A gyülekezetben én feleltem az öntözési munkáért. Mivel egyre többen fogadták el Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, a gyülekezetünk három különböző gyülekezetre vált szét, és engem bíztak meg az egyik vezetésével. A szétválás után azt tapasztaltam, hogy sok olyan újonnan érkezettet osztottak be a gyülekezetembe, akik nem jártak rendszeresen összejövetelekre. Azt gondoltam: Mivel hiány van öntözőkből, mindazoknak az embereknek a támogatása, akik nem járnak rendesen összejövetelekre, rengeteg időt és energiát fog igényelni. Ha azért morzsolódnának le, mert nem kapnak megfelelő öntözést, a testvérek talán azt mondanák, hogy alkalmatlan vagyok, és gyengék a képességeim. Ez annyira kínos lenne. Akkor talán megmetszenének, vagy felelősségre vonnának a távozásukért. Ha nem én lennék a felelős, hanem csak egy lennék az öntözők közül, nem kellene ezt a felelősséget viselnem. Úgy éreztem, nagy rajtam a nyomás, mintha egy hatalmas terhet raktak volna rám, és ez elnehezítette a szívemet. A vezető azt akarta, hogy műveljünk több embert, hogy kezeljük az öntözőhiányt. De látva, hogy mennyi új hívő nem jár rendesen összejövetelekre, teljesen felemésztettek a nehézségek. Azt gondoltam, nem leszek képes elég hamar embereket kiképezni, és elcsüggedtem. Ezután nagyon passzívvá váltam a munkámban. Nem képeztem és nem öntöztem rendesen azokat, akiket kellett volna, ami ártott a munkánknak. Mivel nagyon zaklatott voltam és bűntudatot éreztem, Istenhez imádkoztam: „Istenem, hiányzik belőlem az érettség. Látva, mennyi nehézség és probléma van ebben az új gyülekezetben, meg akartam futamodni. Tudom, hogy nem ez a Te szándékod. Kérlek, adj útmutatást az önvizsgálatban, és hogy megváltoztassam a helytelen állapotomat, hogy fel tudjam vállalni ezt a munkát!”

A lelki csendességem során olvastam egy szakaszt Isten szavaiból. Mindenható Isten azt mondja: „Vannak, akik félnek a felelősségvállalástól, miközben a kötelességüket végzik. Ha a gyülekezet feladatot ad nekik, akkor először mérlegelni fogják, hogy a feladat megköveteli-e, hogy felelősséget vállaljanak, és ha igen, akkor nem fogadják el. A kötelességük végzésének feltételei a következők: először is, lazsálós munkáról legyen szó; másodszor ne legyen mozgalmas vagy fárasztó; harmadszor pedig bármit is tesznek, nem vállalnak semmilyen felelősséget. Egyedül ilyen kötelességet vállalnak el. Miféle ember ez? Nem sikamlós, csalárd ember? A legkisebb felelősséget sem akarja vállalni. Még attól is fél, hogy a levelek betörik a koponyáját, amikor leesnek a fáról. Milyen kötelességet tud egy ilyen ember végezni? Mi haszna lehet Isten házában? Isten házának munkája a Sátán elleni küzdelem munkájával, valamint a királyság evangéliumának terjesztésével kapcsolatos. Melyik kötelesség nem jár felelősséggel? Azt mondanátok, hogy vezetőnek lenni felelősséggel jár? Nem annál nagyobb-e a felelősségük, és nem kell-e annál inkább felelősséget vállalniuk? Függetlenül attól, hogy az evangéliumot hirdeted, bizonyságot teszel, vagy videókat készítesz és így tovább – bármilyen munkát végzel –, mindaddig, amíg az igazságalapelvekhez kapcsolódik, felelősséggel jár. Ha a kötelességed végzése híján van az alapelveknek, az ki fog hatni Isten házának munkájára. Ha pedig félsz a felelősségvállalástól, akkor semmilyen kötelességet nem tudsz végezni. Vajon az, aki fél felelősséget vállalni a kötelessége végzésében, az gyáva, vagy a beállítottságával van baj? Képesnek kell lenned különbséget tenni. Valójában ez nem gyávaság kérdése. Ha ez az ember a gazdagságra hajtana vagy a saját érdekében tenne valamit, hogyan lehet ennyire bátor? Bármilyen kockázatot vállalna. De amikor a gyülekezetért, Isten házáért tesz dolgokat, akkor egyáltalán nem vállal kockázatot. Az ilyen emberek önzőek és aljasak, mind közül a legalattomosabbak. Aki nem vállal felelősséget a kötelesség végzésében, az a legkevésbé sem őszinte Istenhez – a hűségéről nem is beszélve. Miféle ember mer felelősséget vállalni? Miféle ember az, akinek van