Ebben az időszakban közléseink fő témája az volt, hogy „Hogyan kell törekedni az igazságra”. Korábban az igazságra való törekvés gyakorlásának két alapelvét foglaltuk össze. Mi az első alapelv? (Az első alapelv az elengedés, a második pedig az elköteleződés.) Az első alapelv az elengedés, a második pedig az elköteleződés. Nem fejeztük be a kommunikációt az elengedés témájáról. Mi az „elengedés” első tárgya? (A különféle negatív érzelmek elengedése.) Elsősorban miről kommunikáltunk a különféle negatív érzelmek elengedését illetően? Főleg az emberek által tapasztalt negatív érzelmekről kommunikáltunk, és azokat tártuk fel, azaz hogy milyen típusú negatív érzelmek kísérik gyakran az embereket a mindennapi életükben és az életútjukon, illetve hogy miként lehet ezeket elengedni. Az emberekben ezek a negatív érzelmek egyfajta érzésként nyilvánulnak meg, de a valóságban különféle téves gondolatok és nőzőpontok váltják ki, amelyeket az emberek magukban hordanak. A különféle negatív érzelmeket az emberekben lévő különböző gondolatok és nézőpontok váltják ki, és feltárulnak és megmutatkoznak bennük. A negatív érzelmek kérdése alapján, amelyekről korábban kommunikáltunk, és az emberek különféle viselkedésformáinak, valamint különféle gondolatainak és nézőpontjainak kérdése alapján milyen problémákat láttok? Más szóval, a különféle negatív érzelmek külső megnyilvánulásának boncolgatásával érzékeltek valamilyen megbúvó esszenciát az emberek gondolataiban? Amikor egy emberben negatív érzelmek mutatkoznak meg, akkor ha mélyebbre ásunk, és gondosan boncolgatjuk azokat, megfigyelhetjük a negatív érzelmekben rejlő különféle helytelen nézőpontjaikat, perspektíváikat és hozzáállásukat az emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, sőt, még azt is láthatjuk, hogy belülről miként közelítik meg a különféle emberek, ügyek és dolgok kezelését, azok megoldását, igaz? (Igaz.) Tehát a különféle alkalmakból, amikor e negatív érzelmek boncolgatásáról kommunikáltunk, mondhatjuk azt, hogy az emberek különféle téves, hamis, elfogult, negatív és ellenséges gondolatai és nézőpontjai a negatív érzelmeikben rejtőznek? Mondhatjuk ezt? (Igen, mondhatjuk.) Mit mondtam az imént? (Isten az imént azt mondta, hogy az emberek különféle téves, hamis, elfogult, negatív és ellenséges gondolatai és nézőpontjai a negatív érzelmeikben rejtőznek.) Tisztán megértettél Engem? (Igen, megértettelek Téged.) Ha nem kommunikálunk ezekről a negatív érzelmekről, akkor lehet, hogy az emberek nem fordítanak sok figyelmet a felszínre kerülő átmeneti vagy hosszú távú negatív érzelmekre. Ugyanakkor a negatív érzelmekben rejlő különféle gondolatok és nézőpontok boncolgatása után vajon elismerik az emberek ezt a tényt? Különféle negatív gondolatok és nézőpontok rejlenek az emberek különböző negatív érzelmeiben. Más szóval, amikor egy ember negatív érzelmeket tapasztal meg, a felszínen ezek bizonyos érzésekként jelenhetnek meg. Levezethetik az érzelmeiket, mondhatnak lehangoló dolgokat, terjeszthetik az apátiát, és kiválthatnak bizonyos negatív eredményeket, vagy viszonylag extrém dolgokat művelhetnek. Ez az, ami kifelé megmutatkozik, azonban a negatív érzelmek és extrém viselkedésformák e megnyilvánulásai mögött valójában különféle negatív gondolatok és nézőpontok léteznek az emberekben. Ezért – habár ebben az időszakban a negatív érzelmeket vitattuk meg – valójában az emberek különféle negatív gondolatait és nézőpontjait boncolgatjuk a különböző negatív érzelmeik felfedésével és boncolgatásával. Miért fedjük fel ezeket a gondolatokat és nézőpontokat? Ezek a negatív gondolatok és nézőpontok csak az emberek érzelmeire vannak hatással? Csupán csak azért, mert negatív érzelmeket keltenek az emberekben? Nem. Ezek a téves gondolatok és nézőpontok nem csak az ember érzelmeit és törekvéseit befolyásolják, viszont az emberek az érzelmeiket és a külső viselkedésformáikat látják és érzékelik. Ezért a negatív érzelmek boncolgatásának egyszerű és kényelmes módját használjuk arra, hogy felfedjük az emberek különféle negatív, ellenséges és helytelen gondolatait és nézőpontjait. Azért fedjük fel ezeket a gondolatokat, nézőpontokat és negatív érzelmeket, mert ezek a gondolatok és nézőpontok az emberek azon perspektívájához és hozzáállásához kapcsolódnak, ahogy az embereket és dolgokat szemlélik, valamint ahogy viselkednek és a való életben cselekszenek. Közük van továbbá az emberek túlélési céljaihoz, irányultságához és természetesen az életszemléletükhöz is. Így hát véghezvittük bizonyos negatív érzelmek feltárását. Ettől függetlenül a különféle negatív érzelmekről való kommunikáció fő célja az emberek sokféle téves, negatív és ellenséges gondolatainak és nézőpontjainak feltárása, boncolgatása és feloldása. Azáltal, hogy felfedjük ezeket a negatív gondolatokat és nézőpontokat, az emberek képesek lesznek tisztán felismerni a különféle embereket, eseményeket és dolgokat érintő gondolataikban létező helytelen nézeteket, hozzáállásokat és perspektívákat. Ez segít feloldani a különféle negatív érzelmeket, amelyeket ezek a negatív gondolatok és nézőpontok okoznak, így lehetővé téve az emberek számára, hogy felismerjék és átlássák ezeket a téves gondolatokat és nézőpontokat, ami után elengedhetik és teljesen elhagyhatják őket, valamint megkereshetik a helyes utat. A végső cél az, hogy az ember kifejlessze azon képességét, hogy a helyes gondolatokkal és nézőpontokkal nézzen szembe, közelítse meg, kezelje és határozza meg a különféle embereket, eseményeket és dolgokat, amelyekkel mindennapi életében vagy az élete során találkozik. Összefoglalva, mi a kívánt végeredmény? Az, hogy képessé tegye az embereket arra, hogy felismerjék és átlássák a bennük jelen lévő különféle negatív gondolatokat, majd miután felismerték őket, folyamatosan megváltoztassák és kijavítsák ezeket a téves gondolatokat és nézőpontokat az életükben és az életútjukon, hogy megkeressék és elfogadják az igazsághoz illeszkedő helyes gondolatokat és nézőpontokat, vagy alávessék magukat azoknak, és végső soron a helyes gondolatok és nézőpontok szerint éljenek és viselkedjenek. Ez a cél. Egyetértetek? (Igen.) Látszólag az emberek negatív érzelmeit tárjuk fel, de valójában a különböző emberek, események és dolgok iránti téves gondolataikat és nézőpontjaikat fedjük fel. Ennek az a célja, hogy képessé tegye az embereket arra, hogy a helyes gondolatokat és nézőpontokat alkalmazzák, amikor különféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkoznak, akikkel és amelyekkel szembe kell nézniük és foglalkozniuk kell, és végső soron az emberek és dolgok szemlélésekor az igazságalapelvekkel összhangban cselekedjenek, viselkedjenek és ténykedjenek. Nem visz ez vissza a „Hogyan törekedjünk az igazságra” témájához? (De igen.)

A különféle negatív érzelmek elengedéséről szóló kommunikáció végül mégis visszatér a „Hogyan törekedjünk az igazságra” tágabb témájához, anélkül, hogy eltérnénk a fő tárgytól, igaz? (Igen.) Elsőre egyesek azt gondolhatják, hogy „Úgy tűnik, a különféle negatív érzelmek elengedésének nem sok köze van az igazságra való törekvéshez. A negatív érzelmek csak átmeneti hangulatok vagy pillanatnyi gondolatok és elképzelések.” Ha valami csupán pillanatnyi gondolat vagy átmeneti hangulat, az nem esik a negatív érzelmek körébe, amelyekről kommunikálunk. Ezek a negatív érzelmek olyan alapelvi kérdéseket és tartalmat foglalnak magukban, amelyek ahhoz kapcsolódnak, hogy egy személy hogyan szemléli az embereket és a dolgokat, továbbá hogyan viselkedik és cselekszik. Magukban foglalják a helyes nézőpontokat, véleményeket és alapelveket, amelyeket az embereknek fenn kellene tartaniuk az életben, továbbá az életszemléletüket és életmódjukat. Az ezekről való kommunikáció végső célja, hogy képessé tegye az embereket arra, hogy amikor az életben különféle dolgokkal szembesülnek, akkor többé ne a természetességükkel vagy forrófejűségükkel kezeljék ezeket a dolgokat, illetve ne a romlott beállítottságukat felhasználva foglalkozzanak ezekkel az ügyekkel. Természetesen ez azt is jelenti, hogy ezeket a problémákat nem a társadalom által beléjük oltott különféle sátáni filozófiák alapján fogják kezelni. Ehelyett a megfelelő módon fogják megközelíteni azokat, azzal a lelkiismerettel és értelemmel, amellyel egy embernek minimálisan rendelkeznie kell, amikor azokkal a problémákkal foglalkozik, amelyekkel az életben találkozik. Ezenkívül a normális emberi lelkiismeret és értelem alapvető feltételei szerint a különféle embereket, eseményeket és dolgokat, amelyeket az élet magában foglal, és amelyekkel az életben találkoznak, továbbá a létezést Isten szavai, az igazság és az Isten által tanított különféle alapelvek szerint fogják kezelni. A különféle negatív érzelmekről folytatott kommunikáció és azok boncolgatása e cél elérése érdekében történik. Érted? (Igen, értem.) Mondd el Nekem. (A negatív érzelmekről folytatott kommunikációval és azok boncolgatásával Istennek az a célja, hogy képessé tegye az embereket arra, hogy észrevegyék és visszafordítsák a téves gondolatokat és nézőpontokat a negatív érzelmeiken belül, ezáltal elengedjék ezeket a negatív érzelmeket, valamint a lelkiismeretre és az értelemre támaszkodva Isten szavai és az igazságalapelvek szerint helyesen bánjanak és foglalkozzanak a különféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, amelyekkel az életben találkoznak. Ez lehetővé teszi számukra, hogy fokozatosan megváltoztassák az életszemléletüket, hogy az igazság alapján szemléljék az embereket és a dolgokat, hogy az igazsággal összhangban viselkedjenek és cselekedjenek, továbbá hogy megéljék a normális emberi mivoltukat.) Ha nem kommunikálnék ezekről a negatív érzelmekről, vagy nem boncolgatnám őket, és ha nem közölnék semmit az emberek különféle negatív gondolatairól és nézőpontjairól, továbbá nem fedném fel azokat, akkor az emberek gyakran a rossz álláspontot és perspektívát vennék fel, amikor problémákkal találkoznának a mindennapi életükben, továbbá téves gondolatokkal és nézőpontokkal néznék, kezelnék és oldanák meg ezeket az ügyeket. Így aztán az embereket gyakran nagy mértékben korlátoznák, megkötnék és irányítanák ezek a negatív gondolatok, és képtelenek lennének Isten követelményei vagy az Isten szavaiban feltárt alapelvek és módszerek szerint kezelni a különféle problémákat az életben. Természetesen ha egy ember a helyes gondolatokkal és nézőpontokkal, illetve perspektívával és állásponttal rendelkezik a különféle emberek, események és dolgok iránt, az nagyban segíteni fog neki, hogy a helyes perspektívával kezelje őket, vagy legalábbis a normális emberi lelkiismeret és értelem hatókörén belül, amikor találkozik ezekkel az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, továbbá elkerülje azt, hogy a különféle ügyeket forrófejűen vagy a romlott beállítottsága alapján kezelje, ami felesleges problémához vezethet, és nemkívánt következményeket idézhet elő. Például az, hogy egy ember miként közelíti meg a jövőt, a betegséget, a családot, a házasságot, a szeretetet, a pénzt, az emberek közötti kapcsolatokat, a saját tehetségét, a társadalmi státuszát, értékét és hasonló dolgokat, azon alapul, hogy mit hallott, mit tanult, vagy hogy milyen befolyások és hatások érték a családjában vagy a társadalomban, mielőtt megértette az igazságot, nem beszélve néhány tapasztalatról és módszerről, amellyel ő maga hozakodott elő. Minden egyes embernek megvan a maga sajátos módja, ahogy megközelíti a dolgokat, és minden egyes ember egy bizonyos hozzáállást helyez előtérbe, amikor ügyeket intéz. Természetesen van egy közös tényező a különféle módokban, amelyekkel az emberek megközelítik a dolgokat, éspedig az, hogy mindannyiukat negatív, ellenséges, téves vagy elfogult gondolatok és nézőpontok uralják és irányítják. A végső céljuk az, hogy megvalósítsák saját hírnevüket, vagyonukat és önérdeküket. Konkrétabban, ezeket a gondolatokat és nézőpontokat a Sátán plántálja beléjük és tanítja meg nekik. Azt is mondhatjuk, hogy azon különféle téves gondolatokból és nézőpontokból erednek, amelyeket a Sátán terjeszt, pártol és táplál az emberiség körében. E téves gondolatok és nézőpontok irányítása alatt az emberek öntudatlanul használják azokat, hogy megvédjék magukat és biztosítsák saját érdekeik kiteljesedését. Igyekeznek a lehető legjobban kihasználni ezeket a társadalomból és a világból származó különböző gondolatokat és nézőpontokat, hogy megvédjék magukat, és saját maguk hasznának maximalizálására törekednek, hogy elérjék önös érdekeiket. Természetesen e dolgok elérésének hajszolása nem torpan meg semmi előtt, és túllép az erkölcsi korlátokon, akárcsak a lelkiismereten és az értelmen. Ezért e negatív érzelmek, negatív gondolatok és nézőpontok irányítása alatt annak a végső eredménye, ahogyan egy személy az embereket és a dolgokat szemléli, illetve ahogyan viselkedik és cselekszik, kizárólag az emberek közötti kölcsönös kizsákmányoláshoz, megtévesztéshez, károkozáshoz és konfliktusokhoz vezethet. Végső soron a különféle negatív gondolatok és nézőpontok irányítása, rabsága vagy csábítása miatt az emberek még messzebre sodródnak Isten követelményeitől, sőt, még az Isten által tanított viselkedési és cselekvési alapelvektől is. Azt is mondhatjuk, hogy a különféle negatív gondolatok irányítása és csábítása miatt az emberek soha nem fogják igazán elnyerni az igazságot, vagy belépni az igazság gyakorlásának valóságába, ahogy azt Isten megköveteli. Az is nehézzé válik számukra, hogy betartsák azt az alapelvet, miszerint Isten szavai szerint kell szemlélni az embereket és a dolgokat és azok szerint kell viselkedni és cselekedni, az igazságot tekintve mércéjüknek. Ezért amikor az emberek feloldják saját negatív érzelmeiket, tulajdonképpen különféle negatív gondolatokat és nézőpontokat is el kell engedniük. Az emberek csak akkor tudnak elengedni mindenféle negatív érzelmet, amikor felismerik magukban a különféle téves gondolatokat és nézőpontokat. Természetesen amikor az emberek elengednek különféle negatív gondolatokat és nézőpontokat, akkor a negatív érzelmeik is nagyrészt feloldódnak. Gondoljunk például a lehangoló érzelmekre, amelyekről korábban kommunikáltunk. Egyszerűen fogalmazva, ha egy ember teret enged ezeknek a negatív érzelmeknek, mert folyton úgy érzi, hogy rossz a sorsa, akkor ha ragaszkodik azokhoz a gondolatokhoz és nézőpontokhoz, miszerint rossz a sorsa, öntudatlanul is belesüllyed a lehangoltság érzésébe. Ezenkívül a szubjektív tudata egyre inkább megerősíti a hiedelmet, hogy rossz a sorsa. Bármikor, ha valami kissé nehéz vagy kihívást jelentő dologgal találkozik, azt gondolja: „Jaj, rossz sorsom van.” A rossz sorsának tulajdonítja. Következésképpen a kétségbeesés, az önfeladás és a lehangoltság negatív érzelmei közepette él. Ha az emberek megfelelő módon tudnak szembenézni a különféle nehézségekkel, amelyekkel az életben találkoznak, vagy az igazságot keresik, amikor negatív gondolatok és nézőpontok merülnek fel bennük, Isten szavaira támaszkodva néznek szembe velük, felismerik, hogy miről szól az emberi sors, és hisznek abban, hogy a sorsuk Isten kezében van és Ő irányít, akkor helyesen tudják megközelíteni ezeket a csapásokat, kihívásokat, akadályokat és nehézségeket az életben, illetve helyesen értik meg ezeket a küzdelmeket. Ha így tesznek, akkor vajon változik valamelyest a rossz sorsról alkotott gondolatuk és nézőpontjuk? Ezzel egyidejűleg szert tesznek egy megfelelő álláspontra is, amellyel szembenéznek ezekkel a problémákkal? (Igen.) Amikor az emberek megfelelő állásponttal néznek szembe ezekkel a kérdésekkel, a lehangoló érzéseik fokozatosan javulnak, súlyosból mérsékeltté változnak, mérsékeltből enyhévé, mígnem az enyhe állapotból teljesen eloszlanak és eltűnnek a létből. Következésképpen a lehangoló érzéseik megszűnnek létezni. Mi ennek az oka? Az, hogy a korábban magukban hordozott gondolat és nézőpont, miszerint „Rossz sorsom van”, átalakuláson megy keresztül. Miután ezt kijavították, a sorsukra nem a lehangoltság érzésével tekintenek többé, hanem proaktív és derűlátó hozzáállással közelítik meg a dolgokat, az Isten által tanított módszerekkel és a sors esszenciájának perspektívájával, amelyet Isten feltárt az emberiség számára. Ezért amikor ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, amelyekkel azelőtt találkoztak, a sorsukat többé már nem azon gondolatokon és nézőpontokon keresztül szemlélik, hogy rossz sorsuk van, továbbá nem állnak többé ellen, illetve nem lázadnak e dolgok ellen a lehangoltság érzésével. Bár lehet, hogy eleinte figyelmen kívül hagyják, vagy közönnyel kezelik őket, idővel, ahogy mélyebbre ásnak az igazságra való törekvésben és fokozódik az érettségük, ahogy a perspektívájuk és álláspontjuk, amellyel az embereket és a dolgokat szemlélik, egyre helytállóbbá válik, és nemcsak a lehangoló érzéseik tűnnek el, hanem ők maguk is proaktívabbá és derűlátóbbá válnak. Végül teljes megértést és tiszta betekintést nyernek az emberi sors természetébe. Helyesen tudják kezelni és megközelíteni ezeket a dolgokat az Isten vezénylésének való alávetettség hozzáállásával, illetve valóságával. Ezen a ponton teljesen elengedik lehangoló érzéseiket. A negatív érzelmek elengedése egy ilyen folyamat, egy jelentős téma az életben. Összefoglalva, amikor egy negatív érzelem mélyen gyökeret ver egy ember szívében, vagy befolyásolja azt, ahogyan az embereket és a dolgokat szemléli, illetve azt, ahogyan viselkedik és cselekszik, akkor az kétségtelenül több mint egy egyszerű negatív érzelem. Egy ezzel, azzal vagy más dologgal kapcsolatos helytelen gondolat vagy nézőpont rejlik mögötte. Ilyen esetekben nemcsak elemezned kell a negatív érzelmek forrását, hanem ami még fontosabb, meg kell vizsgálnod a negatív érzelmeidben megbúvó gyilkost. Ez a rejtett elem egy negatív gondolat vagy nézőpont, amely hosszú időn át mélyen gyökeret eresztett a szívedben, egy rossz vagy téves gondolat vagy nézőpont, amellyel a dolgokat kezeled. A téves és negatív aspektusok vonatkozásában ez a gondolat vagy nézőpont határozottan ellentmond az igazságnak és szemben áll vele. Ezen a ponton nemcsak az a feladatod, hogy egyszerűen elgondolkodj rajta, boncolgasd és megismerd, hanem inkább az, hogy behatóan megértsd az általa neked okozott kárt, a rád erőltetett irányítást és rabságot, valamint az igazságra való törekvésedre kifejtett negatív hatást. Ezért azt kell tenned, hogy feltárod, boncolgatod és felismered a különféle negatív gondolatokat és nézőpontokat, ugyanakkor keresned kell Isten szavait ahhoz, hogy észrevedd és átlásd őket az Isten által közölt igazságalapelvek szerint, le kell cserélned a téves vagy negatív gondolataidat és nézőpontjaidat az igazságra, valamint teljesen fel kell oldanod a negatív érzelmeket, amelyek behálóztak téged. Ez a negatív érzelmek feloldásának útja.

