Miután ennyi éven át hittetek Istenben, érzékeltétek-e az állandó változást a körülöttetek lévő emberekben és dolgokban, valamint a külvilág helyzetében? Főleg az utóbbi néhány évben láttatok-e nagy változásokat? (Igen.) Láttátok ezeket. Vontatok-e le valamilyen következtetést erről? (Isten munkája a végéhez közeledik.) Így van, Isten munkája valóban a végéhez közeledik, az emberek, az események, a dolgok és a körülöttetek lévő környezet pedig állandó változásban van. Például korábban tíz ember volt ebben a csoportban, most pedig nyolc van. Mi történt a másik kettővel? Az egyiket elküldték, a másikat pedig leváltották a kötelességében. A gyülekezetben a különféle emberek állandó változáson mennek keresztül, és folyamatosan lelepleződnek. Egyesek eleinte olyan lelkesnek tűnnek, egy idő után azonban hirtelen meggyengülnek, és annyira negatívvá válnak, hogy nem tudják folytatni. A lelkesedés, a tüzes energia és az úgynevezett hűség, ami kezdetben megvolt bennük, teljesen megszűnik, eltűnik az elszántság a szenvedés elviselésére, egyáltalán nem érdekli őket az Istenben való hit, hirtelen teljesen más embereknek tűnnek, és senki sem tudja, hogy miért. A környezet is állandó változáson megy keresztül. Milyen változások történnek az emberek környezetében? Bizonyos helyeken a környezet ellenséges és az üldöztetés súlyos, ezért az emberek nem tudnak többé összegyűlni vagy kapcsolatba lépni a testvéreikkel; más helyeken a környezet valamivel jobb és biztonságosabb; megint más helyeken a kötelességteljesítéshez szükséges környezet és az életkörülmények valamivel kedvezőbbek, nyugodtabbak és stabilabbak, mint korábban voltak, és az ott élő emberek sokkal jobbak, mint azok, akik korábban ott éltek; ők mindannyian őszintén feláldozzák magukat Istenért, többen is vannak, akik képesek elviselni a szenvedést és megfizetni az árat, minden projekt gördülékenyebben halad, a munka hatékonyabb, a tapasztalható eredmények és hatások pedig reménykeltőbbek és kielégítőbbek. Továbbá folyamatosan fejlesztik a terveket, valamint a munkaprojektek megvalósítási formáit és módszereit. Összegezve, az emberek ugyan állandóan látnak mindenféle rossz és kellemetlen embereket, eseményeket és dolgokat felbukkanni, de természetesen folyamatosan jelennek meg mindenféle jó, helyes és pozitív emberek, események és dolgok is. Amikor az emberek ilyen társadalmi környezetben élnek, ahol a különböző pozitív és negatív dolgok folyamatosan váltakoznak és változnak körülöttük, valójában végül azok járnak jól, akikben erős az Isten iránti vágy, akik az igazságra törekszenek és az igazság után vágyakoznak. Ők azok, akik vágyakoznak a világosság és az igazságosság után, míg azok, akik nem törekszenek az igazságra, akik átadják magukat a bűnnek és elegük van az igazságból, azok a különböző emberekkel, eseményekkel, dolgokkal és helyzetekkel kapcsolatban lelepleződnek, kivetik és elhagyják őket. Azzal, hogy a különböző körülmények, emberek és események leleplezik őket, és a folyamatosan megjelenő új körülményekkel, emberekkel és eseményekkel, vajon mi Isten akarata? Miután ennyi éven át hittetek Istenben, megértitek-e ezt? Érzitek-e legalább azt, hogy mindezt Isten irányítja, és hogy mindig is Ő vezette ezeket a dolgokat? (Igen.) Isten szándéka és célja mindezzel az, hogy lehetővé tegye, hogy azok, akik Őt követik, megtanulják a leckét, növekedjen az éleslátásuk és tapasztalatuk, és ezáltal fokozatosan belépjenek az igazságvalóságba. Ti magatok vajon elértétek ezt? Nem számít, hogy az emberek mennyire elfoglaltak a munkájukkal, vagy mennyire kedvező vagy ellenséges a környezetük, a cél az Istenbe vetett hitükben az, hogy az igazságra való törekvésük ne változzon. Az emberek nem feledkezhetnek meg az igazságra való törekvésről azért, mert sok dolguk és munkájuk van, vagy mert el akarják kerülni az ellenséges környezetet, nem felejthetik el, hogy mindezeket a helyzeteket Isten rendezte el, vagy nem feledhetik, hogy Isten akarata az, hogy ezekből a különböző helyzetekből tanuljanak, hogy megtanulják, hogyan kell megkülönböztetni a különféle embereket, eseményeket és dolgokat, hogy megértsék az igazságot, hogy növekedjen az éleslátásuk, és hogy megismerjék Istent. Mindannyiótoknak komolyan összegeznetek kellene, hogy elértétek-e ezeket a dolgokat.

A gyülekezeti munka hihetetlenül mozgalmas volt az elmúlt években, így minden csoportban viszonylag gyakori volt a tagok áthelyezése és átirányítása, valamint a tagok leleplezése, kivetése és eltávolítása. E munka végzése során a csoporttagok áthelyezése különösen gyakori és széles körű volt. Azonban, függetlenül attól, hogy hány áthelyezésre kerül sor, vagy mennyit változnak a dolgok, azokban, akik valóban hisznek Istenben és vágynak Utána, nem változik az elszántság az igazságra való törekvésre, nem változik az üdvösség elérésére irányuló vágyuk, nem csökken az Istenbe vetett hitük, mindig jó irányba fejlődnek, és kitartóan teljesítik kötelességeiket mindmáig. Vannak, akik még ennél is sokkal jobbak, akik az állandó átirányítás révén megtalálják a helyüket, megtanulják, hogyan kövessék az alapelveket, és hogyan teljesítsék kötelességüket. Azok azonban, akik nem törekszenek az igazságra, akik nem szeretik a pozitív dolgokat, és akiknek elegük van az igazságból, nem teljesítenek jól. Jelenleg vannak, akik rákényszerítik magukat, hogy továbbra is teljesítsék a kötelességüket, holott valójában a belső állapotuk teljesen összezavarodott, egészen depressziósak és negatívak. Még mindig nem hagyták el ugyan az egyházat, és úgy tűnik, mintha hinnének Istenben, és még mindig teljesítik a kötelességeiket, de a valóságban megváltozott a szívük, eltávolodtak Istentől, és elhagyták Őt. Egyesek megházasodnak, és hazatérnek, hogy éljék az életüket, mondván: „Nem engedhetem meg magamnak, hogy elpazaroljam a fiatalságomat. Csak egyszer vagyunk fiatalok, és semmiképp sem pazarolhatom el az ifjúságomat! A szívem mélyén hiszem, hogy van Isten, de nem lehetek olyan együgyű, mint ti, akik az igazságra való törekvésre áldozzátok a fiatalságotokat. Meg kell házasodnom, és élnem kell az életemet. Az élet rövid, és csak néhány évig vagyunk fiatalok. Az élet egy szempillantás alatt véget ér. Nem pazarolhatom el itt a fiatalságomat. Mielőtt a fiatalságom letelne, néhány évig gondtalan lehetek, és teljes életet élhetek.” Vannak, akik továbbra is a meggazdagodásról szőtt álmaikat kergetik; vannak, akik hivatali karrierre törnek, és megvalósítják álmukat, hogy hivatalnokok vagy bürokraták legyenek; vannak, akik a gyermekvállalás általi jólétet hajszolják, ezért feleséget keresnek, aki fiakat szülhet nekik; vannak, akiket az Istenbe vetett hitük miatt üldöznek, éveken át üldözik őket, amíg el nem gyengülnek és meg nem betegszenek, majd feladják kötelességeiket és hazatérnek, hogy hátralévő éveiket leéljék. Mindenkinek más a helyzete. Vannak, akik önszántukból távoznak, és törlik a nevüket a listáról, vannak, akik nem hívők, ezért kitakarítják őket, mások pedig mindenféle gonosz cselekedetet követnek el, és kizárják őket. Vajon mi rejlik ezekben az emberekben? Mi a lényegük? Látjátok-e világosan? Mélyen meghatódsz-e, valahányszor ezeknek az embereknek a története a füledbe jut? Talán azt gondolod: „Hogy kerülhettek ide? Hogy juthattak ilyen sorsra? Korábban nem ilyenek voltak, hanem csodálatosak, hogy változhattak meg ilyen hirtelen?” Ezeket a dolgokat nem lehet megfejteni vagy megérteni, bármennyire is töprengsz rajtuk. Egy darabig gondolkodsz ezen, majd azt gondolod: „Ez az ember nem szereti a pozitív dolgokat; ő egy nem hívő.” Egy idő után a dolgok, amiket tesznek, a fellépésük, a viselkedésük, bizonyos szavaik és megjegyzéseik, valamint a törekvéseik elhalványulnak a saját elmédben vagy az emberek tudatában, azután elfelejted ezeket, és a velük kapcsolatos érzéseid apránként eltűnnek. Amikor ilyen emberek, események vagy dolgok újra megjelennek, ismét azt gondolod: „Ó, ez elképzelhetetlen! Hogy tehették? Korábban nem voltak ilyenek. Egyszerűen nem tudom megérteni.” Ismét ugyanazt érzed, és az értelmezésed ugyanaz. Mondjátok csak, szégyen-e, amikor ezeket az embereket leleplezik és kivetik? (Nem.) Hát nem hiányoznak nektek ezek az emberek? (Nem.) Nem védelmezitek őket? (Nem.) Akkor nagyon könyörtelennek vagytok. Hogy lehettek ennyire érzéketlenek? Ők elhagyták az egyházat; hogy lehet, hogy nem harcolsz értük, és nincs benned együttérzés irántuk? Hogyhogy nem szánod őket? Vajon képtelen vagy az együttérzésre? Könyörtelen vagy? (Nem.) Mondjátok csak, megfelelő módja ez annak, ahogyan Isten háza az ilyen emberekkel foglalkozik? (Igen.) Hogy lehet ez megfelelő? Mondjátok! (Ezek az emberek annyi éven át hittek Istenben, és annyi igazságot hallottak, ezért az, hogy most így viselkednek, elárulják Istent és eltávolodnak Tőle, azt mutatja, hogy nem hívők, és nem érdemlik meg a szánalmunkat, nem érdemlik meg, hogy hiányoljuk őket.) Tehát, amikor ők elkezdtek Istenben hinni, lelkesedés töltötte el, feladták az otthonukat, a munkájukat, gyakran adakoztak és gyakran vállaltak kockázatos munkákat Isten házáért. Akárhogy is nézted őket, mindannyian őszintén feláldozták magukat Istenért. Akkor hogy lehet, hogy most megváltoztak? Vajon azért, mert Isten kezdettől fogva nem kedvelte és mégis használta őket? (Nem.) Isten mindenkivel igazságosan és egyenlően bánik, és mindenkinek ad lehetőséget. Mindannyian aktív gyülekezeti életet élték, ették és itták Isten szavait, Isten ellátása, öntözése és pásztorlása alatt éltek, akkor hogy lehet, hogy ennyire megváltoztak? A viselkedésük, amikor először kezdtek hinni Istenben, és a viselkedésük, amikor elhagyták a gyülekezetet, olyan, mintha nem is ugyanazok az emberek lettek volna. Vajon Isten okozta, hogy elvesztették a reményt? Isten háza vagy Isten tettei okozták azt, hogy keserűen csalódtak? Sértette-e Isten, Isten szavai vagy Isten munkája az ő méltóságukat? (Nem.) Akkor mi ennek az oka? Ki tudja ezt megmagyarázni? (Azt hiszem, ezek az emberek azért jutottak hitre, mert eluralkodott rajtuk az áldások utáni vágy. Csak azért hittek Istenben, hogy áldásokat kapjanak. Abban a pillanatban pedig, amikor látták, hogy nem remélhetnek áldásokat, eltávolodtak Istentől.) Hát nincs ott az áldás közvetlenül előttük? Még nincs itt az ideje, hogy abbahagyják kötelességeik teljesítését, akkor miért sietnek ennyire? Hogy lehet, hogy ezt még csak fel sem tudják fogni? (Isten, azt hiszem, hogy amikor ezek az emberek először kezdtek hinni, lelkesedésükre és jó szándékukra támaszkodtak, és meg tudtak tenni néhány dolgot, de Isten háza most már egyre komolyabban kezel minden munkát. Megköveteli az emberektől, hogy az igazságalapelvek szerint tegyék a dolgokat. Ezek az emberek viszont nem fogadják el az igazságot, ámokfutásba kezdenek, és azt tesznek, amit akarnak, amikor kötelességüket teljesítik, és gyakran részesülnek metszésben és foglalkozásban. Így egyre inkább érzik, hogy nem tudnak tovább így vergődni, míg végül elhagyják Isten házát. Azt hiszem, ez az egyik oka.) Nem tudnak tovább így vergődni – igaz ez a kijelentés? (Igen.) Nem tudnak tovább így vergődni – ezt azokról az emberekről mondják, akik átvergődnek a dolgokon. Vannak olyan emberek, akik eljutottak az Istenben való hitre, akik nem csak átvergődnek a dolgokon, akik nagyon őszinték, akik nagyon komolyan veszik ezt a dolgot, akkor hogyhogy nem tudtak továbbmenni? (Mert ezek az emberek természetüknél fogva nem szeretik az igazságot. Azért hittek Istenben, hogy áldásokhoz jussanak. Látják, hogy Isten házában mindig az igazságról beszélnek, ezért elegük lesz az igazságból, az igazság ellenérzést vált ki belőlük, és egyre kevésbé lesznek hajlandóak részt venni az összejöveteleken és hallgatni a prédikációkat, így lepleződnek le.) Ez egyfajta helyzet, és sok ilyen ember van. Vannak olyanok is, akik mindig hanyagul végzik a kötelességüket, soha nem végzik azt jól, és soha nem vállalnak felelősséget érte, bármilyen kötelességet is teljesítenek. Nem arról van szó, hogy nem képesek rá, vagy hogy az érettségük nem felel meg a feladatnak, hanem arról, hogy engedetlenek, és nem aszerint teszik a dolgokat, amit Isten háza megkövetel. A dolgokat mindig úgy csinálják, ahogyan ők akarják, míg végül fennakadást és zavart okoznak, mert ámokfutást rendeznek, és azt tesznek, ami nekik tetszik. Nem térnek meg, bárhogyan is metszik őket és foglalkoznak velük, végül pedig elküldik őket. Ezeknek az embereknek, akiket elküldenek, hihetetlenül visszataszító beállítottságuk és arrogáns emberi mivoltuk van. Bárhová is mennek, azt szeretnék, hogy övék legyen az utolsó szó, mindenkit lenéznek, és zsarnokként viselkednek, míg végül eltávolítják őket. Néhány ember leváltása és kizárása után úgy érzik, hogy nekik semmi sem megy simán, bárhová is mennek, senki sem becsüli őket, és senki sem figyel már rájuk. Nem kapnak többé elismerést, nem lehet többé az övék az utolsó szó, nem kaphatják meg, amit akarnak, és nincs reményük arra, hogy bármilyen státuszt elérjenek, még kevésbé arra, hogy áldást kapjanak. Úgy érzik, hogy nincs reményük többé az egyházban való boldogulásra, ez nem érdekli többé őket, ezért úgy döntenek, hogy kilépnek – sok ilyen ember van.

