2020 szeptemberében az interneten megismertem egy nővért. Bizonyságot tett arról, hogy az Úr Jézus visszatért Mindenható Istenként, és hogy igazságokat fejez ki, hogy elvégezze az ítélet munkáját Isten házánál kezdve. Nagy izgalommal töltött el, amikor hallottam az Úr visszatéréséről, és elkezdtem online összejöveteleken részt venni, és kutatni Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Mindenható Isten szavait olvasva sok olyan igazságot ismertem meg, amelyekről korábban soha nem hallottam, mint például annak a valóságát, hogy a Sátán megrontja az embert, Isten emberiség megmentésére irányuló munkájának három szakaszát, a megtestesülés misztériumait, és azt, hogy Isten hogyan végzi az ítélet munkáját az utolsó napokban. A keresési és kutatási időszak során megbizonyosodtam arról, hogy Mindenható Isten a visszatért Úr Jézus, és csatlakoztam a Mindenható Isten Egyházához. Mindennap élveztem Isten szavainak öntözését és táplálását, és a lelkem olyan örömet érzett, amilyet még soha. Ezzel szemben a helyi templomunk lelkészeinek prédikációi mind ugyanazokról a régi dolgokról szóltak, szárazak és unalmasak voltak, és hiányzott belőlük a megvilágítás. Egyáltalán nem voltak építő jellegűek, így abbahagytam a templomi szertartások látogatását.

Aztán 2021 februárjában Mianmarban katonai puccs történt, és megszakadt az internetkapcsolat, így többé nem tudtam részt venni az online összejöveteleken a testvéreimmel. Nemsokára két testvér jött a falumba, hogy helyi összejöveteleket szervezzenek, amelyeken több mint 20 ember vett részt. Meglepetésünkre mindössze néhány összejövetel után valaki beárult minket a helyi lelkészeknek. A lelkészek elkezdték mondogatni a templomba járóknak, hogy templomi szertartások helyett online összejövetelekre járunk, és hogy nem hallgatunk sem rájuk, sem a vénekre. Azt a szóbeszédet terjesztették, hogy saját vallási csoportot alapítunk, és azt mondták minden templomba járónak, hogy forduljanak el utasítsanak el minket. A falunkban szinte mindenki keresztény volt, és mindannyian rajongtak a lelkészekért, és hallgattak rájuk. Mivel a lelkészek támadtak és megítéltek minket, a Mindenható Istenbe vetett hitünk híre gyorsan elterjedt a faluban, és mindenki, beleértve a rokonainkat, barátainkat és szomszédainkat, szidni kezdett minket, mondván: „Szörnyű, hogy nem jártok templomba, és nem hallgattok a lelkészekre!” Bárhová mentem, a falubeliek ujjal mutogattak rám. Nagyon elkeseredtem. Mindig is remek kapcsolatom volt a barátaimmal és a szomszédaimmal, mindig segítettünk egymásnak, de ők úgy kezdtek kezelni, mintha szálka lennék a szemükben, mintha egy ellenség lennék. A hit személyes szabadság. Mi csak a hitünket gyakoroltuk, összejöttünk és Isten szavait olvastuk, akkor a lelkészek miért ítéltek meg és kárhoztattak minket, és miért mondták a falubelieknek, hogy utasítsanak el bennünket? Mielőtt észbe kaptam volna, eluralkodott