Tavaly új hívőket öntöztem a gyülekezetben. Közben ki kellett választanom néhány fejleszthető embert, és a támogatásukra kellett fordítanom az időmet és energiámat. Ez nagyon nehéz volt számomra. Először is, nem tudtam, hogy a tényleges helyzetük alapján kiket oktassak, és csak úgy arrogánsan úgy döntöttem, hogy nem elég jók. Ráadásul nem akartam ennyi mentális energiát beletenni, és ekkora áldozatot hozni. Úgy éreztem, hogy ez nagyon megterhelő. Ezért soha nem sikerült egyetlen újonnan érkezőt sem kiképeznem. De ha nem képezem őket, a felügyelőm azt mondhatja, hogy túl sokat vártam tőlük, és nem fordítottam figyelmet a képzésükre, vagy hogy alkalmatlan voltam, és nem tudtam kiképezni őket. Két rossz dolog közül választhattam, és nem tudtam, mit tegyek. Úgy éreztem, hogy talán meg kellene kérdeznem a felügyelőmet, és hagynom kellene, hogy ő döntsön. Akkor, ha nem menne jól, nem teljesen az én felelősségem lenne, és nem metszenének meg, ha hibákat követek el a döntéseimben. Amikor tehát felvettem a kapcsolatot a felügyelőmmel, nem mondtam el neki közvetlenül, hogy nem vagyok jó emberismerő, és nem tudom, mit tegyek, ehelyett hosszasan meséltem azoknak az újonnan érkezetteknek a helyzetéről és nehézségeiről: az egyiknek gyenge az internetkapcsolata, nehéz kapcsolatba lépni vele, a másik a munkájával van elfoglalva, a harmadik nem beszél sokat az összejöveteleken... Aztán, attól félve, hogy azt mondaná, hogy beskatulyázom az embereket, mellébeszélve ezt mondtam: „De aktívak az összejöveteleken és a törekvésükben, ezért mindent megteszek, hogy fejlesszem őket.” Először azt hittem, megmondja, mit tegyek, azt mondja, hogy nem éri meg erőfeszítést hozni a képzésükért, így az ő döntése lenne, nem én lennék a felelős, és nem kellene annyi időt rájuk fordítanom. De meglepődtem, amikor nem adott választ, hanem csak szigorúan annyit mondott: „Mire akarsz kilyukadni? Fárasztó hallgatni, ahogy ilyen körülményesen beszélsz. Mindig így számolsz be az újonnan érkezők helyzetéről. Azt mondtad, hogy vannak bizonyos problémáik, ezért úgy hangzott, hogy nem érdemes őket képezni, aztán azt mondtad, hogy mindent meg fogsz tenni értük. Nem tudom megmondani, mit gondolsz valójában.” Eléggé feldúlt voltam. Erre gondoltam: „Azt mondja, hogy úgy beszélek, mint egy kígyó? A kígyó, amelyik sosem halad egyenes vonalban, és mindig cikk-cakkban csúszik. Tényleg ennyire rossz vagyok?” Akkor még egyáltalán nem ismertem magam, csupán azt gyanítottam, hogy talán csak rajtam töltötte ki az idegességét. Tudtam, hogy ez a gondolkodásmód nem helyes, hogy nem mondaná ezt minden ok nélkül, hogy ez biztosan a velem kapcsolatos tényleges tapasztalatait tükrözi. Biztosan van tanulság, amit le kell szűrnöm a metszéséből, és nem látom a saját romlottságomat, ezért hasznos számomra, hogy rámutatott. Ezért ezt válaszoltam: „Nem igazán látom az általad leírt problémákat, de szeretném ezt elfogadni, és szeretnék elgondolkodni magamon.”

Utána folyton arra gondoltam, amit mondott, imádkoztam Istenhez, és kértem Őt, hogy vezessen, hogy megismerjem önmagam. Eszembe jutott valami a Bibliából, hogy Jahve Isten megkérdezte a Sátánt: „Honnan jössz? A Sátán ezt felelte Jahvénak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem” (Jób 1:7). Aztán elolvastam, hogyan elemezte Isten a Sátán válaszát. Isten azt mondja: „Akkor hát mit éreztek annak láttán, hogy a Sátán így válaszol? (Úgy érezzük, a Sátán itt abszurd, de egyúttal csalárd is.) Meg tudjátok mondani, hogy Én mit érzek? Valahányszor a Sátán e szavait látom, undort érzek, mert a Sátán beszél ugyan, de a szavainak nincs tartalma. Válaszolt a Sátán Isten kérdésére? Nem, amit a Sátán mondott, az nem volt válasz, nem derült ki belőle semmi. Nem adott választ Isten kérdésére. »A földön barangoltam, ott jártam-keltem.« Hogyan érted ezeket a szavakat? Akkor hát honnan jön a Sátán? Kaptatok választ erre a kérdésre? (Nem.) Ez a »zseniális« a Sátán ravasz mesterkedéseiben – senkinek nem engedi, hogy kiderítse, mit is mond valójában. Miután hallottad ezeket a szavakat, még mindig nem tudod megállapítani, mit mondott, jóllehet már végigmondta a válaszát. De a Sátán azt hiszi, hogy tökéletes választ adott. Ezek után mit érzel? Undort? (Igen.) Most kezdtek undort érezni válaszul ezekre a szavakra. A Sátán szavainak van egy bizonyos jellemzője: Amit a Sátán mond, attól csak vakarhatod a fejedet, mert nem tudod azonosítani a szavai forrását. Néha a Sátánnak vannak indítékai, és átgondoltan beszél, néha pedig a természete irányítja: az ilyen szavak spontán módon törnek elő, és egyenesen a Sátán szájából jönnek. A Sátán nem tölt sok időt ezeknek a szavaknak a mérlegelésével, hanem inkább gondolkodás nélkül mondja ki őket. Amikor Isten megkérdezte tőle, honnan jön, a Sátán néhány kétértelmű szóval válaszolt. Teljesen tanácstalannak érzed magad, mert sohasem tudhatod pontosan, honnan való a Sátán. Van köztetek bárki, aki így beszél? Miféle beszédmód ez? (Kétértelmű, és nem ad határozott választ.) Milyen szavakkal írhatnánk le ezt a beszédmódot? Elterelő és félrevezető. Tegyük fel, hogy valaki nem szeretné, ha mások megtudnák, mit csinált tegnap. Te megkérdezed az illetőtől: »Láttalak tegnap. Hová mentél?