Ebben az időszakban az igazság keresésének első aspektusáról beszélgettünk, ami az elengedésről szól. Elsősorban a téma első részéről beszéltünk – a különböző negatív érzelmek elengedéséről. Hányszor beszéltünk már a különböző negatív érzelmek elengedésének témájáról? (Négyszer.) Vannak módszereitek arra, hogy miként lehet elengedni a negatív érzelmeket? A különféle negatív érzelmek, amelyekről kommunikáltunk és amelyeket elemeztünk, a felszínen érzelmek vagy gondolatok fajtáinak tűnnek, de valójában gyökerük az emberek téves életszemléletéből és értékrendjéből, valamint az emberek hibás gondolataiból és nézeteiből ered. Természetesen az emberek különféle romlott beállítottságai különböző hibás gondolatok és nézőpontok kialakulásához vezetnek, amelyek aztán különböző negatív érzelmeket szülnek. Ezért a különböző negatív érzelmek kialakulásának megvan az eredete és az okai. Az általunk tárgyalt negatív érzelmek nem pillanatnyi vagy impulzív gondolatok, nem is egyszerűen értelmezett gondolatok és nézetek vagy múló hangulatok. Ezek az érzelmek képesek befolyásolni az emberek életmódját, azt, amit gyakorolnak, a gondolataikat és nézőpontjaikat, valamint a perspektívákat és hozzáállást, amelyekkel az emberekre és a dolgokra tekintenek. Ezek a negatív érzelmek mélyen el vannak rejtve az emberek szívében és elméjében, folyamatosan kísérik őket mindennapi életükben, és befolyásolják a különböző emberek, események és dolgok iránti szemléletüket és véleményüket. Ezek a negatív érzelmek jelentős negatív hatást gyakorolnak az emberek mindennapi életére, viselkedésére és az életben választott útjukra. Láthatatlan módon különféle káros következményekkel járnak az emberek számára. Ezért az embereknek az igazságra való törekvés segítségével lassan meg kell érteniük és fel kell oldaniuk ezeket a negatív érzelmeket, és fokozatosan el kell engedniük őket. E negatív érzelmek elengedése nem olyan, mint egy fizikai tárgy eldobása, amelyre nem gondolunk többé, és amely ezután már nem ural minket; nem arról van szó, hogy valamit felveszünk és elengedjük, a szó egyszerű értelmében. Akkor mit jelent ebben az összefüggésben az „elengedés”? Elsősorban azt jelenti, hogy fel kell tárnod és elemezned kell a helytelen gondolataidat és nézőpontjaidat, valamint a helytelen nézőpontokat és hozzáállásokat, amelyekkel az emberekre és a dolgokra tekintesz, amíg meg nem érted az igazságot. Ekkor képes leszel valóban elhagyni a negatív érzelmeidet. Függetlenül attól, hogy milyen negatív érzelmek merülnek fel benned, fel kell oldanod őket a vonatkozó igazságok keresésével, amíg nem rendelkezel az igazság gyakorlásának alapelveivel és módjaival. Csak ekkor tudsz teljesen megszabadulni a negatív érzelmek gyötrelmeitől, rabságától és befolyásától, és végül elnyerni azt a képességet, hogy alávesd magad az igazságnak és az Isten által elrendezett környezeteknek, és így szilárdan meg tudj állni a tanúságtételedben. Az embereket és a dolgokat Isten szavai szerint kell szemlélned, eszerint kell viselkedned és cselekedned, a mérce pedig az igazság. Csak így tudod teljesen elengedni a negatív érzelmeidet, valamint a helytelen gondolataidat és nézeteidet. Miért van szükség ilyen összetett folyamatra a teljes elengedésükhöz? Azért, mert ezek a negatív érzelmek nem kézzelfogható dolgok. Nem olyan érzelmek, amelyek átmenetileg birtokolják vagy nyomasztják az ember elméjét. Ezek az emberekben berögzült, már létező, vagy akár mélyen gyökerező gondolatok és nézőpontok, amelyek az emberekben kialakulnak, és különösen komoly hatást gyakorolnak rájuk. Ezért különböző módszerekre és lépésekre van szükség e negatív érzelmek elengedéséhez. Ez az elengedési folyamat egyben az igazságra való törekvés folyamata is, nemde? (De igen.) A negatív érzelmek elengedésének folyamata valóban az igazságra való törekvés folyamata. A negatív érzelmekkel való szembenézés egyetlen módja tehát az igazság keresése és az érzelmek feloldása Isten szavai alapján. Értitek ennek az állításnak a jelentését? (Igen.)

Amikor először kezdtünk el kommunikálni a negatív érzelmekről, a különféle igazságok, amelyekről korábban társalogtunk, általában nem érintették ezt a témát, így nagyon ismeretlen téma volt mindannyiótok számára. Az emberek azt gondolják, hogy normális dolog negatív érzelmeket táplálni, és úgy gondolnak rájuk, hogy azok függetlenek a romlott beállítottságoktól; azt hiszik, hogy a negatív érzelmek nem romlott beállítottságok, és a kettőnek semmi köze egymáshoz. Ez téves. Egyesek úgy vélik, hogy a negatív érzelmek csupán átmeneti gondolatok vagy elképzelések, amelyeknek nincs hatásuk az emberekre, ezért úgy gondolják, hogy nem számít, elengedik-e őket vagy sem. Mostanra többszörös közösségvállalás és elemzés során bebizonyosodott, hogy a negatív érzelmeknek tényleg van valós hatásuk az emberekre. A múltban mindig a romlott beállítottságok megértésével és boncolgatásával foglalkoztunk, és a negatív érzelmeket csak egy kicsit érintettük a romlott beállítottságok feltárása során, de nem beszéltünk róluk túl részletesen. Most, több konkrét beszélgetés után remélem, hogy tudtok erre a témára összpontosítani, és elkezditek megtanulni elemezni és megérteni ezeket a negatív érzelmeket a mindennapi életetekben. Ha megértitek a lényegüket, akkor el tudjátok utasítani és hátat tudtok fordítani nekik, illetve fokozatosan elengedhetitek őket. Csak azután tudtok a helyes útra térni az igazság keresésében, és elindulni az igazság keresésének útján, miután elengedtétek ezeket a negatív érzelmeket. Ezeket a lépéseket kell megtennetek, világos? (Igen.) Bár a negatív érzelmek talán nem birtokolják és irányítják az embereket olyan mértékben, mint a romlott beállítottságok, amikor az emberek életéről, létezéséről és az általuk választott utakról van szó, ezek a negatív érzelmek is elkerülhetetlenek. Bizonyos helyzetekben és bizonyos mértékig a negatív hatásaik – amikor arról van szó, hogy lekötik az emberek gondolatait, és befolyásolják az igazság elfogadását, illetve azt, hogy a helyes úton járnak-e vagy sem – nem kevésbé jelentősek, mint a romlott beállítottságoké. Fokozatosan elkezditek majd felmérni ezt a jövőbeli törekvéseitekben, tapasztalataitokban és gyakorlatotokban. Jelenleg, mivel még csak most találkoztatok ezzel a témával, néhányatoknak nem lesz róla semmiféle tudomása vagy tudása, és még kevésbé fogja tudni felmérni. Amikor a jövőben megtapasztaljátok ezt a témát, érezni fogjátok, hogy a negatív érzelmek nem olyan egyszerűek, mint amilyennek látszanak. Jelentős helyet és teret foglalnak el az emberek gondolataiban, a szívük mélyén, sőt a tudatalattijukban is. Elmondható, hogy ezek a negatív érzelmek nagymértékben tüzelik és ösztönzik az egyéneket arra, hogy romlott beállítottságaik alapján cselekedjenek, továbbá hogy táplálják és ösztönzik az irányítást és elnyomást, amelyet a romlott beállítottságok az emberek felett gyakorolnak. Arra késztetik az embereket, hogy makacsul a romlott beállítottságaik szerint éljenek, amikor arról van szó, hogy miként tekintenek az emberekre és a dolgokra, hogyan viselkednek és hogyan cselekszenek, ezért nem szabad alábecsülni ezeket a negatív érzelmeket. Valójában egyrészt a negatív érzelmekben sok negatív gondolat és nézőpont rejtőzik, másrészt pedig az emberek romlott beállítottságai különféle mértékben különböző negatív érzelmeket rejtenek. Röviden, ezek a negatív érzelmek elfoglalják az emberek szívét, és ugyanaz a lényegük, mint az emberek romlott beállítottságainak. Mindkettő a negativitás vetülete, és mindkettő negatív dolog. Mit jelent itt az, hogy „negatív dolgok”? Mire utal? Az egyik aspektus az, hogy ezek a negatív érzelmek nem játszanak pozitív szerepet az emberek életbe való belépésében. Nem tudnak vezetni vagy segíteni abban, hogy Isten elé kerülj, hogy aktívan keresd az Ő akaratát, és aztán elérd az Iránta való engedelmességet. Amikor ezek a negatív érzelmek ott rejtőznek az emberekben, akkor a szívük távol van Istentől, óvakodnak Tőle és kerülik Őt, sőt, titokban, finoman és akaratlanul is meggyanúsíthatják, megtagadhatják és megítélhetik Istent. Ebből a szempontból ezek a negatív érzelmek pozitív dolgok? (Nem, nem azok.) Ez az egyik aspektus. A másik, hogy ezek a negatív érzelmek nem vezetik az embereket Isten elé, hogy alávessék magukat az igazságnak. Olyan utakra, olyan célok és irányok felé vezetik az embereket, amelyek ellentmondanak az igazságnak és szemben állnak vele. Ehhez nem fér kétség. A funkció, amire ezek a negatív érzelmek az emberben szolgálnak, az, hogy megvédje magát, megvédje a hús-vér teste érdekeit, és fenntartsa hiúságát, büszkeségét és státuszát. Folyamatosan irányítanak és gúzsba kötnek téged, megakadályozva abban, hogy figyelj Isten szavaira, hogy becsületes ember légy, és hogy gyakorold az igazságot. Elhitetik veled, hogy veszítesz, ha az igazságot gyakorolod, hogy elveszíted a tekintélyedet és a státuszodat, hogy a többiek kinevetnek, és hogy valódi éned lelepleződik a világ előtt. Ezek a negatív érzelmek irányítják az embereket, uralják a gondolataikat, és arra késztetik őket, hogy csak ezekre a negatív dolgokra gondoljanak. Nos, ezeknek a negatív dolgoknak a lényege ellentétes az igazsággal? (Igen.) Tehát miközben a negatív érzelmek folyamatosan emlékeztetnek téged ezekre a dolgokra, egyúttal folyamatosan akadályoznak is téged abban, hogy gyakorold az igazságot és törekedj rá. Falként állnak az igazságra való törekvésed előtt, és buktatóként az igazság valóságába való belépéshez vezető utadon. Valahányszor gyakorolni szeretnéd az igazságot, őszintén beszélni, alávetni magad Isten szuverenitásának és elrendezéseinek, az alapelvek szerint cselekedni, vagy őszintén feláldozni magad Istennek, megfizetni az árat és megmutatni az Isten iránti hűségedet, ezek a negatív érzelmek azonnal előtörnek, és megakadályoznak téged az igazság gyakorlásában. Folyamatosan felbukkannak a gondolataidban, és bevillannak az elmédbe, mondván, hogy ha így cselekszel, mit veszítesz, mi lesz a kimeneteled, milyen következményekkel jár, és mit nyerhetsz. Újra és újra emlékeztetnek és figyelmeztetnek téged, megakadályozva, hogy elfogadd és gyakorold az igazságot, és alávesd magad Istennek. Ehelyett arra késztetnek, hogy magadra gondolj, a saját érdekeidet vedd figyelembe, és ennek eredményeképpen képtelen vagy gyakorolni az igazságot, vagy egyszerűen alávetni magadat Istennek. A gondolataidat egy pillanat alatt ezek a negatív érzelmek kötik le és irányítják. Bár eleinte az igazságot akarod gyakorolni, hajlandó vagy alávetni magad Istennek, és eleget akarsz tenni Neki, mégis, amikor negatív érzelmek támadnak benned, önkéntelenül azokat követed, és azok irányítanak téged. Betapasztják a szádat, megkötik a kezedet és a lábadat, és megakadályoznak abban, hogy azt tedd, amit tenned kellene, és hogy kimondd azokat a szavakat, amelyeket kellene. Ehelyett végül hamis, megtévesztő és ítélkező szavakat mondasz, és az igazsággal ellentétes cselekedetekbe bocsátkozol. A szíved azonnal elsötétül, és a gyötrelem csapdájába esik. Az eredeti ötleteid és terveid jók – gyakorolni akarod az igazságot, és fel akarod ajánlani odaadásodat, hogy jól végezd a kötelességedet, és megvan benned az ösztönzés, a vágy és az akarat, hogy gyakorold az igazságot. De a kritikus pillanatokban ezek a negatív érzelmek átveszik feletted az irányítást. Nincs meg a képességed arra, hogy hátat fordíts nekik vagy elutasítsd őket, és végül csak megadod magad ezeknek a negatív érzelmeknek. Amikor negatív érzelmek kísértik és zavarják az embereket, amikor ezek irányítják az emberek gondolatait, és megakadályozzák őket az igazság gyakorlásában, az emberek olyan erőtlennek, gyámoltalannak és szánalmasnak tűnnek. Amikor nem merülnek fel nagyobb problémák, és amikor az alapelvek nem érintettek, az emberek azt hiszik, hogy határtalan erővel rendelkeznek, hogy erősek az elhatározásukban és hitükben, és úgy érzik, hogy tele vannak motivációval. Azt hiszik, hogy nem győzik eléggé szeretni Istent, azt gondolják, hogy a szívük féli Istent, és nem tudnak rosszat tenni, hogy képtelenek megszakításokat vagy zavarokat okozni, és hogy biztosan képtelenek szándékosan rosszat tenni. De amikor valami történik, miért nem tudják befolyásolni, hogy miként reagálnak? Ezek az önkéntelen cselekedeteik nem tervezettek vagy kívánatosak, mégis megtörténnek, valósággá válnak, és messze nem olyanok, mint ahogyan ezek az emberek cselekedni akartak. Ki kell mondani, hogy ezeknek a dolgoknak a bekövetkezését és az ilyen jelenségek ismételt megjelenését a negatív érzelmek okozzák. Világos, hogy a negatív érzelmek emberekre gyakorolt hatása és emberek feletti uralma nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt az emberek képzelik, nem is olyan könnyen feloldható, és bizonyára nem olyan könnyű elengedni vagy elhagyni. Nem számít, hogy az emberek milyen hangosan szokták kiabálni a jelszavaikat, nem számít, hogy általában milyen erős az elhatározásuk, vagy milyen nagyszabásúak a törekvéseik, vagy milyen nagy az Isten iránti szeretetük és az Istenbe vetett hitük; amikor a valósággal szembesülnek, akkor miért nincs hatása ennek az elhatározásnak, hitnek és ezeknek a törekvéseknek és eszményeknek? Hogyan befolyásolják és fojtogatják őket az átmeneti negatív érzelmek? Ebből világosan látszik, hogy a negatív érzelmek gyökeret vertek az emberek életében; együtt léteznek az emberek romlott beállítottságaival, és képesek befolyásolni és irányítani az emberek gondolatait és nézőpontjait, akárcsak a romlott beállítottságok. Ugyanakkor, ami ennél is komolyabb, irányítják az emberek szavait és tetteit, és ami ennél is fontosabb, irányítják minden gondolatukat és elképzelésüket, minden cselekedetüket és viselkedésüket mindenféle helyzetben. Nem nagyon fontos tehát, hogy feloldjuk ezeket a negatív érzelmeket? (De igen.) A negatív érzelmek nem pozitív dolgok, amit kétféleképpen lehet szemléltetni: először is, a negatív érzelmek nem vezethetik az embert arra, hogy aktívan Isten elé járuljon; másodszor, nem teszik lehetővé, hogy az ember a valósággal szembesülve is sikeresen gyakorolja az igazságot, és belépjen az igazságba, ahogyan azt szeretné. Ezek buktatók az emberek igazságra való törekvésében, akadályozzák az embereket az igazság keresésében és gyakorlásában. Ezért a negatív érzelmeket fel kell oldani. A negatív érzelmek hatását és lényegét vizsgálva láthatjuk, hogy nem pozitív dolgok. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy lényegüket tekintve bizonyos fokig nagyobb mértékben képesek korlátozni és irányítani az embereket, mint a romlott beállítottságok. Mondanátok tehát, hogy ezeknek a negatív érzelmeknek a létezése komoly probléma? (Igen.) Ha ezeket a negatív érzelmeket nem oldjuk fel, milyen következményekre számíthatunk? Biztosak lehettek benne, hogy ezen érzelmek miatt az ember hosszú ideig negativitásban élhet, és ezek az érzelmek nagyon is képesek arra, hogy korlátozzák és gúzsba kössék az embereket, akadályozva őket az igazságra való törekvésben. Vajon meg kell oldani egy ilyen súlyos problémát? Meg kell oldani. A romlott beállítottságaik kezelésével egyidejűleg az embereknek fel kell oldaniuk negatív érzelmeiket is. Ha az emberek feloldják negatív érzelmeiket és romlott beállítottságaikat, az igazságra való törekvésük sokkal zökkenőmentesebb lesz, és nem lesznek jelentős akadályai.

