2021. május közepén egy gyülekezetvezető hirtelen odajött hozzám beszélgetni. Megkérdezte, hogy jól ismerem-e Lilah nővért, hogy igazságos-e másokkal, és hogy szokott-e ítélkezni. Olyan szigorúan nézett, hogy azonnal megkérdeztem tőle, mi történt. Azt mondta, hogy Lilah-nak igazán arrogáns beállítottsága van, és a testvérek előtt több vezetőről is ítélkezett, azt állítva, hogy hamis vezetők. Azt is mondta, hogy Lilah-nak jó a beszélőkéje, az összejöveteleken folyton az önismeretéről beszél, de valójában egyáltalán nem ismeri magát. Azt mondta, a legtöbb testvér nem látja, hogy Lilah valójában milyen, és szeretik a közösségvállalásait. Azonnal eszembe jutott, hogy a gyülekezetből kizárt antikrisztusok némelyike ugyanezt tette: ítélkezett a vezetőkön és a dolgozókon. Az még talán objektív, ha valaki egy-két vezetőről azt mondja a gyülekezetben, hogy hamis vezetők, de több vezetőről ezt állítani egyszerűen túl arrogáns. Akkor azt mondtam: „Az, hogy ilyeneket tud mondani, komoly dolog. Az ítélkezései nem ugyanolyanok, mint azoknak az antikrisztusoknak?” Eszembe jutott az is, hogy a tavalyi vezetőválasztáson Lilah titokban az egyik jelöltről beszélgetett egy másik nővérrel, azt mondva, hogy a jelölt túl sokat törődik a látszattal és a státusszal, csak a külsőségekre ad, és nem végez valódi munkát. Akaratlanul is elfogulttá váltam Lilah-val szemben, és azt gondoltam, hogy tényleg ítélkező.

Aztán a vezető arra sürgetett, hogy írjak értékelést Lilah-ról. Visszagondoltam a vele való legutóbbi interakcióimra, amikor néhány testvér szembesítette bizonyos dolgokkal. Bár először védekezett, később elgondolkodott magán, megismerte önmagát, volt némi változás, tapasztalható volt nála az életbe való belépés, és képes volt elfogadni az igazságot. A vele folytatott beszélgetések során láttam, hogy fontosnak tartja az önreflexiót és az önismeretet, imádkozik, keresi az igazságalapelveket, és Isten szavait kutatja a belépéshez. Úgy éreztem, hogy ő egy igazságkereső. De amikor arra gondoltam, hogy a vezető szerint Lilah-nak arrogáns beállítottsága van, jó a beszélőkéje, ügyesen félrevezeti az embereket, és most csak úgy lazán ítélkezik a vezetők és a dolgozók fölött, akkor felmerült bennem: ha azt írnám az értékelésemben, hogy ő olyasvalaki, aki képes elfogadni az igazságot és törekedni rá, vajon a vezető nem azt mondaná-e, hogy hiányzik belőlem a tisztánlátás, és bolond vagyok? Ha rossz benyomást teszek a vezetőre, a jövőben talán nem bíz rám bizonyos kötelességeket. Ezt szem előtt tartva azt írtam az értékelésemben, hogy Lilahnak arrogáns beállítottsága van, és néha a saját képzelgései szerint ítél meg másokat. Azt írtam, hogy nehezen fogadja el az igazságot, és hajlamos mentegetőzni, amikor problémákkal szembesítik. Megemlítettem néhány romlottságát is, amelyeket a mindennapi életben időnként felfedett. Bár írtam arról is, ahogyan az igazságra törekedett, hozzátettem egy megjegyzést, miszerint nem vagyok benne biztos, hogy valóban igazságkereső-e. Az értékelés megírása után kissé nyugtalan lettem; soha nem éreztem, hogy Lilah olyan lenne, amilyennek a vezető leírta. Bár valóban arrogáns beállítottságú volt, és a beszédstílusa néha nyers és nehezen elfogadható, a szíve mélyén nem volt rossz. Amikor problémák merültek fel, a gyülekezet érdekeit védte, és elég bátor volt ahhoz, hogy felszólaljon, ha látta, hogy mások megszegik az igazságalapelveket. Például, amikor látta, hogy egy nővér folyton csak felületesen végzi a kötelességét, és ezzel hátráltatja a munka előrehaladását, Lilah képes volt félretenni