bátorsága súlyos terhet viselni? Olyasvalaki, aki vállalja a vezetést, aki bátran megy előre a legkritikusabb pillanatban Isten házának munkájában, aki nem fél súlyos felelősséget viselni és nagy nehézséget elviselni, amikor a legfontosabb és döntő jelentőségű munkát látja. Ez olyasvalaki, aki hűséges Istenhez, aki Krisztus jó katonája. Vajon mindenki, aki fél felelősséget vállalni a kötelességében, azért tesz így, mert nem érti az igazságot? Nem: ez az emberi mivoltukkal kapcsolatos probléma. Nincs igazságérzetük, illetve felelősségérzetük, önző és hitvány emberek, nem igaz szívű istenhívők, és a legkevésbé sem fogadják el az igazságot. Emiatt nem lehet megmenteni őket. Az Istenben hívőknek nagy árat kell fizetniük azért, hogy elnyerjék az igazságot, és sok akadályba ütköznek, amikor gyakorolni akarják. El kell hagyniuk dolgokat, fel kell hagyniuk hús-vér testi érdekeikkel és el kell viselniük némi szenvedést. Csak ekkor lesznek képesek az igazságot gyakorlatba ültetni. Gyakorolhatja-e tehát az igazságot, aki fél a felelősségvállalástól? Biztosan nem gyakorolhatja az igazságot, nemhogy képes lenne elnyerni. Fél az igazság gyakorlásától, attól, hogy érdekeinek veszteséget okoz. Fél a megaláztatástól, a becsmérléstől és az ítélettől, és nem meri gyakorolni az igazságot. Következésképpen elnyerni sem tudja, és akárhány évig is hisz Istenben, nem tudja elérni az Ő üdvösségét” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Látva azt, amit Isten szavai feltártak, szörnyen éreztem magam. Isten azt mondja, hogy azok, akik félnek felelősséget vállalni a kötelességükben, a legönzőbbek, legaljasabbak és legcsalárdabbak. Nem tudják gyakorolni az igazságot, és semmiképpen sem nyerhetik el az üdvösséget. Én pedig pont így viselkedtem. Amikor láttam, hogy sok újonnan érkezett nem jár rendszeresen összejövetelekre, és kevés jelölt van a képzésre, nem arra gondoltam, hogyan legyek tekintettel Isten szándékaira, hogyan műveljek alkalmas jelölteket, és hogyan kaphatnának az új hívők megfelelő öntözést, hogy minél előbb gyökeret verhessenek az igaz úton. Teherként kezeltem őket. Arra gondoltam, mennyi időbe és energiába telik majd a támogatásuk, és hogy a többiek lenéznének, ha nem végezném jól a dolgomat, sőt, talán még meg is metszenének, és ha a dolog komolyra fordulna, felelősségre is vonnának. Úgy tűnt, ez egy megterhelő munka, ami talán nem is hoz eredményt, és ellenállást éreztem. Bár rákényszerítettem magam, hogy megtegyem, passzívan álltam hozzá. Mivel felelőtlen voltam, azok, akiket ki kellett volna képezni, nem kaptak képzést, néhányan pedig már nem jártak rendszeresen. Isten utolsó napokbeli evangéliuma most gyorsan terjed, és egyre többen fordulnak Istenhez. Az új hívők megfelelő öntözése és támogatása Isten sürgető szándéka, de én csak a saját érdekeimre gondoltam, és nem Isten szándékára. Az újonnan érkezettek életbe való belépését sem vettem figyelembe. Annyira önző voltam, és mekkora csalódást okoztam Istennek! A gyülekezet szétválasztásának ügyében észrevettem, hogy más testvérek képesek voltak a gyülekezet munkáját fenntartani anélkül, hogy a személyes hasznukat vagy veszteségüket nézték volna. Minden tőlük telhetőt megtettek, hogy öntözzék az új hívőket, bármilyen nehéz is volt. Ők igaz hívők voltak, akik odaadóan végezték a kötelességeiket. Szégyelltem és megalázottnak éreztem magam. Abba kellett hagynom, hogy a saját érdekeimet nézzem, és támogatnom kellett a gyülekezet munkáját. Vállalnom kellett ezt a felelősséget, és mindent bele kellett adnom, hogy az újonnan érkezettek megfelelő öntözést kapjanak. Ezután elkezdtem proaktívan együttműködni, és erőfeszítést tettem néhány olyan ember öntözésére, akiket lehetett művelni. Miután megértették Isten szándékát, ők is aktívvá váltak a kötelességükben. Együtt dolgoztunk, hogy elvégezzük a feladatainkat, és közösen támogattuk az új hívőket. Rövid idő elteltével jó néhány újonnan érkezett már rendszeresen járt az összejövetelekre. Nagyon boldog voltam, és hálás voltam Istennek.

