Amikor Isten a Lélek perspektívájából beszél, akkor a hangja az egész emberiségnek szól. Amikor Isten emberi perspektívából beszél, akkor a hangja mindazoknak szól, akik az Ő Lelkének vezetését követik. Amikor Isten egy harmadik személy nézőpontjából beszél (amit az emberek megfigyelői nézőpontnak neveznek), akkor közvetlenül az embereknek mutatja meg szavait, hogy ezáltal az emberek azt érezzék, hogy Ő egy kommentátor, és úgy tűnjön számukra, hogy az Ő szájából határtalan dolgok jönnek ki, amelyekről az embereknek nincs tudomásuk, és amelyeket nem tudnak felfogni. Nem így van ez? Amikor Isten a Lélek szemszögéből beszél, akkor az egész emberiség megdöbben. „Az emberek Irántam tanúsított szeretete apró, és a hitük Bennem hasonlóképp szánalmasan kicsi. Ha szavaim súlyát nem az emberek gyengeségeire irányítanám, kérkednének és túloznának, nagyképűsködnének és fellengzős elméletekkel állnának elő, mintha mindentudók és mindenhez értők lennének a földi ügyeket illetően.” Ezek a szavak nemcsak leleplezik az embereket tényleges valójukban és azt, hogy Isten milyen helyet foglal el a szívükben, hanem az emberiség egész életét is leleplezik. Minden ember azt hiszi magáról, hogy rendkívüli, de még azt sem tudja, hogy létezik olyan szó, hogy „Isten”. Ezért mernek fellengzős elméletekkel előállni. Ám ez a „fellengzős elméletekkel való előállás” nem olyan „beszéd”, ahogy az elképzelésekben képzelik. Inkább azt jelenti, hogy az embereket megrontotta a Sátán, így minden, amit tesznek, minden cselekedetük lázad Isten ellen, közvetlenül ellenáll Neki. A cselekedeteik lényege a Sátántól származik, ellenáll Istennek, és célja a függetlenség elérése, szemben Isten szándékaival. Ezért mondja Isten, hogy az emberek mind fellengzős elméletekkel állnak elő. Miért mondja Isten, hogy az Ő szavainak súlya az emberi gyengeségekre irányul? Azért, mert Isten szándékainak értelmében, ha nem csupaszítaná le az emberek szívében mélyen elrejtett dolgokat, akkor senki sem hódolna be; mint ilyen, az emberek nem értenék meg önmagukat, és nem lenne istenfélő szívük. Más szóval, ha az emberek szándékai nem kerülnének napvilágra, akkor bármit meg mernének tenni – még fel is kelnének, hogy a Mennyet káromolják, és közvetlenül Istent szidalmazzák. Ezek az emberiség gyengeségei. Ezért Isten így szól: „A világmindenség összes szegletét bejárom, szüntelen keresve azokat, akik összhangban vannak az Én szándékaimmal és alkalmasak arra, hogy használjam őket.” Ez a kijelentés, azzal együtt, amit később megemlít, hogy a királyság köszöntése hivatalosan felharsan, világossá teszi, hogy Isten Lelke ismét új munkát végez a földön; csakhogy az emberek ezt fizikai szemükkel nem láthatják. Mivel azt mondják, hogy a Lélek ismét új munkát végez a földön, az egész világegyetem ismét jelentős változáson megy át: nemcsak Isten fiai és Isten népe kezdik elfogadni Isten megtestesülésének tanúságát, hanem minden vallás és felekezet, minden társadalmi réteg és hely különböző mértékben szintén elfogadja azt. Ez a világegyetem egy nagy mozgalma a szellemi világban. Erősen rengeti meg az egész vallásos világot, és részben erre utal az előbb említett „földrengés”. Ezután az angyalok hivatalosan is megkezdik a munkájukat, és Izráel népe visszatér a szülőföldjére, hogy soha többé ne vándoroljon, és mindazok, akik benne foglaltatnak, kezdik elfogadni a pásztorlást. Ezzel szemben az egyiptomiak kezdenek kiesni az Én üdvösségem hatóköréből; vagyis megkapják az én fenyítésemet (de ez még hivatalosan nem kezdődött el). Amikor tehát a világ egyszerre több ilyen nagy megmozduláson megy át, akkor fog a királyság köszöntése hivatalosan felharsanni, egy olyan időszakban, amelyet az emberek úgy hívnak, hogy „az idő, amikor a hétszeresen felerősödött Lélek dolgozni kezd”. Minden alkalommal, amikor Isten folytatja a munkáját, ezekben a fázisokban (vagy ezekben az átmeneti időszakokban) senki sem képes érzékelni a Szentlélek munkáját. Ezért Isten szavai, „amikor az emberek elveszítik a reményt”, az aktuális körülményeken alapulnak. Továbbá minden ilyen átmeneti fázisban, amikor az emberek elveszítik a reményt, amikor úgy érzik, hogy ez a rossz áramlat, Isten újat kezd, és megkezdi munkájának következő lépését. Ez a hasonlóság abban, hogy Isten a teremtés idejétől napjainkig folytatja a munkáját, és közben megváltoztatja annak módszereit. Bár a legtöbb ember bizonyos mértékben képes felfogni ennek a munkának valamelyik aspektusát, végül mégis elsodorja őket a vízözön, mert túlságosan éretlenek; képtelenek ragaszkodni Isten munkájának lépéseihez, és ezért ki lesznek iktatva. Ugyanakkor Isten így tisztítja meg az embereket, és ez Isten ítélete az emberiség régi elképzelései felett. Minél erősebb alapokkal rendelkeznek az emberek, annál nagyobbak az Istenről alkotott vallásos elképzeléseik, amelyeket nehezen tudnak elengedni; mindig a régi dolgokhoz ragaszkodnak, és nehezen fogadják el az új világosságot. Másrészt, ha valaki áll, akkor kell, hogy legyen valami alapja, amin megállhat, mégis a legtöbb embernek nehézséget okoz, hogy elengedje az elképzeléseit. Ez különösen igaz a mai megtestesült Istenről alkotott elképzeléseikre, ami világosan látszik.

