. Mindezt felismerve hihetetlen megbánást éreztem, és bűnbánóan imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem, tudom, hogy a tetteim megbántottak Téged, és undort keltettek Benned. Hajlandó vagyok bűnbánatot tartani, és csak azt kérem, hogy vezess és világosíts meg, hogy megismerhessem a saját romlottságomat és lázadásomat.”

Később láttam egy szakaszt Isten szavaiból, amely így szólt: „Az, ahogyan az antikrisztusok dédelgetik a hírnevüket és a státuszukat, túlmegy az átlagos emberek hasonló viselkedésén, és valami olyasmi, ami a beállítottságuk lényegében van; nem egy ideiglenes érdeklődés vagy a környezetük átmeneti hatása – az életükben, a zsigereikben lévő valami, így tehát a lényegük. Ez azt jelenti, hogy mindenben, amit az antikrisztusok tesznek, az első megfontolásuk a saját hírnevük és státuszuk, semmi más. Az antikrisztusoknak a hírnév és a státusz az életük és a cél, amire életük során törekednek. Mindenben, amit tesznek, ez az első szempontjuk: »Mi történik majd a státuszommal? És a hírnevemmel? Ha ezt teszem, azzal jó hírnevet szerzek magamnak? Vajon emelni fogja a státuszomat az emberek fejében?« Ez az első dolog, amire gondolnak, ami kellőképp bizonyítja, hogy az antikrisztusok beállítottságával és lényegével bírnak – és csak ezért tekintenek így a dolgokra. Azt lehet mondani, hogy az antikrisztusok számára nem holmi plusz követelmény a hírnév és a státusz, és még kevésbé olyan dolgok, amelyek külsődlegesek számukra, amelyek nélkül ellennének. Ezek részei az antikrisztusok természetének, a zsigereikben, a vérükben vannak, velük született dolgok. Az antikrisztusok nem közömbösek aziránt, hogy van-e hírnevük és státuszuk; nem ez a hozzáállásuk. Akkor mi a hozzáállásuk? A hírnév és a státusz szorosan kapcsolódik a mindennapi életükhöz, a naponkénti állapotukhoz, ahhoz, hogy mire törekednek napi szinten. Az antikrisztusok számára a státusz és a hírnév az élet. Nem számít, hogyan élnek, nem számít, milyen környezetben élnek, nem számít, milyen munkát végeznek, nem számít, mire törekednek, mik a céljaik, mi az életük iránya, minden a jó hírnév és a magas státusz körül forog. Ez a cél pedig nem változik; soha nem tudják az ilyen dolgokat félretenni. Ez az antikrisztusok valódi arca és lényege” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten leleplezte, hogy az antikrisztusok nagyra értékelik a hírnevet és a státuszt, és az éltető elemüknek tekintik. Bármilyen helyzetben is találják magukat, vagy bármit is tesznek éppen, az indítékuk és a kiindulópontjuk mindig a hírnév és a státusz körül forog. Magamon elgondolkodva rájöttem, hogy semmiben sem különbözöm tőlük. Miután vezetővé választottak, nem azt fontolgattam, milyen fontos a munka, vagy hogyan lehetnék tekintettel Isten szándékaira és végezhetném jól a munkát, hanem inkább a saját hírnevemet és státuszomat tartottam szem előtt. Aggódtam, hogy a többi testvér észreveszi, hogy nem értek a munka technikai oldalához, és nem tudom jól végezni a munkámat. Még attól is tartottam, hogy lelepleződöm és leváltanak. Vezetői megbízatásom alatt folyamatosan a hírnevem és a státuszom megőrzésén fáradoztam, és azért, hogy elrejtsem a saját hiányosságaimat, mindig kerültem a technikai munkát, és nem kérdezősködtem felőle. Aggódtam, hogy az emberek meglátják a valós technikai képességeimet, és azt gondolják, hogy nem vagyok képes felügyelni a munkát, és nem vagyok alkalmas vezetőnek. Sőt, hogy elrejtsem a tényt, hogy nem végzek tényleges munkát, és hogy megőrizzem a vezetői státuszomat, elfoglaltam magam az összejövetelek tartásával, a hírnevemet öregbítő munkákkal, doktrínákról beszéltem, jelszavakat harsogtam és felületesen viselkedtem. Igyekeztem az elfoglaltság és a teherérzet látszatát kelteni, hogy félrevezessem a testvéreket, és elhitessem velük, hogy tényleges munkát végzek. Tevékenységemet csak erre a csalárd, megtévesztő viselkedésre korlátoztam, és ennek eredményeként a videókészítési munka késett. Rájöttem, hogy a Sátán mélységesen megrontott. Az olyan sátáni mérgek, mint „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg” és „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét”, a természetemmé váltak. Ilyen mérgek szerint éltem, és Istenben való hitemben, a kötelességem végzése közben csak a saját hírnevemmel és státuszommal törődtem. A legcsekélyebb mértékben sem érdekelt a gyülekezet munkája vagy a testvérek életbe való belépése. Még azoktól a kötelességektől is visszariadtam, amikről tudtam, hogy el kellene végeznem – milyen önző, aljas, csalárd és ravasz voltam!

