Melléklet: Azok, akik idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt, elkerülhetetlenül ki lesznek iktatva

Miután ennyi éven át hittetek Istenben, érzékeltétek-e az állandó változást a körülöttetek lévő emberekben és dolgokban, valamint a külvilág helyzetében? Főleg az utóbbi néhány évben láttatok-e nagy változásokat? (Igen.) Láttátok ezeket. Vontatok le valamilyen következtetést erről? (Isten munkája a végéhez közeledik.) Így van, Isten munkája valóban a végéhez közeledik, az emberek, az események, a dolgok és a körülöttetek lévő környezet pedig állandó változásban van. Például korábban tíz ember volt ebben a csoportban, most pedig nyolc van. Mi történt a másik kettővel? Az egyiket elküldték, a másikat pedig elbocsátották a kötelességéből. A gyülekezetben a különféle emberek állandó változáson mennek keresztül és folyamatosan felfedetnek. Egyesek eleinte olyan lelkesnek tűnnek, egy idő után azonban hirtelen meggyengülnek és annyira negatívvá válnak, hogy nem tudják folytatni. A lelkesedés, a tüzes energia és az úgynevezett hűség, ami kezdetben megvolt bennük, teljesen megszűnik, eltűnik az eltökéltség a szenvedés elviselésére, egyáltalán nem érdekli őket az Istenben való hit, hirtelen teljesen más embereknek tűnnek, és senki sem tudja, hogy miért. A környezet is állandó változáson megy keresztül. Milyen változások történnek az emberek környezetében? Bizonyos helyeken a környezet ellenséges és az üldöztetés súlyos, ezért az emberek nem tudnak többé összegyűlni vagy kapcsolatba lépni a testvéreikkel; más helyeken a környezet valamivel jobb és biztonságosabb; megint más helyeken a kötelességteljesítéshez szükséges környezet és az életkörülmények valamivel kedvezőbbek, nyugodtabbak és stabilabbak, mint korábban voltak, az ott élő emberek pedig sokkal jobbak, mint azok, akik korábban ott éltek; ők mindannyian őszintén feláldozzák magukat Istenért, többen is vannak, akik képesek elviselni a szenvedést és megfizetni az árat, minden projekt gördülékenyebben halad, a munka hatékonyabb, a tapasztalható eredmények és hatások pedig reménykeltőbbek és kielégítőbbek. Továbbá folyamatosan fejlesztik a terveket, valamint a munkaprojektek megvalósítási formáit és módszereit. Összegezve, az emberek ugyan állandóan látnak mindenféle negatív embereket, eseményeket és dolgokat felbukkanni, de természetesen folyamatosan jelennek meg mindenféle jóés pozitív emberek, események és dolgok is. Amikor az emberek ilyen társadalmi környezetben élnek, ahol a különböző pozitív és negatív dolgok folyamatosan váltakoznak és változnak körülöttük, valójában végül azok járnak jól, akikben erős az Isten iránti vágy, akik az igazságra törekszenek és az igazság után vágyakoznak. Ők azok, akik vágyakoznak a világosság és az igazságosság után, míg azok, akik nem törekszenek az igazságra, akik átadják magukat a bűnnek és idegenkednek az igazságtól, azok a különböző emberekkel, eseményekkel, dolgokkal és helyzetekkel kapcsolatban felfedetnek, kivettetnek és elhagyatnak. Mi Isten szándéka azzal, hogy mindezek a különböző körülmények, emberek és események felfedetnek, és folyamatosan új körülmények, emberek és események jelennek meg? Miután ennyi éven át hittetek Istenben, van megértésetek erről? Érzitek legalább azt, hogy mindezt Isten irányítja, és hogy mindig is Ő vezette ezeket a dolgokat? (Igen.) Isten szándéka és célja mindezzel az, hogy lehetővé tegye, hogy azok, akik Őt követik, megtanulják a leckét, növekedjen az éleslátásuk és tapasztalatuk, és ezáltal fokozatosan belépjenek az igazságvalóságba. Ti magatok vajon elértétek ezt? Nem számít, hogy az emberek mennyire elfoglaltak a munkájukkal, vagy mennyire kedvező vagy ellenséges a környezetük, a cél az Istenbe vetett hitükben az, hogy az igazságra törekedjenek változás nélkül. Az emberek nem feledkezhetnek meg az igazságra való törekvésről azért, mert sok dolguk és munkájuk van, vagy mert el akarják kerülni az ellenséges környezetet, nem felejthetik el, hogy mindezeket a helyzeteket Isten alakította ki, vagy nem feledhetik, hogy Isten szándéka az, hogy ezekből a különböző helyzetekből tanuljanak, hogy megtanulják, miként kell megkülönböztetni a különféle embereket, eseményeket és dolgokat, hogy megértsék az igazságot, hogy növekedjen az éleslátásuk, és hogy megismerjék Istent. Mindannyiótoknak komolyan összegeznetek kellene, hogy elértétek-e ezeket a dolgokat.

A gyülekezeti munka hihetetlenül mozgalmas volt az elmúlt években, így minden csoportban viszonylag gyakori volt a tagok áthelyezése és kiigazítása, valamint a tagok felfedése, kivetése és eltávolítása. E munka végzése során a csoporttagok áthelyezése különösen gyakori és széles körű volt. Azonban, függetlenül attól, hogy hány áthelyezésre kerül sor, vagy mennyit változnak a dolgok, azokban, akik valóban hisznek Istenben és vágynak Utána, nem változik az eltökéltség az igazságra való törekvésre, nem változik az üdvösség elérésére irányuló vágyuk, nem csökken az Istenbe vetett hitük, mindig jó irányba fejlődnek, és mindmáig kitartóak maradtak a kötelességeik teljesítésében. Vannak, akik még ennél is sokkal jobbak, akik azáltal, hogy a számukra kijelölt kötelesség állandóan kiigazításra kerül, megtalálják a helyüket, megtanulják, hogyan kutassák az alapelveket kötelességükben. Azok azonban, akik nem törekszenek az igazságra, akik nem szeretik a pozitív dolgokat, és akik idegenkednek az igazságtól, nem teljesítenek jól. Jelenleg vannak, akik rákényszerítik magukat, hogy továbbra is teljesítsék a kötelességüket, holott valójában a belső állapotuk már most egy teljes zűrzavar, teljesen csüggedtek és negatívak. Azonban még mindig nem hagyták el az egyházat, és úgy tűnik, mintha hinnének Istenben, és még mindig végzik a kötelességeiket, de a valóságban megváltozott a szívük, eltávolodtak Istentől és elhagyták Őt. Egyesek megházasodnak és hazatérnek, hogy éljék az életüket, mondván: „Nem engedhetem meg magamnak, hogy elpazaroljam a fiatalságomat. Csak egyszer vagyunk fiatalok, és semmiképp sem pazarolhatom el az ifjúságomat! A szívem mélyén hiszem, hogy van isten, de nem lehetek olyan együgyű, mint ti, akik az igazságra való törekvésre áldozzátok a fiatalságotokat. Meg kell házasodnom, és élnem kell az életemet. Az élet rövid, és csak néhány évig vagyunk fiatalok, ami egy szempillantás alatt véget ér. Nem pazarolhatom el itt a fiatalságomat. Mielőtt a fiatalságom letelne, néhány évig gondtalan lehetek, és teljes életet élhetek.” Vannak, akik továbbra is a meggazdagodásról szőtt álmaikat kergetik; vannak, akik hivatali karrierre törnek és megvalósítják álmukat, hogy hivatalnokok vagy bürokraták legyenek; vannak, akik a gyermekvállalásban rejlő jólétet hajszolják, ezért megházasodnak és családot alapítanak; vannak, akiket az Istenbe vetett hitük miatt üldöznek, éveken át üldözik őket, amíg el nem gyengülnek és meg nem betegszenek, majd feladják kötelességeiket és hazatérnek, hogy hátralévő éveiket leéljék. Mindenkinek más a helyzete. Vannak, akik önszántukból távoznak, és törlik a nevüket a listáról, vannak, akik álhívők, ezért kitakarítják őket, mások pedig mindenféle gonosz cselekedetet követnek el, és kizárják őket. Mi rejlik ezekben az emberekben? Mi a lényegük? Látjátok-e világosan? Mélyen meghatódsz, valahányszor ezeknek az embereknek a története a füledbe jut? Talán azt gondolod: „Hogy kerülhettek ide? Hogy juthattak ilyen sorsra? Korábban nem ilyenek voltak, hanem csodálatosak, hogy változhattak meg ilyen hirtelen?” Ezeket a dolgokat nem lehet megfejteni vagy megérteni, bármennyire is töprengsz rajtuk. Egy darabig gondolkodsz ezen, majd azt gondolod: „Ez az ember nem szereti a pozitív dolgokat; ő álhívő.” Egy idő után a dolgok, amiket tesznek, a fellépésük, a viselkedésük, bizonyos szavaik és megjegyzéseik, valamint a törekvéseik elhalványulnak a saját elmédben vagy az emberek tudatában, azután elfelejted ezeket, és a velük kapcsolatos érzéseid apránként eltűnnek. Amikor ilyen emberek, események vagy dolgok újra megjelennek, ismét azt gondolod: „Ó, ez elképzelhetetlen! Hogy tehették? Korábban nem voltak ilyenek. Egyszerűen nem tudom megérteni.” Ismét ugyanazt érzed, és az értelmezésed ugyanaz. Mondjátok meg Nekem, szégyen-e, amikor ezeket az embereket felfedik és kivetik? (Nem.) Hát nem hiányoznak nektek ezek az emberek? (Nem.) Nem védelmezitek őket? (Nem.) Akkor nagyon könyörtelennek vagytok. Hogy lehettek ennyire érzéketlenek? Ők elhagyták az egyházat; hogy lehet, hogy nem harcolsz értük, és nincs benned együttérzés vagy irgalom irántuk? Hogyhogy nem szánod őket? Egyszerűen csak képtelen vagy az együttérzésre? Könyörtelen vagy? (Nem.) Mondjátok meg Nekem, megfelelő módja ez annak, ahogyan Isten háza az ilyen emberekkel foglalkozik? (Igen.) Hogy lehet ez megfelelő? Mondjátok meg Nekem! (Ezek az emberek annyi éven át hittek Istenben és annyi igazságot hallottak, ezért az, hogy most így viselkednek, elárulják Istent és eltávolodnak Tőle, azt mutatja, hogy álhívők, akik nem érdemlik meg a szánalmunkat, nem érdemlik meg, hogy hiányoljuk őket.) Tehát, amikor ők elkezdtek Istenben hinni, lelkesedés töltötte el őket, feladták az otthonukat, a munkájukat, gyakran adakoztak és gyakran vállaltak kockázatos munkákat Isten házáért. Akárhogy is nézted őket, mindannyian őszintén feláldozták magukat Istenért. Akkor hogy lehet, hogy most megváltoztak? Vajon azért, mert Isten kezdettől fogva nem kedvelte és mégis használta őket? (Nem.) Isten mindenkivel igazságosan és egyenlően bánik, és mindenkinek ad lehetőséget. Mindannyian gyülekezeti életet éltek, ették és itták Isten szavait, Isten ellátása, öntözése és pásztorlása alatt éltek, akkor hogy lehet, hogy ennyire megváltoztak? A viselkedésük, amikor először kezdtek hinni Istenben, és a viselkedésük, amikor elhagyták a gyülekezetet, olyan, mintha nem is ugyanazok az emberek lettek volna. Vajon Isten okozta, hogy elvesztették a reményt? Isten háza vagy Isten tettei okozták azt, hogy keserűen csalódtak? Isten, az Isten által kimondott szavak vagy az Isten által végzett munka sértette vajon a méltóságukat? (Nem.) Akkor mi ennek az oka? Ki tudja ezt megmagyarázni? (Azt hiszem, ezek az emberek azért jutottak hitre, mert eluralkodott rajtuk az áldások utáni vágy. Csak azért hittek Istenben, hogy áldásokat kapjanak. Abban a pillanatban pedig, amikor látták, hogy nem remélhetnek áldásokat, eltávolodtak Istentől.) Hát nincs ott az áldás közvetlenül előttük? Még nincs itt az ideje, hogy abbahagyják kötelességeik teljesítését, akkor miért sietnek ennyire? Hogy lehet, hogy ezt még csak fel sem tudják fogni? (Isten, azt hiszem, hogy amikor ezek az emberek először kezdtek hinni, a lelkesedésükre és a jó szándékukra támaszkodtak, és meg tudtak tenni néhány dolgot, de Isten háza most már egyre komolyabban kezel minden munkát. Megköveteli az emberektől, hogy az igazságalapelvek szerint tegyék a dolgokat. Ezek az emberek viszont nem fogadják el az igazságot, rossz dolgokat művelve ámokfutásba kezdenek, amikor akötelességeiket teljesítik, és gyakran részesülnek metszésben. Így egyre inkább érzik, hogy nem tudnak tovább így elevickélni, míg végül elhagyják Isten házát. Azt hiszem, ez az egyik oka.) Nem tudnak tovább így elevickélni – igaz ez a kijelentés? (Igen.) Nem tudnak tovább így elevickélni – ezt azokról az emberekről mondják, akik átvergődnek a dolgokon. Vannak olyan emberek, akik eljutottak az Istenben való hitre, akik nem csak átvergődnek a dolgokon, akik nagyon őszinték, akik nagyon komolyan veszik ezt a dolgot, akkor hogyhogy nem tudtak továbbmenni? (Mert ezek az emberek természetüknél fogva nem szeretik az igazságot. Azért hittek Istenben, hogy áldásokhoz jussanak. Látják, hogy Isten házában mindig az igazságról beszélnek, ők pedig idegenkednek az igazságtól, ellenállnak az igazságnak, és egyre kevésbé lesznek hajlandóak részt venni az összejöveteleken és hallgatni a prédikációkat, így lepleződnek le.) Ez egyfajta helyzet, és sok ilyen ember van. Vannak olyanok is, akik mindig hanyagul végzik a kötelességüket, soha nem végzik azt jól, és soha nem vállalnak felelősséget érte, bármilyen kötelességet is teljesítenek. Nem arról van szó, hogy nem képesek rá, vagy hogy az érettségük nem felel meg a feladatnak, hanem arról, hogy engedetlenek és nem aszerint teszik a dolgokat, amit Isten háza megkövetel. A dolgokat mindig úgy csinálják, ahogyan ők akarják, míg végül fennakadást és zavart okoznak, mert rossz dolgokat művelve ámokfutást rendeznek. Nem térnek meg, bárhogyan is metszik őket, végül pedig elküldik őket. Ezeknek az embereknek, akiket elküldenek, hihetetlenül visszataszító beállítottságuk és arrogáns emberi mivoltuk van. Bárhová is mennek, azt szeretnék, hogy övék legyen az utolsó szó, mindenkit lenéznek, és zsarnokként viselkednek, míg végül kitisztítják őket. Néhány ember elbocsátása és kivetése után úgy érzik, hogy nekik semmi sem megy simán, bárhová is mennek, senki sem becsüli őket, és senki sem figyel már rájuk. Nem kapnak többé elismerést, nem lehet többé az övék az utolsó szó, nem kaphatják meg, amit akarnak, és nincs reményük arra, hogy bármilyen státuszt elérjenek, még kevésbé arra, hogy áldást kapjanak. Úgy érzik, hogy nincs reményük többé az egyházban való elevickélésre, ez nem érdekli többé őket, ezért úgy döntenek, hogy kilépnek – sok ilyen ember van.

