2015 augusztusában megtudtam, hogy Nicole nővért elbocsátották, főként azért, mert nem végzett tényleges munkát, versengett másokkal a hírnévért és a státuszért, valamint megítélte a partnerét a többi testvér előtt, és mindez bomlasztotta a gyülekezet munkáját. Nicole, az elbocsátása után, a közösség és a metszés révén némi megértésre tett szert a vétkeivel és romlott beállítottságaival kapcsolatban. Nagy megbánást tanúsított, önmagát hibáztatta, és hajlandó volt bűnbánatot tartani. Alina, az egyik partnerem, korábban Nicole partnere volt. Amikor meghallotta, hogy Nicole-t hamis vezetőként osztályozták, azt mondta: „Miután Nicole vezető lett, mindenki fölé helyezte magát. Elég tartózkodó volt velem, gőgös, és nagyon arrogáns. Klikkeket is alakított, és féltékenységből fakadó vitákba keveredett a státusz megszerzéséért. Ilyesmire csak egy antikrisztus képes. Nem elég hamis vezetőnek nevezni; antikrisztusként kellene osztályozni.” Alina azt is tervezte, hogy megkéri a felsőbb vezetőket, sorolják más osztályba Nicole-t. Egy másik partner, Rachel is egyetértett azzal, amit Alina mondott. Akkoriban arra gondoltam: „Nicole elbizakodott és távolságtartó, és súlyosan arrogáns beállítottságú, de nem követett el nagy gonoszságot, nem bomlasztott folytaon és nem keltett állandóan zavart, és miután elbocsátották, képes volt bűnbánatot tartani, elgondolkodni és önismeretre jutni. Nem tartozik azok közé, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Ha csak az általa mutatott korlátozott romlottság és egy-két múló vétek alapján osztályozzuk őt antikrisztusként, az nem lenne túlzás? A téves osztályozása azt jelentené, hogy igazságtalanul bánunk egy jó emberrel.” Ezért elmondtam a nézeteimet. De Alina nemcsak hogy nem fogadta el ezt, hanem hozzátette: „Nem értesz bizonyos dolgokat Nicole viselkedésében. Ragaszkodnunk kell az alapelvekhez. Egyetlen antikrisztust sem szabad futni hagynunk.” Akkoriban kissé nyugtalan voltam, de amit Alina ezután tett, az még jobban meglepett.

Egy nap Alina rávette Rachelt, hogy gyűjtsön értékeléseket Nicole-ról, és anélkül, hogy a felsőbb vezetőkkel konzultált volna, titokban összejövetelt szervezett a testvéreknek, hogy felismerjék és boncolgassák Nicole-t. Az összejövetelen Alina hosszan ismételgette, hogy Nicole korábban arrogánsan viselkedett, és külön kihangsúlyozta, hogy Nicole önkényesen cselekedett, de azt nem mondta el, hogy ez szokásos viselkedés volt-e, vagy csak alkalmi romlottság. Azt sem említette, hogy Nicole később képes volt-e elfogadni az igazságot, és utána bűnbánatot tartott-e. Egy nővér úgy érezte, hogy az összejövetel Nicole elnyomásáról és elítéléséről szól, és utána figyelmeztette Rachelt: „Tulajdonképpen mit akartok elérni ezzel? Igazodik ez Isten szándékához? Nem osztályozhattok csak úgy másokat elegendő bizonyíték nélkül. Ezzel könnyen megsérthetitek Istent.” Rachel ettől kissé megijedt, és ő is úgy érezte, hogy talán egy kicsit túlzás így bánni Nicole-lal, ezért beszélt nekem és Alinának a kétségeiről. Alina ingerülten válaszolt: „Minden alkalommal, amikor gyakorolni akarjuk az igazságot, a Sátán akadályozza a dolgokat.” Végül újra boncolgatta Nicole viselkedését, és hangsúlyozta, hogy mivel Nicole féltékeny a partnerére, klikket alakított, megítélte és elnyomta a partnerét. Azt is mondta, hogy Nicole önkényesen és másokkal való egyeztetés nélkül cselekedett, és kénye-kedve szerint bocsátott el embereket. Látva az Alina által említett viselkedés súlyosságát, Rachel hitelt adott neki, és újra Alina oldalára állt. Ekkor már én is kissé bizonytalan voltam. Vajon helyes Alina és Rachel nézete? Amikor hallottam, ahogy Alina olyan erőteljesen beszélt Isten szavairól, amelyek felfedik, hogy az antikrisztusok klikkeket alakítanak, még jobban összezavarodtam, és úgy éreztem, hogy az elemzése talán helyes. Lehetséges, hogy a felsőbb vezetők nem ismerték fel megfelelően Nicole-t, egy antikrisztust hamis vezetőnek néztek, és hagyták, hogy maradjon? És ha így van, akkor nem lettem-e én is olyanná, aki egy antikrisztus mellett szólal fel anélkül, hogy felismerné őt? Ebben az esetben elveszíthetem a tisztségemet. Megvádolhatnak egy antikrisztus védelmezésével, és a végén teljesen hiteltelenné válhatok. Talán jobb lenne, ha Alina és Rachel oldalára állnék. Így, ha tévednék, nem csak az én hibám lenne. Az még mindig jobb lenne, mint ha kiderülne, hogy tévedtem, és minden hiba engem terhelne. Amikor már majdnem elfogadtam a nézőpontjukat, kissé nyugtalan lettem. Arra gondoltam, hogy mivel a dolgok még nem világosak, nem fogadhatom el csak úgy valaki más véleményét. Ha Nicole nem antikrisztus, és én vakon követnék másokat az osztályozásában, akkor önkényesen elítélnék valakit, ami olyasmi, ami megsértené Istent. Egy ilyen vétket, ha egyszer elkövettük, soha nem lehet kitörölni. Mivel furdalt a lelkiismeret, úgy döntöttem, hogy nem tartok Alinával.