A romlott beállítottságok az emberek egyes felszíni megnyilvánulásaiban és megközelítéseiben, valamint bizonyos állapotaiban rejlenek, miként lehet akkor felismerni őket? Hogyan tesztek különbséget a negatív érzelmek és a romlott beállítottságok között? Töprengtetek már ezen korábban? (Nem.) A beállítottságok és az érzelmek két különböző dolog. Ha csak beállítottságokról és érzelmekről beszélünk, könnyű különbséget tenni a szó szerinti jelentésük között? A beállítottságok azokra a dolgokra vonatkoznak, amelyek egy személy természetéből és lényegéből áradnak, míg az érzelmek alapvetően egyfajta pszichológiai állapotot jelentenek, amelyet az emberek valaminek a megtétele közben éreznek. Függetlenül attól, hogy szó szerint miként értelmezzük ezeket a kifejezéseket, az emberek érzelmei – különösen a negatívak – mindenesetre sok negatív gondolatot tartalmaznak. Amikor egy személy ezeket a negatív érzelmeket rejtegeti magában, az ahhoz vezethet, hogy negatív állapotban és különféle helytelen gondolatok és nézetek uralma alatt él, ugye? (Így van.) Ezek a negatív érzelmek hosszú ideig rejtve maradhatnak az emberek szívében, és ha az emberek nem értik meg az igazságot, akkor soha nem lesznek tudatában ezeknek az érzelmeknek, vagy nem érzik a jelenlétüket; mindig elkísérik az embereket, akárcsak a romlott beállítottságaik. Ezek a negatív érzelmek sokszor az emberek különböző helytelen gondolataiban és nézeteiben vannak elrejtve, és ezen helytelen gondolatok és nézetek miatt az emberek kételkednek Istenben, elveszítik valódi hitüket, sőt mindenféle ésszerűtlen követeléseket támasztanak Istennel szemben, és elveszítik a józan eszüket. A különböző okok, gondolatok és nézőpontok felszíne alatt ezek a negatív érzelmek az ember romlott beállítottságaiban és különféle helytelen gondolataiban és nézőpontjaiban rejtőznek, teljes mértékben képviselve az adott személy természetének lényegét. A romlott beállítottságok az emberek viselkedése és cselekedetei által feltáruló különféle állapotokban nyilvánulnak meg – ezek a különböző állapotok magukban hordozzák az emberek romlott beállítottságait. Bár a negatív érzelmek és a romlott beállítottságok eltérnek egymástól, bizonyos tekintetben szükségszerű kapcsolat van közöttük, sőt, összefonódhatnak és elválaszthatatlanok lehetnek egymástól. Bizonyos tekintetben támogathatják egymást, táplálhatják egymást, függhetnek egymástól és együtt létezhetnek. Például a szenvedés, az aggodalom és a szorongás, amiről a múltkor már közösségben beszéltünk, a negatív érzelmek fajtái. Az efféle negatív érzelmek miatt élnek az emberek szenvedésben, aggodalomban és szorongásban. Amikor az emberek bent rekednek ezekben az érzelmekben, természetes módon kialakítanak bizonyos gondolatokat és nézőpontokat, amelyek miatt aztán kételkednek Istenben, spekulálnak Róla és óvakodnak Tőle, félreértik, sőt megítélik és megtámadják Őt, valamint észszerűtlen és üzleti követeléseket is támaszthatnak Vele szemben. Ezen a ponton ezek a negatív érzelmek már romlott beállítottsággá fokozódtak. Nos, mit értettetek meg ebből a példából? Meg tudjátok különböztetni a negatív érzelmeket és a romlott beállítottságokat? Mondjátok el! (A negatív érzelmek bizonyos helytelen gondolatokat és nézőpontokat szülnek, míg a romlott beállítottságok mélyebben gyökereznek, és miattuk az emberek félreértik Istent és óvakodnak Tőle.) Mondok egy példát. Vegyük a szenvedés, az aggodalom és a szorongás negatív érzelmeit. Tegyük fel, hogy valaki megbetegszik, a betegségén gondolkodik, és emiatt szenvedést, aggodalmat és szorongást érez. Ezek a dolgok irányítják a szívét, és félelmet keltenek benne a betegségének súlyosbodásától és következményeitől, amelyek halált okozhatnak. Ezután elkezd félni a haláltól, elutasítja a halált, és el akar menekülni előle. A gondolatok és elképzelések ezen sorozata a betegségéből fakad. E betegséggel összefüggésben ennek a személynek sok aktív gondolata támad. Ezeknek az aktív gondolatoknak a forrása a hús-vér testük érdekein alapul, és nyilvánvalóan nem azon a tényen, hogy Isten irányít mindent, és nem is az igazságon. Ezért soroljuk ezeket a negatív érzelmek közé. Ez a személy rosszul érzi magát a betegsége miatt, de a betegség már elérte, és szembe kell néznie vele – nem tud elmenekülni előle, ezért azt gondolja: „Jaj, ne, hogyan nézzek szembe ezzel a betegséggel? Kezeljem vagy ne? Mi történik, ha nem kezelem? Mi történik, ha kezelem?” Ahogy tovább gondolkodik, elkeseredik. A betegségével kapcsolatos különféle gondolatai és nézőpontjai a szenvedés, az aggodalom és a szorongás csapdájába ejtik. Vajon nem kezdett már ekkor hatni ez a negatív érzelem? (De igen.) Amikor először kezdi megtapasztalni a betegségét, meg akar próbálkozni a kezelésével, de aztán úgy érzi, hogy ez nem helyénvaló, és inkább a hite szerint akar élni, normálisan teljesítve a kötelességét, miközben továbbra is aggódik, hogy a betegsége súlyosbodni fog. Mi a megfelelő módja e helyzet kezelésének? Hiányzik belőle egy út. Negatív érzelmei uralma alatt mindig szenvedésben van, aggódik és szorong a dolog miatt, és ha egyszer szenvedés, aggodalom és szorongás támad benne, nem tudja elengedni azokat. Úgy érzi, gyötri őket a betegsége – mit tegye ellene? Elkezd gondolkodni: „Semmi baj, hiszek Istenben. Isten meg fog gyógyítani. Van hitem.” Egy idő után azonban a betegség nem javul, és Isten nem gyógyítja meg. Az illető továbbra is szenvedésben él, aggódik és szorong a dolog miatt, és azt mondja: „Vajon meggyógyít Isten vagy nem gyógyít meg? Csak várnom kell, Isten majd meggyógyít. Van hitem.” Azt mondja, hogy van hite, de legbelül valójában negatív érzelmei közepette él, és arra gondol: „Mi van, ha Isten nem gyógyít meg, súlyos beteg leszek és meghalok? Akkor hiába teljesítettem a kötelességemet? Nem részesülhetek majd áldásokban? Kérnem kellene Istent, hogy gyógyítson meg.” Ezért imádkozik Istenhez, mondván: „Istenem, a sok év alapján, amióta teljesítem a kötelességemet, el tudnád tüntetni a betegségemet?” Tovább töprengve rájön: „Nem helyes, hogy ezt kérem Istentől. Nem szabadna ilyen túlzó igényeket támasztanom Istennel szemben. Hinnem kellene.” Amikor van hite, úgy érzi, hogy a betegsége egy kicsit javult, de egy idő után azt gondolja: „Nem érzem, hogy a betegségem valóban javult volna. Sőt, úgy tűnik, mintha rosszabbodott volna. Mit kellene tennem? Keményebben próbálkozom és nagyobb erőfeszítéseket teszek a kötelességemben, több szenvedést viselek el, nagyobb árat fizetek, és arra törekszem, hogy Isten meggyógyítson. Megmutatom Istennek a hűségemet és a hitemet, és megmutatom neki, hogy el tudom fogadni ezt a próbatételt.” Egy idő után a betegsége nemhogy nem javul, hanem rosszabbodik, és egyre szomorúbb lesz, és azt gondolja: „Isten nem gyógyított meg engem. Mit tegyek? Vajon Isten meggyógyít vagy nem?” Szenvedése, aggodalma és szorongása fokozódik. Ebben az összefüggésben folyamatosan olyan negatív érzelmek közepette él, mint a szenvedés, az aggodalom és a szorongás a betegsége miatt. Időről időre kialakul benne némi „hit” Istenben, és alkalmanként felajánlja hűsége és elszántsága egy részét. Függetlenül attól, hogy mit tesz, vagy milyen megközelítést alkalmaz, mindenképpen folyamatosan a szenvedés, az aggodalom és a szorongás érzésének fogságában van. Mélyen leköti a betegsége, és minden, amit tesz, a betegsége enyhítésére és gyógyítására, valamint a betegségtől való megszabadulásra irányul. Amikor valaki ilyen negatív érzelmek közepette él, nem csak röviden gondol a betegségére, hanem e negatív érzelmek uralma alatt a gondolkodása gyakran nagyon is aktív. Amikor ezeket az aktív gondolatokat nem tudja megvalósítani, vagy amikor a valóság nem igazodik ahhoz, amit szeretne, időről időre számos ötlet vagy akár megközelítés is felbukkan az elméjében akarata ellenére. Azt mondja: „Ha Isten nem gyógyít meg, akkor is teljesítem a kötelességemet, de ha Isten valóban nem gyógyít meg, akkor a Belé vetett hitem haszontalan, és magam kell hogy kezeljem a betegséget.” Látod, azt gondolja magában: „Ha Isten nem gyógyít meg, akkor is jól fogom teljesíteni a kötelességemet – Isten próbára tesz engem”, ugyanakkor azt is gondolja: „Ha Isten valóban nem gyógyít meg, akkor magam kell hogy kezeljem a betegséget. Ha magam kell hogy kezeljem, akkor nem teljesítem a kötelességemet. Ha az Istenbe vetett hitem még a betegségemet sem tudja meggyógyítani, akkor miért higgyek Istenben? Miért gyógyít meg Isten másokat, de engem nem?” Folyamatosan belegabalyodik negatív érzelmeibe, és nemcsak hogy nem képes megfordítani vagy átalakítani helytelen gondolatait és nézőpontjait, hanem ezek a negatív érzelmek arra vezetik, hogy fokozatosan félreérti Istent, panaszkodik Istenre, és kételkedik Istenben a betegsége átélése során. Ez a folyamat a negatív érzelmei fokozatos átalakulása, és az, hogy romlott beállítottságuk révén kezdenek cselekedni. Amint egy romlott beállítottság átveszi az irányítást egy személy cselekedetei felett, az illető már nem csak negatív érzelmekkel fog rendelkezni – bizonyos gondolatok és nézőpontok, vagy ítéletek és elhatározások fognak felmerülni bennük, ezek pedig bizonyos cselekedeteket fognak eredményezni. Amikor egyfajta érzelem átalakul egyfajta állapottá, akkor már nem egyszerűen csak negatív érzelmekről van szó, arról, hogy valamiről gondolkodunk vagy egy bizonyos állapotban élünk, hanem arról, hogy ez az állapot gondolatokat, nézőpontokat és elhatározásokat szül, mozgást és cselekvéseket eredményez. Mi uralja ezeket a gondolatokat, nézőpontokat, mozdulatokat és cselekedeteket? Egy romlott beállítottság uralja őket. Nem simult már ki ez az átalakulási folyamat? (De igen.) Eleinte az emberek egy bizonyos kontextusban alakítanak ki negatív érzelmeket, és ezek a negatív érzelmek csak néhány egyszerű gondolat, nézőpont és eszme, de ezek az eszmék mind negatívak. Ezek a negatív gondolatok megrekednek az emberek érzelmeiben, és további különféle helytelen állapotok kialakulásához vezetnek. Amikor az emberek helytelen állapotokban élnek, és eldöntik, hogy mit tegyenek, hogyan tegyék, és milyen megközelítéseket fogadjanak el, hibás nézőpontok és elméletek alakulnak ki bennük, és ez aztán magában foglalja a romlott beállítottságukat. Ez ilyen egyszerű. Ez most már világos? (Igen, világos.) Akkor beszéljetek nekem erről. (Bizonyos kontextusokban az emberek negatív érzelmeket táplálnak. Ezek a negatív érzelmek eleinte nem többek néhány negatív gondolatnál. Amikor ezek a negatív gondolatok különböző helytelen állapotokat eredményeznek, és az emberek elkezdenek döntéseket hozni arról, hogy mit tegyenek, és elfogadnak bizonyos megközelítéseket, akkor bizonyos gondolatok és elméletek uralják őket. Ez tehát magában foglalja a romlott beállítottságukat). Gondolkodjatok el ezen, és nézzétek meg, hogy megértettétek-e. Hát nem egyszerű? (De az.) Egyszerűnek hangzik, de különbséget tudtok tenni a negatív érzelmek és a romlott beállítottságok között? Függetlenül attól, hogy elméletben könnyen megkülönböztethetőek-e vagy sem, mindenesetre megértettétek a negatív érzelmek és a romlott beállítottságok közötti különbséget? (Igen.)

