Kiskoromban az emberek mindig azt mondták, hogy értelmes és jó magaviseletű vagyok; röviden, jó gyerek. Ritkán haragudtam meg másokra, és soha nem okoztam semmi bajt. Miután hívő lettem, a testvérekkel is meglehetősen szeretreméltó voltam. Toleráns, türelmes és szeretetteljes voltam. Emlékszem egy időszakra, amikor néhány idősebb testvért tanítottam a számítógép használatára. Újra és újra, türelmesen elmondtam nekik. Bár néha lassan tanultak, és ettől én egy kicsit feszült lettem, keményen igyekeztem nem kimutatni a türelmetlenségemet, mert féltem, hogy mások azt mondanák, hiányzik belőlem a szerető kedvesség. Ennek eredményeképpen a testvérek gyakran mondták, hogy jó az emberi mivoltom, a vezetőm pedig kiválasztott az újonnan érkezettek öntözésére, mondván, hogy ezt a kötelességet csak kedves és türelmes emberek tudják jól végezni. Nagyon elégedett voltam magammal, amikor ezt hallottam, és még biztosabbá váltam abban, hogy a szeretetreméltóság és a kedvesség a jó emberi mivolt jele.

Később Li Ming testvérrel vezetőtársak lettünk a gyülekezetben. Miután egy ideig együtt dolgoztunk, észrevettem, hogy Li Ming a saját feje után akar menni, és kissé indulatos természetű. Ha a dolgok nem az ő szája íze szerint alakultak, gyakran hangot adott a forrófejűségének. Emellett nem volt átlátható a munkájában, és gyakran volt csalárd. Nem az alapelvek szerint cselekedett, és nem védte a gyülekezet munkáját. Egy ideig folyamatosan a saját mobiltelefonját használta, hogy kapcsolatba lépjen a testvérekkel. Tudtam, hogy ez lehetővé teszi, hogy a rendőrség megfigyelje őket, és bajt hozhat a gyülekezetre. Többször is gondoltam rá, hogy megállítom, de amikor szólni akartam, mindig visszafogtam magam. Úgy éreztem, ha közvetlenül rámutatok a problémájára, talán azt gondolná, hogy bár külsőleg jámbor embernek tűnök, a szavaimban és tetteimben inkább könyörtelen vagyok, és így nehéz velem kijönni. Miután végiggondoltam, úgy döntöttem, kompromisszumot kötök, és egyszerűen csak megkérdezem tőle, hogy használja-e a mobiltelefonját más testvérekkel való kapcsolattartásra. Amikor nem ismerte el, tudtam, hogy hazudik, de nem lepleztem le és nem állítottam meg, mert féltem, hogy ez éket verne közénk, és emiatt kevesebbre tartana. Később észrevettem, hogy Li Ming problémái egyre súlyosabbá válnak. Egy alkalommal néhány testvér elmondta nekem, hogy a felesége az összejövetelek során mindig csak szavakat és doktrínákat hangoztat, hogy felvágjon, nem old meg tényleges problémákat, és arról beszél másoknak, mennyi szenvedésen ment keresztül és mennyi áldozatot hozott a kötelességében, csak hogy csodálják őt. Egy vizsgálat után megállapították, hogy nem alkalmas arra, hogy vezető legyen, és el kellene bocsátani. Amikor ezt elmondtam Li Mingnek, nagyon ingerült lett, mondván, hogy a testvérek értékelése hamis, és igazságtalan a feleségével szemben. Még azt is megkérdőjelezte, hogy miért nem azokat vizsgáljuk ki, akik jelentették a problémát, és miért csak a feleségét. Megdöbbentem – soha nem képzeltem volna, hogy Li Mingnek ilyen rossz lesz a hozzáállása. Hogy megpróbáljam elsimítani a dolgokat, azt mondtam neki: „Nyugtasd meg a szívedet, és keresd Isten szándékát ebben az ügyben! Próbáld megállni, hogy elragadjanak az érzelmeid!” De egyáltalán nem hallgatott rám, és egyszerűen nem hagyta annyiban. Li Ming szándékos akadályozása miatt a felesége problémája megoldatlan maradt. Ezután Li Ming egy összejövetel során meg is dorgálta a testvéreket, sőt, kioktatásával még egy nővért is megríkatott. Úgy éreztem, hogy Li Ming problémája nagyon súlyossá vált. A többiek objektíven és méltányosan értékelték a feleségét, csak tényeket hoztak fel, de mivel ez veszélyeztette az érdekeit, dühbe gurult és nekik esett. Gonosz emberi mivolta volt! Jelenteni akartam a problémáját a felsőbb vezetőnknek, de aztán arra gondoltam: „Hát nem olyan ez, mintha egyszerűen árulkodnék, és hátba szúrnám? Emellett az a vezető biztosan behívja majd egy beszélgetésre, ha jelentem – és ha rájön, hogy én jelentettem őt, mit fog gondolni rólam? Vajon nem azt fogja mondani, hogy a háta mögött becsméreltem, és hogy rossz az emberi mivoltom?” Ezt felismerve nem jelentettem, de kissé elnyomottnak éreztem magam, és gyötrődtem.