Vannak továbbá olyanok is, akik ugyanazon okból távoznak, mint azok többsége, akiket kiiktatnak. Függetlenül attól, hogy ezek az emberek mennyi ideje hisznek Istenben, amit személyesen tapasztalnak és látnak Isten házában, az az, hogy az összejövetelek Isten házában arról szólnak, hogy állandóan Isten szavait olvassák és az igazságról beszélgetnek, beszélnek önmaguk megismeréséről, az igazság gyakorlásáról, az ítélet és a fenyítés elfogadásáról, a metszés elfogadásáról, az igazságalapelvek szerinti kötelességvégzésről, beszélnek a beállítottságbeli változásról és a romlott beállítottságok levetéséről. Az Isten által végzett munkáról szóló tartalom – legyen az akár a gyülekezeti életben közölt tartalom, vagy a prédikációkban és a Felsőbbség által közölt téma –, mind igazság, mind Isten szava, és mind pozitív. Ezek az emberek viszont egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Ők eredetileg azért kezdtek hinni Istenben, hogy áldásokhoz jussanak, és hasznot húzzanak ebből. Ha a természetlényegüket nézzük, nemcsak hogy nem szeretik a pozitív dolgokat és az igazságot, de ami még súlyosabb, rendkívüli módon taszítják őket a pozitív dolgok és az igazság, és ellenségesek azokkal. Ezért minél többet beszél Isten háza az igazságról, minél többet beszél az igazság gyakorlásáról, minél többet beszél az igazság követéséről és arról, hogy az alapelvek szerint kell cselekedni, ezek az emberek annál nagyobb nyugtalanságot és taszítást éreznek magukban, és annál kevésbé hajlandóak hallgatni. Mondjátok csak, mi az, amit ezek az emberek szívesen hallanak? Tudjátok? (Szeretnek hallani olyan témákról, mint a rendeltetési helyek és az áldások elnyerése, valamint arról, hogy az evangélium terjesztésének munkája soha nem látott szintet ér el.) Ilyen dolgokat szeretnek hallani. Szeretnek továbbá szlogeneket kiabálni, doktrínát hirdetni, és teológiáról, elméletről és misztériumokról beszélni. Néha arról beszélnek, hogy mikor ér véget Isten munkája, mikor következnek be a nagy katasztrófák, mi lesz az emberiség jövőbeli rendeltetési helye, hogyan pusztulnak el fokozatosan a gonosz erők, amikor a katasztrófák bekövetkeznek, hogyan fog Isten jeleket és csodákat tenni, és hogyan fog Isten házának ereje és mértéke folyamatosan bővülni és növekedni, valamint, hogy ők hogyan fognak büszkén tetszelegni. Ezenkívül, ami a legfontosabb számukra, hogy folyamatosan előléptessék és alkalmazzák majd őket Isten házában. Ily módon egy ideig valahogy elboldogulnak Isten házában, de eközben semmi sem olyan Isten, vagy az Isten háza által végzett munkából, amilyennek ők szeretnék, és minden, amit hallanak és látnak, az az igazsággal kapcsolatos ügyek. Ezért a szívük mélyén rendkívül idegenkednek a gyülekezeti élettől; nyugtalanok, képtelenek maradni, nem érdekli őket a gyülekezeti élet, az csak gyötrelem számukra. Vannak, akik kifogást, okot vagy ürügyet keresnek, és megtalálják a módját, hogy elhagyják az egyházat, mondván: „Elkövetek valami gonoszságot, negativitásnak adok hangot, és valami rosszat teszek. Akkor a gyülekezet majd eltakarít és kizár, így tökéletesen indokolt lesz, hogy elhagyjam a gyülekezetet.” Aztán vannak olyanok, akik amikor elmennek a beutazási engedélyüket rendezni, leadják Isten szavainak könyveit, összepakolnak és elmennek, anélkül, hogy legalább elköszönnének. Ezek az emberek olyanok, mint a huligánok és a szajhák, és nem úgy csinálják a dolgokat, mint a normális emberek. Hogy mit gondolnak és mit mondanak az erényes nők és a normális emberek, ha mások közelében vannak, az egy komoly kérdése annak, hogy hogyan kell élni az életet. Hogyan éljenek jó életet, hogyan tegyék lehetővé, hogy az egész családunk jól étkezzen, tisztességesen öltözködjön, és jó helyen lakjon, hogyan neveljék fel a gyerekeiket, és hogyan vezessék rá őket a helyes útra – ezek azok a dolgok, amelyeken gondolkodnak. Azok a huligánok és szajhák azonban soha nem gondolnak ezekre a dolgokra. Ha ezekről a rendes dolgokról beszélsz velük, akkor felbosszantod őket, meggyűlölnek, és eltávolodnak tőled. Tehát, mi az, amire gondolnak? Vajon mindig az evésen, iváson és szórakozáson jár az eszük? (Igen.) Mindig az evésen, iváson, szórakozáson és a kéjes dolgokon jár az eszük. Amikor normális emberekkel beszélgetnek ezekről a dolgokról, a normális emberek nem válaszolnak; a normális emberek nem olyanok, mint ők, nincs közös nyelvük, és nincsenek velük egy hullámhosszon. Amiről a normális emberek beszélnek, az nincs a szívükben – nem tudják elviselni, és nem akarják meghallgatni őket. Úgy gondolják, hogy az ilyen élet szörnyen rosszat tenne nekik, és gúzsba kötve, minden szabadság nélkül élnének. Azt gondolják, hogy mindig szépen felöltözve elcsábítani a másik nem valamelyik tagját izgalmas és gondtalan életmód – számukra ez a tökéletes élet! Ezek az emberek, akik elhagyják az egyházat, irigylik a nem hívők életét, irigyek a bűn örömeire, és azt gondolják, hogy az egyetlen módja annak, hogy izgalmas és boldog életet éljenek, és az egyetlen módja annak, hogy úgy éljenek, hogy ne csalódjanak az, ha a napjaikat úgy töltik és úgy élik, ahogyan a nem hívők teszi. Ezek az álhívők, akárcsak a huligánok és paráznák, nem rendelkeznek normális emberi mivolttal, és nem normális emberek. Ha arra kéred őket, hogy tegyenek valami pozitív dolgot, teljesen elutasítják, mert alapvetően, a természetlényegük szerint nem szeretik a pozitív dolgokat, és idegenkednek az igazságtól. Mi az, amit tesznek? Mit csinálnak a gyülekezetben, a testvérek között és a kötelességeik végzése során? Kötelességeiket hanyagul végzik, hangzatos elméletekről beszélnek, mindig szlogeneket kiabálnak, de valójában semmit sem tesznek – ez az ő normális viselkedésük. Soha nem adnak bele mindent a kötelességük végzésébe, mindig felületesek, és csupán színlelik a dolgokat, csak azért, hogy lássák őket, miközben a presztízsért és a haszonért versengenek mások körül. Ezek a gonosz emberek másoknak is szenvedést okoznak, és elnyomják őket, ahol pedig gonosz emberek vannak, ott nincs béke és nincs nyugalom – ott csak káosz van. Amikor gonosz emberek irányítanak, a munka nemcsak hogy nem megy hatékonyan, de meg is bénul; amikor gonosz emberek irányítanak egy gyülekezetet, a jó embereket megfélemlítik, a gyülekezet elviselhetetlenül kaotikussá válik, Isten választott népének hite ellanyhul, negatívvá és gyengévé válik. A gonosz emberek mindenütt zavaró és romboló szerepet játszanak. A gonosz emberek legegyértelműbb megnyilvánulása az, hogy nem hajlandóak végezni kötelességeiket. Még ha végzik is, azt felületesen teszik, soha nem veszik komolyan azokat, és másokat is zavarnak a kötelességeik végzésében. Van még egy másik szempont is, mégpedig az, hogy a gonosz emberek soha nem olvassák Isten szavait, soha nem imádkoznak, soha nem beszélnek másokkal az igazságról, és még csak bele se néztek az Isten szavait tartalmazó könyveikbe. Vannak, akik csalóka érveket hoznak fel a gonosz emberek mellett, mondván: „Még ha nem is olvasták Isten szavait, akkor is hallgatják a prédikációkat.” De vajon értik-e azokat? Egyszerűen nem hallgatják komolyan, soha nem nézik meg az Isten háza által készített videókat és filmeket, nem hallgatják az énekeket, nem hallgatják a tapasztalati tanúságtételeket, és nem hallgatják a prédikációfelvételeket. Az összejöveteleken elálmosodnak, sőt olyanok is vannak, akik a telefonjukat nyomkodják, és szórakoztató műsorokat néznek, sőt olyanok is, akik felnőttfilmeket néznek. Mindannak, amit egész nap tesznek, semmi köze az Istenben való hithez vagy az igazságra való törekvéshez. Ahogy Isten háza egyre részletesebben közli az igazságot, egyre nyilvánvalóbbá válik, mennyire taszítja őket az igazság és a pozitív dolgok. Nyugtalanok, és az általuk elviselhető időkorláton belül képtelenek meglátni a jó rendeltetési helyet, a jó véget és a nagy katasztrófákat, amelyekre annyira vágynak, és hiába várnak ezekre a dolgokra. Hiába várnak ezekre a dolgokra, szóval nem háborog-e a szívük? (De igen.) Miféle háborgás ez? Nem számolgatnak-e mindig a szívükben? Sosem készek elfogadni Isten ítéletét és fenyítését, nem készek elfogadni Isten szuverenitását és intézkedéseit, nem készek alávetni magukat Isten háza intézkedéseinek, és nem készek bármikor és bárhol mindent beleadni kötelességeik végrehajtásába. Milyen az ő gondolkodásmódjuk? Bármikor és bárhol készen állnak, hogy összepakolják a holmijukat és elmenjenek. Már rég készen állnak arra, hogy bármikor távozzanak, hogy búcsút vegyenek az egyháztól és a testvérektől, hogy minden kapcsolatot megszakítsanak, és minden szálat elvágjanak. Akkor távoznak, amikor elérik az általuk elviselhető időkorlát végét. Nem így van? (De igen.)

Egyesek, miután leváltották vagy kiiktatták őket, az okoktól függetlenül továbbra is képesek kitartóan, legjobb tudásuk szerint végezni a kötelességüket. Vannak, akik egyáltalán nem törekszenek az igazságra, ezért úgy döntenek, hogy nem végzik tovább a kötelességüket. Már akkor taszította őket és türelmetlenséget tanúsítottak a kötelességükkel szemben, amikor végezték azt, mindig menekülni akartak a gyülekezeti élet elől, és nem akarták végezni a kötelességüket. Mivel nem érdekli őket az igazság, ezért nem élvezik a gyülekezeti életet, és nem hajlandók végezni a kötelességüket. Csak Isten napjának eljövetelét várják, hogy áldásokat kaphassanak; képtelenek továbbvergődni úgy, ahogy vannak, látják, hogy a katasztrófák egyre nagyobbak lesznek, és azt gondolják, hogy ha most nem keresik a testi örömöket, akkor elveszítik a lehetőséget, hogy később ezt tegyék. Így hát minden vonakodás nélkül elhagyják a gyülekezetet anélkül, hogy visszapillantanának. Ettől kezdve eltűnnek az emberek végtelen tengerében, és a gyülekezetben senki sem hall róluk többé – így lepleződnek le és lesznek kiiktatva ezek az álhívők. Isten háza minél inkább közli az igazságot, és minél inkább megköveteli, hogy gyakorolják az igazságot és lépjenek be a valóságba, ők annál nagyobb taszítást éreznek, és egyáltalán nem akarnak hallani róla. Nemcsak hogy nem fogadják el ezeket a dolgokat, hanem ellenállnak azoknak. Nagyon jól megértik a helyzetet: tudják, hogy a hozzájuk hasonló embereknek nincs helyük Isten házában, hogy hitükben nem áldozzák fel magukat igazán Istenért, hogy nem adnak bele mindent a kötelességük végzésébe, hogy kötelességük végzésében mindig felületesek, és hogy rendkívüli taszítást és gyűlöletet éreznek az igazság iránt; azt is tudják, hogy előbb-utóbb ki lesznek iktatva, hogy biztosan ez lesz a sorsuk. Már régóta tervezgetnek, és azt gondolják: „Akárhogy is lesz, egy olyan ember, mint én, biztosan nem fog áldást kapni, ezért a legjobb, ha most elmegyek, néhány évig élvezem az életet a világban, néhány évig jól élek, és nem fogok csalódni.” Nem ilyen terveket készítenek vajon? (De igen.) Ilyen szándékokkal és tervekkel vajon jól tudják-e végezni az emberek a kötelességüket? Nem, nem tudják. Ezért, függetlenül attól, hogy ezek az emberek hány éve hisznek Istenben, nem vonakodnak elszakadni Istentől, Isten házától, a gyülekezettől, a testvérektől, vagy a gyülekezeti élettől. Egyik nap azt mondják, hogy elmennek, és másnap már úgy öltöznek, mint egy nem hívő, divatosan felöltözve és erősen kisminkelve, azonnal úgy öltözködnek, beszélnek és viselkednek, mint egy nem hívő; furcsa öltözékben járnak, amit te helytelennek látsz, de ők nincsenek tudatában annak, hogy hogyan tűnnek fel neked. Hogyhogy változnak meg ilyen gyorsan? (Azért, mert már régóta szövögetik a terveiket, és ilyen a természetük.) Így van. Rég szövögetik a terveiket; nem csak az indulásuk előtti néhány napban találták ki ezeket a terveket, hanem már rég elhatározták, hogy ezt fogják tenni. Rég ravaszkodnak és tervezgetik, hogyan fognak enni, inni és szórakozni, hogyan fognak viselkedni, és hogyan fognak élni. Nem szeretik gyakorolni a gyülekezeti életet, kötelességüket végezni, vagy beszélgetni az igazságról, és még kevésbé szeretnek prédikációkat hallgatni és minden nap összejövetelekre járni. Halálosan unják az ilyen gyülekezeti életet, és ha nem lennének az áldások, a jó rendeltetési hely elérése és a nagy katasztrófák elől való menekülés, akkor egy napig sem tudnának kitartani – ez az igazi arcuk. Hogyan kell tehát az ilyen embereket kezelnetek, ha újra találkoztok velük? Talán tapintatos szavakkal fogtok könyörögni nekik, vagy több támogatást és segítséget fogtok felajánlani nekik? Esetleg szomorúak lesztek, hogy elmennek, és a szeretetetekkel próbáljátok megváltoztatni őket? Hogyan kellene megközelítenetek őket? (Meg kellene kérnünk, hogy azonnal távozzanak, és menjenek a nem hívők világába.) Helyes, kérd meg őket, hogy menjenek vissza a világba, és ne foglalkozz többé velük. Mondd azt nekik: „Gondold át, hogy később ne bánd meg a döntésedet.” Ők azt mondják: „Átgondoltam, és bármilyen nehézséggel is találkozom a jövőben, nem fogok visszafordulni, és nem fogom megbánni.” Te mondd azt: „Akkor hát menj! Senki sem állít meg. Sok sikert kívánunk neked, és reméljük, hogy eléred az ideáljaidat, és megvalósítsd az álmaidat, amire vágysz. Azt is reméljük, hogy amikor eljön a nap, és látod, hogy mások megmenekülnek, nem fogsz irigykedni vagy bánkódni. Viszlát!” Ugye, hogy nagyon is helyénvaló ezt mondani nekik? (Igen.) Tehát az ilyen embereket illetően az egyik szempont az, hogy világosan kell látnod a természetlényegüket, a másik szempont pedig, hogy megfelelő módon kell közelítened hozzájuk. Ha ők álhívők, nem hívők, mégis hajlandóak munkát végezni, képesek engedelmeskedni és alávetni magukat, akkor még ha nem is törekszenek az igazságra, ne foglalkozzatok velük, és ne takarítsátok ki őket. Inkább engedjétek meg, hogy továbbra is végezzék a munkát, és ha tudtok, akkor segítsetek rajtuk. Ha még munkát sem kívánnak végezni, és kezdenek hanyagok lenni és gonoszságokat elkövetni, akkor már mindent megtettünk, amit kellett. Ha el akarnak menni, akkor hagyjuk őket elmenni, és ne hiányoljuk őket, miután elmentek. Ők már azon a ponton vannak, amikor el kell menniük, és az ilyen emberek nem érdemlik meg a szánalmadat, mivel álhívők. Ami a legszánnivalóbb, hogy vannak némelyek, akik hihetetlenül ostobák, akik mindig személyes érzelmeket fűznek azokhoz, akiket elküldenek, mindig hiányoznak nekik, beszélnek az érdekükben, harcolnak értük, sőt sírnak, imádkoznak és könyörögnek értük. Mit gondoltok erről, amit ezek az emberek tesznek? (Ez annyira ostobaság.) Miért ostobaság? (Akik elmennek, azok álhívők, nem fogadják el az igazságot, és egyszerűen nem érdemes imádkozni értük és hiányolni őket. Csak azok érdemlik meg mások könnyeit és imáit, akiknek Isten lehetőséget ad, és akiknek van reményük a szabadulásra. Ha valaki egy álhívőért vagy egy ördögért imádkozik, akkor nagyon ostoba és tudatlan). Az egyik szempont, hogy nem hiszik igazán, hogy van Isten – álhívők; a másik szempont pedig, hogy ezek az emberek a nem hívők természetlényegével rendelkeznek. Mi ennek a mögöttes jelentése? Az, hogy ők egyáltalán nem emberek, hanem ördögi, sátáni természetlényeggel rendelkeznek, és hogy ezek az emberek szemben állnak Istennel. Így áll tehát a dolog a természetlényegüket illetően. Van azonban egy másik aspektus is, mégpedig az, hogy Isten embereket választ ki, nem ördögöket. Tehát mondd csak, Isten választottai-e ezek az ördögök, Isten választotta-e ki őket? (Nem.) Ők nem Isten választottai, tehát ha érzelmileg kötődsz ezekhez az emberekhez, és szomorú vagy, hogy elmennek, akkor ez nem tesz téged bolonddá? Nem tesz ez téged Istennel szembenállóvá? Ha nincsenek mély érzéseid az igazi testvérek iránt, de mély érzéseket táplálsz ezek iránt az ördögök iránt, akkor mi vagy te? Az a legkevesebb, hogy zavaros fejű vagy, nem Isten szavai szerint szemléled az embereket, még nem a helyes álláspont szerint viselkedsz, és nem az alapelvek szerint kezeled a dolgokat. Zavaros fejű ember vagy. Ha érzelmeket táplálsz egy ilyen ördög iránt, akkor azt fogod gondolni: „Ó, de ő olyan jó ember, és olyan jó a kapcsolatunk! Jól kijövünk egymással, és olyan sokat segít nekem! Amikor gyenge vagyok, annyi vigaszt nyújt nekem, és amikor rosszul teszek dolgokat, akkor is toleráns és türelmes velem. Ő annyira szeretetteljes!” Ő csak irántad volt ilyen, akkor mi is vagy te? Nem vagy-e te is csak egy átlagos, romlott emberi lény? És hogyan viszonyul az ilyen ember az igazsághoz és Istenhez, valamint a kötelességhez, amelyet Isten háza rábízott? Miért nem ebből a szemszögből látod a dolgokat? Helyes-e a dolgokat a saját érdekeid szemszögéből nézni, a testi szemeiddel és érzéseiddel? (Nem.) Egyértelműen nem! És mivel nem helyes ilyen módon nézni a dolgokat, el kell engedned, és meg kell változtatnod a perspektívát, valamint az álláspontot, amelyből az adott személyre tekintesz. Törekedned kell Isten szavai alapján megközelíteni és kezelni azt a személyt – ez az a nézőpont, amelyet Isten választott népének fel kell vennie, és ez az a hozzáállás, amelyet tanúsítania kell. Ne légy együgyű! Azt hiszed, hogy kedves ember vagy, mert sajnálsz másokat? Hihetetlenül ostoba vagy, mindenféle alapelv nélkül. Nem Isten szavai szerint bánsz az emberekkel; a Sátán oldalán állsz, és a Sátánnal és az ördögökkel szimpatizálsz. A szimpátiád nem Isten választott népe felé irányul, vagy azok felé, akiket Isten meg akar menteni, valamint nem az igazi testvérek felé.

Ezek az emberek, akik álhívők, sosem készek elvégezni a kötelességüket, és mindig úgy végzik azt, ahogy nekik tetszik. Akármit is közölsz velük az igazságról, nem fogadják el, és még ha meg is értenek egy kis igazságot, azt nem ültetik gyakorlatba. Van egy másik fő megnyilvánulás, amit kimutatnak – mi az? Az, hogy mindig is hanyagul végezték a kötelességüket, mindig hanyagok, és makacsul megtagadják a bűnbánatot. Nagyon figyelmesek, komolyak és szigorúak a saját ügyeikben, azokat egyáltalán nem merészelik elhanyagolni. Gondosan odafigyelnek az étkezésükre és a ruházatukra, a státuszukra, a hírnevükre, az önbecsülésükre, a testi élvezetekre, a betegségeikre, a jövőjükre, a kilátásaikra, a nyugdíjas éveikre, sőt még a saját halálukkal kapcsolatos ügyeikre is – minden alapvető dologra figyelnek. Amikor azonban a kötelességük végzésével kapcsolatos ügyekről van szó, teljesen figyelmetlenek, és még kevésbé törekszenek az igazságra. Egyesek minden alkalommal elálmosodnak és elbóbiskolnak, amikor összejövetelen vesznek részt, és még taszítja is őket, amikor a hangomat hallják. Nagyon kényelmetlenül és nyugtalanul érzik magukat, nyújtózkodnak és ásítoznak, vakargatják a fülüket és dörzsölik az arcukat. Úgy viselkednek, mint az állatok. Néhányan azt mondják: „Sokáig tart a prédikáció az összejövetelen, és egyesek nem tudnak annyi ideig csendben ülni.” Valójában néha csak épphogy elkezdődött az összejövetel, máris kezdenek feszengeni és taszítást éreznek, miközben hallgatják. Ezért nem hallgatnak soha prédikációt, vagy nem olvassák Isten szavait. Abban a pillanatban, amikor meghallják, hogy valaki az igazságról beszél a közösségben, az taszítja őket, és undorodnak tőle, hogy az emberek elragadtatással hallgatják azt. Mi az ilyen emberek természetlényege? Emberi bőrben jelennek meg; külsőleg emberek, de ha lehámozod a bőrt, akkor ördögök ők, nem emberek. Isten azt akarja, hogy sokan meg legyenek mentve, azt akarja, hogy az emberi mivolttal rendelkezők üdvözüljenek, nem pedig az ördögök. Isten nem menti meg az ördögöket! Erre mindig emlékezned kell, ezt nem szabad elfelejtened! Nem szabad társulnod azokkal, akik emberi bőrt viselnek, de a természetük és a lényegük az ördögé. Ha nem szakítasz meg minden kapcsolatot az ilyen emberekkel, ha megpróbálsz a kedvükben járni és hízelegni nekik, akkor a Sátán gúnyt űz belőled, Isten utálni fog téged, és azt mondja: „Te vak bolond, nem értesz meg senkit!” Isten nem menti meg az ördögöket, érted? (Igen.) Isten nem menti meg az ördögöket, és nem is választ ki ördögöket. Az ördögök sosem képesek szeretni az igazságot, sem az igazságra törekedni, még kevésbé alávetni magukat Istennek – sosem képesek alávetni magukat Istennek. Nem azért hisznek Istenben, mert szeretik az Ő igazságosságát és méltányosságát, és nem azért, hogy az üdvösség elérésére törekedjenek. Taszítja őket és megvetést fejeznek ki azzal kapcsolatban, ahogy Jób félte Istent és kerülte a rosszat, és a szívükben óriási taszítás és ellenállás van az igazságra való törekvés ügye iránt. Ha nem hisztek Nekem, akkor csak nézzétek meg a körülöttetek levőket, akiket elküldtek és lelepleztek, és nézzétek meg, mi lakozik a velejükben, miről beszélnek, amikor senki más nem figyel rájuk, mi érdekli őket, milyen a hozzáállásuk a saját életükhöz, a túléléshez és a körülöttük lévő emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, valamint azt, hogy mit mondanak és milyen nézeteket fejeznek ki. Mindezekből a megnyilvánulásokból és kifakadásokból világosan láthatod, hogy milyenek, miért képesek távozni, és miért akarja Isten háza kitakarítani őket. Hát nem érdemes ezt a leckét megtanulni? (De igen.) És mi az a lecke, amit megtanultál? Mi az, amit megértettél? (Megtanultuk a megkülönböztető képességet, és megértettük, hogy ezek az emberek a velejükben nem szeretik az igazságot, és idegenkednek az igazságtól. Csak téblábolnak Isten házában, és előbb-utóbb ki lesznek takarítva). Ha így látod a dolgokat, akkor az azt mutatja, hogy megtanultad a leckét.

