Mindig is hajlamos voltam a betegségekre. 11 éves koromban aplasztikus anémiát diagnosztizáltak nálam, ezért az immunrendszerem nagyon gyenge. Testileg erőtlen vagyok, az egész testemből hiányzik az erő, és már egy rövid séta is kifáraszt. Amikor súlyos az állapotom, gyakorlatilag ágynak esem. Az orvosom azt mondta, hogy ilyenkor az alacsony immunitásom miatt könnyen elkaphatok valamilyen fertőzést, ami hosszan tartó lázzal jár. Azt is mondta, hogy ha megsérülnék, a vérzés nem biztos, hogy elállna, ami akár életveszélyes is lehet. Miután elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, javult az állapotom, és kötelességet is vállaltam az Egyházban. Sok év telt el, és nem jelentkeztek a betegség tünetei. Nagyon hálás voltam Istennek.

Később videókészítésbe kezdtem. Nagyon megtisztelőnek éreztem, mivel az Egyház filmjei és videói Isten munkájáról tettek bizonyságot, és ennek a munkának a végzése különösen jelentőségteljes volt. Ugyanakkor arra gondoltam, hogy ha feláldozom magam Istenért, és jó, Istenről bizonyságot tevő videókat készítek, akkor nekem is részem lesz ezekben a kulcsfontosságú jótettekben. Így elnyerem Isten oltalmát, és biztosan megmenekülök és túlélem a nagy katasztrófákat. Így hát keményen dolgoztam a szakmai készségeim és az alapelvek elsajátításán, és arra törekedtem, hogy minél több, Istenről bizonyságot tevő videót készítsek. Minden alkalommal, amikor elkészült egy videó, és láttam egy olyan részt, amelynek az elkészítésében segítettem, öröm töltött el, és még motiváltabbnak éreztem magam a kötelességem végzésére. Hogy még jobb munkát végezzek, belevetettem magam a kutatásba és a készségeim fejlesztésébe, és megbeszéltem a dolgokat a testvéreimmel, néha hajnali háromig. Mivel gyenge voltam, a késői fennmaradás egy kicsit megterhelő volt a testemnek. De aztán arra gondoltam: „Az elmúlt néhány évben nem volt egészségügyi problémám, és csak azért vagyok fent ilyen későn, hogy jobban végezzem a kötelességemet. Ráadásul viszonylag hatékony is vagyok, így biztos vagyok benne, hogy Isten megóv engem. Amíg jó eredményeket érek el, és jelentős mértékben hozzájárulok a kötelességemhez, nagy reményem van az üdvösségre. Megéri, még ha most többet is kell szenvednem.”

Egy nap a felügyelőm azt mondta nekem: „Hsziaocsen, nem túl jó az egészséged. Most nagyon nagy a munkateher, és aggódunk, hogy ha így folytatod, visszaeshetsz. Menjél el egy kivizsgálásra a kórházba! Ha minden rendben van, folytathatod a kötelességedet. Ha pedig nem, szánj egy kis időt a gyógyulásra, és a kezelés alatt tedd meg, amit tudsz.” Felzaklatott, amit hallottam. Arra gondoltam: „Ez egy kritikus időszak számunkra, és a testvéreim mind a kötelességükkel vannak elfoglalva. Ha kiderül, hogy súlyos egészségügyi problémám van, akkor többé nem fogom tudni végezni a kötelességemet. Vajon akkor is üdvözülhetek?” Ettől a gondolattól kissé negatív lettem. Ezért Istenhez imádkoztam, és kértem, hogy világosítson meg, hogy megismerhessem az Ő szándékát, megértsem a saját romlott beállítottságomat, és alávessem magam az Ő vezénylésének és elrendezéseinek.

