Az emberek le vannak nyűgözve, amikor Isten kijelentéseit olvassák, és úgy gondolják, hogy Isten valami nagy tettet vitt véghez a szellemi birodalomban, olyasmit, amire az ember képtelen, és amit Magának Istennek kell személyesen megvalósítania. Isten tehát ismét a tolerancia szavaival szól az emberekhez. Az ő szívükben ellentmondás merül fel: „Isten nem az irgalmasság és a szerető kedvesség Istene, Ő olyan Isten, aki csak lesújtja az embert. Miért toleráns irántunk? Lehetséges-e, hogy Isten ismét más módszert választott?” Amikor ezek az elképzelések, ezek a gondolatok befurakodnak a szívükbe, mindent megtesznek, hogy megmetsszék őket. Ám amikor Isten munkálkodása egy ideig folytatódik, a Szentlélek nagy munkát végez a gyülekezetben, és mindenki elkezdni teljesíteni a feladatát, mindenki belép Isten módszerébe, ugyanis senki sem láthat semmilyen hiányosságot abban, amit Isten mond és tesz. Hogy mi is lesz pontosan Isten következő lépése, arról halvány sejtelme sincs senkinek. Ahogyan Isten mondta: „Mindazok közül, akik az ég alatt vannak, ki nincs az Én kezemben? Ki nem az Én vezetésem szerint cselekszik?” Adok azonban nektek egy tanácsot: azokban az ügyekben, amelyek nem világosak számotokra, egyikőtöknek sem szabad semmit mondania vagy tennie. Ezt nem azért mondom, hogy letörjem a lelkesedésedet, hanem hogy lehetővé tegyem számodra, hogy Isten útmutatását kövesd a cselekedeteidben. Semmiképp se veszítsd el a bátorságodat vagy válj kétkedővé amiatt, mert a „hiányosságokat” említem; az Én célom főként az, hogy emlékeztesselek, hogy figyelj Isten szavaira. Az emberek ismét megdöbbennek, amikor Isten szavait olvassák, melyek szerint: „Légy érzékeny a lélek dolgai iránt, figyelmes a szavam iránt, és valóban képes figyelembe venni az Én Lelkemet és az Én lényemet, valamint az Én szavamat és az Én lényemet, mint szerves egészet, hogy minden ember megelégíthessen Engem az Én jelenlétemben.” Tegnap még figyelmeztető szavakat olvastak, Isten toleranciájáról szóló szavakat – ma azonban Isten hirtelen spirituális dolgokról beszél. Mi folyik itt? Miért változtatja Isten folyton a módszert, amellyel beszél? Miért kell mindezt szerves egésznek tekinteni? Lehetséges-e, hogy Isten szavai nem gyakorlatiasak? Isten szavainak figyelmesebb olvasását követően kiderül, hogy amikor Isten testét és az Ő Lelkét elválasztjuk, a test egy fizikai testté lesz, hús-vér attribútumokkal – amit az emberek két lábon járó holttestnek neveznek. A megtestesült test a Lélektől származik: Ő a Lélek megtestesülése, a testté vált Ige. Más szóval, Maga Isten él a testben. Ilyen súlyos Isten Lelkének az Ő lényétől való elválasztása. Ennek következtében, bár embernek nevezik Őt, nem az emberiségből való. Emberi tulajdonságok nélküli, az a lény, amelybe Isten öltözködik, a lény, akit Isten jóváhagy. Isten szava Isten Lelkét testesíti meg, és Isten szava közvetlenül tárul fel a testben – ami ráadásul azt mutatja, hogy Isten a testben él és igen gyakorlatias Isten, ezzel bizonyítva Isten létezését és véget vetve az ember Istennel szembeni lázadása korának. Miután beszélt az embereknek az Isten megismeréséhez vezető útról, Isten ismét témát vált, és a dolog másik oldalához fordul.