« Ő nem mondja el neked egyenesen, hogy hová ment. Ehelyett azt mondja: »Micsoda nap volt tegnap! Annyira fárasztó volt!« Megválaszolta a kérdésedet? Igen, de nem olyan választ adott, amilyet te hallani akartál. Ez a »zseniális« az emberi beszéd trükkjeiben. Soha nem jössz rá, mire céloz, és nem tudod azonosítani a szavai forrását vagy szándékát. Nem tudod, mit próbál elkerülni, mert a szívében megvan a maga története – ez alattomos. Van köztetek bárki, aki szintén gyakran szokott így beszélni? (Igen.) Ilyenkor mi a célotok? Néha a saját érdekeitek védelme, néha a saját büszkeségetek, pozíciótok, imázsotok fenntartása, a magánéletetek titkainak védelme? Bármi is a cél, elválaszthatatlanul kapcsolódik az érdekeitekhez. Hát nem ilyen az ember természete?” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.). Isten szavaiból megláttam, hogy a Sátán mindig elrejti beszédében az indítékokat és a trükköket, tehát azért, hogy eltitkolja szégyenletes szándékait, célozgat és mellébeszél. Rejtélyeskedik, és az emberek nem tudják, mire akar kilyukadni. Rájöttem, hogy hajlamos vagyok úgy beszélni a testvérekkel, ahogyan a Sátán teszi, elhallgatva a lényeget és összezavarva másokat. Például amikor megkérdezték tőlem, hogy hány újonnan érkezett képezhető az általam felügyelt gyülekezetben, és milyen a helyzetük, néhány egyszerű mondattal válaszolhattam volna, leírva, hogy hányan vannak, és milyen a helyzetük. De én nem egyszerűen egy egyenes választ adtam. Azzal kezdtem, hogy beszéltem az újonnan érkezettek problémáiról, és adtam néhány indoklást, hogy a többiek ne gondolják azt, hogy nem az újonnan érkezettek képzésére összpontosítok, hanem azt gondolják, hogy problémásak, és nem éri meg képezni őket. Aztán, miután elmondtam ezeket a kifogásokat, megváltoztattam a hangnemet, és azzal fejeztem be, hogy képeznünk kell az újonnan érkezetteket, és én mindent megteszek velük kapcsolatban. Egy darabig beszéltem arról, hogy mennyire problémásak, aztán azt mondtam, hogy dolgozom rajtuk. Ez nem volt egyértelmű válasz, inkább annyira kígyószerű volt, hogy senki nem tudta, mit akarok mondani. Isten azt mondja, hogy a Sátán azért beszél körülményesen, és azért van mindig valamilyen indítéka és célja, hogy megóvja a saját érdekeit. Aztán megkérdeztem magamtól, hogy én milyen céllal beszéltem így a testvérekkel. Alaposan átgondolva a dolgot, láttam, hogy mindig a problémákról kezdtem el beszélni, hogy mások ne gondolják, hogy nem az emberek fejlesztésére összpontosítok, hanem arra, hogy különböző okokból nem voltak jó jelöltek. Aztán a végén azt mondtam, hogy kézben tartom a dolgokat, és majd meglátom, hogy mások azt higgyék, hogy viselem az újonnan érkezettek fejlesztésének terhét, és pozitív hozzáállásom van. Akkor nem mondják azt, hogy beskatulyázom az embereket, és nem vagyok hajlandó áldozatot vállalni. Tényleg nagyon körülményes voltam, és szörnyű indítékok álltak mögötte. És nem voltam egyenes, azt akartam, hogy mások találgassák, mire gondoltam, és döntsék el, hogy ezeket az új hívőket lehet-e fejleszteni, hogy számomra mindenképpen jól alakuljon a dolog. Ha valaki utánanéz, hogy miért nem fejlesztettem őket, igen könnyen a testvérekre foghatom, azt állítva, hogy ők mondták, hogy ne tegyem. Ha az újonnan érkezettek fejlődnének, akkor mindenki azt látná, hogy még ilyen embereket is tudok fejleszteni, azt hinnék, hogy hozzáértő vagyok, és jó színben tűnnék fel. Ahogyan beszéltem, az pontosan olyan volt, ahogyan Isten leírja a Sátán szavait, nagyon kígyószerű, teljesen elrejtve a saját indítékaimat és céljaimat, hogy elérhessem a saját szándékaimat anélkül, hogy a többiek tudnák, mi folyik itt. Olyan voltam, mint a Sátán, hihetetlenül alattomos és csalárd. Csakúgy, mint amikor megkérdeztem a felügyelőmet arról, hogy melyik újonnan érkezetteket fejlesszem, kerülgettem a témát, megemlítve egy csomó újonnan érkezett problémáját, azt akartam, hogy ő döntsön, így ha az újonnan érkezettek nem haladnak előre, az nem az én hibám lenne, hanem az ő lelkén száradna. Erre visszagondolva rájöttem, hogy a nem egyenes megközelítésem olyan volt, mintha tanácsot kérnék, de valójában arra vezettem másokat, hogy döntsenek helyettem, és ki akartam bújni a felelősség alól. Ez annyira alattomos volt tőlem! Ha egy normális ember kérdéseket tesz fel, akkor csak az alapelveket akarja megtudni, hogy az alapelvek szerint cselekedhessen, és jobban tudjon másokat fejleszteni, hogy a gyülekezet munkájának javát szolgálja. De én el akartam hárítani a felelősséget, hogy megóvjam a saját érdekeimet, hírnevemet és státuszomat. Hogy lehettem ilyen fondorlatos? A felettesem azért metszett meg így, mert mindig csalárd voltam, és soha nem gondolkodtam el magamon. Ez Istent undorította, másoknak pedig idegesítő volt. Ezt felismerve imádkoztam Istenhez, és megesküdtem Neki, hogy onnantól kezdve tényleg átgondolom a beszédem indítékait, és gyakorolni fogom a becsületességet. Később, amikor mások az új hívőkről kérdeztek, néha megint a problémáikkal akartam kezdeni, hogy alkalmatlannak tűnjenek, és ne én legyek a felelős értük. De amikor rájöttem, hogy rossz az indítékom, és megint csalárd voltam, tudatosan imádkoztam, fellázadtam magam ellen, tisztességesen és tárgyilagosan beszéltem róluk. De alig néhány nappal később visszatértem a régi kerékvágásba.