Isten ezen szavait olvastam: „Ezekben a napokban a legtöbb ember ilyesfajta állapotban van: Hogy áldásokat nyerjek, fel kell áldoznom magam Istenért, és meg kell fizetnem az árat Érte. Hogy áldásokat nyerjek, mindenről le kell mondanom Istenért; be kell teljesítenem, amivel Ő megbízott, és jól kell végeznem a kötelességemet. Ezt az állapotot az áldások elnyerésének szándéka uralja, ami példa arra, hogy valaki kizárólag abból a célból áldozza Istennek magát, hogy jutalmakat szerezzen Tőle, és koronát nyerjen. Az ilyen emberek szívében nincs jelen az igazság, és bizonyos, hogy megértésük pusztán néhány szóból és doktrínából áll, amellyel kérkednek, bárhová mennek. Az ő útjuk Pál útja. Az ilyen emberek hite a folyamatos gürcölés cselekedete, és a lelkük mélyén úgy érzik, hogy minél többet tesznek, az annál inkább bizonyítja Istenhez való hűségüket; hogy minél többet tesznek, Ő bizonyosan annál elégedettebb lesz; és hogy minél többet tesznek, annál inkább kiérdemlik, hogy koronát nyerjenek Isten színe előtt, és annál nagyobb áldásokban fognak részesülni. Úgy gondolják, hogy ha képesek szenvedést eltűrni, igét hirdetni és meghalni Krisztusért, ha fel tudják áldozni saját életüket, és teljesíteni tudnak minden kötelességet, amellyel Isten megbízta őket, akkor ők fogják elnyerni a legnagyobb áldásokat, és bizonyosan koronát fognak kapni. Pontosan ezt képzelte és erre törekedett Pál. Pontosan ezen az úton járt, és ilyen gondolatok vezérletével munkálkodott Isten szolgálatában. Talán ezek a gondolatok és szándékok nem sátáni természetből erednek? Olyan ez, mint amikor a világi emberek azt hiszik, hogy földi életükben a tudásra kell törekedniük, és miután megszerezték azt, kiemelkedhetnek a tömegből, tisztségviselők lehetnek, és státuszra tehetnek szert. Úgy gondolják, hogy ha már van státuszuk, valóra válthatják ambícióikat, és bizonyos mértékű sikerre vihetik vállalkozásukat és családi praxisukat. Hát nem ezen az úton jár minden nem hívő? Azok, akiket ez a sátáni természet ural, hitükben csak Pálhoz lehetnek hasonlók. Azt gondolják: »Mindenről le kell mondanom, hogy feláldozzam magam istenért. Odaadónak kell lennem isten előtt, és végül majd nagyszerű jutalmakat és koronákat kapok.« Ez ugyanaz a hozzáállás, amely a világi dolgokra törekvő világi embereket jellemzi. Ők egyáltalán nem különböznek ettől, és ugyanannak a természetnek vannak alávetve. Azok az emberek, akikben ez a fajta sátáni természet van, kinn a világban arra törekednek, hogy tudást, ismereteket, státuszt szerezzenek, és hogy kiemelkedjenek a tömegből. Ha hisznek Istenben, akkor pedig arra törekednek, hogy nagyszerű koronákban és nagyszerű áldásokban részesüljenek. Ha az emberek nem az igazságra törekednek, amikor hisznek Istenben, biztosan ezt az utat választják. Ez megváltoztathatatlan tény, természeti törvény. Azoknak az embereknek az útja, akik nem törekednek az igazságra, szöges ellentétben áll Péter útjával” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?). Isten szavai pontosan leleplezték az állapotomat. Azt gondoltam, hogy ha elviselem a nehézségeket, megfizetem az árat, hogy jó minőségű videókat készítsek, és hozzájárulok a királyság evangéliumának terjesztéséhez, az biztosítja, hogy Isten megdicsér és megáld, és hogy a végén jutalmat kapok és üdvözülök. Ennek érdekében panasz nélkül viseltem el az éjszakázást, de amikor úgy tűnt, hogy egészségügyi okokból nem tudom folytatni, úgy éreztem, összetört az áldások iránti vágyam, és elillant a szándékom, hogy végezzem a kötelességemet – nem akartam többet adni magamból. Rájöttem, hogy az istenhitem mindig is egyfajta üzletelésen alapult. Keményen dolgoztam, hogy jó videókat készítsek, hogy az Egyház fontos szerepet adjon nekem, és én kegyelmet és áldásokat kérhessek Istentől. Mindig azt mondtam, hogy hajlandó vagyok szenvedni és feláldozni magam Istenért, de ez csak azért volt, hogy elnyerjem az Ő áldásait. Becsaptam és kihasználtam Istent. A szándékaim aljasok voltak! Erre gondolva rájöttem, hogy nem állhatok tovább ellen ennek a helyzetnek, hanem alá kell vetnem magam. Keresnem kell az igazságot, és foglalkoznom kell a romlott beállítottságaimmal és az istenhitemben lévő tisztátalanságokkal.

