2021 júniusában elkezdtem képzést kapni az újonnan érkezettek öntözésére. Tudtam, hogy sok hiányosságom van, ezért gyakran imádkoztam Istenhez, és odaszántam magam Isten szavainak evésére és ivására. Rövid idő elteltével megértettem néhány igazságalapelvet, és a közösségben képes voltam egy kicsit rávilágítani a problémákra. A testvéreim mind azt mondták, hogy nagyon jól beszélek. Bár azt mondtam: „Hála legyen Istennek! Mindez megvilágosítás volt Istentől”, legbelül eléggé elégedett voltam magammal. Minden összejövetelen én voltam a legfeltűnőbb, és a többiek mind felnéztek rám – ez még nagyobb lelkesedést adott ahhoz, hogy aktívan végezzem a kötelességemet. Később Hsziang Ming testvér lett a párom. Új volt a hitben, és még voltak hiányosságai az igazság közlésében, így elég nehéz volt neki, amikor elkezdte az újonnan érkezettek öntözésére való képzést, de odaadóan törekedett az igazságra, és gyorsan fejlődött. Nagyon egyenes ember is volt, aki megnyílt és kitárulkozott, amikor a romlottságát tárta fel, és arra összpontosított, hogy az igazságot keresse, és elgondolkodjon önmaga megismerésén, amikor problémákba ütközött. A testvérek mind úgy ítélték meg, hogy olyan ember, aki az igazságra törekszik. Amikor ezt megfigyeltem, kissé fenyegetve éreztem magam: „Hsziang Ming annyira törekvő – ha ez így megy tovább, pillanatok alatt utolér. Akkor ki fog felnézni rám? Ez nem mehet így, gyorsan fel kell vérteznem magam az igazsággal. Nem hagyhatom, hogy túlszárnyaljon.” Ezután még keményebben dolgoztam, mint korábban.

Egyszer Hsziang Ming azt mondta nekem: „Sok igazságot megértettem, miközben a testvérekkel együtt végeztem a kötelességemet, és olyan boldognak és felszabadultnak érzem magam! Nagyon szeretném otthagyni a munkámat, és teljes időben végezni a kötelességemet, de van néhány akadály, és nem tudom, hogyan tovább.” Amikor ezt meghallottam, azonnal arra gondoltam: „Ha teljes időben kezdi végezni a kötelességét, még gyorsabban fog fejlődni, és pillanatok alatt utolér. Mit fogok tenni, ha mások elkezdenek felnézni rá, és én háttérbe szorulok? Jobb lenne, ha várna még egy kicsit, mielőtt otthagyja a munkáját.” Ezért azt mondtam neki: „Gyakorolnunk kell az alávetettséget és a várakozást. Imádkozz Istenhez, és Ő előkészít egy megfelelő pillanatot számodra.” Azonban, amint ezt kimondtam, egy kis bűntudatot éreztem. Arra gondoltam: „Vajon nem szándékosan akadályozom Hsziang Minget abban, hogy az igazságra törekedjen?” De még mindig aggódtam, hogy fenyegetheti a státuszomat, ezért nem mondtam semmi mást. Ezután Hsziang Ming Istenre támaszkodva képes volt megoldani a problémáit, és alig egy héttel később otthagyta a munkáját. Amikor erről hallottam, nemcsak hogy nem örültem Hsziang Mingnek, hanem valójában egy kicsit csüggedtnek éreztem magam. Mivel aggódtam, hogy Hsziang Ming túlragyog majd, visszatartottam bizonyos dolgokat, amikor társként dolgoztam vele. Ha a lelki áhítat során Isten szavainak olyan részeire bukkantam, ami az ő állapotára vonatkozott, már nem osztottam meg ezeket vele, mint korábban. Amikor a problémáival kapcsolatos kérdésekkel fordult hozzám, nem osztottam meg vele minden felismerésemet, arra gondolva: „Nekem két évembe telt, hogy erre a néhány felismerésre szert tegyek. Ha mindent elmondok neki, túl gyorsan fog fejlődni, és a testvérek mind felnéznek majd rá. Akkor mi lesz velem?” Egy idő után Hsziang Ming és én eltávolodtunk egymástól. Már nem beszélgettünk olyan nyíltan egymással, és többé nem segítettünk egymásnak. Ritkán érintkeztünk azon kívül, amikor a kötelességeinkben szükség volt rá. Az állapotom kissé rosszabbra fordult, és nem kaptam tiszta megvilágosítást, amikor Isten szavait ettem és ittam. Akkoriban azonban nem ismertem fel, hogy bármi baj lenne az állapotommal, és nem járultam Isten elé, hogy keressek és elgondolkodjak.