Egy nap a felügyelő azt mondta, hogy egy új hívő, akit én öntöztem, részt vett Alaina nővér összejövetelein, és tetszett neki a közössége. Arra gondoltam, hogy ez az újonnan érkezett arrogáns, sok elképzelése van, és szereti a világi irányzatokat. Nem vett részt rendszeresen az összejöveteleimen, és az öntözése nagyon fárasztó volt, ezért úgy gondoltam, hogy kevesebbet kell majd foglalkoznom vele, ha Alaina öntözheti. De nekem kellett volna öntöznöm őt, ezért ha egyszerűen átadom őt Alainának, a felügyelő azt mondhatná, hogy ravaszkodom, és át akarom adni azokat az új híveket, akiket nehéz öntözni. Ha a felettesem javasolná az áthelyezését, akkor természetesen megszabadulhatnék ettől a tehertől. Ezért egy kis rávezető kérdést tettem fel neki arról, az újonnan érkezett valóban Alaina közösségét részesíti-e előnyben. Ő megerősítette ezt. Gyorsan folytattam, és azt mondtam, hogy ha ez a helyzet, talán azt kellene választanunk, ami neki tetszik. Egyébként sem jár rendszeresen az összejöveteleimre. Megkérdeztem a felügyelőt, mit gondol erről. Azt vártam, hogy azt mondja, hogy át kell helyezni. De nem döntött azonnal. Később nyugtalan lettem, és egy kis bűntudatom volt, mert azt gondoltam, hogy megint hátsó szándékkal beszéltem. Miért voltak mindig ilyen szégyenteljes szándékaim? Miért nem tudtam világosan és egyenesen megosztani a gondolataimat, és egyenesen elmondani neki, hogy nem volt jó benyomásom erről az új hívőről, hogy túl sok gondot okoz, és azt akarom, hogy áthelyezzék?

Ezután kerestem Istennek az én állapotomra vonatkozó szavait, és megnéztem egy videón Isten szavainak felolvasását. „Egyesek mindig úgy beszélnek, hogy az emberek nehezen tudják felfogni. Néha csak elejük van a mondataiknak, de nincs végük, máskor meg van végük, de elejük nincs. Egyáltalán nem lehet tudni, hogy mit akarnak mondani, és semminek nem látod az értelmét abból, amit mondanak, ha pedig megkéred őket, hogy magyarázzák el világosan, nem fogják. Gyakran használnak névmásokat a beszédükben. Például jelentenek valamit és ezt mondják: »Az a srác... ő azt gondolta, és akkor a testvérek nem voltak igazán...« Órákon át képesek folytatni, miközben még mindig nem fejezik ki magukat világosan, hebegnek-habognak, nem fejezik be a mondataikat, csak különálló szavakat mondanak, amelyeknek semmi közük egymáshoz, te pedig semmivel nem leszel okosabb a meghallgatásuk után – inkább csak nyugtalan. Ezek az emberek valójában sokat tanultak és jól képzettek – akkor hát miért nem képesek kerek mondatokban fogalmazni? Ez egy beállítottsággal kapcsolatos probléma. Annyira megbízhatatlanok, hogy még az is nagy erőfeszítésükbe telik, hogy akárcsak egy szemernyi igazságot is szóljanak. Az antikrisztusok mondandója semmiről sem szól, mindig van eleje, de nincs befejezése; félmondatokat nyögnek ki, majd a másik felét lenyelik, és állandóan puhatolóznak, mivel nem akarják, hogy megértsd, mire céloznak; azt akarják, hogy találgass. Ha egyenesen megmondják neked, akkor rájössz, hogy mit mondanak és rögtön átlátsz rajtuk, nem igaz? Ezt ők nem akarják. Mit akarnak? Azt akarják, hogy egyedül találgass, és örömmel meghagynak abban a hitben, hogy igaz a tipped – ebben az esetben, nem ők mondták, úgyhogy semmilyen felelősséget nem viselnek. Ezen túlmenően, mit nyernek abból, ha elmondod nekik a tippedet azzal kapcsolatban, hogy mi a szavaik értelme? Pontosan az a tipped, amit hallani akarnak, és megtudják belőle az adott témával kapcsolatos elgondolásaidat és nézeteidet. Attól kezdve szelektív módon beszélnek, megválogatva, hogy mit mondjanak és mit ne mondjanak, és azt is, hogy hogyan mondják azt, majd továbblépnek a tervük következő lépésére. Minden mondat egy csapdával végződik, és ha folyton befejezed a mondataikat, ahogy hallgatod őket, akkor teljesen beleestél a csapdába. Fárasztó vajon számukra, hogy mindig így beszéljenek? Elvetemült a természetük – nem érzik fáradtnak magukat. Ez tejesen természetes a számukra. Miért akarnak ilyen csapdákat állítani neked? Azért, mert nem látják tisztán a nézeteidet, és attól tartanak, hogy átlátsz rajtuk. Miközben próbálják megakadályozni, hogy megértsd őket, ők igyekeznek megérteni téged. Ki akarják húzni belőled a nézeteidet, elgondolásaidat és módszereidet. Ha sikerül nekik, akkor beváltak a csapdáik. Egyesek akadozva beszélnek, gyakran mondják, hogy »hmmm« és hogy »ööö«, és nem fejeznek ki konkrét álláspontot. Mások olyan szavakat szúrnak a beszédükbe, mint a »nos« és az »izé«, titkolják, hogy mit is gondolnak valójában, és ezeket használják ahelyett, amit igazából mondani akarnak. Minden mondatukban sok haszontalan töltelékszó van. Ha felvennéd és leírnád a szavaikat, azt vennéd észre, hogy semmi sem derül ki belőlük az adott témával kapcsolatos nézeteikről és hozzáállásaikról. Minden szavuk csapdákat, kísértéseket és csábításokat rejt magában. Milyen ez a beállítottság? (Elvetemült.) Nagyon elvetemült! Van benne csalás is? Ezeket az általuk kreált csapdákat, kísértéseket és csábításokat csalásnak nevezzük. Ez az antikrisztusok elvetemült lényegével rendelkező emberek egyik közös jellemzője. Hogyan nyilvánul meg ez a közös jellemző? Csak a jó híreket jelentik, a rosszakat nem, kizárólag tetszetős kifejezéseket használva, meg-megállva beszélnek, elrejtik