Később, mivel mások jelentették a problémáját, Li Minget végül elbocsátották. Ezt követően a felsőbb vezető leleplezett, és ezt mondta: „Bár a felszínen úgy tűnik, mindenkivel jól kijössz, Isten iránt nincs valódi hűséged. Miért nem leplezted le és állítottad meg Li Minget, amikor észrevetted a problémáját? Hogyan lehet az, hogy nem jelentettél egy ilyen kulcsfontosságú ügyet? Meg akarod védeni a gyülekezet munkáját, vagy sem?” Csak miután a vezetőm megmetszett, akkor ébredtem fel, és kezdtem el Istenhez imádkozni és elgondolkodni. Rábukkantam Isten szavainak egy részletére, amely így szól: „Kell, hogy legyen egy mérce a jó emberi mivolt meglétéhez. Ez nem abból áll, hogy az ember a mérséklet útját járja, nem ragaszkodik az alapelvekhez, igyekszik, hogy senkit ne bántson meg, mindenhol mások kegyeit keresi, simulékony és nyájas mindenkivel, akivel találkozik, és igyekszik, hogy mindenki jót mondjon róla. Nem ez a mérce. Akkor mi a mérce? Az, hogy az ember képes legyen alávetni magát Istennek és az igazságnak. Az, hogy az ember rendelkezzen alapelvekkel, és vállaljon felelősséget azzal kapcsolatban, hogy miként közelíti meg a kötelességét, továbbá mindenféle embert, eseményt és dolgot. Ez mindenki számára szemmel látható; a szívében mindenki tisztában van ezzel. Ráadásul Isten átvizsgálja az emberek szívét, és ismeri a valós helyzetüket, mindannyiukat; nem számít, hogy kik ők, Istent senki sem tudja megtéveszteni. Vannak emberek, akik mindig azzal dicsekednek, hogy jó emberi mivolttal rendelkeznek, soha nem beszélnek rosszat másokról, soha nem sértik mások érdekeit, soha nem áhítoznak mások tulajdonára, még a veszteséget is inkább vállalva érdekharc esetén, mint hogy kihasználjanak másokat. Így aztán mindenki más azt hiszi, hogy ők jó emberek. Amikor azonban Isten házában a kötelességüket végzik, agyafúrtak és minden hájjal megkentek, és mindig a maguk érdekében mesterkednek. Egyetlen dolog sincs, amiben tekintettel lennének Isten házának érdekeire; sem olyasmi, amit éppúgy sürgetőnek tekintenének, ahogy Isten teszi, illetve gondolnának arra, hogy mit gondol Isten; sem olyasmi, amivel kapcsolatban félre tudnák tenni a saját érdekeiket a kötelességeik kedvéért. Soha nem mondanak le a saját érdekeikről. Még ha látják is, hogy a gonosz emberek gonoszságot követnek el, nem leplezik le őket; egyáltalán nincsenek alapelveik. Miféle emberi mivolt ez? Ez nem jó emberi mivolt. Ne figyeljetek arra, hogy mit mondanak az ilyen emberek; azt kell látnotok, hogy mit élnek meg, mit fednek fel, és milyen a hozzáállásuk, amikor a kötelességeiket végzik, valamint azt, hogy milyen a belső állapotuk, és mit szeretnek. Ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja az Isten iránti hűségüket, ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja Isten házának érdekeit, vagy ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja az Isten iránti törődésüket, akkor vajon rendelkeznek-e emberi mivolttal? Ők nem rendelkeznek emberi mivolttal” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Átadva a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot). Isten szavai által rájöttem, hogy egy ember emberi mivoltát nem lehet olyan külső jellemzők alapján megítélni, mint például hogy szelíd természetű-e, vagy hogy képes-e harmonikusan kijönni másokkal, hanem inkább az Istenhez és az igazsághoz való hozzáállása, a kötelességében tanúsított felelősségérzete, és