Vannak továbbá olyanok is, akik ugyanazon okból távoznak, mint azok többsége, akiket kiiktatnak. Függetlenül attól, hogy ezek az emberek mennyi ideje hisznek Istenben, amit személyesen tapasztalnak és látnak Isten házában, az az, hogy az összejövetelek Isten házában arról szólnak, hogy állandóan Isten szavait olvassák és az igazságról beszélgetnek, beszélnek önmaguk megismeréséről, az igazság gyakorlásáról, az ítélet és a fenyítés elfogadásáról, a metszés elfogadásáról, az igazságalapelvek szerinti kötelességvégzésről, beszélnek a beállítottságbeli változásról és a romlott beállítottságok levetéséről. Az Isten által végzett munkáról szóló tartalom – legyen az akár a gyülekezeti életben közölt tartalom, vagy a prédikációkban és a Fennvaló által közölt téma –, mind az igazság, mind Isten szava, és mind pozitív. Ezek az emberek viszont egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Ők eredetileg azért kezdtek hinni Istenben, hogy áldásokhoz jussanak és hasznot húzzanak ebből. Ha a természetlényegüket nézzük, nemcsak hogy nem szeretik a pozitív dolgokat és az igazságot, de ami még súlyosabb, rendkívüli módon taszítják őket a pozitív dolgok és az igazság, és ellenségesek azokkal. Ezért minél többet beszél Isten háza az igazságról, minél többet beszél az igazság gyakorlásáról, minél többet beszél az igazság követéséről és arról, hogy az alapelvek szerint kell cselekedni, ezek az emberek annál nagyobb nyugtalanságot és taszítást éreznek magukban, és annál kevésbé hajlandóak hallgatni. Mondjátok csak, mi az, amit ezek az emberek szívesen hallanak? Tudjátok? (Szeretnek hallani olyan témákról, mint a rendeltetési helyek és az áldások elnyerése, valamint arról, hogy az evangélium terjesztésének munkája soha nem látott szintet ér el.) Ilyen dolgokat szeretnek hallani. Szeretnek továbbá szlogeneket kiabálni, doktrínát hirdetni, és teológiáról, elméletről és misztériumokról beszélni. Néha arról beszélnek, hogy mikor ér véget Isten munkája, mikor következnek be a nagy katasztrófák, mi lesz az emberiség jövőbeli rendeltetési helye, hogyan pusztulnak el fokozatosan a gonosz erők, amikor a katasztrófák bekövetkeznek, hogyan fog Isten jeleket és csodákat tenni, és hogyan fog Isten házának ereje és mértéke folyamatosan bővülni és növekedni, valamint, hogy ők hogyan fognak büszkén tetszelegni. Ezenkívül, ami a legfontosabb számukra, hogy folyamatosan előléptessék és alkalmazzák majd őket Isten házában. Ily módon egy ideig valahogy elboldogulnak Isten házában, de eközben semmi sem olyan az Isten, vagy az Isten háza által végzett munkából, amilyennek ők szeretnék, és minden, amit hallanak és látnak, azok az igazsággal kapcsolatos ügyek. Ezért a szívük mélyén rendkívül idegenkednek a gyülekezeti élettől; nyugtalanok, képtelenek maradni, nem érdekli őket a gyülekezeti élet, az csak gyötrelem számukra. Vannak, akik kifogást, okot vagy ürügyet keresnek, és megtalálják a módját, hogy elhagyják az egyházat, mondván: „Elkövetek valami gonoszságot, negativitásnak adok hangot, és valami rosszat teszek. Akkor a gyülekezet majd eltakarít és kizár, így tökéletesen indokolt lesz, hogy elhagyjam a gyülekezetet.” Aztán vannak olyanok, akik, amikor elmennek a beutazási engedélyüket rendezni, leadják Isten szavainak könyveit, összepakolnak és elmennek, anélkül, hogy legalább elköszönnének. Ezek az emberek olyanok, mint a huligánok és a szajhák, és nem úgy csinálják a dolgokat, mint a normális emberek. Hogy mit gondolnak és mit mondanak az erényes nők és a normális emberek, ha mások közelében vannak – ezek a komoly kérdései annak, hogy hogyan kell élni az életet. Hogyan éljenek jó életet, hogyan tegyék lehetővé, hogy az egész családuk jól étkezzen, tisztességesen öltözködjön, és jó helyen lakjon, hogyan neveljék fel a gyermekeiket, és hogyan vezessék rá őket a helyes útra – ezek azok a dolgok, amelyeken gondolkodnak. Azok a huligánok és szajhák azonban soha nem gondolnak ezekre a dolgokra. Ha ezekről a rendes dolgokról beszélsz velük, akkor felbosszantod őket, meggyűlölnek, és eltávolodnak tőled. Tehát mi az, amire gondolnak? Vajon mindig az evésen, iváson és szórakozáson jár az eszük? (Igen.) Mindig az evésen, iváson, szórakozáson és a buja dolgokon jár az eszük. Amikor normális emberekkel beszélgetnek ezekről a dolgokról, a normális emberek nem válaszolnak; a normális emberek nem olyanok, mint ők, nincs közös nyelvük, és nincsenek velük egy hullámhosszon. Amiről a normális emberek beszélnek, az nincs a szívükben – nem tudják elviselni, és nem akarják meghallgatni őket. Úgy gondolják, hogy az ilyen élet szörnyen rosszat tenne nekik, és gúzsba kötve, minden szabadság nélkül élnének. Azt gondolják, hogy mindig szépen felöltözve elcsábítani a másik nem valamelyik tagját izgalmas és gondtalan életmód – számukra ez a tökéletes élet! Ezek az emberek, akik elhagyják az egyházat, irigylik a nem hívők életét, irigyek a bűn örömeire, és azt gondolják, hogy az egyetlen módja annak, hogy izgalmas és boldog életet éljenek, és az egyetlen módja annak, hogy úgy éljenek, hogy ne okozzanak csalódást önmaguknak, az, ha a napjaikat úgy töltik és úgy élik, ahogyan a nem hívők teszi. Ezek az álhívők, akárcsak a huligánok és paráznák, nem rendelkeznek normális emberi mivolttal, és nem normális emberek. Ha arra kéred őket, hogy tegyenek valami pozitív dolgot, teljesen elutasítják, mert alapvetően, a természetlényegük szerint nem szeretik a pozitív dolgokat és idegenkednek az igazságtól. Mi az, amit tesznek? Mit csinálnak a gyülekezetben, a testvérek között és a kötelességeik végzése során? Kötelességeiket hanyagul végzik, hangzatos elméletekről beszélnek, mindig szlogeneket kiabálnak, de valójában semmit sem tesznek – ez az ő normális viselkedésük. Soha nem adnak bele mindent a kötelességük végzésébe, mindig felületesek és csupán színlelik a dolgokat, csak azért, hogy mások lássák őket, miközben a hírnévért és a nyereségért versengenek mások körül. Ezek a gonosz emberek másoknak is szenvedést okoznak és elnyomják őket, ahol pedig gonosz emberek vannak, ott nincs béke és nincs nyugalom – ott csak káosz van. Amikor gonosz emberek irányítanak, a munka nemcsak hogy nem megy hatékonyan, de meg is bénul; amikor gonosz emberek irányítanak egy gyülekezetet, a jó embereket megfélemlítik, a gyülekezet elviselhetetlenül kaotikussá válik, Isten választott népének hite ellanyhul, negatívvá és gyengévé válik. A gonosz emberek mindenütt zavaró és romboló szerepet játszanak. A gonosz emberek legegyértelműbb megnyilvánulása az, hogy nem hajlandóak végezni kötelességeiket. Még ha végzik is, felületesen teszik és soha nem veszik komolyan azokat, és másokat is zavarnak a kötelességeik végzésében. Van még egy másik szempont is, mégpedig az, hogy a gonosz emberek soha nem olvassák Isten szavait, soha nem imádkoznak, soha nem beszélnek másokkal az igazságról, és még csak bele sem néztek az Isten szavait tartalmazó könyveikbe. Vannak, akik csalóka érveket hoznak fel a gonosz emberek mellett, mondván: „Még ha nem is olvasták Isten szavait, akkor is hallgatják a prédikációkat.” De vajon értik azokat? Egyszerűen nem hallgatják komolyan, soha nem nézik meg az Isten háza által készített videókat és filmeket, nem hallgatják az énekeket, nem hallgatják a tapasztalati tanúságtételeket, és nem hallgatják a prédikációfelvételeket. Az összejöveteleken elálmosodnak, sőt olyanok is vannak, akik a telefonjukat nyomkodják és szórakoztató műsorokat néznek, sőt olyanok is, akik felnőttfilmeket néznek. Mindannak, amit egész nap tesznek, semmi köze az Istenben való hithez vagy az igazságra való törekvéshez. Ahogy Isten háza egyre részletesebben közli az igazságot, egyre nyilvánvalóbbá válik, mennyire taszítja őket az igazság és a pozitív dolgok. Nyugtalanok, és az általuk elviselhető időkorláton belül képtelenek meglátni a jó rendeltetési helyet, a jó kimenetelt és a nagy katasztrófákat, amelyekre annyira vágynak, és hiába várnak ezekre a dolgokra. Hiába várnak ezekre a dolgokra, akkor hát nem háborog-e a szívük? (De igen.) Miféle háborgás ez? Nem számolgatnak-e mindig a szívükben? Sosem készek elfogadni Isten ítéletét és fenyítését, nem készek elfogadni Isten szuverenitását és intézkedéseit, nem készek alávetni magukat Isten háza intézkedéseinek, és nem készek bármikor és bárhol mindent beleadni kötelességeik végrehajtásába. Milyen agondolkodásmódjuk? Bármikor és bárhol készen állnak, hogy összepakolják a holmijukat és elmenjenek. Már rég készen állnak arra, hogy bármikor távozzanak, hogy búcsút vegyenek az egyháztól és a testvérektől, hogy minden kapcsolatot megszakítsanak és minden szálat elvágjanak. Akkor távoznak, amikor elérik az általuk elviselhető időkorlát végét. Nem így van? (De igen.)

Egyesek, miután elbocsátották vagy kiiktatták őket, az okoktól függetlenül továbbra is képesek kitartóan, legjobb tudásuk szerint végezni a kötelességüket. Vannak, akik egyáltalán nem törekszenek az igazságra, ezért úgy döntenek, hogy nem végzik tovább a kötelességüket. Már akkor undort és türelmetlenséget tanúsítottak a kötelességükkel szemben, amikor végezték azt, mindig menekülni akartak a gyülekezeti élet elől és nem akarták végezni a kötelességüket. Mivel nem érdekli őket az igazság, ezért nem élvezik a gyülekezeti életet, és nem hajlandók végezni a kötelességüket. Csak Isten napjának eljövetelét várják, hogy áldásokat kaphassanak; képtelenek továbbvergődni úgy, ahogy vannak, látják, hogy a katasztrófák egyre nagyobbak lesznek, és azt gondolják, hogy ha most nem keresik a testi örömöket, akkor elveszítik a lehetőséget, hogy később megtegyék. Így hát minden vonakodás nélkül elhagyják a gyülekezetet anélkül, hogy visszapillantanának. Ettől kezdve eltűnnek az emberek végtelen tengerében, és a gyülekezetben senki sem hall róluk többé – így fedetnek fel és lesznek kiiktatva ezek az álhívők. Isten háza minél többet beszél az igazságról és minél inkább megköveteli, hogy az emberek gyakorolják az igazságot és belépjenek a valóságba, ők annál nagyobb taszítást éreznek és egyáltalán nem akarnak hallani róla. Nemcsak hogy nem fogadják el ezeket a dolgokat, hanem ellenállnak azoknak. Nagyon jól megértik a helyzetet: tudják, hogy a hozzájuk hasonló embereknek nincs helyük Isten házában, hogy hitükben nem áldozzák fel magukat igazán Istenért, hogy nem adnak bele mindent a kötelességük végzésébe, hogy a kötelességük végzésében mindig felületesek, és hogy rendkívüli viszolygást és gyűlöletet éreznek az igazság iránt; azt is tudják, hogy előbb-utóbb ki lesznek iktatva, hogy biztosan ez lesz a sorsuk. Már régóta tervezgetnek, és azt gondolják: „Akárhogy is lesz, egy olyan ember, mint én, biztosan nem fog áldásokbanrészesülni, ezért a legjobb, ha most elmegyek, néhány évig élvezem az életet a világban, néhány évig jól élek, és nem rövidítem meg magam.” Nem ilyen terveket készítenek vajon? (De igen.) Ilyen szándékokkal és tervekkel vajon jól tudják végezni az emberek a kötelességüket? Nem, nem tudják. Ezért, függetlenül attól, hogy ezek az emberek hány éve hisznek Istenben, nem vonakodnak elszakadni Istentől, Isten házától, a gyülekezettől, a testvérektől, vagy a gyülekezeti élettől. Egyik nap azt mondják, hogy elmennek, és másnap már úgy öltöznek, mint egy nem hívő, divatosan felöltözve és erősen kisminkelve, azonnal úgy öltözködnek, beszélnek és viselkednek, mint egy nem hívő; furcsa öltözékben járnak, amit te helytelennek látsz, de nincsenek tudatában annak, hogy te milyennek látod őket. Hogyhogy ilyen gyorsan megváltoznak? (Azért, mert már régóta szövögetik a terveiket, és ilyen a természetük.) Így van. Rég szövögetik a terveiket; nem csak az indulásuk előtti néhány napban találták ki ezeket a terveket, hanem már rég elhatározták, hogy ezt fogják tenni. Rég ravaszkodnak és tervezgetik, hogyan fognak enni, inni és szórakozni, hogyan fognak viselkedni, és hogyan fognak élni. Nem szeretik gyakorolni a gyülekezeti életet, a kötelességüket végezni, vagy beszélgetni az igazságról, és még kevésbé szeretnek prédikációkat hallgatni és minden nap összejövetelekre járni. Halálosan unják az ilyen gyülekezeti életet, és ha nem lennének az áldások, a jó rendeltetési hely elérése és a nagy katasztrófáktól való megmenekülés, akkor egy napig sem tudnának kitartani – ez az igazi arcuk. Hogyan kell tehát az ilyen embereket kezelnetek, ha újra találkoztok velük? Talán tapintatos szavakkal fogtok könyörögni nekik, vagy több támogatást és segítséget fogtok felajánlani nekik? Esetleg szomorúak lesztek, hogy elmennek, és a szeretetetekkel próbáljátok megváltoztatni őket? Hogyan kellene megközelítenetek őket? (Meg kellene kérnünk őket, hogy azonnal távozzanak, és menjenek a nemhívő világba.) Helyes, kérd meg őket, hogy menjenek vissza a világba, és ne foglalkozz többé velük. Mondd azt nekik: „Gondold át, hogy később ne bánd meg a döntésedet.” Ők azt mondják: „Átgondoltam, és bármilyen nehézséggel találkozom is a jövőben, nem fogok visszafordulni és nem fogom megbánni.” Te mondd azt: „Akkor hát menj! Senki sem állít meg. Sok sikert kívánunk neked és reméljük, hogy eléred a törekvéseidet és megvalósítsd az álmaidat, amelyekre vágysz. Azt is reméljük, hogy amikor eljön a nap és látod, hogy mások megmenekülnek, nem fogsz irigykedni vagy bánkódni. Viszlát!” Ugye, hogy nagyon is helyénvaló ezt mondani nekik? (Igen.) Tehát az ilyen embereket illetően az egyik szempont az, hogy világosan kell látnod a természetlényegüket, a másik szempont pedig, hogy megfelelő módon kell közelítened hozzájuk. Ha ők álhívők, nem hívők, mégis hajlandóak munkát végezni, képesek engedelmeskedni és alávetni magukat, akkor még ha nem is törekszenek az igazságra, ne foglalkozzatok velük, és ne takarítsátok ki őket. Inkább engedjétek meg, hogy továbbra is végezzék a munkát, és ha tudtok, akkor segítsetek nekik. Ha még munkát sem kívánnak végezni, és kezdenek hanyagok lenni és gonoszságokat elkövetni, akkor már mindent megtettünk, amit kellett. Ha el akarnak menni, akkor hagyjuk őket elmenni, és ne hiányoljuk őket, miután elmentek. Ők már azon a ponton vannak, amikor el kell menniük, és az ilyen emberek nem érdemlik meg a szánalmadat, mivel álhívők. Ami a legszánnivalóbb, hogy vannak némelyek, akik hihetetlenül ostobák, akik mindig személyes érzelmeket fűznek azokhoz, akiket elküldenek, mindig hiányoznak nekik, beszélnek az érdekükben, harcolnak értük, sőt sírnak, imádkoznak és könyörögnek értük. Mit gondoltok erről, amit ezek az emberek tesznek? (Ez annyira ostobaság.) Miért ostobaság? (Akik elmennek, azok álhívők, nem fogadják el az igazságot, és egyszerűen nem érdemes imádkozni értük és hiányolni őket. Csak azok érdemlik meg mások könnyeit és imáit, akiknek Isten lehetőséget ad, és akiknek van reményük a megmentésre. Ha valaki egy álhívőért vagy egy ördögért imádkozik, akkor nagyon ostoba és tudatlan.) Az egyik szempont, hogy nem hiszik igazán, hogy van Isten – ők álhívők; a másik szempont pedig, hogy ezek az emberek a nem hívők természetlényegével rendelkeznek. Mi ennek a mögöttes jelentése? Az, hogy ők egyáltalán nem emberek, hanem ördögi, sátáni természetlényeggel rendelkeznek, és hogy ezek az emberek szemben állnak Istennel. Így áll tehát a dolog a természetlényegüket illetően. Van azonban egy másik aspektus is, mégpedig az, hogy Isten embereket választ ki, nem ördögöket. Tehát mondd meg Nekem, ezek az ördögök Isten választotta népe vajon, és Isten választotta ki őket? (Nem.) Ők nem Isten választott népe, tehát ha folytonkötődsz ezekhez az emberekhez érzelmileg és szomorúan látod, hogy elmennek, akkor ez nem tesz téged bolonddá? Nem tesz ez téged Istennel szembenállóvá? Ha nincsenek mély érzéseid az igazi testvérek iránt, de mély érzéseket táplálsz ezek iránt az ördögök iránt, akkor mi vagy te? Az a legkevesebb, hogy zavaros fejű vagy, nem Isten szavai szerint szemléled az embereket, még nem a helyes álláspont szerint viseled magad, és nem az alapelvek szerint kezeled a dolgokat. Zavaros fejű ember vagy. Ha érzelmeket táplálsz egy ilyen ördög iránt, akkor azt fogod gondolni: „Ó, de ő olyan jó ember, és olyan jó a kapcsolatunk! Jól kijövünk egymással, és olyan sokat segít nekem! Amikor gyenge vagyok, annyi vigaszt nyújt nekem, és amikor rosszul teszek dolgokat, akkor is toleráns és türelmes velem. Ő annyira szeretetteljes!” Ő csak veled volt ilyen, akkor mi is vagy te? Nem csak egy másik átlagos, romlott emberi lény vagy? És hogyan viszonyul az ilyen ember az igazsághoz és Istenhez, valamint a kötelességhez, amelyet Isten háza rábízott? Miért nem ebből a szemszögből látod a dolgokat? Helyes-e a dolgokat a saját érdekeid szemszögéből nézni, a testi szemeiddel és érzéseiddel? (Nem.) Egyértelműen nem! És mivel nem helyes ilyen módon nézni a dolgokat, el kell ezt engedned, és meg kell változtatnod a perspektívát és az álláspontot, amelyből az adott személyre tekintesz. Igyekezned kell Isten szavai alapján megközelíteni és kezelni azt a személyt – ez az a nézőpont, amelyet Isten választott népének fel kell vennie, és az a hozzáállás, amelyet tanúsítania kell. Ne légy együgyű! Azt hiszed, hogy kedves ember vagy, mert sajnálsz másokat? Hihetetlenül ostoba vagy, mindenféle alapelv nélkül. Nem Isten szavai szerint bánsz az emberekkel; a Sátánok oldalán állsz, és a Sátánokkal és az ördögökkel szimpatizálsz. A szimpátiád nem Isten választott népe felé irányul, vagy azok felé, akiket Isten meg akar menteni, valamint nem az igazi testvérek felé.

Ezek az emberek, akik álhívők, sosem hajlandóak elvégezni a kötelességüket, és mindig úgy végzik azt, ahogy nekik tetszik. Bárhogyan is közlöd velük az igazságot, nem fogadják el, és még ha meg is értenek egy kis igazságot, nem ültetik azt gyakorlatba. Van egy másik fő megnyilvánulás, amit tanúsítanak – mi az? Az, hogy mindig is hanyagul végezték a kötelességüket, mindig hanyagok, és makacsul megtagadják a bűnbánatot. Nagyon figyelmesek, komolyak és szigorúak a saját ügyeikben, azokat egyáltalán nem merészelik elhanyagolni. Gondosan odafigyelnek az étkezésükre és a ruházatukra, a státuszukra, a hírnevükre, az önbecsülésükre, a testi élvezetekre, a betegségeikre, a jövőjükre, a kilátásaikra, a nyugdíjas éveikre, sőt még a saját halálukkal kapcsolatos ügyeikre is – minden alapvető dologra figyelnek. Amikor azonban a kötelességük végzésével kapcsolatos ügyekről van szó, teljesen figyelmetlenek, és még kevésbé törekszenek az igazságra. Egyesek minden alkalommal elálmosodnak és elbóbiskolnak, amikor összejövetelen vesznek részt, és még taszítja is őket, amikor a hangomat hallják. Nagyon kényelmetlenül és nyugtalanul érzik magukat, nyújtózkodnak és ásítoznak, vakargatják a fülüket és dörzsölik az arcukat. Úgy viselkednek, mint az állatok. Néhányan azt mondják: „Sokáig tart a prédikáció az összejövetelen, és egyesek nem tudnak annyi ideig csendben ülni.” Valójában néha éppcsak hogy elkezdődött az összejövetel, máris kezdenek feszengeni és viszolygást éreznek, miközben hallgatják. Ezért nem hallgatnak soha prédikációkat vagy nem olvassák Isten szavait. Abban a pillanatban, amikor meghallják, hogy valaki az igazságot közli, viszolygást éreznek és rosszul vannak attól és unják, hogy az emberek elragadtatással hallgatják azt. Mi az ilyen emberek természetlényege? Emberi bőrben jelennek meg; külsőleg emberek, de ha lehámozod a bőrt, akkor ördögök ők, nem emberek. Isten azt akarja, hogy minden embermegmeneküljön, azt akarja, hogy az emberi mivolttal rendelkezők üdvözüljenekŐ nem azt akarja, hogy az ördögök meneküljenek meg. Isten nem menti meg az ördögöket! Erre mindig emlékezned kell, ezt nem szabad elfelejtened! Nem szabad társulnod azokkal, akik emberi bőrt viselnek, de a természetük és a lényegük az ördögé. Ha nem szakítasz meg minden kapcsolatot az ilyen emberekkel, ha megpróbálsz a kedvükben járni és hízelegni nekik, akkor a Sátán gúnyt fog űzni belőled, Isten utálni fog téged, és azt mondja: „Te vak bolond, nem értesz meg senkit!” Isten nem menti meg az ördögöket, érted? (Igen.) Isten nem menti meg az ördögöket, és nem is választ ki ördögöket. Az ördögök sosem képesek szeretni az igazságot, sem az igazságra törekedni, még kevésbé alávetni magukat Istennek – sosem képesek alávetni magukat Istennek. Nem azért hisznek Istenben, mert szeretik az Ő igazságosságát és méltányosságát, és nem azért, hogy az üdvösség elérésére törekedjenek. Undort és megvetést fejeznek ki azzal kapcsolatban, ahogy Jób félte Istent és kerülte a rosszat, és a szívükben óriási undor és ellenállás van az igazságra való törekvés ügye iránt. Ha nem hisztek Nekem, akkor csak nézzétek meg a körülöttetek levőket, akiket elküldtek és felfedtek, és nézzétek meg, mi lakozik a velejükben, miről beszélnek, amikor senki más nem figyel rájuk, mi érdekli őket, milyen a hozzáállásuk a saját életükhöz, a túléléshez és a körülöttük lévő emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, valamint azt, hogy mit mondanak és milyen nézeteket fejeznek ki. Mindezekből a megnyilvánulásokból és feltárulásokból világosan láthatod, hogy milyenek, miért képesek távozni, és Isten háza miért akarja kitakarítani őket. Hát nem érdemes ezt a leckét megtanulni? (De igen.) És mi az a lecke, amit megtanultál? Mi az, amit megértettél? (Megtanultuk a megkülönböztető képességet és megértettük, hogy ezek az emberek a velejükben nem szeretik az igazságot és idegenkednek az igazságtól. Csak téblábolnak Isten házában, és előbb-utóbb ki lesznek takarítva.) Ha így látod a dolgokat, akkor az azt mutatja, hogy megtanultad a leckét.

