Legutóbb az „elengedésről” beszélgettünk, ami az igazságra törekvés egyik gyakorlati alapelve. Az „elengedés” első része az összes negatív érzelem elengedését jelenti. Már többször is kommunikáltunk erről a témáról. Múltkor az elnyomottság negatív érzéséről kommunikáltunk? (Igen.) Mit közöltünk ezzel kapcsolatban? Mitől érzik magukat az emberek elnyomottnak? (Isten közölte, hogy az emberek azt teszik a kötelességeik során, ami nekik tetszik, és nem hajlandóak betartani az egyház szabályait és előírásait, vagy alávetni magukat a korlátozásoknak. Akaratosságuk és az alapelvek szerinti cselekvés elmulasztása miatt nem tudják jól végezni a kötelességeiket, ezért gyakran megmetszik őket és foglalkoznak velük. Ha nem gondolkodnak el a tetteiken, és nem sikerül megoldaniuk a problémáikat az igazság keresésével, akkor elnyomottnak fogják érezni magukat). Legutóbb egy olyan helyzetről kommunikáltunk, amelyben az emberek az elnyomottság negatív érzését élik át, ami főként azért van, mert nem képesek azt tenni, amit akarnak. Az a közlés elsősorban a következőkkel foglalkozott: helyzetek, amikor az emberek nem képesek azt tenni, ami nekik tetszik, mik azok a dolgok, amelyeket az emberek saját tetszésük szerint akarnak tenni, továbbá hogy milyen gyakori viselkedésformák vannak jelen azoknál az embereknél, akik az elnyomottságérzésben dagonyáznak. Ezután kommunikáltunk arról az útról, amelyet az embernek be kell járnia, hogy feloldja ezt az érzelmet. Levontatok-e bármilyen következtetést, miután meghallgattátok ezeket a közléseket a negatív érzelmek elengedéséről, akár az ember negatív érzelmeinek megnyilvánulásait fedték fel, akár az elengedésükhöz vezető utat mondták el az embereknek? Mire irányul a negatív érzelmek elengedésének e gyakorlata? Miután meghallgattátok ezeket a közléseket, eltöprengtetek ezen? (Istenem, az én értelmezésem szerint ez a gyakorlat az emberek dolgokról alkotott nézeteire irányul). Így van, ez az egyik aspektusa. Az emberek dolgokról alkotott nézeteire vonatkozik. Ezek a nézetek elsősorban a különféle eszmékkel és nézetekkel kapcsolatosak, amelyekhez az ember ragaszkodik a különböző emberekkel, ügyekkel és dolgokkal szemben, és elsősorban a különféle problémákra irányulnak, amelyekkel az ember a normális emberi életében és létezésében találkozik. Néhány példa erre: hogyan viselkedjünk másokkal, hogyan hatástalanítsuk a gyűlölködést, hogyan viszonyuljunk a házassághoz, a családhoz, a munkához, azok kilátásaihoz, a betegséghez, az öregedéshez, a halálhoz és az élet apró-cseprő dolgaihoz. Érinti többek között azt is, hogyan kell szembenézni a környezettel, és hogyan kell szembenézni a teljesítendő kötelességgel. Nem érinti ezeket a dolgokat? (De igen.) Ami az összes olyan fontos problémát és elvi kérdést illeti, amelyek a normális emberi élethez és létezéshez kapcsolódnak – ha valakinek megfelelő eszméi, nézetei és hozzáállása van, akkor az emberi mivolta viszonylag normális lesz. A „normális” alatt alatt azt értem, hogy normális értelemmel, normális szemlélettel és hozzáállással rendelkezik. Csak azok az igazságra törekvők fogják könnyen megérteni az igazságot és belépni abba, akik helyes eszmékkel és nézetekkel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy csak azok lesznek képesek bizonyos eredményeket elérni az igazság keresése során, akiknek normális eszméik és normális nézeteik, nézőpontjaik és álláspontjaik vannak az emberekről és dolgokról. Ha valakinek az emberekkel és dolgokkal kapcsolatos álláspontja és véleménye, valamint eszméi, nézetei és viszonyulásai mind negatívak, nem felelnek meg a normális emberi mivolt lelkiismeretének és racionalitásának, továbbá radikálisak, makacsok és tisztátalanok – egyszóval, ha ezek mind negatívak, ellenségesek és lehangolóak –, ha egy ilyen negatív eszmékkel és nézetekkel rendelkező személy törekszik az igazságra, vajon könnyű lesz megértenie és gyakorolnia azt? (Nem.) Elméletileg elég egyszerű ezt mondanotok, de a valóságban nem igazán értitek. Egyszerűen fogalmazva, a különféle negatív érzelmekkel kapcsolatban, amelyekről kommunikálunk, ha valakinek negatív és pontatlan látásmódja és álláspontja van a különféle emberekkel, ügyekkel és dolgokkal kapcsolatban, amelyekkel az életében és az életútján találkozik, vajon képes lesz elérni az igazság megértését? (Nem.) Ha mindig negatív érzelmekben dagonyázik, vajon el tudja érni Isten szavainak tiszta megértését? (Nem.) Ha mindig a negatív érzelmek gondolatai és nézetei uralják, irányítják és befolyásolják, vajon nem lesz negatív a látásmódja és az álláspontja minden dologról, és vajon nem lesznek negatívak a nézetei a vele történő dolgokról? (De igen.) Mit jelent itt a „negatív” kifejezés? Először is, mondhatjuk-e, hogy ellentétes a tényekkel és az objektív törvényekkel? Megsérti vajon a természet törvényeit, amelyeknek az embernek meg kellene felelnie, valamint Isten szuverenitásának tényét? (Igen.) Ha az emberek ezeket a negatív eszméket és nézeteket hordozzák magukban, miközben Isten szavait hallgatják és olvassák, vajon valóban el tudják fogadni és alá tudják vetni magukat az Ő szavainak? El tudják érni az Istennek való alávetettséget és az Istennel való összeegyeztethetőséget? (Nem.) Mondjatok egy példát, amely ezt szemlélteti, hogy lássam, megértettétek-e. Keressetek egy olyan példát, ahol valaki az életével és a túlélésével kapcsolatos főbb kérdésekkel van elfoglalva, például házassággal, családdal, gyerekekkel vagy betegséggel kapcsolatos kérdésekkel, a jövőjével, sorsával, azzal, hogy az élete zökkenőmentesen halad-e, az értékével, társadalmi státuszával, személyes érdekeivel kapcsolatos kérdésekkel, és így tovább. (Emlékszem, hogy Isten legutóbb azt közölte, hogy amikor az emberek betegséggel szembesülnek, olyan negatív érzelmekben vergődnek, mint a szenvedés, a szorongás és az aggodalom, és rendkívül félnek a haláltól. Ez befolyásolja a kötelességük teljesítésére és a normális életre való képességüket, és képtelenné teszi őket arra, hogy megfeleljenek az objektív törvényeknek. A valóságban az emberek életét és halálát, azt, hogy mikor betegszenek meg, és mennyit szenvednek, Isten mind előre elrendelte. Az embereknek megfelelő, pozitív hozzáállással kellene szembenézniük ezekkel a helyzetekkel és megélniük azokat. Meg kell keresniük a szükséges kezelést, és megtenni a nekik szánt kötelességüket – pozitív létállapotot kellene fenntartaniuk, és nem a betegségük csapdájába esni. De amikor az emberek negatív érzelmekben vergődnek, nem hisznek Isten szuverenitásában, és nem hiszik, hogy Isten előre elrendelte az életüket és a halálukat. Csak aggódnak, félnek és szoronganak a betegségük miatt. Egyre jobban aggódnak és félnek – nem az igazság vezérli őket, miszerint Isten szuverén módon irányítja az ember sorsát, továbbá Isten nincs jelen a szívükben). Ez egy nagyszerű példa. Vajon kapcsolódik ez ahhoz a kérdéshez, hogy az embereknek milyen nézetet kellene vallaniuk az élet és a halál jelentős kérdéséről? (Igen.) Mindannyian tudtok valamit erről a témáról? Ez a saját életünkkel és halálunkkal való szembenézés kérdése. A normális emberi mivolt hatókörébe tartozó problémákra vonatkozik? (Igen.) Ez egy fontos kérdés, amellyel mindenkinek szembe kell néznie. Még ha fiatal is vagy, vagy jó egészségnek örvendesz, és nem foglalkoztál élet és halál kérdésével, vagy nem tapasztaltad meg azokat, elkerülhetetlenül eljön a nap, amikor muszáj lesz – ezzel mindenkinek szembe kell néznie. Normális emberként, függetlenül attól, hogy személyesen érintett vagy-e, vagy távol áll-e tőled, mindenképpen ez a legjelentősebb kérdés, amivel az életben szembesülni fogsz. Tehát amikor a halál fontos kérdésével szembesülnek, vajon nem kellene az embereknek elgondolkodniuk azon, hogyan kezeljék ezt a kérdést? Nem tesznek magukévá néhány emberi módszert, hogy megbirkózzanak vele? Milyen nézetekhez kellene az embereknek ragaszkodniuk? Ez nem egy praktikus kérdés? (De igen.) Ha az emberek negatív érzelmekben dagonyáznak, mit fognak gondolni? Korábban már kommunikáltunk erről – ha az emberek negatív érzelmekből fakadó gondolatok és nézetek szerint élnek, akkor a cselekedeteik és kifejeződéseik vajon összhangban vannak az igazsággal, vagy sem? Összecsengenek a normális emberi mivolt gondolkodásával vagy sem? (Nem.) Nem csengenek össze a normális emberi mivolt gondolkodásával, és még kevésbé felelnek meg az igazságnak. Nem csengenek össze az objektív tényekkel vagy objektív törvényekkel, és bizonyosan nem felelnek meg Isten szuverenitásának.

Mi a végső eredménye a különböző negatív érzelmek elengedésével kapcsolatos közlésünknek? Hogyan lehet konkrétan cselekedni és gyakorolni az „elengedést” annak érdekében, hogy rendelkezzünk a normális emberi mivolt gondolkodásával és értelmével, más szóval, hogy olyan gondolataink, látásmódjaink és nézőpontjaink legyenek, amelyekkel egy normális emberi mivolttal és értelemmel bíró embernek rendelkeznie kellene? Melyek az „elengedés” konkrét lépései vagy gyakorlásának útjai? Vajon nem annak felismerése az első lépés, hogy a felmerülő ügyekkel kapcsolatos nézőpontjaid helyesek-e, és hogy hordoznak-e negatív érzelmeket? Ez az első lépés. Például, ami a korábbi példát illeti a betegség és a halál kezelésével kapcsolatban, először is boncolgatnod kell az ilyen dolgokkal kapcsolatos nézőpontjaidat, hogy vannak-e bennük negatív érzelmek, például, hogy érzel-e szenvedést, aggodalmat vagy szorongást ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, illetve hogyan keletkezik a szenvedésed, aggodalmad és szorongásod, majd el kell mélyedned e problémák kiváltó okában. Ezután boncolgasd tovább, és rá fogsz jönni, hogy nem értetted meg teljesen ezeket a dolgokat. Nem ismerted fel világosan, hogy az emberiség minden dolga Isten kezében van, és az Ő szuverenitása alatt áll. Amikor az emberek megbetegszenek vagy a halállal szembesülnek, még akkor sem kellene belekeveredniük ezekbe a dolgokba. Ehelyett alá kellene vetniük magukat Isten elrendezéseinek és vezényléseinek, anélkül, hogy a betegség vagy a halál megfélemlítené vagy legyűrné őket. Nem kellene félniük ezektől a dolgoktól, sem megengedniük, hogy ezek befolyásolják a saját normális életüket és kötelességeik teljesítését. Egy tekintetben aktívan meg kellene tapasztalniuk és méltányolniuk kellene Isten szuverenitását, és alá kellene vetniük magukat az Ő vezényléseinek és elrendezéseinek, miközben átesnek a betegségen, és szükség esetén gyógykezelést kérhetnek. Vagyis aktívan szembe kellene nézniük a folyamattal, meg kellene azt tapasztalniuk és méltányolniuk. Más tekintetben helyes megértést kellene kialakítaniuk a szívükben ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, és hinni, hogy minden Isten kezében van. Az emberek csak a saját részüket tehetik meg, a többit illetően pedig alá kell vetniük magukat a Menny akaratának, mivel minden Isten kezében van, az emberek életét és halálát pedig Isten előre elrendelte. Még ha az emberek meg is teszik, amit tenniük kell, mindennek a végső kimenetele nem az ő akaratuk szerint alakul, és nem az emberek határozzák meg, igaz? (Igaz.) Amikor betegséggel szembesülsz, először a saját szívedet kell megvizsgálnod, és fel kell ismerned a negatív érzelmeket. Fel kell mérned, hogy mit értesz a dologból, és milyen nézőpontok vannak a szívedben, hogy a negatív érzelmek irányítása vagy rabsága alatt állsz-e, illetve hogy miként jöttek létre ezek a negatív érzelmek. Elemezned kellene például azt, hogy mi aggaszt, mitől félsz, mi bizonytalanít el, és mit nem tudsz elengedni a betegséged miatt, majd vizsgáld meg ezeknek a dolgoknak az okát, amelyek miatt aggódsz, rettegsz vagy félsz, és fokozatosan, egyenként oldd fel őket. Először is elemezned kellene és fel tárnod, hogy léteznek-e benned ezek a negatív elemek, és ha igen, szedd ízekre őket és állapítsd meg hogy helyesek-e, vagy vannak-e olyan elemek, amelyek nem igazodnak az igazsághoz. Ha találsz olyan elemeket, amelyek nem igazodnak az igazsághoz, akkor Isten szavaiban kell keresned a válaszokat, és fokozatosan kell keresned az igazságot, hogy megoldd őket. Olyan állapot elérésére kell törekedned, amelyben ezek a negatív elemek nem zavarnak, nem hatnak rád, és nem kötnek gúzsba, annak érdekében, hogy ne befolyásolják a normális életedet vagy munkádat, vagy a kötelességeid teljesítését, továbbá ne zavarják meg az életed rendjét. És természetesen semmiképp nem befolyásolhatják az Istenbe vetett hitedet, és azt, hogy követed Őt. Összefoglalva, az a cél hogy végül képes legyél értelemmel, pontossággal, objektivitással és alapossággal szembenézni az ilyen jellegű problémákkal, amelyekkel találkozol vagy találkozni fogsz. Nem ez az elengedés folyamata? (De igen.) Ez a gyakorlás sajátságos útja. Össze tudnátok foglalni, hogy mi a gyakorlás sajátságos útja? (Először is, az embernek meg kell értenie azt a dolgot, amellyel szembesül, elemeznie kell, hogy vannak-e negatív érzelmei e folyamat során, majd válaszokat kell keresnie Isten szavaiban, keresnie kell az igazságot, hogy megoldja őket, és nem szabad hagynia, hogy ezek a negatív érzelmek zavarják, sem azt, hogy befolyásolják az életét és kötelességei teljesítését. Hinniük kell abban is, hogy a dolgok, amelyekkel találkoznak, Isten szuverenitásából és elrendezéseiből fakadnak. Ilyen megértéssel az emberek végül elérhetik az alávetettséget, valamint pozitív és proaktív gyakorlást hajthatnak végre). Mondjátok meg, ha az emberek negatív érzelmekben élnek, milyen viselkedés jellemzi őket, amikor betegséggel szembesülnek? Hogyan veszed észre, ha negatív érzelmeid vannak? (Először is, sokszor félünk, és olyan véletlenszerű gondolataink támadnak, mint „Miféle betegség ez? Sok szenvedést okoz majd nekem, ha nem tudom meggyógyítani? A végén halálhoz vezet? Képes leszek később is teljesíteni a kötelességemet?” Ezeken a dolgokon fogunk gondolkodni, aggódni és félni miattuk. Egyesek elkezdenek jobban odafigyelni az egészségükre, nem hajlandóak megfizetni kötelességük teljesítésének az árát, azt gondolván, hogy ha kevesebbet fizetnek, a betegségük enyhülhet. Ezek mind negatív érzelmek.) A negatív érzelmeket két szemszögből lehet megvizsgálni. Az egyik szemszögből tudnod kellene, hogy mit gondolsz a saját elmédben. Amikor megbetegszel, talán azt gondolod: „Jaj ne, hogy kaphattam el ezt a betegséget? Elkaptam valakitől? Azért van, mert fáradt vagyok? Ha továbbra is kifárasztom magam, akkor rosszabbodik ez a betegség? Fájdalmasabb lesz?” Ez az egyik szemszög; érzékeled a gondolataidon belüli dolgokat. Egy másik szemszögből, amikor ilyen gondolataid vannak, hogyan nyilvánulnak meg a viselkedésedben? Amikor az embereknek gondolataik vannak, azok befolyásolják a cselekedeteiket. Az emberek cselekedeteit, viselkedését és módszereit mind különféle gondolatok irányítják. Amikor az emberekben jelen vannak ezek a negatív érzelmek, azok különböző gondolatokat szülnek, és e gondolatok által irányítva a kötelességeik teljesítésével kapcsolatos hozzáállásuk vagy módszereik átalakuláson mennek keresztül. A múltban például néha