a kapcsolatukat, és késedelem nélkül segített neki azzal, hogy rámutatott a problémára, és a vezetőnek is szólt róla. Ha az ember Lilah általános viselkedését nézte, láthatta, hogy képes megvédeni a gyülekezet érdekeit, és igaz ember, de a vezető mást állított. Azon tűnődtem, vajon a vezető elfogult-e, és hogy az általa gyűjtött értékelések miatt Lilah-t végül elbocsátják vagy kitisztítják-e a gyülekezetből. Minél többet gondolkodtam ezen, annál nyugtalanabb lettem, ezért megkérdeztem a vezetőt, hogy vállalt-e közösséget Lilah-val a problémáiról, és hogy Lilah hogyan értette meg azokat. De a vezető kitért a kérdés elől, azt mondva, hogy Lilah már korábban is hajlamos volt ítélkezni a vezetőkön és a dolgozókon, és most megint ezt teszi. Azt mondta, az egyik vezető Lilah vádjai miatt a lemondását fontolgatja, tehát Lilah már bomlasztást okoz. Ezt hallva arra gondoltam, hogy a vezető biztosan jobban átlátja a problémákat, mint én, és hogy belőlem hiányzik a tisztánlátás, és Lilah külsődleges viselkedése egyszerűen megtévesztett. Így hát nem mondtam semmi mást.

Pár nappal később egy felsőbb vezető kivizsgálta a helyzetet, és azt mondta, hogy Lilah nem önkényesen ítélkezett a vezetőkön és a dolgozókon, hanem igazságérzettől vezérelve leplezett le és jelentett hamis vezetőket. Azt a vezetőt Lilah jelentette, ezért az elnyomta és megbüntette őt, azt állítva, hogy Lilah önkényesen ítélkezik a vezetőkön és dolgozókon – sőt, egyoldalúan meg is szüntette a kötelességét! A hamis vezetőket, akiket Lilah jelentett, mind elbocsátották, ő pedig visszakapta a kötelességét. Amikor ezt meghallottam, elakadt a lélegzetem – megdöbbentem, és egyben nyugtalanságot is éreztem. A vezetőt követve én is azt mondtam, hogy Lilah-nak arrogáns beállítottsága van, önkényesen ítélkezik a vezetőkön, és nehezen fogadja el az igazságot. Ezzel nem ítéltem el én is Lilah-t? Ez komoly probléma volt! Éreztem, hogy ez nem kis dolog, és hogy tényleg el kell gondolkodnom, és meg kell ismernem önmagam. Ezért imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy adjon útmutatást, hogy megismerjem önmagam. Később ezt olvastam Isten szavaiban: „Ahhoz, hogy higgy Istenben és a helyes úton járj az életben, a legkevesebb, hogy méltósággal és emberi hasonlatossággal kell élned, méltónak kell lenned az emberek bizalmára és értékesnek kell tartaniuk, az embereknek érezniük kell, hogy van tartalma a jellemednek és tisztességednek, hogy végigviszel mindent, amit mondasz, és állod a szavad. [...] A méltósággal élő emberek mindegyikének van valamennyi személyisége, időnként nem jönnek ki másokkal, de becsületesek, és nincs hamisság és trükközés bennük. Végeredményben mások nagyra tartják őket, mert képesek gyakorolni az igazságot, becsületesek, van méltóságuk, tisztességük és jellemük, soha nem használnak ki másokat, segítenek az embereken, ha bajba jutnak, lelkiismerettel és értelemmel bánnak az emberekkel, és soha nem hoznak elhamarkodott ítéletet felettük. Amikor más embereket felmérnek vagy megtárgyalnak, minden pontos, amit ezek az emberek mondanak, azt mondják, amit tudnak, és nem jártatják a szájukat arról, amit nem tudnak, nem színezik ki a dolgokat, szavaik pedig bizonyítékként vagy referenciaként szolgálhatnak. A jellemmel rendelkező emberek viszonylag gyakorlatiasak és megbízhatók, amikor beszélnek és cselekszenek. Senki sem tartja értékesnek az olyan embereket, akiknek nincs jellemük, senki nem figyel arra, amit mondanak vagy tesznek, illetve nem tartják fontosnak a szavaikat és a tetteiket, és senki sem bízik bennük. Ez