Egyesek azt mondják, hogy „Én még eddig nem vettem észre magamban negatív érzelmeket.” Ne aggódj, előbb-utóbb, a megfelelő időben, a megfelelő környezetben, vagy amikor eléred a megfelelő életkort vagy egy különleges és jelentős fordulatot az életben, akkor ezek a negatív érzelmek természetes módon felbukkannak. Nem kell tudatosan keresned vagy előásnod őket, hiszen többé-kevésbé, valamilyen mértékben mindenkinek a szívében léteznek. Ez azért van így, mert az emberek az emberi világban élnek, senki nem úgy közelíti meg a dolgokat, ahogy egy számítógép tenné, vagyis anélkül, hogy belevinné a saját gondolatait és nézőpontjait a mérlegelésbe, továbbá az emberek gondolatai aktívak, olyanok, mint egy tartály, amely képes befogadni a pozitív és negatív dolgokat egyaránt. Sajnos sokkal azelőtt, hogy az emberek elkezdtek befogadni pozitív gondolatokat és nézőpontokat, már elfogadtak különféle téves és helytelen gondolatokat és nézőpontokat a Sátántól, a társadalomtól és a romlott emberiségtől. Ezek a helytelen gondolatok és nézőpontok megtöltötték az emberek lelkének mélyét, súlyos hatást gyakorolva a mindennapi életükre és az életútjukra, továbbá akadályozva azokat. Ezért azzal együtt, hogy különféle negatív gondolatok és nézőpontok kísérik az emberek életét és létét, különféle negatív érzelmek is kísérik az életüket és a létezésük útját. Így hát egyéntől függetlenül egy nap rájössz, hogy nem pusztán egy kevéske átmeneti negatív érzelem van benned, hanem sok. Nemcsak egy negatív gondolattal vagy nézőponttal rendelkezel, hanem számos negatív gondolat és nézőpont létezik benned egyidejűleg. Jóllehet, ezeket még fel kell tárni, ami csak azért van így, mert nincs alkalmas környezet, megfelelő idő vagy kiváltó ok, ami a téves gondolataid és nézőpontjaid feltárására, illetve a negatív érzelmeid levezetésére és felfedésére késztetne téged, vagy pedig ez a környezet vagy idő még nem érkezett el. Ha e tényezők egyike felmerül, az gyújtózsinórként fog működni, s úgy lángra lobbantja a negatív érzelmeidet, negatív gondolataidat és nézőpontjaidat, hogy azok felrobbannak. Akaratlanul is befolyásolni, irányítani és korlátozni fognak téged. Még akár akadályt is jelenthetnek számodra, és befolyásolhatják a döntéseidet. Csak idő kérdése. Ennek az az oka, hogy a különféle negatív érzelmek, amelyekről kommunikáltunk, olyasmik, amelyekkel az emberek találkozhatnak életük során vagy létezésük útján. Ezek valós problémák, amelyekkel minden ember szembesül életében vagy létezése folyamán. Nem üresek, hanem konkrétak. Mivel ezek a negatív érzelmek közvetlenül érintik azokat az alapelveket, amelyeket az embernek fenn kellene tartania, továbbá az életben maradás szemléletmódját, amellyel rendelkezniük kellene, gondosan bele kell ásnunk magunkat ezekbe a kérdésekbe, és boncolgatnunk kell azokat.

Korábban beszéltünk egy negatív érzelemről, az „elnyomottságról”. Hány alkalommal kommunikáltunk az „elnyomottság” kérdéséről? (Kétszer kommunikáltunk róla.) Miről beszéltünk az első alkalommal? (Első alkalommal arról beszéltünk, hogy az emberek gyakran nem tehetik azt, amit szeretnének, és ez az elnyomottság negatív érzelmét kelti fel bennük. A második alkalommal arról kommunikáltunk, hogy az emberek nem tudják hasznosítani a szakértelmüket, és gyakran az elnyomott negatív érzelmek állapotában élnek.) Erről a két aspektusról kommunikáltunk. Elmondhatjuk ezekből, hogy e két típusú elnyomottság mögött hasonlóan rejtett gondolatok és nézőpontok bújnak meg azzal kapcsolatban, ahogyan az emberek az életet megközelítik? Miféle gondolatot vagy nézőpontot képvisel az első típus, amely abból ered, hogy valaki nem teheti azt, amit szeretne? Ez az a gondolkodásmód, miszerint az ember mindig makacs és felelőtlen akar lenni, hirtelen indíttatás, hangulat, érzés és érdek alapján akarja csinálni a dolgokat, a felelősségvállalás szükségességének megértése nélkül. Vajon ez nem egy bizonyos hozzáállás, amelyet az emberek felvesznek az élettel kapcsolatban? (De igen.) Egyúttal egy túlélési módszer is. Pozitív hozzáállás és túlélési módszer ez? (Nem.) Nem pozitív. Az emberek mindig úgy akarnak élni, ahogy nekik tetszik, szándékosan a hangulatuk, érdekük és hobbijaik alapján akarják csinálni a dolgokat. Ez nem a megfelelő módja a létezésnek; negatív, és meg kell oldani. Természetesen az ebből a negatív hozzáállásból és túlélési módszerből fakadó negatív érzelmeket még inkább fel kell oldani. A másik típust az elnyomottság negatív érzelmei jelentik, amelyek abból erednek, hogy valaki nem tudja hasznosítani a saját szakértelmét. Amikor az emberek nem tudják megcsillogtatni a szakértelmüket, megmutatni magukat, rávilágítani a saját egyéni értékükre, megerősítést kapni másoktól, vagy kielégíteni saját preferenciáikat, akkor boldogtalannak, mélabúsnak és elnyomottnak érzik magukat. Ez vajon helyes élet- és szemléletmód? (Nem.) A helytelen dolgokat meg kellene változtatni, és az igazságot kellene keresni annak érdekében, hogy mindezek megoldódjanak, és a helyes módszer lépjen a helyükbe, amely illeszkedik az igazsághoz és a normális emberi mivolthoz. Korábban kommunikáltunk az elnyomottságérzés felbukkanása mögött rejlő két okról, vagyis hogy az ember nem teheti azt, amit szeretne, és nem tudja hasznosítani a szakértelmét. Van egy további oka is az elnyomottságérzés felbukkanásának – kitaláljátok, hogy mi az? Milyen más dolgok kapcsolódnak az ember saját egzisztenciális nézőpontjához, amitől elnyomottnak érezheti magát? Nem vagytok biztosak benne? Az a további oka annak, hogy az ember elnyomva érzi magát, illetve feléled benne az elnyomottság negatív érzelme, hogy nem tudja kiteljesíteni az eszményeit és a vágyait. Gondolkozzatok el ezen egy pillanatig. Létező dolog ez az elnyomottság vonatkozásában? Valós probléma ez az emberek számára? (Igen.) Azok az emberek, akikről korábban beszéltünk, vagyis akik azt akarják csinálni, amit szeretnének, énközpontúbbak és akaratosabbak szoktak lenni. Az élethez való hozzáállásukra az a jellemző, hogy hirtelen indíttatásból cselekszenek, és azt teszik, amit csak akarnak. Előszeretettel helyezik magukat mások fölé, és nem alkalmasak arra, hogy közösségben éljenek. Az a túlélési módszerük, hogy mindenki ugrálja körül őket, valamint önzőek, és képtelenek harmóniában élni vagy harmonikusan együttműködni másokkal. A másik embertípus, akiben felbukkan az elnyomottság, az, aki mindig hencegni és szerepelni akar, aki azt gondolja, hogy csakis őrá van szükség, és soha nem ad életteret másoknak. Ha van egy kis szaktudása vagy tehetsége, azt közszemlére akarja tenni, függetlenül attól, hogy alkalmas-e erre a környezet, vagy hogy értékes-e a szaktudása, avagy használható-e Isten házában. Az efféle ember hajlamos az individualizmust is hangsúlyozni, igaz? Hozzátartoznak mindezek az emberek túlélési módszereihez? (Igen.) Mindkét élet- és túlélési mód helytelen. Most térjünk vissza az elnyomottság negatív érzelmeihez, amelyekről korábban beszéltünk, és amelyek abból fakadnak, hogy az emberek nem képesek kiteljesíteni az eszményeiket és a vágyaikat. Az alkalomtól, a környezettől vagy az időszaktól, illetve attól függetlenül, hogy miféle munkával foglalkoznak, mindig arra a célra összpontosítanak, hogy valóra váltsák saját eszményeiket és vágyaikat, ezt téve a saját mércéjükké. Ha nem tudják megvalósítani vagy beteljesíteni ezt a célt, akkor elnyomottnak és szomorúnak érzik magukat. Ez vajon nem szintén egy bizonyos embertípus túlélési módszere? (De igen.) Ez is egy túlélési módszer bizonyos emberek számára. Nos, mi a fő gondolata és nézőpontja azoknak, akik e túlélési módszer szerint élnek? Arról van szó, hogy amíg vannak eszményeik és vágyaik, függetlenül attól, hogy hol vannak vagy mit csinálnak, az a céljuk, hogy valóra váltsák saját eszményeiket és vágyaikat. Ez az ő túlélési módszerük és céljuk. Függetlenül attól, hogy másoknak milyen árat kell fizetniük, vagy milyen áldozatokat kell hozniuk, és függetlenül attól, hogy hány embernek kell viselnie a terhet, vagy feláldoznia saját személyes érdekeit az ő eszményeikért és vágyaikért, ők nem adják fel, és a saját eszményeik és vágyaik megvalósításának célját fogják hajszolni. Még arra is hajlandóak, hogy mások vállán másszanak fel, vagy habozás nélkül feláldozzák mások érdekeit. Ha nem tudják elérni ezt a célt, akkor elnyomottnak érzik magukat. Helyes ez a fajta gondolat és nézőpont? (Nem.) Mi a baj vele? (Túlságosan önző!) Az „önző” kifejezés pozitív vagy negatív? (Negatív.) Negatív és ártalmas dolog, ezért meg kell oldani az igazság alapján.