Ezután kerestem az igazságot arról, hogyan lehet felismerni az antikrisztusokat. Isten szavában ezt olvastam: „Egy olyan személy, aki csak antikrisztusi beállítottsággal rendelkezik, nem jellemezhető úgy, mint aki lényegében antikrisztus. Csak azok tekinthetők valódi antikrisztusoknak, akiknek a természetlényege antikrisztusi. Az biztos, hogy vannak különbségek a két típus között az emberi mivolt szempontjából, és az eltérő emberi mivolt hatására az igazsághoz való hozzáállásuk is különbözik. Amikor pedig az emberek eltérően állnak hozzá az igazsághoz, akkor az útjukat is eltérően választják meg, és ha különböző utakat választanak, a cselekedeteikből fakadó alapelvek és következmények is eltérőek lesznek. Annak a személynek, aki csak antikrisztusi beállítottsággal rendelkezik, működik a lelkiismerete, van józan esze és becsületérzete, és viszonylagosan szólva szereti az igazságot. Emiatt, amikor romlott beállítottságot tár fel, a szívében elítéli a cselekedetét. Ilyen esetekben képes elgondolkodni magán, megismerni önmagát, képes beismerni a romlott beállítottságát és a romlottsága feltárulását, így pedig képes fellázadni a hús-vér test és a romlott beállítottsága ellen, és elkezdi gyakorolni az igazságot és alávetni magát Istennek. Egy antikrisztus esetében azonban ez nem így van. Mivel nem működik a lelkiismeretük, vagy nem érzékelik a lelkiismeretüket, és még kevésbé van becsületérzetük, amikor feltárul a romlott beállítottságuk, akkor nem mérik fel Isten szavai szerint, hogy a feltárulásuk helyes-e vagy sem, vagy hogy az romlott beállítottság-e vagy normális emberi mivolt, vagy hogy összhangban van-e az igazsággal. Sosem gondolkodnak el ezeken a dolgokon. Hogyan viselkednek tehát? Minden esetben azt állítják, hogy az általuk feltárt romlott beállítottság és az általuk választott út a helyes. Azt gondolják, hogy bármit is tesznek vagy mondanak, az helyes; makacsul ragaszkodnak a saját nézeteikhez. Ezért bármekkora hibát is követnek el, bármennyire súlyosan romlott beállítottságot is tárnak fel, nem ismerik fel a helyzet súlyosságát, és biztosan nem értik meg az általuk feltárt romlott beállítottságot. Természetesen a vágyaikat sem fogják félretenni, és nem fognak lázadni az ambíciójuk vagy a romlott beállítottságuk ellen azért, hogy olyan utat válasszanak, amely Istennek és az igazságnak való alávetettséghez vezet. Ebből a két különböző kimenetelből világosan látszik, hogy ha egy antikrisztusi beállítottsággal rendelkező ember szereti az igazságot a szívében, akkor van esély arra, hogy megértse és gyakorolja azt, és hogy elérje az üdvösséget. Az antikrisztusi lényeggel rendelkező embertípus azonban nem képes megérteni az igazságot, sem gyakorolni azt, és nem nyerheti el az üdvösséget. Ez a különbség a kettő között” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottságlényegének összefoglalása (Második rész)). „Egyes vezetők és dolgozók a múltban gyakran antikrisztusi beállítottságokat fedtek fel; akaratosak és önkényesek voltak, és mindig ez volt a hozzáállásuk: megszoksz, vagy megszöksz. De nem követtek el nyilvánvaló gonoszságokat, és emberi mivoltuk sem volt szörnyű. Azáltal, hogy megmetszették őket, hogy a testvérek segítettek nekik, hogy kiigazították a kijelölt kötelességüket vagy elbocsátották őket, hogy egy ideig negatívak voltak, végül tudatára ébrednek, hogy amit korábban felfedtek, azok romlott beállítottságok voltak. Hajlandóvá válnak bűnbánatot tanúsítani, és azt gondolják: »A legfontosabb, hogy kitartsak a kötelességem végzése mellett, bármi történjék is. Bár az antikrisztus útját jártam, mégsem jellemeztek antikrisztusként. Ez Isten irgalma, ezért keményen kell dolgoznom a hitemben és a törekvésemben. Semmi rossz nincs abban, ha az igazságra való törekvés útját járom.