Ha a különféle negatív érzelmek, amelyekről közösséget vállaltunk, léteznek a ti saját szívetekben, fel tudjátok ismerni és elemezni őket? (Valamennyire fel tudjuk őket ismerni.) Ha megvannak bennetek, akkor képesnek kell lennetek felismerni őket. A negatív érzelmek felismerésének nem az a célja, hogy pusztán általános elméleti megértésünk legyen róluk, vagy hogy felfogjuk a jelentésüket, és kész, hanem az, hogy megszabaduljunk a negatív érzelmek gyötrelmeitől, miután elnyertük a gyakorlati felismerésük képességét, és elengedjük ezeket a különféle negatív érzelmeket, amelyeknek nem kellene létezniük az emberekben, mint például azok a negatív érzelmek, amelyekről korábban közösséget vállaltunk. Most, a negatív érzelmek és a romlott beállítottságok közötti különbségtétel alapján, amiről az imént közösséget vállaltunk, mondhatjuk-e, hogy a negatív érzelmek az alapvető okai vagy kontextusai annak, hogy az emberek felfedik romlott beállítottságaikat? Például betegség esetén, ha nem alakulnak ki benned negatív érzelmek, mint például a szenvedés, az aggodalom és a szorongás a betegség miatt, az azt bizonyítja, hogy van tudásod és tapasztalatod a dologról, hogy helyes gondolatokkal és nézőpontokkal rendelkezel, és valódi engedelmességgel. Következésképpen a gondolataidnak és cselekedeteidnek e tekintetben igazodniuk kellene az igazsághoz. Ezzel szemben, ha egy bizonyos dologgal kapcsolatban állandóan negatív érzelmeket tapasztalsz, és emiatt állandóan negatív érzelmek csapdájában vagy, természetes, hogy e negatív érzelmek miatt különféle negatív állapotok fognak benned létrejönni. Ezek a negatív állapotok arra késztetnek, hogy természetes módon felfedd romlott beállítottságodat, amíg ezekben a helytelen állapotokban vagy. Ekkor sátáni filozófiák alapján fogsz cselekedni, minden tekintetben megsérted az igazságot, és a romlott beállítottságod szerint fogsz élni. Ezért, függetlenül attól, hogy hogyan teszünk különbséget a negatív érzelmek és a romlott beállítottságok között, összességében ez a két dolog összefügg, és elválaszthatatlan egymástól. Különösen abban közös a lényegük, hogy mind a negatív érzelmek, mind a romlott beállítottságok negatív dolgok – ugyanaz a lényegük, ugyanazok a mögöttes gondolatok és nézőpontok jellemzik őket. A negatív érzelmek kialakulásához vezető gondolatok és nézőpontok mind negatívak, mind sátáni filozófiák, és ezek a negatív dolgok arra késztetik az embereket, hogy felfedjék romlott beállítottságaikat, és romlott beállítottságaik alapján viselkedjenek és cselekedjenek. Nem így van ez? (De így van.)

Legutóbb a negatív érzelmekről, például a szenvedésről, az aggodalomról és a szorongásról vállaltunk közösséget. Most a negatív érzelmek egy másik aspektusáról fogunk közösséget vállalni, amely lényegét tekintve majdnem ugyanaz, mint a szenvedés, az aggodalom és a szorongás, de még negatívabb természetű. Mi ez az érzelem? Ez az a lelkiállapot, amellyel az emberek a mindennapi életükben a leggyakrabban találkoznak – az elnyomás. Mindannyian hallottatok már az „elnyomás” kifejezésről? (Igen, hallottunk.) Akkor kérlek, alkossatok egy mondatot vagy mondjatok egy példát az „elnyomás” szóval. Kezdem én. Egyesek azt mondják: „Ó, gyakran érzem elnyomva magam, miközben a kötelességemet teljesítem, és nem tudok szabadulni tőle.” Helyesen van felépítve ez a mondat? (Igen.) Most ti jöttök. (Mindig felfedem a romlottságot, amikor különféle dolgok történnek velem, és folyamatosan gondolkodnom kell, és meg kell próbálnom megismerni önmagam, ezért érzem magam elnyomottnak.) Azért érzed magad elnyomottnak, mert túlságosan is próbálod megismerni önmagad. Mi a kontextusa ennek az elnyomásnak? Mi okozza ezt? Az, hogy tudod, hogy egyáltalán nem vagy semmi, és úgy tűnik, hogy nincsenek kilátásaid vagy rendeltetési helyed, amelyek várnának rád, és hogy nincs reményed arra, hogy valaha is megmenekülsz, ezért elnyomottnak érzed magad. Ki akar még hozzászólni? (A nagy vörös sárkány országában az Istenben való hit miatt az emberek elnyomottnak érzik magukat). Ezt az elnyomottság érzést a környezet okozza. (Attól, hogy a vezetőm állandóan felügyel, miközben a kötelességemet teljesítem, elnyomottnak érzem magam.) Jól megfogalmazva, ez nagyon konkrétan fejezi ki az elnyomottság érzését. (Mindig kudarcokkal és akadályokkal találkozom, miközben a kötelességemet teljesítem, és ettől elnyomva érzem magam.) Az akadályoktól és a kudarcoktól elnyomva érzitek magatokat, mintha nem lenne előre vezető út. Amikor a munkátok lassan halad, elnyomottnak érzitek magatokat? (Igen.) Ez némileg pozitív jelentéssel bír. Mondj még többet. (Elnyomottnak érzem magam, amikor mindig foglalkoznak velem és megmetszenek, miközben teljesítem a kötelességemet.) Ez a valóság, nem igaz? (Elnyomottnak érzem magam, amikor nem kapok jó eredményeket a kötelességem teljesítése során.) Mi az oka ennek az elnyomottságnak? Tényleg azért van, mert nem értél el jó eredményeket? Nem félsz attól, hogy a kötelességedet kiigazítják, vagy hogy kirekesztenek? (De igen.) Ezek az elnyomásod konkrét okai. Van más elnyomással kapcsolatos érzésed is? Beszélj róluk. (Minden társam jobb nálam, ezért elnyomottnak érzem magam.) Ezt a gondot a féltékenység általi elnyomás okozza. Vannak más elnyomással kapcsolatos problémák is? (Elnyomottnak érzem magam, mivel a munkám területén régóta nem történt előrelépés.) Ez nyomás vagy elnyomás? Ez egy kis nyomás. Egy ilyen nyomás jó dolog. Nem kellene ezt a nyomást motivációvá alakítani? Amikor az egyes csapatok tagjainak kötelességeit állandóan kiigazítják, akkor nem érzitek elnyomottnak magatokat? (De igen.) Akkor is elnyomottnak érzitek magatokat. Az általatok mondott mondatokból úgy tűnik, hogy mindannyian megtapasztaljátok az elnyomottság érzését. Úgy tűnik, hogy az emberek belső énje nagyon nyugtalan, állandóan ideges, és egyfajta láthatatlan nyomás alatt áll, ezért jön létre bennük az elnyomottság érzése, és ezután az elnyomottság e negatív érzései közepette élnek. Vajon ez jó dolog? (Nem, nem az.) Ez nem jó dolog. Akkor nem kellene megoldani? Mivel nem jó dolog, meg kell oldani. Amikor az emberek állandóan egy negatív érzelem közepette élnek, függetlenül attól, hogy milyen érzelemről van szó, az alacsonyabb szinten káros hatással lehet a testükre és az elméjükre, megakadályozva őket abban, hogy egészségesen éljenek és erős felnőtté váljanak. Magasabb szinten a különböző negatív érzelmek hatása az emberekre nem korlátozódik a mindennapi életük alapvető szükségleteire, úgy mint az élelem, a ruházat, a menedék és a közlekedés. Sokkal fontosabb, hogy befolyásolja azt, ahogyan az emberekre és a dolgokra tekintenek, valamint befolyásolja a viselkedésüket és a cselekedeteiket. Pontosabban, befolyásolja a hatékonyságukat, az előrehaladásukat és a feladataikban való eredményességüket. Természetesen még ennél is fontosabb, hogy befolyásolja, hogy mire tesznek szert a kötelességeik teljesítéséből, és mit nyernek abból, amit az Istenbe vetett hitükből learathatnak. Az emberek elméjét folyamatosan gyötrik és gúzsba kötik ezek a negatív érzelmek, a szívük gyakran zaklatott, és gyakran tartózkodnak olyan érzésekben, mint a nyugtalanság, a kellemetlenség és a lobbanékonyság. Amikor az emberek beleragadnak ezekbe az érzésekbe, a normális lelkiismeretük és értelmük, valamint normális életük és kötelességeik normális teljesítése zavart szenved, rossz hatások érik és tönkremennek. Ezért azonnal fel kell oldanotok ezeket a negatív érzelmeket, és meg kell akadályoznotok, hogy azok tovább befolyásolják a normális életeteket és munkátokat. Az elnyomottság fogalma, amelyet ma tárgyaltunk, lényegében ugyanaz, mint a különféle negatív érzelmek, amelyekről korábban beszéltünk. Az emberek gyakran aggódnak, és sok mindennel kapcsolatban vannak aggályaik, vagy sok nyugtalanságot rejtegetnek a szívük mélyén, ezért elnyomottnak érzik magukat. Ha az elnyomottság ezen érzése hosszú ideig megoldatlan marad, az emberek még nyugtalanabbá és zaklatottabbá válnak a szívük mélyén. Bizonyos különleges környezetekben és összefüggésekben az emberek akár ki is törhetnek a lelkiismeret és az emberi értelem irányítása alól, és szélsőséges megközelítéseket alkalmazhatnak helyzetük leküzdése érdekében. Ennek oka, hogy az emberi test ösztönös képességének van egy határa, ameddig el bír viselni bizonyos negatív érzelmeket. Amikor ez a határ és csúcspont elérkezik, az emberek kiszabadulnak az emberi értelem korlátai közül, és szélsőséges megközelítéseket alkalmaznak annak érdekében, hogy levezessék érzelmeiket és a sokféle irracionális gondolatot, amely mélyen a szívükben rejlik.