az alapján, hogy Istennel tart-e, és az igazságalapelvek szerint cselekszik-e, amikor problémákkal szembesül. A múltban azt hittem, hogy tisztességes emberi mivoltom van. Külsőleg kedves voltam, és jó személyiségem volt, de amikor észrevettem, hogy Li Ming a mobiltelefonját használja a testvérekkel való kapcsolattartásra, ami veszélyeztette a gyülekezet biztonságát, attól tartottam, hogy ha közvetlenül rászólok, az tönkreteheti a kapcsolatunkat, ezért csak tapintatos, finom emlékeztetőt adtam neki. Amikor nem ismerte el a viselkedését, nem lepleztem le és nem állítottam meg. Azt gondoltam magamban: „Ha valami baj történik, nem mondhatja, hogy nem figyelmeztettem.” Úgy gondoltam, hogy ezzel a gyakorlattal nem sérül az imázsom, és felment a felelősség alól, ha valami baj történne. Csak a saját érdekeimre, státuszomra és imázsomra gondoltam, miközben nem törődtem a gyülekezet munkájával vagy a testvérek biztonságával. Annyira önző és csalárd voltam! Amikor láttam, hogy Li Ming – a felesége iránti ragaszkodásból – hogyan esett neki a többieknek a felesége ügye miatt, azonnal jelentenem kellett volna a felsőbb vezetőnknek, de aggódtam, hogy azt gondolná, hátba szúrom, ezért csendben maradtam. Hátraléptem, és hagytam, hogy Li Ming tomboljon, ami negatívan hatott a gyülekezet munkájára, támadásokat és kárt okozott a testvéreknek. Hol volt az én emberi mivoltom? Cselekedeteimet Isten ítélő és leleplező szavainak fényében szemlélve nagyon bűnösnek éreztem magam. Mindig azt hittem, hogy jó emberi mivoltom van, de Isten szavainak kinyilatkoztatása és a tények általi lelepleződés révén az önképem teljesen megváltozott. Külsőleg kedves voltam, de e kedvesség mögött egy aljas szándék húzódott. Csak a személyes érdekeimmel törődtem, és egyáltalán nem védtem a gyülekezet munkáját. Hamis kedvességet mutattam, és mindenkinek megpróbáltam a kedvében járni. Egy hamisan jámbor és csalárd ember voltam. Többé nem mertem úgy beállítani magam, mint akinek jó emberi mivolta van. Később rábukkantam Isten szavainak egy másik részletére: „A jó viselkedés mögötti lényeg, mint például megközelíthetőnek és szeretetreméltónak lenni, egy szóval leírható: színlelés. Az efféle jó viselkedés nem Isten szavaiból születik, és nem is az igazság gyakorlásának, illetve az elv szerinti cselekvésnek az eredménye. Mi hozza ezt létre? Az emberek indítékaiból, cselszövéseiből ered, abból, hogy színlelnek, megjátsszák magukat, csalárdak. Amikor az emberek ezekbe a jó viselkedésformákba kapaszkodnak, a cél az, hogy megkapják, amit akarnak; ha nem így történne, soha nem sanyargatnák így magukat, és nem élnének ellentétben a saját vágyaikkal. Mit jelent a saját vágyaikkal ellentétben élni? Azt, hogy a természetük nem oly jól nevelt, jámbor, szelíd, kedves és erényes, ahogyan az emberek képzelik. Nem a lelkiismeret és az észszerűség jegyében élnek, hanem azért, hogy elérjenek egy bizonyos célt vagy igényt. Milyen az ember valódi természete? Oktondi és tudatlan. Az Isten által adományozott törvények és parancsolatok nélkül az embereknek fogalmuk sem lenne arról, hogy mi a bűn. Nem ilyen volt-e egykor az emberiség? Az embereknek csak akkor lett némi fogalma a bűnről, amikor Isten kiadta a törvényeket és a parancsolatokat. A jóról és a rosszról, illetve a pozitív és negatív dolgokról azonban továbbra sem volt fogalmuk. És ebben a helyzetben hogyan lehettek volna tudatában a beszéd és a