« Apránként megváltoznak, majd megtérnek. Vannak bennük jó megnyilvánulások, képesek az igazság alapelveit keresni, amikor a kötelességüket végzik, és akkor is az igazság alapelveit keresik, amikor másokkal kapcsolatba lépnek. Minden tekintetben pozitív irányba haladnak. Akkor tehát nem változtak meg? Az antikrisztusok útján való járásról az igazság gyakorlásának és az igazságra való törekvés útján való járásra tértek át. Van remény és van esélyük arra, hogy elérjék az üdvösséget. Jellemezheted antikrisztusokként az ilyen embereket azért, mert egykor egy antikrisztus bizonyos megnyilvánulásait mutatták, vagy az antikrisztusok útját járták? Nem. Az antikrisztusok inkább meghalnának, minthogy megtérjenek. Nincs bennük szégyenérzet; emellett a beállítottságuk ádáz és elvetemült, és a végletekig idegenkednek az igazságtól. Képes valaki, aki ennyire idegenkedik az igazságtól, a gyakorlatba ültetni azt, vagy bűnbánatot tanúsítani? Ez lehetetlen lenne. Az, hogy ilyen abszolút módon idegenkedik az igazságtól, azt jelenti, hogy soha nem fog bűnbánatot tanúsítani” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Az igazi antikrisztusok vad beállítottságúak, rosszindulatú természetűek, és gonosz emberek. Nincs lelkiismeretük, józan eszük és szégyenérzetük, és nem számít, mennyi gonoszságot tesznek, vagy mennyi kárt okoznak a gyülekezet munkájának vagy a testvérek életbe való belépésének, a lelkiismeretük teljesen érzéketlen. Továbbá mélységesen idegenkednek az igazságtól és irtóznak tőle. Soha nem fogadják el a legkisebb igazságot sem, és soha nem ismerik be a hibáikat, és nem tartanak bűnbánatot, nem számít, mennyi gonoszságot tesznek. Az antikrisztusi beállítottságú embereknek azonban nincs gonosz természetük; lényegüket tekintve nem gonosz emberek. Néha valóban mutatnak antikrisztusi viselkedést, például önfejűek és meggondolatlanok, parancsolgatóan viselkednek, és kirekesztik azokat, akik nem értenek egyet velük, de metszés, elbocsátás vagy kiigazítás révén képesek keresni az igazságot és elgondolkodni önmagukon, lelkiismeret-furdalást érezni gonosz tetteik miatt, és utána őszintén bűnbánatot tartani és megváltozni. Mint azok a hamis vezetők, akik a többszöri elbocsátás utáni önreflexió révén végül képesek az igazságra való törekvés útján haladni. Könnyen lehet, hogy igazságtalanságot követünk el valakivel szemben azáltal, hogy antikrisztusként osztályozzuk, ha bizonyos megnyilvánulásai az antikrisztuséhoz hasonlítanak. Ezután újraolvastam, amit Alina és a többiek gyűjtöttek Nicole viselkedéséről, és úgy találtam, hogy többnyire olyan viselkedésről van szó, amely romlottságot tár fel, mint például arrogáns beállítottság, mások megvetése, akaratos cselekvés, mások kiigazítása a munkatársakkal való konzultáció nélkül, és így tovább. Más testvéreket is bevont, hogy megítéljék a partnerét, ami megzavarta a gyülekezeti életet. Ez valóban gonosz cselekedet volt, de nem olyasmi, amit szokásszerűen tett. A múltban soha nem nyomott el és nem ítélt meg másokat. Elbocsátása után képes volt elgondolkodni és felismerni vétkeit és romlott beállítottságát, utálta magát, és bűnbánatot tartott. Ebből látható, hogy nem olyasvalaki volt, aki elutasította az igazságot, vagy aki soha nem tartana bűnbánatot. Így nézve, néha úgy viselkedett, mint egy antikrisztus, de lényegében nem volt az. Ilyen vétkek miatt antikrisztusként osztályozni aránytalan lett volna, és nem lett volna összhangban az igazság alapelveivel. Ez Nicole elnyomása és elítélése lett volna, ami gonosz dolog.