már rögtön ébredés után elkezdték teljesíteni a kötelességeiket. De most, amikor eljön az ideje, hogy felkeljenek az ágyból, elkezdenek töprengeni: „Lehet, hogy ez a betegség a kimerültség miatt van? Talán kicsit tovább kellene aludnom. Régen túl sokat szenvedtem és kimerültnek éreztem magam. Most oda kell figyelnem, hogy vigyázzak a testemre, hogy a betegség ne súlyosbodjon.” Ezektől az aktív gondolatoktól vezérelve végül a szokásosnál később kelnek fel. Amikor az étkezésről van szó, így tűnődnek: „A betegségem talán a hiányos táplálkozással függ össze. Régebben bármit meg tudtam enni, de most válogatnom kell. Több tojást és húst kellene ennem, hogy a táplálkozásom lépést tartson, és a testem erősödjön – akkor nem kell többé szenvednem a betegségemtől.” Amikor a kötelességeik teljesítéséről van szó, akkor is folyamatosan azon gondolkodnak, hogyan vigyázzanak a testükre. Régen egy-két óra folyamatos munka után legfeljebb nyújtózkodtak vagy felálltak és mozogtak kicsit. Most azonban olyan szabályt állítanak fel maguknak, miszerint félóránként mozognak, hogy ne fáradjanak el. Amikor összejöveteleken kommunikálnak, igyekeznek minél kevesebbet beszélni, azt gondolva, hogy „meg kell tanulnom vigyázni a testemre”. A múltban bármikor, bármilyen kérdést tett fel valaki, habozás nélkül válaszoltak. Most azonban kevesebbet akarnak beszélni, hogy tartalékolják az energiájukat, és ha valaki túl sokat kérdez, azt mondják: „Pihennem kell.” Látjátok, különösen aggódni kezdtek a fizikai testükért, ami régen nem így volt. Gyakran arra is folyamatosan ügyelnek, hogy étrendkiegészítőket szedjenek, gyümölcsöt egyenek és rendszeresen sportoljanak. Azt gondolják: „A múltban túl ostoba és tudatlan voltam, és nem tudtam vigyázni a testemre. Az étvágyamra hallgattam, és falánk voltam. Most, hogy a testemnek gondjai akadtak, ha nem figyelek az egészségemre, és ha a betegségem súlyosbodik, és nem tudom teljesíteni a kötelességemet, akkor is részesülök majd áldásokban? A jövőben figyelnem kell arra, hogy vigyázzak a testemre, és ne hagyjam, hogy bármilyen betegség felüsse a fejét.” Így elkezdenek figyelni az egészségükre, és már nem teljes odaadással teljesítik a kötelességeiket. Még sajnálkoznak is és elégedetlenkednek a szenvedés miatt, amelyet kiálltak, és az ár miatt, amelyet a múltban megfizettek, miközben kötelességeiket teljesítették. Ezeket a gondolatokat és viselkedésformákat vajon nem negatív érzelmek befolyásolják, és nem azokból fakadnak? Ezeket a gondolatokat és viselkedéseket valóban ezek a negatív érzelmek okozzák. Akkor vajon ezek a gondolatok és viselkedésformák a negatív érzelmeikkel együtt segíthetnek nekik abban, hogy jobban higgyenek Istenben és odaadóbban teljesítsék kötelességeiket? Határozottan nem. Mi lesz a végső eredmény? A kötelességeiket felületesen, odaadás nélkül fogják teljesíteni. Amikor különféle dolgokat tesznek, vajon tudják keresni az igazságot, és tudnak az igazság alapelvei szerint cselekedni? (Nem, nem tudnak.) Azt teszik majd, amit akarnak, miközben ezek a negatív érzelmek irányítják őket, félreteszik az igazságot, nem becsülik meg, és nem ültetik gyakorlatba. Minden, amit tesznek, minden, amit gyakorlatba ültetnek, a saját negatív érzelmeik által teremtett gondolatok körül forog majd. Vajon egy ilyen ember el tudja érni az igazságra való törekvést? (Nem, nem tudja.) Akkor vajon a normális emberi mivoltú embereknek efféle gondolatokkal kellene rendelkezniük? (Nem.) Mivel a normális emberi mivoltú embereknek nem ilyen gondolatokkal kellene rendelkezniük, mit gondoltok, hol rontják el? (Az emberek nem értik Isten szuverenitását és elrendezéseit. A valóságban ezek a betegségek mind Isten kezében vannak. A szenvedés mértékét, amelyet egy embernek el kell viselnie, szintén Isten határozza meg és rendezi el. Amikor azonban az ember negatív érzelmekben él, hajlamos cselszövéshez folyamodni, valamint téves gondolatok és nézőpontok uralják. Emberi módszerekre támaszkodik, és saját fizikai testét kényezteti.) Vajon helyes, ha valaki így kényezteti a fizikai testét? Amikor valaki túlzottan aggódik a fizikai testéért, és jól tápláltan, egészségesen és jó erőben tartja, az milyen értéket képvisel a számára? Mi a jelentősége egy ilyen életnek? Mi az értéke egy ember életének? Pusztán annyi, hogy a testi örömöknek, például az evésnek, ivásnak és a szórakozásnak hódolhasson? (Nem.) Akkor mi? Kérlek, fejtsétek ki a gondolataitokat! (Egy embernek legalább annyit kell elérnie az életében, hogy teljesítse egy teremtett lény kötelességét.) Úgy van. Mondd meg Nekem, ha valakinek a mindennapi tettei és gondolatai egész életében csakis a betegség és a halál elkerülésére, a testi egészség és a betegségektől való mentesség megőrzésére, valamint a hosszú életre való törekvésre irányulnak, ez az az érték, amit az ember életének hordoznia kellene? (Nem, nem az.) Egy ember életének nem ezt az értéket kellene képviselnie. Akkor mi az az érték, amit egy ember életének hordoznia kell? Épp most említette valaki, hogy teljesíteni kell egy teremtett lény kötelességét, ami egy sajátos aspektus. Van valami más is? Mondjátok el Nekem, hogy milyen kívánalmaitok szoktak lenni, amikor imádkoztok vagy elhatároztok valamit. (Hogy alávessük magunkat Isten ránk vonatkozó elrendezéseinek és vezényléseinek.) (Hogy jól játsszuk a szerepet, amelyet Isten ránk osztott, és betöltsük küldetésünket és felelősségünket.) Még valami? Egy tekintetben a teremtett lény kötelességének teljesítéséről van szó. Más tekintetben arról, hogy a képességeiteknek és adottságaitoknak megfelelően mindent tegyetek meg a lehető legjobban, legalább odáig jussatok el, ahol a lelkiismeretetek nem vádol titeket, ahol megbékéltek a saját lelkiismeretetekkel, és ahol mások szemében elfogadhatónak bizonyultok. Egy lépéssel továbbhaladva, egész életed során, függetlenül attól, hogy milyen családba születtél, milyen a tanulmányi háttered vagy a személyes tulajdonságaid, valamelyest meg kell értened azokat az alapelveket, amelyeket az embereknek fel kellene fogniuk az életben. Például, hogy az embereknek milyen úton kellene járniuk, hogyan kellene élniük, és hogyan kell értelmes életet élni – legalább egy kicsit meg kellene ismerned az élet igazi értékét. Az ember nem élheti ezt az életet hiába, és nem jöhet hiába erre a földre. Más tekintetben, életed során teljesítened kell a küldetésedet; ez a legfontosabb. Nem valami nagy küldetés, kötelesség vagy felelősség teljesítéséről beszélünk, de legalább valamit el kell érned. Az egyházban például egyesek minden erőfeszítésüket az evangélium terjesztésének munkájába fektetik, ennek szentelik egész életük energiáját, nagy árat fizetnek érte és sok embert megnyernek. Emiatt úgy érzik, hogy nem hiába élték az életüket, és az értéket és vigaszt tartogat számukra. Amikor szembenéznek egy betegséggel vagy a halállal, amikor összegzik az életüket és felidézik mindazt, amit valaha tettek, az utat, amelyen jártak, vigaszt találnak a szívükben. Nem élnek át vádaskodást vagy megbánást. Egyesek nem sajnálják az erejüket, amikor az egyházban vezető szerepet vállalnak, vagy a munka egy bizonyos részéért felelősek. Minden potenciáljukat felszabadítják, minden erejüket beleadják, minden energiájukat ráfordítják és megfizetik a munkájuk árát. Öntözésükkel, vezetésükkel, segítségükkel és támogatásukkal sokaknak segítenek saját gyengeségeik és negativitásuk közepette megerősödni és szilárdan megállni, nem visszahúzódni, hanem visszatérni Isten jelenlétébe, sőt végül tanúságot tenni Mellette. Ezen túlmenően vezetésük ideje alatt számos jelentős feladatot megvalósítanak, nem kevés gonosz embert elzavarnak, Isten választottai közül sokat megvédenek, valamint számos jelentős veszteséget helyrehoznak. Mindezen eredmények az ő vezetésük alatt történnek. Visszatekintve az általuk bejárt útra, felidézve az elvégzett munkájukat és az évek során fizetett árat, nem éreznek megbánást vagy vádaskodást. Úgy vélik, nem tettek semmi olyat, amiért lelkifurdalást érdemelnének, valamint értékesnek érzik magukat, bizonyossággal és vigasszal a szívükben élnek. Milyen csodálatos ez! Hát nem ez az eredmény? (De igen.) Ez a bizonyosság- és vigaszérzés, a megbánás hiánya – ez az eredménye és a jutalma a pozitív dolgokra és az igazságra való törekvésnek. Ne állítsunk magas mércéket az embereknek. Vegyünk egy olyan helyzetet, amikor egy ember szembekerül egy olyan feladattal, amelyet el kellene végeznie, vagy amelyet el akar végezni élete során. Miután megtalálta a helyét, szilárdan megáll a pozíciójában, megtartja azt, sokat fáradozik, megfizeti az árát, és minden erejét arra fordítja, hogy teljesítse és befejezze azt, amin dolgoznia kellene, és amit véghez kellene vinnie. Amikor végül Isten elé áll számot adni, viszonylag elégedettnek érzi magát, a szívében nincs vádaskodás vagy megbánás. Vigaszt érez és „jutalomérzése” van, hogy értékes életet élt. Hát nem jelentős cél ez? Függetlenül a nagyságrendjétől, mondjátok meg Nekem, gyakorlatias dolog ez? (Gyakorlatias.) Sajátos? Elég sajátos, elég gyakorlatias és elég reális. Tehát annak érdekében, hogy értékes életet élj, és végül elérd ezt a fajta jutalmat, szerinted megéri, hogy az ember fizikai teste egy kicsit szenvedjen és megfizessen némi árat, még akkor is, ha kimerültséget és fizikai betegséget él át? (Megéri.) Amikor az ember erre a világra jön, az nem csak a test élvezetéért történik, és nem is csak azért, hogy egyen, igyon és szórakozzon. Az embernek nem szabadna csak ezekért a dolgokért élnie; nem ez az emberi élet értéke, és nem is ez a helyes út. Az emberi élet értéke és a követendő helyes út valamilyen értékes dolog megvalósítását és egy vagy több értékes munka elvégzését foglalja magában. Ezt nem karriernek hívják, hanem helyes útnak és helyes feladatnak is. Mondjátok meg Nekem, megéri az embernek megfizetni az árat azért, hogy valamilyen értékes munkát végezzen, értelmes és értékes életet éljen, továbbá az igazságra törekedjen és elérje azt? Ha valóban vágysz arra, hogy az igazságra törekedj és megértsd azt, hogy az életben a helyes útra lépj, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, és értékes és tartalmas életet élj, akkor nem kellene haboznod, hogy minden erődet beleadd, megfizesd az árat, és minden idődet és a napjaid egészét odaadd. Ha ebben az időszakban megtapasztalsz egy kis betegséget, az nem számít majd, nem fog megtörni téged. Nem sokkal magasabb rendű ez, mint egy egész életen át tartó kényelem és semmittevés, a fizikai test etetése addig a pontig, amíg jól táplált és egészséges lesz, majd végül a hosszú élet elérése? (De.) E két lehetőség közül melyik segíti elő jobban az értékes életet? Melyik hozhat vigaszt és melyik nem okoz megbánást az emberekben, amikor a legvégén szembenéznek a halállal? (Ha értelmes életet élünk.) Értelmes életet élni azt jelenti, hogy eredményeket és vigaszt érzünk a szívünkben. Mi a helyzet azokkal, akik jól tápláltak, és rózsás arcbőrük van halálukig? Nem törekednek értelmes életre, mit éreznek hát, amikor meghalnak? (Mintha hiába éltek volna.) Ez a két szó találó: hiába élni. Mit jelent az, hogy „hiába élni”? (Elpazarolni az életet.) Hiába élni, elpazarolni az életet – mire alapul ez a két kifejezés? (Életük végén rájönnek, hogy nem nyertek el semmit.) Mit kellene az embernek elnyernie? (El kellene nyerniük az igazságot, vagy értékes és értelmes dolgokat kellene megvalósítaniuk ebben az életben. Teljesíteniük kellene a teremtett lényként rájuk rótt kötelességet. Ha mindezt nem teszik meg, és csak a fizikai testükért élnek, akkor úgy fogják érezni, hogy az életüket hiába élték és elpazarolták). Amikor szembenéznek a halállal, eltűnődnek azon, hogy mit tettek egész életük során. Azt fogják mondani: „Ó, én minden nap csak az evésre, ivásra és a szórakozásra gondoltam. Az egészségem jó volt, és nem éltem át semmilyen betegséget. Az egész életem békés volt. De most, hogy öregszem és közeleg a vég, hová fogok jutni a halál után? A pokolba vagy a mennyországba kerülök? Miként fogja Isten elrendezni a végemet? Hol lesz a rendeltetési helyem?” Nyugtalannak érzik majd magukat. Mivel egész életükben a fizikai kényelmet élvezték, korábban nem voltak tudatosak, most viszont, a halál közeledtével nyugtalanságot éreznek. Mivel nyugtalanságot éreznek, vajon nem kezdenek el a jóvátételen gondolkodni? Van még idő a jóvátételre ezen a ponton? (Nincs rá idő.) Már nincs erejük futni, és nincs erejük beszélni sem. Még ha akarnak is egy kis árat fizetni, vagy elviselni némi nehézséget, a fizikai erejük nem elegendő. Hiába akarnak kimenni és hirdetni az evangéliumot, nincs meg hozzá a megfelelő fizikai állapotuk. Ráadásul semmit nem értenek az igazságból, és egy kicsit sem tudnak kommunikálni róla. Nincs már idejük arra, hogy jóvá tegyék a dolgokat. Mondjuk, hogy himnuszokat akarnak hallgatni. Miközben hallgatják, elalszanak. Tegyük fel, hogy prédikációt szeretnének hallgatni. Miközben hallgatják, elálmosodnak. Nincs már energiájuk, és képtelenek összpontosítani. Arra gondolnak, hogy mit csináltak azokban az években, és mire fordították az energiájukat. Most már előrehaladott korban vannak, és szeretnék végezni a rendes munkájukat, de gyengülő testük már nem teszi lehetővé. Egyszerűen már nincs energiájuk, nem tudnak semmit sem megtanulni, még ha akarnának sem, a reakcióik pedig lassúak. Nem tudnak megérteni sok igazságot, és amikor megpróbálnak közösséget vállalni másokkal, mindenki elfoglalt, és nincs idejük közösséget vállalni velük. Nincsenek elveik vagy útjuk semmiben, amit tesznek. Mi történik velük a végén? Minél többet töprengenek, annál nyugtalanabbak lesznek. Minél többet töprengenek, annál nagyobb bűntudatot éreznek. Minél többet töprengenek, annál több megbánás halmozódik fel bennük. Végül nincs más választásuk, mint várni a halált. Az életüknek vége, és nincs mód a jóvátételre. Éreznek bűntudatot? (Igen.) Már túl késő! Már nincs idő. Amikor szembenéznek a halállal, rájönnek, hogy a fizikai kényelemben töltött élet élvezete teljesen üres. Mindent átlátnak, és vissza akarnak fordulni, hogy az igazságra törekedjenek, teljesítsék a kötelességüket, és valami jót tegyenek, de semmit sem tudnak elérni, és semmilyen tekintetben nem tudnak törekedni semmire. Ennek az életnek majdnem vége, megbánással ér véget, bűntudatot és nyugtalanságot hordozva magában. Mi a végső kimenetel az ilyen emberek számára, amikor szembenéznek a halállal? Csak megbánással, bűntudattal és nyugtalansággal halhatnak meg. Hiába élték ezt az életet! A fizikai testük nem állt ki semmilyen nehézséget. Csak a kényelmet élvezték, anélkül, hogy ki lettek volna téve a szélnek vagy a napnak, vagy bármilyen kockázatot vállaltak volna. Nem fizettek meg semmilyen árat. Jó egészségben éltek, ritkán éltek át betegségeket, szinte még csak meg se fáztak. Jól gondoskodtak fizikai testükről, de sajnos nem teljesítettek semmilyen kötelességet, és nem nyertek el semmilyen igazságot. Csak a halál pillanatában éreznek megbánást. És mi van, ha megbánást éreznek? Ezt hívják a saját tetteik okozta szenvedésnek!