Később a munka követelményei miatt Hsziang Mingnek és nekem szét kellett válnunk, hogy külön-külön öntözzük az újonnan érkezetteket. Amikor meghallottam, hogy szétválunk, titokban örvendeztem: „Ezentúl nem kell vele együtt készülnöm az összejövetelekre. Természetesen a segítségem nélkül nem fog olyan gyorsan fejlődni. Nekem csak annyit kell tennem, hogy kitartok, javítok az eredményeimen, és nem hagyom, hogy utolérjen. Mindenki látni fogja, hogy alkalmatlan, és minden erőfeszítése hiábavaló lesz.” Egy alkalommal, egy összejövetelt követően, Hsziang Ming és én arról beszélgettünk hazafelé menet, hogyan mennek az összejöveteleink az újonnan érkezettekkel. Azt mondta, nagyon lehangoltnak érzi magát, mert néhány újonnan érkezett, akikért ő felel, nem jár az összejövetelekre, és nem tudja őket hatékonyan öntözni. Amikor ezt meghallottam, arra gondoltam: „Vannak problémái, és kezd negatívvá válni, azonnal segítenem kell neki.” De ugyanakkor titokban eléggé örültem, és arra gondoltam: „Az én összejövetelem ma egész jól sikerült, és a vezető azt mondta, hogy nagyon jól beszéltem.” Hsziang Ming ezután megkérdezte tőlem, hogy hogy ment az én összejövetelem. Rájöttem, hogy ha elmondom neki, hogy jól ment, csak még negatívabb lesz, de egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne vágjak fel egy kicsit. Meg akartam mutatni neki, mennyivel előrébb járok nála, és le akartam törni a lelkesedését. Így hát önelégült hangon azt mondtam neki: „Tulajdonképpen az én összejövetelem nagyon jól ment.” Amikor Hsziang Ming ezt meghallotta, még depressziósabbnak tűnt, és nem szólt többet. Amikor megláttam a csüggedt arckifejezését, egy kis bűntudatot éreztem, és arra gondoltam: „Miért nem tudtam befogni a számat? Nem fogja ez befolyásolni Hsziang Ming lelkesedését a munkája iránt? Ez egyszerűen szörnyű volt tőlem!” Amikor hazaértünk, még egy kicsit beszélgettünk, de Hsziang Ming állapota továbbra sem javult. Azt gondoltam: „A legjobb tudásom szerint közösséget vállaltam vele, így hát nem az én problémám, ha az állapota még mindig rossz.”