Később a felsőbb vezetők közösséget vállaltak velünk a romlott viselkedés és a természetlényeg közötti különbségről. Arra gondoltam: „Most már Alinának is meg kell értenie, és nem fogja tovább erőltetni ezt az ügyet.” A gyűlés után Alina váratlanul azt mondta nekünk: „A felsőbb vezetők védelmezik Nicole-t. Nem Nicole viselkedésének lényege szerint nézik a problémát. Nem tudom, hogy azért védelmezik-e, mert van némi képessége.” Arra gondoltam: „Hogy lehet, hogy Alina megragadja Nicole egyetlen vétkét, és nem engedi el? Hát nem beszéltek a vezetők nagyon is világosan? Nicole viselkedése csupán romlottságot mutatott. Ez egy átmeneti vétek volt. Tényleg nem lehet antikrisztusként osztályozni.” De Alina és a többiek nem voltak hajlandók ezt elfogadni, és azt mondták, hogy felsőbb szinten jelentik a dolgot, ha a vezetők nem kezelik Nicole ügyét. Alina hozzáállása annyira makacs volt, és a másik két partner is az ő oldalán állt. Én voltam az egyetlen, aki nem értett egyet vele. Nagyon nyugtalan voltam. Ha továbbra is helyeselném, ahogyan a vezetők kezelik a dolgokat, vajon Alina és a többiek azt mondanák, hogy a státuszt imádom, nincs tisztánlátásom, és azt mondom, amit a vezetők mondanak? De ha egyetértenék a nézőpontjukkal, az nem azt jelentené, hogy véletlenszerűen elítélek valakit? Talán azt kellene mondanom, hogy nem tudom, hogyan kell tisztán látni. Így nem ismernék meg a valódi nézeteimet, és nem mondanák, hogy nincs tisztánlátásom, vagy hogy egy antikrisztus oldalán állok. Így hát nagyon habozva azt mondtam: „Nem ismerem eléggé Nicole viselkedését, ezért nem tudom, hogyan osztályozzam őt.” Alina arckifejezése azonnal megváltozott, amikor látta, hogy nem tartok vele. Utána szándékosan elkerültek, amikor a Nicole-lal kapcsolatos bejelentésükről beszélgettek. Úgy éreztem, mintha elszigetelnének, ami rossz szájízt hagyott bennem: „Tettem valami rosszat? Miért bánnak így velem?” Zavart a dolog, és nyugtalan voltam a kötelességem végzése közben. Azt gyanítottam, hogy a hátam mögött azt fogják mondani, hogy túl felületesen értem az igazságot, és nincs tisztánlátásom. Vajon ezentúl is ki fognak zárni? Még csüggedtebb lettem, és arra gondoltam: „Rendben, ha nem hallgatnak a javaslataimra, és nem akarnak bevonni, akkor megkímélem magam egy csomó bajtól, és elkerülöm, hogy megsértsem őket, nehogy megvádoljanak és kieszközöljék az elbocsátásomat. Csináljanak, amit akarnak; ez amúgy sem az én dolgom.” De miután meghoztam ezt a döntést, szemrehányást tettem magamnak: „Ez vajon nem menekülés a részemről? Nem védelmezem a gyülekezet munkáját.” Később megnyíltam és közösséget vállaltam az állapotomról a vezetőkkel, akik emlékeztettek, hogy keressem Isten szándékát és óvjam a gyülekezet munkáját, hozzátéve, hogy ha negatívvá válnék és meghátrálnék, vagy a menekülésre gondolnék, mert Alina és a többiek elszigetelnek, akkor kibújnék a felelősség alól. Hallva, amit a vezetők mondtak, rájöttem, hogy csak a saját személyes érdekeimet veszem figyelembe. Láttam, hogy Isten egyik választottját elnyomják, de úgy viselkedtem, mintha ez nem az én dolgom lenne. Még menekülni is akartam, hogy elkerüljem a kirekesztést. Annyira önző és aljas voltam!