Miként kellene az embernek feloldania az elnyomottság érzését, amely abból fakad, hogy nem tudja kiteljesíteni az eszményeit és a vágyait? Először is vizsgáljuk meg az emberek különféle eszményeit és vágyait. Mi lenne, ha ezzel kezdenénk a kommunikációnkat? (Rendben.) Ha azzal kezdjük a kommunikációnkat, hogy az embereknek milyen eszményeik és vágyaik vannak, az megkönnyíti az emberek számára a megértést és azt, hogy kövessék a gondolat egyértelmű fonalát. Akkor hát először vessünk egy pillantást az emberek eszményeire és vágyaira. Egyes eszmények és vágyak reálisak, míg mások irreálisak. Egyeseknek idealisztikus eszményeik vannak, míg másoknak reálisak. Először az idealisták vagy a realisták eszményeiről kommunikáljunk? (A reálisakról.) A reálisakról. Mi a helyzet az irreális eszményekkel? Beszéljünk róluk vagy sem? Ha nem beszélünk róluk, akkor az emberek tudatában lesznek ezeknek? (Nem lesznek tudatában.) Ha kommunikáció nélkül nem lesznek tudatában, akkor tényleg beszélnünk kell róluk. Az emberek gyakran kommunikáció nélkül is felismerik a realisták eszményeit. Ezek a dolgok mindenkinek a gondolataiban és tudatában léteznek. Egyes eszmények és vágyak változatlanok maradnak a gyermekkortól a felnőttkorig, függetlenül attól, hogy megvalósulnak-e vagy sem, míg mások az életkorral megváltoznak. Ahogy az emberek idősödnek, és a tudásuk, látókörük és élettapasztalatuk bővül, az eszményeik és a vágyaik folyamatosan változnak. Reálisabbak, a valós élethez közelebb állóak és konkrétabbak lesznek. Egyesek például fiatalkorukban énekesek akartak lenni, de ahogy felnőttek, rájöttek, hogy nem tudják követni a dallamot, így hát nem reális, hogy énekes váljék belőlük. Ekkor arra gondoltak, hogy színészek lesznek. Jó pár évvel később belenéztek a tükörbe, és rájöttek, hogy nem túl vonzóak. Habár valamelyest már magasabbak voltak, nem tudtak jól színészkedni, és a kifejezésmódjuk sem tűnt túl természetesnek. A színészkedés szintén irreális volt. Így hát arra gondoltak, hogy inkább rendezők lesznek, hogy filmeket rendezhessenek a színészek számára. Amikor a húszas éveikbe értek, és fő szakot kellett választaniuk a főiskolán, az lett az eszményük, hogy rendezők lesznek. Amikor elvégezték a főiskolát, megkapták a rendezői diplomájukat, és beléptek a való világba, rájöttek, hogy ahhoz, hogy rendezők legyenek, hírnévre, presztizsre és képesítésekre van szükség, valamint pénzügyi forrásokra, aminekt ők minden tekintetben híján voltak. Senki sem alkalmazta őket rendezőként. Ezért be kellett érniük kevesebbel, és meg kellett találniuk az útjukat a filmiparban, esetleg rendezőasszisztensként vagy gyártásvezetőként. Idővel azt gondolták, hogy „Jó lenne, ha producer lennék. Élvezem a nyüzsgést és a pénzszerzést, jó a beszélőkém, és meglehetősen jól nézek ki. Nem idegesítem az embereket, ügyesen kommunikálok másokkal, és el tudom nyerni a jóindulatukat. A producerkedés jól illene hozzám.” Látod, az eszményük lassacskán megváltozott. Miért változott meg? Kezdetben azért, mert a gondolataik fokozatosan érettebbé váltak, a szemléletmódjuk körültekintőbb, tárgyilagosabb és gyakorlatiasabb lett. Aztán amikor már a való világban éltek, a való életbeli környezetük, valamint az élet gyakorlati szükségletei és kényszerei nyomán ez a környezet fokozatosan megváltoztatta a korábbi eszményeiket. Amikor zsákutcába kerültek, és nem válhattak rendezővé, úgy döntöttek, hogy inkább producerek lesznek. De vajon az, hogy producerek lettek, ténylegesen megvalósította az eszményeiket vagy sem? Erre ők maguk sem jöttek rá. Egyébiránt, miután belefogtak, körülbelül tíz évig csinálták, sőt, akár a nyugdíjba vonulásukig. Ez az általános áttekintése a realisták eszményeinek.

Az imént azt beszéltük meg, hogy miként lehet felosztani az emberek eszményeit két kategóriára, az idealisták és a realisták eszményeire. Kezdjünk el beszélgetni az idealisták eszményeiről. A realisták eszményeit elvileg könnyű felismerni. Az idealisták eszményei azonban nem túl konkrétak, és némileg távol állnak a való élettől. Az ember fennmaradásához tartozó olyan gyakorlati dolgoktól is messze elrugaszkodnak, amilyenek például a mindennapi szükségletek. Ezekben az eszményekben konkrét elképzelések vannak, ám hiányzik belőlük egy határozott cél. Mondhatjuk, hogy ezek az eszmények és vágyak fantazmagóriák, viszonylag üresek, és az emberi természettől elrugaszkodottak. Némelyiküket elvontnak lehet tekintenti, sőt néhány eszmény és vágy egy meghasadt személyiségből fakad. Milyen eszményeik vannak az idealistáknak? Az idealizmust elvileg könnyű megérteni. Ábrándozás, fantáziálás, és nem kötődik a való élet mindennapi szükségleteinek gyakorlati kérdéseihez. Például költőként élni, halhatatlan költőként, aki bejárja a világot; vagy kardforgatónak lenni, kóbor lovagnak, aki szintén a világot járja, nem házasodik meg, és nem születnek gyerekei, mentes az élet jelentéktelen dolgainak bonyodalmaitól, mentes a mindennapi szükségletek aggályaitól, könnyedén és lazán él, ide-oda sodródik, mindig arra törekszik, hogy halhatatlanná váljon és elmeneküljön a való élet elől. Ez vajon egy idealistának az eszménye? (Igen.) Vannak bármelyikőtöknek ilyen gondolatai? (Nincsenek.) Mi a helyzet azokkal a híres, múltbeli kínai költőkkel, akik lerészegedtek és verseket írtak? Ők vajon idealisták voltak vagy realisták? (Idealisták.) Az általuk pártolt eszmények az idealisták fantazmagóriái és ábrándjai voltak. Folyton ide-oda sodródtak, homályos és bizonytalan módon beszéltek, képzelegve a világ szépségéről, arról, hogy milyen békés is lehetne az emberiség, és miként élhetnének együtt az emberek harmóniában. Eltávolodtak a normális emberi mivolt lelkiismeretétől, értelmétől és életszükségleteitől. Elszakadtak ezektől a való életbeli dolgoktól, és elképzeltek egy utópisztikus vagy képzeletbeli birodalmat, amely teljesen elrugaszkodott a valóságtól. Azt képzelték, hogy ők ennek a birodalomnak a teremtményei, és azon a helyen élnek. Vajon ez nem egy idealistának az eszménye? Van egy régi vers, amelynek egyik sora így hangzik: „Meglovagolnám a szelet és hazarepülnék.” Mi volt a címe ennek a versnek? („A víz dallama.”) Olvasd el ennek a versnek a sorait. („Meglovagolnám a szelet és hazarepülnék. Félek, túl hideg az ég, s túl magas a Jáde palota. Az árnyékommal táncolva nem érzem már a halál szorítását.”) Mit ért az alatt, hogy „az árnyékommal táncolva nem érzem már a halál szorítását”? Ez a két sor egy olyan idealista ember elnyomottságérzését és neheztelését fejezi ki, akinek az eszményei nem teljesedhettek ki és nem valósulhattak meg? Ennek az elnyomottságérzésnek a folyományaként íródtak? Mi áll ennek a középpontjában? Melyik mondat utal arra a környezetre és háttérre, amelyben a költő akkoriban volt? Az, hogy „félek, túl hideg az ég”? (Igen.) Rávilágított a korrupt hivatalok sötétségére és gonoszságára. Olyan akart lenni, mint egy halhatatlan ember, aki elmenekül egy ilyen környezetből és helyzetből. Vajon nem lett volna elegendő, ha egyszerűen lemond a hivataláról? Lehet, hogy meg akarta változtatni ezt a környezetet? Elégedetlen volt ezzel a környezettel, úgy érezte, hogy az nem illik bele az általa elképzelt eszményi élet közegébe, és ő mélyen elnyomottnak érezte magát benne. Ilyen típusú eszménnyel rendelkezik egy idealista. Az idealisták eszményei többnyire a fantazmagóriák felé hajlanak, irreálisak és elvontak, a való élettől elrugaszkodottak. Olyan, mintha egy másik világban élnének, az anyag birodalmán kívül, egy önálló és egyéni térben, ábrándokba merülve és a valóságtól elszakadva. Akárcsak a modern társadalomban élő egyes emberek, mindig régi ruhákat akarnak magukra ölteni, régi frizurákat akarnak viselni, és régies nyelven akarnak beszélni. Azt gondolják, hogy „Ó, ez a fajta élet túlságosan csodás! Akárcsak egy halhatatlan ember, aki sodródik és vándorol, mentes a fizikai test gondjaitól, és mentes a való élet különféle nehézségeitől. Az efféle életkörülményekben nincs elnyomás, nincs kizsákmányolás, nincsenek aggályok. Az emberek egyenlőek, segítenek egymásnak és harmóniában élnek együtt. Milyen gyönyörűek és vonzóak ezek az eszményi életkörülmények!” A nem hívők között vannak, akik ezekre a dolgokra törekednek. Egyesek hasonló dalokat énekelnek, hasonló verseket írnak, vagy hasonló műsorokat adnak elő. Következésképpen az emberek még inkább sóvárognak arra a másik világra, amelyről az idealisták álmodoznak. És amikor egyesek eléneklik ezeket a dalokat, vagy előadják ezeket a műsorokat, akkor minél többet énekelnek, annál mélabúsabbá válik a hangulatuk, annál jobban vágyakoznak arra az eszményi világra, és annál jobban ragaszkodnak hozzá. Végül mi történik? Néhányan, miután sokáig daloltak, úgy érzik, hogy nem tudnak elmenekülni az aggályaik elől. Akármennyit is énekelnek, továbbra sem érzik az emberi világ melegét. Akármennyit is énekelnek, még mindig úgy érzik, hogy idealizmusuk elképzelt birodalma jobb. Kiábrándulnak a világból, nem akarnak többé ebben az emberi birodalomban élni, majd végül határozottan úgy döntenek, hogy a maguk módján elmennek abba az eszményi világba. Vannak, akik mérget vesznek be, vannak, akik épületekről ugranak le, vannak, akik megfojtják magukat egy ruhadarabbal, és vannak, akik szerzetesnek állnak spirituális gyakorlatot űzni. Az ő szavaikkal élve, átlátnak a világi kötődések illúzióján. Igazából nem szükséges ilyen szélsőséges lépésekhez és módszerekhez folyamodni ahhoz, hogy feloldják a világból való kiábrándultságukat. Sokféleképpen lehet kezelni az ilyen problémákat és nehézségeket, de mivel nekik nem sikerül meglátniuk az ilyen dolgok mögött rejlő lényeget, végül szélsőséges módszereket választanak e nehézségek kezeléséhez és az azoktól való elmeneküléshez, annak érdekében, hogy elérjék az eszményeik megvalósításának célját. Ez jellemzi az idealisták egy részét, akik a nem hívők és az ő problémáik között élnek.

Vajon vannak olyan emberek Isten házában, az egyházban, akiknek hasonló eszményeik vannak? Biztosan, csak még nem vettétek észre őket, ezért mesélek neked róluk. Vannak emberek, akik – miközben a szekuláris világban élnek – a nem hívők között élő idealistákhoz hasonlóan eszményi társadalomra vágynak, ahol béke, harmónia, nyugalom uralkodik, és ahol mindenki egyenlő. Ez az eszményi társadalom olyan, mint az egyes költők és írók által ábrázolt utópiák, bár természetesen még gyakrabban olyan, mint az emberek eszményi világaiban létező egyes helyek, életvitelek vagy életkörülmények. Ezek az emberek, akiket ilyen igények és eszmények ösztökélnek, tudattalanul is keresik a maguk hitét annak érdekében, hogy megvalósítsák az eszményeiket. Keresés közben rájönnek, hogy az istenhit jó út és remek hitválasztás. Eszményeiket magukkal hozva eljönnek Isten házába, remélve, hogy melegséget, törődést, nagyrabecsülést és gondoskodást tapasztalhatnak meg az emberek között, és természetesen még inkább reménykednek abban, hogy megérzik Isten hatalmas szeretetét és oltalmát. Az eszményeikkel lépnek be Isten házába, és akár végzik a kötelességeiket, akár nem, az eszményeik így is, úgy is változatlanok maradnak – mindig magukkal hordozzák és megtartják azokat. Az eszményeik végig így jellemezhetőek: amikor belépnek Isten házába, azt remélik, hogy az egy olyan hely, ahol melegséget érezhetnek, ahol élvezhetik a melegséget, boldogságot és jólétet. Azt remélik, hogy az egy olyan hely, ahol az emberek között nincs viszály, gyanakvás vagy hátrányos megkülönböztetés, olyan hely, ahol az emberek között nem kerül sor zaklatásra, csalásra, bántásra vagy kirekesztésre. Alapvetően ezek azok az eszmények, amelyek megtalálhatóak az ilyen idealisták fejében. Vagyis egy olyan helyet képzelnek el, ahol az emberek úgy bánnak egymással, mint a gépek: élet és bárminemű gondolatok nélkül, mosolyogva, bólogatva és találkozáskor gépiesen hajlongva, hogy nyájasnak mutatkozzanak, és jelezzék, hogy nincs bennük rosszindulat. Ezen az eszményi helyen nagy szeretet van az emberek között, törődnek egymással, nagyra becsülik egymást, gondoskodnak egymásról, segítik, megértik és befogadják egymást, sőt, még meg is védik és fedezik is egymást. Ez mind néhány olyan dolog, amelyeket az idealisták eszményítenek, és amelyekről álmodoznak. Például, amikor az idealisták belépnek Isten házába, az az eszményképük és a reményük, hogy a fiatalok talán tisztelik és nagyra becsülik az idős embereket, gondoskodnak róluk, valamint aprólékos figyelmet és gondot fordítanak rájuk. A tisztelet mellett abban is reménykednek, hogy az emberek megtisztelő címeket használnak, és fivéreiket „ilyen-olyan nagybácsi”-nak „ilyen és ilyen bácsi”-nak vagy „ilyen-olyan bácsi”-nak szólítják, nővéreiket pedig „ilyen és ilyen nagymamá”-nak, „ilyen-olyan nagynéni”-nek vagy „ilyen-olyan nővér”-nek – lényegében mindenkinek megvan a saját megszólítási formája. Azt remélik, hogy kifelé az emberek különösen szívélyesek, békések és udvariasak lesznek egymással, és senkiben sem lesz ellenséges érzés vagy bármilyen rossz vagy gonosz dolog, sem a felszínen, sem mélyen a szívükben. Azt remélik, hogy ha bárki hibát vét, vagy nehézségbe ütközik, akkor mindenki segítő kezet tud neki nyújtani, hogy támogassa őt, ráadásul mély törődést és toleranciát is tanúsítanak iránta. Különösen amikor viszonylag gyenge és naiv emberekről van szó, akiket a világban a többiek könnyen zaklatnak vagy elnyomnak, akkor még inkább azt remélik, hogy amint az ilyen emberek az egyházba, Isten házába jönnek, akkor aprólékos törődésben, figyelemben és különleges bánásmódban részesülhetnek. Ahogyan ezek az idealisták mondják: ha ők Isten házába jönnének, azt kívánnák, hogy mindenki legyen boldog, és érezze jól magát, továbbá azt remélnék, hogy mivel mindannyian hisznek Istenben, együtt egy nagy család és testvérek lennének. Azt gondolják, hogy nem szabadna léteznie zaklatásnak, büntetésnek és bántásnak. Úgy vélik, hogy ha felmerül egy probléma, akkor az embereknek nem szabadna vitázniuk vagy haragudniuk egymásra, ehelyett mindenkinek nyugodtan, nagy türelemmel és segítőkészséggel kellene bánnia egymással, és mindig gondoskodniuk kellene arról, hogy a többiek kellemesen érezzék magukat, továbbá minden egyes embernek a legjobb és legkedvesebb oldalát kellene mutatnia a többiek felé, miközben magukban tartják a gonosz vagy rossz oldalukat. Azt gondolják, hogy az embereknek úgy kellene bánniuk egymással, mint a gépeknek: nem szabadna negatív nézeteket vagy véleményeket vallaniuk másokról, és még kevésbé szabadna negatív dolgokat elkövetniük egymással szemben. Úgy vélik, hogy az embereknek jó szándékkal kellene viseltetniük mások iránt, továbbá hogy jól fogalmaz a közmondás: „A jóknak békés az életük.” Azt gondolják, hogy csakis ez Isten igazi háza és az igazi egyház. Az idealisták ezen eszményei azonban még nem váltak valóra. Helyettük Isten háza az alapelvekre, a kölcsönös segítségnyújtás hangsúlyozására, valamint az emberek közötti kölcsönös segítségre és támogatásra összpontosít, továbbá arra, hogy mindenkitől megkövetelje, hogy az igazságalapelvek és Isten szavai alapján bánjon mindenféle emberrel. Isten háza még néhány olyan követelményt is megfogalmazott, amelyek „tapintatlanok” az emberekkel szemben, például a különböző típusú emberek megkülönböztetését és az irántuk tanúsított eltérő bánásmódot. Isten háza azt is megköveteli, hogy érdekeinek védelmében az emberek álljanak a sarkukra, leplezzenek le bárkit és metsszék meg, ha úgy látják, hogy az illető megsérti Isten házának érdekeit, megszegi a munkarendet vagy szembeszegül az alapelvekkel, továbbá Isten háza nem engedi meg az embereknek, hogy érzésekre alapozva védjenek meg vagy fedezzenek bárkit. Természetesen Isten háza kialakította a vezetés különféle szintjeit is. Egyfelől Isten házának minden szinten szüksége van vezetőkre, hogy gondoskodjanak az egyház napi munkájáról. Másfelől a vezetőknek szigorúan felügyelniük és irányítaniuk kell a különféle feladatokat, illetve nyomon kell követniük azokat, miközben mindig jól értesültek a különböző egyének állapotáról és egyházbeli életéről, megértik és figyelik azokat, megfigyelik a kötelességeik végzése során tanúsított hozzáállásukat, hajlamaikat, majd szükség esetén észszerű és megfelelő kiigazításokat tesznek. Isten háza természetesen azt is megköveteli a vezetőktől és a dolgozóktól, hogy szigorúan megmetsszék azokat az egyéneket – a kisebb vétségekért figyelmeztetést adva, a komolyabb eseteket pedig megfelelően kezelve –, akiknél észreveszik, hogy szembemennek Isten házának munkarendjével, vagy megsértik az alapelveket, illetve megszakítják és megzavarják az egyház munkáját. Ennek kapcsán egyeseket megtisztítottak, elűztek vagy törölték a nevüket. Természetesen, amikor az emberek Isten házába jönnek, hogy különféle kötelességeket végezzenek, és különféle feladatokkal foglalkozzanak, sokan meghallják, meglátják vagy megtapasztalják az Isten szavaiból jövő fenyítést és ítéletet, továbbá megtapasztalják, hogy milyen az, amikor különböző rangú vezetők megmetszik őket. E különböző környezetek és ügyek, amelyekkel az emberek Isten házában találkoznak, teljesen eltérnek Isten eszményi házától és az egyháztól, amelyet az idealisták elképzeltek – oly mértékben, hogy az nagyban kívül esik az elvárásaikon, emiatt pedig jelentős mértékű feszültséget éreznek a szívük mélyén. Egyfelől felfoghatatlannak találják az egyházban előforduló különféle eseményeket, vagy az egyház módszereit és alapelveit, amelyekkel a problémákat kezeli. Másfelől, a pozitív dolgokról, az egyházról és Isten házáról alkotott eszményeik és téves értelmezésük miatt elnyomottságérzés születik a szívük mélyén. Miután megszületik ez az elnyomottságérzés abból kifolyólag, hogy nem tudják azonnal helyesbíteni a téves gondolataikat és nézőpontjaikat, vagy átlátni és tisztán felismerni az eszményeikkel kapcsolatos problémákat, később sok elképzelés kezd felmerülni bennük. Ráadásul, mivel képtelenek megérteni az igazságot, illetve alkalmazni az igazságot ezen elképzelések feloldására, azok mélyen gyökeret eresztenek a gondolataikban vagy a lelkük mélyén, ami miatt az elnyomottságérzésük folyamatosan erősödik, és egyre súlyosabbá válik. Valójában Isten, Isten háza, az egyház, a hívők és a keresztények mind összeegyeztethetetlenek azzal az idilli paradicsommal, mennyországgal vagy utópiával, amelyeket ezek az idealisták az eszményeikben elképzelnek. Következésképpen a mélyen a szívükben rejlő elnyomottság továbbra is folyamatosan halmozódik, és nincs módjuk megszabadulni tőle. Vannak ilyen emberek az egyházban? (Igen.)