cselekvés helyes elveinek? Tudhatták-e, hogy milyen cselekvésmódokat, mely jó viselkedésformákat kellene megtalálni a normális emberi mivoltban? Tudhatták-e, hogy mi eredményez valóban jó viselkedést, milyen utat kellene követniük, hogy megéljék az emberi hasonlatosságot? Nem tudhatták. Sátáni természetük és ösztöneik miatt az emberek csak színlelni és tettetni tudták, hogy tisztességesen és méltósággal élnek – ez vezetett az olyan ámításokhoz, mint a műveltség és az értelem, a szelídség és a kifinomultság, az udvariasság, az idősek tisztelete és a fiatalokról való gondoskodás, valamint a szeretetreméltóság és a megközelíthetőség; így jelentek meg a megtévesztés eme trükkjei és technikái. És amint megjelentek, az emberek szelektív módon ragaszkodtak eme csalások egyikéhez vagy többhöz is. Egyesek azt választották, hogy szeretetreméltók és megközelíthetők lesznek, mások azt, hogy műveltek és értelmesek, szelídek és kifinomultak lesznek, voltak, akik az udvariasságot választották, azt, hogy tisztelik az időseket és gondoskodnak a fiatalokról, voltak, akik pedig úgy döntöttek, hogy ezek mindegyikévé válnak. És mégis egyetlen kifejezéssel határozom meg az efféle jó magatartású embereket. Mi ez a kifejezés? »Sima kövek.« Mik a sima kövek? Ezek azok a sima kövek a folyókban, amelyeket a vízfolyás hosszú évek alatt kimosott és amelyek éles széleit lecsiszolta. És bár talán nem fáj, amikor az emberek rálépnek, de ha óvatlanok, megcsúszhatnak rajtuk. Ezek a kövek külsőre és formára nagyon szépek, ám amint hazaviszed őket, semmi hasznukat nem veszed. Az ember nem bírja kidobni őket, de semmi értelme megtartani sem őket – ez a »sima kő«. Számomra az ilyen látszólag jó viselkedésformákat követő emberek langyosak. Kívül jónak tettetik magukat, de egyáltalán nem fogadják el az igazságot, szépen csengő dolgokat mondanak, de semmi valóságosat nem tesznek. Nem mások, mint sima kövek. Ha közösséget vállalsz velük az igazságról és az alapelvekről, szelídségről és kifinomultságról, valamint udvariasságról fognak beszélni veled. Ha az antikrisztusok felismeréséről beszélsz nekik, az idősek tiszteletéről és a fiatalokról való gondoskodásról, valamint a műveltségről és az értelemről fognak beszélni veled. Ha elmondod nekik, hogy az ember viselkedését illetően kell lenniük alapelveknek, hogy az embernek keresnie kell az alapelveket a kötelességében, és nem cselekedhet önfejűen, hogyan fognak ehhez viszonyulni? Azt fogják mondani: »Az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni más kérdés. Én csak művelt és értelmes akarok lenni, és azt akarom, hogy a többiek jóváhagyják a cselekedeteimet. Amíg tisztelem az időseket és gondoskodom a fiatalokról, és megkapom a többiek jóváhagyását, ez elég.« Ők csak a jó viselkedésformákkal törődnek, nem az igazságra összpontosítanak” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (3.)). Isten szavai által rájöttem, hogy a szeretetreméltóság és a megközelíthetőség – amelyeket a hagyományos kultúra jó viselkedésformáknak tart – lényegében csupán tettetés. Azok, akik így viselkednek, csak becsomagolják magukat, hamis látszatot keltve, hogy elnyerjék az emberek csodálatát, és becsapják őket, hogy kivívják a tiszteletüket és dicséretüket. Ez mind összeesküvés és cselvetés, és ez csalárdság. Arra is rájöttem, hogy azért voltam még mindig olyan önző és csalárd, annak ellenére, hogy éveken át a jó viselkedésre törekedtem, mert