Később olvastam egy részletet Isten szavaiból, és csak akkor láttam egy kicsit tisztábban a természetlényegemet. Isten azt mondja: „Amikor az emberek nem vállalnak felelősséget kötelességeikért, felületesen teszik azokat, úgy viselkednek, mint akik embereknek akarnak tetszeni, és nem védik Isten házának érdekeit, akkor miféle beállítottság ez? Ez ravaszság, ez a Sátán természete. A ravaszság az ember világi ügyekre vonatkozó filozófiáinak a legkiemelkedőbb aspektusa. Az emberek azt gondolják, hogy ha nem ravaszak, akkor hajlamosak lesznek megsérteni másokat, és képtelenek lesznek megvédeni magukat; azt gondolják, hogy elég ravasznak kell lenniük ahhoz, hogy ne bántsanak vagy sértsenek meg senkit, ezzel biztonságban tartva magukat, megvédve megélhetésüket, és szilárdan megvetve lábukat a többi ember között. A nem hívők mind a Sátán filozófiái szerint élnek. Mindannyian embereknek akarnak tetszeni, és nem sértenek meg senkit. Eljöttél Isten házába, olvastad Isten szavát és hallgattad Isten házának prédikációit, akkor miért vagy képtelen gyakorolni az igazságot, szívből beszélni és becsületes ember lenni? Miért akarsz mindig embereknek tetszeni? Akik embereknek akarnak tetszeni, azok csak a saját érdekeiket védik, a gyülekezet érdekeit nem. Amikor azt látják, hogy valaki rosszat tesz és sérti a gyülekezet érdekeit, figyelmen kívül hagyják. Szeretnek olyanok lenni, akik embereknek akarnak tetszeni, és nem sértenek meg senkit. Ez felelőtlenség, az ilyen ember pedig túl ravasz és megbízhatatlan. Saját hiúságuk és büszkeségük védelme, valamint hírnevük és státuszuk megőrzése érdekében egyesek szívesen segítenek másokon, és hajlandóak bevállalni egy golyót a barátaikért, bármilyen árat megfizetni értük. De amikor Isten házának, az igazságnak és az igazságosságnak az érdekeit kell megvédeniük, jó szándékaik elszálltak, teljesen eltűntek. Amikor gyakorolniuk kellene az igazságot, egyáltalán nem gyakorolják azt. Mi folyik itt? Saját méltóságuk és büszkeségük védelme érdekében bármilyen árat megfizetnek, és elviselnek minden szenvedést. De amikor valódi munkát kell végezniük és gyakorlati ügyekkel kell foglalkozniuk, meg kell védeniük a gyülekezet munkáját és pozitív dolgait, meg kell védeniük Isten választott népét és gondoskodniuk kell róla, miért nincs többé erejük megfizetni bármiféle árat és elviselni bármi szenvedést? Ez elképzelhetetlen. Valójában egy olyan beállítottságuk van, amely idegenkedik az igazságtól. Miért mondom, hogy a beállítottságuk idegenkedik az igazságtól? Mert valahányszor valami azzal jár, hogy tanúságot tegyenek Isten mellett, gyakorolják az igazságot, védjék Isten választott népét, harcoljanak a Sátán tervei ellen, vagy védjék a gyülekezet munkáját, akkor menekülnek és elrejtőznek, és nem foglalkoznak semmiféle megfelelő dologgal. Hol van hősiességük és lelkük a szenvedés elviselésére? Hol alkalmazzák ezeket a dolgokat? Ezt könnyű látni. Még ha valaki megfeddi is őket, mondván, hogy ne legyenek ennyire önzőek és alantasak, és ne védjék magukat, és hogy a gyülekezet munkáját kellene védeniük, nem igazán törődnek vele. Azt mondják magukban: »Én nem csinálom ezeket a dolgokat, és semmi közük hozzám. Mi haszna lenne az ilyen viselkedésnek a hírnévre, nyereségre és státuszra irányuló törekvésemben?« Ők nem olyan emberek, akik az igazságot keresik. Csak a hírnevet, nyereséget és státuszt szeretik hajszolni, és egyáltalán nem végzik el azt a munkát, amit Isten rájuk bízott. Tehát amikor szükség van rájuk a gyülekezet munkájához, egyszerűen a menekülést választják. Ez azt jelenti, hogy szívük szerint nem szeretik a pozitív dolgokat, és nem érdekli őket az igazság. Ez annak az egyértelmű megnyilvánulása, hogy idegenkednek az igazságtól. Csak akik szeretik az igazságot és birtokolják az igazságvalóságot, azok tudnak jelentkezni, ha Isten házának munkája és Isten választottjai megkívánják, csak ők tudnak bátran és kötelességtudattal felállni, hogy tanúskodjanak Istenről és kommunikálják az igazságot, a helyes útra vezetve Isten választottjait, lehetővé téve számukra, hogy elérjék az Isten munkája iránti alávetettséget. Csak ez a felelősségteljes hozzáállás és Isten szándékai iránti figyelem megnyilvánulása” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Csak az Isten szavaival való összehasonlítás által láttam meg, hogy különösen ravasz és csalárd vagyok. Alina és a többiek antikrisztusként akarták osztályozni Nicole-t. Én nyilvánvalóan nem értettem egyet velük, és azt is tudtam, hogy igazságtalanul bánnak Nicole-lal azáltal, hogy önkényesen elítélik, de aggódtam, hogy megsértem őket, és ők elítélnek vagy elbocsátanak. A státuszom és a hírnevem védelme érdekében elkerültem, hogy hangot adjak annak, amit valójában gondolok, és valami kétértelműt mondtam. Nem volt bátorságom kitartani a helyes nézőpont mellett. Mindig a saját érdekeimet vettem figyelembe és az önfenntartást helyeztem előtérbe, és egyáltalán semmit nem tettem a gyülekezet érdekének védelmében. Arra sem gondoltam, hogy mennyi bajt okoznak a gyülekezet munkájának azzal, hogy ezt teszik. Egy olyan fontos ügyben, amely a gyülekezet munkáját és a testvérek életbe való belépését érintette, tudatlanságot színleltem, hogy senki se sértődjön meg, és senki se sérüljön, és hogy megtartsam a pozíciómat, sodródtam az árral és az alapelvek ellen beszéltem. Tényleg túl ravasz voltam. Nemcsak ravasz voltam, hanem az igazságtól is idegenkedtem. Megértettem, hogy az igazság gyakorlása és a gyülekezet munkájának megóvása igazságos és pozitív dolog, de amikor arra gondoltam, hogy a saját érdekeim sérülhetnek, nem gyakoroltam az igazságot. Még arra is gondoltam, hogy talán szenvedni fogok azért, mert megvédem azt, ami helyes. Ez vajon nem azt mutatta, hogy nem szeretem a pozitív dolgokat, és idegenkedek az igazságtól? Nagy megbánást éreztem és bűntudatom volt.

