2004 májusának egyik napján éppen összejövetelt tartottunk két nővérrel, amikor több mint 20 rendőr hirtelen berontott. Ránk kiabáltak: „Senki se mozduljon, üljetek le a földre!” Aztán lefényképeztek mindhármunkat, majd mint egy rablóbanda, felforgatták az egész házat. Az egyik rendőr a táskámban talált egy, kétszázezer jüan gyülekezeti pénzalapról szóló elismervényt. A szívem a torkomban dobogott, és arra gondoltam: „Most, hogy megtalálták ezt az elismervényt, biztosan faggatni fognak a gyülekezet pénzének hollétéről.” Sietve Istenhez imádkoztam, kérve, hogy segítsen, hogy ne áruljam el Őt, ahogy Júdás tette, és hogy szilárdan megállhassak a bizonyságtételemben. Egy rendőr ekkor megkérdezte tőlem: „Ez a te táskád?” Mivel nem válaszoltam, erősen arcon csapott, és többször belém rúgott. Aztán erőszakkal betuszkoltak minket a rendőrautóba.

Miután megérkeztünk a közbiztonsági hivatalhoz, szétválasztottak és kihallgatásra vittek minket. A Nemzetbiztonsági Dandár parancsnoka megkérdezte tőlem, milyen szintű vezető vagyok, és általában kivel szoktam összejövetelre járni. Mivel nem válaszoltam, felkapott egy könyvet, és többször arcon és fejen vágott vele, amitől az arcom égetőn fájt. Arra gondoltam: „Miféle kínzásnak fognak alávetni, hogy megszerezzék tőlem azt a kétszázezer jüant? Képes leszek ellenállni? Mi van, ha összeomlok, és elárulom Istent, mint Júdás?” Amint ezek a gondolatok felmerültek bennem, azonnal szorongani kezdtem, és kértem Istent, hogy adjon nekem hitet és erőt. Akkor eszembe jutottak Isten szavai, amelyek így szólnak: „A hatalmon lévők kívülről gonosznak tűnhetnek, de ne féljetek, mert ez a kevés hitetek miatt van. Amíg a hitetek növekszik, semmi sem lesz túl nehéz” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 75. fejezet). „Így van – gondoltam. – Bármilyen ádázak is ezek a rendőrök, mindannyian Isten markában vannak. Isten engedélye nélkül a hajam szálát sem görbíthetik meg. Hinnem kell Istenben, és az Ő kezébe kell helyeznem magam. Bárhogyan is bánnak velem a rendőrök, Istenre kell támaszkodnom, és szilárdan meg kell állnom a bizonyságtételemben Mellette.” Dühösen megkérdeztem tőlük: „Milyen alapon tartóztattak le és vertek meg minket? Milyen törvényt szegtünk meg?” Egy másik rendőr ádázul így felelt: „Még mindig tagadod a bűnösségedet, mi? A Mindenható Istenben való hit törvényellenes, valamint párt- és államellenes!” Így válaszoltam: „A hitünkben mi csak összejövünk, és Isten szavait olvassuk. Soha nem veszünk részt a politikában, hogyan cselekedhetnénk a párt és az ország ellen? Tudatosan sértik meg a törvényt azzal, hogy ok nélkül tartóztatnak le és vernek meg minket.” Annyira dühbe gurult, hogy láthatóan meg akart ütni, de éppen akkor jött egy másik tiszt, és szólt nekik, hogy menjenek vacsorázni, és a kihallgatást majd este folytatják.