azért van, mert túl sokat hazudnak, és túl kevés becsületes szót szólnak, mivel hiányzik az őszinteségük, amikor másokkal érintkeznek vagy bármit is tesznek értük, megpróbálnak mindenkit kicselezni és becsapni, és senki sem kedveli őket. Találtatok-e bárkit is, akit megbízhatónak tekintetek? Méltónak tartjátok-e magatokat mások bizalmára? Mások megbízhatnak-e bennetek? Ha valaki megkérdez téged valaki másnak a helyzetéről, nem kellene a saját akaratod szerint értékelned vagy megítélned azt az embert, szavaidnak tárgyilagosnak, pontosnak, és a tényekkel megegyezőnek kell lenniük. Arról kellene beszélned, amit értesz, és nem kellene beszélned olyan dolgokról, amelyekre nincs rálátásod. Igazságosnak és tisztességesnek kell lenned azzal a személlyel. Ez a felelősségteljes viselkedés. Ha csak egy felszíni jelenséget figyeltél meg, és amit mondani akarsz, az csak a saját ítéleted az adott emberről, akkor nem szabad vakon ítéletet mondanod az illető felett, és semmiképpen sem szabad elítélned. A mondandód elé kell tenned, hogy: »Ez csak a saját megítélésem«, vagy »Ez csupán az, ahogy én érzek.« Ily módon a szavaid viszonylag tárgyilagosak lesznek, és miután hallotta, amit mondtál, a másik ember képes lesz érzékelni szavaid becsületességét és a tisztességes hozzáállásodat, és képes lesz megbízni benned. Biztosak vagytok benne, hogy el tudjátok ezt érni?” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak azáltal tudja valaki megélni az emberi hasonlatosságot, hogy becsületes ember). Isten szavaiból rájöttem, hogy az egyenes, becsületes emberek helyesen és objektíven értékelnek másokat, és nem beszélnek meggondolatlanul. Csak azt mondják, amit tudnak, és semmi többet. Megbízhatóak. De azok, akik nem egyenesek, akiket személyes szándékok vezérelnek az értékeléseikben, akik mindenfélét összebeszélnek, ami csak eszükbe jut, sőt, eltorzítják a tényeket, vagy a feje tetejére állítanak dolgokat, hogy elérjék a saját céljaikat. Az ilyen ember túl sokat hazudik, túl kevés igazságot mond, és nem lehet megbízni benne. Hiányzik belőle a méltóság és a tisztesség. Újragondoltam a Lilah-ról alkotott értékelésemet. Amikor hallottam, hogy a vezető elítéli őt, mint arrogáns, önelégült és ítélkező embert, nem tettem erőfeszítést, hogy felismerjem, hogy ez megfelel-e a tényeknek, és nem vizsgáltam meg, hogy a vezetők, akiket Lilah jelentett, valóban hamis vezetők-e. Csak vakon csatlakoztam a vezetőhöz az elítélésében. Bár rájöttem, hogy a vezető véleménye Lilah-ról nem egyezik a tapasztalataimmal, és nyugtalanságot éreztem, attól féltem, hogy azt fogja mondani, bolond vagyok, akiből hiányzik a tisztánlátás, és rossz benyomása lesz rólam, és a jövőben talán nem bíznak rám fontos kötelességeket. Ezért írtam negatív értékelést Lilah-ról. A tényekkel ellentétesen cselekedtem, megvádoltam és elnyomtam őt; rosszindulatú beállítottságot fedtem fel. Becsületes cselekedet volt Lilah részéről, hogy leleplezett és jelentett hamis vezetőket anélkül, hogy a státusz és a hatalom korlátozta volna. Én nemcsak hogy nem támogattam őt, hanem csatlakoztam egy hamis vezetőhöz az elítélésében, amivel csak fájdalmat okoztam neki. Ez gonoszság volt, én pedig a Sátán cinkosaként viselkedtem. Ezt felismerve tele voltam megbánással és önváddal. Úgy éreztem, mélységesen tartozom Lilah-nak, és nem volt képem hozzá, hogy a szemébe nézzek. Imádkoztam Istenhez: „Istenem, hiányzik belőlem az emberiesség. Egy hamis vezetőt követtem, elnyomtam és elítéltem Lilah-t. Vétket követtem el Előtted. Istenem, tévedtem, és bűnbánatot akarok tartani.”