Képes vagy-e meglátni, hogy a szellemi birodalomban az ördögök és a Sátán mennyire idegenkednek az igazságtól, és mennyire ellenségesek az igazsággal szemben? Képes vagy meglátni, hogy az ördögök és a Sátán mennyire szembeszegülnek Istennel és káromolják Istent? Képes vagy meglátni, hogy az ördögök és a Sátán milyen szavakat, mondásokat és módszereket használnak, hogy Istent támadják? Képes vagy meglátni, hogy Isten mit enged meg az ördögöknek és a Sátánnak, hogyan teszik azt, és milyen a magatartásuk? (Nem.) Ezeket nem láthatod. Ezért bármit is mond Isten, az csupán képzelődés vagy egy kép a szívedben; az nem tény. Mivel nem láttad ezeket a dolgokat, csak a képzeletedre hagyatkozhatsz és elképzelhetsz egy ilyen tablót, vagy elképzelhetsz valamilyen cselekedetet. Amikor azonban találkozol ezekkel az élő, emberi bőrbe bújt ördögökkel és sátánokkal, gyakorlatilag kapcsolatba kerülsz az ördögök és sátánok beszédével és tetteivel, valamint az Istent elítélő, támadó, káromló és Vele dacoló tényekkel és bizonyítékokkal – egészen világosan látni fogod a beállítottságukat, amely idegenkedik az igazságtól és gyűlöli az igazságot. Ezek az emberi bőrbe bújt ördögök és sátánok ugyanúgy támadják Istent, mint ahogy a szellemi birodalomban az ördögök és a Sátán; pontosan ugyanolyanok, csak az emberi bőrbe bújt ördögök és sátánok más formában támadják Istent – de a lényegük ugyanaz. Emberi bőrben járnak és emberré változnak, de mégis azért jönnek, hogy ítélkezzenek, támadjanak, szembeszegüljenek Istennel, és káromolják Őt. Az a mód, ahogyan ezek a testet öltött ördögök és sátánok, ezek az álhívők elítélik és támadják Istent, valamint szembeszállnak Vele, illetve ahogyan lerombolják az Ő munkáját és megzavarják az egyház munkáját, pontosan az a mód, ahogyan az ördögök és a Sátán a szellemi birodalomban teszik mindezeket a dolgokat. Ezért, amikor látod, hogy az ördögök és sátánok a világban hogyan dacolnak Istennel, akkor látod, hogy az ördögök és a Sátán a szellemi birodalomban hogyan dacolnak Istennel – egyáltalán nincs különbség. Ugyanabból a forrásból származnak és ugyanazzal a természetlényeggel rendelkeznek, ezért teszik ugyanazokat a dolgokat. Függetlenül attól, hogy milyen formát öltenek, mind ugyanazt teszik. Ezek az emberi bőrben megjelenő ördögök és sátánok tehát szembeszállnak Istennel, támadják Istent, és természetükből adódóan, és mert nem tehetnek róla, rendkívüli ellenszenvet és ellenállást tanúsítanak az igazsággal szemben. Miért mondom, hogy nem tehetnek róla? Embereknek tűnnek, másokkal együtt élnek, napi háromszor étkeznek, emberi oktatásban és tudásban részesülnek, ugyanazokkal az készségekkel és életmóddal rendelkeznek, mint a többi ember; a szellemük azonban nem azonos a többi emberével, és a lényegük sem. Tehát a nézeteik mögött meghúzódó lényeg, gyökér és forrás határozzák meg, hogy ők milyen emberek, valamint azok a dolgok, amelyekre képesek. Ha támadják és káromolják Istent, akkor ők ördögök, és nem emberek. Bármilyen jól hangzik vagy helyes az, amit mondanak emberi bőrben, a természetlényegük ördögi. Az ördögök mondhatnak szépen hangzó dolgokat, hogy félrevezessék az embereket, de az igazságot egyáltalán nem fogadják el, és még kevésbé ültetik gyakorlatba azt – ez teljesen így van. Nézzétek meg a gonoszokat és az antikrisztusokat, és azokat, akik szembeszállnak Istennel és elárulják Őt – hát nem ilyen típusú emberek? Mindannyian képesek olyan dolgokat mondani, amelyek jól hangzanak, de képtelenek bármi gyakorlatiasat tenni. Képesek némi tiszteletet mutatni és jól hangzó dolgokat mondani a státusszal és hatalommal rendelkező embereknek, különösen a közvetlen feletteseiknek, de amikor Isten színe elé járulnak, még minimális tiszteletet sem tanúsítanak a megtestesült Isten iránt. Ha megkérik őket, hogy intézzenek el valamilyen ügyet Istennek, valójában nem akarják megtenni, és még ha meg is teszik, felületesen csinálják. Miért képesek így bánni Istennel? Talán az igazság cserbenhagyta őket? Vajon Isten hagyta cserben őket? Vajon Isten már korábban is kapcsolatba lépett velük? A válasz ezekre a kérdésekre az, hogy nem, Isten soha nem is találkozott velük. Hogyan lehetséges tehát, hogy ezek az emberek ily módon viszonyulnak Istenhez és az igazsághoz? Ennek egyetlen oka van, mégpedig az, hogy a természetlényegük eredendően ellenkezik Istennel. Ez az oka annak, hogy nem tehetnek mást, mint gúnyolódnak és káromolják Istent, és szívükben megvetik, elítélik és támadják Őt, és mindezt teljesen gátlástalanul – ezt a természetlényegük dönti el. Ezeket a dolgokat szinte minden erőfeszítés nélkül teszik, a szavak csak úgy ömlenek a szájukból, megfontolás és gondolkodás nélkül, egyszerűen csak természetesen módon felfedik őket. Képesek tisztelettel lenni mások iránt, a státusszal rendelkezők és a hétköznapi emberek iránt, de Istent és az igazságot teljesen megvetik. Mik ők? (Ördögök.) Így van, ördögök ők, nem emberek, koruktól függetlenül. Néhányan azt mondják: „Talán csak fiatalok és nem értik a dolgokat.” Azt gondolod, hogy fiatalok és nem értik a dolgokat, de amikor kimennek a világba és a társadalomba, és idősebb emberekkel találkoznak, mindig helyesen szólítják meg őket. Csak amikor Istent látják, Őt nem szólítják meg, ehelyett azt mondják: „Helló”, vagy „Hé, te ott”, vagy csak „Te”. Nem szólítják meg Istent. A társadalomban tudják tisztelni az öregeket és tudnak törődni a fiatalokkal, civilizáltak és udvariasak. Amikor azonban Isten színe elé járulnak, nem képesek erre, és nem értik, hogyan tisztelhetik Őt. Tehát mik is ők? (Ördögök.) Ördögök, tipikus ördögök! Képesek tiszteletet mutatni és udvariasnak lenni a tekintélyes emberekkel a társadalomban, a rangos emberekkel, azokkal, akiket csodálnak, sőt azokkal is, akikből valamilyen hasznot húzhatnak; csakhogy amikor Isten színe elé járulnak, egyáltalán nem tanúsítanak tiszteletet vagy udvariasságot, hanem azonnal ellenállóvá válnak, nyíltan megvetik Őt és lenézően bánnak Vele. Kik ők? Ördögök, tipikus ördögök! Ezek az álhívők, akik beszivárognak Isten házába, majd pedig kitakarítják és kicsapják őket, mind ilyenek, száz százalékig. Annyira ellenálló és megvető módon bánnak Istennel, amikor pedig arról a kötelességről van szó, amit Isten megkövetel az emberektől, akkor még kevésbé figyelnek oda. Függetlenül a társadalmi státuszuktól, hogy mennyire képzettek, hogy milyen korúak vagy neműek, a természetlényegük ugyanolyan. Amikor a világban járnak és találkoznak egy hivatalnokkal, aki valamit kér tőlük, készségesen a földre borulnak és hajbókolnak előtte. Boldogan és készségesen lesznek a hivatalnok rabszolgái, és megpróbálnak a lehető legjobban hízelegni neki. Ha egy híresség vagy egy elnök kezet fog velük vagy megöleli őket, megtisztelve érzik magukat, és talán soha többé nem mosnak kezet vagy nem öltöznek át, amíg élnek. Úgy érzik, hogy ezek a hírességek és nagy emberek még Istennél is nagyobbak, ezért van, hogy szívükben képesek megvetni Istent. Nem számít, hogy Isten mit mond vagy milyen munkát végez, ezek az emberek nem tartják azt említésre méltónak. Nemcsak, hogy nem tartják említésre méltónak, hanem állandóan dolgozni akarnak Isten szavain, és megváltoztatni őket, hozzáadni a saját értelmezésüket, eljesen összhangba hozni azzal, amit ők gondolnak – ezek mind olyan emberek, akiknek a természetlényegükkel van probléma. Mondd meg Nekem, helyénvaló-e megengedni, hogy ezek az ördögi emberek, vagy ezek az ördögi természetlényegű emberek Isten házában maradjanak? (Nem, nem helyénvaló.) Nem helyénvaló. Ők nem olyanok, mint Isten választott népe: Isten választott népét Isten választotta ki, míg ezek az emberek ördögöktől és a Sátántól valók.

Milyen embereknek kell összegyűlni ahhoz, hogy gyülekezetnek nevezhessük őket? Milyen emberek kellenek Isten házába, és milyen embereké Isten háza? Mondjátok meg Nekem! (Olyan emberek, akik valóban hisznek Istenben és törekszenek az igazságra.) Ez egy kicsit túl szigorú. Az Én nézőpontomból az a legalacsonyabb határ és a minimális mérce, hogy olyan emberek legyenek, akik hajlandóak munkát végezni. Lehet, hogy nem szeretik az igazságot, de ez nem jelenti azt, hogy idegenkednek az igazságtól, kérdés nélkül megteszik, amit Isten háza kér tőlük, engedelmesek és képesek alávetni magukat. Amikor az igazságra való törekvés feltételeiről van szó, egyesek úgy gondolhatják, hogy hiányos képességűek, nem élvezik azt, és nemigen érdekli őket. Talán azt gondolják, hogy elfogadható, ha időnként meghallgatnak egy-egy prédikációt, néha pedig, amikor meghallgatnak egy prédikációt, elalszanak, és amikor felébrednek, azon tűnődnek: „Mit is hallgattam? Elfelejtettem. Jobb, ha megyek dolgozni. Elég, ha csak a munkámat végzem.” Nem rendetlenek vagy zavaróak, és keményen dolgoznak, bármilyen munkát is rendeznek el számukra. Igazi őszinteség árad belőlük és olyanok, mint a régi igáslovak – a gazdájuk csak szól, hogy dolgozzanak, és akár malomkövet kell forgatni, akár ekét húzni, akár a földeken dolgozni, akár szekeret húzni, mindig igazi őszinteség árad belőlük, és képesek elvégezni a feladatokat anélkül, hogy gondot okoznának. Vajon mit gondolnak? „Azt mondják, hogy munkás vagyok, tehát munkát fogok végezni. Én nem érek semmit, egy alantas senki vagyok. Azzal, hogy Istenért munkát végzek, Ő felmagasztal engem, és egyáltalán nem érzem magam megbántva.” Látod, ez az ő hozzáállásuk. Tehát az ilyen embereket meg kell tartani Isten házában. Még ha vannak is hibáik, hiányosságaik és rossz szokásaik, vagy ha hiányos képességűek vagy ostobák, akkor is el tudom viselni és tolerálni tudom mindezeket az embereket, ez nem probléma, és lehetőséget adok nekik. Milyen lehetőségeket? Megadok-e nekik a lehetőséget arra, hogy munkát végezzenek vagy hogy üdvösségre jussanak? Természetesen, mindkettőt. Mint teremtett lények, hajlandóak munkát végezni Istenért, munkát végezni Isten házában, és joguk van hozzá, hogy ezt tegyék. Sőt, ezzel a vágyukkal együtt meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy üdvösségre jussanak. Ám vannak, akik azt mondják: „De ők nem igyekeznek elnyerni az üdvösséget!” Ha nem igyekeznek elnyerni az üdvösséget, akkor az az ő dolguk, de legalább különleges kegyben lehet részesíteni őket, és lehetőséget kell adni nekik az üdvösség elérésére, mivel esélyük van arra, hogy megmeneküljenek. Mit értek az alatt, hogy „esélyük van rá”? Úgy értem, hogy a képességeik hiányosak, kissé ostobák, nem tudnak nagyon nagy vagy fontos munkát a vállukra venni a kötelességeik végzése során, hanem csak egy közönséges kötelességet végeznek, nem játszanak nagyon fontos szerepet Isten házában, nem vállalnak semmilyen fontos munkát, miközben Isten munkája terjeszkedik, és nem nagyon járulnak hozzá; mivel azonban megvan bennük a vágy, hogy hajlandóak legyenek Istennek munkát végezni, különleges kegyben részesülnek és esélyt kapnak a szabadulásra – ez az a különleges szívesség, amiben részesülnek. Isten minden egyes embernek számos lehetőséget ad. Vajon Isten igazságosan bánik az emberekkel? (Igen.) Mert függetlenül attól, hogy mennyire gyengék, mennyire hiányosak a képességeik, és mennyire ostobák, tagjai a hétköznapi és romlott emberi fajnak; ők csak személy szerint nem törekszenek nagyon aktívan az igazságra, de emberként még mindig helyénvalóak. Végül is, akár képesek elnyerni az igazságot vagy elnyerni az üdvösséget, ami Istent illeti, Ő jósággal veszi körül és különleges kegyben részesíti őket, mert ezeket az embereket teljesen más fából faragták, mint az álhívőket és az Istennel szemben álló ördögöket, és más a lényegük. Azok az emberek ördögök és Isten ellenségei, míg ezek, annak ellenére, hogy csak arra törekszenek, hogy munkát végezzenek és megelégszenek a munkavégzéssel, a szívükben nincs ellenállás Istennel szemben. Soha nem fogják aktívan támadni Istent, elítélni Istent, vagy káromolni Őt, hanem pozitív hozzáállást táplálnak Istennel szemben, vagyis hajlandóak Istenért munkát végezni, függetlenül attól, hogy képesek-e elnyerni az üdvösséget vagy sem. Aztán vannak olyanok, akik ennél valamivel jobbak, akik a munkavégzés során képességeik szerint néhány igazságot a gyakorlatba tudnak ültetni, akik aktívan és pozitívan keresnek néhány igazságalapelvet, akik arra törekszenek, hogy ne menjenek szembe az alapelvekkel. Ilyen vágy és ilyen hozzáállás jellemzi őket, ezért Isten jósággal veszi körül őket. Isten nem bánik velük igazságtalanul, egyszerűen csak nem mond le róluk, és állandóan lehetőséget ad nekik. Ha eljutnak az Istennek való alávetettségig és ki tudnak szabadulni a Sátán befolyása alól, mire Isten munkája véget ér, akkor Isten bevezeti őket a királyságba – ez az a rendeltetési hely, ahová el kell jutniuk. Isten meg akarja menteni ezeket az embereket és nem fog lemondani róluk; hogy Isten hogyan fogja ezt megtenni és ezeket a szavakat beteljesíteni, egy nap majd megtudjátok. Hogyan viszonyul Isten az ördögökhöz és sátánokhoz? (Idegenkedik tőlük.) Az Ő hozzáállása az, hogy idegenkedik tőlük. Mondanom sem kell, hogy idegenkedik tőlük. Isten az ördögöket és sátánokat arra használja, hogy a megfelelő időben és helyen, a megfelelő helyzetben és a megfelelő dolgokkal szolgálatot végezzenek, és miután elvégezték a szolgálatot, mérlegelés nélkül kirúgja őket. Természetlényegük, amely nem törekszik az igazságra, és amely idegenkedik az igazságtól, állandóan feltárul mindenféle helyzetben. Isten nem áraszt rájuk kedvességet, mert Isten teljesen megveti őket, és rendkívül undorodik tőlük. Ezek az ostoba, gyenge képességű emberek, akik közül egyesek talán még zavarodottak is, azonban hajlandóak Istenért munkát végezni, és magukban hordozzák azt a hozzáállást és eltökéltséget, hogy „szeretnének Istenért munkát végezni, és ezt soha nem bánják meg.” Ezért a mindennapi életben Isten mindig megbocsátja ostobaságukat és elviseli gyengeségüket, valamint megvédi őket és vigyáz rájuk. Mit értek az alatt, hogy Isten megvédi őket és vigyáz rájuk? Azt értem alatta, hogy Isten megvilágosítja őket annak a néhány igazságnak a szó szerinti jelentését illetően, amelyet képesek felfogni, és lehetővé teszi, hogy megértsék az igazságokat, amelyeket képesek felfogni; Isten velük van, békét és örömöt ad nekik, és amikor kísértéssel találkoznak, Isten megfelelő környezetet alakít ki a számukra, hogy megvédje őket attól. Melyek a fő kísértések? Sok kísértés létezik: házasság, a férfiak és nők közötti helytelen kapcsolatok, a pénz, a státusz, a hírnév és a nyereség, az elismertség, valamint a jó állás és jó fizetés stb. – ezek mind kísértések. Milyen más módon védi meg Isten az embereket? Meggyógyít a betegségből, hogy megóvjon a szenvedéstől, megóv attól, hogy gonosz emberek csapdába ejtsenek és megtámadjanak, és így tovább. Sőt, amikor nehézségekbe vagy szerencsétlenségnek tűnő dolgokba ütközöl, Isten úgy alakít néhány embert, eseményt és dolgot, hogy megvédjen ezektől a szerencsétlenségektől és nehézségektől, lehetővé téve számodra, hogy zökkenőmentesen végezd a munkát Istenért az Ő házában, ahogyan szeretnéd, mindvégig – hát nem jó dolog ez? (Igen, az.) Honnan ered tehát az, hogy minden zökkenőmentesen menjen, és hogy minden úgy történjen, ahogyan szeretnéd? (Isten oltalmából.) Helyes, ez Isten oltalmából származik, abból, hogy Isten vigyáz rád, valamint Isten jóságából. Azok az emberek azonban, akik ördögök, nem tehetnek mást, mint hogy ördögi dolgokat tesznek. Mindenben, amit tesznek, hibáznak, és mind gonosz szándékokat dédelgetnek. Normális, hogy gyakran esnek kísértésbe; pontosan erre van szükségük, mintha egy nagy kő esne le hirtelen az égből, ami fejbe vágja, összezúzza őket, aztán meghalnak. Azok az emberek, akik hajlandóak Istenért munkát végezni, szintén találkoznak ilyesmivel, de Isten csodálatos oltalmával nem éri őket ilyen csapás, hanem elmegy mellettük, ők pedig azt mondják magukban: „Isten megóv engem, még nem jött el az én időm, hogy meghaljak!” Isten életben tart téged, hiszen még mindig hasznos vagy Számára. Isten adta neked az életedet, és mivel hajlandó vagy munkát végezni Érte, és felajánlod magad Neki, miért ne védene meg? Isten biztosan meg fog védeni. Vajon Isten sokat vár az emberektől? (Nem.) Ezek az emberek, akik hajlandóak Istenért munkát végezni, valójában nem túl tehetségesek, és a képességük nem valami nagyszerű; valamennyire felfogják az igazságot, egészen odáig, hogy bizonyos szavakat és doktrínákat is megértenek, és megtanulnak úgy beszélni, mint más emberek. Azonban egyszerűen nem képesek felfogni az igazságalapelveket, és nem képesek eljutni az igazságra való törekvésig vagy az üdvösség eléréséig. Az Istennek való alávetettségük csupán azt jelenti, hogy megteszik, amit Isten háza mond nekik, és semmiképpen sem képesek alávetni magukat az igazságnak, ez minden. Ezért, mivel ők csak közönséges, romlott emberi lények, és mivel hajlandóak Istenért munkát végezni, Isten nem veti el őket. Ezért azok az emberek, akiket kitakarítanak, egyértelműen nem jók. Ha valóban jó emberek vagytok, ha valóban olyan emberek vagytok, akiket Isten kiválasztott, ha a valóban megvan benned az Istennek való alávetettség hozzáállása, a vágy és a hozzáállás, hogy hajlandó légy Istenért munkát végezni és azt soha meg nem bánni, akkor Isten semmiképpen sem fog téged elvetni, hanem jóságával fog körülvenni. Ez áldás lesz számodra, és Isten ilyen embereket akar. Isten ilyen embereket akar – ők nem törekszenek az igazságra és képtelenek megérteni az igazságot a hiányos képességük miatt, mégis hajlandóak Istenért munkát végezni. A másik embertípus, akiket Isten akar, azok, akik szeretnének törekedni az igazságra, akik szeretik az igazságot, akik szeretik a méltányosságot, az igazságosságot és a pozitív dolgokat, akik alá akarják vetni magukat az igazságnak, és akik, miután megértették és felfogták az igazságot, miután megismerték azt, képesek engedelmeskedni, alávetni magukat, és az igazsággal összhangban gyakorolni. Továbbá, ezekben az emberekben megvan azeltökéltség az igazságra való törekvésre és az üdvösség elérésére, és soha nem kételkedtek Istenben. Ezek az emberek természetesen azok, akiket Isten szeret és meg akar menteni. Képes vagy-e azonban megfelelni ennek a mércének? Mit fogsz tenni akkor, ha nem vagy képes megfelelni ennek? Az a legkevesebb, hogy az Istenhez és az igazsághoz való hozzáállásod nem lehet az ördögök és a Sátán hozzáállása, legalább meg kell közelítened Isten jóváhagyásának mércéjét, és hajlandónak kell lenned munkát végezni Istenért. Ha állandóan szembeállítod magad Istennel, Istennel ellentétesen cselekszel, és ha a szívedben állandóan támadod Istent és káromlod Őt, akkor problémás és veszélyes helyzetben vagy. A szívedben tisztában kell lenned azzal, hogy milyen hozzállást tanúsítasz Istennel szemben, és a különböző embertípusok szerint kell kategorizálnod magad, amelyekről itt beszéltem.