De nem sokkal később ismét hasonló helyzetbe kerültem. Egy nap a vezető ezt mondta nekem: „A Csenguang Gyülekezet épp most jött létre. Számos új hívő nem jár rendesen összejövetelekre, és hiány van jó öntözőkből. A munka lassan halad. Rád bízzuk azt a gyülekezetet.” Amikor a vezető ezt mondta, rájöttem, hogy Isten szándéka áll e helyzet mögött. Amikor legutóbb szétvált egy gyülekezet, féltem felelősséget vállalni, ami késleltette a gyülekezet munkáját. Ezúttal alá kellett vetnem magam, és megfelelően kellett végeznem a kötelességemet. De meginogtam, amikor újra a Csenguang Gyülekezet jelenlegi állapotára tekintettem. A gyülekezet, amelyért én feleltem, éppen csak kezdett javulni, és még rengeteg munka volt hátra. Egy másik gyülekezet felvállalása rengeteg időt és energiát igényelne. Ha nem tudnám megfelelően támogatni a Csenguang Gyülekezetet, és a jelenlegi gyülekezetemben lévő munkát sem tudnám ellátni, mit gondolnának rólam a többiek? Csupán egy gyülekezet irányítása nem lenne annyira feszített munka, és az erőfeszítéseimet arra összpontosíthatnám, hogy jól végezzem a munkámat. Akkor mindenki más szemmel nézne rám, és talán még előléptetést is kapnék. Ettől a gondolattól úgy éreztem, hogy a Csenguang Gyülekezet túl nagy falat lenne. Bárhogy is, nekem nem származna hasznom belőle, és nem akartam elfogadni. De ha visszautasítom, és senki sem vállalja el, az hatással lenne a gyülekezet munkájára. Dilemmában voltam. A vezető látta, milyen állapotban vagyok, és megosztott velem egy szakaszt Isten szavaiból: „Ha valamilyen területen elég képzett vagy, és a többieknél régebben dolgozol ezek a területen, akkor te kapd meg a nehezebb munkát. Fogadd el ezt Istentől és vesd alá magad. Ne legyél válogatós és ne panaszkodj, mondván: »Miért engem szúrnak ki? A könnyű feladatokat másoknak adják, nekem pedig a nehezeket. Próbálják megnehezíteni az életemet?« »Mit értesz azalatt, hogy próbálják megnehezíteni az életedet«? A munkabeosztás az egyes emberekre van szabva; akik többre képesek, azok többet tesznek. Ha sokat tanultál és sokat kaptál Istentől, akkor kapj nehezebb terhet – nem az életed megnehezítése végett, hanem azért, mert pontosan ez illik hozzád. Ez a kötelességed, ne próbálj tehát válogatni, nemet mondani, vagy kihúzni belőle magad. Miért gondolod azt, hogy nehéz? Tény, hogy ha szívvel-lélekkel állsz hozzá, akkor teljesen megfelelsz a feladatra. Romlott beállítottság feltárulása, ha nehéznek, ha elfogult bánásmódnak véled, ha úgy gondolod, hogy szándékosan kiszúrnak veled. A kötelességed végzésének elutasítása ez, nem pedig az elfogadása Istentől. Ez nem az igazság gyakorlása. Ha válogatós vagy a kötelességed teljesítésében, csak azt téve meg, ami könnyű és egyszerű, csak azt téve meg, ami jó színben tüntet fel, akkor az romlott sátáni beállítottság. Az, hogy nem tudod elfogadni a kötelességedet, illetve alávetni magad, azt bizonyítja, hogy még mindig lázadsz Isten ellen, hogy szembefordulsz Vele, valamint elutasítod és kerülöd az Ő intézkedéseit és követelményeit. Ez romlott beállítottság” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Ez a szakasz