Aznap este egy szállodába vittek, és arról faggattak, hogy kinél van a kétszázezer jüan gyülekezeti pénzalap, és hol található. Amikor nem válaszoltam, az egyik tiszt többször olyan erősen megpofozott, hogy csillagokat láttam, és az arcom égett a fájdalomtól. A Nemzetbiztonsági Dandár parancsnoka azzal próbált megfélemlíteni, hogy ezt mondta: „Alig néhány napja tartóztattuk le több felsőbb vezetőtöket. Egy ideje már figyelünk téged, és tudjuk, hogy vezető vagy. Jobb, ha teljes mértékben együttműködsz velünk, különben agyonverünk!” Nem figyeltem rá, és csak folyamatosan imádkoztam a szívemben Istenhez, kérve, hogy adjon bátorságot és bölcsességet, hogy ne féljek a Sátántól. Ezek után egy másik tiszt erőltetett mosollyal azt mondta: „Csak annyit kell tenned, hogy elmondod, amit tudsz, és aztán hazamehetsz. Még olyan kicsi a gyermeked, és a szüleidre sincs más, aki vigyázzon. Hogy boldogulnak majd, ha te nem leszel ott nekik? Mondd el most, amit tudsz, különben börtönbe kerülsz!” Ezt hallva arra gondoltam: „A szüleim mindketten a hetvenes éveikben járnak, a lányom pedig még olyan kicsi. Ki fog rájuk vigyázni, ha börtönbe zárnak?” Ahogy erre gondoltam, nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Éppen akkor eszembe jutottak Isten szavai, amelyek így szólnak: „Népemnek mindenkor résen kell lennie a Sátán ravasz cselszövéseivel szemben, őrizve Értem az Én házam kapuját; [...] hogy elkerüljék azt, hogy a Sátán csapdájába essenek, amikor már túl késő lenne megbánni” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 3. fejezet). Isten szavai emlékeztettek rá, hogy a Sátán éppen a családtagjaim iránti aggodalmamat próbálja felhasználni, hogy megkísértsen rávenni Isten elárulására. Nem eshettem a csapdájába. Eszembe jutott egy másik részlet Isten szavaiból, amely így szól: „Miért nem bízod őket az Én kezeimre? Nem bízol Bennem? Vagy attól félsz, hogy az elrendezéseim nem lesznek megfelelőek számodra? Miért jár mindig az eszed a hús-vér test szerinti családodon és szeretteiden? Elfoglalok Én egy bizonyos helyet a szívedben?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 59. fejezet). Valóban, a lányom és a szüleim sorsa mind Isten kezében van, Ő irányítja és rendezi el, így hát miért kellene aggódnom? Istenre kell bíznom őket, és nem árulhatom el a testvéreimet a családom iránti aggodalmam miatt. Néma esküt tettem: „Még ha életem végéig börtönben kell is ülnöm, soha nem árulom el a testvéreimet, és nem árulom el Istent!” Éppen akkor bejött egy másik tiszt, és azt mondta, hogy először a másik két nővért kell kihallgatniuk, mire átmentek egy szomszédos szobába, és csak két tiszt maradt hátra, hogy őrizzenek. Nem sokkal később meghallottam a nővéreim ismétlődő, hátborzongató sikolyait. Elöntött a düh – mint hívők és Isten követői, a helyes úton járunk és nem szegünk meg semmilyen törvényt, a KKP mégis letartóztatott és brutálisan bánt velünk! Eszembe jutottak Isten szavai, amelyek így szólnak: „Ez a föld több ezer éve a mocsok földje. Kibírhatatlanul szennyes, tele nyomorúsággal, mindenütt szabadon portyáznak a kísértetek, becsapva és megtévesztve az embereket, alaptalanul vádaskodva, kegyetlenül és aljasul, tiporva ezt a kísértetvárost és holttestekkel tele hagyva azt hátra; az enyészet bűze lepi el a földet és járja át a levegőt, és szigorú őrizet alatt áll. Ki láthatja az egeken túli világot? [...] A régiek ősapái? Szeretett vezetők? Mind szembeszállnak Istennel! Az ő beavatkozásuk miatt van a menny alatt minden a sötétség és káosz állapotában! Vallásszabadság? A polgárok törvényes jogai és érdekei? Ezek mind csak trükkök a gonoszság elleplezésére!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (8.)). A KKP egy ördög, amely gyűlöli Istent, és ellenáll Neki. Isten megtestesülése és az emberiség üdvössége valóban örömteli esemény, de a KKP nem engedi meg, hogy Isten a földre jöjjön. Nem engedik, hogy higgyünk Istenben, kövessük Istent, és a helyes úton járjunk. Dühödten üldözik Krisztust, és keményen lesújtanak Isten követőire. Elszánták magukat, hogy mindannyiunkat kiirtsák, hogy felszámoljanak minket és elnyomják Isten munkáját, hogy örök szuverenitást szerezzenek, és kielégítsék az emberiség feletti uralomra irányuló vad ambíciójukat; hihetetlenül perverzek. Teljes szívemből gyűlöltem a KKP-t, ezt az öreg démont, és minél jobban üldöztek, annál inkább vágytam arra, hogy Istent kövessem. Bármennyit is kellett szenvednem, kész voltam szilárdan megállni a bizonyságtételemben Isten mellett, hogy megalázzam a Sátánt.