Ezután a felsőbb vezetők emlékeztettek, hogy miután Nicole-t ezúttal elbocsátották, Alina továbbra is antikrisztusnak jelentgette fel őt, és nem hagyta abba, amíg Nicole-t ki nem közösítették. Ez már nem a romlottság szokásos megnyilvánulása volt. Ha Alina szándéka valóban az volt, hogy felismerjen egy antikrisztust és megvédje a gyülekezet munkáját, de egyszerűen nem volt képes a pontos felismerésre, akkor, miután a vezetők az igazság alapelveivel összhangban közösséget vállaltak, képes lett volna meglátni a hibáit és helyesen kezelni Nicole vétkét. De Alina egyáltalán nem fogadta el a közösséget, kitartott az álláspontja mellett és nem engedett, ami már valaki elnyomásával és megbüntetésével ért fel. A vezetők megkértek, hogy vizsgáljam ki Alina ügyét, és derítsem ki az igazságot, amibe beleegyeztem. De amikor másokat akartam megkérdezni erről, újra meghátráltam. „Most már nemcsak Rachel az, aki nem látja tisztán Alinát. Még a gyülekezet néhány testvére is az ő oldalán áll. Ha megpróbálom titokban kideríteni az igazságot, és ők elmondják ezt Alinának, vajon Alina és a többiek elbocsátatnának engem?” Amikor erre gondoltam, újra vívódni kezdtem. Később eszembe jutottak Isten szavai: „Mindannyian azt mondjátok, hogy tekintettel vagytok Isten terhére, és megvéditek a gyülekezet bizonyságtételét, de ki volt közületek valóban tekintettel Isten terhére? Kérdezd meg magadtól: Te olyasvalaki vagy, aki tekintettel van az Ő terhére? Tudsz-e Érte igazságot gyakorolni? Ki tudsz-e állni és beszélni Értem? Képes vagy-e állhatatosan gyakorlatba ültetni az igazságot? Elég bátor vagy-e ahhoz, hogy harcolj a Sátán minden cselekedete ellen? Képes lennél-e félretenni az érzéseidet és leleplezni a Sátánt az Én igazságomért? Képes vagy-e hagyni, hogy a szándékaim beteljesedjenek benned? Felajánlottad-e szívedet a legválságosabb pillanatokban? Olyan ember vagy, aki követi az Én akaratomat? Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket, és gyakran gondolkodj rajtuk!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 13. fejezet). Isten szavai felkavarták a szívemet. Isten kérdéseivel szembesülve láttam, hogy félős és gyáva vagyok, és megijedek a bajtól. Mindig el akarok menekülni a baj elől. Egyáltalán nem vagyok tekintettel Isten szándékára. Nem óvom meg a gyülekezet munkáját attól való félelmemben, hogy ezzel megsértek másokat, és ez a saját káromra válik. Annyira önző és aljas voltam! Isten szavai felébresztettek. Alina viselkedése most bomlasztotta a gyülekezeti életet. Ha most nem állok ki, túl késő lesz, amikor Alina még nagyobb kárt okoz a gyülekezet munkájában. Gyávaságom és félelmem az Istenbe vetett hit hiánya volt. Nem hittem, hogy minden Isten kezében van, ezért mindig féltem attól, hogy mások elnyomnak. Isten igazságos, az igazság uralkodik Isten házában. Végül a negatív emberek és a gonosz emberek nem vethetik meg itt a lábukat, de az én hitem túl kicsi volt. Így hát Isten elé járultam és imádkoztam: „Istenem, félelem és gyávaság van a szívemben. Kérlek, adj nekem hitet, hogy kiálljak és megvédjem a gyülekezet munkáját.” Miután imádkoztam, eszembe jutott egy csoportvezető, aki becsületes volt és volt némi tisztánlátás benne. Így hát felkerestem, és megkértem, hogy működjön együtt velem az ügy kivizsgálásában. Amikor ellenőriztük Alina jelentéseit Nicole antikrisztusi viselkedéséről, elszörnyedtünk. Azt találtuk, hogy a vádak egy része nem igaz, mások pedig olyan viselkedésekre vonatkoznak, amelyek csupán romlottságot tártak fel, és nem voltak lényegi problémák. Azzal, hogy Nicole-t az ilyen viselkedések alapján antikrisztusnak ítélte el, Alina vajon nem torzította el a tényeket, hogy elnyomja Nicole-t? Az általános ügyek diakónusa is látta, hogy Alina hajthatatlan Nicole-lal szemben, és figyelmeztette, hogy ne tegyen gonoszságot, de Alina hajthatatlan maradt, és továbbra is követelte, hogy Nicole-t antikrisztusnak ítéljék el. Láttuk, hogy Alina