Ha egy ember értékes és értelmes életet kíván élni, akkor az igazságra kell törekednie. Elsősorban helyes életszemlélete kell hogy legyen, illetve helyes gondolatai és nézőpontjai a különféle nagy és kis dolgokról, amelyekkel az életben és az életútján szembe kell néznie. Mindezeket a dolgokat a helyes perspektívából és álláspontból kell szemlélnie, nem pedig szélsőséges vagy radikális gondolatokkal és nézőpontokkal megközelíteni a különféle problémákat, amelyekkel élete során vagy a mindennapokban találkozik. Természetesen világi szempontból sem szabad szemlélnie ezeket a dolgokat, hanem el kell engednie az ilyen negatív és helytelen gondolatokat és nézőpontokat. Ha ezt el akarod érni, akkor először is boncolgatnod kell, le kell leplezned és fel kell ismerned a különféle negatív gondolatokat, amelyeket az emberek rejtegetnek, majd képessé kell válnod arra, hogy megváltoztasd és kijavítsd a különféle negatív érzelmeidet, elengedd őket, továbbá helyes és pozitív gondolatokra és nézőpontokra, valamint helyes szempontokra és álláspontokra tegyél szert, amelyekből az embereket és a dolgokat szemléled. Ha így teszel, rendelkezni fogsz az igazságra való törekvéshez szükséges lelkiismerettel és értelemmel. Persze kifejezetten azt is mondhatnánk, hogy amikor egy embernek helyes nézőpontjai, perspektívái és álláspontjai vannak az emberek és dolgok szemléléséhez, akkor ez jelenti azt, hogy normális emberi mivolttal rendelkezik. Ha az emberekben megvan ez a fajta normális emberi mivolt és ezek a helyes gondolatok és nézőpontok, akkor az igazságra való törekvés sokkal kisebb kihívást jelent majd és sokkal könnyebbé válik számukra. Olyan ez, mint amikor valaki el akar érni egy úti célt: ha a helyes úton halad a megfelelő irányba, akkor a sebességétől függetlenül végül el fogja érni azt a helyet. Ha azonban valaki a tervezett úti céljával ellentétes irányba halad, akkor mindegy, hogy milyen gyorsan vagy lassan halad, csak egyre távolabb kerül attól. Hogy is tartja a mondás? „Észak felé vezetve próbál délre jutni.” Ez pont olyan, mint amikor egyesek hisznek Istenben és vágynak az üdvösségre, mégis hírnévre, nyereségre és státuszra törekszenek, ami azt jelenti, hogy nincs esélyük elérni az üdvösséget. Mi lesz a végső kimenetelük? Bizonyára büntetés. Mondjuk például, hogy valaki rákos lett, és fél a haláltól. Nem hajlandó elfogadni a halált, és folyamatosan imádkozik Istenhez, hogy védje meg a haláltól, és hosszabbítsa meg az életét pár évvel. Ahogy telnek a napok, ő magában hordozza a szenvedés, az aggodalom és a szorongás negatív érzelmeit, noha sikerül még pár évig életben maradnia, vagyis eléri célját: átéli a halál elkerüléséből fakadó boldogságot. Szerencsésnek érzi magát, és hiszi, hogy Isten nagyon jó és igazán csodálatos. Saját erőfeszítései, ismételt esdeklései, önszeretete és öngondoskodása révén elkerüli a halált, és végül úgy él tovább, ahogyan szeretett volna. Kifejezi háláját, amiért Isten megóvta őt, és hálát ad az Ő kegyelméért, szeretetéért és irgalmáért. Minden nap megköszöni Istennek, és Elébe járul, hogy dicsőítse ezért. Gyakran sír, miközben himnuszokat énekel és Isten szavain elmélkedik, és arra gondol, hogy Isten milyen csodálatos: „Isten valóban élet-halál ura: megengedte, hogy éljek.” Miközben minden nap teljesíti kötelességét, gyakran gondolkodik azon, miként helyezze a szenvedést az első helyre, az élvezetet pedig az utolsóra, illetve hogyan teljesítsen mindenben jobban, mint mások, hogy megóvja saját életét és elkerülje a halált – végül néhány évvel tovább él, és egészen elégedett és boldog. Egy nap azonban betegsége súlyosbodik, és az orvos ad neki egy utolsó figyelmeztetést, hogy készüljön fel a végre. Most szembenéz a halállal; tényleg a halál küszöbén áll. Hogyan fog reagálni? Találkozott legnagyobb félelmével, testet öltött legnagyobb aggodalma. Eljött a nap, amelyet a legkevésbé akart megpillantani és átélni. Egy pillanat alatt elcsügged, hangulata pedig mélypontra kerül. Már nem akarja teljesíteni a kötelességét, és nincsenek szavai, hogy imádkozzon Istenhez. Nem akarja többé dicsérni Istent, nem akarja hallani, hogy Ő egy szót is szóljon, vagy bármilyen igazságot átadjon. Nem hiszi többé, hogy Isten a szeretet, az igazságosság, az irgalom és a jóság. Ugyanakkor sajnálkozik: „Ennyi éven át megfeledkeztem arról, hogy több jó ételt egyek, és elmenjek szórakozni a szabadidőmben. Most meg már nincs lehetőségem ezekre a dolgokra.” Az elméje tele van sérelmekkel és siránkozással, a szíve pedig tele van fájdalommal, panasszal, nehezteléssel és tagadással Istennel szemben. Aztán sajnálkozva elhagyja ezt a világot. Mielőtt elhunyt, Isten vajon még mindig a szívében volt? Még mindig hitt Isten létezésében? (Már nem hitt benne.) Hogyan következett be ez a kimenetel? Nem azokkal a téves nézőpontokkal kezdődött, amelyeket kezdettől fogva vallott életről és halálról? (De igen.) Nemcsak kezdetben voltak téves gondolatai és nézőpontjai, hanem ami még súlyosabb, azután a saját gondolatait és nézőpontjait követte, és további törekvéseiben azokhoz alkalmazkodott. Soha nem adta fel, a helytelen úton tört előre és rohant lefelé, hátra se nézett. Ennek eredményeként végül elvesztette a hitét Istenben – hitbéli utazása így ért véget, és élete így fejeződött be. Vajon elérte az igazságot? Elnyerte őt Isten? (Nem.) Amikor végül meghalt, vajon megváltoztak a halállal kapcsolatos szempontjai és hozzáállása, amelyekhez ragaszkodott? (Nem.) Vigasszal, örömmel és békével halt meg, vagy sajnálkozással, ellenállással és keserűséggel? (Elenállással és keserűséggel halt meg.) Egyáltalán nem nyert el semmit. Nem érte el az igazságot, és Isten sem nyerte el őt. Nos, mondanátok, hogy az ilyen ember elnyerte az üdvösséget? (Nem.) Nem lett megmentve. Halála előtt vajon nem rohangált sokat és nem hozott sok áldozatot? (De igen.) Ugyanúgy, mint más emberek, hitt Istenben, teljesítette a kötelességét, és a felszínen nem látszott, hogy bármi különbség lenne közte és a többiek között. Amikor betegséggel és halállal szembesült, Istenhez imádkozott, és továbbra sem hanyagolta el a kötelességét. Továbbra is dolgozott, ráadásul ugyanolyan szinten, mint korábban. Van azonban valami, amit az embereknek meg kellene érteniük és át kellene látniuk: a gondolatok és nézőpontok, amelyeket ez az ember magában hordozott, következetesen negatívak és tévesek voltak. Függetlenül a szenvedése mértékétől vagy az ártól, amit kötelessége teljesítése közben megfizetett, ezeket a téves gondolatokat és nézőpontokat hordozta magában törekvése során. Végig ezek irányították őt, és negatív érzelmeit belevitte a kötelességébe, igyekezett kötelessége teljesítését felajánlani Istennek saját túléléséért cserébe, hogy elérje a célját. Törekvése célja nem az volt, hogy megértse vagy elnyerje az igazságot, vagy hogy alávesse magát Isten minden vezénylésének és elrendezésének. Törekvése célja ennek pont az ellenkezője volt. A saját szándéka és igényei szerint akart élni, és megszerezni azt, amit hajszolni kívánt. Ő akarta elrendezni és levezényelni a saját sorsát, sőt a saját életét és halálát is. Így az út végén az lett a kimenetele, hogy egyáltalán nem nyert el semmit. Nem tett szert az igazságra, végül megtagadta Istent, és elvesztette a Belé vetett hitét. Még amikor közeledett a halál, akkor sem értette meg, hogyan kellene az embereknek élniük, és hogyan kellene egy teremtett lénynek kezelnie a Teremtő vezényléseit és elrendezéseit. Ez a legszánalmasabb és legtragikusabb dolog vele kapcsolatban. Még a halál küszöbén sem értette meg, hogy az ember élete során minden a Teremtő szuverenitása és elrendezése alatt áll. Ha a Teremtő azt akarja, hogy élj, akkor még akkor sem fogsz meghalni, ha megtámad egy halálos betegség. Ha a Teremtő azt akarja, hogy meghalj, akkor még ha fiatal, egészséges és erős is vagy, amikor eljön az időd, meg kell halnod. Minden Isten szuverenitása és elrendezése alatt áll, ez Isten hatalma, és senki sem emelkedhet efölé. Nem értett meg egy ilyen egyszerű tényt – hát nem szánalmas? (De igen.) Annak ellenére, hogy hitt Istenben, részt vett az összejöveteleken, hallgatta a prédikációkat és teljesítette a kötelességét, és annak ellenére, hogy hitt Isten létezésében, újra és újra nem volt hajlandó elismerni, hogy az emberi sors, beleértve az életet és a halált is, Isten kezében van, nem pedig az emberi akarat függvénye. Senki nem hal meg csak azért, mert azt akarja, és senki nem marad életben csak azért, mert élni akar és fél a haláltól. Nem fogta fel ezt az egyszerű tényt, nem látta át még akkor sem, amikor a fenyegető halállal nézett szembe, és még mindig nem tudta, hogy egy ember életét és halálát nem ő maga határozza meg, hanem a Teremtő eleve elrendelésétől függ. Hát nem tragikus ez? (De igen.) Ezért, bár a különféle negatív érzelmek jelentéktelennek tűnhetnek az emberek számára, mindnek szerepe van abban, hogy egy ember a normális emberi mivolt hatókörén belül milyen viszonyulással tekint az emberekre és a dolgokra. Ha valaki pozitívan tud közelíteni mindenféle dologhoz, ami előfordul egy normális emberi életben és létezésben, akkor viszonylag kevés negatív érzelmet fog táplálni. Azt is mondhatjuk, hogy a lelkiismerete és az értelme viszonylag normális, ami megkönnyíti számára az igazságra való törekvést és a valóságba való belépést, csökkentve a nehézségeket és akadályokat, amelyekkel szembekerül. Ha egy ember szíve tele van mindenféle negatív érzelemmel, ami azt jelenti, hogy tobzódik a különféle negatív gondolatokban az élet és a létezés kihívásaihoz való hozzáállásában, akkor több akadállyal és nehézséggel fog találkozni az igazságra való törekvése során. Ha nem akar erősen az igazságra törekedni, ha nincs benne sok buzgóság, vagy olyan óriási vágy Isten iránt, akkor az igazságra való törekvése során a nehézségek és az akadályok, amelyekkel szembenéz, jelentősek lesznek. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy küszködni fog, hogy belépjen az igazságvalóságba. Félretéve romlott beállítottsága súlyosságát, önmagukban ezek a negatív érzelmek elvakítják, megnehezítve minden lépést. Amikor egyesek gyűlölettel, dühvel, különféle fájdalmakkal vagy egyéb problémákkal találkoznak, a bennük megszülető különböző gondolatok negatívak. Vagyis az állapotukat szinte minden dologban alapvetően mindig negatív érzelmek uralják. Ha hiányzik belőled a szükséges elszántság és állhatatosság, hogy feloldd ezeket a negatív érzelmeket és kiemelkedj a negatív érzelmek állapotából, akkor rendkívül nagy kihívás lesz számodra belépni az igazságvalóságba. Nem lesz könnyű. Ez azt jelenti, hogy mielőtt az emberek belépnek az igazságra való törekvés valóságába, rendelkezniük kell a legalapvetőbb helyes gondolatokkal, nézőpontokkal és álláspontokkal a normális emberi mivolthoz kötődő összes probléma vonatkozásában. Csak ekkor tudják megérteni és elfogadni az igazságot és fokozatosan belépni az igazságvalóságba. Mielőtt hivatalosan is az igazságra törekszel, először fel kell oldanod a különféle negatív érzelmeidet, és túl kell jutnod ezen a szakaszon. Mihelyt az emberek túljutottak ezen a szakaszon, és a különféle dolgokkal kapcsolatos gondolataik és nézőpontjaik, valamint a perspektíva és az álláspont, amelyből az embereket és dolgokat szemlélik, mind helyesek, akkor az igazságra való törekvés és a valóságba való belépés könnyebb lesz számukra.