Az igazságra való törekvés nagyon fontos, de ez nem jelenti azt, hogy ha az emberek nem törekszenek az igazságra, akkor nem juthatnak el az út végére; ez nincs egyértelműen meghatározva. Minden ember teremtett lény, és mindaddig, amíg az ember nem ördög vagy Sátán, addig nem fogja aktívan támadni atívan Istent, vagy nem fogja tiszta tudattal akítvan támadni és káromolni Istent. Tehát Isten igazságos és észszerű a közönséges, romlott emberiséggel szemben, és mindannyiuknak megadja az esélyt az üdvösség elérésére. Amíg az ember az üdvösség elérését tapasztalja, Isten kedves hozzá, megvédi és gondoskodik róla. Hogyan viszonyul tehát Isten azokhoz az emberekhez, akik ördögök és sátánok? Ők ellenségüknek tekintik Istent, és folyamatosan elítélik, támadják és káromolják Őt, tönkreteszik az Ő munkáját, és soha nem tudnak bűnbánatot tartani. Ha másokkal érintkeznek, lesznek olyanok, akikkel jól kijönnek, kizárólag olyankor viszont, amikor Isten elé kerülnek, Vele egyáltalán nem jönnek ki, egy percig vagy egy másodpercig sem; nem tudnak Istennel együtt dolgozni, együtt létezni, vagy konszenzusra jutni Vele bármiben, és ez azt mutatja, hogy ők tipikus ördögök és sátánok. Isten egyáltalán nem tűri az ilyen embereket, és Isten háza egyáltalán nem tartja meg az ilyen embereket. Amikor egyet felfedeznek, kitakarítják őket; amikor egy párat fedeznek fel, kitakarítják őket; akárhányat fednek fel, annyit tisztítanak ki – aznap, amikor felfedetnek, már végük is van. Látod, amikor a jó embereket előléptetik és valamilyen fontos célra használják, akkor tökéletesednek, áldottak, és a legnagyobb termést aratják; amikor a gonosz embereket és az ördögöket léptetik elő és használják, akkor ők természetes módon felfedetnek és kiiktatják őket, és elérkezett az utolsó napjuk. Gondoljatok azokra a körülöttetek élőkre, akik nemrégiben vagy korán felfedtek, kiiktattak vagy kitakarítottak, és azokra, akiknek a nevét végül törölték a listáról. Akkor iktatták ki őket, amikor „karrierjük” csúcsára értek Isten házában, elérkezett az utolsó napjuk, és egy óriási pontot tettek az Istenbe vetett hitéletükre. Az álhívők sodródnak a gyülekezetben és nem találnak maguknak megfelelő helyet, és nem tudnak semmilyen kötelességet elvégezni. Abban a pillanatban, amikor valamilyen gonosz tettet követnek el, felfedetnek, és elérkezett az utolsó napjuk. Az ördögök szeretnek nagy dolgokat tenni és nevet szerezni maguknak, és a nap, amikor a legnagyobb dicsőségben pompáznak, az utolsó napjuk. Miért mondom ezt? Tudjátok? Mert így állnak a dolgok. Akkor a legelégedettebbek, amikor a legjobban tündökölnek a dicsőségben, és vajon nem akkor feledkeznek meg leginkább önmagukról, amikor a legelégedettebbek? (De igen.) Ezek az ördögök, amikor nincs részük sikerben és dicsőségben, lehajtják a fejüket. De az, hogy azt mondom, lehajtják a fejüket, nem jelenti azt, hogy képesek gyakorolni az igazságot, csak azt, hogy nagyon óvatosan és körültekintően teszik a dolgokat, mindig óvatos szívvel, nem pedig istenfélő szívvel. Abban a pillanatban, amikor meglátnak egy lehetőséget, vagy amikor némi hatalom és státusz birtokába kerülnek, és képesek megparancsolni a szélnek és az esőnek, hogy teljesítsék az akaratukat, önelégültekké válnak és megfeledkeznek magukról, azt gondolván: „Eljött az én időm. Itt az ideje, hogy elővegyem a képességeimet és az erősségeimet, és működésbe hozzam az adottságaimat!” És akcióba lendülnek. Mi a motiváció a cselekedeteik mögött, és mi a cselekedeteik forrása? Honnan ered a tetteik motivációja és forrása? Az ördögöktől, a Sátántól ered, valamint a vágyaikból és vad ambícióikból. Ilyen körülmények között vajon azok a dolgok, amelyeket tesznek, összhangban lehetnek az igazságalapelvekkel? Lehet-e istenfélő szívük, miközben a dolgokat teszik? Tudják-e úgy intézni az ügyeket, ahogyan azt Isten háza megköveteli? A válasz mindezekre a kérdésekre az, hogy nem. És mik a következmények? (Fennakadást és zavart okoznak.) Így van, a következmény az, hogy súlyos akadályozásokat és zavarokat okoznak, sőt még súlyos zavarásokat és veszteségeket is okoznak Isten házában és a gyülekezeti munkában. Akkor tehát, azokkal az alapelvekkel összhangban, hogy miként kell bánni az emberekkel Isten házában, vajon hogyan kell bánni azokkal az emberekkel, akik ilyen következményeket idéznek elő a gyülekezet munkájában? Ha az ügy kisebb jelentőségű, akkor el kell őket bocsátani, ha pedig súlyos, akkor ki kell őket takarítani. Amikor valakit előléptetnek és valamilyen fontos feladatra alkalmaznak, vagy valamilyen munkára osztanak be, Isten háza mindig egyértelműen közölni fogja velük a munka végzésének alapelveit. Sok alapelvet és részletet mondanak el az illetőnek, és csak akkor tekintik az átadást befejezettnek, ha az illető megértette és felfogta azt, és mindent leírt. Amikor azonban valamilyen munkát kellene végezniük és kötelességüket végrehajtaniuk, akkor ördögi karmaikat felfedve fognak hozzá, és kezd megmutatkozni az ördög, amik ők valójában. Egyáltalán nem az Isten háza által megkövetelt alapelvek szerint cselekszenek, hanem teljesen úgy, ahogy ők maguk akarják, úgy csinálják a dolgokat, ahogy nekik tetszik, ahogy ők szeretnék. Senki sem tudja őket irányítani, és nem hallgatnak senkire. Azt gondolják: „Isten háza, isten és az igazság mind félreállhatnak! Itt én parancsolok!” Az ördögök így tesznek, és így viszonyulnak a kötelességhez és az igazsághoz. Ha így viszonyulsz az igazsághoz, akkor felfedetsz. Ha Isten házának munkáját és a kötelességedet jelentéktelen dolognak tartod, és nem az Isten háza által előírt alapelvek szerint teszed a dolgokat, akkor nem fognak veled udvariasan bánni. Isten házának vannak alapelvei, amelyek alapján bánik az emberekkel; akiket el kell bocsátani a pozíciójukból, azokat elbocsátják, és akiket ki kell takarítani, azokat kitakarítják, ez minden, amit erről mondhatunk. Nem így van? Hát nem ezt teszi Isten háza? És vajon nem így lepleződnek le azok az ördögök? Vajon nem ez motiválja a cselekedeteiket, nem ez a tetteik forrása, és nem így teszik a dolgokat? (De igen.) Azzal, hogy Isten háza így bánik velük, vajon igazságtalanul kezeli őket? (Nem.) Ez megfelelő bánásmód? (Igen.) Ez valóban nagyon is helyénvaló! Egy normális ember elfogadja a kötelességét, előléptetik, és valami fontos feladatot kap. Munkáját a saját tehetsége és képessége szerint végzi, és többé-kevésbé a munka általa megértett alapelveinek megfelelően, vagy az Isten háza által előírtak szerint. Annak ellenére, hogy gyakran romlott beállítottságot tanúsít, ez nem befolyásolja a kötelessége normális végzését. Függetlenül attól, hogy milyen nehézségekbe ütközik, milyen helytelen állapotba kerül, vagy milyen fennakadásokat kell elviselnie, végül valamilyen pozitív eredményt ér el a kötelessége végrehajtása során, és ezek az eredmények mindenki számára elfogadhatóak. Azok az álhívők azonban, függetlenül attól, hogy mennyi ideje végzik kötelességüket, sosem érnek el semmilyen pozitív eredményt. Mindig rosszat tesznek és megpróbálják tönkretenni a dolgokat, és ez nemcsak befolyásolja a gyülekezeti munkát, hanem az egyház érdekeit is sérti, rossz légkört teremt a munkájuk körül és elrontja azt. Ha egy ördög valamilyen munkát megzavar és tönkretesz, akkor a színfalak mögött sok embernek kell lennie, akik a munkát újrakezdik a semmiből, elpazarolva Isten házának emberi és anyagi erőforrásait, és Isten választott népe közül sokakat megharagítanak. Amint az ördögöt kitisztították, a gyülekezet munkája azonnal új, ragyogó külsőt kap, és a munka eredményei is megváltoznak. A bomlasztásokat és zavarokat okozó ördögöt kitiltják, az emberek mentalitása felszabadul, a munka hatékonysága megnő, és mindenki normálisan végzi a kötelességét. Tehát ezek az emberek, akik ördögök és Sátánok, kívülről embereknek tűnnek, és függetlenül attól, hogy hány évesek vagy mennyire műveltek, mindaddig, amíg gonosz emberek, képesek gonosz cselekedeteket végrehajtani, és az embereket megrontó és megzavaró ördögök és a Sátán szerepét játsszák. Például éppen csirkehúslevest főzöl, és mindenki alig várja, hogy ehessen, amikor hirtelen egy légy landol a levesben. Mondd meg Nekem, meg lehet még enni azt a húslevest? Nincs mit tenni, egyszerűen ki kell önteni, és két-három órányi munka veszett kárba. Aztán többször is ki kell mosnod az edényt, és miután kimostad, még mindig nem tűnik tisztának, és marad benned egy kis undor. Mi zavart meg téged? (A légy.) Bár a légy nagyon kicsi, a mocskos lényege mégis annyira undorító. Ezek az emberek, akik ördögök, olyanok, mint a legyek. Bejutnak a gyülekezetbe, súlyos fennakadást okoznak az egyházi élet normális rendjében, és megzavarják az egyházi munka normális menetét. Akkor most már tiszta megértésetek van ezekről az emberekről, akik ördögökberekkel? Megpróbálni rávenni őket, hogy végezzenek egy kis szolgálatot és jól tegyék a kötelességüket, nehezebb, mint egy malacot rávenni, hogy repüljön; olyan, mintha egy halat próbálnánk rávenni, hogy a szárazföldön éljen. A legnehezebb dolog az ördögöket és sátánokat rávenni arra, hogy gyakorolják az igazságot, és ugyanilyen nehéz az álhívőket rávenni arra, hogy hűségesen teljesítsék a kötelességüket. Így állnak tehát a dolgok. Ha olyan emberekkel találkoztok, akik Sátánk és álhívők, és meg kell kérnetek őket, hogy átmenetileg segítsenek nektek valamiben, akkor az rendben van. De ha valamilyen kötelesség végrehajtását vagy munkavégzést szervezel meg nekik, akkor vak vagy, és becsapnak téged. Különösen, ha megkéred őket, hogy valami fontos munkát végezzenek el, akkor még ostobább vagy. Ha tényleg nem találsz senkit, aki alkalmas lenne, hogy segítsen neked, és ezért kéred a segítségüket, akkor rendben van, megkérheted őket, de szemmel kell tartanod őket, és nem szabad félresöpörnöd az ügyet. Az ilyen emberek teljesen megbízhatatlanok; mivel nem emberek, hanem ördögök, teljesen megbízhatatlanok. Most tehát vess egy pillantást a csoportfelügyelőkrevagy a csoportvezetőkre, és azokra, akik kulcsfontosságú kötelességeket és fontos munkát végeznek, és nézd meg, hogy ilyen ördögök-e. Ha el tudod bocsátani őket, akkor bocsásd el, amint teheted; ha nem tudod elbocsátani őket, mert nincs senki, aki alkalmas lenne, hogy átvegye a helyüket, akkor tartsd szemmel őket, gondosan ellenőrizd és kövesd őket. Nem szabad lehetőséget adnod az ördögöknek és a sátánoknak, hogy zavart okozzanak. Egy ördög mindig ördög marad, nincs benne emberi mivolt, nincs lelkiismerete és józan esze – erre mindig emlékezned kell! Az álhívők mind ördögök és sátánok, és nem szabad hinned nekik! Itt fejezzük be a beszélgetést ebben a témában.