Az imént az általatok mondott mondatokkal kifejezésre juttattátok néhány különböző okát annak, hogy az emberek miért érzik magukat elnyomottnak. Ma elsősorban három olyan okról és indokról fogunk közösségben beszélgetni, amelyek miatt az elnyomottság negatív érzése megjelenik az emberekben. Az első az, hogy sok ember akár a mindennapi életében, akár a kötelességei teljesítése során úgy érzi, hogy nem teheti azt, amit szeretne. Ez az első ok: a képtelenség arra, hogy az ember azt tegye, amit akar. Mit jelent az, hogy az ember nem teheti azt, amit akar? Azt jelenti, hogy nem válthat valóra minden vágyat, ami átfut az elméjén. Az, hogy képes legyen azt tenni, amit, amikor és ahogyan akar, az ilyen ember számára kívánalom, mind a munkájában, mind az életében. Különféle okok miatt azonban – többek között a törvények, az életkörülmények, vagy egy csoport szabályai, rendszerei, előírásai, fegyelmi intézkedései és egyebek miatt – az emberek nem képesek saját vágyaik és elképzeléseik szerint cselekedni. Következésképpen a szívük mélyén elnyomottnak érzik magukat. Egyszerűen fogalmazva, ez az elnyomottság azért történik meg, mert az emberek úgy érzik, bosszúság érte őket – sőt, egyesek még sértve is érzik magukat. Az, hogy valaki nem teheti azt, amit akar, őszintén szólva azt jelenti, hogy nem cselekedhet a saját akarata szerint – azt jelenti, hogy különféle okok és a különféle objektív környezetek és feltételek korlátai miatt nem lehet önfejű vagy szabadon elnéző. Egyesek például mindig felületesek, és megtalálják a módját annak, hogy a kötelességeik teljesítése közben lazsáljanak. Néha az egyházi munka sietséget igényel, de ők csak azt akarják tenni, amihez kedvük van. Ha fizikailag nem érzik magukat túl jól, vagy néhány napig rossz hangulatban vannak és rosszkedvűek, akkor nem hajlandóak elviselni a megpróbáltatásokat és megfizetni az egyházi munka árát. Különösen lusták és kényelemre áhítoznak. Amikor nincs motivációjuk, a testük lomhává válik, és nem hajlandóak mozogni, de félnek attól, hogy a vezetők foglalkoznak velük, a testvéreik pedig lustának nevezik őket, ezért nem tehetnek mást, mint hogy vonakodva végzik a munkát a többiekkel együtt, azonban nagyon kelletlennek, boldogtalannak és vonakodónak érzik magukat emiatt. Megbántottnak, megsértettnek, bosszúsnak és kimerültnek érzik magukat. Saját akaratuk szerint akarnak cselekedni, de nem mernek elszakadni Isten házának követelményeitől és előírásaitól, vagy azokkal szembemenni. Ennek eredményeként idővel elkezd kialakulni bennük egy érzelem: az elnyomottság. Amint ez az elnyomottságérzés gyökeret ereszt bennük, fokozatosan fásultnak és gyengének fognak tűnni. Akárcsak egy gépezet, már nem fogják tisztán érteni, hogy mit csinálnak, de továbbra is azt fogják tenni, amit minden nap mondanak nekik, úgy, ahogyan azt mondják nekik. Bár a felszínen megállás és szünet nélkül, a feladataik elvégzésének környezetéből való kilépés nélkül folytatják feladataik elvégzését, a szívükben mégis elnyomottnak érzik magukat, és azt gondolják, hogy az életük kimerítő, és tele van sérelmekkel. Jelenlegi legnagyobb vágyuk az, hogy egy napon többé ne mások irányítsák őket, ne korlátozzák őket Isten házának előírásai, és hogy felszabaduljanak Isten házának intézkedései alól. Azt akarják csinálni, amit akarnak, amikor akarják, végezni némi munkát, ha jól érzik magukat, és nem dolgozni, ha nem. Arra vágynak, hogy mentesüljenek mindenféle vád alól, attól, hogy valaha is megmetsszék őket vagy foglalkozzanak velük, és attól, hogy bárki felügyelje, ellenőrizze vagy irányítsa őket. Azt gondolják, hogy amikor eljön ez a nap, az egy nagyszerű nap lesz, és hogy nagyon szabadnak és felszabadultnak fogják érezni magukat. Ugyanakkor még mindig nem akarnak elmenni vagy nem akarják feladni; attól tartanak, hogy ha nem teljesítik kötelességeiket, ha valóban azt csinálnak, amit akarnak, és egy nap szabadok és felszabadultak lesznek, akkor természetes módon eltávolodnak Istentől, és félnek attól, hogy ha Isten már nem akarja őket, akkor majd nem nyerhetnek el áldásokat. Egyesek dilemmában találják magukat: ha megpróbálnak a testvéreiknek zúgolódni, akkor nehezen tudnak megszólalni. Ha imádságban fordulnak Istenhez, úgy érzik, képtelenek kinyitni a szájukat. Ha panaszkodnak, úgy érzik, hogy ők maguk a hibásak. Ha nem panaszkodnak, kellemetlenül érzik magukat. Csodálkoznak, hogy miért érzik úgy, hogy az életük annyira tele van sérelmekkel, miért érzik annyira ellentétesnek a saját akaratukkal, és miért érzik annyira kimerítőnek. Nem akarnak így élni, nem akarnak mindenki mással összhangban lenni, azt akarják csinálni, amit akarnak, ahogyan akarják, és nem értik, hogy ezt miért nem tudják megvalósítani. Korábban úgy érezték, hogy csak fizikailag fáradtak, de most már a szívük is elfáradt. Nem értik, mi történik velük. Mondjátok, vajon ezt nem az elfojtott érzelmek okozzák? (De igen.)

Egyesek azt mondják: „Mindenki azt mondja, hogy a hívők szabadok és felszabadultak, hogy a hívők különösen boldog, békés és örömteli életet élnek. Én miért nem élhetek olyan boldogan és békésen, mint mások? Miért nem érzek örömöt? Miért érzem magam olyan elnyomottnak és kimerültnek? Hogy lehet, hogy mások olyan boldog életet élnek? Az én életem miért olyan nyomorúságos?” Mondjátok meg Nekem, mi ennek az oka? Mi okozta az elnyomottságérzésüket? (A fizikai testük nem volt elégedett, és a hús-vér testük szenvedett.) Amikor az ember fizikai teste szenved, és úgy érzi, hogy valami rosszat tettek vele, ha ezt el tudja fogadni a szívében és az elméjében, akkor vajon nem fogja úgy érezni, hogy a fizikai szenvedése már nem olyan nagy? Ha a szívében és elméjében vigaszt, békét és örömöt talál, még akkor is elnyomottnak fogja érezni magát? (Nem.) Ezért érvénytelen azt állítani, hogy az elnyomottságot a fizikai szenvedés okozza. Ha az elnyomottság a túlzott fizikai szenvedés miatt keletkezik, akkor ti nem szenvedtek? Azért érzitek elnyomottnak magatokat, mert nem tehetitek azt, amit szeretnétek? Elfojtott érzelmek csapdájába estek, mert nem tudjátok azt tenni, amit szeretnétek? (Nem.) Elfoglaltak vagytok a napi munkátokban? (Kissé elfoglaltak vagyunk.) Mindannyian eléggé elfoglaltak vagytok, reggeltől estig dolgoztok. Az alvás és az evés mellett szinte az egész napodat a számítógép előtt töltöd, fárasztva a szemedet és az agyadat, kimerítve a testedet, de elnyomottnak érzed magad? Ez a fáradtság elnyomottságérzést eredményez benned? (Nem.) Mi okozza az emberek elnyomottságérzését? Biztosan nem a fizikai fáradtság miatt van, akkor mi okozza? Ha az emberek állandóan a fizikai kényelmet és boldogságot keresik, ha állandóan a fizikai boldogságot és kényelmet hajszolják, és nem kívánnak szenvedni, akkor még egy kevés fizikai szenvedés, mások szenvedésénél egy kicsit több szenvedés, vagy a szokásosnál kicsit nagyobb túlterheltség is elnyomottságérzést kelt bennük. Ez az elnyomottságérzés egyik oka. Ha az emberek nem tartanak nagy dolognak egy kis fizikai szenvedést, és nem a fizikai kényelemre törekszenek, hanem az igazságra, és igyekeznek teljesíteni kötelességeiket, hogy eleget tegyenek Istennek, akkor nem fognak gyakran fizikai szenvedést érezni. Még ha időnként kissé elfoglaltnak, fáradtnak vagy kimerültnek is érzik magukat, miután alszanak, ébredéskor jobban érzik magukat, és folytatják a munkát. A feladataikra és a munkájukra fognak összpontosítani; nem fognak jelentős problémának tekinteni egy kis fizikai fáradtságot. Ha azonban az emberek gondolkodásában probléma merül fel, és állandóan a fizikai kényelemre törekszenek, minden alkalommal, amikor a fizikai testük kissé sérül, vagy nem talál kielégülést, bizonyos negatív érzelmek fognak bennük felszínre törni. Akkor az ilyen típusú emberek, akik mindig azt akarják tenni, ami nekik tetszik, és a hús-vér testüket akarják kényeztetni és élvezni az életet, miért kerülnek gyakran az elnyomottság negatív érzésének csapdájába, amikor elégedetlenek? (Azért, mert a kényelemre és a fizikai élvezetre törekszenek.) Ez igaz néhány emberre. Van az embereknek egy másik csoportja, akik nem törekszenek a fizikai kényelemre. Ők a dolgokat a saját szeszélyeik szerint akarják végezni, és a saját hangulatukat akarják követni. Amikor boldogok, több szenvedést képesek elviselni, képesek egész nap folyamatosan dolgozni, és ha megkérdezed tőlük, hogy fáradtak-e, azt mondják: „Nem vagyok fáradt, hogyan is fárasztana el a kötelességem teljesítése!?” De ha egy nap boldogtalanok, akkor is elégedetlenek lesznek, ha csak arra kéred őket, hogy egy perccel több időt töltsenek valamivel, és ha egy kicsit megdorgálod őket, akkor azt mondják: „Ne beszélj! Elnyomottnak érzem magam. Ha tovább beszélsz, nem fogom teljesíteni a kötelességemet, és ez a te hibád lesz. Ha a jövőben nem kapok áldásokat, az a te lelkeden szárad, és te viselsz majd érte minden felelősséget!” Az emberek ingatagok, amikor abnormális állapotban vannak. Néha képesek szenvedni és megfizetni az árat, máskor viszont csak egy kevéske szenvedés miatt is panaszkodnak, és még egy apró probléma is felzaklatja őket. Amikor rossz hangulatban vannak, akkor már nem akarják teljesíteni kötelességeiket, nem akarják olvasni Isten szavait, énekelni a dicsőítő énekeket, vagy részt venni az összejöveteleken és prédikációkat hallgatni. Egy ideig csak egyedül akarnak majd lenni, és lehetetlen, hogy bárki is segítsen rajtuk vagy támogassa őket. Néhány nap múlva talán túljutnak rajta, és jobban érzik magukat. Bármitől, ami nem elégíti ki őket, elnyomottnak érzik magukat. Ez a fajta ember nem különösen akaratos? (De igen.) Ők különösen akaratosak. Ha például azonnal el akarnak aludni, akkor ragaszkodnak hozzá. Azt mondják: „Fáradt vagyok, és most azonnal el akarok aludni. Amikor nincs energiám, aludnom kell!” Ha valaki azt kérdi, hogy „Nem bírsz még ki tíz percet? Ez a feladat mindjárt készen van, és utána mindannyian pihenhetünk, mit szólsz hozzá?”, azt fogják válaszolni, hogy „Nem, most azonnal aludnom kell!” Ha valaki meggyőzi őket, vonakodva kitartanak még egy darabig, de elnyomottnak és bosszúsnak érzik magukat. Gyakran érzik magukat elnyomottnak ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, és nem hajlandóak elfogadni a testvéreik segítségét, vagy azt, hogy a vezetők felügyeljenek rájuk. Ha hibát követnek el, nem engedik, hogy mások foglalkozzanak velük vagy megmetsszék őket. Nem kívánják, hogy bármilyen módon korlátozzák őket. Azt gondolják: „Hiszek Istenben, hogy megtaláljam a boldogságot, miért kellene hát megnehezítenem a dolgomat? Miért kellene, hogy az életem ilyen kimerítő legyen? Az embereknek boldogan kellene élniük. Nem kellene olyan nagy figyelmet fordítaniuk ezekre a szabályokra és azokra a rendszerekre. Mi értelme mindig betartani őket? Most, ebben a pillanatban azt teszek, amit akarok. Egyikőtök sem szólhat bele egy szót sem.” Ez a fajta ember különösen akaratos és léha: nem engedi, hogy bármilyen kényszert elszenvedjen, és semmilyen munkakörnyezetben nem akarja magát korlátok közé szorítva érezni. Nem kívánja betartani Isten házának előírásait és alapelveit, nem hajlandó elfogadni azokat az alapelveket, amelyeket az embereknek viselkedésük terén be kellene tartaniuk, és még azt sem akarja teljesíteni, amit a lelkiismeret és az értelem szerint tennie kellene. Azt akarja tenni, amihez kedve van, ami boldoggá teszi, ami hasznára válik, és amitől kényelemben érzi magát. Úgy véli, hogy ha ilyen korlátok között élne, az sértené az akaratát, egyfajta önkínzás lenne, túl kemény lenne önmagával szemben, és az embereknek nem kellene így élniük. Úgy gondolja, hogy az embereknek szabadon és felszabadultan kellene élniük, gondtalanul engedve hús-vér testüknek és vágyaiknak, valamint eszményeiknek és kívánságaiknak. Azt gondolja, hogy engedniük kellene minden elképzelésüknek, mondhatnak, amit akarnak, tehetnek, amit akarnak, és mehetnek, ahová akarnak, anélkül, hogy figyelembe kellene venniük a következményeket vagy mások érzéseit, és különösen anélkül, hogy figyelembe kellene venniük saját felelősségüket és kötelezettségeiket, vagy a kötelességeket, amelyeket a hívőknek teljesíteniük kellene, vagy az igazság valóságát, amelyet fenn kellene tartaniuk és meg kellene élniük, vagy az életutat, amelyet követniük kellene. Az emberek ezen csoportja mindig azt akarja tenni a társadalomban és a többi ember között, amit akar, de bárhová is mennek, soha nem tudják ezt elérni. Úgy vélik, hogy Isten háza az emberi jogokat hangsúlyozza, teljes szabadságot biztosít az embereknek, és törődik az emberiséggel, valamint az emberek elfogadásával és elviselésével. Azt gondolják, hogy miután Isten házába érkeztek, szabadon engedhetnek hús-vér testüknek és vágyaiknak, de mivel Isten házában adminisztratív rendeletek és előírások vannak, mégsem tehetik azt, amit akarnak. Ezért a negatív elnyomottságérzésüket még azután sem tudják feloldani, hogy csatlakoztak Isten házához. Nem azért élnek, hogy bármilyen felelősséget vállaljanak, vagy hogy küldetéseket teljesítsenek, vagy hogy igaz emberré váljanak. Az Istenbe vetett hitük nem azért van, hogy teljesítsék a teremtett lény kötelességét, beteljesítsék küldetésüket és elérjék az üdvösséget. Függetlenül attól, hogy milyen emberek között élnek, milyen környezetben vannak, vagy milyen foglalkozást űznek, a végső céljuk önmaguk megtalálása és megjutalmazása. Minden tevékenységük célja ekörül forog, és az önjutalmazás az élethosszig tartó vágyuk és a céljuk.