Egyesek azt mondják: „Jaj, miért beszél Isten háza mindig az ítélet és a fenyítés elfogadásáról? Hogyan tudnak az istenhívők még mindig szembenézni azzal, hogy megmetszik őket? Jaj, Isten háza miért űz el embereket? Ebben egyáltalán nincs szeretet! Hogyan történhetnek ilyen dolgok a »földi mennyországban«? Hogyan bukkanhatnak fel antikrisztusok az egyházban? Hogyan fordulhat elő, hogy antikrisztusok sanyargatnak és büntetnek másokat? Az egyházban, Isten házában hogyhogy leleplezhetik és boncolgathatják egymást az emberek? Hogyhogy lehetnek viták? Hogyhogy lehet féltékenység és nézeteltérés? Mi folyik itt? Mivel Isten házába jöttünk, szeretet kellene hogy legyen közöttünk, és mindannyiunknak képesnek kellene lennie arra, hogy segítsük egymást. Hogyan fordulhatnak elő mégis ezek a dolgok?” Sok embernek vannak ilyen eszményei? Sokan szemlélik Isten házát a saját képzelgéseik lencséjén keresztül. Most hát mondd meg Nekem, vajon tárgyilagosak ezek a képzelgések és értelmezések? (Nem, nem tárgyilagosak.) Miben nélkülözik a tárgyilagosságot? (Az emberiség mélyen romlott, és mindazoknak, akiket Isten megment, romlott beállítottságaik vannak, így elkerülhetetlenül leleplezik romlottságukat a másokkal folytatott interakcióikban. Lesz féltékenység és nézeteltérés, valamint lesznek zaklatásos esetek és elnyomás. Ezek a dolgok meg fognak történni. Az efféle idealisták által elképzelt dolgok nem léteznek. Ezenkívül az egyház életét és munkáját megvédendő az egyház az igazságalapelvek szerint meg fogja metszeni az embereket, illetve ki fogja igazítani és le fogja cserélni az embereket, avagy el fogja zavarni és ki fogja űzni a gonoszokat és az álhívőket – ez összhangban van az alapelvekkel. Azért van ez így, mert amikor az emberek a romlott beállítottságaik szerint cselekszenek, akkor megszakítják és megzavarják az egyház munkáját. Irreális lenne, ha az egyház nem tenne olyan lépéseket, mint az ilyen emberek megmetszése, lecserélése, illetve eltávolítása.) Irreális, és ez az, ami miatt ezen emberek eszményei az idealisták eszményei. Egyik sem reális, mind üresek és képzeletbeliek, igaz? Az ilyen emberek még most sem értik, hogy miért kellene hinniük Istenben. Egyesek azt mondják: „Istenben hinni jó. Istenben hinni azt jelenti, hogy jó dolgokat teszünk, és jó emberek vagyunk.” Helyes ez a kijelentés? (Nem, nem helyes.) „Az istenhívők szívében legyen jó szándék.” Helyes ez a kijelentés? (Nem, nem helyes.) Jó szándék van a szívében – miféle kijelentés ez? Lehet benned jó szándék, csupán mert azt akarod? Benned jó szándék van? Vajon az, hogy valakinek jó szándék van a szívében, az emberi viselkedés alapelve? Ez csak egy szlogen, egy doktrína. Egy semmitmondó dolog. Amikor a saját érdekeid nem érintettek, mondhatod egész kedvesen, hogy „jó szándék van a szívemben, nem zaklatok másokat, nem ártok nekik, nem csapom be és nem használom ki őket.” Ám amikor a saját érdekeid, státuszod és büszkeséged érintett, akkor az a kijelentés, hogy „jó szándék van a szívében”, vajon képes lesz megfékezni téged? Fel tudja oldani a romlott beállítottságodat? (Nem, nem tudja.) Ennélfogva ez a kijelentés semmitmondó; nem az igazság. Az igazság képes felfedni a romlott beállítottságod lényegét, fel tudja fedni és boncolgatni tudja a különféle, általad tett dolgok lényegét és valódi természetét, továbbá meg tudja határozni és el tudja ítélni az általad tett dolgok, valamint az általad feltárt beállítottság lényegét. Ezután megadja neked a megfelelő utat és alapelveket az életmódod, valamint a viselkedés- és cselekvési módod megváltoztatásához. Így, ha az emberek el tudják fogadni az igazságot és meg tudják változtatni az életmódjukat, akkor a romlott beállítottságaik feloldódhatnak; nem azzal lehet ezt elérni, hogy arra ösztökéljük az embereket, hogy legyen jó szándék a szívükben, hanem csakis az igazsággal. Az igazság nem azzal oldja fel az ember romlott beállítottságait, hogy szlogeneket, doktrínákat vagy szabályokat és előírásokat nyújt, hanem alapelveket, feltételeket és iránymutatást ad, hogy miként kell viselkedni. Ezeket az alapelveket, feltételeket és iránymutatásokat alkalmazza az emberek romlott beállítottságának kiszorítására és lecserelésére. Amikor az emberek viselkedési módjára vonatkozó alapelvek, feltételek és irányok megváltoznak és kijavításra kerülnek, akkor az elméjükben lévő összes különféle eltorzult eszme és rossz gondolat is természetszerűleg megváltozik. Amikor egy ember megérti és elnyeri az igazságot, akkor a gondolatai ennek megfelelően megváltoznak. Nem arról van szó, hogy jó szándék van a szívében, hanem arról, hogy megváltozott a gondolatainak, beállítottságának és lényegének a forrása. Az ilyen ember által kimutatott és megélt dolgok pozitívvá válnak. Viselkedésmódjának iránya, stílusa és forrása mind változáson megy keresztül. Beszédének és cselekedeteinek alapját és feltételét Isten szavai képezik, és megélheti a normális emberi mivoltot. Vajon továbbra is szükséges tehát egyszerűen azt mondani neki, hogy „legyen jó szándék a szívedben”? Van ennek haszna? Ez a kijelentés semmitmondó: egyáltalán nem tud megoldani semmilyen problémát. Miután az idealisták Isten házába, az egyházba jönnek, az eszményeik továbbra sem válhatnak valóra, s emiatt elnyomottságot éreznek a szívükben. Olyan ez, mint amikor egyes idealisták mélyen alámerülnek a kormányzatba vagy a társadalomba, és rájönnek, hogy az eszményeiket nem lehet valóra váltani vagy beteljesíteni. Ennek következtében gyakran elcsüggednek. Miután egyesekből tisztviselő vagy császár lesz, nagyon elégedettek magukkal, és rendkívül arrogánssá válnak, éppen úgy, mint ebben a verssorban: „Erős szél támad, a felhők eloszlanak.” Hogy van a következő sor? („Most, hogy hatalmam ural mindent a tengereken, visszatérek hazámba.”) Látod, furán hangzanak a szavai. Olyasféle érzelem van bennük, amelyet a normális emberi mivolttal rendelkezők nehezen érthetőnek találnak. Ezek az idealisták mindig magasztos hangnemben beszélnek. Mit jelent „magasztos hangnemben beszélni”? Azt jelenti, hogy soha nem néznek szembe a valósággal, és soha nem oldanak meg valós problémákat, bármit is tesznek. Nem értik, hogy mi a valóság, mindig az érzelmeik vezetik őket. Amikor ezek az emberek Isten házába jönnek, akármennyit is hallanak az igazságról, nem értik meg, hogy mit jelent hinni Istenben, illetve nem értik meg az Istenbe vetett hit jelentőségét. Nem fogják fel az igazság értékét, főleg nem az igazságra való törekvés értékét. Mindig csak az idealisták eszményeit hajszolják. Arról álmodoznak, hogy Isten háza egy napon olyan lesz, amilyennek ők elképzelik: ahol az emberek tisztelettel bánnak egymással, harmóniában élnek együtt, nagyon jól kijönnek egymással és nagyra becsülik egymást, gondoskodnak egymásról, szeretik egymást, segítenek és köszönetet mondanak egymásnak. Ahol az emberek szép dolgokat és áldást adó szavakat mondanak egymásnak, mindenféle kellemetlen vagy bántó szó nélkül, illetve olyan szavak nélkül, amelyek leleplezik az emberek romlott lényegét, továbbá anélkül, hogy vitatkoznának vagy lelepleznék és megmetszenék egymást. Akármennyit is hallanak ezek az emberek az igazságról, továbbra sem értik meg az Istenbe vetett hit értelmét, sem azt, hogy Istennek milyen követelményei vannak, és hogy Isten milyennek akarja látni az embereket. Nem csak hogy nem értik meg ezeket a dolgokat, de még inkább reménykednek abban, hogy egy napon élvezhetik azt az eszményi bánásmódot, amelyre ők Isten házában vágynak. Ha nem részesülnek ilyen bánásmódban, akkor úgy érzik, hogy Isten házában nincs olyan hely, ahol az eszményeik valóra válhatnak, sem lehetőség arra, hogy valóra váltsák azokat. Ezért egyesek gyakran gondolnak arra, hogy feladják, miközben elnyomottnak érzik magukat, mondván: „Istenben hinni unalmasnak és üresnek érződik. Az istenhívők nem úgy segítenek egymásnak, nem úgy szeretik és tisztelik egymást, ahogyan a buddhizmus hívei. Ezenkívül az istenhívők mindig az igazságról és az alapelvekről diskurálnak, gyakran beszélgetnek az interpeszonális kapcsolatokban lévő megkülönböztetésről, s ott van az esetenkénti leleplezés és bírálat, sőt, még gyakran meg is metszik őket. Én nem ilyen életet akarok.” Ha nem rendelkeznének eszményekkel és a reménysugárral, hogy a mennybe jutnak, akkor az ilyen idealisták bármikor elhagyhatnák az egyházat, és találhatnának másik utat. Mondjátok hát meg Nekem, Isten házához tartoznak ezek az emberek? Alkalmasak arra, hogy Isten házában maradjanak? (Nem, nem azok.) Mit gondoltok, hova kellene menniük? (A szerzetesi élet nekik való.) Elmehetnének buddhista vagy taoista templomokba, bármelyik jó lenne. Nem érzik magukat elnyomottnak a szekuláris világban, de különösen elnyomottnak érzik magukat Isten házában, úgy érzik, hogy nincs lehetőségük az eszményeik megvalósítására, sem hely azok hasznosítására. Ezért ezek az emberek nagyon is olyan helyre valók, amelyek tele vannak gomolygó füsstel, és ahol állandóan füstölők égnek. Azok a helyek csendesek, és senki nem oktat, hogy miként kellene viselkedned. Nem leplezik le a különféle téves gondolataidat és nézőpontjaidat, nem fedik fel a romlott beállítottságodat, és nem is metszik meg azt. Ott távolság és tisztelet van az emberek között. Pár szónál többet nem váltanak egymással egy nap, s nincsenek viták. Nem állsz senkinek a felügyelete vagy szabályozása alatt. Ott önellátó életet élsz, és egész évben alig találkozol idegenekkel. Nem kell aggódnod napi ügyek miatt. Ha szükséged van valamire a fizikai fennmaradásodhoz, akkor foghatsz egy kis tálat vagy koldustányért, és kéregethetsz könyöradományt a lakosságtól, és szerezhetsz ennivalót, anélkül, hogy pénzt kellene keresned. Azokon a helyeken minden világi probléma eltűnik. Az emberek nagyon kedvesen bánnak egymással, és senki sem vitatkozik a többiekkel. Ha van bármilyen nézeteltérés, az az emberek szívében marad. Könnyedén és kényelmesen töltik a napokat. Ez az, ami a végső boldogság földjeként ismert, az idealisták eszményeinek helye, illetve az a hely, ahol az idealisták megvalósíthatják az eszményeiket. Ezeknek az embereknek a képzelgéseikben szereplő helyen kellene élniük, nem pedig az egyházban. A hozzájuk hasonló emberek számára az egyházban túl sok a tennivaló. Mindennap olvasniuk kell Isten szavait, összejövetelekre kell járniuk, meg kell tanulniuk minden alapelvet, továbbá állandóan kommunikálniuk kell az igazságról és saját romlott beállítottságaik megértéséről. Egyeseknek, akik a romlott beállítottságaik szerint cselekszenek és megsértik az alapelveket, szembesülniük kell azzal, hogy megmetszik őket, sőt, vannak páran, akik gyakran találkoznak ezzel. Ezek az emberek különösen elnyomottnak és boldogtalannak érzik itt magukat. Számukra nem az egyház az eszményi környezet. Úgy vélik, ahelyett, hogy ezen a helyen töltik el az idejüket és fecsérlik el az ifjúságukat, jobb lenne mielőbb olyan helyen élni, amely jobban tetszik nekik. Úgy gondolják, hogy nem itt kell eltölteniük az idejüket, ahol állandóan elnyomottnak érzik magukat, és ami egy kényelmetlen, örömtelen és boldogtalan élethez vezet. Ez az egyetlen jellegzetes megnyilvánulása az idealisták eszményeinek, amelyről beszéltünk. Nincs túl sok mondanivaló ezekről az emberekről. Bármennyit is kommunikálsz velük az igazságról, nem hallgatnak rá. Egész nap fantáziákba merülnek, és olyan dolgokon gondolkoznak, amelyek mind nagyon irreálisak és homályosak, és túlságosan távol állnak a normális emberi mivolttól. Egész nap ezeken a dolgokon gondolkodnak, és nem tudnak kommunikálni a normális emberekkel. A normális emberek sem tudják megérteni mindazt, amiből az ő világuk felépül. Ezért bármilyen gondolataik és nézőpontjaik is vannak ezeknek az embereknek, az eszményeik értelmetlenek. Mivel az eszményeik értelmetlenek, természetesen a gondolataik és nézőpontjaik is értelmetlenek. Nem érdemes boncolgatni őket vagy mélyen beleásni magunkat. Mivel értelmetlenek, hadd legyenek továbbra is azok. Ezek az emberek mehetnek, ahová akarnak, Isten háza nem fog beleavatkozni. Ha hajlandóak Isten házában maradni, és tenni a kötelességeik egy kis részét, vagy munkát végezni, akkor kielégítjük az igényeiket, és lehetőséget adunk számukra a bűnbánatra, amíg nem okoznak zavart vagy nem csinálnak bajt. Egy szóval, amíg barátsággal viseltetnek a testvérek, Isten háza és az egyház iránt, addig nem kell foglalkoznunk az ilyen típusú emberekkel, hacsak ők maguk nem adnak hangot távozási óhajuknak. Ha viszont ez a helyzet, akkor üdvözöljük tárt karokkal, rendben? (Rendben.) Akkor ezt megbeszéltük.