Képes vagy-e meglátni, hogy a szellemi birodalomban az ördögök és a Sátán mennyire idegenkednek az igazságtól, és mennyire gyűlölik az igazságot? Képes vagy-e meglátni, hogy az ördögök és a Sátán mennyire szembeszegülnek Istennel és káromolják Istent? Képes vagy-e meglátni, hogy az ördögök és a Sátán milyen szavakat, mondásokat és módszereket használnak, hogy Istent támadják? Képes vagy-e meglátni, hogy Isten mit enged meg az ördögöknek és a Sátánnak, hogyan teszik azt, és milyen a magatartásuk? (Nem.) Ezeket nem láthatod. Ezért bármit is mond Isten, az csupán képzelődés vagy egy kép a szívedben; az nem tény. Mivel nem láttad ezeket a dolgokat, csak a képzeletedre hagyatkozhatsz, és elképzelhetsz egy ilyen tablót, vagy elképzelhetsz valamilyen cselekedetet. Amikor azonban találkozol ezekkel az élő, emberi bőrbe bújt ördögökkel és sátánokkal, gyakorlatilag kapcsolatba kerülsz az ördögök és sátánok beszédével és tetteivel, valamint Istent elítélő, támadó, káromló és Vele dacoló tényekkel és bizonyítékokkal – egészen világosan látni fogod a beállítottságukat, amely idegenkedik az igazságtól, és gyűlöli az igazságot. Ezek az emberi bőrbe bújt ördögök és sátánok ugyanúgy támadják Istent, mint ahogy a szellemi birodalomban az ördögök és a Sátán; pontosan ugyanolyanok, csak az emberi bőrbe bújt ördögök és sátánok más formában támadják Istent – de a lényegük ugyanaz. Emberi bőrben járnak, és emberré változnak, de mégis azért jönnek, hogy ítélkezzenek, támadjanak, szembeszegüljenek Istennel, és káromolják Őt. Az a mód, ahogyan ezek a testet öltött ördögök és sátánok, ezek az álhívők elítélik és támadják Istent, valamint szembeszállnak vele, illetve ahogyan lerombolják az Ő munkáját és megzavarják az egyház munkáját, pontosan az a mód, ahogyan az ördögök és a Sátán a szellemi birodalomban teszik mindezeket a dolgokat. Ezért, amikor látod, hogy az ördögök és sátánok a világban hogyan dacolnak Istennel, akkor látod, hogy az ördögök és a Sátán a szellemi birodalomban hogyan dacolnak Istennel – egyáltalán nincs különbség. Ugyanabból a forrásból származnak, és ugyanazzal a természetlényeggel rendelkeznek, ezért teszik ugyanazokat a dolgokat. Függetlenül attól, hogy milyen formát öltenek, mind ugyanazt teszik. Ezek az emberi bőrben megjelenő ördögök és sátánok tehát szembeszállnak Istennel, támadják Istent, és természetükből adódóan, és mert nem tehetnek róla, rendkívüli ellenszenvet és ellenállást tanúsítanak az igazsággal szemben. Miért mondom, hogy nem tehetnek róla? Embereknek tűnnek, másokkal együtt élnek, napi háromszor étkeznek, emberi oktatásban és tudásban részesülnek, ugyanazokkal az készségekkel és életmóddal rendelkeznek, mint a többi ember; a szellemük azonban nem azonos a többi emberével, és a lényegük sem. Tehát a nézeteik mögött meghúzódó lényeg, gyökér és forrás határozzák meg, hogy ők milyen emberek, valamint a dolgok, amelyekre képesek. Ha támadják és káromolják Istent, akkor ők ördögök, és nem emberek. Bármilyen jól hangzik vagy helyes az, amit mondanak emberi bőrben, a természetlényegük ördögi. Az ördögök mondhatnak szépen hangzó dolgokat, hogy félrevezessék az embereket, de az igazságot egyáltalán nem fogadják el, és még kevésbé ültetik gyakorlatba azt – ez teljesen így van. Nézzétek meg a gonoszokat és az antikrisztusokat, és azokat, akik szembeszállnak Istennel és elárulják őt – hát nem ilyen típusú emberek? Mindannyian képesek olyan dolgokat mondani, amelyek jól hangzanak, de képtelenek bármi gyakorlatiasat tenni. Képesek némi tiszteletet mutatni és jól hangzó dolgokat mondani a státusszal és hatalommal rendelkező embereknek, különösen a közvetlen feletteseiknek, de amikor Isten színe elé járulnak, még minimális tiszteletet sem tanúsítanak a megtestesült Isten iránt. Ha megkérik őket, hogy intézzenek el valamilyen ügyet Istennek, valójában nem akarják, és még ha meg is teszik, azt felületesen végzik. Miért képesek így bánni Istennel? Talán az igazság cserbenhagyta őket? Vajon Isten hagyta cserben őket? Vajon Isten már korábban is kapcsolatba lépett velük? A válasz ezekre a kérdésekre az, hogy nem, Isten soha nem is találkozott velük. Hogyan lehetséges tehát, hogy ezek az emberek ily módon viszonyulnak Istenhez és az igazsághoz? Ennek egyetlen oka van, mégpedig az, hogy a természetlényegük eredendően ellenkezik Istennel. Ez az oka annak, hogy nem tehetnek mást, mint gúnyolódnak és káromolják Istent, és szívükben megvetik, elítélik és támadják Őt, és mindezt teljesen gátlástalanul – ezt a természetlényegük dönti el. Ezeket a dolgokat szinte minden erőfeszítés nélkül teszik, a szavak csak úgy ömlenek a szájukból, megfontolás és gondolkodás nélkül, ezek természetesen áradnak belőlük. Képesek tisztelettel lenni mások iránt, a státusszal rendelkezők és a hétköznapi emberek iránt, de Istent és az igazságot teljesen megvetik. Mik ők? (Ördögök.) Így van, ördögök ők, nem emberek, koruktól függetlenül. Néhányan azt mondják: „Talán csak fiatalok, és nem értik a dolgokat.” Azt gondolod, hogy fiatalok, és nem értik a dolgokat, de amikor kimennek a világba és a társadalomba, és idősebb emberekkel találkoznak, mindig helyesen szólítják meg őket. Csak amikor Istent látják, Őt nem szólítják meg, ehelyett azt mondják: „Helló”, vagy „Hé, te ott”, vagy csak „Te”. Nem szólítják meg Istent. A társadalomban tudják tisztelni az öregeket és tudnak törődni a fiatalokkal, civilizáltak és udvariasak. Amikor azonban Isten színe elé járulnak, nem képesek erre, és nem értik, hogyan tisztelhetik Őt. Tehát mik is ők? (Ördögök.) Ördögök, tipikus ördögök! Képesek tiszteletet mutatni és udvariasnak lenni a tekintélyes emberekkel a társadalomban, a rangos emberekkel, azokkal, akiket csodálnak, sőt azokkal is, akiktől valamilyen hasznot húzhatnak; csakhogy amikor Isten színe elé járulnak, egyáltalán nem tanúsítanak tiszteletet vagy udvariasságot, hanem azonnal ellenállnak, nyíltan megvetik Őt, és lenézően bánnak Vele. Kik ők? Ördögök, tipikus ördögök! Ezek az álhívők, akik beszivárognak Isten házába, majd pedig kitakarítják kicsapják őket, mind ilyenek, száz százalékig. Így ellenállnak Istennek és megvetően bánnak Vele, amikor pedig arról a kötelességről van szó, amit Isten megkövetel az emberektől, akkor még kevésbé figyelnek oda. Függetlenül a társadalmi státuszuktól, hogy mennyire képzettek, hogy milyen korúak vagy neműek, a természetlényegük ugyanolyan. Amikor a világban járnak, és találkoznak egy hivatalnokkal, aki valamit kér tőlük, készségesen a földre borulnak és hajbókolnak előtte. Boldogan és készségesen lesznek a hivatalnok rabszolgái, és megpróbálnak a lehető legjobban hízelegni neki. Ha egy híresség vagy egy elnök kezet fog velük vagy megöleli őket, megtisztelve érzik magukat, és talán soha többé nem mosnak kezet vagy nem öltöznek át, amíg élnek. Úgy érzik, hogy ezek a hírességek és nagy emberek még Istennél is nagyobbak, ezért van, hogy szívükben képesek megvetni Istent. Nem számít, hogy Isten mit mond, vagy milyen munkát végez, ezek az emberek nem tartják azt említésre méltónak. Nemcsak, hogy nem tartják említésre méltónak, hanem állandóan hozzá akarnak fogni, hogy Isten szavait megváltoztassák, saját értelmezésüket hozzáadják, hogy teljesen összhangba hozzák azzal, amit ők gondolnak – ezek mind olyan emberek, akiknek a természetlényegükkel van probléma. Mondd csak, helyénvaló-e megengedni, hogy ezek az ördögi emberek, vagy ezek az ördögi természetlényegű emberek Isten házában maradjanak? (Nem, nem helyénvaló.) Nem helyénvaló. Ők nem olyanok, mint Isten választott népe: Isten választott népe Istenhez tartozik, míg ezek az emberek az ördögökhöz és a Sátánhoz tartoznak.

Milyen embereknek kell összegyűlni ahhoz, hogy gyülekezetnek nevezhessük őket? Milyen emberek kellenek Isten házába, és milyen embereké Isten háza? Mondjátok! (Olyan emberek, akik valóban hisznek Istenben és törekszenek az igazságra.) Ez egy kicsit túl szigorú. Az Én nézőpontomból a legalacsonyabb határ és a minimális mérce, hogy olyan emberek legyenek, akik hajlandóak munkát végezni. Lehet, hogy nem szeretik az igazságot, de ez nem jelenti azt, hogy idegenkednek az igazságtól, kérdés nélkül megteszik, amit Isten háza kér tőlük, engedelmesek és képesek alávetni magukat. Amikor az igazságra való törekvés feltételeiről van szó, egyesek úgy gondolhatják, hogy hiányos képességűek, nem élvezik azt, és nemigen érdekli őket. Talán azt gondolják, hogy elfogadható, ha időnként meghallgatnak egy-egy prédikációt, néha pedig, amikor meghallgatnak egy prédikációt, elalszanak, és amikor felébrednek, azon tűnődnek: „Mit is hallgattam? Elfelejtettem. Jobb, ha megyek dolgozni. Elég, ha csak a munkámat végzem.” Nem rendetlenek vagy zavaróak, és keményen dolgoznak bármilyen munkát is rendeznek el számukra. Igazi őszinteség árad belőlük, és olyanok, mint a régi igáslovak – a gazdájuk csak szól, hogy dolgozzanak, és akár malomkövet kell forgatni, akár ekét húzni, akár a földeken dolgozni, akár szekeret húzni, mindig igazi őszinteség árad belőlük, és képesek elvégezni a feladatokat anélkül, hogy gondot okoznának. Vajon mi az, amit gondolnak? „Azt mondják, hogy munkás vagyok, tehát munkát fogok végezni. Én nem érek semmit, egy alantas senki vagyok. Azzal, hogy Istenért munkát végzek, Ő felmagasztal, és egyáltalán nem érzem magam megbántva.” Látod, ez az ő hozzáállásuk. Tehát az ilyen embereket meg kell tartani Isten házában. Még ha vannak is hibáik, hiányosságaik és rossz szokásaik, vagy ha hiányos képességűek vagy ostobák, akkor is elviselem és befogadom mindezeket az embereket, ez nem probléma, és lehetőséget adok nekik. Milyen lehetőségeket? Adok-e nekik lehetőséget arra, hogy munkát végezzenek, vagy hogy üdvösségre jussanak? Természetesen, mindkettőt. Mint teremtett lények, hajlandóak munkát végezni Istenért, munkát végezni Isten házában, és joguk van hozzá, hogy ezt tegyék. Sőt, ezzel a vágyukkal együtt meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy üdvösségre jussanak. Ám vannak, akik azt mondják: „De ők nem igyekeznek elnyerni az üdvösséget!” Ha nem igyekeznek elnyerni az üdvösséget, akkor ez az ő dolguk, de legalább különleges figyelmet lehet fordítani feléjük, és lehetőséget kell adni nekik az üdvösség elérésére, mivel esélyük van arra, hogy megmeneküljenek. Mit értek az alatt, hogy „esélyük van rá”? Úgy értem, hogy a képességeik hiányosak, kissé ostobák, nem tudnak nagyon nagy vagy fontos munkát vállalni a kötelességeik végzése során, hanem csak közönséges feladatot végeznek, nem játszanak nagyon fontos szerepet Isten házában, nem vállalnak semmilyen fontos munkát, miközben Isten kiterjeszti a munkáját, és nem nagyon járulnak hozzá; mivel azonban megvan bennük a vágy, hogy hajlandóak legyenek Istennek munkát végezni, különleges figyelmet kapnak, és esélyt kapnak a szabadulásra – ez az a különleges figyelmesség, amiben részesülnek. Isten minden egyes embernek számos lehetőséget ad. Vajon Isten igazságosan bánik az emberekkel? (Igen.) Mert függetlenül attól, hogy mennyire gyengék, mennyire hiányosak a képességeik, és mennyire ostobák, tagjai a hétköznapi és romlott emberi fajnak; ők csak személy szerint nem törekszenek nagyon aktívan az igazságra, de emberként még mindig helyénvalóak. Végül is, akár képesek elnyerni az igazságot, vagy elnyerni az üdvösséget, ami Istent illeti, Ő jósággal veszi körül, és különleges kegyben részesíti őket, mert ezek az emberek teljesen más anyagból készültek, mint az álhívők és az Istennel szemben álló ördögök, és más a lényegük. Azok az emberek ördögök és Isten ellenségei, míg ezek, annak ellenére, hogy csak a munkára törekszenek, és megelégszenek a munkavégzéssel, a szívükben nincs ellenállás Istennel szemben. Soha nem fogják aktívan támadni Istent, nem ítélik el, és nem káromolják Őt, hanem pozitív és helyes hozzáállást táplálnak Istennel szemben, vagyis hajlandóak Istenért munkát végezni, függetlenül attól, hogy képesek-e elnyerni az üdvösséget vagy sem. Aztán vannak olyanok, akik ennél valamivel jobbak, akik a munkavégzés során képességeik szerint néhány igazságot a gyakorlatba tudnak ültetni, akik aktívan és pozitívan keresnek néhány igazságalapelvet, akik arra törekszenek, hogy ne menjenek szembe az alapelvekkel. Ilyen vágy és ilyen hozzáállás jellemzi őket, ezért Isten jósággal veszi körül őket. Isten nem bánik velük igazságtalanul, egyszerűen csak nem mond le róluk, és állandóan lehetőséget ad nekik. Mire Isten munkája véget ér, ha eljutnak az Istennek való alávetettségig, és ki tudnak szabadulni a Sátán befolyása alól, akkor Isten bevezeti őket a királyságba – ez az a rendeltetési hely, ahová el kell jutniuk. Isten meg akarja menteni ezeket az embereket, és nem fog lemondani róluk; hogy Isten hogyan fogja ezt megtenni, és ezeket a szavakat beteljesíteni, egy nap majd megtudjátok. Hogyan viszonyul Isten az ördögökhöz és sátánokhoz? (Idegenkedik tőlük.) Az Ő hozzáállása az, hogy idegenkedik tőlük. Mondanom sem kell, hogy idegenkedik tőlük. Isten az ördögöket és sátánokat arra használja, hogy a megfelelő időben és helyen, a megfelelő helyzetben és a megfelelő dolgokkal szolgálatot végezzenek, és miután elvégezték a szolgálatot, kirúgja őket minden ellenszolgáltatás nélkül. Természetlényegük, amely nem törekszik az igazságra, és amely idegenkedik az igazságtól, állandóan lelepleződik mindenféle helyzetben. Isten nem áraszt rájuk kedvességet, mert Isten teljesen megveti őket, és rendkívül undorodik tőlük. Ezek az ostoba, gyenge képességű emberek, akik közül egyesek talán még zavarodottak is, azonban hajlandóak Istenért munkát végezni, és magukban hordozzák azt a hozzáállást és elszántságot, hogy „szeretnének Istenért munkát végezni, és ezt soha nem bánják meg.” Ezért a mindennapi életben Isten mindig megbocsátja ostobaságukat és elviseli gyengeségüket, valamint megvédi őket és vigyáz rájuk. Mit értek az alatt, hogy Isten megvédi őket és vigyáz rájuk? Azt értem alatta, hogy Isten megvilágosítja őket annak a néhány igazságnak a szó szerinti jelentését illetően, amelyet képesek felfogni, és lehetővé teszi, hogy megértsék az igazságokat, amelyeket képesek felfogni; Isten velük van, békét és örömöt ad nekik, és amikor kísértéssel találkoznak, Isten megfelelő környezetet biztosít számukra, hogy megvédje őket attól. Melyek a fő kísértések? Sok kísértés létezik: házasság, a férfiak és nők közötti helytelen kapcsolatok, a pénz, a státusz, a hírnév és a nyereség, az elismertség, valamint a jó állás és jó fizetés stb. – ezek mind kísértések. Milyen más módon védi meg Isten az embereket? Meggyógyít a betegségből, hogy megóvjon a szenvedéstől, megóv attól, hogy gonosz emberek csapdába ejtsenek és megtámadjanak, és így tovább. Sőt, amikor nehézségekbe vagy szerencsétlenségnek tűnő dolgokba ütközöl, Isten elrendez néhány embert, eseményt és dolgot, hogy megvédjen ezektől a szerencsétlenségektől és nehézségektől, lehetővé téve számodra, hogy zökkenőmentesen végezd a munkát Istenért az Ő házában, ahogyan szeretnéd, mindvégig – hát nem jó dolog ez? (Igen, az.) Honnan ered tehát az, hogy minden zökkenőmentesen menjen, és hogy minden úgy történjen, ahogyan szeretnéd? (Isten oltalmából.) Helyes, ez Isten oltalmából származik, abból, hogy Isten vigyáz rád, valamint Isten jóságából. Az ördögi emberek azonban nem tehetnek mást, mint hogy ördögi dolgokat tesznek. Mindenben, amit tesznek, hibáznak, és mind gonosz szándékokat dédelgetnek. Normális, hogy gyakran esnek kísértésbe; pontosan erre van szükségük, mintha egy nagy kő esne le hirtelen az égből, ami fejbe vágja, összezúzza őket, aztán meghalnak. Azok az emberek, akik hajlandóak Istenért munkát végezni, szintén találkoznak ilyesmivel, de Isten csodálatos oltalmával nem éri őket ilyen csapás, hanem elmegy mellettük, és azt mondják magukban: „Isten megóv engem, még nem jött el az én időm, hogy meghaljak!” Isten életben tart téged, hiszen még mindig hasznos vagy számára. Isten adta neked az életedet, és mivel hajlandó vagy munkát végezni Érte, és felajánlod magad Neki, miért ne védene meg? Isten biztosan meg fog védeni. Vajon Isten sokat vár az emberektől? (Nem.) Ezek az emberek, akik hajlandóak Istenért munkát végezni, valójában nem túl tehetségesek, és a képességeik nem valami nagyok; valamennyire felfogják az igazságot, egészen odáig, hogy bizonyos szavakat és doktrínákat is megértenek, és megtanulnak úgy beszélni, mint más emberek. Azonban egyszerűen nem képesek felfogni az igazságalapelveket, és nem képesek eljutni az igazságra való törekvésig vagy az üdvösség eléréséig. Az Istennek való alávetettségük csupán azt jelenti, hogy megteszik, amit Isten háza mond nekik, és semmiképpen sem képesek alávetni magukat az igazságnak, ez minden. Ezért, mivel ők csak közönséges, romlott emberi lények, és mivel hajlandóak Istenért munkát végezni, Isten nem veti el őket. Ezért azok az emberek, akiket kitakarítanak, egyértelműen nem jók. Ha valóban jó emberek vagytok, ha valóban olyan emberek vagytok, akiket Isten kiválasztott, ha magtartásod valóban tükrözi az Istennek való alávetettséget, a vágyat és a hozzáállást, hogy hajlandó légy Istenért munkát végezni, és soha meg nem bánni, akkor Isten semmiképpen sem fog téged elvetni, hanem jóságával fog körülvenni. Ez áldás lesz számodra, és Isten ilyen embereket akar. Isten ilyen embereket akar – ők nem törekszenek az igazságra, és képtelenek megérteni az igazságot a hiányos képességeik miatt, mégis hajlandóak Istenért munkát végezni. A másik embertípus, akit Isten akar, azok, akik szeretnének törekedni az igazságra, akik szeretik az igazságot, akik szeretik a méltányosságot, az igazságosságot és a pozitív dolgokat, akik alá akarják vetni magukat az igazságnak, és akik, miután megértették és felfogták az igazságot, miután megismerték azt, képesek engedelmeskedni, alávetni magukat, és az igazsággal összhangban gyakorolni. Továbbá, ezek az emberek elszántan törekszenek az igazságra és az üdvösség elérésére, és soha nem kételkedtek Istenben. Ezek az emberek természetesen azok, akiket Isten szeret és meg akar menteni. Képes vagy-e azonban megfelelni ennek a mércének? Mit fogsz tenni akkor, ha nem vagy képes megfelelni ennek? Legalábbis az Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásod nem lehet az ördögök és a Sátán hozzáállása, meg kell legalább közelítened Isten elismerési mércéjét, és hajlandónak kell lenned munkát végezni Istenért. Ha állandóan szembeállítod magad Istennel, Istennel szemben cselekszel, és ha a szívedben állandóan támadod Istent és káromlod Őt, akkor problémás és veszélyes helyzetben vagy. A szívedben tisztában kell lenned azzal, hogy milyen magatartást tanúsítasz Istennel szemben, és a különböző embertípusok szerint kell kategorizálnod magad, amelyekről itt beszéltem.