Ezután elmentem egy kivizsgálásra a kórházba. A vérvizsgálatok kimutatták, hogy számos mutató alacsonyabb a kelleténél, és a vérlemezkeszámom jóval a normális alatt volt. Az orvos azt mondta, hogy megfelelő ellátás nélkül még egy kisebb sérülés is súlyos vérzéshez vezethet. A felügyelőm és a testvérek azt javasolták, hogy lábadozzak egy ideig, és az egészségem helyreállása után folytassam a kötelességemet. Így hát hazamentem kezelésre, és rendszeresen visszajártam további vizsgálatokra. Több hónap után sem javult a helyzet, és kezdtem szorongani, ezért elmentem egy hagyományos kínai orvoslással foglalkozó idős orvoshoz gyógyszerért. Azt mondta: „A felépülése lassú folyamat lesz. Gyenge az egészsége, és elég sok időbe telik, amíg jobban lesz.” Ez nagy csalódás volt nekem. Azt hittem, hogy az állapotom javulni fog, miután hazamentem kezelésre, és visszatérhetek a videós munkához. Már majdnem egy éve kezeltek, miért nem javultam? Abban az évben Isten háza sok filmet és videót készített, de az egészségem miatt nem vehettem részt bennük. Attól féltem, hogy a jövőben sem fogom tudni végezni ezt a kötelességet. Elegendő jótett nélkül vajon üdvözülhetek-e, amikor Isten munkája befejeződik? Minél többet gondolkodtam ezen, annál negatívabb lettem. Hazafelé tehetetlennek és elhagyatottnak éreztem magam, és önkéntelenül is panaszkodtam: „Miért vagyok én ilyen beteg, miközben a testvéreim egészségesek?” Nagy igazságtalanságnak éreztem a helyzetemet. Amikor hazaértem, semmi sem tudott felvidítani. Arra gondoltam: „Ilyen a testem. Ezen a helyzeten nem tudok változtatni, bármennyire is próbálkozom. Ha nem vehetek részt fontos munkákban, milyen reményem lehet az üdvösségre?” Kezdtem teljesen lemondani magamról. Minden nap világi filmek és tévéműsorok nézésével, valamint online csevegéssel töltöttem az időt. Eltávolodtam Istentől, a szívem pedig egyre sötétebbé és üresebbé vált. Egy nap hirtelen rájöttem: „Hát nem ugyanolyan ez az állapotom, mint egy nem hívőé? Hasonlítok egyáltalán egy hívőre? Ha továbbra is ezen az úton haladok, csak egyre romlottabbá válok, és Isten végül kiiktat engem.” Ettől a gondolattól végül félelem fogott el. Tudtam, hogy nem mehet így tovább, hanem alaposan el kell gondolkodnom, és keresnem kell az igazságot, hogy megoldjam a problémáimat.