Az idealisták eszményei többnyire sekélyesek, míg a realistáké sokkal gyakorlatiasabbak, és szorosan igazodnak az emberek életéhez és tényleges körülményeihez. Természetesen kézzelfoghatóbban is kötődnek az emberi élet és létezés kérdéseihez, beleértve a letelepedés és az életkezdés kérdéseit is. A letelepedéshez és az életkezdéshez hozzátartoznak az emberek által megszerzett készségek, képességek és tehetség, hogy milyen típusú oktatásban részesültek, az adottságaik, az alkalmasságuk és a szakértelmük. A realisták eszményei ezeket az aspektusokat ölelik fel. A realisták eszményeinek világában ezek az eszmények kimondottan az emberek valós életében nyilvánulnak meg, akár az életkörülményeik javítását célozzák meg, akár saját szellemi világuk kielégítését. Egyesek például vezetői képességekkel rendelkeznek, és élvezik, ha rivaldafényben vannak. Jeleskedhetnek a szónoklásban vagy a szóbeli kommunikációban, illetve kiválóan érthetik és ügyesen használhatják az embereket, amit még találóbban úgy lehet leírni, hogy parancsolgatnak az embereknek. Ebből kifolyólag az ilyen emberek különösen szeretnek hivatalt betölteni, vezető szerepet vállalni, vagy a humán erőforrás területén dolgozni. Ha már tudatosodott bennük, hogy ügyesek ezeken a területeken, akkor arra törekednek, hogy vezetők vagy szervezők legyenek az emberek között, akik felügyelik a feladatokat és a személyzetet, vagy akár egy bizonyos feladatot irányítanak. A vezetővé válás az elsődleges eszményük. Természetes, hogy a társadalomban így viselkednek. Amikor belépnek Isten házába, egy vallásos szervezetnek látják azt, méghozzá egy egyedülálló szervezetnek. Miután csatlakoznak az egyházhoz, az eszményeik változatlanok maradnak. Az eszményeikre nincs hatással a megváltozott környezet és háttér, amelyben élnek. Ugyanazt a vezetői eszményt hozzák magukkal Isten házába. Arra vágynak, hogy vezető szerepet töltsenek be Isten házában, például, hogy egy gyülekezetet vezessenek, egy bizonyos szint felelősei legyenek, vagy egy csoportot irányítsanak. Ez az ő eszményük. Mivel azonban Isten házában a munkarendnek megvannak az alapelvei és előírásai a vezetők és dolgozók kiválasztására, ezek az emberek pedig – még ha alkalmanként részt is vesznek egy bizonyos szint vezetőinek kiválasztási folyamatában – nem felelnek meg a kívánt minősítésnek, végül nem tudják megvalósítani az eszményeiket, és nem válhatnak azzá a vezetővé, akivé szeretnének. Minél kevésbé képesek szert tenni vezetői pozícióra vagy az ideális munkakörükre, annál inkább buzognak bennük az eszményeik, felerősítve a vezetés iránti áhítozásukat. Ebből kifolyólag különféle törekvések során nagy erőfeszítéseket tesznek – akár testvéreik körében, akár a magasabb szintű vezetők előtt –, hogy megmutassák magukat, hogy kiemelkedőnek és kivételesnek láttassák magukat, valamint hogy gondoskodjanak arról, hogy felismerjék a tehetségüket. Akár még saját lelkiismeretüket is veszélybe sodorják, hogy kielégítsék testvéreik preferenciáit azáltal, hogy bizonyos dolgokat tesznek vagy mondanak, illetve készakarva bizonyos viselkedésformákat tanúsítanak annak érdekében, hogy megfeleljenek az Isten házának munkarendje által megszabott vezetői követelményeknek. Azonban állhatatos erőfeszítéseik ellenére továbbra is képtelenek elérni azon eszményeiket, hogy vezetővé váljanak. Vannak, akik csüggedtek, elveszettek, és úgy érzik, hogy eltávolodtak önmaguktól. A elnyomottság korábban megtapasztalt negatív érzelmei felerősödnek, amikor hisznek Istenben, de nem tudják elfogadni az igazságot, illetve megoldást találni a problémáikra. Mindig is arra vágytak, hogy hivatalt töltsenek be és vezetők legyenek, és ezek az eszmények már azelőtt szárba szökkentek a szívükben, hogy hinni kezdtek Istenben. Mivel képtelenek voltak megvalósítani az eszményeiket, mélyen legbelül mindig is ott volt bennük az elnyomottság láthatatlan érzése. Még azután is, hogy belépnek Isten házába, ahol az eszményeik továbbra sem válhatnak valóra, a bennük lévő elnyomottságérzés erősödik és súlyosbodik. Ezek az emberek megsértődnek, mert a vezetői képességeiket nem használják ki, továbbá szerencsétlennek, csalódottnak és elnyomottnak érzik magukat, mert nem tudják elérni az eszményeiket. Minthogy az eszményeik nem teljesednek be, az igazságtalanság érzése tölti el őket. Mivel a képességeiknek nincs megnyilvánulási lehetőségük, elmegy a kedvük az élettől és az előttük álló úttól. Következésképpen a mindennapi életükben, a különféle feladatok végzése közben gyakran hordozzák magukban az elnyomottság érzését. Egyesek még sok erőfeszítés és kísérlet után sem válhatnak vezetővé, s nem tudják elérni az eszményüket. Ilyen helyzetekben nekiállnak különféle eszközökhöz folyamodni, hogy levezessék az érzelmeiket, és elengedjék vagy kifejezésre juttassák az elnyomottságukat. Természetesen néhányan, akik hisznek Istenben – miközben továbbra is kitartanak azon eszményeik mellett, hogy hivatalt töltsenek be – természetesen megkapják szívük vágyát, és vezetők lesznek az egyházban. Azonban képtelenek Isten követelményei és Isten házának elrendezései szerint végezni vezetői kötelességeiket. Egyúttal azon kapják magukat, hogy Isten háza és testvéreik elvárásai mellett és felügyelete alatt kelletlenül tesznek eleget e vezetői szerepeknek. Habár elérték az eszményeiket, és azokat a dolgokat csinálják, amelyeket ideális esetben szerettek volna, továbbra is elnyomva érzik magukat. Azért van ez így, mert a személyes eszményeik megvalósítása alapján irányítanak, és bár kifelé vagy a felszínen úgy tűnhet, hogy teljesítik az Isten háza által kívánt feladatokat, az eszményeik messze túlmutatnak ezeken a felelősségi körökön. Az ambícióik, eszményeik, vágyaik és vízióik messzebbre nyúlnak jelenlegi szerepük hatókörén. Isten házának munkarendje és Isten követelményei miatt a cselekedeteik és a gondolataik, valamint a terveik és a szándékaik behatároltak és korlátozottak. Ezért még a vezetői pozíció elfoglalása után is elnyomva érzik magukat. Mi az oka ezeknek a problémáknak? Az, hogy annak ellenére, hogy vezetők lettek, továbbra is a saját eszményeik és az azokban tett ígéretek valóra váltására törekednek. Ugyanakkor az, hogy Isten házában vagy az egyházban szolgálnak vezetőkként, nem teljesíti be az eszményeiket meg a vágyaikat, és vegyes, egymásnak ellentmondó érzéseik támadnak. E konfliktusok okán, illetve amiatt, hogy képtelenek elengedni saját eszményeiket és törekvéseiket, mélyen legbelül gyakran érzik magukat elnyomottnak, és képtelenek felszabadulásra lelni. Ez az egyik embertípus. Isten házában, az idealisták között vannak olyanok, akik harcolnak az eszményeikért, mégsem tudják elérni azokat, és vannak olyanok is, akik harcolnak az eszményeikért, s végül el is érik azokat, mégis elnyomva érzik magukat. Függetlenül attól, hogy melyik helyzetbe kerülnek, ők olyan emberek, akik nem adták fel az eszményeiket, továbbra is hajszolják azokat, miközben Isten házában végzik a kötelességeiket, és élik az életüket.

Vannak még mások, akik az írás, a szóbeli kommunikáció és az irodalom terén tehetségesek. Azt remélik, hogy irodalmi készségeik révén kifejezésre juttathatják a gondolataikat, egyúttal megcsillogtathatják ezeket a készségeket, és megmutathatják az embereknek a képességüket, értéküket és az Isten házához tett hozzájárulásukat. Az eszményük szerint arra törekednek, hogy kiemelkedő és képzett író és értelmiségi váljék belőlük. Amikor belépnek Isten házába, és elkezdenek szövegalapú kötelességeket végezni, úgy érzik, hogy olyan helyre leltek, ahol hasznosíthatják a képességeiket. Buzgón demonstrálják az erősségeiket és adottságaikat, hogy valóra váltsák az eszményüket, s író és értelmiségi váljon belőlük. Bár továbbra is végzik a kötelességeiket, nem adják fel az eszményeiket. Azt mondhatjuk, hogy kötelességeik végzésének 80-90 százaléka az eszményeiken alapul, más szóval, kötelességeik végzését az eszményeikre való törekvés és az azokba vetett reménység motiválja. Ebből kifolyólag az ilyen emberek esetében a kötelességek végzése meglehetősen hamis, ami megnehezíti számukra, hogy megfeleljenek a kötelességteljesítés előírásainak az igazságalapelvek és Isten elvárt mércéi szerint. Nem csupán azért jönnek Isten házába, hogy teljesítsék a kötelességeiket, sokkal inkább abban reménykednek, hogy a kötelességvégzés lehetőségéből előnyt kovácsolhatnak, s megmutathatják saját tehetségüket, arra áhítozva, hogy elérjék az eszményeiket, és tehetségük bemutatása révén bizonyítsák az értéküket. Ennélfogva az eszményeik jelentik a legnagyobb akadályát annak, hogy az előírásoknak megfelelően teljesítsék a kötelességeiket, vagyis a kötelességeik végzésének folyamata összekeveredik a személyes preferenciáikkal, valamint a különféle emberekre, eseményekre és dolgokra vonatkozó gondolataikkal és szempontjaikkal. Egyesek rendelkeznek bizonyos szakmai készségekkel vagy tehetséggel, például értenek a számítógépes technológiához, vagy örömmel dolgoznak számítástechnikai mérnökként. Szemüveget viselnek, elegánsan öltözködnek, és – ami a legjellemzőbb – olyan laptopot hordanak magukkal, amely egyedi, vagy amilyet mások ritkán látnak. Bármerre járnak, leülnek a laptopjukkal és kinyítják, hogy információkat keressenek különböző weboldalakon, és különféle problémákat kezeljenek a számítógéppel – mindezt szakmai érzékkel. Egy szóval, profi szemléletet, tartást, beszédmodort és viselkedést követelnek meg maguktól, s ezzel hivalkodnak mások előtt, arra törekedve, hogy a számítástechnikai ipar szakemberei legyenek. Miután ezek az emberek belépnek Isten házába, végre valóra váltják az eszményüket, és számítógépes technológiával kapcsolatos feladatokat látnak el. Folyamatosan tanulmányozzák a technológiát és frissítik a tudásukat, szorgosan azonosítanak és megoldanak különféle problémákat azzal a céllal, hogy lépést tartsanak az iparági trendekkel, valamint a szakterületük új információiról szóló hírekkel és közleményekkel. Az ilyen emberek különösen érdeklődnek egy konkrét szakmai készség iránt, és értenek is hozzá – ez teszi őket szakemberré és szakértővé. Ebből kifolyólag az az eszményük, hogy szakember váljon belőlük, és remélik, hogy Isten háza majd fontos pozícióba helyezi őket, megbecsüli őket és számít rájuk. Természetesen Isten házában és a jelenlegi időszakban a legtöbb ilyen ember valóban kiaknázta az erősségeit és elérte az eszményeit. De miközben ezek az emberek valóra váltották az eszményeiket, vajon elgondolkodtak-e azon, hogy a kötelességeiket végzik, vagy pedig a saját eszményeiket hajszolják a munkavégzésük során? Ez nem teljesen világos, ugye? Az általuk végzett munka speciális, összetett és aprólékos. A készségeik azonban messze elmaradnak Isten e munkára vonatkozó követelményeitől. Ezért, miközben a saját eszményeiket hajszolják és végzikk a kötelességeiket, némileg úgy érzik, hogy meg vannak fékezve és ellenőrzés alatt állnak. Ezek az emberek a szívükben lévő eszmények miatt érezhetnek egy bizonyos szintű elnyomottságot, amikor az istenhit különféle igazságaival és a kötelességvégzés alapelveivel szembesülnek. Az emberek egy része ilyen.