Az igazságra való törekvés első gyakorlata: elengedés

I. A különféle negatív érzelmek elengedése

D. A gyötrelem, szorongás és aggodalom érzelme

Amikor korábban arról beszéltünk, hogy hogyan kell az igazságra törekedni, két dologról volt szó. Mi volt az első? (Az elengedés.) Az egyik az elengedés volt. Mi volt a másik? (Az odaszánás.) Az odaszánás. Háromszor beszéltünk az elsőről, az „elengedésről”. Miről beszélgettünk a legutóbbi alkalommal? (A legutóbbi alkalommal Isten azokat az okokat boncolgatta, amelyek miatt a gyötrelem, a szorongás és az aggodalom negatív érzelmei kialakulnak az emberekben, abból a szempontból, hogy milyen nehézségeik vannak, és hogyan viszonyulnak Isten munkájához és az igazsághoz.) A gyötrelem, a szorongás és az aggodalom negatív érzelmei sokféle okból kialakulhatnak, de általában abból az objektív okból erednek, hogy az emberek nem értik az igazságot. Ez az egyik ok. Van egy másik ok is, és ez az elsődleges oka annak, hogy az emberek nem törekszenek az igazságra. Amikor az emberek nem értik az igazságot vagy nem törekszenek rá, és nincs igazi hitük Istenben, akkor nem vetik alá magukat igazán, ezért jelenik meg bennük mindenféle negatív érzelem természetes módon. A mindennapi életben az emberek az életükben tapasztalt gyakorlati nehézségek és a gondolkodásukban felmerülő problémák miatt végül mindenféle negatív érzelmeket tapasztalnak az objektív környezetükben. Különösen a gyötrelem, a szorongás és az aggodalom negatív érzelmeit, amelyekről a múltkor beszéltünk, és amelyek mind azért keletkeznek, mert az emberek mindenféle nehézséggel és problémával szembesülnek, amelyek a hús-vér testtel kapcsolatosak. Amikor az emberek ezekkel a problémákkal találkoznak, nem keresik azt az igazságot, vagy nem hiszik el, amit Isten mond, még kevésbé keresik azt az igazságot, amit Isten szavaiban kellene megérteniük és gyakorolniuk, ami lehetővé tenné számukra, hogy elengedjék a helytelen nézeteiket, a helytelen gondolataikat és nézeteiket ezekkel kapcsolatban, valamint elengedjék ezek helytelen kezelési és megközelítési módjait. A napok múlnak, az idő telik, és a különböző nehézségek, amelyekkel az emberek a mindennapi életben szembesülnek, mindenféle gondolatot generálnak, amelyek megzavarják és a szívük mélyén korlátozzák őket. Tudtukon kívül ezek a gondolatok a gyötrelem, szorongás és aggodalom érzését keltik bennük a testre vonatkozóan, és a különböző problémákat illetően, amelyekkel szembe kell nézniük. Valójában, amikor az emberek még jöttek Isten színe elé, vagy nem értik az igazságot, ezek a kérdések minden egyes emberben különböző mértékű gyötrelmet, szorongást és aggodalmat keltenek – ez elkerülhetetlen. Azok számára, akik a hús-vér testben élnek, bármi, ami velük történik, bizonyos zavart okoz és hatással lesz az életükre és a gondolataikra. Amikor ez a zavar és hatás meghaladja azt, amit el tudnak viselni és hordozni, vagy amikor ösztöneik, képességeik és társadalmi helyzetük nem elegendő az önfenntartáshoz, illetve e nehézségek megoldásához vagy eloszlatásához, a gyötrelem, a szorongás és az aggodalom természetszerűleg megjelenik a szívük mélyén, összegyűlik, és ezek az érzések válnak a normális állapotukká. A különböző dolgok – mint például a jövőbeli kilátások, az étel, ital és házasság, a jövőbeli túlélés vagy egészség, az öregkor, valamint a társadalmi státusz és hírnév – miatt való idegeskedés egy olyan állapot, amelyben az egész emberiség osztozik, azon az alapon, hogy az ember nem érti az igazságot és nem hisz Istenben. Azonban, amint az emberek eljutnak az Istenben való hitre, amikor megértenek egy kevés igazságot, egyre erősödni fog az az elhatározásuk, hogy az igazságra törekedjenek. Ily módon a gyakorlati nehézségek és problémák, amelyekkel találkoznak, fokozatosan csökkennek, a gyötrelem, a szorongás és az aggodalom negatív érzelmei pedig fokozatosan gyengülnek és enyhülnek – ez nagyon is természetes. Ennek az az oka, hogy miután az emberek sokat olvastak Isten szavaiból és megértettek néhány igazságot az Istenbe vetett hitükben, mindig Isten szavai szerint fogják mérlegelni és megközelíteni azoknak a kérdéseknek a lényegét, gyökerét és eredetét, amelyekkel az életük során találkoznak. Végső soron végül megértik, hogy a sorsuk és mindezek a dolgok, amelyeket az életükben tapasztalnak, Isten kezében vannak, és így általános értelemben megértik, hogy mindez Isten szuverenitása alatt áll, és egyik sem rajtuk múlik. Ezért a legegyszerűbb dolog, amit az emberek tehetnek, hogy alávetik magukat – alávetik magukat a Menny intézkedéseinek és szuverenitásának. Nem kell küzdeniük a sorsuk ellen, hanem amikor bármilyen problémával találkoznak, mindig pozitívan és aktívan kell keresniük Isten szándékait, és onnan kiindulva kell megtalálniuk a legmegfelelőbb módot a probléma megoldására – ez a legalapvetőbb, amit az embereknek meg kell érteniük. Vagyis miután az emberek eljutnak az Istenben való hitre, az általuk megértett igazságok miatt, és mert alapvetően alávetik magukat Istennek, a gyötrelmük, a szorongásuk és az aggodalmuk fokozatosan enyhül. Ez azt jelenti, hogy ezek az érzelmek már nem fogják tudni olyan fájdalmasan gyötörni őket, illetve nem fognak összezavarodni, zavarba jönni, és nem fogják úgy érezni, hogy a jövőjük sivár és bizonytalan, hogy emiatt gyakran gyötrődjenek, szorongjanak és aggódjanak. Éppen ellenkezőleg, mivel eljutottak oda, hogy hisznek Istenben és megértettek némi igazságot, és van némi tisztánlátásuk és megértésük az élet mindenféle dolgairól, vagy van egy megfelelőbb módjuk e dolgok kezeléséhez, a gyötrelem, szorongás és aggodalom negatív érzelmei fokozatosan csökkenni fognak. Annak ellenére azonban, hogy már sok éve hiszel Istenben és sok prédikációt hallgattál, a gyötrelem, szorongás és aggodalom negatív érzelmei még mindig nem szűntek meg vagy gyengültek benned – vagyis a hozzáállásod, ahogyan az emberekre és a dolgokra tekintettél, ahogyan viselted magad és cselekedtél, valamint a gondolataid és a nézeteid, és az, ahogyan a dolgokat kezelted, mielőtt Istenben hittél volna, nem változott – ami azt jelenti, hogy miután elkezdtél hinni Istenben, nem fogadtad el az igazságot, nem nyerted el az igazságot, és nem használtad az igazságot arra, hogy megoldd ezeket a problémákat Isten szavainak olvasása és a prédikációk meghallgatása után, ezáltal megoldva a gyötrelem, szorongás és aggodalom e negatív érzelmeit. Ha soha nem keresed az igazságot, hogy eloszlasd ezeket a negatív érzelmeket, az nem azt mutatja vajon hogy problémád van? (Igen.) Milyen problémára utal ez? Már sok éve hiszel Istenben, de még mindig úgy érzed, hogy a jövőd teljesen sivár és borús. Szívedben még mindig gyakran üresnek és tehetetlennek érzed magad, és még mindig gyakran érzed, hogy elveszett vagy és nincs kiút a számodra. Nem tudod, merre tart az életed, és még mindig úgy érzed, hogy a ködben tapogatózol, ösvény nélkül, és nincs irány, amerre haladj. Mit jelent ez? A legkevesebb, hogy azt jelenti, hogy nem nyerted el az igazságot, igaz? És ha nem nyerted el az igazságot, akkor mit csináltál ennyi éven át? Vajon törekedtél az igazságra? (Nem.) Ha, miközben feladtál dolgokat, feláldoztad magad, és végezted a kötelességeidet, nem törekedtél az igazságra és nem használtad az igazságot a gyakorlati problémák megoldására, akkor mit csináltál egész idő alatt? (Tétlenkedtél és tengtél-lengtél.) Sokan vannak, akik felületesen végzik a kötelességüket, és ezek az emberek tulajdonképpen munkát végeznek. A munkások megelégszenek azzal, hogy képesek elvégezni a kötelességüket, fizetnek némi árat, és szenvednek egy kicsit, de nem törekszenek az igazságra. Ezért van az, hogy azután sem változtak semmit, hogy sok éve hisznek Istenben. Ezek az emberek valójában munkások, és ha azt mondjuk, amit régen mondtak, akkor mondhatjuk, hogy vallásos tevékenységet folytatnak. Vessetek egy pillantást ezekre a vallásos tevékenységekre a vallásos világban – az emberek vasárnaponként istentiszteletre járnak és összejöveteleket tartanak, reggelente általában imádkoznak, áldást mondanak, hálát adnak mindenért, imában megáldják az embereket, és amikor meglátnak másokat, azt mondják: „Isten áldjon, Isten óvjon!” Amikor meglátnak egy lehetséges jelöltet, prédikálják az evangéliumot és felolvasnak neki egy részt a Bibliából. A jobbak elmennek templomot takarítani, és ha jön egy evangélista, lelkesen fogadják őt; ha idős emberekkel találkoznak, akiknek nehézségeik vannak, segítenek nekik, és örömüket lelik abban, hogy segíthetnek rajtuk. Hát nem mind vallásos tevékenységek ezek? Húsvétkor húsvéti tojást esznek, megünneplik a karácsonyt és karácsonyi énekeket énekelnek – ilyen tevékenységeket végeznek. Ti most valamivel gyakrabban végzitek a tevékenységeiteket, mint a vallásos emberek. Sokan közületek elhagyják az otthonukat és teljes munkaidőben végzitek kötelességeiteket. Reggelente áhítatot tartotok, napközben valamilyen gyülekezeti munkát végeztek, rendszeresen jártok összejövetelekre és olvassátok Isten szavait, este pedig mielőtt lefeküdnétek, imádkoztok Istenhez és kéritek Őt, hogy oltalmazzon meg, adjon nyugodt alvást és tartsa távol a rossz álmokat, majd másnap újra megteszitek mindezt. A mindennapi életetek rendkívül szabályos, mégis rendkívül egyhangú és unalmas. Hosszú időn keresztül semmit sem nyertek és semmit sem értetek meg, soha nem gondolkodtok el ezeken a legalapvetőbb negatív érzelmeken, nem ismeritek fel őket, és soha nem tártátok fel vagy oszlattátok el őket. A szabadidődben, vagy amikor a kötelességed során olyasmivel találkozol, ami nem tetszik, vagy üzenetet kapsz otthonról, hogy a szüleid rosszul vannak, vagy valami szerencsétlenség történik odahaza, már nincs kedved a kötelességed végzéséhez, és több napra legyengülsz. Miközben gyengének érzed magad, azok a negatív érzelmek, amelyek már régóta gyűlnek benned, újra előtörnek. Éjjel-nappal rájuk gondolsz, és árnyékként követnek. Még olyanok is vannak, akiknél olyankor, amikor gyengének és negatívnak érzik magukat, hirtelen újra előtörnek azok a gondolatok és nézetek, amelyeket azelőtt tápláltak, mielőtt hittek volna Istenben, és azt gondolják: „Talán jobb lett volna, ha főiskolára megyek, ha elvégzek valamilyen szakot, és találok egy jó állást – mostanra akár már meg is házasodhattam volna. Az X.Y. nevű osztálytársam nem tűnt rendkívülinek, amikor együtt jártunk iskolába, de azután főiskolára ment. Miután munkát kapott, előléptették, most pedig tökéletes, boldog családi élete van. Van autója és háza, és csodálatos életet él.” Amikor ezekre gondolnak és belecsúsznak ebbe a negatív állapotba, egyszerre mindenféle negatív érzelem tör ki belőlük. Az otthonukra, az anyjukra gondolnak, sóvárognak az után, ahogy régen voltak a dolgok, és a jó dolgok, rossz dolgok, bántó dolgok, vidám és felejthetetlen dolgok mind elárasztják az elméjüket, és ahogy ezekre gondolnak, elszomorodnak, és könny fakad a szemükből. Mit mutat mindez? Azt mutatja, hogy az, ahogyan korábban éltél, és korábbi életviteled időről időre felbukkanhat és megzavarhatja a jelenlegi életedet és a mostani állapotodat. Ezek a dolgok akár uralhatják is a mostani életmódodat és az életfelfogásodat, valamint a dolgokról alkotott nézeteidet. Állandóan megzavarják és dominálják az életedet. Ez nem szándékos a részedről, hanem inkább arról van szó, hogy ösztönösen elmerülsz ezekben a negatív érzelmekben. Most talán azt gondolod, hogy nincsenek ilyen érzelmeid, de csak azért, mert még nem érkezett el a megfelelő idő és környezet. Amint megérkezik a megfelelő idő és környezet, bármikor és bárhol belecsúszhatsz pontosan ezekbe az érzelmekbe. Tehát, amikor belecsúszol ezekbe az érzelmekbe, akkor veszélyben vagy, abban a veszélyben, hogy bármikor és bárhol visszazuhansz az eredeti életmódodba, és az eredeti gondolataid és nézeteid uralma alá kerülsz – ez nagyon veszélyes. Ez a veszély bármikor és bárhol megfoszthat téged az üdvösség elérésének esélyétől és reményétől, és bármikor és bárhol eltéríthet az Istenbe vetett hit útjáról. Ezért, függetlenül attól, hogy most milyen erős az elhatározásod és a vágyad a kötelességed végrehajtására, vagy hogy milyen mélynek és magasztosnak gondolod az igazságokat, amelyeket megértettél, vagy hogy milyen nagy az érettséged, mindaddig, amíg a gondolataid nem változnak, amíg az életszemléleted nem változik, amíg az életviteled nem változik, és amíg a vágyad arra, amit az életben szeretnél, nem változik – ezek mind ezen érzelmek irányítása alatt állnak –, akkor mindig és mindenhol veszélyben leszel; amikor ezek a gondolatok és nézetek bármikor és bárhol felemészthetnek, eláraszthatnak és magukkal ragadhatnak, akkor veszélyben vagy. Ezért ne vedd könnyedén ezeket a negatív érzelmeket. Ezek bármely pillanatban és bárhol megfoszthatnak az üdvösség elérésének esélyétől, és tönkretehetik a megmenekülésre való esélyedet, ez pedig nem csekélység.

Az ember minden negatív érzelmét a különböző téves gondolatai, téves nézetei, téves életmódjai és téves sátáni életfilozófiái okozzák. Vannak olyan dolgok is, amelyek a valós életedben történnek, különösen olyankor, amikor nem vagy képes tisztán felfogni ezeknek a dolgoknak a lényegét, nagyon könnyen megrémülhetsz és behálózhat az, ahogyan ezek a dolgok megjelennek, és nagyon könnyen összezavarodhatsz, így visszaesel a régi életmódba; önkéntelenül véded magad, elhagyod Istent, elhagyod az igazságot, és a saját módszereidet és azokat a módokat használod, amelyeket a leginkább hagyományosnak és megbízhatónak tartasz, hogy kiutat keress, hogy kutasd, hogyan élj, és keresd a reményt, hogy tovább élj. Noha ezek a negatív érzelmek a felszínen csupán érzelmeknek mutatkoznak, és ha ezeket az érzelmeket szavakkal írjuk le, akkor szó szerint véve visszafogottnak tűnnek, és nem olyan súlyosak, egyesek mégis nagyon ragaszkodnak ezekhez a negatív érzelmekhez és nem akarják elengedni azokat, mintha egy szalmaszálba kapaszkodnának, amely megmenti az életüket, ezek pedig gúzsba kötik és megbéklyózzák őket. Tulajdonképpen azt, hogy ezek a negatív érzelmek gúzsba kötik őket, valójában azok a különböző módok okozzák, amelyekre az ember a túlélése érdekében támaszkodik, valamint a különböző gondolatai és nézetei, amelyek uralják őt, és az élethez való különböző hozzáállásai. Ezért, bár a csüggedés, a gyötrelem, a szorongás, az aggodalom, a kisebbségi érzés, a gyűlölet, a düh stb. érzései mind negatívak, az emberek mégis úgy gondolják, hogy támaszkodhatnak ezekre a dolgokra, és csak amikor belecsúsznak ezekbe az érzelmekbe, akkor érzik magukat biztonságban és akkor érzik úgy, hogy megtalálták önmagukat, és hogy léteznek. Valójában az, hogy az emberek ezekbe az érzelmekbe merülnek, az igazsággal ellentétes irányba mozog és messze eltávolodik az igazságtól, a helyes gondolkodásmódoktól, a helyes gondolatoktól és nézetektől, valamint a tőlük Isten által elvárt dolgokhoz való helyes hozzáállástól és azok helyes szemléletétől. Mindegy, hogy milyen negatív érzelmet élsz át, minél mélyebbre süllyedsz benne, annál inkább kötődni fogsz hozzá; minél inkább kötődsz hozzá, annál inkább szükségét fogod érezni, hogy megvédd magad; minél inkább szükségét érzed, hogy megvédd magad, annál inkább reménykedni fogsz abban, hogy erősebb leszel, hogy alkalmasabb és kompetensebb leszel arra, hogy lehetőségeket nyerj az élethez és különböző életmódokat találj, hogy legyőzd a világot, győzelmet arass minden nehézség felett, amivel a világban szembesülsz, és legyőzd az élet minden nehézségét. Minél inkább belecsúszol ezekbe az érzelmekbe, valójában annál inkább szeretnéd irányítani vagy megoldani az összes nehézséget, amivel az életben találkozol. Nem így van? (De igen, így van.) Akkor hát hogyan keletkeznek ezek az emberi gondolatok? Vegyük például a házasságot. Gyötrődsz, szorongsz és aggódsz a házasság miatt, de pontosan mi is a probléma mindezek mögött? Mi miatt aggódsz? Honnan ered ez az aggodalom? Abból ered, hogy nem tudod, hogy ezt a házasságot a sors intézi és irányítja, és hogy a Menny rendezi és irányítja. Mivel ezt nem tudod, mindig magad akarsz dönteni a dolgokról, tervezni, indítványozni, szervezkedni, és ismételten olyan dolgokra gondolsz, mint: „Milyen partnert kellene keresnem? Milyen magas legyen? Hogy nézzen ki? Milyen legyen a személyisége? Mennyire legyen iskolázott? Milyen családból származzon?” Minél alaposabbak a terveid, annál jobban bosszankodsz, nem így van? Minél magasabbak az elvárásaid, és minél több az elvárásod, annál jobban bosszankodsz, igaz? És annál nehezebb partnert találni, ugye? (Igen.) Amikor nem tudod, hogy valaki megfelelő-e számodra vagy sem, annál több nehézséged lesz, és minél több nehézséged lesz, annál súlyosabbá válik a gyötrelem és a szorongás érzése, igaz? Minél súlyosabbá válik benned a gyötrelem és a szorongás, ezek az érzelmek annál inkább gúzsba kötnek. Hogyan oldod meg tehát ezt a problémát? Tegyük fel, hogy megérted a házasság lényegét, és érted a helyes utat és irányt – mi akkor a házassághoz való helyes hozzáállás? Azt mondod: „A házasság egy nagy esemény az életben, és mindegy, hogy az emberek mit választanak, mindez már régen eleve el lett rendelve. Isten már régen elrendelte és elrendezte, hogy ki legyen a házastársad és milyen legyen az illető. Az embernek nem szabad elhamarkodottnak lennie, és nem szabad a képzelődéseire hagyatkoznia, még kevésbé a preferenciáira. A képzelődésre és a preferenciákra való támaszkodás, valamint az elhamarkodottság mind a tudatlanság megnyilvánulása, és nem felel meg a valóságnak. Az embereknek nem szabad hagyniuk, hogy elszabaduljon a fantáziájuk, minden képzelődés ellentétben áll a valósággal. A legcélszerűbb, ha hagyod, hogy a dolgok a maguk természetes útját kövessék, és várod azt a személyt, akit Isten rendelt számodra.” Tehát, ezt az elméleti és ezt a gyakorlati megértést alapul véve, hogyan kell eljárnod ezzel a kérdéssel kapcsolatban? Legyen hited, várd meg Isten idejét, és várd meg Isten intézkedését. Ha Isten ebben az életben megfelelő társat biztosít neked, akkor az a megfelelő időben, a megfelelő helyen és a megfelelő környezetben fog megjelenni. Ez akkor fog megtörténni, amikor a feltételek megérnek rá, és neked csak annyit kell tenned, hogy legyél az, aki együttműködik ebben a dologban az adott időben, az adott helyen és környezetben. Az egyetlen, amit tehetsz, hogy vársz – vársz erre az időre, vársz erre a helyre, vársz erre a környezetre, várod, hogy ez a személy megjelenjen, várod, hogy mindez megtörténjen, nem vagy sem aktív, sem passzív, hanem inkább csak vársz, hogy mindezek a dolgok megtörténjenek és elérkezzenek. Mit értek az alatt, hogy „várni”? Azt értem, hogy alávetett hozzáállással kell rendelkezni, se nem aktívan, se nem passzívan; ez egy kereső és alávetett hozzáállás, sürgetés nélkül. Ha már felvetted ezt a fajta hozzáállást, vajon továbbra is gyötrődni, szorongani és aggódni fogsz a házasság miatt? (Nem.) Eltűnnek egyéni terveid, képzelődéseid, vágyaid, előítéleteid, minden tudatlanságod és a tényekkel ellentétes gondolkodásod. Ekkor a szíved megnyugszik, és nem érzel többé negatív érzelmeket a házasság kérdésével kapcsolatban. Nyugodtnak, oldottnak és szabadnak érzed magad az üggyel kapcsolatban, és hagyod, hogy a dolgok a maguk természetes útját járják. Amint eljutsz a helyes hozzáálláshoz, minden, amit teszel és minden, amit feltársz, racionálissá és helyénvalóvá válik. A normális emberi mivoltodból megnyilvánuló érzelmek természetesen nem lehetnek a gyötrelem, a szorongás és az aggodalom, hanem békés és stabil érzések. Nem vagy csüggedt vagy radikális – csak vársz. Az egyetlen gyakorlási mód és hozzáállás a szívedben ezzel az üggyel kapcsolatban az, hogy vársz és aláveted magad: „Szeretném alávetni magam mindannak, amit Isten intéz számomra. Nincsenek személyes elvárásaim vagy terveim.” Így hát nem engedted-e el ezeket a negatív érzelmeket? És nem úgy van-e, hogy ezek az érzelmek nem fognak előjönni? Még ha éreznéd is őket, nem engedednéd el őket fokozatosan akkor is? Tehát milyen folyamat ezeknek a negatív érzelmeknek az elengedése? Az igazságra való törekvés megnyilvánulása vajon? Ez azt mutatja, hogy törekszel az igazságra és gyakorlod is azt. Az igazságra való törekvés által elért végeredmény az igazság gyakorlása – ami az igazság gyakorlásával valósul meg. Amikor eléred az igazság gyakorlásának szintjét, a gyötrelem, a szorongás és az aggodalom nem fognak többé árnyékként követni; ezek teljesen eltűnnek a szíved mélyéről. Vajon ezen érzelmek eltávolításának folyamata az elengedés folyamata? (Igen.) Ilyen egyszerű az igazság gyakorlása. Könnyű ez? Az igazság gyakorlása a gondolatok és nézetek átalakulása, sőt, még inkább a dolgokhoz való hozzáállás átalakulása. Ahhoz, hogy az ember elengedjen egy egyszerű negatív érzelmet, ezeket a folyamatokat kell gyakorolnia és megvalósítania. Először a gondolatainak és nézeteinek kell átalakulnia, aztán a gyakorláshoz való hozzáállásának, majd ezt követően a gyakorlási módjának, a gyakorlási alapelveinek és gyakorlása útjának kell átalakulnia. Akkor vajon nem fogod elengedni azt a negatív érzelmet? Ez ilyen egyszerű. Az „elengedés” által elért végeredmény az, hogy ez a negatív érzelem többé nem zavar, nem háborgat és nem irányít, és ezzel egyidejűleg nem kísértenek többé mindenféle negatív gondolatok és nézetek, amelyeket ez a negatív érzelem okoz. Így aztán nyugodtan, szabadon és felszabadultan fogsz élni. Természetesen a nyugalom, a szabadság és a felszabadultság érzése csak emberi érzés – az igazi haszna az, hogy az emberek megértik az igazságot. Az ember létezésének alapja az igazság és Isten szava. Ha az emberek a képzeletükre támaszkodnak, hogy önmagukat védve különböző negatív érzelmekben éljenek, ha önmagukra és a saját képességeikre támaszkodnak, valamint saját eszközeikre és módszereikre, hogy megvédjék magukat, és ha a saját útjukat járják, akkor eltávolodnak az igazságtól és Istentől, és természetesen a Sátán hatalma alatt fognak élni. Ezért, amikor ezekkel a nehézségekkel és helyzetekkel szembesülsz, megértést kell tanúsítanod, és természetesen így fogsz gondolkodni: „Nem kell aggódnom ezek miatt. Nincs értelme aggódni. Az intelligens és bölcs emberek Istenre fognak támaszkodni és mindezeket Istenre bízzák, alávetik magukat az Ő szuverenitásának, várják mindazt, amit Isten intéz, és várják az időt, a helyet, a személyt vagy a dolgot, amit Isten elrendez. Amit az embernek tennie kell és amit az ember tehet, az csupán annyi, hogy együttműködik és aláveti magát – ez a legészszerűbb döntés.” Persze a végén akkor is megtörténik minden, amit Isten elrendez, ha nem ezt teszed, és nem így gyakorolsz – az ember akarata nem változtathatja meg sem a személyt, sem az eseményt, sem a helyzetet. Az ember gyötrelme, szorongása és aggodalma csak egy értelmetlen áldozat, ezek csak az ember ostoba gondolatai és tudatlan megnyilvánulásai. Nem számít, milyen mély és súlyos a gyötrelmed, a szorongásod és az aggodalmad, vagy milyen alaposan gondolsz át egy dolgot, mindez végső soron haszontalan, és el kell vetni. A végső tényeket és eredményeket nem tudja megváltoztatni az ember akarata. Az embernek végül is Isten szuverenitása és intézkedései alatt kell élnie; ezeket a dolgokat senki sem tudja megváltoztatni, és ezektől senki sem tud elszakadni. Nem így van? (De igen.)