mindezek mögött gonosz szándékok húzódtak meg. Jó benyomást akartam tenni az emberekre, hogy tiszteljenek és dicsérjenek. A hagyományos kultúra kiskoromtól kezdve arra nevelt és kondicionált, hogy a jó magatartást tartsam értékesnek. Azt gondoltam, hogy a jó magatartással kiérdemlem a körülöttem lévő emberek dicséretét. Miután hívő lettem, továbbra is próbáltam szeretreméltó és megközelíthető ember lenni, és fenntartani egy jó imázst és státuszt a testvérek között, különösen, amikor Li Ming lett a társam. Észrevettem, hogy többször is a telefonját használta a testvérekkel való kapcsolattartásra, megszegve az alapelveket, veszélyeztetve a testvéreket és figyelmen kívül hagyva a gyülekezet érdekeit. Le kellett volna lepleznem és meg kellett volna állítanom, de aggódtam, hogy rossz benyomást alakít ki rólam, ezért egyszerűen szemet hunytam felette. Világosan láttam, hogy Li Ming védi a feleségét, és még el is nyomja a testvéreket, és hogy ez nem csupán a romlottság egy egyszerű esete – gonosz az emberi mivolta, nem megfelelő vezető, és azonnal jelenteni kellett volna. De én ehelyett ismét a hallgatást választottam, hogy megvédjem a státuszomat és az imázsomat. Hogy megvédjem az imázsomat, megharaptam a kezet, amelyik enni adott. Egyáltalán nem védtem a gyülekezet érdekeit. Mélységesen tudatára ébredtem annak, hogy a szeretetreméltóságra és megközelíthetőségre való törekvés nemcsak hogy nem segített megváltoztatni a romlott beállítottságomat, hanem valójában egyre önzőbbé és csalárdabbá tett. A jó viselkedést céloztam meg az igazság gyakorlása helyett, hamis képet vetítve magamról, hogy elrejtsem aljas szándékaimat, és elhitessem mindenkivel, hogy rendelkezem az igazságvalósággal, és hogy szeretetteli és kedves vagyok, becsapva őket, hogy bízzanak bennem, és megadják nekem a tiszteletüket és elismerésüket. A hamisan jámbor farizeusok útján jártam, és ellenálltam Istennek. Ha így folytatnám, Isten elítélne és kiiktatna.

Később Isten szavainak további két részletét olvastam, amelyek így szóltak: „És vajon mi a következménye annak, ha az emberek állandóan a saját önös érdekükre gondolnak, ha mindig a saját büszkeségüket és hiúságukat próbálják óvni, ha romlott beállítottságot tárnak fel, de nem keresik az igazságot, hogy kijavítsák azt? Az, hogy nincs belépésük az életbe, hogy nincs valódi tapasztalati tanúságtételük. És ez veszélyes, nemde? Ha soha nem gyakorolod az igazságot, ha nincs tapasztalati tanúságtételed, akkor a kellő időben fel leszel fedve, és ki leszel rekesztve. Mi haszna van a tapasztalati tanúságtétel nélküli embereknek Isten házában? Minden kötelességet gyatrán fognak végezni, és képtelenek lesznek bármit is megfelelően véghezvinni. Vajon nem csupán szemetek ők? Ha az emberek, miután évekig hittek Istenben, soha nem gyakorolják az igazságot, akkor álhívők, akkor gonosz emberek. Ha soha nem gyakorolod az igazságot, és vétkeid száma egyre csak szaporodik, akkor a sorsod el van döntve. Nyilvánvaló, hogy az összes vétked, a téves út, amelyen jársz, és a bűnbánat megtagadása mind-mind gonosz cselekedetek sokaságát eredményezi; és így a sorsod az lesz, hogy a pokolra jutsz – meg leszel büntetve. Azt gondolod, hogy ez jelentéktelen dolog? Ha még nem voltál megbüntetve, akkor fogalmad sincs, hogy ez mennyire félelmetes. Ha eljön a nap, amikor valóban csapással szembesülsz, és szembenézel a halállal, akkor már túl késő lesz