Jelenleg már minden ember – különböző mértékben – belépett a fenyítésbe. Pont, ahogy Isten mondta: „Az emberrel együtt megyek előre.” Ez tökéletesen igaz, az emberek mégsem képesek teljesen megérteni ezt a lényeget. Ennek eredményeként az általuk elvégzett munka egy része felesleges volt. Isten mondta: „Támogatom és ellátom őket az érettségükkel összhangban. Mivel az emberek a teljes irányítási tervem központi szereplői, több iránymutatást adok azoknak, akiket beválogattam az »emberi lény« szerepére, hogy ezt a szerepet teljes szívvel és legjobb képességeik szerint játszhassák el”, ahogy azt is: „De nem vagyok hajlandó közvetlenül kritizálni a lelkiismeretüket; inkább tovább vezetem őket türelmesen és szisztematikusan. Végül is, az emberek gyengék és képtelenek bármilyen munkát elvégezni.” Isten így gondolkodik: még ha végül ki is irtaná mindezeket az embereket, munkája a földön akkor is eredeti terve szerint haladna tovább. Isten nem végez hasztalan munkát; mindaz, amit Isten tesz, jó. Ahogy Péter mondta: „Még, ha Isten játékszerekként játszana is az emberekkel, milyen panasza lenne az embereknek? Milyen joguk lenne?” Nem ez az, amit Isten napjainkban megvalósít az emberiséggel? Az embereknek tényleg lehet ilyen álláspontja? Péter, aki többezer évvel ezelőtt élt, miért tudott ilyesmit mondani, miközben a ma „Péterei”, akik ebben a csúcstechnológiájú, modernizált korban élnek, nem tudnak? Nem tudom biztosra megmondani, hogy a történelem fejlődik-e vagy visszafejlődik, és most még senki sem képes megválaszolni azt a kérdést, hogy a tudomány vajon előre vagy hátrafelé halad-e. Mindaz, amit Isten elvégzett az emberiségben, arra volt hivatott, hogy pozitív irányba változtassa őket és lehetővé tegye, hogy az életük érlelődjön. Nem képesek felfogni ezt az emberek? Minden, ami negatívvá tesz téged, az a saját gyengeséged, egy létfontosságú sebezhető pont, amit a Sátán megtámad. Tisztán látod ezt? Isten miért beszélt így? „Teljes komolysággal és őszinteséggel kérek az emberiségtől. Tényleg képtelenek megtenni, amit kérek?” Mit jelentenek e szavak? Miért tette fel Isten ezt a kérdést? Ez megmutatja, hogy az emberiségnek túl sok negatív aspektusa van, és egyetlen negatív tényező elég ahhoz, hogy az ember megbotoljon. Akár oda is pillanthatnál, hogy meglásd, mit eredményez, ha negatív maradsz. Minden, amit Isten tesz, azt az emberiség tökéletesítése érdekében teszi. Szükséges tovább magyarázni e szavakat? Nem – ahogy Én látom, nincs rá szükség! Lehet azt mondani, hogy az embereket megszállta a Sátán, de sokkal jobb lenne úgy mondani, hogy az embereket a negativitás szállta meg. Ez az emberiség egyik megnyilvánulása, az emberi test toldaléka. Ezért öntudatlanul minden ember negativitásba zuhan, majd következésképpen fenyítésbe. Ez egy csapda, amit Isten állított az emberiségnek, és ebben az időben szenvednek legjobban az emberek. Mivel az emberek negativitásban élnek, nehezen tudnak elszökni a fenyítés elől. Napjainkban nem pont így vannak a dolgok? De hogy tudják az emberek figyelmen kívül hagyni Isten szavait: „Manapság a Sátán végtelenül zabolátlan. Miért nem ragadom meg ezt a lehetőséget, hogy megcsillogtassam munkám fókuszát, és felfedjem az erőmet?” Szólok néhány emlékeztető szót, a gyülekezetekhez tartozó emberek pedig tüstént belépnek a fenyítésbe. Ez azért van, mert Isten két havi munkája után az embereknek még mindig lényegi belső átalakulásra van