Elgondolkodtam azon, hogy gyülekezetvezetőként, még ha nem is rendelkezem a videókészítéshez szükséges technikai tudással, akkor is együtt kellett volna működnöm a testvérekkel, hogy megoldjuk a munkánk során felmerülő tényleges problémákat. Ez volt a felelősségem, és a legkevesebb, amit a kötelességem részeként meg kellett volna tennem. Én azonban a legcsekélyebb mértékben sem voltam tekintettel Isten szándékaira, és csak a hírnevem és a státuszom megőrzésével törődtem. Mindig a tudásom hiányát használtam kifogásként, hogy elhárítsam, elkerüljem és ne végezzem el a tényleges munkát, ami ahhoz vezetett, hogy a testvérek problémáinak megoldása késett, megakadályozta őket abban, hogy a gyakorlás útjára találjanak, és negatívan befolyásolta a videókészítési munkát. Ezek mind az én vétkeim voltak. Rájöttem, hogy Isten igazságos természete megsérthetetlen – a leváltásom teljes mértékben annak a következménye volt, hogy a hírnevet és a státuszt kerestem, és egy antikrisztus útját jártam. Ha nem tartok bűnbánatot és nem változom meg, bizonyosan lelepleződöm és kirekesztenek.

Később rátaláltam Isten szavainak erre a szakaszára: „Ami azt illeti, vezetőként – miután elrendezted a munkát – figyelemmel kell kísérned a munka előrehaladását. Még ha nem is ismerős számodra az adott munkaterület – még ha semmilyen ismereted nincs is róla – meg tudod találni a módját, hogy elvégezd a munkádat. Kereshetsz valakit, aki valóban felfogja, aki érti a szóban forgó szakmát, hogy elvégezze a felülvizsgálatot és javaslatokat tegyen. A javaslataiból meghatározhatod a megfelelő alapelveket, és így figyelemmel tudod majd kísérni a munkát. Akár ismerős számodra a szóban forgó szakma, illetve akár érted azt, akár nem, legalább felügyelned kell a munkát, figyelemmel kell kísérned, és folyamatosan tudakozódnod és kérdezősködnöd kell az előrehaladásáról. Fenn kell tartanod az ilyen ügyek megértését; ez a felelősséged, a munkád része. Ha nem kíséred figyelemmel a munkát, nem teszel semmi többet, miután a munka kiosztásra került, mosod a kezeidet – a hamis vezetők teszik így a dolgokat. Az, hogy valaki nem követi nyomon a munkát, illetve nem nyújt iránymutatást azzal kapcsolatban, nem érdeklődik a felmerülő problémákról, illetve nem oldja meg azokat, valamint nem fogja fel a munka előrehaladását és hatékonyságát – ezek szintén hamis vezetők megnyilvánulásai” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). Isten szavai segítettek rájönnöm, hogy az embernek nem kell mindent értenie és mindenre képesnek lennie ahhoz, hogy gyülekezetvezető legyen. Függetlenül attól, hogy a vezetőknek és dolgozóknak van-e szakértelmük, aktívan részt kell venniük a munkában, nyomon kell követniük a haladást, felügyelniük kell, időben fel kell ismerniük a problémákat, és meg kell oldaniuk azokat. Ez az a hozzáállás, amivel a kötelességük felé kell viseltetniük, és ezt követeli meg Isten a vezetőktől és a dolgozóktól. Elgondolkodtam a gyülekezet bizonyos vezetőiről és dolgozóiról, akik olyan munkaterületekért voltak felelősek, amelyek technikai szakértelmet igényeltek – annak ellenére, hogy voltak bizonyos hiányosságaik és fogyatékosságaik, teherrel viseltettek a munkájuk iránt, képesek voltak időben felügyelni és nyomon