különösen gyűlöli Nicole-t, és eltökélte, hogy kizáratja. Tájékozódtunk a helyzetről, amikor Alina és Nicole partnerek voltak, és rájöttünk, hogy a felsőbb vezetők akkoriban sok fontos munkát adtak Nicole-nak, mert a képessége és a munkaképessége felülmúlta Alináét. Alina úgy gondolta, hogy Nicole ellopja előle a show-t, és ennek következtében féltékeny és elégedetlen lett. Nicole ráadásul gyakran rámutatott a munkájában felmerülő problémákra, ezért Alina úgy érezte, hogy Nicole megveti őt. Alina neheztelt Nicole-ra, és mindig kereste a lehetőséget, hogy visszavágjon. Ez alkalommal, amikor Nicole megsértette az alapelveket, és hamis vezetőnek bizonyult, Alina ki akarta használni a lehetőséget, hogy Nicole-t antikrisztusként osztályozza és kizárja. Először azt hittem, azért ítéli el Nicole-t, mert nem érti az igazságot. Most azonban már láttam, hogy Alina bosszúvágya olyan erős, hogy a személyes megtorlás érdekében elferdítette a tényeket, hogy félrevezessen másokat, és rávegye őket, hogy vele együtt ítéljék el Nicole-t. Ez természetét tekintve teljességgel förtelmes volt!

Egy nap, Isten szavának kinyilatkoztatása által, sokkal tisztábban láttam Alina lényegét. Isten azt mondja: „Mi az a másként gondolkodó? Kik azok az emberek, akiket az antikrisztus másként gondolkodóknak tekint? Legalábbis azok, akik nem veszik komolyan az antikrisztust mint vezetőt, vagyis nem néznek fel rá, nem imádják, hanem hétköznapi emberként kezelik. Ez az egyik fajta. Aztán ott vannak azok, akik szeretik az igazságot, az igazságra törekednek, beállítottságuk megváltoztatására törekednek, és az Isten iránti szeretetre törekednek. Ők az antikrisztusétól eltérő utat járnak, és az antikrisztus szemében másként gondolkodók. Vannak még mások is? (Azok, akik mindig javaslatokat tesznek az antikrisztusoknak, és le merik őket leplezni.) Az antikrisztus bárkit másként gondolkodónak tekint, aki javaslatokat mer tenni neki és le meri leplezni, vagy akinek a nézetei eltérnek az övéitől. És van egy másik fajta is: akinek a képességei és az adottságai felérnek az antikrisztuséival, aki hasonlóképpen képes beszélni és cselekedni, vagy akit maga felett állónak lát – aki képes tisztán látni. Az antikrisztus számára ez elfogadhatatlan fenyegetés a státuszára. Az ilyen emberek gondolkodnak leginkább másként, mint az antikrisztus. Az antikrisztus nem meri alábecsülni az ilyen embereket, és a legkevésbé sem enged az éberségéből. Úgy tekint rájuk, mint tüskékre az oldalában, mint állandó bosszúságra. Mindig éber és óvatos velük szemben, és elkerüli őket mindenben, amit tesz. Különösen akkor, amikor az antikrisztus látja, hogy egy másként gondolkodó tisztán fogja őt látni és le fogja leplezni, különleges pánik keríti hatalmába. Kétségbeesetten igyekszik kizárni és megtámadni az ilyen másként gondolkodót, és addig nem elégszik meg, amíg ki nem takarítja az egyházból. [...] Az antikrisztus számára a másként gondolkodó fenyegetést jelent a státuszára és a hatalmára. Bárki is fenyegeti a státuszukat és a hatalmukat, az antikrisztusok mindent megtesznek, hogy »elintézzék«. Ha ezeket az embereket igazán nem lehet térdre kényszeríteni vagy beszervezni, akkor az antikrisztusok megbuktatják vagy kitakarítják őket. A végén az antikrisztusok elérik céljukat: abszolút hatalommal rendelkeznek, és saját törvényeik szerint élnek. Ez az egyik olyan technika, amelyet az antikrisztusok szokás szerint alkalmaznak státuszuk és hatalmuk fenntartására – megtámadják és kizárják a másként gondolkodókat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Második tétel: Támadják és kizárják a másként gondolkodókat). „Amikor egy ádáz ember bármilyen jószándékú intéssel, váddal, tanítással vagy segítséggel szembesül, akkor nem hálával és az alázatos elfogadás hozzáállásával viszonyul ahhoz, hanem feldühödik szégyenében, szélsőséges ellenségességet, gyűlöletet érez, és egyenlíteni akar. [...] Persze amikor gyűlölet miatt