rajtam a negativitás. Imában Isten elé járultam: „Istenem, a lelkészek ránk támadnak, és még a barátaink és rokonaink is ellenünk vannak. Igazán szerencsétlennek érzem magam. Istenem, nem értem, miért bánnak így velünk. Kérlek, világosíts meg, hogy jobban megértsem ezt, hogy ne ebben a negativitásban éljek tovább!” Akkor eszembe jutott egy részlet Isten szavaiból. Mindenható Isten azt mondja: „Amikor Isten munkálkodik – amikor Isten gondoskodik egy emberről, átvizsgálja őt, és amikor méltónak találja és jóváhagyja őt –, a Sátán ott ólálkodik a nyomában, igyekszik félrevezetni és súlyosan károsítani az illetőt. Mivel Isten meg kívánja nyerni ezt az embert, a Sátán minden tőle telhetőt megtesz, hogy akadályozza, mindenféle aljas módszerrel zavarja meg és károsítja Isten munkáját, hogy megvalósítsa saját kimondhatatlan célját. Mi ez a cél? Ő nem akarja, hogy Isten bárkit is megnyerjen; meg akarja kaparintani azokat, akiket Isten meg szándékozik nyerni, hogy elfoglalhassa őket, irányíthassa őket, és átvehesse fölöttük az irányítást, hogy azok őt imádják, csatlakozzanak hozzá a gonosz tettekben, hogy ellenszegüljenek Istennek. Nem ez a Sátán baljós indítéka? [...] Miközben a háborúját vívja Istennel, és a nyomában ólálkodik, a Sátán célja, hogy leromboljon minden munkát, amelyet Isten el akar végezni, és hogy megszállja és ellenőrzése alá vegye mindazokat, akiket Isten meg akar nyerni. Teljesen el akarja pusztítani azokat, akiket Isten meg akar nyerni, vagy birtokolni és használni akarja őket, ha nem sikerül őket elpusztítania. Ez az ő célja” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.). Isten szavai által megértettem, hogy Isten az utolsó napokban igazságokat fejez ki, hogy megítélje és megtisztítsa az embereket, hogy megmenthessen és megnyerhessen egy csoport igaz hívőt. De a Sátán Isten ellensége, és mindenféle taktikát bevet, hogy akadályozza és aláássa Isten munkáját, hogy az emberek elhagyják Istent, elárulják Őt, és a Sátán hatalma alatt éljenek. Így a Sátán elfoglalhatja és irányíthatja őket, és végül vele együtt a pokolban fognak bűnhődni. A lelkészek és vének viselkedésére gondoltam. Hallották az Úr visszatérésének hírét, de egyáltalán nem vizsgálták meg, sőt másokat is megakadályoztak ebben. A prédikációik nem voltak lelkileg táplálóak, és nem engedték, hogy az emberek keressék az igaz utat. Amikor látták, hogy már nem járunk templomba és nem követjük őket, elítéltek és megrágalmaztak minket, remélve, hogy rákényszerítenek minket Mindenható Isten elárulására, hogy visszatérjünk a templomukba, továbbra is engedelmeskedjünk nekik, az irányításuk alatt maradjunk, és végül elveszítsük Isten utolsó napokbeli üdvösségét. Hát nem a Sátán szolgái voltak ők? Ezt felismerve azt mondtam magamnak, hogy nem szabad bedőlnöm a Sátán cseleinek. Nem adhatom fel Mindenható Istent, nem követhetem a lelkészeket, továbbra is szilárdan meg kell állnom.