A mai szavaiban Isten sokat beszél a víziókról, ezt nem kell részleteznünk. Isten elsősorban arról beszél, hogy a gyülekezet építése hogyan alapozza meg a királyság építését. Pontosabban, amíg az egyház épült, a fő cél az volt, hogy az embereket szívben és szóban is meggyőzzék, bár a saját szemükkel nem ismerték meg a hús-vér testben lévő Istent. Bár a szívükben mindannyian hittek Benne, nem ismerték Őt, mert abban a szakaszban megkülönböztethetetlen volt egy embertől. A Királyság Korában mindenkinek meg kell győződnie a szívében, a szavaiban és a saját szemével látva. Ez elegendő annak kimutatására, hogy ahhoz, hogy mindenki meggyőződjön a szívében, a szavaiban és a saját szemével látva, lehetővé kell tenni számukra, hogy a fizikai szemükkel megismerjék a hús-vér testben élő Istent – nem kényszer alatt, és nem is puszta felületes hittel, hanem az Ő megismerése révén győződnek meg szívben és szóban egyaránt. Ezért az építés ezen szakasza nem a harcról vagy a gyilkolásról szól, hanem arról, hogy képessé tegye az emberiséget arra, hogy megvilágosodást nyerjen Isten szavaiból, ezáltal lehetővé téve számukra a törekvést és a kutatást, hogy észrevétlenül megismerhessék a megtestesült Istent. Ezért Isten számára a munka ezen szakasza sokkal könnyebb, mivel hagyja, hogy a dolgok a maguk természetes útján haladjanak, és nem megy szembe az emberekkel. Ez végül is természetes módon fogja elvezetni az embereket Isten megismeréséhez, tehát ne aggódjatok és ne szorongjatok túlzottan! Amikor Isten azt mondta: „a szellemi birodalom harci helyzete közvetlenül feltárul az egész népem között”, úgy értette, hogy amikor az emberek a helyes kerékvágásra lépnek és kezdik megismerni Istent, nemcsak magukban az emberekben van jelen a Sátán kísértése, hanem a gyülekezeten belül is jelen van a Sátán kísértése. Ez azonban egy olyan út, amelyen mindenkinek végig kell mennie, így senkinek sem kell megijednie. A Sátán kísértése többféle formában jelentkezik, mint például Isten szavainak közömbös kezelése és a róluk való lemondás, valamint negatív dolgok mondása mások lelkesedésének letörésére; azonban az az ember, aki ilyesmit tesz, nem fog másokat a maga oldalára állítani. Ezt nehéz felismerni. Ennek fő oka a következő: egy ilyen ember továbbra is proaktív lehet az összejöveteleken való részvételben, de nincs tisztában a látomásokkal. Ha a gyülekezet nem védekezik vele szemben, akkor a negativitása azt okozhatja, hogy az egész gyülekezet langyosan reagál Istenre, és ezáltal nem figyel Isten szavaira. Ez azt jelentené, hogy a Sátán kísértésébe esnek. Egy ilyen ember nem közvetlenül áll ellen Istennek, de mivel nem tudja felfogni Isten szavait és nem ismeri Istent, panaszokat hallat, és sérelmek támadnak a szívében. Azt mondja, Isten elhagyta őt, és ezért képtelen megvilágosodást és megvilágítást nyerni. El akar menni, de némileg fél, és azt mondja, hogy Isten munkája nem Istentől származik, hanem az ő nézete szerint a gonosz szellemek munkája.

Miért említi Isten olyan gyakran Pétert? És miért mondja, hogy még Jób sem volt hozzá fogható? Azzal, hogy ezt mondja, nemcsak arra készteti az embereket, hogy Péter tetteire figyeljenek, hanem arra is, hogy félresöpörjenek minden példát, ami a szívükben van – még Jób sem felel meg, akinek a legnagyobb hite volt. Csak így lehet jobb eredményt elérni, amelyben az emberek mindent elengedve igyekeznek Pétert utánozni, és ezáltal mélyebben megismerik Istent. Isten megmutatja az embereknek azt a gyakorlati utat, amelyet Péter járt be Isten megismerése érdekében, és ennek célja az, hogy az embereknek viszonyítási pontot adjon. Isten ezután előre jelzi az egyik módját annak, ahogyan a Sátán megkísérti az embereket, amikor azt mondja: „Ha azonban közömbösen kezeled az Én szavaimat, akkor kétségtelenül ellenállsz Nekem. Ez tény.” Ezekben a szavakban Isten előre jelzi, hogy a Sátán milyen cselszövésekkel próbálkozik majd, és figyelmezteti az embereket, hogy figyelniük kell. Nem lehetséges, hogy mindenki közömbös legyen Isten szavai iránt, ennek ellenére néhány embert mégis foglyul ejt ez a kísértés. Ezért a végén Isten nyomatékosan megismétli: „Ha nem ismeritek meg a szavaimat, nem fogadjátok el őket, és nem ültetitek gyakorlatba, akkor elkerülhetetlenül a fenyítésem tárgyává váltok! Biztosan a Sátán áldozatai lesztek!” Ez Isten tanácsa az embernek – a végén azonban, ahogy Isten előre megmondta, az emberek egy része biztosan a Sátán áldozatává válik.