Legutóbb annak egyik okáról is kommunikáltunk, hogy miért születik meg az emberekben az elnyomottság negatív érzelme. Azért alakul ki, mert nem csinálhatják azt, amit szeretnének. Ma folytatjuk a beszélgetést egy másik okról, ami miatt megjelenik az elnyomottság negatív érzelme, nevezetesen, hogy az emberek gyakran azért élnek ebben az elnyomottságérzésben, mert nem tudják hasznosítani a szaktudásukat. Nem egy másik ok ez? (De igen.) Legutóbb beszéltünk arról, hogy egyesek gyakran vágynak arra, hogy azt tegyék a gyülekezetben vagy a hétköznapi életükben, amit szeretnének, lustálkodva és elmulasztva a rendes munkájuk elvégzését, így amikor a vágyaik nem teljesülnek, elnyomva érzik magukat. Ezúttal egy másik embercsoport megnyilvánulásairól fogunk beszélgetni. Ezek az emberek rendelkeznek bizonyos tehetségekkel, erősségekkel vagy szaktudással és képességekkel, vagy elsajátítottak egy különleges műszaki szakmát, és így tovább, mégsem képesek rendesen hasznosítani a tehetségüket, erősségüket és szaktudásukat a gyülekezeten belül, és ennek eredményeként gyakran lehangoltak, úgy érzik, hogy az élet ebben a környezetben kényelmetlen és boldogtalan, ők pedig örömtelenek. Röviden, a szó, amely leírja ezt az érzést, az elnyomottság. A világi társadalomban hogy nevezik az ilyen embereket? Szakembernek, műszaki szakértőnek és különleges szakértőnek nevezik őket – egyszóval szakértőként hivatkoznak rájuk. Milyen tulajdonságaik vannak a szakértőknek? Magas a homlokuk és ragyog a szemük, szemüveget viselnek és magasan tartják a fejüket, sietős léptekkel járnak, valamint határozottan és hatékonyan kezelik az ügyeket. A legfeltűnőbb jellegzetességük, hogy laptopot hordanak a táskájukban, bárhova is mennek. Egyből fel lehet ismerni, hogy ők szakemberek és műszaki szakértők. Egyszóval, az ilyen embereknek vannak bizonyos szakmai képességeik vagy viszonylag jártasak valamilyen technológiában. Szakmai oktatásban és tanításban részesültek, szakmai útmutatást és képzést kaptak, vagy néhányuk talán nem is kapott szakmai oktatást és képzést, de bizonyos tehetségekkel és tulajdonságokkal született. Az ilyen embereket szakemberekként és műszaki szakértőkként ismerjük. Amikor ezek az emberek csatlakoznak az egyházhoz, akárcsak a társadalomban, gyakran magukkal hordozzák a laptopjukat, és azt akarják, hogy elismerjék őket szakemberként és műszaki szakértőként, akárhol is dolgoznak. Élvezik, hogy szakértőnek nevezik őket, sőt szívesen veszik, ha a vezetéknevük elé odateszik a „professzor” szót, és így tovább; szeretik, ha így bánnak velük és így szólítják meg őket. A gyülekezet azonban egy különleges hely, és különleges munka helyszíne. Különbözik a világi társadalom bármilyen csoportjától, szervezetétől vagy intézményétől. Miről beszélgetünk itt általában? Az igazságról, alapelvekről, szabályokról és munkaszervezésről, illetve Isten háza érdekeinek megvédéséről és az Isten melletti bizonyságtételről. Konkrétabban, természetesen megköveteljük az emberektől, hogy gyakorolják az igazságot, alávessék magukat Isten szavainak és az igazságalapelveknek, alávessék magukat Isten háza elrendezéseinek, továbbá az általa közölt alapelveknek, és így tovább. Mihelyt ezeket a világos szabályokat megismertetik és az emberektől megkövetelik, hogy ezek alapján gyakoroljanak és tartsák be azokat, ezek a szakértők, akik csatlakoztak az egyházhoz, úgy érzik, hogy valamilyen sérelem érte őket. A szakértelem, amelyet elsajátítottak, vagy a tudás, amellyel bizonyos területeken rendelkeznek, az egyházban gyakran kihasználatlan marad. Általában nem kerülnek fontos pozíciókba és nem értékelik nagyra őket, gyakran a háttérbe szorulnak. Természetesen ezek az egyének gyakran érzik úgy, hogy tétlenek, és hogy a képességeiket nem hasznosítják. Mit gondolnak magukban? „Ó, ez pont olyan, mint a mondásban: »Ha a tigris lejön a síkvidékre, megtámadják a kutyák!« Régen, amikor ilyen-olyan állami vagy külföldi vállalatnak dolgoztam, az milyen pompás volt! Még a saját táskámat sem nekem kellett cipelnem, és mások szervezték meg a mindennapi életem és munkám minden részét. Semmi miatt sem kellett aggódnom. Magas szintű szakértő voltam, műszaki vezető, szóval nagy kutya voltam a cégnél. Mit jelent nagy kutyának lenni? Azt jelenti, hogy nélkülem a vállalat nem tudna működni, nem tudna rendeléseket teljesíteni, és az összes alkalmazottnak szünetet kellene tartania – félő lenne, hogy a cég kiesik az üzletből, nem tudna működni nélkülem. Azok voltak a dicsőséges napok, amikor valóban úgy éreztem, hogy látható vagyok!” Most, hogy hisznek Istenben, továbbra is ugyanilyen mértékű dicsőséget szeretnének élvezni. Azt gondolják: „Az én képességeimmel még nagyobb helyet kellene kapnom, hogy ragyoghassak Isten házában. Akkor hát miért nem hasznosítanak? Az egyház vezetői és a testvérek miért néznek át rajtam folyton? Mi hiányzik belőlem másokhoz képest? Ami a megjelenést illeti, jól nézek ki; ami a természetemet illeti, nem vagyok rosszabb, mint bárki más; ami a hírnevet és a presztizst illeti, egyáltalán nincsenek problémáim; ami pedig a műszaki szakértelmet illeti, az enyém első rangú. Hát miért nem figyel rám senki? Miért nem hallgatja meg senki a szavaimat és a javaslataimat? Miért nem látnak szívesen Isten házában? Lehetséges, hogy Isten házának nincs szüksége egy olyan szakértőre, mint én? Hogyhogy nem tudom sehol használni az ismereteimet, mióta idejöttem? Az Isten házában folyó munkának egy része bizonyára igényli a műszaki ismereteket, amelyeket megtanultam. Értékelniük kellene itt a szakértelmemet! Szakember vagyok, csoportvezetőnek kellene lennem, felügyelőnek, vezetőnek – másokat kellene vezetnem. Miért vagyok folyton csak beosztott? Senki nem figyel rám, senki nem tisztel. Mi folyik itt? Tényleg ilyen bánásmódban kellene részesülnöm, ha nem értem az igazságot?” Újra és újra felteszik maguknak ezeket a kérdéseket, de soha nem találják rájuk a választ, és így elnyomottságba merülnek.

Amikor a kórus színpadra lépett énekelni, egyszer megkérdezték Tőlem, hogy milyen legyen a frizurájuk. Azt mondtam: „A nővérek viselhetik a hajukat lófarokban, vagy levágathatják fülig vagy vállig érőre. Természetesen lehet kontyban is vagy feltűzve. A testvéreknek lehet kefehajuk, vagy viselhetik elválasztva. Nincs szükség díszítésre vagy formázásra. Csak ügyeljetek rá, hogy rendezett, tiszta, üde és természetes legyen. Egyszóval, amíg erényes és méltóságteljes a megjelenésetek, és úgy néztek ki, mint egy keresztény, addig rendben van. A lényeg, hogy szépen énekeljetek és előadjátok a műsort.” Világosak voltak a szavaim? Könnyen érthetőek? (Igen.) A frizura kérdését tisztáztuk, férfiak és nők számára egyaránt. Mik a frizura kiválasztásának alapelvei? A testvéreknek lehet elválasztott vagy kefehajuk, a nővéreknek pedig lehet rövid vagy hosszú hajuk. Ha hosszú, akkor lófarokba köthetik, ha pedig rövid, csak arra kell ügyelniük, hogy ne legyen túl rövid. Ez az egyik alapelv. A másik alapelv a tisztaság és a rendezettség, olyan megjelenés, amely pozitív, méltóságteljes, és pozitív karaktert sugall. Nem áll szándékunkban sztárrá vagy híres emberré válni a társadalomban. Nem törekszünk ragyogó imázsra, csak erényes és méltóságteljes megjelenésre. Egyszóval tisztán, rendezetten, erényesen és méltóságteljesen kell kinézni. Világosan fogalmaztam? Könnyű ezt a két alapelvet megérteni és végrehajtani? (Könnyű.) Amint hallják őket, az emberek, világosan megértik a szívükben, és nincs szükség megismételni, annyira könnyű teljesíteni őket. Kicsit több, mint tíz nap után küldtek egy videót. Amint néztem, három vagy négy sorban láttam állni a nővéreket. Az első sorban mindenkinek formázott haja volt, mindegyiküknek más frizurája és beállítása. Mindenki máshogy nézett ki, minden stílus furának tűnt, néhány huszonéves nővér úgy nézett ki, mintha a harmincas-negyvenes éveiben járna, mások pedig öreg hölgynek tűntek. Egyszóval mindenkinek különböző frizurája volt. Az illető, aki a videót küldte, azt mondta: „Összeállítottunk Neked sok különböző frizurát, amelyekből választhatsz. Bármelyiket választhatod, és mi megcsináljuk. Nem okoz nehézséget nekünk! Miután választottál, csak szólj, és megcsináljuk, nem probléma!” Mit gondoltok, hogy éreztem Magam, miután megnéztem ezt a videót? Egy kissé viszolyogtam, aztán közelebbről megvizsgálva kezdtem bedühödni. Amikor eszembe jutottak az alapelvek, amelyeket elmagyaráztam nekik, végül nem jutottam szóhoz. Nem tudtam, mit mondjak. Arra gondoltam: „Á, ezek az emberek nem értik az emberi nyelvet.” Eltöprengtem a szavakon, amelyeket mondtam nekik, és az alapelveken, amelyeket közöltem velük, azon, hogy mind olyan dolgok voltak, amelyeket bárki megérthetne és felfoghatna. Az ilyen egyszerű dolgok nem nehezek az emberek számára, és végre tudják hajtani – de miért küldtek Nekem egy ilyen videót? Vizsgálódásom után rájöttem, hogy nem arról van szó, hogy nem magyaráztam el világosan az álláspontomat, és főleg nem arról, hogy azt mondtam volna nekik, hogy készítsenek különféle eltérő frizurákat. Két oka van ennek a viselkedésnek: az egyik ok, hogy képtelenek voltak megérteni a szavaimat. A másik ok, hogy mihelyt az emberek képesek tenni valamit, mihelyt megértenek valamit és elsajátítottak bizonyos készségeket és technikákat, nem tudják, hogy hol a helyük a világegyetemben. Nem tisztelnek senkit, és folyton dicsekedni akarnak. A végletekig arrogánssá válnak. Még ha értik is a szavaimat, nem fogadják el vagy nem ültetik őket a gyakorlatba. Nem szívlelik meg a szavaimat, nem tartják őket fontosnak, és egyszerűen figyelmen kívül hagyják, amit mondok. Egyszerűen nem érdekli őket, hogy mit kértem tőlük, vagy hogy mire van szükségem. Amikor az alapelvekről kérdeztek, valójában már eldöntötték, hogy mit és hogyan fognak csinálni. A tény, hogy megkérdeztek Engem, egyszerűen csak egy lépés volt a folyamatukban. Nem egyfajta gúnyolódás, hogy megkérdezték? (De igen.) Miután abbahagyják a gúnyolódást, nem számít, mit mondok, végül azt csinálják, amit akarnak, egyáltalán nem követve a szavaimat. Annyira önfejűek! Mit gondolnak? „Alábecsülsz minket, profi szakemberek vagyunk. A társadalomban befolyásos emberekkel állunk kapcsolatban. Megvan ez a tudásunk és szakértelmünk, és bárhova is megyünk, jó életet élhetünk és kiérdemeljük az emberek tiszteletét. Csak akkor válunk szolgálattevőkké, és akkor vagyunk állandóan lenézve, amikor Isten házába jövünk. Van szaktudásunk, szakértők vagyunk, nem közönséges emberek. Tisztelni kellene minket Isten házában. Nem nyomhatod így el a tehetségünket. Hasznosítjuk a szakértelmünket Isten házában, Neked pedig támogatnod és segítened kellene minket.” Hát nem goromba és észszerűtlen ez? (De az.) Van ebben bármennyi normális ember mivolt? (Nincs.) Amikor láttam, arra gondoltam: „Á, ezeket az embereket nincs értelme győzködni.” Amikor elmondtam nekik az alapelveket, többször meg is kérdeztem: „Megértettétek? Nem fogjátok elfelejteni?” A szemembe nézve megígérték, de mihelyt elfordultak, azonnal megszegték a szavukat. Nagyon jól hangzó dolgokat mondtak: „Azért vagyok itt, hogy teljesítsem a kötelességemet, azért vagyok itt, hogy eleget tegyek Istennek.” Ez nevezed a kötelességed teljesítésének? Valóban eleget teszel Istennek? A saját testednek, a saját hírnevednek teszel eleget. Azért vagy itt, hogy a saját karrieredet hajszold, nem azért, hogy teljesítsd a kötelességedet. Más szóval, azért jöttél Isten házába, hogy tönkretedd azt. Mondd meg Nekem, kié az utolsó szó az alapelvekről, amelyeket az embereknek be kellene tartaniuk Isten háza munkájának minden aspektusában? A tied vagy Istené? (Istené az utolsó szó.) A te szavaid az igazság vagy Isten szavai? (Isten szavai az igazság.) Minden, amit mondtok, egyfajta doktrína. Ha ez a doktrína nem igazodik az igazsághoz, akkor megtévesztéssé válik. Mivel elismeritek, hogy amit mondok, az az igazság, miért vagytok képtelenek elfogadni? Miért van az, hogy amikor beszélek hozzátok, nincs hatása? Szép dolgokat mondtok a szemembe, de a hátam mögött nem gyakoroljátok az igazságot. Mi folyik itt? Amikor a romlott emberi mivolt akár csak egy kicsi tehetséggel, szaktudással vagy ötletekkel is rendelkezik, arrogánssá és önhitté válik, és senkinek sem hajlandó alávetni magát. Nem figyel arra, amit bárki mond neki. Hát nem túl irracionális ez? Ha azt gondoljátok, hogy a helyes dolgot teszitek, akkor miért hagyjátok, hogy megvizsgáljam? Amikor rámutatok a hiányosságaitokra, és felfedem a hibáitokat, miért vagytok képtelenek elfogadni? Nem értitek az igazságot, de Én tudok kommunikálni veletek az igazságról. Tudom, hogyan kell az igazsággal és az alapelvekkel összhangban cselekedni, a szentek illendőségével. Tudom, hogyan kell úgy cselekedni, ami nemesít másokat. Ti tudjátok? Ha még ezeket a dolgokat semtudjátok, akkor miért vagytok még mindig képtelenek elfogadni az igazságot? Miért nem teszitek azt, amit mondok?

