Amikor elkezdtem az orvosi pályámat, mindig arra törekedtem, hogy kedves és szakszerű legyek. Emellett jól bántam az emberekkel, és pontos diagnózisokat állítottam fel. Rövidesen kiérdemeltem a környékünkön élők bizalmát. Évekkel később azt vettem észre, hogy a kollégáim mind autót vettek, és nagy házakban éltek, míg a családom még mindig a régi, egyszintes házunkban lakott, én pedig továbbra is biciklivel jártam. Az ikerfiaim gyorsan nőttek, és annyi mindent kellett fizetni, de nekem még mindig nem volt sok pénzem. Amikor az anyagi helyzetünkre gondoltam, sem enni, sem aludni nem tudtam. Azon tűnődtem: „Miért van az, hogy én alig jövök ki a pénzemből, miközben a többi orvos ennyi pénzt keres?”

Egyszer néhány kollégámmal, barátommal beszélgettem. Megkérdeztem tőlük, hogyan sikerült ennyi pénzt keresniük. Szun doktor azt mondta: „A központi hatóságok azt mondták: »Nem számít, hogy egy macska fehér vagy fekete, amíg megfogja az egeret, jó macska.« A mai társadalomban a pénz a minden. A pénzkeresés maga is egy készség. De ha hagyod, hogy a lelkiismereted az utadba álljon, egész életedben szegény maradsz!” A másik, Li doktor, hozzátette: „Ha többet akarsz keresni, meg kell tartanod a betegeket. Miközben kezeled őket, adj nekik hormonokat. Gyorsan meggyógyulnak tőle, és a betegek elégedettek lesznek. Jó hírneved lesz, több beteg jön majd hozzád, és több pénzed lesz.” Egy másik orvos, Csin doktor, ezt mondta: „Van egy másik trükk is: a kis betegségeket nagy kúrákkal kell kezelni. Ha valaki egy megfázás okozta köhögéssel jön be, a normál gyógymóddal nem keresel sok pénzt. Kezeld úgy, mintha tüdőgyulladása lenne. A kezelés hatásos lesz, te többet keresel, és a beteg is elégedett lesz. Mindenki jól jár.” Amikor hallottam, hogy mindannyiuknak megvannak a saját pénzkereseti módszereik, eléggé megriasztott. Így, lelkiismeret nélkül pénzt keresni a betegeken – összeegyeztethető ez az orvosi etikával? Így kellene viselkednie egy orvosnak? Hát nem aljas dolog ez? De közben arra is gondoltam, hogy ők nagy házakban laknak, szép autókat vezetnek, és milyen magabiztosan beszélnek. Én viszont még mindig biciklivel jártam, és olyan szegény voltam. Ha nem teszem azt, amit mondanak, akkor hogyan fogok több pénzt keresni? Mikor tudok majd jó életet biztosítani a családomnak? Különben is, úgy tűnt, mindenki ilyen. Hiába gyakorlom továbbra is etikusan az orvoslást, a társadalmat úgysem tudom megváltoztatni. A több pénz ígérete miatt kezdtem figyelmen kívül hagyni a lelkiismeretemet, és elhatároztam, hogy kipróbálom a módszereket, amiket a kollégáim tanítottak. Túlzásba vittem a betegek kezelését, és felesleges gyógyszereket adtam el nekik, hogy több pénzt keressek.