„Minden létezőn megvetettem a lábam, végigtekintettem a világegyetem végtelen kiterjedésén, és jártam minden nép között, ízlelvén az édességet és a keserűséget az emberek között.” Bár egyszerűek, az ember mégsem könnyen érti meg ezeket a szavakat. A téma megváltozott, de lényegében ugyanaz marad: továbbra is lehetővé teszi, hogy az emberek megismerjék a megtestesült Istent. Miért mondja Isten, hogy ízlelte az édességet és a keserűséget az emberek között? Miért mondja, hogy minden nép között járt? Isten a Lélek és a megtestesült lény is. A Lélek, amelyet nem kötnek a megtestesült lény korlátai, minden létezőn megvetheti a lábát, a Lélek végigtekinthet a világegyetem végtelen kiterjedésén, megmutatva, hogy Isten Lelke betölti az egész világegyetemet, hogy pólustól pólusig beborítja a földet, hogy nincs semmi, amit ne Isten keze rendezne el, és nincs olyan hely, ahol Isten lábnyoma ne lenne megtalálható. Bár a Lélek testté lett és emberré született, a Lélek létezése nem tagad minden emberi szükségletet; Isten lénye normálisan eszik, öltözködik, alszik és lakozik, és azt teszi, amit az embereknek normálisan tennie kell. Mégis, mivel a belső lényege más, Ő nem azonos az „emberrel”, akiről beszélünk. És bár szenved az emberek között, nem hagyja el a Lelket e szenvedés miatt. Bár áldott, nem feledkezik meg a Lélekről eme áldások miatt. A Lélek és a lény néma egyetértésben munkálkodik. A Lélek és a lény nem választható szét, soha nem is váltak szét, mivel a lény a Lélek megtestesülése, a Lélektől származik, a Lélektől, amelynek van egy formája. Így a Lélek számára a transzcendencia lehetetlen a testben; vagyis a Lélek képtelen természetfeletti dolgokra, azaz a Lélek nem tud elszakadni a fizikai testtől. Ha elszakadna a hús-vér testtől, Isten megtestesülése teljesen értelmét vesztené. Az ember csak akkor ismerheti meg a gyakorlati Istent Magát, amikor a Lélek teljességgel kifejeződik a fizikai testben, és csak akkor teljesülhetnek Isten szándékai. Isten csak azután mutat rá az ember vakságára és lázadó mivoltára, miután külön-külön bemutatta a hústestet és a Lelket az embernek: „Az ember mégsem ismert soha igazán Engem, utazásaim során soha ügyet sem vetett rám.” Egyrészt Isten azt mondja, hogy Ő titokban rejtőzik a testben, és sosem tesz semmi természetfelettit, amit az emberek láthatnak; másrészt panaszkodik, hogy az ember nem ismeri Őt. Ebben nincs ellentmondás. Valójában, részletesen szemlélve nem nehéz meglátni, hogy Isten erről a két oldalról éri el a céljait. Ha Isten természetfeletti jeleket és csodákat mutatna, akkor nem kellene nagy munkát vállalnia. Saját szájával egyszerűen halálba átkozná az embereket, akik azonnal elmúlnának, és így minden ember meggyőződne – ez azonban nem érné el Isten célját a testté válással. Ha Isten valóban így cselekedne, az emberek sosem lennének képesek tudatosan hinni az Ő létezésében. Képtelenek lennének az igaz hitre, és ráadásul összetévesztenék az ördögöket Istennel. Ami ennél is fontosabb, az emberek sosem lennének képesek megismerni Isten természetét – és vajon nem ez-e az egyik aspektusa Isten testben való létezése jelentőségének? Ha az emberek képtelenek lennének megismerni Istent, akkor ez a homályos Isten, ez a természetfeletti Isten uralkodna örökké az emberek között. Ebben pedig nem lennének-e az emberek a saját elképzeléseik megszállottjai? Egyszerűbben fogalmazva, nem a Sátán és az ördögök lennének-e azok, aki uralkodnak? „Miért mondom, hogy visszavettem a hatalmat? Miért mondom, hogy a megtestesülésnek olyan nagy jelentősége van?” A pillanat, amikor Isten testet ölt, az a pillanat, amikor visszaveszi a hatalmat, és ez az idő az is, amikor isteni mivolta közvetlenül feltűnik, hogy cselekedjen. Minden ember fokozatosan megismeri a gyakorlati Istent, és így teljességgel kitörli a Sátán helyét a szívében, mélyebben helyet adva Istennek a szívében. A múltban az emberek az elméjükben létező Istent a Sátán képében látták, láthatatlan és megfoghatatlan Istenként; ugyanakkor azt hitték, hogy ez az Isten nem csupán létezik, hanem képes mindenféle jeleket és csodákat tenni, és sok rejtélyt felfedni, mint például a démonoktól megszállottak rút arcát. Ez kellőképpen bizonyítja, hogy az emberek fejében lévő Isten nem Isten képmása, hanem valami másé, ami nem Isten. Isten azt mondta, hogy az emberek szívének 0,1 százalékát szeretné elfoglalni. Ez a legmagasabb mérce, amit az embertől kér. Azon túl, ami a felszínen van, ezeknek a szavaknak van egy gyakorlati oldala is. Ha nem így magyaráznák, az emberek azt gondolnák, hogy Isten velük szemben támasztott követelményei túl alacsonyak, mintha Isten túl keveset értene belőlük. Hát nem ez az ember mentalitása?