Néhányan közületek a testvérek vendégül látásáért és az ételek elkészítéséért felelősek, és ebben az esetben meg kell kérdezned a testvéreket, hogy mit szeretnek enni, meg kell kérdezned magadat, hogy mik Isten házának alapelvei és követelményei, majd e kétféle alapelv szerint kell vendégül látnod őket. Ha Észak-Kínából érkezőket látsz vendégül, készíts több búza alapú ételt, például gőzölt zsemlét, mandarin tekercset és töltött zsemlét. Alkalmanként készíthetsz rizst vagy rizstésztát is, amit a dél-kínaiak esznek. Ez mind elfogadható. Tegyük fel, hogy az általad vendégül látott emberek többsége dél-kínai. Nem szeretik a búza alapú ételeket, inkább a rizst részesítik előnyben, és úgy érzik, hogy nem ettek ételt, ha nincs rizs. Tehát ha vendégül látod őket, gyakrabban kell rizst készítened, és gondoskodnod kell arról, hogy az ételeid megfeleljenek a dél-kínai emberek ízlésének. Ha dél- és észak-kínaiakat egyaránt vendégül látsz, akkor készíthetsz kétféle ételt, hogy az embereket eldönthessék, hogy melyiket részesítik előnyben, megadva nekik a választás szabadságát. A testvérek ilyen módon történő vendégül látása összhangban van az alapelvekkel – ez egy nagyon egyértelmű dolog. Amíg az emberek többsége elégedett, addig ez elég. Nem kell aggódnod néhány fura egyén miatt, akik elégedetlenek. Ha azonban a vendéglátásért felelős személy nem érti az igazságot, és nem tudja, hogyan kell az alapelvek szerint kezelni a dolgokat, és mindig a saját preferenciái alapján cselekszik, és olyan ételt készít, amilyet csak akar, anélkül, hogy figyelembe venné, hogy az emberek örömmel eszik-e azt – ez miféle probléma? A túlzott akaratosság és önzés egyik formája. Vannak, akik Kína déli részéről származnak, a többség pedig, akiket vendégül látnak, északról. Minden nap rizst főznek anélkül, hogy figyelembe vennék, hogy a testvérek hozzá vannak-e szokva, és amikor megpróbálsz velük foglalkozni és tanácsot adni nekik, egy bizonyos fajta érzelem tör fel bennük, és a szívükben ellenállás, engedetlenség és neheztelés éled, mondván: „Isten házában főzni nem könnyű. Nagyon nehéz ezeket az embereket kiszolgálni. Keményen dolgozom reggeltől estig, hogy főzzek nektek, de ti továbbra is olyan válogatósak vagytok. Mi a baj a rizsevéssel? Mi déliek nem eszünk rizst naponta háromszor? Nem szép dolog így élni? Erősebbek vagyunk nálatok, és több energiánk van. Mi olyan jó abban, hogy mindig tésztát és párolt zsemlét esztek? Jóllaktok ettől? Nekem miért nem ízlik a tészta? Miért nem lakom jól tőle? Hát, nem tehetek semmit. Gondolom, ahhoz, hogy az Isten házában teljesítendő kötelességemet teljesítsem, el kell viselnem, és vissza kell fognom magam. Ha nem fogom vissza magam, lehet, hogy lecserélnek vagy kirekesztenek. Akkor hát csak tésztát és párolt zsemlét kell készítenem!” Minden nap bosszúsan végigcsinálja ezt, és arra gondol: „Még csak nem is ehetek rizst az étkezéskor. Rizst akarok enni minden étkezéshez. Rizs nélkül nem tudok életben maradni. Rizst akarok enni!” Bár minden nap vonakodva készíti a tésztát és a párolt zsemlét, a hangulata rendkívül rossz. Miért érzi magát rendkívül rosszul? Azért, mert elnyomva érzi magát. Azt gondolja: „Ki kell szolgálnom titeket, emberek, és olyan ételeket kell főznöm, amilyeneket ti szerettek enni, nem pedig azt, amit én szeretnék enni. Miért mindig nektek kell megfelelnem, és nem magamnak?” Úgy érzi, hogy bántják, elnyomják, és hogy az élete kimerítő. Nem hajlandó semmilyen pluszmunkát végezni, és ha végez is egy kis munkát, azt felületesen teszi; attól fél, hogy leváltják vagy elzavarják, ha nem dolgozik. Következésképpen csak vonakodva és kelletlenül cselekszik, és így teljesíti kötelességét, anélkül, hogy megtapasztalná a boldogság, a szabadság vagy a felszabadultság pillanatait. Az emberek megkérdezik tőle: „Mit érzel a testvérek vendégül látásával és az ételek elkészítésével kapcsolatban?” Azt feleli: „Valójában nem olyan fárasztó, de elnyomottnak érzem magam.” Az emberek azt kérdezik: „Miért érzed magad elnyomva? Van rizs, liszt és zöldség – mindened megvan. Még csak nem is a saját pénzedből kell megvenned ezeket a dolgokat. Csak fáradoznod kell, és időnként kicsit több munkát kell végezned, mint másoknak. Nem ezt kellene tenned? Az Istenben való hit és a kötelesség teljesítése örömteli dolog. Önkéntes dolgok. Akkor miért érzed magad elnyomva?” Azt válaszolja: „Bár önkéntesen teszem ezeket a dolgokat, nem ehetek gyakran rizst, és nem tehetem azt, amit akarok, és nem ehetem azt, amit szeretek és finomnak találok. Félek, hogy kritizálnak, ha meglátják, hogy valami finomat próbálok főzni magamnak, ezért elnyomottnak érzem magam, és sosem vagyok boldog.” Az ilyen emberek elfojtott érzelmek közepette élnek, mert nem tudják kielégíteni az étel iránti vágyukat.

Vannak, akik az egyházi gazdaságokban termesztenek zöldségeket. Hogyan kellene ezt csinálniuk? Az évszakok, az éghajlat, a hőmérséklet és az ellátandó emberek száma alapján kell megfelelő zöldségféléket ültetniük. Isten házában vannak előírások a különféle zöldségek termesztésére vonatkozóan, ami sok ember számára kihívást jelenthet. Vannak olyan zöldségek, amelyeket az emberek szívesen fogyasztanak naponta, és vannak olyanok, amelyeket nem szívesen esznek. Némelyiknek szabályozott a mennyisége, másokat pedig szezonálisan fogyasztanak. Ily módon az emberek által fogyasztható mennyiség korlátozott. Néhányan azt gondolták: „Ó, ezeket a zöldségeket soha nem tudjuk teljes mértékben kiélvezni. Eszünk egy kicsit, és már el is fogytak. Nincs belőlük elegendő! A koktélparadicsomhoz hasonlóan mindig csak egy kis maréknyit kapunk, és mielőtt kiélvezhetnénk az ízét, elfogy. Jó lenne, ha egész tállal ehetnénk őket!” Így hát egy olyan helyen, ahol körülbelül tíz ember élt, kétszáz koktélparadicsom-palántát ültettek. Reggel, amint felébredtek, ekezdték egy egész tállal enni, és az esti lefekvésig így folytatták. Az egész tálnyi koktélparadicsom és hagyományos paradicsom, valamint a kosárnyi uborka elfogyasztása nagyon izgalmas volt számukra. Úgy érezték, hogy mennyei napok voltak, és ők boldogok voltak. Az ilyen emberek nem tudják követni cselekedeteikben Isten házának előírásait, és nem tudják betartani a tudomány alapelveit. Nem hajlandók hallgatni senkire, saját érdekeiket helyezik előtérbe, mindenben csak saját magukat tartják szem előtt, és azt teszik, amit akarnak. Ennek eredményeképpen Isten házának ellenőrzése, felügyelete és irányítása alatt ezek az emberek, akik falatnyi gyümölcsöt akartak enni, korlátozás alá kerültek, néhányukkal pedig foglalkoztak és megmetszették őket. Mondjátok, szerintetek hogy érzik magukat most? Nem érzik magukat hihetetlenül csalódottnak? Nem érzik úgy, hogy a világ sivár, és hogy Isten házában nincs szeretet vagy melegség? Nem érzik magukat hihetetlenül elnyomva? (De igen.) Állandóan azt gondolják: „Mi a baj azzal, ha azt teszem, amit akarok? Nem élvezhetem, hogy zöldségeket eszem? Még azt sem engedik, hogy egyek egy tálnyi koktélparadicsomot. Milyen fukarok! Isten háza nem ad szabadságot az embereknek. Ha koktélparadicsomot akarunk enni, akkor a táplálásra szoruló emberek száma alapján kell ültetnünk. Mi a baj azzal, ha két-háromszáz palántát ültetek? Ha nem tudjuk mindet megenni, akkor majd megetetjük az állatokkal.” Helyénvaló, hogy egy tálnyit egyél? Nem kellene mértéket tartani és határt szabni az elfogyasztott mennyiségnek? Az Isten által teremtett különféle élelmiszerekből az embereknek a terméshozamuk és a szezonális elérhetőségük alapján kell fogyasztaniuk. Az alapvető élelmiszereknek azoknak kell lenniük, amelyeknek nagy a terméshozama, míg az alacsony terméshozamú, rövid szezonú, rövid növekedési időszakú vagy korlátozott terméshozamú élelmiszereket kisebb mennyiségben kell fogyasztani – egyes meghatározott helyeken az emberek egyáltalán nem is esznek belőlük, és nem maradnak le semmiről. Ez észszerű. Az emberek mindig vágyakat táplálnak, és folyamatosan ki akarják elégíteni az étvágyukat. Helyénvaló ez? Nem helyénvaló, hogy mindig legyenek vágyaink és étvágyunk. Isten házának megvannak a maga szabályai. Az Isten házában folyó munka minden területén vannak szabályok, irányítás és megfelelő rendszerek. Ha Isten házának tagjává akarsz válni, akkor szigorúan be kell tartanod annak szabályait. Nem szabad szemtelennek lenned, hanem meg kell tanulnod alávetni magad és úgy viselkedni, hogy az mindenki számára kielégítő legyen. Ez összhangban van a lelkiismeret és az értelem mércéivel. Isten házának egyetlen szabálya sem egyetlen személy javára van kialakítva, hanem mindenki érdekében Isten házában. Arra szolgálnak, hogy megvédjék Isten házának munkáját és érdekeit. Ezek a szabályok és rendszerek észszerűek, és ha az embereknek van lelkiismeretük és értelmük, akkor követniük kell őket. Ezért bármit is teszel, egyrészt Isten házának szabályai és rendszerei szerint kell tenned, másrészt pedig felelősséged és kötelességed mindezt fenntartani, ahelyett, hogy folyamatosan a személyes érdekeid és elképzelésed alapján cselekednél. Nem így van? (De igen.) Ha úgy érzed, hogy különösen elnyomottan élsz és dolgozol Isten házában, az nem az Isten házának szabályaival, rendszereivel vagy irányítási módszereivel kapcsolatos problémák miatt van, hanem inkább a te személyes problémád miatt. Tegyük fel, hogy mindig önmagad elégedettségére és a saját vágyaid kielégítésére törekszel Isten házában, és mindig hihetetlenül elnyomottnak érzed magad, nem érzed, hogy szabad és felszabadult lennél, nincs benned béke vagy öröm. Mondjuk, hogy állandóan kényelmetlenül és rosszul érzed magad, hogy semmilyen ügyben nem teheted azt, amit szeretnél, hogy nem ehetsz vagy öltözködhetsz úgy, ahogyan szeretnél, nem öltözhetsz divatosan vagy csábítóan, és mindezek miatt minden nap nyomorultul és rosszul érzed magad. Tegyük fel, hogy mindig kellemetlennek találod a testvéreiddel való érintkezést, és azt gondolod: „Ezek az emberek mindig az igazságról beszélnek velem, ez túlságosan kellemetlen! Nem akarok így viselkedni. Én csak boldogan, elégedetten és szabadon akarok élni. Úgy érzem, hogy nem vagyok olyan boldog és szabad, mint ahogyan azt elképzeltem, hogyha majd hiszek Istenben. Nem akarom, hogy bárki is korlátozzon. Mindig vannak emberek, akik irányítanak és korlátoznak engem, és úgy érzem, hogy elnyomnak.” Az ilyen emberek nem kedvelik az effajta életkörülményeket, és ellenszenvet éreznek irántuk. Az áldások elnyerése érdekében azonban nincs más választásuk, mint elkötelezni magukat mellette. Nincs hol levezetniük a csalódottságukat, nem mernek kiáltani, és gyakran érzik magukat elnyomva. Az egyetlen megoldás, a legjobb módszer az ilyen emberekkel való bánásmódra az, ha elmondjuk nekik: „Elmehetsz. Menj és edd, amit akarsz, viseld azt a ruhát, amire vágysz, élj olyan életet, amilyet akarsz, csináld azt, amit szeretnél, legyen olyan karriered, amilyet akarsz, és kövess olyan célokat és irányt, amilyet kívánsz. Isten háza nem tart téged vissza. A kezed és a lábad szabad, akárcsak a szíved. Senki sem korlátoz. Azon kívül, hogy te elkötelezted magad Isten háza mellett egy bizonyos cél elérése érdekében, senki nem kényszerítette rád ezeket a szabályokat, mondván, hogy neked Isten házában szükséges, kell és muszáj maradnod, különben Isten háza tesz veled valamit.” Az igazat mondom neked, Isten háza nem fog veled tenni semmit. Ha el akarsz menni, bármikor elmehetsz. Csak add vissza Isten szavainak könyveit a gyülekezetnek, és add át minden munkádat, ami a kezedben van. Bármikor távozhatsz, amikor csak akarsz. Isten háza nem korlátoz téged, nem börtön vagy fegyház. Isten háza egy szabad hely, és kapui szélesre vannak tárva. Ha elnyomva érzed magad, az azért van, mert nem teheted azt, amit szeretnél, és ez azt jelenti, hogy ez a hely nem megfelelő számodra. Ez nem az a boldog otthon, amelyet keresel, és nem is az a hely, ahol laknod kellene. Ha olyan módon élsz, ami ennyire ellentétes az akaratoddal, akkor el kell menned. Érted? Isten háza soha nem kényszeríti a hitetleneket, vagy azokat, akik nem az igazságra törekszenek. Ha üzletelni szeretnél, gazdaggá válni, karriert csinálni, vagy ki akarsz merészkedni a világba, és nevet szerezni magadnak, akkor ez a te személyes törekvésed, és vissza kellene térned a szekuláris világba. Isten háza soha nem korlátozza az emberek szabadságát. Isten házának kapui szélesre vannak tárva. A hitetlenek és azok, akik nem törekszenek az igazságra, bármikor kisétálhatnak és elhagyhatják Isten házát.

