c. Isten üdvösségét miért csak az utolsó napok ítéletének elfogadásával lehet elérni?

Isten szavai a Bibliából

„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. [...] Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. [...] Én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.” (János 17:15-19)

„Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.” (János 12:48)

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Az első megtestesülés célja az volt, hogy az embert megváltsa a bűntől, megváltsa Jézus hús-vér teste által, vagyis megmentette az embert a kereszttől, de a romlott sátáni hajlam továbbra is az emberben maradt. A második megtestesülés már nem vétekáldozatul szolgál, hanem az a célja, hogy teljes mértékben megmentse azokat, akik a bűnől meg lettek váltva. Ez azért történik, hogy azok, akik megbocsátást nyertek, megszabadulhassanak bűneiktől, teljesen megtisztulhassanak, és a megváltozott beállítottság elérésével kiszabaduljanak a sötétség sátáni befolyása alól, és visszatérjenek Isten trónja elé. Csak így tud az ember teljesen megszentelődni. Miután a Törvény Kora véget ért, és elkezdődött a Kegyelem Kora, Isten megkezdte az üdvösség munkáját, amely egészen az utolsó napokig folytatódik, amikor az emberi fajt lázadó mivoltáért elítélve és megfenyítve Ő teljesen megtisztítja az emberiséget. Csak akkor fejezi be Isten az üdvösség munkáját, és csak akkor tér nyugalomra.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (4.))

Mielőtt az ember megváltására sor került, a Sátán számos mérge el volt már benne ültetve, és miután a Sátán évezredeken át megrontotta, olyan berögződött természetet hordoz magában, amely ellenáll Istennek. Ezért, amikor az ember megváltást nyert, az nem több egy olyan megváltásnál, ahol az embert magas áron megvásárolták, de a benne lévő mérgező természetet nem számolták fel. Az így beszennyezett embernek változáson kell átesnie, mielőtt méltóvá válhat Isten szolgálatára. Az ítélet és a fenyítés e munkája révén az ember teljesen megismeri a saját magában rejlő szennyes és romlott lényeget, és képes lesz teljesen megváltozni és megtisztulni. Csak így válhat az ember méltóvá arra, hogy visszatérjen Isten trónja elé. Minden ma végzett munka azért van, hogy az ember megtisztulhasson és megváltozhasson; az ige által hozott ítélet és fenyítés, valamint a finomítás révén az ember megtisztulhat romlottságától és tisztává válhat. Ahelyett, hogy ezt a munkafázist az üdvösség munkájának tekintenénk, inkább azt kellene mondanunk, hogy ez a megtisztítás munkája. Valójában ez a szakasz a hódítás szakasza, valamint az üdvösség munkájának második szakasza. Az ember az ige általi ítélet és fenyítés révén jut el oda, hogy Isten megnyerje őt, továbbá a finomítást, megítélést és feltárást célzó ige használata által tárul fel teljesen az ember szívében lévő összes tisztátalanság, elképzelés, indíték és egyéni törekvés. Mindaz, hogy az ember megváltást és bűnbocsánatot nyert, csak úgy tekinthető, hogy Isten nem emlékszik az ember vétkeire, és nem bánik az emberrel vétkei szerint. Ha azonban a hús-vér testben élő ember nem szabadult meg a bűntől, akkor csak folytatni tudja a vétkezést, végeérhetetlenül feltárva romlott sátáni hajlamát. Ilyen életet él az ember: bűn és bűnbocsánat végtelen körforgását. Az emberiség többsége nappal vétkezik, hogy aztán este meggyónjon. Így, bár a vétekáldozat örökké hatékony az ember számára, nem lesz képes megmenteni az embert a bűntől. Az üdvösség munkájának csak a fele van elvégezve, mivel az ember beállítottsága még mindig romlott. Amikor például az emberek rájöttek, hogy Móáb leszármazottai, panaszos szavakkal álltak elő, felhagytak az élet hajszolásával, és teljesen negatívvá váltak. Vajon nem azt mutatja ez, hogy az emberiség még mindig képtelen teljesen alávetni magát Isten uralmának? Nem éppen ez az ő romlott sátáni hajlamuk? Amikor nem voltál fenyítésnek kitéve, a kezedet mindenki másnál, még Jézusnál is magasabbra emelted. És hangosan kiáltottad: „Légy Isten szeretett fia! Légy Isten bizalmasa! Inkább meghalunk, minthogy meghajoljunk a Sátán előtt! Lázadj fel a vén Sátán ellen! Lázadj fel a nagy vörös sárkány ellen! A nagy vörös sárkány szánalmasan veszítse el a hatalmát! Isten tegyen minket teljessé!” A kiáltásod hangosabb volt minden másnál. De aztán eljött a fenyítés ideje, és ismét kiderült az emberiség romlott beállítottsága. Ekkor elhallgattak kiáltásaik, és elhatározásuk kudarcot vallott. Ez az ember romlottsága; mélyebbre hatol, mint a bűn, ez olyasmi, amit a Sátán ültetett el, és mélyen gyökerezik az emberben. Az embernek nem könnyű tudatára ébrednie bűneinek; nem áll módjában felismerni saját mélyen gyökerező természetét, és az ige ítéletére kell támaszkodnia ahhoz, hogy ezt az eredményt elérje. Csak így változhat meg az ember ettől kezdve fokozatosan.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (4.))