Olvastam még néhány szakaszt Isten szavaiból, amelyek segítettek, hogy jobban megismerjem magam. Mindenható Isten azt mondja: „Az antikrisztusok vakok Istenre, Neki nincs helye a szívükben. Amikor Krisztussal találkoznak, nem bánnak Vele másképp, mint egy hétköznapi emberrel, folyamatosan az Ő arckifejezéséből és hanglejtéséből következtetnek, úgy változtatják a hangnemet, ahogy a helyzet megkívánja, soha nem mondják el, mi is történik valójában, soha nem mondanak semmi őszinte dolgot, csak üres szavakat és doktrínákat beszélnek, megpróbálják megtéveszteni és becsapni a szemük előtt álló gyakorlati Istent. Egyáltalán nincs istenfélő szívük. Még arra sem képesek, hogy szívből beszéljenek Istenhez, hogy bármi igazat mondjanak. Úgy beszélnek, ahogy a kígyó siklik, szavaik folyása tekervényes és nem egyenes. Olyan a szavaik módja és iránya, mint a dinnye indája, amely egy póznán kapaszkodik felfelé. Ha például azt mondod, hogy valaki jó képességű és előléptethetnék, rögtön arról beszélnek, hogy milyen jó is az illető, mi nyilvánul meg és tárul fel benne; ha pedig azt mondod, hogy valaki rossz, akkor gyorsan arról kezdenek beszélni, hogy az illető milyen rossz és gonosz, hogyan okoz bomlasztásokat és megzavarásokat a gyülekezetben. Amikor bizonyos konkrét helyzetekről érdeklődsz, nincs mit mondaniuk; mellébeszélnek, azt várják, hogy következtetésre juss, figyelve a szavaid jelentésére, hogy a szavaikat a te gondolataidhoz igazíthassák. Minden, amit mondanak: szépen hangzó szavak, hízelgés és szolgalelkűség; egyetlen őszinte szó sem hagyja el a szájukat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Második rész)). „Az antikrisztusok emberi mivolta nem becsületes, ami azt jelenti, hogy a legkevésbé sem szavahihetőek. Mindaz, amit mondanak és tesznek, meghamisított, benne vannak a saját szándékaik és céljaik, és benne rejlenek a megnevezhetetlen és kimondhatatlan trükkjeik és cselszövéseik. Az antikrisztusok szavai és tettei tehát túlságosan is szennyezettek, és túlságosan is tele vannak hamissággal. Bármennyit beszélnek is, nem lehet tudni, hogy melyik szavuk igaz, melyik hamis, melyik helyes és melyik helytelen. Ez azért van, mert nem becsületesek, a gondolkodásmódjuk pedig rendkívül bonyolult, tele van alattomos cselszövésekkel, és bővelkedik a trükkökben. Semmi sem egyértelmű abból, amit mondanak. Nem mondják, hogy az egy az egy, a kettő az kettő, az igen az igen, a nem pedig nem. Helyette minden kérdésben kerülgetik a forró kását, és elméjükben többször is átgondolják a dolgokat, fejtegetik a következményeket, minden szempontból mérlegelik az előnyöket és a hátrányokat. Aztán úgy módosítják a mondanivalójukat, hogy elég nehézkesnek hangzik mindaz, amit mondanak. A becsületes emberek soha nem értik, amit mondanak, így könnyen megtéveszthetik és becsaphatják őket, aki pedig ilyen emberekkel beszélget, és ilyenekkel van kapcsolatban, az fárasztónak és fáradságosnak találja az élményt. Soha nem mondják, hogy az egy az egy, és a kettő az kettő, soha nem mondják ki, hogy mire gondolnak, és soha nem írják le a dolgokat úgy, ahogyan vannak. Mindaz, amit