követni a munka előrehaladását, hangsúlyt fektettek a testvérek irányítására, hogy kötelességeiket az alapelvek szerint végezzék, és együttműködtek a testvérekkel, hogy kiegészítsék egymás erősségeit és gyengeségeit. Fokozatosan elkezdtek elsajátítani bizonyos technikai készségeket, valamint igazságalapelveket, és a kötelességükben elért eredményeik folyamatosan javultak. Ez Nóé történetét juttatta eszembe. Amikor Nóé nekilátott a bárka építésének, valójában még soha nem épített bárkát, és azt sem tudta, hogyan is nézhet ki egy bárka. Mégis tiszta szívű volt, terhet viselt, és szem előtt tartotta Isten szándékait. Amikor Isten megmondta neki, hogy tegyen valamit, Nóé az Ő követelményei szerint cselekedett. Végül a bárka apránként összeállt, és Nóé sikeresen végrehajtotta Isten megbízatását. Ami engem illet, én hogyan viszonyultam a kötelességemhez? Gyülekezetvezetőként nem azt fontolgattam, hogyan legyek tekintettel Isten szándékaira, hogyan végezzem el jól a gyülekezet munkáját és teljesítsem a kötelességemet, hanem a vezetői pozíciómban tetszelegtem, és mindig kerestem a módját, hogy jobbnak és jobb képességűnek tüntessem fel magam másoknál. Félve attól, hogy ha részt veszek a technikai munkában, a hiányosságaim és fogyatékosságaim lelepleződnek, és a testvérek lenéznek, mindig a videókészítés technikai aspektusaiban való járatlanságomat használtam kifogásként, hogy kibújjak a részvétel alól – micsoda arrogáns képmutató voltam! Csak ekkor jöttem rá, hogy amit az ember vezetőként vállal, az nem egy cím vagy státusz, hanem felelősség és teher. Helyénvaló módon kell szembenéznem a saját hiányosságaimmal és fogyatékosságaimmal, és meg kell szabadulnom a vezetői címhez és státuszhoz való rögeszmés ragaszkodásomtól. Törődnöm kell Isten szándékaival, terhet kell éreznem a gyülekezet munkája iránt, harmonikusan együtt kell működnöm a testvérekkel, hogy kiegészítsük egymás erősségeit és gyengeségeit, és gondoskodnom róla, hogy a gyülekezet munkája jól legyen elvégezve. Tudtam, hogy nem vagyok járatos a munka bizonyos technikai aspektusaiban, de felkereshetném azokat a testvéreket, akik igen, és együtt kereshetném és vitathatnám meg velük a dolgokat. Kérhetnék tőlük több javaslatot és ötletet, és mindenkit bevonhatnék, hogy közösen keressük a gyakorlás útjait és oldjuk meg a problémáinkat. Az ilyen módon történő munkavégzés lehetővé tenné, hogy a munka minden aspektusa normálisan haladjon. Ha a keresés és a megbeszélés után sem tudnánk megoldani a problémáinkat, kérhetnénk segítséget a felsőbb vezetéstől – ez biztosítaná, hogy a munkánkban felmerülő problémákat időben felismerjük és megoldjuk, és nem okozna késedelmet a gyülekezet munkájában. Ezt kellett volna tennem, és erre teljes mértékben képes is voltam. Felelősségteljes hozzáállást kellett volna tanúsítanom a gyülekezet munkája iránt, és mindent meg kellett volna tennem, hogy véghezvigyem, amire képes vagyok. Csak így teljesíteném a kötelességemet és a feladatomat. Rájöttem, hogy a múltban túl nagy hangsúlyt fektettem a hírnévre és a státuszra. Mindig a technikai tudásom hiányát használtam kifogásként, aktívan dolgoztam a hírnevem és a státuszom megőrzésén, és végül késedelmet okoztam a gyülekezet videókészítési munkájában.