Egyesek jeleskednek az írásban, természetes tehetségük van a nyelv megszerkesztéséhez és eszmék közléséhez. Lehet, hogy még bizonyos fokú irodalmi készségük is van, a dolgok leírásakor alkalmaznak bizonyos technikákat és stílusokat. De vajon az, hogy rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal, azt jelenti, hogy értik az igazságot? (Nem, nem jelenti azt.) Ez csupán a tudás egy aspektusa, egyik oldala egy ember adottságainak és tehetségének. Azt jelenti, hogy van bizonyos tehetséged, hogy jól írsz és jól közölsz eszméket a nyelv által, valamint jól megalapozottan használod a szavakat. Amiatt, hogy jók az ilyen dolgokban, egyesek úgy vélik: „Tollat forgatok Isten házában, a szövegre alapuló munkában kellene részt vennem.” Jó, ha több ember vesz részt a szövegre alapuló munkában, Isten házának szüksége van rá. Isten háza azonban nem csak azt igényli, amiben jeleskedsz, nem is csak a szakmai képességeidet. A szaktudásod és szakmai készségeid pusztán az általad végzett munka eszközei. Függetlenül a szakmai képességeidtől és tudásod szintjétől, igazodnod kellene az alapelvekhez és elérni a kívánt eredményeket és célokat, amelyeket Isten háza írt elő. Ezekhez az eredményekhez és célokhoz Isten háza megkövetelt mércéket és azokhoz kapcsolódó alapelveket; nem engedi, hogy a személyes ízlésed vagy preferenciáid alapján cselekedj. Egyeseknek például jó íráskészségük van, és kifinomult nyelvezettel és elevenen megszerkesztett cselekménnyel írnak szövegeket. De eléri ez a kívánt eredményt? Távolról sem érik el azt a hatást, mint az Isten melleti tanúságtétel, az ilyen szövegek egyszerűen nem állják a sarat. Ezek a szövegírók azonban elégedettek és magabiztosak azon képességüket illetően, hogy díszes nyelvezettel írnak, és sokat képzelnek magukról. Nem értik, hogy egy szövegnek azt a hatást kell elérnie, mint az Isten melletti tanúságtételnek, mint Isten szava terjesztésének. Ez a cél. Amikor Isten házának szüksége van egy szövegre, annak Isten szavait kell megjelenítenie, amelyeket a főszereplő előad, és azt a valódi megértést, amelyet a főszereplő Isten szavainak megtapasztalása és gyakorlása során, Isten munkájának vezetése alatt nyer el. Egyfelől Isten melletti tanúságtételként kell szolgálnia, másfelől terjeszteni kell az Ő szavát. Csak ekkor éri el a szöveg a kívánt eredményt. Isten háza megköveteli mindezt. Gondoljátok, hogy ezek nehezek az emberek számára? (Nem, nem azok.) Nem, ez Isten házának munkája. Ezek a szövegírók azonban nem hajlandóak így csinálni. Úgy állnak hozzá, hogy „Amit írtam, az már tökéletes és elég konkrét. Ha arra kérsz, hogy adjam hozzá azt az anyagot, az ellentétes a szándékommal. Nem örülök neki, és nem akarom úgy megírni.” Habár ez az anyag később kelletlenül hozzá lett adva, az érzelmeik addigra jelentősen megváltoztak. Néhányan azt mondják: „Olyan elnyomva érezzük magunkat, miközben Isten házában teljesítjük a kötelességünket. Mindig vannak emberek, akik foglalkoznak velünk, és hibákat találnak bennünk. Igazán sarokba szorítva érzem magam, ahogy mondják: éhes ember ne válogasson. Bárcsak enyém lenne az utolsó szó, és azt írhatnám, amit szeretnék, milyen nagyszerű lenne! Miközben teljesítjük a kötelességünket Isten házában, folyton másokra kell hallgatnunk, és el kell fogadnunk a metszést és a velünk való foglalkozást. Ez túlzott elnyomás!” Ez a helyes hozzáállás? Miféle beállítottság ez? Túlságosan arrogáns és öntelt! Mint azok is a kórusban, akik azzal teljesítik a kötelességüket, hogy sminkelnek. Tetszik nekik a hitetlenek frizurája, de végül azokat a frizurákat elutasítottam. Miért? Mert Isten háza nem akar démoni frizurákat. Normális, méltóságteljes és erényes frizurákat akar. Elkészíthetsz bármilyen frizurát, mehetsz, és bemutathatod a hitetlenek világában. Nekik szükségük van ilyen szakemberekre, de Isten házának nincs. Egyesek azt mondják, hogy hajlandóak ingyen dolgozni Isten házában, de a munkájukat nem tartják szükségesnek vagy értékesnek – kiábrándító ezt látni. Isten háza azt követeli meg tőled, hogy a megjelenésed méltóságteljes és erényes legyen, mint egy rendes emberé. Nem várja el, hogy elegáns legyél, hogy palotában élő nemesekre hasonlíts, és főleg nem hercegnőkre, úrhölgyekre, jómódú fiatal urakra vagy lordokra. Hétköznapi emberek vagyunk, státusz, pozíció vagy érték nélkül, a legnormálisabb és legjelentéktelenebb emberek. Az a legjobb, ha hétköznapi ember vagy, nem nemes vagy kifinomult, ha hétköznapi ruhát viselsz és a megjelenésed egy hétköznapi emberé, ha nem játszod meg magad, hanem élvezed, amit meg tudsz tenni, és elégedett vagy azzal, hogy egy hétköznapi ember életét éled, ambíció és vágyak nélkül. Ez a legjobb, ez egy normális emberi mivolttal rendelkező személy élete. Csak egy hétköznapi ember vagy, mégis folyton úgy próbálsz viselkedni, mint egy nemes ember. Nem visszataszító ez? (Visszataszító.) Mindig próbálod bemutatni a szakértelmedet Isten házában, és dicsekszel. Hadd mondjam el, hogy értékes dolog-e dicsekedni a szakértelmeddel. Ha valóban értékes, akkor elfogadható. De ha egyáltalán nem értékes, hanem inkább bomlasztóvá és ártalmassá válik, akkor csak a visszataszító természetedet és a nemkívánatos tulajdonságaidat tárod fel. Ismered az ilyen dolgok feltárásának a következményeit? Ha nem ismered, akkor, kérlek, ne fedd fel őket. Az, hogy mit tudsz megtenni, milyen műszaki készségeid vannak, milyen különleges, vele született tehetséged van, illetve tűnik ki, ez egyik sem tekinthető nemes dolognak, te pusztán egy hétköznapi ember vagy. Egyesek azt mondják: „Kiválóan beszélek számos nyelvet.” Akkor menj el fordítónak, és végezd jól a fordítói munkád, s akkor jó embernek lehet tekinteni. Vannak, akik azt mondják: „Fel tudom mondani az egész Xinhua szótárt.” És akkor mi van, ha bemagoltad az egész Xinhua szótárt? Képessé tesz ez téged az evangélium terjesztésére? Képessé tesz arra, hogy tanúságot tégy Isten mellett? Egyesek azt mondják: „Egy pillantásra el tudok olvasni tíz sort. Száz oldalt el tudok olvasni Isten szavaiból egy nap alatt. Nézd, hát nem lenyűgöző ez a képesség?” Lehet, hogy el bírsz olvasni száz oldalt Az Ige testet ölt című könyvből egy nap alatt, de mit értesz meg belőle? Az igazság mely aspektusát érted meg? A gyakorlatba tudod ültetni? Egyesek azt mondják: „Csodagyerek vagyok. Ötéves korom óta tudok énekelni és verseket írni.” Hasznos ez? A hitetlenek talán csodálnak téged, de Isten házában nem tudjuk hasznodat venni. Mondjuk, hogy arra kérlek, komponálj most azonnal egy Istent dicsőítő dalt. Meg tudnád csinálni? Ha nem, az azt jelenti, hogy az igazság egyetlen aspektusát sem érted. Önmagában az, hogy tehetséges vagy, nem nagy dolog. Ha nem érted az igazságot, semmit sem leszel képes megvalósítani. Függetlenül attól, hogy egy ember milyen adottságokkal, készségekkel vagy tehetséggel rendelkezik, valójában ezek csupán eszközök. Ha lehet őket pozitív dolgokra használni, és lehet pozitív hatásuk, akkor mondhatjuk, hogy hordoznak némi értéket. Ha nem lehet őket pozitív dolgokra használni, és nem lehet pozitív hatásuk, akkor értéktelenek, az elsajátításuk pedig haszontalan és megterhelő számodra. Ha tudod alkalmazni a szaktudásodat vagy tehetségedet a kötelességed teljesítése során, és végre tudsz hajtani egy feladatot Isten házában az igazságalapelvekkel összhangban, akkor elmondható, hogy a szaktudásod és a tehetséged a megfelelő helyen lett felhasználva, és hogy egy célt szolgálnak – ez az értékük. Másfelől, ha egyáltalán nem tudod őket alkalmazni a kötelességed teljesítése során, akkor a szaktudásodnak és a tehetségednek nincs értéke, és semmit sem érnek Számomra. Például, néhány ember természettől fogva ékesszóló, és jól beszél, továbbá tehetséges nyelvész és agilis gondolkodó. Ezt tekinthetjük tehetségnek. A világban, ha az ilyen emberek nyilvános beszéddel, reklámozással foglalkoznak vagy tárgyalásokat folytatnak, illetve ha bíróként, ügyvédként vagy hasonló pozíciókban tevékenykednek, akkor van hely a tehetségük számára. Isten házában azonban, ha van egy ilyen tehetséged, de az igazság semmilyen aspektusát nem érted, még a víziók igazságáról sincs alapvető megértésed, és nem tudod hirdetni az evangéliumot vagy tanúságot tenni Isten mellett, akkor az adottságod vagy tehetséged nem képvisel nagy értéket. Ha folyton a tehetségedből élsz, parádézol vele, bármerre mész, dicsekszel és a doktrína szavait prédikálod, visszataszító leszel az emberek szemében. Mert minden szó, amelyet kimondasz, émelyítő lesz, és minden gondolat vagy nézőpont, amelyet kifejezésre juttatsz, idegesítő lesz. Ebben az esetben jobb, ha csendben maradsz. Minél inkább próbálsz villogni és szerepelni, annál ellenszenvesebb leszel. Az emberek azt mondják majd: „Fogd be a mocskos szádat! Amit mondasz, az mind doktrína, de ki nem érti ezt már? Hány éve prédikálsz? A szavaid nem különböznek a farizeusok szavaitól, tele üres elméletekkel, amelyek szennyezik az egyház környezetét. Senki nem akarja hallani!” Látod, haragot gerjeszt és taszítja az embereket. Ezért jobb, ha többet összpontosítasz az igazságra, és az igazság jobb megértésére törekszel, és ez egy igazi képesség. Minél többször mondom ezt, az „alkalmas” és „szakértő” emberek annál elnyomottabbnak érzik magukat, s azt gondolják: „Vége, nincs kiút. Mindig tehetségesnek és kimagaslónak tartottam magam, és bárhova mentem, kulcspozíciókba helyeztek. Nincs egy olyan mondás, hogy »Ha valami arany, akkor előbb-utóbb ragyogni fog«? De Isten házában váratlanul falba ütköztem. Elnyomottnak érzem magam, annyira elnyomottnak! Hogy jutottam ide?” Istenben hinni jó dolog, akkor hát az ilyen kivételesen tehetséges és képzett szakértők miért érzik magukat elnyomva, amikor Isten házába jönnek? Már oly sok éve érzik magukat elnyomva, hogy depresszióban szenvednek. Már azt sem tudják, hogyan beszéljenek vagy cselekedjenek. Végül egyesek azt mondják: „Elnyomva érzem amiatt, hogy állandóan foglalkoznak velem. Most sokkal illemtudóbb vagyok, és egyetértek bármivel, amit az egyház vezetői vagy a csoportvezetők mondanak, mindig »igennel« vagy »rendben-nel« felelek.” Úgy tűnhet, hogy megtanulták alávetni magukat és engedelmeskedni, de még mindig nem értik az alapelveket vagy azt, hogy miként teljesítsék megfeleően a kötelességeiket. Magukban hordozzák ezt az elnyomottságérzést, fel vannak háborodva és alulértékeltnek érzik magukat. Amikor az iskolai végzettségükről kérdezik őket, néhányan azt mondják: „Megkaptam a bachelor diplomámat”, mások azt, hogy „mesterdiplomám van”, megint mások azt, hogy „PhD-m van” vagy hogy „az orvosi egyetemen végeztem”, „pénzügyet tanultam” vagy „üzletvezetést tanultam”, míg mások programozók vagy mérnökök. Ha még nincs „Dr.” megjelölés a nevük előtt, akkor valami más hivatalos titulusuk van. Ezeket az embereket nem így kezeljük Isten házában, nem is bánunk velük nagy tisztelettel. Gyakran érzik magukat elnyomva, és elveszítik az identitástudatukat. Az egyházban van mindenféle szakértő, köztük zenészek, táncosok, filmrendezők, technikusok, üzleti szakemberek, közgazdászok, sőt, még politikusok is. Miközben a testvérek körében ezek az emberek gyakran mondják, hogy „Megbecsült vezető vagyok egy állami vállalatban. Egy multinacionális vállalat felső vezetője vagyok. Én vagyok a vezérigazgató, kitől féltem én valaha is? Kinek vetettem én alá magamat valaha is? Vezetői készségekkel születtem, és bárhova is megyek, hatalmi pozícióban kellene lennem, főnöknek kellene lennem, mindig annak, aki másokat irányít, és senki nem irányíthat engem. Így hát Isten házában legalább csoportvezetőnek kellene lennem vagy felelős személynek!” Nem sokkal ezután világossá válik mindenki számára, hogy ezek az emberek nem rendelkeznek igazságvalósággal, képtelenek megcsinálni bármilyen feladatot, és különösen arrogánsak és önteltek. Nem sikerül nekik semmilyen kötelességet megfelelően teljesíteni, végül néhányukra csak fizikai munkát lehet rábízni, míg mások továbbra sem hajlandóak alávetni magukat, folyton próbálják fitogtatni a képességeiket és ámokfutást rendeznek. Ennek eredményeként túl sok bajt okoznak, feldühítik a gyülekezetet, és végül el lesznek zavarva. Nem fogják ezek az emberek elnyomva érezni magukat? A végén ezzel a kijelentéssel foglalják össze a tapasztalataikat: „Isten háza nem való olyan tehetséges embereknek, mint mi. Mi olyanok vagyunk, mint a telivérek, de Isten házában nincs éles elméjű bíró. Azok, akik hisznek Istenben, tudatlanok és rosszul tájékozottak, főleg azok, akik különféle szinteken vezetők. Habár értik az igazságot, nem ismerik fel, hogy mi telivérek vagyunk. Találnunk kell valakit, aki felismeri a tehetségünket.” Végül erre a következtetésre jutnak. Mások azt mondják: „Isten házában nincs elég hely a számunkra. Mind fontos emberek vagyunk, míg azok, akik hisznek Istenben, szerény emberek a társadalom alsóbb osztályaiból: gazdálkodók, utcai árusok és kisvállalkozások tulajdonosai. Nincs köztük elsőrangú szakértő. Habár az egyház kicsi, a világ nagy, és egy ilyen nagy világban kell, hogy legyen hely a számunkra. Mi, a tehetségesek végül megtaláljuk azt, aki megbecsül minket!” Kívánjunk jó szerencsét ezeknek az embereknek, hogy megtalálják azt, aki megbecsüli őket, rendben? (Rendben.) Aznap, amikor búcsút mondanak nekünk, miután megtalálták azt, aki megbecsüli őket, vendégeljük meg őket egy búcsúvacsorával, és reménykedjünk, hogy megtalálják az őket megillető helyüket, elnyomottságérzés nélkül. Éljenek jobban, mint mi, és legyen békés életük. Ha ezt mondjuk nekik, akkor ezek az elnyomottságérzéssel küzdő emberek megkönnyebbülnek kicsit? A szorító érzés a mellkasukban, a nyomás a fejükben, a súly a szívükön, a rossz közérzet és nyugtalanság – eltűntek ezek az érzések? Remélem, a reményeik valóra válnak, hogy többé nem érzik magukat elnyomottnak, valamint hogy boldogan és szabadon tudnak élni.

Mondjátok meg Nekem: úgy gondoljátok, hogy Isten háza szándékosan nehezíti meg e tehetséges egyének dolgát? (Nem.) Egyáltalán nem. Akkor miért alakul ki bennük elnyomottságérzés az Isten házában végzett munka minden egyes tételének különféle alapelveitől, munkaszervezésétől és követelményeitől? Miért esnek ezek a tehetséges egyének az elnyomottságérzés csapdájába Isten házában? Isten háza vajon hibát követett el? Vagy Isten háza szándékosan nehezíti meg ezeknek az embereknek a dolgát? (Egyik sem.) A doktrína vonatkozásában ti mindannyian értitek, hogy mindkét magyarázat teljesen helytelen. Akkor miért történik ez? (Mert az emberek kötelességeik teljesítése során ráerőltetik a szekuláris világban megszerzett szaktudásukat vagy személyes preferenciáikat Isten házának alapelveire és követelményeire.) De Isten háza megengedi nekik, hogy ráerőltessék ezeket a dolgokat a követelményeire és alapelveire? Egyáltalán nem. Néhányan azért érzik elnyomva magukat, mert Isten háza nem engedi ezt meg. Mit gondoltok, mit kellene tenniük ezzel kapcsolatban? (Mielőtt teljesítenek minden egyes kötelességet, először meg kell érteniük, hogy Isten házának milyen követelményei és alapelvei vannak arra a kötelességre vonatkozóan. Miután pontosan felfogták ezeket az alapelveket, észszerű módon alkalmazhatják a szakértelmüket, amelyet elsajátítottak.) Ez az alapelv helyes. Mondjátok meg Nekem, az a megfelelő kiindulópont, ha valaki folyamatosan mutogatni akarja a szakértelmét és dicsekedni akar a képességeivel Isten házában? (Nem, nem az.) Milyen értelemben helytelen ez? Kérlek, magyarázzátok el az okát. (Az a szándékuk, hogy felvágjanak és kitűnjenek – a saját karrierjüket hajszolják. Nem gondolkodnak azon, hogyan tudják jól teljesíteni a kötelességeiket, vagy hogy miként cselekedjenek úgy, hogy az segítse Isten házának munkáját. Ehelyett a saját preferenciáik szerint akarnak cselekedni, anélkül, hogy megvédenék Isten házának érdekeit vagy keresnék az igazságalapelveket.) Mások hogy látják ezt a dolgot? (Mindig dicsekedni, amikor valami történik, az sátáni természet. Nem gondolkodnak azon, hogyan teljesítsék a kötelességeiket, és hogyan tegyenek tanúbizonyságot Isten mellett. Mindig saját maguk mellett akarnak tanúbizonyságot tenni, ez az út pedig természeténél fogva téves.) Ez a kiinduló pont természeténél fogva téves, ez biztos. Milyen értelemben helytelen? Ez egy olyan dolog, amelyet nem tudtok cáfolni. Úgy tűnik, hogy mindannyiótok elnyomva érzi magát, és mindannyiótok mutogatni akarja a szakértelmét, hogy megcsillogtassátok a képességeiteket – nem így van? Van a hitetleneknek egy mondása, hogy is hangzik? „Egy idős hölgy kirúzsozza magát, hogy legyen mit nézned.” Nem ezt jelenti a „képességeid csillogtatása”? (De igen.) A képességeid csillogtatása azt jelenti, hogy mutogatni akarod a képességeidet és dicsekedni, hogy presztízsre és státuszra tegyél szert a többiek között, és nagyra becsüljenek. Legalábbis arról szól, hogy valaki ki akarja használni a lehetőséget, hogy csillogtassa a képességeit, tájékoztatva és értesítve másokat, hogy „Van pár valódi készségem, nem vagyok hétköznapi ember, ne nézzetek le, tehetséges egyén vagyok.” Legalábbis ez a jelentés bújik meg mögötte. Tehát ha valakinek ilyen szándékai vannak, és mindig csillogtatni akarja a képességeit, milyen természetről van szó? A saját karrierjét akarja hajszolni, a saját státuszát akarja menedzselni, hogy megvesse a lábát, és presztízsre tegyen szert a többiek körében. Ilyen egyszerű. Nem azért csinálja, hogy teljesítse a kötelességét, nem is Isten háza érdekében teszi, továbbá nem keresi az igazságot, s nem Isten háza alapelvei és követelményei szerint cselekszik. Önmagáért teszi, hogy még szélesebb körben elismerjék, hogy növelje saját értékét és hírnevét. Azért csinálja, hogy az emberek felügyelővé vagy vezetővé válasszák. Miután vezetővé vagy dolgozóvá választották, vajon nem lesz státusza? Nem lesz akkor a rivaldafényben? Erre törekszik, ilyen egyszerű a kiindulópontja – nem más, mint a státuszra való törekvés. Elszántan hajszolja a státuszt, és nem védi meg Isten háza munkáját vagy érdekeit.

