Minden ember látni szeretné Jézus valódi arcát, és mindenki vágyik arra, hogy Ővele legyen. Szerintem egyetlen testvér sem mondaná azt, hogy nem kívánja látni Jézust, vagy hogy nem kíván Vele lenni. Mielőtt látnátok Jézust – mielőtt látnátok a megtestesült Istent –, mindenféle elgondolást dédelgettek, például Jézus megjelenéséről, beszédmódjáról, életmódjáról, és így tovább. Azonban ha már valóban láttátok Őt, akkor hamar megváltoznak az elképzeléseitek. Vajon miért? Szeretnétek tudni? Igaz, hogy nem tekinthetünk el az emberi gondolkodástól, de ami még ennél is fontosabb, Krisztus lényege nem tűri el az ember általi módosítást. Halhatatlannak vagy egy bölcsnek gondoljátok Krisztust, azonban senki nem tartja Őt isteni lényeggel bíró normális személynek. Így sokan, akik éjjel-nappal arra áhítoznak, hogy lássák Istent, valójában ellenségesek Istennel szemben, és összeférhetetlenek Ővele. Vajon nem az ember hibája ez? Még most is úgy gondoljátok, hogy a hitetek és a hűségetek elegendő ahhoz, hogy érdemessé tegyen benneteket Krisztus ábrázatának megpillantására, azonban én arra buzdítalak benneteket, hogy lássátok el magatokat több olyan dologgal, ami gyakorlatias. Mert a múltban, a jelenben és a jövőben is, a Krisztussal kapcsolatba kerülők közül sokan kudarcot vallottak már vagy kudarcot fognak vallani, mindannyian a farizeusok szerepét játsszák. Mi az oka annak, hogy kudarcot vallotok? Pontosan az, hogy mindannyiótoknak egy olyan isten van az elképzeléseitekben, aki magasztos és bámulatra méltó. Azonban az igazság nem az ember óhaja szerint való. Krisztus nem csupán nem magasztos, hanem kifejezetten kicsi. Nem csupán személy Ő, hanem hétköznapi személy. Nem csupán nem tud felmenni a mennybe, hanem még a földön sem mozoghat szabadon. És mivel ez így van, az emberek úgy kezelik Őt, akár egy hétköznapi személyt. Nemtörődöm módon kezelik Őt, amikor Ővele vannak, és meggondolatlanul szólnak Őhozzá, miközben még mindig a „valódi Krisztus” eljövetelére várnak. Hétköznapi személynek vélitek a Krisztust, aki már eljött, szavait pedig hétköznapi személy szavainak. Emiatt nem kaptatok még semmit Krisztustól, hanem inkább teljesen lelepleztétek a saját rútságotokat, így az a napvilágra kerül.

Mielőtt kapcsolatba kerültél volna Krisztussal, azt hiheted, hogy teljes mértékben átformálódott a beállítottságod, és Krisztus hűséges követője vagy, és hogy senki nem méltóbb nálad arra, hogy elnyerje Krisztus áldásait, mert sok utat bejártál, sok munkát elvégeztél, és sok gyümölcsöt hoztál, és ezért azt gondolod, hogy végül bizonyára azok között leszel, akik megkapják majd a koronát. De tudod-e a következő tényt: az ember romlott beállítottsága, lázadó mivolta és ellenállása lelepleződik akkor, amikor meglátja Krisztust, és ilyenkor a lázadó mivoltja és ellenállása maradéktalanabbul és teljesebb mértékben lelepleződik, mint bármely máskor. Mivel Krisztus az Emberfia – az Emberfia, aki normális emberi mivolttal rendelkezik –, ezért az ember se nem tiszteli, se nem becsüli Őt. Mivel Isten a hústestben él, azért hozatik napvilágra oly alaposan és oly élénk részletességgel az ember lázadó volta. Azt mondom tehát, hogy Krisztus eljövetele az emberiség minden lázadását felszínre hozta, és élesen rávilágított az emberiség természetére. Erre mondjuk azt, hogy „lecsalogatta a tigrist a hegyről” vagy „kicsalogatta a farkast a vackából”. Mered azt állítani, hogy hűséges vagy Istenhez? Mered azt állítani, hogy feltétlen alávetettséget tanúsítasz Isten iránt? Mered azt állítani, hogy nem vagy lázadó? Némelyek azt mondják: „Amikor Isten egy környezetet vezényel nekem, soha nem panaszkodok, és mindig képes vagyok alávetni magam, sőt, nem dédelgetek semmiféle elképzeléseket Istenről.” Némelyek azt mondják: „Mindegy, milyen feladatot ad nekem Isten, legjobb képességeim szerint teljesítem, és soha nem vagyok felületes.” Ez esetben ezt kérdezem tőletek: vajon lehettek összeférhetők Krisztussal, amikor Őmellette éltek? És meddig lesztek majd összeférhetők Ővele? Egy napig? Két napig? Egy óráig? Két óráig? Lehet, hogy a hitetek nagyon is dicséretes, azonban az állhatatosságotok még hagy maga után kívánnivalót. Ha már valóban Krisztussal élsz, akkor a szavaid és a tetteid apránként felfedik a saját önelégültségedet és elbizakodottságodat, és így a szertelen vágyaid, az engedetlen gondolkodásmódod és az elégedetlenséged is maguktól napvilágra jönnek. Végül aztán egyre arrogánsabb leszel, mígnem annyira hadilábon állsz majd Krisztussal, mint tűz a vízzel, és akkor teljes mértékben felfedetik a valódi természeted. Ekkor már nem lehet elrejteni az elképzeléseidet, a panaszaid is maguktól felszínre jönnek, és teljes mértékben lelepleződik a megvetendő emberi mivoltod. Azonban még ekkor sem vagy hajlandó elismerni saját lázadó voltodat, és inkább úgy hiszed, hogy az ilyen Krisztust nem könnyű elfogadnia az embernek, hogy Ő túl sokat követel az embertől, és hogy ha jobb Krisztus volna, akkor teljes mértékben alávetnéd magad. Úgy hiszitek, hogy a lázadásotok jogos, hogy csupán akkor lázadtok fel Őellene, amikor átlép egy határt nálatok. Az soha meg sem fordult a fejetekben, hogy nem Istenként tekintetek Krisztusra, hogy nem szándékoztok alávetni magatokat Őneki. Inkább konokul kitartasz amellett, hogy Krisztus a saját kívánságaid szerint cselekedjen, és amint olyasvalamit tesz, ami hadilábon áll a saját gondolatmeneteddel, akkor úgy hiszed, hogy Ő nem Isten, hanem egy személy. Nincsenek-e sokan köztetek, akik ily módon vitatkoztok Ővele? Végső soron ki az, akiben hisztek? És milyen módon törekedtek?

Mindig látni kívánjátok Krisztust, azonban intelek benneteket, hogy ne tartsátok magatokat oly sokra. Bárki láthatja Krisztust, ám én azt mondom, hogy senki nem alkalmas rá, hogy lássa Krisztust. Mivel az ember természete tele van gonoszsággal, arroganciával és lázadó mivolttal, abban a pillanatban, amint meglátod Krisztust, a saját természeted elpusztít téged és halálra ítél. Lehet, hogy egy fivérhez (vagy nővérhez) fűződő kapcsolatod nem árul el rólad valami sokat, azonban ez már nem ilyen egyszerű a Krisztushoz fűződő kapcsolatodban. Elképzeléseid bármikor gyökeret verhetnek, kisarjad az arroganciád, és lázadó mivoltod fügét terem. Ilyen emberi mivolt birtokában hogyan lehetnél alkalmas a Krisztushoz fűződő kapcsolatra? Vajon valóban képes vagy minden egyes nap minden egyes pillanatában Istenként bánni Ővele? Valóban megvan benned az Istennek való alávetettség valósága? A szívetekben mind Jahveként imádjátok a magasztos istent, miközben személynek tartjátok a látható Krisztust. A józan eszetek kifejezetten gyenge, az emberi mivoltotok pedig túlságosan alantas! Képtelenek vagytok arra, hogy mindig Istenként tekintsetek Krisztusra, csupán alkalomadtán, amikor jó kedvetek van, ragadjátok meg Őt és imádjátok Őt Istenként. Ezért mondom, hogy nem hívői vagytok Istennek, hanem Krisztusnak ellenálló bűntársak csapata. Még azok is visszakapják a szívességet, akik kedvesek másokhoz, azonban Krisztus, aki annyit munkálkodott közöttetek, senki szeretetét nem kapta meg, sem jutalmat, sem alávetettséget. Hát nem szívszaggató ez?