Az igazságra való törekvés nagyon fontos, de ez nem jelenti azt, hogy ha az emberek nem törekszenek az igazságra, akkor nem juthatnak el az út végére; ez nem biztos. Minden ember teremtett lény, és mindaddig, amíg az ember nem ördög vagy Sátán, addig nem támadja aktívan Istent, vagy tiszta tudatossággal nem támadja és káromolja Istent. Tehát Isten igazságos és észszerű a közönséges, romlott emberiséggel szemben, és mindannyiuknak megadja az esélyt az üdvösség elérésére. Amíg az ember az üdvösség elérését tapasztalja, Isten kedves hozzá, megvédi és gondoskodik róla. Hogyan viszonyul tehát Isten azokhoz az emberekhez, akik ördögök és sátánok? Ők Istent ellenségüknek tekintik, és folyamatosan elítélik, támadják és káromolják, tönkreteszik az Ő munkáját, és soha nem tudnak bűnbánatot tartani. Ha másokkal érintkeznek, lesznek olyanok, akikkel jól kijönnek, akkor bezzeg amikor Isten elé kerülnek, Vele egyáltalán nem jönnek ki, egy percig vagy egy másodpercig sem; nem tudnak Istennel együtt dolgozni, együtt létezni, vagy konszenzusra jutni Vele bármiben, és ez azt mutatja, hogy ők tipikus ördögök és sátánok. Isten egyáltalán nem tűri az ilyen embereket, és Isten háza egyáltalán nem tartja meg az ilyen embereket. Amikor egyet felfedeznek, kidobják őket; amikor egy párat fedeznek fel, kidobják őket; akárhányat lelepleznek le, annyit távolítanak el – aznap, amikor leleplezik, már végeztek is velük. Látod, amikor a jó embereket előléptetik és valamilyen fontos célra használják, akkor tökéletesednek, áldottak, és a legnagyobb termést aratják; amikor a gonosz embereket és az ördögöket léptetik elő és használják, akkor természetesen lelepleződnek és kiiktatják őket, és elérkezett az utolsó napjuk. Gondoljatok azokra a körülöttetek élőkre, akiket nemrégiben vagy korán lelepleztek, kiiktattak vagy kitakarítottak, és azokra, akiknek a nevét végül törölték a listáról. Akkor iktatták ki őket, amikor „karrierjük” csúcsára értek Isten házában, elérkezett az utolsó napjuk, és egy óriási pontot tettek az Istenbe vetett hitéletükre. Az álhívők jönnek-mennek a gyülekezetben, és nem találnak maguknak megfelelő helyet, és nem tudnak semmilyen kötelességet elvégezni. Abban a pillanatban, amikor valamilyen gonosz tettet követnek el, lelepleződnek, és elérkezett az utolsó napjuk. Az ördögök szeretnek nagy dolgokat tenni és nevet szerezni maguknak, és a nap, amikor a legnagyobb dicsőségben pompáznak, az utolsó napjuk. Miért mondom ezt? Tudjátok? Mert így állnak a dolgok. Akkor a legelégedettebbek, amikor a legjobban tündökölnek a dicsőségben, és vajon nem akkor feledkeznek-e meg leginkább önmagukról, amikor a legelégedettebbek? (De igen.) Ezek az ördögök, amikor nincs részük sikerben és dicsőségben, lehajtják a fejüket. De az, hogy azt mondom, lehajtják a fejüket, nem jelenti azt, hogy képesek gyakorolni az igazságot, csak azt, hogy nagyon óvatosan és körültekintően teszik a dolgokat, mindig óvatos szívvel, nem pedig istenfélő szívvel. Abban a pillanatban, amikor meglátnak egy lehetőséget, vagy amikor némi hatalom és státusz birtokába kerülnek, és képesek megparancsolni a szélnek és az esőnek, hogy teljesítsék az akaratukat, önelégültekké válnak, és megfeledkeznek önmagukról, azt gondolván: „Eljött az én időm. Itt az ideje, hogy elővegyem a képességeimet és az erőmet, és működésbe hozzam az adottságaimat!” És akcióba lendülnek. Mi a motiváció a cselekedeteik mögött, és mi a cselekedeteik forrása? Honnan ered a tetteik motivációja és forrása? Az ördögtől, a Sátántól ered, valamint a vad ambícióikból és vágyaikból. Ilyen körülmények között vajon azok a dolgok, amelyeket tesznek, összhangban lehetnek-e az igazság alapelveivel? Lehet-e istenfélő szívük, miközben a dolgokat teszik? Tudják-e az ügyeket úgy intézni, ahogyan azt Isten háza megköveteli? A válasz mindezekre a kérdésekre az, hogy nem. És mik a következmények? (Fennakadást és zavart okoznak.) Így van, a következmény az, hogy súlyos fennakadást és zavart okoznak, sőt súlyos felfordulást és veszteségeket okoznak Isten házában és a gyülekezeti munkában. Akkor tehát, azokkal az alapelvekkel összhangban, hogy miként kell bánni az emberekkel Isten házában, vajon hogyan kell bánni azokkal az emberekkel, akik ilyen következményeket idéznek elő a gyülekezet munkájában? Ha az ügy kisebb jelentőségű, akkor le kell őket váltani, ha pedig súlyos, akkor ki kell őket takarítani. Amikor valakit előléptetnek és valamilyen fontos feladatra alkalmaznak, vagy valamilyen munkára osztanak be, Isten háza mindig egyértelműen közölni fogja velük a munka végzésének alapelveit. Sok alapelvet és részletet mondanak el az illetőnek, és csak akkor tekintik az átadást befejezettnek, ha az illető megértette és felfogta azt, és mindent leírt. Amikor azonban valamilyen munkát kellene végezniük és kötelességüket végrehajtaniuk, akkor ördögi karmaikat felfedve fognak hozzá, és kezd megmutatkozni az ördög, amik valójában. Egyáltalán nem az Isten háza által megkövetelt alapelvek szerint cselekszenek, hanem teljesen úgy, ahogy ők maguk akarják, úgy csinálják a dolgokat, ahogy nekik tetszik, ahogy ők szeretnék. Senki sem tudja őket irányítani, és nem hallgatnak senkire. Azt gondolják: „Isten háza, Isten és az igazság mind félreállhat! Itt én parancsolok!” Az ördögök így tesznek, és így viszonyulnak a kötelességhez és az igazsághoz. Ha így viszonyulsz az igazsághoz, akkor lelepleződsz. Ha Isten házának munkáját és a kötelességedet jelentéktelen dolognak tartod, és nem az Isten háza által előírt alapelvek szerint teszed a dolgokat, akkor nem fognak veled udvariasan bánni. Isten házának vannak alapelvei, amelyek alapján bánik az emberekkel; akiket el kell bocsátani a pozíciójukból, azokat elbocsátják, és akiket ki kell takarítani, azokat kitakarítják, ez minden, amit erről mondhatunk. Nem így van? Hát nem ezt teszi Isten háza? És nem így lepleződnek-e le azok az ördögök? Vajon nem ez motiválja a cselekedeteiket, nem ez-e a tetteik forrása, és nem így teszik-e a dolgokat? (De igen.) Azzal, hogy Isten háza így bánik velük, vajon igazságtalanul kezeli őket? (Nem.) Vajon ez megfelelő bánásmód? (Igen.) Ez valóban nagyon is helyénvaló! Egy normális ember elfogadja a kötelességét, előléptetik, és valami fontos feladatot kap. Munkáját a saját tehetsége és képessége szerint végzi, és többé-kevésbé a munka általa megértett alapelveinek megfelelően, vagy az Isten háza által előírtak szerint. Annak ellenére, hogy gyakran romlott beállítottságot tanúsít, ez nem befolyásolja a kötelessége normális végzését. Függetlenül attól, hogy milyen nehézségekbe ütközik, milyen helytelen állapotba kerül, vagy milyen fennakadásokat kell elviselnie, végül valamilyen pozitív eredményt ér el a kötelessége végrehajtása során, és ezek az eredmények mindenki számára elfogadhatóak. Azok az álhívők azonban, függetlenül attól, hogy mennyi ideje végzik kötelességüket, sosem érnek el semmilyen pozitív eredményt. Mindig rosszat tesznek, és megpróbálják tönkretenni a dolgokat, és ez nemcsak befolyásolja a gyülekezeti munkát, hanem az egyház érdekeit is sérti, rossz légkört teremt a munkájuk körül, és elrontja azt. Ha egy ördög valamilyen munkát megszakít és tönkretesz, akkor a színfalak mögött sok embernek kell lennie, akik a munkát újrakezdik a semmiből, elpazarolva Isten házának emberi és anyagi erőforrásait, és sokakat megharagítanak Isten választott népe közül. Amint az ördögöt eltávolították, a gyülekezet munkája azonnal új, ragyogó külsőt kap, és a munka eredményei is megváltoznak. A fennakadást és zavart okozó ördögöt kitiltják, az emberek mentalitása felszabadul, a munka hatékonysága megnő, és mindenki normálisan végzi a kötelességét. Tehát ezek az ördögi és sátáni emberek kívülről embereknek tűnnek, és függetlenül attól, hogy hány évesek vagy mennyire műveltek, mindaddig, amíg gonosz emberek, képesek gonosz cselekedeteket végrehajtani, és az embereket megrontó és megzavaró ördögök és a Sátán szerepét játsszák. Például éppen csirkehúslevest főzöl, és mindenki alig várja, hogy ehessen, amikor hirtelen egy légy landol a levesben. Mondd csak, meg lehet még enni azt a húslevest? Nincs mit tenni, egyszerűen el kell önteni, és két-három órányi munka veszett kárba. Aztán többször is ki kell mosnod az edényt, és miután kimostad, még mindig nem tűnik neked tisztának, és marad benned egy kis undor. Mi zavart meg téged? (A légy.) Bár a légy nagyon kicsi, a mocskos lényege mégis annyira undorító. Ezek az ördögi emberek olyanok, mint a legyek. Bejutnak a gyülekezetbe, súlyos fennakadást okoznak az egyházi élet normális rendjében, és megzavarják az egyházi munka normális menetét. Tehát, most már tisztában vagytok-e ezekkel az ördögi emberekkel? Megpróbálni rávenni őket, hogy egy kis munkát végezzenek és jól tegyék a kötelességüket, nehezebb, mint egy tehenet rávenni, hogy felmásszon a fára; olyan, mintha egy kacsát próbálnánk rávenni, hogy üljön fel a kakasülőre. A legnehezebb dolog az ördögöket és sátánokat rávenni arra, hogy gyakorolják az igazságot, vagy az, hogy az álhívőket rávegyük, hogy hűségesen teljesítsék a kötelességüket. Így állnak tehát a dolgok. Ha olyan emberekkel találkoztok, akik sátániak és álhívők, és meg kell kérnetek őket, hogy átmenetileg segítsenek nektek valamiben, akkor az rendben van. De ha valamilyen kötelességet vagy munkát intézel nekik, akkor vak vagy, és becsapnak téged. Különösen, ha megkéred őket, hogy valami fontos munkát végezzenek el, akkor még ostobább vagy. Ha tényleg nem találsz senkit, aki alkalmas lenne, hogy segítsen neked, és ezért kéred a segítségüket, akkor rendben van, megkérheted őket, de szemmel kell tartanod őket, és nem szabad félresöpörnöd az ügyet. Az ilyen emberek teljesen megbízhatatlanok; mivel nem emberek, hanem ördögök, teljesen megbízhatatlanok. Most tehát vess egy pillantást a csoportokért felelős emberekre vagy a csoportvezetőkre, és azokra, akik kulcsfontosságú kötelességeket és fontos munkát végeznek, és nézd meg, hogy ilyen ördögök-e. Ha le tudod váltani őket, akkor váltsd le, amint teheted; ha nem tudod leváltani őket, mert nincs senki, aki alkalmas lenne, hogy átvegye a helyüket, akkor tartsd szemmel őket, gondosan ellenőrizd és kövesd őket. Nem szabad lehetőséget adnod az ördögöknek és a sátánoknak, hogy zavart okozzanak. Egy ördög mindig ördög marad, nincs benne emberi mivolt, nincs lelkiismerete és értelme – erre mindig emlékezned kell! Az álhívők mind ördögök és sátánok, és nem szabad hinned nekik! Itt fejezzük be a beszélgetést ebben a témában.