mondanak, kifürkészhetetlen, tetteik céljai és szándékai pedig nagyon bonyolultak. Ha kiderül az igazság – ha mások átlátnak rajtuk, és tetten érik őket –, akkor gyorsan kitalálnak egy másik hazugságot, hogy megkerüljék a dolgot. [...] Az alapelv és módszer, amely szerint ezek az emberek viselik magukat és a világgal foglalkoznak, az az emberek hazugságokkal való becsapása. Kétszínűek, és úgy beszélnek, ahogy a közönségüknek megfelel; azt a szerepet játsszák, amit a helyzet megkövetel. Mézesmázosak és simulékonyak, a szájuk tele van hazugsággal, és megbízhatatlanok. Aki csak egy rövid ideig is kapcsolatba kerül velük, azt félrevezetik vagy megzavarják, és nem kap ellátást, segítséget vagy épülést” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész)). Isten szavai feltárják, hogy az antikrisztusok szavai és tettei mindig álnokságot rejtenek; körülményesen beszélnek, félrevezetnek másokat, és hiányzik belőlük minden hitelesség. Még akkor is, amikor Krisztussal érintkeznek, támpontokat keresnek az Ő szavaiban, figyelik, honnan fúj a szél, és talpnyalóként viselkednek. Semmi őszinte nincs bennük. Igazán megfoghatatlanok, csalárdak és gonoszak. Én soha nem voltam közvetlen kapcsolatban Krisztussal, de figyeltem a jelekre, próbáltam felmérni a hangulatot, és kitalálni, mit akarnak mások. Antikrisztusi beállítottságot fedtem fel. Pár hónappal korábban a vezető kérte az értékelésemet Lilah-ról. Akkoriban nem hallottam, hogy a vezetőnek negatív véleménye lenne róla; azt gondoltam, valószínűleg elő akarja léptetni. Ezért azt mondtam, hogy Lilah képes keresni és elfogadni az igazságot a problémákkal szembenézve, hogy van igazságérzete, és képes megvédeni a gyülekezet érdekeit. Lényegében csak az erősségeiről írtam, a gyengeségeit alig említettem. De ezúttal, amikor hallottam, hogy a vezető szerint ő nem egy elvekhez hű ember, és hogy mások értékelését kéri róla, tudtam, hogy nekem más tapasztalataim vannak Lilah-val, mint neki. Azonban azért, hogy a vezető azt mondja, van tisztánlátásom, vele tartottam, és azt mondtam, hogy Lilah-nak arrogáns beállítottsága van, ítélkező, és nehezen fogadja el az igazságot, amikor történik valami. Mindkét értékelésben ugyanazt a személyt értékeltem, de teljesen mást mondtam. Egyáltalán nem voltam pártatlan vagy objektív. Eszembe jutottak az Úr Jézus szavai: „[...] ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem [...]” (Máté 5:37). Amikor azonban Lilah-ról írtam, jó benyomást akartam tenni a vezetőre, ezért próbáltam kitalálni, hogy mit szeretne hallani. Mielőtt véleményt mondtam, többször is végig kellett gondolnom a dolgokat a fejemben, ami csak még jobban összekuszálta a gondolataimat. Minden szavamat és tettemet személyes szándékok hatották át; egyetlen szavam sem volt őszinte vagy igaz. Túlságosan is csalárd és gonosz voltam. Elvtelen voltam a szavaimban és a tetteimben, és nem érdemeltem meg Isten vagy mások bizalmát. Teljesen elvesztettem a méltóságomat és a tisztességemet. Egyre jobban undorodtam magamtól. Korábban, amikor láttam, hogy hamis vezetők és antikrisztusok elnyomnak és elítélnek másokat, hogy a saját hírnevüket és státuszukat védjék, felháborodtam. Soha nem képzeltem volna, hogy én is ugyanilyen gonoszságot követek majd el. Elferdítettem a tényeket, csak hogy elérjem a saját céljaimat és megvédjem a saját érdekeimet. Egy igazságérzettel rendelkező embert, aki a gyülekezet érdekeit védte, ítélkezőnek állítottam be. Megvádoltam egy jó embert, és igazságtalanul bántam vele. Egy hamis vezető oldalára álltam, elítélve és elnyomva Lilah-t.