Később, valamivel hajnali 4 óra után, az őrök lefeküdtek az ágyukra, és elaludtak. Hihetetlen késztetést éreztem, hogy kifussak onnan és megszökjek, de aggódtam is, hogy ha nem sikerül, és visszahoznak, a rendőrök még keményebb kínzási módszereket alkalmaznak majd rajtam. Sietve Istenhez imádkoztam: „Ó, Istenem! Ha Te nyitottad meg nekem ezt a kiutat, kérlek, tölts el a hittel, bátorsággal és bölcsességgel, amelyre szükségem van, hogy megszökjek ebből az oroszlánbarlangból!” Miután befejeztem az imámat, eszembe jutottak Isten szavai, amelyek így szólnak: „A világegyetem minden dolga közül nincs semmi, amiben ne az Enyém lenne az utolsó szó. Létezik bármi is, ami nem az Én kezemben van?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 1. fejezet). Isten szavai erőt adtak: Isten mindenható, és szuverenitást gyakorol mindenek felett. A Sátán is Isten markában van. Arra gondoltam, amikor Mózes kivezette az izraelitákat Egyiptomból, és csapdába esett a mögöttük lévő üldöző szekerek és az előttük elterülő Vörös-tenger között. Akkor Mózes buzgón kiáltott Jahve Istenhez, és Isten utat nyitott nekik: kettéválasztotta a Vörös-tenger vizét, és egy szárazföldsávot tárt fel középen. Miután az izraeliták átkeltek a Vörös-tengeren, Isten gyorsan bezárta az utat a magas vizeken keresztül, elnyelve közben az üldöző egyiptomiakat. Felismerve, hogy mindenen uralkodik Isten szuverenitása, kevésbé féltem, és volt bátorságom és hitem a szökéshez. Csendben kinyitottam az ajtót, és kifelé menet finoman becsuktam, mielőtt lassan lementem az első emeletre, a papucsomat a kezemben tartva. A recepción senki sem volt, de amikor az épület bejáratához értem, láttam, hogy zárva van. Arra gondoltam: „Most már nem tudok megszökni. Jobb, ha visszamegyek. Ha a rendőrök rájönnek, mit tettem, biztosan alaposan elvernek.” Hihetetlenül ideges voltam, és a szívem ki akart ugrani a helyéről. Mégis, meglepetésemre, visszafelé a második lépcsőházhoz érve hirtelen észrevettem egy hátsó kijáratot. Így hát lassan odamentem, hogy megnézzem, de az az ajtó is zárva volt – újabb csalódás. Arra gondoltam: „Ó, Istenem! Nem próbálok megszökni, ha Te nem engeded meg. Kész vagyok alávetni magam a Te vezénylésednek és elrendezéseidnek. Ha viszont Te engedélyezed, akkor kérlek, nyiss nekem utat!” Óvatosan meghúztam a zárat, és meglepetésemre azonnal ki is nyílt! Nagyon boldog voltam, és ahogy csak a lábam bírta, kifutottam a hátsó ajtón. Minden erőmmel futottam, és egy kimerítő út után végül eljutottam a nagynéném mintegy 4 kilométerre lévő házához.

Alighogy leültem a nagynéném házában, hirtelen meghallottam a rendőrségi szirénák átható vijjogását az utcáról – ugyanolyat, amilyet súlyos bűnözők üldözésekor használtak. Már a tisztek ádáz arcának és a különféle kínzási módszereiknek a puszta gondolatára is pánikba estem, és attól tartottam, hogy bármelyik pillanatban elkapnak. Éppen akkor Isten szavai ismét bátorítást adtak nekem: „Ne félj ettől meg attól, a seregek Mindenható Istene biztosan veled lesz; Ő a ti tartalék erőtök, és Ő a ti pajzsotok” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 26. fejezet). Isten szavai azonnal bátorsággal és hittel töltöttek el. Ha Isten velem van, mitől kellene félnem? Hát nem segített már Isten kiszabadítani az oroszlánbarlangból? Hinnem kellett Istenben, és teljesen az Ő kezébe kellett helyeznem magam. Azt, hogy mennyit fogok szenvedni, Isten már előre elrendelte, és ha újra letartóztatnának, az is csak az Ő engedélyével történhetne meg. Erre a gondolatra kissé megnyugodtam, de aztán eszembe jutott, hogy a nagynéném fia és menye is ellenezték, hogy ő Istenben higgyen, sőt, nem is egy alkalommal fel akarták adni a rendőrségen. Nem voltam benne biztos, mit tennének, ha megtudnák, hogy a KKP engem keres, így tudtam, hogy a lehető leggyorsabban el kell mennem onnan.