Néhány nappal később, ahogy az összejöveteleink után hazafelé sétáltunk, megkérdeztem Hsziang Minget, hogy hogy ment az összejövetele. Azt mondta, hogy Isten szavain keresztül kapcsolódott ahhoz a problémához, hogy az újonnan érkezettek nem akarnak részt venni az összejöveteleken, és hogy jól ment. Ezt hallva kicsit elkedvetlenedtem. Úgy éreztem, így nem tudom szembeállítani a saját sikeres összejövetelemet az ő kevésbé hatékony összejövetelével. Így hát egyenesen rámutattam a közösségvállalásában lévő problémákra. Ennek eredményeképpen az állapota, miután végre javult egy kicsit, azonnal visszaesett a csüggedésbe. Hsziang Ming így felelt: „Jelenleg ennyit tudok, és csak arról tudok beszélni az újonnan érkezettekkel, amit tudok.” Amikor ezt mondta, egy kis bűntudatot éreztem, és arra gondoltam: „Megint letöröm Hsziang Ming lelkesedését! Tekintve, hogy viszonylag új a hitben, az, hogy képes valamilyen eredményt elérni az összejöveteleken, a fejlődés jele. Bátorítanom kellene.” Nagyon szerettem volna bocsánatot kérni tőle, de kissé kínosan éreztem magam, és aggódtam, hogy mit gondolna rólam. Vajon ádáz embernek tartana, ha elmondanám neki? Miután magamban tépelődtem a dolgon, végül úgy döntöttem, nem mondok neki semmit. Ahogy hazafelé sétáltunk, azon tűnődtem: „Miért töröm le így valakinek a lelkesedését?” Rájöttem, hogy nem bírom elviselni, ha másnak jól mennek a dolgai, és irigy lettem Hsziang Mingre. Aggódtam, hogy ha megváltozik az állapota, és jó eredményeket ér el, a testvérek elkezdenek majd felnézni rá és elkezdik dicsérni őt, rólam pedig teljesen megfeledkeznek. Hogy biztos legyek benne, hogy nem tűnik ki, megtámadtam, és negatívvá tettem. Ezt felismerve szörnyen éreztem magam, és bűntudatom lett. Amint hazaértem, imádkoztam Istenhez, elmondtam Neki, hogy készen állok bűnbánatot tartani és megváltozni, és kértem, hogy vezessen engem romlott beállítottságom felismerésére.

Keresésem közben rábukkantam Isten néhány szavára: „Némelyek állandóan attól félnek, hogy mások jobbak náluk vagy felettük állnak, hogy mások majd elismerésben részesülnek, míg őket figyelmen kívül hagyják, és ez arra készteti őket, hogy másokat támadjanak vagy kizárjanak. Vajon nem az a helyzet, hogy irigykednek a tehetséges emberekre? Vajon ez nem önző és megvetendő? Miféle beállítottság ez? Ez rosszindulat. Akik csak a saját érdekeikre gondolnak, akik csak saját önző vágyaikat elégítik ki anélkül, hogy másokra gondolnának vagy fontolóra vennék Isten házának az érdekeit, azoknak rossz a beállítottsága, és Isten nem szereti őket” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). „Ha valaki azt mondja, hogy szereti az igazságot és az igazságra törekszik, de lényegében arra a célra törekszik, hogy kitűnjön, hencegjen és elérje, hogy az emberek nagyra tartsák és hogy a saját érdekeit érvényesítse, továbbá, ha a kötelességének teljesítése nem azt jelenti, hogy aláveti magát és eleget tesz Istennek, hanem azt, hogy hírnévre, nyereségre és státuszra tesz szert, akkor a törekvése nem jogos. Ebben a helyzetben – az egyház munkájának vonatkozásában – vajon az ő cselekedetei akadályt jelentenek vagy segítenek előmozdítani a munkát? Egyértelműen akadályt jelentenek; nem mozdítják elő a munkát. Egyesek lengetik a zászlót, hogy ők az egyház munkáját végzik, mégis a saját személyes hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, a saját vállalkozásukkal foglalkoznak, létrehozzák a saját kis csoportjukat, a saját kis királyságukat – az efféle ember vajon a kötelességét teszi? Minden általuk végzett munka