Amikor korábban arról beszélgettünk, hogy hogyan törekedjünk az igazságra, két dologról volt szó. Mi volt az első? (Az elengedés.) Az egyik az elengedés volt. Na és mi volt a másik? (Az odaszánás.) Az odaszánás. Háromszor beszéltünk az elsőről, az „elengedésről”. Miről beszélgettünk a legutóbbi alkalommal? (A legutóbbi alkalommal Isten az okokat boncolgatta, amelyek miatt a bánat, a szorongás és az aggodalom negatív érzelmei keletkeznek az emberekben, abból a szempontból, hogy milyen nehézségeik vannak, és hogyan viszonyulnak Isten munkájához és az igazsághoz.) A bánat, a szorongás és az aggodalom negatív érzelmei sokféle okból keletkezhetnek, de általában abból az objektív okból erednek, hogy az emberek nem értik az igazságot. Ez az egyik ok. Van egy másik ok is, és ez az elsődleges oka annak, hogy az emberek nem törekszenek az igazságra. Amikor az emberek nem értik az igazságot, vagy nem törekszenek arra, és nincs igazi hitük Istenben, akkor nem vetik alá magukat igazán, ezért mindenféle negatív érzelem jelenik meg bennük természetes módon. A mindennapi életben az emberek az életükben tapasztalt gyakorlati nehézségek és a gondolkodásukban felmerülő problémák miatt végül mindenféle negatív érzelmeket tapasztalnak az objektív környezetükben. Különösen a bánat, a szorongás és az aggodalom negatív érzelmeit, amelyekről a múltkor beszéltünk, és amelyek mind azért keletkeznek, mert az emberek mindenféle nehézséggel és problémával szembesülnek, amelyek a hús-vér testtel kapcsolatosak. Amikor az emberek ezekkel a problémákkal találkoznak, nem keresik azt az igazságot, vagy nem hiszik el, amit Isten mond, még kevésbé keresik azt az igazságot, amit Isten szavaiban kellene megérteniük és gyakorolniuk, ami lehetővé tenné számukra, hogy elengedjék a helytelen nézeteiket, a helytelen gondolataikat és nézeteiket ezekkel kapcsolatban, valamint elengedjék ezek helytelen kezelési és megközelítési módjait. A napok múlnak, az idő telik, és a különböző nehézségek, amelyekkel az emberek a mindennapi életben szembesülnek, mindenféle gondolatot generálnak, amelyek megzavarják és a szívük mélyén korlátozzák őket. Tudtukon kívül ezek a gondolatok a bánat, szorongás és aggodalom érzését keltik bennük a testre vonatkozóan, és a különböző problémákat illetően, amelyekkel szembe kell nézniük. Valójában, amikor az emberek még nem jutottak el Isten színe elé, vagy nem értik az igazságot, ezek a kérdések minden egyes emberben különböző mértékű bánatot, szorongást és aggodalmat keltenek – ez elkerülhetetlen. Azok számára, akik a hús-vér testben élnek, bármi, ami velük történik, bizonyos zavart okoz és hatással lesz az életükre és a gondolataikra. Amikor ez a zavar és hatás meghaladja azt, amit el tudnak viselni és hordozni, vagy amikor ösztöneik, képességeik és társadalmi helyzetük nem elegendő az önfenntartáshoz, illetve e nehézségek megoldásához vagy eloszlatásához, a bánat, a szorongás és az aggodalom természetszerűleg megjelenik a szívük mélyén, összegyűlik, és ezek az érzések válnak a normális állapotukká. A különböző dolgok miatt való idegeskedés, mint például a jövőbeli kilátások, az étel, ital és házasság, a jövőbeli túlélés vagy egészség, az öregkor, valamint a társadalmi státusz és hírnév, egy olyan állapot, amelyben az egész emberiség osztozik, azon az alapon, hogy az ember nem érti az igazságot és nem hisz Istenben. Azonban, amint az emberek eljutnak az Istenben való hitre, amikor megértenek egy kevés igazságot, az elhatározásuk, hogy az igazságra törekedjenek, egyre erősebb lesz. Ily módon a gyakorlati nehézségek és problémák, amelyekkel találkoznak, fokozatosan csökkennek, és a bánat, a szorongás és az aggodalom negatív érzelmei fokozatosan gyengülnek és enyhülnek – ez nagyon is természetes. Ennek az az oka, hogy miután az emberek olvastak Isten szavaiból, és megértettek néhány igazságot az Istenbe vetett hitükben, mindig Isten szavai szerint fogják mérlegelni és megközelíteni azoknak a kérdéseknek a lényegét, eredetét és forrását, amelyekkel az életük során találkoznak. Végső soron végül megértik, hogy a sorsuk és mindezek a dolgok, amelyeket az életükben tapasztalnak, Isten kezében vannak, és így általános értelemben megértik, hogy mindez Isten szuverenitása alatt áll, és egyik sem rajtuk múlik. Ezért a legegyszerűbb dolog, amit az emberek tehetnek, hogy alávetik magukat – alávetik magukat a Menny intézkedéseinek és szuverenitásának. Nem kell küzdeniük a sorsuk ellen, hanem amikor bármilyen problémával találkoznak, mindig pozitívan és aktívan kell keresniük Isten szándékait, és onnan kiindulva kell megtalálniuk a legmegfelelőbb módot a probléma megoldására – ez a legalapvetőbb, amit az embereknek meg kell érteniük. Vagyis miután az emberek eljutnak az Istenben való hitre, az általuk megértett igazságok miatt, és mert alapvetően alávetik magukat Istennek, a bánatuk, a szorongásuk és az aggodalmuk fokozatosan enyhül. Ez azt jelenti, hogy ezek az érzelmek már nem fogják tudni őket olyan fájdalmasan gyötörni, illetve nem fognak összezavarodni, zavarba jönni, és nem fogják úgy érezni, hogy a jövőjük sivár és bizonytalan, hogy emiatt gyakran bánkódjanak, szorongjanak és aggódjanak. Éppen ellenkezőleg, mivel eljutottak oda, hogy hisznek Istenben, és megértettek némi igazságot, és van némi belátásuk és megértésük az élet mindenféle dolgairól, vagy van egy megfelelőbb módja e dolgok kezelésének, a bánat, szorongás és aggodalom negatív érzelmei fokozatosan csökkenni fognak. Annak ellenére azonban, hogy már sok éve hiszel Istenben, és sok prédikációt hallgattál, a bánat, szorongás és aggodalom negatív érzelmei még mindig nem szűntek meg vagy gyengültek benned – vagyis a hozzáállásod, ahogyan az emberekre és a dolgokra tekintesz, ahogyan viselkedsz és cselekszel, valamint a gondolataid és a nézeteid, és az, ahogyan a dolgokat kezelted, mielőtt Istenben hittél volna, nem változott – ami azt jelenti, hogy miután hittél Istenben, nem fogadtad el az igazságot, nem nyerted el az igazságot, és nem használtad az igazságot arra, hogy megoldd ezeket a problémákat Isten szavainak olvasása és a prédikációk meghallgatása után, ezáltal megoldva a bánat, szorongás és aggodalom e negatív érzelmeit. Ha soha nem keresed az igazságot, hogy eloszlasd ezeket a negatív érzelmeket, nem azt mutatja-e, hogy problémád van? (Igen.) Milyen problémára utal ez? Már sok éve hiszel Istenben, de még mindig úgy érzed, hogy a jövőd teljesen sivár és borús. Szívedben még mindig gyakran üresnek és tehetetlennek érzed magad, és még mindig gyakran érzed, hogy elveszett vagy, és hogy nincs kiút számodra. Nem tudod, merre tart az életed, és még mindig úgy érzed, hogy a ködben tapogatózol, ösvény nélkül, és nincs irány, amerre haladj. Mit jelent ez? A legkevesebb, hogy azt jelenti, hogy nem nyerted el az igazságot, igaz? És ha nem nyerted el az igazságot, akkor mit csináltál ennyi éven át? Vajon törekedtél-e az igazságra? (Nem.) Ha, miközben feladtál dolgokat, feláldoztad magad, és megtetted a kötelességeidet, nem törekedtél az igazságra, és nem használtad az igazságot a gyakorlati problémák megoldására, akkor mit csináltál egész idő alatt? (Tétlenkedtél és tengődtél.) Sokan vannak, akik hanyagul végzik a kötelességüket, és ezek az emberek tulajdonképpen munkát végeznek. A munkások megelégszenek azzal, hogy képesek elvégezni a kötelességüket, fizetnek némi árat, és szenvednek egy kicsit, de nem törekszenek az igazságra. Ezért van az, hogy azután sem változtak semmit, hogy sok éve hisznek Istenben. Ezek az emberek valójában munkások, és ha azt mondjuk, amit régen mondtak, akkor mondhatjuk, hogy vallásos tevékenységet folytatnak. Vessünk egy pillantást ezekre a vallásos tevékenységekre a vallásos világban – az emberek vasárnaponként istentiszteletre járnak és összejöveteleket tartanak, reggelente általában imádkoznak, áldást mondanak, hálát adnak mindenért, imában megáldják az embereket, és amikor meglátnak másokat, azt mondják: „Isten áldjon, Isten óvjon!” Amikor meglátnak egy lehetséges tagjelöltet, prédikálják az evangéliumot, és felolvasnak neki egy részt a Bibliából. A jobbak elmennek templomot takarítani, és ha jön egy prédikátor, lelkesen fogadják őket otthonukban; ha idős emberekkel találkoznak, akiknek nehézségeik vannak, segítenek nekik, és örömüket lelik abban, hogy segíthetnek rajtuk. Hát nem mind vallásos tevékenységek ezek? Húsvétkor húsvéti tojást esznek, megünneplik a karácsonyt és karácsonyi énekeket énekelnek – ilyen tevékenységeket végeznek. Ti most valamivel gyakrabban végzitek a tevékenységeiteket, mint a vallásos emberek. Sokan közületek elhagyják az otthonukat, és teljes munkaidőben végzitek kötelességeiteket. Reggelente áhítatot tartotok, napközben valamilyen gyülekezeti munkát végeztek, rendszeresen jártok összejövetelekre és olvassátok Isten szavait, este pedig mielőtt lefeküdnétek, imádkoztok Istenhez, és kéritek, hogy oltalmazzon meg, adjon nyugodt alvást és tartsa távol a rossz álmokat, majd másnap újra megteszitek mindezt. A mindennapi életetek rendkívül szabályos, mégis rendkívül egyhangú és unalmas. Hosszú időn keresztül semmit sem nyertek és semmit sem értetek meg, soha nem gondolkodtok el ezeken a legalapvetőbb negatív érzelmeken, nem ismeritek fel őket, és soha nem tártátok fel vagy oszlattátok el őket. A szabadidődben, vagy amikor a kötelességed során olyasmivel találkozol, ami nem tetszik, vagy üzenetet kapsz otthonról, hogy a szüleid rosszul vannak, vagy valami szerencsétlenség történik odahaza, már nincs kedved a kötelességed végzéséhez, és napokon át elgyengülsz. Miközben gyengének érzed magad, azok a negatív érzelmek, amelyek már régóta gyűlnek benned, újra előtörnek. Éjjel-nappal rájuk gondolsz, és árnyékként követnek. Még olyanok is vannak, akiknél azok a gondolatok és nézetek, amelyeket azelőtt tápláltak, mielőtt hittek volna Istenben, amikor gyengének és negatívnak érzik magukat, hirtelen újra előtörnek, és azt gondolják: „Talán jobb lett volna, ha főiskolára megyek, ha elvégzek valamilyen szakot, és találok egy jó állást – mostanra akár már meg is házasodhattam volna. Az osztálytársaim stb. nem tűntek rendkívülinek, amikor együtt jártunk iskolába, de azután főiskolára mentek. Miután munkát kaptak, előléptették őket, és most tökéletes, boldog családi életük van. Van autójuk és házuk, és csodálatos életet élnek.” Amikor ezekre gondolnak, és belecsúsznak ebbe a negatív állapotba, egyszerre mindenféle negatív érzelem tör ki belőlük. Az otthonukra, az anyjukra gondolnak, sóvárognak az után, hogy milyenek voltak a dolgok, a jó dolgok, rossz dolgok, bántó dolgok, vidám és felejthetetlen dolgok elárasztják az elméjüket, és ahogy ezekre gondolnak, elszomorodnak, és könny fakad a szemükből. Mit mutat mindez? Azt mutatja, hogy az, ahogyan korábban éltél, és korábbi életviteled időről időre felbukkanhat, és megzavarhatja a jelenlegi életedet és a mostani állapotodat. Ezek a dolgok akár uralhatják is a mostani életmódodat és az életfelfogásodat, valamint a dolgokról alkotott nézeteidet. Ezek állandóan megzavarják és dominálják az életedet. Ez nem szándékos a részedről, hanem inkább arról van szó, hogy természetes módon elmerülsz ezekben a negatív érzelmekben. Most talán azt gondolod, hogy nincsenek ilyen érzelmeid, de csak azért, mert még nem érkezett el a megfelelő idő és környezet. Amint megérkezik a megfelelő idő és környezet, bármikor és bárhol belecsúszhatsz pontosan ezekbe az érzelmekbe. Tehát, amikor belecsúszol ezekbe az érzelmekbe, akkor veszélyben vagy, abban a veszélyben, hogy bármikor és bárhol visszazuhansz az eredeti életmódodba, és az eredeti gondolataid és nézeteid uralma alá kerülsz – ez nagyon veszélyes. Ez a veszély bármikor és bárhol megfoszthat téged az üdvösség elérésének esélyétől és reményétől, és bármikor és bárhol eltéríthet az Istenbe vetett hit útjáról. Ezért, függetlenül attól, hogy most milyen erős az elhatározásod és a vágyad a kötelességed végrehajtására, vagy hogy milyen mélynek és magasztosnak gondolod az igazságokat, amelyeket megértettél, vagy hogy milyen nagy az érettséged, mindaddig, amíg a gondolataid nem változnak, amíg az életszemléleted nem változik, amíg az életviteled nem változik, és amíg a vágyad arra, amit az életben szeretnél, nem változik – ezek mind ezen érzelmek irányítása alatt állnak –, akkor mindig és mindenhol veszélyben leszel; amikor ezek a gondolatok és nézetek bármikor és bárhol felemészthetnek, eláraszthatnak és magukkal ragadhatnak, akkor veszélyben vagy. Ezért ne vedd könnyedén ezeket a negatív érzelmeket. Ezek bármely pillanatban és bárhol megfoszthatnak az üdvösség elérésének esélyétől, és tönkretehetik az esélyedet, hogy megmenekülj, ez pedig nem csekélység.

Az ember minden negatív érzelmét a különböző téves gondolatok, téves nézetek, téves életmód és téves sátáni életfilozófiák okozzák. Vannak olyan dolgok is, amelyek a valós életedben történnek, különösen olyankor, amikor nem vagy képes tisztán felfogni ezeknek a dolgoknak a lényegét, nagyon könnyen megrémülhetsz és behálózhat az, ahogyan ezek a dolgok megjelennek, és nagyon könnyen zavarba jöhetsz, így visszaesel a régi életmódba; öntudatlanul véded magad, elhagyod Istent, elhagyod az igazságot, és a saját módszereidet és azokat a módokat használod, amelyeket a leginkább hagyományosnak és megbízhatónak tartasz, hogy kiutat keress, hogy keresd, hogyan élj, és keresd a reményt, hogy tovább élj. Noha ezek a negatív érzelmek a felszínen csupán érzelmeknek mutatkoznak, és ha ezeket az érzelmeket szavakkal írjuk le, akkor szó szerint véve visszafogottnak tűnnek, és nem olyan súlyosak, egyesek mégis nagyon ragaszkodnak ezekhez a negatív érzelmekhez, és nem akarják elengedni azokat, mintha egy szalmaszálba kapaszkodnának, amely megmenti az életüket, ezek pedig gúzsba kötik és megbéklyózzák őket. Tulajdonképpen azt, hogy ezek a negatív érzelmek gúzsba kötik őket, valójában azok a különböző módok okozzák, amelyekre az ember a túlélése érdekében támaszkodik, valamint a különböző gondolataik és nézeteik, amelyek uralják őket, és az élethez való különböző hozzáállásuk. Ezért, bár a depresszió, a bánat, a szorongás, az aggodalom, a kisebbrendűség, a gyűlölet, a harag stb. érzései mind negatívak, az emberek mégis úgy gondolják, hogy támaszkodhatnak ezekre a dolgokra, és csak amikor belecsúsznak ezekbe az érzelmekbe, akkor érzik magukat biztonságban, és érzik úgy, hogy megtalálták önmagukat, és hogy léteznek. Valójában az, hogy az emberek ezekbe az érzelmekbe merülnek, az igazsággal ellentétes irányba mozog, és messze eltávolodik az igazságtól, a helyes gondolkodásmódoktól, a helyes gondolatoktól és nézetektől, valamint a dolgokhoz való helyes hozzáállástól és azok helyes szemléletétől, amelyeket Isten elvár tőlük. Mindegy, hogy milyen negatív érzelmet élsz át, minél mélyebbre süllyedsz benne, annál inkább kötődni fogsz hozzá; minél inkább kötődsz hozzá, annál inkább szükségét fogod érezni, hogy megvédd magad; minél inkább szükségét érzed, hogy megvédd magad, annál inkább reménykedni fogsz abban, hogy erősebb leszel, hogy alkalmasabb és kompetensebb leszel arra, hogy lehetőségeket nyerj az élethez és különböző életmódokat találj, hogy legyőzd a világot, győzelmet arass minden nehézség felett, amivel a világban szembesülsz, és legyőzd az élet minden nehézségét. Minél inkább belecsúszol ezekbe az érzelmekbe, valójában annál inkább szeretnéd irányítani vagy megoldani az összes nehézséget, amivel az életben találkozol. Nem így van? (De igen, így van.) Akkor hát hogyan keletkeznek ezek az emberi gondolatok? Vegyük például a házasságot. Bánkódsz, szorongsz és aggódsz a házasság miatt, de mi is pontosan a probléma mindezek mögött? Mi miatt aggódsz? Honnan ered ez az aggodalom? Abból ered, hogy nem tudod, hogy ezt a házasságot a sors intézi és irányítja, és hogy azt a Menny rendezi és irányítja. Mivel ezt nem tudod, mindig magad akarsz dönteni a dolgokról, tervezni, indítványozni, szervezkedni, és ismételten olyan dolgokra gondolsz, mint: „Milyen partnert kellene keresnem? Milyen magas legyen? Hogy nézzen ki? Milyen legyen a személyisége? Mennyire legyen iskolázott? Milyen családból származzon?” Minél alaposabbak a terveid, annál jobban bosszankodsz, nem így van? Minél magasabbak az elvárásaid, és minél több az elvárásod, annál jobban bosszankodsz, igaz? És annál nehezebb partnert találni, ugye? (Igen.) Amikor nem tudod, hogy valaki megfelelő-e számodra vagy sem, annál több nehézséged lesz, és minél több nehézséged lesz, annál súlyosabbá válik a bánat és a szorongás érzése, igaz? Minél súlyosabbá válik benned a bánat és a szorongás, ezek az érzelmek annál inkább gúzsba kötnek. Hogyan oldod meg tehát ezt a problémát? Tegyük fel, hogy megérted a házasság lényegét, és érted a helyes utat és irányt – mi akkor a házassághoz való helyes hozzáállás? Azt mondod: „A házasság egy nagy esemény az életben, és mindegy, hogy az emberek mit választanak, mindez már régen eleve el van rendelve. Isten már régen elrendelte és elrendezte, hogy ki legyen a házastársad, és hogy milyen legyen. Az embernek nem szabad elhamarkodottnak lennie, és nem szabad a képzelődéseire hagyatkoznia, még kevésbé a preferenciáira. A képzelődésre és a preferenciákra való támaszkodás, valamint az elhamarkodottság mind a tudatlanság megnyilvánulása, és nem felel meg a valóságnak. Az embereknek nem szabad hagyniuk, hogy elszabaduljon a fantáziájuk, minden képzelődés ellentétben áll a valósággal. A legcélszerűbb, ha hagyod, hogy a dolgok a maguk természetes útját kövessék, és várod azt a személyt, akit Isten rendelt számodra.” Tehát, ezt az elméleti és ezt a gyakorlati megértést alapul véve, hogyan kell eljárnod ezzel a kérdéssel kapcsolatban? Legyen hited, várd meg Isten idejét, és várd meg Isten intézkedését. Ha Isten ebben az életben megfelelő társat biztosít neked, akkor az a megfelelő időben, a megfelelő helyen és a megfelelő környezetben fog megjelenni. Ez akkor fog megtörténni, amikor a feltételek megérnek, és neked csak annyit kell tenned, hogy legyél az, aki együttműködik ebben a dologban az adott időben, az adott helyen és környezetben. Az egyetlen, amit tehetsz, hogy vársz – vársz erre az időre, vársz erre a helyre, vársz erre a környezetre, várod, hogy ez a személy megjelenjen, várod, hogy mindez megtörténjen, nem vagy sem aktív, sem passzív, hanem inkább csak vársz, hogy mindezek a dolgok megtörténjenek és elérkezzenek. Mit értek az alatt, hogy „várni”? Azt értem, hogy alávetett hozzáállással kell rendelkezni, se nem aktívan, se nem passzívan; ez egy kereső és alávetett hozzáállás, sürgetés nélkül. Ha már felvetted ezt a fajta hozzáállást, vajon továbbra is bánkódni, szorongani és aggódni fogsz a házasság miatt? (Nem.) Eltűnnek egyéni terveid, képzelődéseid, vágyaid, előítéleteid, minden tudatlanságod és a tényekkel ellentétes gondolkodásod. Ekkor a szíved megnyugszik, és nem érzel többé negatív érzelmeket a házasság kérdésével kapcsolatban. Nyugodtnak, oldottnak és szabadnak érzed magad az üggyel kapcsolatban, és hagyod, hogy a dolgok a maguk természetes útját járják. Amint eljutsz a helyes hozzáálláshoz, minden, amit teszel és minden, amit kifejezel, racionálissá és helyénvalóvá válik. A normális emberi mivoltodból megnyilvánuló érzelmek természetesen nem lehetnek a bánat, a szorongás és az aggodalom, hanem békés és stabil érzések. Az érzelmek nem lehangolóak vagy radikálisak – te csak vársz. Az egyetlen gyakorlási mód és hozzáállás a szívedben ezzel az üggyel kapcsolatban az, hogy vársz és aláveted magad: „Szeretném alávetni magam mindannak, amit Isten intéz számomra. Nincsenek személyes elvárásaim vagy terveim.” Így hát nem engedted-e el ezeket a negatív érzelmeket? És nem úgy van-e, hogy ezek az érzelmek nem fognak előjönni? Még ha érezted is őket, nem engeded-e el őket fokozatosan? Tehát milyen folyamat ezeknek a negatív érzelmeknek az elengedése? Az igazságra való törekvés megnyilvánulása vajon? Ez azt mutatja, hogy törekszel az igazságra és gyakorlod is azt. Az igazságra való törekvés által elért végeredmény az igazság gyakorlása – ami az igazság gyakorlásával valósul meg. Amikor eléred az igazság gyakorlásának szintjét, a bánat, a szorongás és az aggodalom nem fognak többé árnyékként követni; ezek teljesen eltűnnek a szíved mélyéről. Vajon ezen érzelmek eltávolításának folyamata az elengedés folyamata? (Igen.) Ilyen egyszerű az igazság gyakorlása. Könnyű ez? Az igazság gyakorlása a gondolatok és nézetek átalakulása, sőt, még inkább a dolgokhoz való hozzáállás átalakulása. Ahhoz, hogy az ember elengedjen egy egyszerű negatív érzelmet, ezeket a folyamatokat kell gyakorolnia és megvalósítania. Először a gondolatainak és nézeteinek kell átalakulnia, aztán a gyakorláshoz való hozzáállásának, majd ezt követően a gyakorlási módjának, a gyakorlási alapelveinek és gyakorlása útjának kell átalakulnia. Nem fogod-e akkor elengedni azt a negatív érzelmet? Ez ilyen egyszerű. Az „elengedés” által elért végeredmény az, hogy ez a negatív érzelem többé nem zavar, nem háborgat, és nem irányít, és ezzel egyidejűleg nem kísértenek többé mindenféle negatív gondolatok és nézetek, amelyeket ez a negatív érzelem okoz. Így aztán nyugodtan, szabadon és felszabadultan fogsz élni. Természetesen a nyugalom, a szabadság és a felszabadultság érzése csak emberi érzés – az igazi haszna az, hogy az emberek megértik az igazságot. Az ember létezésének alapja az igazság és Isten szava. Ha az emberek a képzeletükre támaszkodnak, hogy önmagukat védve különböző negatív érzelmekben éljenek, ha önmagukra és a saját képességeikre támaszkodnak, valamint saját eszközeikre és módszereikre, hogy megvédjék magukat, és ha a saját útjukat járják, akkor eltávolodnak az igazságtól és Istentől, és természetesen a Sátán hatalma alatt fognak élni. Ezért, amikor ezekkel a nehézségekkel és helyzetekkel szembesülsz, megértést kell tanúsítanod, és természetesen így fogsz gondolkodni: „Nem kell aggódnom ezek miatt. Nincs értelme aggódni. Az intelligens és bölcs emberek Istenre fognak támaszkodni, és mindezeket Istenre bízzák, alávetik magukat az Ő szuverenitásának, várják mindazt, amit Isten intéz, és várják az időt, a helyet, a személyt vagy a dolgot, amit Isten elrendez. Amit az embernek tennie kell és amit az ember tehet, az csupán annyi, hogy együttműködik és aláveti magát – ez a legészszerűbb döntés.” Persze a végén akkor is megtörténik minden, amit Isten elrendez, ha nem ezt teszed, és nem így gyakorolsz – az ember akarata nem változtathatja meg sem a személyt, sem az eseményt, sem a helyzetet. Az ember bánata, szorongása és aggodalma csak egy értelmetlen áldozat, ezek csak az ember ostoba gondolatai és tudatlan megnyilvánulásai. Nem számít, milyen mély és súlyos a bánatod, a szorongásod és az aggodalmad, vagy milyen alaposan gondolsz át egy dolgot, mindez végső soron haszontalan, és el kell vetni. A végső tényeket és eredményeket nem tudja megváltoztatni az ember akarata. Az embernek végül is Isten szuverenitása és intézkedései alatt kell élnie; ezeket a dolgokat senki sem tudja megváltoztatni, és ezektől senki sem tud elszakadni. Nem így van? (De igen.)