Ha a fentieket és Péter alábbi példáját összekapcsoljuk, azt találjuk, hogy Péter valóban mindenki másnál jobban ismerte Istent, mert képes volt hátat fordítani a homályos Istennek és a gyakorlati Isten megismerésére törekedni. Miért történik külön említés arról, hogy a szülei démonok voltak, akik ellenálltak Istennek? Ez azt bizonyítja, hogy Péter nem a szívében lévő Istent követte. Szülei a homályos Istent képviselték; ez a lényege annak, hogy Isten megemlíti őket. A legtöbb ember nem szentel sok figyelmet ennek a ténynek. Ehelyett Péter imáira koncentrálnak. Egyeseknek mindig az ajkukon vannak Péter imái, folyamatosan a fejükben járnak, mégsem hasonlítják soha össze a homályos Istent Péter tudásával. Miért fordult szembe Péter a szüleivel, és kereste Isten megismerését? Miért azoknak a leckéi ösztökélték Pétert, akik elbuktak? Miért szívta magába mindazok hitét és szeretetét, akik évszázadokon át szerették Istent? Péter megtudta, hogy minden jó dolog Istentől ered és közvetlenül Belőle fakad, anélkül, hogy a Sátán megdolgozná. Ez azt mutatja, hogy az Isten, akit ő ismert, a gyakorlati Isten volt, nem pedig a természetfeletti Isten. Miért mondjuk, hogy Péter arra összpontosított, hogy magába szívja mindazok hitét és szeretetét, akik évszázadokon át szerették Istent? Ebből az látható, hogy az emberek kudarca az évszázadok során főként abból fakad, hogy csak hitük és szeretetük volt, de képtelenek voltak megismerni a gyakorlati Istent. Emiatt a hitük homályos maradt. Miért emlegeti Isten több ízben Jób hitét, anélkül, hogy azt mondaná, ő ismerte Istent, és miért mondja Isten, hogy Jób nem volt egyenlő Péterrel? Jób szavai – „Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak” – azt mutatják, hogy ő csak a hit birtokában volt, és nem rendelkezett tudással. A szavak, miszerint „Péter szüleinek ellenkezősége nagyobb tudást adott Péternek az Én kegyelmemről és irgalmamról” gyakran kérdések sorát váltják ki a legtöbb emberből: Miért volt Péternek szüksége ellenkezőségre Isten megismeréséhez? Miért volt képtelen közvetlenül megismerni Istent? Miért volt az, hogy csak Isten irgalmát és szerető kedvességét ismerte, és Isten semmi másról nem beszélt? A gyakorlati Isten megismerését csak a homályos Isten valótlanságának felismerését követően lehet keresni; e szavak célja, hogy rávegyék az embereket: zárják ki a homályos Istent a szívükből. Ha a teremtés ideje óta egészen máig az emberek mindig ismerték volna Isten valódi arcát, nem lennének képesek felismerni a Sátán tetteit, ugyanis az emberek e szólásmondása – „az ember nem veszi észre a sík terepet, amíg át nem kelt egy hegyen” – szemlélteti, hogy Isten miért is mondja ezeket a szavakat. Mivel mélyebb megértést kíván adni az embereknek az Általa mondott példa helytállóságáról, Isten szándékosan hangsúlyozza az irgalmasságot és a szerető kedvességet, bizonyítván, hogy a kor, amelyben Péter élt, a Kegyelem Kora volt. Egy másik nézőpontból ez még inkább felfedi az ördögök ocsmány ábrázatát, akik nem tesznek mást, csak ártanak és megrontják az embert, még élesebb kontrasztba állítva ezzel Isten irgalmát és szerető kedvességét.