Beszéljünk most a betegségről. Bármilyen betegség is éri az ember öreg testét, milyen mértékben szenved, vagy hogy meg lehet-e gyógyítani ezt a betegséget – ezek közül egyik sem rajta múlik, mindez Isten kezében van. Amikor betegség ér, akár alá tudod vetni magad Isten vezényléseinek, akár nem, akár hajlandó vagy elfogadni ezt a tényt, akár nem, a betegség akkor is a testedben van; nem tudsz megszabadulni tőle. Tehát a napok ugyanúgy telnek, akár pozitívan, akár negatívan nézel szembe a betegségeddel, és nem tudod megváltoztatni a tényt, hogy ez a betegség a testedben van. Azt azonban megválaszthatod, milyen hozzáállást tanúsítasz iránta. Tehát egy bölcs ember milyen választást fog hozni? És milyen döntést hoznak az ostoba emberek? Az ostoba emberek úgy döntenek, hogy a gyötrelem, a szorongás és az aggodalom érzéseiben élnek. Sőt, belemerülnek ezekbe az érzésekbe, és nem akarnak kimászni belőlük. Nem hallgatnak semmilyen tanácsra, amit kapnak, és azon tűnődnek: „Ó, hogy kaptam ezt a betegséget? A fáradtság okozta? Az aggodalom okozta? Vagy a gátlás okozta?” Minden nap azon tűnődnek, hogyan betegedhettek meg, és mikor kezdődött, és így gondolkodnak: „Miért nem vettem észre? Hogy lehettem olyan ostoba, hogy olyan becsületesen végeztem a kötelességemet? Mások minden évben orvosi vizsgálatra járnak, és legalább a vérnyomásukat ellenőrzik, és röntgenfelvételt készíttetnek. Hogy nem vettem észre, hogy el kellene mennem kivizsgálásra? Mások olyan óvatosan élnek. Hogy lehet, hogy én ilyen bután élek? Elkaptam ezt a betegséget, és még csak nem is tudtam róla. Muszáj kezeltetnem ezt a betegséget! Milyen kezelést kaphatnék?” Aztán felmennek az internetre és keresik, hogyan kapták el ezt a betegséget, mi okozta, hogyan lehet kezelni a kínai orvoslással, hogyan lehet kezelni a nyugati orvoslással, és milyen népi gyógymódok vannak – rákeresnek mindezekre. Utána kínai gyógyszereket, majd nyugati gyógyszereket szednek otthon, mindig komolyak, szoronganak és türelmetlenek amiatt, hogy megbetegedtek. Idővel abbahagyják a kötelességük végzését, eldobják az Istenbe vetett hitüket, nem hisznek többé, és csak arra gondolnak, hogyan gyógyítsák a betegségüket; a kötelességük most már a betegségük gyógyítása. A betegségük felemészti őket, minden nap gyötrődnek amiatt, hogy megbetegedtek, és amikor meglátnak valakit, azt mondják: „Jaj, én így kaptam el ezt a betegséget. Legyen tanulság számotokra, ami velem történik, és ha megbetegedtek, el kell menjetek kivizsgálásra és kezelésre. Rendkívül fontos, hogy odafigyeljetek az egészségetekre. Okosnak kell lennetek, és nem szabad bután élnetek.” Mindenkinek elmondják ezeket, akivel csak találkoznak. Azzal, hogy megbetegedtek, ezt a tapasztalatot szerzik és ezt a leckét tanulják meg. Miután megbetegedtek, óvatosan esznek, óvatosan járnak, és megtanulják, hogyan vigyázzanak a saját egészségükre. Végül pedig erre a következtetésre jutnak: „Az embereknek magukra kell hagyatkozniuk, hogy vigyázzanak a saját egészségükre. Az elmúlt években nem sok figyelmet fordítottam arra, hogy vigyázzak az egészségemre, és abban a pillanatban, amikor figyelmetlen voltam, elkaptam ezt a betegséget. Szerencsére korán felfedeztem. Ha később derül ki, végem van. Nagy szerencsétlenség lenne fiatalon megbetegedni és meghalni. Nem tudtam még élvezni az életet, annyi finomság van, amit még nem ettem, és annyi jó hely, ahol még nem jártam!” Megbetegszenek, és ezt a következtetést vonják le. Megbetegszenek, de nem halnak meg, és azt hiszik magukról, hogy okosak, és hogy időben felfedezték a betegséget. Soha nem mondják azt, hogy mindez Isten szuverenitásán múlik és Ő eleve elrendelte mindezt, és ha valakinek nem szabad meghalnia, akkor akármilyen súlyos betegsége is van, akkor sem halhat meg, és ha valakinek meg kell halnia, akkor meg fog halni anélkül is, hogy megbetegedne – ezt nem értik. Azt hiszik, hogy a betegségük okossá tette őket, holott valójában túl messzire mennek az „okosságukkal” és túlságosan ostobák. Amikor az igazságra törekvő emberek betegséggel néznek szembe, vajon belemerülnek a gyötrelem, a szorongás és az aggodalom érzelmeibe? (Nem.) Milyen hozzáállással viszonyulnak a betegséghez? (Először is, képesek alávetni magukat, aztán amíg betegek, igyekeznek megérteni Isten szándékait, és elgondolkodnak azon, hogy milyen romlott beállítottságaik vannak.) Helyes, ha így gondolkozol el önmagadról, és az a legfontosabb, hogy képes légy megoldani a romlott beállítottságaidat, ám amikor egy betegség kezelést igényel, akkor ettől még meg kell kapnod a kezelést. Ha valóban súlyos betegségről van szó, akkor ha nem kapsz azonnal kezelést, az késlelteti a felépülésedet. Egyrészt meg kell oldanod a romlott beállítottságaid problémáját, másrészt pedig továbbra is kezelést kell kapnod minden olyan betegségre, amely ezt megköveteli – ezt teszi egy bölcs ember. Amikor az ostoba emberek megbetegszenek, nem tudják, hogy el kell gondolkodniuk önmagukon és meg kell próbálniuk megismerni önmagukat, és az igazságot sem keresik. Csak aggódnak és a betegségükben élnek, azt gondolva: „Te jó ég, fel fogok épülni ebből a betegségből? Remélhetőleg Isten meggyógyít engem. Ha Isten nem gyógyít meg, biztosan meg fogok halni! Vajon nem fogok sokat szenvedni, amikor meghalok?” Nem számít, milyen betegséget kap el egy ostoba ember, soha nem keresi az igazságot, és mindig képtelen átlátni a betegség, valamint az élet és a halál kérdésein. Amint megbetegszik, elgyötörtnek, aggódónak és negatívnak érzi magát, és még a kötelességét sem akarja végezni. A bölcs ember azonban minden dologban képes keresni az igazságot. Még akkor is képes elfogadni az igazságot és tanulságokat levonni belőle, és így bizonyos mértékig átlátni a megbetegedés és a halállal való szembenézés kérdésein, amikor mások betegszenek meg és rendelkeznek tapasztalati tanúságtétellel. Azok, akik nem keresik az igazságot, még akkor sem keresik, amikor ők maguk betegszenek meg, és ennek eredményeként a betegségükben élnek, mindenkit és mindent hibáztatva érte, ami nagyon veszélyes. A betegség kérdését illetően tehát milyen megértéssel és belátással kell rendelkezniük az embereknek? Először is, vajon a betegség elkerül-e valakit azért, mert elgyötörtnek, szorongónak és aggódónak érzi magát? (Nem.) Hogy valaki mikor fog megbetegedni, és mikor kap valamilyen komoly vagy súlyos betegséget – mondjátok meg Nekem, vajon nincsenek-e ezek a dolgok előre elrendelve? Biztosan előre el vannak rendelve. Egy egész életnyi tapasztalat után sokan képesek arra a következtetésre jutni, hogy „az emberi sorsot a Menny rendeli el”. És bár az emberek nem tudják, milyen lesz az egész életük, a nem hívő jósok és arcolvasók képesek átlátni egy ember egész életen át tartó sorsának nagy részén, teljesen meggyőzve az embereket. Ezekből a dolgokból az is megerősítést nyerhet, hogy mindent Isten rendel el előre. Ezért nem számít, hogy az ember az élete során mikor találkozik bármivel, illetve mikor kap súlyos betegséget, annak úgy kell történnie, hogy megtörténjen. Amikor az emberek ugyanazt az ételt eszik, és többé-kevésbé ugyanazt a munkát végzik, és ugyanazokat a nehézségeket és kimerültséget szenvedik el, miért lesznek egyesek súlyos betegek, míg mások nem betegszenek meg? A nem hívők azt mondják, hogy „ennek így kell történnie”, de mit mondunk mi erről Isten házában, olyan szavakat használva, amelyek összhangban vannak az igazsággal? Mindez Isten szuverenitása és elrendezései alatt áll; Isten rendelte el előre. Ezért, függetlenül attól, hogy mit eszel és iszol, és milyen környezetben élsz, ezeknek a dolgoknak valójában semmi közük ahhoz, hogy mikor kapsz egy komoly vagy súlyos betegséget. Ha Isten úgy rendelte, hogy valaki egészséges legyen, akkor még ha az életkörülményei és a munkakörnyezete nagyon rossz is, nem fog súlyos betegséget kapni. Ha az a sorsa, hogy megbetegedjen, akkor még ha jók is az életkörülményei, ugyanúgy meg fog betegedni. Ezért nem számít, milyen betegséget kap az ember, nem szabad mindig objektív okokat keresnie, és mindig azt gondolnia, hogy azt a rossz életkörülmények vagy a munkával kapcsolatos kimerültség idézte elő – ez helytelen. Hadd mondjam el nektek, hogy a különböző ételek, amelyeket Isten az ember számára teremtett, olyan ételek, amelyeket az emberek fogyaszthatnak; csak ne egyék őket mértéktelenül, hanem mértékkel. Meg kell tanulni, hogyan vigyázzunk az egészségünkre, helytelen viszont mindig azt kutatni, hogyan előzzük meg a betegségeket. Ahogy az imént mondtuk: az, hogy milyen lesz valakinek az egészsége egy bizonyos életkorban és hogy el fog-e kapni egy súlyos betegséget, azt mind Isten rendezte el. Még egyes nem hívők is meg tudják mondani, hogy egy ember mikor fog megbetegedni és mikor fog meghalni, a tenyeréből, az arcából vagy a születési horoszkópjából olvasva, és még ők is hiszik, hogy mindez már előre el van rendelve. Ha nem hiszel Isten szuverenitásában és előre elrendelésében annak ellenére, hogy hiszel Istenben, és gyakran hallgatsz prédikációkat, valamint az igazságról szóló közlést, akkor egyszerűen álhívő vagy, és a képességed még azokénál a nem hívőkénél is gyengébb, akik hisznek a sorsban. Ha valóban hiszed, hogy minden Isten kezében van, akkor el kell hinned, hogy mindezek a dolgok – akár a súlyos betegségek, a komoly betegségek, az enyhébb betegségek és hogy milyen valakinek a fizikális állapota – Isten szuverenitása és intézkedései alá tartoznak, illetve hogy egy súlyos betegség megjelenése és az, hogy egy embernek milyen az egészsége egy bizonyos életkorban, nem véletlenül történik. Ez egyfajta pozitív és pontos megértés. Összhangban van ez az igazsággal? (Igen.) Ez összhangban van az igazsággal, ez az igazság. Ezt el kell fogadnod, és az ezzel kapcsolatos hozzáállásodnak és nézeteidnek meg kell változniuk. És mi oszlik el azzal, hogy ezek a dolgok megváltoznak? Vajon a gyötrelem, a szorongás és az aggodalom érzései nem oszlanak el? Kognitív szinten legalább a betegség miatti gyötrelem, szorongás és aggodalom negatív érzelmei eloszlanak. Mivel ez az igazság átalakította a gondolataidat és a nézeteidet, ez eloszlatja a negatív érzelmeidet. Ez az egyik aspektus: Az, hogy valaki megbetegszik-e, hogy milyen súlyos betegség éri el, és milyen az egészsége az élet egyes szakaszaiban, nem változtatható meg az ember akaratával, mindezeket Isten előre elrendelte. Egyesek azt mondják: „Nem akarok megbetegedni. Rendben van, ha arra kérem Istent, hogy vegye el tőlem ezt a betegséget, és engedje, hogy elkerüljem ezt a csapást?” Szerintetek ez rendben van? (Nem.) Olyan bizonyossággal mondjátok ezt, de senki sem képes átlátni ezeken a dolgokon. Egyesek odaadással végzik a kötelességüket, és megvan bennük az elhatározás az igazságra való törekvésre, és nagyon fontosak Isten házának valamely munkája szempontjából. Ha súlyos betegséget kapnak, az hatással lesz az energiájukra és az erejükre, és befolyásolja a munkájuk és a kötelességük végzését. Ebben az esetben Isten talán elveszi tőlük a betegségüket, mivel Istennek felelősséget kell vállalnia a saját munkájáért. Bárki, aki Istentől megbízatást kapott, nem fog olyan súlyos betegséget elkapni, amely késleltetné a munkáját. Ha valóban megbetegszik, vajon Isten nem tudná meggyógyítani egyetlen szóval? Istennek támadhat egy gondolata: „A munka most olyan sűrű, nem hagyhatom, hogy megtapasztalja ezt a betegséget. Megszabadítom tőle.” Ez nagyon könnyű Isten számára. De ki az, aki ilyen áldott? Bárki, akiben valóban megvan ez az elhatározás és odaadás, és valóban fontos szerepet tud játszani Isten házának munkájában, megkaphatja ezt az áldást, és többé nem tapasztal meg komoly szenvedést a betegségtől. Most tegyük félre ezt a témát és beszéljünk a betegségről; ez olyasmi, amit a legtöbb ember tapasztal élete során. Tehát az, hogy egy embernek milyen betegséget kell megtapasztalnia, valamint hogy egy bizonyos időben vagy bizonyos korban milyen lesz az egészsége, mind olyan dolgok, amelyeket Isten rendezett el, az emberek nem dönthetik el ezeket önmaguk számára; ahogyan azt sem döntheti el valaki, hogy mikor születik meg. Tehát nem ostobaság-e, ha gyötrődsz, szorongsz és aggódsz olyan dolgok miatt, amiket nem dönthetsz el te magad? (De igen.) Az embereknek hozzá kell látniuk, hogy megoldják azokat a dolgokat, amelyeket ők maguk meg tudnak oldani, azokban a dolgokban pedig, amelyeket nem tudnak megtenni, várniuk kell Istenre; az embereknek csendben alá kell vetniük magukat, és kérniük kell Istent, hogy óvja meg őket – ilyen gondolkodásmódjuk kell, hogy legyen. Amikor a betegség valóban lesújt és a halál tényleg közel van, az embernek alá kell vetnie magát és nem szabad panaszkodnia, lázadnia Isten ellen, vagy nem szabad olyan dolgokat mondania, amelyek káromolják vagy támadják Istent. Az embernek ehelyett teremtett lényként el kell foglalnia az őt megillető helyet, meg kell tapasztalnia és át kell éreznie mindazt, ami Istentől származik – nem szabad próbálkoznia azzal, hogy maga válassza ki a dolgokat. Ez egy különleges tapasztalat lehet, ami gazdagítja az életedet, és ez nem feltétlenül rossz dolog, ugye? Ezért amikor betegségről van szó, amikor az embereknek a betegség eredetével kapcsolatos téves gondolataik és nézeteik mindenekelőtt eloszlanak, nem fognak aggódni emiatt. Továbbá az embereknek nincs hatalmuk az ismert vagy ismeretlen dolgok irányítására, és nem is képesek irányítani azokat, mivel mindezek Isten szuverenitása alatt állnak. Az emberek hozzáállása és gyakorlási alapelve a várakozás és az alávetettség kell, hogy legyen. A megértéstől a gyakorlásig mindent az igazságalapelvekkel összhangban kell tenni – ez az igazságra való törekvés.