Egy nap egy beteg fájós foggal jött be. Fogínygyulladása volt, amit néhány olcsó gyógyszerrel lehetett volna kezelni. De eszembe jutott, amit Csin doktor mondott: „A kis betegségeket nagy kúrákkal kell kezelni.” Ezért nyugati és hagyományos kínai orvosságokat is felírtam neki, valamint néhány izomba adandó injekciót. Attól tartottam, a beteg visszautasítja a sok gyógyszert, ezért tettetett együttérzéssel azt mondtam: „Ez sok gyógyszer, de a tünetei gyökerét fogja kezelni.” A beteg csak az arcát fogta és bólintott, majd kifizette a pénzt, és egy szó nélkül távozott. Ahogy láttam őt távozni, a szorongásom lassan enyhülni kezdett. Bár kicsit rosszul éreztem magam, sokkal több pénzt kerestem a szokásosnál, és az érzés hamar elmúlt. Egy másik alkalommal egy anya jött be az ötéves kisfiával. A gyerek megfázott és köhögött, így csak néhány napra való olcsó gyógyszerre lett volna szüksége. De akkor eszembe jutott, hogy ezzel a fajta kezeléssel nem keresnék sok pénzt. Így hát azt mondtam a gyermek anyjának: „A fiának légcsőgyulladása van. Azonnal infúzióra van szüksége, különben tüdőgyulladássá fajul.” Az anya megdöbbent, de kérdés nélkül elhitt mindent, amit mondtam neki, és a fiát négy napig infúzióra kötöttem. Láttam, hogy a pénz, amit kerestem, többszöröse volt annak, mint korábban. Nyugtalan voltam, de ismét arra gondoltam, amit a többi orvos mondott: „A lelkiismeretből nem lehet kifizetni a számlákat, és ételt sem lehet venni belőle. Ha hallgatsz rá, mindig szegény maradsz.” Amikor arra gondoltam, amit mondtak, a rossz érzéseim eltűntek. Ebben a társadalomban be kell csapnod az embereket, hogy meggazdagodj. Nem volt más választásom. Később egy krónikus hörghurutos beteg jött hozzám. Az állapota csak annyit igényelt volna, hogy továbbra is szedjen néhány egyszerű gyógyszert. De persze azzal nem kerestem volna sok pénzt. Így hát azt mondtam neki: „Infúzióra kell kötnünk, különben tüdőtágulássá fajulhat, ami súlyos esetekben szívbetegséget okozhat.” A bátorításomra boldogan vállalta a hétnapos infúziós kezelést. Emlékszem, a kezelés utolsó napján megfogta a kezem, és azt mondta: „Köszönöm, doktor úr. Önnek köszönhető, hogy időben kezelést kaptam. Most már sokkal jobban érzem magam. Ha ez tüdőtágulássá vagy szívbetegséggé fajult volna, igazán szenvedtem volna.” Ezt hallva megszólalt a lelkiismeretem, és az arcom lángvörös lett. De ismét arra gondoltam: „Ki nem hazudik vagy csal ebben a társadalomban? A pénzkeresés maga is egy készség.” Erre gondolva a rossz érzéseim kezdtek elpárologni. Így egyre mélyebbre süllyedtem a pénz hajszolásában. Néhány év alatt sok pénzt kerestem. Nagyobb házam lett, a gyerekeim megházasodtak, és jó életem volt. De gyakran éreztem fájdalmat és bűntudatot. Állandó szorongásban éltem. Aggódtam, hogy valaki rájött, mit tettem, és a hátam mögött mindenkinek elmondja. Ezt a gondolatot nehéz volt elviselni.

Egy nap egy nővér a falunkból prédikált nekem Mindenható Isten királyságának evangéliumáról, és elkezdtem gyakran olvasni Isten szavait. Egyszer egy összejövetelen elolvastuk Isten szavainak egy szakaszát arról, hogy legyünk becsületes emberek: „Tudnotok kell, hogy Isten azokat szereti, akik becsületesek. Isten a hűség lényegével rendelkezik, ezért mindig meg lehet bízni a szavaiban. Továbbá, az Ő cselekedetei hibátlanok és megkérdőjelezhetetlenek. Ezért szereti Isten azokat, akik teljes mértékben becsületesek Vele. A becsületesség azt jelenti, hogy Istennek adjátok a szíveteket, nem vagytok hamisak Vele semmiben, mindenben nyitottak vagytok Felé, soha nem rejtitek el a tényeket, nem próbáljátok megtéveszteni a fölöttetek lévőket, és nem titkoltok el dolgokat az alattatok lévők elől, és nem tesztek olyan dolgokat, amelyek pusztán kísérletek, hogy elnyerjétek Isten jóindulatát. Röviden, becsületesnek lenni nem más, mint cselekedeteitekben és szavaitokban tisztának