Ezek után a falunkban néhány új hívő, és azok, akik még csak épp kezdték kutatni Isten utolsó napokbeli munkáját, meggyengültek és visszahúzódtak. A többiekkel nem hagytuk abba az összejöveteleket, annak ellenére, hogy a körülöttünk lévő emberek továbbra is tiltakoztak emiatt. A lelkészek feldühödtek, amikor ezt megtudták, és rávettek néhány templomi dolgozót, hogy járjanak el hozzám, és mondogassák, hogy menjek el az egyik lelkész házába egy megbeszélésre. Ez feldühített: „Az összejövetel, Isten szavainak hallgatása és az igazságról való közlés a személyes szabadságom. Miért próbálnak a lelkészek folyton az utamba állni? Elmegyek meghallgatni őket, hogy lássam, pontosan mit tettem rosszul.” Így egy este több más testvérrel együtt elmentem a lelkész házába. Néhány másik lelkész és vén is ott volt. Az egyik lelkész azt mondta: „Hallottam, hogy online prédikációkat hallgattok. Lelkészeitekként a mi felelősségünk emlékeztetni titeket, hogy az Úr prédikációin kívül semmilyen más prédikációt nem fogadhattok el!” Azt válaszoltam: „De mi az Úr prédikációit hallgatjuk. Az Úr Jézus visszatért, és munkájának egy új szakaszát végzi.” Mielőtt befejezhettem volna, a lelkész dühösen félbeszakított: „Elég! Ezt nem hallgatjuk tovább. Ma választanotok kell. Továbbra is egy másik Istenben hisztek, vagy hallgattok ránk, és visszajöttök a gyülekezetünkbe?” Miközben beszélt, elővett egy jegyzetfüzetet, amelybe bele volt írva a nevünk. Szigorúan azt mondta: „Ha továbbra is hallgatjátok azokat az online prédikációkat, tegyetek egy keresztet a nevetek mellé, különben egy pipát. Nagy bajba kerültök, ha nem hallgattok ránk! Nem fogunk segíteni a családotoknak sem házasságkötéskor, sem temetéskor, sem születéskor, sem házépítéskor, és nem segítünk semminek a szervezésében.” Mindannyian csendben voltunk. Egy kicsit haboztam – ha nem írok semmit, a lelkészek akkor is találnak majd módot arra, hogy akadályozzák a hitemet. Ha azt választom, hogy továbbra is Mindenható Istenben hiszek, a lelkészek és a vének a jövőben semmiben sem fognak segíteni a családomnak. Ezek régi szokások voltak, amelyek a falunkban öröklődtek, és ezek a hagyományos szertartások nagyon fontosak voltak mindenki számára – mindannyiunknak be kellett tartanunk őket. Ráadásul a faluban mindenki a lelkészekre és a vénekre hallgatott. Ha a lelkészek nem jelennének meg, senki más sem jönne el, és biztosan nem segítenének. Ez azt jelenti, hogy mindenki el fog utasítani? De tudtam, hogy az Úr visszatért, így ha azt választanám, hogy visszatérek a vallásba, nem tagadnám meg és árulnám el Istent? Egy pillanatig nem tudtam, mit tegyek, ezért Isten útmutatásáért imádkoztam. Akkor eszembe jutott valami, amit az Úr Jézus mondott: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára” (Lukács 9:62). Így van. Istenhívő vagyok. Hívőkként tisztelnünk kell Isten nagyságát, alá kell vetnünk magunkat az Ő munkájának, és követnünk kell a lépteit. Hogyan nevezhetném magam hívőnek, ha hagynám, hogy a lelkészek korlátozzanak, és nem merném követni Istent? Hogyan lennék alkalmas arra, hogy bemenjek Isten királyságába? Miután ez eszembe jutott, így imádkoztam: „Ó, Istenem, ma szilárdan meg akarok állni a Melletted való bizonyságtételben. Nem számít, mi történik velem a jövőben, Téged akarlak követni.” Ekkor sokkal nyugodtabbnak éreztem magam, és eltökélten egy keresztet tettem a nevem mellé. A többiek is egymás után keresztet tettek a nevük mellé, és csak egy nővér tett pipát. A lelkész dühösen azt mondta: „Ez a ti választásotok – mostantól külön utakon járunk. Bármi is történik veletek, az nem a mi dolgunk.”