Hogy biztosan ne ismerjenek fel, rövidre vágtam a hajam, és átöltöztem. Aztán, a nagynénémnél töltött tartózkodásom harmadik reggelén, hajnali 4 óra körül kiosontam a házból, és mellékutakon bicikliztem 20 kilométert Tong En nővér házáig. Emlékeztem, hogy megígértem néhány nővérnek, hogy minden nap dél körül felhívom őket, de ők nem tudták, hogy letartóztattak, és hogy a telefonom a rendőrségnél van – ha felhívnak, megfigyelik és végül le is tartóztatják őket. Ezért vettem egy új SIM-kártyát, és felhívtam őket, hogy azonnal kapcsolják ki a telefonjukat. Sajnos a rendőrség már lehallgatta a hívásaikat, és amint kapcsolatba léptem velük, azonnal bemérték a tartózkodási helyemet. Néhány nappal később, este 7 óra körül, a KKP hatalmas rendőri erőt mozgósított, amely közbiztonsági tisztekből, fegyveres rendőrökből és különleges egységek tagjaiból állt, hogy felkutassanak és letartóztassanak Tong En falujában. Amint Tong En férje ezt megtudta, sietve szólt nekem, hogy a rendőrség körülzárta a falut, és valószínűleg értem jöttek. Abban a pillanatban a szívem ijedtemben ki akart ugrani a helyéről, és sietve leszaladtam a lépcsőn, még a papucsomat sem cseréltem le. Amikor leértem az első emeletre, bejött Liu Ji nővér, aki szintén abban a faluban élt. Megragadott, és mindketten kirohantunk a házból egy körülbelül ötven méterre lévő szójababföldre. Alighogy leguggoltunk a mezőn, egy hét-nyolc fős tiszti csoport rontott be Tong En házába, és zseblámpákkal kezdték átkutatni az összes emeletet. Miután több mint fél órás keresgélés után sem találtak meg, inkább Tong En férjét vitték el. Liu Ji és én egészen este 11 óra körülig amikor is ő úgy döntött, visszamegy Tong En házába, hogy megnézze, mi a helyzet, mivel azt hitte, a rendőrök már elmentek. Sokáig volt távol, és szörnyen aggódtam érte, de nem mertem meggondolatlanul cselekedni. Aztán hirtelen egy rendőrautó állt meg a ház előtt, és pillanatokkal később tehetetlenül kellett végignéznem, ahogy Liu Jit berakják a rendőrautóba. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, és gyűlöltem magam, amiért hagytam, hogy Liu Ji visszamenjen a házba, de akkor már csak egy néma imát mondhattam érte.