megindított. A vezető nem akarta megnehezíteni a dolgomat azzal, hogy rám bíz egy másik gyülekezetet. Egy ideje már végeztem az öntözési munkát, így képes lettem volna megbirkózni vele, ha csak egy kicsit több áldozatot hozok. Én azonban túlságosan önző voltam, csak a saját érdekeimre gondoltam, és nem voltam hajlandó több áldozatot hozni. Attól is féltem, hogy rossz színben tűnnék fel, ha nem végezném jól a munkámat, ezért nem akartam elvállalni, hanem egyszerűen elutasítottam – egyáltalán nem voltam alávetett. Az, hogy a gyülekezet egy olyan fontos dologgal bízott meg, mint az új hívők öntözése, Isten kegyelme és felemelése volt. Feltétel nélkül alá kellett volna vetnem magam, és minden tőlem telhetőt meg kellett volna tennem. Aki rendelkezik lelkiismerettel és józan ésszel, az így tenne. Istenre támaszkodva és valóban együttműködve Vele, tudtam, hogy Isten útmutatást fog adni, hogy jól végezzem a munkát. Akkor a szívemben Istenhez imádkoztam, készen arra, hogy elengedjem az aggodalmaimat, és felvállaljam ezt a felelősséget.

Később elgondolkodtam és kerestem. Miért akartam mindig visszautasítani a kötelességeket, és soha nem vállalni terhet? Isten szavaiban olvastam valamit. „Bármit is tesznek, az antikrisztusok először a saját érdekeiket tekintik, és csak akkor cselekednek, amikor az egészet átgondolták; nem vetik magukat alá az igazságnak igazán, őszintén és teljesen, kompromisszum nélkül, hanem szelektíven és feltételekhez kötötten teszik azt. Mi ez a feltétel? Az, hogy a státuszukat és hírnevüket meg kell védeni, és nem szenvedhetnek semmilyen veszteséget. Csak miután ez a feltétel teljesült, akkor fognak dönteni és választani, hogy mit tegyenek. Vagyis az antikrisztusok komolyan mérlegelik, hogyan bánjanak az igazságalapelvekkel, Isten megbízatásaival és Isten házának munkájával, illetve hogyan foglalkozzanak azokkal a dolgokkal, amelyekkel szembesülnek. Nem gondolkoznak azon, hogyan tegyenek eleget Isten szándékainak, hogyan akadályozzák meg, hogy Isten házának érdekei kárt szenvedjenek, hogyan tegyenek eleget Istennek, illetve hogyan váljanak a testvéreik hasznára; nem ezek a dolgok azok, amelyeken gondolkodnak. Min gondolkodnak az antikrisztusok? Azon, hogy kihat-e majd saját státuszukra és jó hírükre a dolog, valamint azon, hogy a tekintélyük csorbul-e. Ha valaminek az igazságalapelvek szerinti elvégzése hasznos a gyülekezet munkája és a testvérek számára, ám saját hírnevük megsínylené, és ezáltal sok ember felismerné valódi érettségüket és megtudná, milyen fajta természetlényeggel rendelkeznek, akkor biztosan nem fognak az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni. Ha némi valódi munka elvégzése által több ember becsüli őket nagyra, néz fel rájuk és csodálja őket, lehetővé téve számukra, hogy még nagyobb tekintélyre tegyenek szert, vagy azt, hogy szavaik tekintélyt hordozzanak, és az emberek alávessék magukat nekik, akkor úgy döntenek, hogy megteszik; ellenkező esetben azonban soha nem választják azt, hogy figyelmen kívül hagyják saját érdekeiket Isten házának munkájára, illetve a testvérekre való tekintettel. Ez az antikrisztusok természetlényege. Hát nem önző és megvetendő ez?” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). „Amíg az emberek meg nem tapasztalták Isten munkáját, és meg nem értették az igazságot, addig a Sátán természete irányítja és uralja őket belülről. Konkrétan mit foglal magában ez a természet? Például miért vagy önző? Miért véded a saját pozíciódat? Miért vannak ilyen erős érzéseid? Miért élvezed ezeket az igaztalan dolgokat? Miért szereted ezeket a gonoszságokat? Mi az alapja annak, hogy ennyire odavagy az ilyesmikért? Honnan jönnek ezek a dolgok? Miért fogadod el őket ilyen boldogan? Mostanára már mind megértettétek, hogy mindezek mögött fő okként az áll, hogy a Sátán mérge ott van az emberben. Tehát mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – azt felelik: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet már a romlott emberiség létezésének alapjává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?). Isten szavaiban megtaláltam a választ. A fő oka annak, hogy nem akartam nehéz terhet vállalni, az volt, hogy antikrisztusi beállítottság szerint éltem, önző és csalárd voltam. Minden egyes dolgot, amit tettem, a saját érdekeimhez kötöttem, azzal az előfeltétellel, hogy az nem sértheti a személyes érdekeimet. Nem vettem figyelembe Isten szándékait, és nem támogattam a gyülekezet munkáját. Amikor láttam, hogy az új gyülekezetemben sok újonnan érkezett nem jár rendszeresen összejövetelekre, attól féltem, hogy a kötelességem hatékonysága csorbát fog szenvedni, ami ártana a hírnevemnek. Amikor a vezető megkért, hogy felügyeljem a Csenguang Gyülekezetet, tudtam, hogy ha az ottani új hívőket nem öntöznék meg hamarosan, a vallásos lelkészek megzavarhatnák őket, és lemorzsolódhatnának. De én nem akartam elvállalni az ottani öntözési munkát. A magam számára mérlegeltem az előnyöket és a hátrányokat, és csak arra gondoltam, hogyan végezzem el azt a munkát, amiért már felelős voltam. Így nem lenne annyira megterhelő, és nem kellene sokat szenvednem. Ha a végén elérnék valamit, kivívnám a többiek elismerését, és jó benyomást keltenék. A „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” sátáni méreg szerint éltem. Bármivel is szembesültem, először arra gondoltam, hogy az jót tenne-e a hírnevemnek. Ha az érdekeim sérültek volna, nem lettem volna hajlandó megtenni, még akkor sem, ha az jót tett volna a gyülekezet munkájának. Ellenálltam volna és visszautasítottam volna, egyáltalán nem voltam őszinte, vagy alávetett Istennek. Azok, akik épp csak elfogadták Isten utolsó napokbeli munkáját, még nem ismerték az igazságot. Fogékonyak voltak a lelkészek beavatkozására, ami félrevezethetné és eltéríthetné őket, ezért a gyülekezet engem bízott meg az öntözésükkel és támogatásukkal. Egy ilyen kulcsfontosságú feladattal szembesülve nem vállaltam a felelősséget és nem végeztem jól a kötelességemet, hanem attól féltem, hogy a hírnevem csorbát szenvedne, ha nem végezném jól a munkámat. Ez antikrisztusi beállítottság – önző, aljas és csak a saját érdekeit néző. Megbánás és bűntudat töltött el. Úgy éreztem, igazán tartozom Istennek, és bűnbánatot akartam tartani Előtte.