Van egy másik csoport, akik az evangélium terjesztésében vesznek részt. Arra vágynak, hogy az evangéliumhirdetés vezetőivé váljanak, ők álljanak az első helyen, irányítsanak és jeleskedjenek bármely gyülekezetben, amelynek a tagjai, és akik soha nem elégednek meg azzal, ha lemaradnak. Habár teszik a kötelességeiket és elvégzik a munkájukat, a saját eszményeikre és az általuk eltervezett és elképzelt célokra törekednek, amelyeknek semmi közük az Istenbe vetett hithez vagy az igazsághoz. Amikor ezek a célok és eszmények lelepleződnek, és minősítik azokat, vagy amikor ezek az emberek bizonyos akadályokkal szembesülnek, és rájönnek, hogy az eszményeik nem válhatnak valóra, továbbá az értéküket sem mutathatják meg, különösen elnyomottnak és elégedetlennek érzik magukat. Sokuk szeretne megerősítést és jóváhagyást kapni, noha az eszményeiket hajszolják. Amikor nem kapják meg ezeket a dolgokat, vagy amikor az erőfeszítéseik ára nem térül meg azonnal, úgy érzik, hogy nem éri meg, hogy ez igazságtalan, ezért elnyomottnak érzik magukat. Nem ilyen magatartást tanúsítanak? (De igen.) Az evangéliumot terjesztők között vannak páran, akik mindig is képzett és példás prédikátorok vagy hittérítők akartak lenni. Amikor hallják az ilyen-olyan híres hittérítőt vagy prédikátort, eltölti őket az irigység, és abban reménykednek, hogy egy napon ők is ilyenek lehetnek, akikről a jövő nemzedékek megemlékeznek és akiket dicsőítenek, továbbá akikre Isten emlékszik majd. Mindig a saját, idealizált módjukon prédikálnak, az eszményüket használva abbéli céljuk és motivációjuk gyanánt, hogy prédikátorrá váljanak és hírnévre tegyenek szert, vagy hogy a jövő nemzedékek emlékezzenek rájuk Isten házában. Ez az eszményük. Isten házában azonban minden feladatnak szigorú követelményei vannak, és e feladatok elvégzésének alapelveit Isten közölte az emberekkel. Következésképpen ezek az egyének elnyomva érzik magukat, mert nem válhatnak az általuk eszményített hittérítővé, gyakran felügyelet és szabályozás alatt állnak, a vezetők és a dolgozók pedig nyomon követik és górcső alá veszik a munkájukat. Vannak olyanok is, akik, miután Isten házába jönnek, továbbra is az eszményeikre törekednek, mivel speciális készségeik vagy adottságaik vannak. A színészek között, például, néhányan ügyes előadók, és alapvető ismeretekkel rendelkeznek a színészi technikákról. Eszményi színésszé szeretnének válni, remélve, hogy egy napon olyanok lehetnek, mint a nem hívők körében népszerű híres színészek: nagymenők, sztárok, akárcsak a királyok és királynők. Isten házában azonban az ilyen vonatkozású romlottság természete és megnyilvánulása mindig lelepleződik, illetve a színészek számára vannak konkrét követelmények és alapelvek. Miután szert is tettek némi hírnévre színészként, továbbra sem sikerül nekik az emberek által imádott és követett hírességgé válni, ami miatt elnyomottnak érzik magukat. Azt mondják: „Isten háza kellemetlen. Folyton korlátozzák az embereket mindenben. Mi a baj azzal, ha valaki a hírességek példáját követi? Mi a baj az egyedi öltözködéssel, ha az ember egy kicsit beleviszi a személyiségét és az igényeit?” Isten házában a színészek jelmezére és konkrét előadására vonatkozó követelmények miatt az ő szemükben mindig konfliktus és összeférhetetlenség van e követelmények és az ő eszményük között, miszerint híresek és nagymenők akarnak lenni. Ebből kifolyólag a szívükben mélyen feldúltnak érzik magukat, s azt gondolják: „Miért ilyen nehéz valóra váltani az eszményeimet? Miért találkozom Isten házában minduntalan akadályokkal?” Amikor ilyen gondolatokat élnek meg, vagy ezek az elvárások nem teljesülnek, akkor elnyomottnak érzik magukat. Az elnyomottságérzésük mögött az a hiedelmük áll, hogy az eszményeik indokoltak és értékesek. Abban is hisznek, hogy nincs semmi baj az eszményeik hajszolásával, hogy joguk van ezt tenni, és ennek következményeként az elnyomottság érzelmei kezdenek megjelenni bennük. Egyes rendezők, például, úgy érzik, hogy miután számos filmet rendeztek, meglehetősen nagy tapasztalatra tettek szert. Úgy vélik, hogy a filmjeiket érdemes bemutatni, és a korábbiakhoz képest fejlődtek a filmgyártás, a szerkesztés, a színészi előadások és mindenféle hasonló dolog irányítása terén. Miután útmutatást kapnak a Fennvalótól, a filmjeik végül eleget tesznek a megfelelő mércéknek, és időben bemutatják őket. Úgy tűnik, ez megerősíti azt, hogy abbéli törekvésük, hogy minősített rendezők legyenek, megfelelő, indokolt és szükséges igyekezet. Ám miközben azt a célt hajszolják, hogy minősített rendezők legyenek, egyes elvtelen eszményeiket, nézőpontjaikat és cselekedeteiket sokszor elutasítják, elvetik vagy nem ismerik el. Gyakran még megmetszéssel is szembesülhetnek. A szívük mélyén ez az elnyomottság érzését váltja ki belőlük, és így szólnak: „Miért olyan nehéz rendezőnek lenni Isten házában? Nézzétek csak azokat a rendezőket a nem hívők világában, milyen ragyogóak! Vannak embereik, akik felszolgálják nekik a teát, kitöltik az italukat, sőt, még a lábukat is megmossák. Isten házában, ha valaki rendező, az nem jár státusszal és pompával, és senki sem tisztel vagy csodál bennünket. Miért metszenek meg minket folyton? Bármit is teszünk, az sosem jó. Micsoda elnyomás! Megvannak a magunk ötletei, nézőpontjai és szakmai képességei, akkor hát miért metszenek meg mindig minket? Rossz az, ha a saját eszményeinkre törekszünk, vagy lehetséges, hogy az eszményeinkre való törekvés nem helyénvaló? Miért ilyen nehéz valóra váltani az eszményeinket? Ez akkora elnyomás!” Függetlenül attól, hogy miként gondolkodnak erről, továbbra is elnyomottnak érzik magukat. Vannak bizonyos énekesek is, akik azt mondják: „Isten házában semmi másra nem törekszem, mint hogy képzett énekes legyek, jól énekeljek, megmutassam a saját stílusomat, és mindenki szeressen, aki hallgat engem.” Isten háza azonban gyakran áll elő a himnuszok éneklésére vonatkozó különféle követelményekkel és alapelvekkel, és ezeket az énekeseket sűrűn megmetszik e követelmények gyakori megszegéséért. Amikor nem metszik meg őket, akkor úgy érzik, hogy simán valóra válthatják az eszményeiket. Amikor viszont megmetszik őket, és megtapasztalnak pár kudarcot, úgy érzik, hogy az abban az időszakban tett erőfeszítéseiket és elért eredményeiket érvénytelenítették, és ott vannak, ahol a part szakad. Ettől mélyen a szívükben kialakul az elnyomottság érzése, és így szólnak: „Jaj, igazán nehéz megvalósítani az eszményeimet! Széles ez a világ, mégis úgy tűnik, hogy nincs számomra hely. Ugyanez a helyzet Isten házában. Miért ilyen nehéz a karrieremet építeni? Miért ilyen nehéz azokat a dolgokat csinálni, amiket akarok? Senki sem ad nekem zöld utat, minduntalan akadályokba ütközöm, és állandóan megmetszenek. Mindez igazán nagy kihívás és elnyomás! A nem hívők világában mindig áskálódnak és harcolnak egymás ellen, és mindenhol akadályok állnak a karrier útjában, így normális, ha az ember elnyomottnak érzi magát. De miért érzem magam akkor is elnyomottnak, amikor az eszményeimmel Isten házába jövök?” Azokat, akik különféle feladatokat látnak el Isten házában, és gyakran találkoznak kudarcokkal az eszményeikre való törekvés folyamatában, számos alkalommal megtagadják, sokszor megmetszik őket, és gyakran nem sikerül elismerést kapniuk. Miután passzív módon megtapasztalják ezeket a dolgokat, akaratlanul is elkedvetlenednek, úgy érzik, az életük akár véget is érhet, és hogy lehetetlen valóra váltani az eszményeiket. Mielőtt Isten házába jöttek, azt gondolták: „Magammal hozom a saját eszményeimet és törekvéseimet. Megvannak a saját vágyaim, Isten házában pedig végtelenek a lehetőségek. Lehetek minősített rendező, színész, író, vagy akár minősített táncos, énekes vagy zenész.” Mialatt képtelenek voltak megmutatni a tehetségüket és elérni az eszményeiket, azt hitték, hogy Isten háza majd saját színpadot biztosít számukra, hatalmas térrel, ahol az eszményeik, álmaik és törekvéseik valóra válhatnak. Úgy érezték, hogy Isten házában különösen nagy a színpad. Ám annyi év után azon tűnődnek: „Miért érzem úgy, hogy zsugorodik a színpad a talpam alatt? Miért zsugorodik a világom? Az eszményeim megvalósításának lehetősége egyre távolibbnak, sőt lehetetlennek tűnik. Mi történik?” Ezen a ponton ezek az emberek még mindig nem akarják feladni az eszményeiket, és nem kérdőjelezik meg e vágyak és eszmények helyességét. Még mindig beleviszik ezeket az eszményeket és vágyakat a kötelességeik végzésébe. Következésképpen az emberek elnyomottságérzése kíséri őket mindenhová, akár az eszményeiket és vágyaikat hajszolják éppen, akár a valódi kötelességeiket hajtják végre. Azok esetében, akik elnyomottságérzést hordoznak magukban, vagy akik nem tudják azt elengedni, e két dolog közötti ellentmondás nem oldható fel. Az eszményeik és vágyaik hajszolásakor, valamint a kötelességeik végzésekor egyaránt magukban hordozzák az elnyomottságérzést. Így bármi is történjék, az emberek folyton alkalmazkodnak, állandóan az eszményeiket és a vágyaikat hajszolják, miközben a kötelességeiket végzik. Azt is mondhatjuk, hogy az emberek ellentmondásos hozzáállással végzik a kötelességeiket, egész idő alatt elnyomottnak és kelletlennek érezve magukat. Annak érdekében azonban, hogy megvalósítsák az eszményeiket és a vágyaikat, hogy megmutassák az értéküket és törekedjenek ezekre az eszményekre és vágyakra, nincs más választásuk, mint tenni a kötelességeiket. Nem tudják biztosan, hogy miért csinálják, mit akarnak elnyerni, milyen célt próbálnak elérni, hajszolni vagy megvalósítani. Egyre kevésbé világos ez számukra, és az előttük álló út egyre ködösebbnek tűnik. Ilyen állapotban vajon nem nehéz számukra elengedni vagy feloldani az elnyomottságérzésüket? (De igen.)