Egyesek egyszerűen nem hajlandók teljesíteni kötelességeiket és közösséget vállalni az igazsággal kapcsolatban. Nem alkalmazkodtak a gyülekezeti élethez, képtelenek alkalmazkodni hozzá, és mindig különösen nyomorultnak és tehetetlennek érzik magukat. Nos, én azt mondanám ezeknek az embereknek: Sietve távoznotok kellene. Menjetek a szekuláris világba, keressétek meg saját céljaitokat és irányotokat, és éljétek azt az életet, amit élnetek kellene. Isten háza soha senkit nem kényszerít. Az egyház egyetlen szabálya, rendszere vagy adminisztratív rendelete sem irányul ellened mint egyén ellen. Ha nehéznek találod, nem tudod betartani őket, és különösen nyomorultnak és elnyomottnak érzed magad, akkor dönthetsz úgy, hogy távozol. Azok, akik képesek elfogadni az igazságot és fenntartani az alapelveket, azok alkalmasak arra, hogy az egyházban maradjanak. Persze, ha úgy érzed, hogy nem vagy alkalmas arra, hogy Isten házában maradj, vajon lesz számodra más megfelelő hely? Igen, a világ hatalmas, és lesz megfelelő hely a számodra. Röviden, ha itt elnyomottnak érzed magad, ha nem találsz feloldozást, ha gyakran akarod levezetni a gőzt, és mindig fennáll a lehetősége annak, hogy a természeted kitör, akkor veszélyben vagy, és nem vagy alkalmas arra, hogy Isten házában maradj. A világ hatalmas, és mindig lesz megfelelő hely a számodra. Szánj időt arra, hogy magad rátalálj. Nem megfelelő módja ez az ügy kezelésének? Nem észszerű? (De igen.) Ha ezek az emberek ennyire kényelmetlenül érzik magukat, és te mégis itt akarod tartani őket, akkor vajon nem vagy buta? Hagyjuk őket elmenni, és kívánjunk nekik sok sikert álmaik megvalósításához, rendben? Mik az ő álmaik? (Hogy megegyenek egy tálnyi koktélparadicsomot.) Rizst és halat is akarnak enni minden étkezéskor, egész évben. Milyen álmaik vannak még? Hogy minden nap maguktól ébredjenek, hogy akkor dolgozzanak, amikor akarnak, és senki ne irányítsa vagy felügyelje őket, amikor nem akarnak dolgozni. Hát nem ez az ő álmuk? (De igen.) Micsoda nagy álom! Milyen magasztos! Mondd, az ilyen embereknek jók a kilátásaik? Megfelelő munkát végeznek? (Nem.) Összefoglalva, az ilyen emberek mindig elnyomottnak érzik magukat. Egyszerűen fogalmazva az a vágyuk, hogy kényeztessék a hús-vér testüket és kielégítsék a vágyaikat. Túlságosan önzőek, mindent a saját szeszélyük és kedvük szerint akarnak csinálni, figyelmen kívül hagyják a szabályokat, és nem az alapelvek szerint kezelik az ügyeket, csak a saját érzéseik, preferenciáik és vágyaik alapján intézik a dolgokat, és a saját érdekeik szerint cselekszenek. Hiányzik belőlük a normális emberi mivolt, és az ilyen emberek nem foglalkoznak a rendes munkájukkal. Azok az emberek, akik nem foglalkoznak a rendes munkájukkal, úgy érzik, hogy mindenben el vannak nyomva, bárhová is mennek. Még ha egyedül élnének, akkor is elnyomottnak éreznék magukat. Szépen fogalmazva, ezek az emberek nem ígéretes egyéniségek, és nem foglalkoznak a rendes munkájukkal. Pontosabban fogalmazva, az emberi mivoltuk abnormális, és kissé együgyűek. Milyenek azok az emberek, akik a rendes munkájukkal foglalkoznak? Olyanok, akik egyszerű módon tekintenek az olyan alapvető szükségleteikre, mint az étel, a ruházat, a menedék és a közlekedés. Amíg ezek a dolgok megfelelnek a normális színvonalnak, az elég nekik. Jobban érdekli őket az életútjuk, a küldetésük emberi lényként, az életszemléletük és az értékeik. A tehetetlen emberek min töprengenek egész nap? Állandóan azon töprengenek, hogyan lazsáljanak, hogyan trükközzenek, hogy kibújhassanak a felelősség alól, hogyan egyenek jókat és hogyan szórakozzanak, hogyan éljenek fizikai kényelemben és komfortban, anélkül, hogy a megfelelő dolgokat figyelembe vennék. Ezért elnyomottnak érzik magukat abban a keretben és környezetben, ahol teljesítik kötelességeiket Isten házában. Isten háza megköveteli, hogy az emberek megtanuljanak bizonyos általános és szakmai ismereteket, amelyek a feladataikkal kapcsolatosak, hogy jobban tudják azokat végezni. Isten háza megköveteli az emberektől, hogy gyakran egyék és igyák Isten szavait, hogy jobban megértsék az igazságot, belépjenek annak valóságába, és megtudják, hogy mik a cselekedetek alapelvei. Mindezek a dolgok, amelyekről Isten háza közösséget vállal és említést tesz, olyan témákra, gyakorlati kérdésekre és egyebekre vonatkoznak, amelyek az emberek életének és kötelességeik teljesítésének körébe tartoznak, illetve arra szolgálnak, hogy segítsék az embereket abban, hogy a rendes munkájukat végezzék és a helyes úton járjanak. Ezek az egyének, akik nem végzik a rendes munkájukat, és akik azt teszik, amit akarnak, nem kívánják ezeket a megfelelő dolgokat tenni. A végső cél, amit el akarnak érni azzal, hogy azt teszik, amit akarnak, az a fizikai kényelem, az élvezet és a könnyedség, valamint az, hogy ne korlátozzák őket, és ne érje őket semmilyen módon sérelem. Az, hogy eleget ehessenek abból, amiből csak akarnak, és azt csinálhassák, amit akarnak. Emberi mivoltuk minősége és belső törekvéseik miatt érzik magukat gyakran elnyomva. Akárhogyan is kommunikálsz velük az igazságról, nem fognak megváltozni, és az elnyomottságérzésük nem oldódik fel. Ők pontosan ilyen emberek; olyanok, akik nem végzik a rendes munkájukat. Bár a felszínen úgy tűnik, hogy nem követtek el nagy gonoszságot, vagy nem rossz emberek, és bár úgy tűnik, hogy csak nem tartották be az alapelveket és a szabályokat, a valóságban a természetük lényege az, hogy nem végzik a rendes munkájukat, és nem követik a helyes utat. Az ilyen emberekből hiányzik a normális emberi mivolt lelkiismerete és értelme, és nem képesek elérni a normális emberi mivolt intelligenciáját. Nem gondolkodnak, nem mérlegelnek és nem követik azokat a célokat, amelyeket a normális emberi mivolttal rendelkező embereknek követniük kellene, vagy azokat az életszemléleteket és létmódokat, amelyeket a normális emberi mivoltú embereknek a magukévá kellene tenniük. Az elméjüket minden nap olyan gondolatok töltik meg, hogy hogyan találhatnának testi könnyedséget és örömöt. A gyülekezet életkörülményei között azonban nem tudják kielégíteni fiziki vágyaikat, ezért kényelmetlenül és elnyomottnak érzik magukat. Így jönnek létre bennük ezek az érzelmek. Mondjátok meg Nekem, az ilyen embereknek nem kimerítő az életük? (De igen.) Szánalmas az életük? (Nem, nem szánalmas.) Így van, nem szánalmasak. Hogy finoman fogalmazzak, ezek azok az emberek, akik nem végzik a rendes munkájukat. A társadalomban kik azok az emberek, akik nem végzik a rendes munkájukat? Ők a naplopók, a bolondok, a lógósok, a huligánok, a garázdálkodók és a léhűtők – az ilyen emberek. Nem akarnak új készségeket vagy képességeket elsajátítani, és nem akarnak komoly karriert befutni, vagy munkát találni, hogy megéljenek. Ők a társadalom naplopói és léhűtői. Beszivárognak az egyházba, és aztán a semmiért akarnak kapni valamit, és megszerezni az áldásokból a maguk részét. Opportunisták. Ezek az opportunisták soha nem hajlandók teljesíteni a kötelességeiket. Ha a dolgok egy kicsit is nem az ő szájuk íze szerint mennek, akkor elnyomva érzik magukat. Mindig szabadon akarnak élni, nem akarnak semmilyen munkát végezni, és mégis jó ételeket akarnak enni, szép ruhákat akarnak viselni, azt enni, amit csak akarnak, és akkor aludni, amikor csak akarnak. Azt gondolják, hogy amikor eljön egy ilyen nap, az biztosan csodálatos lesz. Nem akarnak elviselni egy kis nehézséget sem, és élvezettel teli életre vágynak. Ezek az emberek még az életet is fárasztónak találják; negatív érzelmek kötik gúzsba őket. Gyakran érzik magukat fáradtnak és zavarodottnak, mert nem tehetik azt, amit akarnak. Nem akarják a rendes munkájukat végezni, vagy a rendes ügyeiket intézni. Nem akarnak kitartani egy munka mellett, és azt folyamatosan, az elejétől a végéig elvégezni, saját szakmájuknak és kötelességüknek, kötelezettségüknek és felelősségüknek tekintve; nem akarják befejezni azt és eredményt elérni, vagy a lehető legjobb színvonalon elvégezni. Soha nem gondolkodtak így. Csak felületesen akarnak cselekedni, és a kötelességüket a megélhetés eszközeként akarják használni. Amikor egy kis nyomással vagy valamilyen ellenőrzéssel szembesülnek, vagy amikor egy kicsit magasabb mércét állítanak eléjük, vagy amikor egy kis felelősséget kell vállalniuk, kényelmetlenül és elnyomva érzik magukat. Ezek a negatív érzelmek születnek meg bennük, az élet kimerítőnek tűnik számukra, és nyomorultul érzik magukat. Az egyik alapvető oka annak, hogy kimerítőnek érzik az életet, az, hogy az ilyen emberekből hiányzik az értelem. Az értelmük gyenge, az egész napot fantáziálgatással töltik, álomvilágban élnek, a fellegekben, mindig a legvadabb dolgokról képzelegve. Ezért nagyon nehéz feloldani az elnyomottságérzésüket. Őket nem érdekli az igazság, ők hitetlenek. Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy megkérjük őket, hogy hagyják el Isten házát, térjenek vissza a világba, és találják meg a saját helyüket, ahol kényelem és komfort várja őket.