Miként kellene a tehetséggel és adottságokkal rendelkező embereknek gyakorolni, hogy elkerüljék az elnyomottságérzést? Vajon könnyű ezt elérni? (Könnyű.) Akkor hát hogyan tudod feloldani az elnyomottság negatív érzéseit, amelyek abból adódnak, hogy nem vagy képes hasznosítani a szakértelmedet? Mindenekelőtt meg kell értened, hogy mi a műszaki szaktudás vagy bármi más tehetség és szakértelem, amelyet az emberek tanulnak és elsajátítanak – maga az élet? (Nem, nem az.) Pozitív dolgokként lehet őket meghatározni? (Nem, nem lehet.) Nem lehet őket pozitív dolgokként meghatározni, a legjobb esetben is egyfajta eszközök. A társadalomban és a szekuláris világban legfeljebb olyan képességek ezek, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy megfelelően gondoskodjanak magukról, és biztosítsák a fennmaradásukat. De Isten háza szemében csak egyfajta műszaki jártasságra tettél szert, ez pusztán egyfajta tudás, egyfajta egyszerű és tiszta tudás. Semmi esetre sem jelzi valakinek a nemességét vagy alantasságát – egy emberről nem lehet azt mondani, hogy nemesebb a többieknél, csak mert a birtokában van bizonyos szakértelemnek vagy jártasságnak. Akkor hát miből látható egy ember nemessége vagy alantassága? Ha megnézzük az emberi mivoltát, a törekvéseit, és az általa követett utat. A műszaki jártasság vagy szakértelem csak azt szemléltetheti, hogy milyen speciális készséget vagy tudást szereztél meg, milyen mély vagy sekélyes a megértésed róla, és hogy milyen szintű profizmusra tettél szert benne. Ezek a műszaki készségek és szakértelem csak a profizmus, mennyiség, mélység, valamint annak vonatkozásában vitatható meg, hogy valaki nagy tapasztalattal rendelkezik-e azon a téren, vagy csak felületes tudása van róla. Nem lehet arra használni őket, hogy felbecsüljük egy személy emberi mivoltának minőségét, törekvéseit vagy az utat, amelyen jár. Pusztán csak egyfajta tudást vagy eszközt jelentenek. Ez a tudás vagy eszköz képessé tehet téged arra, hogy végrehajts pár releváns feladatot, vagy kompetensebbé tehet téged egy bizonyos fajta munkában, de ez pusztán biztos munkahelyet és garantált megélhetést nyújt neked. Ez minden. Függetlenül attól, hogy a társadalom miként tekint a műszaki jártasságodra és szaktudásodra, Isten háza mindenképpen így látja ezeket. Isten háza soha nem fog senkire másként nézni, nem fog kivételt tenni senkivel, se kiemelni senkit, vagy akár felmenteni a megmetszéstől vagy attól, hogy foglalkozzanak vele, illetve a fenyítés vagy ítélet bármilyen formájától csak azért, mert rendelkezik valamilyen speciális jártassággal. Függetlenül attól, hogy milyen műszaki jártassággal vagy szaktudással rendelkezik egy ember, a romlott beállítottsága attól még létezik, és továbbra is romlott emberi lény. Valakinek az adottságai, tehetsége és műszaki jártassága független, nem kötődik a romlott beállítottságához, és nincs köze az illető emberi mivoltához vagy jelleméhez. Bizonyos egyéneknek valamelyest jobb képességeik vannak, valamelyest magasabb intelligenciájuk, vagy valamelyest több eszük és jobb felfogásuk, ami lehetővé teszi számukra, hogy némileg mélyebb tudásra tegyenek szert, amikor bizonyos műszaki ismereteket tanulnak. Valamelyest jobb teljesítményt és eredményeket érnek el, aztán még többet, amikor olyan munkát végeznek, amely ezt a szakmát érinti. A társadalomban ez némileg nagyobb és magasabb pénzügyi megtérülést hozhat nekik, és a szakterületükön belül valamelyest magasabb státuszt, rangot vagy presztízst. Ez minden. Mindazonáltal ezek egyike sem jelzi az általuk járt utat, a törekvéseiket vagy az élet és a létezés iránti hozzáállásukat. A műszaki jártasság és a szakértelem a tudás puszta birodalmába tartozó dolgok, és semmi közük egy ember gondolataihoz, nézőpontjaihoz vagy bármely dologgal kapcsolatos perspektívájukhoz és álláspontjukhoz. Semmilyen módon nem kapcsolódnak ezekhez a dolgokhoz. Természetesen a tudás egyes területein népszerűsített eszmék eretnekségek és megtévesztések, amelyek félrevezetik az embereket az igazság megértésével és a pozitív dolgok felismerésével kapcsolatban. Ez egy teljesen más dolog. Itt a puszta tudásra és műszaki jártasságra utalunk, amelyek nem nyújtanak semmilyen pozitív vagy aktív támogatást és kiigazítást az emberek romlott beállítottságaihoz vagy normális emberi mivoltához. Arra sem képesek, hogy megfékezzék vagy korlátozzák egy ember romlott beállítottságát. Ez a természetük. Akár az irodalommal, a zenével vagy a művészet bármely ágával, a tudományokkal, a biológiával vagy a kémiával, vagy a tervezéssel, az építészettel, a kereskedelemmel, vagy akár a kézművességgel foglalkozik valaki, szakterülettől függetlenül ilyen a szakmai tudásuk természete – ez a lényege. Gondoljátok, hogy pontosan szóltam? (Igen.) Nem számít, hogy milyen szakterülettel foglalkozol, vagy milyen szakmai ismereteket tanulsz, vagy hogy rendelkezel-e valamilyen veled született szakértelemmel, az nem mutatja meg a te nemességedet vagy egyszerűségedet. Azokról például, akik a társadalomban üzlettel és közgazdaságtannal foglalkoznak, különösen az elitről, egyesek azt hiszik, hogy nemes a jellemük, és mivel az általuk tanult szakma és tudás nagyra becsült az emberek körében, továbbá mivel különösen magas jövedelemmel rendelkeznek, magas a társadalmi státuszuk. Isten házában azonban ilyen vélemény nem létezik, és Isten háza nem ily módon fogja értékelni őket. Mivel azok az alapelvek és mércék, amelyekkel ezek az emberek ezt a dolgot értékelik, nem az igazság, hanem az emberi tudáshoz tartozó humán felfogás, az ilyen nézőpontok nem tarthatóak fenn Isten házában. Hogy mondjunk egy másik példát, a társadalomban vannak halászok, utcai árusok vagy kézművesek, akiket alacsony státuszúnak tartanak, és senki sem becsüli nagyra őket. Isten házában azonban Isten minden választotta egyenlő. Az igazság színe előtt mindenki egyenlő, és nincsenek megkülönböztetve a nemes és az egyszerű emberek. Nem fognak tiszteletreméltónak tartani amiatt, hogy a társadalomban magas a státuszod vagy előkelő szakmát űzöl, illetve senki sem fog egyszerűnek tartani azért, mert alacsony státuszú a foglalkozásod. Ezért Isten házában és Isten szemében akár magas, akár alacsony megítélésű az identitásod, az értéked és a státuszod, annak egyáltalán semmi köze nincs a szakmai képességeidhez, a műszaki jártasságodhoz vagy a szakértelmedhez. Egyesek azt mondják, hogy „Parancsnok, tábornok és tábornagy voltam a hadseregben.” Erre azt mondom nekik, hogy „Menj, állj félre.” Miért kell félreállnod? Azért, mert túl erős a sátáni természeted, és undorral tölt el, ha rád nézek. Először is, tölts el némi időt Isten szavainak olvasásával, nyerj megértést egyes igazságokról, és éld meg egy kicsit az emberi hasonlatosságot, és akkor, amikor visszajössz, mindenki képes lesz elfogadni téged. Isten házában nem azért fognak becsülni, mert olyan fajta munkát végeztél a társadalomban, amelyet az emberek előkelőnek tartanak, és nem azért fognak lenézni, mert egykor alacsony státuszod volt. Isten házának mércéi és alapelvei az emberek megítéléséhez kizárólag az igazság kritériumain alapulnak. Mik tehát az igazság kritériumai? Vannak konkrét aspektusai ezeknek a kritériumoknak: először is, az embereket emberi mivoltuk minősége alapján ítéli meg; hogy van-e lelkiismeretük és értelmük, jószívűek-e, illetve van-e igazságérzetük. Másodszor, az embereket az alapján ítéli meg, hogy szeretik-e az igazságot, és milyen úton járnak – törekednek-e az igazságra, szeretik-e a pozitív dolgokat, valamint Isten méltányosságát és igazságosságát, vagy pedig nem törekszenek az igazságra, elegük van az igazságból és a pozitív dolgokból, mindig a személyes törekvéseikkel foglalkoznak, és így tovább. Ezért, függetlenül attól, hogy rendelkezel-e valamiféle szakmai jártassággal vagy szakértelemmel, illetve attól, hogy nincs semmilyen szakmai ismereted és szaktudásod, Isten házában méltányosan fognak bánni veled. Isten háza mindig is így működött, most is így működik, és a jövőben is így fog. Ezek az alapelvek és mércék soha nem fognak megváltozni. Ezért azoknak kell megváltozniuk, akik elnyomva érzik magukat, mert nem tudják hasznosítani a szaktudásukat. Ha igazán hiszed, hogy Isten igazságos, hogy Isten házát az igazság vezérli, és hogy Isten házában méltányosság és igazságosság van, akkor arra kérlek, hogy sietve engedd el a szakmai jártassággal és szakértelemmel kapcsolatos helytelen nézőpontjaidat és vélekedéseidet. Ne gondold, hogy egy kevés tehetség vagy némi szakértelem felsőbbrendűvé tesz téged. Bár lehet, hogy rendelkezel olyan szakmai jártassággal és szakértelemmel, amivel mások nem, az emberi mivoltod és a romlott beállítottságod nem különbözik a többiekétől. Isten szemében csak egy hétköznapi ember vagy, és nincs benned semmi különleges. Mondhatod, hogy „magas rangú tisztviselő voltam”, nos, akkor is egy hétköznapi ember vagy. Mondhatod, hogy „nagy dolgokat vittem véghez”, nos, akkor is egy hétköznapi ember vagy. Mondhatod, hogy „hős voltam”, de nem számít, miféle hős vagy híresség voltál, nincs semmi haszna. Isten szempontjából akkor is csak egy hétköznapi ember vagy. Ez az igazság és az alapelvek egyik aspektusa, amelyet az embereknek meg kellene érteniük a szakmai jártassággal és a szakértelem egyes fajtáival kapcsolatban. Egy másik aspektus – hogy miként közelítsük meg ezeket a szakmai készségeket és szakértelmet – a gyakorlás egy konkrét útja, amelyet az embereknek meg kellene érteniük. Először is, világosan tudnod kell a gondolataidban és a tudatodban, hogy függetlenül a szakmai jártasságtól vagy szakértelemtől, amellyel rendelkezel, nem azért jössz Isten házába, hogy elvégezz egy munkát, megmutasd az értékedet, fizetést kapj vagy megélj. Azért vagy itt, hogy teljesítsd a kötelességedet. Isten házában az egyedüli identitásod az, hogy testvér vagy, más szóval egy teremtett lény Isten szemében. Nincs második identitásod. Egy teremtett lény Isten szemében nem állat, növény vagy ördög. Emberi lény, és emberi lényként teljesítened kellene a kötelességedet. A kötelességed teljesítése emberi lényként a legelemibb cél, amellyel rendelkezned kellene, amiért Isten házába jössz, és a legalapvetőbb nézőpont, aminek birtokában kellene lenned. Azt kellene mondanod, hogy „Ember vagyok. Olyasvalaki vagyok, aki normális emberi mivolttal, lelkiismerettel és értelemmel bír. Teljesítenem kellene a kötelességemet.” Ez az a gondolat és nézőpont, amelynek elméletileg elsőként meg kellene lennie az emberekben. A következő, hogy miként kellene teljesítened a kötelességedet: magadra kellene hallgatnod vagy Istenre? (Istenre.) Úgy van, és miért kellene Istenre hallgatnod? Elvben és elméletben az emberek tudják, hogy Istenre kell hallgatniuk, hogy Isten az igazság, és Istené az utolsó szó. Ez az a nézőpont, amellyel elméletileg az embernek rendelkeznie kellene. Valójában nem magadért teljesíted ezt a kötelességet, nem a családodért, nem a mindennapi létedért, sem a személyes karrieredért vagy törekvéseidért, hanem Isten munkájáért, Isten irányításáért, hogy megmentse az emberiséget. Semmi köze a te személyes ügyeidhez. Meg kell értened, és a magadévá kell tenned ezt a nézőpontot. Miután a birtokában vagy ennek a nézőpontnak, meg kell értened, hogy mivel a kötelességed teljesítése nem a magad érdekében történik, hanem Isten munkájának érdekében, imádkoznod kell Istenhez, és keresned kell Őt azzal kapcsolatban, hogy miként kellene teljesítened ezt a kötelességet, továbbá, hogy mik Isten házának alapelvei és követelményei. Tedd a kötelességedet úgy, ahogy Isten mondja neked, tégy meg bármit, amit Ő kér tőled, anélkül, hogy bármit is hozzáfűznél, habozás és ellenszegülés nélkül. Ez egy alapigazság. Mivel ez Isten háza, csakis az a helyes és megfelelő, ha az emberek teljesítik a kötelességüket, amelyeket itt teljesítenük kellene. De az emberek ezt nem önmagukért teszik, a mindennapi létükért, életükért, családjukért vagy karrierjükért. Akkor miért teszik? Isten munkájáért és Isten irányításáért. Függetlenül attól, hogy konkrétan melyik szakmát foglalja magában vagy miféle munkát érint, akár olyan kicsi, mint a mondat végi pont vagy egy formázási stílus, vagy olyan jelentős, mint egy konkrét munkadarab, mind Isten munkájának hatókörébe esik. Ezért, ha értelmes vagy, először fel kellene tenned magadnak a kérdést, hogy „Miként kellene elvégeznem ezt a munkát? Mik Isten követelményei? Milyen alapelveket határozott meg Isten háza?” Aztán listázd ki egyesével a vonatkozó alapelveket, és cselekedj szigorúan összhangban minden egyes szabállyal és alapelvvel. Amíg ez összhangban van az alapelvekkel, és nem haladja meg azok hatókörét, addig minden, amit teszel, megfelelő lesz, és Isten úgy fogja kezelni és minősíteni, hogy teljesítetted a kötelességedet. Nem olyasmi ez, amit az embereknek meg kellene érteniük? (De igen.) Ha megérted ezt, akkor nem kell folyton azon elmélkedned, hogy miként szeretnéd csinálni a dolgokat, vagy hogy mit szeretnél csinálni. Ha így gondolkodsz és cselekszel, annak nincs értelme. Kellene értelmetlen dolgokat művelni? Nem, nem kellene. Ha szeretnél ilyeneket csinálni, akkor mit kellene tenned? (Lemondani magamról.) Le kellene mondanod magadról, és el kellene engedned saját magadat, és a kötelességedet, valamint Isten házának követelményeit és alapelveit kellene első helyre tenned. Ha kellemetlenül érzed magad, és a szabadidődben az érdeklődésednek és a hobbijaidnak hódolsz, akkor Isten háza nem fog beleavatkozni ebbe. Ez az egyik aspektus, amelyet meg kellene értened – hogy mi a kötelességed, és miként kellene azt teljesítened. Egy másik aspektus az emberek szakmai ismereteinek és jártasságának kérdésére vonatkozik. Miként kellene megközelítened a szakmai jártasság és ismeretek kérdését? Ha Isten házának szüksége van arra, hogy rendelkezésre bocsásd a szakmai tudást és jártasságot, amelyben jeleskedsz, vagy amelyet már elsajátítottál, milyen hozzáállást kellene tanúsítanod? Fenntartás nélkül rendelkezésre kellene bocsátanod őket, lehetővé téve, hogy betöltsék a funkciójukat, és a lehető legnagyobb mértékben megmutassák az értéküket a kötelességed teljesítése során. Nem szabad hagynod, hogy kárba vesszenek; mivel használhatod őket, érted és elsajátítottad őket, hagynod kellene, hogy hasznukat vegyék. Mi a hasznosításuk alapelve? Az, hogy bármire is van szüksége Isten házának, bármennyire is van szüksége, bármilyen mértékben, korlátozottan és mértékkel használod ezeket az ismereteket. Alkalmazd a szakmai jártasságodat és szakértelmedet a kötelességed teljesítése során, lehetővé téve, hogy betöltsék a funkciójukat, téged pedig képessé tegyenek arra, hogy jobb eredményeket érj el a kötelességed teljesítésekor. Ily módon nem okkal tanultad vajon a szakmai ismereteidet és szaktudásodat? Nem lesznek értékesek? Nem tettél valamilyen hozzájárulást? (De igen.) Hajlandóak vagytok ily módon hozzájárulást tenni? (Igen.) Ez egy jó dolog. Ami azokat a jártasságokat és szakértelmet illeti, amelyeknek Isten házában egyáltalán nincs hasznuk: Isten háza egyszerűen nem kéri vagy bátorítja ezeket, és azoknak, akik ilyen jártasságokkal vagy szakértelemmel rendelkeznek, nem szabadna önhatalmúlag gyakorolni azokat. Hogyan kellene értelmezned ezt a dolgot? (E készségek ellhagyásával.) Pontosan, a