Miután hazaértem, az aggodalmaim újra felszínre törtek. Amikor a falunkban valami történt egy családdal, mindig megkértük a lelkészeket, hogy imádkozzanak értünk, vezessék le az eseményt, és végezzék el a vallási szertartásokat. Ha a lelkészek ezek után tényleg hátat fordítanának nekünk, lehetetlen lenne bármit is elintézni ezekből, és mindenki visszautasítana és támadna engem. Nem tudtam, milyen más taktikát fognak bevetni, hogy megakadályozzanak minket a hitünk gyakorlásában, vagy hogy mikor lesz ennek vége. Nagyon fájt, amikor ezekere gondoltam, és nem tudtam, hogyan vészeljem át a dolgot. Azonnal mondtam egy imát: „Istenem, látom, milyen csekély valójában az érettségem. Folyton amiatt aggódom, hogy mindenki megrágalmaz és elutasít. Félek szembenézni ezekkel a dolgokkal, és gyengének érzem magam. Kérlek, adj útmutatást ebben a helyzetben!” Ezután sikerült felmennem az internetre, és megkerestem azt a nővért, aki öntözött, hogy elmondjam neki a nehézségeimet. Ő küldött egy részletet Mindenható Isten szavaiból: „Miután a próbatételei végét követően tanúságtételt kapott Jóbtól, Isten elhatározta, hogy megnyeri emberek egy csoportját – vagy többet is –, akik olyanok, mint Jób, de azt is elhatározta, hogy soha többé nem engedi meg a Sátánnak, hogy megtámadjon vagy bántalmazzon bárki mást azokkal az eszközökkel, amelyekkel Jóbot megkísértette, megtámadta és bántalmazta, fogadást kötve Istennel; Isten nem engedte, hogy a Sátán valaha is újra ilyen dolgokat tegyen az emberrel, aki gyenge, ostoba és tudatlan – épp elég volt, hogy megkísértette Jóbot! Az, hogy nem engedi meg a Sátánnak, hogy úgy éljen vissza az emberekkel, ahogyan csak akar, az Isten kegyelme. Istennek elég volt, hogy Jób elszenvedte a Sátán kísértését és bántalmazását. Isten nem engedte meg a Sátánnak, hogy valaha is újra ilyesmit tegyen, mivel az Istent követő emberek életét és mindenét Isten irányítja és vezényli, a Sátánnak pedig nincs joga tetszés szerint manipulálni Isten kiválasztottjait – ezzel a ponttal tisztában kell lennetek! Isten törődik az ember gyengeségével, és megérti ostobaságát és tudatlanságát. Bár ahhoz, hogy az ember teljesen megszabadulhasson, Istennek át kell őt adnia a Sátánnak, Isten nem hajlandó újra látni, ahogy a Sátán bolondot csinál az emberből és bántalmazza, továbbá nem akarja, hogy az ember mindig szenvedjen. Az embert Isten teremtette, és az, hogy mindent Isten irányít és rendez el az emberrel kapcsolatban, tökéletesen természetes és indokolt; ez Isten felelőssége, és ez az a hatalom, amellyel Isten mindent irányít! Isten nem engedi meg a Sátánnak, hogy tetszése szerint bántalmazza az embert és rosszul bánjon vele, nem engedi meg a Sátánnak, hogy különböző eszközökkel tévútra vezesse az embert, sőt, nem engedi meg a Sátánnak, hogy beavatkozzon Isten ember feletti szuverenitásába, ahogy azt sem engedi meg a Sátánnak, hogy eltiporja és elpusztítsa azokat a törvényeket, amelyekkel Isten mindent irányít, nem is beszélve Isten emberiséget irányító és megmentő, nagyszerű munkájáról! Azok, akiket Isten meg akar menteni, és azok, akik képesek tanúságot tenni Isten mellett, Isten hatezer éves irányítási tervének magját és kikristályosodását jelentik, valamint hatezer éves munkája során tett erőfeszítéseinek árát. Hogy is adhatná át Isten ezeket az embereket könnyelműen a Sátánnak?” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.). Isten szavaiból megtudtam, hogy bármivel is szembesülünk nap mint nap, azt Isten megengedi, és hogy minden az Ő kezében van. Nem számít, milyen vakmerő a Sátán, vagy mennyire akar ártani nekünk, Isten engedélye nélkül semmit sem tehet. Isten azért engedte meg, hogy akadályozzanak és gátoljanak, hogy próbára tegyen. Azt remélte, hogy olyan leszek, mint Jób, és ebben a helyzetben szilárdan megállok a mellette való bizonyságtételben. Isten azt akarta, hogy Rá támaszkodjak, és megtapasztaljam az Ő munkáját és szavait, hogy igaz hit alakulhasson ki bennem Iránta. De én a Sátán hálójába kerültem. Meg akartam óvni a kapcsolataimat más emberekkel, és nem akartam, hogy elutasítsanak és megrágalmazzanak. Féltem, hogy rossz dolgok történnek velem, és nem értettem meg Isten szándékát. Megnyugodtam és imádkoztam: „Ó, Istenem, most már értem, hogy Te engeded meg mindezt. Készen állok szilárdan megállni a bizonyságtételemben Melletted. De az érettségem még mindig olyan kicsi, kérlek, erősítsd meg a hitemet, hogy átvészelhessem ezt!”