Ezután Istennek még több szavát olvastam. „Mi az a mérce, amely alapján megítéltetik, hogy az ember tette és viselkedése jó vagy gonosz? Az, hogy a gondolataiban, feltárulásaiban és a tetteiben ott van-e annak bizonysága, hogy az igazságot gyakorlatba ültette, és megéli az igazságvalóságot. Ha nem rendelkezel ezzel a valósággal vagy nem éled meg ezt, akkor kétségtelenül gonosztevő vagy. Hogyan tekint Isten a gonosztevőkre? Isten szemében a gondolataid és a külsőséges cselekedeteid nem tesznek bizonyságot Őróla, és nem alázzák meg, nem győzik le a Sátánt; inkább Őrá hoznak szégyent, és tele vannak az Őreá hozott gyalázat jeleivel. Nem Isten mellett tanúskodsz, nem Istenért áldozod fel magad, nem a feladataidat és az Isten iránti kötelezettségeidet teljesíted, hanem a saját érdekedben cselekszel. Mit jelent a »saját érdekedben«? Pontosabban azt jelenti, hogy a Sátán érdekében. Így hát végül Isten azt fogja mondani: »távozzatok tőlem, ti gonosztevők!« Isten szemében a cselekedeteid nem fognak jótetteknek tűnni, hanem gonosztetteknek fognak számítani. Nem csupán nem nyerik el Isten jóváhagyását, még kárhoztatva is lesznek. Minek az elnyerését reméli valaki az Istenbe vetett ilyen hitből? Vajon a végén nem válik semmivé az ilyen hit?” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavai nagyon világosak. Isten nem azt nézi, mennyit szenvedünk, hanem azt, hogy mi van a szívünkben, mit tárunk fel a kötelességünk végzése közben, és hogy van-e bizonyságtételünk az igazság gyakorlásáról. Ha egy ember indítéka a kötelességében nem az, hogy eleget tegyen Istennek, ha nem gyakorolja az igazságot, akkor bármilyen árat is fizet, Isten azt gonosztettnek és Vele való szembeszegülésnek tekinti. Visszagondolva arra, amit a gondolkodásmódom abban az időszakban feltárt, mindig a saját érdekeim körül gondolkodtam és terveztem, és ki akartam bújni a kötelességem alól. Bár vonakodva elfogadtam, nem voltam felelősségteljes. Nem képeztem ki azokat, akiket kellett volna, és néhány új hívő nem járt rendszeresen összejövetelekre, mert nem öntöztem őket időben. Az indítékaim és a viselkedésem undorítóak voltak Istennek. Isten szemében gonoszt cselekedtem, és ellenálltam Neki. Évek óta hívő voltam, és az igazság oly sok táplálékát élveztem Istentől, de soha nem gondoltam Isten szeretetének viszonzására. Amikor a gyülekezet munkája a leginkább támogatásra szorult, nem akartam nehéz terhet vállalni. Nem végeztem jól a kötelességemet, és nem tettem eleget Istennek. Tényleg nem volt bennem semmi lelkiismeret vagy emberi mivolt. Csendben imádkoztam: „Ó, Istenem, a kötelességemben a hírnevet és a státuszt hajszoltam, és közben egyáltalán nem védtem a gyülekezet munkáját. Annyira önző vagyok. Nem végeztem jól a kötelességemet, és mélységesen tartozom Neked. Istenem, köszönöm, hogy adtál még egy esélyt. Bűnbánatot akarok tartani, vállalni akarom ezt a terhet, és minden tőlem telhetőt meg akarok tenni a kötelességemben, hogy jóvátegyem a múltbeli vétkeimet.”

Később olvastam egy szakaszt Isten szavaiból, amelyben megtaláltam a gyakorlás útját. Isten azt mondja: „Mert mindazok számára, akik kötelességet végeznek, függetlenül attól, hogy mennyire mélyrehatóan vagy felületesen értik az igazságot, az igazságvalóságba való belépés gyakorlásának legegyszerűbb módja az, ha mindenben Isten házának az érdekeire gondolnak, és elengedik önző vágyaikat, személyes érdekeiket, indítékaikat, kevélységüket és rangjukat. Isten házának az érdekei kerüljenek az első helyre – ez a legkevesebb, amit megtehet az ember. Ha még ennyit sem tud megtenni az, aki kötelességet végez, akkor hogyan mondhatnánk, hogy elvégzi a kötelességét? Ez nem a kötelességének az elvégzése. Először Isten házának az érdekeire gondolj, legyél tekintettel Isten szándékaira, és vedd figyelembe az egyház munkáját. Tedd ezeket a dolgokat az első és legfőbb helyre; csak ezután gondolhatsz a rangod stabilitására, illetve