legegyszerűbb megközelítés, ha felhagysz velük, ha úgy teszel, mintha soha nem is tanultad volna meg ezeket. Mondd meg Nekem, ha önként elengeded őket, akkor továbbra is előjönnek majd és megzavarnak téged a kötelességed teljesítése során? Nem, nem fognak. Nem te vagy az, aki ezt eldönti? Ezek csak egy kis tudás. Mennyi gondot tudnak okozni, mekkora hatást tudnak kifejteni? Csak kezeld úgy őket, mintha soha nem is tanultad volna meg, mintha nem is lennél a birtokukban, és akkor vajon nem lenne elintézve a dolog? Helyesen kellene kezelned ezt a kérdést. Ha ez olyasmi, amit Isten háza nem kér, hogy megtegyél, akkor ne mutogasd erővel a jártasságodat hencegésből, hogy kielégítsd a saját érdekeidet, vagy megmutasd mindenkinek, hogy ismersz pár trükköt. Ez rossz dolog. Ez nem a kötelességed teljesítése, és nem fognak emlékezni rá. Hadd mondjam el neked, hogy nem pusztán nem fognak rá emlékezni, hanem el fogják ítélni, mert nem teljesíted a kötelességedet, a személyes törekvéseiddel foglalkozol, és ez nagyon komoly dolog! Miért komoly dolog? Mert természeténél fogva megszakítás és megzavarás! Isten háza többször elmondta neked, hogy nem szabad így csinálnod a dolgokat, vagy megtenned ezeket a dolgokat, vagy ezt a fajta módszert alkalmaznod, de te nem hallgatsz rá. Továbbra is megteszed ezeket, továbbra sem vagy hajlandó elengedni, és folytatod. Vajon ez nem megzavarás? Nem szándékos? Tudod jól, hogy Isten házának nincs szüksége ezekre a dolgokra, te mégis szándékosan tovább csinálod őket. Nem lehet, hogy csak élvezed a hencegést? Ha a videók vagy programok, amelyeket készítesz, megalázzák Istent, akkor a következmények elképzelhetetlenek lesznek, és hatalmas lesz a vétked. Érted ezt, ugye? (Igen.) Ezért, ami azokat a dolgokat illeti, amelyeket te személy szerint élvezel, és ami azt a szakmai jártasságot illeti, amelynek birtokában vagy: amennyiben kedveled ezeket, ha érdekelnek téged, ha szereted őket, akkor magadban, otthon csináld e dolgokat. Ez rendben van. De nyilvánosan ne mutogasd őket. Ha valamit nyilvánosan akarsz megmutatni, akkor azt magas színvonalon kell végezned, nem megalázva Istent vagy lejáratva Isten házát. Nem egyszerűen arról van szó, hogy van-e éleslátásod, vagy hogy mennyire vagy profi bizonyos szakmai ismeretek terén. Ez nem ilyen egyszerű. Megvan a kiindulási pontja azoknak az alapelveknek és mércéknek, amelyeket Isten háza minden egyes általatok végzett munkához megkövetel, ahogy a munkátokat minden egyes szakaszban vezérlő iránynak és céloknak is. Mindegyikük azt a célt szolgálja, hogy megvédje Isten házának munkáját és érdekeit, nem pedig azt, hogy megszakítsa, lejárassa vagy lerombolja azokat. Ha a személyes képességeitek, éleslátásotok, tapasztalatotok és ízlésetek nem tud ezekkel lépést tartani, vagy nélkülözi ezeket, akkor kommunikáljatok bizalmasan, kérjetek útmutatást és segítséget azoktól, akik értik és lépést tudnak velük tartani. Ne ellenkezzetek, ne rejtegessetek folyton negatív érzelmeket, csak mert nem tehettek meg bizonyos dolgokat. Az a kevés trükkötök egyszerűen nem elég jó. Miért mondom, hogy nem vagytok elég jók? Mert a gondolataitok és nézőpontjaitok túlságosan eltorzultak. Nemcsak az ízlésetek, a rálátásotok, ítéletetek és tapasztalatotok inadekvát és elégtelen, hanem sok régi vallásos elképzelést is dédelgettek. Túl sok mélyen gyökerező vallásos elképzelésetek van, sőt még néhány huszonéves fiatalnak is jelentősen elavult gondolatai és elképzelései vannak. Habár a modern kor emberei vagytok, akik modern műszaki ismereteket tanulnak, és bizonyos szakmai tudással rendelkeznek, a különféle dolgokkal kapcsolatos perspektíváitok, nézőpontjaitok és álláspontjaitok, valamint a gondolataitok mind idejétmúltak, mert nem értitek az igazságot. Tehát nem számít, mennyi szakmai ismeretet tanultok meg, a gondolataitok elavultak maradnak. Meg kell értened ezt a problémát és ezt a valós helyzetet. Ezért el kell engedned azokat a dolgokat, amelyeknek a felszámolását, betiltását Isten háza megköveteli tőled, vagy amelyeknek a használatát nem engedi meg. Meg kell tanulnod engedelmeskedni. Ha nem érted az emögött rejlő okokat, akkor legalább elég értelmesnek kell lenned ahhoz, hogy megtanulj engedelmeskedni, és először Isten házának követelményei alapján cselekedni. Ne ellenkezz, először tanuld meg alávetni magadat.

Mi mást kellene még megértenetek, miután kommunikáltunk arról a helyes hozzáállásról, amellyel az embereknek viszonyulniuk kellene a szakmai készségeikhez? Ha kötelességed teljesítésének folyamata során kudarcot vallasz amiatt, hogy bizonyos technikai ismereteket vagy szakértelmet nem megfelelően alkalmazol, és ez megszakításokat és veszteségeket okoz az egyház munkájában, te pedig metszéssel és foglalkozással szembesülsz, mit kell tenned? Ezt könnyű kezelni. Gyorsan fordulj meg és tarts bűnbánatot, Isten háza pedig esélyt ad neked a hibáid korrigálására. Hiszen senki sem tökéletes, mindenki hibázik és mindenkinek vannak olyan pillanatai, amikor össze van zavarodva. A hibák nem aggasztóak. Ami aggasztó, az az, ha továbbra is újra meg újra elköveted ugyanazokat a hibákat, kitartóan ugyanazokat a hibákat véted és nem fordulsz meg, amíg falnak nem ütközöl. Ha felismered a hibáidat, korrigáld őket. Ez nem túl bonyolult, ugye? Mindenki követett már el hibákat, ezért senkinek nem szabadna kigúnyolnia a másikat. Ha képes vagy elismerni a hibáidat, miután elkövetted azokat, tanulj belőle és fordulj meg, és akkor fejlődni fogsz. Továbbá, ha a probléma forrása a szakértelem hiánya a munkádban, akkor folytathatod a tanulást és elsajátíthatod a szükséges készségeket, és meg lehet oldani a problémát. Ha gondoskodsz róla, hogy a jövőben ne kövesd el azt a hibát, akkor ezzel le is van zárva a dolog, nem igaz? Ez annyira egyszerű dolog! Nem kell elnyomva érezned magad csak azért, mert a szakmai készségeid helytelen alkalmazásából kifolyólag folyton hibákat vétesz, és metszéssel meg foglalkozással szembesülsz. Miért érzed magad elnyomva? Miért vagy oly törékeny? A helyzettől vagy a munkakörnyezettől függetlenül néha hibáznak az emberek, és vannak olyan területek, ahol a képességeik, rálátásaik és perspektíváik hiányosak. Ez normális, és meg kell tanulnod helyesen kezelned ezt. Mindenesetre, bármi is legyen a gyakorlatod, azzal helyesen és aktívan kell szembenézned és úgy is kell kezelned. Ne válj levertté és ne érezd magad negatívan vagy elnyomva, amikor egy kis nehézséggel találkozol, és ne zuhanj negatív érzelmekbe. Minderre semmi szükség, ne csinálj nagy ügyet ebből. Amit meg kell tenned, az az, hogy azonnal tarts önvizsgálatot és állapítsd meg, hogy a szakmai készségeiddel vagy a szándékaiddal van-e a probléma. Vizsgáld meg, hogy van-e bármi tisztátalanság a cselekedeteidben, vagy bizonyos elképzelésekben keresendő-e a hiba. Minden szempontot vizsgálj meg. Ha a szakértelem hiányával van baj, akkor folytathatod a tanulást, kereshetsz valakit, aki segít felkutatnod a megoldásokat, vagy konzultálhatsz olyanokkal, akiknek ugyanaz a szakterülete. Ha rossz indítékok is belekeveredtek a dologba, és olyan problémát is érint, ami az igazság segítségével megoldható, akkor felkeresheted a gyülekezeti vezetőket vagy valakit, aki érti az igazságot, hogy konzultálj és közösségben légy velük. Beszélj velük az állapotodról, és engedd, hogy segítsenek feloldanod azt. Ha elképzelésekkel kapcsolatos a probléma, akkor – amint megvizsgáltad és felismerted azokat – boncolgathatod és megértheted őket, majd fordulj el tőlük és hagyd el őket. Hát nem ennyi az egész? Még várnak rád az elkövetkező napok, a nap holnap is felkel majd, és neked tovább kell élned. Mivel élsz, mivel ember vagy, folytatnod kell a kötelességed teljesítését. Mindaddig, amíg életben vagy és vannak gondolataid, törekedned kell a kötelességed teljesítésére és be kell fejezned azt. Ez egy olyan célkitűzés, amelynek az ember élete során soha nem szabadna megváltoznia. Mindegy, hogy mikor, mindegy, hogy milyen nehézségekkel találkozol, mindegy, hogy mivel szembesülsz, nem szabadna elnyomva érezned magad. Ha elnyomva érzed magad, akkor stagnálni fogsz és legyőzött leszel. Milyen emberek azok, akik folyton elnyomva érzik magukat? A gyengék és az ostobák gyakran elnyomottak. De te nem vagy szívtelen vagy esztelen, akkor hát mitől érzed magad elnyomva? Csak arról van szó, hogy jelen pillanatban a technikai készségeid vagy szakértelmed nincs rendesen kihasználva. Mit jelent normálisan kihasználni valamit? Azt jelenti, hogy megteszed, amit Isten háza elvár tőled, és úgy alkalmazod az elsajátított szakmai készségeidet, hogy az Isten háza által megkövetelt normáknak eleget tegyél. Talán nem elég ez? Vajon nem erre mondjuk, hogy „normális kihasználás”? Isten háza nem tiltja meg neked, hogy kiaknázd a képességeidet. Egyszerűen csak azt kívánja, hogy céltudatosan hasznosítsd őket, mértékkel, mércékkel és alapelvekkel ahelyett, hogy meggondolatlanul használnád őket. Ezen kívül Isten háza nem avatkozik bele olyan ügyekbe, amelyek nem a kötelességeid teljesítésével kapcsolatosak, sem a magánéletedbe. Isten házának csak a kötelességeid teljesítésével kapcsolatos ügyekben vannak szigorú szabályai és megkövetelt normái. Így a szakmai készségeid és szakértelmed kezelését illetően a kezed és a lábad nincs megkötve, és a gondolataidat sem irányítják. A gondolataid szabadok, a kezeid és lábaid szabadok, és a szíved is szabad. Csak arról van szó, hogy amikor negatív érzelmeket keltesz, akkor úgy döntesz, hogy visszavonulsz, levert leszel, ellenkezel és ellenálsz. Azonban, ha úgy döntesz, hogy pozitívan nézel szembe a dolgokkal, figyelmesen hallgatsz és követed Isten házának alapelveit, szabályait és követelményeit, akkor nem kerülsz olyan helyzetbe, amikor nincs követendő utad vagy tennivalód. Nem vagy haszontalan, gyenge ember, sem bolond. Isten szabad akaratot, normális gondolkodást és normális emberi mivoltot adott neked. Van tehát teljesítendő kötelességed, és teljesítened kell a saját kötelességedet. Továbbá, vannak szakmai készségeid és szakértelmed, és így hasznos személy vagy Isten házában. Ha kellőképpen hasznosítani tudod a szakértelmedet Isten háza munkájának bizonyos területein, ahol szakmai készségekre és szakértelemre van szükség, akkor meg fogod találni a helyed és teljesíted egy teremtett lény kötelességét. Mindaddig, amíg szilárdan megállsz a helyeden, teljesíted a kötelességedet és jól végzed a munkádat, nem értéktelen személy vagy, hanem hasznos. Ha képes vagy teljesíteni a kötelességedet, vannak gondolataid és hozzáértéssel dolgozol, akkor bármilyen nehézségekkel is szembesülj, nem érezheted magad elnyomva, nem szabad meghátrálnod, sem megtagadnod vagy elkerülnöd a feladatot. Amit most, ebben a pillanatban tenned kell az az, hogy ne merülj bele a negatív érzelmekbe, amelyekből aztán nem tudod kiszabadítani magad. Nem szabad neheztelő asszony módjára panaszkodnod arról, hogy Isten háza nem igazságos, hogy a testvéreid lenéznek téged, vagy hogy Isten háza nem értékel téged vagy nem ad lehetőségeket neked. Igazság szerint Isten háza adott neked lehetőségeket, és rád bízta azt a kötelességet, amelyet teljesítened kellene, te azonban nem jól kezelted azt. Továbbra is ragaszkodtál a saját döntéseidhez és elvárásaidhoz, nem hallgattál figyelmesen Isten szavaira, se azokra az alapelvekre nem figyeltél, amelyeket Isten háza mondott neked a munkáddal kapcsolatosan. Túlságosan öntörvényű vagy. Ezért, ha az elnyomottság negatív érzelmének csapdájába estél, akkor az nem bárki más felelőssége. Nem arról van szó, hogy Isten háza cserbenhagyott, még kevésbé arról, hogy nem viselnek el téged ott. Arról van szó, hogy kötelességed teljesítése során nem aknáztad ki teljesen a képességeidet. Nem kezelted vagy hasznosítottad helyesen a technikai szakértelmedet és hozzáértésedet. Nem racionálisan közelítetted meg ezt a dolgot, hanem felindulásból és negatív érzelmekkel ellenálltál neki. Ez a te hibád. Ha elengeded a negatív érzelmeidet és kijössz ebből az elnyomott állapotból, észre fogod venni, hogy sok feladat van, amit el tudsz végezni, és sok olyan feladat van, amit el kell végezned. Ha képes vagy kijönni ezekből a negatív érzelmekből és pozitív hozzáállással nézni szembe a kötelességeddel, látni fogod, hogy az előtted lévő út fényes, nem sötét. Senki sem akadályozza a látásodat, és senki sem gátolja a lépteidet. Pusztán arról van szó, hogy nem kívánsz előre mozdulni. A preferenciáid, a vágyaid és a személyes terveid gátolták a lépéseidet. Tedd félre e dolgokat, engedd el őket, tanulj meg alkalmazkodni Isten házának munkakörnyezetéhez, alkalmazkodni ahhoz a segítséghez és támogatáshoz, amit a testvéreidtől kapsz, valamint a kötelességed teljesítésének és az Isten házában való munkálkodásnak a módszeréhez. Apránként engedd el a preferenciáidat, vágyaidat, valamint a valóságtól elrugaszkodott ábrándos eszméidet. Fokozatosan, ösztönösen kijössz majd az elnyomottság e negatív érzelmeiből. Még egy dolog, amit meg kell értened: nem számít, milyen fejlettek a szakmai készségeid és a szakértelmed, ezek nem az életedet jelentik. Nem jelentik az életben való érettségedet, sem azt, hogy már üdvösségben részesültél. Ha normálisan és engedelmesen teljesíted kötelességedet Isten házában az igazságalapelvek szerint, használva a szakmai készségeidet és szakértelmed, akkor jól végzed itt a dolgod, és valóban Isten házának tagja vagy. Te azonban folyton hivalkodsz a kötelességed teljesítésével, előnyt kovácsolsz a kötelességed teljesítésének lehetőségéből, kihasználod az Isten házától kapott lehetőségeket, és kitartasz a preferenciáid, ambícióid és vágyaid mellett a saját szakértelmed teljes kiaknázása érdekében, a saját karrieredet és személyes törekvéseidet hajszolva ezzel, ennek eredményeként pedig zsákutcához érkezel, és elnyomva érzed magad. Ki okozta ezt az elnyomottságot? Te magad okoztad. Ha az Isten házában végzett kötelességed teljesítése során továbbra is személyes törekvéseket hajszolsz, az itt nem fog működni, mert akkor rossz helyre jöttél. Ami Isten házában megvitatásra kerül, az elejétől a végéig az igazság, Isten követelményei és az Ő szavai. Ezeken kívül nincs miről beszélni. Ezért függetlenül attól, hogy Isten háza milyen követelményeket támaszt az emberekkel szemben a munkájuk vagy szakmájuk, vagy bármilyen különleges munkarend bármely vonatkozásában, azok nem bármely konkrét személyre irányulnak, és nem is az a céljuk, hogy bárkit elnyomjanak, vagy bárki lelkesedését vagy büszkeségét kioltsák. Kizárólag Isten munkájának érdekét szolgálják, hogy tanúságot tegyenek Isten mellett, terjesszék az Ő szavát, és több embert hozzanak az Ő színe elé. Természetesen az is a céljuk, hogy közületek, akik ma itt jelen vagytok, minden egyes ember a lehető leghamarabb rálépjen az igazságra való törekvés útjára és belépjen az igazság valóságába. Érted ezt? Ha a ma említett példák ráillenek bizonyos egyénekre, ne csüggedj el. Ha egyetértesz azzal, amit mondok, fogadd el. Ha nem értesz egyet, és továbbra is elnyomva érzed magad, akkor maradj meg az elnyomottságodban. Lássuk, hogy az ilyen emberek milyen mértékig tudják elnyomva érezni magukat, és hogy ilyen negatív érzelmeket hordozva meddig tudnak kitartani Isten házában anélkül, hogy az igazságra törekednének, vagy megfordulnának.