vágnak vissza valakinek, az nem azért van, mert gyűlölet vagy régi harag van bennük az illető iránt, hanem azért, mert az illető leleplezte a hibáikat. Ez azt mutatja, hogy egy antikrisztus leleplezésének puszta tette – függetlenül attól, hogy ki teszi meg, és függetlenül az antikrisztussal való viszonyától – kiválthatja a gyűlöletüket és bosszút szíthat bennük. Attól függetlenül, hogy ki az, hogy érti-e az igazságot, illetve, hogy vezető vagy dolgozó, illetve Isten választott népének átlagos tagja-e, amennyiben bárki leleplezi és megmetszi az antikrisztust, az ellenségként fogja kezelni az illetőt. Sőt, nyíltan kimondja: »Keményen fogok bánni azzal, aki megmetsz, bárki is az. Soha nem fogom békén hagyni azt, aki megmetsz, leleplezi a csontvázakat a szekrényemben, kizárat engem isten házából, illetve megfoszt az áldásokból való részemtől. Így működöm a szekuláris világban: senki sem mer gondot okozni nekem. Az, aki zavarni mer engem, még nem született meg!« Efféle könyörtelen szavakat mondanak az antikrisztusok, amikor metszéssel szembesülnek. Amikor ezeket a könyörtelen szavakat szólják, az nem azért van, hogy másokat fenyegessenek, és nem is azért vezetik le a feszültséget, hogy megóvják magukat. Valóban képesek gaztettekre, és minden rendelkezésükre álló eszköz felhasználásáig lealacsonyodnak. Ez az antikrisztusok ádáz beállítottsága” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész)). Csak Isten szavának kinyilatkoztatása által láttam tisztán Alina indítékait. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy meg akarja védeni a gyülekezet munkáját, és nem engedhet el egyetlen antikrisztust sem, miközben a valóságban személyes bosszúhadjáratot folytatott. Csupán azért, mert Nicole rámutatott a hibáira a munkájában, neheztelt rá. Kihasználta Nicole elbocsátását, hogy nagy felhajtást csapjon, és megragadta Nicole átmeneti vétkét, hogy antikrisztusként osztályozza. Miután a vezetőink világosan közösséget vállaltak a romlottság és a gonosztett közötti különbségről, nem hagyta annyiban, és továbbra is mindent megtett, hogy elferdített információkat terjesszen Nicole-ról. Túlzó vádakat fogalmazott meg, és félrevezette a testvéreket, hogy vele együtt ítéljék el Nicole-t, részeként annak az erőfeszítésének, hogy eltávolítsa azokat, akik más véleményen voltak. Amikor a vezetők nem úgy kezelték Nicole ügyét, ahogy ő akarta, elégedetlen lett, és azt mondta a munkatársaknak, hogy a vezetők védelmezik Nicole-t, amivel félrevezette őket, hogy az ő oldalára álljanak, és a vezetők ellen hangolta őket. Amikor más nézőpontot vetettem fel Nicole ügyével kapcsolatban, kirekesztett és elszigetelt. Amikor néhány testvér figyelmeztette arra, hogy mit művel, nem volt hajlandó ezt elfogadni, és azt mondta, hogy ez a Sátán általi bomlasztás. E tényekből láthatjuk, hogy Alina gyűlölte az igazságot, és nagyon ádáz beállítottságú volt. Ha bárki tisztán látott vele kapcsolatban, vagy veszélyt jelentett a státuszára, ellenségként kezelte, akit megtorlásul támadni, kirekeszteni és büntetni kell. Alina gonosz ember volt. Ezután jelentettem a vezetőknek a tényeket, amiket megtudtam. Ők ezután elbocsátották, majd elszigetelték Alinát, és figyelemmel kísérték a viselkedését, hogy ha tovább bomlasztana, kizárják. A közösség révén Rachel is tisztán látta Alinát. Amikor ráébredt, hogy együttműködött Alinával a gonosztettekben, tele volt lelkiismeret-furdalással és gyűlölte magát.

Bár ez régen történt, szégyellem, ha arra gondolok, hogy ez idő alatt a saját érdekeim miatt egyáltalán nem törődtem azzal, ha a gyülekezet munkája kárt szenved. De Isten szavainak megvilágosítása és útmutatása nélkül még ahhoz sem lett volna bátorságom, hogy megvédjem a gyülekezet munkáját. Isten szava volt az, ami a gyakorlás alapelveit adta nekem. Nem számít, mennyire értem az igazságot, amíg a gyülekezet érdekeiről van szó, ki kell állnom a védelmükben. Ez egy megingathatatlan felelősség.