Beszéljünk most a betegségről. Amikor az embernek erről a régi, hús-vér testéről van szó, nem számít, hogy az emberek milyen betegséget kapnak, hogy jobban lesznek-e, vagy milyen mértékben szenvednek, egyik sem rajtuk múlik – minden Isten kezében van. Ha olyankor, amikor megbetegszel, aláveted magad Isten vezénylésének, és hajlandó vagy elviselni és elfogadni ezt a tényt, akkor ettől még mindig meglesz ez a betegséged; ha pedig nem fogadod el ezt a tényt, akkor sem fogsz tudni megszabadulni a betegségtől – ez tény. Szembenézhetsz a betegségeddel egy napig pozitívan, egy napig pedig negatívan. Azaz, függetlenül a hozzáállásodtól, nem tudsz változtatni azon a tényen, hogy beteg vagy. Milyen döntést hoznak az intelligens emberek? És milyen döntést hoznak az ostoba emberek? Az ostoba emberek úgy döntenek, hogy a bánat, a szorongás és az aggodalom érzéseiben élnek. Sőt, belemerülnek ezekbe az érzésekbe, és nem akarnak kimászni azokból. Nem hallgatnak semmilyen tanácsra, amit kapnak, és azon tűnődnek: „Ó, hogy kaptam ezt a betegséget? A fáradtság okozta? Az aggodalom okozta? Vagy a gátoltság okozta?” Minden nap azon tűnődnek, hogyan betegedhettek meg, és mikor kezdődött, és így gondolkodnak: „Miért nem vettem észre? Hogy lehettem olyan ostoba, hogy olyan becsületesen végeztem a kötelességemet? Mások minden évben orvosi vizsgálatra járnak, és legalább a vérnyomásukat ellenőrzik, és röntgenfelvételt készíttetnek. Hogy nem vettem észre, hogy el kellene mennem kivizsgálásra? Mások olyan óvatosan élnek. Hogy lehet, hogy én ilyen bután élek? Elkaptam ezt a betegséget, és még csak nem is tudtam róla. Muszáj kezeltetnem ezt a betegséget! Milyen kezelést kaphatnék?” Aztán felmennek az internetre, és keresik, hogyan kapták el ezt a betegséget, mi okozta, hogyan lehet kezelni a kínai orvoslással, hogyan lehet kezelni a nyugati orvoslással, és milyen népi gyógymódok vannak – rákeresnek mindezekre. Utána kínai gyógyszereket, majd nyugati gyógyszereket szednek otthon, mindig komolyak, aggodalmasak és türelmetlenek amiatt, hogy megbetegedtek. Idővel abbahagyják a kötelességük végzését, eldobják az Istenbe vetett hitüket, nem hisznek többé, és csak arra gondolnak, hogyan gyógyítsák a betegségüket; a kötelességük most már a betegségük gyógyítása. A betegségük felemészti őket, minden nap bánkódnak amiatt, hogy megbetegedtek, és amikor meglátnak valakit, azt mondják: „Jaj, így kaptam el ezt a betegséget. Legyen tanulság számotokra, ami velem történik, és ha megbetegedtek, el kell menjetek kivizsgálásra és kezelésre. Rendkívül fontos, hogy odafigyeljetek az egészségetekre. Okosnak kell lennetek, és nem szabad bután élnetek.” Mindenkinek elmondják ezeket, akivel csak találkoznak. Azzal, hogy megbetegedtek, ezt a tapasztalatot szerzik, és ezt a leckét tanulják meg. Miután megbetegedtek, óvatosan esznek, óvatosan járnak, és megtanulják, hogyan vigyázzanak a saját egészségükre. Végül pedig erre a következtetésre jutnak: „Az embereknek magukra kell hagyatkozniuk, hogy vigyázzanak a saját egészségükre. Az elmúlt években nem sok figyelmet fordítottam arra, hogy vigyázzak az egészségemre, és abban a pillanatban, amikor figyelmetlen voltam, elkaptam ezt a betegséget. Szerencsére korán felfedeztem. Ha később derül ki, végem van. Nagy szerencsétlenség lenne fiatalon megbetegedni és meghalni. Nem tudtam még élvezni az életet, annyi finomság van, amit még nem ettem, és annyi jó hely, ahol még nem jártam!” Megbetegszenek, és ezt a következtetést vonják le. Megbetegszenek, de nem halnak meg, és azt hiszik magukról, hogy okosak, és hogy időben felfedezték a betegséget. Soha nem mondják azt, hogy mindez Isten szuverenitásán múlik és Ő eleve elrendelte mindezt, és ha valakinek nem szabad meghalnia, akkor akármilyen súlyos betegsége is van, akkor sem halhat meg, és ha valakinek meg kell halnia, akkor meg fog halni anélkül is, hogy megbetegedne – ezt nem értik. Azt hiszik, hogy a betegségük okossá tette őket, holott valójában túl messzire mennek az „okosságukkal”, és túlságosan ostobák. Amikor az igazságra törekvő emberek betegséggel néznek szembe, vajon belemerülnek a bánat, a szorongás és az aggodalom érzéseibe? (Nem.) Milyen hozzáállással fognak a betegséghez viszonyulni? (Először is képesek alávetni magukat, aztán amíg betegek, igyekeznek megérteni Isten szándékait, és elgondolkodnak azon, hogy milyen romlott beállítottságaik vannak.) Megoldja-e ez a néhány szó a problémát? Ha csupán elmélkednek, nem kell-e akkor is kezelniük a betegségüket? (Kezelést is fognak keresni.) Igen, ha olyan betegségről van szó, amelyet kezelni kell, egy súlyos betegségről, vagy olyan betegségről, amely rosszabbodhat, ha nem keresnek rá kezelést, akkor kezelni kell – ezt teszik az értelmes emberek. Amikor az ostoba emberek nem betegek, mindig aggódnak: „Jaj, talán beteg vagyok? És ha beteg vagyok, súlyosbodni fog? Vajon elér-e az a betegség? És ha elér, vajon idő előtt meghalok? Nagyon fájdalmas lesz, amikor meghalok? Boldog életet fogok-e élni? Ha elér az a betegség, akkor tegyek előkészületeket a halálomra, és élvezzem az életet, amilyen hamar csak lehet?” Az ostoba emberek gyakran bánkódnak, szoronganak és aggódnak ilyen dolgok miatt. Soha nem keresik az igazságot, vagy nem keresik azokat az igazságokat, amelyeket meg kellene érteniük ebben az ügyben. Az intelligens emberek azonban valamennyire megértik és belelátnak ebbe a kérdésbe, akár akkor, amikor valaki más megbetegszik, vagy akkor, amikor ők maguk még nem betegek. Milyen megértéssel és rálátással kellene tehát rendelkezniük? Mindenekelőtt, a betegség elkerül-e valakit azért, mert bánkódik, szorong és aggódik? (Nem.) Mondjátok csak, nem sorsszerű-e már az, hogy mikor fog valaki megbetegedni valamilyen betegségben, milyen lesz az egészsége egy bizonyos korban, és hogy el fog-e kapni valamilyen súlyos betegséget? Ez így van, és ez biztos, hadd mondjam el neked. Most nem fogunk arról beszélni, hogy Isten hogyan rendeli el előre a dolgokat számodra; az emberek külsője, arcvonásai, testalkata és születési dátuma mindenki számára világosan ismert. A nem hívő jósok, asztrológusok és azok, akik a csillagokból és az emberek tenyeréből tudnak olvasni, meg tudják mondani az emberek tenyeréből, arcából és születési dátumából, hogy mikor éri őket baj, és mikor éri őket valamilyen szerencsétlenség – ezek a dolgok már eleve meg vannak határozva. Tehát, amikor valaki megbetegszik, úgy tűnhet, mintha azt a kimerültség, a harag okozták volna, vagy mert nem megfelelően él és táplálkozik – a felszínen ez így tűnhet. Ez a helyzet mindenkire vonatkozik, akkor miért van az, hogy egyesek ugyanabban a korosztályban megbetegednek, míg mások nem? Vajon a sors hozza ezt így? (Igen.) A laikusok nyelvén szólva ez a sors miatt van. Hogyan mondjuk ezt olyan szavakkal, amelyek összhangban vannak az igazsággal? Mindez Isten szuverenitása és intézkedései alá tartozik. Ezért, függetlenül attól, hogy milyen az ételed, az italod, a szállásod és milyenek az életkörülményeid, ezeknek semmi közük ahhoz, hogy mikor leszel beteg, vagy milyen betegség fog sújtani. Azok az emberek, akik nem hisznek Istenben, mindig objektív nézőpontból keresik az okokat, és mindig a betegség okait hangsúlyozzák, mondván: „Többet kell mozognod, több zöldséget és kevesebb húst kell enned.” Valóban így van? Azok az embereknek, akik soha nem esznek húst, ugyanúgy lehet magas vérnyomásuk és cukorbetegségük, és a vegetáriánusoknak is lehet magas a koleszterinszintjük. Az orvostudomány nem adott pontos vagy észszerű magyarázatot ezekre a dolgokra. Hadd mondjam el nektek, hogy a különböző ételek, amelyeket Isten az ember számára teremtett, olyan ételek, amelyeket az emberek fogyaszthatnak; csak ne egyék őket mértéktelenül, hanem mértékkel. Meg kell tanulni, hogyan vigyázzunk az egészségünkre, helytelen viszont mindig azt kutatni, hogyan előzzük meg a betegségeket. Ahogy az imént mondtuk, hogy milyen lesz valakinek az egészsége egy bizonyos életkorban, és hogy eléri-e egy súlyos betegség, azt mind Isten rendezte el. A nem hívők nem hisznek Istenben, és keresnek valakit, aki ezeket a dolgokat tenyérben, születési dátumokban és arcokban látja, és elhiszik ezeket. Te hiszel Istenben, és gyakran hallgatsz prédikációkat és beszédeket az igazságról, tehát ha nem hiszed ezt, akkor nem vagy más, mint álhívő. Ha valóban hiszed, hogy minden Isten kezében van, akkor el kell hinned, hogy ezek a dolgok – súlyos betegségek, enyhébb betegségek és az egészség – mind Isten szuverenitása és intézkedései alá tartoznak. Egy súlyos betegség megjelenése és az, hogy milyen lesz valakinek az egészsége egy bizonyos életkorban, nem véletlenül történik, és ennek megértése pozitív és pontos megértést jelent. Összhangban van ez az igazsággal? (Igen.) Ez összhangban van az igazsággal, ez az igazság, ezt el kell fogadnod, és az ezzel kapcsolatos hozzáállásodnak és nézeteidnek meg kell változniuk. És mi oszlik el azzal, hogy ezek a dolgok megváltoznak? Vajon a bánat, a szorongás és az aggodalom érzései nem oszlanak el? Legalábbis elméletileg a betegség miatti bánat, szorongás és aggodalom negatív érzelmei eloszlanak. Mivel a felfogásod átalakította a gondolataidat és a nézeteidet, ez eloszlatja a negatív érzelmeidet. Ez az egyik aspektus: Az, hogy valaki megbetegszik-e, hogy milyen súlyos betegség éri el, és milyen lesz az egészsége az élet egyes szakaszaiban, nem változtatható meg az ember akaratával, mindezeket Isten eleve elrendelte. Egyesek azt kérdezik: „Akkor rendben van, ha nem akarok megbetegedni? Rendben van, ha arra akarom kérni Istent, hogy vegye el tőlem a betegséget? Rendben van-e, ha azt akarom kérni Istentől, hogy tartson távol ettől a katasztrófától és szerencsétlenségtől?” Ti mit gondoltok? Rendben vannak ezek a dolgok? (Nincsenek.) Olyan bizonyossággal mondjátok ezt, de senki sem képes világosan megérteni ezeket a dolgokat. Lehet, hogy valaki hűségesen végzi a kötelességét, és van benne elszántság, hogy törekedjen az igazságra, és nagyon fontos valamilyen munka miatt Isten házában, és Isten talán elveszi tőle a súlyos betegséget, ami befolyásolja a kötelességét, a munkáját, a fizikai energiáját és erejét, mivel Isten felelősséget vállal az Ő munkájáért. De van-e ilyen ember? Ki ilyen? Ugye nem tudod? Talán vannak ilyen emberek. Ha valóban lennének ilyen emberek, akkor vajon Isten nem lenne képes egyetlen szóval elvenni a betegségüket vagy a szerencsétlenségüket? Vajon Isten nem lenne képes ezt megtenni egyetlen gondolattal? Isten gondolata ez lenne: „Ez a személy egy bizonyos hónapban, ebben a korban betegséggel fog találkozni. Most annyira lefoglalja a munkája, hogy nem fogja elkapni ezt a betegséget. Nincs szüksége arra, hogy átélje ezt a betegséget. Hadd kerülje el őt.” Nincs oka annak, hogy ez ne történhessen meg, Istennek csak egy szavába kerülne, nem igaz? De ki kaphatna ilyen áldást? Az, aki valóban rendelkezik ilyen elszántsággal és hűséggel, és valóban képes ezt a funkciót betölteni Isten munkájában, az ilyen ember számára lehetséges, hogy ilyen áldást kapjon. Ez nem az a téma, amiről beszélnünk kell, ezért most nem beszélünk erről. Most a betegségről beszélünk; ez olyasmi, amit a legtöbb ember tapasztal élete során. Tehát az, hogy milyen betegség sújtja majd az emberek testét, hogy mikor vagy milyen korban, és milyen lesz az egészségük, mind olyan dolgok, amelyeket Isten rendezett el, az emberek nem dönthetik el ezeket önmaguk számára; ahogyan azt sem döntheti el valaki, hogy mikor születik meg. Tehát nem ostobaság-e, ha bánkódsz, szorongsz és aggódsz olyan dolgok miatt, amiket nem tudsz te magad eldönteni? (De igen.) Az embereknek hozzá kell látniuk, hogy eloszlassák azokat a dolgokat, amelyeket maguk el tudnak oszlatni, azokban a dolgokban pedig, amelyeket nem tudnak megtenni, várniuk kell Istenre; az embereknek csendben alá kell vetniük magukat, és kérniük kell Istent, hogy oltalmazza őket – ilyen gondolkodásmódjuk kell, hogy legyen. Amikor a betegség valóban lesújt, és a halál tényleg közel van, akkor az embernek alá kell vetnie magát, és nem szabad panaszkodnia vagy lázadnia Isten ellen, vagy nem szabad olyan dolgokat mondania, amelyek Istent káromolják, vagy amelyek támadják Őt. Az embernek ehelyett teremtett lényként kell helyt állnia, meg kell tapasztalnia és értékelnie kell mindazt, ami Istentől származik – nem szabad próbálkoznia azzal, hogy maga válassza ki a dolgokat. Ez egy különleges élmény kell, hogy legyen, ami gazdagítja az életedet, és ez nem feltétlenül rossz dolog, ugye? Ezért, amikor betegségről van szó, az embereknek először megoldást kell találniuk a betegség eredetével kapcsolatos téves gondolataikra és nézeteikre, akkor nem fognak aggódni emiatt; továbbá az embereknek nincs joguk az ismert vagy ismeretlen dolgok irányítására, és nem is képesek irányítani azokat, mivel mindezek Isten szuverenitása alatt állnak. Az emberek hozzáállása és gyakorlási alapelve a várakozás és az alávetettség kell, hogy legyen. A megértéstől a gyakorlásig mindent az igazságalapelvekkel összhangban kell tenni – ez az igazságra való törekvés.