lényegében megszakítja, megzavarja és károsítja az egyház munkáját. Mi a következménye annak, hogy a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekednek? Először is, ez hatást gyakorol arra, hogy Isten választott népe általában hogyan eszi és issza Isten szavát és hogyan érti meg az igazságot, akadályozza az életbe való belépésüket, visszatartja őket attól, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjenek, és a helytelen útra vezeti őket – ez árt a választottaknak és tönkreteszi őket. És végső soron mit okoz az egyház munkájában? Zavart, kárt és bomlást. Ez a következménye annak, ha az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek. Amikor így teszik a kötelességüket, vajon az nem úgy határozható meg, mint az antikrisztus útján járás? [...] A saját érdekeikre törekvő emberekben az a hiba, hogy a célok, amelyekre törekednek, a Sátán céljai, és hogy ezek gonosz és jogtalan célok. Amikor az emberek olyan személyes érdekekre törekednek, mint a hírnév, a nyereség és a státusz, akaratlanul is a Sátán eszközévé, a Sátán kiáramlásává, sőt a Sátán megtestesülésévé válnak. Negatív szerepet játszanak az egyházban; az egyház munkájára, a normális gyülekezeti életre és Isten választott népének normális törekvésére zavaró és károsító hatásuk van; ellenséges és negatív hatást gyakorolnak” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). Isten szavai tökéletesen leleplezték az akkori állapotomat. Amikor észrevettem, hogy Hsziang Ming gyorsan halad előre az életében, és a testvérek mind felnéznek rá, aggódni kezdtem, hogy túlragyog majd, és megfoszt mások csodálatától, ezért szándékosan eltávolodtam tőle. Amikor Isten szavainak evése és ivása által megvilágosítást kaptam, nem akartam ezt megosztani vele. Amikor kifejezte azt a vágyát, hogy teljes időben végezze a kötelességeit, szándékosan mondtam olyan dolgokat, amikkel megpróbáltam visszatartani. Amikor nehézségekbe ütközött a kötelességében, nem ért el jó eredményeket és csüggedtté vált, még dicsekedtem is neki azzal, hogy nekem milyen jól megy a munkám, amitől még csüggedtebb lett. Aztán, amikor végre elkezdte megváltoztatni az állapotát és fejlődést mutatott, szándékosan nekimentem azzal, hogy hibákat kerestem a közösségvállalásában. Hát nem egy tehetséges emberre voltam irigy, pontosan úgy, ahogyan azt Isten szavai leleplezték? Mivel csak a saját hírnevemmel és státuszommal törődtem, fel sem fogtam, hogy ha Hsziang Ming negativitásban él, az hatással lesz az öntözési munkájára, és hátráltatja az újonnan érkezettek előrelépését az életükben. Tisztában voltam vele, milyen fontos az öntözési munka, de mégis megtámadtam Hsziang Minget. Hát nem pont úgy viselkedtem, mint a Sátán egyik szolgája, megzavarva és tönkretéve a gyülekezet munkáját? Milyen önző, aljas és gonosz voltam! A gyülekezet azért állított párba Hsziang Minggel, hogy kiegészítsük egymás erősségeit és gyengeségeit, és jól öntözzük az újonnan érkezetteket. Én viszont nemcsak hogy nem tanultam Hsziang Ming erősségeiből, és megakadályoztam, hogy segítsük egymást és együtt lépjünk be az igazságba, hanem tele voltam irigységgel és nehezteléssel iránta, és nem osztottam meg vele azt az igazságot, amit ismertem, attól félve, hogy túlszárnyal. Egy irigy, önző és aljas állapotban ragadtam. Nem csoda, hogy a szívem elsötétült és lehangolttá vált, és nem kaptam semmilyen tiszta megvilágosítást, amikor Isten szavait ettem és ittam. Isten hátat fordított nekem. Igazán veszélyes állapotban voltam, és amilyen gyorsan csak lehetett, bűnbánatot kellett tartanom Isten előtt.