Lehet, hogy az Istenbe vetett hited évei alatt egyszer sem átkoztál senkit vagy követtél el rossz cselekedetet, azonban a Krisztussal való kapcsolatodban nem tudsz igazat szólni, tisztességesen cselekedni, vagy alávetni magad Krisztus szavának. Ez esetben azt mondom, hogy a világ legalattomosabb és legrosszindulatúbb embere vagy. Lehet, hogy a rokonaid, barátaid, feleséged (vagy férjed), fiaid és leányaid, valamint a szüleid irányában rendkívül nyájas és odaadó vagy, és soha nem használsz ki másokat, azonban ha képtelen vagy a Krisztussal való összeférhetőségre, ha nem vagy képes arra, hogy összhangban cselekedj Ővele, akkor add bár oda mindened a felebarátaid megsegítésére, vagy viselj pedáns gondot apádra, anyádra és a házad népére, azt mondom, hogy még mindig gonosz ember vagy, sőt, ravasz trükkökkel teljes. Ne gondold magad összeférhetőnek Krisztussal csupán azért, mert kijössz másokkal, vagy csinálsz néhány jó dolgot. Úgy véled, hogy a jótékonyság szándéka ki tudja csalni a menny áldásait? Úgy gondolod, hogy néhány jótett helyettesíti az alávetettségedet? Egyikőtök sem képes elfogadni, ha megmetszik, mindannyiótoknak nehezére esik, hogy elfogadjátok Krisztus normális emberi mivoltát, és ráadásul állandóan szétkürtölitek az Isten iránti alávetettségeteket. Az olyan hit, amilyen a tiétek, illő megtorlást von majd maga után. Ne áltassátok magatokat tovább hiú ábrándokkal, és ne kívánjátok azt, bárcsak láthatnátok Krisztust, mert túl éretlenek vagytok, még arra sem érdemesek, hogy lássátok Őt. Amikor teljes mértékben levetetted a lázadó mivoltodat, és képes vagy arra, hogy harmonikusan lépj kapcsolatba Krisztussal, abban a pillanatban Isten természetes módon meg fog jelenni neked. Ha úgy mész Istent látni, hogy nem estél át metszésen vagy ítéleten, akkor biztosan Isten ellenségévé válsz, és biztosan utolér a pusztulás. Az ember természete eredendően ellensége Istennek, mert minden ember ki van téve a Sátán legmélyrehatóbb megrontásának. Ha az ember a saját romlottsága közepette próbál meg kapcsolatba lépni Istennel, akkor abból biztosan nem kerekedhet ki semmi jó; a tettei és a szavai egész biztosan lépten-nyomon felfedik a romlottságát, és Istennel kapcsolatba kerülve minden alkalommal fel fog tárulni a lázadó mivolta. Az ember anélkül, hogy tudatában lenne ennek, ellenszegül Krisztusnak, megtéveszti Krisztust, és elutasítja Krisztust, és ennek bekövetkeztével még ingatagabbá válik a helyzete, mely ha tovább folytatódik, akkor az ember büntetésnek lesz kitéve.

Némelyek talán azt gondolják, hogy ha ilyen veszélyes az Istennel való kapcsolat, akkor esetleg bölcsebb lenne távolságot tartani Istentől. Vajon mit nyerhetnek az ilyen emberek? Lehetnek hűségesek Istenhez? Kétségtelenül nagyon nehéz az Istennel való kapcsolat, azonban ez azért van, mert az ember megromlott, nem pedig azért, mert Isten képtelen kapcsolatban lenni vele. A legjobban tennétek, ha némi erőfeszítést szentelnétek az önmegismerés igazságára. Miért nem értékel titeket Isten? Miért gyűlöletes Számára a beállítottságotok? Miért vált ki gyűlöletet Őbenne a beszédetek? Amikor egy kis hűséget tanúsítottatok, saját magatok dicséretét zengitek; amikor egy apró hozzájárulást tesztek, jutalmat követeltek. Amikor egy cseppnyi alávetettséget tanúsítottatok, máris lenéztek másokat, és amikor valamilyen jelentéktelen feladatot elvégeztek, már meg is vetitek Istent. Isten vendégül látásáért pénzt, anyagi dolgokat és bókokat kértek. Szívfájdalmat okoz nektek két darab aprópénz odaadása, amikor pedig tízet adtok, áldásokat kértek, és hogy megkülönböztessenek a többiektől. Határozottan sértő az olyan fajta emberi mivoltról beszélni vagy hallani, mint a tiétek. Van-e bármi dicséretre méltó a szavaitokban és a tetteitekben? Akik végzik a kötelességüket és azok, akik nem, akik vezetnek és akik követnek, akik vendégül látják Istent és akik nem, akik felajánlást adnak és akik nem, akik prédikálnak és akik befogadják az Igét és így tovább. Ezek az emberek mind önmagukat dicsérik. Nem tartjátok nevetségesnek ezt? Nagyon is jól tudjátok, hogy hisztek Istenben, azonban nem férhettek össze Istennel. Nagyon is jól tudjátok, hogy teljesen érdemtelenek vagytok, mégis kitartotok a dicsekvésetekben. Hát nem érzitek, hogy a józan eszetek elérte azt a pontot, hogy már nem irányítható? Ilyen észszerűséggel hogyan lennétek alkalmasak arra, hogy kapcsolatba lépjetek Istennel? Nem aggódtok magatok miatt ebben az időben? A beállítottságotok már olyannyira leromlott, hogy már képtelenek vagytok az Istennel való összeférhetőségre. Ezek alapján vajon nem nevetséges-e a hitetek? Nem nevetségesen ostoba a hitetek? Hogy fogsz hozzáállni a jövődhöz? Hogyan fogod eldönteni az utat, amire lépsz?