megbánni. Ha az Istenbe vetett hitedben nem fogadod el az igazságot, valamint ha évekig hittél Istenben, de nem történt változás benned, a végső következmény az, hogy ki leszel rekesztve és el leszel hagyva” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). „Az embereknek csak akkor van valódi alapjuk, ha Isten szavaival összhangban cselekszenek és viselkednek. Ha nem Isten szavaival összhangban viselkednek, és csak arra figyelnek, hogy jó viselkedést színleljenek, jó emberekké válhatnak-e ennek eredményeképp? Egyáltalán nem. A jó doktrínák és a jó viselkedés nem tudja megváltoztatni az ember romlott beállítottságait, és nem tudja megváltoztatni a lényegét. Az emberek romlott beállítottságait, gondolatait és véleményét csak az igazság és Isten szavai tudják megváltoztatni, és ezek válhatnak az életükké. [...] Mi kell, hogy legyen az emberek beszédének és cselekedeteinek alapja? Isten szavai. Melyek tehát azok a követelmények és normák, amelyeket Isten az emberek beszédével és cselekedeteivel szemben támaszt? (Hogy építőek legyenek az emberek számára.) Így van. A legalapvetőbb, hogy igazat kell mondanod, őszintén kell beszélned és mások javát kell szolgálnod. Legalábbis a beszédednek építenie kell az embereket, és nem szabad becsapnia, félrevezetnie, kinevetnie, csúfolnia, nevetség tárgyává tennie, gúnyolnia, korlátoznia őket, rámutatnia a gyengeségeikre, illetve megbántania őket. Ez a normális emberi mivolt kifejeződése. Ez az emberi mivolt erénye. [...] Ugyanakkor, egyes különleges esetekben szükségessé válik, hogy közvetlenül leleplezzük mások hibáit és megmetsszük őket, hogy megismerjék az igazságot, és felébredjen bennük a vágy a bűnbánatra. Csak így érhető el a kellő hatás. Az efféle gyakorlás nagy hasznára van az embereknek. Valódi segítség számukra és építő számukra, nemde?” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (3.)). Isten szavai megriasztottak, és félelem fogott el. Ha valaki helyzetről helyzetre a saját érdekeit tartja szem előtt, és soha nem gyakorolja az igazságot, egyre több vétket halmoz fel, és Isten végül alaposan leleplezi és kiiktatja őt. Magamra gondoltam – amikor láttam, hogy a testvéreim biztonsága veszélyben forog, és a gyülekezet munkája kárt szenved, nem tartottam fenn az alapelveket és nem védtem a gyülekezet munkáját, hanem ehelyett mindig arra törekedtem, hogy egy úgynevezett jó ember legyek. Még ha ki is érdemelném mások tiszteletét és elismerését, Isten szemében gonosztevő lennék, és végül Ő visszautasítana és megbüntetne. Rettegtem, amikor felismertem ezeket a következményeket, és készen álltam, hogy helyesbítsem a téves törekvésemet. Isten szavai megmutatták nekem a gyakorlás helyes útját is. Csak úgy válhatunk mások hasznára és építhetjük őket, ha Isten szavai szerint cselekszünk és beszélünk. Nem számít, hogyan beszélünk, hogy erős vagy halk hangon, vagy hogy mennyire tapintatosan fogalmazunk. A legfontosabb az, hogy úgy beszéljünk, hogy az építő legyen a testvérek számára. Amíg a megfelelő emberről van szó, valakiről, aki el tudja fogadni az igazságot, addig szeretettel kell segítenünk neki. Ha nem érti az igazságot és kárt okoz a munkában, közösséget vállalhatunk vele, hogy útmutatást és támogatást nyújtsunk. Ha a közlés után sincs valódi javulás, megmetszhetjük őt, leleplezve a problémája lényegét. Még ha ez durvának hangzik is, vagy úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyja az érzéseit, így cselekedve valóban a hasznára lehetünk, és támogathatjuk őt. Ha antikrisztusról vagy gonosz emberről van szó, aki akadályozza a gyülekezet munkáját, állást kell foglalnunk, hogy leleplezzük és megállítsuk őt, vagy jelentsük a felsőbb vezetőinknek, hogy fenntartsuk a gyülekezet munkáját, és megvédjük a testvéreket a zavarástól és a félrevezetéstől. Csak így gyakoroljuk valóban az igazságot, és mutatunk be igaz emberi mivoltot és kedvességet. Isten szavai helyesbítették egy téves nézetemet is. Azt gondoltam, hogy valakinek az alapelvek megsértése miatti jelentése árulkodás, hátbaszúrás vagy hűtlenség. Ez téves nézet volt. Ez a cselekedet valójában védi a gyülekezet munkáját, és egy jótett. Li Mingnek súlyos problémája volt, amely hatással volt a gyülekezet munkájára, valamint korlátozta és károsította a testvéreket, és ez egy olyan alapelvi probléma volt, amely a gyülekezet munkáját érintette. Azonnal meg kellett volna említenem a felsőbb vezetésnek, vagy akár jelentenem kellett volna őt. Ez nem hátbaszúrás lett volna, hanem a gyülekezet munkájának védelme. Miután ezt felismertem, sok aggodalmam szertefoszlott, és sokkal nyugodtabbnak éreztem magam.

Egy alkalommal valaki jelentette, hogy egy testvér a kötelessége végzése közben folyamatosan lazsál, kibújik minden nehézség alól, és miután mások rámutattak erre, és többször megmetszették, egyáltalán nem volt hajlandó továbbra sem elfogadni azt. Az alapelvek alapján úgy döntöttünk, hogy el kell bocsátani, és hogy világosan boncolgatnunk kell a problémáit, hogy el tudjon gondolkodni magán. Akkoriban arra gondoltam: „Sértő lehet, ha valakinek boncolgatjuk a problémáit. Talán hagyom, hogy a társam beszélgessen vele, én pedig kimaradok belőle. Különben rossz benyomást kelthetek benne.” De aztán hirtelen rájöttem, hogy megint a státuszomat és az imázsomat próbálom védeni. Eszembe jutottak Isten szavai, amelyek így szólnak: „Mert mindazok számára, akik kötelességet végeznek, függetlenül attól, hogy mennyire mélyrehatóan vagy felületesen értik az igazságot, az igazságvalóságba való belépés gyakorlásának legegyszerűbb módja az, ha mindenben Isten házának az érdekeire gondolnak, és elengedik önző vágyaikat, személyes érdekeiket, indítékaikat, kevélységüket és rangjukat. Isten házának az érdekei kerüljenek az első helyre – ez a legkevesebb, amit megtehet az ember” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavai megmutatták a gyakorlás útját. Amikor problémákkal szembesülünk, félre kell tennünk a vágyainkat és a hírnevünket, előtérbe kell helyeznünk a gyülekezet érdekeit, és figyelembe kell vennünk Isten szándékait. Ez az egyetlen egyenes cselekvési mód, és Isten meg fogja dicsérni. Amint megértettem Isten követelményeit, motiváltnak éreztem magam, így Isten szavai szerint részletesen boncolgattam a testvér viselkedését. Nagyon nyugodtnak éreztem magam, miután így gyakoroltam. Rájöttem, hogy csak az igazság gyakorlásával érhetjük el az igazi békét és boldogságot.

E tapasztalat után tele voltam hálával Isten iránt. Isten szava volt az, ami segített meglátnom, mennyire abszurd a hagyományos kultúra által hirdetett szeretetreméltóság és megközelíthetőség, és milyen károkat okoz az embereknek. Azt is megtapasztalhattam általa, hogy milyen felszabadulást és megkönnyebbülést jelent megszabadulni a hagyományos kultúra korlátaitól és béklyóitól. Hála legyen Istennek, hogy megmentett!