Az utolsó napok munkája szavak kimondásából áll. Nagy változásokat lehet elérni az emberben a szavak segítségével. A változások, amelyek most ezekben az emberekben végbemennek e szavak elfogadásakor, sokkal nagyobbak, mint azok, amelyek a Kegyelem Kora jeleinek és csodáinak elfogadásakor következtek be az emberekben. A Kegyelem Korában ugyanis a démonokat kézrátétellel és imádsággal kiűzték az emberből, de a benne lévő romlott beállítottság továbbra is megmaradt. Az ember meggyógyult betegségéből és bűneit megbocsátották, de ami azt illeti, hogy hogyan tisztuljon meg az ember a benne lévő romlott sátáni hajlamoktól, azt a munkát még el kellett végezni. Az ember csak meg lett mentve és bocsánatot nyert bűneiért a hite miatt, de az ember bűnös természete nem lett kiirtva, hanem továbbra is benne maradt. Az ember bűnei a megtestesült Isten közvetítésével megbocsátást nyertek, de ez nem jelentette azt, hogy az emberben nincs többé bűn. Az ember bűnei a vétekáldozat révén bocsánatot nyerhettek, de arra vonatkozóan, hogy miként lehet az embert rábírni, hogy többé ne vétkezzen, és hogyan lehet bűnös természetét teljesen kiirtani és átalakítani, nincs rá módja, hogy ezt a problémát megoldja. Az ember bűnei megbocsáttattak, ami Isten keresztre feszítése munkájának köszönhető, ám az ember továbbra is régi romlott sátáni hajlama szerint élt. Mivel ez így van, az embert teljesen meg kell menteni romlott sátáni hajlamától, hogy bűnös beállítottsága gyökerestől kiirtódjon, soha többé ne alakuljon ki, és így lehetővé váljon az ember hajlamának átalakulása. Ehhez az embernek meg kellene értenie az életben való növekedés útját, meg kellene értenie az élet útját, és meg kellene értenie beállítottsága megváltoztatásának módját. Továbbá, az embernek eme útnak megfelelően kellene cselekednie, hogy beállítottság fokozatosan megváltozhasson, és a fény ragyogása alatt élhessen, hogy minden, amit tesz, összhangban legyen Isten akaratával, hogy elvethesse romlott sátáni hajlamát, és kiszabadulhasson a sötétség sátáni befolyása alól, ezáltal teljesen kiemelkedve a bűnből. Csak akkor fogja megkapni az ember a teljes üdvösséget. Abban az időben, amikor Jézus végezte a munkáját, az ember tudása Őróla még homályos és tisztázatlan volt. Az emberek mindig úgy hitték, hogy Ő Dávid fia, és azt hirdették, hogy Ő egy nagy próféta, a jóindulatú Úr, aki megváltotta az ember bűneit. Néhányan saját hitük erejéből meggyógyultak, ha csak a ruhája szélét megérintették; a vakok láttak, és még a halottakat is vissza tudták hozni az életbe. Az ember azonban képtelen volt felfedezni a mélyen önmagában gyökerező romlott sátáni hajlamot, és azt sem tudta, hogyan űzheti azt ki. Az ember sok kegyelmet kapott, például a test békéjét és boldogságát, azt, hogy egy családtag hite áldást hoz az egész családra, a betegségek gyógyulását, és így tovább. A többi az ember jó cselekedetei és istenfélő megjelenése volt; ha valaki ezek alapján tudott élni, akkor elfogadható hívőnek számított. Csak az ilyen hívők léphettek be a mennybe a halál után, ami azt jelentette, hogy üdvözültek. De életük során ezek az emberek egyáltalán nem értették az élet útját. Mindössze annyit tettek, hogy bűnöket követtek el, majd megvallották bűneiket egy állandó körforgásban, anélkül, hogy bármilyen módon megváltoztathatták volna a beállítottságukat: ilyen volt az ember állapota a Kegyelem Korában. Megkapta-e az ember a teljes megváltást? Nem! Ezért a munka e szakaszának befejezése után még mindig hátra volt az ítélet és a fenyítés munkája. Ennek a szakasznak az a célja, hogy az embert az ige által megtisztítsa, és ezáltal utat biztosítson neki, amelyet követhet. Ez a szakasz nem lenne gyümölcsöző és értelmes, ha a démonok kiűzésével folytatódna, mivel nem tudná kiirtani az ember bűnös természetét, és az ember megrekedne ott, hogy bűnei megbocsátás nyertek. A vétekáldozat révén az ember bűnei megbocsáttattak, mivel a keresztre feszítés munkája már véget ért, és Isten győzedelmeskedett a Sátán felett. De az emberben továbbra is benne maradt romlott beállítottsága, az ember még mindig vétkezhet és ellenállhat Istennek, és Isten nem nyerte meg az emberiséget. Ezért a munkának ebben a szakaszában Isten arra használja az igét, hogy leleplezze az ember romlott beállítottságát, és arra késztesse, hogy a helyes útnak megfelelően járjon el. Ez a szakasz jelentőségteljesebb, mint az előző, és gyümölcsözőbb is, mivel most az ige látja el közvetlenül az ember életét, és lehetővé teszi az ember beállítottságának teljes megújulását; ez sokkal alaposabb szakasza a munkának. Ezért a megtestesülés az utolsó napokban kiteljesítette Isten testet öltésének jelentőségét, és teljesen befejezte Isten irányítási tervét az ember üdvösségére vonatkozóan.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (4.))