Egyszer egy összejövetelen egy nővér azt mondta, hallotta, hogy a vezető értékeléseket akar gyűjteni Lilah-ról, de úgy érezte, Lilah nem egészen olyan, amilyennek a vezető lefestette őt. Ez a nővér nem hallgatott vakon a vezetőre; ehelyett tisztán látta, mit mond és tesz a vezető. Szólt erről a felsőbb vezetőknek is, és véget vetett annak, ahogy Lilah-val bántak. Ugyanazzal a helyzettel szembesülve, mint én, ez a nővér képes volt keresni az igazságot; istenfélő szíve volt, szavai pedig becsületesek és pártatlanok voltak. Megvédte Lilah-t és a gyülekezet érdekeit, míg én ezzel szemben bedőltem a hamis vezető hazugságainak és cseleinek, bátorítottam féktelen gonoszságát, és a Sátán csatlósaként viselkedtem. Ezért igazán gyűlöltem magam. Elgondolkodtam azon, miért adtam be ilyen könnyen a derekam, amikor a vezető azokat a dolgokat mondta Lilah-ról. Azért, mert nem értettem teljesen az igazságot arról, hogy mit is jelent ítélkezőnek lenni. Valójában annak a kulcsa, hogy megállapítsuk, valaki ítélkező-e, az, hogy megnézzük a szavai mögötti szándékot, és azt, hogy a jelentett problémák a tényeken alapulnak-e. Ha valaki felfedez hamis vezetőket, akik szembemennek az alapelvekkel, és nem végeznek valódi munkát, majd közösséget vállal és tisztán látja őket azokkal a testvérekkel együtt, akik értik az igazságot, és ha az illető szándéka a gyülekezet érdekeinek védelme, akkor nem ítélkező, hanem inkább igazságérzettel rendelkezik. Azoknak, akik valóban ítélkezők, saját szándékaik vannak; eltorzítják a tényeket és a feje tetejére állítják a dolgokat; rágalmaznak és támadnak embereket; keresik, mivel foghatnak meg másokat, vagy felfújják a romlottságot, amit az emberek kimutatnak, és válogatás nélkül megbélyegzik őket. Csak elnyomást és elítélést hoznak másokra. Ezt jelenti ítélkezőnek lenni. Nem volt tiszta megértésem arról, mit jelent ítélkezőnek lenni; ezért tévesen azt hittem, hogy ha problémákat fedezünk fel egy vezetővel vagy dolgozóval kapcsolatban, akkor azt közvetlenül nekik kell elmondanunk, vagy jelentenünk egy felsőbb vezetőnek, és ha a hátuk mögött más testvérekkel vitatjuk meg a problémáikat, az már ítélkezés. Nem néztem a helyzet összefüggéseit és lényegét. Amikor hallottam, hogy Lilah magánbeszélgetésben azt mondta néhány nővérnek, hogy bizonyos vezetők nem végeznek valódi munkát, és hogy hamis vezetők, azt gondoltam, hogy ítélkező, ezért önkényesen elítéltem őt. Egyáltalán nem gondolkodtam el azon, hogy amit mondott, az tükrözi-e a valóságot. De most a tények megmutatták, hogy amit jelentett, az igaz volt. Neki volt bátorsága beszélni az igazságról és megvédeni a gyülekezet érdekeit. Volt igazságérzete, és nem volt ítélkező.