Egyesek állandóan aggódnak a betegségük miatt, mondván: „Ki fogom vajon bírni, ha a betegségem súlyosbodik? Ha az állapotom romlani fog, rá fog-e menni az életem? Szükségem lesz-e műtétre? És ha megoperálnak, vajon meghalok-e a műtőasztalon? Alávetettem magam. Vajon Isten elveszi az életemet e betegség miatt?” Mi értelme van ezeken gondolkodni? Ha nem tudsz mást tenni, mint ezekre gondolni, akkor imádkoznod kell Istenhez. Nem jó, ha önmagadra hagyatkozol, biztosan nem fogod tudni elviselni. Senki sem akar betegeskedni, és senki nem mosolyog, nem örül és nem ünnepel, amikor megbetegszik. Nincs ilyen ember, mert ez nem normális emberi mivolt. A normális emberek, amikor megbetegszenek, mindig szenvednek és levertnek érzik magukat, és van egy határ, amit el tudnak viselni. Egy dolgot azonban meg kell jegyezni: ha az emberek mindig úgy gondolnák, hogy a saját erejükre hagyatkoznak, amikor betegek, hogy megszabaduljanak a betegségüktől és megmeneküljenek attól, akkor mi lenne a végeredmény? Amellett, hogy betegek, vajon nem szenvednének és nem éreznék magukat még levertebbnek? Ezért az embereknek minél inkább sújtja őket a betegség, annál jobban kellene keresniük az igazságot, és annál inkább kellene keresniük a gyakorlás útját, hogy összhangban legyenek Isten szándékaival. Minél inkább sújtja őket a betegség, az embereknek annál inkább Isten elé kellene járulniuk, és meg kellene ismerniük saját romlottságukat és az Istennel szemben támasztott észszerűtlen igényeiket. Minél jobban sújt a betegség, annál inkább próbára teszi az igazi alávetettségedet. Ezért, amikor beteg vagy, az a képességed, hogy továbbra is alávesd magad Isten vezénylésének, és lázadj a saját panaszaid és észszerűtlen követeléseid ellen, mutatja meg, hogy olyan valaki vagy, aki valóban törekszik az igazságra és valóban aláveti magát Istennek, hogy bizonyságot teszel, hogy az Istennek való hűséged és alávetettséged valódi és kiállja a próbát, és hogy az Isten iránti hűséged és alávetettséged nem csak szlogen és doktrína. Ez az, amit az embereknek gyakorolniuk kellene, amikor megbetegszenek. Amikor megbetegszel, az azért van, hogy felfedje minden észszerűtlen követelésedet, irreális képzelődésedet és elképzelésedet Istenről, továbbá azért, hogy próbára tegye az Istenbe vetett hitedet és a Neki való alávetettségedet. Ha átmész a próbán ezekben a dolgokban, akkor igazi bizonyságtételed és valódi bizonyítékod van az Istenbe vetett hitedről, az Isten iránti hűségedről és a Neki való alávetettségedről. Ez az, amit Isten akar, és ez az, amit birtokolnia kell és meg kell élnie egy teremtett lénynek. Hát nem mind pozitív dolgok ezek? (De igen.) Ezek mind olyasmik, amikre az embereknek törekedniük kell. Sőt, ha Isten megengedi, hogy megbetegedj, vajon nem tudja-e a betegségedet bármikor és bárhol el is venni? (De igen.) Isten bármikor és bárhol elveheti a betegségedet, nem teheti-e meg tehát azt is, hogy a betegséged megmaradjon, és soha ne múljon el? (Megteheti.) És ha Isten miatt ez a betegség soha nem múlik el, akkor is el fogod tudni végezni a kötelességedet? Képes leszel-e megtartani az Istenbe vetett hitedet? Vajon nem próbatétel ez? (De az.) Ha megbetegszel, majd néhány hónap múlva meggyógyulsz, akkor az Istenbe vetett hited, valamint az Őhozzá való hűséged és a Neki való alávetettséged nincs próbára téve, és nincs bizonyságtételed. Könnyű elviselni a betegséget néhány hónapig, de ha a betegséged két vagy három évig tart, és a hited, valamint a vágyad, hogy alávetett és hűséges legyél Istenhez, nem változik, hanem egyre valóságosabbá válik, ez nem azt mutatja-e, hogy növekedett az életed? Nem aratod-e le ezt a termést? (De igen.) Tehát, ha valaki, aki valóban az igazságra törekszik, beteg, akkor átéli és személyesen megtapasztalja a betegségéből fakadó rengeteg hasznot. Nem próbál aggódva menekülni a betegsége elől, és nem aggódik amiatt, hogy mi lesz a sorsa, ha a betegsége elhúzódik, hogy milyen problémákat fog okozni, hogy rosszabbodik-e, vagy hogy meg fog-e halni – nem aggódik ilyen dolgok miatt. Amellett, hogy nem aggódik ilyen dolgok miatt, képes pozitívan bemenni, képes igazán hinni Istenben, képes arra, hogy igazán alávetett legyen Neki, és hűséges Hozzá. Azáltal, hogy így gyakorol, eljut oda, hogy bizonyságtétele lesz, ez szintén nagyban elősegíti az életbe való belépést és a beállítottság megváltozását, ez pedig szilárd alapot teremt számára az üdvösség elnyeréséhez. Milyen csodálatos is ez! Továbbá, a betegség lehet nagyobb vagy lehet kisebb, de mindegy, hogy nagyobb vagy kisebb, mindig finomítja az embereket. Az emberek, miután átmentek valamilyen betegségen, nem veszítik el az Istenbe vetett hitüket, alázatosak és nem panaszkodnak, viselkedésük alapvetően elfogadható, a betegség elmúltával aratnak némi termést, és nagyon elégedettek – ez történik, amikor az emberek egy átlagos betegséggel szembesülnek. Nem sokáig betegek, és képesek elszenvedni azt, a betegség pedig alapvetően olyan mértékű, amit el tudnak viselni. Vannak azonban olyan betegségek, amelyek annak ellenére, hogy egy ideig tartó kezelés után javulnak, újra visszatérnek és súlyosbodnak. Ez újra és újra megtörténik, míg végül a betegség elér egy olyan fokot, amit már nem lehet kezelni, és a modern orvostudomány minden eszköze hatástalan. Milyen fokot ér el a betegség? Eléri azt a fokot, amikor a beteg bárhol és bármikor meghalhat. Mit jelez ez? Azt jelzi, hogy az adott személy élete korlátozott. Ez nem egy olyan időszak, amikor nem beteg, amikor a halál messze van és az illető nem érzékeli azt. Ehelyett az illető azt érzi, hogy a halála napja közel van, és hogy a halállal néz szembe. A halállal való szembenézés az ember életében a legnehezebb, legkritikusabb időszak elérkezését jelzi. Mit teszel tehát? Azok, akik bánkódnak, szoronganak és aggódnak, állandóan szorongani, bánkódni és aggódni fognak a haláluk miatt, amíg végül el nem érkezik életük legnehezebb pillanata, és az, ami miatt szoronganak, bánkódnak és aggódnak, végül valósággá nem válik. Minél inkább félnek a haláltól, a halál annál közelebb jön, és minél kevésbé akarnak olyan hamar szembenézni a halállal, a halál mégis váratlanul meglepi őket. Mit is tehetnének? Próbáljanak elmenekülni a halál elől, utasítsák el a halált, álljanak ellen neki, panaszkodjanak miatta, vagy próbáljanak alkut kötni Istennel? Melyik módszer fog működni ezek közül? Egyik sem fog működni, és a bánkódásuk és szorongásuk hasztalan. Mi a legszomorúbb dolog, amikor haláluk pillanatához érnek? Régebben nagyon szerették a vörös párolt sertéshúst, de az elmúlt pár évben nem nagyon ettek belőle, rettenetesen szenvedtek, és az életük végére értek. A vörös párolt sertéshúsra gondolnak, és újra enni szeretnének belőle, de az egészségük nem bírja, nem tudják megenni, túl zsíros. Régebben nagyon szerették kicsinosítani magukat és szerettek kiöltözni. Most pedig a halál küszöbén állnak, és csak bámulhatják a szekrényüket, ami tele van szép ruhákkal, de egyiket sem tudják felvenni. Milyen szomorú a halál! A halál a legfájdalmasabb dolog, és amikor rá gondolnak, úgy érzik, mintha kést forgatnának a szívükben, és az egész testükben minden csont kocsonyává válik. Amikor a halálra gondolnak, szomorúak: sírni akarnak, és sírnak is, és fájdalmat éreznek, amiért szembe kell nézniük a halállal. Így gondolkodnak: „Miért nem akarok meghalni? Miért félek annyira a haláltól? Korábban, amikor nem voltam súlyos beteg, nem gondoltam, hogy a halál félelmetes. Ki nem néz szembe a halállal? Ki nem hal meg? Akkor hadd haljak meg! Ha most belegondolok, nem is olyan könnyű ezt mondani, és amikor a halál tényleg eljön, ezt nem is olyan könnyű megoldani. Miért is vagyok ilyen szomorú?” Szomorúak vagytok, amikor a halálra gondoltok? Valahányszor a halálra gondoltok, szomorúságot és fájdalmat éreztek, és ez a dolog, ami a legnagyobb szorongást és aggodalmat okozza nektek, végül megérkezik. Tehát minél többet gondolkodtok így, annál jobban féltek, annál tehetetlenebbnek érzitek magatokat, és annál jobban szenvedtek. A szívetek vigasztalan, és nem akartok meghalni. Ki tudja megoldani a halálnak ezt a kérdését? Senki sem tudja, és biztosan te magad sem tudod megoldani. Nem akarsz meghalni, mit tehetsz hát? Akkor is meg kell halnod, a halált senki sem kerülheti el. A halál behálózza az embereket; a szívük mélyén nem akarnak meghalni, de mindig csak a halálra gondolnak, és ez vajon nem azt jelenti, hogy haldokolnak, mielőtt meghaltak volna? Tényleg meg tudnak halni? Ki merné biztosan megmondani, hogy mikor hal meg, vagy hogy melyik évben? Ki tudhatja ezeket? Egyesek azt mondják: „Jósoltattam, és tudom a halálom évét, hónapját és napját, és azt is, hogy hogyan fogok meghalni”. Mered ezt biztosan állítani? (Nem.) Ezt nem tudhatod biztosan. Nem tudod, mikor fogsz meghalni – ez másodlagos. A döntő kérdés az, hogy milyen magatartást fogsz tanúsítani, amikor a betegséged valóban közel visz a halálhoz. Ezen a kérdésen érdemes elgondolkodnod. Az alávetettség hozzáállásával fogsz-e szembenézni a halállal, vagy az ellenállás, az elutasítás és ellenkezés hozzáállásával közelíted meg a halált? Milyen hozzáállást kellene tanúsítanod? (Az alávetettség hozzáállását.) Ezt az alávetettséget nem lehet elérni és megvalósítani azzal, hogy egyszerűen ezt mondod. Hogyan érheted el ezt az alávetettséget? Milyen megértésre van szükséged ahhoz, hogy elérd a készséges alávetettséget? Ez nem is egyszerű, ugye? (Nem, nem az.) Mondjátok tehát, ami a szívetekben van. (Ha súlyosan megbetegednék, azt gondolnám, hogy még ha tényleg meghalok is, minden Isten szuverenitása alatt áll, és mindent Ő intéz. Az ember olyan mélyen romlott, hogy ha meg is halnék, az Isten igazságossága által történne. Nem arról van szó, hogy mindenképpen élnem kell; az embernek nincs joga ahhoz, hogy ilyesmit követeljen Istentől. Emellett úgy gondolom, hogy most, hogy hiszek Istenben, bármi történjék is, láttam a helyes utat az életben, és annyi igazságot megértettem, hogy még ha nemsokára meg is halnék, minden megérné). Ez a helyes gondolkodásmód? Képez-e ez egy bizonyos alátámasztó elméletet? (Igen.) Ki akar még beszélni? (Istenem, ha egy nap valóban megbetegszem, és talán meg is halok, akkor úgysem lehet elkerülni a halált. Ez Isten eleve elrendelése és szuverenitása, és bármennyire is bosszankodom vagy aggódom, az nem használ. Azt a kevés időt, ami még hátravan, azzal kell töltenem, hogy arra összpontosítsak, hogyan tudom jól végezni a kötelességemet. Még ha tényleg meghalok is, akkor sem fogok sajnálkozni. Végül is sokkal jobb, ha alávethetem magam Istennek és az Ő intézkedéseinek, mintha félelemben és rettegésben élnék). Mit gondolsz erről a felfogásról? Nem jobb ez egy kicsit? (De igen.) Így van, így kell tekintened a halál kérdésére. Mindenkinek szembe kell néznie a halállal ebben az életben, vagyis az út végén mindenkinek a halállal kell szembenéznie. A halálnak azonban sokféle tulajdonsága van. Ezek közül az egyik az, hogy az Isten által előre elrendelt időpontban befejezed a küldetésedet, Isten befejezettnek tekinti a testi életedet, és a testi életed véget ér, bár ez nem jelenti azt, hogy vége az életednek. Amikor egy ember hús-vér test nélkül van, akkor vége az életének – ez a helyzet? (Nem.) Az, hogy az életed milyen formában létezik a halál után, attól függ, hogyan bántál Isten munkájával és szavaival, amíg éltél – ez nagyon fontos. Az, hogy milyen formában fogsz létezni a halál után, vagy hogy létezni fogsz-e vagy sem, attól függ, hogyan viszonyultál Istenhez és az igazsághoz, amíg éltél. Ha az életed során, miközben a halállal és mindenféle betegséggel szembesülsz, az igazsághoz való hozzáállásod a lázadás, az ellenállás és az igazsággal szembeni idegenkedés, akkor ha eljön a testi életed vége, hogyan fogsz létezni a halál után? Biztosan más módon fogsz létezni, és az életed biztosan nem fog folytatódni. Ezzel szemben, az életed során mindaddig, amíg a hús-vér testben tudatos vagy, az igazsággal és Istennel szembeni hozzáállásod az alávetettség és a hűség, és igaz hited van, akkor, még ha a testi életed véget is ér, az életed tovább fog létezni egy másik formában egy másik világban. Ez a halál egyik magyarázata. Van még valami, amit meg kell jegyeznünk, mégpedig az, hogy a halál kérdése ugyanolyan természetű, mint más kérdések. Nem az emberekre van bízva, hogy maguk döntsenek róla, még kevésbé változtatható meg az ember akaratával. A halál ugyanolyan, mint az élet bármely más fontos eseménye: teljes mértékben a Teremtő eleve elrendelése és szuverenitása alatt áll. Ha valaki könyörögne a halálért, nem biztos, hogy meghalna; ha könyörögne az életért, nem biztos, hogy élne. Mindez Isten szuverenitása és eleve elrendelése alatt áll, és mindez Isten hatalma, Isten igazságos természete, Isten szuverenitása és intézkedései alapján változik és dől el. Ezért, mondjuk, ha súlyos betegség ér, egy végzetesnek tűnő súlyos betegség, nem fogsz feltétlenül meghalni – ki dönti el, hogy meghalsz-e vagy sem? (Isten.) Isten dönti el. És mivel Isten dönti el, és az emberek nem dönthetnek ilyesmiről, miért szoronganak és bánkódnak az emberek? Olyan ez, mint az, hogy kik a szüleid, és mikor és hol születtél – ezeket a dolgokat sem választhatod meg. A legbölcsebb döntés ezekben a kérdésekben az, ha hagyjuk, hogy a dolgok a maguk természetes útját járják, ha alávetjük magunkat, és nem választunk, ha nem áldozunk erre a kérdésre semmilyen gondolatot vagy energiát, és nem bánkódunk, szorongunk vagy aggódunk emiatt. Mivel az emberek nem képesek maguk választani, ezért ostobaság és bölcstelenség ennyi energiát és gondolatot fordítani erre a kérdésre. Az embereknek, amikor a halál roppant fontos kérdésével szembesülnek, nem azt kellene tenniük, hogy bánkódnak, bosszankodnak miatta, vagy félnek tőle, hanem mit? Az embereknek várniuk kellene, igaz? (Igen.) Így van? Vajon a várakozás azt jelenti, hogy várni a halálra? Várni a halálra, amikor a halál közeledik? Így van ez? (Nem, az embereknek pozitívan kell szembenézniük vele, és alá kell vetniük magukat.) Így van, ez nem a halálra való várakozást jelenti. Ne rémüljetek meg a haláltól, és ne használjátok minden energiátokat arra, hogy a halálra gondoljatok. Ne arra gondoljatok egész nap, hogy „Vajon meg fogok halni? Mikor fogok meghalni? Mit fogok tenni a halálom után?” Egyszerűen ne gondoljatok rá. Egyesek azt mondják: „Miért ne gondoljak rá? Miért ne gondoljak rá, amikor meg fogok halni?” Mert nem tudni, hogy meg fogsz-e halni vagy sem, és nem tudni, hogy Isten megengedi-e, hogy meghalj – ezek ismeretlen dolgok. Konkrétan, nem tudni, mikor fogsz meghalni, hol fogsz meghalni, vagy hogy a tested mit fog érezni, amikor meghalsz. Az, hogy az agyadat töröd, hogy olyan dolgokon gondolkodsz és töprengsz, amiket nem tudsz, hogy szorongsz és aggódsz miattuk, vajon nem tesz téged ostobává? Mivel ostobává tesz, nem kellene ezeken a dolgokon törnöd a fejed.