Az ember egész életét a Sátán hatalma alatt éli, és nincs egyetlen ember sem, aki egyedül meg tudna szabadulni a Sátán befolyásától. Mindenki mocskos világban él, romlottságban és ürességben, a legcsekélyebb értelem vagy érték nélkül; ilyen gondtalan életet élnek a test, a kéjvágy és a Sátán kedvéért. A létezésüknek a legcsekélyebb értéke sincs. Az ember képtelen megtalálni az igazságot, amely megszabadítja őt a Sátán befolyásától. Annak ellenére, hogy az ember hisz Istenben és olvassa a Bibliát, nem érti, hogyan szabaduljon ki a Sátán befolyása alól. Az idők folyamán nagyon kevés ember jött rá erre a titokra, nagyon kevesen értették meg. Így, bár az ember megveti a Sátánt, és megveti a testet, mégsem tudja, hogyan szabaduljon meg a Sátán behálózó befolyásától. Vajon ma nem vagytok még mindig a Sátán hatalma alatt? Nem bánjátok engedetlen tetteiteket, még kevésbé érzitek magatokat mocskosnak és engedetlennek. Miután szembeszálltatok Istennel, még lelki békétek is van, és nagy nyugalmat éreztek. A nyugalmadnak vajon nem az az oka, hogy romlott vagy? Ez a lelki nyugalom nem az engedetlenségedből ered? Az ember egy emberi pokolban él, a Sátán sötét befolyása alatt; az egész földön szellemek élnek együtt az emberrel, akik az ember húsáig hatolnak. Te a földön nem egy gyönyörű paradicsomban élsz. A hely, ahol vagy, az ördög birodalma, egy emberi pokol, egy alvilág. Ha az ember nem tisztul meg, akkor mocsokban él; ha nem védi meg őt Isten és nem viseli gondját, akkor még mindig a Sátán foglya; ha nem kap ítéletet és fenyítést, akkor nem lesz módja arra, hogy kiszabaduljon a Sátán sötét befolyásának elnyomása alól.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