Tanultam néhány leckét ebből a kudarcból. A jövőbeni értékelések során istenfélő szívvel kell rendelkeznem, és nem bízhatok vakon másokban. Fel kell ismernem a dolgok lényegét a tények és Isten szavai szerint. Ha nem értem az igazságot, és nem látom tisztán a dolgokat, legalább egyenesnek kell lennem, nem pedig hízelegni valakinek, és eltorzítani a tényeket. Isten szavai azt mondják: „Amikor azt mondom, hogy »Isten útjának követése«, vajon mire vonatkozik az »Isten útja«? Azt jelenti, hogy félni Istent és kerülni a rosszat. És vajon mi az, hogy félni Istent és kerülni a rosszat? Amikor például valakiről értékelést készítesz – ez összefügg az istenfélelemmel és a rossz kerülésével. Hogyan készítesz valakiről értékelést? (Becsületesnek, igazságosnak és méltányosnak kell lennünk, szavainknak pedig nem szabad az érzéseinken alapulniuk.) Amikor pontosan azt mondod, amit gondolsz, és amit láttál, akkor becsületes vagy. Először is, a becsületesség gyakorlása összhangban van Isten útjának követésével. Ez az, amire Isten az embereket tanítja; ez Isten útja. Mi Isten útja? Félni Istent és kerülni a rosszat. Vajon a becsületesség nem része az Istenfélelemnek és a rossz kerülésének? És ez nem Isten útjának követése? (De igen, az.) Ha nem vagy becsületes, akkor az, amit láttál és az, amit gondolsz, nem azonos azzal, ami a szádon kijön. Valaki megkérdezi tőled, hogy »Mi a véleményed erről az emberről? Felelősségteljes-e a gyülekezeti munkában?«, és te azt válaszolod: »Nagyszerű ember. Felelősségteljesebb és jobb képességű, mint én, az emberi mivolta is jó. Érett és stabil.« De a szíved mélyén vajon ezt gondolod? Amit valójában látsz, az az, hogy bár ez az ember rendelkezik képességgel, de megbízhatatlan, meglehetősen csalárd és nagyon számító. Ez az, amit valójában gondolsz az elmédben, de amikor itt az idő, hogy beszélj, felötlik benned, hogy »Nem mondhatom ki az igazságot. Nem szabad senkit sem megbántanom«, így gyorsan mondasz valami egyebet, és szép dolgokat válogatsz, amiket mondhatsz róla, de semmi sem az, amit valójában gondolsz; az egész hazugság és színlelés. Vajon ez azt jelzi, hogy Isten útját követed? Nem. A Sátán útjára léptél, a démonok útjára. Mi Isten útja? Az igazság az az alap, amely szerint az embereknek viselniük kell magukat, valamint az istenfélelem és a rossz kerülésének az útja. Bár te egy másik emberhez beszélsz, Isten is hallgatja; Ő figyeli a szívedet, és átvizsgálja. Az emberek arra figyelnek, amit mondasz, de Isten a szívedet vizsgálja át. Vajon az emberek képesek átvizsgálni az ember szívét? Az emberek legfeljebb azt láthatják, hogy nem mondtad ki az igazságot; azt láthatják, ami a felszínen van, azonban csak Isten láthat a szíved mélyére. Csak Isten láthatja azt, hogy mit gondolsz, mit tervezel, és milyen kis cselszövéseket, alattomos módszereket és aktív gondolatokat hordozol a szívedben. Vajon amikor Isten látja, hogy nem mondod ki az igazságot, mi az Ő véleménye és értékelése rólad? Az, hogy ebben a kérdésben nem követted Isten útját, mivel nem mondtad ki az igazságot” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból rájöttem, hogy minden, ami történik, végső soron azon múlik, hogy képesek vagyunk-e félni Istent és kerülni a rosszat. Isten belelát a szívünkbe és az elménkbe. Isten pontosan lát mindent, amit gondolunk és teszünk. Amikor másokat értékelünk, istenfélő szívvel kell rendelkeznünk. Nem szabad, hogy személyes szándék vagy érdek vezéreljen minket, hanem inkább a tényekre kell alapoznunk, csak azt kell mondanunk, amit tudunk, és Isten követelményeinek megfelelően őszintének kell lennünk. Ha nem értjük tisztán valakinek a viselkedését, vagy az adott helyzetre vonatkozó igazságalapelveket, akkor többet kell keresnünk és imádkoznunk, hogy ne ítéljünk meg és ne bélyegezzünk meg önkényesen valakit. Eszembe jutott a gyülekezet megtisztításának munkája is. Ha személyes szándékaink vannak, és nem értékeljük az embereket objektíven és a tényeknek megfelelően, az félrevezethet másokat. Súlyos esetekben előfordulhat, hogy valakit tévesen takarítanak vagy zárnak ki, ezzel jogtalanságot követve el ellene. Az érzelmek alapján történő beszéd és cselekvés, egy álhívő vagy egy gonosz személy védelmezése és oltalmazása azt jelentheti, hogy valaki, akit ki kellene takarítani vagy közösíteni, a gyülekezetben marad, ahol további bomlasztást okozhat. Ugyanez a helyzet a kötelességek megváltoztatásával is. Ha egy értékelés pontatlan, megakadályozhatja a jó emberek előléptetését és gondozását, miközben a rossz emberek a pozíciójukban maradnak. Ez nemcsak a testvérek életbe való belépését tartja vissza, hanem akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját is. Emellett rájöttem, hogy az értékeléseknek az általános viselkedésen kell alapulniuk; pártatlannak és objektívnek kell lenniük. Nem ragadhatunk le az emberek gyengeségeinél vagy a romlottság pillanatnyi megnyilvánulásánál, felfújva azt és megbélyegezve őket. Miután ezt felismertem, elkezdtem emlékeztetni magam, hogy a jövőben istenfélő szívvel kell értékelnem másokat, és ezt a tényeknek megfelelően, pártatlanul és objektíven kell tennem. Később, kötelességből, ismét értékelést kellett írnom Lilah-ról. Tudtam, hogy ez egy próbatétel, hogy kiderüljön, képes vagyok-e gyakorolni az igazságot, belépni az alapelvekbe, és pártatlanul, objektíven értékelni a nővéremet. Így elcsendesítettem a szívemet Isten előtt, és imádkoztam, kérve Istent, hogy vizsgálja meg a szívemet. Őszinte akartam lenni. Nevén kellett neveznem a dolgokat, és nem a saját szándékom szerint beszélnem. Le kellett írnom, amit tudtam, és ha valamit nem tudtam, azt is meg kellett mondanom. Sokkal jobban éreztem magam, amikor ezt a gyakorlatba ültettem.

Lilah értékelése segített meglátnom a saját ravasz és csalárd romlott beállítottságomat, és azt, hogy ha a saját szándékaim szerint beszélek és cselekszem, akaratlanul is gonoszságot követek el, és megbántok másokat. Azt is megláttam, hogy Isten szavai és az igazság szerint élni, igazságosan beszélni és cselekedni, ahogyan Isten tanít minket, és becsületes embernek lenni az egyetlen módja annak, hogy megéljük a valódi emberi hasonlatosságot, és elnyerjük Isten jóváhagyását.