Azok, akik igazán hisznek Istenben, mind olyan egyének, akik elvégzik a rendes munkájukat, mindannyian hajlandóak teljesíteni a kötelességeiket, képesek egy munkát elvállalni, és azt képességeiknek és Isten háza szabályainak megfelelően jól elvégezni. Eleinte természetesen kihívást jelenthet az alkalmazkodás ehhez az élethez. Fizikailag és szellemileg kimerültnek érezhed magad. Ha azonban valóban megvan benned az elhatározás az együttműködéshez, valamint a hajlandóság, hogy normális és jó emberré válj, és elérd az üdvösséget, akkor meg kell fizetned egy kis árat, és engedned kell, hogy Isten megfegyelmezzen téged. Amikor késztetést érzel, hogy makacskodj, akkor hátat kell ennek fordítanod, és el kell engedned, fokozatosan csökkentve makacsságodat és önző vágyaidat. Isten segítségét kell kérned a kritikus ügyekben, a kritikus időpontokban és a kritikus feladatokban. Ha megvan benned az elhatározás, akkor meg kell kérned Istent, hogy fenyítsen és fegyelmezzen meg, továbbá világosítson meg, hogy megérthesd az igazságot, így jobb eredményeket fogsz elérni. Ha valóban megvan benned az elhatározás, és imádkozol Istenhez az Ő jelenlétében, és könyörögsz Hozzá, Isten cselekedni fog. Meg fogja változtatni az állapotodat és a gondolataidat. Ha a Szentlélek egy kicsit munkálkodik, egy kicsit megmozgat téged, és egy kicsit megvilágosít, akkor a szíved meg fog változni, és az állapotod át fog alakulni. Amikor ez az átalakulás megtörténik, érezni fogod, hogy így élni nem jelent elnyomást. Elnyomott állapotod és érzelmeid átalakulnak és enyhülnek, illetve másmilyenek lesznek, mint azelőtt. Úgy fogod érezni, hogy így élni nem fárasztó. Élvezetet fogsz találni abban, hogy Isten házában teljesíted a kötelességedet. Úgy fogod érezni, hogy jó így élni, így viselkedni és így teljesíteni a kötelességedet, elviselni a nehézségeket, megfizetni az árat, betartani a szabályokat és az alapelvek szerint tenni a dolgokat. Úgy fogod érezni, hogy a normális embereknek ilyen fajta életet kellene élniük. Amikor az igazság szerint élsz, és jól teljesíted a kötelességedet, úgy fogod érezni, hogy a szíved szilárd és békés, és az életednek van értelme. Azt fogod gondolni: „Miért nem tudtam ezt korábban? Miért voltam olyan makacs? Korábban a Sátán filozófiái és természete szerint éltem, nem voltam se ember, se szellem, és minél többet éltem, annál fájdalmasabbnak éreztem. Most, hogy már értem az igazságot, levethetem romlott beállítottságom egy részét, és érezhetem a kötelességem teljesítésével és az igazság gyakorlásával töltött élet igazi békéjét és örömét!” Nem fog akkor megváltozni a hangulatod? (De igen.) Amint felismered, hogy korábban miért érezted elnyomottnak és nyomorúságosnak az életedet, amint megtalálod szenvedésed alapvető okát és megoldod a problémát, lesz reményed a változásra. Amíg az igazság irányába törekszel, több erőfeszítést teszel Isten szavaiba, több közösséget vállalsz az igazságról, és meghallgatod testvéreid tapasztalati tanúságtételeit is, addig tisztább utad lesz, és vajon akkor nem fog javulni az állapotod? Ha az állapotod javul, akkor az elnyomott érzelmeid fokozatosan enyhülnek, és többé nem zavarnak össze. Természetesen különleges körülmények között vagy környezetben időnként felmerülhet az elnyomottság és a fájdalom érzése, de amíg keresed az igazságot, hogy feloldd őket, ezek az elnyomó érzelmek el fognak tűnni. Képes leszel felkínálni az őszinteségedet, a teljes erődet és odaadásodat, miközben teljesíted a kötelességedet, és lesz reményed az üdvösségre. Ha képes vagy átmenni ilyen átalakuláson, akkor nem kell elhagynod Isten házát. Az, hogy képes vagy átmenni ezen az átalakuláson, bizonyítani fogja, hogy még mindig van számodra remény – remény a változásra, remény az üdvösségre. Bizonyítani fogja, hogy továbbra is Isten házának tagja vagy, csak túl sokáig és túl mélyen befolyásoltak téged különféle önző indítékok és személyes megfontolások, vagy különféle rossz szokások és eszmék, amelyek miatt a lelkiismereted eltompult és elvesztette az érzéseit, gyengült a gondolkodásod, és megkopott a szégyenérzeted. Ha képes vagy átmenni ilyen átalakuláson, Isten háza szívesen lát és marasztal téged, hogy teljesítsd a kötelességedet, hogy véghezvidd a küldetésedet, és hogy alaposan elvégezd a rád bízott munkát. Természetesen az ilyen negatív érzelmekkel bíró embereken csak szerető szívvel lehet segíteni. Ha valaki következetesen elutasítja az igazságot, és az ismételt intések ellenére sem bánja meg bűneit, akkor búcsút kell vennünk tőle. De ha valaki tényleg hajlandó megváltozni és visszafordulni, hogy irányt váltson, akkor szeretettel látjuk nálunk. Amíg valóban hajlandó maradni és megváltoztatni korábbi szemléletét és életmódját, továbbá képes fokozatosan átesni egy átalakuláson, miközben teljesíti a kötelességét, és idővel egyre jobban teljesíti a kötelességét, addig szívesen látjuk nálunk az ilyen embereket, és reméljük, hogy tovább fejlődnek. A legjobbakat is kívánjuk nekik: kívánjuk, hogy emelkedjenek ki negatív érzelmeikből, azok többé ne zavarják össze vagy árnyékuk ne beborítsa el őket, hanem ehelyett végezzék a rendes munkájukat, és járjanak a helyes úton, cselekedjenek és éljenek úgy, ahogyan a normális embereknek kellene Isten követelményei szerint, továbbá buzgón teljesítsék kötelességeiket Isten házában az Ő követelményei szerint, és ne sodródjanak többé az életben. Kívánunk nekik ígéretes jövőt, és hogy többé ne azt tegyék, amit akarnak, és ne csak az örömök hajszolásával és a fizikai élvezetekkel foglalkozzanak, hanem inkább a kötelességeik teljesítésével, az életútjukkal és a normális emberi mivoltuk megélésével kapcsolatos dolgokra gondoljanak többet. Szívből kívánjuk, hogy boldogan, szabadon és felszabadultan éljenek Isten házában, megtapasztalva a mindennapi békét és örömöt, melegséget és élvezetet érezve itteni életükben. Hát nem ez a legjobb kívánság? (De igen.) Befejeztem a kívánságomat, és meghívlak mindannyiótokat, hogy átadjátok számukra szívből jövő kívánságaitokat. (Szívből jövő kívánságunk, hogy boldogan, szabadon és felszabadultan éljenek Isten házában, megtapasztalva a mindennapi békét és örömöt, melegséget és élvezetet érezve itteni életükben.) Mi mást kívánjunk még? Mi lenne, ha szívből kívánnánk, hogy ne éljenek többé az elnyomó érzelmek szorításában? (Jól van.) Ez az Én kívánságom. Van más kívánságotok is számukra? (Szívből jövő kívánságom az, hogy képesek legyenek végezni a rendes munkájukat, és folyamatosan fejlődjenek kötelességeik teljesítésében.) Ez jó kívánság? (Igen.) Egyéb kívánság? (Szívből jövő kívánságom, hogy hamar elkezdhessék megélni a normális emberi mivoltot.) Lehet, hogy ez a kívánság nem túl magasztos, de úgy vélem, hogy gyakorlatias. Az emberi lényeknek normális emberi mivoltukat kellene megélniük, és nem kellene elnyomottnak érezniük magukat. Miért nem vagyunk képesek elviselni azokat a nehézségeket, amelyeket mások el tudnak viselni? Ha az ember rendelkezik a normális emberi mivolt lelkiismeretével, értelmével és szégyenérzetével, valamint a normális emberek által követendő törekvésekkel, létezési módszerekkel és helyénvaló célokkal, akkor nem fogja elnyomottnak érezni magát. Ez nem elég jó kívánság? (De igen.) Még valami? (Szívből jövő kívánságom, hogy harmonikusan működjenek együtt testvéreikkel, érezzék Isten szeretetét az Ő házában, és cselekedjenek Isten házának alapelvei szerint). Magasztos ez a követelmény? (Nem.) Mivel nem magasztos, vajon könnyű elérni? Isten házának szeretetét érezni inkább megfelel a valóságnak – erre van ezeknek az embereknek szükségük, nem igaz? (De igen.) Az ilyen emberekkel szemben támasztott követelmények nem magasak. Mindenekelőtt rendelkezniük kell a normális emberi mivolt lelkiismeretével és értelmével. Nem kellene henyélniük vagy sodródniuk az életben; meg kellene tanulniuk élni, a rendes munkájukat végezni, vállalni a felelősségeiket és kötelességeiket. Aztán meg kell tanulniuk, hogyan kell élni, megélni a normális emberi mivoltot, és jól teljesíteni felelősségeiket és kötelességeiket. Ezáltal képesek lesznek kényelmet, békét és örömöt érezni Isten házában, és hajlandóak lesznek itt élni és teljesíteni kötelességeiket. Miután megszabadultak elnyomó, negatív érzelmeiktől, apránként képesek lesznek az igazságra törekedni és harmonikusan együttműködni másokkal. Ezek a követelmények az ilyen emberek számára. Életkoruktól függetlenül nincsenek nagy vágyaink vagy magasztos elvárásaink velük szemben, csak ezek, amelyekről beszéltünk. Először is meg kell tanulniuk, hogy végezzék a rendes munkájukat, hogy vállalják egy felnőtt és normális ember felelősségeit és kötelezettségeit, majd meg kell tanulniuk betartani a szabályokat, és el kell fogadniuk Isten házának vezetését, felügyeletét, megmetszését és velük való foglalkozását, valamint jól kell teljesíteniük a kötelességeiket. Ez a helyes hozzáállás, amelyet egy lelkiismeretes és értelmes embernek a magáévá kell tennie. Másodszor, megfelelően kell értenie és ismernie a felelősségeket, a kötelezettségeket, valamint a normális emberi mivolt lelkiismeretét és értelmét érintő gondolatokat és nézőpontokat. Meg kell szabadulnod a negatív érzelmeidtől és elnyomottságérzésedtől, továbbá megfelelően kell szembenézned az életedben felmerülő különféle nehézségekkel. Számodra ezek nem extra dolgok vagy terhek vagy kötöttségek, hanem inkább olyasmik, amelyeket normális felnőttként el kell viselned. Ez azt jelenti, hogy minden felnőttnek, függetlenül a nemedtől, függetlenül azon képességedtől, hogy mennyire vagy alkalmas, vagy milyen tehetségekkel rendelkezel, viselned kell mindazt, amit a felnőtteknek viselniük kell, beleértve az életkörülményeket, amelyekhez a felnőtteknek alkalmazkodniuk kell, a felelősségeket, kötelezettségeket és küldetéseket, amelyeket vállalnod kell, és a munkát, amelyet a válladra kell venned. Először is pozitív módon el kellene fogadnod ezeket a dolgokat ahelyett, hogy másoktól várnád, hogy öltöztessenek és etessenek, vagy mások munkájának gyümölcsére támaszkodva tengődj. Ezenkívül meg kellene tanulnod alkalmazkodni a különféle szabályokhoz, előírásokhoz és irányításhoz, és el kellene fogadnod azokat, el kellene fogadnod Isten házának adminisztratív rendeleteit, és meg kellene tanulnod alkalmazkodni a más emberek között való létezéshez és élethez. Rendelkezned kellene a normális emberi mivolt lelkiismeretével és értelmével, helyesen kellene megközelítened a körülötted lévő embereket, eseményeket és dolgokat, és helyesen kellene kezelned és megoldanod a különféle problémákat, amelyekkel találkozol. Ezek mind olyan dolgok, amelyekkel egy normális emberi mivolttal rendelkező embernek foglalkoznia kell, azt is mondhatjuk, hogy ez az az élet és életkörnyezet, amellyel egy felnőtt embernek szembe kellene néznie. Felnőttként például a saját képességeidre kellene támaszkodnod, hogy eltartsd és tápláld a családodat, függetlenül attól, hogy milyen nehéz az életed. Ez az a nehézség, amelyet el kellene viselned, a felelősség, amelynek eleget kellene tenned, és a kötelezettség, amelyet teljesítened kellene. Vállalnod kellene a felnőtt emberre háruló felelősséget. Nem számít, mennyi szenvedést viselsz el, vagy mekkora árat fizetsz, nem számít, milyen szomorúnak érzed magad, le kell nyelned a sérelmeidet, és nem szabad negatív érzelmeknek teret adnod vagy panaszkodnod senkire, mert ez az, amit a felnőtteknek el kell viselniük. Felnőttként vállalnod kell ezeket a dolgokat, anélkül, hogy panaszkodnál vagy ellenállnál, és különösen anélkül, hogy kitérnél előlük vagy elutasítanád őket. Sodródni az életben, tétlenkedni, a dolgokat tetszésed szerint csinálni, akaratosnak vagy szeszélyesnek lenni, azt csinálni, amit akarsz, és nem csinálni azt, amit nem akarsz – ez nem az a hozzáállás az életben, amelyet egy felnőttnek tanúsítania kellene. Minden felnőttnek vállalnia kell a felnőttekre háruló felelősséget, függetlenül attól, hogy mekkora nyomás nehezedik rájuk, mint például a megpróbáltatások, betegségek, vagy akár a különféle nehézségek – ezeket a dolgokat mindenkinek meg kell tapasztalnia és el kell viselnie. Ezek részei egy normális ember életének. Ha nem tudod elviselni a nyomást vagy eltűrni a szenvedést, az azt jelenti, hogy túlságosan törékeny vagy és haszontalan. Aki él, annak el kell viselnie ezt a szenvedést, és senki sem kerülheti el. Akár a társadalomban, akár Isten házában, ez mindenkire egyformán vonatkozik. Ez az a felelősség, amelyet viselned kell, a súlyos teher, amelyet egy felnőttnek cipelnie kell, a dolog, amelyet vállalnia kell, és nem kellene kitérned előle. Ha mindig megpróbálsz mindezek elől elmenekülni vagy levetni magadról, akkor az elnyomó érzelmeid elő fognak jönni, és mindig össze fognak zavarni. Ha azonban mindezt megfelelően meg tudod érteni és el tudod fogadni, és úgy tekintesz rájuk, mint életed és létezésed szükséges részére, akkor ezek az ügyek nem adhatnak okot arra, hogy negatív érzelmek alakuljanak ki benned. Egyrészt meg kell tanulnod, hogy vállald azokat a felelősségeket és kötelezettségeket, amelyeket a felnőtteknek viselniük és vállalniuk kellene. Más tekintetben meg kell tanulnod, hogy harmonikusan, normális emberi mivolttal tudj együtt élni másokkal az élet- és munkakörnyezetedben. Ne egyszerűen azt tedd, ami neked tetszik. Mi a harmonikus együttélés célja? Az, hogy jobban végezd el a munkát, és jobban teljesítsd azokat a kötelezettségeket és felelősségeket, amelyeket neked felnőttként végre kellene hajtanod és teljesítened, hogy minimalizáld a munkád során felmerülő problémák okozta veszteségeket, valamint hogy maximalizáld a munkád eredményeit és hatékonyságát. Ezt kellene elérned. Ha rendelkezel normális emberi mivolttal, akkor ezt kellene megvalósítanod, amikor emberek között dolgozol. Ami a munkából eredő nyomást illeti, akár a Fennvalótól, akár Isten házából jön, vagy ha a testvéreid helyezik rád a nyomást, el kell viselned. Nem mondhatod, hogy „Túl nagy nyomás, ezért nem csinálom meg. Én csak pihenésre, gondtalanságra, boldogságra és kényelemre törekszem a kötelességem teljesítésében és az Isten házában végzett munkában.” Ez nem fog működni; ez nem egy olyan gondolat, aminek egy normális felnőttben fel kellene merülnie, és Isten háza nem az a hely, ahol átadhatod magad a kényelemnek. Minden ember vállal bizonyos mértékű nyomást és kockázatot az életében és a munkájában. Bármilyen munkában, különösen az Isten házában végzett kötelességed teljesítésében optimális eredményekre kell törekedned. Magasabb szinten ez Isten tanítása és elvárása. Alacsonyabb szinten ez az a hozzáállás, nézőpont, mérce és alapelv, amelyet minden embernek magáévá kellene tennie viselkedésében és cselekedeteiben. Amikor Isten házában teljesítesz egy kötelességet, meg kell tanulnod betartani Isten házának előírásait és rendszereit, meg kell tanulnod engedelmeskedni, meg kell tanulnod a szabályokat és illemtudóan viselkedni. Ez az ember viselkedésének lényeges része. Nem szabad minden idődet azzal töltened, hogy munka helyett kényezteted magad, nem gondolkodsz komolyan semmin, végighenyéled a napjaidat, vagy helytelen cselekedetekbe bocsátkozol, és a saját életmódodat folytatod, ahogy a hitetlenek teszik. Ne tégy olyat, ami miatt mások lenéznek, ne légy szálka a szemükben vagy tüske a körmük alatt, ne késztess arra senkit, hogy elkerüljön vagy elutasítson téged, és ne légy akadálya vagy gátja semmilyen munkának. Ez a lelkiismeret és az értelem, amellyel egy normális felnőttnek rendelkeznie kellene, és ez az a felelősség is, amelyet minden normális felnőttnek viselnie kellene. Mindezek egy részét képezik azon dolgoknak, amelyeket meg kell tenned ahhoz, hogy viseld ezt a felelősséget. Megértettétek? (Igen.)