az igazi mondandójuk egy részét, zavarosan beszélnek, homályosan beszélnek, és kísértést hordoznak a szavaik. Ezek a dolgok mind csapdák, és mindegyikük a csalás eszköze” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Második rész)). Isten azt mondja nekünk, hogy az antikrisztusok soha nem beszélnek egyenesen, és a szavaik kétértelműek és zavarosak mások számára, hogy mindig puhatolóznak, megpróbálnak becsapni másokat, hogy elérjék személyes céljaikat, anélkül, hogy magukra vállalnák a felelősséget. Ez olyan, mint amikor a Sátán azt mondja Évának, hogy nem feltétlenül hal meg, ha megeszi azt a gyümölcsöt. A Sátán szavai tele voltak próbatétellel és kísértéssel, amelyek nem fedték fel direkt módon a céljait, de másokat bűnre vezettek anélkül, hogy felelősséget vállalna érte. Mint ahogyan Isten szólt: „Minden emberben van sátáni beállítottság; mindenki szívében ott van az a számtalan méreg, amellyel a Sátán kísérti Istent és csábítja az embert. Időnként a Sátán hangja és hangszíne, valamint egy kísértő és csábító szándék tarkítja a beszédüket. Az ember eszméi és gondolatai tele vannak a Sátán mérgeivel, és annak bűzét árasztják. Az emberek tekintetei vagy cselekedetei néha a kísértésnek és csábításnak ugyanezt a bűzét hordozzák” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenbe vetett hitben a helyes út megválasztása a legfontosabb). Én is ilyen voltam, mindig körülményesen beszéltem, próbára téve és megkísértve másokat a saját aljas indítékaimmal. Amikor a felügyelő megemlítette, hogy az új hívő, akivel kapcsolatban voltak elképzeléseim, más összejövetelekre járt, nem akartam az időmet és energiámat a támogatására fordítani, és ki akartam használni az alkalmat, hogy megszabaduljak tőle. De nem akartam, hogy a felügyelő megtudja, hogy behatároltam és elutasítottam őt. Hogy megőrizzem a rólam kialakult képet, ami szerint felelősségteljes és szeretetteljes vagyok az újonnan érkezettekkel, egy tapogatózó javaslatot tettem, hogy figyelembe vehetnénk az érzéseit, és tehetnénk azt, amit ő akar, és próbáltam rávenni a felügyelőt, hogy javasolja az új hívő áthelyezését ezekre az összejövetelekre, hogy én elérhessem a saját céljaimat. A beszédmódom éppen olyan volt, amilyet Isten leír: „Ha felvennéd és leírnád a szavaikat, azt vennéd észre, hogy semmi sem derül ki belőlük az adott témával kapcsolatos nézeteikről és hozzáállásaikról. Minden szavuk csapdákat, kísértéseket és csábításokat rejt magában. Milyen ez a beállítottság? (Elvetemült.) Nagyon elvetemült!” Egyetlen becsületes szó sem hagyta el a számat ezekben a helyzetekben, de a kísértés összes jellemzője egyenesen kijött. Láttam, hogy tényleg gonosz természetem van. Jobban szerettem mellébeszélni, nem engedtem, hogy az emberek lássák az igazi arcomat. Úgy gondoltam, butaság lenne néhány dolgot egyenesen kimondani, ezzel csak magamnak ártanék, és csak az idióták tennének ilyet. Összetévesztettem a csalárdságot az okossággal, és azt hittem, hogy ügyes vagyok, jól vág az eszem, és mindig egy lépéssel előrébb járok, így a személyes érdekeim nem szenvednek csorbát. A csalárdságot az életem személyes alapelvévé tettem, és teljesen figyelmen kívül hagytam azokat a pozitív dolgokat, amelyeket Isten mond nekünk arról, hogy legyünk becsületes emberek, és legyenek átláthatóak a szavaink és tetteink. Úgy éreztem, hogy akkor hátrányban lennék. Túlságosan agyafúrt voltam, és kicsavart módon láttam a dolgokat, az életre vonatkozó sátáni szabályokat tekintettem a saját személyes normáimnak, mindig simliskedtem, és készen álltam a csalásra és a játszadozásra. Ettől a felismeréstől kissé megijedtem, látva, hogy milyen ravasz és gonosz vagyok. Láttam, hogy a Sátán valóban megrontott engem, és nem volt bennem emberi hasonlatosság. Egyszer emlékszem, hogy nagyon tetszett egy dizájner táska, amit a nagynéném vett. Nem akartam ennyi pénzt költeni rá, és szégyelltem kérni, ezért magamat igazán aranyosnak tettetve ezt mondtam: „Nézd ezt a táskát, amit nem is használsz, micsoda pazarlás! Már vannak ilyen márkájú táskáid, ezt miért vetted meg?” Azért beszéltem így a nagynénémmel, hogy azt higgye, hogy figyelmes vagyok vele, és nem akarom, hogy elpazarolja a pénzét, de valójában úgy értettem, hogy neki nem volt személyes haszna abból a táskából, ezért neki egy pazarlás volt. Ő így válaszolt: „Azért vettem meg, mert jól nézett ki, és akciós volt. Szeretem ennek a márkának a táskáit, de ez a tiéd lehet.” Néhány szóval rávettem, hogy ajándékozza nekem a táskát. Mindig is ilyen voltam. Nem mondtam ki közvetlenül, hogy mit akarok, hanem rávettem másokat, hogy következtessenek rá, és ajánlják fel nekem. Visszatekintve minderre, egyszerűen nem tudtam, hogyan lehetek ennyire csalárd. Tényleg azt kívántam, bárcsak visszaforgathatnám az időt, bárcsak soha nem mondtam volna olyan undorító dolgokat. Ekkor jöttem rá, hogy az antikrisztusok beszédmódja, viselkedése és gonosz beállítottsága, ahogyan azt Isten leírta, teljes mértékben megvan bennem. Én is ilyen voltam azokban az években. Néha anélkül, hogy igazán gondolkodtam volna rajta, valami csalárdság csak úgy kijött a számon. Tényleg az antikrisztusok gonosz beállítottságával rendelkeztem. Nagyon veszélyes lenne, ha nem foglalkoznék ezzel, és nem változtatnék rajta.

Olvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból. „Az, hogy Isten azt kéri az emberektől, legyenek becsületesek, azt bizonyítja, hogy Ő tényleg utálja és ellenszenvesnek tartja a csalárd embereket. Isten irtózása a csalárd emberektől irtózás attól, ahogyan ők teszik a dolgokat, a beállítottságaiktól, szándékaiktól és csaló módszereiktől; Isten utálja mindezeket a dolgokat. Ha a csalárd emberek képesek elfogadni az igazságot, beismerni csalárd beállítottságaikat, és hajlandóak elfogadni Isten üdvösségét, akkor arra is van reményük, hogy üdvözüljenek – mert Isten minden emberrel egyformán bánik, ahogy az igazság is. És így, ha olyanok akarunk lenni, akik Isten tetszésére vannak, először is viselkedésünk alapelveit kell megváltoztatnunk. Többé nem élhetünk sátáni filozófiák szerint, nem boldogulhatunk többé hazugságokkal és trükkökkel. Valamennyi hazugságunkat le kell vetnünk és becsületes emberré kell válnunk. Akkor Isten véleménye rólunk meg fog változni. Korábban az emberek mindig hazugságokra, színlelésre és trükközésre hagyatkoztak a mások közötti élet során, és viselkedésükhöz sátáni filozófiákat használtak létezésük alapjaként, életükként és alapként. Ez olyasmi volt, amit Isten utált. Ha a nem hívők között őszintén beszélsz, az igazságot mondod és becsületes ember vagy, akkor rágalmazni fognak, elítélnek és elhagynak. Ezért világi irányzatokat követsz és sátáni filozófiák szerint élsz; egyre ügyesebben és ügyesebben hazudsz, és egyre csalárdabbá válsz. Azt is megtanulod, hogy álnok eszközökkel érd el céljaidat és védelmezd önmagadat. A Sátán világában egyre inkább gyarapodni fogsz, és ennek eredményeként egyre mélyebbre és mélyebbre zuhansz a bűnben, amíg már képtelen vagy kimenteni magad. Isten házában a dolgok ennek szöges ellentétei. Minél többet hazudsz és minél több csalárd játékot űzöl, Isten választott népe annál inkább undorodni fog tőled és elhagy téged. Ha nem vagy hajlandó megtérni, és továbbra is a sátáni filozófiákhoz és logikához ragaszkodsz, ha trükköket és bonyolult cselszövéseket használsz, hogy álcázd és becsomagold magad, akkor nagyon valószínű, hogy lelepleznek és kivetnek. Ez azért van, mert Isten utálja a csalárd embereket. Isten házában csak a becsületes emberek tudnak gyarapodni, a csalárd embereket pedig végül elhagyják és kivetik. Mindezt Isten rendelte el előre. Csak a becsületes emberek részesülhetnek a mennyek országában. Ha nem próbálsz meg becsületes ember lenni, és nem tapasztalsz és gyakorolsz az igazságra való törekvés irányában, ha nem leplezed le saját rútságodat, és ha nem tárulkozol ki teljesen, akkor soha nem leszel képes elfogadni a Szentlélek munkáját és elnyerni Isten jóváhagyását” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). Isten szavai megtanítottak arra, hogy Ő a becsületes embereket szereti, és undorodik azoktól, akik csalárdok. Csak a becsületes emberek nyerhetik el az Ő üdvösségét, míg a csalárdok lelepleződnek és kirekesztődnek. A hitben eltöltött éveim alatt azt láttam, hogy azok közül, akiket kitakarítottak a gyülekezetből, némelyek mindig csak sumákoltak és tisztességtelenek voltak a kötelességeikben, mások pedig mindig megjátszották magukat, hogy fenntartsák a nevüket és a státuszukat, mindig magasztalták magukat, és magukról tettek tanúságot. A saját céljaik elérése érdekében fondorlatosak és sunyik voltak, és néhány embert átmenetileg félrevezettek. De Isten mindent lát, ezért olyan helyzeteket teremtett, hogy leleplezze őket. Amikor új hívőket fejlesztettem és öntöztem, mindenféle ürügyet találtam arra, hogy játszadozzak, és megtévesztő legyek, hogy elfedjem a romlottságomat és a hibáimat, és nem kerestem a változást, ami újabb és újabb vétkekhez vezetett. Ennek csak az lehet a vége, hogy Isten kiiktat engem. És közben láttam testvéreket, akik egyszerűek és becsületesek voltak, sok mindent nem értettek meg a kötelességeikben, és voltak mulasztásaik, de nem trükköztek, hogy a státuszuk megóvása érdekében megszabaduljanak a felelősségtől, és nem gondoltak arra, hogy a dolgok hogyan befolyásolják a saját érdekeiket. Azon gondolkodtak, hogyan tanulják meg az igazságot és az alapelveket, hogy jól végezzék a kötelességeiket, és ennek eredményeképpen elnyerték Isten megvilágosítását és vezetését. Lehet, hogy átlagos képességűek vagy akár egy kicsit tudatlanok is voltak, vagy problémáik voltak a kötelességükben, de Isten mégis vezette őket, segített nekik fokozatosan megtanulni az igazságalapelveket, megtapasztalni Isten vezetését, és napról napra növekedni az életben. Aztán rájöttem, hogy a becsületesség, és az, hogy az emberek világosan látnak engem, nem rossz dolog. Lehet, hogy akkor egy kicsit kínos, de jól érezném magam tőle, és Istennek is tetszene. Ráadásul a testvérek soha nem néznek le engem, amikor igazán megnyílok a problémáimról. Segítenek nekem a problémáimban, és vezetnek, hogy bemenjek az igazságalapelvekbe, és ez a fajta