Keresésem során Isten szavainak egy részletét olvastam: „Az a leglázadóbb dolog, amikor az emberek képtelenek elfogadni az igazságot, és ők a legnagyobb veszélyben vannak. Ha sohasem képesek elfogadni az igazságot, akkor ők álhívők. Ha egy ilyen ember vágya, hogy áldásokban részesüljön, szertefoszlik, akkor el fogja hagyni Istent. Miért van ez? (Azért, mert amire ő törekszik, az az, hogy áldott legyen és élvezze a kegyelmet.) Hisz Istenben, ám nem törekszik az igazságra. Az üdvösség számára dísz és egy hangzatos szó. Amire az ő szíve törekszik, az jutalom, korona és kívánatos dolgok – a százszorosát akarja kapni ebben az életben, az eljövendő világban pedig örök életet. Ha nem kaphatja meg ezeket a dolgokat, akkor nem fog hinni; felszínre tör a valódi arca, és elhagyja Istent. Amiben ő a szívében hisz, az nem Isten munkája, sem pedig az Isten által kifejezett igazságok, amire pedig törekszik, az nem az üdvösség, arról nem is beszélve, hogy jól végezze a teremtett lényi kötelességét; hanem inkább ugyanaz, mint amire Pál törekedett – hogy legyen gazdagon áldott, bírjon nagy hatalommal, viseljen nagy koronát, és legyen Istennel egy szinten. Ezek az ő ambíciói és vágyai. Ezért aztán minden olyan alkalommal, amikor valami előny vagy kívánatos dolog akad Isten házában, küzd, hogy megkaparintsa, a képesítéseik és a rangidősségük szerint kezdi rangsorolni az embereket, és így töpreng: »Alkalmas vagyok. Részesülnöm kell ebből. Harcolnom kell, hogy megszerezzem.« A legelső helyre sorolja magát Isten házában, majd azt gondolja, hogy úgy illendő, hogy élvezze Isten házának ezeket az előnyeit. [...] Világos, hogy a szíve már tele volt ezekkel a dolgokkal, amelyekre törekedett, és ez kellően mutatja azt, hogy azok a dolgok, amelyekre törekedett, teljességgel összeférhetetlenek az igazsággal. Bármennyi munkát végzett is, a célja és a szándéka nem volt más, mint hogy koronát szerezzen – ahogyan Pál célja és szándéka is ez volt –, szorosan ragaszkodott ehhez, és sosem adta fel. Bárhogyan is közölték vele az igazságot, bárhogyan metszették meg, leplezték le és boncolgatták, akkor is makacsul ragaszkodott abbéli szándékához, hogy áldott legyen, és nem engedte el. Amikor nem kapta meg Isten jóváhagyását, és látta, hogy az áldás utáni vágya szertefoszlik, negatívvá vált és visszavonult, elhagyta a kötelességét és elmenekült. Nem teljesítette igazán a kötelességét, és nem tett jó szolgálatot a királyság evangéliumának terjesztésében, ez pedig teljességgel feltárja, hogy nem volt igaz hite Istenben, nem vetette igazán alá magát, és egy jottányi valódi tapasztalati tanúságtétellel sem rendelkezett – csupán báránybőrbe bújt farkas volt, amely a juhnyájban ólálkodott. Végül aztán teljesen felfedték és kiiktatták ezt az embert, aki velejéig álhívő volt, a hívőként való élete pedig véget ért” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Ötödik rész)). Isten szavai teljesen leleplezték aljas szándékaimat. Bár beleegyeztem, hogy hazamenjek lábadozni, a szívem mélyén mégis reménykedtem, hogy gyorsan felépülök, és újra részt vehetek a videókészítésben. Azt gondoltam, hogy többet kell dolgoznom a kötelességemben, ha azt akarom, hogy jó esélyem legyen az üdvösségre. Amikor a többszöri kezelés után sem értem el a kívánt eredményt, úgy éreztem, nincs több esélyem fontos kötelességet végezni, az áldásokra való minden reményem szertefoszlott, és már nem volt motivációm hinni Istenben. Úgy éreztem, Isten igazságtalan