Az ember a testben él, ami azt jelenti, hogy egy emberi pokolban él, és Isten ítélete és fenyítése nélkül az ember olyan mocskos, mint a Sátán. Hogyan lehetne az ember szent? Péter úgy vélte, hogy az Isten általi fenyítés és ítélet az ember legjobb védelme és legnagyobb kegyelme. Csak Isten fenyítése és ítélete által ébredhet fel az ember, és gyűlölheti meg a testet és a Sátánt. Isten szigorú fegyelmezése megszabadítja az embert a Sátán befolyásától, kiszabadítja saját kis világából, és lehetővé teszi, hogy Isten jelenlétének fényében éljen. Nincs jobb üdvösség, mint a fenyítés és az ítélet! Péter így imádkozott: „Ó, Istenem! Amíg Te megfenyítesz és megítélsz engem, addig tudni fogom, hogy nem hagytál el engem. Még ha nem is adsz nekem örömöt vagy békét, és szenvedésben kell élnem, valamint számtalan dorgálást mérsz rám, amíg nem hagysz el engem, addig a szívem könnyű lesz. A Te fenyítésed és ítéleted lett ma számomra a legjobb védelem és a legnagyobb áldás. A kegyelem, amelyet Te adsz nekem, megvéd engem. A kegyelem, amelyben Te ma részesítesz engem, a Te igazságos természeted megnyilvánulása, valamint fenyítés és ítélet; sőt, próbatétel, és ami még ennél is több, szenvedéssel teli élet.” Péter képes volt félretenni a test örömeit, és mélyebb szeretetre és nagyobb védelemre törekedni, mert annyi kegyelmet nyert Isten fenyítése és ítélete által. Ha az ember életében meg akar tisztulni, és változást akar elérni a beállítottságában, ha értelmes életet akar élni, továbbá teljesíteni akarja teremtményi kötelességét, akkor annak érdekében, hogy megszabaduljon a Sátán manipulációjától és befolyásától, és Isten fényében éljen, el kell fogadnia Isten fenyítését és ítéletét, és nem szabad engednie, hogy Isten fegyelmezése és Isten csapása eltávozzon tőle. Tudd, hogy Isten fenyítése és ítélete a világosság, és az ember üdvösségének fénye, és nincs jobb áldás, kegyelem vagy védelem az ember számára. Az ember a Sátán befolyása alatt él, és testben létezik; ha nem tisztul meg, és nem kapja meg Isten védelmét, akkor az ember egyre romlottabbá válik. Ha szeretni akarja Istent, akkor meg kell tisztulnia és üdvözülnie kell.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

Valójában a jelenlegi munka célja arra késztetni az embereket, hogy elhagyják a Sátánt, a régi ősüket. Minden szavak általi ítélet arra irányul, hogy leleplezze az emberiség romlott beállítottságát, és képessé tegye az embereket az élet lényegének megértésére. Ezek az ismétlődő ítéletek áthatolnak az emberek szívén. Valamennyi ítélet közvetlenül kapcsolódik a sorsukhoz, és célja, hogy megsebezze a szívüket, hogy el tudják engedni mindezeket a dolgokat, és ezáltal megismerjék az életet, megismerjék ezt a mocskos világot, megismerjék Isten bölcsességét és mindenhatóságát, valamint megismerjék az emberiséget, amelyet a Sátán megrontott. Minél több ilyen fenyítést és ítéletet kap az ember, annál sebezhetőbbé válik a szíve, és annál inkább felébredhet a lelke. Ennek a fajta ítéletnek az a célja, hogy felébressze ezeknek a rendkívül romlott és leginkább megtévesztett embereknek a lelkét. Az embernek nincs szelleme, vagyis a szelleme már régen meghalt, és nem tudja, hogy van mennyország, nem tudja, hogy van Isten, és bizonyára nem tudja, hogy a halál szakadékában küzd; honnan is tudhatná, hogy ebben a gonosz földi pokolban él? Honnan tudhatná, hogy ez a rothadó teteme, mivel a Sátán megrontotta, a halál alvilágába esett? Egyáltalán honnan tudhatná, hogy a földön az emberiség már rég helyrehozhatatlanul tönkretett mindent? Továbbá honnan tudhatná, hogy a Teremtő ma eljött a földre, és keresi a romlott emberek egy csoportját, akiket megmenthet? Még azután is, hogy az ember minden lehetséges finomítást és ítéletet megtapasztal, tompa tudata még mindig alig mozdul, voltaképpen gyakorlatilag nem is reagál. Mennyire elfajzott az emberiség! Noha ez a fajta ítélet olyan, mint a kegyetlen jégeső, amely az égből hull, mégis a legnagyobb hasznára van az embernek. Ha nem lenne ilyen ítélet az emberek felett, nem lenne eredmény, és teljesen lehetetlen lenne megmenteni az embereket a nyomor szakadékából. Ha nem lenne ez a munka, az embereknek nagyon nehéz lenne kikerülniük az alvilágból, mert a szívük már rég meghalt, és a lelküket már rég eltaposta a Sátán. Ahhoz, hogy meg lehessen benneteket menteni, akik a degeneráció legmélyebb mélységeibe süllyedtetek, keményen kell kiáltani rátok, keményen meg kell ítélni titeket; csak azután lesz lehetséges felébreszteni fagyos szíveteket.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak a tökéletesítettek élhetnek értelmes életet)