Később rátaláltam Isten szavainak erre a szakaszára: „Mert mindazok számára, akik kötelességet végeznek, függetlenül attól, hogy mennyire mélyrehatóan vagy felületesen értik az igazságot, az igazságvalóságba való belépés legegyszerűbb gyakorlata az, ha minden helyzetben Isten házának az érdekeire gondolnak, elengedve önző vágyaikat, személyes szándékaikat, indítékaikat, büszkeségüket és státuszukat, és Isten házának az érdekeit helyezve az első helyre – ez a legkevesebb, amit meg kell tenniük. Ha még ennyit sem tud megtenni az, aki kötelességet végez, akkor hogyan mondhatnánk, hogy elvégzi a kötelességét? Ez nem a kötelességének a végrehajtása. Először Isten házának az érdekeire gondolj, legyél tekintettel Isten szándékaira, és vedd számításba a gyülekezet munkáját! Tedd ezeket a dolgokat az első és legfőbb helyre; csak ezután gondolhatsz a státuszod stabilitására, illetve arra, hogy miként tekintenek rád mások. Oszd két lépésre, köss egy kis kompromisszumot – nem érzitek úgy, hogy ez egy kicsit megkönnyíti a dolgokat? Ha egy ideig így gyakorolsz, érezni fogod, hogy Istennek eleget tenni nem nehéz dolog. Továbbá ha képes vagy eleget tenni a felelősségeidnek; teljesíteni a kötelezettségeidet és a kötelességedet; félretenni az önző vágyaidat, szándékaidat és indítékaidat; tekintettel lenni Isten szándékaira; és Isten házának érdekeit, a gyülekezet munkáját és az általad végzendő kötelességet az első helyre tenni, akkor miután egy ideig így tapasztalsz, érezni fogod, hogy így viselni magad jó dolog, hogy az embereknek becsületes és nyílt módon kell élniük, és nem szabad gerinctelen, szennyes, alantas életet élniük, hanem inkább egyenesnek és igazságosnak kell lenniük. Érezni fogod, hogy ez az a képmás, amelyet egy embernek meg kell élnie. Fokozatosan egyre inkább alábbhagy az arra irányuló vágyad, hogy saját érdekeidnek tegyél eleget” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságainak levetésével nyerheti el az ember). Isten szavain töprengve rájöttem, hogy bármilyen kötelességet is végzünk, mindig helyes szándékkal kell rendelkeznünk, félre kell tennünk a személyes vágyainkat, vagy a hírnév és státusz iránti becsvágyunkat, és törekednünk kell a gyülekezet munkájának fenntartására. Nem szabad amiatt aggódnunk, hogy mások mit gondolnak rólunk, hanem képesnek kell lennünk elfogadni, hogy Isten átvizsgálás minket, és teljesítenünk kell a feladatunkat – csak így élhetünk egyenesen és becsületesen. Elgondolkodtam azon, hogy a vezetővé választásom csak egy lehetőség volt a gyakorlásra, és nem azt jelentette, hogy teljesen alkalmas vagyok a pozícióra. Folyamatosan keresnem kell az igazságot a kötelességem végzése közben, és együtt kell működnöm a testvérekkel, hogy jól végezhessem a kötelességemet. Én azonban túlságosan lázadó voltam, csak a státuszomat és a hírnevemet tartottam szem előtt, és nem végeztem tényleges munkát, mindez veszteséget okozott a gyülekezet munkájában, és a leváltásomhoz vezetett. Miután megértettem Isten szándékait, elhatároztam, hogy a jövőben a kötelességemben Isten szavai szerint cselekszem, nem foglalkozom többé a hírnevemmel és a státuszommal, és jól végzem a kötelességemet, hogy Istennek eleget tegyek.