Később rábukkantam Isten néhány szavára: „Az antikrisztusok nyilvánosan elnyomják az embereket, kizárják és támadják őket, felfedik a problémáikat, és mindezt célzottan teszik. Az ilyen eszközökkel kétségtelenül azokat veszik célba, akik az igazságra törekednek és képesek felismerni őket. Ezeknek az embereknek a letörésével elérik azt a célt, hogy megerősítsék saját pozíciójukat. Az emberek ilyen módon történő támadása és kizárása természetét tekintve rosszindulatú. Agresszió van a nyelvezetükben és a beszédmódjukban: leleplezés, elítélés, rágalmazás és gonosz becsületsértés. Még a tényeket is kiforgatják. A pozitív dolgokról úgy beszélnek, mintha negatívak lennének, a negatív dolgokról pedig úgy, mintha pozitívak lennének. A fekete és a fehér felcserélése és a jó és a rossz ilyen összekeverése az antikrisztusok célját, az emberek legyőzését és a hírnevük tönkretételét szolgálja. Milyen gondolkodásmódból ered a másként gondolkodók ilyen támadása és kizárása? Legtöbbször féltékeny gondolkodásmódból fakad. Az ádáz beállítottság része, hogy a féltékenység erős gyűlöletet hordoz magában, és az antikrisztusok a féltékenységükből fakadóan megtámadják és kizárják az embereket. Ha az antikrisztusok ilyen helyzetekben lelepleződnek, jelentik őket, elveszítik a státuszukat, és csapás éri őket, akkor dacosak és elégedetlenek lesznek, és még könnyebben válnak ádáz bosszúállóvá. A bosszúvágy egyfajta gondolkodásmód, és ez is egyfajta romlott beállítottság. Amikor az antikrisztusok azt látják, hogy valaki a cselekedeteivel ártott nekik, hogy mások rátermettebbek náluk, vagy hogy valakinek a kijelentései és javaslatai jobbak vagy bölcsebbek, mint az övéik, és mindenki egyetért a másik kijelentéseivel és javaslataival, akkor az antikrisztusok úgy érzik, hogy a helyzetük veszélyben van. Féltékenység és gyűlölet támad a szívükben – támadnak és bosszút állnak. Amikor bosszút állnak, az antikrisztusok általában megelőző csapást mérnek a célpontjukra. Proaktívan támadják és megtörik az embereket, amíg a másik fél alá nem veti magát. Csak ekkor érzik úgy, hogy kiengedték a gőzt. Milyen egyéb megnyilvánulásai vannak az emberek támadásának és kizárásának? (Mások lekicsinylése.) Az egyik megnyilvánulási forma mások lekicsinylése. Nem számít, milyen jó munkát végzel, az antikrisztusok akkor is lekicsinyelnek vagy elítélnek, amíg negatív és gyenge nem leszel, és nem tudsz helytállni. Ekkor lesznek boldogok, és ekkor érték el a céljukat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Második tétel: Támadják és kizárják a másként gondolkodókat). „Az antikrisztusok mindent azért tesznek, hogy megnyerjék az emberek szívét, hogy támadják és kizárják a másként gondolkodókat, hogy megszilárdítsák a státuszukat, hogy magukhoz ragadják a hatalmat, és hogy irányítsák az embereket. Milyen természetűek ezek a tettek? Vajon ők az igazságot gyakorolják? Vezetik-e Isten választott népét abban, hogy belépjen Isten szavaiba és Isten elé járuljon? (Nem.) Akkor mit tesznek? Versengenek Istennel a választott népéért, versengenek az emberek szívéért és megpróbálják létrehozni a saját, független királyságukat. Kinek kellene helyet kapnia az emberek szívében? Istennek kell, hogy legyen helye. De minden, amit az antikrisztusok tesznek, ennek pontosan az ellenkezője. Nem engedik, hogy Istennek vagy az igazságnak helye legyen az emberek szívében. Ehelyett azt akarják, hogy az embernek, a vezetőnek, azaz ő maguknak, és a Sátánnak legyen helye az emberek szívében” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Első tétel: Megpróbálják megnyerni az emberek szívét). Isten szavain keresztül megtanultam, hogy az antikrisztusok irigylik a náluk tehetségesebbeket. Hogy megvédjék és megerősítsék a saját státuszukat, támadnak és kirekesztenek másokat. Lényegében helyet akarnak mindenki szívében, és Istennel