velem; elveszettnek és kibillentnek éreztem magam, ezért elkezdtem feladni. Nem akartam többé enni és inni Isten szavait, és nem volt kedvem imádkozni sem. Sőt, az Istennel szembeni elégedetlenségemet úgy vezettem le, hogy világi trendeket követtem. Beláttam, hogy csak azért hittem és végeztem a kötelességemet, hogy áldásokat nyerjek. Amikor ez nem történt meg, ellenségessé váltam Istennel szemben, és csupán a sátáni beállítottságomat mutattam ki. Egyáltalán nem volt lelkiismeretem vagy józan eszem. Ez bebizonyította, hogy minden korábbi erőfeszítésem őszintétlen volt, és csak arra szolgált, hogy becsapjam Istent. A hitem évei alatt Isten annyi igazsággal látott el, és olyan kegyelmet adományozott nekem! Isten oltalma nélkül az egészségem már rég tönkrement volna, de én nemhogy nem köszöntem meg Istennek és nem fizettem vissza Neki, de még panaszkodtam is. Teljesen észszerűtlen voltam, és hiányzott belőlem az emberi mivolt! Erre gondolva megbánás és gyűlölet töltött el magam iránt. Igazán foglalkozni akartam azzal az indítékommal, hogy áldásokat nyerjek, és fel akartam hagyni az Isten elleni lázadással, ezért imádkoztam, és kértem Istent, hogy világosítson meg, hogy megismerhessem önmagam.

Aztán Isten szavainak ezt a részletét olvastam: „Ha egyszer az áldás elnyerése nem megfelelő cél az emberek számára, akkor milyen célra helyes törekedniük? Az igazságra törekvés, a beállítottság megváltozására való törekvés és az Isten vezényléseinek és rendeléseinek való maradéktalan alávetettség képessége: ezekre a célokra kell törekedniük az embereknek. Mondjuk például, hogy elképzeléseid és félreértéseid támadnak amiatt, hogy megmetszenek, és képtelenné válsz az alávetettségre. Miért nem tudod alávetni magad? Azért, mert úgy érzed, kihívást jelent a rendeltetési helyed vagy az az álmod, hogy áldást nyersz. Negatív és zaklatott leszel, hátat akarsz fordítani a munkádnak és fel akarod adni a kötelességedet. Mi az oka ennek? Probléma van a törekvéseddel. Hogyan kellene vajon megoldani? Feltétlenül szükséges, hogy azonnal felhagyj ezekkel a téves elképzelésekkel, és hogy azonnal keresd az igazságot romlott beállítottságod problémájának megoldása érdekében. Ezt kell mondanod magadnak: »Nem fordíthatok hátat a munkámnak, továbbra is jól kell végeznem teremtett lényi kötelességemet, és félre kell tennem azt a vágyamat, hogy áldott legyek.« Ha lemondasz az áldás utáni vágyról és az igazságra törekvés útján jársz, lekerül egy teher a válladról. Vajon ekkor is képes leszel még a negativitásra? Noha időnként még mindig negatív vagy, nem engeded, hogy ez korlátozzon téged, és a szívedben folyamatosan imádkozol és harcolsz, miközben törekvésed célját az áldásra és a rendeltetési helyre törekvésről az igazságra törekvésre változtatod és ezt gondolod magadban: »Az igazságra törekvés egy teremtett lény kötelessége. Megérteni ma bizonyos igazságokat – nincs ennél nagyobb aratás, ez a lehető legnagyobb áldás. Még ha Isten nem is akar engem, s ha nincs is jó rendeltetési helyem, és ha szertefoszlott is a reményem azzal kapcsolatban, hogy áldást nyerhetek, akkor is megfelelően kell végeznem a kötelességemet, muszáj így tennem. Bármilyen ok adódjék is, nem fogom hagyni, hogy az befolyásolja a kötelességem megfelelő végzését, nem fogom hagyni, hogy hatással legyen Isten megbízatásának végrehajtására; e szerint az alapelv szerint fogom viselni magam.« És mindeközben vajon nem emelkedtél-e fölül a hús-vér test korlátain?” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az igazság gyakorlásában van belépés az életbe). Ennek elolvasása segített megértenem, miért panaszkodtam, lettem negatív, sőt, mondtam le magamról, amikor szertefoszlott az áldásokba vetett reményem. A probléma gyökere a törekvésemmel kapcsolatos téves nézetem volt. Áldásokra és jó rendeltetési helyre törekedtem, így abban a pillanatban, hogy elvesztettem ennek a reményét, túlságosan negatív lettem ahhoz, hogy folytassam. Az áldások iránti vágyam egyszerűen túl erős volt. Azonban én egy teremtett lény vagyok, és függetlenül attól, hogy kapok-e áldásokat és van-e jó rendeltetési helyem, ugyanúgy kell végeznem a kötelességemet. Még ha nem is nyerek áldásokat, amíg eleget teszek a felelősségemnek és kötelességemnek, legalább nem lesz mit megbánnom. Ez a gondolat megvilágosító erejű volt számomra. Az Isten szavai által mutatott út szerint kell gyakorolnom, el kell engednem az áldások iránti vágyamat, meg kell változtatnom a törekvésemmel kapcsolatos téves nézeteimet, és teljesítenem kell minden olyan kötelességet, amire képes vagyok. Még ha egy nap rosszabbodna is az állapotom, nem okolhatom Istent. Ezzel az észszerűséggel kell rendelkeznie egy teremtett lénynek. Most nem tudtam más kötelességeket végezni, de otthon gyakorolhattam a cikkírást, leírva a tapasztalataimat és a tudásomat, hogy megosszam azokat a testvéreimmel az összejöveteleken. Így én is kivettem a magam részét. Ez nagy megkönnyebbülést jelentett számomra.

Egy évvel később, amikor elmentem a kórházba gyógyszerért, az orvos azt mondta: „Felépült, és már nem kell gyógyszert szednie. Csak figyeljen jobban az egészségére, és ne merítse ki magát.” Annyira izgatott lettem, amikor ezt hallottam az orvostól, és folyton-folyvást hálát adtam Istennek. Ezután ezt olvastam Isten szavaiban: „Nem az életkor, a rangidősség vagy a szenvedés mértéke alapján határozom meg, hogy kinek milyen rendeltetési helye van, és még kevésbé az alapján, hogy mennyire szánalomra méltó az illető, hanem aszerint, hogy birtokában van-e az igazságnak. Nincs más választás, csak ez” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez). Pontosan. Isten az alapján határozza meg az emberek kimenetelét, hogy rendelkeznek-e az igazsággal, és azok, akik végül képtelenek elnyerni az igazságot, nem üdvözülhetnek. Ha a hitemben nem törekszem az igazságra és az életfelfogásom megváltozására, és ha a romlott beállítottságaim a végén nem tisztulnak meg, akkor nem üdvözülhetek, függetlenül attól, hogy mennyit teszek és mennyire áldozom fel magam. De én a kemény munkámmal be akartam csapni Istent, hogy áldásokat és kegyelmet adjon. Hát nem teljes képtelenség ez? Ez puszta vágyálom volt! Látszólag a betegségem miatt veszítettem el a lehetőséget, hogy a kötelességemet végezzem, valójában azonban éppen a betegségem leplezte le a téves nézeteimet és romlott beállítottságomat, így időben visszafordulhattam, és elkezdhettem az igazságra való törekvésre összpontosítani. Ez Isten nagy oltalma és üdvössége volt számomra. Ettől mélységes lelkifurdalás és adósságtudat fogott el, ezért így imádkoztam: „Istenem! Meg akarom változtatni a törekvésemmel kapcsolatos téves nézeteimet. Nem akarok többé áldásokra és jutalmakra törekedni. Bármilyen kötelességet is végezzek a jövőben, az igazságra, az életfelfogásom megváltozására akarok törekedni, és a kötelességemet úgy akarom teljesíteni, hogy az a Te tetszésedre legyen.”

