Amikor Isten a Lélek perspektívájából beszél, akkor a hangja az egész emberiségnek szól. Amikor Isten emberi perspektívából beszél, akkor a hangja mindazoknak szól, akik az Ő Lelkének vezetését követik. Amikor Isten harmadik személyben beszél (amit az emberek megfigyelői nézőpontnak neveznek), akkor közvetlenül az embereknek mutatja meg szavait, hogy azok kommentátorként tekintsenek Rá, és úgy tűnik számukra, hogy az Ő szájából határtalan dolgok jönnek ki, amelyekről az embereknek nincs tudomásuk, és amelyeket nem tudnak felfogni. Nem így van ez? Amikor Isten a Lélek szemszögéből beszél, akkor az egész emberiség megdöbben. „Az emberek Irántam tanúsított szeretete apró, és a hitük Bennem hasonlóképp szánalmasan kicsi. Ha szavaim súlyát nem az emberek gyengeségeire irányítanám, kérkednének és túloznának, nagyképűsködnének és fellengzős elméletekkel állnának elő, mintha mindentudók és mindenhez értők lennének a földi ügyeket illetően.” Ezek a szavak nemcsak az emberiséget mutatják be olyannak, amilyen valójában, és azt, hogy Isten milyen helyet foglal el az emberek szívében, hanem az emberiség egész életét is leleplezik. Minden ember azt hiszi magáról, hogy rendkívüli, de még azt sem tudja, hogy létezik olyan szó, hogy „Isten”. Ezért mernek fellengzős elméletekkel előállni. Ám ez a „fellengzős elméletekkel való előállás” nem „beszéd” abban az értelemben, ahogyan az emberek értik. Inkább azt jelenti, hogy az embereket megrontotta a Sátán. Minden, amit tesznek, minden cselekedetük lázad Isten ellen, közvetlenül szembefordul Vele, továbbá cselekedeteik lényege a Sátántól származik, ellenkezik Istennel, és célja a függetlenség elérése, szemben Isten szándékaival. Ezért mondja Isten, hogy az emberek mind fellengzős elméletekkel állnak elő. Miért mondja Isten, hogy az Ő szavainak súlya az emberi gyengeségekre irányul? Azért, mert Isten szándékainak értelmében, ha nem tárná fel az emberek szívében mélyen elrejtett dolgokat, akkor senki sem hódolna be; mint ilyen, az emberek nem értenék meg önmagukat, és nem lenne Istent félő szívük. Más szóval, ha az emberek szándékai nem kerülnek napvilágra, akkor bármit meg mernek tenni – talán még a Mennyet vagy Istent is káromolják. Ezek az emberiség gyengeségei. Ezért Isten így szól: „A világmindenség összes szegletét bejárom, szüntelen keresve azokat, akik igazodnak az Én szándékaimhoz és alkalmasak arra, hogy használjam őket.” Ez a kijelentés, azzal együtt, amit később megemlít, hogy a királyság köszöntése hivatalosan felharsan, világossá teszi, hogy Isten Lelke új munkát végez a földön; csakhogy az emberek ezt fizikai szemükkel nem láthatják. Mivel azt mondják, hogy a Lélek a földön van, és új munkát végez, az egész világegyetem szintén jelentős változáson megy át: Isten fiai és Isten népe kezdik elfogadni Isten megtestesülésének tanúságát, de ami ennél is több, minden vallás és felekezet, minden társadalmi réteg és hely különböző mértékben szintén elfogadja azt. Ez a világegyetem egy nagy mozgalma a szellemi világban. Alapjaiban rengeti meg az egész vallásos világot, és részben erre utal az előbb említett „földrengés”. Ezután az angyalok hivatalosan is megkezdik a munkájukat, és Izráel népe visszatér a hazájába, hogy soha többé ne vándoroljon, és mindazok, akik benne foglaltatnak, elfogadják a pásztorlást. Ezzel szemben az egyiptomiak kezdenek elszakadni az én üdvösségem hatókörétől; vagyis megkapják az én fenyítésemet (de ez még hivatalosan nem kezdődött el). Amikor tehát a világ egyszerre több ilyen nagy változáson megy át, akkor fog a királyság köszöntése hivatalosan felharsanni, egy olyan időszakban, amelyet az emberek úgy hívnak, hogy „az idő, amikor a hétszeresen felerősödött Lélek dolgozni kezd”. Minden alkalommal, amikor Isten a helyreállítás munkáját végzi, ezekben a fázisokban (vagy ezekben az átmeneti időszakokban) senki sem képes érzékelni a Szentlélek munkáját. Ezért Isten szavai, „amikor az emberek elveszítik a reményt”, igaznak hangzanak. Továbbá, minden ilyen átmeneti fázisban, amikor az emberek elveszítik a reményt, vagy amikor úgy érzik, hogy ez a rossz áramlat, Isten újat kezd, és megkezdi munkájának következő lépését. A teremtéstől kezdve egészen mostanáig Isten ily módon állította helyre munkáját és változtatta munkájának módszereit. Bár a legtöbb ember, különböző mértékben, képes felfogni ennek a munkának valamelyik aspektusát, végül mégis elsodorja őket a vízözön, mert túlságosan éretlenek; képtelenek felfogni Isten munkájának lépéseit, és ezért ki lesznek iktatva. Ugyanakkor Isten így tisztítja meg az embereket, és ez Isten ítélete az emberiség idejétmúlt elképzelései felett. Az emberek annál megalapozottabbak, minél nagyobbak az Istenről alkotott vallásos elképzeléseik, amelyeket nehezen tudnak félretenni; mindig a régi dolgokhoz ragaszkodnak, és nehezen fogadják el az új világosságot. Másrészt, ha valaki áll, akkor kell, hogy legyen valami alapja, amin megállhat, mégis a legtöbb embernek nehézséget okoz, hogy elengedje az elképzeléseit. Ez különösen igaz a mai megtestesült Istenről alkotott elképzeléseikre, ami világosan látszik.