gyakorlás egyáltalán nem árt a kötelességemnek. Isten királyságának evangéliuma most olyan gyorsan terjed, és sok új hívőre van szükségünk, hogy velünk együtt terjesszék azt. Én alig fejlesztettem új hívőket, vajon nem a Sátán csicskájaként működtem tehát, gátolva és akadályozva a gyülekezet munkáját? Isten ellen dolgoztam! Isten azt mondja: „Minél többet hazudsz és minél több csalárd játékot űzöl, Isten választott népe annál inkább undorodni fog tőled és elhagy téged. Ha nem vagy hajlandó megtérni, és továbbra is a sátáni filozófiákhoz és logikához ragaszkodsz, ha trükköket és bonyolult cselszövéseket használsz, hogy álcázd és becsomagold magad, akkor nagyon valószínű, hogy lelepleznek és kivetnek. Ez azért van, mert Isten utálja a csalárd embereket. Isten házában csak a becsületes emberek tudnak gyarapodni, a csalárd embereket pedig végül elhagyják és kivetik. Mindezt Isten rendelte el előre.” Isten szavai olyan világosak. Bármelyik utat választja is valaki, az, hogy milyen emberré akar válni, közvetlen kapcsolatban áll a sorsával. Isten teremtette ezeket a helyzeteket, kicsiket és nagyokat, de én csak átbotorkáltam rajtuk anélkül, hogy kerestem volna az igazságot vagy az önvizsgálatot, csak a sátáni természetem szerint éltem. Még a becsületes emberi lét legalapvetőbb igazságába sem mentem bele, és semmit nem változtattam az életfelfogásomon. Egy csalárd ember maradtam, aki a Sátánhoz tartozott. Hogy lehetne engem így megmenteni? Becsületes emberként élni az egyetlen helyes út.

Ezt követően tovább kerestem az igazságot, és egyre világosabbá vált számomra a becsületes emberré válás útja. Isten szavai azt mondják: „Amikor az emberek csalárdságba bonyolódnak, az vajon milyen szándékokból ered? Milyen célt próbálnak elérni? Kivétel nélkül a hírnév, a nyereség és a státusz elérése a cél; egyszóval, a saját érdekeik elérése. És vajon mi rejlik az önérdek hajszolásának gyökerében? Az, hogy az emberek a saját érdekeiket minden egyébnél fontosabbnak tartják. Csalárdságba bonyolódnak, hogy a maguk malmára hajtsák a vizet, és így csalárd beállítottságuk feltárul. Hogyan kellene megoldani ezt a problémát? Először is fel kell ismerned, és meg kell tudnod, hogy mik az érdekek, pontosan mit nyújtanak az embereknek, és milyen következményekkel jár az, ha hajszolod őket. Ha erre nem tudsz rájönni, akkor könnyebb lesz azt mondani, hogy lemondasz róluk, mint megtenni azt. Ha az emberek nem értik meg az igazságot, akkor semmi sem nehezebb számukra, mint lemondani a saját érdekeikről. Ez azért van így, mert az az életfilozófiájuk, hogy »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« és »Az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért.« Nyilvánvaló, hogy a saját érdekeikért élnek. Azt gondolják, hogy a saját érdekeik nélkül – ha elveszítenék az érdekeiket – nem lennének képesek életben maradni. Mintha az életben maradásuk elválaszthatatlan lenne a saját érdekeiktől, ezért a legtöbb ember semmi mást nem lát, csak a saját érdekeit. A saját érdekeiket mindennél fontosabbnak tekintik, a saját érdekeikért élnek, és ha valaki rá akarja venni őket arra, hogy lemondjanak a saját érdekeikről, az olyan, mintha arra kérnék őket, hogy lemondjanak a saját életükről. Mit kellene tehát tenni ilyen körülmények között? Az embereknek el kell fogadniuk az igazságot. Csak akkor látnak át saját érdekeik lényegén, ha megértik az igazságot; csak akkor kezdhetnek el lemondani azokról és lázadni ellenük, és csak akkor lesznek képesek elviselni azt a fájdalmat, ami annak az elengedésével jár, amit annyira szeretnek. Amikor pedig képes vagy megtenni ezt, és lemondasz a saját érdekeidről, akkor szíved mélyén sokkal nyugodtabbnak és békésebbnek fogod érezni magad, és így legyőzted a hús-vér testet. Ha ragaszkodsz az érdekeidhez, és nem vagy hajlandó feladni azokat, és a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, akkor lehet, hogy a szívedben ezt mondod: »Mi a baj azzal, ha megpróbálom a magam malmára hajtani a vizet, és nem vagyok hajlandó semmilyen veszteséget elszenvedni? Isten nem büntetett meg, az emberek pedig mit tehetnek velem?« Senki sem tehet veled semmit, de ha így hiszel Istenben, akkor végül nem fogod elnyerni az igazságot és az életet. Ez hatalmas veszteség lesz számodra – nem fogod tudni elnyerni az üdvösséget. Vajon van ennél sajnálatosabb dolog? Ez az, ami végső soron a saját érdekeid hajszolásának következménye. Ha az emberek csak a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekszenek – ha csak a saját érdekeiket hajszolják –, akkor soha nem fogják elnyerni az igazságot és az életet, és végül ők lesznek azok, akik veszteséget szenvednek. Isten megmenti azokat, akik az igazságra törekednek. Ha nem fogadod el az igazságot, és ha képtelen vagy elgondolkodni saját romlott beállítottságodon és megismerni azt, akkor nem fogsz valódi megbánást tanúsítani, és nem lesz életbe való belépésed. Az igazság elfogadása és