arra, hogy miként tekintenek rád mások. Nem érzitek, hogy ez egy kicsit könnyebbé válik, amikor két lépésre bontjátok és köttök némi kompromisszumot? Ha egy ideig gyakorlod ezt, akkor érezni fogod, hogy nem is olyan nehéz eleget tenni Istennek. Emellett arra is képesnek kell lenned, hogy eleget tegyél a felelősségeidnek, elvégezd a kötelezettségeidet és a kötelességed, és félretedd önző vágyaidat, szándékaidat és indítékaidat. Vedd figyelembe Isten szándékait, és tedd első helyre Isten házának az érdekeit, az egyház munkáját, valamint az általad elvégzendő kötelességet. Miután ezt egy ideig megtapasztaltad, érezni fogod, hogy ez jó módja annak, ahogyan viseld magad. Nyíltan és becsületesen élsz, nem vagy alantas, hitvány ember; igazságosan és tisztességesen élsz ahelyett, hogy gerinctelen, alávaló és alantas lennél. Érezni fogod, hogy ez az, ahogy az embernek cselekednie kell, és ezt a képet kell megélnie. Fokozatosan egyre inkább alábbhagy az arra irányuló vágyad, hogy saját érdekeidnek tegyél eleget” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavaiból rátaláltam a gyakorlás útjára. Amikor történik valami, el kell engednem a saját érdekeimet, és a gyülekezet érdekeit kell előtérbe helyeznem. Azt akartam tenni, amit Isten szava mond, abbahagyni annak mérlegelését, hogy a saját érdekeim sérülnek-e, vagy sem, és nem foglalkozni azzal, hogy mások mit gondolnak rólam. Eleget kellett tennem a felelősségemnek, és el kellett vállalnom a munkát. Arra is rájöttem, hogy soha nem akartam kihívást jelentő munkát végezni, attól félve, hogy lenéznek, vagy megmetszenek, ha nem végzem jól. Nem értettem Istennek az ember megmentésére irányuló jó szándékait: Az, hogy Isten nehezebb munkát ad nekem, az az Ő kegyelme. Isten ezt a kihívást használja fel arra, hogy segítsen megtanulnom Rá támaszkodni és keresni az igazságot a problémák megoldásához. A kötelességem során a nehéz teher cipelése, a nehézségekkel való szembenézés, és az, hogy megmetszenek vagy feltárulok, mind jó dolgok. Lehetőséget adnak arra, hogy jobban lássam a hibáimat és hiányosságaimat, hogy célzottabban tudjam keresni az igazságot, és felvértezzem magam vele, hogy pótoljam a gyenge pontjaimat. Ez előnyös az igazságot való megértésem és az életben való fejlődésem szempontjából. Ez Isten szeretete. Amint megértettem Isten szándékát, a kötelességemhez való hozzáállásom megváltozott. Rájöttem, hogy két gyülekezet munkájának irányításához nem támaszkodhattam csupán a saját képességeimre. A képességeim korlátozottak voltak, ezért az emberek képzésére kellett összpontosítanom. Ha egyszer több testvér megismerné Isten szándékait, akkor felléphetnének, hogy együttműködjenek a kötelességeik elvégzésében, és ez megkönnyítené a munkát. Akkor az energiámat a kritikus feladatokra összpontosíthatnám. Ezért megbeszéltük és kiválasztottuk az öntöző munkatársakkal a kiképzendő személyeket, majd együttműködtünk, hogy összejöveteleket tartsunk és közösséget vállaljunk velük Isten szavairól, hogy megoldjuk a tényleges nehézségeiket és problémáikat. Meglepődtem, amikor néhány testvér megértést nyert Isten munkájáról, hitet kapott, és kötelességet akart végezni. Amikor együtt dolgoztunk, sokkal hatékonyabbá váltam a kötelességemben, és néhány projektet rövid idő alatt elvégeztünk. Ők is szereztek némi gyakorlatot, és több energiájuk lett a kötelességükhöz. Miután egy ideig öntözték és támogatták őket, sok új hívő megértést nyert Isten munkájáról, alapot vetettek az igaz úton, és aktívan részt vettek az összejöveteleken. Mindezek látványa igazán megindító volt számomra. Miután elengedtem a saját érdekeimet, terhet vállaltam, és a tőlem telhető legjobbat nyújtottam a kötelességemben, észre sem vettem, és már fejlődést értem el, és sokkal többet vittem véghez a kötelességemben. Most már nem félek a felelősségvállalástól, az igazságot akarom gyakorolni, és jól végezni a kötelességemet, hogy eleget tegyek Istennek.