szükségük. Egyszerűen csak kielemzik Isten szavait az elméjükkel, állapotuk azonban valójában semmit sem változott. Negatívak maradnak. Mivel ez így van, amikor Isten megemlíti, hogy a fenyítés ideje közel van, az emberek azonnal nyugtalanná válnak, ezt gondolva: „Nem tudom, hogy Isten eleve elrendelt-e engem, azt sem tudom, hogy képes vagyok-e szilárdan megállni ez alatt a fenyítés alatt. Még nehezebben tudható az, hogy Isten milyen módszerekkel fogja megfenyíteni az embereket.” Az emberek mind félnek a fenyítéstől, mégis képtelenek változni. Egyszerűen csak szenvednek csöndben, de közben félnek is attól, hogy nem tudnak majd szilárdan megállni. Ilyen körülmények között az emberek öntudatlanul beléptek a fenyítésbe a rájuk nehezedő fenyítés és a szavak gyötrelme nélkül. Így hát mindannyian idegesek és nyugtalanok. Ezt úgy hívjuk, hogy „learatják, amit elvetettek”, mivel az emberek egyáltalán nem értik Isten munkáját. Isten tulajdonképpen nem hajlik arra, hogy egyetlen további szót is fecséreljen ezekre az emberekre; úgy tűnik, Isten a velük való foglalkozás egy másik módját választotta, egy olyan utat, ami nem igazi fenyítés. Olyan ez, mint amikor valaki elkap egy kiscsirkét és felemeli, hogy megnézze, tyúk vagy kakas-e; ez talán nem tűnik fontos dolognak, mindazonáltal a kiscsibe úgy megijed, hogy küszködve próbálja kiszabadítani magát, minta attól félne, hogy a gazdája megöli és megeszi majd. Ez azért van, mert a csibének nincs önismerete. Miért ölne és enne meg bárki egy alig pár dekás csibét? Nem lenne ez értelmetlenség? Pontosan úgy van, ahogy Isten mondta: „Akkor hát miért kerülnek Engem az emberek folyamatosan? Azért, mert úgy bánok velük, mint a kiscsibékkel, akiket megölnek, amint elkapják őket?” Ezért az emberi szenvedés mind csak „önzetlen” odaadás, és hasztalanul megfizetett árnak is nevezhető. Azért félnek az emberek, mert nem ismerik önmagukat; ennek eredményeként nem kockáztathatják az életüket. Ez az emberiség gyengesége. Isten szavai, miszerint: „A végén hadd ismerjék meg az emberek önmagukat. Ez az Én végső célom”, elavultak vajon? Ki ismeri igazán önmagát? Ha valaki nem ismeri önmagát, akkor mi jogosítja fel arra, hogy fenyítést kapjon? Vegyük például a bárányokat. Hogyan lehetne lemészárolni őket, ha még nem nőttek fel és nem lett belőlük juh? Hogyan élvezhetnek az emberek egy olyan fát, amely még nem hozott gyümölcsöt? Mindenki túl nagy jelentőséget tulajdonít az „oltásnak”. Ezért hát az emberek a böjtölés munkáját végzik, és éheznek. Ez annak egy példája, hogy learatják, amit vetettek, hogy kárt tesznek önmagukban, nem pedig Isten brutalitása vagy embertelensége. Ha egy nap az emberek hirtelen megismerik önmagukat és remegnek a félelemtől Isten előtt, akkor Isten elkezdi majd fenyíteni őket. Az emberek egyedül így fogják önként magukhoz ölelni a nehézséget, szívükben és beszédben engedelmesen. De mi a helyzet a mával? Az emberek mind akaratuk ellenére részesülnek fenyítésben, mint amikor gyerekekkel főzeti meg valaki az ételt. Ennek fényében hogyhogy nem érzik kényelmetlenül magukat? Mindenki azt gondolja: „Na és akkor? Mindaddig, amíg fenyítést kapok, akár fejet is hajthatok és beismerhetem a bűnösségemet! Mit tehetek? Még ha sírok is, akkor is eleget kell tennem Istennek, mit tehetek hát? Így vagy úgy, de most ezen az úton vagyok. Ám legyen! Egyszerűen a balszerencsém számlájára írom!” Nem így gondolkodnak az emberek?