Ha eltökélt ember vagy, ha a felelősségeket és a kötelezettségeket, amelyeket az embereknek viselniük kell, azokat a dolgokat, amelyeket a normális emberi mivoltú embereknek el kell érniük, és azokat a dolgokat, amelyeket a felnőtteknek véghez kell vinniük, a törekvéseid célkitűzéseként és céljaiként tudod kezelni, és ha vállalni tudod a felelősségeidet, akkor nem számít, milyen árat fizetsz és milyen fájdalmat viselsz el, nem fogsz panaszkodni, és amíg felismered, hogy ez Isten követelménye és akarata, képes leszel elviselni bármilyen szenvedést és jól teljesíteni a kötelességedet. Milyen lenne akkor a lelkiállapotod? Más lenne; békét és stabilitást éreznél a szívedben, és megtapasztalnád az élvezetet. Látod, pusztán azáltal, hogy az emberek a normális emberi mivolt megélésére törekszenek, és a normális emberi mivolttal rendelkező emberek által viselendő és vállalandó felelősségeket, kötelezettségeket és küldetést követik, békét és örömöt éreznek a szívükben, és megtapasztalják az élvezetet. Még el sem jutottak arra a pontra, hogy az alapelvek szerint intézzék az ügyeiket és szert tegyenek az igazságra, máris átmentek némi változáson. Az ilyen embereknek van lelkiismeretük és értelmük; egyenes emberek, akik bármilyen nehézséget le tudnak küzdeni, és bármilyen feladatra képesek vállalkozni. Ők Krisztus jó katonái, megkapták a kiképzést, és semmilyen nehézség nem győzheti le őket. Mondjátok meg Nekem, mit gondoltok az ilyen magatartásról? Nincs ezekben az emberekben bátorság? (De igen.) Van bátorságuk, és az emberek csodálják őket. Vajon az ilyen emberek továbbra is elnyomottnak éreznék magukat? (Nem.) Akkor hogyan változtatták meg ezeket az elnyomó érzelmeket? Mi okból nem zavarják és nem találják meg őket ezek az elnyomó érzelmek? (Azért, mert szeretik a pozitív dolgokat, és elviselik a terhet a kötelességeikben.) Így van, arról van szó, hogy elvégzik a rendes munkájukat. Amikor az emberek a megfelelő dolgokra figyelnek, és amikor a normális emberi mivolt lelkiismerete és értelme, valamint a felelősségtudatuk és a küldetéstudatuk érvényesül, a helyzettől függetlenül jól teljesítenek. Bármilyen feladatban sikeresek lehetnek, mindenféle elnyomottság, szorongás vagy levertség nélkül. Szerinted Isten megáldja az ilyen embereket? Vajon az ilyen lelkiismerettel, értelemmel és normális emberi mivolttal rendelkező emberek nehézségekbe ütköznének az igazságra törekvés során? (Nem.) A normális emberi mivolt törekvései, nézőpontjai és létmódjai alapján az igazságra törekvés nem lesz számukra túl nehéz. Amikor az emberek elérik ezt a pontot, már nem állnak messze attól, hogy megértsék az igazságot, gyakorolják az igazságot, az igazság alapelvei szerint cselekedjenek, és belépjenek az igazság valóságába. Mit jelent itt a „nem állnak messze”? Azt jelenti, hogy a viselkedésükre vonatkozó látásmódjuk és az általuk választott létmód teljesen pozitív és proaktív, lényegében igazodik az Isten által megkövetelt normális emberi mivolthoz. Azt jelenti, hogy elérték az Isten által meghatározott mércéket. Ha egyszer megfelelnek ezeknek a mércéknek, az ilyen egyének meg tudják érteni az igazságot, amikor hallják, és sokkal kevésbé lesz nehéz számukra az igazság gyakorlása. Könnyű lesz számukra belépni az igazság valóságába és az igazság alapelvei szerint cselekedni. Összességében hány aspektusa van annak, amit a normális emberi mivoltú embereknek tenniük kellene? Nagyjából három. Melyek ezek? Mondjátok el! (Az első arról szól, hogy megtanulja viselni azokat a felelősségeket és kötelezettségeket, amelyeket egy felnőttnek vállalnia és viselnie kell. A második arról szól, hogy megtanuljon harmonikusan, normális emberi mivolttal együttélni másokkal az élet- és munkakörnyezetében, és ne azt tegye, amihez kedve van. A harmadik pedig arról szól, hogy megtanulja betartani Isten tanításait a normális emberi mivolt értelmének keretein belül, és ragaszkodjon azokhoz a hozzáállásokhoz, nézőpontokhoz, mércékhez és alapelvekhez, amelyeknek az ember viselkedésében jelen kell lenniük, ami a szabályok követését jelenti). Ez az a három aspektus, amivel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kellene. Ha az emberek elkezdenek ezekre az aspektusokra gondolni és összpontosítani, és keményen dolgozni értük, akkor elkezdik végezni a rendes munkájukat – vajon még akkor is tapasztalnak majd negatív érzelmeket? Még mindig elnyomottnak fogják érezni magukat? Amikor a rendes munkádat végzed, és a megfelelő ügyeidet intézed, és viseled a felnőttekre háruló felelősségeket és kötelezettségeket, akkor annyi mindent kell tenned, és annyi mindenre kell gondolnod, hogy roppantul elfoglalt leszel. Különösen azok esetében, akik jelenleg Isten házában teljesítik a kötelességeiket, van idő arra, hogy elnyomottnak érezzék magukat? Nincs rá idő. Mi a helyzet tehát azokkal, akik elnyomottnak érzik magukat, rossz hangulatba kerülnek, és rosszkedvűek vagy levertek, valahányszor egy kicsit is kellemetlen dologgal találkoznak? Az, hogy nem a megfelelő dolgokkal foglalkoznak és tétlenkednek. Arról van szó, hogy nem végzik a rendes munkájukat, és nem látják azokat a dolgokat, amelyeket meg kellene tenniük, ezért az elméjük tétlenné válik, és a gondolataik elvadulnak. Csak gondolkodnak és gondolkodnak, anélkül, hogy bármilyen útra lépnének, ezért elnyomottnak érzik magukat. Minél többet gondolkodnak, annál inkább sértettebbnek és tehetetlenebbnek érzik magukat, és annál kevesebb út van előttük; minél többet gondolkodnak, annál inkább úgy érzik, hogy az életük nem ér semmit, hogy nyomorultak, és még jobban elszomorodnak. Nincs erejük kitörni, és végül ezen elnyomó érzelmek csapdájába esnek. Nem így van? (De igen.) Valójában ez a probléma könnyen megoldható, mert annyi mindent kellene tenned, annyi helyes dolgot kellene átgondolnod és megfontolnod, hogy nem lesz időd ezekre a haszontalan dolgokra, azokra az élvezethajhász tevékenységekre gondolni. Azok az emberek, akiknek az elméje elég tétlen ahhoz, hogy ilyen dolgokon gondolkodjanak, inkább pihennek, mint dolgoznak, falánk léhűtők, és nem végzik a rendes munkájukat. Azok, akik nem végzik a rendes munkájukat, gyakran az elnyomó érzelmek csapdájában találják magukat. Ezek az emberek nem foglalkoznak a megfelelő dolgokkal, miközben egy halom fontos elintézendő ügy van, de ők nem gondolkodnak rajtuk és nem tesznek semmit. Ehelyett megtalálják az időt arra, hogy kalandozzon az elméjük, panaszkodjanak és siránkozzanak a fizikai testük miatt, aggódjanak a jövőjük miatt, és bosszankodjanak az elszenvedett fájdalom és az általuk fizetett ár miatt. Amikor mindezt nem tudják feloldani, nem tudják elviselni, vagy nem tudják levezetni ezt a csalódottságot, elnyomottnak érzik magukat. Félnek attól, hogy elveszítik az áldásokat, ha arra gondolnak, hogy elhagyják Isten házát, félnek attól, hogy pokolra jutnak, ha rosszat tesznek, és nem hajlandóak az igazságra törekedni, vagy kötelességeiket megfelelően teljesíteni. Ennek eredményeként elnyomottnak érzik magukat. Nem ez a helyzet? (De igen.) Így van. Ha valaki a rendes munkáját végzi, és a helyes utat követi, akkor ezek az érzelmek nem fognak kialakulni. Még ha időnként tapasztalnak is elnyomó érzelmeket átmeneti különleges körülmények miatt, ezek csak múló hangulatok, mert a helyes életmódot és a létezés helyes szemléletét valló emberek gyorsan túllépnek ezeken a negatív érzelmeken. Ennek eredményeképpen nem gyakran fogod az elnyomó érzelmek csapdájában találni magadat. Ez azt jelenti, hogy az ilyen elnyomottságérzés nem fog zavarni téged. Átmenetileg tapasztalhatsz rossz hangulatot, de nem fogsz benne ragadni. Ez rávilágít az igazságra törekvés fontosságára. Ha igyekszel a rendes munkádat végezni, ha viseled a felnőttekre háruló felelősségeket, és normális, jó, pozitív és proaktív létmódra törekszel, akkor nem fognak benned kialakulni ezek a negatív érzelmek. Ezek az elnyomó érzelmek nem fognak megtalálni téged, vagy rád akaszkodni.

Befejeztük a beszélgetést az elnyomottság feloldásának kérdéséről és nehézségéről, amely magában foglalja a korábban említett három aspektust. Teljes szívünkből kívánjuk, hogy azokat, akiket az elnyomottság érzelmei behálóztak, és azokat, akik az elnyomottságérzés csapdájába estek, de ki akarnak onnan törni, többé ne ezek az érzelmek irányítsák. Reméljük, hogy hamarosan kiléphetnek az elnyomottság negatív érzelmeiből, és megélhetik egy normális ember hasonlatosságát, magukévá téve egy normális és helyes életmódot. Ez egy jó kívánság? (Igen.) Akkor nektek is ezt kellene kívánnotok. (Azt kívánjuk, hogy azokat, akiket az elnyomottság érzelmei behálóztak, és azokat, akik az elnyomottságérzés csapdájába estek, de ki akarnak onnan törni, többé ne ezek az érzelmek irányítsák. Reméljük, hogy hamarosan kiléphetnek az elnyomottság negatív érzelmeiből, és megélhetik egy normális ember hasonlatosságát, magukévá téve egy normális és helyes életmódot.) Ez a kívánság reális. Most, hogy kifejezésre juttattuk a kívánságainkat, az, hogy ezek az emberek képesek-e kitörni az elnyomottság érzelmei alól, végső soron az ő személyes döntéseiken múlik – ez egyszerű kellene hogy legyen. Valójában ez olyasmi, amivel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kell. Ha az ember elég erős elszántsággal és hajlandósággal rendelkezik, hogy az igazságra és a pozitív dolgokra törekedjen, akkor könnyű lesz kitörnie az elnyomó érzelmekből. Nem lesz nehéz feladat. Ha valaki nem szívesen törekszik az igazságra és a pozitív dolgokra, és nem szereti a pozitív dolgokat, akkor hagyjuk őket az elnyomottság érzelmeinek csapdájában. Hagyjuk őket. Nem kell többé kívánságokat kifejeznünk számukra, rendben? (Rendben.) Ez egy másik módja a helyzet kezelésének. Minden problémára van megoldás, és mindent lehet kezelni és mindent meg lehet oldani az igazság alapelvei és az emberek tényleges körülményei alapján. A mai napra befejeztük a kívánságainkat, és alaposan közösséget vállaltunk számos különböző helyzetről. Elmondtunk mindent, amit az efféle emberekről el kell mondani, úgyhogy fejezzük itt be ezt a beszélgetést.

2022. november 12.