Akkor nem mertem elmenni a többi testvérhez sem, és nem tudtam, hová meneküljek, így hát csak céltalanul elkezdtem futni dél felé. De néhány falusi kutya folyamatosan üldözött és ugatott. Féltem, hogy a rendőrök a hangra idejönnek, ezért gyorsan elbújtam egy kukoricaföldbe. Nem sokkal később robogómotorok bőgését hallottam a környéken, és majdnem halálra rémültem. Arra gondoltam: „Esélyem sincs megszökni, olyan sok rendőr keres odakint. Tudják, hogy vezető vagyok, és náluk van az az elismervény – ha újra elkapnak, biztosan megölnek. Tényleg az a sorsom, hogy a KKP ilyen fiatalon meggyilkoljon?” Ezt felismerve kissé elcsüggedtem, de éppen akkor eszembe jutott, hogy Isten szavai így szólnak: „Az egész emberiségben ki az, aki a Mindenható szemében nem részesül törődésben? Ki nem él a Mindenható eleve elrendelése közepette? Az ember élete és halála saját döntése alapján történik? Az ember maga irányítja a sorsát?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 11. fejezet). Valóban, a sorsom Isten kezében volt, és Övé volt a végső szó arról, hogy élek vagy halok. Ha Isten nem engedi meg, hogy a KKP letartóztasson és halálra kínozzon, a rendőrség biztosan nem veheti el az életemet. Amikor a Sátán megtámadta és megkísértette Jóbot, nem volt engedélye Istentől, hogy megölje Jóbot, ezért csak a testét bánthatta, de az életét nem vehette el. Eszembe jutott egy másik részlet Isten szavaiból, amely így szól: „Ezekben az utolsó napokban bizonyságot kell tennetek Isten mellett. Nem számít, milyen nagy a szenvedésetek, el kell mennetek a legvégsőkig, még utolsó leheletetekkel is hűségesnek kell lennetek Istenhez, és ki kell szolgáltatnotok magatokat Isten vezénylésének; csakis ez az Isten iránti igaz szeretet, és csakis ez az erős és messze hangzó bizonyságtétel” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szeretetreméltóságát csak fájdalmas próbatételek megtapasztalása által ismerheted meg). Isten szavai hittel töltöttek el. Tudtam, hogy Isten kezébe kell helyeznem magam, és alá kell vetnem magam az Ő vezénylésének és elrendezéseinek. Utolsó lélegzetvételemig hűségesnek kell maradnom Istenhez, és soha nem árulhatom el Őt. Eszembe jutott Péter, aki mindenféle üldöztetés és nehézség megtapasztalása után kész volt arra, hogy fejjel lefelé feszítsék keresztre, hogy bizonyságot tegyen Isten iránti szeretetéről. A korszakokon át számtalan szent áldozta fel az életét az evangélium népszerűsítéséért, rendíthetetlen és erőteljes bizonyságot téve Istenről, hogy kijátsszák és megalázzák a Sátánt. Az, hogy megtapasztalhattam ezt az üldöztetést és nehézséget, és lehetőségem nyílt bizonyságot tenni Isten mellett, valójában áldás volt. Ezt felismerve megújult a bátorságom, ezért Istenhez imádkoztam, és megfogadtam Neki, hogy bizonyságot teszek Róla a Sátán előtt, még ha az életemet kell is kockára tennem érte. Az ima után alábbhagyott a pánik bennem, és elkezdtem azon gondolkodni, hogyan tudnék Istenre támaszkodva megszökni. Tudtam, hogy nem mehetek főúton, ezért a falu szélén lévő erdő felé kerültem, és keresztülmentem rajta, néha a folyóparton futva. Isten oltalmával végül sikerült sértetlenül elszöknöm a faluból.

Amikor kiértem az erdőből, már késő éjszaka volt, és nem voltam benne biztos, hová menjek, ezért úgy döntöttem, egy mintegy 10 kilométerre lévő testvérnő háza felé veszem az irányt. Hallottam, ahogy robogók hajtanak a főúton, és rájöttem, hogy a rendőrök még mindig próbálnak bekeríteni és elvágni az utamat, ezért mezítláb futottam a határban lévő kis ösvényeken. Körülbelül két-három kilométer után rizsföldeken haladtam keresztül, és egy cserépdarab megvágta a lábam, de nem volt időm a fájdalommal törődni – csak futottam előre, ahogy csak tudtam. Végül egy murvás úthoz értem, ez volt az egyetlen út, amely a testvérnő házához vezetett. A murva belevágott a sebbe a lábamon, gyötrő fájdalmat okozva, de csak összeszorítottam a fogam, mert nem mertem megállni. Éppen amikor elhaladtam volna egy elektromos szivattyúállomás mellett, meghallottam, hogy egy robogó jön mögöttem, és sietve bebújtam az út menti bokrok közé. A robogó megállt az állomásnál, és egy rendőr megkérdezte az ott dolgozó idős embert, hogy látott-e elmenni egy nőt. Az idős ember azt mondta, nem látott semmit. Arra gondoltam: „Nem mehetek tovább ezen a murvás úton. Vissza kell térnem a rizsföldekre vagy a mellékutakra; talán így el tudom kerülni a rendőröket.” Újabb fél kilométer után, látva, hogy lassan közeledik a hajnal, arra következtettem, hogy a rendőrök talán feladták, miután egész éjjel kerestek, és visszatérhetek