Egyesek mindig a betegségük miatt aggódnak, mondván: „Vajon el tudom majd viselni, ha a betegségem súlyosbodik? Ha az állapotom romlik, vajon megöl engem? Én már alávetettem magam Istennek, vajon Isten engedi, hogy ez a betegség elvegye az életemet? Meg kell műteniük emiatt a betegség miatt? És ha megműtenek, vajon meghalok a műtőasztalon?” Mi haszna ezeken a dolgokon gondolkodni? Imádkoznod kell Istenhez, és keresned kell az igazságot. Önmagadra támaszkodva biztosan képtelen leszel elviselni. Senki nem akarja, hogy el kelljen viselnie a betegséget, és senki sem mosolyog fülig érő szájjal, senki sem örül és ünnepel, amikor megbetegszik. Nincs ilyen ember, mert ez nem normális emberi mivolt. Amikor a normális emberek megbetegszenek, mindannyian szenvednek és kétségbe esnek, és van egy bizonyos határa annak, amit el tudnak viselni. De ha az emberek mindig a saját erejükre akarnak támaszkodni, hogy megszabaduljanak a betegségüktől és elmeneküljenek előle, mi lesz a végeredmény? Nemcsak hogy képtelenek lesznek enyhíteni a szenvedésükön, hanem még inkább szenvedni fognak és kétségbe fognak esni. Ezért minél inkább szenvedsz a betegségtől, annál inkább keresned kell az igazságot, és kutatnod kell, hogyan gyakorolj összhangban Isten szándékaival. Minél inkább szenvedsz a betegségtől, annál inkább Isten elé kell járulnod, és meg kell ismerned a saját romlottságodat és az Istennel szemben támasztott indokolatlan követeléseidet. Minél inkább szenvedsz a betegségtől, annál inkább próbára van téve az igaz alávetettséged. Ezért, ha még a betegség elviselése közben is képes vagy alávetni magad Isten vezényléseinek, és tartózkodni tudsz az Istenre való panaszkodástól, valamint el tudod engedni a Vele szemben támasztott indokolatlan követeléseidet még akkor is, ha halálos beteg vagy, az azt mutatja, hogy olyan valaki vagy, aki őszintén törekszik az igazságra és aláveti magát Istennek, hogy van bizonyságtételed, és hogy az Isten iránti hűséged és a Neki való alávetettséged valóságos, hogy ezek nem jelmondatok vagy doktrínák, hanem kiállják a próbát. Ezt kellene gyakorolniuk az embereknek, amikor megbetegszenek. Amikor megbetegszel, az egyrészt arra szolgál, hogy felfedje minden indokolatlan követelésedet, valamint az Istenről alkotott irreális képzelődéseidet és elképzeléseidet, másrészt pedig arra, hogy próbára tegye az Istenbe vetett hitedet és a Neki való alávetettségedet. Ha e tekintetekben átmész a próbán, akkor igaz bizonyságtételed és valós bizonyítékod van az Istenbe vetett hitedről, az Isten iránti hűségedről és a Neki való alávetettségedről. Ez az, amit Isten akar, és ez az, amit egy teremtett lénynek birtokolnia kell és meg kell élnie. Hát nem mind pozitív dolgok ezek? (De igen.) Ezek mind olyasmik, amikre az embereknek törekedniük kell. Továbbá, ha Isten megengedheti, hogy megbetegedj, vajon nem veheti-e el a betegségedet bármikor és bárhol? (De igen.) Tehát nem teheti-e meg azt is, hogy a betegség benned maradjon, és ne múljon el? (Megteheti.) És ha Isten úgy intézi, hogy a betegséged veled maradjon, vajon továbbra is képes leszel végezni a kötelességedet? Képes leszel továbbra is kitartani az istenhited mellett? Vajon nem lesz-e ez egy próbatétel számodra? (De igen.) Ha megbetegszel, és néhány nap vagy egy-két hónap múlva felépülsz, és nem derült ki, hogy milyen az Istenbe vetett hited, valamint az Iránta való hűséged és Neki való alávetettséged, akkor nem lehet megállapítani, hogy van-e bizonyságtételed vagy sem. Könnyű az embernek elviselni egy olyan betegséget, amely csak néhány napig vagy egy-két hónapig tart. De ha a betegség két-három évig is elhúzódik, és a hited, valamint az Istennek való alávetettséged és a Hozzá való hűséged nem változik, hanem egyre gyakorlatibbá válik, akkor vajon nem lesz-e bizonyságtételed? (De igen.) Ez növekedés az életben, és ez nyereség. Tehát, amíg valaki, aki igazán törekszik az igazságra, beteg, megtapasztalja a betegsége által előidézett különféle előnyöket, és nem siet megszabadulni tőle. Nem aggódik amiatt, hogy milyen következményekkel vagy bajokkal jár, ha a betegsége elhúzódik, hogy súlyosbodni fog-e, vagy hogy meghal-e. Miközben nem aggódik ezek miatt a dolgok miatt, képes aktívan belépni, és keresni az igazságot, hogy megoldja a romlott beállítottságait és az Istennel szemben támasztott indokolatlan követeléseit, és ezáltal igaz hitet, hűséget és Istennek való alávetettséget érjen el. Bizonyságtételre tesz szert, és sokat nyer az életbe való belépése és a beállítottságbeli változása terén is, és szilárd alapot épít az üdvössége eléréséhez. Milyen csodálatos dolog ez! Továbbá, egy betegség lehet súlyos vagy enyhe, de mindkét esetben megpróbáltatás és finomítás az emberek számára. Egyes betegségek nem tartanak sokáig, és az emberek el tudják viselni őket. Miközben az emberek megtapasztalják az ilyen betegségeket, nem veszítik el az Istenbe vetett hitüket, nem panaszkodnak, és alávetettek Istennek. A megnyilvánulásaik alapvetően megfelelő színvonalúak, és miután megtapasztalták, nyertek valamit, és meglehetősen elégedettnek érzik magukat. Ez a helyzet a hétköznapi betegségekkel. Vannak azonban olyan betegségek, amelyek ugyan egy ideig tartó kezelés hatására javulnak, később mégis kiújulnak és súlyosbodnak, míg végül a betegség olyan súlyossá válik, hogy még a nagyobb kórházak sem tudják kezelni, és az abban szenvedő személy bármelyik pillanatban szembesülhet a halállal. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy korlátozott ideje maradt hátra az életből, hogy ez már nem az az időszak, amikor nem beteg, és a halál távoli kilátás, hanem ehelyett a napjai végével néz szembe – vagyis élete legnehezebb, legdöntőbb pillanatával néz szembe: a halállal. Minden ember elgyötörtnek, szorongónak, aggódónak és tehetetlennek érzi magát, amikor a halál közeledik hozzá – ez az ember életének utolsó, legnehezebb pillanata. Minél jobban félnek az emberek a haláltól, annál közelebb kerül hozzájuk a halál, és minél kevésbé akarnak szembenézni vele, annál inkább rájuk nehezedik. Mit tegyenek? Próbálják meg elkerülni, elutasítani, ellenállni neki, panaszkodni miatta, vagy próbáljanak meg feltételeket szabni Istennek? Ezen megközelítések egyike sem fog működni, és nem teszi lehetővé az emberek számára, hogy elmeneküljenek a halál elől. Nem számít, mennyire elgyötörtnek és szorongónak érzik magukat az emberek, ez haszontalan. Mi a leggyötrelmesebb dolog egy ember számára, amikor eléri a halála pillanatát? Talán régen szeretett húst enni, de most a teste nem bírja, és még ha akarná sem tudná megenni; talán régen szeretett kiöltözni, de most nincs esélye felvenni azokat a szép ruhákat. A halál a legfájdalmasabb dolog mind közül, és amikor rágondol, olyan érzés, mintha kést forgatnának a szívében, és nem tudja megállni, hogy ne hullasson könnyeket. Korábban, amikor nem volt súlyos beteg, azt gondolta, hogy a halál nem ijesztő: „Kinek nem kell szembenéznie a halállal? Ha meghalok, hát meghalok!” Most azonban rájön, hogy nem könnyű kimondani ezeket a szavakat. Amikor a halál valóban a nyakán van, minél többet gondol rá, annál inkább fél, és annál tehetetlenebbnek és fájdalmasabbnak érzi magát. De még ha nem is akar meghalni, mit tehet? Akkor is meg kell halnia; senki sem menekülhet ez elől. A halál csapdába ejti az embereket; a szívükben nem akarnak meghalni, mégis a halál tölti be mind a szívüket, mind az elméjüket. Valóban biztos lehetsz benne, hogy mikor fogsz meghalni? Egyesek azt mondják, hogy jósoltattak maguknak, és tudják a haláluk évét, hónapját és napját. Valóban biztos lehetsz ebben? (Nem.) Nem lehetsz biztos benne, mikor fogsz meghalni – és nem is ez a legfontosabb dolog. A kulcs az, hogy milyen lesz a hozzáállásod, ha a betegséged miatt hamarosan meghalhatsz. Ez egy olyan kérdés, amelyen el kell gondolkodnod és töprengened. Vajon az alávetettség hozzáállásával fogsz szembenézni a halállal, vagy az ellenállás, az elutasítás vagy a vonakodás hozzáállásával fogsz közeledni a halálhoz? Milyen hozzáállással kell rendelkezned? (Az alávetettség hozzáállásával.) Ezt az alávetettséget nem lehet elérni és gyakorlatba ültetni pusztán a szó kimondásával. Hogyan érheted el ezt az alávetettséget? Milyen megértéssel kell rendelkezned, mielőtt elérheted a készséges alávetettséget? Ez nem egyszerű, ugye? (Nem, nem az.) Mondjátok hát, mi van a szívetekben! (Ha súlyosan megbetegszem, akkor arra fogok gondolni, hogy még ha tényleg meghalok is, Isten szuverenitása és elrendezései vannak ebben, és mivel az ember oly mélyen romlott, ha meghalok, az Isten igazságossága, és az embernek nincs joga azt követelni, hogy Isten megóvja őt a haláltól. Arra is gondolni fogok, hogy megláttam a helyes utat az életben, és jó néhány igazságot is megértettem az Istenben való hit által, így még ha ott helyben meg is halok, mindenképpen megéri.) Helyes ez a gondolkodásmód? Elmondható-e róla, hogy van egy bizonyos elméleti megalapozottsága? (Igen.) Ki más szólal még meg? (Ha egy nap valóban megbetegszem, és a halállal kell szembenéznem, az is Isten szuverenitása és előre elrendelése lesz, és nem számít, mennyit idegeskedek vagy aggódom, semmi haszna nem lesz. Azt a kevés időt, ami még hátravan, arra fogom fordítani, hogy arra összpontosítsak, hogyan tudom jól végezni a kötelességemet. Így, még ha meghalok is, nem lesz bennem megbánás. Ha az utolsó napjaimban van bennem némi alávetettség Isten iránt, az sokkal jobb lesz, mintha rettegésben és rémületben élnék.) Mit gondolsz erről a felfogásról? Nem jobb ez egy kicsit? (De igen.) Így van; így kell tekintened a halál kérdésére. Mindenkinek szembe kell néznie a halállal az életében, vagyis az út végén mindenkinek a halállal kell szembenéznie. A halálnak azonban különböző természetei vannak. Ezek közül az egyik az, hogy az Isten által előre elrendelt időpontban az ember befejezi a saját küldetését, Isten pedig lezárja a fizikai életét, így a fizikai élete véget ér, bár ez nem jelenti azt, hogy vége az életének. Amikor egy ember hús-vér teste megszűnik létezni, akkor vége az életének – ez a helyzet? (Nem.) Az, hogy az életed milyen formában fog létezni a halál után, attól függ, hogyan bánsz Isten munkájával és szavaival, amíg élsz – ez nagyon fontos. Az, hogy milyen formában fogsz létezni a halál után, vagy hogy létezni fogsz-e vagy sem, attól függ, hogyan viszonyulsz Istenhez és az igazsághoz, amíg élsz. Ha az életed során, miközben a halállal és mindenféle betegséggel szembesülsz, az igazsághoz való hozzáállásod a lázadás, az ellenállás és az idegenkedés, akkor hogyan fogsz létezni, amikor a fizikai életed véget ér? Biztosan más módon fogsz létezni, és az életed biztosan nem fog folytatódni. Ezzel szemben, ha az életed során mindaddig, amíg a hús-vér testedben tudatosság van, az igazsággal és Istennel szembeni hozzáállásod az alávetettség és a hűség, és igaz hited van, akkor, még ha a fizikai életed véget is ér, az életed még tovább fog létezni egy másik formában egy másik birodalomban. Ez a halál definíciója. Van még egy pont, amit hozzá kell tenni: a halál kérdése természetét tekintve ugyanolyan, mint bármely más jelentős esemény az életben; ezek közül egyik sem emberi választáson múlik, még kevésbé változtatható meg emberi akarattal, hanem mind a Teremtő előre elrendelése és szuverenitása alatt áll. Ha valaki a halálért könyörögne, nem feltétlenül halna meg; ha azért könyörögne, hogy éljen, nem feltétlenül élne. Mindez Isten szuverenitása és előre elrendelése alatt áll, és Isten hatalma, Isten igazságos természete, valamint Isten szuverenitása és elrendezései változtatják meg és döntik el. Tehát még ha súlyos, illetve potenciálisan halálos betegséget is kapsz el, nem feltétlenül fogsz meghalni. Ki hozza meg a döntést a halálodról? (Isten.) Isten az; az emberek nem hozhatnak döntést erről, ahogyan te sem választhatod meg, hogy kik a szüleid, illetve a születésed idejét és helyét. Amikor a betegség és a halál kérdéseiről van szó, a legbölcsebb megközelítés az, ha hagyjuk, hogy a dolgok a maguk természetes útján folyjanak, és alávetjük magunkat, nem hozunk döntéseket, ha nem pazarolunk semmilyen gondolatot és energiát ezekre a dolgokra, illetve ha nem gyötrődünk, szorongunk és aggódunk miattuk. Mivel az emberek nem képesek arra, hogy maguk döntsenek, ostobaság és meggondolatlanság ennyi energiát és gondolatot pazarolni ezekre a dolgokra. Az embereknek, amikor a halál roppant fontos kérdésével szembesülnek, nem azt kellene tenniük, hogy gyötrődnek, bosszankodnak miatta, vagy félnek tőle, hanem mit? Az embereknek várniuk kellene, igaz? (Igen.) Így van? Vajon a várakozás azt jelenti, hogy várni a halálra? Várni a halálra, amikor a halál közeledik? Így van ez? (Nem, az embereknek pozitívan kell szembenézniük vele és alá kell vetniük magukat.) Így van, ez nem a halálra való várakozást jelenti. Ne rémüljetek meg a haláltól, és ne használjátok minden energiátokat arra, hogy a halálra gondoljatok. Ne arra gondoljatok egész nap, hogy „Vajon meg fogok halni? Mikor fogok meghalni? Mit fogok tenni a halálom után?” Egyszerűen ne gondoljatok rá. Egyesek azt mondják: „Miért ne gondoljak rá? Miért ne gondoljak rá, amikor hamarosan meg fogok halni?” Mert nem tudni, hogy meg fogsz-e halni vagy sem, és nem tudni, hogy Isten megengedi-e, hogy meghalj – ezek ismeretlen dolgok. Konkrétan, nem tudni, mikor fogsz meghalni, hol fogsz meghalni, hány órakor fogsz meghalni, vagy hogy a tested mit fog érezni, amikor meghalsz. Az, hogy az agyadat töröd, hogy olyan dolgokon gondolkodsz és töprengsz, amiket nem tudsz, hogy szorongsz és aggódsz miattuk, vajon nem tesz téged ostobává? Mivel ostobává tesz, nem kellene ezeken a dolgokon törnöd a fejed.

Bármilyen témával is foglalkozzanak az emberek, mindig pozitív hozzáállással kell viszonyulniuk hozzá, és ez még inkább igaz, amikor a halál témájáról van szó. A pozitív hozzáállás nem azt jelenti, hogy várni kell a halálra, hogy együtt kell haladni a halállal, vagy hogy aktívan törekedni kell a halálra. Akkor mit jelent? (Alávetettséget.) Az alávetettség egy hozzáállás a halál kérdéséhez, és ennek a kérdésnek a legjobb megközelítése elengedni azt és nem gondolni rá. Egyesek azt mondják: „Miért ne gondoljak rá? Ha nem gondolom végig ezt a dolgot, vajon felül tudok kerekedni rajta? El tudom engedni?” Igen, el tudod. És miért mondom ezt? Mondd meg Nekem, vajon a születésed idejét te találtad ki? A külsődet, a korodat, a munkádat, amit végzel, és azt a tényt, hogy hihetsz Istenben, és itt ülhetsz egy prédikációt hallgatva – vajon ezeket a dolgokat mind te találtad ki? Nem; úgy jutottál el oda, ahol ma vagy, hogy teltek a napok és a hónapok, és normális életet éltél. Ez nagyon természetes. A halál is ilyen. Az ember öntudatlanul megéri a felnőttkort, a közép- és időskort, és végül elérkezik a halál. Nem fog korábban jönni azért, mert mindig rágondolsz, és nem is fogod elkerülni azért, mert nem gondolsz rá. Nem változik az emberi akarat szerint, így nincs szükség arra, hogy gondolj rá. Ha a közeljövőben szembe kell nézned a halállal, akkor az, hogy állandóan erre gondolsz, láthatatlan nyomást fog helyezni rád. Ez a nyomás rettegéssel fog eltölteni az élettel és a létezéssel kapcsolatban, aminek következtében nem lesz pozitív a hozzáállásod, és ehelyett még csüggedtebbé válsz. A halállal szembenéző ember semmi iránt nem érdeklődik, és semmihez sem viszonyul pozitívan; csak a csüggedtség marad számára. Amikor arra gondol, hogy hamarosan meg fog halni, hogy számára mindennek vége, és hogy bármire is törekszik vagy bármit is tesz, nem tudja megváltoztatni azt a tényt, hogy meg fog halni, úgy érzi, hogy nincs többé mit várnia, nincs semmi motivációja, és nincs értelme semmire sem törekednie, illetve bármit is tennie. Következésképpen mindennek, amit tesz, a negativitás és a halál az eleme és a természete. Tehát könnyű-e nem elgyötörtnek és szorongónak érezned magad a halál kérdésével kapcsolatban? Ha ez a dolog egyszerűen a saját mentális okoskodásod és képzelődésed eredménye, akkor vaklárma, és csak ijesztgeted magad – a halálod egyszerűen nem fog egyhamar bekövetkezni, mi értelme van tehát annak, hogy ezen gondolkodj? Ez még feleslegesebbé teszi. Aminek meg kell történnie, az mindig meg fog történni; aminek nem kell megtörténnie, az nem fog megtörténni, akárhogy is gondolsz rá. Félni tőle haszontalan, ahogyan aggódni is miatta. A halált nem lehet elkerülni azzal, hogy aggódsz miatta, és nem is fog elkerülni csak azért, mert félsz tőle. Ezért, ha korlátozva érzed magad a szívedben, amikor a halálról van szó, imádságon keresztül Istenre kell bíznod ezt a dolgot. Mindaddig, amíg alávetjük magunkat Isten vezényléseinek és elrendezéseinek, megszabadulhatunk attól, hogy a halál korlátozzon minket. Az, hogy mikor halunk meg, Isten által elrendezett dolog. Csak alá kell vetnünk magunkat Isten vezényléseinek és elrendezéseinek a szívünkben, és ez minden. Hát nem sokkal egyszerűbb így gyakorolni? Egy másik aspektus az, hogy pozitív hozzáállással kell rendelkezned a halállal kapcsolatban. Mondd meg Nekem, a világon élő több milliárd ember közül kinek van meg az az áldása, hogy hallhatja Isten oly sok szavát, megértheti az élet oly sok igazságát, és megérthet oly sok misztériumot? Ki az, aki megkaphatja Isten személyes útmutatását, ellátását, gondoskodását és oltalmát? Kinek vannak meg ezek az áldásai? Nagyon kevés embernek. Tehát mindannyiótok számára – ti, akik jelenleg Isten házában élhettek, és megkaphatjátok az Ő üdvösségét és ellátását, és oly sok áldást élveztetek –, még ha most azonnal meg is halnátok, megérné. Már csak ez alapján sem szabad rettegnetek a haláltól, és nem szabad, hogy a halál kérdése korlátozzon benneteket. Még ha nem is élveztétek a világ dicsőségét és gazdagságát, de részesültetek a Teremtő szánalmában, és hallottátok Isten oly sok szavát – nem áldott dolog ez? (De igen.) Nem számít, hány évet élsz ebben az életben, minden megérte, és nem bánod meg, mert állandóan tetted a kötelességedet Isten munkájában, megértetted az igazságot, megértetted az élet misztériumait, és megértetted az utat és a célokat, amelyekre az életben törekedned kell – oly sokat nyertél! Értékes életet éltél! Még ha nem is tudod nagyon világosan megmagyarázni, képes vagy néhány igazságot gyakorolni, rendelkezel némi valósággal, és ez azt bizonyítja, hogy szereztél némi életellátást és megértettél néhány igazságot Isten munkájából. Nagyon sokat nyertél – igazi bőséget –, és ez olyan nagy áldás! Az emberi történelem kezdete óta korszakokon át senki sem élvezte ezt az áldást, ti azonban élvezitek. Tehát, még ha most azonnal meg is halnátok, vajon nem készségesen tennétek? (De igen.) Ha megvan bennetek ez a készségesség, akkor igaz alávetettség van a halálhoz való hozzáállásotokban. Ha az emberek egyfelől igaz megértéssel rendelkeznek a halálról, és ezen felül aktívan együttműködnek és igazán alávetik magukat, és megvan bennük a halálhoz való helyes hozzáállás, amellyel rendelkezniük kell, akkor vajon nem csökkennek-e jelentősen a halállal kapcsolatos gyötrelmeik, szorongásaik és aggodalmaik? (De igen.) Valóban jelentősen csökkennek. Egyesek azt mondják: „Épp most fejeztem be ennek a közlésnek a meghallgatását, de nem úgy érzem, hogy ezek az érzések sokat csökkentek volna. Talán egy kis időbe telik. Különösen az idősebb emberek gondolnak sokat a halálra, és azok, akik betegek.” Az emberek ismerik a saját nehézségeiket. Egyesek, amikor már régóta betegek, összegzik a dolgokat, és azt gondolják: „Ennyi éven át hittem Istenben, és azok az emberek, akik ugyanabban a betegségben szenvedtek, mint én, már régen meghaltak. Ha reinkarnálódtak volna, mostanra már a húszas vagy harmincas éveikben lennének. Én annyi éven át éltem Isten kegyelméből, mindent ingyen kaptam. Ha nem hinnék Istenben, már rég halott lennék. Amikor a kórházba mentem kivizsgálásra, az orvosok megdöbbentek. Milyen nagy előnyöm és áldásom van! Ha 20 évvel ezelőtt meghaltam volna, akkor nem hallottam volna ezeket az igazságokat és prédikációkat, és nem értettem volna meg őket; ha így haltam volna meg, semmit sem nyertem volna. Még ha hosszú életet is éltem volna, akkor is üres és elvesztegetett élet lett volna az egész. Most pedig megéltem ezeket a plusz éveket, és oly sok kegyben részesültem. Nem gondoltam a halálra ennyi éven át, és nem félek tőle.” Ha az emberek mindig félnek a haláltól, akkor mindig a halállal kapcsolatos kérdéseken fognak gondolkodni. Ha az emberek nem félnek meghalni és nem rettegnek a haláltól, akkor az azt mutatja, hogy már több mint eleget szenvedtek, és nem rettegnek többé a haláltól. Egyesek azt mondják: „Ha valaki nem retteg a haláltól, az azt jelenti, hogy keresi a halált?” Nem, ez nem igaz. A halál keresése egyfajta negatív hozzáállás, egy elkerülő hozzáállás, míg amit az előbb mondtam arról, hogy nem gondolunk a halálra, az egy objektív, pozitív hozzáállás; vagyis közömbösen nézni a halálra, nem tartani azt olyan fontosnak, nem gondolni rá úgy, mint egy szomorú, szorongást keltő eseményre; nem aggódni miatta többé, nem törődni vele többé, nem lenni megbéklyózva a halál által, és messze magad mögött hagyni azt – akik erre képesek, azoknak van némi tapasztalatuk a halálról. Ha valakit mindig gúzsba köt és korlátoz a betegség és a halál, ha mindig a gyötrődés, a szorongás és az aggodalom negatív érzelmeiben vergődik, ha képtelen normálisan végezni a kötelességét vagy normálisan élni, akkor többet kellene hallgatnia a halállal kapcsolatos tapasztalati tanúságtételeket, meg kellene néznie, hogy azok, akik képesek közömbösen tekinteni a halálra, hogyan tapasztalják meg azt, és hogyan értelmezik a halált a tapasztalataikban, és akkor képes lesz valami értékeset nyerni.

A halál nem egy könnyen megoldható probléma, és ez az ember legnagyobb nehézsége. Ha valaki azt mondja neked: „A romlott beállítottságaid oly súlyosak, és az emberi mivoltod is rossz. Ha nem törekszel komolyan az igazságra, és ennek következtében sok gonosz dolgot teszel a jövőben, akkor a pokolba kerülsz és megbüntetnek!”, lehet, hogy egy ideig zaklatottnak érzed magad, miután ezt hallod. Utána talán azt gondolod magadban: „Komolyan kell törekednem az igazságra, és bűnbánatot kell tartanom!”, és miután alszol egyet, már nem fogod magad olyan zaklatottnak érezni. Azonban, ha egy potenciálisan halálos betegséget kapsz, és talán már nincs sok hátra az életedből, akkor az nem olyasmi, amit egy éjszakai alvással meg lehet oldani, és nem lehet olyan könnyen elengedni. Egy edződési időszakra van szükség. Azok, akik őszintén törekszenek az igazságra, ki tudnak lábalni a halálfélelmet kísérő gyötrelemből és szorongásból, és az igazság keresése által el tudják űzni a rettegést a szívükből – mindaddig, amíg az emberek keresik az igazságot, nincs olyan probléma, amit ne tudnának megoldani. Ha az emberek nem keresik az igazságot, és emberi módszerekkel próbálják megoldani ezt a problémát, akkor állandóan csak gyötrődhetnek, szoronghatnak és aggódhatnak miatta. Amikor a dolgok megoldhatatlanok, szélsőséges intézkedéseket tesznek, hogy megpróbálják megoldani őket. Vannak olyanok is, akik csüggedt, negatív hozzáállást vesznek fel, mondván: „Ha meghalok, hát meghalok. Ki fél a haláltól? A halál után majd reinkarnálódom és újra élek!” Biztos lehetsz te ebben? Csak vigasztalni próbálod magad, és ez nem oldja meg a problémát. Ennek az az oka, hogy minden dolgot és mindent, legyen az látható vagy láthatatlan, anyagi vagy nem anyagi, a Teremtő keze irányít és ural, és senki sem irányíthatja a saját sorsát. Legyen szó betegségről vagy halálról, az egyetlen hozzáállás, amellyel az embereknek rendelkezniük kell, a megértés, az elfogadás és az alávetettség; az embereknek nem szabad a képzelődéseik és elképzeléseik szerint megközelíteniük ezeket a dolgokat, illetve kiutat keresniük belőlük, még kevésbé pedig elutasítaniuk őket és ellenállniuk nekik. Ha folyamatosan a saját módszereiddel próbálod megoldani a betegség és a halál kérdéseit, akkor minél tovább élsz, annál többet fogsz szenvedni, annál depressziósabb leszel, és annál inkább csapdába esel. A végén úgyis a halál útját kell járnod, és a sorsod valóban ugyanaz lesz, mint a halálod – teljesen halott leszel. Akár egy olyan betegséggel nézel szembe, amelyet Isten alakított ki számodra, akár a halállal nézel szembe, ha aktívan tudod keresni az igazságot, és felismered, hogy teremtett lényként alá kell vetned magad Isten minden elrendezésének, beleértve az olyan jelentős eseményeket is, mint a betegség és a halál, és képes vagy panasz nélkül alávetni magad Istennek, még ha meg is halsz, akkor ez azt jelenti, hogy képes vagy alávetni magad Isten szuverenitásának és elrendezéseinek, és ez összhangban van Isten szándékaival. Ha emberi erőre és módszerekre támaszkodsz, hogy megbirkózz mindezekkel a dolgokkal, és keményen próbálkozol, hogy megoldd őket vagy megmenekülj tőlük, akkor még ha végül nem is halsz meg, és átmenetileg sikerül is elkerülnöd a halállal való szembesülést, mivel nincs benned igazi megértés, elfogadás és alávetettség Isten és az igazság felé, ami ahhoz vezet, hogy nem teszel bizonyságot ebben a kérdésben, amikor újra találkozol ugyanezzel a fajta kérdéssel, az még mindig nagy próbatétel lesz számodra. Továbbra is fennáll majd a lehetősége annak, hogy eláruld Istent és elbukj, és ez kétségtelenül veszélyes lesz számodra. Ezért, ha most valóban betegséggel vagy halállal nézel szembe, akkor hadd mondjam el neked, jobb, ha kihasználod ezt a mostani valós helyzetet, hogy keresd az igazságot, és gyökerestül megoldd ezt a kérdést, ahelyett, hogy megvárnád, amíg a halál valóban eljön, csak hogy felkészületlenül érjen, hogy elveszettnek, tanácstalannak és tehetetlennek érezd magad, és ennek következtében olyan dolgokat tegyél, amiket életed végéig bánni fogsz, és soha nem leszel képes helyrehozni. Ha ilyen dolgokat teszel, az a pusztulás sorsához vezethet számodra. Ezért bármivel is találkozol, először is szembe kell nézned vele, keresned kell az igazságot, és el kell kezdened a belépésedet azokkal az igazságokkal, amelyeket meg kell értened, és azzal a tudással, amellyel rendelkezned kell. Ha állandóan olyan dolgok miatt gyötrődsz, szorongsz és aggódsz, mint a betegség, és ilyen típusú negatív érzelmekbe burkolózva élsz, akkor most azonnal el kell kezdened keresni az igazságot, és minél hamarabb meg kell oldanod ezeket a problémákat.

Az negatív érzelmek, mint például a gyötrelem, a szorongás és az aggodalom ugyanolyan természetűek, mint a más különféle negatív érzelmek. Ezek mindenféle negatív érzelmek, amelyek azért keletkeznek az emberekben, mert nem értik az igazságot és számtalan sátáni romlott beállítottságtól megbéklyózva élnek, vagy pedig mindenféle sátáni gondolatoktól körülvéve és befolyásolva. Ezek a negatív érzelmek okozzák, hogy az emberek állandóan mindenféle helytelen gondolatokkal és nézetekkel élnek, valamint hogy állandóan mindenféle helytelen gondolatok és nézetek irányítják őket, amelyek befolyásolják és akadályozzák az igazságra való törekvésüket. Természetesen a gyötrelem, a szorongás és az aggodalom efféle negatív érzelmei megzavarják az emberek életét, irányítják az életüket, befolyásolják az igazságra való törekvésüket, és megakadályozzák őket abban, hogy törekedjenek az igazságra. Ezért, bár ezek a negatív érzelmek egyszerű értelemben véve érzelmek, nem szabad alábecsülni a szerepüket; az emberekre gyakorolt hatásuk és a következmények, amelyeket az emberek törekvésében és életútjában okoznak, veszedelmesek. Mindenesetre, ha valakiben gyakran törnek fel mindenféle negatív érzelmek, hogy megzavarják, azonnal fel kell fedeznie és boncolgatnia kell, hogy miért törnek fel gyakran ezek a negatív érzelmek, és miért háborgatják gyakran ezek a negatív érzelmek. Továbbá, egy bizonyos különleges környezetben ezek a negatív érzelmek állandóan nyugtalanítják az illetőt és nagymértékben megzavarják az igazságra való törekvését – az embereknek meg kellene érteniük ezeket a dolgokat. Miután megértették ezeket a dolgokat, a következő, amit tenniük kell, hogy elgondolkodjanak azon, hogyan keressék és értsék meg az igazságot ebben a kérdésben, törekedjenek arra, hogy ne bosszantsák és ne befolyásolják őket folyamatosan ezek a helytelen gondolatok és nézetek, és helyettesítsék azokat az Isten által tanított igazságalapelvekkel. Miután megértették az igazságalapelveket, a következő lépés az, hogy az Isten által tanított igazságalapelveknek megfelelően gyakoroljanak. Miközben ezt teszik, minden negatív érzelmük fokozatosan elő fog törni, hogy megzavarja őket, hogy aztán fokozatosan megoldódjanak és egyenként fellázadjanak azok ellen, míg végül, tudtukon kívül maguk mögött hagyják ezeket a negatív érzelmeket. Mire alapszik tehát a különböző negatív érzelmek eloszlatása? Arra, hogy az emberek boncolgatják és megértik őket, arra, hogy az emberek elfogadják az igazságot, és még inkább arra, hogy az emberek az igazságra törekszenek és gyakorolják azt. Nem így van ez? (De igen.) Ahogy az emberek fokozatosan törekszenek az igazságra és gyakorolják azt, úgy tudják fokozatosan eloszlatni és elengedni a különböző negatív érzelmeiket. Tehát, ha most megnézzük, mit gondoltok, melyiket könnyebb elengedni és eloszlatni, a különböző negatív érzelmeket vagy a romlott beállítottságokat? (A negatív érzelmeket könnyebb eloszlatni.) Úgy gondolod, hogy a negatív érzelmeket könnyebb eloszlatni? Ez egyénenként változik. Egyik sem nehezebb vagy könnyebb, mint a másik, ez csak az adott személytől függ. Mindenesetre a negatív érzelmek elengedésének témájából kiindulva hozzáadtunk némi új tartalmat a beállítottságbeli változásra való törekvés témájához, ez pedig a különböző negatív érzelmek elengedése. A negatív érzelmek elengedése elsősorban néhány helytelen gondolat és nézet eloszlatása érdekében történik, míg az ember romlott beállítottságának eloszlatása a romlott beállítottság lényegének megértését igényli. Mondd meg Nekem, melyik a könnyebb, a negatív érzelmek vagy a romlott beállítottságok eloszlatása? Valójában egyik problémát sem könnyű megoldani. Ha igazán van benned eltökéltség és képes vagy az igazságot keresni, akkor bármelyik problémát is próbálod megoldani, az nem is lesz probléma. Ha azonban nem törekszel az igazságra és képtelen vagy átérezni e két probléma komolyságát, akkor bármelyik problémát is próbálod megoldani, nem lesz könnyű. Amikor ezekről a negatív dolgokról van szó, el kell fogadnod az igazságot, gyakorolnod kell az igazságot, és alá kell vetned magad az igazságnak, hogy megoldd és pozitív dolgokkal helyettesítsd ezeket. Ennek mindig ez a folyamata, és ez mindig megköveteli, hogy az emberek fellázadjanak a negatív dolgok ellen, a pozitív dolgokat pedig elfogadják, és azokat a dolgokat, amelyek összhangban vannak az igazsággal. Az egyik aspektus az, hogy munkáld a gondolataidat és nézeteidet, a másik pedig az, hogy munkáld a beállítottságaidat; az egyik az, hogy oldd meg a gondolataid és nézeteid problémáját, a másik pedig, hogy oldd meg a romlott beállítottságod problémáját. Természetesen ez a két dolog néha együtt merül fel és az egyik magában foglalja a másikat. Mindenesetre a negatív érzelmek elengedése olyan dolog, amit az embereknek gyakorolniuk kell, amikor az igazságra törekszenek. Rendben, fejezzük be itt a mai közösségünket.

2022. október 29.