A mai szavaiban Isten sokat beszél a víziókról, ezt nem kell részleteznünk. Isten elsősorban arról beszél, hogy a gyülekezet építése hogyan alapozza meg a királyság építését. Pontosabban, a gyülekezet építése során a fő cél az volt, hogy meggyőzzék az embereket mind szívükben, mind szavaikban, bár saját szemükkel nem ismerték meg a megtestesült Istent. Noha a szívükben hitet hordoztak, mégsem ismerték a megtestesült Istent, mert abban a szakaszban Őt nem lehetett megkülönböztetni egy személytől. A Királyság Korában mindenkinek meggyőződést kell tanúsítania a szívében, a beszédében és a szemében. Ez elégséges ahhoz, hogy megmutassuk, hogy ahhoz, hogy mindenki meggyőződést tanúsítson a szívében, a beszédében és a szemében, meg kell engedni, hogy fizikai szemükkel megismerjék a húsvér testben élő Istent – nem kényszerből, nem pusztán felületes hittel, hanem olyan tudással, amely a szívükben és a szájukban lévő meggyőződésből fakad. Ezért az építkezésnek ebben a szakaszában nincs harc és nincs gyilkolás. Ehelyett az embereket Isten szavai vezetik el a megvilágosodáshoz, és ezáltal kereshetnek és kutathatnak, hogy tudat alatt megismerhessék a megtestesült Istent. Ezért Isten számára a munkának ez a szakasza sokkal könnyebb, mivel hagyja, hogy a természet a maga útján haladjon, és nem megy szembe az emberiséggel. Ez végül is természetes módon fogja elvezetni az embereket Isten megismeréséhez, tehát ne aggódjatok és ne izguljatok. Amikor Isten azt mondta, hogy „a szellemi világ harci helyzete közvetlenül világossá válik az egész népem között”, ezt úgy értette, hogy amikor az emberek elindulnak a helyes úton, és elkezdik megismerni Istent, akkor nemcsak belülről kísért meg mindenkit a Sátán, hanem épp a gyülekezetben is megkísértheti őket. Ezt az utat azonban mindenkinek végig kell járnia, úgyhogy senkinek sem kell megijednie. A Sátán kísértése többféle formában is megjelenhet. Valaki elhanyagolhatja vagy elvetheti azt, amit Isten mond, és mondhat negatív dolgokat, hogy mások pozitivitását tompítsa; az ilyen ember azonban általában nem fog másokat megnyerni a maga oldalára. Ezt nehéz felismerni. Ennek fő oka a következő: Az ilyen személy lehet, hogy még mindig proaktívan jár az összejövetelekre, de nincs tisztában a víziókkal. Ha a gyülekezet nem óvakodik tőlük, akkor az egész gyülekezetet megingathatja a negativitásuk, odáig, hogy lanyhán válaszoljanak Istennek, és így ne figyeljenek oda Isten szavaira – ez pedig azt jelentené, hogy egyenesen a Sátán kísértésébe esnek. Az ilyen ember talán nem áll ellen közvetlenül Istennek, de mivel nem tudja felfogni Isten szavait, és nem ismeri Istent, elmehet odáig, hogy panaszkodik, vagy a szíve tele lesz nehezteléssel. Azt mondhatják, hogy Isten elhagyta őket, és ezért képtelenek arra, hogy megvilágosodást és megvilágítást kapjanak. Lehet, hogy szeretnének elmenni, de kissé félnek, és azt mondhatják, hogy Isten munkája nem Istentől származik, hanem a gonosz szellemek műve.

Miért említi Isten olyan gyakran Pétert? És miért mondja, hogy még Jób sem volt hozzá fogható? Azzal, hogy ezt mondja, nemcsak arra készteti az embereket, hogy Péter tetteire figyeljenek, hanem arra is, hogy félretegyenek minden példát, ami a szívükben van, hiszen még Jób példája – akinek a legnagyobb hite volt – sem elegendő. Csak így lehet jobb eredményt elérni, amelyben az emberek mindent félretéve igyekeznek Pétert utánozni, és ezáltal egy lépéssel előbbre jutnak Isten megismerésében. Isten megmutatja az embereknek azt a gyakorlati utat, amelyet Péter járt be Isten megismerése érdekében, és ennek célja az, hogy az embereknek viszonyítási pontot adjon. Isten ezután előre jelzi az egyik módját annak, ahogyan a Sátán megkísérti az embereket, amikor azt mondja: „Ugyanakkor, ha hűvös és érdektelen maradsz a szavaimmal szemben, kétségkívül szembeszegülsz Velem. Ez tény.” Ezekben a szavakban Isten előre jelzi, hogy a Sátán milyen ravasz tervekkel próbálkozik majd; ezek a szavak figyelmeztetésként szolgálnak. Nem lehetséges, hogy mindenki közömbös legyen Isten szavai iránt, ennek ellenére néhány embert mégis foglyul ejt ez a kísértés. Ezért a végén Isten nyomatékosan megismétli: „Ha nem ismeritek meg a szavaimat, nem fogadjátok el őket, és nem ültetitek gyakorlatba, akkor elkerülhetetlenül a fenyítésem tárgyává váltok! Biztosan a Sátán áldozatai lesztek!” Ez Isten tanácsa az emberiségnek – a végén azonban, ahogy Isten előre megmondta, az emberek egy része elkerülhetetlenül a Sátán áldozatává válik.