a főútra. De meglepetésemre hirtelen megpillantottam a Nemzetbiztonsági Dandár parancsnokát és két rendőrt alig néhány lépésre tőlem: az egyik egy robogón ült, a másik a robogó mellett állt, a harmadik pedig a földön guggolt. Annyira megijedtem, hogy azt hittem, a szívem kiugrik a helyéről. Arra gondoltam: „Most végem van, esélyem sincs megszökni. Egész éjjel futottam, de mégsem sikerült kikerülnöm a karmaik közül.” Sietve Istenhez imádkoztam: „Ó, Istenem! Minden a Te irányításod alatt áll. Ha megengeded, hogy a rendőrök letartóztassanak, kész vagyok alávetni magam, és hagyom, hogy minden a Te vezénylésed szerint történjen.” Az ima után kissé megnyugodtam, és miután lesimítottam a hajamat, néhány másodpercre megálltam ott, ahol voltam, majd tettem egy lépést előre. Ha le akartak volna tartóztatni, akkor ott könnyedén megtehették volna, de meglepetésemre ott maradtak, ahol voltak, mozdulatlanul, mint három faszobor. Úgy tűnt, nem ismertek fel, mert rövidre vágtam a hajam és átöltöztem, és teljesen másképp néztem ki, mint amikor először letartóztattak. Látva, hogy látszólag nem reagálnak rám, kissé bátrabbnak és magabiztosabbnak éreztem magam, és tovább mentem előre. Ahogy elhaladtam mellettük, idegesen visszatartottam a lélegzetem; mintha minden megfagyott volna körülöttem. Láttam egy kis utat kelet felé, így lassan elindultam arra, de a három tiszt még mindig meg sem moccant. Ismét tanúja voltam Isten mindenható szuverenitásának. Amikor már körülbelül 10 méterre eltávolodtam tőlük, hallottam, ahogy a kapitány utánam kiált: „Hsziao-kang, Hsziao-kang, te vagy az, Hsziao-kang?” Vagy négyszer-ötször kiabálhatta a nevemet. Amikor hallottam, hogy a nevemen szólít, a szívem ki akart ugrani a helyéről, és kivert a hideg veríték. Mindennél jobban szerettem volna eszeveszett futásnak eredni, de a lábaim nem engedelmeskedtek az agyam parancsainak. Rájöttem, hogy ha futásnak eredek, tudni fogják, hogy én vagyok az, és utánam jönnek. Sietve Istenhez imádkoztam, kérve, hogy őrizze meg a nyugalmamat, és ne hagyja, hogy pánikba essek. Az ima után kissé megnyugodtam, és bárhogyan is szólongattak a rendőrök, egyszerűen nem vettem róluk tudomást, és mentem tovább. Egyik rendőr sem jött utánam. Így, Isten oltalmával, pont az orruk elől szöktem meg.

Ez a hihetetlenül kockázatos szökés eszembe juttatott egy részletet Isten szavaiból: „Akármilyen »mérhetetlenül hatalmas erejű« is a Sátán, akármilyen arcátlan és nagyravágyó is, akármilyen nagy is a károkozási képessége, akármilyen széles körűek is a képességei az ember megrontására és elcsábítására, akármilyen ravaszak is a trükkjei és cselszövései az ember megfélemlítésére, akármilyen változatos formában is létezik, soha nem volt képes megteremteni egy árva élőlényt sem, soha nem volt képes törvényeket vagy szabályokat lefektetni minden dolog létezése számára, és soha nem volt képes uralkodni és szuverenitást gyakorolni egyetlen dolog fölött sem, legyen az akár élő, akár élettelen. A világegyetemben és az égbolton nincs egyetlen olyan személy vagy tárgy sem, akit vagy amelyet ő hívott volna életre, vagy neki köszönhetné a létét, nincs egyetlen személy vagy tárgy sem, amely fölött ő uralkodna vagy gyakorolna szuverenitást. Épp ellenkezőleg, a Sátánnak nemcsak hogy Isten uralma alatt kell léteznie, hanem ráadásul még engedelmeskednie is kell Isten minden parancsának és utasításának. Isten engedélye nélkül a Sátán akár csak egy csepp vizet vagy egy homokszemet sem tud egykönnyen megérinteni a földön; Isten engedélye nélkül a Sátán még a földön a hangyákat sem zaklathatja, nemhogy az Isten által teremtett emberiséget” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.). Láttam, hogy Isten mindenható, mindenek felett szuverenitást gyakorol, és Övé a legfőbb és végső hatalom. Isten volt az, aki megvakította a rendőröket, lehetővé téve, hogy észrevétlenül elsurranjak mellettük. Visszatekintve a KKP elnyomásának és letartóztatásainak erre a két esetére, rájöttem, hogy Isten ereje mindenhová elér. Amikor letartóztattak, Isten kiutat nyitott nekem, lehetővé téve, hogy baj nélkül megszökjek. A rendőrség hatalmas hadműveletet indított, hogy megtaláljanak és letartóztassanak, bekerítették a házat és a falut, ahol tartózkodtam, de mégsem tudtak elkapni. Aztán megpróbáltak utolérni és elvágni az utamat, de valahogy nem ismertek fel, amikor elmentem mellettük. Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább éreztem, hogy Isten valóban mindenható, és bármilyen vadul is cselekszik a Sátán, Isten engedélye nélkül a hajam szálát sem görbítheti meg.