Isten Péter megpróbáltatásainak tényeit is felvázolja, és jellemzi azok tényleges körülményeit, tovább jelezve az embereknek, hogy Isten nem csupán irgalommal és szerető kedvességgel bír, hanem fenséggel és haraggal is, és azok, akik békében élnek, nem feltétlenül élnek Isten áldásai közepette. Az, hogy Péter megpróbáltatásai után az ő tapasztalatairól mesél az embereknek, még inkább bizonyítja Jób szavainak helytállóságát: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” Ezzel bizonyítást nyer, hogy Péter tudása Istenről valóban soha nem látott szférába jutott, az elmúlt korok emberei által soha el nem ért szférákba, ami szintén annak gyümölcse volt, hogy magába szívta mindazok hitét és szeretetét, akik évszázadokon át szerették Istent, és annak, hogy a múltban kudarcot vallott emberektől tanult leckék hasznosítására ösztökélte magát. Ezért nevezzük „gyümölcsöknek” mindazokat, akik igaz ismeretre jutnak Istenről, és ebbe Péter is beletartozik. Péter Istenhez intézett imái megmutatják igaz ismeretét Istenről a próbatételei során. A bökkenő azonban az, hogy képtelen volt teljességgel felfogni Isten szándékait, ezért kérte Isten csupán azt, hogy „az emberi szív 0,1 százalékát foglalhassa el” – Péter Róla való tudása alapján. Az, hogy még Péter is, aki a legjobban ismerte Istent, képtelen volt Isten szándékait pontosan megragadni, azt mutatja, hogy az embereknek nincs meg az Isten megismerésére való képességük, mivel a Sátán már annyira megrontotta őket; ez teszi lehetővé minden ember számára, hogy megismerje az ember lényegét. Ez a két előfeltétel – az emberek Isten megismerésére való képtelensége, valamint a Sátán általi teljes átitatottságuk – Isten nagy erejének ellenpontja, mivel Isten csak szavakkal dolgozik, nem kezd semmiféle vállalkozásba, így foglal el egy bizonyos helyet az emberek szívében. De miért csak azt a 0,1 százalékot kell az embereknek elérniük, hogy eleget tegyenek Isten szándékainak? Ez azzal magyarázható, hogy Isten nem teremtette meg ezt a képességet az emberben. Ha e képesség hiányában az ember eljutna Isten 100 százalékos ismeretére, akkor Isten minden mozdulata a napnál is világosabb lenne számára; és az ember eredendő természetéből kiindulva, az emberek azonnal elárulnák Istent, felkelnének és nyíltan szembeszállnának Vele – így bukott el a Sátán. Isten tehát sosem becsüli alá az embereket, éppen azért, mert már alaposan ízekre szedte őket és mindent kristálytisztán tud róluk, egészen odáig menően, hogy pontosan mennyi víz van a vérükben. Mennyivel nyilvánvalóbb hát Számára az ember természete? Isten sosem hibázik, és a legnagyobb pontossággal választja meg a szavakat, amelyeket kimond. Így nincs ellentmondás aközött, hogy Péter nem ismeri pontosan Isten szándékait és aközött, hogy a legnagyobb tudással rendelkezik Istenről; a kettő ráadásul teljesen független egymástól. Isten nem azért említette őt példaként, hogy az emberek figyelmét Péterre irányítsa. Miért nem tudta egy olyan ember, mint Jób, megismerni Istent, miközben Péter igen? Miért mondaná Isten, hogy az ember képes elérni ezt, ugyanakkor azt mondja, hogy ez az Ő nagy hatalmának köszönhető? Valóban veleszületetten tehetségesek az emberek? Ezt nem könnyű az embereknek megismerni; senki sem ismerné fel ennek a belső jelentőségét, ha Én nem beszélnék róla. E szavak célja, hogy éleslátást adjanak az embereknek, hogy legyen hitük együttműködni Istennel. Isten csak ezután tud az emberrel együttműködésben munkálkodni. Ez az aktuális helyzet a szellemi birodalomban, és az ember számára ez teljesen kifürkészhetetlen. Kitörölni a Sátán helyét az emberek szívében és helyette Istennek adni azt – ezt jelenti a Sátán támadásának visszaverése, és csak így mondhatjuk el, hogy Krisztus leszállt a földre, csak így mondhatjuk el, hogy a földi királyságok Krisztus királyságává lettek.