lenni, és nem téveszteni meg sem Istent, sem embert. Amit mondok, az nagyon egyszerű, de számotokra kétszeresen fáradságos. Sok ember választaná inkább, hogy pokolra ítéljék, semmint hogy becsületesen beszéljen és cselekedjen. Nem csoda, hogy más bánásmódot is tartogatok azoknak, akik nem becsületesek. [...] Az ember sorsának végső alakulása attól függ, hogy van-e becsületes és vérvörös szíve, és attól, hogy rendelkezik-e tiszta lélekkel. Ha nagyon becstelen vagy, olyan, akinek nagy gonoszság van a szívében, akinek tisztátlan a lelke, akkor bizonyosan olyan helyre kerülsz, ahol az ember büntetésben részesül, ahogy az írva van a sorsod nyilvántartásában. Ha azt állítod, hogy nagyon becsületes vagy, de mégsem sikerül az igazságnak megfelelően cselekedned, vagy igaz szót szólnod, akkor még így is arra vársz, hogy Isten megjutalmazzon? Még mindig abban reménykedsz, hogy Isten a szeme fényeként tekint rád? Hát nem esztelenség így gondolkozni? Mindenben megtéveszted Istent; hogyan fogadhatna be Isten háza olyasvalakit, mint te, akinek kezei tisztátalanok?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem). Isten szavait olvasva megértettem, hogy Isten lényege hűséges, és Ő a becsületes embereket szereti. Isten azt kéri tőlünk, hogy beszédünkben és tetteinkben fogadjuk el az Ő vizsgálatát, és ne hazudjunk se Istennek, se másoknak. Becsületesnek és megbízhatónak kell lennünk, mert csak az ilyen emberek részesülhetnek üdvösségben, és léphetnek be Isten királyságába. Miközben azon gondolkodtam, mit követel meg tőlünk Isten, arra gondoltam, hogy orvosként nem azt vettem figyelembe, hogyan gyógyítsam meg a betegeimet vagy enyhítsem a szenvedésüket, hanem azt, hogyan kereshetnék több pénzt magamnak. A több pénzért még a betegeket is becsaptam a kezelésük során. Kihasználtam az emberek félelmét, jelentéktelen állapotokat súlyosnak állítottam be, és ezt arra használtam, hogy drága gyógyszereket tukmáljak rájuk, és meghosszabbítsam a kezelést. Pazaroltattam velük a pénzüket, és ők mégis megköszönték nekem. Ez aljas, szégyenletes viselkedés volt! Bár kényelmes megélhetést teremtettem magamnak ezzel, folyton paranoiás és feszült voltam, és nem tudtam megnyugodni. Teljesen lelkiismeret nélkül viselkedtem. Isten szavai megmutatták nekem, hogy Isten gyűlöli azokat, akik hazudnak, és becsapnak másokat, és hogy ezeknek az embereknek végül nem lesz jó sorsuk. Csak a becsületes emberek nyerhetik el Isten dicséretét és üdvösségét. Ettől kezdve arra vágytam, hogy becsületes ember legyek. Elhatároztam, hogy soha többé nem csapok be senkit, és felhagyok azzal, hogy pénzt csaljak ki a betegekből. Tisztességesen és becsületesen akartam praktizálni.

Egy idő után észrevettem, hogy mióta abbahagytam a betegek becsapását és túlkezelését, a bevételem sokkal alacsonyabb lett. Akkoriban az irányító kórház teljesítménye a rendelőink gyógyszereladásaihoz volt kötve. Egy nap a kórház teljesítményértékelő értekezletet rendelt el. Az igazgató megvádolt, hogy lehúzom a kórházat, és levette a táblát, amely „kiemelkedő rendelőnek” minősített minket. A kórház elkezdett ösztönzőket adni a személyzetnek. Például, ha egy orvosnak sikerül túllépnie a havi gyógyszereladásai kvótáját, a többletbevétel ötven százalékát jutalékként megkapja. Ha visszatérnék a betegek túlzott kezeléséhez, havonta több mint 4000 jüan pluszt kapnék, ami azt jelentené, hogy évente 50 000 jüannal többet kereshetnék. De ha nem folytatnám a betegek túlzott kezelését, soha nem érném el a számunkra kitűzött célokat, és rengeteg pénztől esnék el. Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább úgy éreztem, hogy lehetetlen becsületesnek lenni az én szakmámban, és ha nem csapnám be az embereket, nem keresnék pénzt. Ezek után szembementem azzal, amit Isten elvárt tőlem. Figyelmen kívül hagytam a lelkiismeretemet, és visszatértem a régi kerékvágásba.