Ahogy Isten mondta: „Az emberiség fegyelmezett; senki sem mer Ellenem szegülni. Mindannyian az Én vezetésem alatt vannak, és véghez viszik az Általam elrendelt »munkát«.” Ez elég annak megmutatásához, hogy egyetlen ember sem önként vállalja a fenyítést, és még inkább, hogy ez a fenyítés Istentől jön, mivel az emberek mind kényelemben akarnak élni, nem pedig zűrzavarban és káoszban. Isten azt mondta: „Ki az, aki nem fél a haláltól? Képesek az emberek valóban kockáztatni az életüket?” Ez teljes mértékben igaz; mindenki fél meghalni, kivéve természetesen akkor, amikor harag vagy kétségbeesés emészti. Ez az emberiség lényege, és ezt rendkívül nehéz megoldani. Isten ma kimondottan azért jött el, hogy ezt a kínos helyzetet megoldja. Az emberek mind erőtlenek, ezért Isten kifejezetten létrehozott közöttük egy szakkórházat, ahol kigyógyulhatnak ebből a betegségből. Az emberek nem tudják kiszabadítani önmagukat e betegség kelepcéiből, ezért olyan nyugtalanok mindannyian, hogy a szájuk be van gyulladva, hasuk pedig felpuffadt. Idővel a hasukban lévő gáz mennyisége nő, ami nyomásnövekedéshez vezet, végül pedig kilyukad a gyomruk, és mind meghalnak. Ezért ekkor megvalósul, hogy Isten meggyógyítja ezt a súlyos emberi betegséget, mert addigra mindenki meghal majd. Ez vajon nem gyógymód az ember állapotára? Isten azzal a szándékkal jött el, hogy ezt a munkát végezze. Mivel az emberek nagyon félnek a haláltól, Maga Isten jött el, hogy az emberekkel együtt elvégezze ezt a munkát; mivel nekik igen csekély a bátorságuk, Ő először is egy bemutatót tartott nekik, hogy megnézzék. Az emberek csak azután hajlandók engedelmeskedni, ha látták az Isten által bemutatott példát. Ez okból, Isten így szólt: „Mivel senki nem tudta elvégezni munkámat, személyesen léptem a csatamezőre, hogy élet-halál harcot vívjak a Sátánnal.” Ez egy döntő csata, tehát vagy a hal pusztul el, vagy a háló szakad szét. Ennyi biztos. Mivel a végén a lélek diadalmaskodik, a testet óhatatlanul el kell ragadja a halál. Érted, hogy ez mi mindent von maga után? Ennek ellenére ne légy túl érzékeny. Talán egyszerű a fenti mondat, vagy talán összetett. Bárhogy is legyen, az emberek képtelenek kifürkészni azt – ez egészen biztos. Amikor szenvednek, az emberek képesek elfogadni Isten szavának finomítását, amit valaki talán a jószerencséjének nevez, vagy talán a balszerencséjének. Mégis emlékeztetnék arra, hogy Isten szándékai végül is helyesek – az emberek szándékaitól eltérően, amelyek mindig abból állnak, hogy saját érdekükben tervezgessenek és intézkedjenek. Ennek egész világosnak kellene lennie; ne essetek végtelen tűnődésbe. Nem pontosan ez az emberek gyengesége? Mind ilyenek; ahelyett, hogy nagy szeretettel lennének Isten iránt, önmagukat szeretik nagyon. Ő olyan Isten, aki féltékeny az emberre, ezért mindig követelményeket támaszt vele szemben. Minél jobban szeretik önmagukat az emberek, Isten annál jobban elvárja tőlük, hogy Őt szeressék, és annál szigorúbbak a velük szemben támasztott követelményei. Olyan, mintha Isten szándékosan ugratná az embereket. Ha az emberek igazán szeretik Őt, Ő látszólag nem ismeri el őket. Emiatt az emberek vakarják a fejüket és mély gondolatokba süppednek. Ez Isten természetének egy narratívája, csupán egy rövid említés egy-két dologról. Ez Isten szándéka. Ennek ismeretét követeli Isten az embertől, és ez egy felszólítás. Ez egy új feladat, és az embereknek keményen kell dolgozniuk rajta, hogy áttörjenek és új előrehaladást érjenek el. Érted ezt? Szükséged van rá, hogy többet mondjak erről a témáról?