A lelkészek támadásai és ítélkezése miatt a többi falubeli továbbra is próbált megakadályozni minket abban, hogy higgyünk Mindenható Istenben. Gúnyolódtak rajtunk, rágalmaztak minket, és a családunk előtt kiabáltak velünk, mondván, hogy aláássuk a falu szokásait azzal, hogy nem veszünk részt a vallási szertartásokon. Azt mondták, ha megtartjuk a hitünket, feljelentenek a kormánynál és letartóztattatnak minket. A családom nem bírta a nyomást. Mindennap vitatkoztak velem, és sürgettek, hogy adjam fel a hitemet. A többi testvért is kényszerítette a családja. Néhányukat kidobták, és még a saját otthonukba sem engedték be őket. A lelkészek szóbeszédeket terjesztettek, mondván, hogy csak azért van annyi problémánk otthon, mert nem hallgatunk rájuk, és nem járunk templomba. Azt is mondták, hogy ki akarják hallgatni azt a két testvért, akik eljöttek minket öntözni. Magamon kívül voltam a dühtől, amikor ezt hallottam. A lelkészek valóban a feje tetejére állították az igazságot. Ha nem lettek volna a támadásaik, soha nem utasított volna el minket ennyi ember. Abban az időben a testvéreim mind negatívak és gyengék voltak, és hiányzott belőlük a motiváció az összejövetelekre vagy a kötelességeik végzésére. Én is gyengének éreztem magam, amikor mindennek szemtanúja voltam. Nem tudtam, hogyan segítsek a testvéreimnek, és hogyan támogassam őket, és hirtelen úgy éreztem, hogy a hit útján járni túl nehéz. Nem értettem. Mi csak hittünk Istenben, összejöttünk, és Isten szavait olvastuk. Miért nem hagynak minket békén? Miért voltak eltökéltek, hogy zsákutcába kényszerítsenek minket? Fájdalmamban Istenhez kiáltottam: „Istenem, olyan gyengének érzem magam, és nem tudom lecsendesíteni a szívemet. Hogyan maradhatok a hit útján? Kérlek, világosíts meg és vezérelj engem!” Ezek után eszembe jutott valami, amit az Úr Jézus mondott: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem a világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ” (János 15:18-19). Hirtelen rájöttem, hogy ezek az emberek azért gyűlölnek és üldöznek minket annyira, mert valójában Isten eljövetelét gyűlölik, és Istennek állnak ellen. Az utolsó napokban Isten kifejezi az igazságot, hogy elvégezze az ítélet munkáját, amely minden embert feltár. Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy hisznek Istenben, de nem szeretik az igazságot – sőt, gyűlölik azt. Így most, hogy Isten testté lett, és eljött a földre, hogy beszéljen, munkálkodjon és kifejezze az igazságot, elítélik és kárhoztatják Őt. Pontosan úgy, ahogy akkor történt, amikor az Úr Jézus eljött, hogy munkálkodjon – a zsidó vezetők nem voltak hajlandók elfogadni az Általa kifejezett igazságokat, és mindent megtettek, hogy elítéljék és káromolják Őt. A zsidó hívők velük együtt elutasították az Urat, és a végén keresztre feszíttették Őt. A világ valóban gonosz! De minél inkább elutasítja a világ Mindenható Isten útját, és minél inkább elítélik és üldözik azt a vallási erők, annál világosabb, hogy ez az igaz út, hogy ez Isten munkája, és én annál inkább akarom követni és nem feladni azt!