versengenek az emberekért. Hát nem pont így viselkedtem Hsziang Minggel szemben? Éppen amikor kezdett némi eredményt elérni a kötelességében, és egyre kevésbé volt negatív, szándékosan hibákat kerestem a munkájában, és elvártam tőle, hogy egy olyan normának feleljen meg, amit még nem tudott elérni. Azzal, hogy elhitettem vele, hogy az öntözési munka nehéz, és hogy talán nem képes a feladatra, visszataszítottam őt a negativitásba. Elgondolkodva azon, hogy miért támadtam Hsziang Mingre, rájöttem, hogy azt akartam, hogy a testvérek mind felnézzenek rám és imádjanak. Azt akartam, hogy én jussak az eszükbe, valahányszor valaki megkérdezi, ki a leghatékonyabb a munkájában, és ki a legszorgalmasabb az igazságra való törekvésben. Arra vágytam, hogy minden testvér szívében helyem legyen. Isten a Királyság Korában kiadott adminisztratív rendeletekben kikötötte, hogy az ember csak Istent magasztalhatja, én mégis folyamatosan arra törekedtem, hogy mindenki nagyra tartson és imádjon engem. Nemde ellenálltam Istennek? Hsziang Ming maga is újonnan érkezett volt, és nem eresztett mély gyökereket – ha a támadásaim miatt egy elhúzódó negativitásba süllyed, az befolyásolná az Istenbe vetett hitét és a kötelességét. Talán még azt is fontolóra venné, hogy elhagyja a gyülekezetet. Még ha állhatatos is lett volna a hitében, a támadásaim akkor is gátolták volna az életbe való belépését, és befolyásolták volna az újonnan érkezettek életbeli előrehaladását. Isten munkája a végéhez közeledik, és az embereknek nem sok idejük maradt arra, hogy az igazságra törekedjenek. Ha nem segítek a testvéreimnek jól végezni a kötelességüket, sőt még le is töröm a lelkesedésüket, nem fogja ez késleltetni és befolyásolni az életbe való belépésüket? A Sátán rajtunk tartja a szemét, és azt akarja, hogy mindannyian negativitásba és gyengeségbe essünk, eltávolodjunk Istennől és eláruljuk Őt. Én pedig a Sátán szerepét játszottam, és az ő szolgája voltam – annyira szörnyű voltam! A tetteim világosan leleplezték az antikrisztusi beállítottságomat. Egy antikrisztus útján jártam, és ha nem tartok hamarosan bűnbánatot, Isten vissza fog utasítani. Ezt felismerve kissé megijedtem, ezért sietve imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Önző és aljas voltam, és túlságosan a hírnév és a státusz megszállottja lettem. Készen állok fellázadni önmagam ellen, és a Te szavaid szerint élni. Kérlek, adj útmutatást.”

Az ima után rábukkantam Isten következő szavaira: „Amikor megjelenik benned az önzés és a saját hasznodra irányuló cselszövések, és ezt felismered, akkor imádkoznod kell Istenhez, és keresned kell az igazságot, hogy ezzel foglalkozz. Az első dolog, amivel tisztában kell lenned, hogy lényegében az ilyen módon való viselkedés az igazságalapelvek megsértése, ami káros az egyház munkájára, önző és megvetendő viselkedés, nem az, amit lelkiismeretes és értelmes embereknek tenniük kellene. Félre kellene tenned a saját érdekeidet és önzésedet, és az egyház munkájára kellene gondolnod – ez áll összhangban Isten szándékaival. Miután imádkoztál és elgondolkodtál magadon, ha valóban felismered, hogy így cselekedni önző és megvetendő, akkor könnyű lesz félretenni a saját önzésedet. Ha félreteszed az önzésedet és a nyerészkedési terveidet, megalapozottnak fogod érezni magad, békében leszel, örülni fogsz, és érezni fogod, hogy egy lelkiismeretes és értelmes embernek az egyház munkájára kell gondolnia, hogy nem kellene a személyes érdekeire fixálódnia, ami annyira önző, megvetendő és lelkiismeret vagy értelem nélküli lenne. Önzetlennek lenni, és képesnek lenni arra, hogy a cselekedeteidben tekintettel légy az egyház munkájára, és kizárólag Isten megelégedésére cselekedni tiszteletreméltó és becsületes, és értéket ad a létezésednek. Ha így élsz itt a földön, akkor egyenes és őszinte vagy, normális emberi mivoltot és egy igazi ember hasonlatosságát éled meg, és nemcsak tiszta a lelkiismereted, hanem méltó vagy mindarra, amit Isten adományozott neked. Minél inkább így élsz, annál megalapozottabbnak fogod érezni magad, annál békésebb és vidámabb leszel, és annál derűsebbnek fogod érezni magad. Így vajon nem léptél-e rá az Istenbe vetett hit helyes útjára?” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Átadva a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot). „Ha valóban figyelmet tudsz tanúsítani Isten szándékai iránt, akkor tisztességesen tudsz majd bánni másokkal. Ha javasolsz egy jó embert, és lehetővé teszed számára, hogy képezze magát és végezzen valamilyen kötelességet, és így egy tehetséges emberrel gazdagítod Isten házát, akkor ezzel vajon nem könnyíted meg a munkádat? Vajon nem tanúsítasz ezzel hűséget a kötelességedben? Ez egy jótett Isten előtt; a vezetőkként szolgálóknak kell, hogy legyen legalább ennyi lelkiismeretük és értelmük” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavai megmutatták nekem a gyakorlás útját: el kell hagynom a saját érdekeimre való törekvést, figyelembe kell vennem Isten szándékait, és védelmeznem kell a gyülekezet munkáját. Hsziang Mingnek jó a képessége, ezért többet kellene segítenem neki, hogy a lehető leghamarabb fel tudja vállalni az újonnan érkezettek öntözésének munkáját. Egy emberi mivolttal rendelkező embernek ezt kell tennie. Eszembe jutottak Isten szavai, amelyek kimondják: „A szerepek nem ugyanazok. Egy test van. Mindenki teszi a kötelességét, a maga helyén mindenki a tőle telhető legjobban cselekszik – minden szikrához tartozik egy fényvillanás –, és érettségre törekszik az életben. Így elégedett leszek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 21. fejezet). Isten mindannyiunknak különböző tehetségeket ad, hogy azokat felhasználva jól végezzük a saját kötelességünket a gyülekezetben. Teremtett lényekként ezt kellene tennünk. Hsziang Mingnek és nekem is megvolt a sajátos szerepünk a gyülekezetben, ezért nem kellett volna irigykednem rá és kirekesztenem őt. Harmonikusan kellene együttműködnöm vele, és együtt kellene dolgoznunk, hogy jól végezzük a kötelességeinket és bizonyságot tegyünk Istenről – csak az ilyen munkavégzési mód értékes.

Később megnyíltam Hsziang Mingnek, és beszéltem neki az akkori állapotomról, és az önmagamra vonatkozó felismeréseimről. A beszélgetésünk után sokkal békésebbnek és kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam. Úgy éreztem, mintha újra a világosságban élnék, mintha egy hosszú, fullasztó zihálás és lihegés után végre mély lélegzetet vehetnék a friss levegőből. Végre megkönnyebbültem, és Hsziang Minggel is sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Ezután elhatároztuk, hogy harmonikusan együttműködünk az újonnan érkezettek öntözésében. Onnantól kezdve gyakran megnyíltunk egymásnak az aktuális állapotunkról, és megosztottuk egymással a gyakorlás különböző módjait, amelyeket az újonnan érkezettek öntözéséhez találtunk. Amikor Hsziang Ming nehézségekbe ütközött, legjobb tudásom szerint közösséget vállaltam vele az igazságról, hogy segítsek neki. Én is sokat tanultam Hsziang Ming erősségeiből. Például sokat nyertem bizonyos felismeréseiből, amelyeket a beszélgetés során osztott meg, és amelyekre én magamtól soha nem gondoltam volna. Ezen keresztül rájöttem, hogy ha megnyílunk másoknak, és beszélünk nekik a tapasztalatainkról és a felismeréseinkről, az nem csupán mások ellátásáról szól, hanem az igazság gyakorlásának egy módja is, amely segíthet nekünk, hogy úrrá legyünk a gyengeségeinken, és többet nyerjünk a Szentlélek munkájából. Valójában, ha helyes szándékokat tűzünk ki magunk elé, tanulunk mások erősségeiből, hogy ellensúlyozzuk a gyengeségeinket, és Isten szavai szerint gyakorlunk, az mindannyiunk javára válik, és előrelépést hoz az életünkben.