Bármilyen témával is foglalkozzanak az emberek, mindig aktív, pozitív hozzáállással kell viszonyulniuk hozzá, és ez még inkább igaz, amikor a halál témájáról van szó. Az aktív, pozitív hozzáállás nem azt jelenti, hogy együtt kell haladni a halállal, hogy várni kell a halálra, vagy hogy pozitívan és aktívan keresni kell a halált. Ha tehát ez nem a halál keresését, a halállal való együtt haladást vagy a halálra való várakozást jelenti, akkor mit jelent? (Alávetettséget.) Az alávetettség egyfajta hozzáállás a halál kérdéséhez, és ennek legjobb kezelési módja elengedni a halált, és nem gondolni rá. Egyesek azt mondják: „Miért ne gondoljunk rá? Ha nem gondolom végig, vajon képes leszek legyőzni? Ha nem gondolom végig, akkor vajon képes leszek elengedni?” Igen, képes leszel. És miért van ez így? Mondd csak, amikor a világra jöttél, a te ötleted volt, hogy megszüless? Az, ahogyan kinézel, a korod, az ágazat, amelyben dolgozol, a tény, hogy most itt ülsz, és ahogy éppen most érzed magad – vajon mindezt te gondoltad ki? Mindezt nem te gondoltad ki, mindez a napok és hónapok múlásával jött létre, és azzal, hogy napról napra élted a normális életedet, egyik nap követte a másikat, amíg eljutottál oda, ahol most vagy, és ez nagyon is természetes. A halál ugyanígy van. Anélkül, hogy ennek tudatában lennél, felnőtté válsz, középkorúvá válsz, idősebbé válsz, belépsz az utolsó éveidbe, aztán pedig jön a halál – ne gondolj rá. A dolgokat, amelyekre nem gondolsz, nem tudod elkerülni azzal, hogy nem gondolsz rájuk, és nem is jönnek el hamarabb, ha gondolsz rájuk; emberi akarattal nem lehet megváltoztatni őket, igaz? Ne gondolj rájuk! Mit értek az alatt, hogy „ne gondolj rájuk”? Mert ha ez a dolog valóban a közeljövőben fog bekövetkezni, akkor az, hogy mindig csak rá gondolsz, olyan érzés lesz, mintha láthatatlan nyomás nehezedne rád. E nyomás hatására félni fogsz az élettől, nem lesz aktív és pozitív hozzáállásod, sőt, még lehangoltabbá válsz. Mivel a halállal szembenéző ember nem érdeklődik semmi iránt, és semmihez nem viszonyul pozitív hozzáállással, csak levertnek érzi magát. Meg fog halni, mindennek vége, nincs többé értelme törekedni valamire vagy tenni valamit, nincs többé semmilyen kilátása vagy motivációja, és minden, amit tesz, a halálra való felkészülés és a halál felé haladás, tehát mi értelme van bárminek, amit tesz? Ezért minden, amit tesz, a negativitás és a halál elemeit és természetét hordozza. Tehát tudsz-e nem gondolni a halálra? Könnyű ezt elérni? Ha ez a dolog egyszerűen a saját mentális okoskodásod és képzeleted eredménye, akkor hamis riasztást adtál magadnak, megijeszted magad, és ez egyszerűen nem fog megtörténni a közeljövőben, akkor pedig minek gondolsz rá? Ez még inkább szükségtelenné teszi ezt. Aminek meg kell történnie, az mindig meg fog történni; aminek nem kell megtörténnie, az nem fog megtörténni, bárhogyan is gondolsz rá. Félni tőle felesleges, ahogyan aggódni is miatta. A halált nem lehet elkerülni azzal, hogy aggódsz miatta, és nem is fog elmúlni, csak azért, mert félsz tőle. Tehát az egyik szempont az, hogy engedd el a szívedben a halál kérdését, és ne gondolj rá egyáltalán; bízd Istenre, mintha a halálnak semmi köze nem lenne hozzád. Ez olyasmi, amit Isten rendez, tehát engedd, hogy Isten rendezze – hát nem lesz ez így egyszerűbb? Egy másik szempont, hogy aktívan és pozitívan kell viszonyulnod a halálhoz. Mondd csak, a milliárdnyi ember közül szerte a világon ki az, aki olyan áldott, hogy Isten ennyi szavát hallja, az élet annyi igazságát megérti, és ennyi misztériumot megért? Ki az közülük, aki személyesen részesülhet Isten vezetésében, Isten ellátásában, gondoskodásában és védelmében? Ki ilyen áldott? Nagyon kevesen. Ezért számotokra, akik kevesen, ma Isten házában élhettek, akik megkapjátok az Ő üdvösségét, és az Ő ellátását, mindez akkor is megéri, ha most azonnal meghalnátok. Annyira áldottak vagytok, nem igaz? (Igen.) Ebből a szemszögből nézve, az embereknek nem kellene megrettenniük a halál kérdésétől, és az nem is kellene, hogy korlátozza őket. Még ha nem is élveztétek a világ dicsőségét és gazdagságát, de részesültetek a Teremtő szánalmában, és hallottátok Isten oly sok szavát – nem áldott dolog ez? (De igen.) Nem számít, hány évet élsz ebben az életben, minden megérte, és nem bánod meg, mert állandóan tetted a kötelességedet Isten munkájában, megértetted az igazságot, megértetted az élet rejtélyeit, és megértetted az utat és a célokat, amelyekre az életben törekedned kell – oly sokat nyertél! Értékes életet éltél! Még ha nem is tudod nagyon világosan megmagyarázni, képes vagy néhány igazságot gyakorolni, rendelkezel némi valósággal, és ez azt bizonyítja, hogy szereztél némi életellátást és megértettél néhány igazságot Isten munkájából. Nagyon sokat nyertél – igazi bőséget –, és ez olyan nagy áldás! Az emberi történelem kezdete óta korszakokon át senki sem élvezte ezt az áldást, ti azonban élvezitek. Hajlandóak vagytok most meghalni? Ilyen hajlandósággal a halálhoz való hozzáállásotok valóban alávetett lenne, igaz? (Igen.) Az egyik szempont az, hogy az embereknek valódi megértéssel kell rendelkezniük, pozitívan és aktívan kell együttműködniük, valóban alá kell vetniük magukat, és helyes hozzáállással kell viszonyulniuk a halálhoz. Ily módon nem csökken-e nagymértékben az emberek bánata, szorongása és aggodalma a halállal kapcsolatban? (De igen.) Nagymértékben csökken. Egyesek azt mondják: „Épp most fejeztem be ennek a közösségnek a meghallgatását, de nem úgy érzem, hogy ezek az érzések sokat csökkentek volna. Talán egy kis időbe telik. Különösen az idősebb emberek gondolnak sokat a halálra, és azok, akik betegek.” Az emberek tudják a saját nehézségeiket. Egyesek, amikor már régóta betegek, összegzik a dolgokat, és azt gondolják: „Ennyi éven át hittem Istenben, és azok az emberek, akik ugyanabban a betegségben szenvedtek, mint én, már régen meghaltak. Ha reinkarnálódtak volna, mostanra már a húszas vagy harmincas éveikben lennének. Én annyi éven át éltem Isten kegyelméből, mindent ingyen kaptam. Ha nem hinnék Istenben, már rég halott lennék. Amikor a kórházba mentem kivizsgálásra, az orvosok megdöbbentek. Milyen nagy előnyöm és áldásom van! Ha 20 évvel ezelőtt meghaltam volna, akkor nem hallottam volna ezeket az igazságokat és prédikációkat, és nem értettem volna meg őket; ha így haltam volna meg, semmit sem nyertem volna. Még ha hosszú életet is éltem volna, akkor is üres és elvesztegetett élet lett volna az egész. Most pedig megéltem ezeket a plusz éveket, és oly sok kegyben részesültem. Nem gondoltam a halálra ennyi éven át, és nem félek tőle.” Ha az emberek mindig félnek a haláltól, akkor mindig a halállal kapcsolatos kérdéseken fognak gondolkodni. Ha az emberek nem félnek meghalni, és nem rettegnek a haláltól, akkor az azt mutatja, hogy már több mint eleget szenvedtek, és nem rettegnek többé a haláltól. Egyesek azt mondják: „Ha valaki nem retteg a haláltól, az azt jelenti, hogy keresi a halált?” Nem, ez nem igaz. A halál keresése egyfajta negatív hozzáállás, egy elkerülő hozzáállás, míg amit az előbb mondtam arról, hogy nem gondolunk a halálra, az egy objektív, pozitív hozzáállás; vagyis közömbösen nézni a halálra, nem látni azt olyan fontosnak, nem gondolni rá úgy, mint egy szomorú, szorongást keltő eseményre; nem aggódni miatta többé, nem törődni vele többé, nem lenni megbéklyózva a halál által, és messze magad mögött hagyni azt – akik erre képesek, azoknak van némi személyes tudásuk és tapasztalatuk a halálról. Ha valakit mindig gúzsba köt és korlátoz a betegség és a halál, ha mindig a bánat, a szorongás és az aggodalom negatív érzelmeiben vergődik, ha képtelen normálisan végezni a kötelességét vagy normálisan élni, akkor többet kellene hallgatnia a halállal kapcsolatos tapasztalati tanúságtételeket, meg kellene néznie, hogy azok, akik képesek közömbösen tekinteni a halálra, hogyan tapasztalják meg azt, és hogyan értelmezik a halált a tapasztalataikban, és akkor képes lesz valami értékeset nyerni.

A halál nem egy könnyen megoldható probléma, ez a legnagyobb nehézség az ember számára. Ha valaki azt mondja neked: „A romlott beállítottságaid nagyon mélyek, és az emberi mivoltod sem jó. Ha nem törekszel komolyan az igazságra, és a jövőben sok gonosz dolgot teszel, akkor a pokolba jutsz és megbűnhődsz!” Ezután egy ideig talán feldúltnak érzed magad. Lehet, hogy elgondolkodsz rajta, és miután aludtál rá egyet, sokkal jobban érzed magad, és már nem érzed magad annyira feldúltnak. Ha azonban halálosan megbetegszel, és már nincs sok időd hátra az életből, akkor azt nem lehet egy éjszakai alvással megoldani, és nem lehet olyan könnyen elengedni. Egy ideig edződnöd kell ebben a kérdésben. Azok, akik valóban törekszenek az igazságra, maguk mögött tudják hagyni az ügyet, mindenben az igazságot keresik, és az igazságot használják ennek megoldására – nincs olyan probléma, amit ne tudnának megoldani. Ha azonban az emberi módokat használják, akkor végül is csak arra lesznek képesek, hogy állandóan bánkódjanak, szorongjanak és aggódjanak a halál miatt. Amikor a dolgok megoldhatatlanok, akkor rendkívüli intézkedéseket tesznek, hogy megpróbálják megoldani azokat. Vannak, akik lehangoltan és negatívan állnak hozzá, mondván: „Akkor majd meghalok. Ki fél a haláltól? A halál után egyszerűen reinkarnálódom és újra élek!” Meg tudod ezt erősíteni? Csak vigasztaló szavakat keresel, és ez nem oldja meg a problémát. Minden dolgot, legyen az látható vagy láthatatlan, anyagi vagy immateriális, a Teremtő keze irányít és kormányoz. Senki sem irányíthatja a saját sorsát, és az ember egyetlen hozzáállása, akár a betegséggel, akár a halállal szemben, a megértés, az elfogadás és az alávetettség kell, hogy legyen; az embereknek nem szabad a képzelődéseikre vagy elképzeléseikre hagyatkozniuk, nem szabad kiutat keresniük ezekből, és még kevésbé szabad elutasítaniuk ezeket, vagy ellenállniuk ezeknek. Ha vakon, saját módszereiddel próbálod megoldani a betegség és a halál kérdéseit, akkor minél tovább élsz, annál többet fogsz szenvedni, annál lehangoltabb leszel, és annál inkább csapdában fogod érezni magad. Végül mégis a halál útját kell majd járnod, és valóban ugyanaz lesz a véged, mint a halálod – valóban meg fogsz halni. Ha aktívan tudod keresni az igazságot, akár a betegséggel kapcsolatban, amelyet Isten rendezett el számodra, akár a halállal való szembenézéssel kapcsolatban, ha pozitívan és aktívan tudod keresni az igazságot, keresni a Teremtő vezénylését, szuverenitását és intézkedéseit az ilyen fontos eseményekkel kapcsolatban, és el tudod érni az igazi alávetettséget, akkor ez összhangban van Isten szándékaival. Ha emberi erőre és módszerekre támaszkodsz, hogy megbirkózz mindezekkel a dolgokkal, és keményen próbálkozol, hogy megoldd őket vagy megmenekülj tőlük, akkor még ha nem is halsz meg, és átmenetileg sikerül elkerülnöd a halál nehézségeit, de mivel nincs benned igazi megértés, elfogadás és alávetettség Isten és az igazság felé, ami ahhoz vezet, hogy nem teszel bizonyságot ebben a kérdésben, akkor a végeredmény az lesz, hogy amikor újra találkozol ezzel a kérdéssel, az még mindig nagy próbatétel lesz számodra. Továbbra is fennáll majd a lehetősége annak, hogy eláruld Istent és elbukj, és ez kétségtelenül veszélyes lesz számodra. Ezért, ha most tényleg betegséggel vagy halállal nézel szembe, akkor hadd mondjam el neked, hogy jobb, ha most azonnal kihasználod ezt a gyakorlati helyzetet, hogy keresd az igazságot és gyökerestől megoldd ezt az ügyet, ahelyett, hogy megvárnád, amíg a halál valóban eljön, és felkészületlenül ér, hogy elveszettnek, tanácstalannak és tehetetlennek érezd magad, és így olyan dolgokat tegyél, amelyeket életed végéig bánni fogsz. Ha olyan dolgokat teszel, amelyeket megbánsz és amelyek miatt bűntudatot érzel, akkor ez a vesztedet okozhatja. Ezért, bármilyen kérdésről is legyen szó, mindig azzal a megértéssel kell kezdened a belépést, amivel a kérdésben rendelkezned kell, és azokkal az igazságokkal, amelyeket meg kell értened. Ha állandóan olyan dolgok miatt bánkódsz, szorongsz és aggódsz, mint a betegség, és ilyen típusú negatív érzelmekbe burkolózva élsz, akkor most azonnal el kell kezdened keresni az igazságot, és minél hamarabb meg kell oldanod ezeket a problémákat.

Az negatív érzelmek, mint például a bánat, a szorongás és az aggodalom ugyanolyan természetűek, mint a más különféle negatív érzelmek. Ezek mindenféle negatív érzelmek, amelyek azért keletkeznek az emberekben, mert nem értik az igazságot, és számtalan sátáni romlott beállítottságtól megbéklyózva élnek, vagy pedig mindenféle sátáni gondolatoktól körülvéve és befolyásolva. Ezek a negatív érzelmek okozzák, hogy az emberek állandóan mindenféle helytelen gondolatokkal és nézetekkel élnek, valamint hogy állandóan mindenféle helytelen gondolatok és nézetek irányítják őket, amelyek befolyásolják és akadályozzák az igazságra való törekvésüket. Természetesen a bánat, a szorongás és az aggodalom ilyenfajta negatív érzelmei megzavarják az emberek életét, irányítják az életüket, befolyásolják az igazságra való törekvésüket, és megakadályozzák őket abban, hogy törekedjenek az igazságra. Ezért, bár ezek a negatív érzelmek egyszerű értelemben véve érzelmek, nem szabad alábecsülni a szerepüket; az emberekre gyakorolt hatásuk és a következmények, amelyeket az emberek törekvésében és életútjában okoznak, veszedelmesek. Mindenesetre, ha valakiben gyakran mindenféle negatív érzelmek törnek fel, hogy megzavarják, azonnal fel kell fedeznie és boncolgatnia kell, hogy miért törnek fel gyakran ezek a negatív érzelmek, és miért háborgatják gyakran ezek a negatív érzelmek. Továbbá, egy bizonyos különleges környezetben ezek a negatív érzelmek állandóan nyugtalanítják az illetőt, és nagymértékben megzavarják az igazságra való törekvését – az embereknek meg kellene érteniük ezeket a dolgokat. Miután megértették ezeket a dolgokat, a következő, amit tenniük kell, hogy elgondolkodjanak azon, hogyan keressék és értsék meg az igazságot ebben a kérdésben, törekedjenek arra, hogy ne bosszantsák és ne befolyásolják őket folyamatosan ezek a helytelen gondolatok és nézetek, és helyettesítsék azokat az Isten által tanított igazságalapelvekkel. Miután megértették az igazságalapelveket, a következő lépés az, hogy az Isten által tanított igazságalapelveknek megfelelően gyakoroljanak. Miközben ezt teszik, minden negatív érzelmük fokozatosan elő fog törni, hogy megzavarja őket, hogy aztán fokozatosan megoldódjanak és egyenként fellázadjanak azok ellen, míg végül, tudtukon kívül, maguk mögött hagyják ezeket a negatív érzelmeket. Mire alapszik tehát a különböző negatív érzelmek eloszlatása? Arra, hogy az emberek boncolgatják és megértik őket, arra, hogy az emberek elfogadják az igazságot, és még inkább arra, hogy az emberek az igazságra törekszenek és gyakorolják azt. Nem így van ez? (De igen.) Ahogy az emberek fokozatosan törekszenek az igazságra és gyakorolják azt, úgy tudják fokozatosan eloszlatni és elengedni a különböző negatív érzelmeiket. Tehát, ha most megnézzük, mit gondoltok, melyiket könnyebb elengedni és eloszlatni, a különböző negatív érzelmeket vagy a romlott beállítottságokat? (A negatív érzelmeket könnyebb eloszlatni.) Úgy gondolod, hogy a negatív érzelmeket könnyebb eloszlatni? Ez egyénenként változik. Egyik sem nehezebb vagy könnyebb, mint a másik, ez csak az adott személytől függ. Mindenesetre a negatív érzelmek elengedésének témájából kiindulva hozzáadtunk némi új tartalmat a beállítottságbeli változásra való törekvés témájához, ez pedig a különböző negatív érzelmek elengedése. A negatív érzelmek elengedése elsősorban néhány helytelen gondolat és nézet eloszlatása érdekében történik, míg az ember romlott beállítottságának eloszlatása a romlott beállítottság lényegének megértését igényli. Mondd csak, melyik a könnyebb, a negatív érzelmek vagy a romlott beállítottságok eloszlatása? Valójában egyik problémát sem könnyű megoldani. Ha igazán elszánt vagy, és képes vagy az igazságot keresni, akkor bármelyik problémát is próbálod megoldani, az nem is lesz probléma. Ha azonban nem törekszel az igazságra, és képtelen vagy átérezni e két probléma komolyságát, akkor bármelyik problémát is próbálod megoldani, nem lesz könnyű. Amikor ezekről a negatív, káros dolgokról van szó, el kell fogadnod az igazságot, gyakorolnod kell az igazságot, és alá kell vetned magad az igazságnak, hogy ezeket megoldd és pozitív dolgokkal helyettesítsd. Ennek mindig ez a folyamata, és ez mindig megköveteli, hogy az emberek fellázadjanak a negatív dolgok ellen, és elfogadják a pozitív és aktív dolgokat, és azokat, amelyek összhangban vannak az igazsággal. Az egyik aspektus az, hogy munkáld a gondolataidat és nézeteidet, a másik pedig az, hogy munkáld a beállítottságaidat; az egyik az, hogy oldd meg a gondolataid és nézeteid problémáját, a másik pedig, hogy oldd meg a romlott beállítottságod problémáját. Természetesen ez a két dolog néha együtt merül fel és az egyik magában foglalja a másikat. Mindenesetre a negatív érzelmek elengedése olyan dolog, amit az embereknek gyakorolniuk kell, amikor az igazságra törekszenek. Rendben, fejezzük be itt a mai közösségünket.

2022. október 29.