Ezután olvastam néhányat Isten szavai közül arról, hogyan kell a kötelességemhez hozzáállnom, ami felnyitotta a szemem. Isten szavai azt mondják: „A kötelességed megfelelő színvonalú végzése szempontjából nem számít, hány éve hiszel Istenben, hány kötelességet teljesítettél eddig, vagy mennyiszer járultál hozzá Isten házához, az pedig még kevésbé számít, hogy mennyire vagy tapasztalt a kötelességed terén. Isten leginkább azt nézi, hogy melyik útra tér valaki. Más szóval: azt nézi, hogy miként viszonyul az ember az igazsághoz, és milyen alapelv, irány, eredet és hajtóerő van a tettei mögött. Isten ezekre a dolgokra összpontosít; ezek határozzák meg, hogy melyik úton jársz” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi a kötelesség megfelelő színvonalú végzése?). „Az ember azt gondolja, hogy mindazoknak, akik hozzájárulást tesznek Isten számára, jutalmat kell kapniuk, és minél nagyobb a hozzájárulás, annál természetesebb és helyesebb, hogy ők Istennek tetszőek. Az ember nézőpontja lényegét tekintve ügylet alapú, és az ember nem igyekszik aktívan azon, hogy teremtett lényként jól végezze a kötelességét. Isten szempontjából, minél inkább törekszenek az emberek az Isten iránti igaz szeretetre és az Istennek való teljes alávetettségre – ami azt jelenti, hogy igyekeznek teremtett lényként végezni a kötelességüket –, annál inkább képesek elnyerni Isten jóváhagyását. Isten álláspontja szerint az embernek vissza kell nyernie eredeti kötelességét és státuszát. Az ember teremtett lény, ezért az ember nem lépheti túl saját hatáskörét azzal, hogy követeléseket támaszt Istennel szemben; és semmi mást nem kellene tennie, mint teremtett lényként teljesíteni a kötelességét. Pál és Péter rendeltetési helye aszerint került mérlegre, hogy teremtett lényekként jól tudták-e végezni kötelességüket, nem pedig a hozzájárulásuk nagysága szerint; a rendeltetési helyüket aszerint határozták meg, amire kezdettől fogva törekedtek, nem pedig aszerint, hogy mennyi munkát végeztek, vagy hogy mások hogyan értékelték őket. Így tehát a teremtett lényként való aktív kötelességvégzésre való törekvés a sikerhez vezető út; az Isten iránti igaz szeretetre való törekvés útja a leghelyesebb út; az ember régi beállítottságának megváltoztatására és az Isten iránti tiszta szeretetre törekvés a sikerhez vezető út. A sikerhez vezető ilyen út a teremtett lény eredeti kötelességének és eredeti megjelenésének helyreállításához vezető út. Ez a helyreállás útja, és ez egyben Isten egész munkájának célja is, elejétől a végéig” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, hogy valaki milyen úton jár). Miután elolvastam Isten szavait, beláttam, hogy valóban nincs magasabb vagy alacsonyabb rendű kötelesség. Az, hogy az emberek üdvözülhetnek-e, nem attól függ, milyen kötelességet végeznek, sem attól, milyen jelentős a munkájuk. Amíg az igazságra törekszel, jól végzed egy teremtett lény kötelességét, és eléred az életfelfogásod átalakulását, Isten meg tud menteni. Egy teremtett lény feladata, hogy kötelességet végezzen. Ezt minden embernek meg kellene tennie. Ez nem a személyes haszonszerzés eszköze, és nem is cserealap a jutalmakért. Függetlenül attól, hogy áldott vagyok-e vagy sem, jól kell végeznem a kötelességemet. Ezután az Egyház a fizikai állapotomnak megfelelő kötelességet bízott rám.

Most már nem aggódom állandóan amiatt, hogy jó jövőm és rendeltetési helyem lesz-e. Tudom, hogy bármilyen kötelességet is végzek, az igazság megértése és elnyerése a legfontosabb. Akár jó lesz a kimenetelem a jövőben, akár nem, amíg a kötelességemben eleget tudok tenni a feladatomnak, megnyugvást és békét érzek. Hála Istennek!