Nem sokkal ezután néhány testvér tudomást szerzett arról, ami a falunkban történt, és elküldték nekem Mindenható Isten szavait. Volt egy részlet, ami így szólt: „Ne bátortalanodj el, ne légy gyenge, és érthetővé teszem a dolgokat számodra. A királysághoz vezető út nem olyan sima; semmi sem olyan egyszerű! Ugye azt szeretnéd, hogy az áldások könnyen jöjjenek hozzád? Ma mindenkinek keserű próbákkal kell majd szembenéznie. Az ilyen próbatételek nélkül az Engem szerető szívetek nem fog megerősödni, és nem lesz bennetek igaz szeretet Irántam. Még ha ezek a próbatételek csupán jelentéktelen körülményekből is állnak, mindenkinek át kell mennie rajtuk; csak annyi a különbség, hogy a megpróbáltatások intenzitása változó lesz. A próbatételek Tőlem származó áldások, és közületek hányan jöttök Elém gyakran, hogy térden állva könyörögjetek az áldásaimért? Ostoba gyermekek! Mindig úgy gondoljátok, hogy néhány kedvező szó az Én áldásomnak számít, de nem ismeritek fel, hogy a keserűség az áldásaim egyike. Akik osztoznak keserűségemben, azok bizonyosan részesednek majd édességemben is. Ez az Én ígéretem és áldásom számotokra. Ne habozzatok enni és inni és élvezni az Én szavaimat. Amikor elmúlik a sötétség, összegyűlik a fény. Hajnal előtt van a legsötétebb; ezt követően az ég fokozatosan kivilágosodik, majd felkel a nap. Ne legyetek félénkek vagy bátortalanok” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 41. fejezet). Nagyon megindított, amikor ezt olvastam. Isten lépteit követtük, így elkerülhetetlen volt, hogy a lelkészek és a vének akadályozzanak minket, és hogy a többi falubeli igazságtalanul bánjon velünk. Ez azért van, mert az emberiséget a Sátán nagyon mélyen megrontotta, a világ nagyon sötét és gonosz, és egyikük sem üdvözli Isten eljövetelét. Istent követni nem könnyű dolog. Ahhoz, hogy bemenjünk Isten királyságába és elnyerjük Isten elismerését, át kell élnünk ezt a fajta üldöztetést és nyomorúságot. Isten mögöttünk áll és támogat minket, így nem volt mitől félnem. Csak imádkoznom kellett és Istenre támaszkodnom, hogy megtapasztaljam ezt a helyzetet, és hinnem kellett, hogy Ő vezérel minket, hogy legyőzzük a lelkészek általi akadályozást és bomlasztást. Eszembe jutottak a Kínában élő testvéreink tapasztalatai, amelyeket filmekben és videókon láttam. A kínai kormány üldözi, hajszolja és megfigyeli őket, és minden pillanatban a letartóztatás veszélye fenyegeti őket. A családjaik is érintetté válnak, és megfosztják őket a vagyonuktól és a munkájuktól. Sok testvért börtönbe zárnak és brutálisan megkínoznak. Sokat szenvednek, de képesek Istenre támaszkodni és bizonyságot tenni a Sátán legyőzéséről. Aztán arra gondoltam, mennyit szenvedett Isten a két megtestesülése során. Az Úr Jézust elítélte és káromolta a zsidó egyház, és végül keresztre feszítették, hogy megváltsa az emberiséget. Az utolsó napokban Isten újra testté lett, és az igazságot fejezi ki, hogy megmentse az emberiséget. A Sátán uralma és a vallásos világ antikrisztusi erői ellenállnak Neki, elítélik, elutasítják és káromolják Őt. Isten annyit szenved, hogy megmentse az emberiséget – az én csekély szenvedésem említésre sem volt méltó. Bár fájdalmas volt átélni ezt a helyzetet, szert tettem némi tisztánlátásra a vallásos