önmagad megismerése az út az életben való növekedéshez és az üdvösség elnyeréséhez, ez a lehetőség számodra, hogy Isten elé járulj, hogy elfogadd az Ő átvizsgálását, ítéletét és fenyítését, és hogy elnyerd az igazságot és az életet. Ha a hírnévre, a nyereségre, a státuszra és a saját érdekeidre való törekvés miatt lemondasz az igazságra való törekvésről, az egyenértékű azzal, hogy lemondasz arról a lehetőségről, hogy elfogadd Isten ítéletét és fenyítését, és elnyerd az üdvösséget. A hírnevet, a nyereséget, a státuszt és saját érdekeidet választod, amiről azonban lemondasz, az az igazság, és amit elveszítesz, az az élet és az üdvösség esélye. Melyik fontosabb? Vajon nem ostobaság az, ha a saját érdekeidet választod, és lemondasz az igazságról? Hétköznapi nyelven fogalmazva, ez nagy veszteség elszenvedése egy kis előnyért. A hírnév, a nyereség, a státusz, a pénz és az érdekek mind-mind ideiglenesek, mulandóak, míg az igazság és az élet örök és változatlan. Ha az emberek megoldják azokat a romlott beállítottságokat, amelyek a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésre késztetik őket, akkor van reményük az üdvösség elnyerésére. Ráadásul az általuk elnyert igazságok örökkévalóak; sem a Sátán, sem senki más nem tudja elvenni tőlük ezeket az igazságokat. Lemondasz az érdekeidről, viszont amit elnyersz, az az igazság és az üdvösség; ezek a te eredményeid, és te nyered el őket magadnak. Ha az emberek az igazság gyakorlását választják, akkor, még ha el is veszítették az érdekeiket, elnyerik Isten üdvösségét és az örök életet. Az ilyen emberek a legokosabbak. Ha az emberek az érdekeik miatt lemondanak az igazságról, akkor elveszítik az életet és Isten üdvösségét; az ilyen emberek a legostobábbak. Az, hogy valaki melyiket választja – az érdekeit vagy az igazságot – hihetetlenül leleplező. Akik szeretik az igazságot, azok az igazságot választják; azt választják, hogy alávetik magukat Istennek, és követik Őt. Inkább feladják saját érdekeiket, hogy az igazságra törekedjenek. Bármennyit is kell szenvedniük, eltökélték, hogy bizonyságtételükben szilárdan megállnak, hogy eleget tegyenek Istennek. Ez az alapvető útja az igazság gyakorlásának és az igazságvalóságba való belépésnek” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). „Az emberek hazugságai mögött gyakran szándékok vannak, de néhány hazugság mögött nincs semmilyen szándék, és nem is szándékosan tervelték ki őket. Ehelyett csak úgy ösztönösen jönnek elő. Az ilyen hazugságokat könnyű feloldani; azokat a hazugságokat nehéz feloldani, amelyek mögött szándék áll. Ez azért van, mert ezek a szándékok az ember természetéből fakadnak és a Sátán ármánykodását képviselik, és ezek olyan szándékok, amelyeket az emberek szándékosan választanak. Ha valaki nem szereti az igazságot, akkor képtelen lesz lázadni a test ellen – ezért imádkoznia kell Istenhez, és Rá kell hagyatkoznia, és az igazságot kell keresnie a probléma megoldásához. A hazudozást azonban nem lehet egyszerre teljesen megoldani. Időnként lesz visszaesés, akár többszörös visszaesések is. Ez egy normális helyzet, és mindaddig, amíg feloldasz minden egyes hazugságot, amit mondasz, és lépést tartasz ezzel, el fog jönni a nap, amikor az összeset feloldottad. A hazugság megoldása egy elhúzódó háború: amikor egy hazugság kiömlik, tarts önvizsgálatot, majd imádkozz Istenhez. Amikor egy másik hazugság jön elő, ismét gondolkodj el magadon és imádkozz Istenhez. Minél többet imádkozol Istenhez, annál jobban fogod gyűlölni a romlott beállítottságodat, és annál jobban fogsz vágyni arra, hogy gyakorold és megéld az igazságot. Így lesz erőd elhagyni a hazugságokat. Egy ilyen tapasztalással és gyakorlással töltött idő után képes leszel meglátni, hogy a hazugságaid száma jelentősen csökkent, hogy sokkal könnyedebben élsz, és hogy többé nincs szükséged arra, hogy hazudj vagy elrejtsd a hazugságaidat. Bár lehet, hogy nem beszélsz sokat nap mint nap, minden mondatod szívből jön majd, és igaz lesz, nagyon kevés hazugsággal. Milyen érzés lesz így élni? Nem lesz vajon feloldozó és felszabadító? A romlott beállítottságod nem fog korlátozni téged, és nem fog megkötözni, és legalábbis elkezded látni a becsületes emberi lét eredményeit. Természetesen, amikor különleges körülményekkel találkozol, néha kicsúszhat a szádon egy-egy apró hazugság. Előfordulhat, hogy valamilyen veszélybe vagy bajba kerülsz, vagy meg akarod őrizni a biztonságodat, ilyen esetekben nem lehet megállni a hazudozást. Mégis, el kell gondolkodnod rajta, meg kell értened és meg kell oldanod a problémát. Imádkoznod kell Istenhez, és ezt mondanod: »Még mindig van bennem hazugság és csalás. Isten mentsen meg egyszer s mindenkorra a romlott beállítottságomtól.