Később néhány testvér elmondta, hogy a KKP körözési plakátokat helyezett ki a képemmel, „A társadalmi rend súlyos megzavarója” felirattal az egész megyében. A rendőrök a városi buszokon is a képemmel kérdezősködtek, hogy tudja-e valaki, hol vagyok. Mivel a rendőrök még mindig kerestek, egyáltalán nem tudtam kimenni a házból, hogy a kötelességemet végezzem, a vendéglátó családom otthonában kellett rejtőzködnöm, és állandóan feszült voltam. Ezek után több mint egy évig nem mentem ki a házból, és nagyon elnyomottnak és lehangoltnak éreztem magam. Néha úgy éreztem, hogy a nagy vörös sárkány országában túl nehéz és fájdalmas Istenben hinni. Láttam egy részletet Isten szavaiból, amely így szól: „Mivel ez egy olyan földön kezdődött el, amely ellenáll Istennek, Isten minden munkája óriási akadályokba ütközik, és sok szava nem teljesülhet be azonnal; így az emberek Isten szavainak eredményeképpen finomodnak, ami szintén a szenvedés része. Istennek rendkívül nehéz véghez vinnie munkáját a nagy vörös sárkány földjén – de Isten ezen a nehézségen keresztül végzi munkájának egy szakaszát, kinyilvánítva bölcsességét és csodálatos tetteit, felhasználva ezt a lehetőséget arra, hogy teljessé tegye ezt az embercsoportot” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája olyan egyszerű lenne, ahogyan azt az ember képzeli?). Rájöttem, hogy Isten nem szándékosan okoz szenvedést az embereknek, hanem a KKP letartóztatásai és a hívők üldözése által teremtett kedvezőtlen körülményeket használja fel arra, hogy tökéletesítse az emberek hitét és szeretetét, és egy győztesekből álló csoportot hozzon létre.

Visszatekintve erre az egész tapasztalatra – a letartóztatástól a szökésen át egészen mostanáig –, jó néhány nehézséggel kellett szembenéznem, de ez lehetővé tette számomra, hogy világosan felismerjem a démoni lényegét annak, hogy a KKP ellenáll Istennek. A KKP már nem tud félrevezetni, én pedig fellázadtam ellene, és elszöktem előle. Ugyanakkor testközelből láttam, hogy Isten minden lépésnél velem volt, segített, amikor szükségem volt rá, és újra és újra utat nyitott nekem. Isten szavai hittel és erővel töltöttek el, újra és újra útmutatást adtak, hogy kijussak az oroszlánbarlangból. Láttam Isten mindenható szuverenitását, és ez elmélyítette az Istenbe vetett hitemet. Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább rájöttem, hogy rengeteget nyertem e nyomorúság és üldöztetés által. Ezt szem előtt tartva már nem találom keserűnek, hanem inkább úgy érzem, Isten kegyelemben részesített és kegyeibe fogadott azzal, hogy hagyta, hogy e nehéz helyzeten keresztül megtapasztaljam az Ő munkáját. Bármennyire is vadászik rám és üldöz a KKP, továbbra is az igazságra fogok törekedni, jól fogom végezni a kötelességemet, és viszonozni fogom Isten szeretetét!