világ lelkészeiről és véneiről, és nagyobb lett a hitem Istenben. Isten valóban nehéz körülményeket használ arra, hogy az igazságot átadja az embereknek, és tökéletesítse a hitüket. Annyival nyugodtabbnak éreztem magam, miután megértettem Isten szándékát, és kikerültem a negativitásomból. Sietve szerveztem egy összejövetelt minden testvéremnek, akik még mindig a negativitás és a gyengeség állapotában ragadtak. A közlés által mindenki megértette Isten szándékát, és hitet találtak ahhoz, hogy továbbra is kövessék Őt, és többé nem érezték magukat negatívnak. Elkezdtünk normális gyülekezeti életet élni, hirdettük az evangéliumot, bizonyságot tettünk Istenről, és mindenki motiváltnak érezte magát.

Ezek után a lelkészek és a vének minden eszközzel megpróbáltak elnyomni minket. Egyszer, amikor egy nővér férje betegségben meghalt, az egész családja nyomást gyakorolt rá, hogy menjen el bocsánatot kérni a lelkészektől, hogy segítsenek az imákkal és a temetési szertartásokkal. A lelkészek és a vének kihasználták ezt a lehetőséget, hogy megpróbálják rákényszeríteni, hogy adja fel a Mindenható Istenbe vetett hitét, és térjen vissza a templomba. Nagyon dühös lettem. A nővér a férjét gyászolta, a lelkészek és a vének pedig csak rátettek még egy lapáttal, nyomást gyakorolva rá, hogy adja fel a hitét, csak hogy visszamenjen a templomba, és kövesse őket. Tényleg képesek voltak ilyen aljas dolgokra! Később, amikor a lelkészek, a vének és a polgármester látták, hogy rendíthetetlenül nem vagyunk hajlandók visszatérni a templomba, felbujtották a többi falubelit, hogy kerüljenek és szigeteljenek el minket, mondván: „Mivel ezek az emberek nem hajlandók hallgatni ránk, hadd legyen meg a maguk hite. Tartsátok szemmel a gyerekeiteket, tartsátok őket távol ezektől az emberektől! Ha bárki kapcsolatba lép velük, vagy kutatja a hitüket, az egész családja is érintetté válik, és a jövőben semmiben sem segítünk nekik.” A lelkészek és a vének még egy ifjúsági csoportot is alakítottak a templomi fiatalokból, főként azért, hogy megfigyeljenek minket, Mindenható Isten híveit. Ha bárki a közelünkbe jött, azt behívatták az egyik lelkész házába kihallgatásra. Ez segített abban, hogy még tisztábban lássam a lelkészek és a vének valódi, Istennek ellenálló arcát. Szoros ellenőrzésük alatt tartották a templomba járókat, mindannyian a markukban voltak, és senkinek sem engedték meg, hogy Isten elé járuljon, és hallja az Ő hangját. Eszembe jutottak a farizeusok. Bár az Úr Jézus munkája és szavai telve voltak hatalommal, a farizeusok nem keresték és nem vizsgálták azokat. Attól tartva, hogy a hívők követni fogják az Úr Jézust, és ez veszélyezteti a státuszukat és a megélhetésüket, folyamatosan elítélték, és még keresztre is feszíttették Őt. A markukban tartották a hívőket, csak azt engedték meg az embereknek, hogy őket imádják, és nem voltak hajlandók visszaadni Istennek az Ő juhait. Hát nem gonosz szolgák voltak? A mai lelkészek és vének semmiben sem különböznek tőlük! Emlékeztem az Úr Jézus őket elítélő szavaira: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni” (Máté 23:13). „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, akkor a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál” (Máté 23:15). Ezek