Isten azért végzi az ítélet és a fenyítés munkáját, hogy az ember megismerhesse Őt, továbbá az Ő bizonyságtételéért. Anékül, hogy Ő megítélné az ember romlott beállítottságát, az ember nem ismerhetné meg az Ő igazságos természetét, amely nem tűri a sértést, és az ember sem lenne képes arra, hogy régi Isten-ismeretét új ismeretre változtassa. Az Ő bizonyságtétele és az Ő irányítása érdekében teszi nyilvánossá az Ő teljességét, így téve lehetővé, hogy az ember az Ő nyilvános megjelenése által eljusson Isten megismeréséhez, hogy átalakuljon a beállítottsága, és hogy hangos bizonyságot tegyen Istenről. Az ember beállítottságának átalakulása Isten sokféle munkáján keresztül valósul meg; beállítottságának ilyen jellegű változása nélkül az ember képtelen lenne bizonyságot tenni Istenről, és Isten szíve szerint való lenni. Az ember beállítottságának átalakulása azt jelenti, hogy az ember kiszabadította magát a Sátán rabságából és a sötétség befolyása alól, és valóban Isten munkájának példájává és mintaképévé, Isten tanújává és Isten szíve szerint való emberré vált. Ma a megtestesült Isten eljött, hogy elvégezze a földi munkáját, és megköveteli, hogy az ember elérje az Ő megismerését, a Neki való engedelmességet, a Róla való bizonyságot, hogy megismerje gyakorlati és szokásos munkáját, hogy engedelmeskedjen minden olyan szavának és munkájának, amely nem felel meg az emberi elképzeléseknek, és hogy tanúságot tegyen mindarról a munkáról, amelyet az ember megmentése érdekében végez, valamint minden olyan cselekedetről, amelyet az ember meghódítása érdekében visz véghez. Azoknak, akik tanúságot tesznek Istenről, ismerniük kell Istent; csak az ilyen tanúságtétel pontos és valódi, és csak az ilyen tanúságtétel képes megszégyeníteni a Sátánt. Isten azokat használja fel arra, hogy bizonyságot tegyenek róla, akik az Ő ítéletén és büntetésén, foglalkozásán és nyesegetésén keresztül megismerték Őt. Azokat, akiket a Sátán megrontott, arra használja, hogy bizonyságot tegyenek Róla, és ugyanígy használja azokat is, akiknek a beállítottsága megváltozott, és akik így elnyerték az Ő áldásait, hogy bizonyságot tegyenek Róla. Neki nincs szüksége arra, hogy az ember a szájával dicsérje Őt, sem a Sátán fajtáinak dicséretére és bizonyságtételére, akik nem menekültek meg Általa. Csak azok, akik ismerik Istent, alkalmasak arra, hogy bizonyságot tegyenek Róla, és csak azok alkalmasak arra, hogy bizonyságot tegyenek Róla, akiknek a beállítottsága átalakult. Isten nem engedi, hogy az ember szándékosan szégyent hozzon az Ő nevére.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tehetnek bizonyságot Istenről, akik ismerik Istent)