Ha nem engedik el az elnyomottságot, akkor még egy hátránnyal szembesülnek azok, akik ebben a negatív érzelemben élnek: amint lehetőséget kapnak, felugranak és munkába állnak, saját kezükbe veszik az irányítást és figyelmen kívül hagyják Isten házának minden követelményét, szabályát és alapelvét, meggondolatlanul cselekednek és teljesen belemerülnek a saját vágyaikba. Amint lépnek, a következmények beláthatatlanok. Kisebb mértékben anyagi veszteségeket okozhatnak Isten házának, nagyobb léptékben pedig megszakíthatják az egyház munkáját. Ha azok a vezetők és felvigyázók kibújnak a felelősségük alól és nem oldják meg a problémákat, akkor ez Isten háza evangéliuma terjesztésének munkájára is kihat majd, ami magában foglalja az Istennek való ellenállást. Ha ilyen esetek és következmények érik ezeket az embereket, akkor eljön a végük. A jövőbelátás helyett jobban teszik, ha hamar elengedik az elnyomottságot, és megváltoztatják a szakmai készségeket és szakértelmet túlértékelő és azoknak jelentőséget tulajdonító hozzáállásaikat és véleményeiket, amelyeket mindezidáig folyamatosan képviseltek. Fontos, hogy megváltoztassák nézőpontjaikat, és ne tartsák becsben őket. Ne amiatt ne becsüljék sokra őket, mert ezek alapvetően jelentéktelenek Isten házában, és ne is azért, mert Én elítélem ezeket a dolgokat vagy negatív véleménnyel vagyok róluk. Hanem azért, mert a szakmai készégek és a szakértelem lényegében egyfajta eszköz. Nem az igazságot vagy az életet jelképezik. Amikor az ég és a föld elmúlik, bármely technikai készség és szakértelem úgyszintén el fog veszni, míg az emberek által elsajátított pozitív dolgok és igazságok nem csupán nem vesznek el, hanem soha nem fognak elmúlni. Nem számít, mennyire mélyreható, nagyszerű vagy pótolhatatlan technikai készségekkel vagy speciális szakértelemmel rendelkezel esetleg, ezek nem képesek megváltoztatni az emberiséget vagy a világot, és még az emberek egyetlen apró gondolatát vagy nézőpontját sem képesek megváltoztatni. E dolgok egyetlen kicsi gondolatot vagy nézőpontot sem tudnak megváltoztatni, nem beszélve az emberi lények romlott beállítottságáról, amelyen még kevésbé tudnak változtatni. Nem tudják megváltoztatni az emberiséget, és a világot sem tudják megváltoztatni. Képtelenek meghatározni az emberiség jelenét, az eljövendő napjaikat vagy a jövőjüket, és egészen biztosan nem tudják meghatározni az emberiség sorsát. Egyszerűen ez az igazság. Ha nem hiszel Nekem, csak várd ki a végét. Ha nem hiszed az Én szavaimat, és továbbra is olyan dolgokat dédelgetsz, mint a tudás, a technikai készségek és a szakértelem, majd meglátod, kit fog késleltetni, ha a végsőkig dédelgeted ezeket, és mit fogsz nyerni belőlük. Vannak, akik magasan képzettek és jártasak a számítástechnikában, az átlagembert felülmúlva kitűnnek ezen a területen. Vezető szakemberek ők, akik a felsőbbrendűség légkörét árasztják magukból, bárhová is mennek, és hirdetik: „Nagyon ügyes vagyok a számítógéppel, én számítógépmérnök vagyok!” Ha továbbra is így viselkedsz, nézzük meg, meddig fogsz valójában eljutni és hol fogod végezni. Le kellene vetned ezt a titulust és újradefiniálni önmagad. Te egy átlagember vagy. Értsd meg, hogy a technikai készségek és szakértelem az emberi lényektől származnak. Az emberek mentális kapacitására és gondolataira vannak korlátozva, és nem tesznek mást, csak elárasztják az emberek agyában lévő neuronokat, benyomásokat és nyomokat hagyva az emlékezetükben. Azonban semmi pozitív hatásuk nincs az ember életfelfogására, vagy a jövőbeni útjára. Nem hoznak semmilyen valóságos hasznot. Ha továbbra is az elsajátított technikai készségeidhez vagy szakértelmedhez ragaszkodsz, és nem vagy hajlandó elengedni azokat, ha mindig úgy gondolsz rájuk, mint becses és szeretetreméltó dolgokra, és úgy hiszed, hogy ezek birtoklása révén felsőbbrendű vagy, a többiek felett állsz, és tiszteletreméltó vagy, akkor Én azt mondom, hogy bolond vagy. Azok a dolgok teljesen értéktelenek! Remélem, hogy meg tudod próbálni elengedi őket, hogy képes vagy kiszabadulni a „technikus” vagy „szakember” címekből, kilépni a műszaki és professzionális tartományokból, és megtanulsz mindent megalapozottan mondani és tenni, és mindenkit és mindent így kezelni. Ne merülj bele az ábrándos eszmékbe és ne járj a fellegekben. Helyette szilárdan két lábbal állj a földön, józanul tedd a dolgokat, és folyamatosan viselkedj gyakorlatiasan. Meg kell tanulnod becsületesen, őszintén és valósághűen beszélni, elősegítve a megfelelő gondolatokat és nézőpontokat, perspektívákat és hozzáállást az emberekkel és dolgokkal kapcsolatban. Ez alapvető fontosságú. Azt jelenti, hogy elengeded és eltávolítod azokat a szakmai készségeket és szakértelmet, amelyeket sok éven át a szívedben őriztél, és amelyek elfoglalták a szívedet és gondolataidat, és hogy meg tudsz tanulni olyan alapvető dolgokat, mint az, hogy hogyan viselkedj, hogyan beszélj, hogyan szemléld az embereket és a dolgokat, valamint, hogy miként teljesítsd kötelességedet Isten szavai és követelményei szerint. Mindezek összefüggésben vannak az emberek által járt ösvényekkel, a létezésükkel és a jövőjükkel. Ezek a dolgok, amelyek az emberek által járt ösvényekkel és a jövőjükkel kapcsolatosak, képesek megváltoztatni a sorsodat, eldönteni a sorsodat és megmenteni téged. Másrészt, a technikai készségek és a szakértelem nem képesek megváltoztatni a sorsodat vagy a jövődet. Semmit nem képesek meghatározni. Ha a társadalomban e készségek és szakértelem segítségével végzel egy munkát, csak abban segíthetnek téged, hogy megélj, vagy valamelyest javíts az életeden. De hadd mondjam el neked: amikor Isten házába jössz, ezek semmit nem döntenek el, hanem inkább akadályokat képezhetnek a kötelességed teljesítése szempontjából, és meggátolhatnak abban, hogy hétköznapi, normális ember legyél. Ezért bármi is legyen, először is a megfelelő megértéssel és nézőponttal kell rendelkezned ezeket illetően. Ne úgy gondolj magadra, mint aki egy különleges tehetség, és ne hidd, hogy Isten házában rendkívüli vagy, mások felett álló, vagy különlegesebb náluk. Egyáltalán nem vagy különleges, legalábbis nem az Én szememben. Azon túl, hogy van néhány különleges képességed vagy tudásod és készségeid, amelyek másoknak nincsenek, semmiben sem különbözöl bárki mástól. A szavaid, a cselekedeteid és a viselkedésed, valamint a gondolataid és nézőpontjaid a Sátán mérgeivel teljesek, tele vannak téves és negatív gondolatokkal és nézőpontokkal. Sok mindent meg kell változtatnod, sok dolog van, amit meg kell fordítanod. Ha az önelégültség, önteltség és önimádat csapdájában maradsz, akkor túlságosan ostoba vagy és túlbecsülöd magad. Még akkor is, ha egyszer a szakmai készségeidnek és szakértelmednek köszönhetően hozzájárultál valamennyire Isten házához, nem érdemes továbbra is ezeket a dolgokat dédelgetned. Semmilyen szakmai készség vagy hozzáértés nem érdemes arra, hogy annak szenteld az egész életedet, kockára téve még a jövődet és csodálatos rendeltetési helyedet is annak érdekében, hogy dédelgesd, fenntartsd, védelmezd ezeket és ragaszkodj hozzájuk olyan mértékben, hogy értük élj és halj. Természetesen azt sem szabad hagynod, hogy a létezésük bármilyen szempontból hatással legyen a gondolataidra és az érzelmeidre, és még kevésbé szabad elnyomva érezned magad miattuk, mert elveszíted vagy mert senki nem ismeri el azokat. Ez ostoba és irracionális megközelítés lenne. Nyersen fogalmazva, olyanok ezek, mint a ruhadarabok, amelyeket bármikor ki lehet selejtezni, vagy pedig felvenni és viselni. Nincs semmi figyelemreméltó velük kapcsolatban. Viseled őket, amikor szükséged van rájuk, amikor pedig nincs szükséged rájuk, leveheted és kidobhatod őket. Közönyösen kellene érezned irántuk; ilyen hozzáállásod és nézőpontod kellene legyen bármilyen tudást, készséget vagy szakértelmet illetően. Nem szabadna úgy dédelgetned vagy tekintened őket, mint a saját életedet, örömre vagy boldogságra lelni miattuk, vagy élni és meghalni a kedvükért. Erre semmi szükség. Racionálisan kellene megközelítened őket. Természetesen, ha az elnyomottság negatív érzelmeinek csapdájába esel miattuk, ami hatással van a kötelességeid teljesítésére és a legfontosabb dologra az életedben, ami az igazságra való törekvés, akkor az még inkább elfogadhatatlan. Mivel ezek pusztán eszközök, amelyeket bármikor használhatsz vagy eldobhatsz, nem szabadna semmilyen kötődést vagy érzelgősséget kiváltaniuk benned. Nem számít tehát, hogy Isten háza hogyan kezeli az általad elsajátított szakmai készégeket vagy hozzáértést, akár jóváhagyja őket, akár azt kéri tőled, hogy mondj le róluk, vagy még el is ítéli és kritizálja őket, nem szabadna, hogy bármilyen saját ötleted legyen. El kell fogadnod a dolgot Istentől, racionálisan nézve szembe ezekkel és kezelve őket, a helyes álláspontokkal és látásmódokkal. Ha Isten háza használja ugyan a készségeidet, de hiányosnak találja azokat, akkor tanulhatsz és fejlesztheted őket. Ha Isten háza nem hasznosítja őket, akkor hezitálás nélkül el kell engedned őket, bármilyen aggodalom és minden nehézség nélkül – ez ennyire egyszerű. Az a tény, hogy Isten háza nem veszi hasznát a szakmai készségeidnek és szakértelmednek, az nem közvetlenül ellened irányul, sem attól a jogtól nem foszt meg, hogy teljesítsd a kötelességedet. Ha kudarcot vallasz a kötelességed teljesítésében, az a saját engedetlenségednek köszönhető. Ha ezt mondod: „Isten háza lenéz engem, a tehetségemet és a tudást, amit elsajátítottam, és nem úgy bánik velem, mint egy tehetséges emberrel. Ezért nem fogom többé teljesíteni a kötelességemet!” A te személyes döntésed az, hogy nem teljesíted a kötelességedet; nem arról van szó, hogy Isten háza megtagadta tőled a lehetőséget, vagy elvette a teljesítéséhez való jogodat. Ha nem teljesíted a kötelességedet, az egyenértékű azzal, hogy lemondasz az üdvösséged lehetőségéről. Mivel a szakmai készségeid, szakértelmed és személyes méltóságod fenntartása a prioritásod, felhagysz a kötelességed teljesítésével és az üdvösségben való részesülés reményével. Mondd csak, ez racionális vagy irracionális? (Irracionális.) Ostoba vagy bölcs dolog ez? (Ostoba.) Van tehát ösvény ahhoz, amit választanod kellene? (Igen.) Van ösvény. Akkor hát, még mindig úgy érzed, hogy elnyomott vagy? (Nem, nem érzem úgy.) Ugye már nem érzed magad elnyomva? Azoknak az egyéneknek, akiknek elfojtott érzelmeik vannak és azoknak, akiknek nincsenek elfojtott érzelmeik, teljesen más a hozzáállásuk a kötelességeik teljesítéséhez, és teljesen másként végzik a dolgokat. Az elnyomott emberek sosem lehetnek boldogok, sosem éreznek majd békét vagy örömet, és nem fogják megtapasztalni a kötelességeik teljesítéséből fakadó élvezetet és vigasztalást. Természetesen azután, hogy kitörnek az elnyomottság e negatív érzelméből, boldogságot éreznek majd az emberek, vigaszt, és élvezetet, amikor teljesítik kötelességeiket Isten házán belül. Ezután néhányaknak erőfeszítést kellene tenniük arra, hogy az igazságot keressék – az ilyen emberek számára fényes lesz a jövő. Azonban, ha folyamatosan elnyomva érzed magad, és nem keresed az igazságot, hogy szabaddá válj, akkor menj csak, és maradj meg az elnyomottságodban, és meglátod, hogy meddig bírod. Ha ebben az elnyomott állapotban maradsz, akkor a jövőd siralmas lesz, szuroksötét, hogy semmit ne láss, és nem lesz előtted út. Minden nap kábulatban élsz majd, milyen tudatlan leszel! A valóságban ez egy triviális dolog, csak egy apróság, az emberek mégis képtelenek kitörni belőle, elengedni vagy megfordítani. Ha képesek lennének megváltoztatni, akkor a gondolkodásmódjuk és s szívük vágyakozásai mások lennének, ahogy a törekvéseik is. Rendben van, ma itt fejezzük be a közösségünket. Remélem, hogy hamarosan ki fogtok törni az elnyomottság negatív érzelméből!

2022. November 19.