« Amikor valaki szándékosan bölcsességet gyakorol, az nem számít a romlottság kinyilatkoztatásának. Ezt kell megtapasztalni ahhoz, hogy valaki becsületes ember legyen. Ily módon egyre kevesebbet fogsz hazudni. Ma tíz hazugságot mondasz, holnap talán kilencet, holnapután pedig nyolcat. Később már csak kettőt vagy hármat fogsz mondani. Egyre többet fogsz igazat mondani, és egyre közelebb kerül majd Isten szándékaihoz, követelményeihez és normáihoz az, ahogyan a becsületes emberi létet gyakorlod – és milyen jó is lesz az! Ahhoz, hogy gyakorolhasd a becsületességet, kell, hogy legyen egy utad, és kell legyen egy célod. Először is oldd meg a hazudozás problémáját. Tudnod kell, hogy mi a lényeg a mögött, hogy ezeket a hazugságokat mondod. Azt is ízekre kell szedned, hogy milyen szándékok és indítékok vezetnek téged e hazugságok kimondására, miért vagy birtokában ezeknek a szándékoknak, és mi a lényegük. Ha mindezeket a kérdéseket tisztáztad, akkor alaposan átláttad a hazudozás problémáját, és amikor történik veled valami, akkor lesznek a gyakorlásra vonatkozó alapelveid. Ha folytatod az ilyen gyakorlatot és tapasztalást, akkor biztosan eredményeket fogsz látni. Egy nap azt mondod majd: »Könnyű becsületesnek lenni. Csalárdnak lenni olyan fárasztó! Nem akarok többé csalárd ember lenni, akinek mindig azon kell gondolkodnia, hogy milyen hazugságokat mondjon, és hogyan leplezze a hazugságait. Olyan, mintha mentális betegséggel küzdő ember lennék, aki ellentmondásokban beszél – olyasvalaki, aki nem érdemli meg, hogy ’embernek’ nevezzék! Ez a fajta élet annyira fárasztó, és nem akarok többé így élni!« Ekkor lesz reményed arra, hogy valóban becsületes legyél, és ez bizonyítja majd, hogy elkezdtél haladni a becsületes emberi lét felé. Ez egy áttörés. Természetesen lehetnek köztetek olyanok, akik, amikor elkezdtek gyakorolni, gyötrődni fognak, miután őszinte szavakat szóltatok és teljesen felfedtétek magatokat. Az arcotok elvörösödik, szégyellni fogjátok magatokat, és félni fogtok attól, hogy mások kinevetnek. Mit kell tennetek akkor? Akkor is imádkoznotok kell Istenhez, és kérni, hogy adjon nektek erőt. Azt mondod: »Ó, Istenem, én becsületes ember akarok lenni, de félek, hogy az emberek kinevetnek, amikor kimondom az igazságot. Kérlek, hogy ments meg engem a sátáni természetem rabságából; hadd éljek a Te szavaid által, és hadd szabaduljak meg és legyek felszabadítva.« Amikor így imádkozol, akkor egyre több világosság lesz a szívedben, és azt fogod mondani magadnak: »Jó ezt a gyakorlatba ültetni. Ma gyakoroltam az igazságot. Egyszer végre becsületes ember voltam.« Ahogy így imádkozol, Isten megvilágosít téged. Munkálkodni fog a szívedben, és megindít téged, lehetővé téve számodra, hogy értékeld, milyen érzés becsületes embernek lenni. Így kell az igazságot gyakorlatba ültetni. Kezdetben nem lesz utad, de az igazság keresése révén találni fogsz egy utat. Amikor az emberek elkezdik keresni az igazságot, nem feltétlenül van hitük. Az, hogy nincs ösvényük, nehéz az emberek számára, de amint megértik az igazságot és van egy gyakorlati útjuk, a szívük örömöt talál benne. Ha képesek gyakorolni az igazságot és alapelvek szerint cselekedni, a szívük vigaszt talál, és szabadságot és felszabadulást nyernek majd” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). Miután elolvastam Isten szavait, láttam, hogy ahhoz, hogy becsületesek legyünk, mindenekelőtt el kell engednünk a személyes érdekeinket. Ez nagyon fontos. A hazugság mögött lévő cél az, hogy megvédd a saját érdekeidet, és elérjed a céljaidat, és amikor az emberek ilyesmire törekszenek, a sátáni beállítottságuk által vezérelve, akkor hazudnak és trükköznek. Ezért döntő fontosságú, hogy elengedjük a személyes érdekeket, ami megkönnyíti a csalárdság feloldását. Az is fontos, hogy gyakran gondolkodjunk el magunkon, és tudatosan gyakoroljuk az igazmondást és a becsületességet, hogy Isten ellenőrizhesse minden szavunkat és cselekedetünket. Amikor csalárd módon akarunk beszélni vagy cselekedni, meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mit akarunk elérni, és ha ez valami csalárdság vagy valami elvetemült dolog kifejeződése, akkor imádkoznunk kell Istenhez, és meg kell változnunk, meg kell tanulnunk megnyílni másoknak, feltárni gondolatainkat, nézőpontjainkat, romlottságunkat és hibáinkat, és keresni az igazságot, hogy megoldjuk azokat. Ez az egyetlen módja annak, hogy a csalárd, elvetemült sátáni beállítottság fokozatosan megváltozzon. Ezután megnyíltam a felügyelőmnek az újonnan érkezőkkel kapcsolatos véleményemről, beismertem a hátsó szándékomat, és bocsánatot kértem tőle. Nagyon meglepett, hogy nem nézett le engem, hanem inkább megbeszélt velem néhány problémát a kötelességeinkben. Miután ezt megtettem, nagyon jól éreztem magam. Abbahagytam a titkolózást, és igazán megnyugodtam. Nem szabadultam meg teljesen a csalárd, elvetemült sátáni beállítottságomtól, de megvan a hitem és az akaratom, hogy becsületes ember legyek, aki örömet szerez Istennek, hogy arra összpontosítsak, hogy becsületes legyek, és elfogadjam, hogy Isten megvizsgál minden egyes dologban, amit az életemben teszek.