a lelkészek pont olyanok, mint a farizeusok az Úr Jézus idejében. Gonosz szolgák, akik megakadályozzák az embereket, hogy bemenjenek a mennyek országába. Pontosan úgy, ahogy Mindenható Isten leleplezi: „Vannak olyanok, akik nagy templomokban olvassák a Bibliát, és egész nap azt szavalják, de közülük egy sem érti Isten munkájának célját. Közülük egyik sem képes megismerni Istent; még kevésbé képes közülük bárki is összhangba kerülni Isten szándékaival. Ők mind értéktelen, hitvány emberek, akik mindannyian magas lóról oktatják ki »Istent«. Olyanok ők, akik Isten zászlaját viszik, mégis szándékosan ellenállnak Neki. Istenbe vetett hitüket tűzik zászlajukra, mégis az ember húsát eszik és vérét isszák. Minden ilyen ember gonosz ördög, aki felfalja az ember lelkét, fő démon, aki szándékosan megzavarja az emberek helyes útra való rálépését, és botránykő, ami akadályozza az embereket Istent keresésében. Lehet, hogy »szilárd alkatnak« tűnnek, de honnan tudhatják követőik, hogy ők nem mások, mint antikrisztusok, akik arra vezetik az embereket, hogy ellenálljanak Neki? Honnan tudhatják a követőik, hogy ők eleven ördögök, akik az emberi lelkek felfalásának szentelik magukat?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindazon emberek, akik nem ismerik Istent, olyan emberek, akik ellenállnak Istennek). A lelkészek és a vének nem vizsgálták Isten utolsó napokbeli munkáját, és amikor felfedezték, hogy valaki más vizsgálja azt, módot találtak rá, hogy akadályozzák őt. Féltek, hogy a hívők Mindenható Istent fogják követni, és már nem őket fogják imádni és követni, és nem nekik adnak majd adományt, ezért a régi falusi szokásokat és hagyományos szertartásokat használták fel az emberek irányítására, megpróbálva visszakényszeríteni őket a gyülekezetükbe. Azt állították, hogy hívők, de egyáltalán nem volt istenfélő szívük. Természetüknél fogva gyűlölték Istent és az igazságot. Botlást okozó csapdákat és akadályokat jelentettek az utunkon a mennyek országába. Megértettem, hogy Isten azért engedte meg mindezt az üldöztetést, hogy segítsen nekünk tisztán látni, hogy valóban levethessük a vallásos lelkészek irányítását. A lelkészek és a vének támadásai nem tudtak negatív állapotban tartani, sőt, megerősítették az Istenbe vetett hitemet. A cselekedeteik lehetővé tették számomra, hogy kiszabaduljak az irányításuk alól, és folytassam az evangélium hirdetését és az Istenről való bizonyságtételt. Idővel néhány barátom és rokonom elkezdte tisztán látni a lelkészeket a viselkedésük miatt, és néhányan elfogadták Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, amikor bizonyságot tettem róla. Ez megmutatta nekem, hogy Isten bölcsessége a Sátán cseleit használja fel. Az, hogy a lelkészek üldöztek és akadályoztak minket, segített elválasztani a juhokat a kecskéktől. Néhány ember a lelkészekkel együtt üldözött minket, mások viszont felismerték a lelkészek lényegét a viselkedésük tükrében, és visszatértek Isten elé. Isten munkája csodálatos! Megtapasztaltam, hogy Isten jó szándéka áll minden mögött, ami velünk történik, és elhatároztam, hogy bármivel is szembesüljek a jövőben, készen állok alávetni magam Isten elrendezéseinek, és Rá támaszkodni, hogy átvészeljem azt. Hála legyen Mindenható Istennek!