Miután eddig a pontig beszélgettünk, folytassuk a kommunikációt azzal, hogy miként kellene az embereknek felfogniuk és érzékelniük az eszményeik, a vágyaik és a kötelességeik között fennálló kapcsolatot. Elsőként beszéljünk az eszményekről, konkrétan a korábban említett emberek eszményeiről. Vajon helyénvaló az, ha az emberek Isten házában a saját eszményeik megvalósítására törekednek? (Nem, nem helyénvaló.) Mi a természete ennek a dolognak? Miért nem helyénvaló? (Ha a kötelességeik végzése közben az eszményeik megvalósítására törekednek, akkor inkább önmagukat helyezik a kirakatba, a saját karrierjüket építik, ahelyett, hogy teremtett lényként a kötelességeik teljesítésére törekednének.) Mondjátok meg Nekem, helytelen az, ha valaki a saját eszményei és vágyai megvalósítására törekszik? (Igen, helytelen.) Ha azt mondjátok, hogy helytelen, vajon megfosztja ez őket egy emberi joguktól? (Nem, nem fosztja meg.) Akkor mi a probléma? (Amikor az emberek hisznek Istenben, akkor az igazságra kell törekedniük, és azon a követendő úton kell járniuk, amelyet Isten szavai kijelölnek számukra. Ha csak a saját vágyaikra és eszményeikre törekednek, akkor a testük vágyait hajszolják, ezt az ideológiát pedig a Sátán oltotta beléjük.) A világban helyesnek tartják a saját eszmények megvalósítására való törekvést. Akármilyen eszményekre is törekszel, ez rendben van addig, amíg azok törvényesek, és nem hágnak át semmilyen erkölcsi korlátot. Senki sem kérdőjelez meg semmit, és nem keveredsz bele olyan kérdésekbe, hogy mi helyes vagy helytelen. Arra törekszel, amit te személy szerint előnyben részesítesz, és ha megkapod, ha eléred a célodat, akkor sikeres vagy. Ha viszont elmulasztod, ha nem sikerül, az a te saját dolgod. Amikor azonban belépsz Isten házába, egy különleges helyre, akkor bármilyen eszményeket és vágyakat is hozol magaddal, mindet el kell engedned. Miért van ez így? Az eszményekre és vágyakra való törekvés – bármik is legyenek konkrétan, most csak magáról a törekvésről beszéljünk – eljárásmódja és útja mind az egoizmus, az önérdek, a státusz és a hírnév körül forog. Csakis ezen dolgok körül forognak. Más szóval, amikor az emberek az eszményeik megvalósítására törekednek, annak kizárólag önmaguk a kedvezményezettjei. Jogos az, ha valaki a státusz, a hírnév, a hiúság és a fizikai érdeklődés érdekében az eszményei megvalósítására törekszik? (Nem, nem az.) A személyes és magánjellegű eszmények, gondolatok és vágyak érdekében alkalmazott módszereik és megközelítéseik mind énközpontúak, és az egyéni nyereségre összpontosítanak. Ha összevetjük ezeket az igazsággal, akkor se nem méltányosak, se nem jogosak. Az embereknek el kellene ezeket engedniük, nem bizonyos-e ez? (De igen, az.) El kellene engedniük; elengedni az egoizmust, elengedni a személyes eszményeket és vágyakat. Ha ezt az emberek által választott utak lényegének szempontjából nézzük, a saját eszmények és vágyak megvalósítására való törekvés nem pozitív dolog; érvényét vesztette. Ez az egyik aspektus. Most vitassunk meg egy másik aspektust: miféle hely Isten háza, az egyház, függetlenül a nevétől? Miféle hely ez? Mi a lényege az egyháznak, Isten házának? Először is, elméleti szempontból ez nem a világ, a társadalom, vagy a társadalomban lévő bármely emberi társaság vagy szervezet. Nem tartozik a világhoz vagy az emberiséghez. Miért lett létrehozva? Mi okból jelent meg és létezik? Az ok Isten és az Ő munkája, igaz? (Igen.) Az egyház, Isten háza Isten jelenléte és munkája miatt létezik. Vajon ezért az egyház, Isten háza az egyéni tehetség és a személyes eszmények, törekvések és vágyak megvalósításának a helye? (Nem, nem az.) Egyértelmű, hogy nem az. Az egyház, Isten háza Isten jelenléte és az Ő munkájának a jelenléte miatt létezik. Mint ilyen, nem az egyéni tehetség kinyilvánítására és a személyes eszmények, törekvések és vágyak megvalósítására szolgáló hely. Nem a testben való élet, a testi lehetőségek, a hírnév és a vagyon, a státusz, a tekintély és hasonlók körül forog – nem ezekért munkálkodik. Nem is az anyagi hírnév, a státusz, az élvezet vagy az emberek kilátásai miatt jött létre vagy létezik. Nos, akkor miféle hely ez? Mivel az egyház, Isten háza Isten jelenléte és az Ő munkájának jelenléte miatt lett létrehozva, vajon nem Isten akaratát kellene végrehajtania, hirdetnie az Ő szavait és tanúságot tennie Mellette? (De igen.) Nem ez az igazság? (De igen.) Az egyház, Isten háza Isten és az Ő munkájának jelenléte miatt létezik, tehát csak Isten akaratát hajthatja végre, az Ő szavait hirdetheti, és Őmellette tehet tanúságot. Nincs semmi köze a személyes státuszhoz, hírnévhez, lehetőségekhez vagy bármilyen más érdekekhez. Azoknak az alapelveknek, amelyek az egyház, az Isten háza által végzett bármelyik és mindegyik munkát irányítják, Isten szavain, az Ő követelményein és az Ő tanításain kell alapulniuk. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy Isten akarata és az Ő munkája körül forognak: konkrétan a királyság evangéliumának terjesztése, az Isten melletti tanúségtétel és az Ő szavainak hirdetése körül. Így van? (Igen.) Isten akaratának végrehajtásán, az Ő szavainak hirdetésén és az Isten melletti tanúságtételen kívül vajon van valami még fontosabb az egyház, Isten háza számára? (Ez az a hely, ahol Isten választottai megtapasztalják az Ő munkáját, megtisztulásban részesülnek és elnyerik az üdvösséget.) Fején találtad a szöget. Az egyház, Isten háza olyan hely, ahol végrehajtják Isten akaratát, hirdetik az Ő szavait, tanúságot tesznek Mellette, és – ami a legfontosabb – olyan hely, ahol az emberek elnyerhetik az üdvösséget. Ez eszedbe jutott? (Igen, eszembe jutott.) Olvasd el! (Az egyház, Isten háza olyan hely, ahol végrehajtják Isten akaratát, hirdetik az Ő szavait, tanúságot tesznek Mellette, és Isten választottai megtisztulásban részesülnek, és elnyerik az üdvösséget.) Az egyház, Isten háza olyan hely, ahol végrehajtják Isten akaratát, hirdetik az Ő szavait, tanúságot tesznek Mellette, és az Ő választottai megtisztulásban részesülnek, és elnyerik az üdvösséget. Ez egy ilyen hely. Vajon egy ilyen helyen van olyan feladat vagy projekt – legyen az bármi –, amely összhangban van a személyes eszmények és vágyak teljesítésével? Nincs olyan munka vagy projekt, amely a személyes eszmények és vágyak teljesítését szolgálja, és ezeknek egyetlen aspektusa sem a személyes eszmények és vágyak megvalósítása végett létezik. Kellene hát létezniük személyes eszményeknek és vágyaknak Isten házában? (Nem kellene.) Nem kellene, mert a személyes eszmények és vágyak ellentétesek bármely munkával, amelyet Isten végezni kíván az egyházban. A személyes eszmények és vágyak ellentétben vannak az egyházban végzett bármely munkával. Ellentmondanak az igazságnak, eltérnek Isten akaratától, az Ő szavainak hirdetésétől, az Isten melletti tanúságtételtől, valamint Isten választottai megtisztulásának és üdvösségének munkájától. Függetlenül az ember eszményeitől, amennyiben azok személyes eszmények és vágyak, megakadályozzák, hogy az emberek kövessék Isten akaratát, valamint befolyásolják vagy gátolják az Ő szavainak hirdetését és az Isten melletti tanúságtételt. Természetesen, amennyiben ezek személyes eszmények és vágyak, nem tehetik lehetővé az emberek számára, hogy megtisztulásban részesüljenek és elnyerjék az üdvösséget. Nem pusztán arról van szó, hogy a két oldal között ellentmondás van, hanem alapvetően szembemennek egymással. Miközben a saját eszményeidre és vágyaidra törekszel, meggátolod Isten akaratának végrehajtását, az Ő szavai hirdetésének munkáját és az Isten melletti tanúságtételt, valamint az emberek és nyilván saját magad üdvösségét is. Egyszóval, bármilyen eszményeik is vannak az embereknek, azok nem Isten akaratának követését szolgálják, és nem érhetik el az Istennek való teljes alávetettség tényleges eredményét. Amikor az emberek az eszményeikre és vágyaikra törekednek, a végső céljuk nem az, hogy megértsék az igazságot vagy azt, hogy miként kell viselkedniük, miként kell eleget tenniük Isten szándékainak, illetve miként végezzék jól a kötelességeiket és töltsék be a szerepüket teremtett lényként. Ez nem azt szolgálja, hogy az emberek őszintén féljék Istent és alávessék Neki magukat. Épp ellenkezőleg, minél inkább valóra válnak valakinek az eszményei és vágyai, annál messzebbre sodródik Istentől, és annál közelebb kerül a Sátánhoz. Hasonlóképpen, minél jobban törekszik valaki az eszményeire, és éri el azokat, annál jobban lázad a szíve Isten ellen, annál messzebbre távolodik Istentől, majd végül, amikor a kívánt módon képes beteljesíteni az eszményeit, valamint megvalósítani és kielégíteni a vágyait, annál jobban megveti Istent, az Ő szuverenitását és mindent, ami Vele kapcsolatos. Még az is lehet, hogy a tagadás, az ellenkezés és az Istennel való szembenállás útját járja. Ez a végső következmény.

Miután az emberek megértik Isten házának, az egyháznak a mibenlétét, azt is fel kellene ismerniük, hogy milyen hozzáállást és álláspontot alakítsanak ki, amikor Isten házában laknak és élnek annak tagjaként. Egyesek azt mondták: „Nem engeded, hogy a saját eszményeink megvalósítására törekedjünk, vagy hogy valóra váltsuk a vágyainkat.” Én nem korlátozlak benneteket a saját eszményeitekre való törekvésben; azt mondom el neked, hogy teremtett lényként miként kell helyesen élned Isten házában, miként kell ott helyesen állást foglalnod és teljesítened a kötelességeidet. Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy a saját eszményeid megvalósítására törekedj, akkor egyértelmű leszek, és azt mondom: Kérlek, távozz! Az egyház nem arra való, hogy a saját eszményeid megvalósítására törekedj. Isten házán kívül bármit megtehetsz az eszményeid szerint, amit csak akarsz, és hajszolhatod a saját eszményeidet és törekvéseidet. Csak annyit kell tenned, hogy elhagyod Isten házát, és senki nem fog beleavatkozni abba, amit csinálsz. Az egyház, Isten háza azonban nem megfelelő hely számodra ahhoz, hogy az eszményeid megvalósítására törekedj. Pontosabban fogalmazva: lehetetlen, hogy ezen a helyen a saját eszményeidre és vágyaidra törekedj. Amennyiben Isten házában, az egyházban maradsz – még ha csak egy napig is – eszedbe se jusson a saját eszményeidre való törekvés, vagy azok megvalósítása. Ha kijelented, hogy „Lemondok a saját eszményeimről. Hajlandó vagyok végezni a kötelességeimet Isten követelményei szerint, és alkalmas emberi lény leszek”, akkor ez elfogadható lenne. Végezhetnéd a kötelességeidet az elfoglalt helyed és Isten házának szabályai szerint. Ám ha kitartasz a saját eszményeid hajszolása és megvalósítása mellett azzal a céllal, hogy ne hiába éld az életedet, akkor lemondhatsz a kötelességeidről, és elhagyhatod Isten házát. Vagy írhatsz egy nyilatkozatot, mondván: „Önként kivonulok a Mindenható Isten Egyházából, hogy a saját eszményeim és vágyaim megvalósítására törekedjek. A világ széles, és kell hogy legyen benne számomra hely. Isten veletek!” Ezzel megfelelő és illő módon távozhatsz, és törekedhetsz a saját eszményeidre. Ha azonban azt mondod, hogy „inkább lemondok a saját eszményeimről, teljesítem a kötelességeimet Isten házában, alkalmas emberi lény leszek, és az üdvösségre törekszem”, akkor megtalálhatjuk a közös nevezőt. Mivel békésen szeretnél Isten házában maradni annak tagjaként, először meg kellene tanulnod, hogy miként legyél jó teremtett lény, és miként teljesítsd az elfoglalt helyed szerinti kötelességeidet. Ez esetben olyan teremtett lény válna belőled Isten házában, aki méltó a nevéhez. A teremtett lény a külső identitásod és titulusod, ennek pedig konkrét megnyilvánulásokkal és tartalommal kellene járnia. Nem csak a titulus birtoklásáról van szó; mivel teremtett lény vagy, teljesítened kell egy teremtett lény kötelességeit. Mivel teremett lény vagy, teljesítened kell az effajta felelősségeket. Nos, milyen kötelességek és felelősségek hárulnak egy teremtett lényre? Isten szava egyértelműen lefekteti a teremtett lények kötelességeit, kötelezettségeit és felelősségeit, nem igaz? Mától fogva Isten házának valódi tagja vagy, vagyis Isten egyik teremtett lényének vallod magad. Ebből kifolyólag mától fogva felül kell vizsgálnod az életterveidet. Nem törekedhetsz többé azokra az eszményekre, vágyakra és célokra, amelyeket korábban az életedre vonatkozóan meghatároztál, hanem el kell engedned azokat. Helyettük meg kell változtatnod az identitásodat és a perspektívádat, annak érdekében, hogy megtervezd azokat az életcélokat és azt az irányt, amelyekkel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell. Először is, nem követheted azt a célt és irányt, hogy vezető legyél, hogy bármilyen iparágat vezess vagy jeleskedj benne, vagy hogy neves személyiség váljon belőled, aki egy adott feladatot hajt végre, vagy elsajátít egy bizonyos készséget. Az kell hogy legyen a célod, hogy elfogadd Istentől a kötelességedet, azaz megtudd, hogy most, ebben a pillanatban milyen munkát kell végezned, és megértsd, hogy milyen kötelességet kell végezned. Meg kell kérdezned, hogy mit követel meg tőled Isten, és milyen kötelességet határozott meg számodra az Ő házában. Meg kell értened és tisztán kell látnod az alapelveket, amelyeket tudomásul kell venned, meg kell ragadnod és be kell tartanod az adott kötelességre vonatkozóan. Ha nem tudod megjegyezni, akkor fel is jegyezheted őket egy papírra, vagy rögzítheted a számítógépeden. Szakíts időt az átnézésükre, és gondolkozz el rajtuk. Teremtett lényként az kell hogy legyen az elsődleges életcélod, hogy teremtett lényként teljesítsd a kötelességedet és alkalmas teremtett lény legyél. Ez a legalapvetőbb életcél, amellyel rendelkezned kell. A második, és konkrétabb dolog, hogy teremtett lényként miként teljesítsd a kötelességedet, illetve hogyan legyél alkalmas teremtett lény. Természetesen a hírnevedhez, státuszodhoz, hiúságodhoz, jövődhöz és hasonlókhoz kötődő bármely célt vagy irányt fel kell adnod. Egyesek talán felteszik a kérdést: „Miért kellene feladnunk?” Ez egyszerű. A hírnév, a vagyon és a státusz hajszolása gátolni fogja Isten akaratának végrehajtását, meg fogja szakítani bizonyos munkát Isten házában vagy az egyházban, sőt még alá is fogja ásni az egyház bizonyos munkáját. Hatással lesz Isten szavának terjesztésére, az Isten melletti tanúságtételre és – ami a legkomolyabb dolog – arra, hogy az emberek elnyerjék az üdvösséget. Annak érdekében, hogy megfelelő szinten teljesítsd a kötelességedet és alkalmas teremtett lény váljon belőled, kedved szerint tűzhetsz ki célokat és összegezheted a tapasztalataidat, de soha nem törekedhetsz a saját eszményeid megvalósítására. Az eszményeid nem keveredhetnek össze bármely alapelvvel vagy megközelítéssel, amelyeket a kötelességed végzésekor alkalmazol. Annak érdekében, hogy megfelelő szinten végezd a kötelességedet és jó teremtett lény váljon belőled, Isten szavaiban kell keresned az alapelveket és a gyakorlás pontosabb útját, ahelyett, hogy Isten szavain kívül összegeznéd a saját, egyéni eszményeidet és lehetőségeidet. A gyakorlás ezen alapelvei végső soron akörül forognak, hogy miként legyél alkalmas teremtett lény és hogyan teljesítsd a kötelességedet. Minden arra összpontosul, hogy megértsd az igazságot, hogy teremtett lényként teljesítsd a kötelességedet, végső soron pedig arra, hogy megértsd az alapelveket, amelyekhez tartanod kell magadat, amikor különféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal szembesülsz a kötelességed végzése vagy a mindennapi életed során. Érthető ez? (Igen.) Természetesen, ha Isten házának követelményei és alapelvei szerint végzed a kötelességedet, és igyekszel alkalmas teremtett lény lenni, akkor elérheted ezeket az eredményeket. Ha azonban a saját eszményeid megvalósítására törekszel, soha nem fogod megkapni Isten jóváhagyását.