Isten ezt mondta az előző korokról: „soha egyetlen személyt sem választottam ki; az Én néma betűm visszautasította mindannyiukat. Ez azért van így, mert a múltbéli emberek nem kizárólagosan Engem szolgáltak, így viszonzásul Én sem kizárólagosan szerettem őket. Fogták a Sátán »ajándékait«, majd megfordultak és felajánlották azokat Nekem. Nem rágalmazás volt ez Ellenem?” Hogyan lehet megmagyarázni e szavakat? Úgy van, ahogy Isten mondta: „Minden tehetség a Sátántól ered.” Az apostolok és próféták elmúlt generációi teljes mértékben a tehetségekre támaszkodtak munkájuk elvégzéséhez, és Isten az ő tehetségük segítségével végezte munkáját korszakokon át. Ezért mondják, hogy minden tehetséges ember szolgálata a Sátánól ered. Isten bölcsessége miatt azonban: „a Sátán cselét ellenpontomként használom”. Így Isten a tehetséges emberek szolgálatát „a Sátántól jövő ajándékoknak” nevezte, és csak azért hívja Isten ezt a cselekedetet „rágalmazásnak”, mert ők a Sátánhoz tartoznak. Ez nem egy alaptalan vád az emberekkel szemben; ellenkezőleg: ez egy jól megalapozott és megfelelő magyarázat. Így hát „Nem fedtem fel undoromat; hanem saját hasznomra fordítottam cselszövésüket, hozzáadva ezeket az »ajándékokat« irányításom anyagaihoz. Később, miután a gép feldolgozta őket, elégettem a salakot, ami belül volt.” Ez az, ami olyan csodálatos Isten munkájával kapcsolatban. Ez a pont van legkevésbé összhangban az emberek elképzeléseivel, mert senki nem gondolná, hogy azok, akik királyokként uralkodnak, nem tehetséges emberek, vagy hogy ők azok a tehetségtelen emberek, akiket Isten szeret. Amint látható, Witness Lee és Watchman Nee eszméi és eredményei mind hamuvá lettek, és ugyanez vonatkozik a mai nap tehetséges embereire is. Most Isten elkezdte ezt a munkát, és fokozatosan visszavonja a Szentlélek minden munkáját azokban, akik az Ő munkája ellenpontjaként szolgálnak. Amikor Isten munkája teljesen befejeződik, ezek az emberek mind visszatérnek majd eredeti helyükre. Azonban arra biztatom az embereket, hogy szavaim miatt ne viselkedjenek vakmerően. Követned kell a dolgok természetes folyását Isten munkája lépéseivel összhangban, hogy ne szakítsd azt félbe. Érted ezt a lényeget? Mert ezek Isten munkájának lépései és metódusai. Amikor Isten „végtermékké” „dolgozza fel” ezeket az „ajándékokat”, valamennyi szándéka nyilvánvalóvá lesz majd, és az ajándékok, amelyek az Ő szolgálatában állnak, mind megsemmisülnek; Istennek azonban ott lesznek a kész termékei, amiket élvezhet. Érted ezt? Isten kész termékeket akar, nem pedig az emberek által Neki felajánlott bőséges ajándékokat. Csak akkor, amikor mindenki elfoglalta az őt megillető helyét, vagyis amikor Isten visszatért az eredeti helyére és az ördög szintén beült a saját székébe, ahogyan az angyalok is, kivétel nélkül – csak akkor jelenik majd meg elégedett mosoly Isten arcán, mert akkor az Ő szándékai beteljesültek, célja pedig megvalósult. Isten többé nem keres majd „segítséget” az „ördögtől”, mert Isten szándékai nyíltan feltárulnak az emberek előtt, az embereknek pedig soha többé nem kell közvetíteniük azokat. Ekkor az emberek hús-vér teste eggyé válik majd szellemükkel. Ezt fedi fel Isten az embereknek; ez a szellem, lélek és test végső rendeltetési helye. Ez az „emberi mivolt” eredeti jelentésének összefoglalása. Nem szükséges részleteiben kutatni ezt; elegendő egy-két dolgot tudni erről. Érted ezt?