Nem sokkal ezután a gyülekezet megbízott az újonnan érkezettek öntözésével, és néhány hónap múlva csoportvezetővé léptettek elő. Ismét elfogott az aggodalom: „Nem régóta öntözöm az újonnan érkezetteket, tapasztalatlan vagyok, és az öntözési képességem sem jobb, mint a többi testvéré. Tényleg képes leszek hatékony csoportvezetőként szolgálni? Ha nem végzem jól a munkámat, és nem tudok tényleges gyakorlati utakat javasolni a testvéreknek, vajon azt fogják gondolni, hogy alkalmatlan vagyok a csoportvezetői szolgálatra? A vezetőm azt fogja gondolni, hogy hiányzik belőlem a képesség és a hozzáértés?” Rájöttem, hogy ismét a hírnevem és a státuszom megőrzésére vágyom. Eszembe jutottak a múltbeli kudarcaimból levont tanulságok, és sietve Isten elé járultam imában. Az ima befejezése után megláttam Isten szavainak ezt a szakaszát: „Bármely problémával találkozol is, az igazságot kell keresned, hogy megoldd azt, semmiképp sem szabad álcáznod magad vagy hamis képet festened magadról másoknak. Ami a hiányosságaidat, tökéletlenségeidet, hibáidat, romlott beállítottságaidat illeti – meg kell nyílnod és beszélned kell mindezekről. Ne tartsd magadban őket. Az életbe való belépés felé vezető első lépés az, hogy megtanulsz megnyílni, és ez az első akadály is, amelyet a legnehezebb megugrani. Ha egyszer leküzdötted ezt az akadályt, könnyű lesz belépni az igazságba. Mit jelent az, hogy megteszed ezt a lépést? Azt jelenti, hogy megnyitod a szíved, és felfeded és megnyitod minden részed, legyen az jó vagy rossz, pozitív vagy negatív; és megvilágítod azt mások és Isten számára, hogy lássák; nem rejtegetsz vagy titkolsz el semmit Isten elől, nem alkalmazol semmiféle álcát, csalást vagy megtévesztést Istennel szemben, és ugyanígy őszinte vagy más emberekkel is. Ily módon a világosságban fogsz élni; nemcsak Isten fog átvizsgálni téged, hanem más emberek is látni fogják, hogy a cselekedeteid elveken alapulnak és átláthatóak. Nem kell semmilyen módszert használnod a hírneved, a rólad kialakult kép és a státuszod védelmére, és a hibáidat sem kell elrejtened vagy eltussolnod. Nem kell ilyen haszontalan erőfeszítéseket tenned. Ha el tudod engedni ezeket a dolgokat, az életed nagyon nyugodttá válik, mentes lesz a kötöttségektől és a fájdalomtól, és teljesen a világosságban fogsz élni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavainak olvasása segített tisztán látni, és utat mutatott a gyakorlásra. Nem szabad álcáznom és rejtegetnem a hiányosságaimat és fogyatékosságaimat a hírnév és a státusz kedvéért. Inkább helyes hozzáállással kell viseltetnem a hiányosságaim iránt, gyakorolnom kell, hogy becsületes ember legyek, annyit kell végrehajtanom, amennyit értek, és teljesítenem kell a kötelességemet és a feladatomat. Ezután aktívan nyomon követtem a munka előrehaladását, és amikor olyan problémákkal találkoztam, amelyekről nem volt ismeretem, vagy amelyeket egyedül nem tudtam kezelni, a testvérekkel együtt kerestem a megoldást a problémára. Minden alkalommal, amikor a testvérek megbeszélést tartottak, szorgalmasan tanultam tőlük, és magamba szívtam az általuk említett hasznos gyakorlati utakat. Gyakran felvérteztem magam a látomások igazságával is. Miután egy ideig így gyakoroltam, fokozatosan elsajátítottam néhány alapelvet, a kötelességemben nyújtott teljesítményem fokozatosan javult, és békésnek és felszabadultnak éreztem magam.

Visszaemlékezve a leváltásommal kapcsolatos tapasztalataimra, Isten szavai megvilágosítottak és vezettek, megismertettek az igazsággal a hírnév és státusz iránti törekvésemet illetően, és az ilyen cselekedetek következményeivel. Az Ő szavai segítettek helyreigazítani a téves nézőpontjaimat is. Ez mind Isten szeretete és üdvössége!