Ha az emberek kitartóan hajszolják saját eszményeik megvalósítását, anélkül hogy az igazságra való törekvés útját követnék, végül egyre arrogánsabbá, önzőbbé, agresszívabbá, kegyetlenebbé és kapzsibbá válnak. És még? Egyre felfuvalkodottabbak és önteltebbek is lesznek. Amikor azonban az emberek feladják a saját eszményeik és vágyaik megvalósítására való törekvést, és helyette azon igyekeznek, hogy megértsék a különféle igazságokat, valamint Isten szavainak különféle aspektusait és az igazság azon kritériumait, hogy miként szemléljék az embereket és a dolgokat, miként viselkedjenek és cselekedjenek, akkor sokkal inkább az emberi hasonlatosság szerint fognak élni. Amikor különféle feladatokat végeznek vagy különböző körülményeket tapasztalnak meg, nem fogják többé elveszettnek és zavarodottnak érezni magukat, úgy mint korábban. Ráadásul többé nem tartják majd fogva őket negatív érzelmek, mint gyakran azelőtt, amikor is képtelenek voltak szabadulni, korlátozták és gúzsba kötötték őket a negatív gondolatok és érzelmek, ami végül oda vezetett, hogy különféle negatív érzelmek irányították és lepték el őket. A saját eszményeik és vágyaik megvalósításának hajszolása csak távolabb viszi az embereket Isten szavainak alapelveitől, akárcsak attól, hogy akkurátus módon alkalmas teremtett lénnyé váljanak. Nincsenek tisztában azzal, hogy miként vessék alá magukat Isten elrendezéseinek és vezényléseinek, és nem értik, hogy miről szól az emberi élet, öregedés, betegség és halál. Nem tudják, miként kezeljék a gyűlöletet, vagy hogyan dolgozzák fel a különféle negatív érzelmeket. Természetesen arról sincs fogalmuk, hogy miként boldoguljanak az életükben megjelenő emberekkel, eseményekkel és dolgokkal. Amikor különféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal szembesülnek, akkor tehetetlenek, tele vannak zavarodottsággal és tanácstalanok. Végül csak negatív érzelmek, gondolatok és nézőpontok áradását és fejlődését teszik lehetővé a szívükben, és hagyják, hogy ezek irányítsák és korlátozzák őket. Ráadásul – mivel ezek a negatív érzelmek vagy gondolatok és nézőpontok vezérlik őket – az is előfordulhat, hogy szélsőséges viselkedést tanúsítanak, vagy olyan dolgokat tesznek, amelyekkel ártanak önmaguknak és másoknak, elképzelhetetlen következményeket idézve elő. Az ilyen cselekedetek gátolják az emberek jogos törekvéseit, illetve kárt tesznek a lelkiismeretben és az értelemben, amelyekkel rendelkezniük kellene. Ezért az emberek számára most az a legfontosabb, hogy mélyen a szívükbe nézve megvizsgálják, hogy mik azok a dolgok, amelyek után még mindig sóvárognak, amelyek a testhez, a világhoz és a testi érdeklődéshez tartoznak, úgy mint a dicsőség, a tekintély, a hírnév, a státusz, a vagyon és hasonlók, amelyek után még mindig sóvárognak, amelyekre még mindig szükségük van, amelyeket képtelenek átlátni, valamint amelyek gyakran gúzsba kötik és megkísértik őket. Még az is előfordulhat, hogy mélyen bent rekednek ezekben a dolgokban, vagy mélységesen csodálják őket, és elég egy kis botlás, hogy azok bármikor és bárhol könnyen rabul ejtsék őket. Ilyen esetben ezek a dolgok az ő eszményeik. Mihelyt elérik ezeket az eszményeket, azok a bukásukat okozzák és a hanyatlásuk forrásává válnak. Ti hogyan látjátok ezt a dolgot? (Az embereknek mélyen a szívükbe nézve meg kell vizsgálniuk, hogy melyek azok a dolgok, amelyek után még mindig sóvárognak. Át kell látniuk azokat a dolgokat, amelyek a testi és a világi dicsőséghez, presztízshez, hírnévhez, státuszhoz, vagyonhoz és hasonlókhoz tartoznak, ellenkező esetben azok könnyen rabul ejthetik őket.) Rabul ejthetik őket, ugye? Nos, ezek a testi dolgok nagyon veszélyesek. Ha nem látod át őket, akkor mindig fenyegetni fog a veszély, hogy befolyásolnak vagy akár rabul is ejtenek téged. Most tehát az a legéletbevágóbb teendőtök, hogy Isten szavai és az igazság alapján boncolgassátok és megértsétek ezeket az imént említett testi dolgokat. Ha már előástátok és boncolgattátok őket, el kell őket engednetek, majd a testeteket, elméteket és az energiátokat a jelenlegi kötelességeitekre és munkátokra kell használnotok, illetve arra, hogy átlagos teremtett lény váljon belőletek. Hagyjatok fel azzal, hogy különleges és legyőzhetetlen emberként tekintetek magatokra, akinek rendkívüli adottságai vagy képességei vannak. Csak egy jelentéktelen egyén vagy. Hogy mennyire jelentéktelen? Csupán egy vagy minden teremtett lény és minden, Isten által teremtett dolog közül, méghozzá a legátlagosabb. Milyen mértékben vagy átlagos? Olyan hétköznapi vagy, mint egy fűszál, mint bármely fa, hegy, vízcsepp vagy akár egy homokszem a parton. Nincs semmi, amivel dicsekedhetnél, nincs benned semmi csodálnivaló. Ennyire átlagos vagy. Ezenkívül, ha a szíved mélyén még mindig kiemelkedő helyet foglalnak el a bálványok, nagy személyiségek, nagyszerű emberek képmásai, vagy bizonyos dolgok, amelyeket irigyelsz, azokat el kell távolítanod és el kell engedned. Át kell látnod a természetük lényegét, és vissza kell térned az átlagos teremtett lényként való létezés útjára. A legalapvetőbb dolog, amit tenned kell, hogy átlagos teremtett lényként élsz, és teljesíted a kötelességeidet. Majd vissza kell térned az igazságra való törekvés témájához, és több erőfeszítést kell tenned az igazságba. Próbáld meg a lehető legkevésbé kitenni magadat a külső híreknek, információknak, eseményeknek és hírességek profiljainak. A legjobb, ha elkerülsz mindent, ami újra lángra lobbanthatná a saját eszményeid megvalósításának vágyát. El kell távolodnod azoktól az emberektől, eseményektől és dolgoktól, amelyek nem válnak hasznodra és negatívak. Szigeteld el magadat ezektől, és próbálj meg elkerülni mindent ebben a bonyolult és kaotikus világban. Még ha nem is jelentenek fenyegetést vagy kísértést a számodra, akkor is távol kell tartanod magadat tőlük. Éppen úgy, ahogy Mózes élt a pusztában negyven évig; vajon nem volt képes mégis jól élni? Végül gyenge beszédkészsége ellenére Isten őt választotta ki, ami a legmegtisztelőbb dolog volt az életében. Nem volt benne semmi rossz. Ezért mindenekelőtt hozd rendbe a szívedet a gondolataid mélyén, majd mélyen a gondolataidban az igazságot szomjazó és éhező gondolkodásmóddal kell rendelkezned, amely az igazságra törekszik a hitedben. Ilyen terv, szándék és vágy kell hogy legyen benned, ahelyett, hogy folyton az eszményeiden rágódsz, vagy folyamatosan azon erőlködsz és merengsz, hogy vajon elérheted-e azokat vagy sem. Teljesen le kell fejtened magadról a régi eszményekhez és vágyakhoz való ragaszkodást, és arra kell törekedned, hogy alkalmas és átlagos teremtett lény legyél. Egy átlagos teremtett lénynek lenni nem rossz dolog. Hogy miért mondom ezt? Ez valójában jó dolog. Attól a pillanattól fogva, hogy elkezded elengedni a testi eszményeidet és vágyaidat, attól a pillanattól fogva, hogy határozottan eldöntöd, hogy átlagos teremtett lény leszel, mindenféle különleges státusz, pozíció vagy érték nélkül, az azt jelenti, hogy megvan benned a hajlandóság és az elszántság, hogy teljes mértékben megadd magadat Isten uralmának, a Teremtő uralmának, megengedve Istennek, hogy vezényelje és uralja az életedet. Megvan benned a hajlandóság arra, hogy alávesd magad, hogy feladd és félretedd a személyes eszményeket és vágyakat, megengedd Istennek, hogy az Urad legyen és irányítsa a sorsodat, hogy ilyen gondolkodásmóddal rendelkező, alkalmas teremtett lény legyél, továbbá hogy ilyen gondolkodásmóddal és hozzáállással jól teljesítsd a kötelességedet. Ilyen életszemlélettel kellene rendelkezned. Így van? Ez az igazság? (Igen.) Mi áll az életcéljaid és életed irányának középpontjában? (Az, hogy teljesítsem egy teremtett lény kötelességeit.) Ez a legalapvetőbb dolog. Még mi egyéb? (A törekvés, hogy átlagos teremtett lény legyek.) Bármi más? (Az igazságra való törekvés, hogy elnyerjem az üdvösséget.) Ez egy másik. Még valami? (Az, hogy Isten szavaira összpontosítsak és több erőfeszítést tegyek az igazságba.) Ez egy kicsit konkrétabb, ugye? Az összes életcélodnak és az életed irányának Isten szavai körül kell forognia, és több erőfeszítést kell tenned az igazságba. A korábbi lelkesedésedet, amellyel homályos eszményekre törekedtél, irányítsd át Isten szavainak olvasásába, az igazság mérlegelésébe, majd figyeld meg, hogy közelebb kerülsz-e az igazsághoz. Ha tényleg közelebb kerülsz az igazsághoz, akkor annak lesznek benned konkrét megnyilvánulásai. Vagyis amikor különféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal szembesülsz, beleértve az emberi gondolatokat, nézőpontokat és alapelveket, többé nem érzed majd magad elveszettnek, zavarodottnak, bizonytalannak vagy meghökkentnek. Ehelyett imádkozni fogsz Istenhez, az Ő szavai fognak vezetni, a szíved nyugodt és rendíthetetlen lesz, továbbá tudni fogod, miként viselkedj úgy, hogy azzal aláveted magadat Istennek, és az összhangban legyen az Ő szándékaival. Ekkor leszel jó úton az életben. Sokan azért haladnak lassan az életükben, mert a kötelességeik végzése során mindig a saját eszményeiket, hírnevüket, státuszukat és az általuk elképzelt életcélokat hajszolják, és úgy szeretnének áldásokban részesülni, hogy közben kielégítik saját testi vágyaikat. Ebből kifolyólag nem tudják józan módon teljesíteni a kötelességeiket, és nem tapasztalják meg az életbe való igazi belépést. Az elejétől a végéig képtelenek hiteles tapasztalati tanúságtételt átadni. Következésképpen, függetlenül attól, hogy mennyi ideje teszik a kötelességeiket, minimális mértékben haladnak az életbe és az igazságba való belépés felé, és kevés gyümölcsöt hoznak. Ha igazán a kötelességeid végzésének szentelnéd magadat, ha minden energiádat az igazságra való törekvésbe fektetnéd és serényen igyekeznél az igazság felé, akkor nem a jelenlegi helyzetben, érettségben és állapotban lennél. Ennek oka, hogy az emberek rendszerint csak a világi feladatokra, a szakmai munkára és az aktuális feladatra összpontosítanak, e tevékenységek mögöttes lényege pedig a személyes vágyak és törekvések beteljesítése a saját eszményeik megvalósítása közepette. Mik ezek az eszmények? Az, hogy az emberek mindig önmagukra akarnak találni a munkájukban, és ha megvalósítottak bizonyos vívmányokat, elértek bizonyos eredményeket és elnyerték mások elismerését, akkor egyúttal mindig valóra akarják váltani az álmaikat és törekvésük céljait, hogy megmutassák a saját értéküket. Ekkor érzik úgy, hogy kiteljesedtek. Ez azonban nem az igazságra való törekvés, pusztán a bennük lévő üresség betöltése és a munka felhasználása életük gazdagítására. Nem így van ez? (De igen.) Ezért teljesen mindegy, hogy egy ember mióta dolgozik, vagy mennyi munkát végzett el, annak nincs köze az igazsághoz. Még mindig nem érti az igazságot, és távol áll attól, hogy törekedjen rá. A munkájukkal járó felelősséghez kötődő alapelvek vonatkozásában az embereknek még mindig nincs belépésük, illetve megértésük. Ebből kifolyólag kimerültnek érzitek magatokat, és azon tűnődtök, hogy „Miért metszenek meg mindig minket? Sok erőfeszítést tettünk, sok nehézséget elviseltünk, és kemény árat fizettünk. Miért metszenek meg minket még mindig?” Azért, mert nem érted az alapelveket. Soha nem értetted meg, illetve nem fogtad fel az alapelveket, és nem is tettél értük erőfeszítést. Más szóval, nem tettél erőfeszítést az igazságba, Isten szavaiba. Egyszerűen csak betartasz néhány szabályt, és a saját képzeleted szerint cselekszel. Mindig a saját eszményeid és elképzeléseid világában élsz, és minden, amit teszel, irreleváns az igazság szempontjából. A saját karrieredet hajszolod, nem követed Isten akaratát. Tehát még mindig nem érted az Isten szavaiban rejlő alapelveket, és a végén egyesek munkásoknak lesznek minősítve, néhányan pedig sértve érzik magukat. Mi okból érzik sértve magukat? Azért, mert azt hiszik, hogy a szenvedésük és az ár megfizetése egyenlő az igazság gyakorlásával. Valójában a szenvedésük és az ár megfizetése pusztán némi nehézség elviselése. Ez nem az igazság gyakorlása vagy Isten útjának a követése. Pontosabban fogalmazva, nincs semmi köze az igazság gyakorlásához, csupán erőfeszítés és munkavégzés. Vajon a puszta erőfeszítés és munkavégzés a kötelességeid megfelelő szinten való teljesítése? Azt jelenti, hogy alkalmas teremtett lény vagy? (Nem.) Távolság és szakadék van a kettő között.

Az elnyomottság negatív érzelmeinek elengedésére vonatkozó témát illetően mára fejezzük itt be a kommunikációnkat. Világosan látod ezeket a problémákat, amelyek azoknál az embereknél merülnek fel, akik elnyomottnak érzik magukat, mert nem tudják elérni a saját eszményeiket és vágyaikat? (Igen, ez világos.) Mi világos? Foglaljuk össze egy kicsit! Először is, beszéljünk arról, hogy mik az eszmények. Az itt boncolgatott eszmények negatívak, nem jogos vagy pozitív dolgok. Mik az eszmények? Használj pontos nyelvezetet az „eszmények” definíciójának megadásához. (Üres gondolatok, amelyek eltérnek a normális emberi lelkiismerettől és értelemtől, és amelyeket az emberek elképzelnek maguknak, ám azok nincsenek összhangban a valósággal. Nem reálisak.) Amit mondasz, azok az idealisták eszményei. Miként határoznád meg az eszményeket általánosságban? Meg tudjátok határozni őket? Nehéz meghatározni őket? Mik azok az elérendő célok, amelyeket az emberek kitűznek a saját státuszuk, hírnevük és lehetőségeik érdekében? (Az eszmények azok az elérendő célok, amelyeket az emberek kitűznek a saját státuszuk, hírnevük és lehetőségeik érdekében.) Helyes ez a meghatározás? (Igen.) Az emberek saját státuszukért, hírnevükért, lehetőségeikért és érdekeikért kitűzött elérendő céljai mind eszmények és vágyak. Ez az eszmények tág meghatározása, ahogy a nem hívők hivatkoznak rá? A mögöttes lényegük alapján határozzuk meg őket, ugye? (Igen.) A jellegüktől függetlenül – magasztosak, szerények vagy átlagosak – az eszmények egytől egyig az emberek által a saját érdekükben kitűzött elérendő célok. Ezek a célok az ő eszményeik és vágyaik. Vajon ez nem azoknak az eszménye, akikről az előbbi példában beszéltünk, és akiket boncolgattunk? Az emberek által a saját státuszuk, hírnevük, lehetőségeik, érdekeik és hasonlók érdekében kitűzött elérendő célok mind eszmények és vágyak. Azok, akik eszményeket és vágyakat hajszolnak, de nem tudják azokat megvalósítani, gyakran érzik magukat elnyomottnak az egyházon belül. Ezek az emberek elnyomottnak érzik magukat. Gondolkozz egy percig, vajon te is ugyanebben az állapotban és helyzetben vagy? Te is gyakran élsz ilyen állapotban, ilyen érzelmekkel? Amennyiben vannak benned ilyen érzelmek, mi az, amit hajszolsz? A saját státuszodat, hírnevedet, lehetőségeidet és érdekeidet. Az általad kialakított eszményeket és elérendő célokat gyakran korlátozza és akadályozza az igazság és a pozitív dolgok, így nem megvalósíthatóak. Ebből kifolyólag boldogtalannak érzed magad, és az elnyomottság érzelmeit éled át. Nem így van? (De igen.) Ez az emberi eszmények problémája. Először az emberi eszményeket boncolgattuk, azután miről kommunikáltunk? Megbeszéltük, hogy az egyház, Isten háza nem az a hely, ahol az emberek beteljesíthetik az eszményeiket. Majd a helyes célokról beszéltünk, amelyekre az embereknek törekedniük kellene az Istenbe vetett hitükben, illetve arról, hogy miként legyenek alkalmas teremtett lények, és miként teljesítsék egy teremtett lény kötelességeit. Nem így van? (De igen.) Az erről folytatott kommunikáció fő célja, hogy elmondjuk az embereknek, hogyan döntsenek, és miként kezeljék az eszményeiket és a kötelességeiket. Az embereknek el kell hagyniuk a helytelen eszményeiket, egyúttal a kötelességeikért kell ebben az életben fizetniük, és azoknak kell szentelniük az egész életüket. Egy teremtett lény kötelességei pozitív dolgok, míg az emberi eszmények nem azok, és nem szabad ragaszkodni hozzájuk, hanem fel kell őket adni. Az embereknek ahhoz kell ragaszkodniuk és arra kell törekedniük, hogy alkalmas teremtett lény váljék belőlük, és mint ilyen, teljesítsék a kötelességeiket. Nos, mit kell tenniük az embereknek, amikor az eszményeik összeütközésbe kerülnek a kötelességeikkel? (El kell engedniük és el kell hagyniuk a saját eszményeiket.) El kell hagyniuk az eszményeiket, és a kötelességeik mellett kell kitartaniuk. Nem számít, hogy mikor vagy milyen korban élnek, az emberek tetteinek és törekvéseinek akörül kell forogniuk, hogy miként teljesítsék egy teremtett lény kötelességeit, és hogyan érjék el az Istennek, az Ő szavainak és az igazságnak való alávetettséget. Csakis ilyen gyakorlás által élhet valaki értelmes és értékes életet, igaz? (Igen.) Rendben van, itt zárjuk le mára a kommunikációnkat. Isten veletek!

2022. december 10.