Egy nap egy házaspár elhozta hozzám a fiát. Megfázott, ami légúti fertőzést okozott, és néhány gyógyszerrel gyógyítható lett volna. Aggodalmat tettetve elővettem a sztetoszkópomat, és meghallgattam a gyerek mellkasát és hátát. E színlelt vizsgálat után nagyon szigorúan azt mondtam a szülőknek: „A gyermeküknek gyermekkori tüdőgyulladása van. Már szétterjedt. Korábban kellett volna jönniük! Egy nappal később már igazi bajban lett volna! Szerencsére még van idő. Néhány napig infúzióra kötjük, és rendbe jön.” És már megint ott tartottam, hogy kicsaltam a pénzt a betegekből. Szándékosan súlyosnak tüntettem fel a gyerek betegségét. Később szemrehányást tettem magamnak. Féltem, hogy lelepleződik, amit tettem, ezért minden napomat feszültségben töltöttem. Néha azt mondtam magamnak, hogy ez az utolsó alkalom, és utána abbahagyom. De nem tudtam ellenállni a pénz kísértésének, és soha nem tudtam megállni, hogy ne kövessem el ezeket a bűnöket. Az életem egy küzdelemmé vált. Tudtam, hogy Isten azt követeli tőlünk, hogy becsületes emberek legyünk, de nem tudtam uralkodni magamon, és nem tudtam abbahagyni a betegeim becsapását.

Később Mindenható Isten szavait olvastam: „Az embert, aki ilyen mocskos földre született, jelentős mértékben megfertőzte a társadalom, a feudális etika kondicionálta, és »felsőoktatási intézményekben« részesült oktatásban. Az elmaradott gondolkodás, a romlott erkölcs, a lealjasult életszemlélet, a világi ügyekre vonatkozó megvetendő filozófia, a teljesen értéktelen lét, az alantas szokások és hétköznapi élet – mindezek súlyosan betolakodnak az ember szívébe, és súlyosan károsítják és támadják a lelkiismeretét. Ennek eredményeképpen az ember egyre távolabb kerül Istentől, és egyre inkább Ellene szegül. Az ember beállítottsága napról napra könyörtelenebbé válik, és nincs egyetlen ember sem, aki készségesen felad bármit is Istenért, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen aláveti magát Istennek, sőt, még kevésbé akad akár egyetlen ember is, aki készségesen keresi Isten megjelenését. Ehelyett a Sátán hatalma alatt az ember kedvére törekszik az élvezetekre, és szenvedélyesen rontja meg hús-vér testét a mocsárban. Még amikor hallják az igazságot, a sötétségben élőknek akkor sincs semmi kedvük gyakorolni azt, és nem hajlanak arra, hogy keressék Istent, még akkor sem, amikor látják, hogy Isten már megjelent. Hogy lehetne egy ilyen züllött emberiségnek helye az üdvösségre? Hogy élhetne egy ilyen dekadens emberiség a fényben?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A beállítottság megváltozatlansága ellenségeskedés Istennel). „Több ezer évnyi romlottságon át az emberek mind elfásultak és eltompultak; mindannyian gonosz démonokká váltak, amelyek szembeszállnak Istennel, olyannyira, hogy az Isten ellen lázadó mivoltukat megörökítették a történelmi feljegyzések, és hogy még maguk az emberek is képtelenek teljesen számot adni lázadó magatartásukról – mivel a Sátán mélységesen megrontotta őket, és a Sátán annyira félrevezette őket, hogy nem tudják, hová forduljanak. Az emberek még ma is elárulják Istent. Amikor látják Istent, elárulják Őt, és amikor nem látják Istent, akkor is elárulják Őt. Még olyanok