Ezen a ponton, ha megemlítjük, hogy Péter több ezer éven át modell és példa volt, azzal nem csupán azt mondjuk, hogy modell és példa volt; ezek a szavak a szellemi birodalomban vívott csatát tükrözik. A Sátán mindeközben végig munkálkodott az emberben, abban a hiú reményben, hogy felemészti őt, és ezzel arra készteti Istent, hogy elpusztítsa a világot, és elveszítse az Ő tanúit. Isten azonban ezt mondta: „Először is megteremtek egy modellt, hogy elfoglalhassam a legkisebb helyet az emberi szívben. Ebben a szakaszban az emberiség nem szerez örömöt Nekem és nem is ismer teljesen; mindazonáltal nagy hatalmam miatt az emberek képessé válnak arra, hogy egészen alávessék magukat Nekem és ne lázadjanak többé Ellenem, és ezt a példát fogom használni a Sátán legyőzésére. Vagyis, az emberi szívnek azt az Általam elfoglalt 0,1 százalékát fogom arra használni, hogy visszaszorítsam mindazokat az erőket, amelyeket a Sátán az emberiség felett gyakorol.” Isten tehát ma példaként említi Pétert, hogy mintául szolgáljon az egész emberiség számára, akit utánozhat és aki szerint gyakorolhat. A nyitó passzussal együttesen ez szemlélteti annak helytállóságát, amit Isten mondott a szellemi birodalomban fennálló helyzetről: „A ma más, mint a múlt: olyan dolgokat teszek, amilyeneket a teremtés ideje óta sosem láttak, olyan szavakat szólok, amelyeket évszázadokon át sosem hallottak, ugyanis azt kérem, hogy minden ember megismerjen Engem a testben.” Ebből nyilvánvaló, hogy Isten ma elkezdett a szavai szerint cselekedni. Az emberek csak azt látják, ami kívül történik, azt nem látják, mi történik valójában a szellemi birodalomban, ezért Isten egyenesen ezt mondja: „Ezek az Én irányításom lépései, ám az embernek erről halvány sejtelme sincs. Bár egyszerűen beszéltem, az emberek értetlenek maradnak; nehéz eljutni hozzájuk. Nem az ember alacsonyrendűsége ez?” E szavakban szavak rejlenek: azt magyarázzák, hogy a szellemi birodalomban csata folyik, ahogyan fentebb leírtuk.

Isten szándékai Péter történetének rövid leírását követően sem teljesülnek teljes mértékben, ezért Isten az alábbi követelést támasztja az emberrel szemben Péter ügyeit tekintve: „Az egész világegyetemben és az égbolton, mindenütt a mennyben és a földön, minden dolog a földön és a mennyben minden erőfeszítését az Én munkám végső szakaszának szenteli. Biztosan nem kívántok nézők lenni, a Sátán erői által utasítgatva?” Miután Péter ismereteiről olvasnak, az emberek mélyen megvilágosodnak, és hogy még hatásosabb legyen, Isten megmutatja az embereknek, hogy mi a következménye a kicsapongásuknak, a féktelenségüknek és annak, hogy nem ismerik Istent; sőt, elmondja az emberiségnek – még egyszer és még nagyobb részletességgel –, hogy mi is történik valójában a szellemi birodalomban folyó csatában. Csak így lesznek az emberek éberebbek, nehogy a Sátán elragadja őket. Továbbá világossá teszi, hogy ha az emberek ezúttal elbuknak, Isten most nem menti meg őket úgy, mint korábban. Ezek a figyelmeztetések együttvéve elmélyítik az emberek benyomását Isten szavairól, arra késztetik az embereket, hogy jobban becsüljék Isten irgalmát és becsben tartsák Isten figyelmeztető szavait, hogy Isten valóban elérje az emberiség megmentésére irányuló célját.