Megértetted-e már, hogy mi az ítélet és mi az igazság? Ha igen, akkor arra biztatlak, hogy engedelmesen vesd alá magad az ítéletnek, különben soha nem lesz lehetőséged arra, hogy Isten megdicsérjen, vagy hogy bevezessen az Ő országába. Akik csak elfogadják az ítéletet, de soha nem tudnak megtisztulni, vagyis akik az ítélet munkája közepette menekülnek, azokat Isten mindörökké gyűlölni fogja és elutasítja. Az ő bűneik sokkal számosabbak és súlyosabbak, mint a farizeusokéi, mert elárulták Istent, és lázadnak Isten ellen. Az ilyen emberek, akik még a szolgálatra sem méltóak, súlyosabb büntetésben részesülnek, olyan büntetésben, amely ráadásul örökkévaló. Isten nem fog kímélni egyetlen árulót sem, aki egyszer szavakkal hűséget mutatott, de aztán elárulta Őt. Az ilyen emberek a szellem, a lélek és a test büntetésén keresztül kapnak megtorlást. Hát nem pontosan ez Isten igazságos természetének megnyilatkozása? Nem ez-e Isten célja az ember megítélésével és leleplezésével? Isten mindazokat, akik az ítélet idején mindenféle gonosz cselekedetet hajtanak végre, gonosz szellemekkel fertőzött helyre küldi, és hagyja, hogy ezek a gonosz szellemek tetszésük szerint elpusztítsák hús-vér testüket, és ezen embereknek a teste hullabűzt áraszt. Ez az ő méltó megtorlásuk. Isten felírja történetük könyvébe e hűtlen hamis hívők, hamis apostolok és hamis munkások minden egyes bűnét; aztán amikor eljön az ideje, a tisztátalan szellemek közé veti őket, és hagyja, hogy e tisztátalan szellemek tetszés szerint beszennyezzék az egész testüket, hogy soha többé ne szülessenek újjá, és soha többé ne lássák a fényt. Azokat a képmutatókat, akik egy ideig szolgálatot teljesítenek, de képtelenek a végsőkig hűségesek maradni, Isten a gonoszok közé sorolja, hogy így a gonoszokkal társuljanak, és rendetlen csőcselékük részévé váljanak; végül Isten megsemmisíti őket. Isten félredobja és nem vesz tudomást azokról, akik soha nem voltak hűségesek Krisztushoz, és soha semmit nem adtak hozzá az erejükből, és a korszak változásakor mindannyiukat megsemmisíti. Többé nem létezhetnek a földön, még kevésbé nyernek bebocsátást Isten országába. Azok, akik soha nem voltak őszinték Istenhez, hanem a körülmények kényszere által felületesen foglalkoznak Vele, azok közé sorolódnak, akik az Ő népét szolgálják. Az ilyen embereknek csak kis része marad életben, míg a többség elpusztul azokkal együtt, akik nem megfelelő színvonalú szolgálatot teljesítenek. Végül Isten az Ő országába fogja bevinni mindazokat, akik ugyanolyan gondolkodásúak, mint Isten, az Isten népét és fiait, valamint azokat, akiket Isten eleve arra rendelt, hogy papok legyenek. Ők lesznek Isten munkájának párlata. Ami pedig azokat illeti, akiket nem lehet az Isten által meghatározott kategóriák egyikébe sem besorolni, azokat a hitetlenek közé sorolják majd – és bizonyára el tudjátok képzelni, hogy mi lesz a végkimenetelük. Már elmondtam nektek mindent, amit mondanom kell; az út, amelyet választotok, egyedül a ti döntésetek. Amit meg kell értenetek, az a következő: Isten munkája soha nem vár meg senkit, aki nem tud lépést tartani vele, és Isten igazságos természete nem mutat kegyelmet senki iránt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus az igazsággal végzi az ítélet munkáját)

Kapcsolódó prédikációk

Miért végzi Isten az ítélet munkáját az utolsó napokban?

Kapcsolódó himnuszok

Az utolsó napok Krisztusa elhozta a Királyság Korát

Előző: b. Kiket ment meg Isten, és kiket vet ki?

Következő: d. Mit ígér Isten azoknak, akik elérték az üdvösséget és akik tökéletessé váltak?

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren