Péter Istentől való példakép volt az emberiség számára, egy ragyogó személyiség, akit mindenki ismert. Miért emelt Isten példaképpé egy ilyen jelentéktelen embert, és miért dicsérték őt a következő nemzedékek? Magától értetődik, hogy ez elválaszthatatlan az Isten iránti szeretetének kifejeződésétől és eltökéltségétől, hogy szeresse Istent. Ami azt illeti, hogy hogyan nyilvánult meg Péter istenszerető szíve, és milyenek voltak valójában az élettapasztalatai, vissza kell térnünk a Kegyelem Korába, hogy újra megnézzük az akkori szokásokat, és megfigyeljük az akkori Pétert.

Péter egy átlagos zsidó földműves háztartásba született. Szülei az egész családot a földművelésből tartották el, és ő volt a legidősebb gyermek, négy testvér mellett. Történetünknek természetesen nem ez a lényege; Péter a központi szereplőnk. Ötéves korában Péter szülei elkezdték őt olvasni tanítani. Abban az időben a zsidó nép meglehetősen művelt volt, az olyan területeken pedig, mint a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem, kimondottan fejlett volt. Társadalmi környezetükből adódóan Péter mindkét szülője felsőfokú végzettségben részesült. Annak ellenére, hogy vidékről származtak, jól képzettek voltak, és a mai átlagos egyetemi hallgatókhoz hasonlítottak. Péter nyilvánvalóan áldott helyzetben volt, hogy ilyen kedvező társadalmi körülmények közé született. Okos és gyors felfogású volt, könnyen elsajátította az új ötleteket. Tanulmányai megkezdése után nagyon könnyen rájött a dolgokra a leckék során. Szülei büszkék voltak arra, hogy ilyen okos fiuk van, és mindent megtettek azért, hogy iskolába járhasson, remélve, hogy képes lesz érvényesülni és valamilyen hivatalos állást szerezni a társadalomban. Anélkül, hogy észrevette volna, Péter érdeklődni kezdett Isten iránt, ami azt jelentette, hogy tizennégy évesen, amikor középiskolába járt, elege lett az általa tanult ókori görög kultúra tananyagából, különösen, ami az ókori görög történelem képzeletbeli személyeit és kitalált eseményeit illeti. Ettől kezdve Péter – aki éppen ifjúsága tavaszába lépett – megpróbált többet megtudni az emberi életről és a tágabb világról. A lelkiismerete nem kényszerítette arra, hogy visszafizesse a szülei fáradozását, mert világosan látta, hogy az emberek mind az önbecsapás állapotában élnek, mind értelmetlen életet éltek, és a gazdagságért és elismerésért folytatott harcukban tönkretették a saját életüket. Meglátásai nagyrészt a szociális környezettel függtek össze, amelyben élt. Minél több tudással rendelkeznek az emberek, annál összetettebbek az interperszonális kapcsolataik és a belső világuk, és ezért annál inkább légüres térben léteznek. Ilyen körülmények között Péter a szabadidejét széleskörű látogatásokkal töltötte, amelyek többnyire vallási személyiségeknél történtek. Szívében az a homályos érzés támadt, hogy a vallás talán képes lehet megmagyarázni mindazt, ami az emberi világban megmagyarázhatatlan, ezért gyakran elment a közeli zsinagógába, hogy részt vegyen az istentiszteleteken. A szülei nem tudtak erről, és Peter, aki mindig is jó természetű és kitűnő tanuló volt, nemsokára kezdte megutálni az iskolába járást. Szülei felügyelete alatt épphogy befejezte a középiskolát. A tudás óceánjából partra úszva vett egy mély lélegzetet; ettől kezdve senki sem oktatta vagy korlátozta többé.

Az iskola befejezése után mindenféle könyveket kezdett olvasni, de tizenhét évesen még mindig nem sok tapasztalata volt a nagyvilágról. Az iskola elvégzése után földművelésből tartotta fenn magát, miközben annyi időt szakított arra, hogy könyveket olvasson és vallási szertartásokra járjon, amennyit csak tudott. Szülei, akik nagy reményeket fűztek hozzá, gyakran átkozták az eget „lázadó fiuk” miatt, de még ez sem állhatott útjába az igazság iránti éhségének és szomjúságának. Péter nem kevés kudarcot élt át a tapasztalatai során, de a szíve mohó volt, ő pedig növekedett, mint eső után a fű. Nemsokára elég „szerencsés” volt ahhoz, hogy találkozzon a vallásos világ néhány magas rangú személyiségével, és mivel a vágyakozása olyan erős volt, egyre gyakrabban kezdett velük érintkezni, míg végül szinte minden idejét közöttük töltötte. Elmerülve az elégedett boldogságban, hirtelen rájött, hogy ezeknek az embereknek a többsége csak az ajkukkal hitt, a szívüket nem adták bele a hitükbe. Hogyan tudott Péter, akinek a lelke egyenes és tiszta volt, elviselni egy ilyen csapást? Rájött, hogy majdnem minden ember, akivel kapcsolatban állt, emberi ruhába öltözött vadállat volt – állatok voltak emberi ábrázattal. Akkoriban Péter nagyon naiv volt, ezért többször is szívből kérlelte őket. De hogyan is hallgattak volna ezek a ravasz, fortélyos vallási vezetők e szenvedélyes fiatalember könyörgésére? Péter ekkor érezte meg az emberi élet igazi ürességét: Az élet színpadán tett első lépésénél kudarcot vallott... Egy évvel később elhatárolódott a zsinagógától, és önálló életet kezdett élni.

A visszaesés sokkal érettebbé és kifinomultabbá tette a 18 éves Pétert. Ifjúkori naivitásának már nyoma sem volt; a fiatalos ártatlanságot és mesterkéletlenséget érzéketlenül elfojtotta az elszenvedett kudarc, és halászként kezdett el élni. Ezután embereket lehetett látni, amint a hajóján hallgatták a prédikációját. Mivel a halászatból élt, bármerre járt, mindenütt terjesztette az üzenetet, és mindazokat, akiknek prédikált, elbűvölték a prédikációi, mert az, amiről beszélt, megpendítette a húrt az egyszerű emberek szívében, és mindannyiukat mélyen megérintette az őszintesége. Gyakran tanította az embereket arra, hogy őszintén törődjenek másokkal, hívják segítségül a menny és a föld és minden dolgok Szuverén Urát, hogy ne hagyják figyelmen kívül a lelkiismeretüket, és ne tegyenek szégyenletes dolgokat, mindenben eleget tegyenek annak az Istennek, akit szívből szeretnek... Az emberek gyakran mélyen meghatódtak, miután prédikációit hallgatták; mindannyian úgy érezték, hogy ihletet kaptak Pétertől, és gyakran könnyekig meghatódtak. Abban az időben minden követője nagyon csodálta őt, akik mind nincstelenek voltak, és természetesen, tekintve a társadalom akkori állapotát, nagyon kevesen voltak. Pétert az akkori társadalom vallásos képviselői is üldözték. Mindez azt jelentette, hogy két éven át egyik helyről a másikra vándorolt, és magányosan élt. E két év alatt rendkívüli tapasztalatokkal gazdagodott, sok felismerésre tett szert, és sok mindent megtanult olyan dolgokról, amelyekről korábban nem volt tudomása, olyannyira, hogy a 14 éves önmagára nem lehetett ráismerni, amelyhez úgy tűnt, hogy most már semmi köze sincs. Ez alatt a két év alatt mindenféle emberrel találkozott, és mindenféle igazságot meglátott a társadalomról, aminek következtében fokozatosan elkezdett megszabadulni a vallásos világ mindenféle rituáléjától. A Szentlélek munkájának akkori fejleményei is nagy hatással voltak rá; Jézus ekkor már sok éve munkálkodott, így Péter munkájára is hatással volt a Szentlélek akkori munkája, noha még nem találkozott Jézussal. Ezért, amikor Péter prédikált, sok olyan dologra tett szert, amelyekkel a szentek korábbi nemzedékei nem rendelkeztek. Természetesen abban az időben csak érintőlegesen volt tudomása Jézusról, de még nem volt alkalma személyesen találkozni vele. Csak remélte és vágyott arra, hogy láthassa azt a Szentlélektől született mennyei személyt.

Egy este, alkonyatkor Péter éppen halászott a hajójával (az akkoriban Galileai-tenger néven ismert tó partjának közelében). Egy horgászbot volt a kezében, de más dolgok jártak a fejében. A lenyugvó nap megvilágította a víz felszínét, mintha egy hatalmas vértenger lenne. A fény visszatükröződött Péter fiatal, mégis nyugodt és higgadt arcán; úgy tűnt, mintha mélyen elgondolkozott volna. Abban a pillanatban megmozdult egy szellő, és hirtelen rádöbbent az életének magányosságára, amitől azonnal a sivárság érzése töltötte el. Ahogy az óceán hullámai megcsillantak a fényben, egyértelmű volt, hogy nincs kedve halászni. Miközben gondolataiba merült, hirtelen meghallotta, hogy valaki a háta mögött ezt mondja: „Simon a zsidó Barjona, magányosak az életed napjai. Követsz-e Engem?” Péter ijedtében nyomban elejtette a kezében tartott horgászbotot, amely azonnal a tenger fenekére süllyedt. Sietve megfordult, és meglátott egy férfit a csónakjában állni. Péter végigmérte Őt: a férfi vállig érő haja enyhén aranysárga volt a napfényben, szürke ruhát viselt, középmagas volt, és tetőtől talpig úgy volt öltözve, mint egy zsidó férfi. A halványuló fényben a férfi szürke ruhája kissé feketének tűnt, és az arca mintha enyhén ragyogott volna. Péter már sokszor próbált találkozni Jézussal, de soha nem sikerült neki. Ebben a pillanatban Péter a lelke mélyén hitte, hogy ez a férfi csakis az ő szívének szentje lehet, ezért leborult a halászcsónakban, és így szólt: „Lehetséges volna, hogy Te vagy az Úr, aki azért jött, hogy hirdesse a mennyek országának evangéliumát? Hallottam a tapasztalataidról, de még soha nem láttalak. Szerettelek volna követni Téged, de nem találtalak meg.” Ekkor Jézus már átment a hajó kabinjába, ahol nyugodtan ült. „Kelj fel, és ülj le mellém!” – mondta. „Azért vagyok itt, hogy megkeressem azokat, akik igazán szeretnek Engem. Kifejezetten azért jöttem, hogy a mennyek országának evangéliumát terjesszem, és bejárom a vidékeket, hogy megkeressem azokat, akik egy véleményen vannak Velem. Hajlandó vagy rá?” Péter így válaszolt: „Azt kell követnem, akit a mennyei Atya küldött. Azt kell elismernem, akit a Szentlélek választott ki. Mivel szeretem a mennyei Atyát, hogyne lennék hajlandó követni Téged?” Bár Péter szavai tele voltak vallásos elképzelésekkel, Jézus mosolygott és elégedetten bólintott. Abban a pillanatban az atyai szeretet érzése támadt fel benne Péter iránt.

Péter több éven át követte Jézust, és sok mindent látott Benne, ami másokban nem volt meg. Miután egy évig követte Őt, Jézus kiválasztotta Pétert a tizenkét tanítvány közül. (Természetesen Jézus ezt nem mondta ki hangosan, és a többiek egyáltalán nem is tudtak róla.) Az életben Péter mindahhoz viszonyította önmagát, amit Jézus tett. Legfőképpen azok az üzenetek vésődtek a szívébe, amelyeket Jézus hirdetett. Teljesen elkötelezett és hűséges volt Jézushoz, és soha nem emelt kifogást Ellene. Ennek eredményeként hűséges társa lett, bárhová is ment Jézus. Péter megfigyelte Jézus tanításait, szelíd szavait, azt, hogy mit evett, öltözködését, szállását és azt, hogy hogyan utazott. Minden tekintetben Jézust utánozta. Soha nem volt önigaz, hanem elvetett mindent, ami idejétmúlt volt, követte Jézus példáját szóban és tettben egyaránt. Ekkor érezte Péter, hogy a menny és a föld és minden dolog a Mindenható kezében van, és hogy emiatt nincs személyes választása. Továbbá Péter magáévá tette mindazt, ami Jézus volt, és példaként használta azt. Jézus élete azt mutatja, hogy Ő nem volt önelégült abban, amit tett; ahelyett, hogy hencegett volna Magával, szeretettel mozgatta meg az embereket. Különböző dolgok mutatták meg, hogy mi is volt Jézus, és ezért Péter mindent utánzott, ami Őt jellemezte. A saját tapasztalatai egyre jobban megéreztették Péterrel Jézus szeretetreméltóságát, és olyan dolgokat mondott, mint: „Az egész világegyetemben kerestem a Mindenhatót, láttam a menny és a föld és minden dolog csodáit, és így mélyen megéreztem a Mindenható szeretetreméltóságát. A saját szívemben azonban soha nem volt valódi szeretet, és soha nem láttam a Mindenható szeretetreméltóságát a saját szememmel. Ma a Mindenható szemében kedvességet találtam, és végre megéreztem Isten szeretetreméltóságát. Végre felfedeztem, hogy az emberiséget nem csak az készteti szeretetre Isten iránt, hogy Ő teremtett mindent; a mindennapi életemben rátaláltam az Ő határtalan szeretetreméltóságára. Hogyan is korlátozódhatna ez arra, ami most látható?” Ahogy telt az idő, Péterben is sok minden felbukkant, ami gyönyörű volt. Nagyon engedelmes lett Jézus iránt, és persze jó néhány kudarcot is elszenvedett. Amikor Jézus elvitte őt különböző helyekre prédikálni, Péter mindig megalázkodva hallgatta Jézus prédikációit. Soha nem vált arrogánssá, mert évekig követte Jézust. Miután Jézus elmondta neki, hogy azért jött, hogy keresztre feszítsék, hogy befejezhesse a munkáját, Péter gyakran gyötrődött a szívében, és titokban, egyedül sírt. Mindamellett végül mégis elérkezett az a „szerencsétlen” nap. Miután Jézust letartóztatták, Péter egyedül sírt a halászhajójában, és sok imát mondott ezért. De szíve mélyén tudta, hogy ez az Atya Isten akarata, és ezt senki sem tudja megváltoztatni. Csak a szeretete miatt gyötrődött tovább és maradt könnyes a szeme. Ez persze emberi gyengeség. Ezért, amikor megtudta, hogy Jézust a keresztre fogják szegezni, megkérdezte Jézust: „Miután elmész, visszatérsz-e majd, hogy közöttünk légy és vigyázz ránk? Láthatunk-e még Téged?” Bár ezek a szavak nagyon naivak voltak és emberi elképzelésekkel teljesek, Jézus ismerte Péter szenvedésének keserűségét, ezért szeretetéből fakadóan tekintettel volt Péter gyengeségére: „Péter, Én mindig is szerettelek téged. Tudod te ezt? Noha nincs okod arra, hogy ezt mondd, mert az Atya megígérte, hogy feltámadásom után 40 napig meg fogok jelenni az embereknek. Nem hiszed-e, hogy az Én Lelkem gyakran fog kegyelmet árasztani mindnyájatokra?” Bár ez némi vigaszt nyújtott Péternek, mégis úgy érezte, hogy egy dolog hiányzik, ezért feltámadása után Jézus először neki jelent meg nyíltan. Annak érdekében azonban, hogy Péter ne ragaszkodjon tovább az elképzeléseihez, Jézus visszautasította a bőséges étkezést, amelyet Péter készített neki, és egy szempillantás alatt eltűnt. Ettől a pillanattól kezdve Péter végre mélyebben megértette az Úr Jézust, és még jobban szerette Őt. Feltámadása után Jézus gyakran megjelent Péternek. Még háromszor jelent meg Péternek, miután letelt a negyven nap, és felment a mennybe. Mindegyik megjelenés közvetlenül azelőtt történt, hogy a Szentlélek munkája befejeződött volna, és új munka kezdődött volna el.

Péter egész életében halászott a megélhetésért, de ennél is inkább azért élt, hogy prédikáljon. Későbbi éveiben írta meg Péter első és második levelét, valamint több levelet az akkori filadelfiai gyülekezethez. Nagy hatással volt az akkori emberekre. Ahelyett, hogy a saját tekintélyét felhasználva kioktatta volna az embereket, az élet megfelelő ellátásával gondoskodott róluk. Soha nem felejtette el Jézus elmenetele előtti tanításait, és egész életében ezekből merített ihletet. Miközben Jézust követte, elhatározta, hogy halálával viszonozza az Úr szeretetét, és mindenben követi az Ő példáját. Jézus beleegyezett ebbe, így amikor Péter 53 éves volt (több mint 20 évvel Jézus távozása után), Jézus megjelent neki, hogy segítsen beteljesíteni törekvését. Az ezt követő hét évben Péter azzal töltötte az életét, hogy megismerje önmagát. Egy napon, e hét év leteltével fejjel lefelé keresztre feszítették, és ezzel véget vetettek rendkívüli életének.