is vannak, akik azután is elárulják Istent, hogy tanúi voltak átkainak és haragjának. Ezért mondom, hogy az ember józan esze elvesztette eredeti funkcióját, és az ember lelkiismerete is elvesztette eredeti funkcióját” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A beállítottság megváltozatlansága ellenségeskedés Istennel). Isten szavai felfedték előttem, hogy a társadalmat, amelyben élünk, a Sátán megrontotta. „Becsületes úton nem lehet meggazdagodni”, „A pénz az első”, és „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” – ezek a társadalomban népszerű, világi ügyekre vonatkozó filozófiák mind a Sátántól származnak. E nézetek hatására és mérgezése által az életszemléletünk és az értékrendünk eltorzul. A pénzt mindenek fölé helyezzük. A saját hasznunk maximalizálása érdekében elhagyjuk a lelkiismeretet és az erkölcsöt. Hazudunk és csalunk, egyre önzőbbekké, csalárdabbakká, kapzsibbakká és ádázabbakká válunk, és egyre inkább elveszítjük az emberi mivoltunkat. Egy orvos kötelessége, hogy meggyógyítsa a betegeit, és gyakorolja az orvosi etikát, és nem lépheti át az emberi lelkiismeret alsó határát. De a pénz bűvöletében a legtöbb orvos túlkezeli a betegeket, és túl sok gyógyszert ír fel, sőt, csalással még arra is ráveszi őket, hogy hormonokat szedjenek. Bár a betegek eleinte nem látják a veszélyt, a túl sok gyógyszer és a hormonkezelés idővel súlyosan károsítja a szervezetüket. A gyógyszerekben lévő méreganyagok felhalmozódnak a testükben, és gyakran krónikus betegségeket okoznak. Ez egyfajta lassú gyilkosság. Minél többet gondolkodtam ezen, annál jobban megijedtem. Amikor orvosnak tanultam, eredetileg a hétköznapi embereken akartam segíteni. De a „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „A pénz az első”, és a „Nem számít, hogy egy macska fehér vagy fekete, amíg megfogja az egeret, jó macska” sátáni nézeteinek irányítása alatt kétségbeesetten kezdtem hajszolni a pénzt. A háromnapos betegségekből ötnaposakat csináltam, csak hogy pénzt keressek. Drágább gyógyszereket írtam fel, mint amire a betegeknek szükségük lett volna. A Sátán valóban annyira megrontott, hogy elvesztettem minden lelkiismeretemet és józan eszemet. Miután elfogadtam Isten utolsó napokbeli munkáját, tudtam, hogy Isten megköveteli tőlünk, hogy becsületes emberek legyünk. De még mindig nem tudtam ellenállni a pénz és a személyes haszon csábításának, és újra kezdtem becsapni a betegeimet. A Sátán mérgei a természetemmé váltak. Ha nem olvastam volna Isten szavait, és nem láttam volna meg a hazugságaim gyűlöletességét és veszélyét, továbbra is csalóként éltem volna. Egész életemben szorongtam és bűntudatot éreztem volna, és a pokolra jutottam volna, és megbüntettek volna a gonosz viselkedésemért. Végre megértettem, milyen fontos, hogy Isten arra kér minket, legyünk becsületesek. A becsületesség és a becsületes cselekedetek integritást és méltóságot adnak nekünk. A becsületesség volt az egyetlen módja annak, hogy elnyerjük Isten dicséretét, és megnyugtassuk a szívünket. Amint megértettem Isten szándékát, imádkoztam Hozzá. Kész voltam arra, hogy újrakezdjem, fellázadjak magam ellen, gyakoroljam az igazságot, és becsületes ember legyek.

Egy nap egy másik faluból származó beteg jött hozzám. Alapos vizsgálat után megállapítottam, hogy vénás lábszárfekélye van. Ezt általában „lábrothadásnak” nevezik. Makacs és nehezen kezelhető, de ismertem egy titkos kezelési módszert, ami azonnal rendbe hozza, nagyon alacsony áron, csupán néhány jüanért. A beteg elmondta, hogy járt már megyei orvosoknál, valamint néhány kuruzslónál is, és több ezer jüant költött eredménytelenül. Ezt hallva gondolkodni kezdtem: „Már több ezer jüant elköltött anélkül, hogy meggyógyult volna, szóval ha felszámolnék neki néhány százat a gyógymódért, az nem lenne olyan rossz, igaz? Kár lenne veszni hagyni ezt a pénzt.” Ahogy erre gondoltam, megdobbant a szívem. „Már csak ezt az utolsó embert csapom be, és onnantól kezdve becsületes leszek.” De ahogy készültem felírni neki a receptet, eszembe jutott az Isten előtt tett fogadalmam. Imádkozni kezdtem Istenhez: „Drága Istenem, még mindig késztetést érzek a hazugságra. Tudom, hogy nem szeghetem meg folyton az ígéretemet, és nem okozhatok Neked csalódást. Ó, Istenem, kérlek, segíts, hogy félretegyem a személyes érdekeimet, és becsületes ember legyek!” Akkor eszembe jutott Isten szavainak egy szakasza: „Akik őszintén hisznek Istenben, azoknak mindig ott van a szívében, és mindig magukban hordozzák az Istent félő, istenszerető szívet. Azoknak, akik hisznek Istenben, óvatosan és körültekintően kell cselekedniük, és mindannak, amit tesznek, összhangban kell lennie Isten követelményeivel, és képesnek kell lennie megelégíteni az Ő szívét. Nem szabad önfejűeknek lenniük, azt tenniük, amihez csak kedvük van; ez nem fér össze a szent illendőséggel” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot). Isten szavainak ez a szakasza megmutatta nekem, hogy az igaz hívőknek istenfélő szívük van, becsületesek és megbízhatóak. Nyíltan cselekszenek, elfogadják Isten vizsgálatát, és nem csapnak be másokat. Mindent szentekhez illő tisztességgel tesznek, és Isten követelményeinek megfelelően viselkednek. Nem tesznek olyat, ami meggyalázná Istent. Nagyon hálás voltam Isten útmutatásáért és megvilágosításáért, és legbelül újra imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Korábban a pénz kedvéért hazudtam és csaltam, és a Sátán hasonlatosságát éltem meg. De a mai naptól kezdve becsületes ember akarok lenni, és meg akarom szégyeníteni a Sátánt.” Az ima után komolyan azt mondtam a betegnek: „Bár ezt a betegséget nehéz kezelni, van egy receptem, ami garantálom, hogy meggyógyítja. És szinte semmibe sem kerül.” Ha ez korábban történt volna, egy ilyen recept ennek az összegnek a sokszorosába került volna. De most Isten szavai megadták az erőt, hogy gyakoroljam az igazságot, hogy becsületes és tisztességes ember legyek. Többé nem fogok pénzt kicsalni az emberekből. Amikor a beteg távozott a gyógyszerével, hihetetlenül boldognak és békésnek éreztem magam legbelül. Tíz nappal később a beteg visszatért, és hálásan mondta: „Már mindenhol jártam, hogy kezeltessem ezt a betegséget, de nem jártam sikerrel. Még végig se szedtem a gyógyszert, amit adott, és a sebem begyógyult! Ez egy csodaszer! Nagyon-nagyon köszönöm! Mindenkinek mesélni fogok magáról, akit ismerek. Maga nemcsak nagy tudású, megfizethető is.” Amikor ezeket a szavakat hallottam, rendkívül hálásnak éreztem magam Istennek, és tudtam, hogy ez a kis változás bennem azért történt, mert Isten szavai vezéreltek.

Emlékeztem, hogyan gondolkodtam korábban: „A pénz az első”, „Becsületes úton nem lehet meggazdagodni”, és „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”. Ezeknek a mérgeknek a rabságában elvesztettem a lelkiismeretemet, az integritásomat és az erkölcsömet. Sötét szívűvé váltam. Isten szavai és üdvössége állította helyre a lelkiismeretemet és a józan eszemet, és segített megtalálnom a magatartás alapelveit. Attól kezdve lelkiismeretesen kezeltem minden beteget, aki felkeresett. Csak azt adtam nekik, amire szükségük volt, és őszinte voltam az állapotukkal kapcsolatban. Tartottam magam ahhoz a normához, hogy becsületes maradok. Miután egy ideig így gyakoroltam, igazán kiegyensúlyozottnak, békésnek és szorongástól mentesnek éreztem magam. Emellett sok, általam kezelt, már egészséges beteg mesélt másoknak a velem kapcsolatos tapasztalatairól. A környező falvakból mindenfelől jöttek hozzám, hogy kezeljem őket. Megtanultam, hogy csak az igazmondás és a becsületesség teszi az embert igazán emberi hasonlatosságúvá. A hazugságok elutasítása és az igazmondás az első lépés volt afelé, hogy becsületes ember legyek, és tudom, hogy továbbra is keményen kell dolgoznom Isten követelményeinek megfelelően, és törekednem kell arra, hogy valóban becsületes ember legyek.